Nem fűzök hozzá sokat, nézzetek be és várom a véleményeket :)
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/
A fejlécet köszönöm itt is Szaszámnak! ♥
2011. február 28., hétfő
2011. február 19., szombat
21.fejezet
Sziasztok! Kezdem is gyorsan az elején, hogy olvashassatok. Nézzétek el az esetleges hibákat a fejli nincs bétázva. A másik, köszi szépen a szebbnél szebb hosszú és a rövidebb komikat is. Nagyon jól esnek a szavaitok, az meg főleg, hogy ennyire tetszenek a firkálmányaim :). Szóval imádlak titeket, nem is húzom tovább, jó olvasást, és várom a véleményeket.
Annyit csak a fejezettel kapcsolatban, hogy van benne egy kis meglepi :DDD (Steve szemszög) személyében amiből talán egy két dolog kiderül :)
Jó olvasást, pussz: Liz
21.fejezet
/Kristen/
- Rob a fiad apja? De hogy, és mikor? - kérdezte ismét még mindig döbbent arccal Tom.
- Nem válaszolsz? És Rob nem is tudja. Hogy titkolhattad el előle?
- Fogalmad sincs mi történt, senkinek nincs joga elítélni!
- Akkor elmondhatnád. És nem csak nekem hanem Robnak is.
- Joga van tudni. Még mindig alig hiszem el. Mikor akartad elmondani neki? Tervezted egyáltalán? - kérdezte szemrehányóan.
Megkértem, hogy csukja be az ajtót és elmondtam neki, idő hiányában és a nem megfelelő hely miatt röviden mi történt. De csak azért, hogy megértse az okaimat.
- Te szent ég, ez már nekem is sok. Tudod mennyit gondolt rád az után az éjszaka után? Mindig arról a nőről ábrándozott, akit azon az estén ismert meg. És ami a legjobban bántotta, hogy csak egy szó nélkül tűntél el.
- Mit tehettem volna? Akkor csak kihasznált – mondtam, majd elmondtam Tomnak, hogy hallottam egy beszélgetését akkor, ez miatt volt mindent.
A legmegdöbbentőbb Tom válasza volt, mikor elmondta, hogy akkor reggel vele beszélt.
Mindketten emésztgettük a másiktól hallottakat.
- Ezt még mindig alig akarom elhinni. Most már minden világos. Így belegondolva a fiad tiszta apja. Kinézetre is. Nem hiszem el, hogy Rob még nem jött rá. Sőt senki. Ezért ez a különleges kapocs köztük. Rob az elejétől fogva odavan a fiadért és a fiad is érte. Nem is csoda, hiszen apa és fia. Te jó ég – ájuldozott még mindig Tom.
- Ez így van.
- És mikor akarod elmondani neki? Mert elakarod ugye?
- Egyenlőre nem.
- Muszáj elmondanod neki. Az ő fia is Kristen.
- Még nem lehet. És a férjem sem hagyhatom most magára, aki szintén nemtudja, hogy Rob a fiam apja. Az ő karrierjének is véget vethetnék ezzel ha Steve megtudná.
- Ugyan, szerinted Robot a karrierje vagy a fia érdekelné jobban? Így is imádja azt a kiskölyköt, pedig nem is sejti, hogy a fia.
- Tudom. De egyenlőre nem. Ha eljött az ideje. Most nem hagyhatom el a férjem, szüksége van rám. Az utóbbi időben sokat töprengtem ezen, és ami a minap történt Robnál amikor a férjemmel voltunk ott, ráébresztett, hogy nemtudok élni nélküle. És, hogy a házasságom nem építhetem a Steve iránt érzett hálámra. De most nem hagyhatom el. Ha eljön a megfelelő pillanat beszélek vele.
- És ezt mondtad már Robnak?
- Nem. Még nem, én is csak nemrég jutottam erre a döntésre.
- Remélem minél hamarabb elmondod neki.
- Igen. De addig nem akarom, hogy bárkinek is elmond. Tőlem fogja megtudni.
- Rendben, de remélem mielőbb. Egyet azért mégis kérnék.
- Mit?
- Tudom, hogy azt mondta neki nem elég az ha csak néha titkokban együtt vagytok. És azt remélem minél hamarabb elmondod neki az igazat, és végül mellette döntesz. Ez a srác imád téged. Rob nagyon jó haverom, és nem igazán tetszik az ötlet, hogy hazudnom kell neki. Ezért ha lehet minél hamarabb legyél túl ezen. Láttalak titeket együtt Londonban, és ő is csak veled, veletek lehet boldog. Ne taszítsd el magadtól. Legalább egyenlőre titkokban amíg nem beszélsz a férjeddel. Ő imád téged.
- Én is őt – vallottam be.
- Ezt örömmel hallom – mosolygott végre az eddig komoly Tom.
- Én is azt szeretném amit ő. Vele lenni, mindig. Igaz eleinte nem akartam, hogy megtudja az igazat a fiáról. De azóta sokat változott a helyzet és Rob is. Elmondom neki, amit tudok beszélni Stevel. Addig így kell elfogadni engem.
- Ezzel nem hiszem, hogy gond lenne. A fontos számára, hogy vele legyél. Egyenlőre amíg nem teheted be fogja érni ennyivel. És én is, ha tudom, hogy előbb utóbb, remélem, hogy előbb elmondod neki, hogy Ricky az ő fia.
- Így lesz – ígértem meg Tomnak is.
- Bár ettől mégis rettegek.
- Mitől? - kérdezte Tom.
- Hogyha megtudja, hogy van egy fia, és eltitkoltam előle, gyűlölni fog.
- Nem hiszem. Imád téged. És a fiad is, még így is, hogy nemtudja hogy az övé. Nem fog repesni a boldogságtól, hogy eltitkoltad előle. De szeret téged és szerintem nagyon boldog lesz.
- Remélem. Köszönöm Tom.
- Nincs mit. Csak oldjátok meg ezt hamar.
- Igyekszünk.
Miután elég sokáig beszélgettem Tommal, mire visszaértünk már mindenki itt volt.
Rob és persze Ariana is, aki még mindig nem a szívem csücske. És persze most is szó szerint Rob nyakán csüngött.
Miután mi is odamentünk hozzájuk ők ekkor sem zavartatták magukat. Ahogy én sem mikor Steve a karjaiba zárt, miközben a fiam átvettem tőle.
Rob kapott tőlem egy „ ha te így, akkor én is” pillantást, és nem nagyon tetszett neki, hogy Steve karjaiban lát.
Tom pedig csak mosolygott. Remélem, hogy nem szólja el magát, Robnak, hogy Ricky az ő fia. Nem valami szerencsés dolog, hogy pont ő tudta meg, aki a legjobb barátja az említettnek, de ezen már nemtudok változtatni.
- Azt hiszem, míg ti elvoltatok mi meg is beszéltünk mindent – mondta Steve.
- Robéknak megfelel az idő, és már mindent elintéztem. Holnap indulunk a Bahamákra.
- Muszáj nekünk is menni? - kérdeztem mire Rob rögtön elég ijedt arcot vágott.
- Már megbeszéltük kicsim. Jó lesz, pihenünk is egy kicsit, csak pár nap az egész. Végre lesz egy kis időnk egymásra – mondta Steve mire ezúttal én voltam az akinek lefagyott a mosoly az arcáról.
Tudtam, vagy sejtettem mire gondol Steve. Ellenben azt is tudtam, hogy ezek után képtelen leszek úgy viselkedni vele mint a felesége, és megadni neki azt amit szeretne és ami a kötelességem mint feleségnek.
Nemcsak én, hanem Rob arca is fájdalmasba torzult amikor meghallotta Steve szavait. Hogy mégse bukjunk le, igyekeztem mosolyogni, és rábólintottam az utazásra.
Ettől mintha Rob is megkönnyebbült volna, Steve ránk vonatkozó szavaitól viszont még mindig feszült volt.
Megvallom, és sem örülnék még a gondolatnak sem, ha tudnám, hogy például közte és Ariana között történik valami, hiába mondta el, hogy ő csak barát neki. Nekem viszont Steve a férjem.
- Akkor ha ezt megbeszéltük, holnap a reptéren találkozunk. Szívem én még előtte benézek anyuékhoz, szólok a sofőrnek, hogy vigyen haza.
- Üdvözlöm őket, és ha hazajöttünk és is meglátogatom őket.
- Annak örülni fognak, főleg ha Ricky is velünk jön.
- Ha akarod én hazaviszlek titeket – szólalt meg hirtelen Rob.
- Ez remek lenne – mondta Steve.
Végtére is úgy is beszélnem kell Robbal.
- Ha nem nagy kérés – feleltem ezúttal én Robnak.
- Mi Arianaval még elnézünk egy két helyre igaz? - fordult Tom Ariana felé, aki mosolyogva egyezett bele.
- Később találkozunk szívem, és köszönöm Rob.
- Nincs mit.
- Szeretlek – hajolt felé Steve, és megcsókolt.
Ez a pillanat volt az amit szerettem volna elkerülni, de mégsem tudtam.
- Otthon várunk – mondtam, kikerülve a válaszadást a vallomására.
Steve tehát a kórházba ment én pedig Robal és a fiunkkal.
Egész úton szótlan volt. Megérkezve hozzánk, Rickyt letettem a nappaliban kialakított játszó helyére, majd Rob felé fordultam.
Tudtam, hogy neki is el kell mondanom milyen döntésre jutottam, ami kettőnket illet, de ő megelőzött. És cseppet sem tettek boldoggá a szavai.
- Ez így nem fog menni. Mindig ő lesz a férjed akivel nem vehetem fel a versenyt. És így nem megy. Én csak magamnak akarlak, de ezt sosem kapom meg.
- Mit akarsz ezzel?
- Akármennyire is nehéz nekem ez így nem megy. Belehalok ha vele látlak, vagy ha belegondolok, hogy hozzád ér és . . . . .
- Már nagyon régóta csak egyetlen egy férfi ért hozzám – mondtam, és közelebb léptem hozzá.
Karjaim a nyaka köré fontam, mire az kezei automatikusan kulcsolódtak a derekam köré. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy a teste is rögtön reagál az érintésemre.
A lehetetlennél is közelebb vont magához, és tudtam, hogy csak ilyenkor lehetek boldog, ha a karjaiban vagyok.
- Csak magamnak akarlak – mondta a szemembe nézve.
- Csak a tiéd vagyok.
- Nem. Te az övé vagy – válaszolta elgyötört hangon.
- Csak egy kis időt kérek, amíg rendbe jönnek a dolgai – mondtam, ezzel mégis csak reményt adva neki.
De nem bántam meg.
A csillogást és a boldogságot a szemében amit a szavaim váltottak ki belőle semmiért sem cseréltem volna el.
- Úgy érted, hogy?
- Igen. Eddig is tudtam, de a tegnap történtek után vált biztossá számomra, hogy te vagy az aki nélkül nemtudok élni. Hálás vagyok, és sokkal tartozom a férjemnek, de erre nem alapozhatom a házasságom. Csak egy dolgot kérek.
- Bármit – vágta rá rögtön.
- Egy kis időt. Most még szüksége van rám, és nemtudnám most elhagyni. Kell egy kis idő, és mindent elmondok neki.
- Rendben. Semmi sem nagy ár azért ha tudom, hogy végül csak az enyém leszel – mondta, ezzel elérve hogy még jobban imádjam őt, már ha ez az eddiginél jobban lehetséges.
- Szeretlek – volt a következő szava, és a szemei is a kimondott szó jelentését sugallták felém.
- Én is szeretlek – válaszoltam, majd a következő pillanatban már csak ajkait éreztem az enyémen.
Szerelmes csókban forrtunk össze, miközben szorosan a karjaiban tartott. Elbotorkált velem a kanapéig ahol maga után húzva szemből az ölébe ültetett így folytatva a csókunkat.
Tudtam, hogy nem éppen szerencsés itt egymásnak esnünk, és ezzel ő is tisztában volt, hiszen bármikor megjöhet Steve. Bár a tegnap történtek után már semmin sem lépődök meg. Teljesen elveszi az eszem ez a pasi.
Most nem a vágy vezette a tetteinket hanem a szerelem és a gyengédség. Megszakítás nélkül, szüntelenül csókoltunk egymást, simogatásokkal gazdagítva ezeket az édes pillanatokat.
Amiket a fiunk szakított félbe.
Rob mosolyogva fordult felé, majd ha kissé kelletlenül is de lemásztam az öléből.
Karjaiba vette gőgicsélő kisfiunkat aki már az első pillanatban az ujja köré csavarta az édesapját.
Most már biztos vagyok benne, hogy amint lehet elfogom mondani neki az igazat. Bebizonyította, nem is kevésszer, hogy érett arra, hogy tényleg az apja legyen ennek a kicsinek, jó apja.
A csodás perceknek a telefon csörgése vetett véget ismét.
Steve volt. Szerencsére úgy tűnik javul az édesanyja állapota és vele maradna estig.
Elmondtam Robnak, akinek rögtön tervei támadtak.
- Mi lenne ha átmennénk hozzám? Veled akarok lenni – súgta a fülembe, miközben egyik karjában a fiunkat tartotta a másikkal pedig engem ölelt át.
- Én is veled – válaszoltam, szerelemtől csillogó szemmel, és a válaszommal boldog mosolyt csalva Rob arcára.
- Akkor nyomás igaz kis herceg? - pillantott Rickyre, aki hangos kacajával adta áldását az ötletre.
Összeszedtem pár dolgot, többek között, hagytam egy üzenet Stevenek, miszerint a lányokhoz megyünk, de este jövünk.
Ashelynek is szóltam, ha Steve véletlenül nála keresne.
Az egyik, igen kis részem tiltakozott az ellen, hogy ezt tegyem, de semmi másra sem vágytam csak erre az őrületre amit csakis Robbal élhetek át.
Rickynek is készítettem pár dolgot, majd csatlakoztam a nappaliban rám váró életem férfijaihoz, és elindultunk.
Rob, sőt még Ricky is végigmosolyogták az utat, akárcsak én.
Mikor megérkeztünk Tom várt Robra. Megbeszéltek pár dolgot, mivel Tom is velünk jön holnap. Addig én Rickyt fektettem le a szokásos délutáni szunyókálására.
Mire visszatértem szerelmemhez a nappaliba Tomnak már nyoma sem volt.
- Szóval milyen terveid voltak? - léptem közelebb hozzá, és nem habozott azonnal a karjaiba zárni, ahogy én sem a lehető legközelebb bújni hozzá.
- Mondjuk kezdhetnénk egy kis úszással? - kérdezte miközben pillantott a kerti medence felé.
- Jól hangzik – mondtam miközben kibontakoztam a karjaiból és a szeme láttára kezdtem ledobálni a ruháim.
Tátott szájjal figyelte a megkezdett műveletemet, majd ismét elé léptem és levettem róla a pólóját. Magamra vettem, igaz a kertben senki sem láthat meg, de úgy tűnik Robnak igencsak tetszik a látvány.
Kisétáltam a napsütésbe, ő pedig követett miközben megszabadult a ruháitól. A vízbe sétálva kibújtam a pólójából és felé dobtam.
Meztelen testem látványa elég volt ahhoz, hogy már ettől kellően felizguljon, ami elégedettséggel töltött el, hogy csupán a látványom ilyen hatással van rá.
Pillanatok alatt követett a vízbe, majd a következő perceben karjai már körém fonódtak. Szorosan vont magához, és a lágy víz, és a csodás napsütés ölelte körül összefonódó testünket.
A következő percben ajkai már az enyémet kutatták. Nyelvünk mámorító táncát járta, míg kezei a melleim kényeztették, ezzel elérve, hogy néha - néha belenyögjek a csókunkba.
Én sem tétlenkedtem ez idő alatt. Kettőnk közé nyúltam, és ágyékomnak nyomódó férfiasságát pillanatok alatt magamba vezettem.
Elszakadtunk egymástól, és mindketten hátravettet fejjel nyögtünk fel az érzéstől amit testünk egyesülése okozott.
Rob szemében a mérhetetlen vágy és szerelem mellett, hihetetlen mértékű boldogságot láttam. Ő is ugyanazt láthatta az én szememben.
Néhány őrjítő csípőkörzéssel szítottam tovább mindkettőnk vágyát, majd először lassú mozgásunkkal együtt ringatóztunk a csodás vízben ami körülölelt minket.
Szerelmem nyakára hajoltam csókjaimmal behintve azt, miközben ujjai a víz alatt testem barangolták be.
Ajkaira hajoltam és tüzes csókok kíséretében űztünk egyre gyorsabban a beteljesülést. Néhány észveszejtő lökéssel megpecsételve egyszerre léptünk át a mennyei paradicsomba.
Zihálva omlottam kedvesem vállára, miközben ő egy szót suttogott a fülembe, de azt milliószor.
- Szeretlek.
- Én is téged – néztem szürkés szemeibe, majd egy csókkal véglegesítettük egymásnak tett vallomásunkat.
Rob kihúzódott belőlem, és egy kis úszás után a karjaiba kapott és meg sem állt velem a hálóig. Előtte azonban vettettünk egy pillantást alvó kisfiunkra, majd a szobába érve jóformán egész délután szerettük egymást.
Az boldog pillanatoknak ismét a kisfiunk vetett véget, amikor kielégülten és fáradtan feküdtünk egymás karjaiban.
Rob Rickyhez indult, míg én magamra csavartam a lepedőt. Fiukkal a karjaiban tért vissza, időközben ő is magára kapva némi ruhát, majd ezúttal hármasban bújtunk össze.
Ricky hol engem hol Robot figyelte, miközben mi ketten áhitattal csodáltunk ezt a kis csöppséget, aki a miénk.
- Mikor lehetek megint veled? Gondolom az elkövetkezendő napokban a férjed miatt nem – mondta, de közben Rickyt nézte.
- Még a mai nap után sem volt elég belőlem?
- Soha nem elég! – pillantott rám vágyakozó tekintettel.
- Meglátjuk, remélem eltudok szökni néha, mert nem bírnám ki a tudatot, hogy ott vagy és egy kicsit sem lehetek veled – vallottam be.
- Azt én sem. Még a tudata is megőrjít, hogy ő is hozzád fog érni.
- Nem fog.
- A felesége vagy. Neki vannak bizonyos jogai. És mit fogsz tenni ha veled akar lenni? - kérdezte ezúttal már bánatos szemekkel amiben némi csalódottság is megcsillant.
- Már jó ideje nem voltunk együtt. Pontosabban mióta ismét felbukkantál az életemben. És már ezen nem is akarok változtatni. A felesége vagyok, de téged szeretlek, és a tiéd vagyok. Nem fog történni semmi.
Ebben igaz én magam nem vagyok biztos. Szerencsére az utóbbi időben Steve sem erőltette a dolgot, de nemtudom mit fog tenni ha ez megváltozik és velem akar lenni.
Arra már képtelen lennék. Hiába most is éppen megcsalom a férjem, de ha vele feküdnék le, akkor meg úgy érezném, hogy Robot csalom meg.
Ez egyikükkel szemben sem szép amit teszek, de már eldöntöttem, hogy Stevetől fogok elválni.
A tarkójánál fogva húztam magamhoz egy csókra, ezzel is bizonyítva, hogy csak az övé vagyok.
- Ne haragudj, csak még a gondolata is elviselhetetlen.
- Én sajnálom. Ha már az elején nem megyek bele, akkor nem kellene neked is miattam szenvedned.
- Nincs az a szenvedés amit ne viselnék el érted. Te megbántad, hogy. . . - akarta folytatni de rögtön rávágtam a választ.
- Soha. Ne is gondolj ilyesmire. Egyetlen percét sem. Csak egy kis időt kérek, hogy mindent elrendezzek, de addig sem akarok távol lenni tőled.
- Ahogy én sem tőled – válaszolta, miközben megvillantotta az imádott csibészes mosolyát.
- Imádlak – mondtam, majd egy megcsókoltam amit örömmel viszonzott.
- Én még jobban – felelte miután ajkaink elváltak egymástól.
Az estét is Robbal töltöttük, aki valami fantasztikus vacsorát készített. Nem is tudtam, hogy így tud főzni, de elmondta, hogy nem sok mindent és mivel ez a kedvence megtanulta Clairetől.
Én elpakoltam vacsora után, addig ő Rickyvel nézett tévét.
Belépve utánuk a nappaliba, teljesen meghatott a látvány.
Egy állatos csatornát néztek, ami látszóan teljesen elbűvölte Ricky, főleg miközben Rob mesélte neki mit is lát éppen.
Percekig figyeltem őket, és talán most először éreztem magam igazán boldognak és teljesnek. Velünk. Azzal a férfival akit immár az életemnél is jobban szeretek, és aki bebizonyította, hogy megérdemli a szerelmem, és a közös fiukkal, akit remélhetőleg hamarosan ketten nevelünk majd...
/Steve/
Az irodában ültem a stúdióban és a nyomozótól kapott képeket nézegettem.
Boldognak tűnnek rajta. Így együtt.
Akármennyire fáj is, őt már régen elvesztettem. Mégis boldoggá tesz a tudat, hogy most mikor szükségem van rá mellettem van, még akkor is mikor a szíve máshoz húzza.
Nem hiába jött ez az ötlet a filmmel. Csak azt remélem addig nem jelenti be, hogy véget akar vetni ennek. Én akarok az lenni, aki elengedni őt. És mindenben segítségemre lesz ez a film.
Annyi vigasztal csak, hogy én maradok egyedül. Ott a családom. A másik.
Biztos vagyok benne, ha ezt Kristen megtudja sosem fogja megbocsátani nekem. Mégis talán annyi lendít a helyzetemen, hogy végig az ő boldogságát tartottam szem előtt, és hogy végül Vele lesz boldog. És persze a fiával.
Akit igaz a sajátomként szeretet, és ez így is marad, de neki az igazi szülei mellett kell felnőnie.
Eddig Rob is minden felállított akadályt jól vett, és bebizonyította számomra, hogy mellette jó helye lesz, és boldog lesz a családom. Aki valamilyen szinten az övé is.
Még magam sem gondoltam volna, hogy egyszerre ilyesmire vetemedek, de bármit megteszek Kristen boldogságáért, ami már nagyon régóta nem mellettem van.
Az mellett akinek most is a karjaiban van.
Semmit sem fogok a szemére vetni, hiszen én sem vagyok szent. Sőt az én vétkem talán még nagyobb mint az övé, de mindent megteszek, hogy jóvátegyem . . . . .
/Rob/
Nehezen, sőt mondhatom, hogy pokolian nehezen engedtem el őket magam mellől. Nemcsak Kristent hanem a fiát is, aki szintén imádok.
De a tudat vigasztal, hogy holnap újra láthatom, bár nemtudom mikor lehetünk ismét együtt.
El sem tudom mondani, milyen boldoggá tettek a mai szavai és tettei. A tudat, hogy mégis engem akar, és a férje lesz akit el fog hagyni, ha önzően is hangzik boldogsággal tölt el.
Egy kis idő az amit cserébe kér. Addig legalább néha vele lehetek, míg nem egyszer tényleg elmondhatom, hogy Ő csak az enyém.
Miután elmentek elkezdtem csomagolni holnapra, és reménykedtem hogy szép napoknak nézünk elébe. Bár ahol ő ott van az csak szép lehet. . . .
Várom a véleményeket :)
Annyit csak a fejezettel kapcsolatban, hogy van benne egy kis meglepi :DDD (Steve szemszög) személyében amiből talán egy két dolog kiderül :)
Jó olvasást, pussz: Liz
21.fejezet
/Kristen/
- Rob a fiad apja? De hogy, és mikor? - kérdezte ismét még mindig döbbent arccal Tom.
- Nem válaszolsz? És Rob nem is tudja. Hogy titkolhattad el előle?
- Fogalmad sincs mi történt, senkinek nincs joga elítélni!
- Akkor elmondhatnád. És nem csak nekem hanem Robnak is.
- Joga van tudni. Még mindig alig hiszem el. Mikor akartad elmondani neki? Tervezted egyáltalán? - kérdezte szemrehányóan.
Megkértem, hogy csukja be az ajtót és elmondtam neki, idő hiányában és a nem megfelelő hely miatt röviden mi történt. De csak azért, hogy megértse az okaimat.
- Te szent ég, ez már nekem is sok. Tudod mennyit gondolt rád az után az éjszaka után? Mindig arról a nőről ábrándozott, akit azon az estén ismert meg. És ami a legjobban bántotta, hogy csak egy szó nélkül tűntél el.
- Mit tehettem volna? Akkor csak kihasznált – mondtam, majd elmondtam Tomnak, hogy hallottam egy beszélgetését akkor, ez miatt volt mindent.
A legmegdöbbentőbb Tom válasza volt, mikor elmondta, hogy akkor reggel vele beszélt.
Mindketten emésztgettük a másiktól hallottakat.
- Ezt még mindig alig akarom elhinni. Most már minden világos. Így belegondolva a fiad tiszta apja. Kinézetre is. Nem hiszem el, hogy Rob még nem jött rá. Sőt senki. Ezért ez a különleges kapocs köztük. Rob az elejétől fogva odavan a fiadért és a fiad is érte. Nem is csoda, hiszen apa és fia. Te jó ég – ájuldozott még mindig Tom.
- Ez így van.
- És mikor akarod elmondani neki? Mert elakarod ugye?
- Egyenlőre nem.
- Muszáj elmondanod neki. Az ő fia is Kristen.
- Még nem lehet. És a férjem sem hagyhatom most magára, aki szintén nemtudja, hogy Rob a fiam apja. Az ő karrierjének is véget vethetnék ezzel ha Steve megtudná.
- Ugyan, szerinted Robot a karrierje vagy a fia érdekelné jobban? Így is imádja azt a kiskölyköt, pedig nem is sejti, hogy a fia.
- Tudom. De egyenlőre nem. Ha eljött az ideje. Most nem hagyhatom el a férjem, szüksége van rám. Az utóbbi időben sokat töprengtem ezen, és ami a minap történt Robnál amikor a férjemmel voltunk ott, ráébresztett, hogy nemtudok élni nélküle. És, hogy a házasságom nem építhetem a Steve iránt érzett hálámra. De most nem hagyhatom el. Ha eljön a megfelelő pillanat beszélek vele.
- És ezt mondtad már Robnak?
- Nem. Még nem, én is csak nemrég jutottam erre a döntésre.
- Remélem minél hamarabb elmondod neki.
- Igen. De addig nem akarom, hogy bárkinek is elmond. Tőlem fogja megtudni.
- Rendben, de remélem mielőbb. Egyet azért mégis kérnék.
- Mit?
- Tudom, hogy azt mondta neki nem elég az ha csak néha titkokban együtt vagytok. És azt remélem minél hamarabb elmondod neki az igazat, és végül mellette döntesz. Ez a srác imád téged. Rob nagyon jó haverom, és nem igazán tetszik az ötlet, hogy hazudnom kell neki. Ezért ha lehet minél hamarabb legyél túl ezen. Láttalak titeket együtt Londonban, és ő is csak veled, veletek lehet boldog. Ne taszítsd el magadtól. Legalább egyenlőre titkokban amíg nem beszélsz a férjeddel. Ő imád téged.
- Én is őt – vallottam be.
- Ezt örömmel hallom – mosolygott végre az eddig komoly Tom.
- Én is azt szeretném amit ő. Vele lenni, mindig. Igaz eleinte nem akartam, hogy megtudja az igazat a fiáról. De azóta sokat változott a helyzet és Rob is. Elmondom neki, amit tudok beszélni Stevel. Addig így kell elfogadni engem.
- Ezzel nem hiszem, hogy gond lenne. A fontos számára, hogy vele legyél. Egyenlőre amíg nem teheted be fogja érni ennyivel. És én is, ha tudom, hogy előbb utóbb, remélem, hogy előbb elmondod neki, hogy Ricky az ő fia.
- Így lesz – ígértem meg Tomnak is.
- Bár ettől mégis rettegek.
- Mitől? - kérdezte Tom.
- Hogyha megtudja, hogy van egy fia, és eltitkoltam előle, gyűlölni fog.
- Nem hiszem. Imád téged. És a fiad is, még így is, hogy nemtudja hogy az övé. Nem fog repesni a boldogságtól, hogy eltitkoltad előle. De szeret téged és szerintem nagyon boldog lesz.
- Remélem. Köszönöm Tom.
- Nincs mit. Csak oldjátok meg ezt hamar.
- Igyekszünk.
Miután elég sokáig beszélgettem Tommal, mire visszaértünk már mindenki itt volt.
Rob és persze Ariana is, aki még mindig nem a szívem csücske. És persze most is szó szerint Rob nyakán csüngött.
Miután mi is odamentünk hozzájuk ők ekkor sem zavartatták magukat. Ahogy én sem mikor Steve a karjaiba zárt, miközben a fiam átvettem tőle.
Rob kapott tőlem egy „ ha te így, akkor én is” pillantást, és nem nagyon tetszett neki, hogy Steve karjaiban lát.
Tom pedig csak mosolygott. Remélem, hogy nem szólja el magát, Robnak, hogy Ricky az ő fia. Nem valami szerencsés dolog, hogy pont ő tudta meg, aki a legjobb barátja az említettnek, de ezen már nemtudok változtatni.
- Azt hiszem, míg ti elvoltatok mi meg is beszéltünk mindent – mondta Steve.
- Robéknak megfelel az idő, és már mindent elintéztem. Holnap indulunk a Bahamákra.
- Muszáj nekünk is menni? - kérdeztem mire Rob rögtön elég ijedt arcot vágott.
- Már megbeszéltük kicsim. Jó lesz, pihenünk is egy kicsit, csak pár nap az egész. Végre lesz egy kis időnk egymásra – mondta Steve mire ezúttal én voltam az akinek lefagyott a mosoly az arcáról.
Tudtam, vagy sejtettem mire gondol Steve. Ellenben azt is tudtam, hogy ezek után képtelen leszek úgy viselkedni vele mint a felesége, és megadni neki azt amit szeretne és ami a kötelességem mint feleségnek.
Nemcsak én, hanem Rob arca is fájdalmasba torzult amikor meghallotta Steve szavait. Hogy mégse bukjunk le, igyekeztem mosolyogni, és rábólintottam az utazásra.
Ettől mintha Rob is megkönnyebbült volna, Steve ránk vonatkozó szavaitól viszont még mindig feszült volt.
Megvallom, és sem örülnék még a gondolatnak sem, ha tudnám, hogy például közte és Ariana között történik valami, hiába mondta el, hogy ő csak barát neki. Nekem viszont Steve a férjem.
- Akkor ha ezt megbeszéltük, holnap a reptéren találkozunk. Szívem én még előtte benézek anyuékhoz, szólok a sofőrnek, hogy vigyen haza.
- Üdvözlöm őket, és ha hazajöttünk és is meglátogatom őket.
- Annak örülni fognak, főleg ha Ricky is velünk jön.
- Ha akarod én hazaviszlek titeket – szólalt meg hirtelen Rob.
- Ez remek lenne – mondta Steve.
Végtére is úgy is beszélnem kell Robbal.
- Ha nem nagy kérés – feleltem ezúttal én Robnak.
- Mi Arianaval még elnézünk egy két helyre igaz? - fordult Tom Ariana felé, aki mosolyogva egyezett bele.
- Később találkozunk szívem, és köszönöm Rob.
- Nincs mit.
- Szeretlek – hajolt felé Steve, és megcsókolt.
Ez a pillanat volt az amit szerettem volna elkerülni, de mégsem tudtam.
- Otthon várunk – mondtam, kikerülve a válaszadást a vallomására.
Steve tehát a kórházba ment én pedig Robal és a fiunkkal.
Egész úton szótlan volt. Megérkezve hozzánk, Rickyt letettem a nappaliban kialakított játszó helyére, majd Rob felé fordultam.
Tudtam, hogy neki is el kell mondanom milyen döntésre jutottam, ami kettőnket illet, de ő megelőzött. És cseppet sem tettek boldoggá a szavai.
- Ez így nem fog menni. Mindig ő lesz a férjed akivel nem vehetem fel a versenyt. És így nem megy. Én csak magamnak akarlak, de ezt sosem kapom meg.
- Mit akarsz ezzel?
- Akármennyire is nehéz nekem ez így nem megy. Belehalok ha vele látlak, vagy ha belegondolok, hogy hozzád ér és . . . . .
- Már nagyon régóta csak egyetlen egy férfi ért hozzám – mondtam, és közelebb léptem hozzá.
Karjaim a nyaka köré fontam, mire az kezei automatikusan kulcsolódtak a derekam köré. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy a teste is rögtön reagál az érintésemre.
A lehetetlennél is közelebb vont magához, és tudtam, hogy csak ilyenkor lehetek boldog, ha a karjaiban vagyok.
- Csak magamnak akarlak – mondta a szemembe nézve.
- Csak a tiéd vagyok.
- Nem. Te az övé vagy – válaszolta elgyötört hangon.
- Csak egy kis időt kérek, amíg rendbe jönnek a dolgai – mondtam, ezzel mégis csak reményt adva neki.
De nem bántam meg.
A csillogást és a boldogságot a szemében amit a szavaim váltottak ki belőle semmiért sem cseréltem volna el.
- Úgy érted, hogy?
- Igen. Eddig is tudtam, de a tegnap történtek után vált biztossá számomra, hogy te vagy az aki nélkül nemtudok élni. Hálás vagyok, és sokkal tartozom a férjemnek, de erre nem alapozhatom a házasságom. Csak egy dolgot kérek.
- Bármit – vágta rá rögtön.
- Egy kis időt. Most még szüksége van rám, és nemtudnám most elhagyni. Kell egy kis idő, és mindent elmondok neki.
- Rendben. Semmi sem nagy ár azért ha tudom, hogy végül csak az enyém leszel – mondta, ezzel elérve hogy még jobban imádjam őt, már ha ez az eddiginél jobban lehetséges.
- Szeretlek – volt a következő szava, és a szemei is a kimondott szó jelentését sugallták felém.
- Én is szeretlek – válaszoltam, majd a következő pillanatban már csak ajkait éreztem az enyémen.
Szerelmes csókban forrtunk össze, miközben szorosan a karjaiban tartott. Elbotorkált velem a kanapéig ahol maga után húzva szemből az ölébe ültetett így folytatva a csókunkat.
Tudtam, hogy nem éppen szerencsés itt egymásnak esnünk, és ezzel ő is tisztában volt, hiszen bármikor megjöhet Steve. Bár a tegnap történtek után már semmin sem lépődök meg. Teljesen elveszi az eszem ez a pasi.
Most nem a vágy vezette a tetteinket hanem a szerelem és a gyengédség. Megszakítás nélkül, szüntelenül csókoltunk egymást, simogatásokkal gazdagítva ezeket az édes pillanatokat.
Amiket a fiunk szakított félbe.
Rob mosolyogva fordult felé, majd ha kissé kelletlenül is de lemásztam az öléből.
Karjaiba vette gőgicsélő kisfiunkat aki már az első pillanatban az ujja köré csavarta az édesapját.
Most már biztos vagyok benne, hogy amint lehet elfogom mondani neki az igazat. Bebizonyította, nem is kevésszer, hogy érett arra, hogy tényleg az apja legyen ennek a kicsinek, jó apja.
A csodás perceknek a telefon csörgése vetett véget ismét.
Steve volt. Szerencsére úgy tűnik javul az édesanyja állapota és vele maradna estig.
Elmondtam Robnak, akinek rögtön tervei támadtak.
- Mi lenne ha átmennénk hozzám? Veled akarok lenni – súgta a fülembe, miközben egyik karjában a fiunkat tartotta a másikkal pedig engem ölelt át.
- Én is veled – válaszoltam, szerelemtől csillogó szemmel, és a válaszommal boldog mosolyt csalva Rob arcára.
- Akkor nyomás igaz kis herceg? - pillantott Rickyre, aki hangos kacajával adta áldását az ötletre.
Összeszedtem pár dolgot, többek között, hagytam egy üzenet Stevenek, miszerint a lányokhoz megyünk, de este jövünk.
Ashelynek is szóltam, ha Steve véletlenül nála keresne.
Az egyik, igen kis részem tiltakozott az ellen, hogy ezt tegyem, de semmi másra sem vágytam csak erre az őrületre amit csakis Robbal élhetek át.
Rickynek is készítettem pár dolgot, majd csatlakoztam a nappaliban rám váró életem férfijaihoz, és elindultunk.
Rob, sőt még Ricky is végigmosolyogták az utat, akárcsak én.
Mikor megérkeztünk Tom várt Robra. Megbeszéltek pár dolgot, mivel Tom is velünk jön holnap. Addig én Rickyt fektettem le a szokásos délutáni szunyókálására.
Mire visszatértem szerelmemhez a nappaliba Tomnak már nyoma sem volt.
- Szóval milyen terveid voltak? - léptem közelebb hozzá, és nem habozott azonnal a karjaiba zárni, ahogy én sem a lehető legközelebb bújni hozzá.
- Mondjuk kezdhetnénk egy kis úszással? - kérdezte miközben pillantott a kerti medence felé.
- Jól hangzik – mondtam miközben kibontakoztam a karjaiból és a szeme láttára kezdtem ledobálni a ruháim.
Tátott szájjal figyelte a megkezdett műveletemet, majd ismét elé léptem és levettem róla a pólóját. Magamra vettem, igaz a kertben senki sem láthat meg, de úgy tűnik Robnak igencsak tetszik a látvány.
Kisétáltam a napsütésbe, ő pedig követett miközben megszabadult a ruháitól. A vízbe sétálva kibújtam a pólójából és felé dobtam.
Meztelen testem látványa elég volt ahhoz, hogy már ettől kellően felizguljon, ami elégedettséggel töltött el, hogy csupán a látványom ilyen hatással van rá.
Pillanatok alatt követett a vízbe, majd a következő perceben karjai már körém fonódtak. Szorosan vont magához, és a lágy víz, és a csodás napsütés ölelte körül összefonódó testünket.
A következő percben ajkai már az enyémet kutatták. Nyelvünk mámorító táncát járta, míg kezei a melleim kényeztették, ezzel elérve, hogy néha - néha belenyögjek a csókunkba.
Én sem tétlenkedtem ez idő alatt. Kettőnk közé nyúltam, és ágyékomnak nyomódó férfiasságát pillanatok alatt magamba vezettem.
Elszakadtunk egymástól, és mindketten hátravettet fejjel nyögtünk fel az érzéstől amit testünk egyesülése okozott.
Rob szemében a mérhetetlen vágy és szerelem mellett, hihetetlen mértékű boldogságot láttam. Ő is ugyanazt láthatta az én szememben.
Néhány őrjítő csípőkörzéssel szítottam tovább mindkettőnk vágyát, majd először lassú mozgásunkkal együtt ringatóztunk a csodás vízben ami körülölelt minket.
Szerelmem nyakára hajoltam csókjaimmal behintve azt, miközben ujjai a víz alatt testem barangolták be.
Ajkaira hajoltam és tüzes csókok kíséretében űztünk egyre gyorsabban a beteljesülést. Néhány észveszejtő lökéssel megpecsételve egyszerre léptünk át a mennyei paradicsomba.
Zihálva omlottam kedvesem vállára, miközben ő egy szót suttogott a fülembe, de azt milliószor.
- Szeretlek.
- Én is téged – néztem szürkés szemeibe, majd egy csókkal véglegesítettük egymásnak tett vallomásunkat.
Rob kihúzódott belőlem, és egy kis úszás után a karjaiba kapott és meg sem állt velem a hálóig. Előtte azonban vettettünk egy pillantást alvó kisfiunkra, majd a szobába érve jóformán egész délután szerettük egymást.
Az boldog pillanatoknak ismét a kisfiunk vetett véget, amikor kielégülten és fáradtan feküdtünk egymás karjaiban.
Rob Rickyhez indult, míg én magamra csavartam a lepedőt. Fiukkal a karjaiban tért vissza, időközben ő is magára kapva némi ruhát, majd ezúttal hármasban bújtunk össze.
Ricky hol engem hol Robot figyelte, miközben mi ketten áhitattal csodáltunk ezt a kis csöppséget, aki a miénk.
- Mikor lehetek megint veled? Gondolom az elkövetkezendő napokban a férjed miatt nem – mondta, de közben Rickyt nézte.
- Még a mai nap után sem volt elég belőlem?
- Soha nem elég! – pillantott rám vágyakozó tekintettel.
- Meglátjuk, remélem eltudok szökni néha, mert nem bírnám ki a tudatot, hogy ott vagy és egy kicsit sem lehetek veled – vallottam be.
- Azt én sem. Még a tudata is megőrjít, hogy ő is hozzád fog érni.
- Nem fog.
- A felesége vagy. Neki vannak bizonyos jogai. És mit fogsz tenni ha veled akar lenni? - kérdezte ezúttal már bánatos szemekkel amiben némi csalódottság is megcsillant.
- Már jó ideje nem voltunk együtt. Pontosabban mióta ismét felbukkantál az életemben. És már ezen nem is akarok változtatni. A felesége vagyok, de téged szeretlek, és a tiéd vagyok. Nem fog történni semmi.
Ebben igaz én magam nem vagyok biztos. Szerencsére az utóbbi időben Steve sem erőltette a dolgot, de nemtudom mit fog tenni ha ez megváltozik és velem akar lenni.
Arra már képtelen lennék. Hiába most is éppen megcsalom a férjem, de ha vele feküdnék le, akkor meg úgy érezném, hogy Robot csalom meg.
Ez egyikükkel szemben sem szép amit teszek, de már eldöntöttem, hogy Stevetől fogok elválni.
A tarkójánál fogva húztam magamhoz egy csókra, ezzel is bizonyítva, hogy csak az övé vagyok.
- Ne haragudj, csak még a gondolata is elviselhetetlen.
- Én sajnálom. Ha már az elején nem megyek bele, akkor nem kellene neked is miattam szenvedned.
- Nincs az a szenvedés amit ne viselnék el érted. Te megbántad, hogy. . . - akarta folytatni de rögtön rávágtam a választ.
- Soha. Ne is gondolj ilyesmire. Egyetlen percét sem. Csak egy kis időt kérek, hogy mindent elrendezzek, de addig sem akarok távol lenni tőled.
- Ahogy én sem tőled – válaszolta, miközben megvillantotta az imádott csibészes mosolyát.
- Imádlak – mondtam, majd egy megcsókoltam amit örömmel viszonzott.
- Én még jobban – felelte miután ajkaink elváltak egymástól.
Az estét is Robbal töltöttük, aki valami fantasztikus vacsorát készített. Nem is tudtam, hogy így tud főzni, de elmondta, hogy nem sok mindent és mivel ez a kedvence megtanulta Clairetől.
Én elpakoltam vacsora után, addig ő Rickyvel nézett tévét.
Belépve utánuk a nappaliba, teljesen meghatott a látvány.
Egy állatos csatornát néztek, ami látszóan teljesen elbűvölte Ricky, főleg miközben Rob mesélte neki mit is lát éppen.
Percekig figyeltem őket, és talán most először éreztem magam igazán boldognak és teljesnek. Velünk. Azzal a férfival akit immár az életemnél is jobban szeretek, és aki bebizonyította, hogy megérdemli a szerelmem, és a közös fiukkal, akit remélhetőleg hamarosan ketten nevelünk majd...
/Steve/
Az irodában ültem a stúdióban és a nyomozótól kapott képeket nézegettem.
Boldognak tűnnek rajta. Így együtt.
Akármennyire fáj is, őt már régen elvesztettem. Mégis boldoggá tesz a tudat, hogy most mikor szükségem van rá mellettem van, még akkor is mikor a szíve máshoz húzza.
Nem hiába jött ez az ötlet a filmmel. Csak azt remélem addig nem jelenti be, hogy véget akar vetni ennek. Én akarok az lenni, aki elengedni őt. És mindenben segítségemre lesz ez a film.
Annyi vigasztal csak, hogy én maradok egyedül. Ott a családom. A másik.
Biztos vagyok benne, ha ezt Kristen megtudja sosem fogja megbocsátani nekem. Mégis talán annyi lendít a helyzetemen, hogy végig az ő boldogságát tartottam szem előtt, és hogy végül Vele lesz boldog. És persze a fiával.
Akit igaz a sajátomként szeretet, és ez így is marad, de neki az igazi szülei mellett kell felnőnie.
Eddig Rob is minden felállított akadályt jól vett, és bebizonyította számomra, hogy mellette jó helye lesz, és boldog lesz a családom. Aki valamilyen szinten az övé is.
Még magam sem gondoltam volna, hogy egyszerre ilyesmire vetemedek, de bármit megteszek Kristen boldogságáért, ami már nagyon régóta nem mellettem van.
Az mellett akinek most is a karjaiban van.
Semmit sem fogok a szemére vetni, hiszen én sem vagyok szent. Sőt az én vétkem talán még nagyobb mint az övé, de mindent megteszek, hogy jóvátegyem . . . . .
/Rob/
Nehezen, sőt mondhatom, hogy pokolian nehezen engedtem el őket magam mellől. Nemcsak Kristent hanem a fiát is, aki szintén imádok.
De a tudat vigasztal, hogy holnap újra láthatom, bár nemtudom mikor lehetünk ismét együtt.
El sem tudom mondani, milyen boldoggá tettek a mai szavai és tettei. A tudat, hogy mégis engem akar, és a férje lesz akit el fog hagyni, ha önzően is hangzik boldogsággal tölt el.
Egy kis idő az amit cserébe kér. Addig legalább néha vele lehetek, míg nem egyszer tényleg elmondhatom, hogy Ő csak az enyém.
Miután elmentek elkezdtem csomagolni holnapra, és reménykedtem hogy szép napoknak nézünk elébe. Bár ahol ő ott van az csak szép lehet. . . .
Várom a véleményeket :)
2011. február 14., hétfő
20.fejezet
Sziasztok! Sokat nem is fűzök hozzá, de hála Szilnek nagy nehezen megszületett, hamarabb meglett volna ha nem sokkol le a drágám :DDDDD, és köszi neki a javítást (LL). Nektek is a komikat (L) imádlak titeket.
Annyi hozzáfűznivaló vagy felhívásom lenne, hogy bétát keresek a Twilightos blogomra, ha érdekel valakit a dolog esetleg olvassa az részletek a Prohobited Passion blogon talán.
És még egy apróság akik a Sweet Sensations blogot olvassák, ott is van pár infó, és egy szavazás, amihez várom a véleményeket. Pussz nektek, és jó olvasást.
20.fejezet
/Rob/
- Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte Kristen, miután Ariana elengedett, de még mindig a karjaimban volt.
- Nahát, Tom, ez aztán a meglepetés.
- Mi újság, kislány? Ezer éve már – mondta Tom, majd ő is megölelte Arianát.
- Ez a csajszi volt az én Rob cimborám első szerelme – mondta vigyorogva Tom, én pedig végig Kristent arcát figyeltem.
Mintha féltékenységet láttam volna megcsillanni a szemében, és ez mosolygásra késztetett. Tetszett a reakciója, ki tudja, talán mégis van rá esély, hogy egyszer mégis csak az enyém legyen Ő. Csak az enyém.
Boldogsággal, és talán egy kis reménnyel töltött el a reakciója, és eközben egy ördögi terv fogalmazódott meg bennem.
Semmiképp sem akartam kihasználni Ariana felbukkanását, de vagyunk még mindig olyan jóban, hogy tudjam, ha megkérem, ezer örömmel lesz a segítségemre.
- És te hogy találkoztál Steve-vel? - fordultam Ariana felé.
- Eddig csak színdarabokban játszottam, de megkeresett és felajánlotta ezt a filmet. Amint megtudtam, hogy veled kellene dolgozzam, eszemben sem volt habozni.
- Jól tetted. Jobb partnert nem is kívánhattam volna – mosolyogtam rá, miközben néha Krisre pillantottam, akinek viszont látszólag cseppet sem tetszett az első szerelmem felbukkanása.
- Míg ti beszélgettek, én elmegyek a lányokhoz – szólalt meg hirtelen Kris, és átvette Rickyt Steve-től akinek időközben visszaadtam, mielőtt Ariana a nyakamba ugrott volna.
- Nem tartana sokáig, szívem. Utána én a kórházba megyek, de a sofőr hazavisz.
- Ha jobb lenne neked, átjöhetnétek este hozzám és akkor is beszélhetnénk, akkor addig mehetnél a szüleidhez. Remélem, jobban van az édesanyád.
- Még várnunk kell, de köszönöm. Az jó lenne.
- Tom is átjönne, Ariana is, te is jöhetnél a feleségeddel és egy vacsora mellett megbeszélnénk.
- Jó ötlet. Mit szólsz, szívem? - fordult Steve Kristenhez, akinek látszólag nem sok kedve volt ehhez.
- Nem hiszem, hogy én kellek oda. Meglesztek nélkülem is.
- Ugyan, kicsim, és tudod, hogy rád is számítok, ami a filmet illeti.
- A férjednek igaza van, örülnék, ha te is jönnél, nem lennél felesleges – mosolyogtam rá.
- Majd meglátjuk. Nem akarom megint másra hagyni Rickyt.
- Nem is kellene. Jöhetne ő is. Addig lefektetjük, amíg mi elleszünk.
- Akkor este találkozunk.
- Persze – válaszoltam.
- Gondolom, még mindig nem vagy a főzés nagy mestere, úgyhogy én veletek megyek, ha nem gond, és hárman csak összehozunk valami ehetőt estére – mondta Ariana.
- Ez remek ötlet, mint a régi szép időkben – szólalt meg Tom, és látszólag Krisnek nem igazán tetszett ez a mondat.
- Később találkozunk. Titeket meg, ha szeretnéd, elviszlek Ashelyhez, és este otthon találkozunk – nézett Steve a feleségére.
- Rendben. Sziasztok – köszönt felénk Kristen, majd egy utolsó végtelennek tűnő, részéről féltékenységgel fűszerezett pillantást váltottunk, majd elmentek.
- Ajaj haver, a csaj majd fel robbant a méregtől. Vagy inkább féltékenységtől? – súgta nekem Tom.
- Miről van szó?
- Semmiről.
- Ugyan, Rob. Tudod, hogy nekem elmondhatod. Barátok vagyunk, ami köztünk volt, annak meg már vége.
- Menjünk inkább, majd útközben – mondtam.
Persze, hála Tomnak, aki örömmel fecsegett az életemről, de Ariana is rákérdezett magától.
Neki is feltűnt, hogy Kristen talán nem volt valami lelkes az ötlettől, hogy ő lesz a partnerem, főleg miután Tom elmondta, hogy régen, még talán iskolás korunkban ő volt az első szerelmem.
Nem mintha ez változtatna bármin is, amit iránta érzek. Mindig is Kristen lesz, akit szeretni, és imádni fogok, és Ariana már csak barát.
- Akkor jól benne vagy, Robci – mondta ki a nevem úgy, mint régen.
- Kösz, haver, már majdnem mindenki tudja, hogy egy férjes nőt szeretek.
- Ugyan, emiatt ne aggódj. Nem hiába tűnt fel, hogy nem vagyok szimpi neki. Mert féltékeny.
- Ha gondolod, szívesen segítek a tervedben – mondta Adriana, miután nagyjából felvázoltam, mit szeretnék.
- Ha nem okozna gondot.
- Nem. A párom külföldön dolgozik, és neki sem kell mindent tudnia, és Kristennek sem, hogy nekem is van valakim. Ha ez segíthet neked, szívesen.
- Micsoda estének nézünk elébe – szólalt meg Tom a hátsó ülésről, miközben hazafelé tartottunk.
Reméltem, hogy jól sül e a tervem, és hogy ez talán segít ráébreszteni Krist, hogy én vagyok az, aki kell neki. Bár ezzel csak az a baj, hogy ezt ő is tudja, mégis hálából akar a férje mellett maradni.
Részben talán megértem, hiszen Steve mindig mellette volt, de erre akkor sem lehet alapozni egy házasságot, főleg ha ő engem szeret, ebben ugyanis teljes mértékben biztos vagyok.
Mielőtt hazamentünk volna, Ariana segítségével beszereztünk néhány dolgot, majd az utasításait követve nekiláttunk estefelé valami vacsorát kreálni.
Addig beszélgetéssel, néhány üveg sör társaságában töltöttünk a délutánt.
Mikor azonban közeledett az este, egyre idegesebb lettem. És féltékeny is.
Ismét oda lyukadtam ki ahova eddig. Zavar, hogy Kris a férjével jön, aki a szemem láttára ölelgeti és csókolgatja, és ki tudja, mit művelnek, ha kettesben vannak otthon?
Erre még gondolni sem mertem, csak kínzott a gondolata. Igyekeztem másfelé terelni őket.
Ariana egy kicsit elvált tőlünk, amíg hazament átöltözni és néhány dolgot elintézni, majd pont időben ért vissza, mielőtt megérkeztek volna Steve-ék.
Mondanom sem kell, hogy Kris gyönyörű volt, mint mindig. Egy csodás mini ruha volt rajta, amiben amint megláttam, azt kérdeztem magamtól, hogy fogom kibírni egész este mellette anélkül, hogy ne érnék hozzá.
A nappaliban foglaltunk helyet, Arianával szorosan mellettem.
Ricky Kris karjaiban volt, és este lévén kezdett álmos lenni, de még elég eleven volt, hogy felém nyújtózzon.
Kris felállt és átadta őt nekem, miközben észrevétlenül végig simítottam a karján, amibe beleremegett. Eközben egy szerelmes pillantást váltottunk.
Majd Ariana kezére esett a pillantása, ami a combomon pihent. Rögtön komor lett a tekintete és visszaült a férje mellé, aki a szemem láttára ölelte és csókolta azt a nőt, akit én is imádok.
Nem volt valami könnyű türtőztetnem magam, de muszáj volt.
Próbáltam a beszélgetésre figyelni, aminek a témája az új film volt. Még Kris sem tudta, miről szólna pontosan, de amint Steve mesélni kezdte, a torkunkon forrt a szó.
- A történet lényégében több szálon fut, amit titkok sokaságával van tarkítva. Adott egy házaspár, akinek a női tagja beleszeret egy másik férfiba, aki tulajdonképpen a gyermekének az igazi apja. De ez a férfi sokáig nem tud erről, eközben a férjnek is vannak titkolni valói. A feleség pedig képtelen távol tartani magát a férfitól, és ebből lesznek a bonyodalmak, míg végül kiderülnek a titkok és az is, hogy végül kivel marad a nő. A férjjel, vagy azzal a férfival, akibe beleszeretett.
Krisre pillantottam, és tudtam, hogy neki is ugyanaz jár a fejében.
Mintha a mi életünket akarná filmre vinni Steve. Egy két különbséggel.
Hogy sajnos nem az én fiam Ricky, és biztos vagyok benne, hogy Steve-nek semmi komolyabb titkolnivalója nincs Kris előtt, mivel sajnos még a vak is látja, hogy imádja a feleségét és a fiát is.
- Érdekes történet, biztos vagyok benne, hogy fantasztikus film lesz – szólalt meg Ariana.
- Mit gondolsz, kicsim? - kérdezte Steve Krist.
- Szerintem is fantasztikus lesz – nyögte ki nagy nehezen.
Én pedig még mindig ezen gondoltam. Hogy mi is hasonló helyzetben vagyunk, de szerencsére, Steve semmit sem sejt abból, ami Kris és köztem van. Abból lenne csak botrány, és akkor biztos nem így viselkedne velem.
Tárgyalgattuk még kicsit a film témáját, majd átmentünk az ebédlőbe vacsorázni, addig a kis Rickyt Krissel felvittük a szobámba az ágyába, amit még akkor vettem, mikor még a londoni út előtt itt laktak nálam.
Óvatosan fektette le Kris a szundikáló kisfiút, akinek puszit lehelt az arcocskájára, amiért jelen esetben most irigyeltem őt.
Miután egy utolsó pillantást vetettünk Rickyre, Kris az ajtó felé indult, de elkaptam a karját és a karomba zártam.
Rögtön kapálózni kezdett, de nem engedtem. Semmire sem vágytam egész nap, csak a közelségére.
- Eressz el. Még a végén meglát a barátnőd.
- Mi az, csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Semmi okom rá, nekem is ott a férjem – vágott vissza, és rendesen telibe talált.
Rögtön lelohasztotta a mosolyom.
- Tudod, hogy semmi okod rá. Téged szeretlek.
- Hát, nem úgy tűnik.
- Csak barátok vagyunk, ami volt, régen történt – mondtam el az igazat.
- Úgy tűnik, ő nem így gondolja. De nekem semmi jogom szemrehányást tenni neked. Azt teszel, amit akarsz, és akivel akarsz – mondta, miközben elfordította a fejét.
Álla alá nyúltam, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Te is nagyon jól tudod, hogy csak egy valakit akarok. És az te vagy. Más nő nem érdekel.
- Pedig jobb lenne. Felejts el, Rob, és pont kapóra jön Ariana. Így lenne a legjobb.
- Kinek lenne az? Szerintem egyikünknek sem.
- Hagyj elmenni, és menj vissza a barátnődhöz. Maradjunk a megbeszélteknél. Vége. Tartsunk magunkat ehhez.
- Neked menni fog? El tudod ezt felejteni? – kérdeztem, de esélyt sem hagytam, hogy válaszolhasson.
Ajkaira tapasztottam az enyémet, és csókolni kezdtem.
Kezei eközben a mellkasom ütlegelték és szabadulni próbált, de eszembe sem volt elengedni. Érzések millió kavarogtak bennem, miközben az imádott nőt ismét a karomban tartottam.
Kezeim a derekát cirógatták, miközben nyelvemmel végigsimítottam alsó ajkán, mire megtört az ellenállása.
Belemosolyogtam a csókunkba, miközben nyelvem a szájába csúsztattam. A mennyekben éreztem magam, amit édes nyelve szenvedélyes és szerelmes táncot lejtett az enyémmel.
Karjai immár nem ütlegeltek, hanem a nyakam köré fonódva vontak közelebb magukhoz. Puha ujjait a hajamba túrta, miközben csókunk egyre szenvedélyesebb lett.
Néhány utolsó csókot váltva eltolt magától.
- Ez akkor sem változtat semmin – mondta, majd kitépte magát a karomból, és magamra hagyott.
Tehát, ahogy vesszük a tervem egy része bevált. Féltékeny lett, de ahogy ő is mondta, nem változik a helyzet. Ő továbbra is a férjével van.
Vacsora után néhány ital társaságában a nappaliba mentünk.
Steve a polcom előtt nézelődött, mikor a kezébe akadt valami. Egy lemez, amire csupán néhány név volt írva, köztük az enyém és Tomé. Rögtön rá is kérdezett.
- Még Londonban zenélgettünk a srácokkal.
- Szabad? Mármint, ha nem zavar.
- Persze – intettem a lejátszó felé, majd betették a cédét.
Nekem pedig egy elég veszélyes ötletem támadt, amíg Steve, Tom és Adriana a zenével voltak elfoglalva.
- Megnézzük Rickyt? Mintha sírni hallottam volna – pillantottam Kris felé, aki először értetlenkedve nézett rám, majd férjére pillantott, aki épp a zenével volt elfoglalva.
Mikor senki sem látta már, és a szoba felé igyekeztünk, kézen fogtam és berántottam.
Nem tudom mi ütött belém, de be akartam bizonyítani neki ismét, már sokadjára, hogy még mindig én vagyok az, aki kell neki, és hogy hiába is mondja, képtelen elengedni.
Berántottam a szobába, ahol a következő pillanatban már ajkait kerestem.
Azt hittem, rögtön ellenkezni fog, vagy ellökni magától, mint ahogy nem olyan régen akart. De pont ellenkezőleg cselekedett.
Éreztem rajta, hogy ő is ugyanúgy akarja mint én, és ez boldogsággal töltött el.
- Hiába is tagadnám, hogy akarom, nem lehet. Itt nem.
- Nem érdekel. Akarlak – súgtam vissza, miközben a nyakára hintettem csókjaimat.
Karjaival kapaszkodott belém, miközben teste remegett a vágytól. Akárcsak az enyém. Nem haboztam megadni neki azt, amire mindketten vágyunk, ha most gyorsnak is kell lennünk a helyzetre nézve.
Belegondolva tényleg őrült ötlet, hiszen Kristen férje csupán pár méterre van tőlünk, miközben én magamévá teszem a feleségét. Kicsit furán, sőt mondhatni már szemétül hangzik, de jelen pillanatban semmi sem érdekel.
Valahányszor a karjaimban tartom ezt a nőt, a világ megszűnik létezni, és csak mi ketten vagyunk. Ez most sincs másképp.
Továbbra is a nyakát csókolgattam, miközben igyekeztem épségben megszabadítani a ruhájától. Melltartót nem viselt alatta, és amint elém tárultak fedetlen keblei, teljesen elvesztettem a fejem.
Mellbimbóit kezdtem kényeztetni, miközben a bugyit varázsoltam le róla. Az ő kezei sem tétlenkedtek, pillanatok alatt szabadított meg a felsőmtől és a nadrágomtól, hogy végre meztelen valónkban olvadhassunk össze.
Akármennyire is szerette volna, nem volt időnk hosszabban kényeztetni egymást, de nem is nagyon kellett, így is eléggé fel voltunk izgulva.
Erről akkor is megbizonyosodhattam, amikor ujjaim szerelmem testének mélyére fúrtam. Ajkaimat rögtön az övére nyomtam, hogy nyögéseit csókjaink nyeljék el. Akármennyire is imádom a hangjait, ezúttal nem lenne jó, ha más is hallaná őket.
A karjaimba kaptam őt, és az ajtónak döntöttem, miközben lábait a derekam köré kulcsolta. Nem haboztam tovább ezzel magunkat kínozva, hanem benyúltam összetapadt testünk közé, és már fájóan merev férfiasságomat nőiessége tüzes barlangjába küldtem.
Hátravetett fejjel nyögtem fel, amit szerencsére a zene hangja is elnyomott.
Szerelmemnek is nehézére esett visszafogni a hangját, amint elkezdtem egyre gyorsabban mozogni benne.
Többnyire ilyenkor a vállam díszítette harapásokkal, amik nem hogy fájtak, hanem még inkább feltüzeltek.
Kezeim eközben melleit becézgették. Őrjítő csípőmozgásainak hála, kisvártatva egyszerre léptünk át az édes megsemmisülések kapuján.
Kristen az imént átéltektől remegve omlott a karjaimba, miközben még mindig benne voltam, és derekamra kulcsolódott lábaitól, ha akartam, sem tudtam volna szabadulni testéből – de persze nem is akartam.
- Csak egy kicsit hadd érezzelek még – súgta a fülembe, majd csókot lehelt a nyakamra.
Szavai ismét megdobogtatták a szívemet, ami idáig is csak érte dobogott.
Örömmel teljesítettem a kérését, bár én akár örökre így maradtam volna. Mégsem lehetett.
A boldog, titkos pillanatokat egy suttogó hang szakította félbe.
- Jó lenne ha jönnétek végre – hallottuk meg Tom halk hangját, majd sajnos vissza kellett térnünk a magunk kis mennyországából a földre.
Kihúzódtam szerelmem testéből, és szinte fázni kezdtem.
Egy egy megadó sóhajjal vettük vissza magunkra a ruháinkat, majd egy szenvedélyes, ugyanakkor szerelmes csókot váltottunk.
- Szeretlek. Csak téged – fordítottam magam felé, mielőtt kiléptünk volna.
- Én is téged akármi is történik – mondta, majd egy utolsó csókot nyomott ajkaimra, és kilépett a szobából, én pedig követtem.
Ezek után végképp nem tudom, hogyan fogom betartani, amit ígértünk, hogy ennek vége köztünk.
Még szerencse, hogy Steve-et addig lefoglalta a zene, és hogy a szobában Ricky sem ébredt fel az anyja és jómagam hangjaira.
Ariana, akárcsak Tom, mintha összebeszéltek volna, kaján vigyorral a képükön néztek ránk. Talán Steve reakciójától féltem, és reméltem, hogy nem sejt semmit.
- Ne haragudj, csak Ricky felsírt, de visszaaludt.
- Akkor jobb lenne, ha mennék, és hagynánk Robékat is pihenni.
- A zenék pedig fantasztikusak. Egy-kettőt ha nem bánod akár fel is használhatnánk a filmhez. Nagyszerűen a számok – mondta Steve, mire nekem ismét leesett az állam.
- Azért annyira nem jók.
- Ugyan, ne szerénykedj, ezek fantasztikusak. Feltéve, ha a többiek is belemennek.
- Szerintem nem lesz gond, de biztos találnál jobb zenéket, mint ezek.
- Van egy-kettő ami nagyon tetszik, és pont jó is lenne. De ezt is megbeszéljük még. Az utolsó simításokkal dolgozunk a Twilighton, addig előkészülünk erre a filmre. Nektek addig lesz néhány szabadnapotok. Aztán, ha benne vagytok, belevágunk ebbe.
- Az remek lenne.
- Kicsim, hozod Rickyt és akár mehetnénk? Ariana, ha akarod, hazaviszünk – mondta Steve.
- Ha nem okozna gondot. A srácok akkor mehetnének pihenni – pillantott rám mosolyogva Ariana.
Kristent elnézve nem igazán díjazta férje ötletét, de mintha részben örült is volna, hogy nem marad itt, vagy nem én viszem haza. Ez ismét örömmel töltött el.
Kristen a szobák felé indult, hogy hozza Rickyt, de ezúttal nem tudtam utána menni.
Steve addigra elköszönt tőlünk, és Ariana cselesen előre vitte, így nyugodtan el tudtam köszönni Kriséktől, míg Tom a konyhába száműzte magát.
- Nem tetszik az ötlet, de inkább velünk jöjjön, mint itt maradjon, még a végén... Bár azt csinálsz, amit akarsz.
- Ne kezd megint. Nem csináltam volna vele semmit. Csak veled akarom azt csinálni – súgtam a fülébe. – És tetszik, hogy féltékeny vagy. Ez az jelenti, hogy szeretsz.
- Nem vagyok féltékeny. És tudod, hogy szeretlek, akárhogy is áll most ez a dolog velünk.
- Tudom. És csak ez éltet – mondtam, majd felé hajoltam, hogy megcsókoljam.
Egy mindennél édesebb csókot váltottunk, majd elszakadt tőlem, és az ajtó felé indult.
Sóhajtva néztem utána, majd néztem ahogy elhajtanak.
- Nemsemmi vagy, tesó. Merész húzás volt, majdnem hogy a férje szeme láttára – célzott itt a kis afférunkra Krissel.
- Tudom, de teljesen megőrjít ez a nő.
- Azt látom. És azt is, hogy nem nagyon megy ez a hagyjuk abba a dolgot.
- Hát nem. És nem tudom, mi lesz ebből.
- Azért, gondolom, örült a fejed. Krist majd megette a féltékenység amikor Arianaval látott.
- Ez volt a cél. De pokoli jó érzés, mert tudom, hogy szeret. Bár ezt enélkül is tudtam.
Tommal visszamentünk a nappaliba iszogatni még egy kicsit, és végre ezek után talán reménykedve hajthattam álomra a fejem.
/Kristen/
Ekkora őrültséget sem csináltam még, de nem bírtam. Fogalmam sincs, mit művel velem ez a pasi, de képtelen vagyok meglenni nélküle.
Akármilyen veszélyes is volt ezt tenni, el sem tudom mondani, milyen érzés volt ismét a karjaiban lenni, és az övének lenni.
Emellett hazafelé Steve-vel, miután Arianat hazavittük, a bűntudat is gyötörni kezdett.
Hiába döntöttem el, hogy Steve-vel maradok, és biztos, hogy egyelőre kitartok a döntés mellett, de tudom, hogy hosszútávon ez nem fog menni.
A hála, amit iránta érzek, nem elég a házassághoz. Szeretem őt, de közel sem úgy, mint Robot.
Ismét azt kérdezgetem magamtól, amit az utóbbi időben már annyiszor.
Mit tegyek?
De a választ még mindig nem tudom. Csak azt, hogy ez a házasság nem fog működni így sokáig.
Hazaérve Rickyt lefektettem, majd én is lezuhanyoztam, miközben még mindig magamon éreztem Rob érintéseit, a simogatásait, a csókjait.
Csak rá vágytam, hiába voltam nem olyan régen az övé.
Kelletlenül másztam ki a zuhany alól, amire Steve átöltözve várt rám a szobában.
- Ha nem baj, igaz késő van, de bemegyek anyuékhoz, legalább apa is had pihenjen kicsit.
- Persze, hogy nem. De neked is pihenned kellene. Vagy ott vagy, ha nem, akkor dolgozol. Neked is kell pihenned.
- Fogok, ne aggódj. Lesz néhány olyan jelent a filmben amit egy tengerparti helyen akarok forgatni, és arra gondoltam Robékkal elmehetnék valahová egy szigetre kinézni a helyet. És pihenhetnénk is egy-két napot.
Na most leszek bajban. Hihetetlen, hogy Steve-nek mindig van valami ötlete. Néha azt kívánom, ne lennének a filmjei, amik mindig valami galibát okoznak.
- Elég lenne, ha csak ti mennétek.
- Ne csináld már, szívem. Olyan régen utaztunk el együtt. Csak két-három nap az egész.
És ilyenkor jön az, hogy nem tudok nemet mondani neki.
- Legyen – adtam meg magam ismét.
Ha Steve tudná, hogy folyamatosan egy másik férfi karjaiba sodor, biztos nem csinálná ezt.
De félek is emiatt, hiába mondta, hogy Ariana már csak a barátja. Régen szerette, és még mindig elég jól megvannak.
Erre gondolni sem mertem. Még a gondolta is fáj, hogy más nőt szeressen, hogy máshoz érjen úgy, ahogy hozzám.
Önző dolog, de csak magamnak akarom őt.
Nem tudom, hogy mint lesz, de ebben a pillanatban ezekkel a gondolatokkal döntöttem el, hogy amint Steve anyja jobban lesz, és úgy látom, mégis megteszem azt, amire sosem gondoltam.
Beszélek vele, és elmondom neki Robot.
Bár előtte jobb lenne vele beszélni. Hiszen, ha elmondom Steve-nek, ha mindent bevallok neki, biztos vagyok benne, hogy azzal Rob karrierjének is annyi.
Ismét ott tartok, hogy nem tudom mit tegyek. Valamit így is, úgy is tönkre fogok tenni. A házasságom lesz az, vagy Rob és a karrierje?
Azt hiszem, jobb lenne, ha várnék ezzel. Legalább míg a filmeket megcsinálják. De az is, ki tudja mennyi idő.
Azt tudom csak, hogy képtelen leszek meglenni Rob nélkül. Már úgy van szükségem rá, mint az éltető levegőre.
Egyelőre talán az lesz a legjobb, ha minden marad, ahogy van. Robnak sem szólok, mire jutottam. Nem akarom, hogy netán ha úgy alakul, vagy történik valami, hiába reménykedjen.
Még szerencse, hogy eddig nem jött az elég kézenfekvő dologra, hogy Ricky az ő fia, de félek, hogy ami késik nem múlik.....
Miután Steve elment, én is ágyba bújtam, és az Ő arcát látva utoljára magam előtt merültem el az álmok tengerében.
Reggel a gőgicsélő kisfiam ébresztett, aki az ennivalóját követelte. Steve is itthon volt már, ő hozta be nekem Rickyt.
Amint megkapta amire vágyott, mosolyogva ficánkolt a karjaimban.
Steve átvette őt tőlem, amíg én is összekaptam magam. Steve már szólt Robnak az utazási terveiről, ezt akarta megbeszélni velük, hogy mikor és hova mehetnénk, így bekísértük őt a stúdióba.
Robék még nem voltak itt, Steve pedig néhány telefont intézett, addig én öltözőbe mentem, és felhívtam Ashleyt.
Persze, elég kíváncsi természet révén, nagyjából mindent elmondtam neki, persze ügyelve arra nehogy bárki is meghallja.
- Tudod, hogy rám számíthatsz. De látva és tudva így rólad meg Robról, amilyen most veletek, még jobb lenne, ha tudná.
- Mit lenne jó tudnia Robnak? – kérdeztem vissza, majd leesett mire gondol Ash.
- Azt, hogy Ricky az ő fia – mondtam ki hangosan Ashleynek.
- Hogy mi? Rob az apja a fiadnak? – hallottam hirtelen egy hangot mögülem, és még a vér is megfagyott az ereimben.
Hátrafordultam, és egy szintén döbbent szempárral találtam szembe magam...
Várom a véleményeket :)
Annyi hozzáfűznivaló vagy felhívásom lenne, hogy bétát keresek a Twilightos blogomra, ha érdekel valakit a dolog esetleg olvassa az részletek a Prohobited Passion blogon talán.
És még egy apróság akik a Sweet Sensations blogot olvassák, ott is van pár infó, és egy szavazás, amihez várom a véleményeket. Pussz nektek, és jó olvasást.
20.fejezet
/Rob/
- Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte Kristen, miután Ariana elengedett, de még mindig a karjaimban volt.
- Nahát, Tom, ez aztán a meglepetés.
- Mi újság, kislány? Ezer éve már – mondta Tom, majd ő is megölelte Arianát.
- Ez a csajszi volt az én Rob cimborám első szerelme – mondta vigyorogva Tom, én pedig végig Kristent arcát figyeltem.
Mintha féltékenységet láttam volna megcsillanni a szemében, és ez mosolygásra késztetett. Tetszett a reakciója, ki tudja, talán mégis van rá esély, hogy egyszer mégis csak az enyém legyen Ő. Csak az enyém.
Boldogsággal, és talán egy kis reménnyel töltött el a reakciója, és eközben egy ördögi terv fogalmazódott meg bennem.
Semmiképp sem akartam kihasználni Ariana felbukkanását, de vagyunk még mindig olyan jóban, hogy tudjam, ha megkérem, ezer örömmel lesz a segítségemre.
- És te hogy találkoztál Steve-vel? - fordultam Ariana felé.
- Eddig csak színdarabokban játszottam, de megkeresett és felajánlotta ezt a filmet. Amint megtudtam, hogy veled kellene dolgozzam, eszemben sem volt habozni.
- Jól tetted. Jobb partnert nem is kívánhattam volna – mosolyogtam rá, miközben néha Krisre pillantottam, akinek viszont látszólag cseppet sem tetszett az első szerelmem felbukkanása.
- Míg ti beszélgettek, én elmegyek a lányokhoz – szólalt meg hirtelen Kris, és átvette Rickyt Steve-től akinek időközben visszaadtam, mielőtt Ariana a nyakamba ugrott volna.
- Nem tartana sokáig, szívem. Utána én a kórházba megyek, de a sofőr hazavisz.
- Ha jobb lenne neked, átjöhetnétek este hozzám és akkor is beszélhetnénk, akkor addig mehetnél a szüleidhez. Remélem, jobban van az édesanyád.
- Még várnunk kell, de köszönöm. Az jó lenne.
- Tom is átjönne, Ariana is, te is jöhetnél a feleségeddel és egy vacsora mellett megbeszélnénk.
- Jó ötlet. Mit szólsz, szívem? - fordult Steve Kristenhez, akinek látszólag nem sok kedve volt ehhez.
- Nem hiszem, hogy én kellek oda. Meglesztek nélkülem is.
- Ugyan, kicsim, és tudod, hogy rád is számítok, ami a filmet illeti.
- A férjednek igaza van, örülnék, ha te is jönnél, nem lennél felesleges – mosolyogtam rá.
- Majd meglátjuk. Nem akarom megint másra hagyni Rickyt.
- Nem is kellene. Jöhetne ő is. Addig lefektetjük, amíg mi elleszünk.
- Akkor este találkozunk.
- Persze – válaszoltam.
- Gondolom, még mindig nem vagy a főzés nagy mestere, úgyhogy én veletek megyek, ha nem gond, és hárman csak összehozunk valami ehetőt estére – mondta Ariana.
- Ez remek ötlet, mint a régi szép időkben – szólalt meg Tom, és látszólag Krisnek nem igazán tetszett ez a mondat.
- Később találkozunk. Titeket meg, ha szeretnéd, elviszlek Ashelyhez, és este otthon találkozunk – nézett Steve a feleségére.
- Rendben. Sziasztok – köszönt felénk Kristen, majd egy utolsó végtelennek tűnő, részéről féltékenységgel fűszerezett pillantást váltottunk, majd elmentek.
- Ajaj haver, a csaj majd fel robbant a méregtől. Vagy inkább féltékenységtől? – súgta nekem Tom.
- Miről van szó?
- Semmiről.
- Ugyan, Rob. Tudod, hogy nekem elmondhatod. Barátok vagyunk, ami köztünk volt, annak meg már vége.
- Menjünk inkább, majd útközben – mondtam.
Persze, hála Tomnak, aki örömmel fecsegett az életemről, de Ariana is rákérdezett magától.
Neki is feltűnt, hogy Kristen talán nem volt valami lelkes az ötlettől, hogy ő lesz a partnerem, főleg miután Tom elmondta, hogy régen, még talán iskolás korunkban ő volt az első szerelmem.
Nem mintha ez változtatna bármin is, amit iránta érzek. Mindig is Kristen lesz, akit szeretni, és imádni fogok, és Ariana már csak barát.
- Akkor jól benne vagy, Robci – mondta ki a nevem úgy, mint régen.
- Kösz, haver, már majdnem mindenki tudja, hogy egy férjes nőt szeretek.
- Ugyan, emiatt ne aggódj. Nem hiába tűnt fel, hogy nem vagyok szimpi neki. Mert féltékeny.
- Ha gondolod, szívesen segítek a tervedben – mondta Adriana, miután nagyjából felvázoltam, mit szeretnék.
- Ha nem okozna gondot.
- Nem. A párom külföldön dolgozik, és neki sem kell mindent tudnia, és Kristennek sem, hogy nekem is van valakim. Ha ez segíthet neked, szívesen.
- Micsoda estének nézünk elébe – szólalt meg Tom a hátsó ülésről, miközben hazafelé tartottunk.
Reméltem, hogy jól sül e a tervem, és hogy ez talán segít ráébreszteni Krist, hogy én vagyok az, aki kell neki. Bár ezzel csak az a baj, hogy ezt ő is tudja, mégis hálából akar a férje mellett maradni.
Részben talán megértem, hiszen Steve mindig mellette volt, de erre akkor sem lehet alapozni egy házasságot, főleg ha ő engem szeret, ebben ugyanis teljes mértékben biztos vagyok.
Mielőtt hazamentünk volna, Ariana segítségével beszereztünk néhány dolgot, majd az utasításait követve nekiláttunk estefelé valami vacsorát kreálni.
Addig beszélgetéssel, néhány üveg sör társaságában töltöttünk a délutánt.
Mikor azonban közeledett az este, egyre idegesebb lettem. És féltékeny is.
Ismét oda lyukadtam ki ahova eddig. Zavar, hogy Kris a férjével jön, aki a szemem láttára ölelgeti és csókolgatja, és ki tudja, mit művelnek, ha kettesben vannak otthon?
Erre még gondolni sem mertem, csak kínzott a gondolata. Igyekeztem másfelé terelni őket.
Ariana egy kicsit elvált tőlünk, amíg hazament átöltözni és néhány dolgot elintézni, majd pont időben ért vissza, mielőtt megérkeztek volna Steve-ék.
Mondanom sem kell, hogy Kris gyönyörű volt, mint mindig. Egy csodás mini ruha volt rajta, amiben amint megláttam, azt kérdeztem magamtól, hogy fogom kibírni egész este mellette anélkül, hogy ne érnék hozzá.
A nappaliban foglaltunk helyet, Arianával szorosan mellettem.
Ricky Kris karjaiban volt, és este lévén kezdett álmos lenni, de még elég eleven volt, hogy felém nyújtózzon.
Kris felállt és átadta őt nekem, miközben észrevétlenül végig simítottam a karján, amibe beleremegett. Eközben egy szerelmes pillantást váltottunk.
Majd Ariana kezére esett a pillantása, ami a combomon pihent. Rögtön komor lett a tekintete és visszaült a férje mellé, aki a szemem láttára ölelte és csókolta azt a nőt, akit én is imádok.
Nem volt valami könnyű türtőztetnem magam, de muszáj volt.
Próbáltam a beszélgetésre figyelni, aminek a témája az új film volt. Még Kris sem tudta, miről szólna pontosan, de amint Steve mesélni kezdte, a torkunkon forrt a szó.
- A történet lényégében több szálon fut, amit titkok sokaságával van tarkítva. Adott egy házaspár, akinek a női tagja beleszeret egy másik férfiba, aki tulajdonképpen a gyermekének az igazi apja. De ez a férfi sokáig nem tud erről, eközben a férjnek is vannak titkolni valói. A feleség pedig képtelen távol tartani magát a férfitól, és ebből lesznek a bonyodalmak, míg végül kiderülnek a titkok és az is, hogy végül kivel marad a nő. A férjjel, vagy azzal a férfival, akibe beleszeretett.
Krisre pillantottam, és tudtam, hogy neki is ugyanaz jár a fejében.
Mintha a mi életünket akarná filmre vinni Steve. Egy két különbséggel.
Hogy sajnos nem az én fiam Ricky, és biztos vagyok benne, hogy Steve-nek semmi komolyabb titkolnivalója nincs Kris előtt, mivel sajnos még a vak is látja, hogy imádja a feleségét és a fiát is.
- Érdekes történet, biztos vagyok benne, hogy fantasztikus film lesz – szólalt meg Ariana.
- Mit gondolsz, kicsim? - kérdezte Steve Krist.
- Szerintem is fantasztikus lesz – nyögte ki nagy nehezen.
Én pedig még mindig ezen gondoltam. Hogy mi is hasonló helyzetben vagyunk, de szerencsére, Steve semmit sem sejt abból, ami Kris és köztem van. Abból lenne csak botrány, és akkor biztos nem így viselkedne velem.
Tárgyalgattuk még kicsit a film témáját, majd átmentünk az ebédlőbe vacsorázni, addig a kis Rickyt Krissel felvittük a szobámba az ágyába, amit még akkor vettem, mikor még a londoni út előtt itt laktak nálam.
Óvatosan fektette le Kris a szundikáló kisfiút, akinek puszit lehelt az arcocskájára, amiért jelen esetben most irigyeltem őt.
Miután egy utolsó pillantást vetettünk Rickyre, Kris az ajtó felé indult, de elkaptam a karját és a karomba zártam.
Rögtön kapálózni kezdett, de nem engedtem. Semmire sem vágytam egész nap, csak a közelségére.
- Eressz el. Még a végén meglát a barátnőd.
- Mi az, csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Semmi okom rá, nekem is ott a férjem – vágott vissza, és rendesen telibe talált.
Rögtön lelohasztotta a mosolyom.
- Tudod, hogy semmi okod rá. Téged szeretlek.
- Hát, nem úgy tűnik.
- Csak barátok vagyunk, ami volt, régen történt – mondtam el az igazat.
- Úgy tűnik, ő nem így gondolja. De nekem semmi jogom szemrehányást tenni neked. Azt teszel, amit akarsz, és akivel akarsz – mondta, miközben elfordította a fejét.
Álla alá nyúltam, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Te is nagyon jól tudod, hogy csak egy valakit akarok. És az te vagy. Más nő nem érdekel.
- Pedig jobb lenne. Felejts el, Rob, és pont kapóra jön Ariana. Így lenne a legjobb.
- Kinek lenne az? Szerintem egyikünknek sem.
- Hagyj elmenni, és menj vissza a barátnődhöz. Maradjunk a megbeszélteknél. Vége. Tartsunk magunkat ehhez.
- Neked menni fog? El tudod ezt felejteni? – kérdeztem, de esélyt sem hagytam, hogy válaszolhasson.
Ajkaira tapasztottam az enyémet, és csókolni kezdtem.
Kezei eközben a mellkasom ütlegelték és szabadulni próbált, de eszembe sem volt elengedni. Érzések millió kavarogtak bennem, miközben az imádott nőt ismét a karomban tartottam.
Kezeim a derekát cirógatták, miközben nyelvemmel végigsimítottam alsó ajkán, mire megtört az ellenállása.
Belemosolyogtam a csókunkba, miközben nyelvem a szájába csúsztattam. A mennyekben éreztem magam, amit édes nyelve szenvedélyes és szerelmes táncot lejtett az enyémmel.
Karjai immár nem ütlegeltek, hanem a nyakam köré fonódva vontak közelebb magukhoz. Puha ujjait a hajamba túrta, miközben csókunk egyre szenvedélyesebb lett.
Néhány utolsó csókot váltva eltolt magától.
- Ez akkor sem változtat semmin – mondta, majd kitépte magát a karomból, és magamra hagyott.
Tehát, ahogy vesszük a tervem egy része bevált. Féltékeny lett, de ahogy ő is mondta, nem változik a helyzet. Ő továbbra is a férjével van.
Vacsora után néhány ital társaságában a nappaliba mentünk.
Steve a polcom előtt nézelődött, mikor a kezébe akadt valami. Egy lemez, amire csupán néhány név volt írva, köztük az enyém és Tomé. Rögtön rá is kérdezett.
- Még Londonban zenélgettünk a srácokkal.
- Szabad? Mármint, ha nem zavar.
- Persze – intettem a lejátszó felé, majd betették a cédét.
Nekem pedig egy elég veszélyes ötletem támadt, amíg Steve, Tom és Adriana a zenével voltak elfoglalva.
- Megnézzük Rickyt? Mintha sírni hallottam volna – pillantottam Kris felé, aki először értetlenkedve nézett rám, majd férjére pillantott, aki épp a zenével volt elfoglalva.
Mikor senki sem látta már, és a szoba felé igyekeztünk, kézen fogtam és berántottam.
Nem tudom mi ütött belém, de be akartam bizonyítani neki ismét, már sokadjára, hogy még mindig én vagyok az, aki kell neki, és hogy hiába is mondja, képtelen elengedni.
Berántottam a szobába, ahol a következő pillanatban már ajkait kerestem.
Azt hittem, rögtön ellenkezni fog, vagy ellökni magától, mint ahogy nem olyan régen akart. De pont ellenkezőleg cselekedett.
Éreztem rajta, hogy ő is ugyanúgy akarja mint én, és ez boldogsággal töltött el.
- Hiába is tagadnám, hogy akarom, nem lehet. Itt nem.
- Nem érdekel. Akarlak – súgtam vissza, miközben a nyakára hintettem csókjaimat.
Karjaival kapaszkodott belém, miközben teste remegett a vágytól. Akárcsak az enyém. Nem haboztam megadni neki azt, amire mindketten vágyunk, ha most gyorsnak is kell lennünk a helyzetre nézve.
Belegondolva tényleg őrült ötlet, hiszen Kristen férje csupán pár méterre van tőlünk, miközben én magamévá teszem a feleségét. Kicsit furán, sőt mondhatni már szemétül hangzik, de jelen pillanatban semmi sem érdekel.
Valahányszor a karjaimban tartom ezt a nőt, a világ megszűnik létezni, és csak mi ketten vagyunk. Ez most sincs másképp.
Továbbra is a nyakát csókolgattam, miközben igyekeztem épségben megszabadítani a ruhájától. Melltartót nem viselt alatta, és amint elém tárultak fedetlen keblei, teljesen elvesztettem a fejem.
Mellbimbóit kezdtem kényeztetni, miközben a bugyit varázsoltam le róla. Az ő kezei sem tétlenkedtek, pillanatok alatt szabadított meg a felsőmtől és a nadrágomtól, hogy végre meztelen valónkban olvadhassunk össze.
Akármennyire is szerette volna, nem volt időnk hosszabban kényeztetni egymást, de nem is nagyon kellett, így is eléggé fel voltunk izgulva.
Erről akkor is megbizonyosodhattam, amikor ujjaim szerelmem testének mélyére fúrtam. Ajkaimat rögtön az övére nyomtam, hogy nyögéseit csókjaink nyeljék el. Akármennyire is imádom a hangjait, ezúttal nem lenne jó, ha más is hallaná őket.
A karjaimba kaptam őt, és az ajtónak döntöttem, miközben lábait a derekam köré kulcsolta. Nem haboztam tovább ezzel magunkat kínozva, hanem benyúltam összetapadt testünk közé, és már fájóan merev férfiasságomat nőiessége tüzes barlangjába küldtem.
Hátravetett fejjel nyögtem fel, amit szerencsére a zene hangja is elnyomott.
Szerelmemnek is nehézére esett visszafogni a hangját, amint elkezdtem egyre gyorsabban mozogni benne.
Többnyire ilyenkor a vállam díszítette harapásokkal, amik nem hogy fájtak, hanem még inkább feltüzeltek.
Kezeim eközben melleit becézgették. Őrjítő csípőmozgásainak hála, kisvártatva egyszerre léptünk át az édes megsemmisülések kapuján.
Kristen az imént átéltektől remegve omlott a karjaimba, miközben még mindig benne voltam, és derekamra kulcsolódott lábaitól, ha akartam, sem tudtam volna szabadulni testéből – de persze nem is akartam.
- Csak egy kicsit hadd érezzelek még – súgta a fülembe, majd csókot lehelt a nyakamra.
Szavai ismét megdobogtatták a szívemet, ami idáig is csak érte dobogott.
Örömmel teljesítettem a kérését, bár én akár örökre így maradtam volna. Mégsem lehetett.
A boldog, titkos pillanatokat egy suttogó hang szakította félbe.
- Jó lenne ha jönnétek végre – hallottuk meg Tom halk hangját, majd sajnos vissza kellett térnünk a magunk kis mennyországából a földre.
Kihúzódtam szerelmem testéből, és szinte fázni kezdtem.
Egy egy megadó sóhajjal vettük vissza magunkra a ruháinkat, majd egy szenvedélyes, ugyanakkor szerelmes csókot váltottunk.
- Szeretlek. Csak téged – fordítottam magam felé, mielőtt kiléptünk volna.
- Én is téged akármi is történik – mondta, majd egy utolsó csókot nyomott ajkaimra, és kilépett a szobából, én pedig követtem.
Ezek után végképp nem tudom, hogyan fogom betartani, amit ígértünk, hogy ennek vége köztünk.
Még szerencse, hogy Steve-et addig lefoglalta a zene, és hogy a szobában Ricky sem ébredt fel az anyja és jómagam hangjaira.
Ariana, akárcsak Tom, mintha összebeszéltek volna, kaján vigyorral a képükön néztek ránk. Talán Steve reakciójától féltem, és reméltem, hogy nem sejt semmit.
- Ne haragudj, csak Ricky felsírt, de visszaaludt.
- Akkor jobb lenne, ha mennék, és hagynánk Robékat is pihenni.
- A zenék pedig fantasztikusak. Egy-kettőt ha nem bánod akár fel is használhatnánk a filmhez. Nagyszerűen a számok – mondta Steve, mire nekem ismét leesett az állam.
- Azért annyira nem jók.
- Ugyan, ne szerénykedj, ezek fantasztikusak. Feltéve, ha a többiek is belemennek.
- Szerintem nem lesz gond, de biztos találnál jobb zenéket, mint ezek.
- Van egy-kettő ami nagyon tetszik, és pont jó is lenne. De ezt is megbeszéljük még. Az utolsó simításokkal dolgozunk a Twilighton, addig előkészülünk erre a filmre. Nektek addig lesz néhány szabadnapotok. Aztán, ha benne vagytok, belevágunk ebbe.
- Az remek lenne.
- Kicsim, hozod Rickyt és akár mehetnénk? Ariana, ha akarod, hazaviszünk – mondta Steve.
- Ha nem okozna gondot. A srácok akkor mehetnének pihenni – pillantott rám mosolyogva Ariana.
Kristent elnézve nem igazán díjazta férje ötletét, de mintha részben örült is volna, hogy nem marad itt, vagy nem én viszem haza. Ez ismét örömmel töltött el.
Kristen a szobák felé indult, hogy hozza Rickyt, de ezúttal nem tudtam utána menni.
Steve addigra elköszönt tőlünk, és Ariana cselesen előre vitte, így nyugodtan el tudtam köszönni Kriséktől, míg Tom a konyhába száműzte magát.
- Nem tetszik az ötlet, de inkább velünk jöjjön, mint itt maradjon, még a végén... Bár azt csinálsz, amit akarsz.
- Ne kezd megint. Nem csináltam volna vele semmit. Csak veled akarom azt csinálni – súgtam a fülébe. – És tetszik, hogy féltékeny vagy. Ez az jelenti, hogy szeretsz.
- Nem vagyok féltékeny. És tudod, hogy szeretlek, akárhogy is áll most ez a dolog velünk.
- Tudom. És csak ez éltet – mondtam, majd felé hajoltam, hogy megcsókoljam.
Egy mindennél édesebb csókot váltottunk, majd elszakadt tőlem, és az ajtó felé indult.
Sóhajtva néztem utána, majd néztem ahogy elhajtanak.
- Nemsemmi vagy, tesó. Merész húzás volt, majdnem hogy a férje szeme láttára – célzott itt a kis afférunkra Krissel.
- Tudom, de teljesen megőrjít ez a nő.
- Azt látom. És azt is, hogy nem nagyon megy ez a hagyjuk abba a dolgot.
- Hát nem. És nem tudom, mi lesz ebből.
- Azért, gondolom, örült a fejed. Krist majd megette a féltékenység amikor Arianaval látott.
- Ez volt a cél. De pokoli jó érzés, mert tudom, hogy szeret. Bár ezt enélkül is tudtam.
Tommal visszamentünk a nappaliba iszogatni még egy kicsit, és végre ezek után talán reménykedve hajthattam álomra a fejem.
/Kristen/
Ekkora őrültséget sem csináltam még, de nem bírtam. Fogalmam sincs, mit művel velem ez a pasi, de képtelen vagyok meglenni nélküle.
Akármilyen veszélyes is volt ezt tenni, el sem tudom mondani, milyen érzés volt ismét a karjaiban lenni, és az övének lenni.
Emellett hazafelé Steve-vel, miután Arianat hazavittük, a bűntudat is gyötörni kezdett.
Hiába döntöttem el, hogy Steve-vel maradok, és biztos, hogy egyelőre kitartok a döntés mellett, de tudom, hogy hosszútávon ez nem fog menni.
A hála, amit iránta érzek, nem elég a házassághoz. Szeretem őt, de közel sem úgy, mint Robot.
Ismét azt kérdezgetem magamtól, amit az utóbbi időben már annyiszor.
Mit tegyek?
De a választ még mindig nem tudom. Csak azt, hogy ez a házasság nem fog működni így sokáig.
Hazaérve Rickyt lefektettem, majd én is lezuhanyoztam, miközben még mindig magamon éreztem Rob érintéseit, a simogatásait, a csókjait.
Csak rá vágytam, hiába voltam nem olyan régen az övé.
Kelletlenül másztam ki a zuhany alól, amire Steve átöltözve várt rám a szobában.
- Ha nem baj, igaz késő van, de bemegyek anyuékhoz, legalább apa is had pihenjen kicsit.
- Persze, hogy nem. De neked is pihenned kellene. Vagy ott vagy, ha nem, akkor dolgozol. Neked is kell pihenned.
- Fogok, ne aggódj. Lesz néhány olyan jelent a filmben amit egy tengerparti helyen akarok forgatni, és arra gondoltam Robékkal elmehetnék valahová egy szigetre kinézni a helyet. És pihenhetnénk is egy-két napot.
Na most leszek bajban. Hihetetlen, hogy Steve-nek mindig van valami ötlete. Néha azt kívánom, ne lennének a filmjei, amik mindig valami galibát okoznak.
- Elég lenne, ha csak ti mennétek.
- Ne csináld már, szívem. Olyan régen utaztunk el együtt. Csak két-három nap az egész.
És ilyenkor jön az, hogy nem tudok nemet mondani neki.
- Legyen – adtam meg magam ismét.
Ha Steve tudná, hogy folyamatosan egy másik férfi karjaiba sodor, biztos nem csinálná ezt.
De félek is emiatt, hiába mondta, hogy Ariana már csak a barátja. Régen szerette, és még mindig elég jól megvannak.
Erre gondolni sem mertem. Még a gondolta is fáj, hogy más nőt szeressen, hogy máshoz érjen úgy, ahogy hozzám.
Önző dolog, de csak magamnak akarom őt.
Nem tudom, hogy mint lesz, de ebben a pillanatban ezekkel a gondolatokkal döntöttem el, hogy amint Steve anyja jobban lesz, és úgy látom, mégis megteszem azt, amire sosem gondoltam.
Beszélek vele, és elmondom neki Robot.
Bár előtte jobb lenne vele beszélni. Hiszen, ha elmondom Steve-nek, ha mindent bevallok neki, biztos vagyok benne, hogy azzal Rob karrierjének is annyi.
Ismét ott tartok, hogy nem tudom mit tegyek. Valamit így is, úgy is tönkre fogok tenni. A házasságom lesz az, vagy Rob és a karrierje?
Azt hiszem, jobb lenne, ha várnék ezzel. Legalább míg a filmeket megcsinálják. De az is, ki tudja mennyi idő.
Azt tudom csak, hogy képtelen leszek meglenni Rob nélkül. Már úgy van szükségem rá, mint az éltető levegőre.
Egyelőre talán az lesz a legjobb, ha minden marad, ahogy van. Robnak sem szólok, mire jutottam. Nem akarom, hogy netán ha úgy alakul, vagy történik valami, hiába reménykedjen.
Még szerencse, hogy eddig nem jött az elég kézenfekvő dologra, hogy Ricky az ő fia, de félek, hogy ami késik nem múlik.....
Miután Steve elment, én is ágyba bújtam, és az Ő arcát látva utoljára magam előtt merültem el az álmok tengerében.
Reggel a gőgicsélő kisfiam ébresztett, aki az ennivalóját követelte. Steve is itthon volt már, ő hozta be nekem Rickyt.
Amint megkapta amire vágyott, mosolyogva ficánkolt a karjaimban.
Steve átvette őt tőlem, amíg én is összekaptam magam. Steve már szólt Robnak az utazási terveiről, ezt akarta megbeszélni velük, hogy mikor és hova mehetnénk, így bekísértük őt a stúdióba.
Robék még nem voltak itt, Steve pedig néhány telefont intézett, addig én öltözőbe mentem, és felhívtam Ashleyt.
Persze, elég kíváncsi természet révén, nagyjából mindent elmondtam neki, persze ügyelve arra nehogy bárki is meghallja.
- Tudod, hogy rám számíthatsz. De látva és tudva így rólad meg Robról, amilyen most veletek, még jobb lenne, ha tudná.
- Mit lenne jó tudnia Robnak? – kérdeztem vissza, majd leesett mire gondol Ash.
- Azt, hogy Ricky az ő fia – mondtam ki hangosan Ashleynek.
- Hogy mi? Rob az apja a fiadnak? – hallottam hirtelen egy hangot mögülem, és még a vér is megfagyott az ereimben.
Hátrafordultam, és egy szintén döbbent szempárral találtam szembe magam...
Várom a véleményeket :)
2011. február 12., szombat
19.fejezet
Sziasztok! Először is bocsánat, hogy kicsit sokára jött a fejezet, de a héten nem voltam hangulatban, hogy akármi normálisat alkossak. Remélem most valamennyire azért sikerült. Szilemnek köszönöm a javítást (LL), nektek pedig a komikat az előzőhöz, de is várom a véleményeket. Pussz: Liz
19.fejezet
/Kristen/
Sosem gondoltam volna azok után, amilyennek első látásra tűnt Rob, és az első benyomás után, hogy egyszer így fogok érezni iránta.
Szinte fáj, hogy nincs mellettem. Bár a továbbiakban, hogy hogyan alakul, csak az én döntésem lesz. De egy valakinek fájdalmat fogok okozni. Hiába nem akarom, ez elkerülhetetlen.
A vele töltött napok után biztos vagyok benne, hogy ő az, aki mellett tényleg boldog lehetek, lehetünk. Nemcsak én, hanem a fiunk is, aki megérdemelné, és most már Rob is, hogy tudja, Ricky a kettőnk fia.
Mégis, még mindig ott van Steve.
Annak idején, mikor megcsaltam őt Robbal, és teherbe estem, nem firtatta kitől, mellettem volt, és velem együtt várta Rickyt, és nevelte eddig.
Nem tehetem meg vele, hogy elveszem tőle, és hogy én is ekkora fájdalmat okozok neki. Főleg most mikor Paulnak és Rachelnek szüksége van rá.
Főleg, hogy Rachel ilyen rossz állapotban van. Egyelőre nem hagyhatom el. Nem tudom, később képes lennék-e rá. Sokkal tartozom neki, és akármennyire is szeretem Robot, nem tudnám elhagyni őt. Az pedig, hogy mindkettőjükkel legyek egyszerre, nekem nem menne.
Így végül, az egyiküket ki kell zárjam az életemből. Akármennyire fáj is, már tudom, ki lesz az. Ezzel hatalmas fájdalmat okozva neki, de most ezt kell tennem...
/Rob/
- Gyere be – engedtem el magam mellett.
Elsétált mellett, és rögtön megéreztem bódító illatát, ami most sem hagyott hidegen.
Hiába örültem, és voltam mérhetetlenül boldog, hogy ismét itt van, tudtam, hogy most megtudom, mire ítéltettem.
Az arca szomorú volt, és csak bánatot tükrözött felém. Tudtam, hogy döntött. Immár biztos vagyok benne.
Leültünk a nappaliban, és hirtelen nem tudtam mit mondhatnék. Egy dolgot akartam csak, érezni őt. Hogy velem van.
Elmerültünk egymás tekintetében, majd közelebb csúsztam hozzá, ekkor a nyakára esett a pillantásom. Megcsillanni láttam a halvány fényben az ékszert, amit tőlem kapott.
- Nem gondoltam, hogy hordani fogod, főleg a férjed miatt.
- Meg sem fordult a fejemben, hogy ne hordjam. Mindennél többet jelent nekem. Köszönöm – suttogta a végén, majd közelebb hajolt felém.
Azt hiszem, eddig bírtam.
Finoman magamhoz vontam testét, és végre napok óta kínzó vágyaimnak engedhettem utat, amikor magamhoz ölelhettem.
Az ölelésembe simult, miközben ajkaimmal lágyan érintettem az övét. Finoman kóstolgattuk egymást, miközben nyelvem a szájába csusszant, hogy a már jól ismert táncot lejtsék, a jól ismert érzéseket kiváltva belőlünk.
Ilyenkor éreztem földöntúli boldogságot. Egy dolgot szerettem volna csak. Soha el nem engedni őt. Mégis tudom, hogy ennek most nem lesz jó vége.
Tudom, érzem, hogy véget vetni jött ennek, akármi is van köztünk.
Zihálva szakadtunk el egymástól, miközben homlokát az enyémnek döntötte.
- Gondolom, más oka is van annak, hogy itt vagy – kezdtem bele.
- Rob, én...
- Csak essünk túl rajta. Mondd ki, hogy vele maradsz, és engem nem akarsz.
Tudtam, hogy ez fog következni, de tőle akartam hallani.
- Sajnálom. De nem hagyhatom el.
- Értem. A remény számomra most halt meg. De ahogy írtam neked, erre számítottam.
- Nem hagyhatom el. Most nem. Szüksége van rám, és ő is mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá.
- Mondtam neked, ha vele maradsz, én nem leszek a harmadik. Csak magamnak akarlak.
- Sajnálom, de most nem tehetek mást. De...
- Ezek után nincs semmi de, Kris. Nem akarok a harmadik lenni, aki akármennyire is imád téged, néha kap titokban egy-két órát belőled. És mindig akarlak. Azt hittem, menne úgy is, de nem. Még a gondolatába is beleőrülök, hogy te továbbra is az övé vagy. Ő megteheti veled azt, amit én nem.
- El sem hiszed, nekem milyen nehéz ez. Életem legszebb napjait adtad nekem és a fiamnak Londonban, és végre megmutattad ki vagy valójában, és elérted, hogy beléd szeressek. Hogy az életemnél is jobban szeressek. Én magam sem tudom, hogyan leszek képes ezt tovább csinálni, tudván, hogy itt vagy a közelemben, mégsem lehetek veled. De téged sem akarlak tovább kínozni, és Steve sem érdemli meg, hogy folyamatosan csaljam őt. El kell felejtsük egymást. Túl kell lépned, találnod valakit, aki megérdemli, hogy szeresd őt, és akivel együtt lehetsz akadályok nélkül.
- Lehetetlent kérsz. Soha senki nem fogja átvenni a helyed a szívemben. Ahogy mondtam, örökké téged foglak szeretni. És ha belehalok is, megpróbálom elfogadni a döntésed, de azt ne kérd, hogy elfelejtselek. Sosem fog menni.
- Pont ezt nem akartam. Hogy te is miattam szenvedj – mondta, miközben elhúzódott tőlem, és arcát a kezébe temette.
- Tudod, azt mondják, a remény hal meg utoljára. Azt mondtam erre, nálam már meghalt. Mégis titkon reménykedek egy kicsit, hogy talán történik valami csoda, és mégis az enyém lehetsz. Nem merem ilyen illúziókba ringatni magam, és mégis csak ez a csöppnyi remény éltet. A közeledben leszek, akármilyen nehéz is lesz, és várni foglak. Tudom, azt mondtam, ha mellette döntesz, békén hagylak. Ezt továbbra is így gondolom. De mindig ott leszek, ha máshogy döntesz. És tudnod kell, hogy szeretlek. Örökké – tettem hozzá, és mire a mondandóm végére értem, szerelmem már könnyezett.
- Ez így még nehezebb lesz, Rob. Ha a közelemben leszel, csak még jobban fogsz szenvedni, és ezt nem akarom.
- Nem érdekel. Abba halnék bele, ha nem láthatnálak. Kénytelen leszek megelégedni ennyivel. Mégis pokoli lesz, hogy nem érhetek hozzád, hogy ennek itt a vége.
Nem akartam, hogy ő is szenvedjen. A végére már én sem tudtam, mit akarok.
Ellentétben a terveimmel, miszerint ha a férje mellett dönt békén hagyom, akármennyire is fájni fog, muszáj a közelében maradnom.
Bár még magam sem tudom, menni fog-e. Még nem tudom milyen ajánlata van Steve-nek a filmre, amit említett, de van egy olyan érzésem, hogy ismét velük kell majd dolgozzak. És ha ez így lesz, eszem ágában sincs nemet mondani.
Ha csak ennyi jut nekem, hogy távolról a közelében leszek, megteszem. Csak remélni tudom, hogy rájön, hogy én vagyok az, aki boldoggá tudja tenni, és akármennyire is hálás a férjének, rájön, hogy én tehetem őt boldoggá.
Most csak ez a kis remény éltet.
- Velem maradsz ma éjszaka? Csak még egyszer. Kérlek...
Nem válaszolt a kérdésemre, hanem cselekedett.
A szemei vágyat és szerelmet sugároztak felém, nem kevés szomorúsággal fűszerezve, hiszen ő is tudja és én is, hogy ez az utolsó éjszakánk.
Ennek még a gondolatába is beleőrülök. Mégsem tudok mit tenni. Ő így döntött. Akármennyire is szeretem, nem tehetem tönkre a házasságát, nem vehetem Rickytől sem, hogy egy rendes családban nőjön fel. Nem olyanban, ahol az anyjának két férfi van az életében. Hiába tudom, hogy nem a Steve az igazi apja annak a csöppségnek, ő úgy szereti őt. A helyében én így tennék, és csak irigylem ezért.
Másfelől viszont megértem Krist. Steve mellette volt, és nincs mersze így elhagyni őt. Főleg most, hogy az anyukája súlyos beteg. Megértem, hogy hálával tartozik neki. Tudom, hogy ezek mellett szereti is őt, de biztosan tudom, hogy szerelmet, akármilyen önzően is hangzik, csak irántam érez.
Ezt nem egyszer bizonyította. És ez az, amiben sosem fogok kételkedni.
Szerelmem válasz helyett az ölembe mászott, és csókolni kezdett.
A napok óta kínzó vágy és a hiánya most felszínre tört.
Szorosan vontam magamhoz ölemben ülő testét, miközben finom ujjai a hajamba túrtak, miközben nyelvünk szenvedélyes és szerelmes táncot lejtett.
Karjaimban lévő szerelmemmel indultam a szobám felé, majd ott állítottam talpra, de csak annyira, hogy pillanatok alatt szabadítsunk meg egymást a ruháinktól.
Testünk végre meztelen valójában simulhatott össze.
Az ágyra fektettem őt, miközben ajkaink tovább falták egymást. A világ, mint minden együttlétünkkor, most is megszűnt létezni, és csak ketten voltunk.
Csókjaimmal hintettem be az egész testét. Ujjaim eközben lejjebb merészkedtek, hogy földöntúli örömökben részesítsék az imádott nőt.
Ujjaimmal forróságának bejárat simogattam, ezzel még jobban feltüzelve. Megkegyelmeztem neki, és miközben ajkaimat ismét az övére szorítottam, belemártottam az ujjaimat.
Belenyögött a csókunkba, és teste - ujjaim játékának hála - kisvártatva megvonaglott, miközben elszakadtam édes ajkaitól, hogy csókjaimmal nyakát hintsem be, hangos nyögés hagyta el a száját amint elérte a csillagokat.
Magához rántott és mámorító csókra, miközben fordított a helyzetünk.
Én kerültem alulra, miközben ő lábait átvetve a csípőmre ült. Észveszejtő módon dörgölte forró ölét fájóan meredező férfiasságomhoz, ezzel teljesen megőrjítve.
Tarkójánál megragadva egy csókra húztam magamhoz, miközben magamra rántottam. Ezúttal egyszerre nyögtünk fel a kéjtől, hogy ismét egybeolvadt testünk.
Pillanatokig csak feküdt rajtam szerelmem, kiélvezve a pillant varázsát, amikor egyek voltunk.
Elszakadva egymástól ismét felült, és mozogni kezdett rajtam. Kezeim eközben melleit kényeztették, ezzel is még több édes nyögést, sóhajt kisajtolva belőle.
Észveszejtő csípőmozgásával igyekezett az őrületbe kergetni, majd feneke alá nyúlva én is segítettem a gyorsabb mozgásban, és kifulladásig csókolva egymást hajtottunk a gyönyört. Ami szinte egyszerre csapott le ránk. Szerelmes csókokkal köszöntöttünk, miközben még mindig benne voltam.
Átfordultam vele, hogy ezúttal ő legyen felül. Kihúzódtam belőle, és a hasára fordítottam. Előtte egy csókot loptam tőle, majd nyakától kezdve, csókoltam végig verítéktől nedves testét, hogy végül ezúttal hátulról hatolhassak bele.
Kristen a takarót markolászta, miközben ismét forróságába temetkeztem.
Lassan kezdtem mozogni benne, ami egyre gyorsabb lett, miközben nyakának finom bőrét szívogattam, nem érdekelve, hogy nyomot hagyok rajta, és ahogy éreztem, ez őt sem zavarta. Semmi sem érdekelt minket, csak, hogy együtt vagyunk.
Néhány lökéssel ismét a mennyekig repültünk mindketten, és elérve a végső robbanást kielégülten omlottam szerelmem testére.
Kihúzódtam belőle, és átfordulva mellkasomra vontam testét.
Csókra hajolt felém, amit nem haboztam megadni neki. Mindennél édesebb csókunkat ő szakította félbe, de csak egy mindent megérő vallomás erejéig.
- Szeretlek – suttogta, miközben a szemei is ugyanazt tükrözték felém.
- Szeretlek. Mindennél jobban – vallottam meg én is, azt amit meddig is tudott, mégsem győztem elégszer kimondani, amit iránta érzek.
Vallomásaink után csókjaikkal kényeztettünk egymást, miközben a hátát cirógattam. Az ő ujjai pedig a mellkasomon közöztek.
Egyre lejjebb tévedtek ujjai, ezzel újra felélesztve vágyaimat iránta.
Ő is, és én is tudtam, hogy csak ez az éjszaka a miénk. Minden egyes percet ki akartunk használni. Újra ás újra egymáséi lettünk, sokadjára ezen az éjszakán, majd a hajnal első fényeinek megjelenésével egymás karjaimban ért minket az álom.
/Kristen/
Egy felejthetetlen éjszaka után, reggel Rob ölelő karjaimban ébredtem. Édesen szuszogott mellettem. Nem volt szívem felkelteni.
Tudtam, hogy akkor jönne az a pillanat, ami mindkettőnknek a legfájdalmasabb lenne. Az elválás.
Nem tudtam, hogy jól döntök-e, de egyelőre ezt kellett tennem. Steve mellett a helyem, és életem legnehezebb és talán legfájdalmasabb döntése is, hogy Rob az, akit elhagyok.
Most már ő jelenti az életem. A fiam mellett persze.
Mégis elhagyom. De most ezt kell tennem. Steve az, akinek szüksége van rám. És ha ezután csak távolról is, de Rob mellettem lesz.
Igaz, nem úgy mint most. Tényleg csak messziről. Ő csak magának akar. De ez az, ami most lehetetlen. Ő reménykedik, hogy egyszer mégis történik valami, és rendesen is vele lehetek. Titkon én sem kívánok mást, csak elkerülhetném, hogy Steve szenvedjen emiatt.
Nem akartam még nehezebbé tenni a dolgot, így amilyen óvatosan csak tudtam, kimásztam mellőle.
Megkerestem az este eldobált ruháim, és magamra kaptam őket. Csendben papír és toll után kutattam, majd írni kezdtem.
Az ágyra helyeztem a papírt, Rob mellé.
Egy utolsó végtelennek tűnő pillantást vetettem rá, majd gyengéd, egy utolsó csókot leheltem ajkaira, és eljöttem...
Taxit hívtam, és szinte végigsírtam a hazafelé vezető utat.
Otthon szerencsére csak Ashely volt, aki a fiamra vigyázott. Rögtön, amint meglátta, milyen állapotban vagyok, jött elém és megölelt.
- Vége – suttogtam neki, és rögtön tudta, miről beszélek.
- Annyira sajnálom, szívem, de most ezt volt a leghelyesebb, amit tehettél. Hidd el, idővel könnyebb lesz – próbált megnyugtatni, de nem ment.
Kisírtam magam a vállán, majd a fiamhoz indultam. Én hagytam el Robot, mégis életem legnehezebb döntése volt. Steve mellett a helyem, akármennyire is szeretem Őt.
Ő is mindig mellettem volt, most nekem is ezt kell tennem. És megpróbálni a lehetetlent. Elfelejteni, és elengedni Robot.
Hagyni, hogy találjon valakit, aki tényleg boldoggá teszi őt. Én még nem tudom, hogy alakul az életem, sőt, a házasságom Steve-vel. Nem várhatom el tőle, hogy rám várjon.
Igaz, még a gondolatába is belefájdul a szívem, hogy más nőt szeressen, és érintsen úgy, ahogy engem, de nem szenvedhet miattam örökké. Akármit is mond most.
Ricky itt van nekem, Steve, akinek most szüksége van rám, és a barátaim. A fiam az, aki a nap minden percében emlékeztet az apjára. Persze enélkül is övé minden gondolatom.
A fiam még édesen szunyókált, mikor beléptem hozzá és csak néztem őt. Tiszta apja. Most kívánom azt, bárcsak teljesül az a vágyam, hogy egyszer Vele együtt nevelhessük őt.
Álmodozásomból az ajtó hangja zökkentett ki. Steve lépett be rajta.
- Mi történt? Nincs baj ugye?
- Egyelőre semmi. Még várnunk kell, és persze hogyan reagált a műtétre, eléggé megviselte a szívét.
- Biztos minden rendben lesz – mondtam, majd közelebb lépett, és hátulról a karjaiba zárt, és együtt néztünk Rickyt.
Akaratlanul is Ő jutott eszembe. Hogy milyen más érzés volt nemrég még az ő karjaiban lenni. De gyorsan el is hessegettem a gondolatot, akármilyen nehéz is.
- Haza kellett jönnöm átöltözni, addig apa maradt anyával. Este visszamegyek, de ma muszáj dolgoznom, és Robbal is beszélnem kell.
Szinte megremegtem, amint kimondta a nevét.
- Miről kell beszélned vele? – próbáltam, nem túl feltűnően érdeklődni.
- Már az utolsó simításokat végezzük a Twilight első részén, és jócskán van idő a bemutatóig. Addig egy új szerepet ajánlottam neki.
- Milyen típusú a film?
- Romantikus dráma. Erről kell beszélnem vele, és remélem, hogy elvállalja. Minden készen áll, a szereplők nagy része is megvan. Ezt intéztem amíg oda voltam. Már csak az ő válasza kell, és hogy rábólintson a női főszereplőre.
- Ki lesz az?
- Nem ismered szívem, de örülnék ha elkísérnél, akkor neked is bemutathatnám. És remélem, ha minden jól megy még a héten elkezdhetnénk, és te felügyelhetnéd a dolgokat, ha netán anyuhoz kellene mennem.
Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy ismét dolgozzak, és magamra hagyjam a fiam. Az meg pláne nem, hogy Robbal.
Félek, hogy akkor ismét, akármit is mondtunk, elgyengülnék. És neki sem lenne könnyebb, ha nap, mint nap látnia kellene.
De erre most mit válaszolhatnék? Hogy nem akarok a szeretőm közelében lenni, akivel most szakítottam?
Steve nem hiszem, hogy díjazná, és nem tehettem mást, mint belementem.
Bár elmondhatatlanul féltem, hogy ma találkoznom kell Robbal. Ráadásul Steve-vel együtt.
- Robnak már üzentem, hogy amint tud jöjjön be a stúdióba, de nm vette fel. Ha nem akarod Rickyt másra hagyni, őt is elvihetjük. Tudod, hogy ott is imádja mindenki, és szerintem, ha most nem dolgoznak a lányok, ők is szívesen elkísérnek.
- Rendben – adtam meg magam.
Megetettem a fiam, majd még én elkészültem, Steve felöltöztette.
Ashelynek megköszöntem a segítséget, és biztosítottam róla, ha valami van, szólok neki. Ő is elment haza, mivel már napok óta nekem segít, és ezért nagyon hálás voltam neki is.
Elkészültem, addigra a fiúk is felöltözve vártak rám.
- Végre kész a mami – mosolygott rám Steve, majd átvettem tőle Rickyt, és úton voltunk a stúdió felé...
/Rob/
Mondhatni borzalmas reggelre ébredtem, és miközben magam mellett kerestem őt, egy szó visszhangzott a fejemben.
Vége.
Egy szó nélkül, vagyis egy levelet hagyott csak maga után, és ment el.
„Sajnálom.
Nem volt erőm felébreszteni téged, és még egyszer elköszönni tőled. Nem hiszem, hogy akkor képes lettem volna elengedni téged. Így is pokoli érzés volt otthagyni téged.
Köszönöm, ezt a csodás éjszakát. És nemcsak ezt, hanem minden percet, amit tőled kaptam. Örökké a szívembe véstem, és bár nincs szükség rá, mert anélkül is mindig emlékeznék rá, a lánc mindig velem lesz, ha te nem lehetsz.
Szeretném azt mondani, hogy ennek nem itt van vége, de nem megy. Ahogy te is, én is megpróbálok reménykedni, hogy lehet ennek folytatása.
Sajnálom, utálom, hogy miattam kell szenvedned, de most mellette a helyem.
Mindennek ellenére, remélem, tudod, hogy mindennél jobban Szeretlek. Örökké.
Kristen”
Elolvasva a szavait, férfi létemre könnyek mardosták a szemem.
Ő is reménykedik. Mit tehetnék mást, mint elfogadni a helyzetet. Annyira belemerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt a mobilom csörgése.
Legnagyobb meglepetésemre Steve keresett. Mivel nem vettem fel, üzenetet hagyott.
Ezt vártam tőle, amiről még Londonban volt szó. Az új filmről, amit a Twilight végleges verziójának elkészüléséig forgatnánk.
Tehát ma a stúdióba kell mennem.
Ahol, biztos vagyok benne, hogy ő is ott lesz. Hiszen Steve említette, hogy szeretné, ha Kris is vele dolgozna, és gondolom, ő felügyeli majd a dolgokat, amíg netán ő a szüleivel lesz.
Zuhanyozni indultam, addig sem kellett a szobában lennem, ahol minden rá, és erre az éjszakára emlékezettett.
Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy együtt kell lássam a férjével, de legalább láthatom.
Felöltöztem, majd indulás előtt pont Tom futott be.
Még meglátta a szanaszét dobált ruháimat és rögtön megszólalt.
- Ajaj, haver, ezt melyik nő szaggatta le rólad? – kérdezte miközben az ruhámra esett a pillantása miközben a ruhadaradobokat szedtem össze.
- Ő - mondtam röviden.
- Ó, testvér. Mégsem festesz valami jól. Kiadta az utad? – kérdezte. – Bocs, kicsúszott – kért elnézést az előbbi mondatáért.
- Igen, ki.
- Akkor ezért festesz ilyen rosszul. És hova igyekszel?
- Találkozni vele és a férjével, aki egy filmet akar ajánlani.
- Ez nem biztos, hogy jó ötlet. Tudod, hogy bírom a csajt, de ha a férjével marad, nem kellene végig asszisztálnod. Felejtsd el, haver.
- Nem megy, nem érted? Megígértem neki, ha vele marad, nem állok a házassága útjába, de mégis képtelen vagyok elengedni. Legalább láthatom.
- Így csak még rosszabb lesz neked, ha együtt látod őket.
- Tudom – válaszoltam röviden.
- Akkor minek csinálod? – kérdezte hitetlenkedve, de nem válaszoltam rá.
- Elkísérsz?
- Naná. Nem hagynám ki – mondta, majd kicsit megpróbáltam összekapni magam, és kocsiba szállva úton voltunk a stúdió felé.
Nem sokkal később megérkeztünk. Még a gyomrom is remegett, hogy tudom, Ő is itt van valahol.
Mire beértünk, Steve már várt ránk. És jól sejtettem, hogy nem egyedül.
Ricky a karjaiban volt, miközben a szabad karjával Kristen derekát ölelte.
- Sziasztok – köszöntünk egymásnak.
Persze az én figyelmem rögtön egy valaki kötötte le. Ő. Elvesztem a tekintetében és képtelen voltam elszakadni tőle.
Legnagyobb meglepetésemre Ricky hozott vissza a földre, aki Steve karjaiból felém nyújtózott. Kris ajkaira mosoly húzódott, amint csöpp fiát nézte.
- Ahogy látom, megszeretted Robot – mosolygott Steve, majd felém nyújtotta Rickyt.
- Rögtön jövök, megnézem megjött-e, akit várunk még – mondta Steve, majd itt hagyott minket.
Tom itt volt, így nem maradtunk egyedül. Ő beszélgetni kezdett Krisszel, míg engem a fia kötött le. Igaz, végig magamon éreztem a pillantását, és majd bele haltam a vágyba, hogy őt is magamhoz ölelhessem, és elsuttogjam neki a csókjaim közepette, hogy mennyire szeretem.
Már most tudtam, hogy pokoli lesz így mellette lenni.
- Itt is vagyok. Pár perc és jön, akit várunk.
- Kit is? – kérdeztem rá, miközben Ricky még nálam volt, Steve pedig Krist ölelte, ezzel a pokol mélyére taszítva engem.
Igyekeztem nem rá nézni, de a szemeiben csak szomorúságot láttam, ami néha egy egy mosollyal igyekezett takarni.
- A női főszereplő jelöltre várunk – mosolygott talán kissé titokzatosan Steve.
Nemsokkal később nyílt a terem ajtaja.
- Itt is van – szólalt meg Steve, majd magam mögé pillantottam.
Még a szavam is elállt a meglepetéstől.
- Ariana? – néztem rá még mindig döbbentem, és alig tudtam elhinni, hogy ő az...
Várom a véleményeket :)
19.fejezet
/Kristen/
Sosem gondoltam volna azok után, amilyennek első látásra tűnt Rob, és az első benyomás után, hogy egyszer így fogok érezni iránta.
Szinte fáj, hogy nincs mellettem. Bár a továbbiakban, hogy hogyan alakul, csak az én döntésem lesz. De egy valakinek fájdalmat fogok okozni. Hiába nem akarom, ez elkerülhetetlen.
A vele töltött napok után biztos vagyok benne, hogy ő az, aki mellett tényleg boldog lehetek, lehetünk. Nemcsak én, hanem a fiunk is, aki megérdemelné, és most már Rob is, hogy tudja, Ricky a kettőnk fia.
Mégis, még mindig ott van Steve.
Annak idején, mikor megcsaltam őt Robbal, és teherbe estem, nem firtatta kitől, mellettem volt, és velem együtt várta Rickyt, és nevelte eddig.
Nem tehetem meg vele, hogy elveszem tőle, és hogy én is ekkora fájdalmat okozok neki. Főleg most mikor Paulnak és Rachelnek szüksége van rá.
Főleg, hogy Rachel ilyen rossz állapotban van. Egyelőre nem hagyhatom el. Nem tudom, később képes lennék-e rá. Sokkal tartozom neki, és akármennyire is szeretem Robot, nem tudnám elhagyni őt. Az pedig, hogy mindkettőjükkel legyek egyszerre, nekem nem menne.
Így végül, az egyiküket ki kell zárjam az életemből. Akármennyire fáj is, már tudom, ki lesz az. Ezzel hatalmas fájdalmat okozva neki, de most ezt kell tennem...
/Rob/
- Gyere be – engedtem el magam mellett.
Elsétált mellett, és rögtön megéreztem bódító illatát, ami most sem hagyott hidegen.
Hiába örültem, és voltam mérhetetlenül boldog, hogy ismét itt van, tudtam, hogy most megtudom, mire ítéltettem.
Az arca szomorú volt, és csak bánatot tükrözött felém. Tudtam, hogy döntött. Immár biztos vagyok benne.
Leültünk a nappaliban, és hirtelen nem tudtam mit mondhatnék. Egy dolgot akartam csak, érezni őt. Hogy velem van.
Elmerültünk egymás tekintetében, majd közelebb csúsztam hozzá, ekkor a nyakára esett a pillantásom. Megcsillanni láttam a halvány fényben az ékszert, amit tőlem kapott.
- Nem gondoltam, hogy hordani fogod, főleg a férjed miatt.
- Meg sem fordult a fejemben, hogy ne hordjam. Mindennél többet jelent nekem. Köszönöm – suttogta a végén, majd közelebb hajolt felém.
Azt hiszem, eddig bírtam.
Finoman magamhoz vontam testét, és végre napok óta kínzó vágyaimnak engedhettem utat, amikor magamhoz ölelhettem.
Az ölelésembe simult, miközben ajkaimmal lágyan érintettem az övét. Finoman kóstolgattuk egymást, miközben nyelvem a szájába csusszant, hogy a már jól ismert táncot lejtsék, a jól ismert érzéseket kiváltva belőlünk.
Ilyenkor éreztem földöntúli boldogságot. Egy dolgot szerettem volna csak. Soha el nem engedni őt. Mégis tudom, hogy ennek most nem lesz jó vége.
Tudom, érzem, hogy véget vetni jött ennek, akármi is van köztünk.
Zihálva szakadtunk el egymástól, miközben homlokát az enyémnek döntötte.
- Gondolom, más oka is van annak, hogy itt vagy – kezdtem bele.
- Rob, én...
- Csak essünk túl rajta. Mondd ki, hogy vele maradsz, és engem nem akarsz.
Tudtam, hogy ez fog következni, de tőle akartam hallani.
- Sajnálom. De nem hagyhatom el.
- Értem. A remény számomra most halt meg. De ahogy írtam neked, erre számítottam.
- Nem hagyhatom el. Most nem. Szüksége van rám, és ő is mindig mellettem volt, amikor szükségem volt rá.
- Mondtam neked, ha vele maradsz, én nem leszek a harmadik. Csak magamnak akarlak.
- Sajnálom, de most nem tehetek mást. De...
- Ezek után nincs semmi de, Kris. Nem akarok a harmadik lenni, aki akármennyire is imád téged, néha kap titokban egy-két órát belőled. És mindig akarlak. Azt hittem, menne úgy is, de nem. Még a gondolatába is beleőrülök, hogy te továbbra is az övé vagy. Ő megteheti veled azt, amit én nem.
- El sem hiszed, nekem milyen nehéz ez. Életem legszebb napjait adtad nekem és a fiamnak Londonban, és végre megmutattad ki vagy valójában, és elérted, hogy beléd szeressek. Hogy az életemnél is jobban szeressek. Én magam sem tudom, hogyan leszek képes ezt tovább csinálni, tudván, hogy itt vagy a közelemben, mégsem lehetek veled. De téged sem akarlak tovább kínozni, és Steve sem érdemli meg, hogy folyamatosan csaljam őt. El kell felejtsük egymást. Túl kell lépned, találnod valakit, aki megérdemli, hogy szeresd őt, és akivel együtt lehetsz akadályok nélkül.
- Lehetetlent kérsz. Soha senki nem fogja átvenni a helyed a szívemben. Ahogy mondtam, örökké téged foglak szeretni. És ha belehalok is, megpróbálom elfogadni a döntésed, de azt ne kérd, hogy elfelejtselek. Sosem fog menni.
- Pont ezt nem akartam. Hogy te is miattam szenvedj – mondta, miközben elhúzódott tőlem, és arcát a kezébe temette.
- Tudod, azt mondják, a remény hal meg utoljára. Azt mondtam erre, nálam már meghalt. Mégis titkon reménykedek egy kicsit, hogy talán történik valami csoda, és mégis az enyém lehetsz. Nem merem ilyen illúziókba ringatni magam, és mégis csak ez a csöppnyi remény éltet. A közeledben leszek, akármilyen nehéz is lesz, és várni foglak. Tudom, azt mondtam, ha mellette döntesz, békén hagylak. Ezt továbbra is így gondolom. De mindig ott leszek, ha máshogy döntesz. És tudnod kell, hogy szeretlek. Örökké – tettem hozzá, és mire a mondandóm végére értem, szerelmem már könnyezett.
- Ez így még nehezebb lesz, Rob. Ha a közelemben leszel, csak még jobban fogsz szenvedni, és ezt nem akarom.
- Nem érdekel. Abba halnék bele, ha nem láthatnálak. Kénytelen leszek megelégedni ennyivel. Mégis pokoli lesz, hogy nem érhetek hozzád, hogy ennek itt a vége.
Nem akartam, hogy ő is szenvedjen. A végére már én sem tudtam, mit akarok.
Ellentétben a terveimmel, miszerint ha a férje mellett dönt békén hagyom, akármennyire is fájni fog, muszáj a közelében maradnom.
Bár még magam sem tudom, menni fog-e. Még nem tudom milyen ajánlata van Steve-nek a filmre, amit említett, de van egy olyan érzésem, hogy ismét velük kell majd dolgozzak. És ha ez így lesz, eszem ágában sincs nemet mondani.
Ha csak ennyi jut nekem, hogy távolról a közelében leszek, megteszem. Csak remélni tudom, hogy rájön, hogy én vagyok az, aki boldoggá tudja tenni, és akármennyire is hálás a férjének, rájön, hogy én tehetem őt boldoggá.
Most csak ez a kis remény éltet.
- Velem maradsz ma éjszaka? Csak még egyszer. Kérlek...
Nem válaszolt a kérdésemre, hanem cselekedett.
A szemei vágyat és szerelmet sugároztak felém, nem kevés szomorúsággal fűszerezve, hiszen ő is tudja és én is, hogy ez az utolsó éjszakánk.
Ennek még a gondolatába is beleőrülök. Mégsem tudok mit tenni. Ő így döntött. Akármennyire is szeretem, nem tehetem tönkre a házasságát, nem vehetem Rickytől sem, hogy egy rendes családban nőjön fel. Nem olyanban, ahol az anyjának két férfi van az életében. Hiába tudom, hogy nem a Steve az igazi apja annak a csöppségnek, ő úgy szereti őt. A helyében én így tennék, és csak irigylem ezért.
Másfelől viszont megértem Krist. Steve mellette volt, és nincs mersze így elhagyni őt. Főleg most, hogy az anyukája súlyos beteg. Megértem, hogy hálával tartozik neki. Tudom, hogy ezek mellett szereti is őt, de biztosan tudom, hogy szerelmet, akármilyen önzően is hangzik, csak irántam érez.
Ezt nem egyszer bizonyította. És ez az, amiben sosem fogok kételkedni.
Szerelmem válasz helyett az ölembe mászott, és csókolni kezdett.
A napok óta kínzó vágy és a hiánya most felszínre tört.
Szorosan vontam magamhoz ölemben ülő testét, miközben finom ujjai a hajamba túrtak, miközben nyelvünk szenvedélyes és szerelmes táncot lejtett.
Karjaimban lévő szerelmemmel indultam a szobám felé, majd ott állítottam talpra, de csak annyira, hogy pillanatok alatt szabadítsunk meg egymást a ruháinktól.
Testünk végre meztelen valójában simulhatott össze.
Az ágyra fektettem őt, miközben ajkaink tovább falták egymást. A világ, mint minden együttlétünkkor, most is megszűnt létezni, és csak ketten voltunk.
Csókjaimmal hintettem be az egész testét. Ujjaim eközben lejjebb merészkedtek, hogy földöntúli örömökben részesítsék az imádott nőt.
Ujjaimmal forróságának bejárat simogattam, ezzel még jobban feltüzelve. Megkegyelmeztem neki, és miközben ajkaimat ismét az övére szorítottam, belemártottam az ujjaimat.
Belenyögött a csókunkba, és teste - ujjaim játékának hála - kisvártatva megvonaglott, miközben elszakadtam édes ajkaitól, hogy csókjaimmal nyakát hintsem be, hangos nyögés hagyta el a száját amint elérte a csillagokat.
Magához rántott és mámorító csókra, miközben fordított a helyzetünk.
Én kerültem alulra, miközben ő lábait átvetve a csípőmre ült. Észveszejtő módon dörgölte forró ölét fájóan meredező férfiasságomhoz, ezzel teljesen megőrjítve.
Tarkójánál megragadva egy csókra húztam magamhoz, miközben magamra rántottam. Ezúttal egyszerre nyögtünk fel a kéjtől, hogy ismét egybeolvadt testünk.
Pillanatokig csak feküdt rajtam szerelmem, kiélvezve a pillant varázsát, amikor egyek voltunk.
Elszakadva egymástól ismét felült, és mozogni kezdett rajtam. Kezeim eközben melleit kényeztették, ezzel is még több édes nyögést, sóhajt kisajtolva belőle.
Észveszejtő csípőmozgásával igyekezett az őrületbe kergetni, majd feneke alá nyúlva én is segítettem a gyorsabb mozgásban, és kifulladásig csókolva egymást hajtottunk a gyönyört. Ami szinte egyszerre csapott le ránk. Szerelmes csókokkal köszöntöttünk, miközben még mindig benne voltam.
Átfordultam vele, hogy ezúttal ő legyen felül. Kihúzódtam belőle, és a hasára fordítottam. Előtte egy csókot loptam tőle, majd nyakától kezdve, csókoltam végig verítéktől nedves testét, hogy végül ezúttal hátulról hatolhassak bele.
Kristen a takarót markolászta, miközben ismét forróságába temetkeztem.
Lassan kezdtem mozogni benne, ami egyre gyorsabb lett, miközben nyakának finom bőrét szívogattam, nem érdekelve, hogy nyomot hagyok rajta, és ahogy éreztem, ez őt sem zavarta. Semmi sem érdekelt minket, csak, hogy együtt vagyunk.
Néhány lökéssel ismét a mennyekig repültünk mindketten, és elérve a végső robbanást kielégülten omlottam szerelmem testére.
Kihúzódtam belőle, és átfordulva mellkasomra vontam testét.
Csókra hajolt felém, amit nem haboztam megadni neki. Mindennél édesebb csókunkat ő szakította félbe, de csak egy mindent megérő vallomás erejéig.
- Szeretlek – suttogta, miközben a szemei is ugyanazt tükrözték felém.
- Szeretlek. Mindennél jobban – vallottam meg én is, azt amit meddig is tudott, mégsem győztem elégszer kimondani, amit iránta érzek.
Vallomásaink után csókjaikkal kényeztettünk egymást, miközben a hátát cirógattam. Az ő ujjai pedig a mellkasomon közöztek.
Egyre lejjebb tévedtek ujjai, ezzel újra felélesztve vágyaimat iránta.
Ő is, és én is tudtam, hogy csak ez az éjszaka a miénk. Minden egyes percet ki akartunk használni. Újra ás újra egymáséi lettünk, sokadjára ezen az éjszakán, majd a hajnal első fényeinek megjelenésével egymás karjaimban ért minket az álom.
/Kristen/
Egy felejthetetlen éjszaka után, reggel Rob ölelő karjaimban ébredtem. Édesen szuszogott mellettem. Nem volt szívem felkelteni.
Tudtam, hogy akkor jönne az a pillanat, ami mindkettőnknek a legfájdalmasabb lenne. Az elválás.
Nem tudtam, hogy jól döntök-e, de egyelőre ezt kellett tennem. Steve mellett a helyem, és életem legnehezebb és talán legfájdalmasabb döntése is, hogy Rob az, akit elhagyok.
Most már ő jelenti az életem. A fiam mellett persze.
Mégis elhagyom. De most ezt kell tennem. Steve az, akinek szüksége van rám. És ha ezután csak távolról is, de Rob mellettem lesz.
Igaz, nem úgy mint most. Tényleg csak messziről. Ő csak magának akar. De ez az, ami most lehetetlen. Ő reménykedik, hogy egyszer mégis történik valami, és rendesen is vele lehetek. Titkon én sem kívánok mást, csak elkerülhetném, hogy Steve szenvedjen emiatt.
Nem akartam még nehezebbé tenni a dolgot, így amilyen óvatosan csak tudtam, kimásztam mellőle.
Megkerestem az este eldobált ruháim, és magamra kaptam őket. Csendben papír és toll után kutattam, majd írni kezdtem.
Az ágyra helyeztem a papírt, Rob mellé.
Egy utolsó végtelennek tűnő pillantást vetettem rá, majd gyengéd, egy utolsó csókot leheltem ajkaira, és eljöttem...
Taxit hívtam, és szinte végigsírtam a hazafelé vezető utat.
Otthon szerencsére csak Ashely volt, aki a fiamra vigyázott. Rögtön, amint meglátta, milyen állapotban vagyok, jött elém és megölelt.
- Vége – suttogtam neki, és rögtön tudta, miről beszélek.
- Annyira sajnálom, szívem, de most ezt volt a leghelyesebb, amit tehettél. Hidd el, idővel könnyebb lesz – próbált megnyugtatni, de nem ment.
Kisírtam magam a vállán, majd a fiamhoz indultam. Én hagytam el Robot, mégis életem legnehezebb döntése volt. Steve mellett a helyem, akármennyire is szeretem Őt.
Ő is mindig mellettem volt, most nekem is ezt kell tennem. És megpróbálni a lehetetlent. Elfelejteni, és elengedni Robot.
Hagyni, hogy találjon valakit, aki tényleg boldoggá teszi őt. Én még nem tudom, hogy alakul az életem, sőt, a házasságom Steve-vel. Nem várhatom el tőle, hogy rám várjon.
Igaz, még a gondolatába is belefájdul a szívem, hogy más nőt szeressen, és érintsen úgy, ahogy engem, de nem szenvedhet miattam örökké. Akármit is mond most.
Ricky itt van nekem, Steve, akinek most szüksége van rám, és a barátaim. A fiam az, aki a nap minden percében emlékeztet az apjára. Persze enélkül is övé minden gondolatom.
A fiam még édesen szunyókált, mikor beléptem hozzá és csak néztem őt. Tiszta apja. Most kívánom azt, bárcsak teljesül az a vágyam, hogy egyszer Vele együtt nevelhessük őt.
Álmodozásomból az ajtó hangja zökkentett ki. Steve lépett be rajta.
- Mi történt? Nincs baj ugye?
- Egyelőre semmi. Még várnunk kell, és persze hogyan reagált a műtétre, eléggé megviselte a szívét.
- Biztos minden rendben lesz – mondtam, majd közelebb lépett, és hátulról a karjaiba zárt, és együtt néztünk Rickyt.
Akaratlanul is Ő jutott eszembe. Hogy milyen más érzés volt nemrég még az ő karjaiban lenni. De gyorsan el is hessegettem a gondolatot, akármilyen nehéz is.
- Haza kellett jönnöm átöltözni, addig apa maradt anyával. Este visszamegyek, de ma muszáj dolgoznom, és Robbal is beszélnem kell.
Szinte megremegtem, amint kimondta a nevét.
- Miről kell beszélned vele? – próbáltam, nem túl feltűnően érdeklődni.
- Már az utolsó simításokat végezzük a Twilight első részén, és jócskán van idő a bemutatóig. Addig egy új szerepet ajánlottam neki.
- Milyen típusú a film?
- Romantikus dráma. Erről kell beszélnem vele, és remélem, hogy elvállalja. Minden készen áll, a szereplők nagy része is megvan. Ezt intéztem amíg oda voltam. Már csak az ő válasza kell, és hogy rábólintson a női főszereplőre.
- Ki lesz az?
- Nem ismered szívem, de örülnék ha elkísérnél, akkor neked is bemutathatnám. És remélem, ha minden jól megy még a héten elkezdhetnénk, és te felügyelhetnéd a dolgokat, ha netán anyuhoz kellene mennem.
Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy ismét dolgozzak, és magamra hagyjam a fiam. Az meg pláne nem, hogy Robbal.
Félek, hogy akkor ismét, akármit is mondtunk, elgyengülnék. És neki sem lenne könnyebb, ha nap, mint nap látnia kellene.
De erre most mit válaszolhatnék? Hogy nem akarok a szeretőm közelében lenni, akivel most szakítottam?
Steve nem hiszem, hogy díjazná, és nem tehettem mást, mint belementem.
Bár elmondhatatlanul féltem, hogy ma találkoznom kell Robbal. Ráadásul Steve-vel együtt.
- Robnak már üzentem, hogy amint tud jöjjön be a stúdióba, de nm vette fel. Ha nem akarod Rickyt másra hagyni, őt is elvihetjük. Tudod, hogy ott is imádja mindenki, és szerintem, ha most nem dolgoznak a lányok, ők is szívesen elkísérnek.
- Rendben – adtam meg magam.
Megetettem a fiam, majd még én elkészültem, Steve felöltöztette.
Ashelynek megköszöntem a segítséget, és biztosítottam róla, ha valami van, szólok neki. Ő is elment haza, mivel már napok óta nekem segít, és ezért nagyon hálás voltam neki is.
Elkészültem, addigra a fiúk is felöltözve vártak rám.
- Végre kész a mami – mosolygott rám Steve, majd átvettem tőle Rickyt, és úton voltunk a stúdió felé...
/Rob/
Mondhatni borzalmas reggelre ébredtem, és miközben magam mellett kerestem őt, egy szó visszhangzott a fejemben.
Vége.
Egy szó nélkül, vagyis egy levelet hagyott csak maga után, és ment el.
„Sajnálom.
Nem volt erőm felébreszteni téged, és még egyszer elköszönni tőled. Nem hiszem, hogy akkor képes lettem volna elengedni téged. Így is pokoli érzés volt otthagyni téged.
Köszönöm, ezt a csodás éjszakát. És nemcsak ezt, hanem minden percet, amit tőled kaptam. Örökké a szívembe véstem, és bár nincs szükség rá, mert anélkül is mindig emlékeznék rá, a lánc mindig velem lesz, ha te nem lehetsz.
Szeretném azt mondani, hogy ennek nem itt van vége, de nem megy. Ahogy te is, én is megpróbálok reménykedni, hogy lehet ennek folytatása.
Sajnálom, utálom, hogy miattam kell szenvedned, de most mellette a helyem.
Mindennek ellenére, remélem, tudod, hogy mindennél jobban Szeretlek. Örökké.
Kristen”
Elolvasva a szavait, férfi létemre könnyek mardosták a szemem.
Ő is reménykedik. Mit tehetnék mást, mint elfogadni a helyzetet. Annyira belemerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt a mobilom csörgése.
Legnagyobb meglepetésemre Steve keresett. Mivel nem vettem fel, üzenetet hagyott.
Ezt vártam tőle, amiről még Londonban volt szó. Az új filmről, amit a Twilight végleges verziójának elkészüléséig forgatnánk.
Tehát ma a stúdióba kell mennem.
Ahol, biztos vagyok benne, hogy ő is ott lesz. Hiszen Steve említette, hogy szeretné, ha Kris is vele dolgozna, és gondolom, ő felügyeli majd a dolgokat, amíg netán ő a szüleivel lesz.
Zuhanyozni indultam, addig sem kellett a szobában lennem, ahol minden rá, és erre az éjszakára emlékezettett.
Nem igazán dobott fel a gondolat, hogy együtt kell lássam a férjével, de legalább láthatom.
Felöltöztem, majd indulás előtt pont Tom futott be.
Még meglátta a szanaszét dobált ruháimat és rögtön megszólalt.
- Ajaj, haver, ezt melyik nő szaggatta le rólad? – kérdezte miközben az ruhámra esett a pillantása miközben a ruhadaradobokat szedtem össze.
- Ő - mondtam röviden.
- Ó, testvér. Mégsem festesz valami jól. Kiadta az utad? – kérdezte. – Bocs, kicsúszott – kért elnézést az előbbi mondatáért.
- Igen, ki.
- Akkor ezért festesz ilyen rosszul. És hova igyekszel?
- Találkozni vele és a férjével, aki egy filmet akar ajánlani.
- Ez nem biztos, hogy jó ötlet. Tudod, hogy bírom a csajt, de ha a férjével marad, nem kellene végig asszisztálnod. Felejtsd el, haver.
- Nem megy, nem érted? Megígértem neki, ha vele marad, nem állok a házassága útjába, de mégis képtelen vagyok elengedni. Legalább láthatom.
- Így csak még rosszabb lesz neked, ha együtt látod őket.
- Tudom – válaszoltam röviden.
- Akkor minek csinálod? – kérdezte hitetlenkedve, de nem válaszoltam rá.
- Elkísérsz?
- Naná. Nem hagynám ki – mondta, majd kicsit megpróbáltam összekapni magam, és kocsiba szállva úton voltunk a stúdió felé.
Nem sokkal később megérkeztünk. Még a gyomrom is remegett, hogy tudom, Ő is itt van valahol.
Mire beértünk, Steve már várt ránk. És jól sejtettem, hogy nem egyedül.
Ricky a karjaiban volt, miközben a szabad karjával Kristen derekát ölelte.
- Sziasztok – köszöntünk egymásnak.
Persze az én figyelmem rögtön egy valaki kötötte le. Ő. Elvesztem a tekintetében és képtelen voltam elszakadni tőle.
Legnagyobb meglepetésemre Ricky hozott vissza a földre, aki Steve karjaiból felém nyújtózott. Kris ajkaira mosoly húzódott, amint csöpp fiát nézte.
- Ahogy látom, megszeretted Robot – mosolygott Steve, majd felém nyújtotta Rickyt.
- Rögtön jövök, megnézem megjött-e, akit várunk még – mondta Steve, majd itt hagyott minket.
Tom itt volt, így nem maradtunk egyedül. Ő beszélgetni kezdett Krisszel, míg engem a fia kötött le. Igaz, végig magamon éreztem a pillantását, és majd bele haltam a vágyba, hogy őt is magamhoz ölelhessem, és elsuttogjam neki a csókjaim közepette, hogy mennyire szeretem.
Már most tudtam, hogy pokoli lesz így mellette lenni.
- Itt is vagyok. Pár perc és jön, akit várunk.
- Kit is? – kérdeztem rá, miközben Ricky még nálam volt, Steve pedig Krist ölelte, ezzel a pokol mélyére taszítva engem.
Igyekeztem nem rá nézni, de a szemeiben csak szomorúságot láttam, ami néha egy egy mosollyal igyekezett takarni.
- A női főszereplő jelöltre várunk – mosolygott talán kissé titokzatosan Steve.
Nemsokkal később nyílt a terem ajtaja.
- Itt is van – szólalt meg Steve, majd magam mögé pillantottam.
Még a szavam is elállt a meglepetéstől.
- Ariana? – néztem rá még mindig döbbentem, és alig tudtam elhinni, hogy ő az...
Várom a véleményeket :)
2011. február 7., hétfő
Team Aaron :DDDD
Oké, ez most nem ehhez a blogtémához tartozik, egy kis vélemény az egyik kedvenc blogommal kapcsolatban, és a csajok kíváncsiak voltak rá. Ők, Gabó, Andi, Alex, Szilem tudják mi a téma, hajrá. Ha van vélemény, ide nyugodtan :DDD
Nos hát ezen csodálkozok, hogy van akim kíváncsi egy lökött csaj véleményére, de igyekszek nagyjából nem egy fejli hosszúságban röviden leírni.
Szóóóóval téma: TEAM AARON :DDD
Ezért tuti meglincselnek páran.
A lényeg ugye a mi Szilünk OD-jéhez kötődik :) csajok tudjátok miről van szó :DDD
Szil Our Dreams című törijének egyik szereplőjéről van szó, aki a főszereplő Rob úgymond vetélytársa vagy olyasmi. Akit érdekel a töri a linket Szil blogjainál megtalálja.
ne értsétek félre imádom Robot, és ő a tökéletes Kristen mellé.
(L)Robsten(L)
de ittvan a kis cuki Aaron, akit megjegyzem eddig nagyon nem bírtam. Sőt. Néha ugye rámozdult Krisre, és nem igazán jött be, hiszen neki ugye Rob mellett a helye.
szóóval nem nagyon bírtam a pasit, és még mindig többnyire Rob párti vagyok, de a tegnapi fejlit olvasva végig egy gondolat cikázott a kis fejemben ennél a résznél:
Mikor Aaron megkérdezte Krist, hogy nem fél e hogy megcsókolja.
Na itt végig az járt a perverz gonosz agyamban, hogy bárcsak megtenné, hogy lenne egy kis HOT köztük.
Ez már beteges hiszen gyerekek Robstenről van szó, a mi Robcinkról, mégis nagyon bírnám ha lenne valami Aaronnal.
Igaz kép nincs róla a blogon, de ennek örülök is, nekem maradjon meg így a fejemben ahogy én elképzeltem milyen lehet(egy rohadt jó pasinak:DDD).
Eddig nem bírtam, mert ugye szereti Krist, és ő Robé, de egyre jobban bírom a pasit. Maga a karaktere is ahogy Szil megalkotta. Imádja, szereti Krist, de mégsem áll a házasságuk útjába, és ott segít nekik ahol tud, még ha fáj is neki más feleségeként látni a nőt akit szeret.
És ahogy ő mondta már gyilkolt is érte, börtönben is volt érte, csak hogy Rob kijöhessek hiszen nem ő nyírta ki Dylant, szóval le a kalappal a pasi előtt.
Azt hiszem Rob mellett minden nő egy ilyen pasira vágyik. Szóval ő és Rob az álompasik (L)
Nem azt mondom, hogy Kris csalja meg Robot, mert ne, Imádjuk Robcit, és ugye ez egy Robsten sztori, és jó is ez így, de lehetne egy kis tipi tapi, vagy csókocska, valamit kis HOT. Rámozdulunk egymásra, elszabadulnak a hormonok, és ne csak Aaron részéről.
Nem mondom, hogy csalja meg Robot, de egy kis nemtudom valami lehetne.
Imádjuk Robstent, ők a tökéletes pár, így nem értem magam miért akarok egy kis csavart Aaronal, de eléggé rámozdultam a témára.
SZILEM..... Neked van fantáziád hajrá.
Na ezért sokan tuti meglincselnének, de bocsi, ez az én véleményem.
Egyszóval Team Aaron, lehet csatlakozni :DDDD
Vagy akár, bár ehhez Szil kell mert az ő sztorija én nem írhatom meg, de akár egy novi erejéig Aaron - Kris vmi kis HOT-al? Hűű de bírná a fejem, nekem vannak ötleteim, de a te szereplőid.
Szerintem másoknak is tetszenek, külön a történettől egy novella.
Mégis van elképzelés róla íme a kép: KATT
Asszem ennyi lenne, szóval imádunk Robci, de Team Aaron is vagyok (L)
Nos hát ezen csodálkozok, hogy van akim kíváncsi egy lökött csaj véleményére, de igyekszek nagyjából nem egy fejli hosszúságban röviden leírni.
Szóóóóval téma: TEAM AARON :DDD
Ezért tuti meglincselnek páran.
A lényeg ugye a mi Szilünk OD-jéhez kötődik :) csajok tudjátok miről van szó :DDD
Szil Our Dreams című törijének egyik szereplőjéről van szó, aki a főszereplő Rob úgymond vetélytársa vagy olyasmi. Akit érdekel a töri a linket Szil blogjainál megtalálja.
ne értsétek félre imádom Robot, és ő a tökéletes Kristen mellé.
(L)Robsten(L)
de ittvan a kis cuki Aaron, akit megjegyzem eddig nagyon nem bírtam. Sőt. Néha ugye rámozdult Krisre, és nem igazán jött be, hiszen neki ugye Rob mellett a helye.
szóóval nem nagyon bírtam a pasit, és még mindig többnyire Rob párti vagyok, de a tegnapi fejlit olvasva végig egy gondolat cikázott a kis fejemben ennél a résznél:
Mikor Aaron megkérdezte Krist, hogy nem fél e hogy megcsókolja.
Na itt végig az járt a perverz gonosz agyamban, hogy bárcsak megtenné, hogy lenne egy kis HOT köztük.
Ez már beteges hiszen gyerekek Robstenről van szó, a mi Robcinkról, mégis nagyon bírnám ha lenne valami Aaronnal.
Igaz kép nincs róla a blogon, de ennek örülök is, nekem maradjon meg így a fejemben ahogy én elképzeltem milyen lehet(egy rohadt jó pasinak:DDD).
Eddig nem bírtam, mert ugye szereti Krist, és ő Robé, de egyre jobban bírom a pasit. Maga a karaktere is ahogy Szil megalkotta. Imádja, szereti Krist, de mégsem áll a házasságuk útjába, és ott segít nekik ahol tud, még ha fáj is neki más feleségeként látni a nőt akit szeret.
És ahogy ő mondta már gyilkolt is érte, börtönben is volt érte, csak hogy Rob kijöhessek hiszen nem ő nyírta ki Dylant, szóval le a kalappal a pasi előtt.
Azt hiszem Rob mellett minden nő egy ilyen pasira vágyik. Szóval ő és Rob az álompasik (L)
Nem azt mondom, hogy Kris csalja meg Robot, mert ne, Imádjuk Robcit, és ugye ez egy Robsten sztori, és jó is ez így, de lehetne egy kis tipi tapi, vagy csókocska, valamit kis HOT. Rámozdulunk egymásra, elszabadulnak a hormonok, és ne csak Aaron részéről.
Nem mondom, hogy csalja meg Robot, de egy kis nemtudom valami lehetne.
Imádjuk Robstent, ők a tökéletes pár, így nem értem magam miért akarok egy kis csavart Aaronal, de eléggé rámozdultam a témára.
SZILEM..... Neked van fantáziád hajrá.
Na ezért sokan tuti meglincselnének, de bocsi, ez az én véleményem.
Egyszóval Team Aaron, lehet csatlakozni :DDDD
Vagy akár, bár ehhez Szil kell mert az ő sztorija én nem írhatom meg, de akár egy novi erejéig Aaron - Kris vmi kis HOT-al? Hűű de bírná a fejem, nekem vannak ötleteim, de a te szereplőid.
Szerintem másoknak is tetszenek, külön a történettől egy novella.
Mégis van elképzelés róla íme a kép: KATT
Asszem ennyi lenne, szóval imádunk Robci, de Team Aaron is vagyok (L)
2011. február 5., szombat
18.fejezet
Sziasztok! Kicsit korábban Gabónak is (LLL)jön az új fejli. Köszönöm szépen a komikat, lett egy két jó hosszú is (L), imádlak titeket, remélem ez is tetszeni fog, NAGYON várom ismét a véleményeket. Szilemnek ismét pusszantás, és nektek is. Jó olvasást.
18.fejezet
/Kristen/
Steve üzenetét olvasva elviselhetetlen félelem tört rám. Tudtam, hogy itt a vége. Mindennek. De főleg ennek a dolognak Robbal és velem.
- Mi a baj? - kérdezte ismét Rob mire megtaláltam a hangom.
Steve itt van. És haza akar menni velünk. Az anyukája kórházba került.
- Elmész?
- Muszáj. Az anyósomról van szó, és ő olyan mintha az én anyám is lenne.
- Szóval vele mész - mondta Rob, és csak szomorúságot láttam a szemében.
- -Igen, de.....
- Nincs de. Vele fogsz maradni.
- Nem azt mondtam.
- Igen, de ez lesz a vége. Végül is ő a férjed. És ki vagyok én neked?
- Az, akit mindennél jobban szeretek. De igen, ő a férjem. El kell mennem vele. De ha visszajöttél, találkozunk és beszélünk.
- Most is azt mondhatom, amit már mondtam. Félek, hogy ennek itt a vége – mondta ki Rob azokat a gondolatokat, amiket én nem mertem.
Steve-nek szüksége van rám, és nem hagyhatom magára. Hiába tudom, hogy Rob az, akit akarok, Steve nagyon sokat tett értem, és a fiamért is.
Nem tudom, mit tegyek – mondogattam magamban, miközben egyfolytában Rob bánatos arcába néztem.
- Mennem kell. Steve egy szállodában van. Muszáj haza mennünk.
- Rendben. Menj – mondta Rob, majd kiment a szobából, magamra hagyva a gondolataimmal, amik nem voltak valami derűsek.
Tudtam, hogy most ezzel őt bántom. De el kell mennem a férjemmel. Most neki és a szüleinek - akiket a sajátjaimként szeretek – van rám szükségük.
A csomagjaim után indultam, hogy összepakoljam őket.
Nekem sincs semmi kedvem elmenni. Itt hagyni őt meg főleg nincs. Még a gondolatába is beleőrülök, hogy mi van ha ennek tényleg itt a vége? Ha Steve-vel kell maradnom, hiszen most szüksége van rám.
- Elmész, kicsim?
- Igen, Claire. A férjem szüleihez kell mennünk, az anyja súlyos állapotban van, és vele kell mennem.
- Megértem, kicsim, de mi lesz így veletek?
- Nem tudom – mondtam, majd a kanapéra rogytam, és a fejem az arcomba temettem.
- -A fiam imád titeket, főleg téged. Ettől féltem, hogy ez lesz. Nem téged okollak, hisz egymásba szerettetek, csak rossz időben, rossz helyen. De ha a férjed mellett maradsz, és félek, így lesz, a fiam szenvedni fog, és úgy érezem, nem csak ő.
- Én is. Imádom őt, Claire. Ez a pár nap alatt pedig bebizonyította, hogy ő is szeret, és hogy milyen ő igazából. És ez mindennél többet jelent számomra. De most mégis el kell mennem. Ha ő is visszajön, találkozunk, és meglátjuk.
- Máris elmész?
- Igen, Steve egy szállodában vár.
- Rendben. A lányok rögtön segítenek összepakolni – mondta Claire, majd már jött is Lizzy és Vic, hasonló szomorú arccal mint Rob és Claire. Ricky addig Richardal volt a nappaliban.
A lányoknak hála gyorsan végeztünk a csomagolással. Richard jött és levitte a csomagjaim, míg a taxira vártunk.
- Hadd vigyelek el én – jött be a nappaliba Rob, mire mind odakaptuk a fejünket.
- Nem tudom, Rob...
- Kérlek, legalább még egy kicsit hadd legyek veled – kérte, miközben nekem a szívem szakadt meg.
Egyiküket sem akartam megbántani, mégis tudtam, hogy valamelyiküknek fájdalmat fogok okozni. Egyiküknek sem akarok. Mégis elkerülhetetlen.
És úgy néz ki, hogy Rob lesz az. Pedig mindennél jobban szeretem őt. Jobban mint Steve-et. Őt másképp szeretem. Rob az, akit szerelemmel szeretek. Olyannal, amit Steve iránt sosem éreztem.
Rob elvette a lányoktól Rickyt, míg én elköszöntem a családjától. A lányok is szomorúak voltak, hogy elmegyek, de ahogy ők mondták, remélik, hogy hamarosan találkozunk.
- Ezt én is remélem – mondtam nekik, majd Richardtól is elköszöntem.
- Okosan dönts, kicsim. Ő imád téged, vagyis titeket. És tudod, hogy itt mindig várunk téged a kis csöppséggel együtt – mondta a fülembe halkan Claire, miközben megölelt.
- Köszönöm – öleltem meg szorosan.
Robtól majd csak a szállodában kell elköszönjek. Mégsem vártam azt a pillanatot. Robék a kocsiban vártak rám a fiammal, még egy egy utolsó ölelést adtam mindenkinek, és búcsút intettem annak a helynek, ahol életem legszebb és legboldogabb pillanatait töltöttem.
Épp ekkor futott be Tom és intett a kocsiban ülő Robnak.
- Hát ennek mi baja? - intett a barátja felé.
- Hazamegyek.
- Összebalhéztatok?
- Nem – mondtam, majd gyorsan ismertettem vele a helyzetet.
- Szóval itt van a kutya elásva. Okosan dönts kislány, a mindene vagy Robnak, és hidd el, még senki nem volt ilyen fontos neki. És látom, Ő is az neked. Remélem, minden rendbe jön köztetek, és hogy L.A.-ben majd találkozunk.
- Én is remélem – mondtam Tom beszéde után, és tőle is elköszöntem.
Beültem a kocsiba, ahol hátul a gyerekülésben Ricky szemlélődött. Rob egyik kézzel a kormányt fogta, míg a másikkal ujjainkat kulcsolta össze. Ismét csak reménytelenséget és bánatot tükrözött a tekintete.
Egész úton csend honolt a kocsiban. Én sem tudtam, mit mondhattam volna. Akartam valami biztatót mondani neki, de nem mertem, mert nem akartam hiú reményeket kelteni benne, mikor még én magam sem sem tudom, mi lesz ezután.
Nem sokkal később, legnagyobb sajnálatomra a szállodánál voltunk. Rob a karjaiba fogta Rickyt és ajtó felé indult.
- Ugye nem akarsz felkísérni? Rob, ez...
- De fel akarlak – mondta, majd nem volt mit tenni elindultunk.
A portánál rögtön mondták is, melyik szobában szállt meg a férjem. A lift felé vettük az irányt, miközben azon tűnődtem, miért teszi ezt Rob?
Hiszen csak még jobban fogsz szenvedni ő, és én is, ha lát majd Steve-vel. Ez volt az, amit el akartam kerülni.
Mikor a megadott ajtó elé értünk, megtorpantam. Majd kopogtam. Pillanatok alatt nyílt az ajtó és lépett ki rajta Steve, aki rögtön a karjaiba zárt. Mivel háttal voltam Robnak, nem láttam mi volt a reakciója erre.
Steve szerencsére nem csókolt meg, csak egy amolyan arca puszi szerűséget kaptam, majd rögtön Rickyre és Robra pillantott.
- Köszönöm, hogy elhoztad őket, és hogy vigyáztál a családomra.
- Nincs mit, nem kell megköszönnöd – erőltetett egy mosolyt magára Rob, majd átadta a fiát Steve-nek, aki szintén a sajátjának tekinti a fiamat.
Steve és Rob váltottak még néhány szót az ajtóban, többnyire a munkáról is és egy új filmről, igaz nem sokat hallottam belőle, addig én Ricky vittem be a szobába és fektettem le.
Steve elköszönt Robtól, aki indulni készült.
- Rögtön jövök – mondtam.
- Lekísérlek – mondtam ezt már Robnak, majd a lift felé indultunk.
Steve becsukta maga mögött az ajtót, mi pedig lementünk a parkolóba Rob kocsijához. És ekkor jött el az a pillanat, amitől féltem. A búcsú.
Rob azonban nem úgy cselekedett, ahogy vártam. Kézen fogott és a kocsiba ültetett. A döbbenet csak akkor következett, mikor elindította a kocsit.
- Hová viszel? Rob, kérlek...
De semmi válasz. Nemsokkal később egy elhagyatott helyre, vagy inkább útra értünk, ahol leállította a kocsit.
Nem szólt semmit, csak felém fordult. Keze a tarkómra csúszott, és ajkait az enyémre vetette, majd őrjítő módon csókolni kezdett, miközben én is majd felgyulladtam a vágytól.
Ekkor értettem meg, mit keresünk itt. És én is ezt akartam, majd ő ki is mondta.
- Csak még egyszer hadd érezzelek – suttogta, miközben ajkai a nyakamra tévedve csókolgattak.
A hajába túrva kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Most a szomorúság és bánat mellett, mérhetetlen szerelem, és vágy lobogott benne. Akárcsak az enyémben.
Ezúttal én voltam, aki birtokba vettem ajkait, miközben a ruháitól szabadítottam meg, ahogy ő is tette velem.
Pillanatok alatt lettünk meztelenek, majd szemből az ölébe ültetett. Amint megéreztem ágyékomnak nyomódó kemény férfiasságát, majd eszemet vesztettem.
Ismét elszakadt tőlem, és a nyakam szívogatta, miközben kezei a melleim becézgették. Ujjaim a mellkasán kalandoztak, miközben néha felnyögtem, amikor melleim megszorította.
Kissé hátrább csúsztam az ölében, és közénk nyúlva a kezembe vettem. Egy elégedett morgással jutalmazta, amikor megmarkoltam.
Elkezdtem a kezem mozgatni rajta, amit egyre nehezebben tűrt. Mikor éreztem, hogy lassan közel a vég számára, ő volt aki cselekedett.
Elrántotta a kezem férfiasságáról, majd magára húzott. Hátravetett fejjel nyögtem fel, amint végre megéreztem magamban.
Ajkaira hajoltam, miközben mozogni kezdtem rajta. Szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, miközben kezeinkkel egymás testét barangoltuk be.
Fel-le mozogtam férfiasságán, hol kissé felemelkedve rajta, hogy aztán ismét tövig magamba fogadhassam.
Ekkor kérdeztem meg magamtól, hogyan leszek képes enélkül élni? És itt nemcsak a szexre gondolok. Hanem nélküle?
Elszakadtam édes kínokat okozó ajkaitól, ezúttal én vetettem magam a nyakára, miközben ő a melleim simogatta.
Néhány őrjítő csípőmozgásnak hála egyszerre értük el a csillagokat, és csókjaink nyelték el élvezetünk hangjait.
Zihálva, verítéktől nedvesen omlottam annak a férfinak a karjaiba, aki immár mindent jelentett számomra.
- Szeretlek, Kris – suttogta, miközben a hátamon éreztem édes cirógatásait.
- Én is téged. Nagyon – néztem a szemébe.
- Mégis itt a vége.
- Nem tudom. Azt tudom csak, hogy most a férjemnek van rám szüksége, viszont képtelen vagyok élni nélküled.
- Csak magamnak akarlak – jött a válasz.
- Tudod, hogy ez egyelőre biztos lehetetlen. Muszáj mellette lennem, de ha vissza jössz, látni akarlak, és beszélünk. Fontos vagy nekem, és szeretlek, és remélem, találunk valami megoldást erre.
- Én is remélem – mondta, mégis mérhetetlen reménytelenséget láttam a szemében, ami számomra is félelmet okozott. Félek, hogy ő feladja a harcot.
- Vissza kell mennünk – mondtam, miközben, még mindig meztelen testéhez simulva élveztem a közelségét.
- Tudom – mondta, majd leszálltam a biztonságot és boldogságot okozó testről, majd mindketten öltözködni kezdtünk.
Vissza vettük a ruháink, majd egy szerelmes csókot váltva visszaindultunk a szállodához.
A szálloda előtt parkoltunk. Ekkor jött el a pillanat. A búcsúé.
- Szeretlek – fordult felém.
- Szeretlek – viszonoztam a vallomását, majd magamhoz húztam, és csókolni kezdtem.
Minden érzésünket ebbe a csókba sűrítettük.
Szerelmet, vágyat, félelmet, bizonytalanságot ami a kapcsolatunk jövőjét illeti.
Az idő is megállt, amikor csókban forrtunk össze. Hosszú percekig képtelenek voltunk elengedni egymást. Levegőt venni szakadtunk el egymástól, és amennyire a hely engedte, egymás karjaiban voltunk.
- Menned kell – mondta ezúttal ő, mire én némán bólintottam, és megtettem azt, ami szinte már fájdalmat okozott.
Eltávolodtam tőle.
- Néhány nap múlva én is visszamegyek. Van még jó pár hét, amíg bemutatják a filmet. Addig Steve-nek van egy új szerepajánlata, ha visszamegyek, azt beszéljük meg, és valószínű, hogy újra forgatok.
- Ez jó hír és jó lehetőség neked.
- Csak azért vállalnám el, hogy a közeledben lehessek. Azt mondta, valószínű, hogy te is dolgozni fogsz, vagyis azt szeretné.
- Majd meglátjuk. Nem szívesen hagyom magára Rickyt, vagy bízom másokra.
- Akkor is elfogadom, ha őt választod. Bár akkor változnak a dolgok. Ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára.
- Szeretlek, mindennél jobban – mondtam ismét.
- Ahogy én is téged – jött a válasz, majd egy utolsó, de annál szerelmesebb csókban forrtunk össze.
Ami után szinte fájt elszakadni tőle. Egy utolsó, végtelennek tűnő pillantást váltottunk, egy-egy utolsó röpke csókot, majd kiszálltam.
Szinte könnyes szemmel bámultam utána, amikor elhajtott. Nagy levegőt vettem, igyekeztem rendezni a vonásaim, majd ismét felfelé tartottam.
Azt vártam, hogy Steve majd rákérdez, hol jártam eddig, de semmit. Csak magához vont és csókot lehelt ajkaimra, majd ismét Rickynek szentelte a figyelmét.
- Hogy van anyukád?
- Nem túl jól. Meg kell műteni a szívét, de nagyon gyenge. Ha sikerül a műtét, csak akkor van esélye, hogy rendbe jön.
- Sajnálom, de minden rendben lesz.
- Én is remélem. Holnap reggel indultunk haza, ha nem baj.
- Dehogy baj.
- Addig pihenjünk le mi is – mondta, majd átadta Rickyt, akit megetettem.
Steve addig elment lezuhanyozni, ahogy én is tettem, amint végzett. Mire visszaértem a szobába Rickyvel együtt aludtak az ágyon. Én is melléjük feküdtem, és kisvártatva aggódva a továbbiakon merültem az öntudatlanságba...
Másnap reggel korán indult a gépünk. Amint elindultunk, és magunk mögött hagytuk Londont, és én Robot, mérhetetlen bánat telepedett rám.
Amint hazaértünk, még rosszabb lett, mivel tudtam, hogy őt ott hagytam. De muszáj, akármilyen nehéz is egy kicsit elfelejtenem őt és arra koncentrálni, amiért jöttünk.
Nagy meglepetésemre Ashely várt minket a reptéren.
- Én hívtam őt, ha nem baj. Hazavisz titeket, míg én a kórházba megyek. Nála vannak a kulcsok is, és kicseréltettem a biztonsági rendszert – gondolt itt Steve a betörésre, amikor Őt hívtam segítségül.
- Utána majd vigyázok én erre kis hercegre, és te is Steve után mehetsz – mondta Ash.
- Puszilom őket, és amint tudok megyek – köszöntem el a férjemtől, aki elindult a kórházba a szüleihez.
Amint hazaértünk, szinte idegennek éreztem az eddigi otthonom. És hiányzott az a melegség és szeretet, amit Robéknál éreztem. Ashely is látta rajtam, hogy valami nincs rendben.
Elmeséltem neki.
- Sajnálom, szívem. De most ez a fontosabb. Bár utána nem lesz könnyű, de mit akarsz tenni?
- Nem tudom – mondtam őszintén.
- Akárhogy is döntesz, mi melletted állunk.
- Köszönöm. És Nikki?
- Lefoglalja az új pasija – mosolygott Ash.
Miközben beszélgettünk, és miután Rickyt az ágyába fektettem, elpakoltuk a cuccaim. Az irataim után nyúltam a táskámban, hogy a helyére tegyem őket, mikor valami ismeretlent pillantottam meg.
Egy borítékot.
Kristen – állt a nevem a borítékon. Nem is akárhogy. Az Ő kézírásával.
- Mi az? - kérdezte Ashely.
- Egy levél. Tőle - mondtam, és közben azon gondolkoztam, mikor csempészte a táskámba, mikor még a közelében sem járt. Ekkor ugrott be.
Liz és Vic. Ők segítettek pakolni, Biztos Rob kérte meg őket, hogy csempésszék bele.
Szinte remegő ujjakkal vettem ki a levelet a borítékból és olvasni kezdtem.
Ha ezt olvasod, akkor addigra valószínű, hogy minden remény elszállt. Legalábbis számomra. Tudom, hogy ő a férjed, és majdnem biztos vagyok benne, hogy ő lesz az, akit választani fogsz. Annak ellenére is, hogy tudom, hogy szeretsz. Ezt nem egyszer bizonyítottad, ezzel a legboldogabb férfivá téve a földön.
Sokat változtam, mióta megismertél. És ezt is neked köszönhetem. Vagy inkább megmutattam, hosszú idő után neked azt, aki tényleg vagyok.
Nem túlzok, ha azt mondom, a legszebb napokat adtad nekem, amiket örökre az emlékezetembe véstem. Nemcsak Te, hanem a tündéri kisfiad is, aki ez idő alatt szinte már a sajátomként szerettem. Én nemcsak én, hanem a családom is.
Hamarosan újra találkozunk. El nem tudom mondani, mennyire hiányzol máris, pedig csak most engedtelek el. Várom, hogy újra láthassalak, és a karjaimba zárjalak, és a csókjaimmal halmozzalak el.
Ugyanakkor félek is. Az okát már többször mondtam neked. Rettegek, hogy nélküled kell tovább élnem, és ha ez bekövetkezik, nem tudom, hogy leszek képes rá.
Egyet viszont megígérek. Pokoli lesz, sőt még annál is rosszabb, ha így kell a közeledben lennem, de ha megtörténik az, amitől félek, és őt választod, én elfogadom. Nem fogok a házasságot útjába állni, ha a férjed mellett maradsz.
Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, de meg fogom tenni, ha ő tényleg szeret és boldoggá tesz téged, és a fiad is.
Ez csak rajtad múlik. Mondtam már: A remény hal meg utoljára, bár nálam ez már haldoklik.
Nem egyszer mondtam már, és csak ismételni tudom magam. Szeretlek. Mindennél jobban, és örökké.
A levél mellé tettem neked valamit, amit remélem hordani fogsz. Akkor is, ha nem engem választasz, örülnék, ha viselnéd. Legyen valami, ami emlékeztet rám, és ezekre a napokra.
Szeretlek: Rob
A levél végére már szinte sírtam. Ashely pedig kissé aggódva szemlélt. Majd felé nyújtottam a levelet. Ő is szinte maga elé meredt, amint elolvasta.
- Ó, szívem – próbált vigasztalni, és magához ölelt, én pedig végre kisírhattam magam.
A fülemben csengtek Rob fájdalmas szavai. Sikerült elérnem, hogy ilyen legyen, hogy megmutassa magát nekem, és most tönkreteszem.
Utálom magam ezért. Mielőtt belementem volna, hogy vele megyek Londonba, pont ettől féltem. Hogy még közelebb kerülök hozzá, és a végén ha el kell válnunk, csak szenvedni fogok.
És így történt.
De még mindig dönthetek.
- Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen komoly – suttogta Ashely. - De még nincs minden veszve. Tudod, hogy kedvelem a férjed, de ha vele már nem vagy boldog, és Robbal igen, ne habozz dönteni. Az egyiküket mindenképp megbántod. A szívedre hallgass, és arra gondolj, hogy te legyél boldog. És elnézve téged, csak Robbal lehetsz az – mondta Ashely.
- Nem tudom. Egyelőre Steve mellett a helyem, utána meglátjuk.
- Megnézed, mi van a borítékban? - kérdezte Ashely, rögtön utána nyúltam, mikor felrémlett, hogy Rob tett bele valamit.
Kinyitottam és a rögtön a tenyerembe pottyant az a valami.
Egy nyaklánc. A csodaszép aranylánc szív alakú medállal, aminek a hátuljára egy szó van vésve. De ez mindennél többet jelent: Szeretlek
Ha ez lehetséges, most még jobban hiányzott, és szerettem őt. És persze, hogy viselni fogom. Örökké, még ha Steve-nek fel is tűnik, majd kimagyarázom.
De ha itt lenne, biztos elmondanám neki, hogy nincs szükségem semmire, mert anélkül is, ha akarnám se tudnám elfelejteni a vele töltött perceket.
Első ránézésre egy sima medálnak tűnik. Ha eléggé megnézzük akkor látszik csak, hogy nem az. Egy kinyitható medál.
- Nyisd ki – mondta Ash, de féltem, hogyha belenézek, még jobban fog fájni.
És így is lett.
Egy kép volt benne. Amit még Rob csinált rólunk. Hármunkról. Ő, én és a fiam. A fiunk.
Rögtön a nyakamba tettem, ahonnan sosem szándékoztam levenni. Hogyha távol is, mindig velem legyen.
- Ez nagyon szép – nézegette Ash, míg én mindig nem jutottam szóhoz.
Miután végeztünk a pakolással, kimerültem, többnyire lelkileg dőltem az ágyamra. Ashely addig megnézte a fiam, és készített nekem egy kávét.
Elmentem lezuhanyozni, hogy Steve után mehessek a kórházba. Zuhanyzás közben, még mindig magamon éreztem a bőrömre égett Rob érintéseit, amit még egyszer, remélem nem utoljára volt esélyem érezni.
Később erőt vettem magamon, és miután a barátnőmre bíztam a fiamat, kocsiba ültem a kórház felé hajtottam.
- Hogy van? - kérdeztem rögtön.
- Holnap megműtik, utána kiderül. Te jól vagy? Pihenhettél volna.
- Jól vagyok, és melletted akartam lenni – mondtam, miközben vigasztalni próbáltam.
Másnap sor került erre a műtétre. Steve végig idegeskedett, és végtelennek tűnt az a néhány óra amíg a műtét tartott.
Addig Ash és Nikki vigyáztak Rickyre, akit ide nem hozhattam magammal.
Órákkal később nyugtattak meg minket az orvosok, hogy a műtét jól sikerült, csak meg kell várnunk amíg felébred, és ha nem lesz semmi komplikáció, akkor rendbe jön.
Most láttam végre kicsit megnyugodni Steve-et és az apukáját is.
Két nappal később úgy tűnt, minden rendben, és nem volt semmi baj. Ekkor nyugodtunk meg igazából, és Steve javaslatára a kis Rickyt is behoztam, hátha segít jobb kedvre deríteni az anyukáját, aki rögtön mosolygósabb lett, amint meglátta a fiam, aki szintén imádta a nagyiját.
Már eltelt néhány nap, mióta hazajöttünk. Steve rögtön észrevette már az első alkalommal a nyakamban a láncot.
Szerencsére különösebben nem firtatta, elhitte, hogy csak megtetszett valahol és megvettem. Pedig ha tudná, hogy mit jelent nekem ez a számára egyszerűnek tűnő lánc.
Robot azóta sem tudom kiverni a fejemből, és mindennap kész szenvedés nélküle. Azonban ha minden igaz akkor ma este visszajön ő is L.A.-be.
A gondolattól még a gyomrom is görcsbe rándult, hogy hamarosan ő is itt lesz. Egy dolgot akartam csak. Látni Őt. Ez a néhány nap kész örökkévalóság volt nélküle...
De még mindig nem tudom, mi is lesz velünk, de látnom kell...
/Rob/
Napokig ki sem mozdultam a szobámból, miután elment. Egy másodperc sem telt el, hogy ne rá gondoltam volna.
Kíváncsi voltam, vajon olvasta-e a levelem, és hogy hordja-e a láncot. És most én is úton vagyok vissza Los Angelesbe.
És nemcsak az én hangulatom volt ilyen. Anyuék, és a lányok is nagyon megszerették őket. Vigasztalni próbáltak, de nem sok sikerrel.
Ahogy a levélbe írtam Krisnek, sajnos érzem, hogy nem én leszek a befutó.
- Nem tudhatod. Ő is szeret téged, és lerí rólatok. Mindig van remény – biztatott Tom a repülőn.
- Remélem, ma eljön hozzád, és valami emberibb formába hoz.
- Kösz, haver – mondtam neki.
Pocsékul éreztem magam, mióta eljött Londonból.
Folyton az együtt töltött percekre gondoltam, az utolsó együttlétünkre a kocsiban. Ahogy a karjaimban tartottam, ahogy az enyém volt, a csókjaira és ahogy szerelmesen azt suttogta: szeretlek.
Ő volt, aki megváltoztatott, és ez mindent megért. Még ez a szenvedés is, amin most megyek át. Semmiért sem cserélném ez a vele, vagyis a velük töltött időt.
És hamarosan újra láthatom. Ettől is rettegek. Hogy most talán megtudom, hogy döntött, és mi lesz velünk.
Bár nem tudom, volt-e ideje ezen gondolkozni, hiszen, ha jól emlékszem, Steve anyukája nagyon beteg, és hozzá jöttek haza.
Azért reménykedem benne, hogyha tud, eljön hozzám. Majd meghalok a vágytól, hogy végre magamhoz ölelhessem a testét.
Ahogy Steve mondta, a szállodában valamikor vele is találkoznom kell, az új film miatt. Nem sokat mondott róla, hiszen most a szülei az elsők számára, és ezt megértem, de a partneremről semmit se árult el. Csak annyit, hogy vele kapcsolatban majd az én véleményem is akarja.
A repülőút is lassan telt, és várakozással. Amint földet értünk, hazafelé száguldottam, miután Tomot hazavittem.
Egy sok szerencsét, haver után elköszöntünk egymástól, és hazamentem. Rossz volt hazajönni. Még itt is minden rá emlékeztetett. Azokra a napokra, amit London előtt itt töltöttek velem.
Mindenhol csak Őt láttam.
Magamhoz vettem egy sört és zuhanyzás után az ágyamba zuhantam, és semmi mást nem szerettem volna, csak egész nap aludni, és nem gondolkodni.
Ez sikerült is. Valamikor este, vagy inkább éjjel volt, amikor ébredtem. Valami zajra. Jó időbe telt rájönni, hogy az ajtó zajára ébredtem. Valaki jött.
Kristenben reménykedni sem mertem. Tom mondta, hogy majd este átnéz, megnézni, hogy vagyok, vagy inkább milyen állapotban, így biztos voltam benne, hogy ő az.
Csak egy szál alsónadrágban indultam ajtót nyitni.
Ezek után áll még a szavam is el. Ő állt ott.
Gyönyörűen, mint mindig, bár kicsit talán fáradtan, de még is így csodaszép volt. És nem álmodom, tényleg itt van. Ő, Kristen...
Tessék komizni :)
18.fejezet
/Kristen/
Steve üzenetét olvasva elviselhetetlen félelem tört rám. Tudtam, hogy itt a vége. Mindennek. De főleg ennek a dolognak Robbal és velem.
- Mi a baj? - kérdezte ismét Rob mire megtaláltam a hangom.
Steve itt van. És haza akar menni velünk. Az anyukája kórházba került.
- Elmész?
- Muszáj. Az anyósomról van szó, és ő olyan mintha az én anyám is lenne.
- Szóval vele mész - mondta Rob, és csak szomorúságot láttam a szemében.
- -Igen, de.....
- Nincs de. Vele fogsz maradni.
- Nem azt mondtam.
- Igen, de ez lesz a vége. Végül is ő a férjed. És ki vagyok én neked?
- Az, akit mindennél jobban szeretek. De igen, ő a férjem. El kell mennem vele. De ha visszajöttél, találkozunk és beszélünk.
- Most is azt mondhatom, amit már mondtam. Félek, hogy ennek itt a vége – mondta ki Rob azokat a gondolatokat, amiket én nem mertem.
Steve-nek szüksége van rám, és nem hagyhatom magára. Hiába tudom, hogy Rob az, akit akarok, Steve nagyon sokat tett értem, és a fiamért is.
Nem tudom, mit tegyek – mondogattam magamban, miközben egyfolytában Rob bánatos arcába néztem.
- Mennem kell. Steve egy szállodában van. Muszáj haza mennünk.
- Rendben. Menj – mondta Rob, majd kiment a szobából, magamra hagyva a gondolataimmal, amik nem voltak valami derűsek.
Tudtam, hogy most ezzel őt bántom. De el kell mennem a férjemmel. Most neki és a szüleinek - akiket a sajátjaimként szeretek – van rám szükségük.
A csomagjaim után indultam, hogy összepakoljam őket.
Nekem sincs semmi kedvem elmenni. Itt hagyni őt meg főleg nincs. Még a gondolatába is beleőrülök, hogy mi van ha ennek tényleg itt a vége? Ha Steve-vel kell maradnom, hiszen most szüksége van rám.
- Elmész, kicsim?
- Igen, Claire. A férjem szüleihez kell mennünk, az anyja súlyos állapotban van, és vele kell mennem.
- Megértem, kicsim, de mi lesz így veletek?
- Nem tudom – mondtam, majd a kanapéra rogytam, és a fejem az arcomba temettem.
- -A fiam imád titeket, főleg téged. Ettől féltem, hogy ez lesz. Nem téged okollak, hisz egymásba szerettetek, csak rossz időben, rossz helyen. De ha a férjed mellett maradsz, és félek, így lesz, a fiam szenvedni fog, és úgy érezem, nem csak ő.
- Én is. Imádom őt, Claire. Ez a pár nap alatt pedig bebizonyította, hogy ő is szeret, és hogy milyen ő igazából. És ez mindennél többet jelent számomra. De most mégis el kell mennem. Ha ő is visszajön, találkozunk, és meglátjuk.
- Máris elmész?
- Igen, Steve egy szállodában vár.
- Rendben. A lányok rögtön segítenek összepakolni – mondta Claire, majd már jött is Lizzy és Vic, hasonló szomorú arccal mint Rob és Claire. Ricky addig Richardal volt a nappaliban.
A lányoknak hála gyorsan végeztünk a csomagolással. Richard jött és levitte a csomagjaim, míg a taxira vártunk.
- Hadd vigyelek el én – jött be a nappaliba Rob, mire mind odakaptuk a fejünket.
- Nem tudom, Rob...
- Kérlek, legalább még egy kicsit hadd legyek veled – kérte, miközben nekem a szívem szakadt meg.
Egyiküket sem akartam megbántani, mégis tudtam, hogy valamelyiküknek fájdalmat fogok okozni. Egyiküknek sem akarok. Mégis elkerülhetetlen.
És úgy néz ki, hogy Rob lesz az. Pedig mindennél jobban szeretem őt. Jobban mint Steve-et. Őt másképp szeretem. Rob az, akit szerelemmel szeretek. Olyannal, amit Steve iránt sosem éreztem.
Rob elvette a lányoktól Rickyt, míg én elköszöntem a családjától. A lányok is szomorúak voltak, hogy elmegyek, de ahogy ők mondták, remélik, hogy hamarosan találkozunk.
- Ezt én is remélem – mondtam nekik, majd Richardtól is elköszöntem.
- Okosan dönts, kicsim. Ő imád téged, vagyis titeket. És tudod, hogy itt mindig várunk téged a kis csöppséggel együtt – mondta a fülembe halkan Claire, miközben megölelt.
- Köszönöm – öleltem meg szorosan.
Robtól majd csak a szállodában kell elköszönjek. Mégsem vártam azt a pillanatot. Robék a kocsiban vártak rám a fiammal, még egy egy utolsó ölelést adtam mindenkinek, és búcsút intettem annak a helynek, ahol életem legszebb és legboldogabb pillanatait töltöttem.
Épp ekkor futott be Tom és intett a kocsiban ülő Robnak.
- Hát ennek mi baja? - intett a barátja felé.
- Hazamegyek.
- Összebalhéztatok?
- Nem – mondtam, majd gyorsan ismertettem vele a helyzetet.
- Szóval itt van a kutya elásva. Okosan dönts kislány, a mindene vagy Robnak, és hidd el, még senki nem volt ilyen fontos neki. És látom, Ő is az neked. Remélem, minden rendbe jön köztetek, és hogy L.A.-ben majd találkozunk.
- Én is remélem – mondtam Tom beszéde után, és tőle is elköszöntem.
Beültem a kocsiba, ahol hátul a gyerekülésben Ricky szemlélődött. Rob egyik kézzel a kormányt fogta, míg a másikkal ujjainkat kulcsolta össze. Ismét csak reménytelenséget és bánatot tükrözött a tekintete.
Egész úton csend honolt a kocsiban. Én sem tudtam, mit mondhattam volna. Akartam valami biztatót mondani neki, de nem mertem, mert nem akartam hiú reményeket kelteni benne, mikor még én magam sem sem tudom, mi lesz ezután.
Nem sokkal később, legnagyobb sajnálatomra a szállodánál voltunk. Rob a karjaiba fogta Rickyt és ajtó felé indult.
- Ugye nem akarsz felkísérni? Rob, ez...
- De fel akarlak – mondta, majd nem volt mit tenni elindultunk.
A portánál rögtön mondták is, melyik szobában szállt meg a férjem. A lift felé vettük az irányt, miközben azon tűnődtem, miért teszi ezt Rob?
Hiszen csak még jobban fogsz szenvedni ő, és én is, ha lát majd Steve-vel. Ez volt az, amit el akartam kerülni.
Mikor a megadott ajtó elé értünk, megtorpantam. Majd kopogtam. Pillanatok alatt nyílt az ajtó és lépett ki rajta Steve, aki rögtön a karjaiba zárt. Mivel háttal voltam Robnak, nem láttam mi volt a reakciója erre.
Steve szerencsére nem csókolt meg, csak egy amolyan arca puszi szerűséget kaptam, majd rögtön Rickyre és Robra pillantott.
- Köszönöm, hogy elhoztad őket, és hogy vigyáztál a családomra.
- Nincs mit, nem kell megköszönnöd – erőltetett egy mosolyt magára Rob, majd átadta a fiát Steve-nek, aki szintén a sajátjának tekinti a fiamat.
Steve és Rob váltottak még néhány szót az ajtóban, többnyire a munkáról is és egy új filmről, igaz nem sokat hallottam belőle, addig én Ricky vittem be a szobába és fektettem le.
Steve elköszönt Robtól, aki indulni készült.
- Rögtön jövök – mondtam.
- Lekísérlek – mondtam ezt már Robnak, majd a lift felé indultunk.
Steve becsukta maga mögött az ajtót, mi pedig lementünk a parkolóba Rob kocsijához. És ekkor jött el az a pillanat, amitől féltem. A búcsú.
Rob azonban nem úgy cselekedett, ahogy vártam. Kézen fogott és a kocsiba ültetett. A döbbenet csak akkor következett, mikor elindította a kocsit.
- Hová viszel? Rob, kérlek...
De semmi válasz. Nemsokkal később egy elhagyatott helyre, vagy inkább útra értünk, ahol leállította a kocsit.
Nem szólt semmit, csak felém fordult. Keze a tarkómra csúszott, és ajkait az enyémre vetette, majd őrjítő módon csókolni kezdett, miközben én is majd felgyulladtam a vágytól.
Ekkor értettem meg, mit keresünk itt. És én is ezt akartam, majd ő ki is mondta.
- Csak még egyszer hadd érezzelek – suttogta, miközben ajkai a nyakamra tévedve csókolgattak.
A hajába túrva kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Most a szomorúság és bánat mellett, mérhetetlen szerelem, és vágy lobogott benne. Akárcsak az enyémben.
Ezúttal én voltam, aki birtokba vettem ajkait, miközben a ruháitól szabadítottam meg, ahogy ő is tette velem.
Pillanatok alatt lettünk meztelenek, majd szemből az ölébe ültetett. Amint megéreztem ágyékomnak nyomódó kemény férfiasságát, majd eszemet vesztettem.
Ismét elszakadt tőlem, és a nyakam szívogatta, miközben kezei a melleim becézgették. Ujjaim a mellkasán kalandoztak, miközben néha felnyögtem, amikor melleim megszorította.
Kissé hátrább csúsztam az ölében, és közénk nyúlva a kezembe vettem. Egy elégedett morgással jutalmazta, amikor megmarkoltam.
Elkezdtem a kezem mozgatni rajta, amit egyre nehezebben tűrt. Mikor éreztem, hogy lassan közel a vég számára, ő volt aki cselekedett.
Elrántotta a kezem férfiasságáról, majd magára húzott. Hátravetett fejjel nyögtem fel, amint végre megéreztem magamban.
Ajkaira hajoltam, miközben mozogni kezdtem rajta. Szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, miközben kezeinkkel egymás testét barangoltuk be.
Fel-le mozogtam férfiasságán, hol kissé felemelkedve rajta, hogy aztán ismét tövig magamba fogadhassam.
Ekkor kérdeztem meg magamtól, hogyan leszek képes enélkül élni? És itt nemcsak a szexre gondolok. Hanem nélküle?
Elszakadtam édes kínokat okozó ajkaitól, ezúttal én vetettem magam a nyakára, miközben ő a melleim simogatta.
Néhány őrjítő csípőmozgásnak hála egyszerre értük el a csillagokat, és csókjaink nyelték el élvezetünk hangjait.
Zihálva, verítéktől nedvesen omlottam annak a férfinak a karjaiba, aki immár mindent jelentett számomra.
- Szeretlek, Kris – suttogta, miközben a hátamon éreztem édes cirógatásait.
- Én is téged. Nagyon – néztem a szemébe.
- Mégis itt a vége.
- Nem tudom. Azt tudom csak, hogy most a férjemnek van rám szüksége, viszont képtelen vagyok élni nélküled.
- Csak magamnak akarlak – jött a válasz.
- Tudod, hogy ez egyelőre biztos lehetetlen. Muszáj mellette lennem, de ha vissza jössz, látni akarlak, és beszélünk. Fontos vagy nekem, és szeretlek, és remélem, találunk valami megoldást erre.
- Én is remélem – mondta, mégis mérhetetlen reménytelenséget láttam a szemében, ami számomra is félelmet okozott. Félek, hogy ő feladja a harcot.
- Vissza kell mennünk – mondtam, miközben, még mindig meztelen testéhez simulva élveztem a közelségét.
- Tudom – mondta, majd leszálltam a biztonságot és boldogságot okozó testről, majd mindketten öltözködni kezdtünk.
Vissza vettük a ruháink, majd egy szerelmes csókot váltva visszaindultunk a szállodához.
A szálloda előtt parkoltunk. Ekkor jött el a pillanat. A búcsúé.
- Szeretlek – fordult felém.
- Szeretlek – viszonoztam a vallomását, majd magamhoz húztam, és csókolni kezdtem.
Minden érzésünket ebbe a csókba sűrítettük.
Szerelmet, vágyat, félelmet, bizonytalanságot ami a kapcsolatunk jövőjét illeti.
Az idő is megállt, amikor csókban forrtunk össze. Hosszú percekig képtelenek voltunk elengedni egymást. Levegőt venni szakadtunk el egymástól, és amennyire a hely engedte, egymás karjaiban voltunk.
- Menned kell – mondta ezúttal ő, mire én némán bólintottam, és megtettem azt, ami szinte már fájdalmat okozott.
Eltávolodtam tőle.
- Néhány nap múlva én is visszamegyek. Van még jó pár hét, amíg bemutatják a filmet. Addig Steve-nek van egy új szerepajánlata, ha visszamegyek, azt beszéljük meg, és valószínű, hogy újra forgatok.
- Ez jó hír és jó lehetőség neked.
- Csak azért vállalnám el, hogy a közeledben lehessek. Azt mondta, valószínű, hogy te is dolgozni fogsz, vagyis azt szeretné.
- Majd meglátjuk. Nem szívesen hagyom magára Rickyt, vagy bízom másokra.
- Akkor is elfogadom, ha őt választod. Bár akkor változnak a dolgok. Ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára.
- Szeretlek, mindennél jobban – mondtam ismét.
- Ahogy én is téged – jött a válasz, majd egy utolsó, de annál szerelmesebb csókban forrtunk össze.
Ami után szinte fájt elszakadni tőle. Egy utolsó, végtelennek tűnő pillantást váltottunk, egy-egy utolsó röpke csókot, majd kiszálltam.
Szinte könnyes szemmel bámultam utána, amikor elhajtott. Nagy levegőt vettem, igyekeztem rendezni a vonásaim, majd ismét felfelé tartottam.
Azt vártam, hogy Steve majd rákérdez, hol jártam eddig, de semmit. Csak magához vont és csókot lehelt ajkaimra, majd ismét Rickynek szentelte a figyelmét.
- Hogy van anyukád?
- Nem túl jól. Meg kell műteni a szívét, de nagyon gyenge. Ha sikerül a műtét, csak akkor van esélye, hogy rendbe jön.
- Sajnálom, de minden rendben lesz.
- Én is remélem. Holnap reggel indultunk haza, ha nem baj.
- Dehogy baj.
- Addig pihenjünk le mi is – mondta, majd átadta Rickyt, akit megetettem.
Steve addig elment lezuhanyozni, ahogy én is tettem, amint végzett. Mire visszaértem a szobába Rickyvel együtt aludtak az ágyon. Én is melléjük feküdtem, és kisvártatva aggódva a továbbiakon merültem az öntudatlanságba...
Másnap reggel korán indult a gépünk. Amint elindultunk, és magunk mögött hagytuk Londont, és én Robot, mérhetetlen bánat telepedett rám.
Amint hazaértünk, még rosszabb lett, mivel tudtam, hogy őt ott hagytam. De muszáj, akármilyen nehéz is egy kicsit elfelejtenem őt és arra koncentrálni, amiért jöttünk.
Nagy meglepetésemre Ashely várt minket a reptéren.
- Én hívtam őt, ha nem baj. Hazavisz titeket, míg én a kórházba megyek. Nála vannak a kulcsok is, és kicseréltettem a biztonsági rendszert – gondolt itt Steve a betörésre, amikor Őt hívtam segítségül.
- Utána majd vigyázok én erre kis hercegre, és te is Steve után mehetsz – mondta Ash.
- Puszilom őket, és amint tudok megyek – köszöntem el a férjemtől, aki elindult a kórházba a szüleihez.
Amint hazaértünk, szinte idegennek éreztem az eddigi otthonom. És hiányzott az a melegség és szeretet, amit Robéknál éreztem. Ashely is látta rajtam, hogy valami nincs rendben.
Elmeséltem neki.
- Sajnálom, szívem. De most ez a fontosabb. Bár utána nem lesz könnyű, de mit akarsz tenni?
- Nem tudom – mondtam őszintén.
- Akárhogy is döntesz, mi melletted állunk.
- Köszönöm. És Nikki?
- Lefoglalja az új pasija – mosolygott Ash.
Miközben beszélgettünk, és miután Rickyt az ágyába fektettem, elpakoltuk a cuccaim. Az irataim után nyúltam a táskámban, hogy a helyére tegyem őket, mikor valami ismeretlent pillantottam meg.
Egy borítékot.
Kristen – állt a nevem a borítékon. Nem is akárhogy. Az Ő kézírásával.
- Mi az? - kérdezte Ashely.
- Egy levél. Tőle - mondtam, és közben azon gondolkoztam, mikor csempészte a táskámba, mikor még a közelében sem járt. Ekkor ugrott be.
Liz és Vic. Ők segítettek pakolni, Biztos Rob kérte meg őket, hogy csempésszék bele.
Szinte remegő ujjakkal vettem ki a levelet a borítékból és olvasni kezdtem.
Ha ezt olvasod, akkor addigra valószínű, hogy minden remény elszállt. Legalábbis számomra. Tudom, hogy ő a férjed, és majdnem biztos vagyok benne, hogy ő lesz az, akit választani fogsz. Annak ellenére is, hogy tudom, hogy szeretsz. Ezt nem egyszer bizonyítottad, ezzel a legboldogabb férfivá téve a földön.
Sokat változtam, mióta megismertél. És ezt is neked köszönhetem. Vagy inkább megmutattam, hosszú idő után neked azt, aki tényleg vagyok.
Nem túlzok, ha azt mondom, a legszebb napokat adtad nekem, amiket örökre az emlékezetembe véstem. Nemcsak Te, hanem a tündéri kisfiad is, aki ez idő alatt szinte már a sajátomként szerettem. Én nemcsak én, hanem a családom is.
Hamarosan újra találkozunk. El nem tudom mondani, mennyire hiányzol máris, pedig csak most engedtelek el. Várom, hogy újra láthassalak, és a karjaimba zárjalak, és a csókjaimmal halmozzalak el.
Ugyanakkor félek is. Az okát már többször mondtam neked. Rettegek, hogy nélküled kell tovább élnem, és ha ez bekövetkezik, nem tudom, hogy leszek képes rá.
Egyet viszont megígérek. Pokoli lesz, sőt még annál is rosszabb, ha így kell a közeledben lennem, de ha megtörténik az, amitől félek, és őt választod, én elfogadom. Nem fogok a házasságot útjába állni, ha a férjed mellett maradsz.
Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, de meg fogom tenni, ha ő tényleg szeret és boldoggá tesz téged, és a fiad is.
Ez csak rajtad múlik. Mondtam már: A remény hal meg utoljára, bár nálam ez már haldoklik.
Nem egyszer mondtam már, és csak ismételni tudom magam. Szeretlek. Mindennél jobban, és örökké.
A levél mellé tettem neked valamit, amit remélem hordani fogsz. Akkor is, ha nem engem választasz, örülnék, ha viselnéd. Legyen valami, ami emlékeztet rám, és ezekre a napokra.
Szeretlek: Rob
A levél végére már szinte sírtam. Ashely pedig kissé aggódva szemlélt. Majd felé nyújtottam a levelet. Ő is szinte maga elé meredt, amint elolvasta.
- Ó, szívem – próbált vigasztalni, és magához ölelt, én pedig végre kisírhattam magam.
A fülemben csengtek Rob fájdalmas szavai. Sikerült elérnem, hogy ilyen legyen, hogy megmutassa magát nekem, és most tönkreteszem.
Utálom magam ezért. Mielőtt belementem volna, hogy vele megyek Londonba, pont ettől féltem. Hogy még közelebb kerülök hozzá, és a végén ha el kell válnunk, csak szenvedni fogok.
És így történt.
De még mindig dönthetek.
- Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen komoly – suttogta Ashely. - De még nincs minden veszve. Tudod, hogy kedvelem a férjed, de ha vele már nem vagy boldog, és Robbal igen, ne habozz dönteni. Az egyiküket mindenképp megbántod. A szívedre hallgass, és arra gondolj, hogy te legyél boldog. És elnézve téged, csak Robbal lehetsz az – mondta Ashely.
- Nem tudom. Egyelőre Steve mellett a helyem, utána meglátjuk.
- Megnézed, mi van a borítékban? - kérdezte Ashely, rögtön utána nyúltam, mikor felrémlett, hogy Rob tett bele valamit.
Kinyitottam és a rögtön a tenyerembe pottyant az a valami.
Egy nyaklánc. A csodaszép aranylánc szív alakú medállal, aminek a hátuljára egy szó van vésve. De ez mindennél többet jelent: Szeretlek
Ha ez lehetséges, most még jobban hiányzott, és szerettem őt. És persze, hogy viselni fogom. Örökké, még ha Steve-nek fel is tűnik, majd kimagyarázom.
De ha itt lenne, biztos elmondanám neki, hogy nincs szükségem semmire, mert anélkül is, ha akarnám se tudnám elfelejteni a vele töltött perceket.
Első ránézésre egy sima medálnak tűnik. Ha eléggé megnézzük akkor látszik csak, hogy nem az. Egy kinyitható medál.
- Nyisd ki – mondta Ash, de féltem, hogyha belenézek, még jobban fog fájni.
És így is lett.
Egy kép volt benne. Amit még Rob csinált rólunk. Hármunkról. Ő, én és a fiam. A fiunk.
Rögtön a nyakamba tettem, ahonnan sosem szándékoztam levenni. Hogyha távol is, mindig velem legyen.
- Ez nagyon szép – nézegette Ash, míg én mindig nem jutottam szóhoz.
Miután végeztünk a pakolással, kimerültem, többnyire lelkileg dőltem az ágyamra. Ashely addig megnézte a fiam, és készített nekem egy kávét.
Elmentem lezuhanyozni, hogy Steve után mehessek a kórházba. Zuhanyzás közben, még mindig magamon éreztem a bőrömre égett Rob érintéseit, amit még egyszer, remélem nem utoljára volt esélyem érezni.
Később erőt vettem magamon, és miután a barátnőmre bíztam a fiamat, kocsiba ültem a kórház felé hajtottam.
- Hogy van? - kérdeztem rögtön.
- Holnap megműtik, utána kiderül. Te jól vagy? Pihenhettél volna.
- Jól vagyok, és melletted akartam lenni – mondtam, miközben vigasztalni próbáltam.
Másnap sor került erre a műtétre. Steve végig idegeskedett, és végtelennek tűnt az a néhány óra amíg a műtét tartott.
Addig Ash és Nikki vigyáztak Rickyre, akit ide nem hozhattam magammal.
Órákkal később nyugtattak meg minket az orvosok, hogy a műtét jól sikerült, csak meg kell várnunk amíg felébred, és ha nem lesz semmi komplikáció, akkor rendbe jön.
Most láttam végre kicsit megnyugodni Steve-et és az apukáját is.
Két nappal később úgy tűnt, minden rendben, és nem volt semmi baj. Ekkor nyugodtunk meg igazából, és Steve javaslatára a kis Rickyt is behoztam, hátha segít jobb kedvre deríteni az anyukáját, aki rögtön mosolygósabb lett, amint meglátta a fiam, aki szintén imádta a nagyiját.
Már eltelt néhány nap, mióta hazajöttünk. Steve rögtön észrevette már az első alkalommal a nyakamban a láncot.
Szerencsére különösebben nem firtatta, elhitte, hogy csak megtetszett valahol és megvettem. Pedig ha tudná, hogy mit jelent nekem ez a számára egyszerűnek tűnő lánc.
Robot azóta sem tudom kiverni a fejemből, és mindennap kész szenvedés nélküle. Azonban ha minden igaz akkor ma este visszajön ő is L.A.-be.
A gondolattól még a gyomrom is görcsbe rándult, hogy hamarosan ő is itt lesz. Egy dolgot akartam csak. Látni Őt. Ez a néhány nap kész örökkévalóság volt nélküle...
De még mindig nem tudom, mi is lesz velünk, de látnom kell...
/Rob/
Napokig ki sem mozdultam a szobámból, miután elment. Egy másodperc sem telt el, hogy ne rá gondoltam volna.
Kíváncsi voltam, vajon olvasta-e a levelem, és hogy hordja-e a láncot. És most én is úton vagyok vissza Los Angelesbe.
És nemcsak az én hangulatom volt ilyen. Anyuék, és a lányok is nagyon megszerették őket. Vigasztalni próbáltak, de nem sok sikerrel.
Ahogy a levélbe írtam Krisnek, sajnos érzem, hogy nem én leszek a befutó.
- Nem tudhatod. Ő is szeret téged, és lerí rólatok. Mindig van remény – biztatott Tom a repülőn.
- Remélem, ma eljön hozzád, és valami emberibb formába hoz.
- Kösz, haver – mondtam neki.
Pocsékul éreztem magam, mióta eljött Londonból.
Folyton az együtt töltött percekre gondoltam, az utolsó együttlétünkre a kocsiban. Ahogy a karjaimban tartottam, ahogy az enyém volt, a csókjaira és ahogy szerelmesen azt suttogta: szeretlek.
Ő volt, aki megváltoztatott, és ez mindent megért. Még ez a szenvedés is, amin most megyek át. Semmiért sem cserélném ez a vele, vagyis a velük töltött időt.
És hamarosan újra láthatom. Ettől is rettegek. Hogy most talán megtudom, hogy döntött, és mi lesz velünk.
Bár nem tudom, volt-e ideje ezen gondolkozni, hiszen, ha jól emlékszem, Steve anyukája nagyon beteg, és hozzá jöttek haza.
Azért reménykedem benne, hogyha tud, eljön hozzám. Majd meghalok a vágytól, hogy végre magamhoz ölelhessem a testét.
Ahogy Steve mondta, a szállodában valamikor vele is találkoznom kell, az új film miatt. Nem sokat mondott róla, hiszen most a szülei az elsők számára, és ezt megértem, de a partneremről semmit se árult el. Csak annyit, hogy vele kapcsolatban majd az én véleményem is akarja.
A repülőút is lassan telt, és várakozással. Amint földet értünk, hazafelé száguldottam, miután Tomot hazavittem.
Egy sok szerencsét, haver után elköszöntünk egymástól, és hazamentem. Rossz volt hazajönni. Még itt is minden rá emlékeztetett. Azokra a napokra, amit London előtt itt töltöttek velem.
Mindenhol csak Őt láttam.
Magamhoz vettem egy sört és zuhanyzás után az ágyamba zuhantam, és semmi mást nem szerettem volna, csak egész nap aludni, és nem gondolkodni.
Ez sikerült is. Valamikor este, vagy inkább éjjel volt, amikor ébredtem. Valami zajra. Jó időbe telt rájönni, hogy az ajtó zajára ébredtem. Valaki jött.
Kristenben reménykedni sem mertem. Tom mondta, hogy majd este átnéz, megnézni, hogy vagyok, vagy inkább milyen állapotban, így biztos voltam benne, hogy ő az.
Csak egy szál alsónadrágban indultam ajtót nyitni.
Ezek után áll még a szavam is el. Ő állt ott.
Gyönyörűen, mint mindig, bár kicsit talán fáradtan, de még is így csodaszép volt. És nem álmodom, tényleg itt van. Ő, Kristen...
Tessék komizni :)
2011. február 3., csütörtök
17.fejezet
Sziasztok! Bocsi a késésért, de még sétán voltam, míg életem kijavította, amiért IS imádom (LLL). Köszi a komikat nektek az előzőhöz, ide is várom a véleményeket, van egy olyan érzésem a vége miatt lesznek, és kapok is. Itt elmondom, hogy akinek nem tetszik, nem kötelező olvasni, nem lehet mindig minden happy, de most még nem olyan vészes:DDDD. De egy szót se többet jó, olvasást. Pusszantás.
17.fejezet
/Kristen/
A másnap hasonlóan indult, mint az eddigiek.
Sem Robéról, sem az én arcomról nem hiányzott a letörölhetetlen mosoly, és a szerelmes pillantások.
Szeretem őt. Ezt a Robot, akinek most mutatja magát, amilyen ő igazából. Nem annak a nőcsábász pasinak, akinek megismertem. Bár, mi tagadás, ő is nagyon vonzott, nem hiába van tőle egy fiam, ami annak az első éjszakának a következménye, és amit azóta már sok hasonló, vagy ha nem szebbek követtek.
Mégis beárnyékolja a félelem ennek a hatalmas szerelemnek és boldogságnak az érzetét. Hiszen napokon belül vissza kell tértünk a valóságba, és Los Angelesbe. A férjemhez.
Akivel legalább naponta egyszer beszéltem, hogy mégse fogjon gyanút, hogy jobban telnek ezek a napok, mint valaha is remélni mertem.
A félelem mellett, talán még a bűntudat is azok közé sorolható, amiket érzek.
Félelmet, mert hamarosan vége szakad ezeknek a csodás pillanatoknak, és egy elég fontos, sokak életét befolyásoló döntést kell hozzak. És lehet, hogy akármilyen jó is most, el kell váljak Robtól. Ennek még a gondolatába is belefacsarodott a szívem, mégis ott van a lehetőségek között.
A félelem amiatt, hogy életem legszebb napja hamarosan véget érnek, és hogy talán az elkövetkezőket nélküle kell töltenem, és nem tudom, képes leszek-e rá.
Bűntudat pedig a férjem miatt. Aki nem érdemli, hogy ezt tegyem vele, hiszen ő volt az, aki mindig mellettem és a fiam mellett volt. De mióta így állnak a dolgok Robbal, sokszor felejtem el vagy próbálom ezt a bűntudatot, és ha Vele vagyok, csak Ő számít.
De mivel közeledik az itt töltött idő vége, erre is gondolnom kell. Mióta tudom, hogy Rob szeret, és ezt a nap minden percében bizonyítja is, és nemcsak irántam, hanem a fiam iránt is, aki hiába ilyen kicsi még, napról napra közelebb kerül az apjához.
Teljes káosz és zűrzavar van a gondolataimban és a szívemben egyaránt.
Nem tudom, képes leszek-e dönteni. Az biztos, akármelyiküket is választom, az egyiküket meg fogom bántani, habár tudom, hogy egyikük sem érdemli meg. Steve főleg nem.
Sokszor gondolok arra is, mi lesz, ha Robot választom. Vajon meddig lesz ilyen a kapcsolatunk, mint most?
Vagy most csak azért ilyen, mert tudjuk, hogy hamarosan talán vége szakad? Vagy utána is ilyen lenne? És Ő, vajon tényleg megváltozott és képes csak velem, vagyis velünk törődni? Hiszen ő is tudja, hogyha engem akar, csomagban kap, hiszen ott a fiam. De azt hiszem, mivel eléggé oda vannak egymásért, ezzel nem lenne probléma.
De mi lesz, ha rám un? Vagy már az övé vagyok, és egy idő után nem leszek elég neki, vagy már megkapott és újra olyan lesz, mint volt?
Nem is csak két érzés, hanem inkább millió kavarog bennem kérdések sokaságával. De egyikre sem tudom a választ.
Hiába mondtam, hogy az itt töltött idő alatt nem gondolok erre, egyre sűrűbben törnek rám ezek a borús gondolatok. Igaz, Robbal együtt megyünk vissza az államokba, de addigra már Steve is otthon lesz, és akkor vár rám egy nehéz döntés.
És az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ez a néhány nap alatt, annyira megszerettem a családját, mintha a sajátom lenne, és ez hihetetlen módon - annak ellenére, hogy tudják, milyen helyzetben vagyok - kölcsönös.
Teljes káosz ez az egész, és elég bonyolult, de legalább ezt a kis időt megpróbálom kiélvezni, utána meglátjuk, mi lesz.
- Min gondolkozol ennyire? - térített vissza a valóságba Rob, aki éppen a nappaliban játszott Rickyvel.
- Semmin - próbáltam mosolyogni, de úgy tűnik, nem voltam elég meggyőző.
- Azon, hogy mi lesz ezután ugye? - kérdezte, és mintha félelmet láttam volna csillogni szürkés szemeiben.
Erre csak bólintottam, majd kimondta az előbbi gondolataim.
- Tudod, én is félek - mondta, majd hol a fiamra, hol rám pillantott.
- Nem akarok zavarni, elrabolom a kis herceget - lépett be a nappaliba Claire, és csak sejtettem, hogy hallott valamit az előbbiekből.
Ricky mosolyogva nyúlt Claire felé, akinek szintén fülig ért a mosolya, amint karjaiba vette a fiam, az unokáját.
- Mitől? - kérdeztem Robtól, miután kettesben maradtuk.
- Hogy én leszek az, akit elhagysz, és azt nem fogom túlélni - mondta, immár tényleg szomorúan, majd közelebb jött hozzám. Míg én a kanapén ültem, a lábaimat átkarolva elém ült.
- Rob… - simogattam meg arcát, és szinte a tenyerembe bújt, és még sosem láttam őt ilyen helyzetben. - Semmit sem tudok, nem tudom, mi lesz - mondtam immár én is szomorúan, ismét erre gondolva.
- De hamarosan döntened kell.
- Igen. Akármennyire is utálom még a gondolatát is, nem tehetek boldoggá mindenkit, valakit meg fogok bántani, és ezt nem akarom.
- Én azt nem szeretném, hogy én legyek az. Bármire képes vagyok érted, értetek. Mindennél jobban szeretlek - mondtam, és ezúttal ő simogatta az arcom.
- Én is téged, mint még soha senkit.
- Én Steve?
- Ő más eset. Igaz, hogy a férjem, és szeretem, de soha senki iránt, még iránta sem éreztem azt, amit Te irántad érzek.
- Ne hamarkodd el. Gondolj ezekre a napokra, és hogy szeretlek. Nem akarlak elveszíteni.
- Én sem téged. De annyira nehéz. Nem kellett volna belekezdenünk ebbe. Ha rosszul sül el, annál jobban fog fájni.
- Miért, te megbántad azokat, amiken átmentünk?
- Egyetlen percét sem. De…
- Semmi de. Most csak erre gondolj, és hogy szeretlek. És van még időnk, igaz így is elég kevés, és vészesen fogy.
- Tudom, és az én hibám, hogy itt tartunk. Soha egyetlen percét sem fogom bánni semminek, ami köztünk történt, csak téged sem akarlak bántani, de egyikőtöket meg fogom - mondtam lehajtott fejjel.
- Sajnos be kell lássam, hogy Steve nagyon rendes, és megértelek, de én csak magamért állhatok ki. Azt akarom, hogy az enyém legyél. De ez rajtad múlik, és persze tudom, hogy itt számításba veszed a fiad is, aki az övé is.
- Igen, ő az életem.
- Egy dolgot tudok csak mondani. Vagyis talán többet. Szeretlek. Téged és Rickyt is, és vele együtt kellesz nekem. Nemcsak te, hanem ő is nagyon fontos lett nekem. És akárhogy is döntesz, én itt vagyok neked, és megpróbálom majd elfogadni, legyen az akármi is.
- Szeretlek - mondtam, immár könnyes szemmel.
Végigsimított az arcomon, letörölve a könnyeimet, majd egy csókért hajolt fölém, amibe minden érzésünket belesűrítettünk. A szerelmünket és a vágyunkat egymás iránt. A félelmet, bizonytalanságot és még sok mindent.
A végén már csak annyit érzékeltem, hogy Rob karjaiban vagyok, és a szobájába visz. Amint bezárta mögöttünk az ajtót, tudtam mire készül. És én is csak erre vágytam. Rá. Hogy ne kelljen semmi másra gondolni, csak is kizárólag kettőnkre.
Az ágyra fektetett, majd szép lassan mindkettőnket megszabadított a ruháktól. Vágytól csillogó szemekkel mérte végig előtte fekvő meztelen testem, mikor fölém kerekedett.
Forró teste az enyémhez préselődött, miközben ágyékunk forrón nyomódott egymáshoz. Férfiassága keményen feszült nőiességemnek, csak arra várva, hogy meghódíthasson.
Rob a nyakamra lehelte csókjait, egyre lejjebb haladva melleimen keresztül, ahol kicsit több időt töltött el, egyre több sóhajt kicsalva belőlem.
Ujjai eközben szintén lentebb kalandoztak, míg nem nőiességembe fúrta őket. Szerencsére pont ekkor csókolt meg, így az elnyelte a belőlem kikívánkozó sikolyt.
Ritmusosan mozgatta bennem ujjait, és szinte a csillagokat is láttam, miközben a lepődőt markolva tűrtem a kényeztetését.
Szenvedélyesen, ugyanakkor szerelmesen csókolt közben. Ujjaim testén kalandoztak, de az ő ujjai annyira elvették az eszem, hogy szinte fel sem fogtam, hol vagyok. Teljesen megőrjített.
Néhány mozdulattal később szinte hurrikánként söpört rajtam át az orgazmus, és a szájába nyögve, majd egy forró csókkal köszöntem meg az imént átélteket.
Ujjait kihúzta belőlem, megfogtam a kezét, majd a számhoz emelve tisztogattam le róla a saját nedveimet, amitől csak még nagyobb lett a vágyainak lángja a szemében. Elhúzta a kezét a számtól, majd ő fejezte be a tisztogatós műveletem.
Eközben másik keze sem tétlenkedett. Ujjai helyére vágytól lüktető és beteljesülésre vágyó férfiasságát küldte nőiességem tüzes barlangjába.
Egyszerre nyögtünk fel az édes kéjtől, ami átjárta testünket, mikor egyesült. Amint teljesen elmerült bennem, én megmozdítottam a csípőmet, mire ő lefogott.
Nem értettem, mi történt hirtelen, de ekkor megszólalt.
- Csak egy kicsit had érezzelek így - suttogta a fülembe.
Megszűnt körülöttünk a világ, és csak mi ketten voltunk, kiélve ez együttlét minden percét, miközben csókokkal kényeztetett.
Tudtam, vagy inkább éreztem, hogy így, vagy ezzel akarja bebizonyítani többnyire nekem, hogy mellette a helyem, és hogy szükségem van rá.
Megmozdítva a csípőmet lassan kezdett el mozogni bennem, miközben a nyakam szívogatta, míg ujjaim testén kalandoztak.
Talán még soha nem volt ilyen gyengéd, az első perctől az utolsóig, csak rám figyelt, és arra, hogy nekem legyen jó.
Most még inkább imádtam őt, mint eddig.
- Szeretlek - suttogta a fülembe, néhány lökéssel pedig szinte egyszerre repített mindkettőnket az édes megsemmisülésbe.
Zihálásunk hangja betöltötte a szobát, miközben csókkal próbáltuk elérni, hogy lehiggadjon kicsit a légzésünk.
Átfordulva most én voltam felül, de még bennem volt. Most én voltam úgy, ahogy ő az imént. Ki akartam élvezni minden pillanatát, amíg egyek vagyunk. Szerelmes cirógatásaitól ismét feléledt a vágy bennem, és jóformán az egész délutánt átszeretkeztünk, majd egymás karjaiban feküdtünk kissé fáradtan, ugyanakkor kielégülten és boldogan.
Még nem volt olyan késő délután, mikor nagy nehezen elszakadtunk egymástól, de engem szólított életem másik férfija. Ricky.
Egy csókkal hagytam magára Robot, majd a fiam keresésére indultam, aki szintén most ébredezett a délutáni szunyókálásból.
- Minden rendben, ahogy hallottuk - szólalt meg Vic, aki a fiamra vigyázott.
Ez volt az a pillanat, amikor fülig pirultam és szégyelltem is magam, hiszen akkor valószínű, hogy az egész család hallotta, hogy mi történt délután.
És én is igyekeztem csak erre gondolni, legalábbis még néhány napig, amíg itt vagyunk.
/Rob/
Ez az elképesztő délután után szinte megsemmisülve feküdtem az ágyban, miután sajnos el kellett szakadnom tőle, de most csak Ricky kedvéért.
Örülnék, ha csak vele kellene osztoznom Kristenen. De sajnos van még valaki.
Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyet mondok még egyszer egy nőnek, amiket ma mondtam Kristennek.
De még a tudatába is beleőrülök, hogy tudom, hamarosan talán elveszítem. Hiába mindez, amit történt, egyre jobban félek, hogy nem engem fog választani. Hiába is tudom, hogy szeret. Mert ezt érzem.
Mégis rettegek, hogy a férje lesz az, aki nyertesen kerül ki ebből, én pedig egyenest a pokolba jutok, ha nélküle kell élnem.
Kicsit talán egy kis hátsó szándékom is volt ezzel a délutánnal. Be akartam bizonyítani neki, hogy én vagyok az, aki kell neki, és hogy engem válasszon.
Lehet, hogy hülyeség, de tudnia kell, hogy mindennél fontosabb nekem, és mekkora fájdalmat jelentene az elvesztése. De erre még ráérek gondolni, ha tényleg bekövetkezik. Addig is ki akarom használni ezt a kis időt, ami addig van, míg vissza nem kell térjünk a valóságba.
Kicsit összekaptam magam, ami a gondolataim is illeti, és utána mentem. Viccel és anyuékkal voltak a nappaliban és persze a fiát kényeztették.
- Mehetünk? - fordult felém hirtelen Vic.
- Hová is?
- Megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolni, csak más programotok lett délután - mondta Lizzy.
Krisre pillantottam, aki szinte fülig pirult nővérem szavaira.
- Oké - válaszoltam.
- Felőlem mehetünk.
- Akkor adok valami ruhát erre a csöppségre. Ti is jöttök, anya?
- Nem, menjetek csak, gyerekek - válaszolta anya, majd Vickel elmentek felöltöztetni Rickyt, hogy indulhassunk.
Szerelmem mellé léptem, és a karjaiba zártam.
- Nem kell zavarban lenned - suttogtam neki.
- Dehogyis nem - motyogtam, majd egy csókot leheltem ajkaira.
Pont ekkor csengettek, és ha jól hallom, Vicék is lefelé jönnek. Tom állt az ajtóban.
- Azt hiszem, én is megtérek - motyogta Tom, és nem is engem figyelt, miközben köszöntem neki.
Nem tudtam, mi köti le a figyelmét, de amint a hátam mögé néztem, jól tettem fel a kérdést. Ki köti le a figyelmét?
Vic.
Aki szintén egy hasonló vigyorral a képén bámult Tomra, miközben Ricky a karjaiban volt.
Ekkor fogtam fel Tom előbbi szavait a megtérésről.
Ezzel rám célzott, a nőcsábászra, aki szerelmes lett. Szóval létezik, hogy a nagy Tom, aki mindig más nővel kavar, szintén megváltozzon, és egy nős pasi legyen? - kérdeztem magamban.
Elég régóta ismerem őt, és nem tudom lehetséges-e ez, de elnézve azt, ahogy a nővéremre néz, semmi sem kizárt.
- Csak óvatosan, megöllek, ha megbántod - suttogtam, miközben a vállára tettem a kezem és beljebb húztam a cimborám.
- Nem lesz rá szükség - motyogta, de még mindig nem engem figyelt.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Vic.
- Naná, édes - válaszolta Tom.
- Te is jössz?
- Igen, Vic elhívott, ha nem baj.
- Dehogy. Jössz, édes? - pillantottam Kris felé, aki mosolyogva közeledett felém.
- Persze, jössz a mamihoz? - nyújtotta a kezét Ricky felé, aki legnagyobb meglepetésünkre felém nyújtózott.
- Te kis áruló, na, megállj csak - mosolygott Kris a fiára miközben átvettem a nővéremtől, akinek láthatólag Tom csavarta el a fejét.
Csatlakozott Lizzy is, majd elindultunk. Az egyik közeli plázába mentünk, és persze a lányok rögtön belevetették magukat a butikba, mi pasik Rickyvel pedig inkább egy kis nyugira vágytunk, míg a csajok kitombolják magukat, vagy inkább kiköltekezik magukat és hazavisszük az egész áruházat.
Tommal egy kávézóban ültünk le a butiksoron, Rickyvel az ölemben.
- Öcsém, nem adod ide egy kicsit a törpét? Minden csaj megfordult utánad - célzott is a fiúra az ölemben és valóban így volt. Ki tudja, lehet, hogy azt hiszik, az enyém.
- Mi van?
- Semmi. Nem mondtam semmit. Azt hiszem, követem a példád, testvér.
- Hát ha Vic kell neked, jól is teszed.
- Nyugi, eszemben sincs megbántani.
- Ajánlom is - mondtam neki, majd elbeszélgettük az időt, amíg a csajok elvoltak. Persze rólam és Krisről is szó esett.
- És mit fogsz tenni, ha rossz vége lesz, és visszamegy a férjéhez?
- Azon kívül, hogy megőrülök? Nem tudom. El kell fogadjam, nem? Ha ő végül ennek ellenére mellette dönt, nem tudok mit tenni.
- Ez gáz, haver.
- Nekem mondod? Olyan gyorsan telik az idő, és hamarosan vissza kell mennünk.
- Azért remélem, jól alakul a dolog. Jól mutattok együtt. Vagyis így hárman - pillantott Rickyre.
Hirtelen eszembe jutott valami. Még belegondolni sem merek, de fennáll a lehetősége, hogy én maradok hoppon, mégis szerettem volna, ha marad valami belőlem Kristennek rólunk, ha csak emlékbe is, ha úgy alakul.
Rosszul esett erre gondolni, hogy ez is lehet a vége, de végül is én másztam bele a házasságába, és lehet, hogy én fogok veszteni ezen.
- Elkísérsz valahova?
- Mire készülsz? - kérdezte Tom.
- Semmire - mondtam, majd a telefon után kutattam a zsebembe, majd a fényképek között keresgéltem, miközben Tommal a célom megvalósítása felé igyekzetünk…
/Kris/
A délután további része is nagyon jól alakult. Leszámítva, hogy milliónyi üzletet kellett végigjárni a lányokkal. Rob nélkül.
De megértem, hiszen pasi. Bár én nő létemre sem vagy ennyi vásárlás mániás, mint Lizzyék ketten együtt véve.
Persze engem használtak próbababának és majdnem, sőt minden ruhát fel kellett próbálnom, amit nekem néztek. Néhány tényleg tetszett, de volt amit túlzásnak tartottam.
Talán órákkal később nagy nehezen rávettem a lányokat, hogy hagyjuk abba. Majd visszamentünk a fiúkhoz. Vic rögtön Tom mellé ült.
Még messziről észrevettem, hogy nagyon nézegetnek valamit, összedugva a fejüket, de amint megláttak minket közeledni, Rob a zsebébe rejtette a figyelmüket elterelő tárgyat.
Ami mi tagadás, az én érdeklődésem is felkeltette, hogy vajon mi az. Persze mikor rákérdeztem, semmit sem árult el.
Mi ittunk egy-egy gyümölcslevet, a fiúk sem kaphattak alkoholt így ők a kávé mellett döntöttek. Ricky nagyon jól elvolt az apja karjaiban, sokszor szinte megbabonázva figyeltem őket.
Lizzyék be akartak ülni egy mozira, de mivel itt volt Ricky Robbal, mi haza akartunk menni. Lizzy pedig kettesben szerette volna hagyni Tomot és Vicet, így, miután elköszöntünk tőlük, mi haza indultunk.
Hazaérve szinte be sem tettük a házba, csörgött a telefonom. Rob felvitte Rickyt, én pedig beszéltem Ashleyvel.
Vigyázva, itt miket mondok, nagyjából elmeséltem neki, mi történt, néhány tanács reményében, ami a továbbiakat illeti.
- Miért nem mondod el neki, hogy ő az apja?
- Nem merem. Az mindent elrontana. Rob biztos meggyűlölne, amiért eltitkoltam.
- Előbb-utóbb meg kell tudnia, vagy meg fogja. Azt csodálom, hogy még nem jött rá, mikor már ilyen kicsinek tiszta apja. Azt lehet, hogy megoldaná a dolgot.
- De Steve-vel kapcsolatban nem. Ő mindig is úgy szerette a fiam, mint a sajátját. Steve sem tudja, ki az apja, és ez így is marad.
- Te tudod, de gondold meg. Joga van tudni, de a te döntésed. De igazad van, erre a kis időre ne gondolj ilyesmire, csak élvezd ki. Aztán hívj, ha van valami.
- Persze, és köszönöm - búcsúztam el tőle, majd letettem.
- Ki az igazi apja? - hallottam meg hirtelen Rob hangját mögülem.
Rögtön a rémület fogott el, hogy vajon mennyit hallott. De ha erre kíváncsi, akkor talán az elejét nem hallotta - próbáltam nyugtatni magam.
És elnézve az arckifejezését, nem tűt dühösnek, inkább kíváncsinak.
- Ki Ricky igazi apja? - kérdezte ismét, de nem tudtam válaszolni, mert ismét csörgött a mobilom, de ezúttal üzenet érkezett.
Rögtön megnyitottam, ezzel is húzva az időt, hátha kitérhetek a válasz elől, de Rob türelmesen várt, vagy inkább kíváncsian.
Elolvasva az üzenetet, most tényleg elkapott a pánik.
- Mi történt? - kérdezte most már ő is kissé félve.
- Steve…
Várom a véleményeket
17.fejezet
/Kristen/
A másnap hasonlóan indult, mint az eddigiek.
Sem Robéról, sem az én arcomról nem hiányzott a letörölhetetlen mosoly, és a szerelmes pillantások.
Szeretem őt. Ezt a Robot, akinek most mutatja magát, amilyen ő igazából. Nem annak a nőcsábász pasinak, akinek megismertem. Bár, mi tagadás, ő is nagyon vonzott, nem hiába van tőle egy fiam, ami annak az első éjszakának a következménye, és amit azóta már sok hasonló, vagy ha nem szebbek követtek.
Mégis beárnyékolja a félelem ennek a hatalmas szerelemnek és boldogságnak az érzetét. Hiszen napokon belül vissza kell tértünk a valóságba, és Los Angelesbe. A férjemhez.
Akivel legalább naponta egyszer beszéltem, hogy mégse fogjon gyanút, hogy jobban telnek ezek a napok, mint valaha is remélni mertem.
A félelem mellett, talán még a bűntudat is azok közé sorolható, amiket érzek.
Félelmet, mert hamarosan vége szakad ezeknek a csodás pillanatoknak, és egy elég fontos, sokak életét befolyásoló döntést kell hozzak. És lehet, hogy akármilyen jó is most, el kell váljak Robtól. Ennek még a gondolatába is belefacsarodott a szívem, mégis ott van a lehetőségek között.
A félelem amiatt, hogy életem legszebb napja hamarosan véget érnek, és hogy talán az elkövetkezőket nélküle kell töltenem, és nem tudom, képes leszek-e rá.
Bűntudat pedig a férjem miatt. Aki nem érdemli, hogy ezt tegyem vele, hiszen ő volt az, aki mindig mellettem és a fiam mellett volt. De mióta így állnak a dolgok Robbal, sokszor felejtem el vagy próbálom ezt a bűntudatot, és ha Vele vagyok, csak Ő számít.
De mivel közeledik az itt töltött idő vége, erre is gondolnom kell. Mióta tudom, hogy Rob szeret, és ezt a nap minden percében bizonyítja is, és nemcsak irántam, hanem a fiam iránt is, aki hiába ilyen kicsi még, napról napra közelebb kerül az apjához.
Teljes káosz és zűrzavar van a gondolataimban és a szívemben egyaránt.
Nem tudom, képes leszek-e dönteni. Az biztos, akármelyiküket is választom, az egyiküket meg fogom bántani, habár tudom, hogy egyikük sem érdemli meg. Steve főleg nem.
Sokszor gondolok arra is, mi lesz, ha Robot választom. Vajon meddig lesz ilyen a kapcsolatunk, mint most?
Vagy most csak azért ilyen, mert tudjuk, hogy hamarosan talán vége szakad? Vagy utána is ilyen lenne? És Ő, vajon tényleg megváltozott és képes csak velem, vagyis velünk törődni? Hiszen ő is tudja, hogyha engem akar, csomagban kap, hiszen ott a fiam. De azt hiszem, mivel eléggé oda vannak egymásért, ezzel nem lenne probléma.
De mi lesz, ha rám un? Vagy már az övé vagyok, és egy idő után nem leszek elég neki, vagy már megkapott és újra olyan lesz, mint volt?
Nem is csak két érzés, hanem inkább millió kavarog bennem kérdések sokaságával. De egyikre sem tudom a választ.
Hiába mondtam, hogy az itt töltött idő alatt nem gondolok erre, egyre sűrűbben törnek rám ezek a borús gondolatok. Igaz, Robbal együtt megyünk vissza az államokba, de addigra már Steve is otthon lesz, és akkor vár rám egy nehéz döntés.
És az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ez a néhány nap alatt, annyira megszerettem a családját, mintha a sajátom lenne, és ez hihetetlen módon - annak ellenére, hogy tudják, milyen helyzetben vagyok - kölcsönös.
Teljes káosz ez az egész, és elég bonyolult, de legalább ezt a kis időt megpróbálom kiélvezni, utána meglátjuk, mi lesz.
- Min gondolkozol ennyire? - térített vissza a valóságba Rob, aki éppen a nappaliban játszott Rickyvel.
- Semmin - próbáltam mosolyogni, de úgy tűnik, nem voltam elég meggyőző.
- Azon, hogy mi lesz ezután ugye? - kérdezte, és mintha félelmet láttam volna csillogni szürkés szemeiben.
Erre csak bólintottam, majd kimondta az előbbi gondolataim.
- Tudod, én is félek - mondta, majd hol a fiamra, hol rám pillantott.
- Nem akarok zavarni, elrabolom a kis herceget - lépett be a nappaliba Claire, és csak sejtettem, hogy hallott valamit az előbbiekből.
Ricky mosolyogva nyúlt Claire felé, akinek szintén fülig ért a mosolya, amint karjaiba vette a fiam, az unokáját.
- Mitől? - kérdeztem Robtól, miután kettesben maradtuk.
- Hogy én leszek az, akit elhagysz, és azt nem fogom túlélni - mondta, immár tényleg szomorúan, majd közelebb jött hozzám. Míg én a kanapén ültem, a lábaimat átkarolva elém ült.
- Rob… - simogattam meg arcát, és szinte a tenyerembe bújt, és még sosem láttam őt ilyen helyzetben. - Semmit sem tudok, nem tudom, mi lesz - mondtam immár én is szomorúan, ismét erre gondolva.
- De hamarosan döntened kell.
- Igen. Akármennyire is utálom még a gondolatát is, nem tehetek boldoggá mindenkit, valakit meg fogok bántani, és ezt nem akarom.
- Én azt nem szeretném, hogy én legyek az. Bármire képes vagyok érted, értetek. Mindennél jobban szeretlek - mondtam, és ezúttal ő simogatta az arcom.
- Én is téged, mint még soha senkit.
- Én Steve?
- Ő más eset. Igaz, hogy a férjem, és szeretem, de soha senki iránt, még iránta sem éreztem azt, amit Te irántad érzek.
- Ne hamarkodd el. Gondolj ezekre a napokra, és hogy szeretlek. Nem akarlak elveszíteni.
- Én sem téged. De annyira nehéz. Nem kellett volna belekezdenünk ebbe. Ha rosszul sül el, annál jobban fog fájni.
- Miért, te megbántad azokat, amiken átmentünk?
- Egyetlen percét sem. De…
- Semmi de. Most csak erre gondolj, és hogy szeretlek. És van még időnk, igaz így is elég kevés, és vészesen fogy.
- Tudom, és az én hibám, hogy itt tartunk. Soha egyetlen percét sem fogom bánni semminek, ami köztünk történt, csak téged sem akarlak bántani, de egyikőtöket meg fogom - mondtam lehajtott fejjel.
- Sajnos be kell lássam, hogy Steve nagyon rendes, és megértelek, de én csak magamért állhatok ki. Azt akarom, hogy az enyém legyél. De ez rajtad múlik, és persze tudom, hogy itt számításba veszed a fiad is, aki az övé is.
- Igen, ő az életem.
- Egy dolgot tudok csak mondani. Vagyis talán többet. Szeretlek. Téged és Rickyt is, és vele együtt kellesz nekem. Nemcsak te, hanem ő is nagyon fontos lett nekem. És akárhogy is döntesz, én itt vagyok neked, és megpróbálom majd elfogadni, legyen az akármi is.
- Szeretlek - mondtam, immár könnyes szemmel.
Végigsimított az arcomon, letörölve a könnyeimet, majd egy csókért hajolt fölém, amibe minden érzésünket belesűrítettünk. A szerelmünket és a vágyunkat egymás iránt. A félelmet, bizonytalanságot és még sok mindent.
A végén már csak annyit érzékeltem, hogy Rob karjaiban vagyok, és a szobájába visz. Amint bezárta mögöttünk az ajtót, tudtam mire készül. És én is csak erre vágytam. Rá. Hogy ne kelljen semmi másra gondolni, csak is kizárólag kettőnkre.
Az ágyra fektetett, majd szép lassan mindkettőnket megszabadított a ruháktól. Vágytól csillogó szemekkel mérte végig előtte fekvő meztelen testem, mikor fölém kerekedett.
Forró teste az enyémhez préselődött, miközben ágyékunk forrón nyomódott egymáshoz. Férfiassága keményen feszült nőiességemnek, csak arra várva, hogy meghódíthasson.
Rob a nyakamra lehelte csókjait, egyre lejjebb haladva melleimen keresztül, ahol kicsit több időt töltött el, egyre több sóhajt kicsalva belőlem.
Ujjai eközben szintén lentebb kalandoztak, míg nem nőiességembe fúrta őket. Szerencsére pont ekkor csókolt meg, így az elnyelte a belőlem kikívánkozó sikolyt.
Ritmusosan mozgatta bennem ujjait, és szinte a csillagokat is láttam, miközben a lepődőt markolva tűrtem a kényeztetését.
Szenvedélyesen, ugyanakkor szerelmesen csókolt közben. Ujjaim testén kalandoztak, de az ő ujjai annyira elvették az eszem, hogy szinte fel sem fogtam, hol vagyok. Teljesen megőrjített.
Néhány mozdulattal később szinte hurrikánként söpört rajtam át az orgazmus, és a szájába nyögve, majd egy forró csókkal köszöntem meg az imént átélteket.
Ujjait kihúzta belőlem, megfogtam a kezét, majd a számhoz emelve tisztogattam le róla a saját nedveimet, amitől csak még nagyobb lett a vágyainak lángja a szemében. Elhúzta a kezét a számtól, majd ő fejezte be a tisztogatós műveletem.
Eközben másik keze sem tétlenkedett. Ujjai helyére vágytól lüktető és beteljesülésre vágyó férfiasságát küldte nőiességem tüzes barlangjába.
Egyszerre nyögtünk fel az édes kéjtől, ami átjárta testünket, mikor egyesült. Amint teljesen elmerült bennem, én megmozdítottam a csípőmet, mire ő lefogott.
Nem értettem, mi történt hirtelen, de ekkor megszólalt.
- Csak egy kicsit had érezzelek így - suttogta a fülembe.
Megszűnt körülöttünk a világ, és csak mi ketten voltunk, kiélve ez együttlét minden percét, miközben csókokkal kényeztetett.
Tudtam, vagy inkább éreztem, hogy így, vagy ezzel akarja bebizonyítani többnyire nekem, hogy mellette a helyem, és hogy szükségem van rá.
Megmozdítva a csípőmet lassan kezdett el mozogni bennem, miközben a nyakam szívogatta, míg ujjaim testén kalandoztak.
Talán még soha nem volt ilyen gyengéd, az első perctől az utolsóig, csak rám figyelt, és arra, hogy nekem legyen jó.
Most még inkább imádtam őt, mint eddig.
- Szeretlek - suttogta a fülembe, néhány lökéssel pedig szinte egyszerre repített mindkettőnket az édes megsemmisülésbe.
Zihálásunk hangja betöltötte a szobát, miközben csókkal próbáltuk elérni, hogy lehiggadjon kicsit a légzésünk.
Átfordulva most én voltam felül, de még bennem volt. Most én voltam úgy, ahogy ő az imént. Ki akartam élvezni minden pillanatát, amíg egyek vagyunk. Szerelmes cirógatásaitól ismét feléledt a vágy bennem, és jóformán az egész délutánt átszeretkeztünk, majd egymás karjaiban feküdtünk kissé fáradtan, ugyanakkor kielégülten és boldogan.
Még nem volt olyan késő délután, mikor nagy nehezen elszakadtunk egymástól, de engem szólított életem másik férfija. Ricky.
Egy csókkal hagytam magára Robot, majd a fiam keresésére indultam, aki szintén most ébredezett a délutáni szunyókálásból.
- Minden rendben, ahogy hallottuk - szólalt meg Vic, aki a fiamra vigyázott.
Ez volt az a pillanat, amikor fülig pirultam és szégyelltem is magam, hiszen akkor valószínű, hogy az egész család hallotta, hogy mi történt délután.
És én is igyekeztem csak erre gondolni, legalábbis még néhány napig, amíg itt vagyunk.
/Rob/
Ez az elképesztő délután után szinte megsemmisülve feküdtem az ágyban, miután sajnos el kellett szakadnom tőle, de most csak Ricky kedvéért.
Örülnék, ha csak vele kellene osztoznom Kristenen. De sajnos van még valaki.
Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyet mondok még egyszer egy nőnek, amiket ma mondtam Kristennek.
De még a tudatába is beleőrülök, hogy tudom, hamarosan talán elveszítem. Hiába mindez, amit történt, egyre jobban félek, hogy nem engem fog választani. Hiába is tudom, hogy szeret. Mert ezt érzem.
Mégis rettegek, hogy a férje lesz az, aki nyertesen kerül ki ebből, én pedig egyenest a pokolba jutok, ha nélküle kell élnem.
Kicsit talán egy kis hátsó szándékom is volt ezzel a délutánnal. Be akartam bizonyítani neki, hogy én vagyok az, aki kell neki, és hogy engem válasszon.
Lehet, hogy hülyeség, de tudnia kell, hogy mindennél fontosabb nekem, és mekkora fájdalmat jelentene az elvesztése. De erre még ráérek gondolni, ha tényleg bekövetkezik. Addig is ki akarom használni ezt a kis időt, ami addig van, míg vissza nem kell térjünk a valóságba.
Kicsit összekaptam magam, ami a gondolataim is illeti, és utána mentem. Viccel és anyuékkal voltak a nappaliban és persze a fiát kényeztették.
- Mehetünk? - fordult felém hirtelen Vic.
- Hová is?
- Megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolni, csak más programotok lett délután - mondta Lizzy.
Krisre pillantottam, aki szinte fülig pirult nővérem szavaira.
- Oké - válaszoltam.
- Felőlem mehetünk.
- Akkor adok valami ruhát erre a csöppségre. Ti is jöttök, anya?
- Nem, menjetek csak, gyerekek - válaszolta anya, majd Vickel elmentek felöltöztetni Rickyt, hogy indulhassunk.
Szerelmem mellé léptem, és a karjaiba zártam.
- Nem kell zavarban lenned - suttogtam neki.
- Dehogyis nem - motyogtam, majd egy csókot leheltem ajkaira.
Pont ekkor csengettek, és ha jól hallom, Vicék is lefelé jönnek. Tom állt az ajtóban.
- Azt hiszem, én is megtérek - motyogta Tom, és nem is engem figyelt, miközben köszöntem neki.
Nem tudtam, mi köti le a figyelmét, de amint a hátam mögé néztem, jól tettem fel a kérdést. Ki köti le a figyelmét?
Vic.
Aki szintén egy hasonló vigyorral a képén bámult Tomra, miközben Ricky a karjaiban volt.
Ekkor fogtam fel Tom előbbi szavait a megtérésről.
Ezzel rám célzott, a nőcsábászra, aki szerelmes lett. Szóval létezik, hogy a nagy Tom, aki mindig más nővel kavar, szintén megváltozzon, és egy nős pasi legyen? - kérdeztem magamban.
Elég régóta ismerem őt, és nem tudom lehetséges-e ez, de elnézve azt, ahogy a nővéremre néz, semmi sem kizárt.
- Csak óvatosan, megöllek, ha megbántod - suttogtam, miközben a vállára tettem a kezem és beljebb húztam a cimborám.
- Nem lesz rá szükség - motyogta, de még mindig nem engem figyelt.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Vic.
- Naná, édes - válaszolta Tom.
- Te is jössz?
- Igen, Vic elhívott, ha nem baj.
- Dehogy. Jössz, édes? - pillantottam Kris felé, aki mosolyogva közeledett felém.
- Persze, jössz a mamihoz? - nyújtotta a kezét Ricky felé, aki legnagyobb meglepetésünkre felém nyújtózott.
- Te kis áruló, na, megállj csak - mosolygott Kris a fiára miközben átvettem a nővéremtől, akinek láthatólag Tom csavarta el a fejét.
Csatlakozott Lizzy is, majd elindultunk. Az egyik közeli plázába mentünk, és persze a lányok rögtön belevetették magukat a butikba, mi pasik Rickyvel pedig inkább egy kis nyugira vágytunk, míg a csajok kitombolják magukat, vagy inkább kiköltekezik magukat és hazavisszük az egész áruházat.
Tommal egy kávézóban ültünk le a butiksoron, Rickyvel az ölemben.
- Öcsém, nem adod ide egy kicsit a törpét? Minden csaj megfordult utánad - célzott is a fiúra az ölemben és valóban így volt. Ki tudja, lehet, hogy azt hiszik, az enyém.
- Mi van?
- Semmi. Nem mondtam semmit. Azt hiszem, követem a példád, testvér.
- Hát ha Vic kell neked, jól is teszed.
- Nyugi, eszemben sincs megbántani.
- Ajánlom is - mondtam neki, majd elbeszélgettük az időt, amíg a csajok elvoltak. Persze rólam és Krisről is szó esett.
- És mit fogsz tenni, ha rossz vége lesz, és visszamegy a férjéhez?
- Azon kívül, hogy megőrülök? Nem tudom. El kell fogadjam, nem? Ha ő végül ennek ellenére mellette dönt, nem tudok mit tenni.
- Ez gáz, haver.
- Nekem mondod? Olyan gyorsan telik az idő, és hamarosan vissza kell mennünk.
- Azért remélem, jól alakul a dolog. Jól mutattok együtt. Vagyis így hárman - pillantott Rickyre.
Hirtelen eszembe jutott valami. Még belegondolni sem merek, de fennáll a lehetősége, hogy én maradok hoppon, mégis szerettem volna, ha marad valami belőlem Kristennek rólunk, ha csak emlékbe is, ha úgy alakul.
Rosszul esett erre gondolni, hogy ez is lehet a vége, de végül is én másztam bele a házasságába, és lehet, hogy én fogok veszteni ezen.
- Elkísérsz valahova?
- Mire készülsz? - kérdezte Tom.
- Semmire - mondtam, majd a telefon után kutattam a zsebembe, majd a fényképek között keresgéltem, miközben Tommal a célom megvalósítása felé igyekzetünk…
/Kris/
A délután további része is nagyon jól alakult. Leszámítva, hogy milliónyi üzletet kellett végigjárni a lányokkal. Rob nélkül.
De megértem, hiszen pasi. Bár én nő létemre sem vagy ennyi vásárlás mániás, mint Lizzyék ketten együtt véve.
Persze engem használtak próbababának és majdnem, sőt minden ruhát fel kellett próbálnom, amit nekem néztek. Néhány tényleg tetszett, de volt amit túlzásnak tartottam.
Talán órákkal később nagy nehezen rávettem a lányokat, hogy hagyjuk abba. Majd visszamentünk a fiúkhoz. Vic rögtön Tom mellé ült.
Még messziről észrevettem, hogy nagyon nézegetnek valamit, összedugva a fejüket, de amint megláttak minket közeledni, Rob a zsebébe rejtette a figyelmüket elterelő tárgyat.
Ami mi tagadás, az én érdeklődésem is felkeltette, hogy vajon mi az. Persze mikor rákérdeztem, semmit sem árult el.
Mi ittunk egy-egy gyümölcslevet, a fiúk sem kaphattak alkoholt így ők a kávé mellett döntöttek. Ricky nagyon jól elvolt az apja karjaiban, sokszor szinte megbabonázva figyeltem őket.
Lizzyék be akartak ülni egy mozira, de mivel itt volt Ricky Robbal, mi haza akartunk menni. Lizzy pedig kettesben szerette volna hagyni Tomot és Vicet, így, miután elköszöntünk tőlük, mi haza indultunk.
Hazaérve szinte be sem tettük a házba, csörgött a telefonom. Rob felvitte Rickyt, én pedig beszéltem Ashleyvel.
Vigyázva, itt miket mondok, nagyjából elmeséltem neki, mi történt, néhány tanács reményében, ami a továbbiakat illeti.
- Miért nem mondod el neki, hogy ő az apja?
- Nem merem. Az mindent elrontana. Rob biztos meggyűlölne, amiért eltitkoltam.
- Előbb-utóbb meg kell tudnia, vagy meg fogja. Azt csodálom, hogy még nem jött rá, mikor már ilyen kicsinek tiszta apja. Azt lehet, hogy megoldaná a dolgot.
- De Steve-vel kapcsolatban nem. Ő mindig is úgy szerette a fiam, mint a sajátját. Steve sem tudja, ki az apja, és ez így is marad.
- Te tudod, de gondold meg. Joga van tudni, de a te döntésed. De igazad van, erre a kis időre ne gondolj ilyesmire, csak élvezd ki. Aztán hívj, ha van valami.
- Persze, és köszönöm - búcsúztam el tőle, majd letettem.
- Ki az igazi apja? - hallottam meg hirtelen Rob hangját mögülem.
Rögtön a rémület fogott el, hogy vajon mennyit hallott. De ha erre kíváncsi, akkor talán az elejét nem hallotta - próbáltam nyugtatni magam.
És elnézve az arckifejezését, nem tűt dühösnek, inkább kíváncsinak.
- Ki Ricky igazi apja? - kérdezte ismét, de nem tudtam válaszolni, mert ismét csörgött a mobilom, de ezúttal üzenet érkezett.
Rögtön megnyitottam, ezzel is húzva az időt, hátha kitérhetek a válasz elől, de Rob türelmesen várt, vagy inkább kíváncsian.
Elolvasva az üzenetet, most tényleg elkapott a pánik.
- Mi történt? - kérdezte most már ő is kissé félve.
- Steve…
Várom a véleményeket
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)