2012. március 24., szombat

47.fejezet

Sziasztok! Ilyen sokára sajnos ez van, de itt a fejezet. Főleg nektek: Szilvi, Lolee, Névtelen, Netty, Kitti, Beky, Marika, Ágika, Orsy, Rebeka, és neked is Orsim ♥ ezt most főleg Nektek! Köszönöm szépen a komijaitok, főleg miattatok raktam hozzá még egy utolsó mondatot. Gonosz akartam lenni, de hozzátettem egy kicsit, majd látjátok. Azt hiszem kicsit hosszú is lett, de ezzel gondolom nem lesz baj. Jövőhéten viszont végre délelőttös leszek, így most már tuti, hogy akkor azaz jövőhéten jön majd az utolsó 3 fejezet. Szóval hajrá, jó olvasást nektek! Köszi Csibi (L) :D Pusszantás nektek: Liz




47.fejezet





/Rob/




Szinte fel sem tudtam fogni mit mondott az orvos. Vagy inkább nem akartam elhinni. Képtelenség. Nem lehet, hogy ez velünk történik.

- Hogy kómában? De meddig? És miért? - törtek fel a kérdések anyából, én nem igazán tudtam semmit sem mondani vagy akár kérdezni.

- Nagyon erős ütés érte a fejét, és egy súlyos sebe is lett ezáltal. Valószínű ez az oka, hogy nem tért magához. És nem is tudjuk mikor fog. Ha bemennek hozzá valószínű, hogy talán hallja amit mondanak neki, de nem tudjuk, hogy eljut -e a tudatáig, hogy megérti -e. Talán jobb lenne, ha minél többet beszélnének hozzá. Az talán segítene neki, hogy ő maga is fel akarjon ébredni. Végzünk pár vizsgálatot, hogy megnézzük van -e maradandó sérülése az ütés miatt, de ezt csak igazán akkor tudjuk megmondani, ha magához tér. Sok dolga van még, és ahogy látom sokan várják vissza, többek között egy kis csöppség is, így biztos vagyok benne, hogy hamar felépül. Mást most nem mondhatok. Sajnálom - fejezte be az orvos.

Milliónyi gondolat kavargott még mindig a fejemben.

Először is mindennél jobban látni akartam Kristent, de a lányunkat is. Szegényt még senki sem vette a karjaiba, senki sem örült a megszületésének. Pedig csak ő és Kristen a legfontosabbak most.

- Mikor láthatom Kristent?

- Szerintem akár már most is. Átvitték egy külön szobába. De ha gondolja a kislányhoz is bemehet már - tette hozzá a doki, nem kis választás elé állítva, de akármennyire is fáj nem szakadhatok ketté.

- Menj a lányodhoz fiam. Addig én megyek Kristenhez. Ő is ezt akarná hidd el, hogy a lányátokkal légy. Utána jössz hozzá - segített dönteni anya.

Nehéz volt, mert legszívesebben mindkettőjükhöz mentem volna, de ez képtelenség.

Beláttam, hogy anyának igaza van. Kristen is azt akarná, hogy a lányunkhoz menjek.

Így hát követtem az orvost, vagy inkább követtük. A többiek is velem jöttek, ők is látni akarták a lányunkat.

Akivel szerencsére a sok riadalom ellenére, amit az utóbbi órákban átéltünk már minden rendben.

Igaz két héttel a vártnál korábban jött a világra, de hála az égnek minden rendben. Igaz még megfigyelik, de most már itt van velünk, és mindennél jobban fogok vigyázni rá.

Rossz és fájdalmas érzés fogott el, amikor erre gondoltam. Kristennek is ezt ígértem, és lám hová jutottunk.

- Ne emészd magad. Minden rendbe fog jönni. Kris hamarosan felébred - lépett mellém Tom.

- Remélem.

Éppen ebben a pillanatban értünk az újszülött osztályra. Itt a babák egy szobában voltak. Így a lányunk sem volt egyedül, hanem a többi szintén nemrég született csöppséggel.

Ahogy benéztünk az üvegfalon hirtelen nem is tudtam vajon melyik baba lehet a lányunk.

Egyszerre nem mehettünk be mind, így Lizzyék kint vártak. Remegő gyomorral, és leírhatatlan izgalommal léptem be az orvos után.

- Egyenlőre csak a családnevét írtuk a karszalagjára a kislánynak - mondta az orvos, és ekkor pillantottam meg.

Azt hiszem elmondhatom, hogy ez az érzés semmihez sem fogható.

A világ legszebb kisbabája. Aki a csodaszép, szintén szürkés szemeivel, mint amilyen nekem van érdeklődve pillantott ránk. Leírhatatlan volt.

Ő az én lányom. A mi kislányunk.

Boldogság áradt szét az ereimben, és tudtam, ha más nem is, ő és Ricky erőt fognak adni nekem, amíg nem kapjuk vissza Krist. És reményt, hogy ez mielőbb bekövetkezik.

Olyan szép. Igazam volt. Egy igazi kis tündér, és már most ilyen kis picikének olyan szép, mint az anyukája. Képtelen voltam levenni a tekintetem róla, és ő is hasonló érdeklődéssel nézett engem.

- Vele minden rendben. Ha gondolja átvihetjük majd az anyukája szobájába. Az ilyenkor jót szokott tenni. A babának és az anyukának is. Reméljük esetleg hallja a hangját és ez segít neki, és hátha hamarabb magához tér.

Ez a legrosszabb az egészben.

Mindig csak az a hátha, reméljük és hasonló szavak, de pontosan senki sem tudja mikor tér magához Kristen.

A düh ismét kezdett úrrá lenni rajtam, igyekeznem kellett, hogy ne most álljak neki jelenetet rendezni, amit legszívesebben tettem volna.

Mellette van még valaki, akinek most szüksége van rám.

Mégpedig ez a kis apróság, aki szintén mihamarabb szeretné maga mellett tudni az anyukáját. Akárcsak mi.

- Egyenlőre mi etetjük a kicsit, de ha a párja felébred, ő is szoptathatja.

Közelebb léptem a kislányunkhoz és fölé hajoltam. Mintha egy aprócska kis mosoly jelent volna meg az arcán. Nemcsak az övén, hanem az enyémen is.

A legboldogabb érzések öntötték el a szívemet miközben ezt a tündéri kislányt néztem, aki az én lányom. A Kristennel közös lányunk. A legszebb álmaim váltak valóra azzal, hogy ő itt van.

Ujjaimmal felé nyúltam, hogy megfogjam a kis kezét. Csöpp kis ujjai melegen ölelték körbe az egyik ujjam és szorították meg miközben teljesen figyelmét nekem szentelte.

Olyan tekintettel nézett rám ez a kis csöppség, aki csak most látta meg a világot, mintha éppen azt mondaná nekem miközben a kezemet szorítja, hogy "Ne aggódj apa, anyu nemsokára felébred". Egyszerűen hihetetlen volt.

- Úgy lesz kicsim. A mami nemsokára itt lesz velünk. És ő is imádni fog téged, Hailey.

- Látom, már meg is van a neve a kislányának - szólalt meg mellettem az orvos.

- Két név között vacilláltunk. Nekem egy másik tetszett jobban, de Kristen ezért volt oda.

- Tényleg nagyon szép. Szép ennek a gyönyörű kislánynak.

- Köszönjük - mondtam, miközben a lányomra mosolyogtam, aki mintha viszonozta volna, és boldogan mutogatott a másik kis kezével. A foglalt keze még mindig az én ujjam tartotta fogva.

- Szabad? - kérdeztem az orvos a lányom felé pillantva.

- Persze. Vele minden rendben. Egy egészséges kislány. Szerencsére nem történt semmi baja, idejében hozták be őket. Egész nyugodtan. Utána átvihetjük az anyukájához és láthatja a családja is. Persze eleinte ne sokan legyenek bent náluk. Kristen még megfigyelés alatt van. A szervezetét kimerítette a műtét.

- Rendben - válaszoltam, miközben óvatosan a karjaimba vettem Haileyt.

Annyira picike, és olyan törékeny. Mintha egy porcelánbaba lenne. Alig mertem a karjaimba venni.

Eszembe jutott, hogy a körülmények miatt ebben az időszakban nem lehettem Ricky mellett, így ez még teljesen új nekem. Ricky már jó pár hónapos volt, amikor megismerem. Ezért is furcsa, hogy Hailey még ilyen pici.

De Rickyről is tudom, hogy nagyon gyorsan nőnek.

Addig is minden esetre a lehető legóvatosabban és minden szeretetemmel vettem a karjaimba és öleltem magamhoz a lányom.

Egy puszit adtam a kis arcára ami láthatóan nagyon tetszett neki.

Lehet, hogy egy férfitól ez nem éppen férfias, de nem sok kellett, hogy ebben a pillanatban el ne sírjam magam.

Egyrészt mérhetetlen boldogság töltött el ebben a percben, hogy itt az a gyönyörűség akit annyira vártunk, és a Kristennel és a fiunkkal együtt a legszebb ajándék, amit az élettől kaptam. Másfelől pedig a boldogságom egyenlőre nem lehet teljesen. Nem, míg Kristen nem tér magához. És csak imádkozhatok, hogy ez minél előbb megtörténjen.

- Ott leülhet vele egy kicsit. Már most imádja magát - térített vissza a valóságba a doki hangja, aki éppen a szobába elhelyezett hintaszék felé intett.

Leültem ide Haileyvel a karomban, a doktor pedig magunkra hagyott bennünket. Vagyis nem teljesen, hiszen a többi kisbaba is ebben a szobában volt, de legtöbbjük aludt.

Csak ez a karomban lévő kis tünemény volt ébren. És nem úgy tűnt, mint aki álmos.

Mintha tudná, vagy érzékelné mi történik körülette, és ahogy én mellette, ő s velünk akar maradni.

Óvatosan ringatózva a hintaszékben meséltem a lányunknak

Főleg az anyukájáról, ő pedig érdeklődve hallgatta.

Már most ő a legszebb és legokosabb kislány. Sokszor nem bírtam magammal és össze puszilgattam ami nagyon tetszett neki.

Nem is tudom mennyi idővel később viszont már igencsak laposakat pislogott, tudtam, hogy el fog aludni.

Megvártam amíg elszundított a karjaimban és visszatettem az ágyába.

Éppen ekkor lépett be az egyik nővér. Ekkor pillantottam az ajtó felé ahol, hogy nemcsak ő állt.

Az üveg ablaknál szinte ott volt az egész család. Meg is feledkeztem róluk, de engem teljesen elragadott a külvilágtól a lányommal töltött idő.

Adtam egy puszit az alvó Haileynek, mikor mellénk lépett a nővér.

Most már ráírhatta a nevét a kis szalagra a karján.

Hailey Pattinson - került rá a kislányunk neve, engem pedig a mérhetetlen büszkeség öntött el.

- Ha gondolja láthatja a feleségét. Átvittük a szobájába - mondta nekem halkan a nővérke.

Kicsit meglepődtem mikor a feleségemnek hívta, hiszen még nem házasodtunk össze. De végül is hamarosan úgyis az lesz.

- Köszönöm.

- Azt hiszem az édesanyja addig bejönne a kislányhoz - tette hozzá a nővér és ismét az ablak felé pillantottam, ahol anya is ott volt. Most már Tommal, Lizzyvel, apával és Nikkiékkel.

Vetettem még egy pillantást az immár édesen alvó lányomra és kimentem a többiekhez.

Rögtön szinte egyszerre támadtak le.

- Istenem Rob annyira szép. És olyan édesek voltatok. Egy igazi kis gyönyörűség - záporoztak mindegyikükből a dicsérő szavak.

Most viszont, hogy már nem a lányommal voltam, ismét inkább a félelem lett úrrá rajtam. És az aggódás Kristenért.

- Az orvos szólt, hogy bemehetsz hozzá.

- És Ricky? - kérdeztem rá hírtelen.

Remek kis apa vagyok, tényleg! Azt se tudom mi van, és ki van a fiammal.

- Vele minden rendben. Ne aggódj fiam. Nagyfiú már, jól elvan, te most Kristenre figyelj és a lányodra. Ha elég nagy lenne, ő is megértené. Egyébként Susan felajánlotta, hogy vigyáz rá. Cathyvel jól kijönnek, és így mind be tudtunk jönni - mondta anya.

Nem ismerem annyira őt, hiszen ma láttam először, de rendes nőnek tűnt, és Steve párja. Így meg is nyugodtam kicsit, hogy legalább addig a fiunk jó kezekben van.

- És Steve? - jutott eszembe, hogy ő hol lehet éppen. Csodálkoztam, hogy még nem jött be.

- A rendőrségen volt. Már útón van ide - mondta kissé félve Tom.

- A rendőrségen? De . . . . .

- Nyugodj meg Rob, de . . .

- Mi van? Bökd már ki - kértem Tomot és kezdtem idegesebb lenni.

Tudtam, hogy valami van.

- Steve nemsokára itt van és elmondja. Nekem is zavaros volt kicsit. Rögtön jön - mondta Tom, és most már tényleg ideges voltam.

Egyfolytában azon járt az agyam mi történhetett. De addig se akartam itt tétlenkedni. Semmi mást nem akartam csak végre látni Kristent.

Anya itt maradt és bement az unokájához. Apa maradt vele, a többiek pedig visszajöttek velem Kristen szobájához.

Rosszul is éreztem magam, mert nem tudok három felé szakadni. Hogy Rickyvel is lehessek, hiszen most az anyja sem lehet vele, a lányom mellett is lenni, és Kristennel is. Akármennyire is szeretném nem tudok egyszerre mindenhol ott lenni.

Nem volt más lehetőségem, mint megnyugodni, hogy a fiam jó kezekben van és addig vigyáznak rá. A lányunkra hasonlóképpen és persze amennyit csak tudok vele lenni. Tudom, hogy Kristen is inkább ezt akarná. Persze ez nem jelenti azt, hogy őt el fogom hanyagolni és nem leszek mellette.

Rendes volt a doki, így majd ha áthozhatjuk a lányunkat Kristenhez, akkor egyszerre lehetek mindkettőjükkel, ami hátha segít Kristennek is.

Lizzyék kint vártak míg én bementem hozzá.

A látvány, ami fogadott összefacsarta a szívem.

Kristen ott feküdt az ágyon, arca szinte fal fehér, mintha nem is lenne benne élet. Igaz a takarótól nem láttam, de egy vágás van a hasán is, még a császármetszés nyoma, a fején pedig kötés, ahol az ütés érte.

Vérzett nem is kicsit, azt hiszem ez még nekem is rémlik, de akkor, mikor megtaláltam abban a pillanatban annyira nem is néztük meg a sérülését, amiért egy idiótának is érzem magam, csak az érdekelt a kicsivel és vele mi van.

Fájt így látni őt. Hihetetlen, hogy pár órája még minden tökéletes volt, együtt voltunk, és most meg itt vagyunk. Egyedül a lányunkkal, Kristen pedig kómában.

Akaratlanul is a legrosszabb dolog fordult meg a fejemben, de igyekeztem gyorsan elhessegetni és azt mondogattam, hogy Kristen hamarosan felébred. Itt lesz újra velünk, és boldogok leszünk. Hogy ennek a rémálomnak nemsokára vége.

Leültem az ágya melletti székre és megfogtam a kezét. Előtte még egy csókot adtam neki, és nem egyszer elmondtam neki mennyire szeretem, és mennyire várjuk őt.

Mellé ülve neki is akárcsak nem sokkal korábban a lányunknak mesélni kezdtem. Főleg róla. Csak áradozni tudtam a kis tündérünkről akivel alig várjuk, hogy együtt lehessünk.

Nem tudom hallja -e, vagy eljut -e a tudatáig, de az orvos szerint valószínű igen, és hátha ez segít neki.

- Csak ránézésre tűnt olyan komolynak a fejsérülése, de csak felületi. Még szerencsére, ekkora estétől amekkora őt érte rosszabb is lehetett volna. Mégsem volt kicsit az ütés sajnos, ezért sem tért még magához, de mivel nem olyan nagy a sérülése, szerintem, reménykedünk benne, hogy csupán átmeneti, és nemsokára felébred.

- Remélem úgy lesz, minél előbb - mondtam az orvosnak, amikor bejött megnézni Kristent.

Nem tudom mennyi ideje lehettem bent, mikor benyitott valaki.

Steve állt az ajtóban.

Beljebb jött és megnézte Kristent.

- Ébredj fel gyorsan kislány - súgta neki Steve, és egy puszit adott az arcára.

Eszembe sem jutott ezért jelenetet rendezni. Tudom, hogy milyen kapcsolatban voltak, és vannak egymással, és hogy csak barátok. És tényleg látom, hogy ő is aggódik érte, és mint mindig most is kész bármit megtenni Kristenért.

Ezért csak hálásak lehetünk neki. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy hát mondjuk meg őszintén elszerettük egy férfi feleségét, és még mi vagyunk hálásak neki. Tényleg rendes pasi.

Csak remélem, hogy én is ilyen jó férje leszek Kristennek, és csak az ő és a gyerekek boldogsága fog érdekelni. És boldoggá tudom tenni őket.

- Láttam a lányotok. Csodaszép kis tündér - fordult hozzám Steve, hogy gratuláljon.

- Tényleg az. Köszönjük.

- Lehet, hogy nem a legjobb időpont, de ha lenne egy perced beszélnünk kellene. Sőt velem kellene, hogy gyere.

Fogalmam sincs mit akar, de én abban vagyok biztos, hogy innen egy tapintatot sem mozdulok.

- Talán jobb lenne, ha most jönnél. Ha meg akarod büntetni azt, aki ezt tette Kristennel és a lányoddal - mondta Steve és rögtön megváltozott az álláspontom.

Szinte felugrottam a székről, és igaz nem láttam, de éreztem, hogy szikrát hánynak a szemeim.

- Mit? Miről beszélsz?

- Menjük ki egy kicsit - kérte ismét Steve.

Ezúttal nem ellenkeztem. Tudni akartam miről beszél.

Adtam egy puszit Kristennek.

- Nagyon szeretlek kicsim - súgtam neki, most már nem zavartatva magam, hogy Steve is hallja hiszen már nem a felesége Kristen.

Nagy nehezen kijöttem tőle.

- Bemennél hozzá? - kértem Lizzyt mikor kijöttünk. Nem akartam, hogy egyedül legyen.

- Persze, ne aggódj - mondta Lizzy és ő ment be Krishez.

- Mi történt? - kérdeztem mikor egyedül maradtunk.

Vagyis majdnem, épp ekkor ért hozzánk Tom, nem valami bíztató képpel. Volt egy olyan érzésem Steve már elmondta neki mi történt. Én pedig csak vártam, hogy én is megtudjam végre.

- Kristen nem véletlenül esett le a lépcsőn - bökte ki Steve, mire a haragom még nagyobb lett. És akárki is tette ezt, a pokolra kívántam, sőt a saját kezemmel akarom megfojtani őt!

Rögtön, akárki legyen is az a nevét akartam tudni.

- Menjünk be a rendőrségre. Gondolom fel akarod jelenteni. Most már a te dolgod - célzott Steve arra, hogy most már neki nincs köze Kristenhez.

- Oké. Gyerünk - vágtam rá, talán keményebben is, de a harag tombolt bennem, mint egy hurrikán.

Tudni akartam ki volt az aki ezt tette Krissel, de Steve nem volt hajlandó elmondani. Meg kell várjam míg beérünk az örsre.

Nem szívesen hagytam itt a két szerelmemet, Kristent és Haileyt, de meg kellett tennem. Az ő biztonságuk és egészségük mellett most ez a legfontosabb. Hogy rács mögé kerüljön akárki is művelte ezt. Meg fog fizetni ezért!

Bementem elköszönni Kristől, Lizzy éppen bent volt nála. Szóltam még anyáéknak is mi a helyzet

Akárcsak én, ők is teljesen ledöbbentek a hallottaktól, és mindenképpen azt javasolták, hogy menjek és tudjam meg mi történt.

Nem is késlekedtünk tovább. Tom is velünk jött, bár nem igen értettem miért akart annyira.

- Van egy olyan érzésem jól jön majd még, hogy ott leszek - mondta miközben Steve kocsijával a rendőrség felé hajtottunk.

- Köszönöm, hogy vigyáztok Rickyre amíg . . . .

- Nincs mit. Ha nem is az én fiam, mindig is úgy szerettem őt. Szívesen segítünk. Neked most a lányod és Kristen mellett a helyed. Ricky jól elvan, és ha nagyobb lenne megértené.

- Azért köszönöm mégegyszer - mondtam őszintén Stevenek.

Ezután csendben tettünk meg az út többi részét. Még jó, hogy hamar odaértünk. Igencsak türelmetlen voltam. Mindemellett pokolian mérges. Tudni akartam ki is miért csinálta ezt. Egyszerűen ötletem sem volt egyikre sem.

Steve furcsa módon, de nagyon otthonosan mozgott a rendőrségen. Ez nemcsak nekem, hanem Tomnak is feltűnt, de nem kérdeztünk rá.

Több rendőr is ismerősként köszöntötte, és tudta mi hol merre hány méter.

- Hosszú történet, de sok ismerősöm van itt - mondta Steve miután beszélt egy rendőrrel, aki ha minden igaz a kihallgató szoba felé vitt minket.

Az egész olyan volt, mint a filmekben.

Eric, a rendőr, barátja Stevenek, ő jött velünk, mikor beértünk egy szinte üres, félhomályban lévő szoba szerűségben. Aminek az egyik fala helyett egy hatalmas tükörszerűség állt. Sőt nem is tükör, hanem egy nagy ablak.

Rögtön tudtam mi is ez az ablak. Szintén, mint a filmekben.

Mi átláttunk az üveg túloldalára, ahol a kihallgató szoba volt, de onnan nem tudták, hogy mi is van ideát.

Egyenlőre az üvegen túli helyiség üres volt.

- Szerintem egy nagy levegő és kezdhetjük. Ne idegeskedj Rob. Majd ők mindent elintéznek - mondta Steve és ekkor nyílt ki az ajtó a másik helyiségben.

Egy rendőr lépett be először, nekem pedig egyre hevesebben vert a szívem, az adrenalin nőtt az ereimben, tudtam, hogy rögtön belép az, aki mindenért felelős, és akit legszívesebben a saját kezemmel ölnék meg.

Őrültségnek hangzik, de tényleg ezt tenném. Ha arra gondolok, hogy milyen állapotban van főleg Kristen, és hogy bármi komolyabb baja lehetett volna a lányomnak is, vagy bármi sokkal rosszabb történhetett volna mindkettőjükkel, teljesen elborult az agyam.

Tom az egyik oldalról állt szorosan mellettem, a másik oldalról pedig Steve.

Nem értettem miért, de mintha őrként álltak volna oda mellém, félve, hogy bármelyik pillanatban kitörhetek és nekiállok gyilkolni.

Ebben a percben még nem gondoltam, hogy nemsokára jól is jön, hogy itt vannak mellettem.

És ekkor öntötte el teljesen az agyamat a lila köd.

A rendőr után nem más volt aki belépett, nem mellesleg megbilincselve, mint Nina.

A meglepetéstől a szám is tátva maradt. Emellett legszívesebben átrohantam oda, hogy én magam fojtsam meg.

Képtelenség. Pont ő? És miért? Mi történhetett köztük Krissel? Hiszen nem is láttam a partin - próbáltam gondolkozni, de nem igen ment.

Csak a harag dolgozott bennem.

Tom láthatta rajtam, egyik kezét a vállamra tette, mintha ez meg tudna állítani, ha át akarnék rontani a szomszéd helyiségbe.

Ekkor hallottuk meg a hangokat is odaátról, amikor elkezdték kikérdezni Ninát.

Gondolom már tudta, hogy semmi oka tagadni, így mindent elmondott. Szóról szóra, bennem pedig minden egyes szavának hála nagyobb lett a vágy, hogy én magam öljem meg. És ami még jobban feldühített, hogy egy cseppnyi megbánás sem volt az arcán.

Még volt pillanat, amikor mosolygott is a tettén. Komolyan ilyenkor feltételezi az ember, hogy az illető nem normális. Ez még akkor sem mentség erre. Hiszen miatta két ember is meghalhatott volna.

Nemcsak Kristen, hanem a lányom életét is veszélybe sodorta, akinek szerencsére semmi baja nem lett, de Kristenről ezt már nem mondhatjuk el.

Ő meg csak itt ül, és holt nyugodtan elmond mindent.

Azt, hogy nem először találkoztak Kristennel, mióta visszajöttünk Londonból. Hogy mi történt ezen az estén, és hogy mindezt csak azért tette, mert engem akart.

Komolyan már nem sok kellett, hogy ezek hallatára a bennem tomboló vulkán kitörjön, és az egyetlen áldozata Nina legyen. Akit a pokolra kívántam.

Volt pillanat, amikor talán tényleg jól jött, hogy Steve és Tom közrefogtak. Akármennyire is meg akartam ölni őt, és még a pillanatot is átkoztam, amikor megismertem ezt a nőszemélyt, nem éppen lenne most jó ötlet egy ilyen miatt börtönbe kerülni.

Tomék ilyenkor, mikor feltámadtak a gyilkolós gondolataim, mindig a lányomat és Krist hozták fel. Ez segített valamelyest lenyugodni.

Mellettük kell lennem. Nekik szükségük van rám.

- Ők majd mindent elintéznek. Egy jó ideig nem fog kiszabadulni, Rob. Akár meg is ölhette volna őket. És ami csak súlyosbítja, hogy Kristen babát várt. Látszik a felvételeken, és ő is bevallotta, hogy szánt szándékkal lökte le. Nem fog kijutni innen. Meg fog fizetni érte - próbált ilyenkor ezzel nyugtatni Steve.

- Milyen felvétel?

- A biztonsági kameráé, ami ott is volt, ahol ez történt.

- Látni akarom - vágtam rá rögtön.

Látták rajtam, hogy nem éppen vagyok abban az állapotban, hogy vitatkozzanak velem, így megmutatták.

Már ha lehetséges ez, csak tovább növelte a dühömet.

Annyira el voltak a felvétellel ezek hárman ott mellettem, hogy nem is gondolkodtam, csak cselekedtem és kihasználtam a figyelmetlenségüket.

Szinte vadként rontottam ki a helyiségből és rohantam át a másikba. Már már őrült módjára nyitottam be, miközben nem éppen szép szavakkal illettem, sőt inkább átkoztam ezt a nőszemélyt.

Nem is érdekelt még az sem, hogy nő, így is nekimentem volna, ha nincs akkora szerencséje, hogy két rendőr is volt a szobában, az egyik őt vitte arrébb tőlem, a másik engem fogott le.

És szinte ledöbbentett, de még mindig ugyanazt a lemezt hajtogatta.

Hogy ő csak engem akar, hogy Kristen nem tesz boldoggá.

- Nem ő az aki kell neked. Remélem sikerült és soha többé nem ébred fel az a kis ribanc - fejezte be a mondandóját Nina.

Ez volt nekem az utolsó csepp a pohárban.

Ekkora már engem isten tudja hányan fogta le, köztük Tom és Steve is, de ezt hallva semmi sem állíthatott meg.

Kitéptem magam a kezükből, és akár nő Nina, akár nem nekirontottam.

Próbált védekezni, de csak egy nőről van szó, és gyengébb volt mint én, de most nem érdekelt

Nem egy pofon csattant és a haját téptem, mindent csináltam. Egyszerűen képtelen voltam leállni. A vulkán kitört, és elpusztítani készült mindent, ami az útjába akadt. Jelen esetben csak egy valakii lett volna az.

Lehet, hogy ezért engem is lecsuknak, de addig nem sikerült elmennem, hogy meg is öljem őt. Addigra leszedtek róla. Lehet, hogy most én is ide kerülök, de biztos nem annyi időre, mint ő. És cseppet sem bántam. Ez a legkevesebb, amit megérdemelt.

Remélem a legpokolibb helyre kerül, ahonnan az életben többet nem dugja ki az orrát. Főleg az iménti mondata után.

Hiszen ha kiszabadulni képes lenne újra megpróbálni. Hiszen őrült. Teljesen megbolondult. De én is, hogy lehettem ekkora idióta? Hogy nem vettem észre, hogy nem normális?

De végül is nagyon jól álcázta.

Végül aztán amikor egy hajszálnyit sikerült lenyugodnom, és mikor elvonszoltak a közeléből magamat is hibáztatni kezdtem. Hiszen ha nem kezdek vele, nem akarom féltékennyé tenni Kristent akkor lehet, hogy nem lett volna ez.

De ki tudja?

Most már késő ezen rágódni. A baj megtörtént.

Csak reménykedni tudtunk, hogy Kristen hamar felébred, és hogy ez a nő valami pokoli helyre kerül, ahol megkapja a magáét.

Megtettünk ezért mindent, amit lehetett.

Volt egy kis szerencsém nekem is, amiért ismét Stevenek kell hálásnak lennem, hogy el tudta intézni engem ne varrjanak be azért, mert nekimentem.

Ahogy kiértünk a friss levegőre, csak remélni tudtam, hogy ez segít kitisztítani a fejem.

- Adj egy cigit - fordultam Tomhoz, de ő mintha bolond lennék úgy nézett rám.

- Most mi van?

- Semmi csak, ezer éve nem gyújtottál rá.

- Most kell. Inni semmiképp nem akarok, az majd megnyugtatni - kértem tőle megint.

És igaza volt. Nagyon régen nem bagóztam, és nem is hiányzott. De ebben a pillanatban igen.

Amint elszívtam egy két szálat, kezdett jobb lenni. Le kellett nyugodnom valahogy. Nem akarok így visszamenni a kórházba. Mint egy dühöngő őrült, akinek most nézhettek.

- Ugyan. Teljesen érhető. Én is nekimentem volna, te megadtad neki helyettünk - mondta Steve.

- Azért kösz. Hogy kihoztál.

- Megint szívesen - mondta egy mosollyal Steve.

A kocsinak dőlve elszívtam pár cigit, és még a fiúk megvártak a kocsiban én sétáltam egy kicsit.

- Inkább vigyetek haza. Lezuhanyozok. Nem akarok ilyen füstös szaggal bemenni a kórházba. Már jól vagyok.

- Van egy lakásunk itt, ha itt leszünk LA -ben, elmehetünk oda, akkor Rickyt is láthatod - mondta Steve.

Ismét egy dolog, amiért hálás lehetek és voltam neki.

Így hozzájuk mentünk.

És a számításaim is bejöttek. Egy hideg zuhany jót tett. És Ricky volt az, aki teljesen megnyugtatott.

Nem tudom, hogy egyáltalán menni fog -e, hogy ne állandóan ezen őrjöngjek, de muszáj lesz megfékeznem az indulataim. Most nekik volt szükségük rám. Miattuk meg kell tennem.

Steve biztosított róla, hogy Nina jó kezekbe került és ha bármi van, ő intézkedik, így nekem csak a kicsikre és Krisre kellett koncentrálnom.

- A húgod is pihen kicsit, és majd te is megnézheted. Ugyanolyan szép akárcsak az anyukád - ültem le a fiamhoz, aki kis okosan érdeklődve hallgatta mit mondok neki.

- Ma . . . mi . . . . .mami - mondta egyszer csak Ricky egy hangos kacaj kíséretében, nekem pedig ismét elállt a szavam.

- Igen kicsim. A mami. Nemsokára újra velünk lesz. Ő és a testvéred is - mondtam neki, majd ezután egyfolytában engem hívott papának és a mamit szólongatta.

Ilyenkor szakadt meg a szívem, hogy Kristen nem lehet itt, és nem hallhatja, ahogy a fiunk először maminak szólítja.

De semmihez sem késő. Ezzel fogjuk várni őt.

Ricky ezzel is csak egyetérteni tudott, én pedig csak még jobban imádtam.

Susan ezután elvitte őt megetetni. Steve pedig felajánlotta, hogy visszavisz a kórházba.

- Fantasztikus gyerek, ugye? Látom, ő képes megnyugtatni téged - pillantott a kisfiamra elismerően.

- Igen az. Imádom is.

- Akkor mehetünk? - kérdezte Tom is.

- Persze. Minél előbb vissza akarok érni. Valamikor Rickyt is be akarom vinni. Hátha az segít.

- Ha akarod Lizzyvel majd eljövünk érte - ajánlotta fel Tom.

- Kösz haver.

Elköszöntem a fiamtól, és Susanéktól is, akinek szintén megköszöntem, hogy vigyáznak Rickyre, és vissza indultunk a kórházba.

Itt ismét legszívesebben kétfelé szakadtam volna.

Nem tudtam, hogy a lányomhoz vagy Kristenhez menjek először.

Ettől a döntéstől mentett meg a doki, aki épp velünk szembe jött Kristen szobája felöl.

- Átvittük a kislányát az anyukához. Hátha ez segít, neki és a kislánynak is, ha az anyukája mellett lehet, és maguknak is könnyebb, így egyszerre tud lenni mindkettőjükkel.

- Köszönöm - mondtam a dokinak, ezek után már szinte rohantam kettejükhöz.

Anyáék épp ekkor jöttek ki.

- Mi történt fiam?- kérdezte apa, és jobbnak láttam, ha nem játszom ismét a dühömmel és inkább Tomék mesélik el mi történt.

Most nekem ők a legfontosabbak.

Lizzy is kijött én pedig bementem.

Mindketten aludtak.

Kicsit reménykedtem, vagyis szerettem volna, hogy mire belépek Kristen csodás mosolya fogad, hogy újra mellettünk van.

De semmi változás.

És ez így volt még jó pár napig. . . .



Semmi változás. Bár Kris sebe gyógyulni kezdett, és szerencsére a röntgenek sem mutattak semmit, ami veszélyre utalna, így továbbra is csak egy dolog maradt.

Amit utálok.

A várakozás.

De nem tudtunk mit tenni.

Szinte a nap minden percében mellettük voltam.

Hailey napról napra szebb lett, és icipicikét nőtt is, ami rendjén is van amellett, hogy kicsit korábban jött a világra. A legszebb kisbaba, akit valaha láttam.

Ricky is imádja őt. Odáig volt a húgáért, amikor behoztuk hozzá. Érdeklődve nézegették egymást, Hailey Ricky kezét is megfogta és mindketten szinte egyszerre mosolyodtak el.

A legszebb látvány volt.

Amit sikerült is megörökíteni.

Lizzy szinte az első pillanattól kezdve hasonlóképpen, mint én állandóan itt volt, annyi különbséggel, hogy egy fényképezőgéppel a kezében, és minden pillanatot megörökít.

Hálás voltam neki az ötletéért, így amellett, hogy mindent elmondunk Kristennek, meg is mutathatjuk majd. Egy nagyon szép album töltődik meg a szebbnél szebb képekkel a lányunkról és persze a fiunkról is.

Miközben ami minket illet, mindenki ránk kíváncsi.

Tyler is járt bent, akinek még most sem annyira örültem, de nem szóltam semmit.

És nemcsak ő volt ránk kíváncsi. Az egész sajtó, mindenki. A rajongóink is.

Még jó, hogy erre is megvannak az emberek, így az ügynökeink mindent elintéztek. Senki sem tudja mi történt pontosan, csak azt, hogy kórházban vagyunk, de jó is ez így.

Nem kértünk semmi mást, csak, hogy most hagyjanak nyugtot nekünk. Örülök, hogy ezt sikerült felfogniuk, egyenlőre nem zaklatnak bennünket. Mindenesetre a lányunkról tudnak, és hozzá mindenki gratulált.

A mai napunk is ugyanúgy telt, mint az eddigiek.

Annyi különbséggel, hogy ma nagy nehezen anyuék rábeszéltek menjek haza pihenni egy kicsit. Hiába mondtam nekik, hogy jól vagyok semmi bajom.

De ha csak magamnak is vallottam be, picit fáradt voltam. Nem sokat aludtam az elmúlt napokban. Pár órát két alvás között Haileynél, de egy cseppet sem bántam.

Ez a tündéri kislány mindenért kárpótol.

Őt és Krist magára hagyni volt a legnehezebb, hiszen a napok minden percét velük töltöttem. Én etettem a lányunk, öltöztettem és csak ámultam, hogy minden mozdulatával képes levenni a lábamról.

De nemcsak engem. A család összes tagját. Mindenki imádja őt. Nem nagyon van a napnak szerintem olyan perce, kivéve mikor alszik, hogy ne lenne valakinek a karjaiban.

És a kis huncut még élvezi is.

Elmondhatatlan, milyen boldog vagyok ilyenkor. Ezt csupán egy valami tudná fokozni, és ami remélem minél előbb bekövetkezik.

Hogy Kristennel együtt élvezhetjük ezt.

Így aztán napok óta most először vettek rá, hogy azért menjek haza, hogy aludjak kicsit. Csak átöltözni jártam haza, azt is gyorsan letudtam mindig.

Nagy nehezen elköszöntem az én kis hercegnőmtől, aki egyre laposabbakat pislogott Lizzy karjaiban, majd Kristen mellé léptem.

Egy csókot nyomtam most is édes ajkaira.

- Szeretlek kicsim - súgtam neki utána, majd nagy nehezen elszakadtam tőle, és elindultam haza.

Tom volt otthon nálunk Rickyvel, aki vigyázott rá addig is, míg én lefeküdtem kicsit. Persze csak miután megszeretgettem az én nagy fiam.

Az elalvással nem is volt gond. Pillanatok alatt elaludtam. És pokoli jól esett. Teljesen kipihenten, felfrissülve ébredtem.

Vagyis ébresztett Ricky reggel.

Együtt megreggeliztünk, apa vigyázott utána Rickyre, és mi Tommal visszaindultunk a kórházba.

Megbeszéltük, ha én beérek anya hazamegy, majd délután behozzák Rickyt.

Nyugodtan sóhajtottam fel, amikor beértünk a kórházba és a folyóson a már nagyon is jól ismert szoba felé sétáltunk.

Ahogy benyitottam viszont még a vér is meghűlt az ereimben.

Lizzy a szobában volt, és Steve is itt volt vele, a lányunkat csodálták éppen, aki Lizzy karjaiban volt.

Viszont ami miatt teljesen halálra rémültem, az az ágy volt.

Üresen. Kristen nem volt benne.

A képek, amik hirtelen leperegtek előttem a legrosszabbak voltak, és a félelem jeges hulláma söpört végig az ereimen.

Nem akartam a legrosszabbra gondolni, de féltem is feltenni a kérdést. Mégis tudtam, ha nem teszem megőrülök.

- Hol . .. . . hol van Kristen? - tettem fel talán életem során a legnehezebb kérdést, miközben még soha nem rettegtem ennyire a választól.

Összenéztek, de egyikük sem válaszolt.

Eközben hallottam meg halk lépteket a hátam mögül, majd egy hangot. Amitől tényleg azt hittem megáll a szívverésem.

- Itt vagyok . . .






Íme a kis Hailey :)



2012. március 15., csütörtök

46.fejezet

Sziasztok! Nos azt hiszem először egy kis monológgal jövök. Először is köszönöm szépen az előző fejezethez érkezett komikat, mindig öröm titeket is olvasni, köszönöm szépen! ♥ Van egy olyan érzésem, hogy ehhez is jönnek majd, bár ahogy Csibim mondta inkább fejemet veszik stílusúak lesznek. Lehet, hogy van benne valami. Előre is bocsánat, majd ha olvassátok megértitek. Csak a szokásosat mondhatom, bízzátok ide :)

És még valami. Fb-n olvashatjátok, Leilámmal szervezünk majd májusban egy közös mozizást hála a mi RobStenünknek, akiknek akkor mutatják be az új filmjét a SWATH-ot és a Cosmopolist. Részleteket olvashattok a linken amit kirakok az ehhez kapcsolatos oldalra a fejléc alatti menüben nézhetitek :) Most már tényleg jó olvasást, pussz nektek! és köszi Csibinek! És a képért Heninek!




46.fejezet



/Kristen/




Csupa izgalom és készülődés volt a nap, és nemcsak ez, hanem az előtte lévő napok is. Készülődés a nagy napra, amikor bemutatjuk a filmünket.

Már most hatalmas sikernek örvend a nézők körében, és nemcsak a film, hanem mi a színészek is.

Annyira azért szerencsések vagyunk, legalábbis ami a paparazzikat illeti, nem jártunk úgy mint a legtöbb nagy sztár, akiknek éjjel nappal a nyomukban vannak.

Sőt, igaz mi ezt már az elején meg is mondtuk, egy egy interjú alatt Robbal, hogy amennyire lehet nyugalmat szeretnék, és láss csodát, ugyan ez nem jellemző rájuk, de ehhez tartják magukat.

Néha itt ott előfordul, ha megyünk valahová, de hála az égnek nem zaklató módon. Így tudtunk élni nyugodtan, de persze mindenhol akadtak rajongók is, akiket nem küldhettünk el és nem is állt szándékunkban. Ilyenkor mindig egy egy fénykép, vagy autógramm.

Mivel az állapotom miatt nem sokára már nem tudok elmenni ilyen eseményekre, ezt Rob meg is mondta, hogy nem is engedne el, így a premieren kívül mi egyenlőre letudtuk köreinket.

Többnyire ha bármi promós dolog lesz még, akkor Tyler képvisel bennünket.

De a mai premieren mind ott leszünk.

Természetesen Claireék is jönnek, Nikki és Ashley sem hiányozhat, Tom és Lizzy. Itt lesz Steve is, mindenki, aki fontos.

Rickyt is elvisszük, ő addig ellesz a partin Claireékkel, azt mondták ők szívesen vigyáznak rá, míg mi a vörös szőnyegen leszünk és remélem amilyen gyorsan csak lehet lerójuk a köreinket.

Utána egy elegáns parti lesz, a fontosabb emberekkel, színészek és hasonlók, persze csak a vörös szőnyeg és a film bemutatása után, amit most először lát a nagy közönség.

Nemsokára még elmegyek majd még a ruhámért, jön hozzám fodrász és sminkes, jönnek a lányok, Robék Tommal külön jönnek Clareékkel együtt és majd a szőnyegen találkozunk.

Addig még pihenni is van időm egy kicsit, ekkora pocakkal már jobban elfáradok, de szerencsére a baba is jól viselkedik, rugdos és sokat ficánkol.



A szobánkban ültem az kis tükrös szekrényem előtt, miközben ezeken gondolkoztam, és eszembe jutott valami kevésbé kellemes dolog, ami egy hónapja történt velem.

Robnak nem mondom el, és Lizzy is megígérte, hogy nem szól neki. Többnyire azért is, mert nem tartottam fontosnak, és nem akartam idegesíteni, vagy hogy aggódni kezdjen. Semmi értelme.

Vásárolni voltunk Lizzyvel, csak mi ketten. Magamra hagyott egy kicsit a bababoltban, míg ő átment egy másik üzletbe. Vesztemre belebotlottam valakibe kifelé jövet, és indultam megkeresni Lizzyt.

Ninába botlottam.

Kicsit meg is ijedtem, jó ideje nem találkoztunk. Utoljára még akkor, mikor mi nem éppen voltunk jóban Robbal, mikor még, hogy úgy mondjam Ninával vigasztalódott. Mikor még nyugodtan rámászhatott Robra a szemem láttára.

Ez nem sokkal az előtt volt még, hogy Londonba mentünk volna és mielőtt ott mindent tisztáztunk és kibékültünk.

Gondolom, vagy sejtem ő akkor még abban a tudatban volt, vagy remélte, hogy én már nem kerülök a képbe és az övé lehet Rob. Azóta minden bizonnyal tudja, hogy kibékültünk. Sőt biztos, ezt már abból is gondoltam ahogy rám nézett.

Mint akit megtudna fojtani egy kanál vízben.

És amilyen kis monológot levágott nekem, biztos voltam benne, hogy nem tetszik neki a dolog. De akkor sem gondoltam volna, hogy ez miatt képes ilyeneket mondani. Hogy ennyire meg akar kapni egy pasit.

Ennyit Rob nőcskéiről. Először Camille, akivel szintén meggyűltek a gondjaink és akinek hála nem rövid időre szakadtunk el egymástól Robbal. Ez idő alatt volt jelen Nina, aki még hihetetlen, de ennyi idő után sem tud belenyugodni, hogy Rob nem akarja őt.

- Majd rájön, hogy rosszul választott. Nem lesz boldog veled. A végén úgy is csak az enyém lesz, amint kikerülsz a képből - ez volt Nina utolsó mondata hozzám, mikor találkoztunk.

A szemében hatalmas düh lángolt, és szinte már betegesen hangzottak a szavai. Mint akinek elvette az eszét az őrület. Még sosem láttam ilyet.

Sokszor kötötte le ezután a találkozás után a gondolataimat ez a jelenet, de igyekeztem nem tulajdonítani jelentőséget neki. Sem akkor, sem most. Ezért sem szóltam Robnak. Szerencsére Lizzy semmit sem hallott ebből. Pont akkorra ért oda hozzám, mire Nina végzett a monológjával és menni akart.

Nem akartam, hogy Lizzy is aggódjon, ezért is kértem, mondván, hogy nem történt semmi, hogy ne szóljon Robnak.

Nem is tudom miért jutott most eszembe. Mintha valamiféle megmagyarázhatatlan rossz érzés kerített volna hatalmába, mikor erre gondoltam.

Elég Kristen, ne gondolj ilyen badarságokra - mondtam magamnak, és még a gondolataim közül is ki akartam zárni ezt az egészet.

- Min gondolkodtál el ennyire? - hallottam meg mögülem hirtelen Rob hangját, ami visszahozott a valóságba.

Ezek szerint rendesen elmerengtem, mert még azt sem hallottam, hogy bejött a szobába.

- Semmi érdekesen - erőltettem magamra egy mosolyt, miközben mögém lépett.

Felálltam, és amennyire a hasam engedte a karjaiba zárt. Kezeivel megsimogatta a pocakom, miközben én is kaptam egy csókot.

- Nemsokára itt lesz mindenki, nekem meg mennem kell - mondta Rob nem nagy örömmel, hogy külön kell érkezzünk a partira és majd csak ott találkozunk.

- Hamarosan találkozunk - simítottam végig az arcán, és egy csókot leheltem az ajkaira, ami végül egy szenvedélyes csókká alakult. Úgy csókolt, mintha sosem akarna elengedni. Pedig csak egy két óráról van szó.

- Egy egész örökké valóságnak fog tűnni - mondta Rob, mire én elnevettem magam. Bár igaz mostanában tényleg nem nagyon szakadtunk el egymástól, Rob egy percre sem akart minket egyedül hagyni, ami persze nagyon is tetszett.

- Pihenned kellett volna kicsit - mondta Rob.

- Egy kicsit sikerült is. Egyébként sem vagyok fáradt. Minden rendben.

- Oké, de ha valami van szólj a lányoknak.

- Ne aggódj, minden rendben velünk, és még korai aggódnod. Van még két hetünk - mondtam mosolyogva az aggódó apukának.

- Jó, tudom.

- Rendben, akkor nyomás, gondolom várnak a fiúk. Ott találkozunk.

- Szeretlek - vont szorosan a karjaiba majd én is viszonoztam a vallomását, amit egy szerelmes csókkal pecsételtünk meg.




Miután nagy nehezen szinte már kilökdöstem Robot, nem sokkal később jött be hozzám Lizzy és Claire, Ashley és Nikki, valamint hozták a fodrászt, aki kézbe vett minket és a sminkest.

Én voltam az első, addig Lizzy előkészítette a ruhámat.

Biztos voltam benne, hogy úgy fogok kinézni benne, mint egy bálna, ekkora hassal. De csak nem mehetek oda egy kis otthoni ruhában, pedig legszívesebben azt vettem volna fel. Nem sok kedvem van kiötözni, de mit tudok tenni.

Ahogy elkészült a hajam és a sminkem, a lányok segítettek felvenni a ruhám. A cipővel vártunk, míg ők is elkészülnek, nem voltam biztos benne, hogy ilyen magas sarkúban képes leszek kibírni egy egész estét. Szerencsére megnyugtattak, hogy csak a szőnyegen kell kibírjam ebben. Még jó, hogy a ruha kényelmes és mindamellett tényleg elegáns és nagyon szép.

Ki tudja tán pár órával később mind teljes díszben álltunk. Még Ricky is, aki Lizzynél volt.

A kis hercegem, már most olyan kis helyes, akárcsak az apja - gondoltam magamban mosolyogva.

- Hát akkor indulás. Kris érted külön jöttek, bent majd találkozunk. A szőnyegre nem megyünk veletek.

- Oké, addig jó legyél kicsim - adtam egy puszit Rickynek és két külön kocsival elindultunk a színházhoz, ahol a premiert tartják.

Kezdtem nem kicsit ideges lenni, amikor leállt a kocsi jelezve, hogy ideértünk.

Már bent a kocsiban hallottam, hogy odakint hatalmas lehet a tömeg. És magam is meggyőződhettem róla, amikor kiszálltam a kocsiból, egyenesen a vörös szőnyegre lépve.

Ezután nem sokat láttam, mert mindent elvakított a fényképezőgépek vakujának villanása, és minden felöl az én nevem sikongatták. Ekkor termett mellettem Dean, aki ha kell Rob és az én testőröm, bár eleinte nem láttam szükségét ennek, de most nagyon is jól jött. Ő is látta rajtam, hogy megkönnyebbültem, amikor mellém lépett és igyekezett távol tartani tőlem a rajongókat, akik mintha még a felállított kordont is képesek lettek volna áttörni.

Ezután felvettem a legszebb mosolyom és osztottam azt hiszem nem kevés autogramot, és néhány közös kép is készült a rajongókkal.

Furcsa érzés kerített hatalmába eközben. Hiszen még sosem volt részem ilyesmiben. Mégis ezeknek az embereknek hála lett és remélem, hogy lesz nagy sikere a filmnek, sőt már most van. Hiszen nekik készült, ennyit igazán megérdemelnek. Egy egy aláírás és kép.

Sokan, már amennyire lehetséges volt ebben a hatalmas tömegben és hangzavarban, gratuláltak a filmhez. Persze rengeteg riporter is volt a sorok között, akik kérdések sokaságát zúdították rám. És nemcsak a filmmel, hanem a Robbal való kapcsolatomról is.

Eleinte kicsit tartottam ettől. Hogy fogadja majd a közönség, hogy az életben is együtt vagyunk. Féltünk, vagyis nem is annyira mi, mint inkább a producerek, hogy Rob így sok rajongót fog veszteni. Ugyanis főleg a fiatal lányok vannak oda érte.

Rob nem igen foglalkozott ezzel. Ő már az elején megmondta, hogy akármivel is jár, vagy veszít vele akár a film is, nem érdekli. A legfontosabbak mi vagyunk neki, mások véleménye pedig nem számít. És végül is igaza van. Egyetlen film sem ér annyit, mint a kapcsolatunk.

De ahhoz képest, hogy kissé tartottunk tőle, hogy fogadja majd ezt a közönség, sikerült meglepniük minket.

Nagyon örültek a kapcsolatunknak, ha lehet így mondani, és sokak szemében még nagyobbra nőtt főleg Rob, aki csodálatos apa is, nemcsak mint pár, hanem egy családszerető pasi, akinek a legfontosabb a párja és a gyermekei.

Persze mindig akad olyan, akinek nem annyira tetszik a dolog. Szerencsére ezek kisebb számban voltak. Ők inkább olyanok, mint Nina. Akik ezt hiszik, vagy szeretnék, hogy az övék legyen Rob.

Akárcsak a főszereplő nőé a filmben.

Aminek végül a címe Titkok Labirintusában lett.

Így miután úgymond le tudtam a kötelességem, végre közelebb jutottam valakihez.

Nem sokkal odébb szintén hatalmas tömeg volt. Sikítások, vakuk villanása és a világ legszexibb pasija, aki éppen a rajongóinak gyűrűjében állt.

Azonban akárcsak ahogy velem történt, mintha a világ is megszűnt volna körülötte, amikor a tekintetünk összeakadt.

Szinte elámulva nézett végig rajtam. És én is ő rajta. Irtó jól nézett ki így öltönyben.

Ekkor kezdtek még inkább villanni a vakuk.

Rob elszakadt a tömegtől és felém kezdett sétálni. Felém nyújtotta a kezét amint odaért hozzám. Örömmel és boldogan kulcsoltam az ujjaim össze az övéivel.

Felém hajolt és egy apró, de annál édesebb csókot lehelt az ajkaimra.

- Káprázatosan nézel ki - súgta utána a fülembe amit én is viszonoztam.

Ekkorra már szinte tombolt a tömeg, és mindenki minket fényképezett.

Pózoltunk is nem is keveset, ha nem készült rólunk vagy millió fénykép, akkor egy sem. Ezután megjött akit eddig hiányoltam, és akivel teljesen a csapat. Tyler.

Tőle is elismerő pillantásokat kaptam, amit Rob már kevésbé tolerált.

Ketten fogtak közre és pózoltunk tovább. Néhány kérdésre válaszoltunk, persze csak is a filmmel kapcsolatban, és fogadtuk a gratulációkat, amiket a baba miatt kaptunk.

Rob végig mellett volt, és láttam rajta, hogy milyen büszke rám, ami végtelen boldogsággal töltött el. Hogy ő az, aki a magáénak tudhat. De ezzel az érzéssel nincs egyedül. Szerintem nyugodtan elmondhatom, nem egy nő szeretne most itt állni a helyemen, és elmondani, hogy ez a fantasztikus pasi az övé.

Ezt meg is súgtam Robnak, aki erre felvillantotta szexi féloldalas mosolyát.

- Hidd el engem több pasi irigyel. Mert én vagyok az, akinek az oldalán állsz - súgta vissza egy szerelmes pillantás kíséretében Rob, mire rajtam volt a sor, hogy elmosolyodjak.

Volt viszont egy valaki, akit még hiányoltam. Amint viszont megpillantottam melegség öntötte el a szívemet, és egy boldog mosoly ült ki az arcomra.

Rob is akkor pillantott felé. Ő nem tűnt olyan boldognak én láttam rajta, ha igyekezett is nem kimutatni.

Elléptem a fiúk mellől, miközben a fotósok hada persze követte az utamat, mígnem odaértem mellé.

Nem foglalkoztunk semmivel, rögtön a karjaiba zárt, én pedig boldogan viszonoztam az ölelését.

Biztos vagyok benne, hogy remek ki címlapsztorik lesznek ezek holnapra. Már láttam is magam előtt őket.

" A jelenlegi vőlegénye karjaiból a volt férj ölelésébe"


El kellett mosolyodjak ezekre a gondolatokra, de nem foglalkoztam velük. Senki sem tudja mi történt velünk, és nem is tartozik senkire.

Ő mindig is fontos lesz nekem, és nem fogom szégyellni kimutatni ezt. Attól pedig nem félek, hogy Rob emiatt jelenetet rendezni. Ő is nagyon jól tudja mi a helyzet.

- Bámulatosan nézel ki. Ismét csodákat művel veled a várandósság - mondta egy mosollyal az arcán Steve.

- Annyira örülök, hogy itt vagy.

- Én is hidd el. Alig vártam, hogy lássalak titeket. Hiányoztatok.

- Te is nekünk. Ricky is itt van - mondta Stevenek.

- Őt is alig várom, hogy lássam. Biztos sokat nőt ebben a pár hónapban is. Akárcsak a babátok - pillantott a pocakomra Steve.

- Kislány - mondtam neki, mire ismét kaptam tőle egy ölelést és persze gratulációt.

- Örülök, hogy ennyire boldog vagy - tette hozzá.

- Ahogy látom te is.

- Igen. Ha nem bánod később bemutatok neked valakiket. Majd a partin. Essünk túl ezen, sose voltam oda ezért a felhajtásért.

- Már alig várom. Egyébként ez többnyire a te érdemed. A te filmed.

- Inkább a tiétek. És ahogy láttam tényleg jó vége lett, ennek is - mondta Steve gondolva a végére, ami tényleg kizárólag rajtam múlott.

Nekem kellett döntenem. Ahogy az életben is. Hogy a férjem, vagy a szeretőm, aki tulajdonképpen a szerelmem lett.

Ezután Steve- vel is megvolt a közös pózolás. Majd odajött hozzánk Rob és Tyler. Mindketten kezet fogtak Steve- vel.

Robnak gratulált is a babához, és az eljegyzésünkhöz is, mikor időközben megpillantotta a gyűrűt az ujjamon.

Mikor végre elhagyhattuk a szőnyeget következett a lényeg. Először láthattuk a filmünket. Ami tényleg fantasztikus lett. És nemcsak azért, mert mi játszunk benne.

Büszkék voltunk rá. És ami még boldogabbá tett minket, hogy a közönség is imádta. Sőt már az előzetesek alapján sejtettük, vagy inkább reméltük, hogy nagy siker lesz.

A vetítés után a helyszínen kaptunk rengeteg gratulációt főleg filmes körökből, ami a legnagyobb elismerést jelentette nekünk.

Ezután mentünk át az after parti helyszínére.

Egy elegáns tengerparti hotelben tartottuk, amihez egy mesés partszakasz tartozott, itt kezdődött csak igazi buli. Zene, kaja, pia - ahogy Tom mondaná.

Persze itt is mi voltunk a főszereplők, de itt már rajongók és rengeteg fotós nélkül.

Nem kis időbe telt, mire úgymond leróttuk a kötelességeinket mindenki felé, és mi is élvezhettük a partit.

Ezután végre magamhoz ölelhettem a kisfiam, és persze Robot is.

Claire és mindenki szintén gratuláltak a filmhez.

Éppen beszélgettünk, mikor odalépett hozzánk Steve. Köszöntött mindenkit és míg mi beszélgettünk, váltott pár szót Robbal.

Örültem, hogy rendesen viselkedtek egymással. Steve gratulált neki hozzánk, amit Rob örömmel fogadott. És ami igaz csak kicsit lepett meg: Rob megköszönt neki mindent.

- Nekem az elég, hogy látom mennyire boldoggá teszed. Csak ezt kívántam neki, és tőled megkapja - mondta Steve.

- Igyekszek a legboldogabbá tenni őt - mondta Rob.

- És ez sikerül is - bújtam oda Robhoz, és talán most először láttam Steven, hogy nem okozok neki semmilyen fájdalmat ezzel és, hogy tényleg örül annak, hogy boldognak lát.

Ezután ő keresett valakit a tekintetével, mielőtt ismét hozzánk fordult volna.

- Ha nem bánjátok bemutatnék nektek valakiket - mondta Steve és pár pillanatra magunkra hagyott minket Robbal.

Claireék addig elmentek enni valamit, amíg mi hárman beszélgettünk.

Rob kérdőn pillantott rám, de nekem volt sejtésem kit akar bemutatni Steve. Vagyis inkább kiket.

Steve pár perccel később tért vissza hozzánk.

Rob hátulról ölelt magához én pedig boldogan bújtam hozzá.

- Had mutassam be nektek a páromat Susant, és a kislányát Cathyt - mutatott be nekünk egy szép és helyes nőt Steve egy aranyos kislánnyal.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Steve sokat mesélt rólatok - nyújtott kezet Susan, majd mi is üdvözöltük őket.

Láttam Robon, hogy őt meglepte a dolog, de ő is örült, és mintha végleg megnyugodott volna mikor Steve a párjaként mutatta be Susant.

- És gratulálunk a babához - tette hozzá Susan.

- Köszönjük - mondtuk egyszerre Robbal, majd Lizzy lépett mellénk kissé furcsa arccal, Rickyvel a karjaiban.

- Mi történt? - kérdezte tőle Rob.

- Azt hiszem a fiad téged akar - nyújtotta Rickyt a Rob felé, aki szintén az apja karjai felé nyújtózott, mikor hirtelen még a levegő is bennünk rekedt.

Főleg bennem és Robban.

- Apaaa, apa - mondta ki hirtelen némi próbálkozás után teljesen tisztán az első szavát a fiunk, miközben az említett apa szintén ledöbbenve karjaiba vette a fiát.

- Itt vagyok fiam - vette egy letörölhetetlen mosollyal a karjaiba Rob a fiát, aki folyton ezt a szót mondogatta.

Nekem pedig ismét könnyek szöktek a szemembe, mikor a kettősüket néztek.

Rob is alig tudott szóhoz jutni a boldogságtól miközben önfeledten ölelte magához a fiát, majd engem is.

Ezután kettősükre pillantottam boldogan, és csak ámultam rajtuk. Hogy mennyire szereti a fiunk az apját. Persze engem is, de az apjához mindig is valamiféle különleges kötelék fűzte leszámítva a nyilvánvalót, hogy az apja.

Még mikor Rob sem tudta, hogy Ricky a fia, már akkor is imádták egymást. Nem is csodálom, hogy ezt a szót mondta ki először, ezzel teljesen levéve a lábáról az apját, akit azt hiszem most még boldogabbá tett mint valaha.

Míg apa és fia lefoglalták egymást én Susanékkal beszélgettem. Nagyon helyes nő, és látszik rajta, hogy imádja Steve -et.

Most sejtem körülbelül mit érzett Steve, mikor Robbal látott. És elhiszem amit mondott. Hogy boldog, hogy látja, hogy milyen boldog vagyok vele.

Nagyon aranyosak együtt, és a kislány Cathy is imádja Steve -et.

Miután Rob kiörömködte magát Rickyvel, elmentek enni valamit.

- Én is veletek mehetek? - kérdezte tőlük a kis Cathy, aki kérdőn pillantott először Susanra és Stevere majd Robra.

- Menj csak - mondta neki az édesanyja - persze csak ha nem zavar - nézett Susan Robra.

- Nem persze - felelte Rob majd fogta a két gyereket és odébb mentek, mi pedig beszélgettünk egy kicsit.

Később a tekintetemmel pásztáztam körbe a helyet, hogy megtaláljam Rob hol ült le a kicsikkel, mikor hirtelen megakadt a szemem valamin. Vagyis inkább valakin.

Ismét az a rossz érzés fogott el. Nem voltam benne biztos, mert csak egy pillanatra láttam, de mintha Ninát láttam volna az imént.

Biztos csak képzelődsz Kristen. Ő nincs itt. Semmi keresnivalója itt - mondtam magamban, és megkerestem Robékat.

Egy asztalnál ültek Claireékkel.

Tom és Lizzy éppen táncoltak, valami klassz kis zene ment.

Cathy nagyon aranyos kislány, Rickyvel jól kijöttek. Öröm volt rájuk nézni. Őket látva elképzeltem majd a fiunkat, amint a lányunkra vigyáz így és játszik vele.

Rob hozott vissza a valóságba, amikor a combomra tette a kezét.

Mondjam úgy, hogy sajnos, de most nem éppen volt alkalmas az időpont, de nem csak egy puszta simogatásnak hatott az érintése.

Főként nem a csókja, amit kaptam tőle. Még jó, hogy a szülei a gyerekekre figyeltek és remélem nem minket nézett mindenki.

Láttam Rob szemében, hogy ugyanarra gondolt, mint én. De sajnos nem éppen a legmegfelelőbb helyen vagyunk.

- Bírd ki míg hazaérünk édes - súgtam édesen a fülébe és mérhetetlen vágyat láttam ezután a tekintetében, ami szinte perzselt.

- Nagyon nehéz lesz - súgta vissza majd mosolyogva a nyakamba csókolt.

Igyekeztem ezután kissé messzebb kerülni tőle, különben nem bírtam volna ki.

Még szerencse, hogy jött Steve, hogy elraboljon kicsit. Egy két magazinnak adtam interjút akárcsak a fiúk is.

Ezután el is fáradtam kissé, és alig vártam, hogy megszabaduljak a cipőmtől. Robot éppen nem láttam sehol, így nem is tudtam szólni neki.

Bementem az épületbe és a lépcsőn fel a szobába, amit nekünk tartottak fent.

Teljesen megkönnyebbültem, amikor egy kényelmes, immár nem magas sarkú cipőt vettem fel.

Éppen kifelé jöttem, indultam volna le a lépcsőn, mikor belebotlottam valakibe.

Elnézést akartam kérni, de neki se kezdtem, mikor megláttam az illetőt.

- Ezek szerint nem képzeltem, hogy téged láttalak.

- Nem bizony - mondta egy gúnyos vigyorral az arcán Nina, miközben engem a ma már többször érzett furcsa, rossz érzés ismét hatalmába kerített.

Nem bírtam ki és feltettem neki a kérdést.

- Mit keresel itt?

- Szerintem tudod mit. Semmi pénzért nem hagytam volna ki az alkalmat. Robot még nem is üdvözöltem. De ami késik nem múlik - mondta Nina és továbbra is az arcán játszott az az ördögi vigyor, ami engem megijesztett, de akkor sem hagyhattam annyiban a dolgot, pedig tudom, hogy az lett volna a legjobb. Nem éri meg leállni egy ilyen bolonddal veszekedni, én mégis megtettem.

- Eszedbe ne jusson - mondtam neki miközben megragadtam a karját, mielőtt el akart indulni a lépcsőn.

Egy árva lélek sem volt a közelben csak mi ketten. Talán ezt az alkalmat használta ki Nina is.

- Ugyan, te is tudod, hogy Rob nem ilyen. Lehet, hogy most mindenki előtt játssza a szerelmest meg a tökéletes apukát, de ha felkínálja neki magát egy szép nő nem utasítaná vissza.

- Hiába próbálkozol. Fogadd el, hogy nem kellettél neki, még akkor sem, amikor nem voltunk együtt.

- Ó szóval ezt mondta neked. Hogy sose feküdt le velem. Persze hisz nem mondhatta meg az igazat. Pedig ha tudnád mennyi szép percet töltöttünk együtt az ágyban - mondta Nina nevetve, nekem pedig nagyon vissza kellett fognom magam és uralkodni magamon, hogy ne essek neki.

És most nem csak magamra kellett vigyáznom. A lányomra is.

Próbáltam lehiggadni, miközben ő pont az ellenkezőjén igyekezett. Erősen próbálkoztam, hogy ne sikerüljön neki. El is akartam jönni mellőle, és ez nem igen tetszett neki. Azt hitte ezzel majd képes lesz kételyeket kelteni bennem Robot illetően. Láthatólag nem igen örült, hogy nem sikerült kihoznia a sodromból.

Ekkor ő volt az aki utánam nyúlt, de pont rossz pillanatban. Tovább mondta a mondandóját mikor utánam nyúlt, sőt nem is mintha nyújt volna. Nem is értettem hirtelen mi történik. Mintha egy láthatatlan kéz csak egy kicsit lökött volna meg.

Időközben egy vészharang azt hajtogatta a fejemben, hogy nem a kéz nem láthatatlan. Hanem Nináé.

Egy picit lökött rajtam, ami épp elég volt, hogy elveszítsem az egyensúlyom. Ezután már minden olyan gyorsan történt.

Zuhanni kezdtem a lépcsőn, miközben egy dolog járt a fejemben. Mégis hiába próbáltam minden mozdulatommal a hasam védeni, úgy éreztem mégsem sikerült eléggé. Az utolsó gondolatom is a kislányom volt, és a könyörgés, hogy ha nekem igen, de neki semmi baja ne legyen - mielőtt egy hatalmas ütést éreztem a fejemen, és teljesen elnyelt a sötétség . . . . . . .





/Rob/



Szemeimmel Kristen kerestem, de sehol sem láttam. Már kezdtem megijedni.

- Én se láttam. Lehet, hogy felment átöltözni - tippelte Lizzy.

Így hát elindultam a szoba felé, hogy megtaláljam.

Azonban ahogy beléptem és a lépcső felé indultam, hogy megkeressem Kristent, őt pillantottam meg a lépcső alján fekve eszméletlenül.

Rögtön hozzá rohantam, szinte már őrült módjára kiáltottam segítségért miközben próbáltam felkelteni, de semmire sem reagált.

A félelem jeges viharként kúszott végig az ereimben, mikor a nyakához nyúltam és kitapintottam a gyenge pulzusát.

Ekkor rohant oda hozzánk anyu, Steve és mindenki.

Mindenki azt kérdezte, amit én. Mi történt?

De ami a legjobban kétségbe ejtett, hogy Kristen nem akart magához térni. Sőt, egy seb is volt a fején ami igencsak vérzett. Biztos a lépcsőbe ütötte be.

Még soha ennyire nem voltam kétségbeesve. Csak ő érdekelt, és a baba, akivel szintén nem tudtuk mi van. Csak imádkozni tudtam, hogy egyikőjüknek se legyen semmi baja.

Rögtön jöttek is a mentők, akik óvatosan az ágyra fektették Kristent.

- Kérem, nagyon vigyázzanak rá. És a babára. Hogy vannak? Mondjon valamit! - kértem az orvost, aki itt a helyszínen megvizsgálta Kristent.

- A hölgy nem tér magához. Nyílván a fejét ért ütés miatt.

- És a baba? Ugye semmi baja?

- Nyugodj meg fiam, minden rendben lesz - próbált megnyugtatni anya, nem sok sikerrel.

Teljesen eszemet vette a pánik, és a félelem. És hogy nem tudom mi történt.

- A hölgy vérezni kezdett, és ha nem tér magához császármetszést kell csinálnunk.

- De kérem, még két hete van a szülésig.

- Nem várhatunk tovább, ha nem akarjuk, hogy neki és a babának is baja essen - mondta az orvos, majd indultunk is a kórházba.

Én egy pillanatra se akartam elmozdulni mellőle. Steve mondta, hogy elintézi a bulit, és utána próbál nézni mi történt. Úgy tudja ott is vannak biztonsági kamerák, így hátha megtudjuk mi történt, hogy esett le Kris.

Lizzy hazavitte Rickyt, anyuék pedig Tomékkal, és Ashleyékkel is utánunk jöttek a kórházba.

Én semmi mást nem tettem egész úton, csak azért könyörögtem, hogy Kristen magához térjen. És hogy neki és a babának se legyen semmi baja.

Miközben az is eszembe jutott, vagyis inkább felötlött bennem, hogy hogyan történhetett ez? És magamat vádoltam amiért nem voltam vele.

Mellette kellett volna lennem - mondtam miközben már így férfi létemre is a sírás kerülgetett, szerelmem kezét fogva, míg a mentővel a kórház felé mentünk.

De mind hiába Kristen nem tért magához. Azután sem, hogy odaértünk. Addigra megkértem az itteni orvosát, hogy jöjjön ide. Eddig is hozzá jártunk, és azt akartam, hogy vizsgálja meg és legyen Kristennel és a lányunkkal.

Rögtön be is vitték megvizsgálni, majd kijött hozzám az orvos.

- Mivel nincs magánál, neked kell beleegyezned, hogy megműthetjük. Császármetszést kell csinálnunk Rob.

- De még két hete van hátra és ...... és ha baja lesz neki vagy a babának?

- Nyugodj meg Rob, ezt muszáj. Akkor lesz baj, ha ezt nem tesszük meg. Nagyot esett, ki kell vennünk a babát. Most. Nem lesz semmi baj.

- De Kris? Miért nem tér magához?

- Az ütés miatt a fején. Mindent megteszünk, hogy rendben legyenek Rob. Írd alá a papírokat - mondta az orvos, és megtettem.

Hinni akartam neki, és csak ezért tudtam könyörögni. Remegve írtam alá a papírokat, majd az orvos eltűnt az ajtó mögött, ahová Kristent is vitték. A műtőbe.

Ekkor értek be anyuék is.

Fel s alá járkáltam, képtelen voltam normálisan gondolkodni. Folyton mindenféle rémképek peregtek le a szemem előtt, bármennyire is igyekeztem elkerülni őket.

Tudni akartam mi történt. Kristen mindig óvatos, nem értettem mi történt. Hogy eshetett le? Azt reméltem Steve talál valamit és megtudjuk mi történt.

Nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, talán valami furcsa megérzés, hogy valami itt nagyon nincs rendben.

Nem is tudom mennyi idővel később, az órák szinte napoknak tűntek, míg Kristen a műtőben volt. Képtelen voltam leülni is, megnyugodni pedig végképp nem. Hiába próbált nyugtatni mindenki.

Ekkor történt meg.

Az orvos kilépett a műtőből.

Rögtön rákaptuk a tekintetünket.

Bár ne tettük volna. Valami baljósat tükrözött a tekintete. A félelem még jobban úrrá lett rajtam, miközben mint egy mentőövként anyába kapaszkodtam.

- Hogy van? Ugye jól vannak? - kérdeztem remegő hangon.

- Sajnálom Rob . . . . . .

- Kristen? És a baba? Mondd már . .

- A babának semmi baja szerencsére. A köldökzsinórral voltak gondolok, mert a nyakára tekeredett. Ezért kellett a császármetszés. De már minden rendben. A kislány jól van, de még megfigyelik. Nemsokára láthatjátok - mondta az orvos, a hatalmas kő ami a szívem nyomta hangos csattanással esett le és részben megnyugodtam.

Mégis tudtam, hogy van még valami. Hogy Kristennel nincs rendben valami.

- És Kristen? Magához tért?

- Nem. Nem tért magához. Nem tudod mi történt vele? Hogy esett le? A fejét ért sérülése igen komoly. Sajnálom Rob. Nem tudjuk, csak remélni, hogy rövid időn belül felébred, de . . . . .

- Mondd már!

- Kristen kómába esett . . . . . . . .

2012. március 11., vasárnap

45.fejezet

Sziasztok! Itt is a friss, sajnos sokat kellett várni rá de pokoli hetem volt. Viszont végre itt van. Remélem tetszeni fog :) Köszi azoknak akik véleményezték az előző fejezetet, ismét nagyon köszönöm! Most már nagyon a vége felé közeledünk, mint látjátok már csak 5 fejezet. Nem is dumálok többet, jó olvasást, pusssz: Liz
Köszi Csibi! (L)





45.fejezet



/Kristen/



A Robbal töltött varázslatos nap megkoronázásaként ismét egy meglepetéssel rukkolt elő.

A délutánt és a kora estét a parton töltöttük. Vacsorázni azt hittem az itteni kis étterembe megyünk, de tévedtem.

Visszamentünk átöltözni. Fogalmam sincs mire készült Rob, nem is tudtam mit vegyek fel, egy kis ruhát választottam, amolyan koktélruha szerűt, ami elegáns kissé, mégsem vagyok annyira kiöltözve benne.

Miután felvettem, boldogan álltam az egészalakos tükör elé, amibe többnyire már a ruha alatt is kidomborodó pocakomat néztem.

A következő percben Rob settenkedett mögém, ölelő karjait körém fonva vont magához, miközben a tükörben nézte kettősünket.

- Gyönyörűbb vagy, mint valaha - mondta majd a nyakamhoz hajolt és belecsókolt.

Az egész napot egymás kényeztetésével töltöttük és azt hiszem vannak sejtéseim mi lesz, vagy milyen lesz az est megkoronázása. Szegény Robot nem kicsit kínoztam ma, de élvezte a játékot, amiért úgy gondoltam én még kapni fogok - mosolyodtam el a gondolatra, amiért Rob furcsán nézett rám.

- Később. Mehetünk?

- Egyébként hová is?

- Mindjárt meglátod - mondta miután kézen fogtuk egymást és elindultunk ismét a part felé.

Eredetileg egy hétvégéről volt szó, de Rob - amiért még jobban imádom- elintézte, hogy maradjunk még pluszban egy-két napot. Lizzyék addig örömmel vigyáznak a fiunkra, és mire hazaérünk Claireék is ott lesznek.

Engem pedig nem is tehetett volna boldogabbá a hírrel, hogy ezen a csodás helyen tölthetünk el még több időt. De nem is a hely a fontos, hanem az, hogy együtt vagyunk. Csak ez számít, és ez tesz igazán boldoggá mindkettőnket.

Kézen fogva a csodaszép estén, a csillagokkal borított ég alatt, amit a hold ragyogó fénye tett még szebbé, sétáltunk el a parton egészen a mólóig, ahol várt az igazi meglepetés.

Egy jacht.

- Ide jöttünk? - néztem rá csillogó szemekkel.

- Részben - érkezett válasz, a tőle megszokott csibészes, ugyanakkor ellenállhatatlan mosolyával.

Nem árult el többet, ahogy odaértünk a hajóhoz felsegített.

- Itt vacsorázunk?

- Majd - jött ismét egy fél válasz.

Egy kis időre elengedte a kezem, hogy elindítsa a hajót, engem pedig közben sorra értek a meglepetések, hogy egyáltalán tudja ezt vezetni. De nem úgy tűnt, mintha gondja lenne vele.

Kihajókáztunk a tengerre, és ott vacsoráztunk.

A csillagos ég alatt, hajókázva a tengeren, a fedélzetén már elő volt készítve a vacsora.

Rob igazi úriember volt egész este.

- Igaz a vacsora nem az én művem, de remélem ízlett - szólalt meg a vacsi után.

- Minden tökéletes. Köszönöm.

- Én köszönöm. Hogy itt vagy velem, és az enyém vagy.

- Csak a tiéd - válaszoltam.

Rob felállt és odajött hozzám. Elfogadtam a felém nyújtott kezét, majd mindketten sugárzó tekintettel néztük összekulcsolódott ujjainkat.

Rob a karjaiba vont miközben egy szerelmes csókban forrtunk össze.

- Még soha nem voltam ilyen boldog. És ezt neked köszönhetem. A fiunknak, és a lányunknak - mondta Rob, egy kissé engedett az ölelésén, de csak annyira, hogy hozzáférjen a hasamhoz.

Megsimogatta a pocakom, majd teljesen kiengedett a karjaiból és letérdelt elém.

Először nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, hiszen nem ez az első alkalom, hogy ilyesmire vetemedett, mikor éppen a hasam simogatta és beszélt a babához.

Viszont amikor elvette a tekintetét a hasamról, és megfogta a kezem miközben felnézett rám és belekezdett a monológjába, megijedtem.

Volt egy sejtésem, de nem is mertem arra gondolni, hogy az lesz, amire gondolok. A félelmem sem a rossz miatt volt, pont ellenkezőleg.

- Azt hiszem megfelelőbb alkalmat nem is találhatnék. Szerintem elmondhatom újra, akár ezerszer is életünk hátralevő részében, akár a nap minden percében, hogy mennyire szeretlek. Sohasem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy az utamba sodort téged, és, hogy elmondhatom, hogy szeretsz, ahogyan én is téged. Ami csak hab ezen az édes tortán, hogy egy csodálatos kisfiúval ajándékoztál meg, akit hamarosan egy kislány is követ. - kezdte a monológját Rob, én pedig lassan ismét ott tartottam, hogy a könnyemmel küszködtem.

- Sok mindenen mentünk keresztül, de megérte. Ez a pillanat, hogy most itt vagy velem, és soha többé nem engedlek el. Veled akarom leélni az életem, minden pillanatban téged szeretni és a világ legboldogabb nőjévé tenni. Egy csodálatos családdal, veled, veletek tölteni az örökkévalóságot, amíg csak élünk - ért a végére Rob.

Továbbra is csillogó tekintetével nézett fel rám, a világ legszebb mosolyával, miközben a nadrágja zsebéből előhúzta azt, amit már sejtettem, hogy elő fog.

Nem rossz oka volt a félelmemnek. Nem is tudnám leírni miért ötlött fel bennem az érzés, mikor kezdtem rájönni mire készül Rob.

Talán inkább az az oka, hogy féltem, hogy ez nem a valóság, hogy csak egy álom, amiből hamarosan felébredek. Képtelenség, hogy minden ilyen fantasztikus legyen. Attól féltem talán, hogy mégis történik valami és ennek vége szakad.

De lehet, hogy csak én éreztem ilyen badarságokat, inkább nem is mondtam el Robnak, semmiképp sem szeretném az én bolond gondolataimmal tönkretenném ezt a csodás pillanatot.

Igyekeztem ezeket kizárni a fejemből, és hála Robnak könnyen ment is. Elég volt a boldogságtól és szerelemtől izzó tekintetébe mélyednem és minden borús gondolatom tovaszállt, csak a boldogság maradt utána.

Rob vett egy nagy levegőt és folytatta, miközben a kezében tartott dobozt próbálta felnyitni, immár fél térdre ereszkedve előttem.

"Finom kis kezed az én kezemben,

többé soha el nem eresztem.

Így megyünk az oltár elé kettesben,

te vagy a fény az életemben.

Egymásra nézünk, csillog a szemünk,

e szemekben látszik szerelmi hevünk.

Nem árt nekünk semmi galádság,

nincs más hátra, mint az örök boldogság."


- Kristen Stewart megtisztelsz azzal, hogy a feleségem leszel? Hogy együtt repüljünk az örök boldogság felé vezető úton? - tette fel a nagy kérdést Rob a csodaszép idézet után.

Ekkora már néhány apró könnycsepp lefolyt az arcomon. De a boldogság könnyei, miközben a legboldogabb mosoly ült ki az arcomra, és kimondtam azt a szót, ami a hétköznapokban csupán egy jelentéktelen szónak tűnhet, de ebben a pillanatban a legboldogabbá tett mindkettőnket.

- Igen. Ez minden vágyam! Hogy a feleséged legyek - válaszoltam, a következő pillanatban már Rob az ujjamra varázsolta a csodaszép gyűrűt, melynél szebbet el sem tudtam volna képzelni.

- Szeretlek - vallottuk egymásnak talán ezredjére is, majd rögtön Rob karjaiban találtam magam, mialatt össze vissza csókolt, mosolygott és egyfolytában ezt a szót kiabálta:

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek. . . . .

Talán nem először mondom, pedig minden egyes alkalommal, amikor ezt mondom úgy érzem, ezt már nem lehet felülmúlni, és hogy ennél boldogabb már nem lehetek. De Rob ezt mindig tudja fokozni.

Ismét a világ legboldogabb nőjévé tett. És a tudat, hogy hamarosan tényleg az leszek aki, mindig is lenni akartam, mióta megismertem őt. A felesége. Ha sokaknak ez csupán egy papírt is jelent, számunkra igenis fontos. A házasságot és mindent, amit jelképez.

A legfontosabb mégis a szerelmünk, ami annyi akadályt átvészelve végre jó úton haladt, és boldogabbak voltunk, mint valaha. Itt a családunk, vagyis Robé, ami most már az enyém is. A barátaink, a fiunk, és persze a hamarosan születendő kislányunk.

Akarhat ennél nagyobb boldogságot valaki? Azt hiszem azok közé tartozom, akik örökké hálásak lehetnek a sorsnak, vagy nem is tudom kinek, hogy mindez megadatott neki.

Többre nem futotta a gondolataimból, ugyanis közben Rob kellőképpen elkezdte terelni a figyelmemet. De elnézve őt még nekem ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, ő is valami hasonlóra gondolhatott.

Egy boldog, ugyanakkor huncut mosollyal az arcán hajolt felém, miközben rendesen a karjaiba kapott és elindult velem a hajó belseje felé.

Egy lépcsőn vitt le miközben ott csókolgatott ahol ért. Még szerencse, hogy nem estünk le.

Amikor végre ismét szilárd talajt éreztünk a lábaink alatt, és amíg Rob a nyakam kényeztetésével volt elfoglalva, és amíg nem vette el teljesen az eszem az iránta érzett szerelem és a mérhetetlen vágy, gyorsan körbepillantottam.

Mintha egy csodaszép szobába toppantunk volna be. Innen vezetett egy kis folyosószerűség ha jól láttam a kis konyha felé, és nyílt még egy ajtó, ahol a mosdó lehetett.

Többre nem is igen futotta, mert minden gondolatom átvette Rob és hatalmába kerített a vágy. Végre mondhatom, hogy hosszú idő után, ami a balesete óta telt és az övé lehetek, anélkül, hogy nem kell féltenem őt.

Ezt tudván viselkedett ő is, akinek a szemeiben ugyanaz a tűz égett, mint az enyémben, mintha ez az egész éjszaka, sőt egy élet kevés lenne, hogy akárcsak kioltani is megpróbáljuk ezt a tüzet, amit a csókjaival és az érintéseivel csak tovább szított.

Egy ismételt szerelmi vallomás elsuttogása után, amire mégcsak válaszolni sem volt időm, elszakadva a nyakamtól vetette magát az ajkaimra.

Csókja és az érzések amiket ébresztett bennem tüzes lávaként hömpölyögtek végig az ereimben, miközben igyekeztünk minél előbb megszabadítani egymást a zavaró ruhadarabjainktól.

Rajtam csak egy ruha volt, amit Rob pillanatok alatt varázsolt le rólam, amit a fehérneműm is követett. Ezután rajtam volt a sor.

Majd végre meztelenül olvadtunk egymás karjaiba. Szüntelen csókokkal kényeztetve egymás, míg Rob amellett, hogy tökéletesen odafigyelt rám, gyengéd volt, és csak az én vágyaimat akarta kielégíteni, ugyanakkor az odafigyelés mellé hatalmas vágy is csatlakozott.

Csak rám figyelt, és azt akarta, hogy nekem jó legyen, háttérbe szorítva a saját vágyait. Persze ugyanezt az odaadást viszonozni akartam.

Egy pillanatra ismét eltűnt a lábam alól a talaj és Rob karjaiban találtam magam. Csak egy pillanat erejéig, majd a hűs lepedőre fektetett, amit a kettőnk tüze pillanatok alatt tűzforróvá változtatott.

Rob óvatosan, vigyázva a hasamra fölém mászott és a nyakamtól kezdve elindult, hogy végigcsókolja a testem.

A kis teret többnyire az én sóhajaim töltötték be, amik ahogyan Rob egyre lejjebb tévedt inkább már nyögések és kisebb sikolyok váltották fel.

Éreztem rajta mégis az óvatosságot, ekkor én voltam az aki rászóltam, hogy nem fontos ennyire vigyáznia rám, ezzel nem ártunk a babának, biztosítottam róla, hogy kérdeztem erről az orvost.

Ekkor egy még huncutabb mosoly ült ki az arcára. Most volt egy olyan érzésem vissza fogom én még kapni azt a sok kis gonoszságot, amit mostanság műveltem Robbal. És nem is tévedtem.

Visszakúszott fölém egy csókért és meg is kapta. Eközben ujjai viszont nem tétlenkedtek. Engem igyekeztek az őrület felé sodorni. Muszáj volt elszakadnom tőle némi levegőért, mert már tényleg kínzás amit velem művelt.

Ujjai a végtelenségig gyötörtek, míg nem megláttam a tűzijátékot, ami minden eddiginél hatalmasabbat robbant.

Egek, és ezek még csak az ujjai - gondoltam magamban kissé zavarba is jőve ezektől a gondolatoktól.

Többre nem is futotta, mert Rob ismét akcióba lendült. Ezúttal a nyelvével ízlelte végig a testem minden porcikáját.

Remegés fogott el és egyre hangosabb már már sikolyok törtek fel a torkomból, főleg mikor a nyelve nőiességem redőire talált rá.

A lepedőt markolászva tűrtem, amit velem tett és vergődtem az újabb robbanásig, miközben már semmit sem szerettem volna jobban, mint teljes egészében eggyé válni vele, és ezt ki is mondtam neki.

A kis gonosz erre csak ördögien elmosolyodott és így válaszolt.

- Most visszakapod édes - mondta és nem is tudom hányszor, hányféleképpen juttatott el a csúcsra ezzel tovább kínozva engem. Az vigasztalt, hogy a végén már láttam rajta, hogy ez nem csak nekem, hanem neki is kínzás.

Lihegve és izzadtságtól csillogó homlokkal húztam fel magamhoz és falni kezdtem az ajkait, amin még mindig éreztem a saját ízemet, ami még inkább feltüzelt.

Karjaimat a nyaka köré fontam, míg testünk szorosan tapadt egymáshoz.

Férfiassága keményen nyomódott ágyékomnak miközben ajkaink egymást becézgették, addig ügyeskedtem míg a kezeimmel benyúltam kettőnk közé. Testét kissé megemelte, hogy jobban hozzáférjek legnemesebb kincséhez.

Már most tettre kész állapotban volt, de ujjaimmal még keményebbre simogattam, ezzel belőle is férfias nyögéseket csalogatva elő.

Majd ismét ő vette át az irányítást.

Mikor már láttam rajta, hogy nem bírja sokáig, elvettem a kezem, mellyel férfiasságát kényezettem. A fejem mellett két oldalról az ágyhoz szögezte persze csak finoman, miközben ajkaimtól elszakadva a nyakamra hajolva szívogatta és csókolgatta a bőrömet.

- Ne kínozz tovább - kértem tőle már szinte könyörgő hangon, miközben néha kissé felemelte a csípőjét, majd férfiasságát keményen nekem dörgölte.

Szerencsére már ő sem bírta tovább, és végre mindkettőnknek megadta azt, amire vágytunk.

Egy határozott lökéssel belém hatolt. Ebben a pillanatban szinte megnémultam. Olyan tökéletes volt minden. A pillanat, és minden más. A testünket mintha egymásnak teremtették volna, úgy illeszkedett egymáshoz.

- Ne mozdulj - kérte Rob kéjesen a fülembe súgva - had érezzelek egy kicsit - súgta tovább, majd a szemembe nézett és én is ezt akartam. Mindent megért ez az érzés, és amit a szemében láttam az csak hab a tortán. De méghozzá milyen hab.

- Szeretlek Rob - súgtam neki.

- Én is téged szívem - válaszolta és ezzel egy időben megmozdította a csípőjét.

Ezt már egyikünk sem bírta hangok nélkül. Leírhatatlan érzés volt ismét teljesen együtt lenni. Szinte úsztunk a kéjben és a boldogságban.

Eleinte lassan mozgott bennem, miközben a testem simogatta mindenhol, én pedig néha a hátába vagy éppen a karjaiba karmolva vezettem le a lökései által bennem kiváltott energiát.

Mikor már nem bírtunk tovább gyorsabban mozgott bennem, egyre közelebb sodorva bennünket a mindent elsöprő orgazmus felé.

Néhány vagy nem is tudom hány, végtelen lökéssel később már nem is tudom hanyadjára repültem fel a fellegekbe, de ezúttal ő is jött velem.

Néhány csókot váltottunk míg csillapodott a légzésünk és testünk remegése.

Nedves testét, nyakánál átkarolva még szorosabban vontam magamhoz. A következő pillanatban átfordult velem és ő volt alul.

- Nem akarlak összenyomni - mondta kuncogva, amire én is elmosolyodtam és felé hajoltam egy csókra, majd visszatéve a fejem a mellkasára szorosan hozzábújtam.

Azonban hosszú volt az éjszaka, és én is szerettem volna neki olyan gyönyöröket nyújtani, amiket ő nekem ki tudja talán már órákkal ezelőtt?

Mellette és az ilyen pillanatok mellett teljesen elveszett az időérzékem, de kiélveztük az együttlét és az éjszaka minden pillanatát.

Már világos volt mikor kimerülten, ugyanakkor kielégülten omlottunk egymás karjaiba.

Talán aludtunk is pár órát, a nap már elég magasan járt, mikor kidugtunk az orrukat a fedélzetre. Csodaszép idő volt.

És a kilátás is gyönyörű volt. Egy másik kis szigetnél, ahol nem él senki álltunk meg ahonnan el lehetett látni a távolba, a mi szigetünkig.

Miközben a tájat szemléltem Rob mögém settenkedve a karjaiba vont.

- Gyere egyetek valamit - mondta Rob miközben nevetnem kellett a többes számon, amit használt rám és a kicsire - kell egy kis energiapótlás - tette hozzá mosolyogva miközben a nyakamba csókolt.

Egyetértően bólintottam majd egy csók után kézen fogott és a tegnap esti asztalunkhoz vezetett amin már nem a vacsora maradékai voltak, hanem a reggelink. Vagy inkább ebéd?

Kérdőn pillantottam rá és mikor látta az arcom megszólalt.

- Míg aludtál kiosontam egy kicsit, megcsinálni - nézett rám részben bocsánat kérően, de egy ilyen fantasztikus reggeli - ebéd ellenében elnéztem neki.

- Imádlak - mondtam neki mire nevetve ismét magához vont egy édes csókra és leült az egyik székre, engem is magával húzva, így az ölében ülve ettünk.

- Olyan jó lenne örökre itt maradni, olyan szép itt - mondtam neki valamivel később miközben a karjaiba fészkelve magam napozgattunk a hajón.

- Ha szeretnéd akármikor eljövünk ide, sőt Rickyt is elhozhatjuk. Vagy eljöhetne Tom és Lizzy is, és akkor ha meg akarunk szökni egy kicsit vigyáznak Rickyre - mondta nevetve Rob.

- Te, nem használhatjuk őket bébicsősznek - válaszoltam.

- Ugyan, örömmel teszik, hátha nekik is megjön a kedvük valamihez.

- Hé - mondtam neki miközben játékosan a mellkasába bokszoltam. - Szóval nem bánod? Hogy Tom és a nővéred?

- Nem. Őszintén legelőször nem tetszett a gondolat. Nem olyan pasi való vagy volt való Lizzynek, mint Tom. De ő is sokat változott. Akárcsak én. Ő még rosszabb volt annak idején, mint én. Jobban csajozott, mindig más volt neki. De javulást látok nála, mióta Lizzyvel egyre közelebb kerültek egymáshoz. Látom Tomon is, és hogy boldog, ha Lizzyvel van. Így már semmi kifogásom ellene, remélem ha úgy alakulnak a dolgok, ők is olyan boldogok lesznek, mint mi.

- Én is remélem. Ők is szépek együtt - értettem egyet Robbal.

Viszont az idő nagyon gyorsan telt. Igaz minden itt töltött percét kiélveztünk. Délután visszahajókáztunk a szigetre. Míg Rob vezetett én a tájat csodáltam, vagyis remélem Rob úgy látta, és nem nevetett ki, ha éppen látta, hogy nem is annyira a csodaszép tájat, hanem az ujjamon lévő gyűrűt csodáltam és boldogan nézegettem.

Ahogy visszaértünk a szigetre és a házunkhoz, egy kis pihenés után hazatelefonáltunk.

Lizzyvel beszéltünk, de közben hallottam kisfiunk gügyögését is, aki épp Lizzynél volt. Otthon is minden rendben, és persze Lizzyt az érdekelte milyen itt.

Hát annyi mindent nem meséltem neki, és Rob is itt ült mellettem, de volt egy olyan érzésem majd fognak még faggatni, ha hazaérünk.

Ami holnapután lesz. Addig maradunk. Lizzy mondta, hogy addigra a szüleink is visszaérnek LA-be, de Tom majd kijön értünk a reptérre.

Elköszöntünk tőle és a pici fiunktól, aki hangosan kacarászott, főleg, amikor az apja vette át a telefont.

Kicsit, sőt lehet, hogy nagyon önzően hangzik, de jó volt kicsit egyedül lenni Robbal. Úgy érzem ezután nem sok alkalmunk lesz erre. Lesz még bőven mit csinálnunk főleg a filmmel, utána jön a baba is, zajlani fog nálunk az élet. Ki tudja mikor jutunk el ismét így kettesben valahová.

Nem mintha bánnám, mert őt és a gyerekeinket szeretem és fogom a világon a legjobban szeretni, és ők a legcsodásabb ajándék az életemben, de az igaz, hogy minden időnket nekik szenteltjük majd.

- Lesz időnk kettőnkre is. És tudod, ha a nappalaink a kicsiké, az éjszakák csak a miénk - kacsintott rám Rob, de jobban átgondolva igaza van.

Ennek fényében igyekeztünk eltölteni a hátralevő majdnem két napot.

Egyetlen percre se szakadtunk el egymástól, kiélveztünk az együtt töltött idő minden percét, és nem győztük milliószor egymás tudtára adni az érzéseinket, amik napról napra erősebbek lettek.

Kissé szomorúak is voltunk, legalábbis én, amikor eljött az idő és pakolni kellett. Robbal még egy utolsó sétát tettünk a parton.

Egy csodaszép partszakaszra, ahol még nem jártunk, és itt nem is volt más.

Aztán egyik pillanatról a másikra hirtelen Rob a karjaiba kapott és úgy ruhástól a víz felé kezdett húzni.

Kissé meglepődtem ezen, majd minden világos lett amikor a karjaiba vont, szorosan magához és a jelét is megéreztem a vágyának.

- Teljesen megőrjítesz. Főleg az ilyen ruhákkal - búgta a fülembe, majd már lassan teljesen ellepett minket a víz de ekkora már Rob megszabadított a ruhámtól és a csókjaink közepette adtuk meg magunkat még egyszer utoljára a vágyainknak ezen a mesés helyen.

Sőt kissé messzebb is mentünk. Rob velem a karjaiban jött ki a partra és fektetett a meleg, puha, fehér homokra, hogy ott szeressük egymást tovább. Minden józan gondolatunk elszállt. Még azzal sem foglalkoztunk, hogy esetleg bárki erre tévedhet. Ismét csak mi voltunk.

Talán órákkal később, már tényleg ideje volt visszamennünk, mert indulnunk kellett. Elbúcsúztunk Los Roquestől és magunk mögött hagytuk ezt a helyet, ahol a legboldogabb napjaink töltöttük.

És immár jegyesekként tértünk haza.



A repülőn volt időnk pihenni, ez ami nem igen volt mostanság, mindig volt valami elfoglaltságunk, főleg aludni nem aludtunk sokat. Arra majd ráérünk otthon.

Tom jött ki elénk a reptérre. Nem is akárkivel.

A mi szemünk fénye volt a karjaiban, aki rögtön felénk kezdett kapálózni, ahogy meglátott bennünket.

- Sziasztok - köszöntünk nekik, Rob rögtön átvette Tomtól a fiát és egy egy puszit adtak egymásnak.

- Oké, akkor puszit anyunak is - hajolt felém Ricky- vel Rob és én is kaptam egy édes puszit.

- Ki vagytok virulva fiatalok, gondolom jól telt a pihi - mért végig minket Tom.

- Az nem kifejezés - válaszolt Rob. - És ti? Mit csináltatok?

- Ó mi sem unatkoztunk. Én dolgoztam - mondtam Tom.

- Te? - kérdezett vissza nevetve Rob.

- Ja, a nővéred nem kímélt. Megcsináltuk a házat mire jöttek a szüleid, és nálatok is alakított ezt azt Lizzy. És kaptok majd egy meglepetést.

- Alig várjuk - mondtuk egyszerre Robbal és elindultunk haza.

Furcsa volt immár itthon lenni, de itt is jó. Bárhol ahol ott van Rob és a fiam.



Miután hazaértünk az elkövetkező pár nap szinte elrepült.

Claire és Richard és hazajöttek, és beköltöztek a házamba, ami végtére is most már az övéké, és Lizzyék a ő ízlésüknek átalakították kicsit.

Akárcsak a mi házunkat, amiből láttuk, hogy Lizzyék sem unatkoztak még mi odavoltunk.

A mi házunk, ami ugye Rob háza volt, átalakult. Lizzy szépen átrendezte a szobánkat, így kaptunk egy csodaszép szobát, nem is inkább lakosztályt Lizzytől. Egy igazi hálószobát.

És a meglepetés az volt, hogy egy igazi kislányos, tündéri gyerekszobát csinált Lizzy és Tom, Ricky szobája mellett a kislányunknak.

Ez volt az a pillanat amikor ismét úrrá lett rajtam a sírás, és így borultam a leendő sógornőm nyakába.

Utána pedig nekik jött a jó hír. Amit, mint kiderült megint én tudtam meg utoljára. Mert mindenki tudott róla mire készül Rob az úton és a gyűrűről is. De olyan boldog voltam, hogy elnéztem nekik. Ők sorra gratuláltak nekünk, és immár az ujjamon csodálták a gyűrűt, amit Robtól kaptam.

Néhány nap múlva Ashleyékkel is találkoztunk, akik szintén alig fértek a bőrükbe, mikor meglátták az új ékszerem. Lizzy is velem jött, aki nagyon jól kijött a csajokkal, és már hárman tervezgették az esküvőnket.

Nekünk még millió dolgunk volt addig, így Robbal végül úgy döntöttünk, hogy a baba születése után tartjuk meg az esküvőt.

Néha persze mi is beleszóltunk, Claire -ék is örömmel vették ki a részüket belőle, és tényleg ő is nagyon sokat segített nekünk.

Addig úgyse nagyon lenne időnk, hiszen még be kellett fejeznünk a filmet és ott a premier, nem akartunk semmit összecsapni. És egyre nő a pocakom is, nem mintha ez zavarna, de végül a kicsi születése utáni dátumra voksoltunk.

Vele is minden a legnagyobb rendben volt.

Rob, akárhányszor orvoshoz mentünk alig várta a pillanatot, hogy láthassa a kicsit. Sőt, néha még jobban izgult, mint én. Itt ért minket az első rúgása is, ami őrülten boldoggá tette Robot, és ha tehette a nap minden percében a közelemben volt, hátha újra rugdos a pici.

Persze ez nem mindig jött össze, hiszen közben dolgoznunk is kellett. Szerencsére miután hazajöttünk a szigetről, a forgatásból már nem volt olyan sok, így nyugodtan tudtunk dolgozni, felvenni a hátralévő részeket még nem volt óriási a hasam.

Mostanra már kicsit bajos lenne. Már csak két hetem van a szülésig. Legalábbis akkorra vagyok kiírva.

Mivel nem forgatunk már, Rob tényleg mindig mellettem volt, vagy ha neki dolga akadt Lizzy, Claire, a lányok vagy valaki. Hogyha netán kellene, legyen velem valaki. Hiába mondtam neki, hogy még van idő a szülésig.

Időközben Rob magunkra hagyott minket egy napra, nem sokkal a szigeti hazatérésünk után. Semmi komoly nem történet szerencsére, csak annyi időre míg hazarepült Londonba az orvoshoz. Megtehettük volna, hogy itt megy el, de ha már ott kezelték, akkor?

Minden rendben vele, a varratait szedték ki, és most már tényleg minden oké, de a doki azért ajánlotta neki, hogy legközelebb semmi hősködés. Ezzel én is egyet értettem.

Igaz forgatás már nincs, de munka még volt a filmmel. Míg a hozzá értők dolgoztak vele, hogy kész, bemutatható állapotban legyen, nekünk a reklám maradt.

Előzetesek, képek, fotósorozatok készültek hozzá, mi pedig interjúkra jártunk és hasonlók. Minden ami ezzel járt.

Időközben megjelent a kissé erotikusra sikerült fotósorozatunk is Robbal a film miatt, ami még akkor készült, amikor, hogy úgy mondjam fasírtban voltunk.

Mi tagadás fantasztikus képek lettek, és mivel eddig, ha nem is nagyon voltam jelen a médiában most voltam. Hiszen mi voltunk a főszereplők. És már engem is mindenhol felismertek.

Rajongók, fotósok. De szerencsére eddig nem volt vészes a dolog, és nem igazán zaklattak minket. Persze Robért oda voltak. Főleg a csajok. De ahogy ő mondta én sem panaszkodhattam, hogy nincsenek oda értem a pasik. Robnak nem is annyira tetszett ez. De ez evvel járt. Ő tudta, hogy imádom őt és csak ez a lényeg. ÉS Robnak igaza volt, ami minket illet. Bár sokszor nagyon fáradtak voltunk estére, az éjszaka mindig a miénk volt és nem voltunk restek kihasználni.

Ami pedig a többi filmet illette, egyenlőre nem terveztem másikat. Sőt egyenlőre Rob sem. Egyenlőre a család az első mindkettőnknek.

És itt volt még Tyler is, aki azóta tényleg csak barát. Felfogta, hogy Robbal vagyunk, és még gratulált is. Még jó, hogy ennyivel le is tudtunk, és nem lett semmi balhé belőle. Előbb utóbb ő is megtalálja azt, aki neki való.

Így elég szorgalmasan teltek a napjaink, és a hónapok.

A mi napjaink pedig felhőtlen boldogságban.

És eljött a nagy nap is. Egyenlőre nem a szülés.

A filmünk bemutatója.

Este lesz a premier amire izgatottan készültünk. Én még jobban, mint kellene. Ugyanis Steve is itt lesz.

Akivel már hivatalosan is kimondták a válásunkat. Megkaptuk a végzést róla, és ezek alatt a hónapok alatt nem is beszéltünk. Így kissé izgulok, bár a miértjét nem értem. De várom is, hogy lássam.

Ez a premier LA- ben lesz, külföldön egyenlőre nem vállaltuk, legalábbis a baba miatt mi nem, ami olyan ott Tyler képvisel bennünket és a filmet.

Mindenesetre izgalommal készültünk az estére ami bőven tartogat meglepetéseket és nem biztos, hogy olyan vége lesz, mint amilyenre számítunk . . . . . . .

2012. március 4., vasárnap

Képek Nektek!

Sziasztok!

Ha mással most nem is szolgálhatok, hozok nektek pár képet! Orsimnak ígértem tegnap és itt is van, lehet válogatni. Sok sok msn kép, amit akár profilképnek, vagy chatben is használhattok, akár máshol, akár itt, vagy majd az új blogon. Többek között Rob, Kris és RobSten de akad közte a többiekről ha valakinek az tetszik :)
Millió van, ezekből válogattam össze itt találjátok őket:


https://picasaweb.google.com/101253779961750231819/MsnKepekNektek?authuser=0&feat=directlink

2012. március 3., szombat

Ismét a nyertes!

Sziasztok!

Mint a legutóbbi fejeztnél írtam ismét volt egy kis játék. Olyan hű de nagy dolgom nem volt, az a rengeteg sok 7 darab komiból kisorsolni egy nyertes ami meg is történt. Előtte azonban még pár dolog.
A friss holnap jön, ne haragudjatok, de húzós hetem volt, ma egyedül leszek este és szeretnék pihenni kicsit most jutottam el oda. de holnap hozom, köszönöm a megértést :) ígérem legalábbis remélem a fejliben nem fogtok csalódni.
Ma éppen kutyaséta közben agyaltam még egy kicsit a továbbiakon. Azt hiszem már mondtam, hogy megvan milyen vége lesz a történetnek. Na ez a mai séta után változott, és más lesz a NAGY bonyodalom amit ígértem, de ez is nagyon jó lesz :D ha lehet ilyet mondani. Utána pedig ígérem jön a happy :)

És köszönöm szépen Szilvinek, Nettynek, Orsynak, Loleenak, a másik Orsinak, Kittinek és Petrának a kommenteket. Fantasztikusan jó érzés olvasni őket, és hálás vagyok amiért mert többek között ti vagytok akik minden fejezethez írtok, amiért örök hálám nektek és imádlak benneteket. Nem akarom, de mégis ismétlem magam, köszönöm szépen nektek, ti vagytok a legjobban és örülök, hogy mindig itt vagytok velem! ♥

És köszönöm a pipákat is!

Szóval kb ennyi lenne, a friss jön holnap, és a lényeg a Nyertes nem más mint, akinek a neve ezúttal kikerült a kalapból ő Orsi :) Gratula, és persze ha érdekel akkor, bár lehet, sőt tuti tudom már, de azért létszi dobj ide egy mail címet ahová küldhetem neked a meghívót az Új RS bloghoz amit te láthatsz először :)

Pusszantás nektek!