17.fejezet

Sziasztok! Bocsi a késésért, de még sétán voltam, míg életem kijavította, amiért IS imádom (LLL). Köszi a komikat nektek az előzőhöz, ide is várom a véleményeket, van egy olyan érzésem a vége miatt lesznek, és kapok is. Itt elmondom, hogy akinek nem tetszik, nem kötelező olvasni, nem lehet mindig minden happy, de most még nem olyan vészes:DDDD. De egy szót se többet jó, olvasást. Pusszantás.





17.fejezet



/Kristen/


A másnap hasonlóan indult, mint az eddigiek.

Sem Robéról, sem az én arcomról nem hiányzott a letörölhetetlen mosoly, és a szerelmes pillantások.

Szeretem őt. Ezt a Robot, akinek most mutatja magát, amilyen ő igazából. Nem annak a nőcsábász pasinak, akinek megismertem. Bár, mi tagadás, ő is nagyon vonzott, nem hiába van tőle egy fiam, ami annak az első éjszakának a következménye, és amit azóta már sok hasonló, vagy ha nem szebbek követtek.

Mégis beárnyékolja a félelem ennek a hatalmas szerelemnek és boldogságnak az érzetét. Hiszen napokon belül vissza kell tértünk a valóságba, és Los Angelesbe. A férjemhez.

Akivel legalább naponta egyszer beszéltem, hogy mégse fogjon gyanút, hogy jobban telnek ezek a napok, mint valaha is remélni mertem.

A félelem mellett, talán még a bűntudat is azok közé sorolható, amiket érzek.

Félelmet, mert hamarosan vége szakad ezeknek a csodás pillanatoknak, és egy elég fontos, sokak életét befolyásoló döntést kell hozzak. És lehet, hogy akármilyen jó is most, el kell váljak Robtól. Ennek még a gondolatába is belefacsarodott a szívem, mégis ott van a lehetőségek között.

A félelem amiatt, hogy életem legszebb napja hamarosan véget érnek, és hogy talán az elkövetkezőket nélküle kell töltenem, és nem tudom, képes leszek-e rá.

Bűntudat pedig a férjem miatt. Aki nem érdemli, hogy ezt tegyem vele, hiszen ő volt az, aki mindig mellettem és a fiam mellett volt. De mióta így állnak a dolgok Robbal, sokszor felejtem el vagy próbálom ezt a bűntudatot, és ha Vele vagyok, csak Ő számít.

De mivel közeledik az itt töltött idő vége, erre is gondolnom kell. Mióta tudom, hogy Rob szeret, és ezt a nap minden percében bizonyítja is, és nemcsak irántam, hanem a fiam iránt is, aki hiába ilyen kicsi még, napról napra közelebb kerül az apjához.

Teljes káosz és zűrzavar van a gondolataimban és a szívemben egyaránt.

Nem tudom, képes leszek-e dönteni. Az biztos, akármelyiküket is választom, az egyiküket meg fogom bántani, habár tudom, hogy egyikük sem érdemli meg. Steve főleg nem.

Sokszor gondolok arra is, mi lesz, ha Robot választom. Vajon meddig lesz ilyen a kapcsolatunk, mint most?

Vagy most csak azért ilyen, mert tudjuk, hogy hamarosan talán vége szakad? Vagy utána is ilyen lenne? És Ő, vajon tényleg megváltozott és képes csak velem, vagyis velünk törődni? Hiszen ő is tudja, hogyha engem akar, csomagban kap, hiszen ott a fiam. De azt hiszem, mivel eléggé oda vannak egymásért, ezzel nem lenne probléma.

De mi lesz, ha rám un? Vagy már az övé vagyok, és egy idő után nem leszek elég neki, vagy már megkapott és újra olyan lesz, mint volt?

Nem is csak két érzés, hanem inkább millió kavarog bennem kérdések sokaságával. De egyikre sem tudom a választ.

Hiába mondtam, hogy az itt töltött idő alatt nem gondolok erre, egyre sűrűbben törnek rám ezek a borús gondolatok. Igaz, Robbal együtt megyünk vissza az államokba, de addigra már Steve is otthon lesz, és akkor vár rám egy nehéz döntés.

És az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ez a néhány nap alatt, annyira megszerettem a családját, mintha a sajátom lenne, és ez hihetetlen módon - annak ellenére, hogy tudják, milyen helyzetben vagyok - kölcsönös.

Teljes káosz ez az egész, és elég bonyolult, de legalább ezt a kis időt megpróbálom kiélvezni, utána meglátjuk, mi lesz.

- Min gondolkozol ennyire? - térített vissza a valóságba Rob, aki éppen a nappaliban játszott Rickyvel.

- Semmin - próbáltam mosolyogni, de úgy tűnik, nem voltam elég meggyőző.

- Azon, hogy mi lesz ezután ugye? - kérdezte, és mintha félelmet láttam volna csillogni szürkés szemeiben.

Erre csak bólintottam, majd kimondta az előbbi gondolataim.

- Tudod, én is félek - mondta, majd hol a fiamra, hol rám pillantott.

- Nem akarok zavarni, elrabolom a kis herceget - lépett be a nappaliba Claire, és csak sejtettem, hogy hallott valamit az előbbiekből.

Ricky mosolyogva nyúlt Claire felé, akinek szintén fülig ért a mosolya, amint karjaiba vette a fiam, az unokáját.

- Mitől? - kérdeztem Robtól, miután kettesben maradtuk.

- Hogy én leszek az, akit elhagysz, és azt nem fogom túlélni - mondta, immár tényleg szomorúan, majd közelebb jött hozzám. Míg én a kanapén ültem, a lábaimat átkarolva elém ült.

- Rob… - simogattam meg arcát, és szinte a tenyerembe bújt, és még sosem láttam őt ilyen helyzetben. - Semmit sem tudok, nem tudom, mi lesz - mondtam immár én is szomorúan, ismét erre gondolva.

- De hamarosan döntened kell.

- Igen. Akármennyire is utálom még a gondolatát is, nem tehetek boldoggá mindenkit, valakit meg fogok bántani, és ezt nem akarom.

- Én azt nem szeretném, hogy én legyek az. Bármire képes vagyok érted, értetek. Mindennél jobban szeretlek - mondtam, és ezúttal ő simogatta az arcom.

- Én is téged, mint még soha senkit.

- Én Steve?

- Ő más eset. Igaz, hogy a férjem, és szeretem, de soha senki iránt, még iránta sem éreztem azt, amit Te irántad érzek.

- Ne hamarkodd el. Gondolj ezekre a napokra, és hogy szeretlek. Nem akarlak elveszíteni.

- Én sem téged. De annyira nehéz. Nem kellett volna belekezdenünk ebbe. Ha rosszul sül el, annál jobban fog fájni.

- Miért, te megbántad azokat, amiken átmentünk?

- Egyetlen percét sem. De…

- Semmi de. Most csak erre gondolj, és hogy szeretlek. És van még időnk, igaz így is elég kevés, és vészesen fogy.

- Tudom, és az én hibám, hogy itt tartunk. Soha egyetlen percét sem fogom bánni semminek, ami köztünk történt, csak téged sem akarlak bántani, de egyikőtöket meg fogom - mondtam lehajtott fejjel.

- Sajnos be kell lássam, hogy Steve nagyon rendes, és megértelek, de én csak magamért állhatok ki. Azt akarom, hogy az enyém legyél. De ez rajtad múlik, és persze tudom, hogy itt számításba veszed a fiad is, aki az övé is.

- Igen, ő az életem.

- Egy dolgot tudok csak mondani. Vagyis talán többet. Szeretlek. Téged és Rickyt is, és vele együtt kellesz nekem. Nemcsak te, hanem ő is nagyon fontos lett nekem. És akárhogy is döntesz, én itt vagyok neked, és megpróbálom majd elfogadni, legyen az akármi is.

- Szeretlek - mondtam, immár könnyes szemmel.

Végigsimított az arcomon, letörölve a könnyeimet, majd egy csókért hajolt fölém, amibe minden érzésünket belesűrítettünk. A szerelmünket és a vágyunkat egymás iránt. A félelmet, bizonytalanságot és még sok mindent.

A végén már csak annyit érzékeltem, hogy Rob karjaiban vagyok, és a szobájába visz. Amint bezárta mögöttünk az ajtót, tudtam mire készül. És én is csak erre vágytam. Rá. Hogy ne kelljen semmi másra gondolni, csak is kizárólag kettőnkre.

Az ágyra fektetett, majd szép lassan mindkettőnket megszabadított a ruháktól. Vágytól csillogó szemekkel mérte végig előtte fekvő meztelen testem, mikor fölém kerekedett.

Forró teste az enyémhez préselődött, miközben ágyékunk forrón nyomódott egymáshoz. Férfiassága keményen feszült nőiességemnek, csak arra várva, hogy meghódíthasson.

Rob a nyakamra lehelte csókjait, egyre lejjebb haladva melleimen keresztül, ahol kicsit több időt töltött el, egyre több sóhajt kicsalva belőlem.

Ujjai eközben szintén lentebb kalandoztak, míg nem nőiességembe fúrta őket. Szerencsére pont ekkor csókolt meg, így az elnyelte a belőlem kikívánkozó sikolyt.

Ritmusosan mozgatta bennem ujjait, és szinte a csillagokat is láttam, miközben a lepődőt markolva tűrtem a kényeztetését.

Szenvedélyesen, ugyanakkor szerelmesen csókolt közben. Ujjaim testén kalandoztak, de az ő ujjai annyira elvették az eszem, hogy szinte fel sem fogtam, hol vagyok. Teljesen megőrjített.

Néhány mozdulattal később szinte hurrikánként söpört rajtam át az orgazmus, és a szájába nyögve, majd egy forró csókkal köszöntem meg az imént átélteket.

Ujjait kihúzta belőlem, megfogtam a kezét, majd a számhoz emelve tisztogattam le róla a saját nedveimet, amitől csak még nagyobb lett a vágyainak lángja a szemében. Elhúzta a kezét a számtól, majd ő fejezte be a tisztogatós műveletem.

Eközben másik keze sem tétlenkedett. Ujjai helyére vágytól lüktető és beteljesülésre vágyó férfiasságát küldte nőiességem tüzes barlangjába.

Egyszerre nyögtünk fel az édes kéjtől, ami átjárta testünket, mikor egyesült. Amint teljesen elmerült bennem, én megmozdítottam a csípőmet, mire ő lefogott.

Nem értettem, mi történt hirtelen, de ekkor megszólalt.

- Csak egy kicsit had érezzelek így - suttogta a fülembe.

Megszűnt körülöttünk a világ, és csak mi ketten voltunk, kiélve ez együttlét minden percét, miközben csókokkal kényeztetett.

Tudtam, vagy inkább éreztem, hogy így, vagy ezzel akarja bebizonyítani többnyire nekem, hogy mellette a helyem, és hogy szükségem van rá.

Megmozdítva a csípőmet lassan kezdett el mozogni bennem, miközben a nyakam szívogatta, míg ujjaim testén kalandoztak.

Talán még soha nem volt ilyen gyengéd, az első perctől az utolsóig, csak rám figyelt, és arra, hogy nekem legyen jó.

Most még inkább imádtam őt, mint eddig.

- Szeretlek - suttogta a fülembe, néhány lökéssel pedig szinte egyszerre repített mindkettőnket az édes megsemmisülésbe.

Zihálásunk hangja betöltötte a szobát, miközben csókkal próbáltuk elérni, hogy lehiggadjon kicsit a légzésünk.

Átfordulva most én voltam felül, de még bennem volt. Most én voltam úgy, ahogy ő az imént. Ki akartam élvezni minden pillanatát, amíg egyek vagyunk. Szerelmes cirógatásaitól ismét feléledt a vágy bennem, és jóformán az egész délutánt átszeretkeztünk, majd egymás karjaiban feküdtünk kissé fáradtan, ugyanakkor kielégülten és boldogan.

Még nem volt olyan késő délután, mikor nagy nehezen elszakadtunk egymástól, de engem szólított életem másik férfija. Ricky.

Egy csókkal hagytam magára Robot, majd a fiam keresésére indultam, aki szintén most ébredezett a délutáni szunyókálásból.

- Minden rendben, ahogy hallottuk - szólalt meg Vic, aki a fiamra vigyázott.

Ez volt az a pillanat, amikor fülig pirultam és szégyelltem is magam, hiszen akkor valószínű, hogy az egész család hallotta, hogy mi történt délután.

És én is igyekeztem csak erre gondolni, legalábbis még néhány napig, amíg itt vagyunk.


/Rob/

Ez az elképesztő délután után szinte megsemmisülve feküdtem az ágyban, miután sajnos el kellett szakadnom tőle, de most csak Ricky kedvéért.

Örülnék, ha csak vele kellene osztoznom Kristenen. De sajnos van még valaki.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyet mondok még egyszer egy nőnek, amiket ma mondtam Kristennek.

De még a tudatába is beleőrülök, hogy tudom, hamarosan talán elveszítem. Hiába mindez, amit történt, egyre jobban félek, hogy nem engem fog választani. Hiába is tudom, hogy szeret. Mert ezt érzem.

Mégis rettegek, hogy a férje lesz az, aki nyertesen kerül ki ebből, én pedig egyenest a pokolba jutok, ha nélküle kell élnem.

Kicsit talán egy kis hátsó szándékom is volt ezzel a délutánnal. Be akartam bizonyítani neki, hogy én vagyok az, aki kell neki, és hogy engem válasszon.

Lehet, hogy hülyeség, de tudnia kell, hogy mindennél fontosabb nekem, és mekkora fájdalmat jelentene az elvesztése. De erre még ráérek gondolni, ha tényleg bekövetkezik. Addig is ki akarom használni ezt a kis időt, ami addig van, míg vissza nem kell térjünk a valóságba.

Kicsit összekaptam magam, ami a gondolataim is illeti, és utána mentem. Viccel és anyuékkal voltak a nappaliban és persze a fiát kényeztették.

- Mehetünk? - fordult felém hirtelen Vic.

- Hová is?

- Megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolni, csak más programotok lett délután - mondta Lizzy.

Krisre pillantottam, aki szinte fülig pirult nővérem szavaira.

- Oké - válaszoltam.

- Felőlem mehetünk.

- Akkor adok valami ruhát erre a csöppségre. Ti is jöttök, anya?

- Nem, menjetek csak, gyerekek - válaszolta anya, majd Vickel elmentek felöltöztetni Rickyt, hogy indulhassunk.

Szerelmem mellé léptem, és a karjaiba zártam.

- Nem kell zavarban lenned - suttogtam neki.

- Dehogyis nem - motyogtam, majd egy csókot leheltem ajkaira.

Pont ekkor csengettek, és ha jól hallom, Vicék is lefelé jönnek. Tom állt az ajtóban.

- Azt hiszem, én is megtérek - motyogta Tom, és nem is engem figyelt, miközben köszöntem neki.

Nem tudtam, mi köti le a figyelmét, de amint a hátam mögé néztem, jól tettem fel a kérdést. Ki köti le a figyelmét?

Vic.

Aki szintén egy hasonló vigyorral a képén bámult Tomra, miközben Ricky a karjaiban volt.

Ekkor fogtam fel Tom előbbi szavait a megtérésről.

Ezzel rám célzott, a nőcsábászra, aki szerelmes lett. Szóval létezik, hogy a nagy Tom, aki mindig más nővel kavar, szintén megváltozzon, és egy nős pasi legyen? - kérdeztem magamban.

Elég régóta ismerem őt, és nem tudom lehetséges-e ez, de elnézve azt, ahogy a nővéremre néz, semmi sem kizárt.

- Csak óvatosan, megöllek, ha megbántod - suttogtam, miközben a vállára tettem a kezem és beljebb húztam a cimborám.

- Nem lesz rá szükség - motyogta, de még mindig nem engem figyelt.

- Akkor mehetünk? - kérdezte Vic.

- Naná, édes - válaszolta Tom.

- Te is jössz?

- Igen, Vic elhívott, ha nem baj.

- Dehogy. Jössz, édes? - pillantottam Kris felé, aki mosolyogva közeledett felém.

- Persze, jössz a mamihoz? - nyújtotta a kezét Ricky felé, aki legnagyobb meglepetésünkre felém nyújtózott.

- Te kis áruló, na, megállj csak - mosolygott Kris a fiára miközben átvettem a nővéremtől, akinek láthatólag Tom csavarta el a fejét.

Csatlakozott Lizzy is, majd elindultunk. Az egyik közeli plázába mentünk, és persze a lányok rögtön belevetették magukat a butikba, mi pasik Rickyvel pedig inkább egy kis nyugira vágytunk, míg a csajok kitombolják magukat, vagy inkább kiköltekezik magukat és hazavisszük az egész áruházat.

Tommal egy kávézóban ültünk le a butiksoron, Rickyvel az ölemben.

- Öcsém, nem adod ide egy kicsit a törpét? Minden csaj megfordult utánad - célzott is a fiúra az ölemben és valóban így volt. Ki tudja, lehet, hogy azt hiszik, az enyém.

- Mi van?

- Semmi. Nem mondtam semmit. Azt hiszem, követem a példád, testvér.

- Hát ha Vic kell neked, jól is teszed.

- Nyugi, eszemben sincs megbántani.

- Ajánlom is - mondtam neki, majd elbeszélgettük az időt, amíg a csajok elvoltak. Persze rólam és Krisről is szó esett.

- És mit fogsz tenni, ha rossz vége lesz, és visszamegy a férjéhez?

- Azon kívül, hogy megőrülök? Nem tudom. El kell fogadjam, nem? Ha ő végül ennek ellenére mellette dönt, nem tudok mit tenni.

- Ez gáz, haver.

- Nekem mondod? Olyan gyorsan telik az idő, és hamarosan vissza kell mennünk.

- Azért remélem, jól alakul a dolog. Jól mutattok együtt. Vagyis így hárman - pillantott Rickyre.

Hirtelen eszembe jutott valami. Még belegondolni sem merek, de fennáll a lehetősége, hogy én maradok hoppon, mégis szerettem volna, ha marad valami belőlem Kristennek rólunk, ha csak emlékbe is, ha úgy alakul.

Rosszul esett erre gondolni, hogy ez is lehet a vége, de végül is én másztam bele a házasságába, és lehet, hogy én fogok veszteni ezen.

- Elkísérsz valahova?

- Mire készülsz? - kérdezte Tom.

- Semmire - mondtam, majd a telefon után kutattam a zsebembe, majd a fényképek között keresgéltem, miközben Tommal a célom megvalósítása felé igyekzetünk…




/Kris/




A délután további része is nagyon jól alakult. Leszámítva, hogy milliónyi üzletet kellett végigjárni a lányokkal. Rob nélkül.

De megértem, hiszen pasi. Bár én nő létemre sem vagy ennyi vásárlás mániás, mint Lizzyék ketten együtt véve.

Persze engem használtak próbababának és majdnem, sőt minden ruhát fel kellett próbálnom, amit nekem néztek. Néhány tényleg tetszett, de volt amit túlzásnak tartottam.

Talán órákkal később nagy nehezen rávettem a lányokat, hogy hagyjuk abba. Majd visszamentünk a fiúkhoz. Vic rögtön Tom mellé ült.

Még messziről észrevettem, hogy nagyon nézegetnek valamit, összedugva a fejüket, de amint megláttak minket közeledni, Rob a zsebébe rejtette a figyelmüket elterelő tárgyat.

Ami mi tagadás, az én érdeklődésem is felkeltette, hogy vajon mi az. Persze mikor rákérdeztem, semmit sem árult el.

Mi ittunk egy-egy gyümölcslevet, a fiúk sem kaphattak alkoholt így ők a kávé mellett döntöttek. Ricky nagyon jól elvolt az apja karjaiban, sokszor szinte megbabonázva figyeltem őket.

Lizzyék be akartak ülni egy mozira, de mivel itt volt Ricky Robbal, mi haza akartunk menni. Lizzy pedig kettesben szerette volna hagyni Tomot és Vicet, így, miután elköszöntünk tőlük, mi haza indultunk.

Hazaérve szinte be sem tettük a házba, csörgött a telefonom. Rob felvitte Rickyt, én pedig beszéltem Ashleyvel.

Vigyázva, itt miket mondok, nagyjából elmeséltem neki, mi történt, néhány tanács reményében, ami a továbbiakat illeti.

- Miért nem mondod el neki, hogy ő az apja?

- Nem merem. Az mindent elrontana. Rob biztos meggyűlölne, amiért eltitkoltam.

- Előbb-utóbb meg kell tudnia, vagy meg fogja. Azt csodálom, hogy még nem jött rá, mikor már ilyen kicsinek tiszta apja. Azt lehet, hogy megoldaná a dolgot.

- De Steve-vel kapcsolatban nem. Ő mindig is úgy szerette a fiam, mint a sajátját. Steve sem tudja, ki az apja, és ez így is marad.

- Te tudod, de gondold meg. Joga van tudni, de a te döntésed. De igazad van, erre a kis időre ne gondolj ilyesmire, csak élvezd ki. Aztán hívj, ha van valami.

- Persze, és köszönöm - búcsúztam el tőle, majd letettem.

- Ki az igazi apja? - hallottam meg hirtelen Rob hangját mögülem.

Rögtön a rémület fogott el, hogy vajon mennyit hallott. De ha erre kíváncsi, akkor talán az elejét nem hallotta - próbáltam nyugtatni magam.

És elnézve az arckifejezését, nem tűt dühösnek, inkább kíváncsinak.

- Ki Ricky igazi apja? - kérdezte ismét, de nem tudtam válaszolni, mert ismét csörgött a mobilom, de ezúttal üzenet érkezett.

Rögtön megnyitottam, ezzel is húzva az időt, hátha kitérhetek a válasz elől, de Rob türelmesen várt, vagy inkább kíváncsian.

Elolvasva az üzenetet, most tényleg elkapott a pánik.

- Mi történt? - kérdezte most már ő is kissé félve.

- Steve…






Várom a véleményeket