10.fejezet

Sziasztok! Íme a következő fejezet, néhány kis fordulattal, remélem tetszeni fog, és köszi szépen azoknak akik komiztak az előzőhöz. Kíváncsian várom a véleményeteket ide is. Ismét hatalmas pusszantás Szilemnek (L). A fejezet többnyire Rob szemszög, de van benne Kristen is. Jó olvasást hozzá, pusszantás.

És ha olvassátok vagy olvastátok a Lion and Lamb Love sztorimat, rögtön felkerül a történet folytatásának első fejezete:
http://foreveryours-bylizzyke.blogspot.com/




10.fejezet


/Rob/



Miután visszamentem a szobámba, ami alig pár méterre volt Tőle, ledőltem az ágyamban és csak meredtem magam elé.

Rögtön az elmúlt éjszaka és a reggel képei pörögtem le előttem.

Azé a csodás éjszakáé, amin annyi idő után ismét az enyém lett, és a szép reggelé.

Fantasztikus érzés volt újra a karomban tartani őt, hogy ismét a magamévá tettem, akkor abban a pillanatban csak az enyém volt.

Csak abban a pillanatban.

Aztán reggel jött az ébredés, ami még szép volt.

Nem tudom, mi ütött belém, de valami különös szeretet vonz a fia felé, akit nagyon megszerettem. Noha még sosem volt dolgom gyerekkel.

Mindkettőjükért odáig vagyok. És most már csak Kristenen múlik, hogy hogy dönt.

Nem tudom, jó öltet volt-e kiadni magam neki. Már nagyon régen nem mutattam ezt az igazi énem egyetlen nőnek sem. Többnyire ilyenkor mindig magamra veszem a nemtörődöm nőcsábász maszkot, ami - ahogy Kristennek is mondtam - távol tart a csalásoktól.

De lehet, hogy Tomnak van igaza, és miatta is csak szenvedni fogok. Hiszen ő sosem lehet teljesen az enyém, hiszen férjnél van, és nyilván sosem fogja elhagyni Steve-et.

De vajon megelégednék csupán néha-néha egy-egy éjszakával?

Azok után, hogy ismét vele voltam, már kételkedem ebben.

Teljesen elvarázsol ez a nő, egyszerűen megőrülök érte. Talán ha csak magamnak is, de be kell ismernem, hogy fülig beleszerettem.

És tudom, hiába tagadja, ő is érez valamit irántam. Ezt a teste is elárulja, valahányszor velem van.

Most csak rajta múlik, hogy dönt, de félek, hogy ezek után ismét távolságtartó lesz velem, és nem enged a közelébe. Azt pedig nem bírnám elviselni. Szükségem van rá.

És mindemellett ott van még Nikki.

Ráadásul Kristen barátnője, és mivel tegnap csókolóztunk, félek, hogy ezt annak fogja venni, hogy én is akarok tőle valamit. Amit most semmiképp sem szeretnék.

Csak egy valakit. Kristent. És tudom, hogy a mai nap lesz a fordulópont az úgymond kapcsolatunkban. Ami csakis rajta múlik.

Töprengéseimből a telefon zaja rántott vissza. A szüleimtől jött a hívás, hogy néhány héttel később tudnak csak idejönni. Nem nagyon örültem a hírnek, mert alig vártam, hogy láthassam őket, de a lényeg, hogy eljönnek.

Később Tommal is beszéltem, aki alig várja, hogy hazaérjek, persze hogy jól kifaggasson, akárcsak egy pletykás öregasszony.

Lezuhanyoztam és átöltöztem, majd ideje volt indulni a forgatásra, ahol már csak néhány jelenetet vettünk fel, utána ismét hazatérünk Los Angelesbe.

Legnagyobb döbbenetemre nem várt személy fogadott a forgatáson. Steve.

- Szia, hát te? Azt hittem, csak L.A.-ben találkozunk? - kérdeztem tőle.

- Igen, de hamarabb jöttem vissza. Már hiányzott a családom. És köszönöm, hogy segítettél Krisnek, mikor Ricky beteg volt.

- Ugyan, szívesen tettem.

Szóval Kristen ezt elmondta neki. Persze, gondolom, mást nem. Így hogy Steve ismét itt van, sajnos kissé bonyolódtak a dolgok.

Jól is sejtettem. Egész nap nem láttam, és esélyem sem volt még csak megkeresni sem, mert a munka vége után Steve ment vissza hozzá.

Majd meghaltam már, hogy újra láthassam őt, hogy a karjaimba zárhassam, és ekkor még nem is sejtettem, hogy ez jó ideig még nem lesz lehetséges.

A másik meglepetést Nikki okozta, aki a tegnap történtek után mondhatni mintha csak barátként kezelt volna. Pedig azt vártam, mikor mászik majd rám, de semmi. Ugyanolyan mosolygós és jókedvű volt, mint mindig, csak nem én voltam a figyelme központjában. Hála az égnek.

A figyelmével Jackson tüntette, akivel láthatólag igen jól megértik egymást. De nem is bántam, nem akartam még több bonyodalmat.

Kellan pedig szintén belebolondult Kristen barátnőjébe Ashleybe. Legalább nekik összejött a dolog.

Este már csomagolt a stáb, és elhagyni készültünk Forksot, ahol annyi szép percet töltöttük, és titkon csak reméltem talán még visszatérünk ide.

Egész nap, sőt még hazafelé sem láttam őt, igaz, ők tán hamarabb hazaindultak, mint mi.

Elkeserített a gondolat, hogy talán beigazolódik a félelmem, és ismét látni sem akar majd többé. Hiszen újra itt a férje.

Amint hazaértünk, házam magányába zárkóztam és rá gondoltam. Amíg nem sokkal később beállított Tom.

- Na, mesélj csak, cimbora.

Nagyjából, na nem mindent, elmondtam neki. Persze nem bírta ki vélemény nélkül.

- Én mondtam, haver, örülök, hogy végre te is beismered. De ennek akkor sem lesz jó vége. Mit akarsz tenni?

- Fogalmam sincs - adtam meg a választ. Tényleg nem tudtam. - Csak azt remélem, a holnapi forgatáson láthatom.

- Elkísérhetlek?

- Minek?

- Csak megnézlek munka közben - vigyorgott.

Legalább nem leszek egyedül, ha tényleg a pokolba küld. Mert oda kerülök, ha úgy dönt, nem kér többet belőlem.

Tom barátommal jóformán majdnem egész éjjel iszogattunk, persze pihentem is egy kicsit, hogy mégse úgy menjek a forgatásra.

Ahol ismét nem lehet meg.

Csak teltek a napok és semmi. Egyáltalán nem járt be, csak Steve. Egyszer rá mertem kérdezni, de nem lettem okosabb.

Rickyvel van otthon, és már nem lenne annyi dolga, hisz a forgatás vége felé járunk - volt Steve válasza.

Így telt el a film forgatásának utolsó néhány hete. A végén már majd' beleőrültem, hogy nem láthatom.

Mint egy drogfüggő, akitől megvonták adagját. De nem tehettem semmit. Fel sem kereshettem, pedig annyiszor hajtottam feléjük, mégsem tehettem meg.

Annyi örömöm volt, hogy legalább a film jelenetei jól sikerültek, és hogy hamarosan kész lesz. Már csak az utómunkálatok vannak vele, és persze várni a bemutató időpontját. Addig mi, színészek kaptunk néhány hét pihenőt.

Ebből egy kis időre anyuék eljönnek hozzám, és ha minden jól megy, akkor egy-két hétre én is hazamegyek Londonba.

Az úgymond utolsó nap volt egy kis stábbuli, ahol megünnepeltük a közös munka végét. Persze nem sok időre, hiszen jön majd a folytatása a filmnek.

Ami elrontotta az örömöm, hogy Ő ezen sem jelent meg. Már a legrosszabbra gondoltam, nem tudtam mi van vele, hogy sosem bújuk elő. Annyira hiányzott már.



De jobban belegondolva jöttem rá, hogy talán ez ő döntése. Hogy nem akarja, hogy az, ami akkor este megtörtént, megismétlődjön. Sejtettem, de féltem erre gondolni. Persze, a férjét választotta, ami ellen semmit sem tudok tenni.

Csak egyet. Beletörődni. Na és persze megpróbálni a lehetetlent. Elfelejteni őt.

Mielőtt hazaindultam volna elköszöntem Steve-től, aki meglepő hírrel állt elő.

Ismét elutazik, egy filmforgatásra, amit neki kell felügyelni. Ezúttal hosszabb, majdnem három hétre.

Rögtön ujjongani kezdtem magamban a hírtől, de másrészt ott volt bennem a félsz, hogy mi van, ha Kristen ellen ellenére sem akar látni. Hisz nyilván miattam kerülte a forgatásokat is.

Elköszöntem Steve-től, aki szintén indult haza, hogy este még a családjával lehessen. És Kristennel. Ebbe inkább bele sem gondoltam. Hogy ők úgy együtt vannak. Gyorsan próbáltam elhessegetni a képeket, amik megjelentek előttem, majd hazafelé indultam.

Otthon igyekeztem kissé rendet tenni, mert nekem is holnap érkeznek a szüleim Londonból. Persze Tom is itt lesz.

Másnap reggel kimentem eléjük a reptérre, ahol anya rögtön a nyakamba vetette magát, majd apát is megöleltem.

Hazavittem őket, és anyut le sem lehetett lőni. Pont a megfelelő kérdésekbe szaladt bele.

- Mesélj, kicsim, egyedül vagy, vagy van egy csodás barátnőd, akit szeretsz?

- Jaj, Claire, hagyd már - szólt rá apa.

- Ugyan, csak tudni akarom, van-e valakije a fiamnak.

- Most nincs, anya - válaszoltam, ami persze félig igaz volt.

Mégsem mondhattam azt, hogy egy férjes nőbe szerettem bele.

Később Tom is átjött, akit anyáék szintén mosolyogva üdvözöltek. Ők is régóta ismerik Tomot, már egész kicsi korunk óta barátok vagyunk.

Sokat beszélgettünk, anyáék meséltek Lizzyékről, az otthoni dolgokról, alig vártam már, hogy ismét otthon lehessek.

Délután megnéztük a várost, ahol anyáék nem jártak még, majd este beültünk egy hangulatos kis étterembe. Az estét pedig otthon töltöttük.

Pont beszélgettünk, mikor megcsörrent a mobilom.

Ő az.

Nem haboztam felvenni, majd várt csodás hang helyett egy kissé reszketeg hang szólt a telefonba.

- Rob, ide tudnál jönni? - kérdezte Kristen.

- Mi a baj? Hol vagy?

- A házunknál, de nem merek bemenni.

- Mi történt?

- Nem tudom, Steve ma elutazott, én pedig most jöttem haza Rickyvel, de nem volt bekapcsolva a riasztó, ahogy hagytam, és a ház ajtaja is nyitva van - hadarta idegesen.

- Ne menj be addig, rögtön ott vagyok - mondtam.

- Mi a baj? - kérdezte anya.

- Semmi, csak el kell szaladnom egy kicsit, Tom maradsz addig anyuékkal?

- Persze.

- Tényleg semmi komoly kicsim? - kérdezte anya.

- Semmi. Sietek - mondtam majd rögtön fogtam a kulcsaim, és az ajtó felé indultam.

- Mi történt? Valami van - mondta Tom.

- Kristen volt, szerintem betörtek hozzájuk, és nem mert a házba menni, és a férje is elutazott.

- Ne menjek veled?

- Nem kell, maradj anyáékkal. Amint tudok, jövök.

- Aztán csak óvatosan - mondta, majd már a kocsiban is voltam.

Idegesen hajtottam Kristenék felé, bele is haltam volna, ha valami baja esik, amíg egyedül van. És persze ha a fiának is.

Amint odaértem, megláttam őt a kocsijában a ház előtt, a kis Rickyvel a karjaiban. Intettem neki, hogy maradjon, addig én bementem szétnézni.

A riasztó tényleg ki volt kapcsolva, és az ajtó is nyitva volt. Villanyt oltva beléptem, és rögtön feltűnt, hogy jó néhány dolog hiányzik már a nappaliból.

Drága festmények, és dísztárgyak. Zajt hallottam a hátam mögül, de szerencsére csak Kristen merészkedett utánam.

- Jól vagytok? - mentem közelebb hozzájuk.

- Igen, csak megijedtem - szorította magához Rickyt, majd nem tudom, mi ütött belém, közelebb léptem hozzá, és a karjaimba zártam őket.

A már hetek óta nem tapasztalt fantasztikus érzés bizsergetően járta át a testem, amint végre ismét a karjaimba zárhattam. És nem tolt el magától, hanem amennyire a karjaiban tartott fiától lehetséges volt, szorosan bújt hozzám.

- Köszönöm - suttogta a fülembe.

- Örülök, hogy hívtál, és hogy semmi bajotok.

- Steve-nek szóltál?

- Nem. Nem akarom ijesztgetni, most utazott el.

- Nem vittek el mást, csak képeket és néhány drágább dísztárgyat, de a lényeg, hogy ti jól vagytok.

- Le kéne fektetnem Rickyt, már nagyon álmos - néztünk egyszerre a karjaiban már laposokat pislogó kisfiúra.

- Jobb lenne, ha nem maradnátok itt. Holnap hívok valakit, aki megnézi a riasztót és a zárakat.

- Hova mehetnék addig? Szállodába nem akarok, Steve szüleit sem akarom ilyen későn zavarni, nem lesz semmi bajunk.

- Azt már nem. Nem engedem, hogy itt maradjatok. Addig átjöttük hozzám - mondtam határozottan.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet.

- Ne aggódj, nem leszünk egyedül, ha ettől félsz.

- Én…

- Nálam vannak látogatóban a szüleim, szóval nem leszünk egyedül.

- Rob, én sajnálom, de…

- Tudom, és megpróbálom elfogadni, de annyira hiányoztál - vallottam be, mire egy kis mosoly ült ki az arcára, miközben még mindig a karomban voltak.

- Azt hittem, így lesz a legjobb. El kell felejtsük.

- Neked sikerült? - kérdeztem.

- Igen - mondta lehajtott fejjel, de nem hittem neki.

- Kristen - mondtam, majd az álla alá nyúlva akartam, hogy rám nézzen.

- Próbálom - helyesbítette az előbbi válaszát.

- Nekem nem. A nap minden percében csak téged akarlak. Nincs jogom és nem is kérhetem, hogy rúgj fel miattam mindent, csak néha engedj a közeledbe, egyelőre azzal is beérem - mondtam ki a bűvös szót.

Egyelőre.

- Hadd gondoljam át, félek, Steve nem ezt érdemi.

- Tudom, de nem tudok mit tenni, szükségem van rád - mondtam, majd ajkaimmal közeledtem felé.

Gyengéd csókot lehelt ajkaira, miközben szabad karját a nyakam közé kulcsolta, és úgy viszonozta csókomat.

Nyelveink érzéki táncot lejtettek, miközben a mennyekben éreztem magam, hogy ismét a karjaimban tarthatom őt.

- Mehetünk? - kérdeztem miután elszakadtunk egymástól.

- Muszáj? Nem lesz semmi bajunk.

- Nyugodtabb lennék, nem akarlak itt hagyni titeket.

- Rendben, de össze kell szednem néhány dolgot Rickynek is - mondta.

- Menj csak, addig én megfogom - vettem el tőle a fiát, aki szinte már aludt a karjaiban.

Ismét elfogott az az ismeretlen, ám csodás érzés, mikor magamhoz öleltem a kis testét.

Kristen összeszedett néhány dolgot magának és Rickynek, majd visszaadtam neki őt, míg én a kocsiba pakoltam.

Majd elindultunk hozzám.

- Szóval itt vannak a szüleid?

- Igen, ma jöttek Londonból. Egy hét múlva egy kis időre én is hazamegyek velük - mondtam neki, mire mintha egy kissé csalódott sóhajt hallatott volna.

Nem sokkal később nálam voltunk. Kristen mintha kissé ideges lett volna.

Beléptünk a házba, ahol hirtelen minden szem ránk szegeződött.

- Minden rendben, kicsim? - kérdezte anya.

- Persze. Anya, apa ő itt Kristen, és a kisfia Ricky.

- Szervusz, kincsem - köszönt nekik anya, majd apa is, és Kristen kissé még mindig zavarban köszönt a szüleimnek.

- És ő a barátom, Tom - mutattam be őt.

- Örvendek, szép hölgyem - szólalt meg Tom.

- Kristenék itt maradnak, volt egy kis incidens a házukkal.

- Mi történt? - kérdezte apa.

- Valaki betört hozzájuk, és a férje pont elutazott, aki a főnököm is.

- Ó, kicsim, örülök, hogy elhoztad őket, fiam, nem maradhattak ott, nehogy visszamenjenek és bajotok esett volna.

- Mondtam Robnak, hogy nem fontos, de ebből nem engedett.

- Gyere, megmutatom, hol tudtok aludni, azt hiszem Ricky is örülne neki - pillantottam az alvó csöppségre Kris karjában.

- Menjetek csak, mi is megyünk aludni - mondta anya.

- Én is indulok, nagyon örültem, majd beszélünk - fordult felém Tom, aki elköszönt és elment.

- Aludjatok jól, kicsim, egy kis tündér a kisfiad - mondta anya Kristennek.

- Köszönöm, jó éjt maguknak is.

- Ugyan tegezz minket, én Claire vagyok, a férjem Richard.

- Rendben, köszönöm.

- Jó éjt, fiam - köszöntek el anyáék, majd a szobájuk felé indultak.

Mi tagadás, nagy volt a kísértés, hogy a saját szobámba vigyem őket, de a nagy hát átka, hogy rengeteg szoba van benne.

Így az én szobám mellettibe vezettem be őket. Kristen rögtön az ágyra fektette Ricky, és körülpárnázta, nehogy leessen, majd felém fordult.

- A fürdőt ott találod - mutattam a szobából nyíló ajtóra.

- Köszönök mindent - mondta, majd közelebb léptem hozzá, mire ő hátrált. Ezt, ha rosszul is esett figyelmeztetésnek vettem, és inkább bármennyire is nehezemre esett, nem mentem közelebb.

- Ha bármire szükséged van, szólj, jó éjt - köszöntem el tőle, majd kijöttem a szobából.

A sajátomba mentem és lezuhanyoztam.

Még mindig alig akartam elhinni, hogy Kristenék itt vannak nálam, és alig néhány méterre van csak tőlem, mikor már hetek óta nem láttam.

Ami kissé aggasztott, az anya volt. Igaz, Kristen talán nem, de én észrevettem, hogy néha eléggé furcsán méregetett minket. Félek, hogy előtte is lebuktam, és sejti, hogy nemcsak éppen barátságot érzek Kristen iránt. Van egy olyan érzésem, hogy fogunk mi még beszélgetni erről.

Lezuhanyoztam, magamra kaptam a szokásos pizsamaként használt bokszerem, és lefeküdtem. Elaludni persze nem sikerült, a gondolataim egy szobával arrébb kalandoztak.



Végül csak nem bírtam magammal, és halkan, hogy ne ébresszem fel őket, beléptem a szobába.

Kristen is aludt már, egy igen szexis hálóingben, miközben Rickyt ölelte magához.

Akár örökké képes lettem volna nézni őket.



Csendben voltam, mégis mintha Kristen megérezte volna, hogy ott vagyok, felébredt, és rám nézett.

- Nem jössz ide? - nyújtotta a kezét felém, és ha akartam volna sem tudtam volna nemet mondani.

Óvatosan, hogy a picit ne ébresszük a háta mögé feküdtem, és szorosan magamhoz vontam, és hatalmas boldogsággal töltött el, mikor ő is amilyen szorosan csak lehet hozzám préselte magát. A derekánál fogva öleltem magamhoz, majd csókot leheltem a nyakára.

Hetek óta most éreztem igazán, hogy élek. Így, hogy itt volt Ő a karomban.

Így, összebújva nyomott el minket az álom.


/Kristen/

Hetek óta nem láttam őt, ami talán életem legnehezebb időszaka volt. Annyiszor akartam mégis bemenni forgatásokra, ha csak messziről is, de láthassam őt.

Végül mégsem tettem.

Nem mondom, hogy megbántam azt az éjszakát, mert nem. Életem egyik legcsodásabb éjszakája volt, főleg mert végre az igazi Robot is láthattam.

De amikor Steve másnap visszajött, mégis előjött a bűntudat, hogy ismét megtettem vele. Mégsem volt akkora mértékű, mint először.

Igyekeztem olyannak mutatni magam, mint eddig, hogy semmit se vegyen észre. És ez nagyjából sikerült is, bár kissé furcsállta, hogy ennyire kerülöm a stúdiót, de végül részben Rickyre fogtam, hogy inkább vele akarok lenni, mint dolgozni.

Megkönnyebbültem, mikor megtudtam, hogy ismét hetekre el kell utaznia. Tudtam, hogy ez a munkájával jár, de mégsem akartam.

Főleg miatta. Így még nagyobb a kísérték, hogy találkozzak vele.

Ma viszont nagyon megijedtem. Steve sem volt itthon, és nem tudtam máshoz, csak hozzá fordulni. Aki szinte rögtön jött is, ahogy hívtam, és ezért hálás vagyok.

Bár, azt nem érettem, miért nem engedi, hogy a házban maradjunk, de talán mégis jobb így. Arra gondolni sem akartam, hogy azok, akik betörtek, esetleg visszajöhetnek, és hogy valami baja essen a fiamnak.

Mikor Robhoz értünk, borzasztóan zavarba jöttem, főleg a szüleitől. Fogalmam sincs, mit fog mondani nekik, milyen kapcsolat van köztünk, de azt már tudják, hogy Rob a férjemmel dolgozik.

Akárcsak Rob, a szülei is nagyon rendesek. Reméltem, hogy anyukája, aki igen szemfülesnek tűnik, nem sejt meg semmit arról, ami köztem és a fia közt van.

Mikor Rob értünk jött, és hetek óta tartó távolság után, felemelő érzés volt, ahogy engem és a fiam is magához ölelt. A csókról nem is beszélve, amire már szintén hetek óta vágyom.

Miután Rob magunkra hagyott minket, ami láttam, nehezére esett, kissé bántam. Nem akartam így bánni vele, de féltem közel engedni magamhoz. Már így is alig vagyok képes úgy élni, hogy ne rá gondolnék.

Lezuhanyoztam, és lefeküdtem édesen szundikáló kisfiam mellé.

Lehunytam a szemem, de elaludni nem tudtam.

Hirtelen hallottam az ajtó halk nyitódását. Tudtam, hogy ő az, pedig nem nyitottam ki a szemem. Nem tudom mennyi idő telhetett el, csak a lélegzetét hallottam, amiből sejtettem, hogy mióta belépett, itt van és minket figyel. Ekkor nem bírtam tovább.

Kinyitottam a szemem, és arra kértem, jöjjön ide hozzám. Nem tudom, mi ütött belém, csak vágytam a közelségére.

Mellém feküdt, és szorosan magához vont. Kellemes bizsergés járta át a testem, amint az övéhez simult. Karjait körém fonta, és én örömmel simultam hozzá.

Édes csókot lehelt a nyakamra, majd ő karjaiban ért minket álom. Ekkor még nem tudtam, milyen fordulatokkal is járt ez, hogy idejöttem, és hogy mennyi minden fog történni velem és a fiammal…




Tessék komizni :)