43.fejezet

Sziasztok! Nem is rizsálok sokat, köszönöm szépen az előzőhöz azoknak akik írtak és a sok pipát is (L)
És amit ígértem a játék:

Szóval a lényege: Írtam már, és fbn is lehetett olvasni, hogy megvan Labyrint utódja. Ami ugye szintén RobSten történet lesz. Nos akik ehhez a fejezethez komiznak azok között egy valakit sorsolok ki, aki megkapja a tartalmát :) Szóval hajrá tessék komizni. És annyit még, hogy a "Nagyon jó volt, várom a kövit" -nél egy kicsit tartalmasabb legyen. Szóval hajrá, aki mindenki más előtt hamarabb szeretné tudni miről is szól az új történet, hajrá :) Jó olvasást, pussz nektek!

Köszi Csibi!(L)

43.fejezet



/Kristen/


Éreztem Robot megdermedni magam mellett, és a kezem is a kelleténél erősebben szorította meg. Én inkább meglepődtem. Nem is kicsit. Csak reméltem, hogy nem lesz semmi baj. Rob nem tűnt éppen boldognak, amikor meglátta az ajtóban Tylert, de Claire beengedte hozzánk.

Köszöntünk neki, majd beljebb lépett.

- Hogy vagy? Hallottam mi történt - kezdett bele Tyler.

- Honnan? - kérdezte kissé élesebben Rob.

- Az újságokból. Nem is egyben voltál benne. Még szerencse, hogy a kórházban nem zaklattak. Nem láttátok?

Rob ekkor kérdőn nézett felém.

- Nem. Nem is gondoltam volna, hogy benne lesz, szerencsére sosem zaklattak minket fotósok se, meg ilyesmi.

- Legalábbis eddig - tette hozzá Rob.

- Ahogy látom a hírek túloztak és jobban vagy - mondta Tyler.

- Igen, nem komoly. Jó kezekben vagyok - mondta Rob egy huncut pillantás kíséretében rám pillantva.

- Azt látom. Szerencsés vagy - válaszolta Tyler, ami kissé félreérthető volt.

- Tényleg, a férjednek szóltál? - fordult felém, és mintha csak direkt hívta volna így Stevet, hogy Robot idegesítse, ami látszólag sikerült is neki.

- Még nem. Nem volt időm rá. És nemsokára már csak a volt férjem. - világosítottam fel, és láttam rajta, hogy nem kicsit döbbent meg.

- Komolyan elváltok?

- Igen. Amint lehet hozzámegyek Robhoz - újságoltam el neki egy boldog mosollyal az arcomon, hiszen már semmi okom nem volt rá, hogy titkoljam, és előbb utóbb úgy is megtudja mindenki.

- Hát akkor gratulálok nektek - mondta, de mintha nem szívből jött volna.

Ekkor jutottak eszembe Tom szavai, mikor azt mondta, hogy Tyler odáig van értem.

De az nem lehet. Hiszen annyi éve volt már. De mindegy is, ha így lenne, majd elfelejt, hiszen neki is annyi nője lehetne amennyit akar, különben sem hiszem, hogy komoly lenne. Maximum egy kis fellángolás, mert régen együtt voltunk. És részemről az már régen le volt zárva. Most csak egyetlen férfi volt aki érdekel. Rob. És ezt ő is tudta. Bár láttam rajta, hogy jól estek neki a szavaim, hogy most már végre mások előtt is felvállalhatjuk a kapcsolatunkat.

És még valamit. Büszkeséget. Hogy elmondhatja csak az övé vagyok. És ha birtoklóan is hangzik, én is így érzek vele kapcsolatban. Ő csak az enyém. Egymáséi vagyunk.

Beszélgettünk még egy kicsit, vagyis inkább én és Tyler, Robon láttam, hogy megkönnyebbült, amikor Tyler menni készült.

- Jobbulást neked, majd LA -ben találkozunk.

- Köszi - mondta röviden Rob, és lementem, hogy kikísérjem őt.

Rob nem nagyon örült ennek. Claire épp ekkor ment fel hozzá, hogy odaadja neki a gyógyszereit.

- Szóval csak rendbe jöttek a dolgok - sóhajtott fel Tyler, amikor kiléptünk az ajtó elé.

- Igen. Steve -vel elválunk. Mióta megismertem Robot mindennel jobban szeretem őt. És ő a gyermekeim apja.

- És egy mázlista. Hogy az övé vagy - mondta, és ez már igen csak félreérthető volt.

- Hogy érted ezt? Tyler, mi már régen . . .. .

- Tudom. És hülye voltam amikor azt hittem, hogy ennyi idő után lehetne még valami. Főleg most, hogy láttalak vele. Nagyon szerencsés pasi. Remélem meg is becsüli.

- Biztos lehetsz benne.

- Inkább megyek. Vigyázz magatokra - lépett kicsit közelebb hozzám. Túlságosan is, és egy figyelmeztető pillantást vetettem felé.

Csak egy puszit adott az arcomra, ami viszont talán tovább is tartott a kelleténél, majd elköszönt és elment.

Én pedig csak bámultam utána és próbáltam felfogni, ami történt.

Láttam rajta, hogy rosszul estek neki a szavaim, az, hogy látott Robbal, de olyan, hogy Mi már tényleg régen volt. És ahogy ő mondta, ostoba ötlet volt azt gondolnia, hogy lehet belőle még valami. Főleg, hogy itt van nekem Rob.

Már tényleg csak barátként tekintettem rá.

A korábbi sejtésem azonban beigazolódott, amint beléptem a szobába.

- Meg is csókolt búcsúzóul? - kérdezte cinikusan Rob.

De nem lepődtem meg, számítottam már rá.

- Csak egy ártatlan puszit adott. Elmondta, hogy milyen szerencsésnek tart téged, hogy a magadénak tudhatsz engem, és hogy ezek után bolondság volna a részéről reménykednie - mondtam el nagyjából neki, hogy mi történt.

- Akkor legalább tudja hol a helye.

- Hagyd abba Rob. Nem történt semmi. Eljött megnézni, hogy vagy. Nem mászott rám meg semmi ilyesmi. Tudja hogy értelmetlen is lenne, mert csak téged szeretlek, mióta megismertelek és ezt is elmondtam neki. Szóval abbahagyhatod a féltékenykedést.

- Nem vagyok féltékeny.

- Ááá tényleg nem.

- Csak jó ha ő is tudja, hogy te már foglalt vagy.

- Hidd el tudja, és megérti. Csak barát és semmi több.

Láttam már Robon, hogy felfogta, hogy hülyeségeket beszélt, és értelmetlen lenne ilyesmin összeveszni.

Inkább fogtam magam és visszabújtam mellé az ágyba.

Szó nélkül ölelt magához, én pedig, persze, hogy ne okozzak fájdalmat hozzábújtam.

- Szeretlek - súgtam neki, miközben fejem a mellkasán feküdt.

- Én is téged szerelmem - érkezett a válasza, majd felé fordítottam a fejem, és egy csókért hajoltam felé, ami pecsétet tett sokadik vallomásunkra.

Ezután szerencsére nyugodtan telt a napunk és az elkövetkezők is.

Beszéltem a lányokkal is telefonon, és Steve -vel is, akit kissé félve hívtam fel.

Rögtön Robbal és a történtekkel kezdtem. Mindenképpen maradunk még egy két hetet, amíg nem lesz jobban, de szerencsére nem okoz semmi bajt, csak csúszik egy kicsit a forgatás.

- Emiatt ne aggódj Kris. Akkor én se sietek annyira. Majd szólsz, ha mentek vissza. Jobbulást neki, te meg vigyázz rá.

- Úgy lesz.

- Egyébként ti . . . . - kezdett bele Steve, sejtettem, hogy mire volt kíváncsi.

- Igen. Kibékültünk. Kiderült, hogy felesleges is volt ez a sok veszekedés - mondtam el neki, hogyan is jártunk Camille -lal.

- Látod mondtam én. Örülök, hogy minden jól alakult, és annak, hogy boldog vagy kicsim.

- Köszönöm Steve. És te? Ott vagy még?

- Igen. Itt is minden jól alakul. Sőt jobban is, és nagyon boldog vagyok. A lányokkal is - hallottam a hangján, ahogy mosolyog. - Nem mintha veled nem lettem volna az, tudod. És hiányoztok is. Ricky is.

- Te is nekünk. De nemsokára találkozunk. És nincs semmi baj, örülök, ha boldog vagy. Neked jár a leginkább.

- Mindkettőnknek kicsim. Így van rendjén. És a baba hogy van? Gondolom akkor az apja is örül, hogy most már minden rendben van.

- De még mennyire, bár az orvost el kell halasztanunk egy kicsit, de minden rendben.

- Örülök neki. Vigyázz magatokra, és Robra is. Üdvözlöm, és puszilom Rickyt, meg egyet a pocakodra is - mondta Steve és elköszöntünk egymástól.

Miközben telefonáltam Ricky szobájában voltam, ő addig mellettem játszott.

- Ezt Steve küldi neked - mondtam a kis csöppségemnek, miután egy nagy puszit adtam az arcára.

- Vele beszéltél? - kérdezte hirtelen Rob mögülem.

Riadtan fordultam hátra, mert nem kicsit ijesztett meg.

Az ajtónak támaszkodva állt.

- Ágyban lenne a helyed. Nem szabad megerőltetned magad Rob, kérlek.

- Már jól vagyok. Nem is fáj annyira. Unom már a folytonos fekvést. Szóval? Ő volt? - tért vissza az iméntire.

- Igen. Szóltam neki, hogy még nem tudunk visszamenni.

- Mit mondott?

- Hogy semmi baj, majd szólunk ha megyünk vissza. Üdvözöl és jobbulást kíván neked.

- Remek.

- Miatta se aggódj. Boldog ott ahol van és örülök ennek. Neki is kijár. Sok mindent köszönhetek neki.

- Tudom, és igazad van, sajnálom.

Rob óvatosan leült mellénk a szőnyegre, de fel is szisszent egy kicsit.

- Nyomás vissza az ágyba - mondtam neki rögtön.

- Semmi baj, ez normális. Hagy maradjak még egy kicsit - mondta, és óvatosan az ölébe ültette Rickyt, aki boldogan bújt oda az apukájához.

- Tudod mit felejtettem még el? Holnap kellett volna visszamennünk LA -ben az orvoshoz.

Rob rögtön tudta melyik orvosra gondoltam.

- Majd elmegyünk anyáéhoz. Mos tudjuk meg, hogy. . . . . - kezdett bele Rob csillogó szemekkel.

- Igen, hogy milyen nemű - fejeztem be helyette mosolyogva.

Láttam Robon, hogy mennyire boldog és mennyire várja, ezzel én is hasonlóképpen voltam.

Éppen egy csókért hajoltam felé mikor Claire lépett be.

- Ó bocsánat, nem akarok zavarni.

- Gyere csak anya. Jó is, hogy jössz.

- Miért is?

- Fel tudnád hívni az orvosod? Kristennek holnap kellene ultrahangra mennie és . . .

- Persze fiam. Elintézem, biztos tud titeket fogadni holnap.

- És akkor megtudjuk, hogy öcsikéd vagy húgod lesz - mondta Rob nevetve Rickynek, aki együtt mosolygott az apjával.

- Komolyan kicsim? - fordult felém Claire.

- Igen.

- Akkor már hívom is. De örülök - mondta Claire és magunkra hagyott bennünket.

Őt váltotta Tom és Lizzy. Akik szintén kíváncsiak voltak mi a nagy öröm oka, és ők is velünk együtt örültek.

- Vigyáztok rá egy kicsit? - kérdeztem tőlük, miután egyre sűrűbben láttam Rob arcát kissé fájdalmas grimaszba torzulni, ahogy Ricky a karjaiban ficánkolt.

- Ágyba dugom a fiatalember apukáját.

- Csak aztán ne szó szerint - vigyorgott Tom, de inkább szó nélkül hagytam és Robbal a szobánk felé mentünk.

Most annyira mégsem tűnt betegnek.

Annyira nagyon is volt ereje, hogy miután ránk csukódott az ajtó szorosan nekidöntsön és csókolni kezdjen. Persze én rögtön el akartam tolni magamtól. Nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni neki.

- Kérlek kicsim, nem fáj. Tudom, hogy te is akarod - mondta halkan miközben a nyakam csókolgatta, nekem pedig egyre sűrűbben hagyták el igen csak jóleső sóhajok a számat.

A kis mocsok, nagyon jól tudta mi az, aminek nem tudtam ellenállni. De hiába is volt igaza, most nekem kell erősebbnek lennem. Akármennyire is kívántam én is, inkább türtőztettem magam még egy ideig, mintsem, hogy valami baja legyen.

És ha pokoli nehéz is volt, eltoltam magamtól és neki is elmondtam az érveim. Láttam rajta, ha nehezen is, de megadta magát.

- Egy próbát megért, majd legközelebb - mondta Rob rám kacsintva.

- Akkor lesz legközelebb, ha az orvos is megengedi.

- Igen, de gondolom mellette nincs a nap minden percében egy ilyen nő. Különben nem mondana ilyeneket.

Erre mosolyognom kellett, de végül sikerült rávenni, hogy feküdjön le, erre nekem is meg volt a módszerem.

- És most már fel nem kelsz innen holnapig - mondtam szinte parancsolóan, láttam, hogy ellenkezni akart, ekkor folytattam -különben holnap nem jöhetsz velem és nem tudhatod meg fiad vagy lányod lesz-e.

- Azt úgyse mernéd.

- Kipróbáljuk? - néztem rá kihívóan, de közben mosolyogtam.

- Oké. Megadom magam, de nem ezért. Azért egy csókra idejöhetnél hozzám - mondta nagy boci szemekkel, ez ellen nem volt kifogásom.

Sőt az este nagy részét is vele az ágyban töltöttem, persze csak keretek között, vacsorázni mentünk le, annyira Rob is engedély kapott.

Az éjszaka olyan gyorsan röppent el, mintha csak hallották volna az égiek, mennyire várjuk a másnapot.

Tom vállalta, hogy elvisz minket. Persze akkor már Lizzy is jönni akart. Claire -ék örömmel vállalták addig Rickyt, de kissé türelmetlenül, mert ők is várták a nagy hírt.

Már várt ránk az orvos, mire odaértünk.

Megkérte Robot, hogy várjon egy kicsit kint, amíg megvizsgál. Láttam rajta, hogy türelmetlenül várja, de ezen a kicsin már nem múlt. Őt addig elszórakozatta Tom. Addig engem megvizsgált az orvos. Szerencsére minden a legnagyobb rendben volt.

Ezután jött el a pillanat.

A doki behívta Robot.

Míg az orvos rám kente a vizsgálathoz szükséges zselé szerű anyagot, Rob szorosan mellém lépett és megfogta a kezem.

Láttam rajta, hogy izgul, és hatalmas boldogságot sok -sok szerelemmel fűszerezve.

Ahogy megláttuk a kis csöppséget a monitoron és közben hallottunk a szívverését mindkettőnk lélegzete elakadt.

- Akkor lássuk csak ezt a babát - mondta a doki, miközben mi is nagyon lestük, hogy meglássuk a felvételeken azt, amit kerestünk.

Sikerült úgy elkapni a kis csöppséget, hogy jól rá lehetett látni milyen nemű is lesz, de rögtön mondta az orvos is.

- Gratulálok. Kislányunk lesz - mondta, és ahogy ezt meghallottunk, még férfi létére Robnak is könnybe lábadt a szeme.

Magamhoz vontam őt, és amennyire tudott lehajolt hozzám és megcsókolt miközben folyamatosan azt mondogatta mennyire szeret.

Magunkra is maradtunk egy kicsit, Rob ekkor szakadt el tőlem, és szinte tátott szájjal leste a monitort ahol a kislányunk látszott.

- El se hiszed mennyire boldog vagyok. Köszönöm - fordult felém és ismét megcsókolt.

Édes csókja és ezek a pillanatok engem is a mennyekbe repítettek.

Pár perccel később visszajött az orvos. Megkaptuk tőle az ultrahang képeket és a felvételt.

- Vigyázzon magára, és még egyszer gratulálok.

- Köszönjük doktor úr - köszöntünk el, és amint kiértünk Rob ismét a karjaiba kapott.

Még az sem érdekelte, hogy fájt neki, de engem annál inkább. De annyira biztosított róla, hogy jól van és semmi baja, hogy én is boldogan adtam át magam az örömünknek.

- Na, mi a nagy helyzet?

- Srác vagy kiscsaj? - kérdezte Tom.

- Lány. Kislányunk lesz - mondta boldogan Rob, akivel szinte madarat lehetett fogatni.

- Akkor én is gratulálok. Irigyellek haver. Ennyi szép nő vesz körül, most pedig eggyel több lesz.

- Úgy bizony. És olyan szép lesz, mint az anyukája.

- Efelől semmi kétség - mondta Tom.

- Menjünk. Alig várom, hogy elmondjuk otthon - fogott boldogan kézen Rob, és Tom hazavitt minket.

Rob egész úton vigyorgott, csókolgatott, és a hasam simogatta. Szegény Tomnak, gondolom már az agyára mentünk.

- Ugyan, érthető.

Szinte be se léptünk a nappaliba, mindenki rögtön felénk fordult. Előtte beszélgethettek, de hatalmas csend lett. Leültünk hozzájuk de láttuk rajtuk, hogy tűkön ülnek.

Rob betette a felvételt és maguk is láthatták. Teljesen odáig voltak.

- Egy kislány. Kislányod lesz Rob. Annyira boldog vagyok. Egy kislány unokám lesz - mondta Claire, aki a végére el is sírta magát.

Richard is nagyon meghatódott, a lányok pedig az én nyakamba vetették magukat, míg Clairet Rob ölelte.

- Azt hiszem, ez megérdemel egy kis pezsgőt - mondta Richard és kibontottunk egy üveggel.

Igaz én csak egy kis üdítőt kaptam, de ez sem rontotta el a pillanatot.

Miután Claire engem is megölelgetett, Rob magához vette Rickyt.

- Kishúgod lesz fiam. Egy csodaszép hugicád. Akire vigyázunk majd, akárcsak a mamira - mondta neki mosolyogva Rob és a kis okos fiunk, aki az apja minden egyes szavát értette, épp hogy csak válaszolni nem tudott még, velünk együtt kacagott.

Miután megünnepeltük ezt a csodás hírt, Rob akármennyire nem örült neki, visszazavartam az ágyba.

Addig én zuhanyozni akartam menni. Még kissé ragacsos voltam attól a krémtől a hasamon az ultrahang után. Levetkőztem, és beálltam a zuhany alá. Jól esett a forró víz, amint végigfolyt a bőrömön.

El is merengtem a gondolatimban. Közben a hasamra simítottam a kezem, ahol egy kislány növekszik odabent. Eszembe jutott, amikor Rickyvel voltam terhes, akkor is nagyon boldog voltam, de most még inkább. Hiszen Rob velünk van. Ennél többet nem is kívánhatok. Annyira elmerengtem, hogy fel sem tűnt amikor kinyílt a zuhanykabin ajtaja. Csak akkor tértem kissé vissza a gondolataimból, mikor egy test simult hozzám hátulról.

Megremegtem az érintésétől, főleg mikor a derekam átölve szorosan magához vont és édes csókjaival hintette be a nyakam.

Meg akartam fordulni a karjaiban, hogy szóljak ezt nem kellene, de amint ujjai simogatni kezdték a testem, kezdett elszállni minden józan gondolatom. Ezután megengedte, hogy megforduljak a karjaiban.

- Elázik a kötésed Rob, nem kéne itt lenned.

- Majd kicseréljük, csak egy kicsit hagy legyek veled - kérte, és ugyanazt a mérhetetlen vágyat láttam a szemében, amit ő is találhatott az enyémben.

Ezután, hogy véletlenül se tudjak ellenkezni megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, hogy ha nem tartott volna a karjaiban biztos elszédültem volna.

Képtelen voltam nem viszonozni. Főleg mikor nyelve a számba tört, forró táncra hívva az enyémet.

Karjaimat a nyaka köré fontam, óvatosan, hogy vigyázzak rá, hozzá bújtam.

Ágyékomnak nyomódó férfiassága nagyon is jól jelezte mennyire is kívánt.

Hasonlóképpen voltam én is, miközben a forró víz sugarai ömlöttek ránk, még inkább elviselhetetlenül forróvá téve a pillanatot.

Rob kezei a derekamról a hasam felé kúsztak és benyúlt kettőnk közé, míg a csókunk nem szakadt meg. Csak amikor már egy kis levegőre volt szükségünk. Amikor viszont ujjaival végigsimított rajtam, nem bírtam tovább és belenyögtem a csókunkba. Körmeim a vállát markolták, amikor az egyik ujját eltűntette bennem.

A forróság tüzes lávaként terjedt végig a testemben, mialatt Rob ujjaival űzött egyre közelebb a robbanás felé.

Ezalatt hol a nyakam szívogatta és csókolgatta, hol pedig tüzes csókokat váltottunk.

Tudtam, hogy nem lenne szabad, de elég volt csupán egy érintése, és minden gondolat elszállt a fejemből. Pláne ha ilyeneket művelt. Képtelen voltam ellenállni neki.

Nyöszörögve tűrtem amit tett velem, és csupán pillanatok kérdése volt, néhány mozdulat múltán szinte csillagokat láttam.

Hátrahajtott fejjel kiáltottam fel, amikor feljuttatott a csúcsra, és közben reméltem, hogy a víz hangja elnyomta az én sóhajaimat, sikolyaimat.

Egy szenvedélyes csókkal köszöntem meg neki az iménti pillanatokat, és én is szerettem volna hasonló, mennyei gyönyöröket okozni neki. Ez még belefért a keretek közé.

Elszakadtam a számomra drogként ható ajkaitól, amit ha egyszer megkóstolsz sosem akarsz elengedni, majd végigcsókolva a mellkasát haladtam egyre lejjebb.

Vigyázva a hasára, ahol már jócskán vizes volt a seb, de még annyira nem vészes. Egyenlőre úgy tűnt semmi baja, és most nem is voltam annyira beszámítható állapotban az imént átéltektől, de ezért majd még számolok vele, most azonban semmire nem akartam koncentrálni csak, hogy én is örömöt okozzak neki.

Először ujjaim fontam férfiassága köré és mozgattam rajta, amivel őt is az extázis felé sodortam, majd nyelvem is bevetettem.

Végighúztam merev vágyán, majd a számban tüntettem el.

Közben férfias morgásait hallgattam, amik jelezték nekem, hogy nagyon is élvezi. Én is egyre jobban gyötörtem őt, hol az ujjaimmal, hol a nyelvemmel, eltűntetve őt a számban, míg végül ő is robbant.

Gyönyörének nedveit a számba éreztem lövellni.

Majd testének minden porcikáját lemostam. Magához rántott és egy végtelen csókban egyesülve köszöntük meg egymásnak az iménti perceket.

Rob is ugyanilyen alaposan mosdatott le, és láttam rajta, hogy folytatná még, de ezúttal tényleg itt a vége. Így is messzebbre mentünk, mint kellett volna.

Törölközőbe csavarta nedves testünket, és a szobánkba mentünk.

Rögtön meg is róttam a felelőtlensége miatt, miközben átcseréltem rajta a kötést. Szerencsére nem vérzett vagy ilyesmi, de akkor sem szabadott volna.

- Nem érdekel. És te is élvezted - feleselt, ezzel nem tudtam vitatkozni, de akkor sem lehetett volna. De most már mindegy. Legalább nem lett baj belőle. Mondjuk ebből még nem nagyon lehetett. A főpróbával azért várunk még egy kicsit. Majd ha már teljesen jól lesz és a varratait is kiszedik - és ezt el is mondtam neki.

Immár kielégülten, és nagyon boldogan nem akart leállni erről vitatkozni.

- Majd meglátjuk - mondott csak ennyit, kielégült mosolyával, majd magához vont és ismét lekerült rólunk a törölköző, és az imént átélt pillanatok mintájára és keretei között kényeztettük egymást egész éjjel . . . .

A napok nagyon gyorsan teltek, és ugyanilyen boldogan.

Rob is egyre jobban volt, már nem nagyon fájt neki, de azért még vigyáztunk rá. Még jó, hogy mi nők vagyunk többségben.

Eljártunk a lányokkal vásárolni, volt, hogy Rob és Tom is jöttek velünk. Rob imádott bababoltokban nézelődni, és már most rengeteg mindent vettünk a kislányunknak.

Persze Ricky sem maradt ki a jóból. Az apja mindennel elhalmozta, ami csak megtetszett neki.

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy még soha nem voltam ilyen boldog.

Velem van Rob, a fiunk, boldogan várjuk a lányunkat, itt a családunk, a barátaink. Mi kell még?

Ahogy Tom mondaná tombol a szerelem. És egyre többet kapunk meg mindketten a vágyaink terén is, hála, hogy Rob egyre jobban van. Persze ő kísérti a legtöbbször a labilis önuralmam, én meg persze végül mindig beadom a derekam neki. De egyenlőre a lényeggel még várunk. Egyenlőre így is tökéletesen megadjuk a másiknak amit kíván.

Viszont mindkettőnk nagy örömére holnap kiszedik Rob varratait.

De nem csak a szexuális életünk miatt örülünk neki annyira.

Rob valami másért is, de azt nem akarja elárulni miért, és kiszedni se tudom belőle, de mostanság elég sokat kaptam őket rajta, amint Tommal sutyorognak valamin.

Ahogy mondta előbb utóbb megtudom, így nem láttam értelmét tovább faggatni.

Így nemsokára LA -be is visszatérünk. Be kell fejezni a filmet, nekem véglegesen lezárni házasságom és ilyesmik. Ennek annyira nem örülök. Mármint annak, hogy el kell hagyjuk Londont.

De Claire és Lizzy velünk jönnek LA -be.

Richard dolgozik, de majd ő is csatlakozik hozzánk. Ennek nagyon örültünk, olyan jó volt itt velük, a családommal mert már az, és nagyon örültünk Robbal, mikor megkérdezték nem jöhetnének -e velünk.

Így a boldogság és az életünk tovább folytatódik, csak Los Angelesben.

Na persze az elmaradhatatlan, hogy Tom is jöjjön velünk. Mondhatni már ő is a családunk tagja.

Így valószínű, ha holnap Robbal visszamegyünk az orvoshoz, másnap vagy utána már repülünk vissza.

Ez ügyben Steve -vel is beszéltem, hogy a hogyléte felöl is érdeklődjek. Ő is akkortájban ér haza, mint mi.

A kislányról még nem szóltam neki, majd inkább személyesen. Tudom, hogy örülni fog neki, már csak miattam is. És örül, ha boldognak lát.

Végre minden jó úton haladt.

De ahogy mondani szokták minden csoda három napig tart. Mert nem sejtettem még ekkor, hogy LA -ben várnak még ránk bonyodalmak, és nem minden lesz zökkenőmentes . . . . . . . .