44.fejezet

Sziasztok! Itt is az új. És egyre közeledünk a végéhez, már csak ha minden igaz és bele is fér ennyibe amit akarok, akkor 6 fejezet. Ez nemtudom, nem lett olyan nagy szám, a lényeg csak a következőben lesz, de azért remélem tetszeni fog. Köszönöm még egyszer annak a néhány embernek akik az előzőhöz írtak. Hátha most egy kicsit több lesz.
Írtam facebookra, hogy itt is lesz egy játék :) hasonló mint az előzőnél amit Kitti nyert.
A komizók közül ismét egy valaki elsőként láthatja az új történethez készült blogot :) szóval hajrá, aki kíváncsi rá meg az is aki nem, várom a véleményetek :)

Addig is a fejli mellé tettem fel képeket a fb oldalra, hogy miről is az a fejli végére kiderül :) Jó olvasást!
Köszi Csibi! <3

44.fejezet




/Kristen/





Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő.

Ismét úton vagyunk Los Angelesbe.

Fantasztikus volt Londonban, és leszámítva az ijedtséget Rob miatt, tényleg a legszebb napokat töltöttük itt, és végre Robbal is minden rendben.

Két napja voltunk az orvosnál, aki kiszedte Rob varratait, még az a szerencséje, hogy a kis akcióinak nem lett következménye és szépen gyógyul a sebe, és semmi nem lesz, ami rontaná az egészségét.

Engedélyt kaptunk arra is, amire már jó ideje nem volt rendesen lehetőségünk.

Mikor beszéltünk a dokival, - persze Rob volt az, aki rákérdezett-, majd egy jócskán kaján pillantást vetett felém, ami szerintem még az orvosnak is feltűnt, de akkor Robot nem nagyon érdekelte.

Persze engem sem hagyott hidegen, kissé jobban örültem, hogy nincs semmi baja, de azért még mindig vigyáznia kell magára egy darabig.

A másnap elég mozgalmasan telt.

Rendbe tettük a házat, és csomagolni is kellett. Richard is amint tud utánunk jön majd.

Egyelőre egy ideig a forgatások és ez az miatt, biztos LA -ben leszünk, és Claireék velünk akartak jönni, ahogy ő mondta, csak ha nem zavarnak.

Mi csak örültünk ennek, így legalább rájuk tudjuk bízni Rickyt, aminek persze ők csak örülnek, mi pedig nyugodtak vagyunk, hogy a nagyszülőknél jobb kezekbe nem is kerülhetne. Persze Lizzy is Tom is jöttek.

Így már együtt repülünk haza. Vagyis az egyik otthonunkba. Már nem is tudom, hogy LA -t vagy Londont mondanám -e az otthonomnak? Azt hiszem mindkettőt.

Elgondolkodtam mialatt mentünk hazafelé, hogy hová is megyünk. Majdnem biztos voltam benne, hogy Rob azt akarja költözzünk hozzá.

De akkor mi lesz a házammal? Vagyis a házunkkal, amit Steve az én nevemre íratott?

Beszéltünk az úton erről Robbal, és Clairenek is akadt egy ötlete. Először nem merte felvetni, de végül csak elmondta.

- Sokat beszéltünk Richarddal és a lányokkal, nehéz döntés is számunkra, de éppen ideje volt. Azért megérné, hogy veletek és az unokáinkkal lehessünk. Titeket többnyire ideköt minden, Rob is évek óta itt él, és nagyon ritkán volt csak otthon, és pláne most még több időt szeretnénk veletek tölteni - kezdett bele Claire és először nem értettem hová fog kilyukadni, de amikor befejezte, teljesen ledöbbentem. - Szóval arra gondoltunk, hogy ideköltözünk. Richard is tudna pihenni, dolgozott már eleget, én pedig amiben tudok segítek nektek a kicsikkel, meg veletek lehetnénk, nem olyan távol egymástól. A házunk persze megmarad, de néznénk itt egy lakást nekünk meg a lányoknak, amíg persze ők is kirepülnek - mondta mosolyogva Claire.

Kissé aggódtam is emiatt. Nem akarom, hogy miattunk adják fel azt az életet, amit eddig annyira szerettek, és Londont.

De nem nagyon ellenkezhettünk vele. Már megbeszélték Richarddal, csak úgymond a mi véleményünket várták.

Láttam Robon, hogy ő is örül neki, és persze én is.

Tehát ennél maradtunk végül is, de Rob mindenképpen azt akarta, hogy hozzá költözzenek a szülei és Lizzyék is, de Claire nem nagyon akarta

Vagy inkább zavarni nem akartak.

- Ti friss házasok lesztek fiam, nektek is kell egy kis magány, sokan lennénk ott, ott lesznek a kicsik is. - érvelt Claire, és részben igaza volt, de tudja ő is, hogy nem zavartak volna minket, de így sem akarta.

Ekkor jutott eszembe valami más.

Felajánlottam, vagyis szerettem volna, ha már úgyis az enyém. És tökéletes megoldásnak tűnt, habár Rob az elején nem volt annyira oda érte.

- Akkor költözzetek be az én házamba - mondtam.

- Ahol a férjeddel laktál? De.......

- Igen. Steve a nevemre íratta. Nem akartam, de mindenképpen azt szerette volna, ha az enyém és a fiamé lesz. Akkor nem állna üresen, és közel is van.

Ahogy elmondtam, hogy a ház az enyém már Robnak se nagyon volt kifogása, inkább Claire ment bele nehezebben.

Végül meggyőztük, hogy semmi oka rosszul érezni magát, és, hogy ne beszéljen bolondságokat, hogy a nyakunkra mászik meg ilyesmi, így végül nagy nehezen csak belement.

Lizzy is odáig volt.

- Steve már itthon van, már elvitette a cuccait. Ha minden igaz holnap ismét elrepül és másik országba is költözik, szóval bármikor beköltözhettek.

- Ahhoz a nőhöz költözik? - kérdezte Rob.

- Annyira nem akartam kérdezni, de amit mesélt azt gondolom végre ő is megtalálta azt, akivel boldog lesz, és ennek nagyon örülök.

Ezután a Steve témát nem erőltettük. Annyit azonban még kértem Robtól, hogy ha lehet akkor tegyen ki az én házamnál Rickyvel. Szeretnék még elköszönni tőle, semmiképp sem akarom, hogy e nélkül menjen el.

Annak örültem, hogy Rob ez miatt nem háborodott fel, láttam rajta, és ennek örülök, hogy megértette, hogy ez fontos nekem. Szeretem Stevet, ő is tudja, hogy nem úgy ahogy őt, hanem mint inkább barátot.

Furcsa volt ismét itt lenni, már annyira megszoktam a ködös, esős Londont. Most viszont ideje visszaszokni ide.

Robot megkértem amikor leszálltunk, hogy vigyen engem és Rickyt haza.

- Majd hívsz, ha jöjjek érted.

- Nem bánnád, ha ma itt aludnánk? Holnap reggel szerintem Steve elmegy, szeretnék addig vele lenni egy kicsit.

- Oké - adta meg magát sóhajtva Rob.

Azért viszont hálás voltam neki, hogy megértette, és láttam rajta, tudtam, hogy bízik bennem.

- Nagyon szeretlek - mondtam neki mielőtt kocsiba szálltunk.

- Én is téged - érkezett a válasza egy csók kíséretében.

Ezután a reptérről rögtön hazavitt Rob.

Ott elköszöntünk egymástól, ő a saját házához ment Lizzyékkel és Tommal.

Nem tudom miért, és megmagyarázni se nagyon tudnám milyen érzés kerített hatalmába, amikor a házam előtt álltunk.

Talán izgalom? Vagy szomorúság? Hiszen egy korszaka az életemnek lezárul, és egy fontos személyt készülök elengedni, akit nagyon szeretek. De így kell lennie. Ő is boldog lesz valaki mással, ahogy én is.

Ahogy beléptünk az ajtón, mintha minden a régi lett volna. Szomorúság lett úrrá rajtam, hiszen utoljára lépek ide úgy be, hogy Steve itt van, és még a férjem.

Ahogy beléptünk a nappaliba Steve mosolyogva bújt elő a konyhából.

Rögön odalépett és mindkettőnket a karjaiba zárt.

- Hiányoztatok. Még meg kell szokjam, hogy most már ez így is lesz.

- Nem kell, hogy így legyen - mondtam neki, és tudta, hogy mire gondolok.

- Remélem is. Jó lenne néha hallani rólatok, és látni is titeket.

- Úgy lesz hidd el. Nem örökre válunk el.

- Bár nem tudom az új férjed mit fog szólni hozzá.

- Ő tudja mit jelentesz nekem, és megért.

- Örülök neki. Annak még jobban, hogy látom milyen boldog vagy, és egyre szebb - tette a kezét a hasamra Steve, miután leültünk a nappaliban.

A pocakomra, ami egyre növekszik.

- Orvosnál voltál már?

- Igen, Claire orvosa megvizsgált még Londonban. És minden rendben. Kislány lesz - mondtam egy boldog mosollyal az arcomon.

- Gratulálok kicsim. Biztos olyan szép lesz mint te. Jó ilyen boldognak látni téged. A várandósság egyre szebbé tesz. Akárcsak a boldogság. Remélem nagyon boldog leszel vele - célzott Robra.

- Az leszek, és vagyok.

- Ezt örömmel látom.

- És te?

- Én reggel visszarepülök. A filmből már nem sok van, az már megy nélkülem is. A bemutatóra azért visszajövök majd, de egyenlőre odaköltözök és ott fogok dolgozni. Jól alakul a kapcsolatunk is, sőt . . . .- Azt hiszem nem véletlenül szerettem bele még fiatalon, most úgy néz ki ismét afelé tartunk - mesélte Steve és ami engem is boldoggá tett és megnyugtatott, hogy láttam rajta, hogy tényleg boldog.

- El se hiszed mennyire örülök ennek.

- Tudom. Mindig is különleges helyed lesz itt - tette az összekulcsolódott kezünket a szívére Steve - és nagyon foglak szeretni, téged és Rickyt is.

- Mi is téged. Csak azt remélem, hogy tényleg találkozunk még és, hogy néha . . . . .

- Megígértem, nem? Én is örülnék, szóval bármikor felhívhatsz, örülnék neki.

- Ez kölcsönös. Én is ezt szeretném.

- Lehet, hogy maradunk annál, hogy majd inkább te. Nem tudom Rob mit szólna, ha.........

- Nem fog szólni semmit. Tudja, hogy mindig is fontos leszel nekem, és hidd el ő is hálás. Sokat köszönhetünk neked.

- Rendben - egyezett bele Steve.

Ezután hozzábújtam és hármasban bújtunk össze a kanapén.

- Itt vacsoráztok?

- Persze. Ha nem bánod akkor itt is alszunk.

- Ez a te házad tudod. Én reggel úgyis elutazok.

-Hiányozni fogsz - mondtam neki, és ismét ott tartottam, hogy könnyezni kezdtem.

- Ti is nekem - mondta miközben szorosan magához ölelt bennünket. - Ennek így kell lennie. Mindketten máshol leljük meg a boldogságunkat. De attól még nagyon szeretlek és fontosak vagytok nekem.

- Én is téged - válaszoltam neki most már tényleg könnyezve.

A tudat, hogy vége a közös életünknek, a házasságunknak, és hogy ez az utolsó közös esténk nagyon elszomorít.

Még jobban fájna, de vigasztal a tudat, hogy Steve sem marad egyedül. Mellette lesz a nő, aki remélem úgy fogja szeretni, ahogy ő azt megérdemli. És neki is van egy lánya, aki ha minden igaz odáig van Steveért, és remélem saját családjuk is lesz. Csak ez érdekel. Hogy ő is boldog legyen, különben tényleg nem tudnám nyugodt szívvel elengedni őt.

Nem tudom mennyi ideig ültünk itt egymás karjaiban, de időközben Ricky is elszenderedett a karjaimban. Hosszú volt a nap, és jóformán egész nap repültünk, így nem is csoda.

Steve átvette őt tőlem és felvitte a szobájába.

Utána visszajött hozzám és átmentünk a konyhába. Ahol legnagyobb meglepetésemre Steve egy fantasztikus vacsorát készített.

Ami az első itt töltött esténket juttatta eszembe még a kapcsolatunk elején.

Ő már akkor is itt lakott. Még mikor találkozgatni kezdtünk, vagyis amikor már alakultak köztünk a dolgok egy este itt vacsoráztunk.

Mintha csak tegnap lett volna. Steve férfi létére mindig is nagyon jól mozgott a konyhában. És amint megláttam mit készített, ismét elsírtam magam, de ezúttal örömömben és az emlékek hatására.

- Pont, mint akkor - mondtam halkan miközben a szépen kivilágított gyertyák fénye által megvilágított konyhában leültünk vacsorázni.

Felelevenítettük a közös szép emlékeinket és egy fantasztikus estét töltöttük együtt. Igyekeztünk minden percét kiélezni. Az utolsó esténkét.

Késő volt mire ágyba kerültünk. Furcsa ezt mondani. Mindenből az utolsó. Az utolsó esténk, utoljára alszunk együtt, és utoljára ébredünk egymás mellett.

Igaz mindezt már nem házasokként és szerelmesekként tesszünk. Hanem, mint nagyon jó barátok.

Szorosan Steve karjaiba bújtam, ahol mindig is biztonságot, és boldogságot éreztem.

A mellkasára hajtottam a fejem, de egy kicsit felemeltem, hogy a szemébe nézhessek.

Meg akartam adni neki, és magunknak.

Felé hajoltam és egy legutolsó csókot adtam neki.

Rövid volt, és közel sem az a szerelmes, vággyal teli csók, mint Robbal és ezt ő is tudta. Amolyan búcsúcsók. Mindenből az utolsó. Ebből is - majd egymás karjaiban ért minket az álom és tudtam, hogy reggel mikor felébredek ő végleg elrepül az életemből.

De az űrt, amit ez hagy bennem, kitölti talán a tudat, hogy boldog lesz. Várja egy nő aki szereti őt és egy kislány is.

És csak reménykedek benne, ahogy ő is mondta, hogy találkozunk még, és hallok majd felőle, hiába ér külön utakon véget a közös életünk. De mindketten boldogok leszünk ennek az útnak a végén, és csak ez számít. Ha már nem is egymás mellett . . . . . . . .







/Rob/







Reggel kissé, nem is tudom, semmilyen hangulatban ébredtem. Hiányzott Kristen.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavart a dolog, hogy a férjénél töltötte az éjszakát. Vagyis hamarosan a volt férjénél.

Tudtam, hogy nem történt köztük semmi, és bíztam Kristenben. És már szerintem mondhatom azt, hogy Steveben is.

Elégszer bizonyította már, hogy rendes fickó.

Főleg, hogy annak ellenére, hogy szereti Kristent elengedte őt. És így lehet ő az enyém.

Igaza van Kristennek, mikor azt mondta, hogy sokkal tartozunk neki.

Hiszen jóformán én vagyok az, aki elvette a feleségét.

Nem tudom előtte milyen volt a házasságuk, de lehet, hogy ha akkor este én nem botlok Kristenbe, akkor még mindig együtt lennének, ha nem is volt olyan erős a szerelem köztük, mint most köztem és Kristen között.

Ezért is értem miért annyira fontos Kristennek. És látom rajta, hogy mintha bűntudatot is érezne néha. De utána azt is látom, hogy megnyugtatja a tudat, hogy Steve sem marad egyedül, hanem azzal a nővel lesz, én is remélem, hogy boldog, akikhez külföldre költözött.

Azt hiszem ez az ami megnyugvást ad Kristennek is, hogy mi is boldogok vagyunk és ő is az lesz.

Ezért sem zavar annyira, hogy megkért, hogy ott maradhasson nála. Nem tudom, én még nem jártam így, de nem lehet nekik sem könnyű, hiszen nem kis ideig voltak együtt, lezárni a közös életüket és elválni. És manapság már nagyon ritka szerintem, ha egy válás így végződik.

Hogy barátságban válnak el.

A gondolatmenetemet Tom szakította félbe, aki álmos fejjel tántorgott le a lépcsőn. Nem sokkal később pedig anya jött utána, ő már sokkal fittebben.

Én pedig már felöltözve ültem nappaliban.

- Hová készülsz? Nem tudtál aludni? - kérdezte Tom.

- El akarok intézni pár dolgot a hétvégére.

- Király. Ha akarod elkísérlek.

- Oké - válaszoltam Tomnak.

- A gyűrű megvan? Itthon ne hagyd. Tudod már hová mentek? - kérdezte anya.

- Igen - válaszoltam egy titokzatos mosollyal.

- Arra gondoltam fiam, persze gondolhattam volna rá előbb is, akkor nem kellett volna feleslegesen ide repülnöm, hogy addig én hazamegyek és összepakolunk apáddal, utána visszajövünk és elhozzuk a dolgainkat.

- Ez jó ötlet. Mire jöttök be is költözhettek Kristenhez.

- Addig Lizzy és Tom vigyáznak Rickyre.

- Mit csinálok én Tommal? - jött le szintén kissé álmosan Lizzy is.

- Vigyáztok Rickyre a hétvégén.

- Most akarod elvinni Krist?

- Igen.

- Mindenképpen. Jól elleszünk, ugye Tom?

- Naná - vágta rá rögtön a kérdezett.

- Helyes. Megyünk Tom? Vissza akarok érni mielőtt Kristen megjön.

- Aha mehetünk - ugrott is fel és elindultunk.

Először a reptérre mentünk és elintéztettem a magángépet. Majd az uticélt és ott a szállásunkat.

Ennyi kellett csak, pár dolgot összecsomagolni.

Ezeket is gyorsan elintéztem mikor hazaértünk. Lizzy segített összepakolni Kristennek. Ő jobban tudja mik kellene egy nőnek és, hogy miket rakjon el Kristennek miután elmondtam neki hová is viszem őt.

Még jó, hogy korán keltem, hogy mindent elintézhessünk, mert pont végszóra toppant be Kristen.

Éppen az ékszeres dobozt rejtettem el a csomagjaim között, mikor hazaért.

Anya eléjük ment és elvette tőle Rickyt, akit rögtön a konyhába is vitt ebédelni.

Én pedig szerelmem kaptam a karjaimba. Szorosan magamhoz öleltem majd megcsókoltam őt.

- Hiányoztál - suttogta, miután ajkaink elváltak egymástól.

- Te is nekem. Minden rendben?

- Igen. Elment - mondta, és láttam rajta, hogy valamilyen szinte persze megviselte a dolog, de el akartam űzni a rossz kedvét.

- Minden rendben lesz. Ő is boldog lesz és mi is.

- Tudom. Csak . . . . nem is tudom, furcsa érzés. Hogy vége. Az este megcsókoltam - mondta hirtelen Kristen, majd folytatta - csak egy kis csók volt. Rövid és közel sem olyan, mint a miénk. Búcsúcsók. Utána mindketten elaludtunk. Nem történt semmi más.

- Oké. - mondtam, nem tudtam mi mást mondhatnék erre. Örülök, hogy elmondta. Na a csóknak már nem annyira, de elhiszem, és tudom, hogy nem is lett volna köztük más, és hogy azt hiszem ennyi még belefér.

- Vége. Mindketten aláírtuk a papírokat, most már csak meg kell várjuk míg kimondják a válást. Ő elutazott.

- Oké - mondtam ismét. - Megértem hidd el, nem kell magyaráznod.

- Szeretlek Rob - bújt szorosan a karjaimba.

Anyáék magunkra hagytak minket.

Örültem neki, kellett egy kis idő Kristennek. Láttam rajta, hogy ha nem is akarta mutatni szomorú ez miatt, és megviselte. De megértem, és nem is akartam semmiféle jelenetet rendezni emiatt.

Ez kellett nekik, hogy lezárják a dolgainkat, és érthető, hogy kell egy kis idő neki amíg tényleg feldolgozza.

Szerencsére jól el tudtam terelni a figyelmét, és igyekeztem mindenben a kedvében járni és boldoggá tenni őt.

Mikor a szobánkba mentünk azonban megakadt a szeme a bőröndökön.

Rögtön rá is kérdezett. Én pedig elmondtam neki, hogy hétvégén elutazunk.

Elmondtam neki a terveimet, de a miértjét még nem. Az maradjon meglepetés.

Akármilyen szépen nézett is rám nem tudta kiszedni belőlem.

- Egy kis türelem szívem, pár nap és megtudod - mondtam neki és a karjaimba vontam, hogy megcsókolhassam.

Boldogan simult az ölelésembe és viszonozta a csókomat, melyben minden iránta érzett szerelmem és érzésem benne volt.

Szerencséjére a napok gyorsan és igen eseménydúsan teltek a hét végéig.

Elmentünk Kristen itteni orvosához is, akihez eredetileg kellett volna mennünk a vizsgálatokra, de mivel Londonban volt és közbe jött az én balesetem is, nem tudtunk. De legalább ez a doki is megnézte Kristent és a babát, akikkel minden a legnagyobb rendben.

Sőt napról napra nagyobb lesz a mi kislányunk, aki odabent növekszik.

Főleg esténként lefekvés előtt, közben, imádom a hasát puszilgatni, ami szépen növekszik. És ő maga is napról napra szebb lesz. És mérhetetlenül boldogok is vagyunk.

Kristen napközben néha találkozott a barátnőivel, Nikkivel és Ashleyvel, akikkel elég sok időt töltött. Régen találkoztak és sok mindent meg kellett beszélniük. Ilyenkor Lizzy is velük volt. És jaj volt nekünk. Tommal ilyenkor inkább félrevonultunk Rickyvel együtt és hagytuk pletykálkodni a csajokat.

Anya még akkor, másnap hazament apához. Hétvége után majd együtt jönnek vissza, ha mindent elrendeztek Londonban, hogy ideköltözhessenek.

Lizzy addig kapott még egy kis feladatot. Kristen rábízta a házát, mivel, hogy úgy is ők fognak ott lakni, úgy alakítsa át, ahogy akarja.

Megkértem őt, amíg mi odaleszünk hétvégén itt is alakítson át ezt azt. Főleg a hálószobánkra gondoltam.

Persze örömmel vállalta a feladatot.

Tomnak is akadt egy két ötlete. Mivel már ő is több időt tölt itt, mint Londonban, ő is ideköltözik. Talált egy magának való lakást, és már ki is vette. Közel van mindkét házhoz. Szóval ő is a nyakunkon marad - gondoltam magamban mosolyogva.

Amikor azonban eljött a hétvége én váltam izgatottá. Kristen pedig kíváncsivá. Főleg miután elköszöntünk a pici fiunktól, akire Lizzy és Tom vigyáznak addig.

Útban a reptér felé is faggatott, de nem árultam el neki semmit. Még az uticélunkat sem tudta egészen addig, amíg oda nem értünk.

Dél - Amerikába repültünk. Egy csodás helyre. Még én sem voltam itt, egy ismerősöm ajánlotta még régen és eszembe jutott.

Kristen már azon elámult, hogy magángéppel jöttünk ide.

Így legalább csak mi voltunk, és az úton is kiélvezhettük a kettesben töltött idő minden pillanatát.

- Na most már elárulod hol vagyunk? - kérdezte Kristen mikor földet ért a gép.

- Venezuelában - mondtam egyszerűen, Kristen pedig csak tátogott.

- Hogy hol? Te elhoztál .. ......

- Dél - Amerikába, igen. Ha nem baj innen majd hajókázunk kicsit.

- Oké, én már semmin sem lepődök meg - mondta Kris, amin csak nevetnem kellett.

Már vártak ránk a reptéren, ahonnan hajóval vittek át minket magára a szigetre, Los Roques-re.

- És hol is van pontosan ez a Los Roques?

- Nem messze hajóval Venezuela fővárosától Caracastól. Ez a szigetcsoport is az országhoz tartozik.

- És gyönyörű. Istenem Rob - mondta szinte ámulva Kristen miközben áthajókáztunk a szigetre.

Ahogy megérkeztünk az idegenvezető elvitt minket a szállodáig. Vagyis messze nem kellett menni, mert itt volt a parton.

Itt volt a szállásunk is.

Helyes kis házikók, amik a csodás tengerre néztek.

Lepakoltuk a cuccainkat. Volt a kis faházikóhoz egy kis terasz szerűség ahonnan rögtön a tengerpartra sétálhattunk le a puha fehér homokon át.

- El se hiszem, hogy ide elhoztál. Ez egyszerűen meseszép - fordult felém Kristen és magamhoz vonva a karjaimba zártam és megcsókoltam.

Kissé szenvedélyesebbre is sikerült, és legszívesebben most rögtön ágyba vonszoltam volna, de még terveim voltak vele, és mindent a maga idejében.

Mielőtt bármit is csináltunk volna Kristen haza akart telefonálni, hogy épségben megérkeztünk és minden oké. És persze, hogy Ricky felöl kérdezzen, akit ha minden igaz éppen Tom szórakoztatott.

Ezután először is, enni akartam valamit, vagyis, hogy inkább Kris egyen valamit. Most kettő helyett kell ennie, és oda akarok figyelni rájuk.

Amíg elment átöltözni én is átvettem valami kényelmesebbet, csak egy rövidnadrágot mást nem. Póló nem igen kell, elég meleg van itt.

Amikor azonban Kristen kilépett a szobából rajtam volt a sor, hogy ezúttal ne a sziget, hanem miatta akadjon el a szavam.

Egy aprócska kis ruha volt rajta, amiben még szexibb volt, mint valaha, még így is, édesen gömbölyödő pocakkal.

- Kicsim, ki van zárva, hogy ebben gyere ki.

- Miért? - nézett rám hitetlenkedve Kristen.

- Az összes pasi a szigeten utánad fogja csorgatni a nyálát.

- Nem érdekel. Nekem elég, ha egy pasi csorgatja - mondta és elsétált mellettem, de utána nyúltam és magamhoz öleltem.

- Igen? És ki is az a szerencsés pasi?

- Nem tudom ismered -e? Őt szeretem a világon mindennél jobban. Őrülten jóképű, és remélhetőleg imád engem.

- Nem csak remélhetőleg, hanem imád téged. Vagyis titeket - helyesbítettem.

- Helyes - mondta Kristen, majd a hajamba fúrta az ujjait és magához vont a ruhájával azonos tüzes csókra.

- És nagyon meleg van itt, nem öltözhetek be, mint egy mumus - tette hozzá, majd szó nélkül a csilingelő nevetésével kisétált a teraszon.

Utána mentem és kézen fogtam. Ő szorosan hozzám bújt, miközben elsétáltunk az étterem részig.

Közben beigazolódott a félelmem. Az összes itteni pasi rajta legeltette a szemét. Legszívesebben kiszúrtam volna mindegyiknek, hogy még csak rá se nézzenek Kristenre, aki rájuk sem hederített. Inkább azon volt, hogy engem az őrületbe kergessen. Nem tudom, hogy fogom kibírni estig. Főleg amikor így néz ki, és ilyen pillantásokat vet felém.

- Na mi az? Már nem félnél hozzám érni? - incselkedtem vele.

- Most már engedte a doki. Persze azért vigyázunk rád - tette hozzá.

- Na megállj csak.

- Ezt azért kapod, mert nem akarod elmondani miért hoztál ide - mondta egy huncut mosollyal, miközben nagyon jól tudta, hogy hat rám a közelsége, főleg ebben a ruhában. Már ha ezt lehet annak nevezni.

Miután ettünk sétáltunk egyet a parton.

Láttam Kristenen mennyire boldog és tetszik neki a hely, és én magam is így voltam ezzel, bár engem főleg az tett boldoggá, hogy itt van velem, és hogy most már csak az enyém.

Mikor már kezdett esteledni és nem tűzött úgy a nap, Kristen úszni akart.

Ekkor jött az én újabb próbatételem. Hogy ne vessem rá magam rögtön a parton. Pedig ha nem lettünk volna egyedül . . . .

Így viszont elmentünk úszni egyet, amíg előkészítették, amit estére tervezek.

És addig kiélveztük ennek a paradicsomba illő helynek minden csodáját, és persze együtt töltött édes pillanatokat és a szerelmünket . . . . . . .






Nos ez lenne facebookon pedig megtaláljátok ennek a csodaszép helynek a képeit amit imádok :)

Katt ide a linkre vagy a chat fölötti fb ablakban is látjátok :)


https://www.facebook.com/pages/Lizzyke-%C3%ADr%C3%A1sai/186625954772800