45.fejezet

Sziasztok! Itt is a friss, sajnos sokat kellett várni rá de pokoli hetem volt. Viszont végre itt van. Remélem tetszeni fog :) Köszi azoknak akik véleményezték az előző fejezetet, ismét nagyon köszönöm! Most már nagyon a vége felé közeledünk, mint látjátok már csak 5 fejezet. Nem is dumálok többet, jó olvasást, pusssz: Liz
Köszi Csibi! (L)

45.fejezet



/Kristen/



A Robbal töltött varázslatos nap megkoronázásaként ismét egy meglepetéssel rukkolt elő.

A délutánt és a kora estét a parton töltöttük. Vacsorázni azt hittem az itteni kis étterembe megyünk, de tévedtem.

Visszamentünk átöltözni. Fogalmam sincs mire készült Rob, nem is tudtam mit vegyek fel, egy kis ruhát választottam, amolyan koktélruha szerűt, ami elegáns kissé, mégsem vagyok annyira kiöltözve benne.

Miután felvettem, boldogan álltam az egészalakos tükör elé, amibe többnyire már a ruha alatt is kidomborodó pocakomat néztem.

A következő percben Rob settenkedett mögém, ölelő karjait körém fonva vont magához, miközben a tükörben nézte kettősünket.

- Gyönyörűbb vagy, mint valaha - mondta majd a nyakamhoz hajolt és belecsókolt.

Az egész napot egymás kényeztetésével töltöttük és azt hiszem vannak sejtéseim mi lesz, vagy milyen lesz az est megkoronázása. Szegény Robot nem kicsit kínoztam ma, de élvezte a játékot, amiért úgy gondoltam én még kapni fogok - mosolyodtam el a gondolatra, amiért Rob furcsán nézett rám.

- Később. Mehetünk?

- Egyébként hová is?

- Mindjárt meglátod - mondta miután kézen fogtuk egymást és elindultunk ismét a part felé.

Eredetileg egy hétvégéről volt szó, de Rob - amiért még jobban imádom- elintézte, hogy maradjunk még pluszban egy-két napot. Lizzyék addig örömmel vigyáznak a fiunkra, és mire hazaérünk Claireék is ott lesznek.

Engem pedig nem is tehetett volna boldogabbá a hírrel, hogy ezen a csodás helyen tölthetünk el még több időt. De nem is a hely a fontos, hanem az, hogy együtt vagyunk. Csak ez számít, és ez tesz igazán boldoggá mindkettőnket.

Kézen fogva a csodaszép estén, a csillagokkal borított ég alatt, amit a hold ragyogó fénye tett még szebbé, sétáltunk el a parton egészen a mólóig, ahol várt az igazi meglepetés.

Egy jacht.

- Ide jöttünk? - néztem rá csillogó szemekkel.

- Részben - érkezett válasz, a tőle megszokott csibészes, ugyanakkor ellenállhatatlan mosolyával.

Nem árult el többet, ahogy odaértünk a hajóhoz felsegített.

- Itt vacsorázunk?

- Majd - jött ismét egy fél válasz.

Egy kis időre elengedte a kezem, hogy elindítsa a hajót, engem pedig közben sorra értek a meglepetések, hogy egyáltalán tudja ezt vezetni. De nem úgy tűnt, mintha gondja lenne vele.

Kihajókáztunk a tengerre, és ott vacsoráztunk.

A csillagos ég alatt, hajókázva a tengeren, a fedélzetén már elő volt készítve a vacsora.

Rob igazi úriember volt egész este.

- Igaz a vacsora nem az én művem, de remélem ízlett - szólalt meg a vacsi után.

- Minden tökéletes. Köszönöm.

- Én köszönöm. Hogy itt vagy velem, és az enyém vagy.

- Csak a tiéd - válaszoltam.

Rob felállt és odajött hozzám. Elfogadtam a felém nyújtott kezét, majd mindketten sugárzó tekintettel néztük összekulcsolódott ujjainkat.

Rob a karjaiba vont miközben egy szerelmes csókban forrtunk össze.

- Még soha nem voltam ilyen boldog. És ezt neked köszönhetem. A fiunknak, és a lányunknak - mondta Rob, egy kissé engedett az ölelésén, de csak annyira, hogy hozzáférjen a hasamhoz.

Megsimogatta a pocakom, majd teljesen kiengedett a karjaiból és letérdelt elém.

Először nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, hiszen nem ez az első alkalom, hogy ilyesmire vetemedett, mikor éppen a hasam simogatta és beszélt a babához.

Viszont amikor elvette a tekintetét a hasamról, és megfogta a kezem miközben felnézett rám és belekezdett a monológjába, megijedtem.

Volt egy sejtésem, de nem is mertem arra gondolni, hogy az lesz, amire gondolok. A félelmem sem a rossz miatt volt, pont ellenkezőleg.

- Azt hiszem megfelelőbb alkalmat nem is találhatnék. Szerintem elmondhatom újra, akár ezerszer is életünk hátralevő részében, akár a nap minden percében, hogy mennyire szeretlek. Sohasem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy az utamba sodort téged, és, hogy elmondhatom, hogy szeretsz, ahogyan én is téged. Ami csak hab ezen az édes tortán, hogy egy csodálatos kisfiúval ajándékoztál meg, akit hamarosan egy kislány is követ. - kezdte a monológját Rob, én pedig lassan ismét ott tartottam, hogy a könnyemmel küszködtem.

- Sok mindenen mentünk keresztül, de megérte. Ez a pillanat, hogy most itt vagy velem, és soha többé nem engedlek el. Veled akarom leélni az életem, minden pillanatban téged szeretni és a világ legboldogabb nőjévé tenni. Egy csodálatos családdal, veled, veletek tölteni az örökkévalóságot, amíg csak élünk - ért a végére Rob.

Továbbra is csillogó tekintetével nézett fel rám, a világ legszebb mosolyával, miközben a nadrágja zsebéből előhúzta azt, amit már sejtettem, hogy elő fog.

Nem rossz oka volt a félelmemnek. Nem is tudnám leírni miért ötlött fel bennem az érzés, mikor kezdtem rájönni mire készül Rob.

Talán inkább az az oka, hogy féltem, hogy ez nem a valóság, hogy csak egy álom, amiből hamarosan felébredek. Képtelenség, hogy minden ilyen fantasztikus legyen. Attól féltem talán, hogy mégis történik valami és ennek vége szakad.

De lehet, hogy csak én éreztem ilyen badarságokat, inkább nem is mondtam el Robnak, semmiképp sem szeretném az én bolond gondolataimmal tönkretenném ezt a csodás pillanatot.

Igyekeztem ezeket kizárni a fejemből, és hála Robnak könnyen ment is. Elég volt a boldogságtól és szerelemtől izzó tekintetébe mélyednem és minden borús gondolatom tovaszállt, csak a boldogság maradt utána.

Rob vett egy nagy levegőt és folytatta, miközben a kezében tartott dobozt próbálta felnyitni, immár fél térdre ereszkedve előttem.

"Finom kis kezed az én kezemben,

többé soha el nem eresztem.

Így megyünk az oltár elé kettesben,

te vagy a fény az életemben.

Egymásra nézünk, csillog a szemünk,

e szemekben látszik szerelmi hevünk.

Nem árt nekünk semmi galádság,

nincs más hátra, mint az örök boldogság."

- Kristen Stewart megtisztelsz azzal, hogy a feleségem leszel? Hogy együtt repüljünk az örök boldogság felé vezető úton? - tette fel a nagy kérdést Rob a csodaszép idézet után.

Ekkora már néhány apró könnycsepp lefolyt az arcomon. De a boldogság könnyei, miközben a legboldogabb mosoly ült ki az arcomra, és kimondtam azt a szót, ami a hétköznapokban csupán egy jelentéktelen szónak tűnhet, de ebben a pillanatban a legboldogabbá tett mindkettőnket.

- Igen. Ez minden vágyam! Hogy a feleséged legyek - válaszoltam, a következő pillanatban már Rob az ujjamra varázsolta a csodaszép gyűrűt, melynél szebbet el sem tudtam volna képzelni.

- Szeretlek - vallottuk egymásnak talán ezredjére is, majd rögtön Rob karjaiban találtam magam, mialatt össze vissza csókolt, mosolygott és egyfolytában ezt a szót kiabálta:

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek. . . . .

Talán nem először mondom, pedig minden egyes alkalommal, amikor ezt mondom úgy érzem, ezt már nem lehet felülmúlni, és hogy ennél boldogabb már nem lehetek. De Rob ezt mindig tudja fokozni.

Ismét a világ legboldogabb nőjévé tett. És a tudat, hogy hamarosan tényleg az leszek aki, mindig is lenni akartam, mióta megismertem őt. A felesége. Ha sokaknak ez csupán egy papírt is jelent, számunkra igenis fontos. A házasságot és mindent, amit jelképez.

A legfontosabb mégis a szerelmünk, ami annyi akadályt átvészelve végre jó úton haladt, és boldogabbak voltunk, mint valaha. Itt a családunk, vagyis Robé, ami most már az enyém is. A barátaink, a fiunk, és persze a hamarosan születendő kislányunk.

Akarhat ennél nagyobb boldogságot valaki? Azt hiszem azok közé tartozom, akik örökké hálásak lehetnek a sorsnak, vagy nem is tudom kinek, hogy mindez megadatott neki.

Többre nem futotta a gondolataimból, ugyanis közben Rob kellőképpen elkezdte terelni a figyelmemet. De elnézve őt még nekem ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, ő is valami hasonlóra gondolhatott.

Egy boldog, ugyanakkor huncut mosollyal az arcán hajolt felém, miközben rendesen a karjaiba kapott és elindult velem a hajó belseje felé.

Egy lépcsőn vitt le miközben ott csókolgatott ahol ért. Még szerencse, hogy nem estünk le.

Amikor végre ismét szilárd talajt éreztünk a lábaink alatt, és amíg Rob a nyakam kényeztetésével volt elfoglalva, és amíg nem vette el teljesen az eszem az iránta érzett szerelem és a mérhetetlen vágy, gyorsan körbepillantottam.

Mintha egy csodaszép szobába toppantunk volna be. Innen vezetett egy kis folyosószerűség ha jól láttam a kis konyha felé, és nyílt még egy ajtó, ahol a mosdó lehetett.

Többre nem is igen futotta, mert minden gondolatom átvette Rob és hatalmába kerített a vágy. Végre mondhatom, hogy hosszú idő után, ami a balesete óta telt és az övé lehetek, anélkül, hogy nem kell féltenem őt.

Ezt tudván viselkedett ő is, akinek a szemeiben ugyanaz a tűz égett, mint az enyémben, mintha ez az egész éjszaka, sőt egy élet kevés lenne, hogy akárcsak kioltani is megpróbáljuk ezt a tüzet, amit a csókjaival és az érintéseivel csak tovább szított.

Egy ismételt szerelmi vallomás elsuttogása után, amire mégcsak válaszolni sem volt időm, elszakadva a nyakamtól vetette magát az ajkaimra.

Csókja és az érzések amiket ébresztett bennem tüzes lávaként hömpölyögtek végig az ereimben, miközben igyekeztünk minél előbb megszabadítani egymást a zavaró ruhadarabjainktól.

Rajtam csak egy ruha volt, amit Rob pillanatok alatt varázsolt le rólam, amit a fehérneműm is követett. Ezután rajtam volt a sor.

Majd végre meztelenül olvadtunk egymás karjaiba. Szüntelen csókokkal kényeztetve egymás, míg Rob amellett, hogy tökéletesen odafigyelt rám, gyengéd volt, és csak az én vágyaimat akarta kielégíteni, ugyanakkor az odafigyelés mellé hatalmas vágy is csatlakozott.

Csak rám figyelt, és azt akarta, hogy nekem jó legyen, háttérbe szorítva a saját vágyait. Persze ugyanezt az odaadást viszonozni akartam.

Egy pillanatra ismét eltűnt a lábam alól a talaj és Rob karjaiban találtam magam. Csak egy pillanat erejéig, majd a hűs lepedőre fektetett, amit a kettőnk tüze pillanatok alatt tűzforróvá változtatott.

Rob óvatosan, vigyázva a hasamra fölém mászott és a nyakamtól kezdve elindult, hogy végigcsókolja a testem.

A kis teret többnyire az én sóhajaim töltötték be, amik ahogyan Rob egyre lejjebb tévedt inkább már nyögések és kisebb sikolyok váltották fel.

Éreztem rajta mégis az óvatosságot, ekkor én voltam az aki rászóltam, hogy nem fontos ennyire vigyáznia rám, ezzel nem ártunk a babának, biztosítottam róla, hogy kérdeztem erről az orvost.

Ekkor egy még huncutabb mosoly ült ki az arcára. Most volt egy olyan érzésem vissza fogom én még kapni azt a sok kis gonoszságot, amit mostanság műveltem Robbal. És nem is tévedtem.

Visszakúszott fölém egy csókért és meg is kapta. Eközben ujjai viszont nem tétlenkedtek. Engem igyekeztek az őrület felé sodorni. Muszáj volt elszakadnom tőle némi levegőért, mert már tényleg kínzás amit velem művelt.

Ujjai a végtelenségig gyötörtek, míg nem megláttam a tűzijátékot, ami minden eddiginél hatalmasabbat robbant.

Egek, és ezek még csak az ujjai - gondoltam magamban kissé zavarba is jőve ezektől a gondolatoktól.

Többre nem is futotta, mert Rob ismét akcióba lendült. Ezúttal a nyelvével ízlelte végig a testem minden porcikáját.

Remegés fogott el és egyre hangosabb már már sikolyok törtek fel a torkomból, főleg mikor a nyelve nőiességem redőire talált rá.

A lepedőt markolászva tűrtem, amit velem tett és vergődtem az újabb robbanásig, miközben már semmit sem szerettem volna jobban, mint teljes egészében eggyé válni vele, és ezt ki is mondtam neki.

A kis gonosz erre csak ördögien elmosolyodott és így válaszolt.

- Most visszakapod édes - mondta és nem is tudom hányszor, hányféleképpen juttatott el a csúcsra ezzel tovább kínozva engem. Az vigasztalt, hogy a végén már láttam rajta, hogy ez nem csak nekem, hanem neki is kínzás.

Lihegve és izzadtságtól csillogó homlokkal húztam fel magamhoz és falni kezdtem az ajkait, amin még mindig éreztem a saját ízemet, ami még inkább feltüzelt.

Karjaimat a nyaka köré fontam, míg testünk szorosan tapadt egymáshoz.

Férfiassága keményen nyomódott ágyékomnak miközben ajkaink egymást becézgették, addig ügyeskedtem míg a kezeimmel benyúltam kettőnk közé. Testét kissé megemelte, hogy jobban hozzáférjek legnemesebb kincséhez.

Már most tettre kész állapotban volt, de ujjaimmal még keményebbre simogattam, ezzel belőle is férfias nyögéseket csalogatva elő.

Majd ismét ő vette át az irányítást.

Mikor már láttam rajta, hogy nem bírja sokáig, elvettem a kezem, mellyel férfiasságát kényezettem. A fejem mellett két oldalról az ágyhoz szögezte persze csak finoman, miközben ajkaimtól elszakadva a nyakamra hajolva szívogatta és csókolgatta a bőrömet.

- Ne kínozz tovább - kértem tőle már szinte könyörgő hangon, miközben néha kissé felemelte a csípőjét, majd férfiasságát keményen nekem dörgölte.

Szerencsére már ő sem bírta tovább, és végre mindkettőnknek megadta azt, amire vágytunk.

Egy határozott lökéssel belém hatolt. Ebben a pillanatban szinte megnémultam. Olyan tökéletes volt minden. A pillanat, és minden más. A testünket mintha egymásnak teremtették volna, úgy illeszkedett egymáshoz.

- Ne mozdulj - kérte Rob kéjesen a fülembe súgva - had érezzelek egy kicsit - súgta tovább, majd a szemembe nézett és én is ezt akartam. Mindent megért ez az érzés, és amit a szemében láttam az csak hab a tortán. De méghozzá milyen hab.

- Szeretlek Rob - súgtam neki.

- Én is téged szívem - válaszolta és ezzel egy időben megmozdította a csípőjét.

Ezt már egyikünk sem bírta hangok nélkül. Leírhatatlan érzés volt ismét teljesen együtt lenni. Szinte úsztunk a kéjben és a boldogságban.

Eleinte lassan mozgott bennem, miközben a testem simogatta mindenhol, én pedig néha a hátába vagy éppen a karjaiba karmolva vezettem le a lökései által bennem kiváltott energiát.

Mikor már nem bírtunk tovább gyorsabban mozgott bennem, egyre közelebb sodorva bennünket a mindent elsöprő orgazmus felé.

Néhány vagy nem is tudom hány, végtelen lökéssel később már nem is tudom hanyadjára repültem fel a fellegekbe, de ezúttal ő is jött velem.

Néhány csókot váltottunk míg csillapodott a légzésünk és testünk remegése.

Nedves testét, nyakánál átkarolva még szorosabban vontam magamhoz. A következő pillanatban átfordult velem és ő volt alul.

- Nem akarlak összenyomni - mondta kuncogva, amire én is elmosolyodtam és felé hajoltam egy csókra, majd visszatéve a fejem a mellkasára szorosan hozzábújtam.

Azonban hosszú volt az éjszaka, és én is szerettem volna neki olyan gyönyöröket nyújtani, amiket ő nekem ki tudja talán már órákkal ezelőtt?

Mellette és az ilyen pillanatok mellett teljesen elveszett az időérzékem, de kiélveztük az együttlét és az éjszaka minden pillanatát.

Már világos volt mikor kimerülten, ugyanakkor kielégülten omlottunk egymás karjaiba.

Talán aludtunk is pár órát, a nap már elég magasan járt, mikor kidugtunk az orrukat a fedélzetre. Csodaszép idő volt.

És a kilátás is gyönyörű volt. Egy másik kis szigetnél, ahol nem él senki álltunk meg ahonnan el lehetett látni a távolba, a mi szigetünkig.

Miközben a tájat szemléltem Rob mögém settenkedve a karjaiba vont.

- Gyere egyetek valamit - mondta Rob miközben nevetnem kellett a többes számon, amit használt rám és a kicsire - kell egy kis energiapótlás - tette hozzá mosolyogva miközben a nyakamba csókolt.

Egyetértően bólintottam majd egy csók után kézen fogott és a tegnap esti asztalunkhoz vezetett amin már nem a vacsora maradékai voltak, hanem a reggelink. Vagy inkább ebéd?

Kérdőn pillantottam rá és mikor látta az arcom megszólalt.

- Míg aludtál kiosontam egy kicsit, megcsinálni - nézett rám részben bocsánat kérően, de egy ilyen fantasztikus reggeli - ebéd ellenében elnéztem neki.

- Imádlak - mondtam neki mire nevetve ismét magához vont egy édes csókra és leült az egyik székre, engem is magával húzva, így az ölében ülve ettünk.

- Olyan jó lenne örökre itt maradni, olyan szép itt - mondtam neki valamivel később miközben a karjaiba fészkelve magam napozgattunk a hajón.

- Ha szeretnéd akármikor eljövünk ide, sőt Rickyt is elhozhatjuk. Vagy eljöhetne Tom és Lizzy is, és akkor ha meg akarunk szökni egy kicsit vigyáznak Rickyre - mondta nevetve Rob.

- Te, nem használhatjuk őket bébicsősznek - válaszoltam.

- Ugyan, örömmel teszik, hátha nekik is megjön a kedvük valamihez.

- Hé - mondtam neki miközben játékosan a mellkasába bokszoltam. - Szóval nem bánod? Hogy Tom és a nővéred?

- Nem. Őszintén legelőször nem tetszett a gondolat. Nem olyan pasi való vagy volt való Lizzynek, mint Tom. De ő is sokat változott. Akárcsak én. Ő még rosszabb volt annak idején, mint én. Jobban csajozott, mindig más volt neki. De javulást látok nála, mióta Lizzyvel egyre közelebb kerültek egymáshoz. Látom Tomon is, és hogy boldog, ha Lizzyvel van. Így már semmi kifogásom ellene, remélem ha úgy alakulnak a dolgok, ők is olyan boldogok lesznek, mint mi.

- Én is remélem. Ők is szépek együtt - értettem egyet Robbal.

Viszont az idő nagyon gyorsan telt. Igaz minden itt töltött percét kiélveztünk. Délután visszahajókáztunk a szigetre. Míg Rob vezetett én a tájat csodáltam, vagyis remélem Rob úgy látta, és nem nevetett ki, ha éppen látta, hogy nem is annyira a csodaszép tájat, hanem az ujjamon lévő gyűrűt csodáltam és boldogan nézegettem.

Ahogy visszaértünk a szigetre és a házunkhoz, egy kis pihenés után hazatelefonáltunk.

Lizzyvel beszéltünk, de közben hallottam kisfiunk gügyögését is, aki épp Lizzynél volt. Otthon is minden rendben, és persze Lizzyt az érdekelte milyen itt.

Hát annyi mindent nem meséltem neki, és Rob is itt ült mellettem, de volt egy olyan érzésem majd fognak még faggatni, ha hazaérünk.

Ami holnapután lesz. Addig maradunk. Lizzy mondta, hogy addigra a szüleink is visszaérnek LA-be, de Tom majd kijön értünk a reptérre.

Elköszöntünk tőle és a pici fiunktól, aki hangosan kacarászott, főleg, amikor az apja vette át a telefont.

Kicsit, sőt lehet, hogy nagyon önzően hangzik, de jó volt kicsit egyedül lenni Robbal. Úgy érzem ezután nem sok alkalmunk lesz erre. Lesz még bőven mit csinálnunk főleg a filmmel, utána jön a baba is, zajlani fog nálunk az élet. Ki tudja mikor jutunk el ismét így kettesben valahová.

Nem mintha bánnám, mert őt és a gyerekeinket szeretem és fogom a világon a legjobban szeretni, és ők a legcsodásabb ajándék az életemben, de az igaz, hogy minden időnket nekik szenteltjük majd.

- Lesz időnk kettőnkre is. És tudod, ha a nappalaink a kicsiké, az éjszakák csak a miénk - kacsintott rám Rob, de jobban átgondolva igaza van.

Ennek fényében igyekeztünk eltölteni a hátralevő majdnem két napot.

Egyetlen percre se szakadtunk el egymástól, kiélveztünk az együtt töltött idő minden percét, és nem győztük milliószor egymás tudtára adni az érzéseinket, amik napról napra erősebbek lettek.

Kissé szomorúak is voltunk, legalábbis én, amikor eljött az idő és pakolni kellett. Robbal még egy utolsó sétát tettünk a parton.

Egy csodaszép partszakaszra, ahol még nem jártunk, és itt nem is volt más.

Aztán egyik pillanatról a másikra hirtelen Rob a karjaiba kapott és úgy ruhástól a víz felé kezdett húzni.

Kissé meglepődtem ezen, majd minden világos lett amikor a karjaiba vont, szorosan magához és a jelét is megéreztem a vágyának.

- Teljesen megőrjítesz. Főleg az ilyen ruhákkal - búgta a fülembe, majd már lassan teljesen ellepett minket a víz de ekkora már Rob megszabadított a ruhámtól és a csókjaink közepette adtuk meg magunkat még egyszer utoljára a vágyainknak ezen a mesés helyen.

Sőt kissé messzebb is mentünk. Rob velem a karjaiban jött ki a partra és fektetett a meleg, puha, fehér homokra, hogy ott szeressük egymást tovább. Minden józan gondolatunk elszállt. Még azzal sem foglalkoztunk, hogy esetleg bárki erre tévedhet. Ismét csak mi voltunk.

Talán órákkal később, már tényleg ideje volt visszamennünk, mert indulnunk kellett. Elbúcsúztunk Los Roquestől és magunk mögött hagytuk ezt a helyet, ahol a legboldogabb napjaink töltöttük.

És immár jegyesekként tértünk haza.



A repülőn volt időnk pihenni, ez ami nem igen volt mostanság, mindig volt valami elfoglaltságunk, főleg aludni nem aludtunk sokat. Arra majd ráérünk otthon.

Tom jött ki elénk a reptérre. Nem is akárkivel.

A mi szemünk fénye volt a karjaiban, aki rögtön felénk kezdett kapálózni, ahogy meglátott bennünket.

- Sziasztok - köszöntünk nekik, Rob rögtön átvette Tomtól a fiát és egy egy puszit adtak egymásnak.

- Oké, akkor puszit anyunak is - hajolt felém Ricky- vel Rob és én is kaptam egy édes puszit.

- Ki vagytok virulva fiatalok, gondolom jól telt a pihi - mért végig minket Tom.

- Az nem kifejezés - válaszolt Rob. - És ti? Mit csináltatok?

- Ó mi sem unatkoztunk. Én dolgoztam - mondtam Tom.

- Te? - kérdezett vissza nevetve Rob.

- Ja, a nővéred nem kímélt. Megcsináltuk a házat mire jöttek a szüleid, és nálatok is alakított ezt azt Lizzy. És kaptok majd egy meglepetést.

- Alig várjuk - mondtuk egyszerre Robbal és elindultunk haza.

Furcsa volt immár itthon lenni, de itt is jó. Bárhol ahol ott van Rob és a fiam.



Miután hazaértünk az elkövetkező pár nap szinte elrepült.

Claire és Richard és hazajöttek, és beköltöztek a házamba, ami végtére is most már az övéké, és Lizzyék a ő ízlésüknek átalakították kicsit.

Akárcsak a mi házunkat, amiből láttuk, hogy Lizzyék sem unatkoztak még mi odavoltunk.

A mi házunk, ami ugye Rob háza volt, átalakult. Lizzy szépen átrendezte a szobánkat, így kaptunk egy csodaszép szobát, nem is inkább lakosztályt Lizzytől. Egy igazi hálószobát.

És a meglepetés az volt, hogy egy igazi kislányos, tündéri gyerekszobát csinált Lizzy és Tom, Ricky szobája mellett a kislányunknak.

Ez volt az a pillanat amikor ismét úrrá lett rajtam a sírás, és így borultam a leendő sógornőm nyakába.

Utána pedig nekik jött a jó hír. Amit, mint kiderült megint én tudtam meg utoljára. Mert mindenki tudott róla mire készül Rob az úton és a gyűrűről is. De olyan boldog voltam, hogy elnéztem nekik. Ők sorra gratuláltak nekünk, és immár az ujjamon csodálták a gyűrűt, amit Robtól kaptam.

Néhány nap múlva Ashleyékkel is találkoztunk, akik szintén alig fértek a bőrükbe, mikor meglátták az új ékszerem. Lizzy is velem jött, aki nagyon jól kijött a csajokkal, és már hárman tervezgették az esküvőnket.

Nekünk még millió dolgunk volt addig, így Robbal végül úgy döntöttünk, hogy a baba születése után tartjuk meg az esküvőt.

Néha persze mi is beleszóltunk, Claire -ék is örömmel vették ki a részüket belőle, és tényleg ő is nagyon sokat segített nekünk.

Addig úgyse nagyon lenne időnk, hiszen még be kellett fejeznünk a filmet és ott a premier, nem akartunk semmit összecsapni. És egyre nő a pocakom is, nem mintha ez zavarna, de végül a kicsi születése utáni dátumra voksoltunk.

Vele is minden a legnagyobb rendben volt.

Rob, akárhányszor orvoshoz mentünk alig várta a pillanatot, hogy láthassa a kicsit. Sőt, néha még jobban izgult, mint én. Itt ért minket az első rúgása is, ami őrülten boldoggá tette Robot, és ha tehette a nap minden percében a közelemben volt, hátha újra rugdos a pici.

Persze ez nem mindig jött össze, hiszen közben dolgoznunk is kellett. Szerencsére miután hazajöttünk a szigetről, a forgatásból már nem volt olyan sok, így nyugodtan tudtunk dolgozni, felvenni a hátralévő részeket még nem volt óriási a hasam.

Mostanra már kicsit bajos lenne. Már csak két hetem van a szülésig. Legalábbis akkorra vagyok kiírva.

Mivel nem forgatunk már, Rob tényleg mindig mellettem volt, vagy ha neki dolga akadt Lizzy, Claire, a lányok vagy valaki. Hogyha netán kellene, legyen velem valaki. Hiába mondtam neki, hogy még van idő a szülésig.

Időközben Rob magunkra hagyott minket egy napra, nem sokkal a szigeti hazatérésünk után. Semmi komoly nem történet szerencsére, csak annyi időre míg hazarepült Londonba az orvoshoz. Megtehettük volna, hogy itt megy el, de ha már ott kezelték, akkor?

Minden rendben vele, a varratait szedték ki, és most már tényleg minden oké, de a doki azért ajánlotta neki, hogy legközelebb semmi hősködés. Ezzel én is egyet értettem.

Igaz forgatás már nincs, de munka még volt a filmmel. Míg a hozzá értők dolgoztak vele, hogy kész, bemutatható állapotban legyen, nekünk a reklám maradt.

Előzetesek, képek, fotósorozatok készültek hozzá, mi pedig interjúkra jártunk és hasonlók. Minden ami ezzel járt.

Időközben megjelent a kissé erotikusra sikerült fotósorozatunk is Robbal a film miatt, ami még akkor készült, amikor, hogy úgy mondjam fasírtban voltunk.

Mi tagadás fantasztikus képek lettek, és mivel eddig, ha nem is nagyon voltam jelen a médiában most voltam. Hiszen mi voltunk a főszereplők. És már engem is mindenhol felismertek.

Rajongók, fotósok. De szerencsére eddig nem volt vészes a dolog, és nem igazán zaklattak minket. Persze Robért oda voltak. Főleg a csajok. De ahogy ő mondta én sem panaszkodhattam, hogy nincsenek oda értem a pasik. Robnak nem is annyira tetszett ez. De ez evvel járt. Ő tudta, hogy imádom őt és csak ez a lényeg. ÉS Robnak igaza volt, ami minket illet. Bár sokszor nagyon fáradtak voltunk estére, az éjszaka mindig a miénk volt és nem voltunk restek kihasználni.

Ami pedig a többi filmet illette, egyenlőre nem terveztem másikat. Sőt egyenlőre Rob sem. Egyenlőre a család az első mindkettőnknek.

És itt volt még Tyler is, aki azóta tényleg csak barát. Felfogta, hogy Robbal vagyunk, és még gratulált is. Még jó, hogy ennyivel le is tudtunk, és nem lett semmi balhé belőle. Előbb utóbb ő is megtalálja azt, aki neki való.

Így elég szorgalmasan teltek a napjaink, és a hónapok.

A mi napjaink pedig felhőtlen boldogságban.

És eljött a nagy nap is. Egyenlőre nem a szülés.

A filmünk bemutatója.

Este lesz a premier amire izgatottan készültünk. Én még jobban, mint kellene. Ugyanis Steve is itt lesz.

Akivel már hivatalosan is kimondták a válásunkat. Megkaptuk a végzést róla, és ezek alatt a hónapok alatt nem is beszéltünk. Így kissé izgulok, bár a miértjét nem értem. De várom is, hogy lássam.

Ez a premier LA- ben lesz, külföldön egyenlőre nem vállaltuk, legalábbis a baba miatt mi nem, ami olyan ott Tyler képvisel bennünket és a filmet.

Mindenesetre izgalommal készültünk az estére ami bőven tartogat meglepetéseket és nem biztos, hogy olyan vége lesz, mint amilyenre számítunk . . . . . . .