19.fejezet

Sziasztok! Először is bocsánat, hogy kicsit sokára jött a fejezet, de a héten nem voltam hangulatban, hogy akármi normálisat alkossak. Remélem most valamennyire azért sikerült. Szilemnek köszönöm a javítást (LL), nektek pedig a komikat az előzőhöz, de is várom a véleményeket. Pussz: Liz

19.fejezet




/Kristen/




Sosem gondoltam volna azok után, amilyennek első látásra tűnt Rob, és az első benyomás után, hogy egyszer így fogok érezni iránta.

Szinte fáj, hogy nincs mellettem. Bár a továbbiakban, hogy hogyan alakul, csak az én döntésem lesz. De egy valakinek fájdalmat fogok okozni. Hiába nem akarom, ez elkerülhetetlen.

A vele töltött napok után biztos vagyok benne, hogy ő az, aki mellett tényleg boldog lehetek, lehetünk. Nemcsak én, hanem a fiunk is, aki megérdemelné, és most már Rob is, hogy tudja, Ricky a kettőnk fia.

Mégis, még mindig ott van Steve.

Annak idején, mikor megcsaltam őt Robbal, és teherbe estem, nem firtatta kitől, mellettem volt, és velem együtt várta Rickyt, és nevelte eddig.

Nem tehetem meg vele, hogy elveszem tőle, és hogy én is ekkora fájdalmat okozok neki. Főleg most mikor Paulnak és Rachelnek szüksége van rá.

Főleg, hogy Rachel ilyen rossz állapotban van. Egyelőre nem hagyhatom el. Nem tudom, később képes lennék-e rá. Sokkal tartozom neki, és akármennyire is szeretem Robot, nem tudnám elhagyni őt. Az pedig, hogy mindkettőjükkel legyek egyszerre, nekem nem menne.

Így végül, az egyiküket ki kell zárjam az életemből. Akármennyire fáj is, már tudom, ki lesz az. Ezzel hatalmas fájdalmat okozva neki, de most ezt kell tennem...





/Rob/



- Gyere be – engedtem el magam mellett.

Elsétált mellett, és rögtön megéreztem bódító illatát, ami most sem hagyott hidegen.

Hiába örültem, és voltam mérhetetlenül boldog, hogy ismét itt van, tudtam, hogy most megtudom, mire ítéltettem.

Az arca szomorú volt, és csak bánatot tükrözött felém. Tudtam, hogy döntött. Immár biztos vagyok benne.

Leültünk a nappaliban, és hirtelen nem tudtam mit mondhatnék. Egy dolgot akartam csak, érezni őt. Hogy velem van.

Elmerültünk egymás tekintetében, majd közelebb csúsztam hozzá, ekkor a nyakára esett a pillantásom. Megcsillanni láttam a halvány fényben az ékszert, amit tőlem kapott.

- Nem gondoltam, hogy hordani fogod, főleg a férjed miatt.

- Meg sem fordult a fejemben, hogy ne hordjam. Mindennél többet jelent nekem. Köszönöm – suttogta a végén, majd közelebb hajolt felém.

Azt hiszem, eddig bírtam.

Finoman magamhoz vontam testét, és végre napok óta kínzó vágyaimnak engedhettem utat, amikor magamhoz ölelhettem.

Az ölelésembe simult, miközben ajkaimmal lágyan érintettem az övét. Finoman kóstolgattuk egymást, miközben nyelvem a szájába csusszant, hogy a már jól ismert táncot lejtsék, a jól ismert érzéseket kiváltva belőlünk.

Ilyenkor éreztem földöntúli boldogságot. Egy dolgot szerettem volna csak. Soha el nem engedni őt. Mégis tudom, hogy ennek most nem lesz jó vége.

Tudom, érzem, hogy véget vetni jött ennek, akármi is van köztünk.

Zihálva szakadtunk el egymástól, miközben homlokát az enyémnek döntötte.

- Gondolom, más oka is van annak, hogy itt vagy – kezdtem bele.

- Rob, én...

- Csak essünk túl rajta. Mondd ki, hogy vele maradsz, és engem nem akarsz.

Tudtam, hogy ez fog következni, de tőle akartam hallani.

- Sajnálom. De nem hagyhatom el.

- Értem. A remény számomra most halt meg. De ahogy írtam neked, erre számítottam.

- Nem hagyhatom el. Most nem. Szüksége van rám, és ő is mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá.

- Mondtam neked, ha vele maradsz, én nem leszek a harmadik. Csak magamnak akarlak.

- Sajnálom, de most nem tehetek mást. De...

- Ezek után nincs semmi de, Kris. Nem akarok a harmadik lenni, aki akármennyire is imád téged, néha kap titokban egy-két órát belőled. És mindig akarlak. Azt hittem, menne úgy is, de nem. Még a gondolatába is beleőrülök, hogy te továbbra is az övé vagy. Ő megteheti veled azt, amit én nem.

- El sem hiszed, nekem milyen nehéz ez. Életem legszebb napjait adtad nekem és a fiamnak Londonban, és végre megmutattad ki vagy valójában, és elérted, hogy beléd szeressek. Hogy az életemnél is jobban szeressek. Én magam sem tudom, hogyan leszek képes ezt tovább csinálni, tudván, hogy itt vagy a közelemben, mégsem lehetek veled. De téged sem akarlak tovább kínozni, és Steve sem érdemli meg, hogy folyamatosan csaljam őt. El kell felejtsük egymást. Túl kell lépned, találnod valakit, aki megérdemli, hogy szeresd őt, és akivel együtt lehetsz akadályok nélkül.

- Lehetetlent kérsz. Soha senki nem fogja átvenni a helyed a szívemben. Ahogy mondtam, örökké téged foglak szeretni. És ha belehalok is, megpróbálom elfogadni a döntésed, de azt ne kérd, hogy elfelejtselek. Sosem fog menni.

- Pont ezt nem akartam. Hogy te is miattam szenvedj – mondta, miközben elhúzódott tőlem, és arcát a kezébe temette.

- Tudod, azt mondják, a remény hal meg utoljára. Azt mondtam erre, nálam már meghalt. Mégis titkon reménykedek egy kicsit, hogy talán történik valami csoda, és mégis az enyém lehetsz. Nem merem ilyen illúziókba ringatni magam, és mégis csak ez a csöppnyi remény éltet. A közeledben leszek, akármilyen nehéz is lesz, és várni foglak. Tudom, azt mondtam, ha mellette döntesz, békén hagylak. Ezt továbbra is így gondolom. De mindig ott leszek, ha máshogy döntesz. És tudnod kell, hogy szeretlek. Örökké – tettem hozzá, és mire a mondandóm végére értem, szerelmem már könnyezett.

- Ez így még nehezebb lesz, Rob. Ha a közelemben leszel, csak még jobban fogsz szenvedni, és ezt nem akarom.

- Nem érdekel. Abba halnék bele, ha nem láthatnálak. Kénytelen leszek megelégedni ennyivel. Mégis pokoli lesz, hogy nem érhetek hozzád, hogy ennek itt a vége.

Nem akartam, hogy ő is szenvedjen. A végére már én sem tudtam, mit akarok.

Ellentétben a terveimmel, miszerint ha a férje mellett dönt békén hagyom, akármennyire is fájni fog, muszáj a közelében maradnom.

Bár még magam sem tudom, menni fog-e. Még nem tudom milyen ajánlata van Steve-nek a filmre, amit említett, de van egy olyan érzésem, hogy ismét velük kell majd dolgozzak. És ha ez így lesz, eszem ágában sincs nemet mondani.

Ha csak ennyi jut nekem, hogy távolról a közelében leszek, megteszem. Csak remélni tudom, hogy rájön, hogy én vagyok az, aki boldoggá tudja tenni, és akármennyire is hálás a férjének, rájön, hogy én tehetem őt boldoggá.

Most csak ez a kis remény éltet.

- Velem maradsz ma éjszaka? Csak még egyszer. Kérlek...

Nem válaszolt a kérdésemre, hanem cselekedett.

A szemei vágyat és szerelmet sugároztak felém, nem kevés szomorúsággal fűszerezve, hiszen ő is tudja és én is, hogy ez az utolsó éjszakánk.

Ennek még a gondolatába is beleőrülök. Mégsem tudok mit tenni. Ő így döntött. Akármennyire is szeretem, nem tehetem tönkre a házasságát, nem vehetem Rickytől sem, hogy egy rendes családban nőjön fel. Nem olyanban, ahol az anyjának két férfi van az életében. Hiába tudom, hogy nem a Steve az igazi apja annak a csöppségnek, ő úgy szereti őt. A helyében én így tennék, és csak irigylem ezért.

Másfelől viszont megértem Krist. Steve mellette volt, és nincs mersze így elhagyni őt. Főleg most, hogy az anyukája súlyos beteg. Megértem, hogy hálával tartozik neki. Tudom, hogy ezek mellett szereti is őt, de biztosan tudom, hogy szerelmet, akármilyen önzően is hangzik, csak irántam érez.

Ezt nem egyszer bizonyította. És ez az, amiben sosem fogok kételkedni.

Szerelmem válasz helyett az ölembe mászott, és csókolni kezdett.

A napok óta kínzó vágy és a hiánya most felszínre tört.

Szorosan vontam magamhoz ölemben ülő testét, miközben finom ujjai a hajamba túrtak, miközben nyelvünk szenvedélyes és szerelmes táncot lejtett.

Karjaimban lévő szerelmemmel indultam a szobám felé, majd ott állítottam talpra, de csak annyira, hogy pillanatok alatt szabadítsunk meg egymást a ruháinktól.

Testünk végre meztelen valójában simulhatott össze.

Az ágyra fektettem őt, miközben ajkaink tovább falták egymást. A világ, mint minden együttlétünkkor, most is megszűnt létezni, és csak ketten voltunk.

Csókjaimmal hintettem be az egész testét. Ujjaim eközben lejjebb merészkedtek, hogy földöntúli örömökben részesítsék az imádott nőt.

Ujjaimmal forróságának bejárat simogattam, ezzel még jobban feltüzelve. Megkegyelmeztem neki, és miközben ajkaimat ismét az övére szorítottam, belemártottam az ujjaimat.

Belenyögött a csókunkba, és teste - ujjaim játékának hála - kisvártatva megvonaglott, miközben elszakadtam édes ajkaitól, hogy csókjaimmal nyakát hintsem be, hangos nyögés hagyta el a száját amint elérte a csillagokat.

Magához rántott és mámorító csókra, miközben fordított a helyzetünk.

Én kerültem alulra, miközben ő lábait átvetve a csípőmre ült. Észveszejtő módon dörgölte forró ölét fájóan meredező férfiasságomhoz, ezzel teljesen megőrjítve.

Tarkójánál megragadva egy csókra húztam magamhoz, miközben magamra rántottam. Ezúttal egyszerre nyögtünk fel a kéjtől, hogy ismét egybeolvadt testünk.

Pillanatokig csak feküdt rajtam szerelmem, kiélvezve a pillant varázsát, amikor egyek voltunk.

Elszakadva egymástól ismét felült, és mozogni kezdett rajtam. Kezeim eközben melleit kényeztették, ezzel is még több édes nyögést, sóhajt kisajtolva belőle.

Észveszejtő csípőmozgásával igyekezett az őrületbe kergetni, majd feneke alá nyúlva én is segítettem a gyorsabb mozgásban, és kifulladásig csókolva egymást hajtottunk a gyönyört. Ami szinte egyszerre csapott le ránk. Szerelmes csókokkal köszöntöttünk, miközben még mindig benne voltam.

Átfordultam vele, hogy ezúttal ő legyen felül. Kihúzódtam belőle, és a hasára fordítottam. Előtte egy csókot loptam tőle, majd nyakától kezdve, csókoltam végig verítéktől nedves testét, hogy végül ezúttal hátulról hatolhassak bele.

Kristen a takarót markolászta, miközben ismét forróságába temetkeztem.

Lassan kezdtem mozogni benne, ami egyre gyorsabb lett, miközben nyakának finom bőrét szívogattam, nem érdekelve, hogy nyomot hagyok rajta, és ahogy éreztem, ez őt sem zavarta. Semmi sem érdekelt minket, csak, hogy együtt vagyunk.

Néhány lökéssel ismét a mennyekig repültünk mindketten, és elérve a végső robbanást kielégülten omlottam szerelmem testére.

Kihúzódtam belőle, és átfordulva mellkasomra vontam testét.

Csókra hajolt felém, amit nem haboztam megadni neki. Mindennél édesebb csókunkat ő szakította félbe, de csak egy mindent megérő vallomás erejéig.

- Szeretlek – suttogta, miközben a szemei is ugyanazt tükrözték felém.

- Szeretlek. Mindennél jobban – vallottam meg én is, azt amit meddig is tudott, mégsem győztem elégszer kimondani, amit iránta érzek.

Vallomásaink után csókjaikkal kényeztettünk egymást, miközben a hátát cirógattam. Az ő ujjai pedig a mellkasomon közöztek.

Egyre lejjebb tévedtek ujjai, ezzel újra felélesztve vágyaimat iránta.

Ő is, és én is tudtam, hogy csak ez az éjszaka a miénk. Minden egyes percet ki akartunk használni. Újra ás újra egymáséi lettünk, sokadjára ezen az éjszakán, majd a hajnal első fényeinek megjelenésével egymás karjaimban ért minket az álom.






/Kristen/



Egy felejthetetlen éjszaka után, reggel Rob ölelő karjaimban ébredtem. Édesen szuszogott mellettem. Nem volt szívem felkelteni.

Tudtam, hogy akkor jönne az a pillanat, ami mindkettőnknek a legfájdalmasabb lenne. Az elválás.

Nem tudtam, hogy jól döntök-e, de egyelőre ezt kellett tennem. Steve mellett a helyem, és életem legnehezebb és talán legfájdalmasabb döntése is, hogy Rob az, akit elhagyok.

Most már ő jelenti az életem. A fiam mellett persze.

Mégis elhagyom. De most ezt kell tennem. Steve az, akinek szüksége van rám. És ha ezután csak távolról is, de Rob mellettem lesz.

Igaz, nem úgy mint most. Tényleg csak messziről. Ő csak magának akar. De ez az, ami most lehetetlen. Ő reménykedik, hogy egyszer mégis történik valami, és rendesen is vele lehetek. Titkon én sem kívánok mást, csak elkerülhetném, hogy Steve szenvedjen emiatt.

Nem akartam még nehezebbé tenni a dolgot, így amilyen óvatosan csak tudtam, kimásztam mellőle.

Megkerestem az este eldobált ruháim, és magamra kaptam őket. Csendben papír és toll után kutattam, majd írni kezdtem.

Az ágyra helyeztem a papírt, Rob mellé.

Egy utolsó végtelennek tűnő pillantást vetettem rá, majd gyengéd, egy utolsó csókot leheltem ajkaira, és eljöttem...


Taxit hívtam, és szinte végigsírtam a hazafelé vezető utat.

Otthon szerencsére csak Ashely volt, aki a fiamra vigyázott. Rögtön, amint meglátta, milyen állapotban vagyok, jött elém és megölelt.

- Vége – suttogtam neki, és rögtön tudta, miről beszélek.

- Annyira sajnálom, szívem, de most ezt volt a leghelyesebb, amit tehettél. Hidd el, idővel könnyebb lesz – próbált megnyugtatni, de nem ment.

Kisírtam magam a vállán, majd a fiamhoz indultam. Én hagytam el Robot, mégis életem legnehezebb döntése volt. Steve mellett a helyem, akármennyire is szeretem Őt.

Ő is mindig mellettem volt, most nekem is ezt kell tennem. És megpróbálni a lehetetlent. Elfelejteni, és elengedni Robot.

Hagyni, hogy találjon valakit, aki tényleg boldoggá teszi őt. Én még nem tudom, hogy alakul az életem, sőt, a házasságom Steve-vel. Nem várhatom el tőle, hogy rám várjon.

Igaz, még a gondolatába is belefájdul a szívem, hogy más nőt szeressen, és érintsen úgy, ahogy engem, de nem szenvedhet miattam örökké. Akármit is mond most.

Ricky itt van nekem, Steve, akinek most szüksége van rám, és a barátaim. A fiam az, aki a nap minden percében emlékeztet az apjára. Persze enélkül is övé minden gondolatom.

A fiam még édesen szunyókált, mikor beléptem hozzá és csak néztem őt. Tiszta apja. Most kívánom azt, bárcsak teljesül az a vágyam, hogy egyszer Vele együtt nevelhessük őt.

Álmodozásomból az ajtó hangja zökkentett ki. Steve lépett be rajta.

- Mi történt? Nincs baj ugye?

- Egyelőre semmi. Még várnunk kell, és persze hogyan reagált a műtétre, eléggé megviselte a szívét.

- Biztos minden rendben lesz – mondtam, majd közelebb lépett, és hátulról a karjaiba zárt, és együtt néztünk Rickyt.

Akaratlanul is Ő jutott eszembe. Hogy milyen más érzés volt nemrég még az ő karjaiban lenni. De gyorsan el is hessegettem a gondolatot, akármilyen nehéz is.

- Haza kellett jönnöm átöltözni, addig apa maradt anyával. Este visszamegyek, de ma muszáj dolgoznom, és Robbal is beszélnem kell.

Szinte megremegtem, amint kimondta a nevét.

- Miről kell beszélned vele? – próbáltam, nem túl feltűnően érdeklődni.

- Már az utolsó simításokat végezzük a Twilight első részén, és jócskán van idő a bemutatóig. Addig egy új szerepet ajánlottam neki.

- Milyen típusú a film?

- Romantikus dráma. Erről kell beszélnem vele, és remélem, hogy elvállalja. Minden készen áll, a szereplők nagy része is megvan. Ezt intéztem amíg oda voltam. Már csak az ő válasza kell, és hogy rábólintson a női főszereplőre.

- Ki lesz az?

- Nem ismered szívem, de örülnék ha elkísérnél, akkor neked is bemutathatnám. És remélem, ha minden jól megy még a héten elkezdhetnénk, és te felügyelhetnéd a dolgokat, ha netán anyuhoz kellene mennem.

Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy ismét dolgozzak, és magamra hagyjam a fiam. Az meg pláne nem, hogy Robbal.

Félek, hogy akkor ismét, akármit is mondtunk, elgyengülnék. És neki sem lenne könnyebb, ha nap, mint nap látnia kellene.

De erre most mit válaszolhatnék? Hogy nem akarok a szeretőm közelében lenni, akivel most szakítottam?

Steve nem hiszem, hogy díjazná, és nem tehettem mást, mint belementem.

Bár elmondhatatlanul féltem, hogy ma találkoznom kell Robbal. Ráadásul Steve-vel együtt.

- Robnak már üzentem, hogy amint tud jöjjön be a stúdióba, de nm vette fel. Ha nem akarod Rickyt másra hagyni, őt is elvihetjük. Tudod, hogy ott is imádja mindenki, és szerintem, ha most nem dolgoznak a lányok, ők is szívesen elkísérnek.

- Rendben – adtam meg magam.


Megetettem a fiam, majd még én elkészültem, Steve felöltöztette.

Ashelynek megköszöntem a segítséget, és biztosítottam róla, ha valami van, szólok neki. Ő is elment haza, mivel már napok óta nekem segít, és ezért nagyon hálás voltam neki is.

Elkészültem, addigra a fiúk is felöltözve vártak rám.


- Végre kész a mami – mosolygott rám Steve, majd átvettem tőle Rickyt, és úton voltunk a stúdió felé...




/Rob/



Mondhatni borzalmas reggelre ébredtem, és miközben magam mellett kerestem őt, egy szó visszhangzott a fejemben.

Vége.

Egy szó nélkül, vagyis egy levelet hagyott csak maga után, és ment el.


„Sajnálom.

Nem volt erőm felébreszteni téged, és még egyszer elköszönni tőled. Nem hiszem, hogy akkor képes lettem volna elengedni téged. Így is pokoli érzés volt otthagyni téged.

Köszönöm, ezt a csodás éjszakát. És nemcsak ezt, hanem minden percet, amit tőled kaptam. Örökké a szívembe véstem, és bár nincs szükség rá, mert anélkül is mindig emlékeznék rá, a lánc mindig velem lesz, ha te nem lehetsz.

Szeretném azt mondani, hogy ennek nem itt van vége, de nem megy. Ahogy te is, én is megpróbálok reménykedni, hogy lehet ennek folytatása.

Sajnálom, utálom, hogy miattam kell szenvedned, de most mellette a helyem.

Mindennek ellenére, remélem, tudod, hogy mindennél jobban Szeretlek. Örökké.

Kristen”


Elolvasva a szavait, férfi létemre könnyek mardosták a szemem.

Ő is reménykedik. Mit tehetnék mást, mint elfogadni a helyzetet. Annyira belemerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt a mobilom csörgése.

Legnagyobb meglepetésemre Steve keresett. Mivel nem vettem fel, üzenetet hagyott.


Ezt vártam tőle, amiről még Londonban volt szó. Az új filmről, amit a Twilight végleges verziójának elkészüléséig forgatnánk.

Tehát ma a stúdióba kell mennem.

Ahol, biztos vagyok benne, hogy ő is ott lesz. Hiszen Steve említette, hogy szeretné, ha Kris is vele dolgozna, és gondolom, ő felügyeli majd a dolgokat, amíg netán ő a szüleivel lesz.

Zuhanyozni indultam, addig sem kellett a szobában lennem, ahol minden rá, és erre az éjszakára emlékezettett.

Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy együtt kell lássam a férjével, de legalább láthatom.

Felöltöztem, majd indulás előtt pont Tom futott be.

Még meglátta a szanaszét dobált ruháimat és rögtön megszólalt.

- Ajaj, haver, ezt melyik nő szaggatta le rólad? – kérdezte miközben az ruhámra esett a pillantása miközben a ruhadaradobokat szedtem össze.

- Ő - mondtam röviden.

- Ó, testvér. Mégsem festesz valami jól. Kiadta az utad? – kérdezte. – Bocs, kicsúszott – kért elnézést az előbbi mondatáért.

- Igen, ki.

- Akkor ezért festesz ilyen rosszul. És hova igyekszel?

- Találkozni vele és a férjével, aki egy filmet akar ajánlani.

- Ez nem biztos, hogy jó ötlet. Tudod, hogy bírom a csajt, de ha a férjével marad, nem kellene végig asszisztálnod. Felejtsd el, haver.

- Nem megy, nem érted? Megígértem neki, ha vele marad, nem állok a házassága útjába, de mégis képtelen vagyok elengedni. Legalább láthatom.

- Így csak még rosszabb lesz neked, ha együtt látod őket.

- Tudom – válaszoltam röviden.

- Akkor minek csinálod? – kérdezte hitetlenkedve, de nem válaszoltam rá.

- Elkísérsz?

- Naná. Nem hagynám ki – mondta, majd kicsit megpróbáltam összekapni magam, és kocsiba szállva úton voltunk a stúdió felé.


Nem sokkal később megérkeztünk. Még a gyomrom is remegett, hogy tudom, Ő is itt van valahol.

Mire beértünk, Steve már várt ránk. És jól sejtettem, hogy nem egyedül.

Ricky a karjaiban volt, miközben a szabad karjával Kristen derekát ölelte.


- Sziasztok – köszöntünk egymásnak.

Persze az én figyelmem rögtön egy valaki kötötte le. Ő. Elvesztem a tekintetében és képtelen voltam elszakadni tőle.

Legnagyobb meglepetésemre Ricky hozott vissza a földre, aki Steve karjaiból felém nyújtózott. Kris ajkaira mosoly húzódott, amint csöpp fiát nézte.

- Ahogy látom, megszeretted Robot – mosolygott Steve, majd felém nyújtotta Rickyt.

- Rögtön jövök, megnézem megjött-e, akit várunk még – mondta Steve, majd itt hagyott minket.

Tom itt volt, így nem maradtunk egyedül. Ő beszélgetni kezdett Krisszel, míg engem a fia kötött le. Igaz, végig magamon éreztem a pillantását, és majd bele haltam a vágyba, hogy őt is magamhoz ölelhessem, és elsuttogjam neki a csókjaim közepette, hogy mennyire szeretem.

Már most tudtam, hogy pokoli lesz így mellette lenni.

- Itt is vagyok. Pár perc és jön, akit várunk.

- Kit is? – kérdeztem rá, miközben Ricky még nálam volt, Steve pedig Krist ölelte, ezzel a pokol mélyére taszítva engem.

Igyekeztem nem rá nézni, de a szemeiben csak szomorúságot láttam, ami néha egy egy mosollyal igyekezett takarni.


- A női főszereplő jelöltre várunk – mosolygott talán kissé titokzatosan Steve.

Nemsokkal később nyílt a terem ajtaja.

- Itt is van – szólalt meg Steve, majd magam mögé pillantottam.

Még a szavam is elállt a meglepetéstől.


- Ariana? – néztem rá még mindig döbbentem, és alig tudtam elhinni, hogy ő az...






Várom a véleményeket :)