Sziasztok! Ha valaki kíváncsi az új törimre itt olvashatja az első fejezetet:
http://prohibited-passion-lizzyke.blogspot.com/
A fejlécet köszönöm itt is Szaszámnak! ♥
2011. január 29., szombat
2011. január 28., péntek
16.fejezet
Sziasztok! Hát nagy nehezen de csak megszületett a friss :). Pusszantás a szívemnek (LL), és azoknak akik komiztak az előzőhöz (LL). Annyit, csak, hogy ismét tettem bele egy kis Steve szemszöget, ami újabb titkokat sejtet, de idővel talán hamarosan elkezdenek kiderülni a dolgok. Várom a véleményeket. Pussz nektek.
16.fejezet
/Rob/
Reggel felébredve alig éreztem az elzsibbadt karom, mikor megpillantottam az okát. Életem értelme aludt békésen a karjaimban.
Elnézve őt, még mindig alig akartam elhinni, hogy ez tényleg igaz. És mindazt ami az este történt.
Hogy visszajött hozzám, és kimondta, hogy szeret. Ez elég nyálasan hangzik, főleg az én számból,de ezzel az egy szóval egy csapára a mennyekbe repített.
Még magam is meglepődtem, amikor először kimondtam neki, mielőtt el akart menni. Nem gondoltam volna, hogy lesz még egyszer egy nő, akinek ezt mondhatom. Nem is terveztem, még egyszer így belehabarodni egy nőbe, de ő más. Őt nem lehet nem imádni.
És az elmúlt éjszaka mindennél többet jelentett számomra.
Elnézve viszont a karjaimban alvó Kristent, kevésbé jó dolgok is eszembe jutottak. Például, hogy hamarosan vissza kell térjünk Los Angelesbe, mindemellett neki a férjéhez.
Jelen pillanatban erre gondolni sem akartam. Bennem van a félsz, hogy hiába mindez, és hiába szeret, ahogy én is őt, neki ott van Steve. Félek, hogy mindig is ő lesz neki első, és hogy mindig az ő felesége lesz. Végül is ott van a kisfiúk, akit akármennyire is megszerettem, a kettejük fia, és itt én vagyok az, akinek nincs joga Kristenhez.
Mégis ebben a percben nem akartam erre gondolni. Eldöntöttem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy az együtt töltött idő felejthetetlen legyen számára, és hogyha visszamegyünk, én legyek az, akit választ.
Ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára.
Óvatosan kimásztam mellőle, nehogy felébresszem őt, majd elindultam megnézni Rickyt. Mikor beléptem a szobába, anya épp végzett az etetésével. Hihetetlen módon amint észrevett, felém nyújtózott.
- Ahogy látom, nemcsak az anyukája szeretett meg téged - mosolygott anyám, majd átnyújtotta nekem a kicsit.
A karomba vettem őt és az anyukája felé indultunk. Kristen látszólag aludt még. Visszabújtam mellé, majd Rickyt közénk fektettem.
Nem sokkal később szerelmem - hihetetlen boldogsággal töltött el ez a szó így kimondva is - ébredezni kezdett. Tapogatózott mellettem, majd rögtön mosolyogva nyitotta ki a szemeit, mikor meghallotta Ricky gügyögő hangját.
- Szia, drágám - mosolygott a kisfiára, aki viszonozta a mamája mosolyát, majd Kristen egy puszit adott a kis arcára.
- Jó reggelt - fordult ezután felém mosolyogva, majd teljesítette kimondatlan kívánságom.
Felém hajolt és egy édes csókot kaptam tőle. Ami finom csóknak indult, egyre szenvedélyesebb lett.
- Mit szeretnétek csinálni ma? - kérdeztem.
- Nem tudom, elmehetnénk valaha a városba, ahogy gondolod, a lényeg, hogy együtt legyünk - mondta, ezzel ismét a mennyekbe repítve.
Élveztük még kicsit az időt így hármasban, majd Lizzy nézett be hozzánk. Persze Rickyt akarta elrabolni. Míg ő elvitte a picit, lementem a konyhába valami reggeli után nézni, persze csak egy hosszú csók után Kristentől.
Mielőtt kiléptem volna, hallottam még a telefonja hangját. Arra gondolni sem akartam, hogy a férje az. Inkább a konyhába mentem, ahol anya már a reggelivel ügyködöt.
Besegítettem neki, majd nem sokkal később szerelmem is utánam jött.
- Ashley volt. Elfelejtettem szólni neki, hogy mégsem megyek haza - mondta szerelmem mosolyogva.
- Jó reggelt, kicsim - köszönt neki anya, amit Kristen viszonzott.
Jó volt látni, hogy ilyen jól kijönnek. És nemcsak anyával, hanem a lányokkal is. Ilyenkor kívántam azt, bárcsak örökké tartana ez a pillanat.
Később apa is csatlakozott hozzánk, majd Tom hívott estére, egy kis bulira az egyik helyi klubba. Rákérdeztem Krisnél, aki örömmel ment bele, és a csajok is.
Később, mire elkészültünk, a lányok felöltöztették Rickyt, majd hármasban indultuk el, hála a jó időnek először az egyik csodás közeli parkba. Szerencsére itt nem nagyon vannak fotósok, így nyugodtan foghattuk egymás kezét, és lehettünk együtt.
A park mellett találtunk egy kis játszóteret, amit Ricky egy kis hintázás erejéig azonnal ki akart próbálni. Később a parkban ücsörögtünk hármasban, amit Ricky is nagyon évezett, én pedig azt, hogy velem vannak.
Kézen fogva, szerelmes csókokat váltva sétáltunk később hazafelé.
- Holnap el akarnak menni Lizzyék vásárolni…
- Csak akkor mehetsz, ha mi is - néztem Rickye. - Eszem ágában sincs akár egy percre is elszakadni tőled - adtam magyarázatot az előbbi kijelentésemre.
- Biztos akarod? Vásárolni jönni?
- Miért, nem akarod, hogy menjek?
- Dehogynem. Csak szerintem unatkoznál.
- Ha te velem vagy, akkor nem fogok - zártam le a témát, és megcsókoltam.
Mikor hazaérünk, otthon is hármasban többnyire egymásnak és Rickynek szenteltük a figyelmet, tudva, hogy az éjszaka csak a miénk.
Este Tom jött értünk. Anya apával karöltve örömmel vigyázott a kicsire. Nyugodtan hagytuk őt itthon, jó kezekben. Szerelmem előtte elvonult a lányokkal átöltözni.
Tommal már az ajtóban voltunk, mikor lejöttek a lépcsőn.
A szavam is elakadt, amikor megláttam lesétálni életem nőjét a lépcsőn. Egy minden képzeletet felülmúló, csodás ruha volt rajta. Rögtön megkívántam őt, és azon gondolkoztam, hogy fogom kibírni estig.
- Ejha, gyönyörűek a hölgyek - bókolt Tom, majd szerelmem mellé léptem.
- Ez gonosz volt, ugye, tudod? - súgtam, miközben a karjaimba zártam.
- Miért is? - csillant meg a huncut fény a szemében.
- Ez a ruha. Örülj, ha kibírom, míg hazaérünk. Észveszejtően nézel ki.
- Ki kell, hogy bírd, édes - búgta a fülembe, ezzel még jobban felborzolva az érzékeim.
Inkább, bármilyen nehezemre is esett, kiengedtem a karomból, mielőtt itt, mindenki előtt teperem le. Ő csak mosolyogva figyelte a reakcióm.
Anya lehozta Rickyt, elköszöntünk tőle, majd elindultunk.
Terveim szerint én nem akartam olyan sokáig maradni, így az én kocsimmal mentünk. Lizzy volt az, aki velünk jött, és ha minden igaz, akkor a párjával a klubban találkoznak.
A legnagyobb döbbenetet Vic okozta.
A kocsihoz mentünk, mikor láttam, hogy Tom motorral jött.
Vigyorogva fordult Vichez.
- Velem jössz, édes? - kérdezte a nővéremtől, akinek szintén egy ezer wattos mosoly ült arcán miközben válaszolt.
- Persze - válaszolta a barátomnak.
Tom kézen fogta Vicet és motorra szálltak. Vic szorosan bújt Tomhoz, majd elindultak. Én pedig csak utánuk bámultam, és nem értettem semmit.
- Ez meg mi volt? - fordultam a kocsiban Lizzyhez.
- Semmi - mondta.
- Ugyan… Mióta vannak ők ilyen jóban? - kérdeztem.
Na, nem mintha zavarna, de ismerem Tomot, ő is még mindig olyan, mint én voltam Kristen előtt. Nőcsábász.
- Hát…
- Mondd már.
- Én sem tudok sokat, Vic nem nagyon mesélt róla, még nekem sem, csak annyit tudok, amit láttam.
- Mikor Tom utoljára volt itthon, mikor te nem tudtál jönni, már akkor is ilyenek voltak, amíg itthon volt Tom, szinte mindig együtt lógtak, és mondhatni ugyanolyan közel egymáshoz, mint most, de konkrétabbat nem láttam - mesélte Lizzy. - Miért, zavarna, ha lenne köztük valami?
- Nem tudom. Tudod, hogy Tom a barátom, de emellett ismerem, és tudom, milyen. Nem akarom, hogy megbántsa Vicet, és ahogy én, ő sem lesz sokáig itthon.
- Tudom, de majd ők eldöntik, mit akarnak. Mindenesetre helyesek lennének - mosolygott huncutul Lizzy, mire szerelmem is csatlakozott.
Mi tagadás, ez az, amire sose gondoltam volna. Tom és Vic. De igaza van Lizzynek, ők tudják.
A kocsiban fél kezem a kormányon, másikkal szerelmem ujjaival kulcsoltam össze a sajátom.
Amikor megérkeztünk, Vic és Tom már a szokásos helyünkön ültek, túlságosan közel is egymáshoz. Kissé megnőtt köztük a távolság, amint közeledni láttak minket.
Mi is leültünk hozzájuk, majd kértük az italokat, és legalábbis én kíváncsian vártam, hogy alakul az este…
/Steve/
Délután az irodámban ültem a házban, mikor megérkezett, akit vártam.
- Milyen hírei vannak? - kérdeztem a férfit.
- Itt vannak a képek is, amiket kért - mondta, majd felém nyújtott egy borítékot.
Kezembe vettem a képeket, és csak egy dolog zakatolt a fejemben.
Még mindig tart.
De az én helyzetemből kiindulva, semmi jogom ítélkezni. Én sem vagyok szent, de azért mégis rossz ezeket látni, de emellett tudom, hogy ez így van rendjén. Neki mellette a helye.
Miután a férfi mindent elmondott, amire kíváncsi voltam, távozott. Én pedig a képeket nézegettem, és azon gondolkoztam, hogyan tovább?
/Kristen/
Nyugodtan mondhatom, hogy talán még soha sem voltam ilyen boldog. És ezt Robnak köszönhetem.
Visszagondolva alig tudom elhinni, hogy ez ugyanaz a Rob, mint akit megismertem. De kétségkívül ugyanaz. És boldogabbá tesz, mit valaha.
A klubban fantasztikusan éreztük magunkat. A lányokkal kimentünk a mosdóba, és Lizzy rögtön kapott az alkalmon, és Vicnek esett a kérdéseivel.
- Szóval, mi ez Tommal? - kérdezte mire Vic a halvány fényben is kissé elpirult.
- Semmi. Csak barátok vagyunk.
- Ugyan, mondd annak, aki elhiszi. Még Rob is észrevette.
- Még én sem tudom. Nagyon jól elvagyunk, de nem tudom - vallotta be Vic.
- Majd kialakul és meglátjátok mi lesz, de szépek lennétek - mosolyogtam Vicre.
- Köszi, Kris.
Visszaindultunk a srácokhoz, mikor nem várt látvány fogadott.
Rob nyakán ugyanaz a nő csüngött, mint aki azt híresztelte, hogy lefeküdt Robbal. Tudom, hogy az nem igaz, mégis rosszul esett ezt látni. A lányoknak is feltűnt ez ,és nem tudom miért, az asztalunk helyett inkább a kijárat felé indultam.
- Ne hagyd magad, Kris. Gyere, majd mi megmutatjuk annak a nőszemélynek - mondta Lizzy nagy egyetértésben Vicel, és az asztal felé vonszoltak.
Rob amint észrevett, próbálta eltolni magától a csajt, akinek ez nem nagyon volt ínyére és piócaként tapadt Robra.
- Helló - köszöntek a lányok a csajnak, aki végre egy percre levette a szemét Robról.
- Ha nem zavar, rossz helyen ülsz - szólt oda neki Vic.
- Az a hely már foglalt, és számodra itt nincs hely - tette hozzá Lizzy.
Tom és Rob csak mosolyogtak, gondolom, tudják már, hogy mire képesek a lányok. Most kíváncsi lettem, hogyan szedték ki az igazságot Ninából, aminek hála kiderült, hogy Rob nem feküdt le vele.
- Miért, kié a hely, édes? - fordult a csaj Rob felé.
- A bátyám szerelméé - vágta a képébe Vic, mire rögtön lehervadt a mosolya.
Vic ekkor majdnem szó szerint kirángatta Ninát Rob mellől, aki igencsak felháborodott.
- Nem akarsz balhét igaz, Ninácska? - kérdezte egy huncut mosollyal Vic.
- Végre itt vagy, édes - mondta Rob, majd értem nyújt, az ölébe húzott és egy szenvedélyes csókot váltottunk.
Elszakadva egymástól Ninára pillantottunk, akinek szinte vörös volt a feje a méregtől, de pokoli jól esett ezt látni. Még a gondolatába is beleőrültem, hogy Robhoz bárki is hozzáér, aki nem én vagyok.
Utána már csak annyit láttunk, hogy Nina elviharzott, mire a lányok nevetésben törtek ki. Időközben megérkezett Lizzy párja, és rögtön összebújtak, Vic pedig szorosan Tom mellé ült.
- Ti ketten aztán félelmetesek vagytok - mondta vigyorogva Tom, majd a derekánál fogva közelebb vonta magához Vicet, és egy puszit nyomott az arcára.
Ő és Vic arcáról sem hiányozhatott a letörölhetetlen mosoly. Rob inkább érdeklődve figyelte őket, és sejtettem, hogy lesz még egy beszélgetése majd Tommal.
- Szeretlek - súgta a fülembe Rob, ezzel megdobogtatva amúgy is érte hevesen verő szívemet.
- Én is téged - válaszoltam, majd ajkaira hajoltam.
Sóhajtva hagytam, hogy nyelve a számba csússzon, forró táncot lejtve az enyémmel. Kezei eközben a combomon simítottak végig, megborzongtatva ezzel.
- Nem akarsz menni? - kérdeztem Robtól halkan, de persze volt, aki hallotta.
- Ne már, máris menni akartok?
- Ugyan, kettesben akarnak lenni, lesz még időnk lejönni - mondta Vic.
- Oké, akkor mi lelépünk. Majd holnap bepótoljuk, meg dumálhatnánk is - mondta Rob Tomnak.
- Persze. Úgy hallom a csajok vásárolni mennek holnap, mehetnénk mi is, majd eldumálunk, míg rájuk várunk.
- Ezt megbeszéltük - mondta Rob, majd miután elköszönünk tőlük, a kijárat felé húzott.
Épp hogy kiértünk a sötétségbe a klub elé, Rob magához rántott és csókolni kezdett. Karjaim rögtön a nyaka köré kulcsolódtak, miközben az övéi a derekamon nyugodtak ezzel szorosan vonva magához. Éreztem mennyire vágyódik, ahogy én is.
- Kívánlak - súgta, miután elszakadt tőlem, és csókjaival a nyakam hintette be.
Válaszolni se volt időm, mert ajkai az enyémre tapadtak, miközben a kocsi felé tolt. Amint elértük, nyitotta a hátsó ajtót, és először nem értettem miért azt.
Azt hittem, engem akar odaültetni, de neki más tervei voltak.
Ő szállt be hátra, majd engem az ölébe húzott szemből, és becsukta az ajtót.
Ajkaink rögtön ismét egymásra találtak, és hiába tudtam, hogy ezt nem itt és most kéne, Rob minden maradék józan eszem elvette.
Ajkai szüntelenül ostromolták az enyémeket, miközben azt hittem, porig égek a vágytól.
Kezei lefelé kalandoztak, majd elkezdte felgyűrni a ruhám. A következő pillanatban a ruha már valahol az ülések alatt hevert. Én sem haboztam kiszabadítani őt a nadrágjából, ahol érezhetően egyre kevesebb volt a hely.
Amint kezem érintette merev szervét, csak arra vágytam, hogy végre magamban érezzem őt, és ezt Rob tudtára is adtam, amiért cserébe egy vérforraló csókot kaptam.
Kezem eközben a végtelenségig izgatta őt, de ő sem tétlenkedett. Ujjai nőiességembe siklottak, és majdnem felsikoltottam a rám törő kéjtől, aminek hangjait végül csókjaink nyelték el.
Már majdnem elértem a robbanást, akárcsak ő, mikor ujjai hirtelen eltűntek belőlem, majd ujjai helyét férfiassága vette át, ezzel végre kitöltve a bensőmet.
Rekedt morgást bukott fel mindkettőnkből, amikor végre ismét egyesültünk. Szerelmem puha érintései eközben a melleimen kalandoztak. Nyelve pedig nyakam bőrét kóstolta végig.
Először nem mozdultunk, kiélvezve egybeolvadásunkat. Majd megmozdítottam a csípőmet, és lassú mozgásba kezdtem, amire egyre gyorsabb, szenvedélyesebb lett, miközben élvezetünk hangjai töltötték be a teret.
Szüntelenül simogattuk egymást, ahol értünk, miközben a gyönyört hajszoltuk, és azt reméltem, senki nem lát meg minket.
Fel-le mozogtam rajta, hogy újra és újra tövig magamba fogadhassam mérhetetlen gyönyöröket okozó szervét, miközben nekifeszülő melleimet immár nyelvével kényeztette, amit hátravetett fejjel tűrtem.
Kisvártatva egy hangos sóhajjal adtuk egymás tudtára, hogy itt a vég. Remegve omlottam Rob mellkasára, aki verítéktől nedves hátam cirógattam.
- Imádlak - mormolta, miközben a nyakam csókolta.
- Én is téged - válaszolta szerelemtől ragyogó szemébe, majd egy csókkal pecsételtük meg vallomásunkat és az imént átélteket.
Kissé akaratlanul szálltam le az öléből, hogy visszarendezzük a ruháinkat. Egy utolsó sokat ígérő csókot váltottunk és hazafelé indultuk, hogy az éjszaka hátralevő részét egymás karjaiban töltsük…
Tessék komizni :)
16.fejezet
/Rob/
Reggel felébredve alig éreztem az elzsibbadt karom, mikor megpillantottam az okát. Életem értelme aludt békésen a karjaimban.
Elnézve őt, még mindig alig akartam elhinni, hogy ez tényleg igaz. És mindazt ami az este történt.
Hogy visszajött hozzám, és kimondta, hogy szeret. Ez elég nyálasan hangzik, főleg az én számból,de ezzel az egy szóval egy csapára a mennyekbe repített.
Még magam is meglepődtem, amikor először kimondtam neki, mielőtt el akart menni. Nem gondoltam volna, hogy lesz még egyszer egy nő, akinek ezt mondhatom. Nem is terveztem, még egyszer így belehabarodni egy nőbe, de ő más. Őt nem lehet nem imádni.
És az elmúlt éjszaka mindennél többet jelentett számomra.
Elnézve viszont a karjaimban alvó Kristent, kevésbé jó dolgok is eszembe jutottak. Például, hogy hamarosan vissza kell térjünk Los Angelesbe, mindemellett neki a férjéhez.
Jelen pillanatban erre gondolni sem akartam. Bennem van a félsz, hogy hiába mindez, és hiába szeret, ahogy én is őt, neki ott van Steve. Félek, hogy mindig is ő lesz neki első, és hogy mindig az ő felesége lesz. Végül is ott van a kisfiúk, akit akármennyire is megszerettem, a kettejük fia, és itt én vagyok az, akinek nincs joga Kristenhez.
Mégis ebben a percben nem akartam erre gondolni. Eldöntöttem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy az együtt töltött idő felejthetetlen legyen számára, és hogyha visszamegyünk, én legyek az, akit választ.
Ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára.
Óvatosan kimásztam mellőle, nehogy felébresszem őt, majd elindultam megnézni Rickyt. Mikor beléptem a szobába, anya épp végzett az etetésével. Hihetetlen módon amint észrevett, felém nyújtózott.
- Ahogy látom, nemcsak az anyukája szeretett meg téged - mosolygott anyám, majd átnyújtotta nekem a kicsit.
A karomba vettem őt és az anyukája felé indultunk. Kristen látszólag aludt még. Visszabújtam mellé, majd Rickyt közénk fektettem.
Nem sokkal később szerelmem - hihetetlen boldogsággal töltött el ez a szó így kimondva is - ébredezni kezdett. Tapogatózott mellettem, majd rögtön mosolyogva nyitotta ki a szemeit, mikor meghallotta Ricky gügyögő hangját.
- Szia, drágám - mosolygott a kisfiára, aki viszonozta a mamája mosolyát, majd Kristen egy puszit adott a kis arcára.
- Jó reggelt - fordult ezután felém mosolyogva, majd teljesítette kimondatlan kívánságom.
Felém hajolt és egy édes csókot kaptam tőle. Ami finom csóknak indult, egyre szenvedélyesebb lett.
- Mit szeretnétek csinálni ma? - kérdeztem.
- Nem tudom, elmehetnénk valaha a városba, ahogy gondolod, a lényeg, hogy együtt legyünk - mondta, ezzel ismét a mennyekbe repítve.
Élveztük még kicsit az időt így hármasban, majd Lizzy nézett be hozzánk. Persze Rickyt akarta elrabolni. Míg ő elvitte a picit, lementem a konyhába valami reggeli után nézni, persze csak egy hosszú csók után Kristentől.
Mielőtt kiléptem volna, hallottam még a telefonja hangját. Arra gondolni sem akartam, hogy a férje az. Inkább a konyhába mentem, ahol anya már a reggelivel ügyködöt.
Besegítettem neki, majd nem sokkal később szerelmem is utánam jött.
- Ashley volt. Elfelejtettem szólni neki, hogy mégsem megyek haza - mondta szerelmem mosolyogva.
- Jó reggelt, kicsim - köszönt neki anya, amit Kristen viszonzott.
Jó volt látni, hogy ilyen jól kijönnek. És nemcsak anyával, hanem a lányokkal is. Ilyenkor kívántam azt, bárcsak örökké tartana ez a pillanat.
Később apa is csatlakozott hozzánk, majd Tom hívott estére, egy kis bulira az egyik helyi klubba. Rákérdeztem Krisnél, aki örömmel ment bele, és a csajok is.
Később, mire elkészültünk, a lányok felöltöztették Rickyt, majd hármasban indultuk el, hála a jó időnek először az egyik csodás közeli parkba. Szerencsére itt nem nagyon vannak fotósok, így nyugodtan foghattuk egymás kezét, és lehettünk együtt.
A park mellett találtunk egy kis játszóteret, amit Ricky egy kis hintázás erejéig azonnal ki akart próbálni. Később a parkban ücsörögtünk hármasban, amit Ricky is nagyon évezett, én pedig azt, hogy velem vannak.
Kézen fogva, szerelmes csókokat váltva sétáltunk később hazafelé.
- Holnap el akarnak menni Lizzyék vásárolni…
- Csak akkor mehetsz, ha mi is - néztem Rickye. - Eszem ágában sincs akár egy percre is elszakadni tőled - adtam magyarázatot az előbbi kijelentésemre.
- Biztos akarod? Vásárolni jönni?
- Miért, nem akarod, hogy menjek?
- Dehogynem. Csak szerintem unatkoznál.
- Ha te velem vagy, akkor nem fogok - zártam le a témát, és megcsókoltam.
Mikor hazaérünk, otthon is hármasban többnyire egymásnak és Rickynek szenteltük a figyelmet, tudva, hogy az éjszaka csak a miénk.
Este Tom jött értünk. Anya apával karöltve örömmel vigyázott a kicsire. Nyugodtan hagytuk őt itthon, jó kezekben. Szerelmem előtte elvonult a lányokkal átöltözni.
Tommal már az ajtóban voltunk, mikor lejöttek a lépcsőn.
A szavam is elakadt, amikor megláttam lesétálni életem nőjét a lépcsőn. Egy minden képzeletet felülmúló, csodás ruha volt rajta. Rögtön megkívántam őt, és azon gondolkoztam, hogy fogom kibírni estig.
- Ejha, gyönyörűek a hölgyek - bókolt Tom, majd szerelmem mellé léptem.
- Ez gonosz volt, ugye, tudod? - súgtam, miközben a karjaimba zártam.
- Miért is? - csillant meg a huncut fény a szemében.
- Ez a ruha. Örülj, ha kibírom, míg hazaérünk. Észveszejtően nézel ki.
- Ki kell, hogy bírd, édes - búgta a fülembe, ezzel még jobban felborzolva az érzékeim.
Inkább, bármilyen nehezemre is esett, kiengedtem a karomból, mielőtt itt, mindenki előtt teperem le. Ő csak mosolyogva figyelte a reakcióm.
Anya lehozta Rickyt, elköszöntünk tőle, majd elindultunk.
Terveim szerint én nem akartam olyan sokáig maradni, így az én kocsimmal mentünk. Lizzy volt az, aki velünk jött, és ha minden igaz, akkor a párjával a klubban találkoznak.
A legnagyobb döbbenetet Vic okozta.
A kocsihoz mentünk, mikor láttam, hogy Tom motorral jött.
Vigyorogva fordult Vichez.
- Velem jössz, édes? - kérdezte a nővéremtől, akinek szintén egy ezer wattos mosoly ült arcán miközben válaszolt.
- Persze - válaszolta a barátomnak.
Tom kézen fogta Vicet és motorra szálltak. Vic szorosan bújt Tomhoz, majd elindultak. Én pedig csak utánuk bámultam, és nem értettem semmit.
- Ez meg mi volt? - fordultam a kocsiban Lizzyhez.
- Semmi - mondta.
- Ugyan… Mióta vannak ők ilyen jóban? - kérdeztem.
Na, nem mintha zavarna, de ismerem Tomot, ő is még mindig olyan, mint én voltam Kristen előtt. Nőcsábász.
- Hát…
- Mondd már.
- Én sem tudok sokat, Vic nem nagyon mesélt róla, még nekem sem, csak annyit tudok, amit láttam.
- Mikor Tom utoljára volt itthon, mikor te nem tudtál jönni, már akkor is ilyenek voltak, amíg itthon volt Tom, szinte mindig együtt lógtak, és mondhatni ugyanolyan közel egymáshoz, mint most, de konkrétabbat nem láttam - mesélte Lizzy. - Miért, zavarna, ha lenne köztük valami?
- Nem tudom. Tudod, hogy Tom a barátom, de emellett ismerem, és tudom, milyen. Nem akarom, hogy megbántsa Vicet, és ahogy én, ő sem lesz sokáig itthon.
- Tudom, de majd ők eldöntik, mit akarnak. Mindenesetre helyesek lennének - mosolygott huncutul Lizzy, mire szerelmem is csatlakozott.
Mi tagadás, ez az, amire sose gondoltam volna. Tom és Vic. De igaza van Lizzynek, ők tudják.
A kocsiban fél kezem a kormányon, másikkal szerelmem ujjaival kulcsoltam össze a sajátom.
Amikor megérkeztünk, Vic és Tom már a szokásos helyünkön ültek, túlságosan közel is egymáshoz. Kissé megnőtt köztük a távolság, amint közeledni láttak minket.
Mi is leültünk hozzájuk, majd kértük az italokat, és legalábbis én kíváncsian vártam, hogy alakul az este…
/Steve/
Délután az irodámban ültem a házban, mikor megérkezett, akit vártam.
- Milyen hírei vannak? - kérdeztem a férfit.
- Itt vannak a képek is, amiket kért - mondta, majd felém nyújtott egy borítékot.
Kezembe vettem a képeket, és csak egy dolog zakatolt a fejemben.
Még mindig tart.
De az én helyzetemből kiindulva, semmi jogom ítélkezni. Én sem vagyok szent, de azért mégis rossz ezeket látni, de emellett tudom, hogy ez így van rendjén. Neki mellette a helye.
Miután a férfi mindent elmondott, amire kíváncsi voltam, távozott. Én pedig a képeket nézegettem, és azon gondolkoztam, hogyan tovább?
/Kristen/
Nyugodtan mondhatom, hogy talán még soha sem voltam ilyen boldog. És ezt Robnak köszönhetem.
Visszagondolva alig tudom elhinni, hogy ez ugyanaz a Rob, mint akit megismertem. De kétségkívül ugyanaz. És boldogabbá tesz, mit valaha.
A klubban fantasztikusan éreztük magunkat. A lányokkal kimentünk a mosdóba, és Lizzy rögtön kapott az alkalmon, és Vicnek esett a kérdéseivel.
- Szóval, mi ez Tommal? - kérdezte mire Vic a halvány fényben is kissé elpirult.
- Semmi. Csak barátok vagyunk.
- Ugyan, mondd annak, aki elhiszi. Még Rob is észrevette.
- Még én sem tudom. Nagyon jól elvagyunk, de nem tudom - vallotta be Vic.
- Majd kialakul és meglátjátok mi lesz, de szépek lennétek - mosolyogtam Vicre.
- Köszi, Kris.
Visszaindultunk a srácokhoz, mikor nem várt látvány fogadott.
Rob nyakán ugyanaz a nő csüngött, mint aki azt híresztelte, hogy lefeküdt Robbal. Tudom, hogy az nem igaz, mégis rosszul esett ezt látni. A lányoknak is feltűnt ez ,és nem tudom miért, az asztalunk helyett inkább a kijárat felé indultam.
- Ne hagyd magad, Kris. Gyere, majd mi megmutatjuk annak a nőszemélynek - mondta Lizzy nagy egyetértésben Vicel, és az asztal felé vonszoltak.
Rob amint észrevett, próbálta eltolni magától a csajt, akinek ez nem nagyon volt ínyére és piócaként tapadt Robra.
- Helló - köszöntek a lányok a csajnak, aki végre egy percre levette a szemét Robról.
- Ha nem zavar, rossz helyen ülsz - szólt oda neki Vic.
- Az a hely már foglalt, és számodra itt nincs hely - tette hozzá Lizzy.
Tom és Rob csak mosolyogtak, gondolom, tudják már, hogy mire képesek a lányok. Most kíváncsi lettem, hogyan szedték ki az igazságot Ninából, aminek hála kiderült, hogy Rob nem feküdt le vele.
- Miért, kié a hely, édes? - fordult a csaj Rob felé.
- A bátyám szerelméé - vágta a képébe Vic, mire rögtön lehervadt a mosolya.
Vic ekkor majdnem szó szerint kirángatta Ninát Rob mellől, aki igencsak felháborodott.
- Nem akarsz balhét igaz, Ninácska? - kérdezte egy huncut mosollyal Vic.
- Végre itt vagy, édes - mondta Rob, majd értem nyújt, az ölébe húzott és egy szenvedélyes csókot váltottunk.
Elszakadva egymástól Ninára pillantottunk, akinek szinte vörös volt a feje a méregtől, de pokoli jól esett ezt látni. Még a gondolatába is beleőrültem, hogy Robhoz bárki is hozzáér, aki nem én vagyok.
Utána már csak annyit láttunk, hogy Nina elviharzott, mire a lányok nevetésben törtek ki. Időközben megérkezett Lizzy párja, és rögtön összebújtak, Vic pedig szorosan Tom mellé ült.
- Ti ketten aztán félelmetesek vagytok - mondta vigyorogva Tom, majd a derekánál fogva közelebb vonta magához Vicet, és egy puszit nyomott az arcára.
Ő és Vic arcáról sem hiányozhatott a letörölhetetlen mosoly. Rob inkább érdeklődve figyelte őket, és sejtettem, hogy lesz még egy beszélgetése majd Tommal.
- Szeretlek - súgta a fülembe Rob, ezzel megdobogtatva amúgy is érte hevesen verő szívemet.
- Én is téged - válaszoltam, majd ajkaira hajoltam.
Sóhajtva hagytam, hogy nyelve a számba csússzon, forró táncot lejtve az enyémmel. Kezei eközben a combomon simítottak végig, megborzongtatva ezzel.
- Nem akarsz menni? - kérdeztem Robtól halkan, de persze volt, aki hallotta.
- Ne már, máris menni akartok?
- Ugyan, kettesben akarnak lenni, lesz még időnk lejönni - mondta Vic.
- Oké, akkor mi lelépünk. Majd holnap bepótoljuk, meg dumálhatnánk is - mondta Rob Tomnak.
- Persze. Úgy hallom a csajok vásárolni mennek holnap, mehetnénk mi is, majd eldumálunk, míg rájuk várunk.
- Ezt megbeszéltük - mondta Rob, majd miután elköszönünk tőlük, a kijárat felé húzott.
Épp hogy kiértünk a sötétségbe a klub elé, Rob magához rántott és csókolni kezdett. Karjaim rögtön a nyaka köré kulcsolódtak, miközben az övéi a derekamon nyugodtak ezzel szorosan vonva magához. Éreztem mennyire vágyódik, ahogy én is.
- Kívánlak - súgta, miután elszakadt tőlem, és csókjaival a nyakam hintette be.
Válaszolni se volt időm, mert ajkai az enyémre tapadtak, miközben a kocsi felé tolt. Amint elértük, nyitotta a hátsó ajtót, és először nem értettem miért azt.
Azt hittem, engem akar odaültetni, de neki más tervei voltak.
Ő szállt be hátra, majd engem az ölébe húzott szemből, és becsukta az ajtót.
Ajkaink rögtön ismét egymásra találtak, és hiába tudtam, hogy ezt nem itt és most kéne, Rob minden maradék józan eszem elvette.
Ajkai szüntelenül ostromolták az enyémeket, miközben azt hittem, porig égek a vágytól.
Kezei lefelé kalandoztak, majd elkezdte felgyűrni a ruhám. A következő pillanatban a ruha már valahol az ülések alatt hevert. Én sem haboztam kiszabadítani őt a nadrágjából, ahol érezhetően egyre kevesebb volt a hely.
Amint kezem érintette merev szervét, csak arra vágytam, hogy végre magamban érezzem őt, és ezt Rob tudtára is adtam, amiért cserébe egy vérforraló csókot kaptam.
Kezem eközben a végtelenségig izgatta őt, de ő sem tétlenkedett. Ujjai nőiességembe siklottak, és majdnem felsikoltottam a rám törő kéjtől, aminek hangjait végül csókjaink nyelték el.
Már majdnem elértem a robbanást, akárcsak ő, mikor ujjai hirtelen eltűntek belőlem, majd ujjai helyét férfiassága vette át, ezzel végre kitöltve a bensőmet.
Rekedt morgást bukott fel mindkettőnkből, amikor végre ismét egyesültünk. Szerelmem puha érintései eközben a melleimen kalandoztak. Nyelve pedig nyakam bőrét kóstolta végig.
Először nem mozdultunk, kiélvezve egybeolvadásunkat. Majd megmozdítottam a csípőmet, és lassú mozgásba kezdtem, amire egyre gyorsabb, szenvedélyesebb lett, miközben élvezetünk hangjai töltötték be a teret.
Szüntelenül simogattuk egymást, ahol értünk, miközben a gyönyört hajszoltuk, és azt reméltem, senki nem lát meg minket.
Fel-le mozogtam rajta, hogy újra és újra tövig magamba fogadhassam mérhetetlen gyönyöröket okozó szervét, miközben nekifeszülő melleimet immár nyelvével kényeztette, amit hátravetett fejjel tűrtem.
Kisvártatva egy hangos sóhajjal adtuk egymás tudtára, hogy itt a vég. Remegve omlottam Rob mellkasára, aki verítéktől nedves hátam cirógattam.
- Imádlak - mormolta, miközben a nyakam csókolta.
- Én is téged - válaszolta szerelemtől ragyogó szemébe, majd egy csókkal pecsételtük meg vallomásunkat és az imént átélteket.
Kissé akaratlanul szálltam le az öléből, hogy visszarendezzük a ruháinkat. Egy utolsó sokat ígérő csókot váltottunk és hazafelé indultuk, hogy az éjszaka hátralevő részét egymás karjaiban töltsük…
Tessék komizni :)
2011. január 25., kedd
Új történet!
Sziasztok! Ahogy ígértem a Lion Lamb folytatása helyett, egy új Twilight sztorit kaptok. Meg is született a történet amit feltettem a történet blogjára. Ha van kedved nézz be. A tartalmat már feltettem, lessétek meg, és csak remélem hogy ezt is olvassátok majd. A blog még alakulgat, de lassan minden a helyére kerül.
A címe:
Prohibited Passion - Tiltott Szenvedély
http://prohibited-passion-lizzyke.blogspot.com/
A címe:
Prohibited Passion - Tiltott Szenvedély
http://prohibited-passion-lizzyke.blogspot.com/
2011. január 22., szombat
15.fejezet
Sziasztok! Itt is a következő fejezet. Sokat nem is fűzök hozzá, annyit biztos, hogy köszönöm a véleményeket, imádlak titeket. Akinek meg nem tetszett a bonyodalom miatt sajnálom, mint írtam nem lehet mindig minden happy. Jó olvasást nektek, és köszönöm Szilemnek, hogy gyorsan kijavította nekem (L). Nektek pedig jó olvasást, és várom a véleményeket. Remélem nem fogtok csalódni benne :). Pussz.
15.fejezet
/Kristen/
A lányokkal fantasztikusan sikerült az este és az éjszaka. Claire hamarabb elköszönt tőlünk, de a lányokkal szinte végigbeszélgettük az éjszakát.
Valamikor már hajnalodott, mikor lefeküdtünk. Viszont Rob még ekkor sehol sem volt. Kicsit aggódtam miatta, de Lizzy megnyugtatott, hogy ilyenkor, mikor a barátaival van, ez normális.
Jócskán elmúlt már reggel, mikor felébredtem, és nemcsak én, hanem Lizzyék is igencsak álmosak voltak még. Claire ekkorra már megetette Rickyt, aki Richarddal játszott a nappaliban.
Legnagyobb örömömre már Rob is itthon volt.
A konyhában ült, de mintha valahol messze járt volna. Legalábbis a gondolatai.
Mellé léptem és végigsimítottam a karján.
- Szia - köszönt mosolyogva, majd a karjaiba vont, és egy rövid csókot nyomott az arcomra.
Utána eltolt magától és egy kávét töltött magának és nekem is. Hirtelen nem értettem a viselkedését, mintha nem is akarna engem, pedig nekem átkozottul hiányzott egész éjjel.
- Mi a baj? - kérdeztem félve.
- Semmi - mondta nem túl meggyőzően.
Tudtam, hogy valami igenis történt. Talán az éjszaka. De mi? - kérdezgettem folyton magamtól.
Tőle nem mertem megkérdezni. Kissé távolságtartóan viselkedett velem, és nem értettem az okát.
Rob szó nélkül hagyott itt a konyhában és ment a nappaliba. Ekkor aztán tényleg megijedtem.
Utána akartam menni, mikor elmentem az ajtó mellett, pont csengettek.
Egy elég szépnek mondható lánnyal találtam szembe magam.
- Szia. Rob itthon van? - kérdezte rögtön majd kisvártatva az említett jelent meg mögöttem.
- Mit akarsz itt? - kérdezte a lánytól.
- Semmit, édes, csak az éjszaka nálam hagytad a mobilod - mondta mosolyogva, majd odaadta a telefont Robnak.
Ekkor fogtam fel miket is mondott az előbb.
"Éjszaka nálam hagytad a mobilod".
Nem értettem semmit, de nyílván nem véletlen maradt a nőnél, és nem hiába nem jött haza az éjjel. Rob ekkor rám pillantott, de csak csalódottságot és talán fájdalmat láthatott a szememben.
Rögtön hátat fordítottam neki és a nappaliba mentem. Annyit hallottam még, hogy mondott valamit a nőnek, majd rácsapta az ajtót.
- Mit akart itt Nina? Ugye csak rosszul hallottuk, amit mondott? - kérdezte rögtön Vic, de engem már a sírás kerülgetett.
- Ugyan, elég egyértelmű, mit csinált és hol volt éjjel a bátyád - válaszoltam kissé cinikusan Vicnek.
Kivettem Richard kezéből a fiam, majd az emelet felé indultam.
- Kristen, várj! - kiabált utánam Rob, de meg sem álltam a szobáig, ahol magamra zártam az ajtót.
Rickyt az ágyába fektettem, ahol a játékaival játszott, míg én a gondolataimba merültem.
Azt sem mondhatom, hogy megcsalt, hiszen nekem férjem van, mégis rosszul esett a tudat, hogy egy másik nővel volt az éjjel, és mint mondtam, elég nyilvánvaló, hogy mit csináltak. És még csak nem is tagadta.
Csak akkor minek hozott ide? Miért akarta, hogy ide jöjjek, mikor neki ott az a nő? - kérdeztem magamtól, miközben arcom a kezembe temettem.
- Kristen, nyisd ki, kérlek - hallottam meg Rob hangját.
Jelen pillanatban képtelen voltam rá. Csak egy dolgot akartam. Minél hamarabb elmenni innen, a közeléből. Most már biztos vagyok benne, hogy hatalmas hiba volt idejönnöm.
És tévedtem, mikor azt hittem, hogy Rob képes megváltozni. A közelébe megy egy nő, és ő képtelen nemet mondani neki. Teljesen feleslegesnek éreztem magam itt.
A csomagjaimhoz léptem, és pillanatok alatt dobáltam össze őket.
Telefonáltam egyet, és foglaltam jegyet, hogy minél hamarabb hazamehessünk.
Az ajtóhoz léptem, hogy kinyissam, miközben Ashleyt tárcsáztam.
- Szia, mi újság, hogy vagytok? - kérdezte hangja alapján mosolyogva, miközben Rob belépett a szobába.
- Ki tudnál majd jönni elénk a reptérre? Hamarosan indul vissza a gépünk.
- Mi? De mi történt?
- Majd otthon, ki tudsz jönni? - kérdeztem, és ekkor már ő is sejtette, hogy valami nincs rendjén.
- Persze, ott leszek - mondta, majd megköszöntem és letettem.
- Ugye nem akarsz elmenni? - kérdezte Rob.
- Dehogynem. Minek maradjak? Menj inkább a barátnődhöz.
- Ő nem a barátnőm - mondta rögtön.
- Nem érdekel. Nyilván nem sakkoztatok az éjjel.
- Én…
- Na látod. Semmi keresnivalónk itt - mondtam, majd összeszedtem a többi dolgainkat.
- Én sajnálom, részeg volt és nem tudtam…
- Nem érdekel. A részletekre nem vagyok kíváncsi, ha nem baj. Különben is, semmi jogom számon kérni tőled. Azzal vagy, akivel akarsz. Nekem is ott a férjem, és most már tudom, hogy hiba volt idejönnöm.
- Bocsáss meg, én nem akartam - mondta, majd közelebb lépett hozzám.
A fiam ágyához léptem, és őt néztem. Hallottam közelebb jönni, majd érezhettem is.
Mögém lépve a karjaiba zárt, és csókot lehelt a nyakamra. Ismét megremegtem. Utálom is magam érte, de kényszerítettem magam, hogy ne gyengüljek el. Annak a nőnek az arca villant fel előttem és sikerült is.
- Hagyj elmenni, így lesz a legjobb. Így visszamehetsz hozzá.
- Nem akarok visszamenni hozzá. Én téged akarlak.
- Gondoltál volna erre előbb. De nem számít, én senki se vagyok neked, azt csinálsz, amit akarsz.
El akartam lépni mellőle, de a karjaiba rántott. Próbáltam ellökni magamtól, de erősen szorított magához és nem hagyta.
Ajkait az enyémre nyomta, és megpróbálta viszonzásra bírni csókját. Ütöttem, ahogy csak tudtam a mellkasát, hogy szabadulhassak, de képtelen voltam. Ő pedig csak tovább csókolt.
Nyelvét végighúzta alsó ajkaimon, amikor tudtam, hogy semmi értelme ellenkeznem. Amint megérezte, hogy kezdek engedni neki, nyelvét rögtön ajkaim közé parancsolta. Mellkasát ütlegelő kezeim pedig szép lassan feladták a harcot, hogy szabadulhassanak, és a nyaka köré kulcsolódtak.
Csókja vad volt, és szenvedélyes, ugyanakkor mégis hihetetlen gyengédséget éreztem benne. Nyelvünk a megszokott érzéki táncot járta, miközben testemet szorosan tartotta karjaiban.
Még mindig ugyanaz volt a véleményem, mint eddig, de a csókjainak képtelen voltam ellenállni. Még mindig ugyanolyan hatással volt rá. Ezt részben utáltam is magamban, hogyha akarna, bármit megtehetne velem, mert örömmel hagynám magam.
Még egy utolsó csók erejéig engedélyeztem egy kis boldogságot, majd elszakadtam ajkaitól és a karjaiból is.
- Ez semmin sem változtat - közöltem vele ismét magamra próbálva ölteni a közömbösség álarcát.
- Ne menj el, kérlek, nem akartam, nem akartam ezt, ő csak kihasználta, hogy részeg vagyok, különben az életben nem nyúlnék ehhez a nőhöz.
- Ez nekünk nem fog menni, Rob. Meddig tarthatna? Két hétig? Utána úgyis el kell váljunk, és mindenki visszatér a saját életéhez, ahogy én is a férjemhez. Te pedig ismét élheted a nőcsábász életed.
- Én nem akarok úgy élni, téged akarlak.
- Sajnálom. Nem lett volna szabad már eddig sem hagyni, hogy eddig eljusson ez a kapcsolat, ha lehet ezt ennek nevezni - mondtam, majd a karomba vettem Rickyt.
- Tényleg elmész? - jött be Claire.
- Igen, így lesz a legjobb.
- Kinek? - kérdezte Rob.
- Nekünk. Előbb utóbb ezt lett volna a vége.
- Sajnálom, kicsim. Gondold meg, ne menj el - kérte.
- Sajnálom, már eldöntöttem.
- Rendben. De akkor legalább Richard hadd vigyen ki a reptérre, nem mehettek egyedül.
- Köszönöm - mondtam, majd Richard már vitte is a csomagokat a kocsihoz.
Elköszöntem Claire-től, míg Richard Rickyt vitte a kocsihoz, miután nagy nehezen elengedték. Végül ismét magamra hagytak vele, de csak nappaliig mentek.
Lizzytől és Victől sajnos nem tudtam elköszönni, valahová elrohantak, de senki sem tudja, hová.
Egy pillantást vetettem Rob felé, és csak egy bánatos tekintettel találtam szembe magam. Elmotyogtam egy sziát és az ajtó felé léptem.
- Szeretlek, Kristen - hallottam meg ekkor azt a szót, amitől a legjobban féltem.
Ez az egyetlen szó összeforrasztotta összetört szívem, ami ismét hihetetlen gyorsasággal vert. Legszívesebben én is viszonoztam volna, de tudtam, hogy azzal csak nehezebbé tenném.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer hallom pont tőle ezt a szót. Ami mindennél többet jelentett nekem, és tudom, hogy neki is kimondani. Mégsem viszonoztam.
A szemébe néztem és tükröződni láttam benne előbbi vallomását. Tudom, hogy nehéz lesz, és mindketten szenvedni fogunk, de jobb lesz távol egymástól.
Hogy együtt volt azzal a nővel, csak ráébresztett, hogy nekünk ez nem fog menni. Amolyan jel, hogy ezt most kell abbahagyni. Sosem hittem az ilyesmiben, de akármilyen rossz is, most így lesz helyes.
Rob is előbb utóbb elfelejt, talál magának valakit, és nem fog emlékezni rám. Ellenben velem, aki sosem fogom elfelejteni őt. Egyrészt mert mindig lesz, aki emlékeztessen rá.
Éreztem közelebb lépni, de én csak hátráltam.
- Sajnálom, Rob, mennem kell - mondtam, majd szinte sírva mentem a kocsihoz, miközben a tekintetét a hátamon éreztem.
Mindent megadtam volna, ha viszonozhatom neki ezt a szót, ami mindennél többet jelentett nekem. Mégsem tehettem. Ha mégis kimondom, azzal csak számunkra tettem volna nehezebbé, ha egyszer tényleg el kell válnunk.
Teljesen beleszerettem ebbe a Robba, akitől iszonyatosan nehéz most megválni.
A kocsihoz sétáltam, ahol Ricky és Richard vártak. Hátraültem, szorosan a karjaimba fogtam a fiam, és igyekeztem eltüntetni árulkodó könnyeim.
- Nem gondolod meg magad? - kérdezte Richard mielőtt indított volna.
- Nem - mondtam, majd ő nem kérdezett többet.
Úton a reptér felé, végig az a szó hangzott a fülemben, amit kimondott. Hogy szeret.
Ha csak magamnak is, de be kell valljam, hogy akármit is mutatok, vagy akarok láttatni, én is őt. Nem gondolom, hogy egyszer így fogok érezni iránta, de az utóbbi időben elégszer bizonyította, hogy megérdemli a szerelmem. De mégis fájt, amit az éjjel tett.
Nem mondhatom, hogy megcsalt, hiszen nekem ott a férjem, mégis rosszul esett. Próbáltam nem erre gondolni, csak a karjaimban tartott kisfiamra koncentrálni, és hogy hamarosan otthon leszek.
Richard hozta a csomagjainkat, majd már csak a beszállásra vártunk.
Épp elköszöntünk Richardtól, aki ugyanolyan szomorú volt, mint a többiek, és én is. Pont indultunk volna beszállni, mikor rohanva Lizzy és Vic vágtattak át a tömegen.
- Kris, várj - kiáltották és képtelen voltam beszállni.
- Mit kerestek itt, lányok? - kérdezte tőlük az apjuk.
- Nem hagyjuk, hogy Kris hülyeséget csináljon - mondta határozottan Lizzy.
- Már nem számít, hazamegyünk.
- Szeret téged. Téged. Soha sem gondoltuk volna, hogy így fog szeretni valakit, és nemcsak téged, hanem ezt a csöppséget is - pillantott Vic a karjaimban lévő Rickyre.
- Akkor nem feküdt volna le azzal a nővel az éjjel - vágtam rá.
- Nem feküdt le vele - állította határozottan Lizzy.
- Ugyan, egyértelmű mit csináltak éjjel, és Rob sem tagadta.
- Akkor sem történt köztük semmi.
- Persze, ti már csak tudjátok.
- Igen. Megvannak a módszereink, és Nina bevallotta.
- Mit?
- Hogy nem feküdt le Robbal, csak kihasználta, hogy részeg és elhitette vele. Nem történt köztük semmit, de persze ő kihasználta, hogy Rob reggel nem emlékezett.
- Honnan tudjátok, hogy ez igaz?
- Ninának nem volt más lehetősége, mint igazat mondani, hidd el - kacsintott rám Lizzy.
Létezik, hogy igazuk van, és Rob nem tett semmit? És hogy igaz lehet ez egész. Hogy szeret?
Nem tudom, mit tegyek - zakatolt a fejembe a gondolat.
- Ne menj el. Ő imád téged. Titeket - mondta ezúttal Vic.
Ahogy én is őt - ismertem el magamban.
A fiamra pillantottam, aki a karjaimban hevesen kapálózva nyújtózott Vic felé.
- Látod? Ő sem akar elmenni.
Ezen nekem is nevetnem kellett.
- Én csak… Azt hittem, könnyebb lesz most elválni, mint később.
- Nem muszáj így lennie. Van időd dönteni, és ha boldog vagy vele, és látsz jövőt ennek a kapcsolatnak hidd el, megtaláljátok a módját, hogy együtt legyetek - mondta Lizzy.
A gép felé pillantottam, amire már fel kellene szállni. Tudtam, hogy talán életem legrosszabb döntése lesz, ha most elmegyek és itt hagyom őt.
- Hogy döntesz? - kérdezte Richard.
Tudom, ha az eszemre hallgatok, felszállok arra a gépre, és ha most pokoli nehéz is lesz, idővel majd talán könnyebb lesz. De ha a szívemre hallgatok, akkor rohanok hozzá, a karjaiba.
Mind reménykedve pillantottak rám, a válaszomat várva.
- Menjünk.
- Hová? - kérdezte Lizzy.
- Vissza hozzátok - mondtam, majd mintha értené mit mondtam, Ricky hangos kacagásba kezdett.
Lizzynek és Vicnek se kellett több. Richard a karjaiba fogta a fiam, míg a lányok a nyakamba ugrottak. És mi tagadás, én is boldog vagyok.
Mégsem csalt meg, ha lehet így mondani. És ismét hallottam a fülemben csengeni azt a szót. Melegség öntötte el a szívemet, ha erre gondoltam, és a tudat, hogy ennyire fontos vagyok neki.
Így hát visszamentünk a kocsihoz, és ismét Robékhoz tartottunk.
Nem tudom, helyesen döntöttem-e, hogy a szívemre hallgattam, de tudom, hogy semmi másra sem vágytam jobban, és hogy minden percet élvezni akarok, amit vele tölthetek.
A házhoz érve kissé ideges lettem.
Claire döbbent tekintetével találtuk szembe magunkat, amikor hazaértünk. Majd a lányok mindent elmeséltek neki.
- Hol van? - kérdeztem rögtön, majd mosolyogva válaszolt.
- A szobájában. Bezárkózott néhány sör társaságában, miután elmentetek - válaszolta Claire.
- Menj csak, mi elleszünk a kis herceggel - nyugtatott meg Lizzy, majd egy puszi után az én csöppségemnek az emeletre indultam egyenest Rob szobája felé.
Bekopogtam, de semmi válasz. Még egyszer próbálkoztam.
- Nem érdekel senki, hagyjatok békén - hallottam keserűen és szomorúan csengő hangját.
Reméltem csak, hogy kulcsra nem zárt, és szerencsém volt. Óvatosan benyitottam.
Háttal állt nekem és az ablakon bámult kifelé egy sörrel a kezében.
- Még én sem? - kérdeztem vissza az előbbi válaszára.
Hihetetlen gyorsasággal fordult meg, és amint meglátta, hogy én vagyok, az üveg is kiesett a kezéből.
- Biztos csak álmodom, vagy a sok sör miatt képzelem is, hogy itt vagy - mondta, és én csak mosolyogtam.
- Itt vagyok, veled - mondtam, és közelebb léptem hozzá.
Megérintettem az arcát, és szinte belebújt a tenyerembe.
- Tényleg itt vagy - suttogta, majd a derekamra téve a kezét magához ölelt.
És végre boldogan vesztem bele az ölelésébe.
- Sajnálom - mondtuk egyszerre, majd egymás szemébe néztünk.
Elmondtam neki, hogy ezt, hogy itt vagyok, javarészt a nővéreinek köszönhetjük. Érdekelték a részletek, de nem akartam többet erre gondolni.
- Csak az a fontos, hogy kiderült, és…
- És hogy itt vagy velem - mondta továbbra is gyengéden ölelve magához.
Mélyen a szemébe néztem, és már csak egyvalami hiányzott. Egyenlőre semmi sem érdekel, az sem, hogy mi lesz, csak az a két hét, ami előttünk áll, és a tudat, hogy képtelen vagyok elengedni őt magam mellől. Ennek a tudatában mondtam ki azt, amit érzek iránta, csupán egyetlen szóval.
- Szeretlek - mondtam.
Rob lélegzete hirtelen elakadt, és hihetetlen boldogságot láttam felcsillanni a szemében.
- Én is szeretlek - mondta immár végre mosolyogva.
Én is ugyanezt a boldogságot éreztem. Most először mondtuk ki egymásnak, hogy mit érezünk a másik iránt. Rob mondta már, de most végre én is kimondtam. És csak mérhetetlen boldogságot éreztem.
Ajkait az enyémre helyezve részesített és a vallomásunkat tükröző szerelmes csókban. Lágyan kóstolgattuk egymás ajkait, miközben az Ő karjaiban voltam.
- Ricky? - kérdezte, amikor elszakadtunk egymástól.
- A nappaliban a szüleiddel és a lányokkal.
- Lemegyünk? - kérdezte, amire boldogan bólintottam.
Mielőtt azonban kiléptünk volna a szobából, magához rántott egy sokat ígérő csókra, amit boldogan viszonoztam.
Kézen fogva mentünk le a nappaliba, ahol jó pár mosolygós szempárral találtuk szembe magukat.
A lányok és persze Claire-ék is boldogan öleltek meg minket, hogy sikerült mindent megbeszélni. Persze tudom, hogy még a neheze, Steve hátravan, és a döntés, hogy hosszú távon mi is lesz velünk, de egyenlőre csak a pillanatnak éltem.
Rob rögtön a karjaiba fogta Rickyt, aki hozzá is boldogan bújt oda.
Fantasztikusan telt az esténk, és boldogan.
- Szeretlek - súgta Rob a fülembe, miközben mellettem ült és Rickyt fogta.
- Én is téged - súgtam vissza, majd a nyakába csókoltam ezzel megborzongtatva őt.
- Menjetek fel nyugodtan, mi majd lefektetjük a kis herceget - mondta Claire, mire a lányok összemosolyogtak.
Rob megölelte őket, és megköszönte nekik, amit értünk tettek, majd kézen fogott és a szobája felé húzott.
Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, testével nekipréselt, miközben szomjazó módjára tapadtunk egymás ajkaira.
Pillanatok alatt szabadultunk meg a közénk álló ruhadaraboktól, hogy végre meztelen valónkban is összesimulhassunk.
Rob éhes szemekkel pásztázta végig testem, majd egy csókot nyomva ajkaimra, nyakamon keresztül lefelé haladva csókolta végig a testem, kissé elidőzve a melleimnél.
Egyre hangosabb sóhajokkal tűrtem életem értelmének kénytetetését.
Mikor ajkait nőiességembe éreztem fúródni, egy hangos sikoly szakadt fel belőlem. Szinte remegtem, és ujjaimmal a haját markoltam miközben egyre hevesedő nyelvcsapásokkal sodort a végső robbanás felé.
Kisvártatva, miután ujjait is bevetette az őrültbe kergetésem érdekében, elértem a mennyei gyönyört.
Magamhoz rántottam egy csókra, és saját ízemmel a szájában egy vérforraló csókot váltottunk.
Az ágy felé löktem őt, miközben tovább csókolt, majd rá lökve fölötte kötöttem ki.
Most rajtam volt a sor, hogy kényeztessem.
Kezembe vettem ágaskodó férfiasságát, majd először ujjaimmal mozogtam rajta, majd a nyelvem is bevetettem. Fel le mozogtam rajta, hol ujjaimmal, hol nyelvemmel, ezzel az őrületbe kergetve őt.
Majd számára is lecsapott a robbanás, majd számba lövellte nedveit. Az utolsó cseppet letisztogatva róla hajoltam egy csókra fölé, miközben csípőmmel néhány őrjítő mozgást végeztem férfiasságánál, szorosan hozzá dörgölve magam.
Élveztem kicsit kínlódni látni őt, de a végén már én is majd meghaltam a vágytól, hogy magamban érezhessem őt.
Mikor nem bírta tovább kínzásom, nyakamnál fogva vont magához rántott, és miközben nyelvünk vadul kergette egymást, magára húzott.
Elszakadva egymástól egyszerre nyögtünk fel, az édes és kéjes érzéstől amint testünk újra egyesülése jelentett.
Felültem rajta, és úgy mozogtam, eleinte lassan. Majd ő fenekem alá nyúlva segített a gyorsabb mozgásban, miközben nyelvével mellbimbóim kényeztette.
Kisvártatva néhány heves lökéssel majdnem egyszerre léptük át a mennyek mámorító kapuját megpecsételve egy szerelmes csókkal és egy-egy vallomással mindkettőnktől.
- Szeretlek - mondtunk egymásnak elfúló hangon, miközben az imént átéltektől próbáltunk lehiggadni egy-egy kisebb csókkal jutalmazva egymást, de mindketten tudtuk, hogy koránt sincs vége az éjszakának, és nem restelltük egész éjjel szeretni egymást, majd valamikor hajnal tájban nyomott el minket az álom egymás ölelő karjaiban…
Várom a véleményeket :)
15.fejezet
/Kristen/
A lányokkal fantasztikusan sikerült az este és az éjszaka. Claire hamarabb elköszönt tőlünk, de a lányokkal szinte végigbeszélgettük az éjszakát.
Valamikor már hajnalodott, mikor lefeküdtünk. Viszont Rob még ekkor sehol sem volt. Kicsit aggódtam miatta, de Lizzy megnyugtatott, hogy ilyenkor, mikor a barátaival van, ez normális.
Jócskán elmúlt már reggel, mikor felébredtem, és nemcsak én, hanem Lizzyék is igencsak álmosak voltak még. Claire ekkorra már megetette Rickyt, aki Richarddal játszott a nappaliban.
Legnagyobb örömömre már Rob is itthon volt.
A konyhában ült, de mintha valahol messze járt volna. Legalábbis a gondolatai.
Mellé léptem és végigsimítottam a karján.
- Szia - köszönt mosolyogva, majd a karjaiba vont, és egy rövid csókot nyomott az arcomra.
Utána eltolt magától és egy kávét töltött magának és nekem is. Hirtelen nem értettem a viselkedését, mintha nem is akarna engem, pedig nekem átkozottul hiányzott egész éjjel.
- Mi a baj? - kérdeztem félve.
- Semmi - mondta nem túl meggyőzően.
Tudtam, hogy valami igenis történt. Talán az éjszaka. De mi? - kérdezgettem folyton magamtól.
Tőle nem mertem megkérdezni. Kissé távolságtartóan viselkedett velem, és nem értettem az okát.
Rob szó nélkül hagyott itt a konyhában és ment a nappaliba. Ekkor aztán tényleg megijedtem.
Utána akartam menni, mikor elmentem az ajtó mellett, pont csengettek.
Egy elég szépnek mondható lánnyal találtam szembe magam.
- Szia. Rob itthon van? - kérdezte rögtön majd kisvártatva az említett jelent meg mögöttem.
- Mit akarsz itt? - kérdezte a lánytól.
- Semmit, édes, csak az éjszaka nálam hagytad a mobilod - mondta mosolyogva, majd odaadta a telefont Robnak.
Ekkor fogtam fel miket is mondott az előbb.
"Éjszaka nálam hagytad a mobilod".
Nem értettem semmit, de nyílván nem véletlen maradt a nőnél, és nem hiába nem jött haza az éjjel. Rob ekkor rám pillantott, de csak csalódottságot és talán fájdalmat láthatott a szememben.
Rögtön hátat fordítottam neki és a nappaliba mentem. Annyit hallottam még, hogy mondott valamit a nőnek, majd rácsapta az ajtót.
- Mit akart itt Nina? Ugye csak rosszul hallottuk, amit mondott? - kérdezte rögtön Vic, de engem már a sírás kerülgetett.
- Ugyan, elég egyértelmű, mit csinált és hol volt éjjel a bátyád - válaszoltam kissé cinikusan Vicnek.
Kivettem Richard kezéből a fiam, majd az emelet felé indultam.
- Kristen, várj! - kiabált utánam Rob, de meg sem álltam a szobáig, ahol magamra zártam az ajtót.
Rickyt az ágyába fektettem, ahol a játékaival játszott, míg én a gondolataimba merültem.
Azt sem mondhatom, hogy megcsalt, hiszen nekem férjem van, mégis rosszul esett a tudat, hogy egy másik nővel volt az éjjel, és mint mondtam, elég nyilvánvaló, hogy mit csináltak. És még csak nem is tagadta.
Csak akkor minek hozott ide? Miért akarta, hogy ide jöjjek, mikor neki ott az a nő? - kérdeztem magamtól, miközben arcom a kezembe temettem.
- Kristen, nyisd ki, kérlek - hallottam meg Rob hangját.
Jelen pillanatban képtelen voltam rá. Csak egy dolgot akartam. Minél hamarabb elmenni innen, a közeléből. Most már biztos vagyok benne, hogy hatalmas hiba volt idejönnöm.
És tévedtem, mikor azt hittem, hogy Rob képes megváltozni. A közelébe megy egy nő, és ő képtelen nemet mondani neki. Teljesen feleslegesnek éreztem magam itt.
A csomagjaimhoz léptem, és pillanatok alatt dobáltam össze őket.
Telefonáltam egyet, és foglaltam jegyet, hogy minél hamarabb hazamehessünk.
Az ajtóhoz léptem, hogy kinyissam, miközben Ashleyt tárcsáztam.
- Szia, mi újság, hogy vagytok? - kérdezte hangja alapján mosolyogva, miközben Rob belépett a szobába.
- Ki tudnál majd jönni elénk a reptérre? Hamarosan indul vissza a gépünk.
- Mi? De mi történt?
- Majd otthon, ki tudsz jönni? - kérdeztem, és ekkor már ő is sejtette, hogy valami nincs rendjén.
- Persze, ott leszek - mondta, majd megköszöntem és letettem.
- Ugye nem akarsz elmenni? - kérdezte Rob.
- Dehogynem. Minek maradjak? Menj inkább a barátnődhöz.
- Ő nem a barátnőm - mondta rögtön.
- Nem érdekel. Nyilván nem sakkoztatok az éjjel.
- Én…
- Na látod. Semmi keresnivalónk itt - mondtam, majd összeszedtem a többi dolgainkat.
- Én sajnálom, részeg volt és nem tudtam…
- Nem érdekel. A részletekre nem vagyok kíváncsi, ha nem baj. Különben is, semmi jogom számon kérni tőled. Azzal vagy, akivel akarsz. Nekem is ott a férjem, és most már tudom, hogy hiba volt idejönnöm.
- Bocsáss meg, én nem akartam - mondta, majd közelebb lépett hozzám.
A fiam ágyához léptem, és őt néztem. Hallottam közelebb jönni, majd érezhettem is.
Mögém lépve a karjaiba zárt, és csókot lehelt a nyakamra. Ismét megremegtem. Utálom is magam érte, de kényszerítettem magam, hogy ne gyengüljek el. Annak a nőnek az arca villant fel előttem és sikerült is.
- Hagyj elmenni, így lesz a legjobb. Így visszamehetsz hozzá.
- Nem akarok visszamenni hozzá. Én téged akarlak.
- Gondoltál volna erre előbb. De nem számít, én senki se vagyok neked, azt csinálsz, amit akarsz.
El akartam lépni mellőle, de a karjaiba rántott. Próbáltam ellökni magamtól, de erősen szorított magához és nem hagyta.
Ajkait az enyémre nyomta, és megpróbálta viszonzásra bírni csókját. Ütöttem, ahogy csak tudtam a mellkasát, hogy szabadulhassak, de képtelen voltam. Ő pedig csak tovább csókolt.
Nyelvét végighúzta alsó ajkaimon, amikor tudtam, hogy semmi értelme ellenkeznem. Amint megérezte, hogy kezdek engedni neki, nyelvét rögtön ajkaim közé parancsolta. Mellkasát ütlegelő kezeim pedig szép lassan feladták a harcot, hogy szabadulhassanak, és a nyaka köré kulcsolódtak.
Csókja vad volt, és szenvedélyes, ugyanakkor mégis hihetetlen gyengédséget éreztem benne. Nyelvünk a megszokott érzéki táncot járta, miközben testemet szorosan tartotta karjaiban.
Még mindig ugyanaz volt a véleményem, mint eddig, de a csókjainak képtelen voltam ellenállni. Még mindig ugyanolyan hatással volt rá. Ezt részben utáltam is magamban, hogyha akarna, bármit megtehetne velem, mert örömmel hagynám magam.
Még egy utolsó csók erejéig engedélyeztem egy kis boldogságot, majd elszakadtam ajkaitól és a karjaiból is.
- Ez semmin sem változtat - közöltem vele ismét magamra próbálva ölteni a közömbösség álarcát.
- Ne menj el, kérlek, nem akartam, nem akartam ezt, ő csak kihasználta, hogy részeg vagyok, különben az életben nem nyúlnék ehhez a nőhöz.
- Ez nekünk nem fog menni, Rob. Meddig tarthatna? Két hétig? Utána úgyis el kell váljunk, és mindenki visszatér a saját életéhez, ahogy én is a férjemhez. Te pedig ismét élheted a nőcsábász életed.
- Én nem akarok úgy élni, téged akarlak.
- Sajnálom. Nem lett volna szabad már eddig sem hagyni, hogy eddig eljusson ez a kapcsolat, ha lehet ezt ennek nevezni - mondtam, majd a karomba vettem Rickyt.
- Tényleg elmész? - jött be Claire.
- Igen, így lesz a legjobb.
- Kinek? - kérdezte Rob.
- Nekünk. Előbb utóbb ezt lett volna a vége.
- Sajnálom, kicsim. Gondold meg, ne menj el - kérte.
- Sajnálom, már eldöntöttem.
- Rendben. De akkor legalább Richard hadd vigyen ki a reptérre, nem mehettek egyedül.
- Köszönöm - mondtam, majd Richard már vitte is a csomagokat a kocsihoz.
Elköszöntem Claire-től, míg Richard Rickyt vitte a kocsihoz, miután nagy nehezen elengedték. Végül ismét magamra hagytak vele, de csak nappaliig mentek.
Lizzytől és Victől sajnos nem tudtam elköszönni, valahová elrohantak, de senki sem tudja, hová.
Egy pillantást vetettem Rob felé, és csak egy bánatos tekintettel találtam szembe magam. Elmotyogtam egy sziát és az ajtó felé léptem.
- Szeretlek, Kristen - hallottam meg ekkor azt a szót, amitől a legjobban féltem.
Ez az egyetlen szó összeforrasztotta összetört szívem, ami ismét hihetetlen gyorsasággal vert. Legszívesebben én is viszonoztam volna, de tudtam, hogy azzal csak nehezebbé tenném.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer hallom pont tőle ezt a szót. Ami mindennél többet jelentett nekem, és tudom, hogy neki is kimondani. Mégsem viszonoztam.
A szemébe néztem és tükröződni láttam benne előbbi vallomását. Tudom, hogy nehéz lesz, és mindketten szenvedni fogunk, de jobb lesz távol egymástól.
Hogy együtt volt azzal a nővel, csak ráébresztett, hogy nekünk ez nem fog menni. Amolyan jel, hogy ezt most kell abbahagyni. Sosem hittem az ilyesmiben, de akármilyen rossz is, most így lesz helyes.
Rob is előbb utóbb elfelejt, talál magának valakit, és nem fog emlékezni rám. Ellenben velem, aki sosem fogom elfelejteni őt. Egyrészt mert mindig lesz, aki emlékeztessen rá.
Éreztem közelebb lépni, de én csak hátráltam.
- Sajnálom, Rob, mennem kell - mondtam, majd szinte sírva mentem a kocsihoz, miközben a tekintetét a hátamon éreztem.
Mindent megadtam volna, ha viszonozhatom neki ezt a szót, ami mindennél többet jelentett nekem. Mégsem tehettem. Ha mégis kimondom, azzal csak számunkra tettem volna nehezebbé, ha egyszer tényleg el kell válnunk.
Teljesen beleszerettem ebbe a Robba, akitől iszonyatosan nehéz most megválni.
A kocsihoz sétáltam, ahol Ricky és Richard vártak. Hátraültem, szorosan a karjaimba fogtam a fiam, és igyekeztem eltüntetni árulkodó könnyeim.
- Nem gondolod meg magad? - kérdezte Richard mielőtt indított volna.
- Nem - mondtam, majd ő nem kérdezett többet.
Úton a reptér felé, végig az a szó hangzott a fülemben, amit kimondott. Hogy szeret.
Ha csak magamnak is, de be kell valljam, hogy akármit is mutatok, vagy akarok láttatni, én is őt. Nem gondolom, hogy egyszer így fogok érezni iránta, de az utóbbi időben elégszer bizonyította, hogy megérdemli a szerelmem. De mégis fájt, amit az éjjel tett.
Nem mondhatom, hogy megcsalt, hiszen nekem ott a férjem, mégis rosszul esett. Próbáltam nem erre gondolni, csak a karjaimban tartott kisfiamra koncentrálni, és hogy hamarosan otthon leszek.
Richard hozta a csomagjainkat, majd már csak a beszállásra vártunk.
Épp elköszöntünk Richardtól, aki ugyanolyan szomorú volt, mint a többiek, és én is. Pont indultunk volna beszállni, mikor rohanva Lizzy és Vic vágtattak át a tömegen.
- Kris, várj - kiáltották és képtelen voltam beszállni.
- Mit kerestek itt, lányok? - kérdezte tőlük az apjuk.
- Nem hagyjuk, hogy Kris hülyeséget csináljon - mondta határozottan Lizzy.
- Már nem számít, hazamegyünk.
- Szeret téged. Téged. Soha sem gondoltuk volna, hogy így fog szeretni valakit, és nemcsak téged, hanem ezt a csöppséget is - pillantott Vic a karjaimban lévő Rickyre.
- Akkor nem feküdt volna le azzal a nővel az éjjel - vágtam rá.
- Nem feküdt le vele - állította határozottan Lizzy.
- Ugyan, egyértelmű mit csináltak éjjel, és Rob sem tagadta.
- Akkor sem történt köztük semmi.
- Persze, ti már csak tudjátok.
- Igen. Megvannak a módszereink, és Nina bevallotta.
- Mit?
- Hogy nem feküdt le Robbal, csak kihasználta, hogy részeg és elhitette vele. Nem történt köztük semmit, de persze ő kihasználta, hogy Rob reggel nem emlékezett.
- Honnan tudjátok, hogy ez igaz?
- Ninának nem volt más lehetősége, mint igazat mondani, hidd el - kacsintott rám Lizzy.
Létezik, hogy igazuk van, és Rob nem tett semmit? És hogy igaz lehet ez egész. Hogy szeret?
Nem tudom, mit tegyek - zakatolt a fejembe a gondolat.
- Ne menj el. Ő imád téged. Titeket - mondta ezúttal Vic.
Ahogy én is őt - ismertem el magamban.
A fiamra pillantottam, aki a karjaimban hevesen kapálózva nyújtózott Vic felé.
- Látod? Ő sem akar elmenni.
Ezen nekem is nevetnem kellett.
- Én csak… Azt hittem, könnyebb lesz most elválni, mint később.
- Nem muszáj így lennie. Van időd dönteni, és ha boldog vagy vele, és látsz jövőt ennek a kapcsolatnak hidd el, megtaláljátok a módját, hogy együtt legyetek - mondta Lizzy.
A gép felé pillantottam, amire már fel kellene szállni. Tudtam, hogy talán életem legrosszabb döntése lesz, ha most elmegyek és itt hagyom őt.
- Hogy döntesz? - kérdezte Richard.
Tudom, ha az eszemre hallgatok, felszállok arra a gépre, és ha most pokoli nehéz is lesz, idővel majd talán könnyebb lesz. De ha a szívemre hallgatok, akkor rohanok hozzá, a karjaiba.
Mind reménykedve pillantottak rám, a válaszomat várva.
- Menjünk.
- Hová? - kérdezte Lizzy.
- Vissza hozzátok - mondtam, majd mintha értené mit mondtam, Ricky hangos kacagásba kezdett.
Lizzynek és Vicnek se kellett több. Richard a karjaiba fogta a fiam, míg a lányok a nyakamba ugrottak. És mi tagadás, én is boldog vagyok.
Mégsem csalt meg, ha lehet így mondani. És ismét hallottam a fülemben csengeni azt a szót. Melegség öntötte el a szívemet, ha erre gondoltam, és a tudat, hogy ennyire fontos vagyok neki.
Így hát visszamentünk a kocsihoz, és ismét Robékhoz tartottunk.
Nem tudom, helyesen döntöttem-e, hogy a szívemre hallgattam, de tudom, hogy semmi másra sem vágytam jobban, és hogy minden percet élvezni akarok, amit vele tölthetek.
A házhoz érve kissé ideges lettem.
Claire döbbent tekintetével találtuk szembe magunkat, amikor hazaértünk. Majd a lányok mindent elmeséltek neki.
- Hol van? - kérdeztem rögtön, majd mosolyogva válaszolt.
- A szobájában. Bezárkózott néhány sör társaságában, miután elmentetek - válaszolta Claire.
- Menj csak, mi elleszünk a kis herceggel - nyugtatott meg Lizzy, majd egy puszi után az én csöppségemnek az emeletre indultam egyenest Rob szobája felé.
Bekopogtam, de semmi válasz. Még egyszer próbálkoztam.
- Nem érdekel senki, hagyjatok békén - hallottam keserűen és szomorúan csengő hangját.
Reméltem csak, hogy kulcsra nem zárt, és szerencsém volt. Óvatosan benyitottam.
Háttal állt nekem és az ablakon bámult kifelé egy sörrel a kezében.
- Még én sem? - kérdeztem vissza az előbbi válaszára.
Hihetetlen gyorsasággal fordult meg, és amint meglátta, hogy én vagyok, az üveg is kiesett a kezéből.
- Biztos csak álmodom, vagy a sok sör miatt képzelem is, hogy itt vagy - mondta, és én csak mosolyogtam.
- Itt vagyok, veled - mondtam, és közelebb léptem hozzá.
Megérintettem az arcát, és szinte belebújt a tenyerembe.
- Tényleg itt vagy - suttogta, majd a derekamra téve a kezét magához ölelt.
És végre boldogan vesztem bele az ölelésébe.
- Sajnálom - mondtuk egyszerre, majd egymás szemébe néztünk.
Elmondtam neki, hogy ezt, hogy itt vagyok, javarészt a nővéreinek köszönhetjük. Érdekelték a részletek, de nem akartam többet erre gondolni.
- Csak az a fontos, hogy kiderült, és…
- És hogy itt vagy velem - mondta továbbra is gyengéden ölelve magához.
Mélyen a szemébe néztem, és már csak egyvalami hiányzott. Egyenlőre semmi sem érdekel, az sem, hogy mi lesz, csak az a két hét, ami előttünk áll, és a tudat, hogy képtelen vagyok elengedni őt magam mellől. Ennek a tudatában mondtam ki azt, amit érzek iránta, csupán egyetlen szóval.
- Szeretlek - mondtam.
Rob lélegzete hirtelen elakadt, és hihetetlen boldogságot láttam felcsillanni a szemében.
- Én is szeretlek - mondta immár végre mosolyogva.
Én is ugyanezt a boldogságot éreztem. Most először mondtuk ki egymásnak, hogy mit érezünk a másik iránt. Rob mondta már, de most végre én is kimondtam. És csak mérhetetlen boldogságot éreztem.
Ajkait az enyémre helyezve részesített és a vallomásunkat tükröző szerelmes csókban. Lágyan kóstolgattuk egymás ajkait, miközben az Ő karjaiban voltam.
- Ricky? - kérdezte, amikor elszakadtunk egymástól.
- A nappaliban a szüleiddel és a lányokkal.
- Lemegyünk? - kérdezte, amire boldogan bólintottam.
Mielőtt azonban kiléptünk volna a szobából, magához rántott egy sokat ígérő csókra, amit boldogan viszonoztam.
Kézen fogva mentünk le a nappaliba, ahol jó pár mosolygós szempárral találtuk szembe magukat.
A lányok és persze Claire-ék is boldogan öleltek meg minket, hogy sikerült mindent megbeszélni. Persze tudom, hogy még a neheze, Steve hátravan, és a döntés, hogy hosszú távon mi is lesz velünk, de egyenlőre csak a pillanatnak éltem.
Rob rögtön a karjaiba fogta Rickyt, aki hozzá is boldogan bújt oda.
Fantasztikusan telt az esténk, és boldogan.
- Szeretlek - súgta Rob a fülembe, miközben mellettem ült és Rickyt fogta.
- Én is téged - súgtam vissza, majd a nyakába csókoltam ezzel megborzongtatva őt.
- Menjetek fel nyugodtan, mi majd lefektetjük a kis herceget - mondta Claire, mire a lányok összemosolyogtak.
Rob megölelte őket, és megköszönte nekik, amit értünk tettek, majd kézen fogott és a szobája felé húzott.
Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, testével nekipréselt, miközben szomjazó módjára tapadtunk egymás ajkaira.
Pillanatok alatt szabadultunk meg a közénk álló ruhadaraboktól, hogy végre meztelen valónkban is összesimulhassunk.
Rob éhes szemekkel pásztázta végig testem, majd egy csókot nyomva ajkaimra, nyakamon keresztül lefelé haladva csókolta végig a testem, kissé elidőzve a melleimnél.
Egyre hangosabb sóhajokkal tűrtem életem értelmének kénytetetését.
Mikor ajkait nőiességembe éreztem fúródni, egy hangos sikoly szakadt fel belőlem. Szinte remegtem, és ujjaimmal a haját markoltam miközben egyre hevesedő nyelvcsapásokkal sodort a végső robbanás felé.
Kisvártatva, miután ujjait is bevetette az őrültbe kergetésem érdekében, elértem a mennyei gyönyört.
Magamhoz rántottam egy csókra, és saját ízemmel a szájában egy vérforraló csókot váltottunk.
Az ágy felé löktem őt, miközben tovább csókolt, majd rá lökve fölötte kötöttem ki.
Most rajtam volt a sor, hogy kényeztessem.
Kezembe vettem ágaskodó férfiasságát, majd először ujjaimmal mozogtam rajta, majd a nyelvem is bevetettem. Fel le mozogtam rajta, hol ujjaimmal, hol nyelvemmel, ezzel az őrületbe kergetve őt.
Majd számára is lecsapott a robbanás, majd számba lövellte nedveit. Az utolsó cseppet letisztogatva róla hajoltam egy csókra fölé, miközben csípőmmel néhány őrjítő mozgást végeztem férfiasságánál, szorosan hozzá dörgölve magam.
Élveztem kicsit kínlódni látni őt, de a végén már én is majd meghaltam a vágytól, hogy magamban érezhessem őt.
Mikor nem bírta tovább kínzásom, nyakamnál fogva vont magához rántott, és miközben nyelvünk vadul kergette egymást, magára húzott.
Elszakadva egymástól egyszerre nyögtünk fel, az édes és kéjes érzéstől amint testünk újra egyesülése jelentett.
Felültem rajta, és úgy mozogtam, eleinte lassan. Majd ő fenekem alá nyúlva segített a gyorsabb mozgásban, miközben nyelvével mellbimbóim kényeztette.
Kisvártatva néhány heves lökéssel majdnem egyszerre léptük át a mennyek mámorító kapuját megpecsételve egy szerelmes csókkal és egy-egy vallomással mindkettőnktől.
- Szeretlek - mondtunk egymásnak elfúló hangon, miközben az imént átéltektől próbáltunk lehiggadni egy-egy kisebb csókkal jutalmazva egymást, de mindketten tudtuk, hogy koránt sincs vége az éjszakának, és nem restelltük egész éjjel szeretni egymást, majd valamikor hajnal tájban nyomott el minket az álom egymás ölelő karjaiban…
Várom a véleményeket :)
2011. január 18., kedd
14.fejezet
Sziasztok! Teszem gyorsan, nem is fűzök hozzá sokat, max a végére egy kicsit. Hatalmas pusszantás Szilemnek (L), és nektek is a komikért, imádlak titeket (LLL): Jó olvasást és várom a véleményeket. Pusszantás.
14.fejezet
/Kristen/
Reggel, mikor felébredtem, egyedül voltam az ágyban. Rögtön Robot kerestem.
Kilépve a szobájából a fiamhoz indultam. Itt azonban még az ajtóban megtorpantam.
Rob a kanapén ült Rickyvel a karjaiban, és épp etette őt. Majd' elolvadtam kettejük látványától.
Egyre biztosabb voltam benne, hogy hiába is nem tudom még, mi fog történni és mit fogok tenni, nem engedhetem, hogy a fiam úgy nőjön fel, hogy nem ismeri az apját, aki már így is, hogy még nem tudja, hogy az ő fia, imádja őt.
Fantasztikus érzés volt látni a fiam Rob karjaiban, az igazi Robéban, és őt is megismerni ilyennek.
Ilyenkor gondolkozom el rajta néha, mi történt vele, amiért azt a nemtörődöm álarcot viselte, és amiért inkább a nőcsábász énjét mutatta mindenkinek.
Nem akartam erről kérdezni, nem szerettem volna elrontani ezeket a csodás pillanatokat.
Rob mintha kissé zavarban lett volna, amikor észrevette, hogy őket figyelem.
- Nem akartalak felébreszteni, de ő már éhes volt - pillantott a karjaiban táplálkozó kisfiamra.
- Köszönöm - mondtam a szemébe nézve, majd közelebb mentem hozzá és letérdeltem eléjük.
Rob végigsimított a karomon, amitől ismét megremegtem. Felé hajoltam és ajkaim az övére illesztettem. Gyengéden csókolt vissza, miközben kisfiunk érdeklődve figyelt minket, miközben befejezte a reggelizést.
- Jó reggelt - köszönt be Claire. - Nem akartam zavarni, csak kész a ti reggelitek is. Hogy aludtatok? - kérdezte tőlünk.
- Nagyon jól, köszönjük.
- Örülök - mosolygott Claire.
- Akkor nyomás reggelizni, utána pedig bemehetnénk a városba - kukkantott be Lizzy.
- Lassíts egy kicsit - szólt rá Rob.
- Ugyan, hagyd - néztem rá. - Persze, mehetünk - válaszoltam Lizzynek.
- Csak mi, csajok - nézett szigorúan Robra.
- Hát, akkor úgy tűnik, ma magunkra maradunk - mondta Rob Rickynek, aki boldogan mosolyogni kezdett rá, amitől mi is elmosolyodtunk.
Lizzy átvette Robtól a fiam, majd Rob kézen fogott és a konyhába vezetett. Még mindig kissé zavarban voltam a családja előtt, de Claire ismét biztosított róla, hogy semmi okom rá.
Megreggeliztünk, majd felöltöztünk, és játszottunk egy kicsit Rickyvel, majd mi a lányokkal, Lizzyvel, Viccel és Claire-rel magukra hagytuk a fiúkat és a városba mentünk.
Mindig is szerettem Londont. Itt minden olyan nyugodt, nem az az állandóan nyüzsgő város, mint Los Angeles. Mindig is egy ilyen helyen szerettem volna, ha felnőne a fiam.
És most, ha lenne elég bátorságom, szembenézni a férjemmel és azzal amit Rob iránt érzek, elmondani neki hogy Ricky az ő fia, akkor talán valóra válhatna ez az álmom.
De egyenlőre képtelen vagyok ezt megtenni, de azt is tudom, hogy jó néhány nehéz döntés vár rám, ha hazamegyünk. Egyenlőre azonban nem akartam gondolni semmire, ami elronthatná a kedvem, így ezt egy kicsit félreteszem.
A lányokkal egyenest egy bevásárlóközpont felé mentünk, amin meg sem lepődtem.
Megérkezve szinte minden létező ruhaboltot megtámadtunk. És persze én voltam a próbababa. Persze néhány bababoltba is bementünk, ahol egy csomó mindent vettünk Rickynek.
Hihetetlen volt látni, hogy szinte nem is ismernek minket, mégis olyan, mintha a családjukhoz tartoznánk. Robnak fantasztikus családja van.
Egy csomó játékot és ruhát kapott az én kis hercegem. Majd elég későre járt már, mikor nagy nehezen rábeszéltem őket, hogy legalább egy kávét igyunk meg valahol.
Lizzy és Vic benéztek még egy két üzletbe addig én Claire-rel egy kávézóba ültem be. Bevallom, kissé féltem kettesben maradni vele.
- Tudod, már nagyon rég óta, vagy talán még soha nem láttam ilyen boldognak a fiam, és ezt neked, nektek köszönheti. Sőt soha nem is hittem volna, hogy egyszer egy gyerekkel a kezében látom, és fantasztikus érzés ilyenek látni őt, de…
- Félsz, hogy mi lesz ennek a vége.
- Igen kicsim, nemcsak miatta, hanem már miattad is. Tudom, hogy neked családod és férjed van, de eközben látom, hogy neked is fontos a fiam. Elég rátok nézni.
- Ez igaz. Az elején nagyon másnak mutatta magát, és…
- Igen, történt vele ez-az, ami miatt félt megmutatni, főleg a lányoknak, milyen is valójában.
- De mióta igazából ismerem, tudom, hogy milyen, én azt hiszem kezdek…
- Beleszeretni - fejezte be helyettem Claire, amit én féltem kimondani.
- Ahogy Rob kérte, erre a kis időre nem akarok másra gondolni, csak velük lenni, de tudom ha hazamegyünk, döntenem kell, de az utóbbi időben történtek miatt már nem vagyok biztos a házasságomban.
- Jaj, kicsim, nagyon megkedveltelek titeket, és csak remélem, hogy jól döntesz, és nem szalasztod el a boldogságot. Nem tudom milyen a férjed, és a házasságotok és nem is az én dolgom, de látlak a fiammal és tudom, hogy boldogok lehetnétek.
Claire szavai jól estek, és csak őt is biztosítani tudtam, hogy igyekszek jól dönteni, de mégsem tudok úgy, hogy valaki ne sérüljön, és ez az, ami elkeserített.
Beszélgettünk még egy kicsit, majd megkerestük Lizzyéket és hazafelé mentünk.
Lizzyék rögtön elrabolták a fiamat, miután megpuszilgattam, majd Rob éppen telefonált a nappaliban, én addig zuhanyozni indultam.
Levettem a ruháimat, egy törölközőt csavartam a testem köré, és a fürdő felé indultam. A tükör előtt álltam, mikor nyílt az ajtó, és Rob lépett be, majd mögém állt.
A tükörben mérte végig a testem, amit csak egy törölköző fedett előtte.
- Gyönyörű vagy - suttogta, miközben forró ajkai a nyakamra vándoroltak.
Hátrahajtottam a fejem, és halk sóhajokkal tűrtem, amit a nyakam kényezteti, miközben ujjai a rám csavart törölközőt bontották le rólam.
Amint az anyag a földre hullt, Rob elszakadt a nyakamtól, és ismét végigpásztázta a testem immár fedetlen valójában.
Kezei a derekamról a mellemre tévedtek. Amint megszorított, felnyögtem a rám törő kéjtől, ami hatalmas hullámként söpört végig rajtam.
Oldalra fordítottam a fejem, hogy egy csókot kérjek tőle, amit rögtön meg is kaptam. Nem is akármilyet, szinte beleszédültem.
Maga felé fordított, és őrjít módon csókolt tovább, miközben én a hajába túrtam, hogy még közelebb tudjam magamhoz.
Közben pillanatok alatt szabadítottam meg a ruháitól, és végre ismét magamon érezhettem meztelen testét, amit az enyémmel simult össze.
A karjaiba kapott, míg én a dereka köré kulcsoltam a lábaimat, miközben belépett velem a zuhanykabinba. A langyos víz szinte tűzforróként hatott vágytól lángoló testünkön.
A zuhanyzóban talpra állított, és tovább csókolt, miközben puha ujjai a testemen kalandoztak. Hasamon körözött ujjaival, egyre lejjebb vándorolva, mígnem a lábam közé csúsztatta ujjait.
Amint megéreztem belém siklani őket, szinte felsikoltottam. Egyre ritmusosabban mozgatta bennem ujjait, miközben csókjainkkal igyekeztünk elfojtani a belőlem feltörő hangokat.
Kisvártatva átléptem az ujjai által okozott mennyei paradicsomba, és szinte remegve omlottam a karjaiba.
Kiszabadultam az öleléséből, majd elé térdelve rögtön a számba vettem, amit egy jóleső morgással jutalmazott. Hol a nyelvemmel, hol az ujjaimmal igyekeztem az őrületbe kergetni őt, aminek kisvártatva meg is lett az eredménye. Egy hangos morgással adta tudtomra, hogy elértem a célom.
A következő pillanatban magához rántott egy észveszejtő csókra. Amint nyelveink egymásra találásával a jól ismert táncot kezdték járni, már ekkor a mennyekben éreztem magam.
Majd most volt az, amikor elém térdelt és ezúttal ujjai helyére nyelvét küldte nőiességem tüzes barlangjába.
Egyre jobban gyötört nyelvével, mígnem testem megremegett az imént átélttől. Én is magamhoz vontam, majd a saját ízemmel a szájában csókoltam meg. Hevesen viszonozta a csókom, miközben a fenekem alá nyúlva vett az ölébe.
Kettőnk közé nyúlva megfogtam férfiasságát, majd habozás nélkül magamba vezettem. Hangos nyögés tört fel mindkettőnk torkából, amint testünk ismét egyesült, és amit, remélünk, a zuhanyból csobogó víz hangja kissé elnyom.
Vállaiba kapaszkodva mozogtam rajta, miközben ő a nyakam hintette be csókjaival. Miután megelégeltük a lassú ritmust, ismét fenekem alá nyúlva segített a gyorsabb mozgásban, míg csókjainkkal igyekeztünk elnyomni édes hangjaink.
Néhány őrjítő lökéssel a mennyekbe repített mindkettőnket, és lágy csókokkal üdvözöltük a gyönyöröket. Néhány kisebb csípőkörzéssel elérve ismét keményre merevedett bennem, készen a folytatásra.
Ő azonban másképp gondolta.
Kihúzódott belőlem, először nem értettem, azt hittem itt akar hagyni, de hála az égnek tévedtem. Ő is akarta a folytatást akárcsak én. Bele is haltam volna, ha most el kellett volna szakadnom tőle.
Egy forró csókot váltva elszakadt tőlem, majd háttal magának a fal felé fordított. Ajkaival végigcsókolta a hátam, mígnem hátulról hatolt belém, ezzel ismét jóleső sóhajokat kicsalva mindkettőnkből.
Eszeveszett tempóban hajtottuk a gyönyört, miközben kezeivel melleim kényeztette, míg én fejem felé fordítva csókoltam őt.
Kihúzódva belőlem alaposan kényeztető mozdulatokkal mosdattuk meg egymást, és legszívesebben egész éjjel itt folytattam volna vele az elkezdett tevékenységüket.
Sóhajtva egy-egy szenvedélyes csók után szakadtunk el egymástól, majd öltöztünk fel. Rob, mielőtt kiléptünk volna, egy sokat ígérő csókra rántott magához, majd a földszint felé mentük, ahol mindenki a vacsorával várt minket.
Most aztán még inkább zavarban voltam, mint eddig.
- Ne aggódj, nem gondolnak semmi rosszra - suttogta a fülembe.
- De ez akkor is kínos, biztos hallottak és…
- Ez természetes dolog, nincs mit szégyellnünk, és hidd el, ha így is van, nem kell miattuk zavarban lenned - mondta, majd egy gyors csókot lehelt ajkamra és a konyhába léptünk.
Mindenki mosolyogva nézett ránk, mégis zavarba jöttem.
Megvacsoráztunk, és hála az égnek, senki sem jött elő a témával, csak néha-néha akadtam össze a lányok ezer wattos mosolyával.
A vacsora után még beszélgettünk egy kicsit a nappaliban, majd Lizzy volt az, aki megkért, hogy ma hadd aludhasson ő Rickyvel, míg én az öccsével alszok. Rob csak hálásan rámosolygott, én pedig egy sokat sejtető szót hallottam a fülembe suttogni.
- Kívánlak - suttogta, de persze úgy, hogy csak én halljam.
Erre a szóra kissé elpirultam, amit szerintem mindenki észrevett.
Együtt lefektettük Rickyt, akire Lizzy vigyázott, majd elköszönve Richardéktól is, Rob szobájába vonultunk, ahol egész éjjel adóztunk a szenvedélynek, és talán még valaminek, a szerelemnek.
/Steve/
- Szia, szívem, milyen London? Hogy vagytok? Annyira hiányoztok - záporoztak belőlem a kérdések, amikor reggel felhívott Kristen.
- Te is nekünk, minden rendben mi jól vagyunk. És te? Sok munkád van még?
- Igen kicsim, két hét, ahogy már beszéltük, de alig várom, hogy otthon legyek veletek. És milyen Robékkal? - kérdeztem rá.
- Nagyon kedvesek, Ricky mindenkit levett a lábáról.
- Azt nem csodálom, ő is nagyon hiányzik.
- Te is neki, de hamarosan találkozunk - mondta, de nem úgy hallottam, mint aki nagyon lelkesedne ezért, vagy lehet, hogy tévedek.
- Ne haragudj, szívem, de hívnak és ez fontos, később felhívlak. Szeretlek titeket.
- Mi is téged, szia - köszöntünk el egymástól, majd fogadtam a másik hívást, amit vártam.
- Szia, mikor jössz? Már nagyon várunk.
- Mondtam, hogy még van egy kis munkám, de utána két hetet veletek leszek - válaszoltam.
- Rendben, csak biztos akartam lenni benne, hogy jössz.
- Tudod, hogy megyek, mint mindig, amikor tudok.
- Igen, tudom.
- Siess, nagyon várunk.
- Igyekszek, hamarosan találkozunk - mondtam, majd elköszöntünk és letettem, hogy menjek vissza dolgozni, hogy utána indulhassak hozzájuk…
/Rob/
A másnapot végig Kristennel és Rickyvel töltöttem. Többnyire otthon voltunk, és a kis lurkóval játszottunk, és persze a lényeg, hogy együtt voltunk.
Délután vittem el őket egy közeli szép parkba, mivel kivételesen, amit itt igen ritka számba megy, sütött a nap, és Ricky is nagyon élvezte.
Még csak két napja vannak itt velem, és máris úgy érzem, belehalok, ha majd el kell engednem őket.
Elég, Rob, most ne gondolj erre, még itt vannak - intettem le magam.
Este sajnálatomra egy kicsit el kellett válnom imádatom személyeitől.
A csajok pedig egy lányos estét akartak, miután Rickyt lefektették, és apa is visszavonult a szobájába, így mivel Tom is nagyon hívott, hogy találkozzunk Sammel és a srácokkal, belementem.
Nem szívesen szakadtam el tőlük, de nem volt mit tenni.
- Menj csak, mi elleszünk, lesz még időtök egymásra - szólalt meg Lizzy, mire egy kissé fancsali képet vágtam.
- Igaza van, lesz még időnk erre - súgtam nekem Kris miközben a többiekre pillantott, akik épp nem ránk figyeltek, így feltűnés nélkül simított végig nadrágom elején.
Igyekeznem kellett visszafojtani a belőlem kikívánkozó nyögést, de nagy erőfeszítésembe került, főleg ezután elmenni, és itthon hagyni őt.
- Egy boszorkány vagy, ugye tudod? Ezért még kapni fogsz - mondtam egy csibészes mosollyal az arcomon.
- Már alig várom - suttogta a fülembe érzékien, amitől csak még nagyobb vágyat keltett bennem.
- Megyünk? - lépett be a nappaliba Tom, aki értem jött.
Kristentől egy igencsak szenvedélyes csókot kaptam útravalónak, majd nagy nehezen elengedtem és elindultunk.
Tommal persze nem lehetett bírni, és mindenről kifaggatott.
- Én mondtam, hogy ez lesz, tesó.
- Kíváncsi vagyok, hogy alakul ez a dolog köztetek, remélem, hogy jól.
- Azt én is, de most csak az érdekel, hogy itt vannak velem.
- Öcsém, haver, ráadásul egy gyerek is, jól belemásztál.
- Igen, de nem bánom, mindkettőjükért odavagyok.
- Ezt nem is kell mondanod, látszik - mondta azzal az idióta vigyorral a képén Tom, majd megérkeztünk a klubba.
Ahol már Sam, Marcus és még néhány haverunk voltak ott, akik hatalmas örömmel fogadtak, akárcsak én őket, hiszen már jó régen nem találkozunk.
Leültünk az egyik bokszba, majd sorra rendeltük az alkoholt miközben jól eldumálgattunk. Tom persze rögtön felszedett egy csajt és őt szédítette.
Legnagyobb bánatomra mintha tudta volna, hogy itt vagyok, megjelent Nina. Az utolsó személy akit látni akartam ebben az életben.
Rögtön annyi lett a jókedvemnek, persze a srácok ezt nem akarták engedni, így egyre több és erősebb italok csúsztak le. Nem nagyon vagy nem sűrűn csak a haverokkal szoktam inni, de ez most több volt a kelleténél.
A végén már nem is nagyon tudtam magamról, és ami a legrosszabb, ha együtt vagyunk, a srácok is így végzik…
Másnap reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. És nem mellesleg nem is otthon. De még csak ismerős sem volt a hely. Kábán érzékeltem, hogy meztelenül fekszem a takaró alatt egy ágyban, és a legrosszabb felismerés csak azután jött.
Nem egyedül. Ezzel eddig nem is lett volna gond, ha Kristen fekszik mellettem teljesen meztelenül. De nem ő volt. Hanem Nina…
Igen, ezért sokan tuti utálni fogtok, de nem lehet mindig minden tökélesten, de igyekszek megoldani a dolgokat. Ilyenkor szokta mondani Szilem, hogy BÍZZATOK!! ezt mondom most én is :)
Várom a véleményeket :)
14.fejezet
/Kristen/
Reggel, mikor felébredtem, egyedül voltam az ágyban. Rögtön Robot kerestem.
Kilépve a szobájából a fiamhoz indultam. Itt azonban még az ajtóban megtorpantam.
Rob a kanapén ült Rickyvel a karjaiban, és épp etette őt. Majd' elolvadtam kettejük látványától.
Egyre biztosabb voltam benne, hogy hiába is nem tudom még, mi fog történni és mit fogok tenni, nem engedhetem, hogy a fiam úgy nőjön fel, hogy nem ismeri az apját, aki már így is, hogy még nem tudja, hogy az ő fia, imádja őt.
Fantasztikus érzés volt látni a fiam Rob karjaiban, az igazi Robéban, és őt is megismerni ilyennek.
Ilyenkor gondolkozom el rajta néha, mi történt vele, amiért azt a nemtörődöm álarcot viselte, és amiért inkább a nőcsábász énjét mutatta mindenkinek.
Nem akartam erről kérdezni, nem szerettem volna elrontani ezeket a csodás pillanatokat.
Rob mintha kissé zavarban lett volna, amikor észrevette, hogy őket figyelem.
- Nem akartalak felébreszteni, de ő már éhes volt - pillantott a karjaiban táplálkozó kisfiamra.
- Köszönöm - mondtam a szemébe nézve, majd közelebb mentem hozzá és letérdeltem eléjük.
Rob végigsimított a karomon, amitől ismét megremegtem. Felé hajoltam és ajkaim az övére illesztettem. Gyengéden csókolt vissza, miközben kisfiunk érdeklődve figyelt minket, miközben befejezte a reggelizést.
- Jó reggelt - köszönt be Claire. - Nem akartam zavarni, csak kész a ti reggelitek is. Hogy aludtatok? - kérdezte tőlünk.
- Nagyon jól, köszönjük.
- Örülök - mosolygott Claire.
- Akkor nyomás reggelizni, utána pedig bemehetnénk a városba - kukkantott be Lizzy.
- Lassíts egy kicsit - szólt rá Rob.
- Ugyan, hagyd - néztem rá. - Persze, mehetünk - válaszoltam Lizzynek.
- Csak mi, csajok - nézett szigorúan Robra.
- Hát, akkor úgy tűnik, ma magunkra maradunk - mondta Rob Rickynek, aki boldogan mosolyogni kezdett rá, amitől mi is elmosolyodtunk.
Lizzy átvette Robtól a fiam, majd Rob kézen fogott és a konyhába vezetett. Még mindig kissé zavarban voltam a családja előtt, de Claire ismét biztosított róla, hogy semmi okom rá.
Megreggeliztünk, majd felöltöztünk, és játszottunk egy kicsit Rickyvel, majd mi a lányokkal, Lizzyvel, Viccel és Claire-rel magukra hagytuk a fiúkat és a városba mentünk.
Mindig is szerettem Londont. Itt minden olyan nyugodt, nem az az állandóan nyüzsgő város, mint Los Angeles. Mindig is egy ilyen helyen szerettem volna, ha felnőne a fiam.
És most, ha lenne elég bátorságom, szembenézni a férjemmel és azzal amit Rob iránt érzek, elmondani neki hogy Ricky az ő fia, akkor talán valóra válhatna ez az álmom.
De egyenlőre képtelen vagyok ezt megtenni, de azt is tudom, hogy jó néhány nehéz döntés vár rám, ha hazamegyünk. Egyenlőre azonban nem akartam gondolni semmire, ami elronthatná a kedvem, így ezt egy kicsit félreteszem.
A lányokkal egyenest egy bevásárlóközpont felé mentünk, amin meg sem lepődtem.
Megérkezve szinte minden létező ruhaboltot megtámadtunk. És persze én voltam a próbababa. Persze néhány bababoltba is bementünk, ahol egy csomó mindent vettünk Rickynek.
Hihetetlen volt látni, hogy szinte nem is ismernek minket, mégis olyan, mintha a családjukhoz tartoznánk. Robnak fantasztikus családja van.
Egy csomó játékot és ruhát kapott az én kis hercegem. Majd elég későre járt már, mikor nagy nehezen rábeszéltem őket, hogy legalább egy kávét igyunk meg valahol.
Lizzy és Vic benéztek még egy két üzletbe addig én Claire-rel egy kávézóba ültem be. Bevallom, kissé féltem kettesben maradni vele.
- Tudod, már nagyon rég óta, vagy talán még soha nem láttam ilyen boldognak a fiam, és ezt neked, nektek köszönheti. Sőt soha nem is hittem volna, hogy egyszer egy gyerekkel a kezében látom, és fantasztikus érzés ilyenek látni őt, de…
- Félsz, hogy mi lesz ennek a vége.
- Igen kicsim, nemcsak miatta, hanem már miattad is. Tudom, hogy neked családod és férjed van, de eközben látom, hogy neked is fontos a fiam. Elég rátok nézni.
- Ez igaz. Az elején nagyon másnak mutatta magát, és…
- Igen, történt vele ez-az, ami miatt félt megmutatni, főleg a lányoknak, milyen is valójában.
- De mióta igazából ismerem, tudom, hogy milyen, én azt hiszem kezdek…
- Beleszeretni - fejezte be helyettem Claire, amit én féltem kimondani.
- Ahogy Rob kérte, erre a kis időre nem akarok másra gondolni, csak velük lenni, de tudom ha hazamegyünk, döntenem kell, de az utóbbi időben történtek miatt már nem vagyok biztos a házasságomban.
- Jaj, kicsim, nagyon megkedveltelek titeket, és csak remélem, hogy jól döntesz, és nem szalasztod el a boldogságot. Nem tudom milyen a férjed, és a házasságotok és nem is az én dolgom, de látlak a fiammal és tudom, hogy boldogok lehetnétek.
Claire szavai jól estek, és csak őt is biztosítani tudtam, hogy igyekszek jól dönteni, de mégsem tudok úgy, hogy valaki ne sérüljön, és ez az, ami elkeserített.
Beszélgettünk még egy kicsit, majd megkerestük Lizzyéket és hazafelé mentünk.
Lizzyék rögtön elrabolták a fiamat, miután megpuszilgattam, majd Rob éppen telefonált a nappaliban, én addig zuhanyozni indultam.
Levettem a ruháimat, egy törölközőt csavartam a testem köré, és a fürdő felé indultam. A tükör előtt álltam, mikor nyílt az ajtó, és Rob lépett be, majd mögém állt.
A tükörben mérte végig a testem, amit csak egy törölköző fedett előtte.
- Gyönyörű vagy - suttogta, miközben forró ajkai a nyakamra vándoroltak.
Hátrahajtottam a fejem, és halk sóhajokkal tűrtem, amit a nyakam kényezteti, miközben ujjai a rám csavart törölközőt bontották le rólam.
Amint az anyag a földre hullt, Rob elszakadt a nyakamtól, és ismét végigpásztázta a testem immár fedetlen valójában.
Kezei a derekamról a mellemre tévedtek. Amint megszorított, felnyögtem a rám törő kéjtől, ami hatalmas hullámként söpört végig rajtam.
Oldalra fordítottam a fejem, hogy egy csókot kérjek tőle, amit rögtön meg is kaptam. Nem is akármilyet, szinte beleszédültem.
Maga felé fordított, és őrjít módon csókolt tovább, miközben én a hajába túrtam, hogy még közelebb tudjam magamhoz.
Közben pillanatok alatt szabadítottam meg a ruháitól, és végre ismét magamon érezhettem meztelen testét, amit az enyémmel simult össze.
A karjaiba kapott, míg én a dereka köré kulcsoltam a lábaimat, miközben belépett velem a zuhanykabinba. A langyos víz szinte tűzforróként hatott vágytól lángoló testünkön.
A zuhanyzóban talpra állított, és tovább csókolt, miközben puha ujjai a testemen kalandoztak. Hasamon körözött ujjaival, egyre lejjebb vándorolva, mígnem a lábam közé csúsztatta ujjait.
Amint megéreztem belém siklani őket, szinte felsikoltottam. Egyre ritmusosabban mozgatta bennem ujjait, miközben csókjainkkal igyekeztünk elfojtani a belőlem feltörő hangokat.
Kisvártatva átléptem az ujjai által okozott mennyei paradicsomba, és szinte remegve omlottam a karjaiba.
Kiszabadultam az öleléséből, majd elé térdelve rögtön a számba vettem, amit egy jóleső morgással jutalmazott. Hol a nyelvemmel, hol az ujjaimmal igyekeztem az őrületbe kergetni őt, aminek kisvártatva meg is lett az eredménye. Egy hangos morgással adta tudtomra, hogy elértem a célom.
A következő pillanatban magához rántott egy észveszejtő csókra. Amint nyelveink egymásra találásával a jól ismert táncot kezdték járni, már ekkor a mennyekben éreztem magam.
Majd most volt az, amikor elém térdelt és ezúttal ujjai helyére nyelvét küldte nőiességem tüzes barlangjába.
Egyre jobban gyötört nyelvével, mígnem testem megremegett az imént átélttől. Én is magamhoz vontam, majd a saját ízemmel a szájában csókoltam meg. Hevesen viszonozta a csókom, miközben a fenekem alá nyúlva vett az ölébe.
Kettőnk közé nyúlva megfogtam férfiasságát, majd habozás nélkül magamba vezettem. Hangos nyögés tört fel mindkettőnk torkából, amint testünk ismét egyesült, és amit, remélünk, a zuhanyból csobogó víz hangja kissé elnyom.
Vállaiba kapaszkodva mozogtam rajta, miközben ő a nyakam hintette be csókjaival. Miután megelégeltük a lassú ritmust, ismét fenekem alá nyúlva segített a gyorsabb mozgásban, míg csókjainkkal igyekeztünk elnyomni édes hangjaink.
Néhány őrjítő lökéssel a mennyekbe repített mindkettőnket, és lágy csókokkal üdvözöltük a gyönyöröket. Néhány kisebb csípőkörzéssel elérve ismét keményre merevedett bennem, készen a folytatásra.
Ő azonban másképp gondolta.
Kihúzódott belőlem, először nem értettem, azt hittem itt akar hagyni, de hála az égnek tévedtem. Ő is akarta a folytatást akárcsak én. Bele is haltam volna, ha most el kellett volna szakadnom tőle.
Egy forró csókot váltva elszakadt tőlem, majd háttal magának a fal felé fordított. Ajkaival végigcsókolta a hátam, mígnem hátulról hatolt belém, ezzel ismét jóleső sóhajokat kicsalva mindkettőnkből.
Eszeveszett tempóban hajtottuk a gyönyört, miközben kezeivel melleim kényeztette, míg én fejem felé fordítva csókoltam őt.
Kihúzódva belőlem alaposan kényeztető mozdulatokkal mosdattuk meg egymást, és legszívesebben egész éjjel itt folytattam volna vele az elkezdett tevékenységüket.
Sóhajtva egy-egy szenvedélyes csók után szakadtunk el egymástól, majd öltöztünk fel. Rob, mielőtt kiléptünk volna, egy sokat ígérő csókra rántott magához, majd a földszint felé mentük, ahol mindenki a vacsorával várt minket.
Most aztán még inkább zavarban voltam, mint eddig.
- Ne aggódj, nem gondolnak semmi rosszra - suttogta a fülembe.
- De ez akkor is kínos, biztos hallottak és…
- Ez természetes dolog, nincs mit szégyellnünk, és hidd el, ha így is van, nem kell miattuk zavarban lenned - mondta, majd egy gyors csókot lehelt ajkamra és a konyhába léptünk.
Mindenki mosolyogva nézett ránk, mégis zavarba jöttem.
Megvacsoráztunk, és hála az égnek, senki sem jött elő a témával, csak néha-néha akadtam össze a lányok ezer wattos mosolyával.
A vacsora után még beszélgettünk egy kicsit a nappaliban, majd Lizzy volt az, aki megkért, hogy ma hadd aludhasson ő Rickyvel, míg én az öccsével alszok. Rob csak hálásan rámosolygott, én pedig egy sokat sejtető szót hallottam a fülembe suttogni.
- Kívánlak - suttogta, de persze úgy, hogy csak én halljam.
Erre a szóra kissé elpirultam, amit szerintem mindenki észrevett.
Együtt lefektettük Rickyt, akire Lizzy vigyázott, majd elköszönve Richardéktól is, Rob szobájába vonultunk, ahol egész éjjel adóztunk a szenvedélynek, és talán még valaminek, a szerelemnek.
/Steve/
- Szia, szívem, milyen London? Hogy vagytok? Annyira hiányoztok - záporoztak belőlem a kérdések, amikor reggel felhívott Kristen.
- Te is nekünk, minden rendben mi jól vagyunk. És te? Sok munkád van még?
- Igen kicsim, két hét, ahogy már beszéltük, de alig várom, hogy otthon legyek veletek. És milyen Robékkal? - kérdeztem rá.
- Nagyon kedvesek, Ricky mindenkit levett a lábáról.
- Azt nem csodálom, ő is nagyon hiányzik.
- Te is neki, de hamarosan találkozunk - mondta, de nem úgy hallottam, mint aki nagyon lelkesedne ezért, vagy lehet, hogy tévedek.
- Ne haragudj, szívem, de hívnak és ez fontos, később felhívlak. Szeretlek titeket.
- Mi is téged, szia - köszöntünk el egymástól, majd fogadtam a másik hívást, amit vártam.
- Szia, mikor jössz? Már nagyon várunk.
- Mondtam, hogy még van egy kis munkám, de utána két hetet veletek leszek - válaszoltam.
- Rendben, csak biztos akartam lenni benne, hogy jössz.
- Tudod, hogy megyek, mint mindig, amikor tudok.
- Igen, tudom.
- Siess, nagyon várunk.
- Igyekszek, hamarosan találkozunk - mondtam, majd elköszöntünk és letettem, hogy menjek vissza dolgozni, hogy utána indulhassak hozzájuk…
/Rob/
A másnapot végig Kristennel és Rickyvel töltöttem. Többnyire otthon voltunk, és a kis lurkóval játszottunk, és persze a lényeg, hogy együtt voltunk.
Délután vittem el őket egy közeli szép parkba, mivel kivételesen, amit itt igen ritka számba megy, sütött a nap, és Ricky is nagyon élvezte.
Még csak két napja vannak itt velem, és máris úgy érzem, belehalok, ha majd el kell engednem őket.
Elég, Rob, most ne gondolj erre, még itt vannak - intettem le magam.
Este sajnálatomra egy kicsit el kellett válnom imádatom személyeitől.
A csajok pedig egy lányos estét akartak, miután Rickyt lefektették, és apa is visszavonult a szobájába, így mivel Tom is nagyon hívott, hogy találkozzunk Sammel és a srácokkal, belementem.
Nem szívesen szakadtam el tőlük, de nem volt mit tenni.
- Menj csak, mi elleszünk, lesz még időtök egymásra - szólalt meg Lizzy, mire egy kissé fancsali képet vágtam.
- Igaza van, lesz még időnk erre - súgtam nekem Kris miközben a többiekre pillantott, akik épp nem ránk figyeltek, így feltűnés nélkül simított végig nadrágom elején.
Igyekeznem kellett visszafojtani a belőlem kikívánkozó nyögést, de nagy erőfeszítésembe került, főleg ezután elmenni, és itthon hagyni őt.
- Egy boszorkány vagy, ugye tudod? Ezért még kapni fogsz - mondtam egy csibészes mosollyal az arcomon.
- Már alig várom - suttogta a fülembe érzékien, amitől csak még nagyobb vágyat keltett bennem.
- Megyünk? - lépett be a nappaliba Tom, aki értem jött.
Kristentől egy igencsak szenvedélyes csókot kaptam útravalónak, majd nagy nehezen elengedtem és elindultunk.
Tommal persze nem lehetett bírni, és mindenről kifaggatott.
- Én mondtam, hogy ez lesz, tesó.
- Kíváncsi vagyok, hogy alakul ez a dolog köztetek, remélem, hogy jól.
- Azt én is, de most csak az érdekel, hogy itt vannak velem.
- Öcsém, haver, ráadásul egy gyerek is, jól belemásztál.
- Igen, de nem bánom, mindkettőjükért odavagyok.
- Ezt nem is kell mondanod, látszik - mondta azzal az idióta vigyorral a képén Tom, majd megérkeztünk a klubba.
Ahol már Sam, Marcus és még néhány haverunk voltak ott, akik hatalmas örömmel fogadtak, akárcsak én őket, hiszen már jó régen nem találkozunk.
Leültünk az egyik bokszba, majd sorra rendeltük az alkoholt miközben jól eldumálgattunk. Tom persze rögtön felszedett egy csajt és őt szédítette.
Legnagyobb bánatomra mintha tudta volna, hogy itt vagyok, megjelent Nina. Az utolsó személy akit látni akartam ebben az életben.
Rögtön annyi lett a jókedvemnek, persze a srácok ezt nem akarták engedni, így egyre több és erősebb italok csúsztak le. Nem nagyon vagy nem sűrűn csak a haverokkal szoktam inni, de ez most több volt a kelleténél.
A végén már nem is nagyon tudtam magamról, és ami a legrosszabb, ha együtt vagyunk, a srácok is így végzik…
Másnap reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem. És nem mellesleg nem is otthon. De még csak ismerős sem volt a hely. Kábán érzékeltem, hogy meztelenül fekszem a takaró alatt egy ágyban, és a legrosszabb felismerés csak azután jött.
Nem egyedül. Ezzel eddig nem is lett volna gond, ha Kristen fekszik mellettem teljesen meztelenül. De nem ő volt. Hanem Nina…
Igen, ezért sokan tuti utálni fogtok, de nem lehet mindig minden tökélesten, de igyekszek megoldani a dolgokat. Ilyenkor szokta mondani Szilem, hogy BÍZZATOK!! ezt mondom most én is :)
Várom a véleményeket :)
2011. január 16., vasárnap
13.fejezet
Sziasztok! Itt is hozom az új fejezetet, amihez nem fűznék sokat hozzá, csak megköszönni akik komiztak az előzőhöz, imádlak titeket (L). És persze Szilemnek (L).
Valamint egy kis apróság, oldalt találjátok a Fő blogom linkjét, ahonnan az összes blogom elérhető, valamint mostantól oda lesznek kiírva hogy mikor melyik blogon lesz friss, tehát azt is ott keressétek. Valamint ha bármi lesz oda írom ki, már van is egy bejegyzés, ha valaki olvasta a Kellan Love Story írásomat azzal kapcsolatban kérném a véleményetek.
Ennyi lenne, jó olvasást, és várom a véleményeket. Pussz: Lizzyke
13.fejezet
/Rob/
A repülőn végig a karjaimba bújva ölelhettem őt magamhoz, persze csak amennyire a helyzet engedte.
Kissé elszundított, így esélyem volt egy kicsit gondolkodni.
Tegnap éjjel először, ha csak remélve, hogy nem hallottam, kimondtam a bűvös szót, amit már nagyon régen, vagy talán még soha senkinek nem mondtam őszintén.
Hogy szeretem őt.
Nem tudom, mit reagálna, ha ezzel a szóval állnék elő neki.
Még magam is megleptem vele, hogy egyáltalán ezt beismertem magamnak.
Igaz, Tomot idézve, kár is tagadnom, mert lerí rólam, hogy odáig vagyok ezért a nőért. De legalább már magam előtt nem tagadom.
Bár nem tudom, milyen vége lesz ennek a dolognak. Mert igaz, most velem jön, nem sokáig lesz velem, utána visszatér a férjéhez. Aki viszont kissé furcsa nekem.
Magától, így önszántából, ha nem is tudja, mi van köztünk, szó szerint a karjaimba üldözi a feleségét. Ez kissé furcsa nekem, de ennek én csak örültem.
Mellesleg reménykedem benne, hogy ez a kis idő, amit Kris velem tölt, segít neki dönteni kettőnkkel kapcsolatban, hátha lesz esélyem meggyőzni, hogyha látszólag azt is mutattam, ez az igazi énem, amit most lát, és rádöbbenteni, hogy ő is engem akar, amit a tetteivel már nem egyszer bizonyított.
És még ott van a fia is. Egyelőre álmodni sem merek arról, hogy miattam elhagyja a férjét, csak reménykedhetem benne, hogy neki is számítani fog ez az idő valamit, én van rá egy csepp esély, hogy lát egy kis esélyt a kapcsolatunkra.
És ha egyszer így lesz, sőt már most is, nemcsak őt akarom. A fiát is nagyon megszerettem. Sosem gondoltam magamra, mint egy apatípusra, de ez a kiskölyök teljesen elvarázsolt. Ugyanolyan elbűvölő, mint az anyukája. És ami a legmeglepőbb, hogy ő is nagyon bír engem.
Akkor érzem magam boldognak és felszabadultnak, ha mind a ketten a közelemben vannak. És most ez, ha csak egy kis időre is, de így lesz.
Volt egy-két percem, amikor nem volt a közelemben, ekkor sikerült beszélnem anyáékkal. Persze ő mindent tudott, amit az úgy nevezett kapcsolatunkat illeti, és apát is nagyjából beavatta.
Nem mondom, hogy nem helyeselték, amit tenni készülök, de megértem őket is. Csak engem féltenek. És ami ezt illeti, kissé én is félek.
Mi lesz, ha ennek vége lesz és Kristen Steve-vel marad, hisz az ő felesége, és nincs jogom azt kérni tőle, hogy hagyja el értem őt. De még a gondolatába is beleőrülök, hogy tudom, ott lebeg a fejem fölött ez a lehetőség is, hogy egyszer el kell engedjem őt, őket.
Most már azt hiszem, képtelen lennék élni nélküle. Ez a nő jelent számomra mindent, akármilyen nyálasan is hangzik a nagy nőcsábász Robert Pattinson szájából.
Anyu beszélt Lizzyékkel is, akik már nagyon várnak minket. Örültem neki, és hálás voltam, amiért nagyjából beavatta a lányokat, nem akarom, hogy véletlen elejtsenek egy megjegyzést vagy bármit, ami Kristennek rosszul esne.
Jó hosszú repülőút után végre újra elmondhattam, hogy itthon vagyok, és Tom is.
Volt egy kis kellemetlenségünk még a Los Angelesi reptéren, amit a fotósoknak köszönhetünk. Igaz még nem mutatták be a Twilightot, de ez hamarosan megtörténik, és már most hatalmas várakozás van a filmre, és persze emiatt már minket, szereplőket is bárhol felismernek. De szerencsére még nem akkora az őrület, mint amire számítanak, ami a film sikerét illeti.
Szerencsére itt, Londonban minden csendes, és sehol egy fotós. Miután leszálltunk, én fogtam meg Rickyt, aki még mindig szunyókált.
Apa és Tom a kocsiba rakták a csomagokat. Lizzy és Vic is ki akartak jönni elénk, de anya inkább megkérte őket, hogy inkább otthon rendezzenek el mindent, mire megyünk.
Egy-két kérésem nekem is volt hozzájuk ezzel kapcsolatban, amit örömmel teljesítettek.
Kristen még mindig zavarban volt kissé, de akárcsak én, anya is biztosította róla, hogy semmi oka.
Kocsiba szálltunk, végig szorosan magam mellett tartva őket, majd elindultunk haza hozzánk.
/Kristen/
Rettentően zavarban voltam Rob családja előtt, hiába biztosítottak róla, hogy az égvilágon semmi okom rá. És hála az égnek, Claire és Richard is mindig nagyon kedvesek voltak velem, és persze a fiam is levette őket a lábáról.
Kissé megijedtem mikor Claire említette, hogy Ricky tiszta olyan, mint Rob volt kicsinek. Csak reméltem, hogy senkinek sem tűnik fel a hasonlóság.
Bár teljes mértékben igaza volt, mert már most is tiszta apja. A szemei, a haja, és az, ahogy így szinte ismeretlenül is, ilyen kicsinek mennyire kötődik Robhoz.
A kocsiban Rob kezét szorongattam idegességemben. A szüleit már ismerem, de a nővéreit még nem. És mi van, ha nem fognak kedvelni?
Úgy izgulok, mint egy tinilány, akit először visz haza a barátja a családjához. Ami kissé máshogy is, de nagyjából így van, egy kis eltéréssel.
- Ne izgulj, a csajok is imádni fognak - suttogta a fülembe.
Ők is imádni fognak. Ezzel az elszólásával ismét emlékeztetett arra, amit éjszaka hallottam, vagy hallani véltem.
Nem voltam benne biztos, hiszen félig már álomba merültem, hogy Rob tényleg kimondta azt a szót, vagy csak képzeltem. Rákérdezni persze nem mertem, így egyelőre marad a bizonytalanság.
De talán jobb is így, hiszen egyelőre nem tudnék mit mondani neki erre. Elég sok minden történt mostanság, és sok dolog van, amit át kell gondoljak.
De ahogy Rob kérte, legalább erre a kis időre elfelejtek mindent és csak a vele, és a fiammal töltött időre fogok gondolni.
Mindemellett persze nem feledkezhetem meg Steve-ről sem, akit azért néha, akármilyen boldog is vagyok most, fel kell majd hívnom, hogy jól vagyunk.
Mikor megérkeztünk Robék hazához, akkor lettem csak igazán ideges.
Tomot korábban tettük ki a lakásánál, de megígérte, holnap majd átjön Robékhoz.
Maga a hely csodálatos volt. Jártam már persze Londonban, de mindig csak futólag egy kis időre. Robék háza pedig már kívülről olyan hangulatos, családias.
A gondolkodásomból az ajtón kiviharzó két szőke lány hozott vissza a valóságba.
Biztos ők Rob nővérei Lizzy és Vic.
Rob végig átkarolta a derekam, míg Ricky az ő karjaiban volt.
A lányok megölelték a szüleiket, majd hozzánk léptek. Rob elengedte a derekam, és amennyire Ricky engedte megölelte a csajokat.
Rob rögtön bemutatott minket egymásnak.
- Örülünk, hogy végre itt vagytok, már sokat hallottunk rólatok - mondta Lizzy.
- És ő az a kis királyfi, akiről szintén hallottunk? Szabad? - kérdezte Vic a fiamra pillantva.
- Persze - mondtam, majd a karjaiba vette a felé nyújtózkodó kisfiam.
- Nálunk ez családi vonás, téged, ahogy engem is, rögtön megkedvelt - mondta büszkén Rob, majd ismét derekam köré fonta karjait.
- De ne álldogáljunk itt, menjünk beljebb - mondta Claire, majd Rob és Richard jöttek utálnunk a csomagokkal.
Bementünk a házba és igazam lett. Egy hihetetlenül barátságos, otthonos ház volt belülről is. És Rob itt nőt fel.
A lányokat rögtön elvarázsolta a fiam, és volt egy olyan érzésem, hogy rendesen el lesz kényeztetve az én kis csöppségem, ha mindenkit ilyen könnyen levesz a lábáról.
- Megmutatom a szobátok, ha gondoljátok - pillantott felém Lizzy.
- Menjünk - mosolyogtam rá, majd Rob is velünk jött a lányokkal, míg Claire-ék is mentek kicsomagolni és valami vacsorát készíteni.
- Te tudod melyik a szobád - nézett Vic Robra, aki csak mosolygott.
- Ez pedig a tiétek - mondta Lizzy, majd benyitott egy szobába, ami Robé mellett volt és vendégszobaként funkcionált.
Belépve a szavam is elakadt. Nem erre számítottam.
Egy csodásan berendezett, szinte az én ízlésem szerint, egy nagy ággyal, mellette kialakítva egy kisebb játszósarok telis-tele játékokkal a fiamnak, és egy kiságy, amiben aludhat.
Biztos voltam benne, hogy ezt Rob intéztette el. Annyira meghatott a viselkedése, és ahogy tényleg igyekszik, hogy mindent megadjon nekem, nekünk.
Időközben ketten maradtunk, a lányok észrevétlenül somfordáltak ki magunkra hagyva minket.
- Ez… Köszönöm - pillantottam Robra, aki mosolyogva figyelt.
Alig akartam elhinni, hogy ez az a férfi, akinek megismerem. Annyira más, és annyira könnyen bele lehet szeretni. De mi tagadás, imádom ezt az énjét.
Másfelől pedig kicsit nem is, mert ez túlságosan tetszik, és félek, hogy ezek után képtelen leszek elengedni őt, bár neki biztos ez a célja, és mi tagadás, remekül csinálja.
Közelebb léptem hozzá, karjait rögtön körém kulcsolva vont magához, míg az enyémeket a nyaka köré tekertem.
- Köszönöm - suttogtam a fülébe, majd lefelé haladva végigcsókoltam a nyakát, elérve ajkaiig.
Rögtön utánuk kapott, hogy édesnél édesebb csókjával kényeztessen.
Most ebben a pillanatban voltam biztos benne, hogy képtelen leszek elengedni ezt a pasit. Tudom, hogy Steve-re is gondolnom kellene, hiszen sokkal tartozom neki, és ő a férjem, de ezekben a pillanatokban képtelen voltam.
Igaz megbeszéltük, erre az időre, míg itt vagyunk, nem gondolunk semmire. Ha hazamegyünk és visszatérünk a valóságba, akkor viszont el kell gondolkodjak, hogyan tovább.
Ezzel viszont nem akartam elrontani ezt a csodás pillanatot, így igyekeztem ezeket a gondolatokat kizárni a fejemből.
Torokköszörülésre lettünk figyelmesek, majd egy kisebb csókot lehelve ajkaimra váltunk el egymástól.
- Ne haragudjatok, de azt hiszem, a kisherceg kezd éhes lenni, és gondolom fürdenie is kell - pillantott ránk Lizzy.
- Persze, jössz a mamához? - nyújtottam felé a karom, de kisfiam ismét meglepett.
Egyenesen a mellettem lépkedő Rob felé nyújtózott.
- Te kis áruló - mosolyogtam a kisfiamra, akit végül Rob vett a karjaiba.
Lementünk a konyhába, ahol Claire már adta is Rob kezébe a cumisüveget, aki leült a fiammal a nappaliban és megetette.
Szinte ámulattal figyeltem őket.
Ekkor tört rám ismét a bűntudat. Ezúttal Rob miatt.
Korábban biztos voltam benne, az akkori benyomásom alapján róla, hogy nem fogom elmondani neki az igazat, de most már kételkedem ebben.
Bűntudatom van, hogy elveszem tőle a jogot, hogy tudja, ez a csöppség, akit annyira megszeretett, és akit most is a karjaiban tart, a fia.
Egyelőre az ezzel kapcsolatos döntést is elhalasztottam, csak kiélvezve a pillanatokat.
Akárcsak én, a lányok is csodálattal nézték a testvérüket.
- Ejnye, öcsi, ki gondolta volna, hogy egyszer így látunk, egy gyerekkel a kezedben - mosolygott Vic.
- Egyszer mindent el kell kezdeni - mondta Rob, majd ismét Rickynek szentelte a figyelmét.
Később, az etetés és büfiztetés után rögtön a fürdő felé mentünk, ahol meg sem kellett lepődnöm elő volt készítve egy kis fürdető kád a fiamnak.
Rob kissé lejjebb vetkőzött egy pólóra, majd vizet engedett, míg én Rickyt vetkőztettem.
- Szabad? - kérdezte egy csibészes mosollyal, majd átadtam neki a kicsit, akit a kádba ültetett.
Ricky megérezve a vizet, hatalmas pancsolásba kezdett, ezzel teljesen beterítve az őt fürdető Robot, de ő nagyon élvezte, én pedig a látványt.
Claire az ajtó mögül lesett be, és mosolyogva figyelte a fiát.
A fürdetés után alvóruhába öltöztettük a kisherceget, aki pillanatok alatt merült álomba a kiságyában.
- Zuhanyozz le te is, hosszú volt a nap, én még benézek a lányokhoz - mondta Rob.
- Rendben, és köszönöm - mosolyogtam rá.
- Nincs mit - mondta, majd egy csókot lehelt ajkamra.
Egy darabig még csodáltam a kicsikémet, majd fogtam valami pizsama szerűséget és a fürdőbe vonultam.
Kifelé jövet Lizzybe botlottam, aki szólt, hogy Rob már a szobájában van, és megkérdezte holnap nem lenne-e kedvem bemenni vele és Vickel a városba.
Örömmel mentem bele, addig ő már beszélt Claire-rel, aki szintén velünk jön, a fiúk pedig itthon maradnak.
Visszamentem a szobámba, de nem tudtam elaludni. Hiányzott valami, vagy jobban mondva valaki. Ő.
Mielőtt lefeküdtem volna, beszéltem Ashleyvel, aki rögtön kérdezősködött, de megígértem, hogy majd holnap felhívom, és mindent elmesélek. Steve-et is majd holnap hívom fel.
De nem akartam a fiam sem magára hagyni, hiába aludt.
Égett még nálam a villany, amikor halkan nyílt az ajtó.
- Én itt alszom majd vele, figyelek rá, te menj csak át hozzá - mondta Vic mosolyogva.
- De én…
- Ne aggódj, menj csak vigyázok a kishercegre, na, indulás - mondta, majd elhelyezkedett az ágyamon.
- Köszönöm - pillantottam rá hálásan, majd egy puszit adtam kisfiam arcára, és csendben Rob szobája felé lépkedtem.
Igaz, nem hívott, de remélem, nem zavarja, hogy átjövök hozzá.
Halkan nyitottam be a szobába, ahol a hold megvilágította szobában ő láthatóan már aludt.
Megálltam az ajtóban, de megtorpantam. Egy ideig csak néztem őt, mikor megszólalt.
- Idejössz végre mellém? - kérdezte, de hallottam mosolyogni közben
Nem válaszoltam, csak elmosolyodtam, és felé lépdeltem, miközben felemelte a takarót hogy bebújhassak mellé.
Lefeküdtem, majd betakart minket, és szorosan a mellkasához préseltem magam.
Csókot lehelt a nyakamra, és boldogan bújtam hozzá.
Boldogan simultam hozzá, majd együtt egymás karjaiban merültünk az álmok tengerébe, csodás együtt töltött napok elé nézve. Egyelőre…
Tessék komizni :)
Valamint egy kis apróság, oldalt találjátok a Fő blogom linkjét, ahonnan az összes blogom elérhető, valamint mostantól oda lesznek kiírva hogy mikor melyik blogon lesz friss, tehát azt is ott keressétek. Valamint ha bármi lesz oda írom ki, már van is egy bejegyzés, ha valaki olvasta a Kellan Love Story írásomat azzal kapcsolatban kérném a véleményetek.
Ennyi lenne, jó olvasást, és várom a véleményeket. Pussz: Lizzyke
13.fejezet
/Rob/
A repülőn végig a karjaimba bújva ölelhettem őt magamhoz, persze csak amennyire a helyzet engedte.
Kissé elszundított, így esélyem volt egy kicsit gondolkodni.
Tegnap éjjel először, ha csak remélve, hogy nem hallottam, kimondtam a bűvös szót, amit már nagyon régen, vagy talán még soha senkinek nem mondtam őszintén.
Hogy szeretem őt.
Nem tudom, mit reagálna, ha ezzel a szóval állnék elő neki.
Még magam is megleptem vele, hogy egyáltalán ezt beismertem magamnak.
Igaz, Tomot idézve, kár is tagadnom, mert lerí rólam, hogy odáig vagyok ezért a nőért. De legalább már magam előtt nem tagadom.
Bár nem tudom, milyen vége lesz ennek a dolognak. Mert igaz, most velem jön, nem sokáig lesz velem, utána visszatér a férjéhez. Aki viszont kissé furcsa nekem.
Magától, így önszántából, ha nem is tudja, mi van köztünk, szó szerint a karjaimba üldözi a feleségét. Ez kissé furcsa nekem, de ennek én csak örültem.
Mellesleg reménykedem benne, hogy ez a kis idő, amit Kris velem tölt, segít neki dönteni kettőnkkel kapcsolatban, hátha lesz esélyem meggyőzni, hogyha látszólag azt is mutattam, ez az igazi énem, amit most lát, és rádöbbenteni, hogy ő is engem akar, amit a tetteivel már nem egyszer bizonyított.
És még ott van a fia is. Egyelőre álmodni sem merek arról, hogy miattam elhagyja a férjét, csak reménykedhetem benne, hogy neki is számítani fog ez az idő valamit, én van rá egy csepp esély, hogy lát egy kis esélyt a kapcsolatunkra.
És ha egyszer így lesz, sőt már most is, nemcsak őt akarom. A fiát is nagyon megszerettem. Sosem gondoltam magamra, mint egy apatípusra, de ez a kiskölyök teljesen elvarázsolt. Ugyanolyan elbűvölő, mint az anyukája. És ami a legmeglepőbb, hogy ő is nagyon bír engem.
Akkor érzem magam boldognak és felszabadultnak, ha mind a ketten a közelemben vannak. És most ez, ha csak egy kis időre is, de így lesz.
Volt egy-két percem, amikor nem volt a közelemben, ekkor sikerült beszélnem anyáékkal. Persze ő mindent tudott, amit az úgy nevezett kapcsolatunkat illeti, és apát is nagyjából beavatta.
Nem mondom, hogy nem helyeselték, amit tenni készülök, de megértem őket is. Csak engem féltenek. És ami ezt illeti, kissé én is félek.
Mi lesz, ha ennek vége lesz és Kristen Steve-vel marad, hisz az ő felesége, és nincs jogom azt kérni tőle, hogy hagyja el értem őt. De még a gondolatába is beleőrülök, hogy tudom, ott lebeg a fejem fölött ez a lehetőség is, hogy egyszer el kell engedjem őt, őket.
Most már azt hiszem, képtelen lennék élni nélküle. Ez a nő jelent számomra mindent, akármilyen nyálasan is hangzik a nagy nőcsábász Robert Pattinson szájából.
Anyu beszélt Lizzyékkel is, akik már nagyon várnak minket. Örültem neki, és hálás voltam, amiért nagyjából beavatta a lányokat, nem akarom, hogy véletlen elejtsenek egy megjegyzést vagy bármit, ami Kristennek rosszul esne.
Jó hosszú repülőút után végre újra elmondhattam, hogy itthon vagyok, és Tom is.
Volt egy kis kellemetlenségünk még a Los Angelesi reptéren, amit a fotósoknak köszönhetünk. Igaz még nem mutatták be a Twilightot, de ez hamarosan megtörténik, és már most hatalmas várakozás van a filmre, és persze emiatt már minket, szereplőket is bárhol felismernek. De szerencsére még nem akkora az őrület, mint amire számítanak, ami a film sikerét illeti.
Szerencsére itt, Londonban minden csendes, és sehol egy fotós. Miután leszálltunk, én fogtam meg Rickyt, aki még mindig szunyókált.
Apa és Tom a kocsiba rakták a csomagokat. Lizzy és Vic is ki akartak jönni elénk, de anya inkább megkérte őket, hogy inkább otthon rendezzenek el mindent, mire megyünk.
Egy-két kérésem nekem is volt hozzájuk ezzel kapcsolatban, amit örömmel teljesítettek.
Kristen még mindig zavarban volt kissé, de akárcsak én, anya is biztosította róla, hogy semmi oka.
Kocsiba szálltunk, végig szorosan magam mellett tartva őket, majd elindultunk haza hozzánk.
/Kristen/
Rettentően zavarban voltam Rob családja előtt, hiába biztosítottak róla, hogy az égvilágon semmi okom rá. És hála az égnek, Claire és Richard is mindig nagyon kedvesek voltak velem, és persze a fiam is levette őket a lábáról.
Kissé megijedtem mikor Claire említette, hogy Ricky tiszta olyan, mint Rob volt kicsinek. Csak reméltem, hogy senkinek sem tűnik fel a hasonlóság.
Bár teljes mértékben igaza volt, mert már most is tiszta apja. A szemei, a haja, és az, ahogy így szinte ismeretlenül is, ilyen kicsinek mennyire kötődik Robhoz.
A kocsiban Rob kezét szorongattam idegességemben. A szüleit már ismerem, de a nővéreit még nem. És mi van, ha nem fognak kedvelni?
Úgy izgulok, mint egy tinilány, akit először visz haza a barátja a családjához. Ami kissé máshogy is, de nagyjából így van, egy kis eltéréssel.
- Ne izgulj, a csajok is imádni fognak - suttogta a fülembe.
Ők is imádni fognak. Ezzel az elszólásával ismét emlékeztetett arra, amit éjszaka hallottam, vagy hallani véltem.
Nem voltam benne biztos, hiszen félig már álomba merültem, hogy Rob tényleg kimondta azt a szót, vagy csak képzeltem. Rákérdezni persze nem mertem, így egyelőre marad a bizonytalanság.
De talán jobb is így, hiszen egyelőre nem tudnék mit mondani neki erre. Elég sok minden történt mostanság, és sok dolog van, amit át kell gondoljak.
De ahogy Rob kérte, legalább erre a kis időre elfelejtek mindent és csak a vele, és a fiammal töltött időre fogok gondolni.
Mindemellett persze nem feledkezhetem meg Steve-ről sem, akit azért néha, akármilyen boldog is vagyok most, fel kell majd hívnom, hogy jól vagyunk.
Mikor megérkeztünk Robék hazához, akkor lettem csak igazán ideges.
Tomot korábban tettük ki a lakásánál, de megígérte, holnap majd átjön Robékhoz.
Maga a hely csodálatos volt. Jártam már persze Londonban, de mindig csak futólag egy kis időre. Robék háza pedig már kívülről olyan hangulatos, családias.
A gondolkodásomból az ajtón kiviharzó két szőke lány hozott vissza a valóságba.
Biztos ők Rob nővérei Lizzy és Vic.
Rob végig átkarolta a derekam, míg Ricky az ő karjaiban volt.
A lányok megölelték a szüleiket, majd hozzánk léptek. Rob elengedte a derekam, és amennyire Ricky engedte megölelte a csajokat.
Rob rögtön bemutatott minket egymásnak.
- Örülünk, hogy végre itt vagytok, már sokat hallottunk rólatok - mondta Lizzy.
- És ő az a kis királyfi, akiről szintén hallottunk? Szabad? - kérdezte Vic a fiamra pillantva.
- Persze - mondtam, majd a karjaiba vette a felé nyújtózkodó kisfiam.
- Nálunk ez családi vonás, téged, ahogy engem is, rögtön megkedvelt - mondta büszkén Rob, majd ismét derekam köré fonta karjait.
- De ne álldogáljunk itt, menjünk beljebb - mondta Claire, majd Rob és Richard jöttek utálnunk a csomagokkal.
Bementünk a házba és igazam lett. Egy hihetetlenül barátságos, otthonos ház volt belülről is. És Rob itt nőt fel.
A lányokat rögtön elvarázsolta a fiam, és volt egy olyan érzésem, hogy rendesen el lesz kényeztetve az én kis csöppségem, ha mindenkit ilyen könnyen levesz a lábáról.
- Megmutatom a szobátok, ha gondoljátok - pillantott felém Lizzy.
- Menjünk - mosolyogtam rá, majd Rob is velünk jött a lányokkal, míg Claire-ék is mentek kicsomagolni és valami vacsorát készíteni.
- Te tudod melyik a szobád - nézett Vic Robra, aki csak mosolygott.
- Ez pedig a tiétek - mondta Lizzy, majd benyitott egy szobába, ami Robé mellett volt és vendégszobaként funkcionált.
Belépve a szavam is elakadt. Nem erre számítottam.
Egy csodásan berendezett, szinte az én ízlésem szerint, egy nagy ággyal, mellette kialakítva egy kisebb játszósarok telis-tele játékokkal a fiamnak, és egy kiságy, amiben aludhat.
Biztos voltam benne, hogy ezt Rob intéztette el. Annyira meghatott a viselkedése, és ahogy tényleg igyekszik, hogy mindent megadjon nekem, nekünk.
Időközben ketten maradtunk, a lányok észrevétlenül somfordáltak ki magunkra hagyva minket.
- Ez… Köszönöm - pillantottam Robra, aki mosolyogva figyelt.
Alig akartam elhinni, hogy ez az a férfi, akinek megismerem. Annyira más, és annyira könnyen bele lehet szeretni. De mi tagadás, imádom ezt az énjét.
Másfelől pedig kicsit nem is, mert ez túlságosan tetszik, és félek, hogy ezek után képtelen leszek elengedni őt, bár neki biztos ez a célja, és mi tagadás, remekül csinálja.
Közelebb léptem hozzá, karjait rögtön körém kulcsolva vont magához, míg az enyémeket a nyaka köré tekertem.
- Köszönöm - suttogtam a fülébe, majd lefelé haladva végigcsókoltam a nyakát, elérve ajkaiig.
Rögtön utánuk kapott, hogy édesnél édesebb csókjával kényeztessen.
Most ebben a pillanatban voltam biztos benne, hogy képtelen leszek elengedni ezt a pasit. Tudom, hogy Steve-re is gondolnom kellene, hiszen sokkal tartozom neki, és ő a férjem, de ezekben a pillanatokban képtelen voltam.
Igaz megbeszéltük, erre az időre, míg itt vagyunk, nem gondolunk semmire. Ha hazamegyünk és visszatérünk a valóságba, akkor viszont el kell gondolkodjak, hogyan tovább.
Ezzel viszont nem akartam elrontani ezt a csodás pillanatot, így igyekeztem ezeket a gondolatokat kizárni a fejemből.
Torokköszörülésre lettünk figyelmesek, majd egy kisebb csókot lehelve ajkaimra váltunk el egymástól.
- Ne haragudjatok, de azt hiszem, a kisherceg kezd éhes lenni, és gondolom fürdenie is kell - pillantott ránk Lizzy.
- Persze, jössz a mamához? - nyújtottam felé a karom, de kisfiam ismét meglepett.
Egyenesen a mellettem lépkedő Rob felé nyújtózott.
- Te kis áruló - mosolyogtam a kisfiamra, akit végül Rob vett a karjaiba.
Lementünk a konyhába, ahol Claire már adta is Rob kezébe a cumisüveget, aki leült a fiammal a nappaliban és megetette.
Szinte ámulattal figyeltem őket.
Ekkor tört rám ismét a bűntudat. Ezúttal Rob miatt.
Korábban biztos voltam benne, az akkori benyomásom alapján róla, hogy nem fogom elmondani neki az igazat, de most már kételkedem ebben.
Bűntudatom van, hogy elveszem tőle a jogot, hogy tudja, ez a csöppség, akit annyira megszeretett, és akit most is a karjaiban tart, a fia.
Egyelőre az ezzel kapcsolatos döntést is elhalasztottam, csak kiélvezve a pillanatokat.
Akárcsak én, a lányok is csodálattal nézték a testvérüket.
- Ejnye, öcsi, ki gondolta volna, hogy egyszer így látunk, egy gyerekkel a kezedben - mosolygott Vic.
- Egyszer mindent el kell kezdeni - mondta Rob, majd ismét Rickynek szentelte a figyelmét.
Később, az etetés és büfiztetés után rögtön a fürdő felé mentünk, ahol meg sem kellett lepődnöm elő volt készítve egy kis fürdető kád a fiamnak.
Rob kissé lejjebb vetkőzött egy pólóra, majd vizet engedett, míg én Rickyt vetkőztettem.
- Szabad? - kérdezte egy csibészes mosollyal, majd átadtam neki a kicsit, akit a kádba ültetett.
Ricky megérezve a vizet, hatalmas pancsolásba kezdett, ezzel teljesen beterítve az őt fürdető Robot, de ő nagyon élvezte, én pedig a látványt.
Claire az ajtó mögül lesett be, és mosolyogva figyelte a fiát.
A fürdetés után alvóruhába öltöztettük a kisherceget, aki pillanatok alatt merült álomba a kiságyában.
- Zuhanyozz le te is, hosszú volt a nap, én még benézek a lányokhoz - mondta Rob.
- Rendben, és köszönöm - mosolyogtam rá.
- Nincs mit - mondta, majd egy csókot lehelt ajkamra.
Egy darabig még csodáltam a kicsikémet, majd fogtam valami pizsama szerűséget és a fürdőbe vonultam.
Kifelé jövet Lizzybe botlottam, aki szólt, hogy Rob már a szobájában van, és megkérdezte holnap nem lenne-e kedvem bemenni vele és Vickel a városba.
Örömmel mentem bele, addig ő már beszélt Claire-rel, aki szintén velünk jön, a fiúk pedig itthon maradnak.
Visszamentem a szobámba, de nem tudtam elaludni. Hiányzott valami, vagy jobban mondva valaki. Ő.
Mielőtt lefeküdtem volna, beszéltem Ashleyvel, aki rögtön kérdezősködött, de megígértem, hogy majd holnap felhívom, és mindent elmesélek. Steve-et is majd holnap hívom fel.
De nem akartam a fiam sem magára hagyni, hiába aludt.
Égett még nálam a villany, amikor halkan nyílt az ajtó.
- Én itt alszom majd vele, figyelek rá, te menj csak át hozzá - mondta Vic mosolyogva.
- De én…
- Ne aggódj, menj csak vigyázok a kishercegre, na, indulás - mondta, majd elhelyezkedett az ágyamon.
- Köszönöm - pillantottam rá hálásan, majd egy puszit adtam kisfiam arcára, és csendben Rob szobája felé lépkedtem.
Igaz, nem hívott, de remélem, nem zavarja, hogy átjövök hozzá.
Halkan nyitottam be a szobába, ahol a hold megvilágította szobában ő láthatóan már aludt.
Megálltam az ajtóban, de megtorpantam. Egy ideig csak néztem őt, mikor megszólalt.
- Idejössz végre mellém? - kérdezte, de hallottam mosolyogni közben
Nem válaszoltam, csak elmosolyodtam, és felé lépdeltem, miközben felemelte a takarót hogy bebújhassak mellé.
Lefeküdtem, majd betakart minket, és szorosan a mellkasához préseltem magam.
Csókot lehelt a nyakamra, és boldogan bújtam hozzá.
Boldogan simultam hozzá, majd együtt egymás karjaiban merültünk az álmok tengerébe, csodás együtt töltött napok elé nézve. Egyelőre…
Tessék komizni :)
2011. január 9., vasárnap
12.fejezet
12.fejezet
/Kristen/
Nyakamról áttért ajkaimra, hogy egy vérforraló csókban részesítsen, és ezzel is próbáljon meggyőzni.
- Velem jöttök? - kérdezte tőlem elszakadva.
Egy pici félelmet és bizonytalanságot, talán egy kis reménnyel keveredve láttam a szemében. Ahogy én is mindennél jobban vágyok erre. De mindemellett nagyon félek is.
Félek, hogy az az idő, amit ott töltenénk vele, még közelebb vinne hozzá, még jobban belebonyolódnánk, és utána csak még fájdalmasabb lenne elengedni egymást.
Ezeket a gondolataimat vele is megosztottam.
- Nem érdekel. Veled akarok lenni, ameddig csak lehet. Kérlek - nézett ismét a szemembe, néha pedig a karjaimban tartott fiamra pillantott.
Egyrészt nem tudom, miért, de Stevenek sem lenne kifogása ellene. Akkor miért nem engedek magamnak? - kérdeztem magamtól, majd kimondtam a választ.
- Rendben, veled megyünk - pillantottam Rickyre, majd felnéztem Robra, akinek hatalmas mosoly ült ki az arcára, miközben a szemei csak úgy csillogtak.
Válasz helyett ismét magához ölelt bennünket, és gyengéd csókban részesített.
- Köszönöm - suttogta, miközben egy csókot lehelt a nyakamra.
Fogta a cuccaimat, és a derekamat szorosan tartva visszavezetett a házba.
Párnákból készített Rickynek egy kis kuckót a nappaliban, majd maga mellé húzott a kanapéra.
- Tudom, hogy az elején nem úgy viselkedtem, ahogy kellett volna, de féltem megmutatni azt, aki tényleg vagyok. De egyre fontosabb lettél nekem, és egyenlőre ezzel a kicsivel is megelégszem, amit kaphatok belőled - mondta ki az érzéseit.
- Örülök, hogy láthattam ezt az igazi éned, ez jobban tetszik, mint a nőcsábász, aki el akart csábítani. De ezután csak még rosszabb lesz. Távol kellene maradnunk egymástól, mert előbb utóbb vége lesz és…
- Tudom, de képtelen vagyok meglenni, ha nem vagy a közelemben. Egyelőre ne gondoljunk másra, csak az előttünk álló két hétre. Később ráérünk ezen agyalni. Most csak erre gondoljunk - kérte, majd a derekamnál fogva magához húzott.
Most én voltam az, aki kezdeményezte a csókot. Nyelvünk egymásra találásával édes táncban kezdett, és ismét boldognak éreztem magam. Az Ő karjaiban.
Kelletlenül, de elszakadtam tőle, hogy felhívjam Ashleyt, hogy mégsem megyek hozzá.
Kimentem a kertbe telefonálni, addig Rob a szőnyegre feküdt és a fiammal, a fiunkkal játszott.
Tárcsáztam Ashleyt, és röviden mindent elmondtam neki.
- Sejtettem, hogy meggondolod magad. Tedd azt, amit szeretnél, és menj vele, de ha hazajössz, mindent el kell mesélned. Nem akarlak elszomorítani, de tudod, hogy ezután csak még rosszabb lesz, ha el kell válnod tőle?
- Tudom. És ő is tudja, de ahogy ő, én sem akarok most erre gondolni, csak vele lenni. Teljesen megváltozott a véleményem és az érzéseim is iránta, mióta az igazi Robot ismerem, és félek, hogy képes lennék bele…
- Beleszeretni - fejezte be Ashley helyettem, amit nem mertem kimondani. - Attól félek ezzel elkéstél. Elkéstetek, ugyanis rendesen egymásba bonyolódtatok. De majd meglátjátok, mi sül ki ebből az utazásból, és utána döntötök - mondta barátnőm, majd elköszönt tőlem és letettük.
- Visszamentem Robhoz, aki még mindig Rickyvel játszott. Annyira édesek voltak együtt, teljesen meghatott a látvány. És az, hogy a fiam is mennyire megszerette őt.
Lefeküdtem melléjük, majd Rob hirtelen felpattant. Értetlenül néztem, de csak a mobiljáért ment.
Először nem értettem, de végül rájöttem, mire készül. Visszafeküdt mellénk és egy képet készített rólam és a fiamról.
- Hogyha már nem leszel velem - mondta kissé szomorúan majd a képre nézett.
- Gyere ide - húztam magamhoz, és egy csókot adtam a szájára. - Most ne gondolj erre. Itt vagyok, Veled.
- Igazad van - mondta immár mosolyogva, majd mellénk feküdt, és összeügyeskedett egy képet hármunkról.
Ahogy a képet csodálta, fantasztikus érzések öntöttek. Azon gondolkoztam, milyen más lenne, ha Rob lenne a férjem, és ha tudná, hogy ez a csöppség, akit annyira megszeretett az ő fia.
- Most én vagyok az aki szeretnék ebből egyet - mondtam, majd később elküldte nekem a képet, amit felváltotta a korábbit, és akárhányszor csak a telefonomra pillantottam, ezt a képet csodálhattam.
Hihetetlenül boldognak és felszabadultnak éreztem magam mellette. Fantasztikusan telt a délutánunk, este pedig megjöttek Tomék Rob szüleivel.
Kissé féltem, hogy mit fognak szólni, hogy én is velük tartok. De rögtön meglepődtem, amint ők is örömmel fogadták a hírt. Valamiért volt egy olyan sejtésem, hogy ők is be vannak avatva ebbe a dologba, ami köztünk van. Legalábbis Tom és Claire biztosan, aki szintén odáig volt Rickyért.
Míg én a konyhában voltam Claire-rel, a fiúk a nappaliban.
- A fiad annyira hasonlít az én Robertemre. Mintha csak őt látnám kiskorában - mondta, ezzel a frászt hozva rám.
Csak reméltem, hogy nem kombinál tovább, és eszébe sem jutott, hogy a fiának bármi köze lehet az én fiamhoz.
- Tudod, még soha nem láttam ilyen boldognak a fiam, és igaz, nem rám tartozik, és elég bonyolult a kapcsolatotok, de remélem, meg tudjátok oldani, és jó vége lesz. Nagyon szeret téged a fiam, és mi is megkedveltünk, remélem, ez idő alatt, míg együtt lesztek, találtok valami megoldást erre.
- Én…
- Ne aggódj, a fiammal mindent megbeszélünk.
- Én sem tudom mi lesz, de ő is nagyon fontos nekem, de nem olyan egyszerű, és azt hiszem, ezután nehéz döntések előtt állok, de azt is tudom, hogy már nem tudnék meglenni nélküle, a közelsége nélkül.
- Azt látom kicsim, és megértelek. Sajnos rossz helyen és időben találkoztatok, de biztos vagyok benne, hogy meg tudjátok oldani, és egy ilyen kapcsolatnak nem lehet vége, de ez a ti dolgotok. Mi Rob mellett vagyunk, és mi is örülünk, hogy velünk jöttök - mondta Claire, majd hálásan pillantottam rá.
Rob ekkor lépett be a konyhába Rickyvel a karjaiban.
Rögtön mellém lépett és magához vont, majd egy rövid kis csókot kaptam tőle.
Ettől rettentően zavarba jöttem, főleg Claire előtt, aki biztosított róla, hogy nincs miért.
- Azt hiszem a kis herceg is éhes - mondta Rob a fiamra pillantva.
Ők is asztalhoz ültek, míg én Rickyt etettem meg, majd csatlakoztam hozzájuk. Ricky korán elaludt ezúttal Rob szobájában.
Richard és Tom is örültek, hogy velük megyünk. És ha minden igaz, holnapután irány London.
A másnap hihetetlen gyorsasággal, és igen eseménydúsan telt el.
Rob mindent elintézett az utazásra, délután pedig hazavitt, hogy összecsomagoljak magunknak. A nála töltött idő után szinte már furcsa volt hazajönni az igazi otthonomba.
Rickyre addig a szülei vigyáztak.
Összecsomagoltam, majd átvittük a dolgainkat hozzá, ahol Robra is várt egy kis pakolás, amiben persze férfi létére ráfért egy kis segítség.
És Steve-vel is beszéltem, aki örült, hogy mégis elmegyek, mondván hogy addig is, amíg nincs velünk, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás.
Még mindig nem értettem őt, miért űz úgymond ennyire Rob felé, de akármennyire is törtem a fejem, nem találtam rá magyarázatott. De egyelőre nem is akartam erre gondolni, csak az előttünk álló napokra.
Estére mindennel kész voltunk. Rickyt Rob szobájában fektettük le, ahol, míg mi odavoltunk, Tomék beszereztek egy kiságyat Ricyknek, így ő abban aludt Rob ágya mellett.
Lezuhanyoztam, majd mire visszaértem a szobába Rob az ágyban feküdt és a fiamat nézte, aki édesen szunyókált.
Elé feküdtem, és szorosan magához húzott miközben egy csókot lehelt a nyakamra.
Mint mindig most is remegtem az érintéseitől és a csókjaitól.
Kezei a derekamról a mellem felé haladtak. Óvatosan becsúsztatta őket a hálóingem alá, majd megszorította az egyik mellem, amiért egy jóleső sóhajt csikart ki belőlem.
- Rob, ne itt… - értem miközben ő nem hagyta abba, amit művelt.
- Miért ne? Kívánlak - mormolta, miközben a nyakamon éreztem ajkait.
- Nem azt mondtam, hogy ne, csak azt, hogy ne itt - nyögtem ki nehezen.
- Alszik, mi pedig majd csendben leszünk - mondta, majd egy pillanat alatt fordított a helyzetünkön. Én alatta feküdtem, miközben ő volt felül, és legközelebb már csak arra eszméltem, amint a hálóingem leveszi rólam, és a melleimre veti magát.
Rajta csak bokszer volt, míg én már meztelen voltam. A melleim kényeztette, miközben én a hajában markolta tűrtem, és igyekeztem a lehetetlen megtenni, csendben tűrni ezt.
Ujjai eközben a lábam közé tévedtek. Amint megéreztem őket magamban, rögtön magamhoz rántottam és csókolni kezdtem, igyekezve ezzel elnyomni a belőlem kikívánkozó hangokat.
Ujjai sebesen űztek a mindent elsöprő robbanás felé, miközben volt annyi lélekjelenlétem, és viszonoztam a nekem nyújtott örömöket.
Benyúltam a bokszerébe, és kezembe vettem merev férfiasságát. Most ő volt az, aki morgásokkal jutalmazta, amint mozogni kezdtem rajta.
Mielőtt azonban mindketten a mennyekbe repültünk voltak, kihúzta belőlem az ujjait, elvéve a kezem magáról, megszabadult a még közénk álló zavaró ruhadarabjától, és ujjai helyére férfiasságát küldte.
Fantasztikus, mámorító érzés volt, amikor teljesen elmerült bennem. Csókkal igyekeztünk elnyomni a hangokat, amik ekkor kikívánkoztak belőlünk.
Ez a szeretkezésünk annyira más volt, mint az eddigiek. Felszabadultnak, és végre nyugodtan adtam magam át neki, nem törődve, mi lesz ezután, csak a pillanatnak élve.
Szenvedélyes is, de ugyanakkor mérhetetlenül gyengéd volt velem, miközben végig arra figyelt, hogy nekem jó legyen, ezzel háttérbe szorítva a saját vágyait.
Lassan, szenvedélyesen mozgott bennem, miközben a melleim csókolgatta, én pedig ott simogattam ahol csak értem.
Egyre kínzóbbá vált ez a lassú mozgás, így a fenekébe markolva igyekeztem gyorsabb mozgásra ösztönözni.
Őrjítő lökésekkel sodort minket a beteljesülés felé, miközben hol csókkal, hol egymás nyakába, vállába harapva igyekeztünk elnyomni élvezetünk hangjait.
Nyugodtan mondhatom, hogy még soha nem voltam ilyen boldog, mint ennek a férfinak a karjaiban.
Néhány heves lökéssel, szinte egyszerre léptük át a mennyek édes kapuját, és mámorító csókokkal köszöntve ezt.
Kihúzódott belőlem, majd hanyatt fordulva, verítéktől nedved testem a mellkasára vonta.
Ajkaira hajoltam, és egy mindennél édesebb csókkal köszöntem meg szavak nélkül az imént átélteket.
Izgatottan várva a holnapot, édes cirógatások és simogatások közepette nyomott el az álom Rob karjaiban, miközben már félálomban még hallottam őt egy szót mormolni: Szeretlek…
Tessék komizni :)
Nem lett most olyan hosszú, de azért remélem tetszeni fog, az érdekességeket majd Londonra tartogatom:XD, és aki esetleg olvassa a novelláim, ha minden jól megy ma lesz új, de addig is feltettem oda egy szavazást tessék kattolni :)
/Kristen/
Nyakamról áttért ajkaimra, hogy egy vérforraló csókban részesítsen, és ezzel is próbáljon meggyőzni.
- Velem jöttök? - kérdezte tőlem elszakadva.
Egy pici félelmet és bizonytalanságot, talán egy kis reménnyel keveredve láttam a szemében. Ahogy én is mindennél jobban vágyok erre. De mindemellett nagyon félek is.
Félek, hogy az az idő, amit ott töltenénk vele, még közelebb vinne hozzá, még jobban belebonyolódnánk, és utána csak még fájdalmasabb lenne elengedni egymást.
Ezeket a gondolataimat vele is megosztottam.
- Nem érdekel. Veled akarok lenni, ameddig csak lehet. Kérlek - nézett ismét a szemembe, néha pedig a karjaimban tartott fiamra pillantott.
Egyrészt nem tudom, miért, de Stevenek sem lenne kifogása ellene. Akkor miért nem engedek magamnak? - kérdeztem magamtól, majd kimondtam a választ.
- Rendben, veled megyünk - pillantottam Rickyre, majd felnéztem Robra, akinek hatalmas mosoly ült ki az arcára, miközben a szemei csak úgy csillogtak.
Válasz helyett ismét magához ölelt bennünket, és gyengéd csókban részesített.
- Köszönöm - suttogta, miközben egy csókot lehelt a nyakamra.
Fogta a cuccaimat, és a derekamat szorosan tartva visszavezetett a házba.
Párnákból készített Rickynek egy kis kuckót a nappaliban, majd maga mellé húzott a kanapéra.
- Tudom, hogy az elején nem úgy viselkedtem, ahogy kellett volna, de féltem megmutatni azt, aki tényleg vagyok. De egyre fontosabb lettél nekem, és egyenlőre ezzel a kicsivel is megelégszem, amit kaphatok belőled - mondta ki az érzéseit.
- Örülök, hogy láthattam ezt az igazi éned, ez jobban tetszik, mint a nőcsábász, aki el akart csábítani. De ezután csak még rosszabb lesz. Távol kellene maradnunk egymástól, mert előbb utóbb vége lesz és…
- Tudom, de képtelen vagyok meglenni, ha nem vagy a közelemben. Egyelőre ne gondoljunk másra, csak az előttünk álló két hétre. Később ráérünk ezen agyalni. Most csak erre gondoljunk - kérte, majd a derekamnál fogva magához húzott.
Most én voltam az, aki kezdeményezte a csókot. Nyelvünk egymásra találásával édes táncban kezdett, és ismét boldognak éreztem magam. Az Ő karjaiban.
Kelletlenül, de elszakadtam tőle, hogy felhívjam Ashleyt, hogy mégsem megyek hozzá.
Kimentem a kertbe telefonálni, addig Rob a szőnyegre feküdt és a fiammal, a fiunkkal játszott.
Tárcsáztam Ashleyt, és röviden mindent elmondtam neki.
- Sejtettem, hogy meggondolod magad. Tedd azt, amit szeretnél, és menj vele, de ha hazajössz, mindent el kell mesélned. Nem akarlak elszomorítani, de tudod, hogy ezután csak még rosszabb lesz, ha el kell válnod tőle?
- Tudom. És ő is tudja, de ahogy ő, én sem akarok most erre gondolni, csak vele lenni. Teljesen megváltozott a véleményem és az érzéseim is iránta, mióta az igazi Robot ismerem, és félek, hogy képes lennék bele…
- Beleszeretni - fejezte be Ashley helyettem, amit nem mertem kimondani. - Attól félek ezzel elkéstél. Elkéstetek, ugyanis rendesen egymásba bonyolódtatok. De majd meglátjátok, mi sül ki ebből az utazásból, és utána döntötök - mondta barátnőm, majd elköszönt tőlem és letettük.
- Visszamentem Robhoz, aki még mindig Rickyvel játszott. Annyira édesek voltak együtt, teljesen meghatott a látvány. És az, hogy a fiam is mennyire megszerette őt.
Lefeküdtem melléjük, majd Rob hirtelen felpattant. Értetlenül néztem, de csak a mobiljáért ment.
Először nem értettem, de végül rájöttem, mire készül. Visszafeküdt mellénk és egy képet készített rólam és a fiamról.
- Hogyha már nem leszel velem - mondta kissé szomorúan majd a képre nézett.
- Gyere ide - húztam magamhoz, és egy csókot adtam a szájára. - Most ne gondolj erre. Itt vagyok, Veled.
- Igazad van - mondta immár mosolyogva, majd mellénk feküdt, és összeügyeskedett egy képet hármunkról.
Ahogy a képet csodálta, fantasztikus érzések öntöttek. Azon gondolkoztam, milyen más lenne, ha Rob lenne a férjem, és ha tudná, hogy ez a csöppség, akit annyira megszeretett az ő fia.
- Most én vagyok az aki szeretnék ebből egyet - mondtam, majd később elküldte nekem a képet, amit felváltotta a korábbit, és akárhányszor csak a telefonomra pillantottam, ezt a képet csodálhattam.
Hihetetlenül boldognak és felszabadultnak éreztem magam mellette. Fantasztikusan telt a délutánunk, este pedig megjöttek Tomék Rob szüleivel.
Kissé féltem, hogy mit fognak szólni, hogy én is velük tartok. De rögtön meglepődtem, amint ők is örömmel fogadták a hírt. Valamiért volt egy olyan sejtésem, hogy ők is be vannak avatva ebbe a dologba, ami köztünk van. Legalábbis Tom és Claire biztosan, aki szintén odáig volt Rickyért.
Míg én a konyhában voltam Claire-rel, a fiúk a nappaliban.
- A fiad annyira hasonlít az én Robertemre. Mintha csak őt látnám kiskorában - mondta, ezzel a frászt hozva rám.
Csak reméltem, hogy nem kombinál tovább, és eszébe sem jutott, hogy a fiának bármi köze lehet az én fiamhoz.
- Tudod, még soha nem láttam ilyen boldognak a fiam, és igaz, nem rám tartozik, és elég bonyolult a kapcsolatotok, de remélem, meg tudjátok oldani, és jó vége lesz. Nagyon szeret téged a fiam, és mi is megkedveltünk, remélem, ez idő alatt, míg együtt lesztek, találtok valami megoldást erre.
- Én…
- Ne aggódj, a fiammal mindent megbeszélünk.
- Én sem tudom mi lesz, de ő is nagyon fontos nekem, de nem olyan egyszerű, és azt hiszem, ezután nehéz döntések előtt állok, de azt is tudom, hogy már nem tudnék meglenni nélküle, a közelsége nélkül.
- Azt látom kicsim, és megértelek. Sajnos rossz helyen és időben találkoztatok, de biztos vagyok benne, hogy meg tudjátok oldani, és egy ilyen kapcsolatnak nem lehet vége, de ez a ti dolgotok. Mi Rob mellett vagyunk, és mi is örülünk, hogy velünk jöttök - mondta Claire, majd hálásan pillantottam rá.
Rob ekkor lépett be a konyhába Rickyvel a karjaiban.
Rögtön mellém lépett és magához vont, majd egy rövid kis csókot kaptam tőle.
Ettől rettentően zavarba jöttem, főleg Claire előtt, aki biztosított róla, hogy nincs miért.
- Azt hiszem a kis herceg is éhes - mondta Rob a fiamra pillantva.
Ők is asztalhoz ültek, míg én Rickyt etettem meg, majd csatlakoztam hozzájuk. Ricky korán elaludt ezúttal Rob szobájában.
Richard és Tom is örültek, hogy velük megyünk. És ha minden igaz, holnapután irány London.
A másnap hihetetlen gyorsasággal, és igen eseménydúsan telt el.
Rob mindent elintézett az utazásra, délután pedig hazavitt, hogy összecsomagoljak magunknak. A nála töltött idő után szinte már furcsa volt hazajönni az igazi otthonomba.
Rickyre addig a szülei vigyáztak.
Összecsomagoltam, majd átvittük a dolgainkat hozzá, ahol Robra is várt egy kis pakolás, amiben persze férfi létére ráfért egy kis segítség.
És Steve-vel is beszéltem, aki örült, hogy mégis elmegyek, mondván hogy addig is, amíg nincs velünk, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás.
Még mindig nem értettem őt, miért űz úgymond ennyire Rob felé, de akármennyire is törtem a fejem, nem találtam rá magyarázatott. De egyelőre nem is akartam erre gondolni, csak az előttünk álló napokra.
Estére mindennel kész voltunk. Rickyt Rob szobájában fektettük le, ahol, míg mi odavoltunk, Tomék beszereztek egy kiságyat Ricyknek, így ő abban aludt Rob ágya mellett.
Lezuhanyoztam, majd mire visszaértem a szobába Rob az ágyban feküdt és a fiamat nézte, aki édesen szunyókált.
Elé feküdtem, és szorosan magához húzott miközben egy csókot lehelt a nyakamra.
Mint mindig most is remegtem az érintéseitől és a csókjaitól.
Kezei a derekamról a mellem felé haladtak. Óvatosan becsúsztatta őket a hálóingem alá, majd megszorította az egyik mellem, amiért egy jóleső sóhajt csikart ki belőlem.
- Rob, ne itt… - értem miközben ő nem hagyta abba, amit művelt.
- Miért ne? Kívánlak - mormolta, miközben a nyakamon éreztem ajkait.
- Nem azt mondtam, hogy ne, csak azt, hogy ne itt - nyögtem ki nehezen.
- Alszik, mi pedig majd csendben leszünk - mondta, majd egy pillanat alatt fordított a helyzetünkön. Én alatta feküdtem, miközben ő volt felül, és legközelebb már csak arra eszméltem, amint a hálóingem leveszi rólam, és a melleimre veti magát.
Rajta csak bokszer volt, míg én már meztelen voltam. A melleim kényeztette, miközben én a hajában markolta tűrtem, és igyekeztem a lehetetlen megtenni, csendben tűrni ezt.
Ujjai eközben a lábam közé tévedtek. Amint megéreztem őket magamban, rögtön magamhoz rántottam és csókolni kezdtem, igyekezve ezzel elnyomni a belőlem kikívánkozó hangokat.
Ujjai sebesen űztek a mindent elsöprő robbanás felé, miközben volt annyi lélekjelenlétem, és viszonoztam a nekem nyújtott örömöket.
Benyúltam a bokszerébe, és kezembe vettem merev férfiasságát. Most ő volt az, aki morgásokkal jutalmazta, amint mozogni kezdtem rajta.
Mielőtt azonban mindketten a mennyekbe repültünk voltak, kihúzta belőlem az ujjait, elvéve a kezem magáról, megszabadult a még közénk álló zavaró ruhadarabjától, és ujjai helyére férfiasságát küldte.
Fantasztikus, mámorító érzés volt, amikor teljesen elmerült bennem. Csókkal igyekeztünk elnyomni a hangokat, amik ekkor kikívánkoztak belőlünk.
Ez a szeretkezésünk annyira más volt, mint az eddigiek. Felszabadultnak, és végre nyugodtan adtam magam át neki, nem törődve, mi lesz ezután, csak a pillanatnak élve.
Szenvedélyes is, de ugyanakkor mérhetetlenül gyengéd volt velem, miközben végig arra figyelt, hogy nekem jó legyen, ezzel háttérbe szorítva a saját vágyait.
Lassan, szenvedélyesen mozgott bennem, miközben a melleim csókolgatta, én pedig ott simogattam ahol csak értem.
Egyre kínzóbbá vált ez a lassú mozgás, így a fenekébe markolva igyekeztem gyorsabb mozgásra ösztönözni.
Őrjítő lökésekkel sodort minket a beteljesülés felé, miközben hol csókkal, hol egymás nyakába, vállába harapva igyekeztünk elnyomni élvezetünk hangjait.
Nyugodtan mondhatom, hogy még soha nem voltam ilyen boldog, mint ennek a férfinak a karjaiban.
Néhány heves lökéssel, szinte egyszerre léptük át a mennyek édes kapuját, és mámorító csókokkal köszöntve ezt.
Kihúzódott belőlem, majd hanyatt fordulva, verítéktől nedved testem a mellkasára vonta.
Ajkaira hajoltam, és egy mindennél édesebb csókkal köszöntem meg szavak nélkül az imént átélteket.
Izgatottan várva a holnapot, édes cirógatások és simogatások közepette nyomott el az álom Rob karjaiban, miközben már félálomban még hallottam őt egy szót mormolni: Szeretlek…
Tessék komizni :)
Nem lett most olyan hosszú, de azért remélem tetszeni fog, az érdekességeket majd Londonra tartogatom:XD, és aki esetleg olvassa a novelláim, ha minden jól megy ma lesz új, de addig is feltettem oda egy szavazást tessék kattolni :)
2011. január 3., hétfő
11.fejezet
11.fejezet
/Rob/
Reggel Kristennel a karjaimban ébredtem.
Tehát nem álmodtam. Féltem, hogy ez csak egy szép álom, és ha felébredek, ismét egyedül leszek. Nélküle. De nem. Itt van velem, a karjaimban.
Csókot leheltem a nyakára, amit egy édes sóhajjal jutalmazott, majd akármilyen nehezemre is esett, kimásztam mellőle, ügyelve arra, nehogy felébresszem.
A nappaliba mentem, ahol rögtön a csörgő telefonomhoz léptem.
- Na, mesélj, milyen éjszakád volt? - kérdezte rögtön Tom.
- Semmi különös.
- Ne már, semmi sem volt?
- Csak együtt aludtunk, de semmi.
- Gondolom neked már ez is elég volt - mondta Tom.
- Egyelőre. Annyira hiányzott már. El sem tudod képzelni, milyen érzés volt úgy ébredni, hogy a karjaimban tartom őt - vallottam be.
- Jaj, tesó, jól benne vagy.
- Nekem mondod?
- És mit akarsz most? Nem maradhat veled, míg haza nem jön a férje. Néhány nap, és hazamegyünk.
- Tudom, de remélem, legalább addig marad. Arra gondolni sem merek, hogy…
- Hogy?
- Hogy milyen lenne, ha velem jöhetnének.
- Ja, és szerinted a férje díjazná az ötletet?
- Gondolom nem. Nem tudom, Kris akar-e szólni neki a betörésről.
- Majd meglátjuk, haver. Később hívj, hogy mi a helyzet - mondta, majd elköszöntünk egymástól.
Zajt hallottam a hátam mögül, és kissé ijedten fordultam meg. Anyával találtam szembe magam. Rögtön egy kérdés, vagyis kettő jutott eszembe.
Mióta állhat ott? És mennyit hallott?
- Szia, anya.
- Jó reggelt, kicsim. Később beszélgethetnénk egy kicsit.
- Oké - mondtam lemondóan, majd követtem a konyhába, ahol segítettem neki reggelit készíteni.
- Szóval, Kristen csak barát? De ha jól értettem, ő férjnél van, és a férje a főnököd?
- Igen, csak barát - mondtam, de talán nem túl meggyőzően.
- A látottak és hallottak alapján, szerintem ő több neked, mint barát.
Próbáltam értetlen képet vágni, de tudtam, hogy anyut nem lehet átverni.
- Az este kerestelek, és véletlen benyitottam Kristenhez - mondta. Persze így már világos. Barátok nem alszanak úgy összeölelkezve, mint mi. És ezt anya is észrevette. - És hallottalak az előbb beszélni, gondolom, Tommal. Nem akarok beleszólni, kicsim, sosem tettem. És Kristen nagyon helyen lány, és egy tündér a kisfia is, de férjnél van, szívem.
- Tudom, anya - mondtam, majd lerogytam az egyik székre, és a kezembe temettem az arcom.
- Jaj, kicsim, úgy tűnik, ismét rosszul választottál.
- Nem. Ő az, akit akarok, és egyelőre azzal is megelégszem, ha csak ennyi jut belőle nekem.
- Te nem vagy ilyen, fiam. Nem állhatsz közé, és a férje közé. És ott a fiuk is, el kell felejtened őt, szívem.
- De képtelen vagyok. És tudom, hogy én is fontos vagyok neki, ezt már bizonyította. Csak idő kérdése, és erre ő is rá fog jönni. Nem fogom kényszeríteni semmire, ő is érez valamit irántam, és előbb vagy utóbb bevallja magának is. És én kivárom. Nagyon fontos nekem.
- És ha ez megtörténne, ha beismerné, hogy ő is szeret téged, és téged választana, tudod, hogy neki ott a fia is.
- Tudom. És őt is ugyanannyira megszerettem, mint Kristent.
- Nem tudom, mit mondhatnék, kicsim, a te döntésed, de nem akarom, hogy szenvedj, és félek, ismét ez lesz belőle.
- Majd meglátjuk. De amíg nem történik meg, nem akarok arra gondolni. Most csak arra, hogy itt vannak velem.
Tudtam, vagy sejtettem, hogy anya le fog beszélni róla, de vele kapcsolatban hajthatatlan vagyok. Egyszer hatalmasat csalódtam már, és ki tudja, lehet, hogy most is fogok, de tudni akarom, hogy legalább én mindent megpróbáltam.
És ha most még nem is ismeri be, tudom, hogy ő is érez valamit irántam. Csak reménykedhetek benne, hogy talán egyszer lesz esélyem arra, hogy boldoggá tegyem.
Ő az első nő, aki láthatta az igaz Robot, aki tud romantikus és érzelmes lenni. Ő az, aki megérdemli, hogy az a Rob szeresse. Mellette igazán önmagam lehetek, nem kell magamra vennem a nőcsábász maszkot.
Hihetetlen, de én mindig anyával voltam a legjobb kapcsolatban, ő volt és ő az, akivel tényleg pasi lévén is bármit meg tudtok beszélni, és mindig számíthatok rá.
Anyu elkészítette a reggelit, amiből vitt apunak, közben pedig megjelent a konyhában Kristen. Még kissé álmosan, most ébredezve is gyönyörű volt.
- Jó reggelt - köszönt, de egyelőre nem mertem én közeledni felé.
Legnagyobb meglepetésemre ő volt az, aki megtette az első lépést. A konyhapultnál álltam, mikor elém lépett, és édes csókot lehelt az ajkamra. Mint legtöbbször, nekem ez most sem volt elég.
El akart lépni mellőlem, mikor megfogtam a derekát, majd finoman magamhoz vontam testét, és ajkaira tapadtam.
Teste ismét megremegett az érintésemtől. Miközben finoman ízlelgettünk egymás ajkait, karjait a nyakam köré fonta, míg én a derekát cirógattam.
Ennél szebben, minthogy a karomban tarthatom őt, nem is indulhatna a reggel.
Viszont nem tartottak sokáig az édes pillanatok. Léptek zaját hallottuk, és Kristen rögtön kimászott a karjaimból. Anya jelent meg ismét a konyhában.
Kristen kissé zavarban volt. Anyu neki is készített reggelit, majd visszament a szobába Rickyhez, őt is megetetni. Anyu ekkor ment utána. Persze előtte megkértem, hogy annak ellenére, hogy nagyjából tudja mi a helyzet, szépen viselkedjen vele.
Miközben Kristen Rickyt etette, majd felöltöztette, jól elcsevegtek anyuval. Szerencsére én és a férje nem voltunk terítéken, többnyire csak a gyerektéma.
Később Kristen is lezuhanyzott, majd Rickyvel jöttek le a nappaliba. Anyuék még a szobájukban voltak, így egyedül voltunk a nappaliban.
Ekkor csörrent meg a mobilja. Steve kereste. Kristen eleinte nem akarta, de végül csak elmondta Steve-nek, mi történt. Nem hallottam sokat, csak akkor ért meglepetés, mikor Kristen felém nyújtotta a telefont.
Ő addig a kertbe ment Rickyvel. Én pedig a férjével beszéltem.
Ismét megköszönte, amit a családjáért tettem. Majd egy számomra igen furcsa, de inkább meglepő kérdéssel fordult hozzám.
Mivel ő még néhány hétig nem tud hazajönni, megkért, hogy addig, ha lehet, ne engedjem haza Kristenéket. Vagy ha én nem akarom, akkor vigyem át őket a szüleihez. Persze, én örömmel mentem volna bele, hogy velem maradjanak, de ezzel volt egy gond.
Néhány napon belül én hazautazom Londonba. Ekkor ért igazán a meglepetés.
- Kristennel sokszor jártunk ott, imádja azt a helyet. És említetted, hogy a szüleidet is megismerte, esetleg ő és Ricky is veled mehetne, persze csak ha ők akarják, vagy ha neked nincs ellenedre. Kristen imádja Londont. És nyugodtabb lennék, ha nem lennének egyedül. De persze megértem, ha nem akarod, gondolom, van már programod a családoddal.
- Igazából én szívesen tenném. Nagyon megkedveltem őt és a kisfiát is, és a szüleim is. Én addig, míg nem vagy itthon, nem merném egyedül hazaengedni, ki tudja, mikor történik meg újra, és mi lesz, ha éppen ott lesznek a kicsivel? De Kristen nem hiszem, hogy jó ötletnek tartaná.
- Ő is szeret utazni, rá is ráférne egy kis kikapcsolódás. Esetleg Ashleyt elhívhatná magával, mikor utoljára volt Londonban Ashleyvel mentek, még mielőtt Ricky megszületett.
- Megbeszélem vele, majd ő eldönti, mit akar. De ha nem akarja, akkor nem tehetek semmit. Én mindenképp elutazom.
- Rendben, majd ő dönt. És még egyszer köszönöm, hogy vigyázol rájuk, amíg távol vagyok - mondta.
Tudtam, hogy erre nem szolgáltam rá, hiszen a tudta nélkül épp azon vagyok, hogy elvegyem tőle a feleségét.
Mégis valami furcsa érzésem volt vele kapcsolatban. Egyrészt ez a sok állítólagos munka miatti elutazás. És hogy csak ilyen könnyedén, úgymond rám bízza a feleségét. Volt valami furcsa ebben, de lehet, hogy csak én képzelődöm.
Mindenesetre, ekkor még közelről sem sejtettem, vagy sejtettünk mindennek az igazi okát.
/Kristen/
Fogalmam sem volt, miről akarhat beszélni Steve Robbal. Kicsit féltem is ettől, de tudtam, hogy Rob sem mondana semmi olyat, amiről kiderülhetne, mi is van köztünk.
Míg Rickyvel kiültem a napsütötte kertbe, ezen töprengtem.
És ezen az egész helyzeten.
Egy hónapig kerültem őt, remélve, hogy sikerülhet elfelejtenem. Erre a sors furcsa fintora miatt, mégis az ő házában kötök ki.
Mégis most érzem magam igazán boldognak. Mintha mindig is így, itt éltem volna. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, mert ez maximum addig tarthat, amíg Steve haza nem jön. Utána pedig ismét el kell szakadjak tőle.
És ezzel nemcsak magamnak, hanem neki is fájdalmat okozok. Mégis képtelen vagyok távol maradni tőle.
Főleg, mióta megmutatta nekem az igazi Robot.
Nem is beszélve a szüleiről, akik szintén nagyszerű emberek. Kissé azonban féltem tőlük. Főleg az anyukájától. Minden pillanatban, ha a közelemben van, attól félek, mikor ront nekem, hogy mit művelek a fiával.
Tovább töprengeni ezen nem volt időm. Megjelent Rob és leült mellénk. Ricky rögtön felé nyújtózott.
Rob átvette őt tőlem. Mint mindig, mikor együtt látom őket, most is hihetetlenül meghatódtam.
Rob furcsa mosollyal méregetett. Majd visszaadta a telefonom. Ekkor esett le, miért ez a nagy mosolygás.
Szerencsére Steve soha nem nézte meg a mobilom, én sem az övét. Még szerencse is, mert igencsak meglepődött volna.
Aznap éjszaka, mikor Rob velem és a fiammal maradt, készítettem róluk egy képet, amit azóta is a telefonomon őrzök. Ekkor jöttem rá, hogy ezt Rob is látta.
- Egy ilyen kép nekem is járna, nekem is legyen valami, ha nem vagy velem.
- Ne haragudj, de olyan édesek voltatok - mosolyogtam rá. - Mit mondott Steve?
- Semmi különöset - felelte, majd Rickynek szentelte a figyelmét.
A szülei ekkor jöttek utánunk a kertbe.
- Tom elvisz minket a városba, fiam, ti addig pihenjetek - mosolygott Claire.
- Oké - válaszolta Rob.
Elköszöntünk tőlük, közben végig azt éreztem, hogy Claire minden tud rólunk, és hogy ezt direkt csinálta.
Igaz, volt is mit megbeszélnünk Robbal.
Főleg, mikor előállt az ötletével. Ami nemcsak az övé, hanem legnagyobb döbbenetemre Steve-é is volt.
- Gyere velem Londonba - kérte.
- Mi?
- Jól hallottad. Néhány nap múlva elutazom haza, és azt akarom, hogy velem gyertek.
- Ez ki van zárva, Steve…
- Szerinte is jó ötlet, ő rád bízza a döntést - mondta teljes nyugodtsággal.
Szóhoz sem jutottam, miközben Rob elmondta, mit mondott neki Steve.
Ahogy ő, én is hitetlenkedve fogadtam férjem szavait. Alig akartam elhinni, hogy őt nem zavarná, sőt, hogy egyenest ő kerget Rob karjaiba. Persze ő nem tudja, hogy köztünk bármi is van, különben biztos nem tenné ezt.
Mégis tudtam, hogy már így is messzire mentünk. Ami a kapcsolatunkat illeti. Ez az utazás csak még bonyolultabbá tenné.
- Nem lehet, sajnálom - mondtam, majd a ház felé indultam, Rickyt pedig nála hagytam.
Most volt szükségem valakire, valakinek a tanácsára.
Felhívtam Ashleyt, aki döbbenten hallhatott végig.
- Nem tudom, szívem, erre nem tudom mit mondjak, gondolom az minden vágyad, hogy mehess.
- Az egy dolog, mit akarok, és mit lehet.
- De én sem értem Steve-et, bár nyilván semmit sem tud, különben nem mondta volna ezt.
- Rob nem akar egyedül hazaengedni, de nem maradhatok itt.
- Oké, akkor addig, míg Steve nem jön haza, át jöttök hozzám a kisherceggel.
- Nem akarlak zavarni és…
- Tudod, hogy nem zavarsz, mikor jöttök?
- Összepakolok, és ott vagyunk. Muszáj véget vetnem ennek.
- Várlak, szívem, és tudod, te döntesz - mondta, majd elköszöntünk egymástól.
- Szóval elmész? - kérdezte Rob, de inkább kijelentésnek hangzott.
Rossz volt látni a szomorúságot a szemében, de mindketten tudtuk, hogy egyszer eljön ez a pillanat.
- Sajnálom. Ennek véget kell vetnünk. Végleg - álltam fel, ás átvettem tőle a fiam.
- Ne menj el, kérlek - vont magához, és most utoljára hozzábújtam, és utoljára megcsókoltam.
Nem akartam tovább húzni a pillanatot, így is pokoli nehéz volt, és tudtam, ha most nem sietek, meg fogom gondolni magam, vagy ő fog visszatartani. Fogtam a dolgainkat, és a fiamat, és magára hagytam őt a szobában.
Életem talán legnehezebb lépése volt magam mögött hagyni őt, mégis tudtam, hogy hosszú távon ez lesz a legjobb mindkettőnknek.
A kapu felé igyekeztem, mikor hallottam, hogy utánam jön. Pillantok alatt utolért minket, majd megállított.
Kivette a kezemből a csomagokat, és a karjaimban levő fiamra vigyázva minden habozás nélkül megcsókolt.
Szinte beleszédültem. Forrón viszonoztam a csókját, miközben nyelvünk egymásra talált és vad táncba kezdett.
Kezei szorosan tartottak, közel az ő testéhez préselve, miközben karjaim a nyaka köré fontam.
Néhány kisebb csók után elszakadt ajkaimtól, majd homlokát az enyémnek döntve, ismét feltette a kérdést, amitől féltem.
- Gyertek velem Londonba - kérte ismét, végig a szemembe nézve.
Azzal a különbséggel, hogy bódultan iménti csókjától, nem voltam benne biztos, hogy ismét nemet tudok mondani.
Ekkor még egyszer megkísértett. Ajkai a nyakamra vándoroltak, édes csókokkal hintve be azt, és ezzel elvéve a maradék józan eszem.
Ő is nagyon jól tudta, hogy mit váltanak ki belőlem az érintései, és ezt rendszerint ki is használta, ha el akart érni valamit.
Két énem viaskodott bennem.
Az egyik a józanabbik felem, aki arra ösztönzött, hogy minél hamarabb menjek el, minél távolabb legyek tőle. A másik felem pedig csak arra vágyott, hogy vele mehessen, és ameddig csak lehet, kiélvezze a kis időt, ami jutna nekünk.
Csak azt nem tudtam eldönteni, melyik felemre hallgassak. Maradjak vagy menjek vele? - hangzottak a kérdések a fejembe, miközben Rob szüntelenül ostromolt csókjaival, ezzel az utóbbi lehetőség felé sodorva…
Tessék komizni :)
/Rob/
Reggel Kristennel a karjaimban ébredtem.
Tehát nem álmodtam. Féltem, hogy ez csak egy szép álom, és ha felébredek, ismét egyedül leszek. Nélküle. De nem. Itt van velem, a karjaimban.
Csókot leheltem a nyakára, amit egy édes sóhajjal jutalmazott, majd akármilyen nehezemre is esett, kimásztam mellőle, ügyelve arra, nehogy felébresszem.
A nappaliba mentem, ahol rögtön a csörgő telefonomhoz léptem.
- Na, mesélj, milyen éjszakád volt? - kérdezte rögtön Tom.
- Semmi különös.
- Ne már, semmi sem volt?
- Csak együtt aludtunk, de semmi.
- Gondolom neked már ez is elég volt - mondta Tom.
- Egyelőre. Annyira hiányzott már. El sem tudod képzelni, milyen érzés volt úgy ébredni, hogy a karjaimban tartom őt - vallottam be.
- Jaj, tesó, jól benne vagy.
- Nekem mondod?
- És mit akarsz most? Nem maradhat veled, míg haza nem jön a férje. Néhány nap, és hazamegyünk.
- Tudom, de remélem, legalább addig marad. Arra gondolni sem merek, hogy…
- Hogy?
- Hogy milyen lenne, ha velem jöhetnének.
- Ja, és szerinted a férje díjazná az ötletet?
- Gondolom nem. Nem tudom, Kris akar-e szólni neki a betörésről.
- Majd meglátjuk, haver. Később hívj, hogy mi a helyzet - mondta, majd elköszöntünk egymástól.
Zajt hallottam a hátam mögül, és kissé ijedten fordultam meg. Anyával találtam szembe magam. Rögtön egy kérdés, vagyis kettő jutott eszembe.
Mióta állhat ott? És mennyit hallott?
- Szia, anya.
- Jó reggelt, kicsim. Később beszélgethetnénk egy kicsit.
- Oké - mondtam lemondóan, majd követtem a konyhába, ahol segítettem neki reggelit készíteni.
- Szóval, Kristen csak barát? De ha jól értettem, ő férjnél van, és a férje a főnököd?
- Igen, csak barát - mondtam, de talán nem túl meggyőzően.
- A látottak és hallottak alapján, szerintem ő több neked, mint barát.
Próbáltam értetlen képet vágni, de tudtam, hogy anyut nem lehet átverni.
- Az este kerestelek, és véletlen benyitottam Kristenhez - mondta. Persze így már világos. Barátok nem alszanak úgy összeölelkezve, mint mi. És ezt anya is észrevette. - És hallottalak az előbb beszélni, gondolom, Tommal. Nem akarok beleszólni, kicsim, sosem tettem. És Kristen nagyon helyen lány, és egy tündér a kisfia is, de férjnél van, szívem.
- Tudom, anya - mondtam, majd lerogytam az egyik székre, és a kezembe temettem az arcom.
- Jaj, kicsim, úgy tűnik, ismét rosszul választottál.
- Nem. Ő az, akit akarok, és egyelőre azzal is megelégszem, ha csak ennyi jut belőle nekem.
- Te nem vagy ilyen, fiam. Nem állhatsz közé, és a férje közé. És ott a fiuk is, el kell felejtened őt, szívem.
- De képtelen vagyok. És tudom, hogy én is fontos vagyok neki, ezt már bizonyította. Csak idő kérdése, és erre ő is rá fog jönni. Nem fogom kényszeríteni semmire, ő is érez valamit irántam, és előbb vagy utóbb bevallja magának is. És én kivárom. Nagyon fontos nekem.
- És ha ez megtörténne, ha beismerné, hogy ő is szeret téged, és téged választana, tudod, hogy neki ott a fia is.
- Tudom. És őt is ugyanannyira megszerettem, mint Kristent.
- Nem tudom, mit mondhatnék, kicsim, a te döntésed, de nem akarom, hogy szenvedj, és félek, ismét ez lesz belőle.
- Majd meglátjuk. De amíg nem történik meg, nem akarok arra gondolni. Most csak arra, hogy itt vannak velem.
Tudtam, vagy sejtettem, hogy anya le fog beszélni róla, de vele kapcsolatban hajthatatlan vagyok. Egyszer hatalmasat csalódtam már, és ki tudja, lehet, hogy most is fogok, de tudni akarom, hogy legalább én mindent megpróbáltam.
És ha most még nem is ismeri be, tudom, hogy ő is érez valamit irántam. Csak reménykedhetek benne, hogy talán egyszer lesz esélyem arra, hogy boldoggá tegyem.
Ő az első nő, aki láthatta az igaz Robot, aki tud romantikus és érzelmes lenni. Ő az, aki megérdemli, hogy az a Rob szeresse. Mellette igazán önmagam lehetek, nem kell magamra vennem a nőcsábász maszkot.
Hihetetlen, de én mindig anyával voltam a legjobb kapcsolatban, ő volt és ő az, akivel tényleg pasi lévén is bármit meg tudtok beszélni, és mindig számíthatok rá.
Anyu elkészítette a reggelit, amiből vitt apunak, közben pedig megjelent a konyhában Kristen. Még kissé álmosan, most ébredezve is gyönyörű volt.
- Jó reggelt - köszönt, de egyelőre nem mertem én közeledni felé.
Legnagyobb meglepetésemre ő volt az, aki megtette az első lépést. A konyhapultnál álltam, mikor elém lépett, és édes csókot lehelt az ajkamra. Mint legtöbbször, nekem ez most sem volt elég.
El akart lépni mellőlem, mikor megfogtam a derekát, majd finoman magamhoz vontam testét, és ajkaira tapadtam.
Teste ismét megremegett az érintésemtől. Miközben finoman ízlelgettünk egymás ajkait, karjait a nyakam köré fonta, míg én a derekát cirógattam.
Ennél szebben, minthogy a karomban tarthatom őt, nem is indulhatna a reggel.
Viszont nem tartottak sokáig az édes pillanatok. Léptek zaját hallottuk, és Kristen rögtön kimászott a karjaimból. Anya jelent meg ismét a konyhában.
Kristen kissé zavarban volt. Anyu neki is készített reggelit, majd visszament a szobába Rickyhez, őt is megetetni. Anyu ekkor ment utána. Persze előtte megkértem, hogy annak ellenére, hogy nagyjából tudja mi a helyzet, szépen viselkedjen vele.
Miközben Kristen Rickyt etette, majd felöltöztette, jól elcsevegtek anyuval. Szerencsére én és a férje nem voltunk terítéken, többnyire csak a gyerektéma.
Később Kristen is lezuhanyzott, majd Rickyvel jöttek le a nappaliba. Anyuék még a szobájukban voltak, így egyedül voltunk a nappaliban.
Ekkor csörrent meg a mobilja. Steve kereste. Kristen eleinte nem akarta, de végül csak elmondta Steve-nek, mi történt. Nem hallottam sokat, csak akkor ért meglepetés, mikor Kristen felém nyújtotta a telefont.
Ő addig a kertbe ment Rickyvel. Én pedig a férjével beszéltem.
Ismét megköszönte, amit a családjáért tettem. Majd egy számomra igen furcsa, de inkább meglepő kérdéssel fordult hozzám.
Mivel ő még néhány hétig nem tud hazajönni, megkért, hogy addig, ha lehet, ne engedjem haza Kristenéket. Vagy ha én nem akarom, akkor vigyem át őket a szüleihez. Persze, én örömmel mentem volna bele, hogy velem maradjanak, de ezzel volt egy gond.
Néhány napon belül én hazautazom Londonba. Ekkor ért igazán a meglepetés.
- Kristennel sokszor jártunk ott, imádja azt a helyet. És említetted, hogy a szüleidet is megismerte, esetleg ő és Ricky is veled mehetne, persze csak ha ők akarják, vagy ha neked nincs ellenedre. Kristen imádja Londont. És nyugodtabb lennék, ha nem lennének egyedül. De persze megértem, ha nem akarod, gondolom, van már programod a családoddal.
- Igazából én szívesen tenném. Nagyon megkedveltem őt és a kisfiát is, és a szüleim is. Én addig, míg nem vagy itthon, nem merném egyedül hazaengedni, ki tudja, mikor történik meg újra, és mi lesz, ha éppen ott lesznek a kicsivel? De Kristen nem hiszem, hogy jó ötletnek tartaná.
- Ő is szeret utazni, rá is ráférne egy kis kikapcsolódás. Esetleg Ashleyt elhívhatná magával, mikor utoljára volt Londonban Ashleyvel mentek, még mielőtt Ricky megszületett.
- Megbeszélem vele, majd ő eldönti, mit akar. De ha nem akarja, akkor nem tehetek semmit. Én mindenképp elutazom.
- Rendben, majd ő dönt. És még egyszer köszönöm, hogy vigyázol rájuk, amíg távol vagyok - mondta.
Tudtam, hogy erre nem szolgáltam rá, hiszen a tudta nélkül épp azon vagyok, hogy elvegyem tőle a feleségét.
Mégis valami furcsa érzésem volt vele kapcsolatban. Egyrészt ez a sok állítólagos munka miatti elutazás. És hogy csak ilyen könnyedén, úgymond rám bízza a feleségét. Volt valami furcsa ebben, de lehet, hogy csak én képzelődöm.
Mindenesetre, ekkor még közelről sem sejtettem, vagy sejtettünk mindennek az igazi okát.
/Kristen/
Fogalmam sem volt, miről akarhat beszélni Steve Robbal. Kicsit féltem is ettől, de tudtam, hogy Rob sem mondana semmi olyat, amiről kiderülhetne, mi is van köztünk.
Míg Rickyvel kiültem a napsütötte kertbe, ezen töprengtem.
És ezen az egész helyzeten.
Egy hónapig kerültem őt, remélve, hogy sikerülhet elfelejtenem. Erre a sors furcsa fintora miatt, mégis az ő házában kötök ki.
Mégis most érzem magam igazán boldognak. Mintha mindig is így, itt éltem volna. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, mert ez maximum addig tarthat, amíg Steve haza nem jön. Utána pedig ismét el kell szakadjak tőle.
És ezzel nemcsak magamnak, hanem neki is fájdalmat okozok. Mégis képtelen vagyok távol maradni tőle.
Főleg, mióta megmutatta nekem az igazi Robot.
Nem is beszélve a szüleiről, akik szintén nagyszerű emberek. Kissé azonban féltem tőlük. Főleg az anyukájától. Minden pillanatban, ha a közelemben van, attól félek, mikor ront nekem, hogy mit művelek a fiával.
Tovább töprengeni ezen nem volt időm. Megjelent Rob és leült mellénk. Ricky rögtön felé nyújtózott.
Rob átvette őt tőlem. Mint mindig, mikor együtt látom őket, most is hihetetlenül meghatódtam.
Rob furcsa mosollyal méregetett. Majd visszaadta a telefonom. Ekkor esett le, miért ez a nagy mosolygás.
Szerencsére Steve soha nem nézte meg a mobilom, én sem az övét. Még szerencse is, mert igencsak meglepődött volna.
Aznap éjszaka, mikor Rob velem és a fiammal maradt, készítettem róluk egy képet, amit azóta is a telefonomon őrzök. Ekkor jöttem rá, hogy ezt Rob is látta.
- Egy ilyen kép nekem is járna, nekem is legyen valami, ha nem vagy velem.
- Ne haragudj, de olyan édesek voltatok - mosolyogtam rá. - Mit mondott Steve?
- Semmi különöset - felelte, majd Rickynek szentelte a figyelmét.
A szülei ekkor jöttek utánunk a kertbe.
- Tom elvisz minket a városba, fiam, ti addig pihenjetek - mosolygott Claire.
- Oké - válaszolta Rob.
Elköszöntünk tőlük, közben végig azt éreztem, hogy Claire minden tud rólunk, és hogy ezt direkt csinálta.
Igaz, volt is mit megbeszélnünk Robbal.
Főleg, mikor előállt az ötletével. Ami nemcsak az övé, hanem legnagyobb döbbenetemre Steve-é is volt.
- Gyere velem Londonba - kérte.
- Mi?
- Jól hallottad. Néhány nap múlva elutazom haza, és azt akarom, hogy velem gyertek.
- Ez ki van zárva, Steve…
- Szerinte is jó ötlet, ő rád bízza a döntést - mondta teljes nyugodtsággal.
Szóhoz sem jutottam, miközben Rob elmondta, mit mondott neki Steve.
Ahogy ő, én is hitetlenkedve fogadtam férjem szavait. Alig akartam elhinni, hogy őt nem zavarná, sőt, hogy egyenest ő kerget Rob karjaiba. Persze ő nem tudja, hogy köztünk bármi is van, különben biztos nem tenné ezt.
Mégis tudtam, hogy már így is messzire mentünk. Ami a kapcsolatunkat illeti. Ez az utazás csak még bonyolultabbá tenné.
- Nem lehet, sajnálom - mondtam, majd a ház felé indultam, Rickyt pedig nála hagytam.
Most volt szükségem valakire, valakinek a tanácsára.
Felhívtam Ashleyt, aki döbbenten hallhatott végig.
- Nem tudom, szívem, erre nem tudom mit mondjak, gondolom az minden vágyad, hogy mehess.
- Az egy dolog, mit akarok, és mit lehet.
- De én sem értem Steve-et, bár nyilván semmit sem tud, különben nem mondta volna ezt.
- Rob nem akar egyedül hazaengedni, de nem maradhatok itt.
- Oké, akkor addig, míg Steve nem jön haza, át jöttök hozzám a kisherceggel.
- Nem akarlak zavarni és…
- Tudod, hogy nem zavarsz, mikor jöttök?
- Összepakolok, és ott vagyunk. Muszáj véget vetnem ennek.
- Várlak, szívem, és tudod, te döntesz - mondta, majd elköszöntünk egymástól.
- Szóval elmész? - kérdezte Rob, de inkább kijelentésnek hangzott.
Rossz volt látni a szomorúságot a szemében, de mindketten tudtuk, hogy egyszer eljön ez a pillanat.
- Sajnálom. Ennek véget kell vetnünk. Végleg - álltam fel, ás átvettem tőle a fiam.
- Ne menj el, kérlek - vont magához, és most utoljára hozzábújtam, és utoljára megcsókoltam.
Nem akartam tovább húzni a pillanatot, így is pokoli nehéz volt, és tudtam, ha most nem sietek, meg fogom gondolni magam, vagy ő fog visszatartani. Fogtam a dolgainkat, és a fiamat, és magára hagytam őt a szobában.
Életem talán legnehezebb lépése volt magam mögött hagyni őt, mégis tudtam, hogy hosszú távon ez lesz a legjobb mindkettőnknek.
A kapu felé igyekeztem, mikor hallottam, hogy utánam jön. Pillantok alatt utolért minket, majd megállított.
Kivette a kezemből a csomagokat, és a karjaimban levő fiamra vigyázva minden habozás nélkül megcsókolt.
Szinte beleszédültem. Forrón viszonoztam a csókját, miközben nyelvünk egymásra talált és vad táncba kezdett.
Kezei szorosan tartottak, közel az ő testéhez préselve, miközben karjaim a nyaka köré fontam.
Néhány kisebb csók után elszakadt ajkaimtól, majd homlokát az enyémnek döntve, ismét feltette a kérdést, amitől féltem.
- Gyertek velem Londonba - kérte ismét, végig a szemembe nézve.
Azzal a különbséggel, hogy bódultan iménti csókjától, nem voltam benne biztos, hogy ismét nemet tudok mondani.
Ekkor még egyszer megkísértett. Ajkai a nyakamra vándoroltak, édes csókokkal hintve be azt, és ezzel elvéve a maradék józan eszem.
Ő is nagyon jól tudta, hogy mit váltanak ki belőlem az érintései, és ezt rendszerint ki is használta, ha el akart érni valamit.
Két énem viaskodott bennem.
Az egyik a józanabbik felem, aki arra ösztönzött, hogy minél hamarabb menjek el, minél távolabb legyek tőle. A másik felem pedig csak arra vágyott, hogy vele mehessen, és ameddig csak lehet, kiélvezze a kis időt, ami jutna nekünk.
Csak azt nem tudtam eldönteni, melyik felemre hallgassak. Maradjak vagy menjek vele? - hangzottak a kérdések a fejembe, miközben Rob szüntelenül ostromolt csókjaival, ezzel az utóbbi lehetőség felé sodorva…
Tessék komizni :)
2011. január 2., vasárnap
Meglepiiiiiii!
Sziasztok!
Azért ma sem hagylak titeket olvasni való nélkül. Kukkants be ide:
http://robsten-novellak.blogspot.com
Azért ma sem hagylak titeket olvasni való nélkül. Kukkants be ide:
http://robsten-novellak.blogspot.com
2011. január 1., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)