16.fejezet
/Rob/
Reggel felébredve alig éreztem az elzsibbadt karom, mikor megpillantottam az okát. Életem értelme aludt békésen a karjaimban.
Elnézve őt, még mindig alig akartam elhinni, hogy ez tényleg igaz. És mindazt ami az este történt.
Hogy visszajött hozzám, és kimondta, hogy szeret. Ez elég nyálasan hangzik, főleg az én számból,de ezzel az egy szóval egy csapára a mennyekbe repített.
Még magam is meglepődtem, amikor először kimondtam neki, mielőtt el akart menni. Nem gondoltam volna, hogy lesz még egyszer egy nő, akinek ezt mondhatom. Nem is terveztem, még egyszer így belehabarodni egy nőbe, de ő más. Őt nem lehet nem imádni.
És az elmúlt éjszaka mindennél többet jelentett számomra.
Elnézve viszont a karjaimban alvó Kristent, kevésbé jó dolgok is eszembe jutottak. Például, hogy hamarosan vissza kell térjünk Los Angelesbe, mindemellett neki a férjéhez.
Jelen pillanatban erre gondolni sem akartam. Bennem van a félsz, hogy hiába mindez, és hiába szeret, ahogy én is őt, neki ott van Steve. Félek, hogy mindig is ő lesz neki első, és hogy mindig az ő felesége lesz. Végül is ott van a kisfiúk, akit akármennyire is megszerettem, a kettejük fia, és itt én vagyok az, akinek nincs joga Kristenhez.
Mégis ebben a percben nem akartam erre gondolni. Eldöntöttem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy az együtt töltött idő felejthetetlen legyen számára, és hogyha visszamegyünk, én legyek az, akit választ.
Ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára.
Óvatosan kimásztam mellőle, nehogy felébresszem őt, majd elindultam megnézni Rickyt. Mikor beléptem a szobába, anya épp végzett az etetésével. Hihetetlen módon amint észrevett, felém nyújtózott.
- Ahogy látom, nemcsak az anyukája szeretett meg téged - mosolygott anyám, majd átnyújtotta nekem a kicsit.
A karomba vettem őt és az anyukája felé indultunk. Kristen látszólag aludt még. Visszabújtam mellé, majd Rickyt közénk fektettem.
Nem sokkal később szerelmem - hihetetlen boldogsággal töltött el ez a szó így kimondva is - ébredezni kezdett. Tapogatózott mellettem, majd rögtön mosolyogva nyitotta ki a szemeit, mikor meghallotta Ricky gügyögő hangját.
- Szia, drágám - mosolygott a kisfiára, aki viszonozta a mamája mosolyát, majd Kristen egy puszit adott a kis arcára.
- Jó reggelt - fordult ezután felém mosolyogva, majd teljesítette kimondatlan kívánságom.
Felém hajolt és egy édes csókot kaptam tőle. Ami finom csóknak indult, egyre szenvedélyesebb lett.
- Mit szeretnétek csinálni ma? - kérdeztem.
- Nem tudom, elmehetnénk valaha a városba, ahogy gondolod, a lényeg, hogy együtt legyünk - mondta, ezzel ismét a mennyekbe repítve.
Élveztük még kicsit az időt így hármasban, majd Lizzy nézett be hozzánk. Persze Rickyt akarta elrabolni. Míg ő elvitte a picit, lementem a konyhába valami reggeli után nézni, persze csak egy hosszú csók után Kristentől.
Mielőtt kiléptem volna, hallottam még a telefonja hangját. Arra gondolni sem akartam, hogy a férje az. Inkább a konyhába mentem, ahol anya már a reggelivel ügyködöt.
Besegítettem neki, majd nem sokkal később szerelmem is utánam jött.
- Ashley volt. Elfelejtettem szólni neki, hogy mégsem megyek haza - mondta szerelmem mosolyogva.
- Jó reggelt, kicsim - köszönt neki anya, amit Kristen viszonzott.
Jó volt látni, hogy ilyen jól kijönnek. És nemcsak anyával, hanem a lányokkal is. Ilyenkor kívántam azt, bárcsak örökké tartana ez a pillanat.
Később apa is csatlakozott hozzánk, majd Tom hívott estére, egy kis bulira az egyik helyi klubba. Rákérdeztem Krisnél, aki örömmel ment bele, és a csajok is.
Később, mire elkészültünk, a lányok felöltöztették Rickyt, majd hármasban indultuk el, hála a jó időnek először az egyik csodás közeli parkba. Szerencsére itt nem nagyon vannak fotósok, így nyugodtan foghattuk egymás kezét, és lehettünk együtt.
A park mellett találtunk egy kis játszóteret, amit Ricky egy kis hintázás erejéig azonnal ki akart próbálni. Később a parkban ücsörögtünk hármasban, amit Ricky is nagyon évezett, én pedig azt, hogy velem vannak.
Kézen fogva, szerelmes csókokat váltva sétáltunk később hazafelé.
- Holnap el akarnak menni Lizzyék vásárolni…
- Csak akkor mehetsz, ha mi is - néztem Rickye. - Eszem ágában sincs akár egy percre is elszakadni tőled - adtam magyarázatot az előbbi kijelentésemre.
- Biztos akarod? Vásárolni jönni?
- Miért, nem akarod, hogy menjek?
- Dehogynem. Csak szerintem unatkoznál.
- Ha te velem vagy, akkor nem fogok - zártam le a témát, és megcsókoltam.
Mikor hazaérünk, otthon is hármasban többnyire egymásnak és Rickynek szenteltük a figyelmet, tudva, hogy az éjszaka csak a miénk.
Este Tom jött értünk. Anya apával karöltve örömmel vigyázott a kicsire. Nyugodtan hagytuk őt itthon, jó kezekben. Szerelmem előtte elvonult a lányokkal átöltözni.
Tommal már az ajtóban voltunk, mikor lejöttek a lépcsőn.
A szavam is elakadt, amikor megláttam lesétálni életem nőjét a lépcsőn. Egy minden képzeletet felülmúló, csodás ruha volt rajta. Rögtön megkívántam őt, és azon gondolkoztam, hogy fogom kibírni estig.
- Ejha, gyönyörűek a hölgyek - bókolt Tom, majd szerelmem mellé léptem.
- Ez gonosz volt, ugye, tudod? - súgtam, miközben a karjaimba zártam.
- Miért is? - csillant meg a huncut fény a szemében.
- Ez a ruha. Örülj, ha kibírom, míg hazaérünk. Észveszejtően nézel ki.
- Ki kell, hogy bírd, édes - búgta a fülembe, ezzel még jobban felborzolva az érzékeim.
Inkább, bármilyen nehezemre is esett, kiengedtem a karomból, mielőtt itt, mindenki előtt teperem le. Ő csak mosolyogva figyelte a reakcióm.
Anya lehozta Rickyt, elköszöntünk tőle, majd elindultunk.
Terveim szerint én nem akartam olyan sokáig maradni, így az én kocsimmal mentünk. Lizzy volt az, aki velünk jött, és ha minden igaz, akkor a párjával a klubban találkoznak.
A legnagyobb döbbenetet Vic okozta.
A kocsihoz mentünk, mikor láttam, hogy Tom motorral jött.
Vigyorogva fordult Vichez.
- Velem jössz, édes? - kérdezte a nővéremtől, akinek szintén egy ezer wattos mosoly ült arcán miközben válaszolt.
- Persze - válaszolta a barátomnak.
Tom kézen fogta Vicet és motorra szálltak. Vic szorosan bújt Tomhoz, majd elindultak. Én pedig csak utánuk bámultam, és nem értettem semmit.
- Ez meg mi volt? - fordultam a kocsiban Lizzyhez.
- Semmi - mondta.
- Ugyan… Mióta vannak ők ilyen jóban? - kérdeztem.
Na, nem mintha zavarna, de ismerem Tomot, ő is még mindig olyan, mint én voltam Kristen előtt. Nőcsábász.
- Hát…
- Mondd már.
- Én sem tudok sokat, Vic nem nagyon mesélt róla, még nekem sem, csak annyit tudok, amit láttam.
- Mikor Tom utoljára volt itthon, mikor te nem tudtál jönni, már akkor is ilyenek voltak, amíg itthon volt Tom, szinte mindig együtt lógtak, és mondhatni ugyanolyan közel egymáshoz, mint most, de konkrétabbat nem láttam - mesélte Lizzy. - Miért, zavarna, ha lenne köztük valami?
- Nem tudom. Tudod, hogy Tom a barátom, de emellett ismerem, és tudom, milyen. Nem akarom, hogy megbántsa Vicet, és ahogy én, ő sem lesz sokáig itthon.
- Tudom, de majd ők eldöntik, mit akarnak. Mindenesetre helyesek lennének - mosolygott huncutul Lizzy, mire szerelmem is csatlakozott.
Mi tagadás, ez az, amire sose gondoltam volna. Tom és Vic. De igaza van Lizzynek, ők tudják.
A kocsiban fél kezem a kormányon, másikkal szerelmem ujjaival kulcsoltam össze a sajátom.
Amikor megérkeztünk, Vic és Tom már a szokásos helyünkön ültek, túlságosan közel is egymáshoz. Kissé megnőtt köztük a távolság, amint közeledni láttak minket.
Mi is leültünk hozzájuk, majd kértük az italokat, és legalábbis én kíváncsian vártam, hogy alakul az este…
/Steve/
Délután az irodámban ültem a házban, mikor megérkezett, akit vártam.
- Milyen hírei vannak? - kérdeztem a férfit.
- Itt vannak a képek is, amiket kért - mondta, majd felém nyújtott egy borítékot.
Kezembe vettem a képeket, és csak egy dolog zakatolt a fejemben.
Még mindig tart.
De az én helyzetemből kiindulva, semmi jogom ítélkezni. Én sem vagyok szent, de azért mégis rossz ezeket látni, de emellett tudom, hogy ez így van rendjén. Neki mellette a helye.
Miután a férfi mindent elmondott, amire kíváncsi voltam, távozott. Én pedig a képeket nézegettem, és azon gondolkoztam, hogyan tovább?
/Kristen/
Nyugodtan mondhatom, hogy talán még soha sem voltam ilyen boldog. És ezt Robnak köszönhetem.
Visszagondolva alig tudom elhinni, hogy ez ugyanaz a Rob, mint akit megismertem. De kétségkívül ugyanaz. És boldogabbá tesz, mit valaha.
A klubban fantasztikusan éreztük magunkat. A lányokkal kimentünk a mosdóba, és Lizzy rögtön kapott az alkalmon, és Vicnek esett a kérdéseivel.
- Szóval, mi ez Tommal? - kérdezte mire Vic a halvány fényben is kissé elpirult.
- Semmi. Csak barátok vagyunk.
- Ugyan, mondd annak, aki elhiszi. Még Rob is észrevette.
- Még én sem tudom. Nagyon jól elvagyunk, de nem tudom - vallotta be Vic.
- Majd kialakul és meglátjátok mi lesz, de szépek lennétek - mosolyogtam Vicre.
- Köszi, Kris.
Visszaindultunk a srácokhoz, mikor nem várt látvány fogadott.
Rob nyakán ugyanaz a nő csüngött, mint aki azt híresztelte, hogy lefeküdt Robbal. Tudom, hogy az nem igaz, mégis rosszul esett ezt látni. A lányoknak is feltűnt ez ,és nem tudom miért, az asztalunk helyett inkább a kijárat felé indultam.
- Ne hagyd magad, Kris. Gyere, majd mi megmutatjuk annak a nőszemélynek - mondta Lizzy nagy egyetértésben Vicel, és az asztal felé vonszoltak.
Rob amint észrevett, próbálta eltolni magától a csajt, akinek ez nem nagyon volt ínyére és piócaként tapadt Robra.
- Helló - köszöntek a lányok a csajnak, aki végre egy percre levette a szemét Robról.
- Ha nem zavar, rossz helyen ülsz - szólt oda neki Vic.
- Az a hely már foglalt, és számodra itt nincs hely - tette hozzá Lizzy.
Tom és Rob csak mosolyogtak, gondolom, tudják már, hogy mire képesek a lányok. Most kíváncsi lettem, hogyan szedték ki az igazságot Ninából, aminek hála kiderült, hogy Rob nem feküdt le vele.
- Miért, kié a hely, édes? - fordult a csaj Rob felé.
- A bátyám szerelméé - vágta a képébe Vic, mire rögtön lehervadt a mosolya.
Vic ekkor majdnem szó szerint kirángatta Ninát Rob mellől, aki igencsak felháborodott.
- Nem akarsz balhét igaz, Ninácska? - kérdezte egy huncut mosollyal Vic.
- Végre itt vagy, édes - mondta Rob, majd értem nyújt, az ölébe húzott és egy szenvedélyes csókot váltottunk.
Elszakadva egymástól Ninára pillantottunk, akinek szinte vörös volt a feje a méregtől, de pokoli jól esett ezt látni. Még a gondolatába is beleőrültem, hogy Robhoz bárki is hozzáér, aki nem én vagyok.
Utána már csak annyit láttunk, hogy Nina elviharzott, mire a lányok nevetésben törtek ki. Időközben megérkezett Lizzy párja, és rögtön összebújtak, Vic pedig szorosan Tom mellé ült.
- Ti ketten aztán félelmetesek vagytok - mondta vigyorogva Tom, majd a derekánál fogva közelebb vonta magához Vicet, és egy puszit nyomott az arcára.
Ő és Vic arcáról sem hiányozhatott a letörölhetetlen mosoly. Rob inkább érdeklődve figyelte őket, és sejtettem, hogy lesz még egy beszélgetése majd Tommal.
- Szeretlek - súgta a fülembe Rob, ezzel megdobogtatva amúgy is érte hevesen verő szívemet.
- Én is téged - válaszoltam, majd ajkaira hajoltam.
Sóhajtva hagytam, hogy nyelve a számba csússzon, forró táncot lejtve az enyémmel. Kezei eközben a combomon simítottak végig, megborzongtatva ezzel.
- Nem akarsz menni? - kérdeztem Robtól halkan, de persze volt, aki hallotta.
- Ne már, máris menni akartok?
- Ugyan, kettesben akarnak lenni, lesz még időnk lejönni - mondta Vic.
- Oké, akkor mi lelépünk. Majd holnap bepótoljuk, meg dumálhatnánk is - mondta Rob Tomnak.
- Persze. Úgy hallom a csajok vásárolni mennek holnap, mehetnénk mi is, majd eldumálunk, míg rájuk várunk.
- Ezt megbeszéltük - mondta Rob, majd miután elköszönünk tőlük, a kijárat felé húzott.
Épp hogy kiértünk a sötétségbe a klub elé, Rob magához rántott és csókolni kezdett. Karjaim rögtön a nyaka köré kulcsolódtak, miközben az övéi a derekamon nyugodtak ezzel szorosan vonva magához. Éreztem mennyire vágyódik, ahogy én is.
- Kívánlak - súgta, miután elszakadt tőlem, és csókjaival a nyakam hintette be.
Válaszolni se volt időm, mert ajkai az enyémre tapadtak, miközben a kocsi felé tolt. Amint elértük, nyitotta a hátsó ajtót, és először nem értettem miért azt.
Azt hittem, engem akar odaültetni, de neki más tervei voltak.
Ő szállt be hátra, majd engem az ölébe húzott szemből, és becsukta az ajtót.
Ajkaink rögtön ismét egymásra találtak, és hiába tudtam, hogy ezt nem itt és most kéne, Rob minden maradék józan eszem elvette.
Ajkai szüntelenül ostromolták az enyémeket, miközben azt hittem, porig égek a vágytól.
Kezei lefelé kalandoztak, majd elkezdte felgyűrni a ruhám. A következő pillanatban a ruha már valahol az ülések alatt hevert. Én sem haboztam kiszabadítani őt a nadrágjából, ahol érezhetően egyre kevesebb volt a hely.
Amint kezem érintette merev szervét, csak arra vágytam, hogy végre magamban érezzem őt, és ezt Rob tudtára is adtam, amiért cserébe egy vérforraló csókot kaptam.
Kezem eközben a végtelenségig izgatta őt, de ő sem tétlenkedett. Ujjai nőiességembe siklottak, és majdnem felsikoltottam a rám törő kéjtől, aminek hangjait végül csókjaink nyelték el.
Már majdnem elértem a robbanást, akárcsak ő, mikor ujjai hirtelen eltűntek belőlem, majd ujjai helyét férfiassága vette át, ezzel végre kitöltve a bensőmet.
Rekedt morgást bukott fel mindkettőnkből, amikor végre ismét egyesültünk. Szerelmem puha érintései eközben a melleimen kalandoztak. Nyelve pedig nyakam bőrét kóstolta végig.
Először nem mozdultunk, kiélvezve egybeolvadásunkat. Majd megmozdítottam a csípőmet, és lassú mozgásba kezdtem, amire egyre gyorsabb, szenvedélyesebb lett, miközben élvezetünk hangjai töltötték be a teret.
Szüntelenül simogattuk egymást, ahol értünk, miközben a gyönyört hajszoltuk, és azt reméltem, senki nem lát meg minket.
Fel-le mozogtam rajta, hogy újra és újra tövig magamba fogadhassam mérhetetlen gyönyöröket okozó szervét, miközben nekifeszülő melleimet immár nyelvével kényeztette, amit hátravetett fejjel tűrtem.
Kisvártatva egy hangos sóhajjal adtuk egymás tudtára, hogy itt a vég. Remegve omlottam Rob mellkasára, aki verítéktől nedves hátam cirógattam.
- Imádlak - mormolta, miközben a nyakam csókolta.
- Én is téged - válaszolta szerelemtől ragyogó szemébe, majd egy csókkal pecsételtük meg vallomásunkat és az imént átélteket.
Kissé akaratlanul szálltam le az öléből, hogy visszarendezzük a ruháinkat. Egy utolsó sokat ígérő csókot váltottunk és hazafelé indultuk, hogy az éjszaka hátralevő részét egymás karjaiban töltsük…
Tessék komizni :)
Csucs voltal csajszi a fejezeted is pusz Maja
VálaszTörlésNagyon szeretem,amikor ilyen boldogok és szerelmesek!És a Pattinson család,meg Tom - igazán a legjobb környezet számukra.Szóval Steve figyelteti őket?És tudja,már régóta,hogy Robtól van Kris fia.Talán ezért vette be a filmjébe Robot?Hogy tesztelje őket?Vagy csak azután jött rá? És mióta van neki vkije?Mert tuti ez lehet a háttérben.De ezek szerint elfogadta,hogy Kris már Robhoz tartozik..
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon, nagyon jó volt! Nina megérdemelte amit kapott! Még is mit hisz?
Steve... Tudom, hogy Kris csalja mint állat, de az mégsem esik olyan rosszul nekem mint az, hogy valószínűleg Steve is! Vajon mióta figyelteti őket? Akkor már azt is tudja, hogy Ricky Rob fia?
Mit jelent az mikor azt mondta: Még mindig tart? Jó dolog, hogy beengedsz minket kicsit a fejébe! Kicsit érdekesebb lett a karaktere! Kíváncsi vagyok Ő mit sunnyog el!
Vic és Tom? Hát hajrá! Áldásom adom! :D
Várom a következőt! Nem kicsit!
Szia!!
VálaszTörlésFhuu szupi lett ez a réész is...:)
hát a végéről inkább nem is mondok semmit...:$
remélem hamar kiderül , hogy mi Stev titka..
várom a kövit addig is..
PuSzI :-)
Jaj Lizzy, ez az együttébredés nagyon tetszett, meg amikor a picurt is odavette Rob. Hát ha erre nem lágyult meg kris szíve, akkor semmire. Mikor mondja már el neki, hogy ricky az ő fia. Ilyen alkalom ritkán adódik megint. Minél tovább halasztja, annál nagyobb balhé lesz belőle.
VálaszTörlésSteve: az a gyanúm, hogy direkt hozta össze a párost, és azt is tudja, hogy Rob az apja Kristen gyerekének. Azt viszont nem sejtem, hogy mit takargat magáról! Másik család, végzetes betegség,, ami miatt új párt keres krisnek. Annyi minden lehet. Na majd Te megírod nekünk. Imádom az írásaidat, várom a frisset! Pussz, jó hétvégét! (LLLL)
Szia Lizzy! Kedvenc részem a reggeli ébredés ,abébivel együtt ébredezik Kris. Imádtam olyan meghitt volt. Ninát most már ki lehetne iktatni épp elég bajt okozott, nem kell a feszko. Az a kocsis hátsó üléses buli nem volt semmi, csak így tovább.
VálaszTörlésKöszii csajok.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett és szép sorjában minden kiderül majd.
A kövivel pedig igyekszek:)
Imádlak titeket (LLLLL)
Szuper feji lett, egyszerűen imádtam. Azért elég durva, hogy Steve magánnyomozót fogadott (már ha jól értettem), de azért kíváncsi lennék, hogy ő mit is csinál ez idő alatt. Nagyon vároma folytatást:D
VálaszTörlésPusza:D
Jaj Lizzyke! :D
VálaszTörlésCsodás lett, szokás szerint!!!
Ismét csak gratulálni tudok!!!!
Jujj, én alig várom a folytatást!!!!
IMÁDOM ezt a történetet, és Téged is Lizzyke!! :D
Nagyon-NAGYON ÜGYES Vagy!!!
Puszillak:
Kitti
El sem hiszem nagyon király lett.Imádtam. És hogy Steve is rájött hogy együtt vannak ááááááááá nagyon hot.
VálaszTörlésMár azt hittem hogy Krisz tényleg elmegy amikor meglátta azt a hü...e pi...át de nem és a csajok olyan jól elbántak vele komolyan már most várom a kövit.Légy rossssz és puszi Andi
Szia Lizzy!
VálaszTörlésAranyos volt a kezdés, amikor reggel hármasban feküdtek az ágyban, idilli kép :D Ahogy olvasom, mindenkinek tetszett ez a jelenet. :DDD Ricky mindenkit magába bolondított … Rob-ot, Rob szüleit és nővéreit.
Számomra a fejezet csúcspontja a Steve szsz :DDD Érdekes egy helyzet. Honnan tudja, hogy Ricky apja Rob … mert gondolom tudja. Másképp miért „mondta” volna azt, hogy Krisnek Rob mellett a helye? Szándékos volt, hogy Rob lett a film szereplője, és így akarta még jobban Kris felé terelni? De miért? Annak idején megbocsátott Krisnek, akkor most ez miért nem zavarja? Jók ezek a Steve „morzsák”. Várom a többit. :D
Szuper volt az is, ahogy a Pattinson nővérek elintézték Ninácskát :D (Most is, meg az előző fejezetben is.)
Tetszett :)
Jufi