13.fejezet

Sziasztok! Itt is hozom az új fejezetet, amihez nem fűznék sokat hozzá, csak megköszönni akik komiztak az előzőhöz, imádlak titeket (L). És persze Szilemnek (L).

Valamint egy kis apróság, oldalt találjátok a Fő blogom linkjét, ahonnan az összes blogom elérhető, valamint mostantól oda lesznek kiírva hogy mikor melyik blogon lesz friss, tehát azt is ott keressétek. Valamint ha bármi lesz oda írom ki, már van is egy bejegyzés, ha valaki olvasta a Kellan Love Story írásomat azzal kapcsolatban kérném a véleményetek.

Ennyi lenne, jó olvasást, és várom a véleményeket. Pussz: Lizzyke

13.fejezet



/Rob/


A repülőn végig a karjaimba bújva ölelhettem őt magamhoz, persze csak amennyire a helyzet engedte.

Kissé elszundított, így esélyem volt egy kicsit gondolkodni.

Tegnap éjjel először, ha csak remélve, hogy nem hallottam, kimondtam a bűvös szót, amit már nagyon régen, vagy talán még soha senkinek nem mondtam őszintén.

Hogy szeretem őt.

Nem tudom, mit reagálna, ha ezzel a szóval állnék elő neki.

Még magam is megleptem vele, hogy egyáltalán ezt beismertem magamnak.

Igaz, Tomot idézve, kár is tagadnom, mert lerí rólam, hogy odáig vagyok ezért a nőért. De legalább már magam előtt nem tagadom.

Bár nem tudom, milyen vége lesz ennek a dolognak. Mert igaz, most velem jön, nem sokáig lesz velem, utána visszatér a férjéhez. Aki viszont kissé furcsa nekem.

Magától, így önszántából, ha nem is tudja, mi van köztünk, szó szerint a karjaimba üldözi a feleségét. Ez kissé furcsa nekem, de ennek én csak örültem.

Mellesleg reménykedem benne, hogy ez a kis idő, amit Kris velem tölt, segít neki dönteni kettőnkkel kapcsolatban, hátha lesz esélyem meggyőzni, hogyha látszólag azt is mutattam, ez az igazi énem, amit most lát, és rádöbbenteni, hogy ő is engem akar, amit a tetteivel már nem egyszer bizonyított.

És még ott van a fia is. Egyelőre álmodni sem merek arról, hogy miattam elhagyja a férjét, csak reménykedhetem benne, hogy neki is számítani fog ez az idő valamit, én van rá egy csepp esély, hogy lát egy kis esélyt a kapcsolatunkra.

És ha egyszer így lesz, sőt már most is, nemcsak őt akarom. A fiát is nagyon megszerettem. Sosem gondoltam magamra, mint egy apatípusra, de ez a kiskölyök teljesen elvarázsolt. Ugyanolyan elbűvölő, mint az anyukája. És ami a legmeglepőbb, hogy ő is nagyon bír engem.

Akkor érzem magam boldognak és felszabadultnak, ha mind a ketten a közelemben vannak. És most ez, ha csak egy kis időre is, de így lesz.

Volt egy-két percem, amikor nem volt a közelemben, ekkor sikerült beszélnem anyáékkal. Persze ő mindent tudott, amit az úgy nevezett kapcsolatunkat illeti, és apát is nagyjából beavatta.

Nem mondom, hogy nem helyeselték, amit tenni készülök, de megértem őket is. Csak engem féltenek. És ami ezt illeti, kissé én is félek.

Mi lesz, ha ennek vége lesz és Kristen Steve-vel marad, hisz az ő felesége, és nincs jogom azt kérni tőle, hogy hagyja el értem őt. De még a gondolatába is beleőrülök, hogy tudom, ott lebeg a fejem fölött ez a lehetőség is, hogy egyszer el kell engedjem őt, őket.

Most már azt hiszem, képtelen lennék élni nélküle. Ez a nő jelent számomra mindent, akármilyen nyálasan is hangzik a nagy nőcsábász Robert Pattinson szájából.

Anyu beszélt Lizzyékkel is, akik már nagyon várnak minket. Örültem neki, és hálás voltam, amiért nagyjából beavatta a lányokat, nem akarom, hogy véletlen elejtsenek egy megjegyzést vagy bármit, ami Kristennek rosszul esne.

Jó hosszú repülőút után végre újra elmondhattam, hogy itthon vagyok, és Tom is.

Volt egy kis kellemetlenségünk még a Los Angelesi reptéren, amit a fotósoknak köszönhetünk. Igaz még nem mutatták be a Twilightot, de ez hamarosan megtörténik, és már most hatalmas várakozás van a filmre, és persze emiatt már minket, szereplőket is bárhol felismernek. De szerencsére még nem akkora az őrület, mint amire számítanak, ami a film sikerét illeti.

Szerencsére itt, Londonban minden csendes, és sehol egy fotós. Miután leszálltunk, én fogtam meg Rickyt, aki még mindig szunyókált.

Apa és Tom a kocsiba rakták a csomagokat. Lizzy és Vic is ki akartak jönni elénk, de anya inkább megkérte őket, hogy inkább otthon rendezzenek el mindent, mire megyünk.

Egy-két kérésem nekem is volt hozzájuk ezzel kapcsolatban, amit örömmel teljesítettek.

Kristen még mindig zavarban volt kissé, de akárcsak én, anya is biztosította róla, hogy semmi oka.

Kocsiba szálltunk, végig szorosan magam mellett tartva őket, majd elindultunk haza hozzánk.




/Kristen/

Rettentően zavarban voltam Rob családja előtt, hiába biztosítottak róla, hogy az égvilágon semmi okom rá. És hála az égnek, Claire és Richard is mindig nagyon kedvesek voltak velem, és persze a fiam is levette őket a lábáról.

Kissé megijedtem mikor Claire említette, hogy Ricky tiszta olyan, mint Rob volt kicsinek. Csak reméltem, hogy senkinek sem tűnik fel a hasonlóság.

Bár teljes mértékben igaza volt, mert már most is tiszta apja. A szemei, a haja, és az, ahogy így szinte ismeretlenül is, ilyen kicsinek mennyire kötődik Robhoz.

A kocsiban Rob kezét szorongattam idegességemben. A szüleit már ismerem, de a nővéreit még nem. És mi van, ha nem fognak kedvelni?

Úgy izgulok, mint egy tinilány, akit először visz haza a barátja a családjához. Ami kissé máshogy is, de nagyjából így van, egy kis eltéréssel.

- Ne izgulj, a csajok is imádni fognak - suttogta a fülembe.

Ők is imádni fognak. Ezzel az elszólásával ismét emlékeztetett arra, amit éjszaka hallottam, vagy hallani véltem.

Nem voltam benne biztos, hiszen félig már álomba merültem, hogy Rob tényleg kimondta azt a szót, vagy csak képzeltem. Rákérdezni persze nem mertem, így egyelőre marad a bizonytalanság.

De talán jobb is így, hiszen egyelőre nem tudnék mit mondani neki erre. Elég sok minden történt mostanság, és sok dolog van, amit át kell gondoljak.

De ahogy Rob kérte, legalább erre a kis időre elfelejtek mindent és csak a vele, és a fiammal töltött időre fogok gondolni.

Mindemellett persze nem feledkezhetem meg Steve-ről sem, akit azért néha, akármilyen boldog is vagyok most, fel kell majd hívnom, hogy jól vagyunk.

Mikor megérkeztünk Robék hazához, akkor lettem csak igazán ideges.

Tomot korábban tettük ki a lakásánál, de megígérte, holnap majd átjön Robékhoz.

Maga a hely csodálatos volt. Jártam már persze Londonban, de mindig csak futólag egy kis időre. Robék háza pedig már kívülről olyan hangulatos, családias.

A gondolkodásomból az ajtón kiviharzó két szőke lány hozott vissza a valóságba.

Biztos ők Rob nővérei Lizzy és Vic.

Rob végig átkarolta a derekam, míg Ricky az ő karjaiban volt.

A lányok megölelték a szüleiket, majd hozzánk léptek. Rob elengedte a derekam, és amennyire Ricky engedte megölelte a csajokat.

Rob rögtön bemutatott minket egymásnak.

- Örülünk, hogy végre itt vagytok, már sokat hallottunk rólatok - mondta Lizzy.

- És ő az a kis királyfi, akiről szintén hallottunk? Szabad? - kérdezte Vic a fiamra pillantva.

- Persze - mondtam, majd a karjaiba vette a felé nyújtózkodó kisfiam.

- Nálunk ez családi vonás, téged, ahogy engem is, rögtön megkedvelt - mondta büszkén Rob, majd ismét derekam köré fonta karjait.

- De ne álldogáljunk itt, menjünk beljebb - mondta Claire, majd Rob és Richard jöttek utálnunk a csomagokkal.

Bementünk a házba és igazam lett. Egy hihetetlenül barátságos, otthonos ház volt belülről is. És Rob itt nőt fel.

A lányokat rögtön elvarázsolta a fiam, és volt egy olyan érzésem, hogy rendesen el lesz kényeztetve az én kis csöppségem, ha mindenkit ilyen könnyen levesz a lábáról.

- Megmutatom a szobátok, ha gondoljátok - pillantott felém Lizzy.

- Menjünk - mosolyogtam rá, majd Rob is velünk jött a lányokkal, míg Claire-ék is mentek kicsomagolni és valami vacsorát készíteni.

- Te tudod melyik a szobád - nézett Vic Robra, aki csak mosolygott.

- Ez pedig a tiétek - mondta Lizzy, majd benyitott egy szobába, ami Robé mellett volt és vendégszobaként funkcionált.

Belépve a szavam is elakadt. Nem erre számítottam.

Egy csodásan berendezett, szinte az én ízlésem szerint, egy nagy ággyal, mellette kialakítva egy kisebb játszósarok telis-tele játékokkal a fiamnak, és egy kiságy, amiben aludhat.

Biztos voltam benne, hogy ezt Rob intéztette el. Annyira meghatott a viselkedése, és ahogy tényleg igyekszik, hogy mindent megadjon nekem, nekünk.

Időközben ketten maradtunk, a lányok észrevétlenül somfordáltak ki magunkra hagyva minket.

- Ez… Köszönöm - pillantottam Robra, aki mosolyogva figyelt.

Alig akartam elhinni, hogy ez az a férfi, akinek megismerem. Annyira más, és annyira könnyen bele lehet szeretni. De mi tagadás, imádom ezt az énjét.

Másfelől pedig kicsit nem is, mert ez túlságosan tetszik, és félek, hogy ezek után képtelen leszek elengedni őt, bár neki biztos ez a célja, és mi tagadás, remekül csinálja.

Közelebb léptem hozzá, karjait rögtön körém kulcsolva vont magához, míg az enyémeket a nyaka köré tekertem.

- Köszönöm - suttogtam a fülébe, majd lefelé haladva végigcsókoltam a nyakát, elérve ajkaiig.

Rögtön utánuk kapott, hogy édesnél édesebb csókjával kényeztessen.

Most ebben a pillanatban voltam biztos benne, hogy képtelen leszek elengedni ezt a pasit. Tudom, hogy Steve-re is gondolnom kellene, hiszen sokkal tartozom neki, és ő a férjem, de ezekben a pillanatokban képtelen voltam.

Igaz megbeszéltük, erre az időre, míg itt vagyunk, nem gondolunk semmire. Ha hazamegyünk és visszatérünk a valóságba, akkor viszont el kell gondolkodjak, hogyan tovább.

Ezzel viszont nem akartam elrontani ezt a csodás pillanatot, így igyekeztem ezeket a gondolatokat kizárni a fejemből.

Torokköszörülésre lettünk figyelmesek, majd egy kisebb csókot lehelve ajkaimra váltunk el egymástól.

- Ne haragudjatok, de azt hiszem, a kisherceg kezd éhes lenni, és gondolom fürdenie is kell - pillantott ránk Lizzy.

- Persze, jössz a mamához? - nyújtottam felé a karom, de kisfiam ismét meglepett.

Egyenesen a mellettem lépkedő Rob felé nyújtózott.

- Te kis áruló - mosolyogtam a kisfiamra, akit végül Rob vett a karjaiba.

Lementünk a konyhába, ahol Claire már adta is Rob kezébe a cumisüveget, aki leült a fiammal a nappaliban és megetette.

Szinte ámulattal figyeltem őket.

Ekkor tört rám ismét a bűntudat. Ezúttal Rob miatt.

Korábban biztos voltam benne, az akkori benyomásom alapján róla, hogy nem fogom elmondani neki az igazat, de most már kételkedem ebben.

Bűntudatom van, hogy elveszem tőle a jogot, hogy tudja, ez a csöppség, akit annyira megszeretett, és akit most is a karjaiban tart, a fia.

Egyelőre az ezzel kapcsolatos döntést is elhalasztottam, csak kiélvezve a pillanatokat.

Akárcsak én, a lányok is csodálattal nézték a testvérüket.

- Ejnye, öcsi, ki gondolta volna, hogy egyszer így látunk, egy gyerekkel a kezedben - mosolygott Vic.

- Egyszer mindent el kell kezdeni - mondta Rob, majd ismét Rickynek szentelte a figyelmét.

Később, az etetés és büfiztetés után rögtön a fürdő felé mentünk, ahol meg sem kellett lepődnöm elő volt készítve egy kis fürdető kád a fiamnak.

Rob kissé lejjebb vetkőzött egy pólóra, majd vizet engedett, míg én Rickyt vetkőztettem.

- Szabad? - kérdezte egy csibészes mosollyal, majd átadtam neki a kicsit, akit a kádba ültetett.

Ricky megérezve a vizet, hatalmas pancsolásba kezdett, ezzel teljesen beterítve az őt fürdető Robot, de ő nagyon élvezte, én pedig a látványt.

Claire az ajtó mögül lesett be, és mosolyogva figyelte a fiát.

A fürdetés után alvóruhába öltöztettük a kisherceget, aki pillanatok alatt merült álomba a kiságyában.

- Zuhanyozz le te is, hosszú volt a nap, én még benézek a lányokhoz - mondta Rob.

- Rendben, és köszönöm - mosolyogtam rá.

- Nincs mit - mondta, majd egy csókot lehelt ajkamra.

Egy darabig még csodáltam a kicsikémet, majd fogtam valami pizsama szerűséget és a fürdőbe vonultam.

Kifelé jövet Lizzybe botlottam, aki szólt, hogy Rob már a szobájában van, és megkérdezte holnap nem lenne-e kedvem bemenni vele és Vickel a városba.

Örömmel mentem bele, addig ő már beszélt Claire-rel, aki szintén velünk jön, a fiúk pedig itthon maradnak.

Visszamentem a szobámba, de nem tudtam elaludni. Hiányzott valami, vagy jobban mondva valaki. Ő.

Mielőtt lefeküdtem volna, beszéltem Ashleyvel, aki rögtön kérdezősködött, de megígértem, hogy majd holnap felhívom, és mindent elmesélek. Steve-et is majd holnap hívom fel.

De nem akartam a fiam sem magára hagyni, hiába aludt.

Égett még nálam a villany, amikor halkan nyílt az ajtó.

- Én itt alszom majd vele, figyelek rá, te menj csak át hozzá - mondta Vic mosolyogva.

- De én…

- Ne aggódj, menj csak vigyázok a kishercegre, na, indulás - mondta, majd elhelyezkedett az ágyamon.

- Köszönöm - pillantottam rá hálásan, majd egy puszit adtam kisfiam arcára, és csendben Rob szobája felé lépkedtem.

Igaz, nem hívott, de remélem, nem zavarja, hogy átjövök hozzá.

Halkan nyitottam be a szobába, ahol a hold megvilágította szobában ő láthatóan már aludt.

Megálltam az ajtóban, de megtorpantam. Egy ideig csak néztem őt, mikor megszólalt.

- Idejössz végre mellém? - kérdezte, de hallottam mosolyogni közben

Nem válaszoltam, csak elmosolyodtam, és felé lépdeltem, miközben felemelte a takarót hogy bebújhassak mellé.

Lefeküdtem, majd betakart minket, és szorosan a mellkasához préseltem magam.

Csókot lehelt a nyakamra, és boldogan bújtam hozzá.

Boldogan simultam hozzá, majd együtt egymás karjaiban merültünk az álmok tengerébe, csodás együtt töltött napok elé nézve. Egyelőre…






Tessék komizni :)