21.fejezet

Sziasztok! Kezdem is gyorsan az elején, hogy olvashassatok. Nézzétek el az esetleges hibákat a fejli nincs bétázva. A másik, köszi szépen a szebbnél szebb hosszú és a rövidebb komikat is. Nagyon jól esnek a szavaitok, az meg főleg, hogy ennyire tetszenek a firkálmányaim :). Szóval imádlak titeket, nem is húzom tovább, jó olvasást, és várom a véleményeket.

Annyit csak a fejezettel kapcsolatban, hogy van benne egy kis meglepi :DDD (Steve szemszög) személyében amiből talán egy két dolog kiderül :)
Jó olvasást, pussz: Liz




21.fejezet



/Kristen/



- Rob a fiad apja? De hogy, és mikor? - kérdezte ismét még mindig döbbent arccal Tom.

- Nem válaszolsz? És Rob nem is tudja. Hogy titkolhattad el előle?

- Fogalmad sincs mi történt, senkinek nincs joga elítélni!

- Akkor elmondhatnád. És nem csak nekem hanem Robnak is.

- Joga van tudni. Még mindig alig hiszem el. Mikor akartad elmondani neki? Tervezted egyáltalán? - kérdezte szemrehányóan.

Megkértem, hogy csukja be az ajtót és elmondtam neki, idő hiányában és a nem megfelelő hely miatt röviden mi történt. De csak azért, hogy megértse az okaimat.

- Te szent ég, ez már nekem is sok. Tudod mennyit gondolt rád az után az éjszaka után? Mindig arról a nőről ábrándozott, akit azon az estén ismert meg. És ami a legjobban bántotta, hogy csak egy szó nélkül tűntél el.

- Mit tehettem volna? Akkor csak kihasznált – mondtam, majd elmondtam Tomnak, hogy hallottam egy beszélgetését akkor, ez miatt volt mindent.

A legmegdöbbentőbb Tom válasza volt, mikor elmondta, hogy akkor reggel vele beszélt.

Mindketten emésztgettük a másiktól hallottakat.

- Ezt még mindig alig akarom elhinni. Most már minden világos. Így belegondolva a fiad tiszta apja. Kinézetre is. Nem hiszem el, hogy Rob még nem jött rá. Sőt senki. Ezért ez a különleges kapocs köztük. Rob az elejétől fogva odavan a fiadért és a fiad is érte. Nem is csoda, hiszen apa és fia. Te jó ég – ájuldozott még mindig Tom.

- Ez így van.

- És mikor akarod elmondani neki? Mert elakarod ugye?

- Egyenlőre nem.

- Muszáj elmondanod neki. Az ő fia is Kristen.

- Még nem lehet. És a férjem sem hagyhatom most magára, aki szintén nemtudja, hogy Rob a fiam apja. Az ő karrierjének is véget vethetnék ezzel ha Steve megtudná.

- Ugyan, szerinted Robot a karrierje vagy a fia érdekelné jobban? Így is imádja azt a kiskölyköt, pedig nem is sejti, hogy a fia.

- Tudom. De egyenlőre nem. Ha eljött az ideje. Most nem hagyhatom el a férjem, szüksége van rám. Az utóbbi időben sokat töprengtem ezen, és ami a minap történt Robnál amikor a férjemmel voltunk ott, ráébresztett, hogy nemtudok élni nélküle. És, hogy a házasságom nem építhetem a Steve iránt érzett hálámra. De most nem hagyhatom el. Ha eljön a megfelelő pillanat beszélek vele.

- És ezt mondtad már Robnak?

- Nem. Még nem, én is csak nemrég jutottam erre a döntésre.

- Remélem minél hamarabb elmondod neki.

- Igen. De addig nem akarom, hogy bárkinek is elmond. Tőlem fogja megtudni.

- Rendben, de remélem mielőbb. Egyet azért mégis kérnék.

- Mit?

- Tudom, hogy azt mondta neki nem elég az ha csak néha titkokban együtt vagytok. És azt remélem minél hamarabb elmondod neki az igazat, és végül mellette döntesz. Ez a srác imád téged. Rob nagyon jó haverom, és nem igazán tetszik az ötlet, hogy hazudnom kell neki. Ezért ha lehet minél hamarabb legyél túl ezen. Láttalak titeket együtt Londonban, és ő is csak veled, veletek lehet boldog. Ne taszítsd el magadtól. Legalább egyenlőre titkokban amíg nem beszélsz a férjeddel. Ő imád téged.

- Én is őt – vallottam be.

- Ezt örömmel hallom – mosolygott végre az eddig komoly Tom.

- Én is azt szeretném amit ő. Vele lenni, mindig. Igaz eleinte nem akartam, hogy megtudja az igazat a fiáról. De azóta sokat változott a helyzet és Rob is. Elmondom neki, amit tudok beszélni Stevel. Addig így kell elfogadni engem.

- Ezzel nem hiszem, hogy gond lenne. A fontos számára, hogy vele legyél. Egyenlőre amíg nem teheted be fogja érni ennyivel. És én is, ha tudom, hogy előbb utóbb, remélem, hogy előbb elmondod neki, hogy Ricky az ő fia.

- Így lesz – ígértem meg Tomnak is.

- Bár ettől mégis rettegek.

- Mitől? - kérdezte Tom.

- Hogyha megtudja, hogy van egy fia, és eltitkoltam előle, gyűlölni fog.

- Nem hiszem. Imád téged. És a fiad is, még így is, hogy nemtudja hogy az övé. Nem fog repesni a boldogságtól, hogy eltitkoltad előle. De szeret téged és szerintem nagyon boldog lesz.

- Remélem. Köszönöm Tom.

- Nincs mit. Csak oldjátok meg ezt hamar.

- Igyekszünk.

Miután elég sokáig beszélgettem Tommal, mire visszaértünk már mindenki itt volt.

Rob és persze Ariana is, aki még mindig nem a szívem csücske. És persze most is szó szerint Rob nyakán csüngött.

Miután mi is odamentünk hozzájuk ők ekkor sem zavartatták magukat. Ahogy én sem mikor Steve a karjaiba zárt, miközben a fiam átvettem tőle.

Rob kapott tőlem egy „ ha te így, akkor én is” pillantást, és nem nagyon tetszett neki, hogy Steve karjaiban lát.

Tom pedig csak mosolygott. Remélem, hogy nem szólja el magát, Robnak, hogy Ricky az ő fia. Nem valami szerencsés dolog, hogy pont ő tudta meg, aki a legjobb barátja az említettnek, de ezen már nemtudok változtatni.

- Azt hiszem, míg ti elvoltatok mi meg is beszéltünk mindent – mondta Steve.

- Robéknak megfelel az idő, és már mindent elintéztem. Holnap indulunk a Bahamákra.

- Muszáj nekünk is menni? - kérdeztem mire Rob rögtön elég ijedt arcot vágott.

- Már megbeszéltük kicsim. Jó lesz, pihenünk is egy kicsit, csak pár nap az egész. Végre lesz egy kis időnk egymásra – mondta Steve mire ezúttal én voltam az akinek lefagyott a mosoly az arcáról.

Tudtam, vagy sejtettem mire gondol Steve. Ellenben azt is tudtam, hogy ezek után képtelen leszek úgy viselkedni vele mint a felesége, és megadni neki azt amit szeretne és ami a kötelességem mint feleségnek.

Nemcsak én, hanem Rob arca is fájdalmasba torzult amikor meghallotta Steve szavait. Hogy mégse bukjunk le, igyekeztem mosolyogni, és rábólintottam az utazásra.

Ettől mintha Rob is megkönnyebbült volna, Steve ránk vonatkozó szavaitól viszont még mindig feszült volt.

Megvallom, és sem örülnék még a gondolatnak sem, ha tudnám, hogy például közte és Ariana között történik valami, hiába mondta el, hogy ő csak barát neki. Nekem viszont Steve a férjem.


- Akkor ha ezt megbeszéltük, holnap a reptéren találkozunk. Szívem én még előtte benézek anyuékhoz, szólok a sofőrnek, hogy vigyen haza.

- Üdvözlöm őket, és ha hazajöttünk és is meglátogatom őket.

- Annak örülni fognak, főleg ha Ricky is velünk jön.

- Ha akarod én hazaviszlek titeket – szólalt meg hirtelen Rob.

- Ez remek lenne – mondta Steve.

Végtére is úgy is beszélnem kell Robbal.

- Ha nem nagy kérés – feleltem ezúttal én Robnak.

- Mi Arianaval még elnézünk egy két helyre igaz? - fordult Tom Ariana felé, aki mosolyogva egyezett bele.

- Később találkozunk szívem, és köszönöm Rob.

- Nincs mit.

- Szeretlek – hajolt felé Steve, és megcsókolt.

Ez a pillanat volt az amit szerettem volna elkerülni, de mégsem tudtam.

- Otthon várunk – mondtam, kikerülve a válaszadást a vallomására.

Steve tehát a kórházba ment én pedig Robal és a fiunkkal.

Egész úton szótlan volt. Megérkezve hozzánk, Rickyt letettem a nappaliban kialakított játszó helyére, majd Rob felé fordultam.

Tudtam, hogy neki is el kell mondanom milyen döntésre jutottam, ami kettőnket illet, de ő megelőzött. És cseppet sem tettek boldoggá a szavai.

- Ez így nem fog menni. Mindig ő lesz a férjed akivel nem vehetem fel a versenyt. És így nem megy. Én csak magamnak akarlak, de ezt sosem kapom meg.

- Mit akarsz ezzel?

- Akármennyire is nehéz nekem ez így nem megy. Belehalok ha vele látlak, vagy ha belegondolok, hogy hozzád ér és . . . . .

- Már nagyon régóta csak egyetlen egy férfi ért hozzám – mondtam, és közelebb léptem hozzá.

Karjaim a nyaka köré fontam, mire az kezei automatikusan kulcsolódtak a derekam köré. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy a teste is rögtön reagál az érintésemre.

A lehetetlennél is közelebb vont magához, és tudtam, hogy csak ilyenkor lehetek boldog, ha a karjaiban vagyok.

- Csak magamnak akarlak – mondta a szemembe nézve.

- Csak a tiéd vagyok.

- Nem. Te az övé vagy – válaszolta elgyötört hangon.

- Csak egy kis időt kérek, amíg rendbe jönnek a dolgai – mondtam, ezzel mégis csak reményt adva neki.

De nem bántam meg.

A csillogást és a boldogságot a szemében amit a szavaim váltottak ki belőle semmiért sem cseréltem volna el.

- Úgy érted, hogy?

- Igen. Eddig is tudtam, de a tegnap történtek után vált biztossá számomra, hogy te vagy az aki nélkül nemtudok élni. Hálás vagyok, és sokkal tartozom a férjemnek, de erre nem alapozhatom a házasságom. Csak egy dolgot kérek.

- Bármit – vágta rá rögtön.

- Egy kis időt. Most még szüksége van rám, és nemtudnám most elhagyni. Kell egy kis idő, és mindent elmondok neki.

- Rendben. Semmi sem nagy ár azért ha tudom, hogy végül csak az enyém leszel – mondta, ezzel elérve hogy még jobban imádjam őt, már ha ez az eddiginél jobban lehetséges.

- Szeretlek – volt a következő szava, és a szemei is a kimondott szó jelentését sugallták felém.

- Én is szeretlek – válaszoltam, majd a következő pillanatban már csak ajkait éreztem az enyémen.

Szerelmes csókban forrtunk össze, miközben szorosan a karjaiban tartott. Elbotorkált velem a kanapéig ahol maga után húzva szemből az ölébe ültetett így folytatva a csókunkat.

Tudtam, hogy nem éppen szerencsés itt egymásnak esnünk, és ezzel ő is tisztában volt, hiszen bármikor megjöhet Steve. Bár a tegnap történtek után már semmin sem lépődök meg. Teljesen elveszi az eszem ez a pasi.

Most nem a vágy vezette a tetteinket hanem a szerelem és a gyengédség. Megszakítás nélkül, szüntelenül csókoltunk egymást, simogatásokkal gazdagítva ezeket az édes pillanatokat.

Amiket a fiunk szakított félbe.

Rob mosolyogva fordult felé, majd ha kissé kelletlenül is de lemásztam az öléből.

Karjaiba vette gőgicsélő kisfiunkat aki már az első pillanatban az ujja köré csavarta az édesapját.

Most már biztos vagyok benne, hogy amint lehet elfogom mondani neki az igazat. Bebizonyította, nem is kevésszer, hogy érett arra, hogy tényleg az apja legyen ennek a kicsinek, jó apja.

A csodás perceknek a telefon csörgése vetett véget ismét.

Steve volt. Szerencsére úgy tűnik javul az édesanyja állapota és vele maradna estig.

Elmondtam Robnak, akinek rögtön tervei támadtak.

- Mi lenne ha átmennénk hozzám? Veled akarok lenni – súgta a fülembe, miközben egyik karjában a fiunkat tartotta a másikkal pedig engem ölelt át.

- Én is veled – válaszoltam, szerelemtől csillogó szemmel, és a válaszommal boldog mosolyt csalva Rob arcára.

- Akkor nyomás igaz kis herceg? - pillantott Rickyre, aki hangos kacajával adta áldását az ötletre.

Összeszedtem pár dolgot, többek között, hagytam egy üzenet Stevenek, miszerint a lányokhoz megyünk, de este jövünk.

Ashelynek is szóltam, ha Steve véletlenül nála keresne.

Az egyik, igen kis részem tiltakozott az ellen, hogy ezt tegyem, de semmi másra sem vágytam csak erre az őrületre amit csakis Robbal élhetek át.

Rickynek is készítettem pár dolgot, majd csatlakoztam a nappaliban rám váró életem férfijaihoz, és elindultunk.

Rob, sőt még Ricky is végigmosolyogták az utat, akárcsak én.

Mikor megérkeztünk Tom várt Robra. Megbeszéltek pár dolgot, mivel Tom is velünk jön holnap. Addig én Rickyt fektettem le a szokásos délutáni szunyókálására.

Mire visszatértem szerelmemhez a nappaliba Tomnak már nyoma sem volt.

- Szóval milyen terveid voltak? - léptem közelebb hozzá, és nem habozott azonnal a karjaiba zárni, ahogy én sem a lehető legközelebb bújni hozzá.

- Mondjuk kezdhetnénk egy kis úszással? - kérdezte miközben pillantott a kerti medence felé.

- Jól hangzik – mondtam miközben kibontakoztam a karjaiból és a szeme láttára kezdtem ledobálni a ruháim.

Tátott szájjal figyelte a megkezdett műveletemet, majd ismét elé léptem és levettem róla a pólóját. Magamra vettem, igaz a kertben senki sem láthat meg, de úgy tűnik Robnak igencsak tetszik a látvány.

Kisétáltam a napsütésbe, ő pedig követett miközben megszabadult a ruháitól. A vízbe sétálva kibújtam a pólójából és felé dobtam.

Meztelen testem látványa elég volt ahhoz, hogy már ettől kellően felizguljon, ami elégedettséggel töltött el, hogy csupán a látványom ilyen hatással van rá.

Pillanatok alatt követett a vízbe, majd a következő perceben karjai már körém fonódtak. Szorosan vont magához, és a lágy víz, és a csodás napsütés ölelte körül összefonódó testünket.

A következő percben ajkai már az enyémet kutatták. Nyelvünk mámorító táncát járta, míg kezei a melleim kényeztették, ezzel elérve, hogy néha - néha belenyögjek a csókunkba.

Én sem tétlenkedtem ez idő alatt. Kettőnk közé nyúltam, és ágyékomnak nyomódó férfiasságát pillanatok alatt magamba vezettem.

Elszakadtunk egymástól, és mindketten hátravettet fejjel nyögtünk fel az érzéstől amit testünk egyesülése okozott.

Rob szemében a mérhetetlen vágy és szerelem mellett, hihetetlen mértékű boldogságot láttam. Ő is ugyanazt láthatta az én szememben.

Néhány őrjítő csípőkörzéssel szítottam tovább mindkettőnk vágyát, majd először lassú mozgásunkkal együtt ringatóztunk a csodás vízben ami körülölelt minket.

Szerelmem nyakára hajoltam csókjaimmal behintve azt, miközben ujjai a víz alatt testem barangolták be.

Ajkaira hajoltam és tüzes csókok kíséretében űztünk egyre gyorsabban a beteljesülést. Néhány észveszejtő lökéssel megpecsételve egyszerre léptünk át a mennyei paradicsomba.

Zihálva omlottam kedvesem vállára, miközben ő egy szót suttogott a fülembe, de azt milliószor.

- Szeretlek.

- Én is téged – néztem szürkés szemeibe, majd egy csókkal véglegesítettük egymásnak tett vallomásunkat.

Rob kihúzódott belőlem, és egy kis úszás után a karjaiba kapott és meg sem állt velem a hálóig. Előtte azonban vettettünk egy pillantást alvó kisfiunkra, majd a szobába érve jóformán egész délután szerettük egymást.

Az boldog pillanatoknak ismét a kisfiunk vetett véget, amikor kielégülten és fáradtan feküdtünk egymás karjaiban.

Rob Rickyhez indult, míg én magamra csavartam a lepedőt. Fiukkal a karjaiban tért vissza, időközben ő is magára kapva némi ruhát, majd ezúttal hármasban bújtunk össze.

Ricky hol engem hol Robot figyelte, miközben mi ketten áhitattal csodáltunk ezt a kis csöppséget, aki a miénk.

- Mikor lehetek megint veled? Gondolom az elkövetkezendő napokban a férjed miatt nem – mondta, de közben Rickyt nézte.

- Még a mai nap után sem volt elég belőlem?

- Soha nem elég! – pillantott rám vágyakozó tekintettel.

- Meglátjuk, remélem eltudok szökni néha, mert nem bírnám ki a tudatot, hogy ott vagy és egy kicsit sem lehetek veled – vallottam be.

- Azt én sem. Még a tudata is megőrjít, hogy ő is hozzád fog érni.

- Nem fog.

- A felesége vagy. Neki vannak bizonyos jogai. És mit fogsz tenni ha veled akar lenni? - kérdezte ezúttal már bánatos szemekkel amiben némi csalódottság is megcsillant.

- Már jó ideje nem voltunk együtt. Pontosabban mióta ismét felbukkantál az életemben. És már ezen nem is akarok változtatni. A felesége vagyok, de téged szeretlek, és a tiéd vagyok. Nem fog történni semmi.

Ebben igaz én magam nem vagyok biztos. Szerencsére az utóbbi időben Steve sem erőltette a dolgot, de nemtudom mit fog tenni ha ez megváltozik és velem akar lenni.

Arra már képtelen lennék. Hiába most is éppen megcsalom a férjem, de ha vele feküdnék le, akkor meg úgy érezném, hogy Robot csalom meg.

Ez egyikükkel szemben sem szép amit teszek, de már eldöntöttem, hogy Stevetől fogok elválni.

A tarkójánál fogva húztam magamhoz egy csókra, ezzel is bizonyítva, hogy csak az övé vagyok.

- Ne haragudj, csak még a gondolata is elviselhetetlen.

- Én sajnálom. Ha már az elején nem megyek bele, akkor nem kellene neked is miattam szenvedned.

- Nincs az a szenvedés amit ne viselnék el érted. Te megbántad, hogy. . . - akarta folytatni de rögtön rávágtam a választ.

- Soha. Ne is gondolj ilyesmire. Egyetlen percét sem. Csak egy kis időt kérek, hogy mindent elrendezzek, de addig sem akarok távol lenni tőled.

- Ahogy én sem tőled – válaszolta, miközben megvillantotta az imádott csibészes mosolyát.

- Imádlak – mondtam, majd egy megcsókoltam amit örömmel viszonzott.

- Én még jobban – felelte miután ajkaink elváltak egymástól.

Az estét is Robbal töltöttük, aki valami fantasztikus vacsorát készített. Nem is tudtam, hogy így tud főzni, de elmondta, hogy nem sok mindent és mivel ez a kedvence megtanulta Clairetől.

Én elpakoltam vacsora után, addig ő Rickyvel nézett tévét.

Belépve utánuk a nappaliba, teljesen meghatott a látvány.

Egy állatos csatornát néztek, ami látszóan teljesen elbűvölte Ricky, főleg miközben Rob mesélte neki mit is lát éppen.

Percekig figyeltem őket, és talán most először éreztem magam igazán boldognak és teljesnek. Velünk. Azzal a férfival akit immár az életemnél is jobban szeretek, és aki bebizonyította, hogy megérdemli a szerelmem, és a közös fiukkal, akit remélhetőleg hamarosan ketten nevelünk majd...




/Steve/



Az irodában ültem a stúdióban és a nyomozótól kapott képeket nézegettem.

Boldognak tűnnek rajta. Így együtt.

Akármennyire fáj is, őt már régen elvesztettem. Mégis boldoggá tesz a tudat, hogy most mikor szükségem van rá mellettem van, még akkor is mikor a szíve máshoz húzza.

Nem hiába jött ez az ötlet a filmmel. Csak azt remélem addig nem jelenti be, hogy véget akar vetni ennek. Én akarok az lenni, aki elengedni őt. És mindenben segítségemre lesz ez a film.

Annyi vigasztal csak, hogy én maradok egyedül. Ott a családom. A másik.

Biztos vagyok benne, ha ezt Kristen megtudja sosem fogja megbocsátani nekem. Mégis talán annyi lendít a helyzetemen, hogy végig az ő boldogságát tartottam szem előtt, és hogy végül Vele lesz boldog. És persze a fiával.

Akit igaz a sajátomként szeretet, és ez így is marad, de neki az igazi szülei mellett kell felnőnie.

Eddig Rob is minden felállított akadályt jól vett, és bebizonyította számomra, hogy mellette jó helye lesz, és boldog lesz a családom. Aki valamilyen szinten az övé is.

Még magam sem gondoltam volna, hogy egyszerre ilyesmire vetemedek, de bármit megteszek Kristen boldogságáért, ami már nagyon régóta nem mellettem van.

Az mellett akinek most is a karjaiban van.

Semmit sem fogok a szemére vetni, hiszen én sem vagyok szent. Sőt az én vétkem talán még nagyobb mint az övé, de mindent megteszek, hogy jóvátegyem . . . . .




/Rob/



Nehezen, sőt mondhatom, hogy pokolian nehezen engedtem el őket magam mellől. Nemcsak Kristent hanem a fiát is, aki szintén imádok.

De a tudat vigasztal, hogy holnap újra láthatom, bár nemtudom mikor lehetünk ismét együtt.

El sem tudom mondani, milyen boldoggá tettek a mai szavai és tettei. A tudat, hogy mégis engem akar, és a férje lesz akit el fog hagyni, ha önzően is hangzik boldogsággal tölt el.

Egy kis idő az amit cserébe kér. Addig legalább néha vele lehetek, míg nem egyszer tényleg elmondhatom, hogy Ő csak az enyém.

Miután elmentek elkezdtem csomagolni holnapra, és reménykedtem hogy szép napoknak nézünk elébe. Bár ahol ő ott van az csak szép lehet. . . .






Várom a véleményeket :)