És még valami. Fb-n olvashatjátok, Leilámmal szervezünk majd májusban egy közös mozizást hála a mi RobStenünknek, akiknek akkor mutatják be az új filmjét a SWATH-ot és a Cosmopolist. Részleteket olvashattok a linken amit kirakok az ehhez kapcsolatos oldalra a fejléc alatti menüben nézhetitek :) Most már tényleg jó olvasást, pussz nektek! és köszi Csibinek! És a képért Heninek!
46.fejezet
/Kristen/
Csupa izgalom és készülődés volt a nap, és nemcsak ez, hanem az előtte lévő napok is. Készülődés a nagy napra, amikor bemutatjuk a filmünket.
Már most hatalmas sikernek örvend a nézők körében, és nemcsak a film, hanem mi a színészek is.
Annyira azért szerencsések vagyunk, legalábbis ami a paparazzikat illeti, nem jártunk úgy mint a legtöbb nagy sztár, akiknek éjjel nappal a nyomukban vannak.
Sőt, igaz mi ezt már az elején meg is mondtuk, egy egy interjú alatt Robbal, hogy amennyire lehet nyugalmat szeretnék, és láss csodát, ugyan ez nem jellemző rájuk, de ehhez tartják magukat.
Néha itt ott előfordul, ha megyünk valahová, de hála az égnek nem zaklató módon. Így tudtunk élni nyugodtan, de persze mindenhol akadtak rajongók is, akiket nem küldhettünk el és nem is állt szándékunkban. Ilyenkor mindig egy egy fénykép, vagy autógramm.
Mivel az állapotom miatt nem sokára már nem tudok elmenni ilyen eseményekre, ezt Rob meg is mondta, hogy nem is engedne el, így a premieren kívül mi egyenlőre letudtuk köreinket.
Többnyire ha bármi promós dolog lesz még, akkor Tyler képvisel bennünket.
De a mai premieren mind ott leszünk.
Természetesen Claireék is jönnek, Nikki és Ashley sem hiányozhat, Tom és Lizzy. Itt lesz Steve is, mindenki, aki fontos.
Rickyt is elvisszük, ő addig ellesz a partin Claireékkel, azt mondták ők szívesen vigyáznak rá, míg mi a vörös szőnyegen leszünk és remélem amilyen gyorsan csak lehet lerójuk a köreinket.
Utána egy elegáns parti lesz, a fontosabb emberekkel, színészek és hasonlók, persze csak a vörös szőnyeg és a film bemutatása után, amit most először lát a nagy közönség.
Nemsokára még elmegyek majd még a ruhámért, jön hozzám fodrász és sminkes, jönnek a lányok, Robék Tommal külön jönnek Clareékkel együtt és majd a szőnyegen találkozunk.
Addig még pihenni is van időm egy kicsit, ekkora pocakkal már jobban elfáradok, de szerencsére a baba is jól viselkedik, rugdos és sokat ficánkol.
A szobánkban ültem az kis tükrös szekrényem előtt, miközben ezeken gondolkoztam, és eszembe jutott valami kevésbé kellemes dolog, ami egy hónapja történt velem.
Robnak nem mondom el, és Lizzy is megígérte, hogy nem szól neki. Többnyire azért is, mert nem tartottam fontosnak, és nem akartam idegesíteni, vagy hogy aggódni kezdjen. Semmi értelme.
Vásárolni voltunk Lizzyvel, csak mi ketten. Magamra hagyott egy kicsit a bababoltban, míg ő átment egy másik üzletbe. Vesztemre belebotlottam valakibe kifelé jövet, és indultam megkeresni Lizzyt.
Ninába botlottam.
Kicsit meg is ijedtem, jó ideje nem találkoztunk. Utoljára még akkor, mikor mi nem éppen voltunk jóban Robbal, mikor még, hogy úgy mondjam Ninával vigasztalódott. Mikor még nyugodtan rámászhatott Robra a szemem láttára.
Ez nem sokkal az előtt volt még, hogy Londonba mentünk volna és mielőtt ott mindent tisztáztunk és kibékültünk.
Gondolom, vagy sejtem ő akkor még abban a tudatban volt, vagy remélte, hogy én már nem kerülök a képbe és az övé lehet Rob. Azóta minden bizonnyal tudja, hogy kibékültünk. Sőt biztos, ezt már abból is gondoltam ahogy rám nézett.
Mint akit megtudna fojtani egy kanál vízben.
És amilyen kis monológot levágott nekem, biztos voltam benne, hogy nem tetszik neki a dolog. De akkor sem gondoltam volna, hogy ez miatt képes ilyeneket mondani. Hogy ennyire meg akar kapni egy pasit.
Ennyit Rob nőcskéiről. Először Camille, akivel szintén meggyűltek a gondjaink és akinek hála nem rövid időre szakadtunk el egymástól Robbal. Ez idő alatt volt jelen Nina, aki még hihetetlen, de ennyi idő után sem tud belenyugodni, hogy Rob nem akarja őt.
- Majd rájön, hogy rosszul választott. Nem lesz boldog veled. A végén úgy is csak az enyém lesz, amint kikerülsz a képből - ez volt Nina utolsó mondata hozzám, mikor találkoztunk.
A szemében hatalmas düh lángolt, és szinte már betegesen hangzottak a szavai. Mint akinek elvette az eszét az őrület. Még sosem láttam ilyet.
Sokszor kötötte le ezután a találkozás után a gondolataimat ez a jelenet, de igyekeztem nem tulajdonítani jelentőséget neki. Sem akkor, sem most. Ezért sem szóltam Robnak. Szerencsére Lizzy semmit sem hallott ebből. Pont akkorra ért oda hozzám, mire Nina végzett a monológjával és menni akart.
Nem akartam, hogy Lizzy is aggódjon, ezért is kértem, mondván, hogy nem történt semmi, hogy ne szóljon Robnak.
Nem is tudom miért jutott most eszembe. Mintha valamiféle megmagyarázhatatlan rossz érzés kerített volna hatalmába, mikor erre gondoltam.
Elég Kristen, ne gondolj ilyen badarságokra - mondtam magamnak, és még a gondolataim közül is ki akartam zárni ezt az egészet.
- Min gondolkodtál el ennyire? - hallottam meg mögülem hirtelen Rob hangját, ami visszahozott a valóságba.
Ezek szerint rendesen elmerengtem, mert még azt sem hallottam, hogy bejött a szobába.
- Semmi érdekesen - erőltettem magamra egy mosolyt, miközben mögém lépett.
Felálltam, és amennyire a hasam engedte a karjaiba zárt. Kezeivel megsimogatta a pocakom, miközben én is kaptam egy csókot.
- Nemsokára itt lesz mindenki, nekem meg mennem kell - mondta Rob nem nagy örömmel, hogy külön kell érkezzünk a partira és majd csak ott találkozunk.
- Hamarosan találkozunk - simítottam végig az arcán, és egy csókot leheltem az ajkaira, ami végül egy szenvedélyes csókká alakult. Úgy csókolt, mintha sosem akarna elengedni. Pedig csak egy két óráról van szó.
- Egy egész örökké valóságnak fog tűnni - mondta Rob, mire én elnevettem magam. Bár igaz mostanában tényleg nem nagyon szakadtunk el egymástól, Rob egy percre sem akart minket egyedül hagyni, ami persze nagyon is tetszett.
- Pihenned kellett volna kicsit - mondta Rob.
- Egy kicsit sikerült is. Egyébként sem vagyok fáradt. Minden rendben.
- Oké, de ha valami van szólj a lányoknak.
- Ne aggódj, minden rendben velünk, és még korai aggódnod. Van még két hetünk - mondtam mosolyogva az aggódó apukának.
- Jó, tudom.
- Rendben, akkor nyomás, gondolom várnak a fiúk. Ott találkozunk.
- Szeretlek - vont szorosan a karjaiba majd én is viszonoztam a vallomását, amit egy szerelmes csókkal pecsételtünk meg.
Miután nagy nehezen szinte már kilökdöstem Robot, nem sokkal később jött be hozzám Lizzy és Claire, Ashley és Nikki, valamint hozták a fodrászt, aki kézbe vett minket és a sminkest.
Én voltam az első, addig Lizzy előkészítette a ruhámat.
Biztos voltam benne, hogy úgy fogok kinézni benne, mint egy bálna, ekkora hassal. De csak nem mehetek oda egy kis otthoni ruhában, pedig legszívesebben azt vettem volna fel. Nem sok kedvem van kiötözni, de mit tudok tenni.
Ahogy elkészült a hajam és a sminkem, a lányok segítettek felvenni a ruhám. A cipővel vártunk, míg ők is elkészülnek, nem voltam biztos benne, hogy ilyen magas sarkúban képes leszek kibírni egy egész estét. Szerencsére megnyugtattak, hogy csak a szőnyegen kell kibírjam ebben. Még jó, hogy a ruha kényelmes és mindamellett tényleg elegáns és nagyon szép.
Ki tudja tán pár órával később mind teljes díszben álltunk. Még Ricky is, aki Lizzynél volt.
A kis hercegem, már most olyan kis helyes, akárcsak az apja - gondoltam magamban mosolyogva.
- Hát akkor indulás. Kris érted külön jöttek, bent majd találkozunk. A szőnyegre nem megyünk veletek.
- Oké, addig jó legyél kicsim - adtam egy puszit Rickynek és két külön kocsival elindultunk a színházhoz, ahol a premiert tartják.
Kezdtem nem kicsit ideges lenni, amikor leállt a kocsi jelezve, hogy ideértünk.
Már bent a kocsiban hallottam, hogy odakint hatalmas lehet a tömeg. És magam is meggyőződhettem róla, amikor kiszálltam a kocsiból, egyenesen a vörös szőnyegre lépve.
Ezután nem sokat láttam, mert mindent elvakított a fényképezőgépek vakujának villanása, és minden felöl az én nevem sikongatták. Ekkor termett mellettem Dean, aki ha kell Rob és az én testőröm, bár eleinte nem láttam szükségét ennek, de most nagyon is jól jött. Ő is látta rajtam, hogy megkönnyebbültem, amikor mellém lépett és igyekezett távol tartani tőlem a rajongókat, akik mintha még a felállított kordont is képesek lettek volna áttörni.
Ezután felvettem a legszebb mosolyom és osztottam azt hiszem nem kevés autogramot, és néhány közös kép is készült a rajongókkal.
Furcsa érzés kerített hatalmába eközben. Hiszen még sosem volt részem ilyesmiben. Mégis ezeknek az embereknek hála lett és remélem, hogy lesz nagy sikere a filmnek, sőt már most van. Hiszen nekik készült, ennyit igazán megérdemelnek. Egy egy aláírás és kép.
Sokan, már amennyire lehetséges volt ebben a hatalmas tömegben és hangzavarban, gratuláltak a filmhez. Persze rengeteg riporter is volt a sorok között, akik kérdések sokaságát zúdították rám. És nemcsak a filmmel, hanem a Robbal való kapcsolatomról is.
Eleinte kicsit tartottam ettől. Hogy fogadja majd a közönség, hogy az életben is együtt vagyunk. Féltünk, vagyis nem is annyira mi, mint inkább a producerek, hogy Rob így sok rajongót fog veszteni. Ugyanis főleg a fiatal lányok vannak oda érte.
Rob nem igen foglalkozott ezzel. Ő már az elején megmondta, hogy akármivel is jár, vagy veszít vele akár a film is, nem érdekli. A legfontosabbak mi vagyunk neki, mások véleménye pedig nem számít. És végül is igaza van. Egyetlen film sem ér annyit, mint a kapcsolatunk.
De ahhoz képest, hogy kissé tartottunk tőle, hogy fogadja majd ezt a közönség, sikerült meglepniük minket.
Nagyon örültek a kapcsolatunknak, ha lehet így mondani, és sokak szemében még nagyobbra nőtt főleg Rob, aki csodálatos apa is, nemcsak mint pár, hanem egy családszerető pasi, akinek a legfontosabb a párja és a gyermekei.
Persze mindig akad olyan, akinek nem annyira tetszik a dolog. Szerencsére ezek kisebb számban voltak. Ők inkább olyanok, mint Nina. Akik ezt hiszik, vagy szeretnék, hogy az övék legyen Rob.
Akárcsak a főszereplő nőé a filmben.
Aminek végül a címe Titkok Labirintusában lett.
Így miután úgymond le tudtam a kötelességem, végre közelebb jutottam valakihez.
Nem sokkal odébb szintén hatalmas tömeg volt. Sikítások, vakuk villanása és a világ legszexibb pasija, aki éppen a rajongóinak gyűrűjében állt.
Azonban akárcsak ahogy velem történt, mintha a világ is megszűnt volna körülötte, amikor a tekintetünk összeakadt.
Szinte elámulva nézett végig rajtam. És én is ő rajta. Irtó jól nézett ki így öltönyben.
Ekkor kezdtek még inkább villanni a vakuk.
Rob elszakadt a tömegtől és felém kezdett sétálni. Felém nyújtotta a kezét amint odaért hozzám. Örömmel és boldogan kulcsoltam az ujjaim össze az övéivel.
Felém hajolt és egy apró, de annál édesebb csókot lehelt az ajkaimra.
- Káprázatosan nézel ki - súgta utána a fülembe amit én is viszonoztam.
Ekkorra már szinte tombolt a tömeg, és mindenki minket fényképezett.
Pózoltunk is nem is keveset, ha nem készült rólunk vagy millió fénykép, akkor egy sem. Ezután megjött akit eddig hiányoltam, és akivel teljesen a csapat. Tyler.
Tőle is elismerő pillantásokat kaptam, amit Rob már kevésbé tolerált.
Ketten fogtak közre és pózoltunk tovább. Néhány kérdésre válaszoltunk, persze csak is a filmmel kapcsolatban, és fogadtuk a gratulációkat, amiket a baba miatt kaptunk.
Rob végig mellett volt, és láttam rajta, hogy milyen büszke rám, ami végtelen boldogsággal töltött el. Hogy ő az, aki a magáénak tudhat. De ezzel az érzéssel nincs egyedül. Szerintem nyugodtan elmondhatom, nem egy nő szeretne most itt állni a helyemen, és elmondani, hogy ez a fantasztikus pasi az övé.
Ezt meg is súgtam Robnak, aki erre felvillantotta szexi féloldalas mosolyát.
- Hidd el engem több pasi irigyel. Mert én vagyok az, akinek az oldalán állsz - súgta vissza egy szerelmes pillantás kíséretében Rob, mire rajtam volt a sor, hogy elmosolyodjak.
Volt viszont egy valaki, akit még hiányoltam. Amint viszont megpillantottam melegség öntötte el a szívemet, és egy boldog mosoly ült ki az arcomra.
Rob is akkor pillantott felé. Ő nem tűnt olyan boldognak én láttam rajta, ha igyekezett is nem kimutatni.
Elléptem a fiúk mellől, miközben a fotósok hada persze követte az utamat, mígnem odaértem mellé.
Nem foglalkoztunk semmivel, rögtön a karjaiba zárt, én pedig boldogan viszonoztam az ölelését.
Biztos vagyok benne, hogy remek ki címlapsztorik lesznek ezek holnapra. Már láttam is magam előtt őket.
" A jelenlegi vőlegénye karjaiból a volt férj ölelésébe"
El kellett mosolyodjak ezekre a gondolatokra, de nem foglalkoztam velük. Senki sem tudja mi történt velünk, és nem is tartozik senkire.
Ő mindig is fontos lesz nekem, és nem fogom szégyellni kimutatni ezt. Attól pedig nem félek, hogy Rob emiatt jelenetet rendezni. Ő is nagyon jól tudja mi a helyzet.
- Bámulatosan nézel ki. Ismét csodákat művel veled a várandósság - mondta egy mosollyal az arcán Steve.
- Annyira örülök, hogy itt vagy.
- Én is hidd el. Alig vártam, hogy lássalak titeket. Hiányoztatok.
- Te is nekünk. Ricky is itt van - mondta Stevenek.
- Őt is alig várom, hogy lássam. Biztos sokat nőt ebben a pár hónapban is. Akárcsak a babátok - pillantott a pocakomra Steve.
- Kislány - mondtam neki, mire ismét kaptam tőle egy ölelést és persze gratulációt.
- Örülök, hogy ennyire boldog vagy - tette hozzá.
- Ahogy látom te is.
- Igen. Ha nem bánod később bemutatok neked valakiket. Majd a partin. Essünk túl ezen, sose voltam oda ezért a felhajtásért.
- Már alig várom. Egyébként ez többnyire a te érdemed. A te filmed.
- Inkább a tiétek. És ahogy láttam tényleg jó vége lett, ennek is - mondta Steve gondolva a végére, ami tényleg kizárólag rajtam múlott.
Nekem kellett döntenem. Ahogy az életben is. Hogy a férjem, vagy a szeretőm, aki tulajdonképpen a szerelmem lett.
Ezután Steve- vel is megvolt a közös pózolás. Majd odajött hozzánk Rob és Tyler. Mindketten kezet fogtak Steve- vel.
Robnak gratulált is a babához, és az eljegyzésünkhöz is, mikor időközben megpillantotta a gyűrűt az ujjamon.
Mikor végre elhagyhattuk a szőnyeget következett a lényeg. Először láthattuk a filmünket. Ami tényleg fantasztikus lett. És nemcsak azért, mert mi játszunk benne.
Büszkék voltunk rá. És ami még boldogabbá tett minket, hogy a közönség is imádta. Sőt már az előzetesek alapján sejtettük, vagy inkább reméltük, hogy nagy siker lesz.
A vetítés után a helyszínen kaptunk rengeteg gratulációt főleg filmes körökből, ami a legnagyobb elismerést jelentette nekünk.
Ezután mentünk át az after parti helyszínére.
Egy elegáns tengerparti hotelben tartottuk, amihez egy mesés partszakasz tartozott, itt kezdődött csak igazi buli. Zene, kaja, pia - ahogy Tom mondaná.
Persze itt is mi voltunk a főszereplők, de itt már rajongók és rengeteg fotós nélkül.
Nem kis időbe telt, mire úgymond leróttuk a kötelességeinket mindenki felé, és mi is élvezhettük a partit.
Ezután végre magamhoz ölelhettem a kisfiam, és persze Robot is.
Claire és mindenki szintén gratuláltak a filmhez.
Éppen beszélgettünk, mikor odalépett hozzánk Steve. Köszöntött mindenkit és míg mi beszélgettünk, váltott pár szót Robbal.
Örültem, hogy rendesen viselkedtek egymással. Steve gratulált neki hozzánk, amit Rob örömmel fogadott. És ami igaz csak kicsit lepett meg: Rob megköszönt neki mindent.
- Nekem az elég, hogy látom mennyire boldoggá teszed. Csak ezt kívántam neki, és tőled megkapja - mondta Steve.
- Igyekszek a legboldogabbá tenni őt - mondta Rob.
- És ez sikerül is - bújtam oda Robhoz, és talán most először láttam Steven, hogy nem okozok neki semmilyen fájdalmat ezzel és, hogy tényleg örül annak, hogy boldognak lát.
Ezután ő keresett valakit a tekintetével, mielőtt ismét hozzánk fordult volna.
- Ha nem bánjátok bemutatnék nektek valakiket - mondta Steve és pár pillanatra magunkra hagyott minket Robbal.
Claireék addig elmentek enni valamit, amíg mi hárman beszélgettünk.
Rob kérdőn pillantott rám, de nekem volt sejtésem kit akar bemutatni Steve. Vagyis inkább kiket.
Steve pár perccel később tért vissza hozzánk.
Rob hátulról ölelt magához én pedig boldogan bújtam hozzá.
- Had mutassam be nektek a páromat Susant, és a kislányát Cathyt - mutatott be nekünk egy szép és helyes nőt Steve egy aranyos kislánnyal.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Steve sokat mesélt rólatok - nyújtott kezet Susan, majd mi is üdvözöltük őket.
Láttam Robon, hogy őt meglepte a dolog, de ő is örült, és mintha végleg megnyugodott volna mikor Steve a párjaként mutatta be Susant.
- És gratulálunk a babához - tette hozzá Susan.
- Köszönjük - mondtuk egyszerre Robbal, majd Lizzy lépett mellénk kissé furcsa arccal, Rickyvel a karjaiban.
- Mi történt? - kérdezte tőle Rob.
- Azt hiszem a fiad téged akar - nyújtotta Rickyt a Rob felé, aki szintén az apja karjai felé nyújtózott, mikor hirtelen még a levegő is bennünk rekedt.
Főleg bennem és Robban.
- Apaaa, apa - mondta ki hirtelen némi próbálkozás után teljesen tisztán az első szavát a fiunk, miközben az említett apa szintén ledöbbenve karjaiba vette a fiát.
- Itt vagyok fiam - vette egy letörölhetetlen mosollyal a karjaiba Rob a fiát, aki folyton ezt a szót mondogatta.
Nekem pedig ismét könnyek szöktek a szemembe, mikor a kettősüket néztek.
Rob is alig tudott szóhoz jutni a boldogságtól miközben önfeledten ölelte magához a fiát, majd engem is.
Ezután kettősükre pillantottam boldogan, és csak ámultam rajtuk. Hogy mennyire szereti a fiunk az apját. Persze engem is, de az apjához mindig is valamiféle különleges kötelék fűzte leszámítva a nyilvánvalót, hogy az apja.
Még mikor Rob sem tudta, hogy Ricky a fia, már akkor is imádták egymást. Nem is csodálom, hogy ezt a szót mondta ki először, ezzel teljesen levéve a lábáról az apját, akit azt hiszem most még boldogabbá tett mint valaha.
Míg apa és fia lefoglalták egymást én Susanékkal beszélgettem. Nagyon helyes nő, és látszik rajta, hogy imádja Steve -et.
Most sejtem körülbelül mit érzett Steve, mikor Robbal látott. És elhiszem amit mondott. Hogy boldog, hogy látja, hogy milyen boldog vagyok vele.
Nagyon aranyosak együtt, és a kislány Cathy is imádja Steve -et.
Miután Rob kiörömködte magát Rickyvel, elmentek enni valamit.
- Én is veletek mehetek? - kérdezte tőlük a kis Cathy, aki kérdőn pillantott először Susanra és Stevere majd Robra.
- Menj csak - mondta neki az édesanyja - persze csak ha nem zavar - nézett Susan Robra.
- Nem persze - felelte Rob majd fogta a két gyereket és odébb mentek, mi pedig beszélgettünk egy kicsit.
Később a tekintetemmel pásztáztam körbe a helyet, hogy megtaláljam Rob hol ült le a kicsikkel, mikor hirtelen megakadt a szemem valamin. Vagyis inkább valakin.
Ismét az a rossz érzés fogott el. Nem voltam benne biztos, mert csak egy pillanatra láttam, de mintha Ninát láttam volna az imént.
Biztos csak képzelődsz Kristen. Ő nincs itt. Semmi keresnivalója itt - mondtam magamban, és megkerestem Robékat.
Egy asztalnál ültek Claireékkel.
Tom és Lizzy éppen táncoltak, valami klassz kis zene ment.
Cathy nagyon aranyos kislány, Rickyvel jól kijöttek. Öröm volt rájuk nézni. Őket látva elképzeltem majd a fiunkat, amint a lányunkra vigyáz így és játszik vele.
Rob hozott vissza a valóságba, amikor a combomra tette a kezét.
Mondjam úgy, hogy sajnos, de most nem éppen volt alkalmas az időpont, de nem csak egy puszta simogatásnak hatott az érintése.
Főként nem a csókja, amit kaptam tőle. Még jó, hogy a szülei a gyerekekre figyeltek és remélem nem minket nézett mindenki.
Láttam Rob szemében, hogy ugyanarra gondolt, mint én. De sajnos nem éppen a legmegfelelőbb helyen vagyunk.
- Bírd ki míg hazaérünk édes - súgtam édesen a fülébe és mérhetetlen vágyat láttam ezután a tekintetében, ami szinte perzselt.
- Nagyon nehéz lesz - súgta vissza majd mosolyogva a nyakamba csókolt.
Igyekeztem ezután kissé messzebb kerülni tőle, különben nem bírtam volna ki.
Még szerencse, hogy jött Steve, hogy elraboljon kicsit. Egy két magazinnak adtam interjút akárcsak a fiúk is.
Ezután el is fáradtam kissé, és alig vártam, hogy megszabaduljak a cipőmtől. Robot éppen nem láttam sehol, így nem is tudtam szólni neki.
Bementem az épületbe és a lépcsőn fel a szobába, amit nekünk tartottak fent.
Teljesen megkönnyebbültem, amikor egy kényelmes, immár nem magas sarkú cipőt vettem fel.
Éppen kifelé jöttem, indultam volna le a lépcsőn, mikor belebotlottam valakibe.
Elnézést akartam kérni, de neki se kezdtem, mikor megláttam az illetőt.
- Ezek szerint nem képzeltem, hogy téged láttalak.
- Nem bizony - mondta egy gúnyos vigyorral az arcán Nina, miközben engem a ma már többször érzett furcsa, rossz érzés ismét hatalmába kerített.
Nem bírtam ki és feltettem neki a kérdést.
- Mit keresel itt?
- Szerintem tudod mit. Semmi pénzért nem hagytam volna ki az alkalmat. Robot még nem is üdvözöltem. De ami késik nem múlik - mondta Nina és továbbra is az arcán játszott az az ördögi vigyor, ami engem megijesztett, de akkor sem hagyhattam annyiban a dolgot, pedig tudom, hogy az lett volna a legjobb. Nem éri meg leállni egy ilyen bolonddal veszekedni, én mégis megtettem.
- Eszedbe ne jusson - mondtam neki miközben megragadtam a karját, mielőtt el akart indulni a lépcsőn.
Egy árva lélek sem volt a közelben csak mi ketten. Talán ezt az alkalmat használta ki Nina is.
- Ugyan, te is tudod, hogy Rob nem ilyen. Lehet, hogy most mindenki előtt játssza a szerelmest meg a tökéletes apukát, de ha felkínálja neki magát egy szép nő nem utasítaná vissza.
- Hiába próbálkozol. Fogadd el, hogy nem kellettél neki, még akkor sem, amikor nem voltunk együtt.
- Ó szóval ezt mondta neked. Hogy sose feküdt le velem. Persze hisz nem mondhatta meg az igazat. Pedig ha tudnád mennyi szép percet töltöttünk együtt az ágyban - mondta Nina nevetve, nekem pedig nagyon vissza kellett fognom magam és uralkodni magamon, hogy ne essek neki.
És most nem csak magamra kellett vigyáznom. A lányomra is.
Próbáltam lehiggadni, miközben ő pont az ellenkezőjén igyekezett. Erősen próbálkoztam, hogy ne sikerüljön neki. El is akartam jönni mellőle, és ez nem igen tetszett neki. Azt hitte ezzel majd képes lesz kételyeket kelteni bennem Robot illetően. Láthatólag nem igen örült, hogy nem sikerült kihoznia a sodromból.
Ekkor ő volt az aki utánam nyúlt, de pont rossz pillanatban. Tovább mondta a mondandóját mikor utánam nyúlt, sőt nem is mintha nyújt volna. Nem is értettem hirtelen mi történik. Mintha egy láthatatlan kéz csak egy kicsit lökött volna meg.
Időközben egy vészharang azt hajtogatta a fejemben, hogy nem a kéz nem láthatatlan. Hanem Nináé.
Egy picit lökött rajtam, ami épp elég volt, hogy elveszítsem az egyensúlyom. Ezután már minden olyan gyorsan történt.
Zuhanni kezdtem a lépcsőn, miközben egy dolog járt a fejemben. Mégis hiába próbáltam minden mozdulatommal a hasam védeni, úgy éreztem mégsem sikerült eléggé. Az utolsó gondolatom is a kislányom volt, és a könyörgés, hogy ha nekem igen, de neki semmi baja ne legyen - mielőtt egy hatalmas ütést éreztem a fejemen, és teljesen elnyelt a sötétség . . . . . . .
/Rob/
Szemeimmel Kristen kerestem, de sehol sem láttam. Már kezdtem megijedni.
- Én se láttam. Lehet, hogy felment átöltözni - tippelte Lizzy.
Így hát elindultam a szoba felé, hogy megtaláljam.
Azonban ahogy beléptem és a lépcső felé indultam, hogy megkeressem Kristent, őt pillantottam meg a lépcső alján fekve eszméletlenül.
Rögtön hozzá rohantam, szinte már őrült módjára kiáltottam segítségért miközben próbáltam felkelteni, de semmire sem reagált.
A félelem jeges viharként kúszott végig az ereimben, mikor a nyakához nyúltam és kitapintottam a gyenge pulzusát.
Ekkor rohant oda hozzánk anyu, Steve és mindenki.
Mindenki azt kérdezte, amit én. Mi történt?
De ami a legjobban kétségbe ejtett, hogy Kristen nem akart magához térni. Sőt, egy seb is volt a fején ami igencsak vérzett. Biztos a lépcsőbe ütötte be.
Még soha ennyire nem voltam kétségbeesve. Csak ő érdekelt, és a baba, akivel szintén nem tudtuk mi van. Csak imádkozni tudtam, hogy egyikőjüknek se legyen semmi baja.
Rögtön jöttek is a mentők, akik óvatosan az ágyra fektették Kristent.
- Kérem, nagyon vigyázzanak rá. És a babára. Hogy vannak? Mondjon valamit! - kértem az orvost, aki itt a helyszínen megvizsgálta Kristent.
- A hölgy nem tér magához. Nyílván a fejét ért ütés miatt.
- És a baba? Ugye semmi baja?
- Nyugodj meg fiam, minden rendben lesz - próbált megnyugtatni anya, nem sok sikerrel.
Teljesen eszemet vette a pánik, és a félelem. És hogy nem tudom mi történt.
- A hölgy vérezni kezdett, és ha nem tér magához császármetszést kell csinálnunk.
- De kérem, még két hete van a szülésig.
- Nem várhatunk tovább, ha nem akarjuk, hogy neki és a babának is baja essen - mondta az orvos, majd indultunk is a kórházba.
Én egy pillanatra se akartam elmozdulni mellőle. Steve mondta, hogy elintézi a bulit, és utána próbál nézni mi történt. Úgy tudja ott is vannak biztonsági kamerák, így hátha megtudjuk mi történt, hogy esett le Kris.
Lizzy hazavitte Rickyt, anyuék pedig Tomékkal, és Ashleyékkel is utánunk jöttek a kórházba.
Én semmi mást nem tettem egész úton, csak azért könyörögtem, hogy Kristen magához térjen. És hogy neki és a babának se legyen semmi baja.
Miközben az is eszembe jutott, vagyis inkább felötlött bennem, hogy hogyan történhetett ez? És magamat vádoltam amiért nem voltam vele.
Mellette kellett volna lennem - mondtam miközben már így férfi létemre is a sírás kerülgetett, szerelmem kezét fogva, míg a mentővel a kórház felé mentünk.
De mind hiába Kristen nem tért magához. Azután sem, hogy odaértünk. Addigra megkértem az itteni orvosát, hogy jöjjön ide. Eddig is hozzá jártunk, és azt akartam, hogy vizsgálja meg és legyen Kristennel és a lányunkkal.
Rögtön be is vitték megvizsgálni, majd kijött hozzám az orvos.
- Mivel nincs magánál, neked kell beleegyezned, hogy megműthetjük. Császármetszést kell csinálnunk Rob.
- De még két hete van hátra és ...... és ha baja lesz neki vagy a babának?
- Nyugodj meg Rob, ezt muszáj. Akkor lesz baj, ha ezt nem tesszük meg. Nagyot esett, ki kell vennünk a babát. Most. Nem lesz semmi baj.
- De Kris? Miért nem tér magához?
- Az ütés miatt a fején. Mindent megteszünk, hogy rendben legyenek Rob. Írd alá a papírokat - mondta az orvos, és megtettem.
Hinni akartam neki, és csak ezért tudtam könyörögni. Remegve írtam alá a papírokat, majd az orvos eltűnt az ajtó mögött, ahová Kristent is vitték. A műtőbe.
Ekkor értek be anyuék is.
Fel s alá járkáltam, képtelen voltam normálisan gondolkodni. Folyton mindenféle rémképek peregtek le a szemem előtt, bármennyire is igyekeztem elkerülni őket.
Tudni akartam mi történt. Kristen mindig óvatos, nem értettem mi történt. Hogy eshetett le? Azt reméltem Steve talál valamit és megtudjuk mi történt.
Nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, talán valami furcsa megérzés, hogy valami itt nagyon nincs rendben.
Nem is tudom mennyi idővel később, az órák szinte napoknak tűntek, míg Kristen a műtőben volt. Képtelen voltam leülni is, megnyugodni pedig végképp nem. Hiába próbált nyugtatni mindenki.
Ekkor történt meg.
Az orvos kilépett a műtőből.
Rögtön rákaptuk a tekintetünket.
Bár ne tettük volna. Valami baljósat tükrözött a tekintete. A félelem még jobban úrrá lett rajtam, miközben mint egy mentőövként anyába kapaszkodtam.
- Hogy van? Ugye jól vannak? - kérdeztem remegő hangon.
- Sajnálom Rob . . . . . .
- Kristen? És a baba? Mondd már . .
- A babának semmi baja szerencsére. A köldökzsinórral voltak gondolok, mert a nyakára tekeredett. Ezért kellett a császármetszés. De már minden rendben. A kislány jól van, de még megfigyelik. Nemsokára láthatjátok - mondta az orvos, a hatalmas kő ami a szívem nyomta hangos csattanással esett le és részben megnyugodtam.
Mégis tudtam, hogy van még valami. Hogy Kristennel nincs rendben valami.
- És Kristen? Magához tért?
- Nem. Nem tért magához. Nem tudod mi történt vele? Hogy esett le? A fejét ért sérülése igen komoly. Sajnálom Rob. Nem tudjuk, csak remélni, hogy rövid időn belül felébred, de . . . . .
- Mondd már!
- Kristen kómába esett . . . . . . . .
