4.fejezet

Sziasztok! Először is bocsi a késésért, de itt is a következő fejezet. Bizony, kicsit korán mert megyek melózni. Elővezetésnek egy kis ízelítő a fejezet elején levő képekkel :). Komizni pedig tessék, kíváncsian várom a véleményeket :). Pusszantás ezúttal is Szilemnek (LLLL) Jó olvasgatást, pusszantás.

4.fejezet


/Kristen/



Különös bizsergés járta át a testem, amint megéreztem az ölelését.

Rögtön tudtam, hogy Ő az.

És nem is tévedtem.

A következő pillanatban maga felé fordított, és a szemembe nézett.

Elveszve a tekintetében, most mintha egy másik embert láttam volna.

Nem azt a nőcsábászt, akinek mutatja magát, aki csak egy-egy éjszakára akarja a nőket. Hanem, bár lehet, hogy csak én látom rosszul - mintha szerelem vággyal keveredve csillogott volna a szemében.

Fogalmam sem volt mire készül, sőt nem is a legjobb helyen voltunk, hisz akárki megláthatott volna bennünket, mégis úgy érzem, akármit is készül tenni velem, képtelen vagyok, vagy leszek ellenkezni.

Azt hiszem, ezt ő is láthatta rajtam, mikor ajkaival a nyakam hintette be édes csókjaival. Testem remegni kezdett a karjaiban.

Elszakadva ajkaimtól egy pillanatra összefonódott a tekintetünk, majd Rob megcsókolt.

Nyelve bebocsájtást kért a számba, amit képtelen voltam nem megadni neki. Miközben ajkaink egymást becézgették finoman, a derekamat átölelve vont még közelebb magához, mint aki soha nem akar elengedni.

Tudtam, hogy egyáltalán nem helyes, amit teszünk, mégis úgy éreztem, most belehalnék, ha el kellene szakadnom tőle. Mintha mindig valamilyen mágnes vonzana hozzá.

Karjaimat a nyaka köré kulcsoltam, miközben nyelveink édes táncot jártak.

Most eltűnt az a vad és szenvedélyes Rob, akit eddig ismertem. Nem tudom, mi hozta ezt a változást nála, de eddig akárhányszor a közelemben volt, nem éreztem ilyen gyengédnek.

Mint két szerelmes ízlelgettük egymás ajkait, miközben testünk szorosan simult egymáshoz.

A karjaiban, őt csókolva csodás érzések jártak át, amiket nem tudtam mire vélni.

Rögtön egy dolog jutott eszembe, vagyis egy szó, amivel ezeket az érzéseket ki lehet fejezni.

Szerelem.

De amilyen gyorsan eszembe jutott, olyan hamar el is kellett hessegetnem.

Az nem lehet, hogy akármit is érezzek ez iránt a férfi iránt, hisz mire kellenék neki?

Egyetlen éjszakára, ennyi.

Most mégis olyan más volt ez a csók.

Nem olyan, mint az eddigiek, mintha most ő is kilépett volna a nagy nőcsábász álarca mögül és inkább szerelmes férfi maszkját vette volna fel. De ki tudja meddig tart ez?

Mégis akármennyire is próbáltam tagadni, azt nem tagadhatom, legalább saját magam előtt nem, érzek valamit iránta.

Mégis, hiába tűnik olyan tökéletesnek ez a pillanat, muszáj véget vetnem neki.

Minden egyes csókja, érintése lángba borította a testem. És ettől csak még jobban megijedtem. Nem akarok semmit érezni iránta. Nem tehetem meg azt, amit már egyszer megtettem Steve-vel.

Amint eszembe jutott a férjem, rögtön sikerült kijózanodni.

Egy utolsó csókot leheltem ajkaira, majd akármilyen nehéz is elszakadtam tőle, és kibontakoztam a számomra bűnös, mégis boldogságot adó karokból.

Ekkor hallottunk meg ismét közeledni valakit, majd Ashley alakja tűnt fel. Rögtön el is léptem Rob mellől, aki mintha kissé csalódott lenne.

- Már kerestelek, és Steve is - mondta barátnőm.

- Megyek már, szeretnék hazamenni - mondtam, majd Ashelyvel visszaindultunk a vendégsereghez.

- Kristen… - szólt utánam Rob, de csak egy pillanatra néztem rá, majd megszaporítva a lépteimet siettem el onnan.

- Mi volt ez? Gondolom nem csak beszélgettetek.

- Hagyjuk, nem akarok beszélni róla - kértem.

- Oké, te tudod.

Steve rögtön hozzánk sétált amint meglátott.

- Merre jártál szívem?

- Csak sétáltam egyet - mondtam, majd nem sokkal később Rob jelent meg mellettünk. - Ha nem baj, akkor én hazamennék.

- Nekem még maradnom kell, de felhívom a sofőrt, hogy jöjjön érted és vigyen el anyáékhoz a kicsiért - mondta Steve.

- Én is megyek, ha nem baj - szólalt meg Rob.

- Persze, menj csak. Holnap a forgatáson találkozunk.

- Ha gondolod, szívesen hazaviszlek, útba esik - fordult felém Rob, mire rögtön félelem és pánik ült ki az arcomra.

- Nem kell köszönöm. Azért ne hívj senkit, majd hívok egy taxit, és otthon találkozunk - mondtam a férjemnek.

- Arról szó sem lehet. Ha a sofőrt nem akarod, legalább Rob had vigyen haza. Nyugodtabb lennék, ha inkább vele mennétek te és a kicsi is. Megköszönném, ha elvinnéd őket. Nekem még maradnom kell egy jó ideig - fordult Steve Robhoz.

Mintha minden ellenem esküdött volna össze.

- Nincs mit, szívesen teszem - mosolygott Rob.

- Jó lesz így, szívem?

Erre most mit mondhatnék?

Rögtön Ashelyre pillantottam, aki szintén az én válaszomra várt. De mit tehettem, ha ezek ketten már lebeszélték.

Steve is, ha tudná, hogy úgymond kecskére bízza a káposztát, nem lenne ilyen nyugodt. De addig jó nekünk, amíg nem tudja, milyen szerepe is van Robnak az életemben.

Mert akármennyire sem akarom, mégis van szerepe benne.

De remélem, erről ő sosem fog tudni. A fiáról. Továbbra sem változott a véleményem, és csak remélni tudom, hogy nem tudja meg, hogy Ricky az ő fia.

- Rendben - adtam meg magam, mire Robnak még nagyobb lett a mosolya.

Na majd lehervasztom én - gondoltam magamban.

A férjemhez léptem, aki a karjaiba zárt.

- Sietek haza kicsim.

- Várni foglak - súgtam neki, de persze Robék is hallották, majd ott előtte csókoltam meg a férjem.

Igen nagy szenvedéllyel viszonozta a csókom, amiről akármilyen rossz is tudtam, hogy egy valakinek szól.

- Szeretlek - szólalt meg Steve, amint elszakadtunk egymástól.

- Én is téged - válaszoltam. És ezzel nem is hazudtam. Legalábbis nem nagyot.

Nagyon szeretem őt, igaz mióta Rob ismét felbukkant az életemben, már talán nem szerelemmel.

Elköszöntem Ashelyéktől is, Nikkitől is, aki kissé szomorúan vette tudomásul, hogy Rob nem őt viszi haza.

Kiérve Rob kocsijához mentünk, és ismét a félelem fogott el amiatt, hogy kettesben leszek vele.

- Szóval szereted őt? - kérdezte, de inkább kijelentésnek hangzott.

- Persze, hisz a férjem.

- Az egy dolog. És irántam mit érzel?- kérdezte ismét, de ekkor már újra az öntelt nőcsábász mosolygott rám.

- Semmit - tagadtam le talán túl gyorsan, mikor már a kocsiban ültünk.

- A kertben én nem így éreztem.

- Az csak vágy, pillanatnyi gyengeség. Nekem ott a férjem, és soha többé nem fog megtörténni az, ami régen.

- Elég sokszor elgyengülsz - mondta, miközben felém fordult és puha ujjaival végigsimított a karomon, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam.

- Látod?

- Inkább induljunk.

- Oké. Merre? Ha jól tudom nem rögtön hozzátok.

- Igen, Steve szülei vigyáznak Rickyre - majd mondtam a címet és elindultunk.

Ők is nagyon meglepődtek, hogy nem Steve jött velem, de amint elmondtam az okát, rögtön értették.

Megköszöntem, hogy ismét vigyáztak a fiamra, aki már édesen szunyókált immár a karjaimban, majd elköszöntem tőlük, és Robhoz mentem a kocsihoz.

Rickyvel a karomban ültünk be, immár inkább hátra, jó messze a kísértéstől.

- A kisfiad egy igazi tünemény.

- Valóban. Életem legszebb ajándéka.

Az út további részében nem szóltunk egymáshoz, de sűrűn láttam a tükörből hátra pillantani ránk.

Végre hazaértünk.

- Szabad? - kérdezte, mielőtt kiszálltam volna.

Kivette a kis Rickyt a karomból, hogy ki tudjak szállni, addig ő megfogta.

Bementünk a házba, miközben a kis csöppségem még mindig aludt. Nem is akárki, hanem az apja karjaiban.

Kimondani is furcsa, hisz eddig míg Rob újra fel nem bukkant, Steve volt és őt tekintem még most is az apjának.

De mégis Rob az igazi apja.

És hihetetlen, mennyire megváltozik, ha a kicsi közelébe kerül.

De van egy olyan érzésem, holnapra minden újra a régi lesz. Már ami Robot illeti.

Újra a nőcsábász, „hogyan vigyük az ágyba a nőket” Rob lesz.

De nem is baj, mert sajnos ez az énje, amit igaz, ritkán mutat meg, nagyon is tetszik. Jobb a másik, akkor talán könnyebben tudom távol tartani magamtól. Na már amennyire ő ezt hagyni fogja.

Rob tudta az utat a pici fiam szobájához, így arra mentünk. Lefektette a kiságyba a kis manót, majd mellé álltam és figyeltem édesen szuszogó kis csöppségem.

Mikor ismerős szituációba kerültem.

Rob mögém lépett, és ismét hátulról a karjaiba zárt.

- Engedj el - kértem tőle halkan.

- Nem akarlak elengedni - suttogta a fülembe, miközben karjait magam körül éreztem, és ismét milliónyi szikra pattogott köztünk.

Szembe fordított magával, és tudtam, hogy képtelen leszek ellenkezni, legalábbis egyelőre. Eddig is hála az égnek, szerencsére végül mindig sikerült észhez térnem, és nem engedni a csábításnak.

Nem tudtam, csak reméltem ezúttal is így lesz.

Kibontakoztam az öleléséből, és kézen fogva húztam magam után ki a szobából a nappaliba.

Rögtön az ajtó felé tessékeltem, de amint elértük volt, finom megragadta a karom és magához rántott.

Ismét karjai fogságában találtam magam, miközben ajkai az enyémeket próbálták viszonzásra bírni.

Nem is kellett soká várni, amint megéreztem kutató nyelvét, rögtön engedtem neki.

Nyelvünk érzéki táncot lejtett, miközben kezeinkkel egymás testét barangoltuk be.

Karjaiba kapott, míg én dereka köré kulcsoltam a lábaimat, addig ő elbotorkált velem a kanapéig. Amire leültünk, továbbra is az ölében tartva egy pillanatra sem szakadva el egymástól.

A ruhám egészen a derekamig felgyűrődött, amit ő rögtön ki is használt.

Finom érintéseit a combomon éreztem, miközben egyre melegebbnek éreztem a levegőt.

Ajkai egy pillanatra elszakadtam az enyémtől, de csak hogy édes csókjaival a nyakam hintse be.

- Látod, te is annyira akarsz, mint én téged - lehelte, miközben nyelvét végighúzta a nyakamon, mire egy jóleső nyögés szakadt fel belőlem.

Ha józan lennék, már rég ellöktem volna magamtól, főleg ezen kijelentése után, de egyszerűen megrészegített csupán a közelségével.

Ajkaival visszataláltak az enyémekre, megajándékozva forró csókjaival.

Az ölében mocorogva érezhettem is, mennyire kíván engem. És mi tagadás, én is őt.

De mintha valamiért az égiek sem akarnák, hogy végül megtörténjen a dolog, most is közbeszólt valami.

Pontosabban az asztalon zenélő telefonom. De talán jobb is. Mielőtt hatalmas őrültséget követtünk volna el.

Hihetetlen, hogy képtelen vagyok nemet mondani neki. Hiába döntöm el, valahányszor a közelembe jön, elvesztem az eszem, és ezt ő tudja, és jól ki is használja.

- Ne vedd fel - suttogta a számba, miközben, ujjaival a ruhám alá férkőzve simogatta melleim, egyre több sóhajt kicsalva belőlem.

- Muszáj - mondtam, mert tudtam, biztos voltam benne, hogy Steve az.

Kelletlenül szakadtam most el Robtól, bár lehet, hogy jobb ez így.

Ő sem nagyon díjazta, sőt nem is nagyon akart elengedni. Csupán annyira eresztett, hogy a hátunk mögött lévő asztaling elnyúljak a rajta csengő telefonig, majd ismét az ölébe vont.

- Hazaértetek kicsim? - kérdezte rögtön Steve, ahogy felvettem.

- Igen, szívem, Ricky is már alszik.

- Örülök, már én is úton vagyok haza, rögtön otthon vagyok.

- Rendben, várlak, szívem - köszöntem el tőle, miközben Rob egy percre sem hagyta abba a nyakam kényeztetését.

- Gondolom te is hallottad. Jobb lenne, ha mennél, Steve rögtön itthon lesz.

Leszálltam az öléből, amit most végre engedett, majd az ajtó felé mentem, vele a nyomomban.

- Akármennyire sem akarod, nem mindig fog történni valami, vagy megjelenni valaki, és az, ami akkor előbb vagy utóbb ismét megtörténik.

- Ennél több soha, az meg pláne nem. Ott vannak a kis nőcskéid, azok majd kielégítik a vágyaid.

- Én téged akarlak - vont ismét magához.

- Rob, menj el.

- Ne feledd, előbb-utóbb mindketten megkapjuk, amit akarunk. Mert tudom, hogy te is akarod - mondta, majd amolyan búcsúként ismét megcsókolt.

Nem is akárhogy, ismét szinte felgyulladva éreztem magam. Szenvedéses vérforraló csókjai után eleresztett, majd elment, míg én csak meredtem magam elé.

Akármennyire is utáltam a gondolatot, tudtam, hogy igaza van. Én is akartam őt. De nem tehetem meg még egyszer. Steve már egyszer megbocsájtott, nem csalhatom meg újra. És minden erőmmel azon kell legyek - akármilyen nehéz is lesz -, hogy ez ne történhessen meg újra.

Csak remélni tudom, hogy ő is felfogja és nem lesz folyton a közelemben, de ezeket a döntéseket - főleg az ötleteivel - drága férjem sem segíti elő, hogy betartsam őket.


/Rob/

Hazaérve kissé fáradtan, és kielégületlenül dőltem az ágyba, miközben egyfolytában az én kis démonom kísértett.

Kristen.

Teljesen megbolondulok, ha a közelemben van.

Pedig egyszer már megígértem, soha többet egyetlen nőbe sem fogok beleszeretni.

Nem is arról van szó, hogy őt szeretném szerelemmel, de ha így folytatom, Tomnak lesz igaza és ismét úgy járok, mint régen.

De egyszerűen képtelen vagyok már meglenni nélküle.

De tudom, hogy ennek számára is és számomra is csak rossz vége lehet.

Miattam, mert nem tudom képes lennék-e az én nőcsábász múltammal egy kapcsolatra, ami más felöl lehetetlen is, mert ő férjnél van. És mi tagadás, egy elég rendes ember a férje.

De mit tehetnék, ha egyszerűen képtelen vagyok kontrollálni magam a közelében?

Ha a nap minden percében csak arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassam, és hogy csókolhassam?

Lassan olyan lesz már számomra, mint a levegő.

Nélkülözhetetlen.

És ez az, amit nem akartam. Csak egyszer megkapni őt, és ennyi. Semmi bonyodalom. De ez már régen több, mint egyszerű.

Soha, még egyetlen nő miatt sem éreztem így magam.

Eszembe sincs romantikus szerelmes pasinak lenni. De érte talán képes lennék megváltozni.

De persze még akkor sem változik a helyzet, hiszen ő férjnél van.

Lehet, hogy Tomnak igaza van, és akármilyen nehéz is, addig kellene kiszállnom ebből, amíg nem késő.

Bár pokoli nehéz lesz távol maradnom tőle, de egy próbát megér. Csak azt nem tudom, hogyan fog menni.

De erre is van talán egy megoldás, amit az én bölcs Tom barátom is javasolna.

Kutyaharapást szőrével.

Egy másik nő. Akinek, ha csak egy-egy napra is, sikerül elfelejtetnie őt velem.

Nem vesztek vele semmit. Igaz nagy, sőt óriási lesz a kísértés nap, mint nap a közelében, de így lesz a legjobb.

Ekkor még nem tudom, miféle meglepetéseket tartogat nekünk holnapra a forgatásokkal kapcsolatban is Steve, ami mindenképp nehezíteni fogja az elhatározásom.






Tessék komizni :)