Sziasztok!
Megmondom őszintén, nem is valami nagy kedvel, kissé elszomorított az utolsó fejezet, főleg ami a véleményeket illeti. Mindig annyian várjátok, de aztán semmi. Mindenesetre köszönöm annak a 6 embernek akik írtak. Hát ez van. Mindegy nem is ezért írok, mint a cím mutatja egy kis friss infó.
Úgy döntöttem, Lizzyéknél és a novellánál lesz egy pici szünet. Nem kell parálni nem sokáig, csak amíg ezt be nem fejezem. Mint látjátok már csak 6 fejezet van hátra, azokat szeretném megírni, szóval addig csak itt lesz friss. Utána ennek vége, akkor persze újra jönnek a frissek mindenhol, az új történet mellett persze.
Jövőhéten sajnos nem sok időm lesz, megint délutános leszek, ráadásul szombaton is menni kell :( de igyekszek, hogy az a 6 fejezet ne húzódjon olyan soká.
Nagyjából ennyi lenne, addig türelem ami a másik két sztorit illeti, utána azok is jönnek és az új amiről már többször írtam. Ide pedig reményeim szerint egy tuti, de remélem 2 fejli jön még a héten.
ennyit szerettem volna csak, pusszantás mindenkinek!
A fejlécet köszönöm itt is Szaszámnak! ♥
2012. február 29., szerda
2012. február 26., vasárnap
44.fejezet
Sziasztok! Itt is az új. És egyre közeledünk a végéhez, már csak ha minden igaz és bele is fér ennyibe amit akarok, akkor 6 fejezet. Ez nemtudom, nem lett olyan nagy szám, a lényeg csak a következőben lesz, de azért remélem tetszeni fog. Köszönöm még egyszer annak a néhány embernek akik az előzőhöz írtak. Hátha most egy kicsit több lesz.
Írtam facebookra, hogy itt is lesz egy játék :) hasonló mint az előzőnél amit Kitti nyert.
A komizók közül ismét egy valaki elsőként láthatja az új történethez készült blogot :) szóval hajrá, aki kíváncsi rá meg az is aki nem, várom a véleményetek :)
Addig is a fejli mellé tettem fel képeket a fb oldalra, hogy miről is az a fejli végére kiderül :) Jó olvasást!
Köszi Csibi! <3
44.fejezet
/Kristen/
Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő.
Ismét úton vagyunk Los Angelesbe.
Fantasztikus volt Londonban, és leszámítva az ijedtséget Rob miatt, tényleg a legszebb napokat töltöttük itt, és végre Robbal is minden rendben.
Két napja voltunk az orvosnál, aki kiszedte Rob varratait, még az a szerencséje, hogy a kis akcióinak nem lett következménye és szépen gyógyul a sebe, és semmi nem lesz, ami rontaná az egészségét.
Engedélyt kaptunk arra is, amire már jó ideje nem volt rendesen lehetőségünk.
Mikor beszéltünk a dokival, - persze Rob volt az, aki rákérdezett-, majd egy jócskán kaján pillantást vetett felém, ami szerintem még az orvosnak is feltűnt, de akkor Robot nem nagyon érdekelte.
Persze engem sem hagyott hidegen, kissé jobban örültem, hogy nincs semmi baja, de azért még mindig vigyáznia kell magára egy darabig.
A másnap elég mozgalmasan telt.
Rendbe tettük a házat, és csomagolni is kellett. Richard is amint tud utánunk jön majd.
Egyelőre egy ideig a forgatások és ez az miatt, biztos LA -ben leszünk, és Claireék velünk akartak jönni, ahogy ő mondta, csak ha nem zavarnak.
Mi csak örültünk ennek, így legalább rájuk tudjuk bízni Rickyt, aminek persze ők csak örülnek, mi pedig nyugodtak vagyunk, hogy a nagyszülőknél jobb kezekbe nem is kerülhetne. Persze Lizzy is Tom is jöttek.
Így már együtt repülünk haza. Vagyis az egyik otthonunkba. Már nem is tudom, hogy LA -t vagy Londont mondanám -e az otthonomnak? Azt hiszem mindkettőt.
Elgondolkodtam mialatt mentünk hazafelé, hogy hová is megyünk. Majdnem biztos voltam benne, hogy Rob azt akarja költözzünk hozzá.
De akkor mi lesz a házammal? Vagyis a házunkkal, amit Steve az én nevemre íratott?
Beszéltünk az úton erről Robbal, és Clairenek is akadt egy ötlete. Először nem merte felvetni, de végül csak elmondta.
- Sokat beszéltünk Richarddal és a lányokkal, nehéz döntés is számunkra, de éppen ideje volt. Azért megérné, hogy veletek és az unokáinkkal lehessünk. Titeket többnyire ideköt minden, Rob is évek óta itt él, és nagyon ritkán volt csak otthon, és pláne most még több időt szeretnénk veletek tölteni - kezdett bele Claire és először nem értettem hová fog kilyukadni, de amikor befejezte, teljesen ledöbbentem. - Szóval arra gondoltunk, hogy ideköltözünk. Richard is tudna pihenni, dolgozott már eleget, én pedig amiben tudok segítek nektek a kicsikkel, meg veletek lehetnénk, nem olyan távol egymástól. A házunk persze megmarad, de néznénk itt egy lakást nekünk meg a lányoknak, amíg persze ők is kirepülnek - mondta mosolyogva Claire.
Kissé aggódtam is emiatt. Nem akarom, hogy miattunk adják fel azt az életet, amit eddig annyira szerettek, és Londont.
De nem nagyon ellenkezhettünk vele. Már megbeszélték Richarddal, csak úgymond a mi véleményünket várták.
Láttam Robon, hogy ő is örül neki, és persze én is.
Tehát ennél maradtunk végül is, de Rob mindenképpen azt akarta, hogy hozzá költözzenek a szülei és Lizzyék is, de Claire nem nagyon akarta
Vagy inkább zavarni nem akartak.
- Ti friss házasok lesztek fiam, nektek is kell egy kis magány, sokan lennénk ott, ott lesznek a kicsik is. - érvelt Claire, és részben igaza volt, de tudja ő is, hogy nem zavartak volna minket, de így sem akarta.
Ekkor jutott eszembe valami más.
Felajánlottam, vagyis szerettem volna, ha már úgyis az enyém. És tökéletes megoldásnak tűnt, habár Rob az elején nem volt annyira oda érte.
- Akkor költözzetek be az én házamba - mondtam.
- Ahol a férjeddel laktál? De.......
- Igen. Steve a nevemre íratta. Nem akartam, de mindenképpen azt szerette volna, ha az enyém és a fiamé lesz. Akkor nem állna üresen, és közel is van.
Ahogy elmondtam, hogy a ház az enyém már Robnak se nagyon volt kifogása, inkább Claire ment bele nehezebben.
Végül meggyőztük, hogy semmi oka rosszul érezni magát, és, hogy ne beszéljen bolondságokat, hogy a nyakunkra mászik meg ilyesmi, így végül nagy nehezen csak belement.
Lizzy is odáig volt.
- Steve már itthon van, már elvitette a cuccait. Ha minden igaz holnap ismét elrepül és másik országba is költözik, szóval bármikor beköltözhettek.
- Ahhoz a nőhöz költözik? - kérdezte Rob.
- Annyira nem akartam kérdezni, de amit mesélt azt gondolom végre ő is megtalálta azt, akivel boldog lesz, és ennek nagyon örülök.
Ezután a Steve témát nem erőltettük. Annyit azonban még kértem Robtól, hogy ha lehet akkor tegyen ki az én házamnál Rickyvel. Szeretnék még elköszönni tőle, semmiképp sem akarom, hogy e nélkül menjen el.
Annak örültem, hogy Rob ez miatt nem háborodott fel, láttam rajta, és ennek örülök, hogy megértette, hogy ez fontos nekem. Szeretem Stevet, ő is tudja, hogy nem úgy ahogy őt, hanem mint inkább barátot.
Furcsa volt ismét itt lenni, már annyira megszoktam a ködös, esős Londont. Most viszont ideje visszaszokni ide.
Robot megkértem amikor leszálltunk, hogy vigyen engem és Rickyt haza.
- Majd hívsz, ha jöjjek érted.
- Nem bánnád, ha ma itt aludnánk? Holnap reggel szerintem Steve elmegy, szeretnék addig vele lenni egy kicsit.
- Oké - adta meg magát sóhajtva Rob.
Azért viszont hálás voltam neki, hogy megértette, és láttam rajta, tudtam, hogy bízik bennem.
- Nagyon szeretlek - mondtam neki mielőtt kocsiba szálltunk.
- Én is téged - érkezett a válasza egy csók kíséretében.
Ezután a reptérről rögtön hazavitt Rob.
Ott elköszöntünk egymástól, ő a saját házához ment Lizzyékkel és Tommal.
Nem tudom miért, és megmagyarázni se nagyon tudnám milyen érzés kerített hatalmába, amikor a házam előtt álltunk.
Talán izgalom? Vagy szomorúság? Hiszen egy korszaka az életemnek lezárul, és egy fontos személyt készülök elengedni, akit nagyon szeretek. De így kell lennie. Ő is boldog lesz valaki mással, ahogy én is.
Ahogy beléptünk az ajtón, mintha minden a régi lett volna. Szomorúság lett úrrá rajtam, hiszen utoljára lépek ide úgy be, hogy Steve itt van, és még a férjem.
Ahogy beléptünk a nappaliba Steve mosolyogva bújt elő a konyhából.
Rögön odalépett és mindkettőnket a karjaiba zárt.
- Hiányoztatok. Még meg kell szokjam, hogy most már ez így is lesz.
- Nem kell, hogy így legyen - mondtam neki, és tudta, hogy mire gondolok.
- Remélem is. Jó lenne néha hallani rólatok, és látni is titeket.
- Úgy lesz hidd el. Nem örökre válunk el.
- Bár nem tudom az új férjed mit fog szólni hozzá.
- Ő tudja mit jelentesz nekem, és megért.
- Örülök neki. Annak még jobban, hogy látom milyen boldog vagy, és egyre szebb - tette a kezét a hasamra Steve, miután leültünk a nappaliban.
A pocakomra, ami egyre növekszik.
- Orvosnál voltál már?
- Igen, Claire orvosa megvizsgált még Londonban. És minden rendben. Kislány lesz - mondtam egy boldog mosollyal az arcomon.
- Gratulálok kicsim. Biztos olyan szép lesz mint te. Jó ilyen boldognak látni téged. A várandósság egyre szebbé tesz. Akárcsak a boldogság. Remélem nagyon boldog leszel vele - célzott Robra.
- Az leszek, és vagyok.
- Ezt örömmel látom.
- És te?
- Én reggel visszarepülök. A filmből már nem sok van, az már megy nélkülem is. A bemutatóra azért visszajövök majd, de egyenlőre odaköltözök és ott fogok dolgozni. Jól alakul a kapcsolatunk is, sőt . . . .- Azt hiszem nem véletlenül szerettem bele még fiatalon, most úgy néz ki ismét afelé tartunk - mesélte Steve és ami engem is boldoggá tett és megnyugtatott, hogy láttam rajta, hogy tényleg boldog.
- El se hiszed mennyire örülök ennek.
- Tudom. Mindig is különleges helyed lesz itt - tette az összekulcsolódott kezünket a szívére Steve - és nagyon foglak szeretni, téged és Rickyt is.
- Mi is téged. Csak azt remélem, hogy tényleg találkozunk még és, hogy néha . . . . .
- Megígértem, nem? Én is örülnék, szóval bármikor felhívhatsz, örülnék neki.
- Ez kölcsönös. Én is ezt szeretném.
- Lehet, hogy maradunk annál, hogy majd inkább te. Nem tudom Rob mit szólna, ha.........
- Nem fog szólni semmit. Tudja, hogy mindig is fontos leszel nekem, és hidd el ő is hálás. Sokat köszönhetünk neked.
- Rendben - egyezett bele Steve.
Ezután hozzábújtam és hármasban bújtunk össze a kanapén.
- Itt vacsoráztok?
- Persze. Ha nem bánod akkor itt is alszunk.
- Ez a te házad tudod. Én reggel úgyis elutazok.
-Hiányozni fogsz - mondtam neki, és ismét ott tartottam, hogy könnyezni kezdtem.
- Ti is nekem - mondta miközben szorosan magához ölelt bennünket. - Ennek így kell lennie. Mindketten máshol leljük meg a boldogságunkat. De attól még nagyon szeretlek és fontosak vagytok nekem.
- Én is téged - válaszoltam neki most már tényleg könnyezve.
A tudat, hogy vége a közös életünknek, a házasságunknak, és hogy ez az utolsó közös esténk nagyon elszomorít.
Még jobban fájna, de vigasztal a tudat, hogy Steve sem marad egyedül. Mellette lesz a nő, aki remélem úgy fogja szeretni, ahogy ő azt megérdemli. És neki is van egy lánya, aki ha minden igaz odáig van Steveért, és remélem saját családjuk is lesz. Csak ez érdekel. Hogy ő is boldog legyen, különben tényleg nem tudnám nyugodt szívvel elengedni őt.
Nem tudom mennyi ideig ültünk itt egymás karjaiban, de időközben Ricky is elszenderedett a karjaimban. Hosszú volt a nap, és jóformán egész nap repültünk, így nem is csoda.
Steve átvette őt tőlem és felvitte a szobájába.
Utána visszajött hozzám és átmentünk a konyhába. Ahol legnagyobb meglepetésemre Steve egy fantasztikus vacsorát készített.
Ami az első itt töltött esténket juttatta eszembe még a kapcsolatunk elején.
Ő már akkor is itt lakott. Még mikor találkozgatni kezdtünk, vagyis amikor már alakultak köztünk a dolgok egy este itt vacsoráztunk.
Mintha csak tegnap lett volna. Steve férfi létére mindig is nagyon jól mozgott a konyhában. És amint megláttam mit készített, ismét elsírtam magam, de ezúttal örömömben és az emlékek hatására.
- Pont, mint akkor - mondtam halkan miközben a szépen kivilágított gyertyák fénye által megvilágított konyhában leültünk vacsorázni.
Felelevenítettük a közös szép emlékeinket és egy fantasztikus estét töltöttük együtt. Igyekeztünk minden percét kiélezni. Az utolsó esténkét.
Késő volt mire ágyba kerültünk. Furcsa ezt mondani. Mindenből az utolsó. Az utolsó esténk, utoljára alszunk együtt, és utoljára ébredünk egymás mellett.
Igaz mindezt már nem házasokként és szerelmesekként tesszünk. Hanem, mint nagyon jó barátok.
Szorosan Steve karjaiba bújtam, ahol mindig is biztonságot, és boldogságot éreztem.
A mellkasára hajtottam a fejem, de egy kicsit felemeltem, hogy a szemébe nézhessek.
Meg akartam adni neki, és magunknak.
Felé hajoltam és egy legutolsó csókot adtam neki.
Rövid volt, és közel sem az a szerelmes, vággyal teli csók, mint Robbal és ezt ő is tudta. Amolyan búcsúcsók. Mindenből az utolsó. Ebből is - majd egymás karjaiban ért minket az álom és tudtam, hogy reggel mikor felébredek ő végleg elrepül az életemből.
De az űrt, amit ez hagy bennem, kitölti talán a tudat, hogy boldog lesz. Várja egy nő aki szereti őt és egy kislány is.
És csak reménykedek benne, ahogy ő is mondta, hogy találkozunk még, és hallok majd felőle, hiába ér külön utakon véget a közös életünk. De mindketten boldogok leszünk ennek az útnak a végén, és csak ez számít. Ha már nem is egymás mellett . . . . . . . .
/Rob/
Reggel kissé, nem is tudom, semmilyen hangulatban ébredtem. Hiányzott Kristen.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavart a dolog, hogy a férjénél töltötte az éjszakát. Vagyis hamarosan a volt férjénél.
Tudtam, hogy nem történt köztük semmi, és bíztam Kristenben. És már szerintem mondhatom azt, hogy Steveben is.
Elégszer bizonyította már, hogy rendes fickó.
Főleg, hogy annak ellenére, hogy szereti Kristent elengedte őt. És így lehet ő az enyém.
Igaza van Kristennek, mikor azt mondta, hogy sokkal tartozunk neki.
Hiszen jóformán én vagyok az, aki elvette a feleségét.
Nem tudom előtte milyen volt a házasságuk, de lehet, hogy ha akkor este én nem botlok Kristenbe, akkor még mindig együtt lennének, ha nem is volt olyan erős a szerelem köztük, mint most köztem és Kristen között.
Ezért is értem miért annyira fontos Kristennek. És látom rajta, hogy mintha bűntudatot is érezne néha. De utána azt is látom, hogy megnyugtatja a tudat, hogy Steve sem marad egyedül, hanem azzal a nővel lesz, én is remélem, hogy boldog, akikhez külföldre költözött.
Azt hiszem ez az ami megnyugvást ad Kristennek is, hogy mi is boldogok vagyunk és ő is az lesz.
Ezért sem zavar annyira, hogy megkért, hogy ott maradhasson nála. Nem tudom, én még nem jártam így, de nem lehet nekik sem könnyű, hiszen nem kis ideig voltak együtt, lezárni a közös életüket és elválni. És manapság már nagyon ritka szerintem, ha egy válás így végződik.
Hogy barátságban válnak el.
A gondolatmenetemet Tom szakította félbe, aki álmos fejjel tántorgott le a lépcsőn. Nem sokkal később pedig anya jött utána, ő már sokkal fittebben.
Én pedig már felöltözve ültem nappaliban.
- Hová készülsz? Nem tudtál aludni? - kérdezte Tom.
- El akarok intézni pár dolgot a hétvégére.
- Király. Ha akarod elkísérlek.
- Oké - válaszoltam Tomnak.
- A gyűrű megvan? Itthon ne hagyd. Tudod már hová mentek? - kérdezte anya.
- Igen - válaszoltam egy titokzatos mosollyal.
- Arra gondoltam fiam, persze gondolhattam volna rá előbb is, akkor nem kellett volna feleslegesen ide repülnöm, hogy addig én hazamegyek és összepakolunk apáddal, utána visszajövünk és elhozzuk a dolgainkat.
- Ez jó ötlet. Mire jöttök be is költözhettek Kristenhez.
- Addig Lizzy és Tom vigyáznak Rickyre.
- Mit csinálok én Tommal? - jött le szintén kissé álmosan Lizzy is.
- Vigyáztok Rickyre a hétvégén.
- Most akarod elvinni Krist?
- Igen.
- Mindenképpen. Jól elleszünk, ugye Tom?
- Naná - vágta rá rögtön a kérdezett.
- Helyes. Megyünk Tom? Vissza akarok érni mielőtt Kristen megjön.
- Aha mehetünk - ugrott is fel és elindultunk.
Először a reptérre mentünk és elintéztettem a magángépet. Majd az uticélt és ott a szállásunkat.
Ennyi kellett csak, pár dolgot összecsomagolni.
Ezeket is gyorsan elintéztem mikor hazaértünk. Lizzy segített összepakolni Kristennek. Ő jobban tudja mik kellene egy nőnek és, hogy miket rakjon el Kristennek miután elmondtam neki hová is viszem őt.
Még jó, hogy korán keltem, hogy mindent elintézhessünk, mert pont végszóra toppant be Kristen.
Éppen az ékszeres dobozt rejtettem el a csomagjaim között, mikor hazaért.
Anya eléjük ment és elvette tőle Rickyt, akit rögtön a konyhába is vitt ebédelni.
Én pedig szerelmem kaptam a karjaimba. Szorosan magamhoz öleltem majd megcsókoltam őt.
- Hiányoztál - suttogta, miután ajkaink elváltak egymástól.
- Te is nekem. Minden rendben?
- Igen. Elment - mondta, és láttam rajta, hogy valamilyen szinte persze megviselte a dolog, de el akartam űzni a rossz kedvét.
- Minden rendben lesz. Ő is boldog lesz és mi is.
- Tudom. Csak . . . . nem is tudom, furcsa érzés. Hogy vége. Az este megcsókoltam - mondta hirtelen Kristen, majd folytatta - csak egy kis csók volt. Rövid és közel sem olyan, mint a miénk. Búcsúcsók. Utána mindketten elaludtunk. Nem történt semmi más.
- Oké. - mondtam, nem tudtam mi mást mondhatnék erre. Örülök, hogy elmondta. Na a csóknak már nem annyira, de elhiszem, és tudom, hogy nem is lett volna köztük más, és hogy azt hiszem ennyi még belefér.
- Vége. Mindketten aláírtuk a papírokat, most már csak meg kell várjuk míg kimondják a válást. Ő elutazott.
- Oké - mondtam ismét. - Megértem hidd el, nem kell magyaráznod.
- Szeretlek Rob - bújt szorosan a karjaimba.
Anyáék magunkra hagytak minket.
Örültem neki, kellett egy kis idő Kristennek. Láttam rajta, hogy ha nem is akarta mutatni szomorú ez miatt, és megviselte. De megértem, és nem is akartam semmiféle jelenetet rendezni emiatt.
Ez kellett nekik, hogy lezárják a dolgainkat, és érthető, hogy kell egy kis idő neki amíg tényleg feldolgozza.
Szerencsére jól el tudtam terelni a figyelmét, és igyekeztem mindenben a kedvében járni és boldoggá tenni őt.
Mikor a szobánkba mentünk azonban megakadt a szeme a bőröndökön.
Rögtön rá is kérdezett. Én pedig elmondtam neki, hogy hétvégén elutazunk.
Elmondtam neki a terveimet, de a miértjét még nem. Az maradjon meglepetés.
Akármilyen szépen nézett is rám nem tudta kiszedni belőlem.
- Egy kis türelem szívem, pár nap és megtudod - mondtam neki és a karjaimba vontam, hogy megcsókolhassam.
Boldogan simult az ölelésembe és viszonozta a csókomat, melyben minden iránta érzett szerelmem és érzésem benne volt.
Szerencséjére a napok gyorsan és igen eseménydúsan teltek a hét végéig.
Elmentünk Kristen itteni orvosához is, akihez eredetileg kellett volna mennünk a vizsgálatokra, de mivel Londonban volt és közbe jött az én balesetem is, nem tudtunk. De legalább ez a doki is megnézte Kristent és a babát, akikkel minden a legnagyobb rendben.
Sőt napról napra nagyobb lesz a mi kislányunk, aki odabent növekszik.
Főleg esténként lefekvés előtt, közben, imádom a hasát puszilgatni, ami szépen növekszik. És ő maga is napról napra szebb lesz. És mérhetetlenül boldogok is vagyunk.
Kristen napközben néha találkozott a barátnőivel, Nikkivel és Ashleyvel, akikkel elég sok időt töltött. Régen találkoztak és sok mindent meg kellett beszélniük. Ilyenkor Lizzy is velük volt. És jaj volt nekünk. Tommal ilyenkor inkább félrevonultunk Rickyvel együtt és hagytuk pletykálkodni a csajokat.
Anya még akkor, másnap hazament apához. Hétvége után majd együtt jönnek vissza, ha mindent elrendeztek Londonban, hogy ideköltözhessenek.
Lizzy addig kapott még egy kis feladatot. Kristen rábízta a házát, mivel, hogy úgy is ők fognak ott lakni, úgy alakítsa át, ahogy akarja.
Megkértem őt, amíg mi odaleszünk hétvégén itt is alakítson át ezt azt. Főleg a hálószobánkra gondoltam.
Persze örömmel vállalta a feladatot.
Tomnak is akadt egy két ötlete. Mivel már ő is több időt tölt itt, mint Londonban, ő is ideköltözik. Talált egy magának való lakást, és már ki is vette. Közel van mindkét házhoz. Szóval ő is a nyakunkon marad - gondoltam magamban mosolyogva.
Amikor azonban eljött a hétvége én váltam izgatottá. Kristen pedig kíváncsivá. Főleg miután elköszöntünk a pici fiunktól, akire Lizzy és Tom vigyáznak addig.
Útban a reptér felé is faggatott, de nem árultam el neki semmit. Még az uticélunkat sem tudta egészen addig, amíg oda nem értünk.
Dél - Amerikába repültünk. Egy csodás helyre. Még én sem voltam itt, egy ismerősöm ajánlotta még régen és eszembe jutott.
Kristen már azon elámult, hogy magángéppel jöttünk ide.
Így legalább csak mi voltunk, és az úton is kiélvezhettük a kettesben töltött idő minden pillanatát.
- Na most már elárulod hol vagyunk? - kérdezte Kristen mikor földet ért a gép.
- Venezuelában - mondtam egyszerűen, Kristen pedig csak tátogott.
- Hogy hol? Te elhoztál .. ......
- Dél - Amerikába, igen. Ha nem baj innen majd hajókázunk kicsit.
- Oké, én már semmin sem lepődök meg - mondta Kris, amin csak nevetnem kellett.
Már vártak ránk a reptéren, ahonnan hajóval vittek át minket magára a szigetre, Los Roques-re.
- És hol is van pontosan ez a Los Roques?
- Nem messze hajóval Venezuela fővárosától Caracastól. Ez a szigetcsoport is az országhoz tartozik.
- És gyönyörű. Istenem Rob - mondta szinte ámulva Kristen miközben áthajókáztunk a szigetre.
Ahogy megérkeztünk az idegenvezető elvitt minket a szállodáig. Vagyis messze nem kellett menni, mert itt volt a parton.
Itt volt a szállásunk is.
Helyes kis házikók, amik a csodás tengerre néztek.
Lepakoltuk a cuccainkat. Volt a kis faházikóhoz egy kis terasz szerűség ahonnan rögtön a tengerpartra sétálhattunk le a puha fehér homokon át.
- El se hiszem, hogy ide elhoztál. Ez egyszerűen meseszép - fordult felém Kristen és magamhoz vonva a karjaimba zártam és megcsókoltam.
Kissé szenvedélyesebbre is sikerült, és legszívesebben most rögtön ágyba vonszoltam volna, de még terveim voltak vele, és mindent a maga idejében.
Mielőtt bármit is csináltunk volna Kristen haza akart telefonálni, hogy épségben megérkeztünk és minden oké. És persze, hogy Ricky felöl kérdezzen, akit ha minden igaz éppen Tom szórakoztatott.
Ezután először is, enni akartam valamit, vagyis, hogy inkább Kris egyen valamit. Most kettő helyett kell ennie, és oda akarok figyelni rájuk.
Amíg elment átöltözni én is átvettem valami kényelmesebbet, csak egy rövidnadrágot mást nem. Póló nem igen kell, elég meleg van itt.
Amikor azonban Kristen kilépett a szobából rajtam volt a sor, hogy ezúttal ne a sziget, hanem miatta akadjon el a szavam.
Egy aprócska kis ruha volt rajta, amiben még szexibb volt, mint valaha, még így is, édesen gömbölyödő pocakkal.
- Kicsim, ki van zárva, hogy ebben gyere ki.
- Miért? - nézett rám hitetlenkedve Kristen.
- Az összes pasi a szigeten utánad fogja csorgatni a nyálát.
- Nem érdekel. Nekem elég, ha egy pasi csorgatja - mondta és elsétált mellettem, de utána nyúltam és magamhoz öleltem.
- Igen? És ki is az a szerencsés pasi?
- Nem tudom ismered -e? Őt szeretem a világon mindennél jobban. Őrülten jóképű, és remélhetőleg imád engem.
- Nem csak remélhetőleg, hanem imád téged. Vagyis titeket - helyesbítettem.
- Helyes - mondta Kristen, majd a hajamba fúrta az ujjait és magához vont a ruhájával azonos tüzes csókra.
- És nagyon meleg van itt, nem öltözhetek be, mint egy mumus - tette hozzá, majd szó nélkül a csilingelő nevetésével kisétált a teraszon.
Utána mentem és kézen fogtam. Ő szorosan hozzám bújt, miközben elsétáltunk az étterem részig.
Közben beigazolódott a félelmem. Az összes itteni pasi rajta legeltette a szemét. Legszívesebben kiszúrtam volna mindegyiknek, hogy még csak rá se nézzenek Kristenre, aki rájuk sem hederített. Inkább azon volt, hogy engem az őrületbe kergessen. Nem tudom, hogy fogom kibírni estig. Főleg amikor így néz ki, és ilyen pillantásokat vet felém.
- Na mi az? Már nem félnél hozzám érni? - incselkedtem vele.
- Most már engedte a doki. Persze azért vigyázunk rád - tette hozzá.
- Na megállj csak.
- Ezt azért kapod, mert nem akarod elmondani miért hoztál ide - mondta egy huncut mosollyal, miközben nagyon jól tudta, hogy hat rám a közelsége, főleg ebben a ruhában. Már ha ezt lehet annak nevezni.
Miután ettünk sétáltunk egyet a parton.
Láttam Kristenen mennyire boldog és tetszik neki a hely, és én magam is így voltam ezzel, bár engem főleg az tett boldoggá, hogy itt van velem, és hogy most már csak az enyém.
Mikor már kezdett esteledni és nem tűzött úgy a nap, Kristen úszni akart.
Ekkor jött az én újabb próbatételem. Hogy ne vessem rá magam rögtön a parton. Pedig ha nem lettünk volna egyedül . . . .
Így viszont elmentünk úszni egyet, amíg előkészítették, amit estére tervezek.
És addig kiélveztük ennek a paradicsomba illő helynek minden csodáját, és persze együtt töltött édes pillanatokat és a szerelmünket . . . . . . .
Nos ez lenne facebookon pedig megtaláljátok ennek a csodaszép helynek a képeit amit imádok :)
Katt ide a linkre vagy a chat fölötti fb ablakban is látjátok :)
https://www.facebook.com/pages/Lizzyke-%C3%ADr%C3%A1sai/186625954772800
Írtam facebookra, hogy itt is lesz egy játék :) hasonló mint az előzőnél amit Kitti nyert.
A komizók közül ismét egy valaki elsőként láthatja az új történethez készült blogot :) szóval hajrá, aki kíváncsi rá meg az is aki nem, várom a véleményetek :)
Addig is a fejli mellé tettem fel képeket a fb oldalra, hogy miről is az a fejli végére kiderül :) Jó olvasást!
Köszi Csibi! <3
44.fejezet
/Kristen/
Hihetetlen milyen gyorsan telik az idő.
Ismét úton vagyunk Los Angelesbe.
Fantasztikus volt Londonban, és leszámítva az ijedtséget Rob miatt, tényleg a legszebb napokat töltöttük itt, és végre Robbal is minden rendben.
Két napja voltunk az orvosnál, aki kiszedte Rob varratait, még az a szerencséje, hogy a kis akcióinak nem lett következménye és szépen gyógyul a sebe, és semmi nem lesz, ami rontaná az egészségét.
Engedélyt kaptunk arra is, amire már jó ideje nem volt rendesen lehetőségünk.
Mikor beszéltünk a dokival, - persze Rob volt az, aki rákérdezett-, majd egy jócskán kaján pillantást vetett felém, ami szerintem még az orvosnak is feltűnt, de akkor Robot nem nagyon érdekelte.
Persze engem sem hagyott hidegen, kissé jobban örültem, hogy nincs semmi baja, de azért még mindig vigyáznia kell magára egy darabig.
A másnap elég mozgalmasan telt.
Rendbe tettük a házat, és csomagolni is kellett. Richard is amint tud utánunk jön majd.
Egyelőre egy ideig a forgatások és ez az miatt, biztos LA -ben leszünk, és Claireék velünk akartak jönni, ahogy ő mondta, csak ha nem zavarnak.
Mi csak örültünk ennek, így legalább rájuk tudjuk bízni Rickyt, aminek persze ők csak örülnek, mi pedig nyugodtak vagyunk, hogy a nagyszülőknél jobb kezekbe nem is kerülhetne. Persze Lizzy is Tom is jöttek.
Így már együtt repülünk haza. Vagyis az egyik otthonunkba. Már nem is tudom, hogy LA -t vagy Londont mondanám -e az otthonomnak? Azt hiszem mindkettőt.
Elgondolkodtam mialatt mentünk hazafelé, hogy hová is megyünk. Majdnem biztos voltam benne, hogy Rob azt akarja költözzünk hozzá.
De akkor mi lesz a házammal? Vagyis a házunkkal, amit Steve az én nevemre íratott?
Beszéltünk az úton erről Robbal, és Clairenek is akadt egy ötlete. Először nem merte felvetni, de végül csak elmondta.
- Sokat beszéltünk Richarddal és a lányokkal, nehéz döntés is számunkra, de éppen ideje volt. Azért megérné, hogy veletek és az unokáinkkal lehessünk. Titeket többnyire ideköt minden, Rob is évek óta itt él, és nagyon ritkán volt csak otthon, és pláne most még több időt szeretnénk veletek tölteni - kezdett bele Claire és először nem értettem hová fog kilyukadni, de amikor befejezte, teljesen ledöbbentem. - Szóval arra gondoltunk, hogy ideköltözünk. Richard is tudna pihenni, dolgozott már eleget, én pedig amiben tudok segítek nektek a kicsikkel, meg veletek lehetnénk, nem olyan távol egymástól. A házunk persze megmarad, de néznénk itt egy lakást nekünk meg a lányoknak, amíg persze ők is kirepülnek - mondta mosolyogva Claire.
Kissé aggódtam is emiatt. Nem akarom, hogy miattunk adják fel azt az életet, amit eddig annyira szerettek, és Londont.
De nem nagyon ellenkezhettünk vele. Már megbeszélték Richarddal, csak úgymond a mi véleményünket várták.
Láttam Robon, hogy ő is örül neki, és persze én is.
Tehát ennél maradtunk végül is, de Rob mindenképpen azt akarta, hogy hozzá költözzenek a szülei és Lizzyék is, de Claire nem nagyon akarta
Vagy inkább zavarni nem akartak.
- Ti friss házasok lesztek fiam, nektek is kell egy kis magány, sokan lennénk ott, ott lesznek a kicsik is. - érvelt Claire, és részben igaza volt, de tudja ő is, hogy nem zavartak volna minket, de így sem akarta.
Ekkor jutott eszembe valami más.
Felajánlottam, vagyis szerettem volna, ha már úgyis az enyém. És tökéletes megoldásnak tűnt, habár Rob az elején nem volt annyira oda érte.
- Akkor költözzetek be az én házamba - mondtam.
- Ahol a férjeddel laktál? De.......
- Igen. Steve a nevemre íratta. Nem akartam, de mindenképpen azt szerette volna, ha az enyém és a fiamé lesz. Akkor nem állna üresen, és közel is van.
Ahogy elmondtam, hogy a ház az enyém már Robnak se nagyon volt kifogása, inkább Claire ment bele nehezebben.
Végül meggyőztük, hogy semmi oka rosszul érezni magát, és, hogy ne beszéljen bolondságokat, hogy a nyakunkra mászik meg ilyesmi, így végül nagy nehezen csak belement.
Lizzy is odáig volt.
- Steve már itthon van, már elvitette a cuccait. Ha minden igaz holnap ismét elrepül és másik országba is költözik, szóval bármikor beköltözhettek.
- Ahhoz a nőhöz költözik? - kérdezte Rob.
- Annyira nem akartam kérdezni, de amit mesélt azt gondolom végre ő is megtalálta azt, akivel boldog lesz, és ennek nagyon örülök.
Ezután a Steve témát nem erőltettük. Annyit azonban még kértem Robtól, hogy ha lehet akkor tegyen ki az én házamnál Rickyvel. Szeretnék még elköszönni tőle, semmiképp sem akarom, hogy e nélkül menjen el.
Annak örültem, hogy Rob ez miatt nem háborodott fel, láttam rajta, és ennek örülök, hogy megértette, hogy ez fontos nekem. Szeretem Stevet, ő is tudja, hogy nem úgy ahogy őt, hanem mint inkább barátot.
Furcsa volt ismét itt lenni, már annyira megszoktam a ködös, esős Londont. Most viszont ideje visszaszokni ide.
Robot megkértem amikor leszálltunk, hogy vigyen engem és Rickyt haza.
- Majd hívsz, ha jöjjek érted.
- Nem bánnád, ha ma itt aludnánk? Holnap reggel szerintem Steve elmegy, szeretnék addig vele lenni egy kicsit.
- Oké - adta meg magát sóhajtva Rob.
Azért viszont hálás voltam neki, hogy megértette, és láttam rajta, tudtam, hogy bízik bennem.
- Nagyon szeretlek - mondtam neki mielőtt kocsiba szálltunk.
- Én is téged - érkezett a válasza egy csók kíséretében.
Ezután a reptérről rögtön hazavitt Rob.
Ott elköszöntünk egymástól, ő a saját házához ment Lizzyékkel és Tommal.
Nem tudom miért, és megmagyarázni se nagyon tudnám milyen érzés kerített hatalmába, amikor a házam előtt álltunk.
Talán izgalom? Vagy szomorúság? Hiszen egy korszaka az életemnek lezárul, és egy fontos személyt készülök elengedni, akit nagyon szeretek. De így kell lennie. Ő is boldog lesz valaki mással, ahogy én is.
Ahogy beléptünk az ajtón, mintha minden a régi lett volna. Szomorúság lett úrrá rajtam, hiszen utoljára lépek ide úgy be, hogy Steve itt van, és még a férjem.
Ahogy beléptünk a nappaliba Steve mosolyogva bújt elő a konyhából.
Rögön odalépett és mindkettőnket a karjaiba zárt.
- Hiányoztatok. Még meg kell szokjam, hogy most már ez így is lesz.
- Nem kell, hogy így legyen - mondtam neki, és tudta, hogy mire gondolok.
- Remélem is. Jó lenne néha hallani rólatok, és látni is titeket.
- Úgy lesz hidd el. Nem örökre válunk el.
- Bár nem tudom az új férjed mit fog szólni hozzá.
- Ő tudja mit jelentesz nekem, és megért.
- Örülök neki. Annak még jobban, hogy látom milyen boldog vagy, és egyre szebb - tette a kezét a hasamra Steve, miután leültünk a nappaliban.
A pocakomra, ami egyre növekszik.
- Orvosnál voltál már?
- Igen, Claire orvosa megvizsgált még Londonban. És minden rendben. Kislány lesz - mondtam egy boldog mosollyal az arcomon.
- Gratulálok kicsim. Biztos olyan szép lesz mint te. Jó ilyen boldognak látni téged. A várandósság egyre szebbé tesz. Akárcsak a boldogság. Remélem nagyon boldog leszel vele - célzott Robra.
- Az leszek, és vagyok.
- Ezt örömmel látom.
- És te?
- Én reggel visszarepülök. A filmből már nem sok van, az már megy nélkülem is. A bemutatóra azért visszajövök majd, de egyenlőre odaköltözök és ott fogok dolgozni. Jól alakul a kapcsolatunk is, sőt . . . .- Azt hiszem nem véletlenül szerettem bele még fiatalon, most úgy néz ki ismét afelé tartunk - mesélte Steve és ami engem is boldoggá tett és megnyugtatott, hogy láttam rajta, hogy tényleg boldog.
- El se hiszed mennyire örülök ennek.
- Tudom. Mindig is különleges helyed lesz itt - tette az összekulcsolódott kezünket a szívére Steve - és nagyon foglak szeretni, téged és Rickyt is.
- Mi is téged. Csak azt remélem, hogy tényleg találkozunk még és, hogy néha . . . . .
- Megígértem, nem? Én is örülnék, szóval bármikor felhívhatsz, örülnék neki.
- Ez kölcsönös. Én is ezt szeretném.
- Lehet, hogy maradunk annál, hogy majd inkább te. Nem tudom Rob mit szólna, ha.........
- Nem fog szólni semmit. Tudja, hogy mindig is fontos leszel nekem, és hidd el ő is hálás. Sokat köszönhetünk neked.
- Rendben - egyezett bele Steve.
Ezután hozzábújtam és hármasban bújtunk össze a kanapén.
- Itt vacsoráztok?
- Persze. Ha nem bánod akkor itt is alszunk.
- Ez a te házad tudod. Én reggel úgyis elutazok.
-Hiányozni fogsz - mondtam neki, és ismét ott tartottam, hogy könnyezni kezdtem.
- Ti is nekem - mondta miközben szorosan magához ölelt bennünket. - Ennek így kell lennie. Mindketten máshol leljük meg a boldogságunkat. De attól még nagyon szeretlek és fontosak vagytok nekem.
- Én is téged - válaszoltam neki most már tényleg könnyezve.
A tudat, hogy vége a közös életünknek, a házasságunknak, és hogy ez az utolsó közös esténk nagyon elszomorít.
Még jobban fájna, de vigasztal a tudat, hogy Steve sem marad egyedül. Mellette lesz a nő, aki remélem úgy fogja szeretni, ahogy ő azt megérdemli. És neki is van egy lánya, aki ha minden igaz odáig van Steveért, és remélem saját családjuk is lesz. Csak ez érdekel. Hogy ő is boldog legyen, különben tényleg nem tudnám nyugodt szívvel elengedni őt.
Nem tudom mennyi ideig ültünk itt egymás karjaiban, de időközben Ricky is elszenderedett a karjaimban. Hosszú volt a nap, és jóformán egész nap repültünk, így nem is csoda.
Steve átvette őt tőlem és felvitte a szobájába.
Utána visszajött hozzám és átmentünk a konyhába. Ahol legnagyobb meglepetésemre Steve egy fantasztikus vacsorát készített.
Ami az első itt töltött esténket juttatta eszembe még a kapcsolatunk elején.
Ő már akkor is itt lakott. Még mikor találkozgatni kezdtünk, vagyis amikor már alakultak köztünk a dolgok egy este itt vacsoráztunk.
Mintha csak tegnap lett volna. Steve férfi létére mindig is nagyon jól mozgott a konyhában. És amint megláttam mit készített, ismét elsírtam magam, de ezúttal örömömben és az emlékek hatására.
- Pont, mint akkor - mondtam halkan miközben a szépen kivilágított gyertyák fénye által megvilágított konyhában leültünk vacsorázni.
Felelevenítettük a közös szép emlékeinket és egy fantasztikus estét töltöttük együtt. Igyekeztünk minden percét kiélezni. Az utolsó esténkét.
Késő volt mire ágyba kerültünk. Furcsa ezt mondani. Mindenből az utolsó. Az utolsó esténk, utoljára alszunk együtt, és utoljára ébredünk egymás mellett.
Igaz mindezt már nem házasokként és szerelmesekként tesszünk. Hanem, mint nagyon jó barátok.
Szorosan Steve karjaiba bújtam, ahol mindig is biztonságot, és boldogságot éreztem.
A mellkasára hajtottam a fejem, de egy kicsit felemeltem, hogy a szemébe nézhessek.
Meg akartam adni neki, és magunknak.
Felé hajoltam és egy legutolsó csókot adtam neki.
Rövid volt, és közel sem az a szerelmes, vággyal teli csók, mint Robbal és ezt ő is tudta. Amolyan búcsúcsók. Mindenből az utolsó. Ebből is - majd egymás karjaiban ért minket az álom és tudtam, hogy reggel mikor felébredek ő végleg elrepül az életemből.
De az űrt, amit ez hagy bennem, kitölti talán a tudat, hogy boldog lesz. Várja egy nő aki szereti őt és egy kislány is.
És csak reménykedek benne, ahogy ő is mondta, hogy találkozunk még, és hallok majd felőle, hiába ér külön utakon véget a közös életünk. De mindketten boldogok leszünk ennek az útnak a végén, és csak ez számít. Ha már nem is egymás mellett . . . . . . . .
/Rob/
Reggel kissé, nem is tudom, semmilyen hangulatban ébredtem. Hiányzott Kristen.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavart a dolog, hogy a férjénél töltötte az éjszakát. Vagyis hamarosan a volt férjénél.
Tudtam, hogy nem történt köztük semmi, és bíztam Kristenben. És már szerintem mondhatom azt, hogy Steveben is.
Elégszer bizonyította már, hogy rendes fickó.
Főleg, hogy annak ellenére, hogy szereti Kristent elengedte őt. És így lehet ő az enyém.
Igaza van Kristennek, mikor azt mondta, hogy sokkal tartozunk neki.
Hiszen jóformán én vagyok az, aki elvette a feleségét.
Nem tudom előtte milyen volt a házasságuk, de lehet, hogy ha akkor este én nem botlok Kristenbe, akkor még mindig együtt lennének, ha nem is volt olyan erős a szerelem köztük, mint most köztem és Kristen között.
Ezért is értem miért annyira fontos Kristennek. És látom rajta, hogy mintha bűntudatot is érezne néha. De utána azt is látom, hogy megnyugtatja a tudat, hogy Steve sem marad egyedül, hanem azzal a nővel lesz, én is remélem, hogy boldog, akikhez külföldre költözött.
Azt hiszem ez az ami megnyugvást ad Kristennek is, hogy mi is boldogok vagyunk és ő is az lesz.
Ezért sem zavar annyira, hogy megkért, hogy ott maradhasson nála. Nem tudom, én még nem jártam így, de nem lehet nekik sem könnyű, hiszen nem kis ideig voltak együtt, lezárni a közös életüket és elválni. És manapság már nagyon ritka szerintem, ha egy válás így végződik.
Hogy barátságban válnak el.
A gondolatmenetemet Tom szakította félbe, aki álmos fejjel tántorgott le a lépcsőn. Nem sokkal később pedig anya jött utána, ő már sokkal fittebben.
Én pedig már felöltözve ültem nappaliban.
- Hová készülsz? Nem tudtál aludni? - kérdezte Tom.
- El akarok intézni pár dolgot a hétvégére.
- Király. Ha akarod elkísérlek.
- Oké - válaszoltam Tomnak.
- A gyűrű megvan? Itthon ne hagyd. Tudod már hová mentek? - kérdezte anya.
- Igen - válaszoltam egy titokzatos mosollyal.
- Arra gondoltam fiam, persze gondolhattam volna rá előbb is, akkor nem kellett volna feleslegesen ide repülnöm, hogy addig én hazamegyek és összepakolunk apáddal, utána visszajövünk és elhozzuk a dolgainkat.
- Ez jó ötlet. Mire jöttök be is költözhettek Kristenhez.
- Addig Lizzy és Tom vigyáznak Rickyre.
- Mit csinálok én Tommal? - jött le szintén kissé álmosan Lizzy is.
- Vigyáztok Rickyre a hétvégén.
- Most akarod elvinni Krist?
- Igen.
- Mindenképpen. Jól elleszünk, ugye Tom?
- Naná - vágta rá rögtön a kérdezett.
- Helyes. Megyünk Tom? Vissza akarok érni mielőtt Kristen megjön.
- Aha mehetünk - ugrott is fel és elindultunk.
Először a reptérre mentünk és elintéztettem a magángépet. Majd az uticélt és ott a szállásunkat.
Ennyi kellett csak, pár dolgot összecsomagolni.
Ezeket is gyorsan elintéztem mikor hazaértünk. Lizzy segített összepakolni Kristennek. Ő jobban tudja mik kellene egy nőnek és, hogy miket rakjon el Kristennek miután elmondtam neki hová is viszem őt.
Még jó, hogy korán keltem, hogy mindent elintézhessünk, mert pont végszóra toppant be Kristen.
Éppen az ékszeres dobozt rejtettem el a csomagjaim között, mikor hazaért.
Anya eléjük ment és elvette tőle Rickyt, akit rögtön a konyhába is vitt ebédelni.
Én pedig szerelmem kaptam a karjaimba. Szorosan magamhoz öleltem majd megcsókoltam őt.
- Hiányoztál - suttogta, miután ajkaink elváltak egymástól.
- Te is nekem. Minden rendben?
- Igen. Elment - mondta, és láttam rajta, hogy valamilyen szinte persze megviselte a dolog, de el akartam űzni a rossz kedvét.
- Minden rendben lesz. Ő is boldog lesz és mi is.
- Tudom. Csak . . . . nem is tudom, furcsa érzés. Hogy vége. Az este megcsókoltam - mondta hirtelen Kristen, majd folytatta - csak egy kis csók volt. Rövid és közel sem olyan, mint a miénk. Búcsúcsók. Utána mindketten elaludtunk. Nem történt semmi más.
- Oké. - mondtam, nem tudtam mi mást mondhatnék erre. Örülök, hogy elmondta. Na a csóknak már nem annyira, de elhiszem, és tudom, hogy nem is lett volna köztük más, és hogy azt hiszem ennyi még belefér.
- Vége. Mindketten aláírtuk a papírokat, most már csak meg kell várjuk míg kimondják a válást. Ő elutazott.
- Oké - mondtam ismét. - Megértem hidd el, nem kell magyaráznod.
- Szeretlek Rob - bújt szorosan a karjaimba.
Anyáék magunkra hagytak minket.
Örültem neki, kellett egy kis idő Kristennek. Láttam rajta, hogy ha nem is akarta mutatni szomorú ez miatt, és megviselte. De megértem, és nem is akartam semmiféle jelenetet rendezni emiatt.
Ez kellett nekik, hogy lezárják a dolgainkat, és érthető, hogy kell egy kis idő neki amíg tényleg feldolgozza.
Szerencsére jól el tudtam terelni a figyelmét, és igyekeztem mindenben a kedvében járni és boldoggá tenni őt.
Mikor a szobánkba mentünk azonban megakadt a szeme a bőröndökön.
Rögtön rá is kérdezett. Én pedig elmondtam neki, hogy hétvégén elutazunk.
Elmondtam neki a terveimet, de a miértjét még nem. Az maradjon meglepetés.
Akármilyen szépen nézett is rám nem tudta kiszedni belőlem.
- Egy kis türelem szívem, pár nap és megtudod - mondtam neki és a karjaimba vontam, hogy megcsókolhassam.
Boldogan simult az ölelésembe és viszonozta a csókomat, melyben minden iránta érzett szerelmem és érzésem benne volt.
Szerencséjére a napok gyorsan és igen eseménydúsan teltek a hét végéig.
Elmentünk Kristen itteni orvosához is, akihez eredetileg kellett volna mennünk a vizsgálatokra, de mivel Londonban volt és közbe jött az én balesetem is, nem tudtunk. De legalább ez a doki is megnézte Kristent és a babát, akikkel minden a legnagyobb rendben.
Sőt napról napra nagyobb lesz a mi kislányunk, aki odabent növekszik.
Főleg esténként lefekvés előtt, közben, imádom a hasát puszilgatni, ami szépen növekszik. És ő maga is napról napra szebb lesz. És mérhetetlenül boldogok is vagyunk.
Kristen napközben néha találkozott a barátnőivel, Nikkivel és Ashleyvel, akikkel elég sok időt töltött. Régen találkoztak és sok mindent meg kellett beszélniük. Ilyenkor Lizzy is velük volt. És jaj volt nekünk. Tommal ilyenkor inkább félrevonultunk Rickyvel együtt és hagytuk pletykálkodni a csajokat.
Anya még akkor, másnap hazament apához. Hétvége után majd együtt jönnek vissza, ha mindent elrendeztek Londonban, hogy ideköltözhessenek.
Lizzy addig kapott még egy kis feladatot. Kristen rábízta a házát, mivel, hogy úgy is ők fognak ott lakni, úgy alakítsa át, ahogy akarja.
Megkértem őt, amíg mi odaleszünk hétvégén itt is alakítson át ezt azt. Főleg a hálószobánkra gondoltam.
Persze örömmel vállalta a feladatot.
Tomnak is akadt egy két ötlete. Mivel már ő is több időt tölt itt, mint Londonban, ő is ideköltözik. Talált egy magának való lakást, és már ki is vette. Közel van mindkét házhoz. Szóval ő is a nyakunkon marad - gondoltam magamban mosolyogva.
Amikor azonban eljött a hétvége én váltam izgatottá. Kristen pedig kíváncsivá. Főleg miután elköszöntünk a pici fiunktól, akire Lizzy és Tom vigyáznak addig.
Útban a reptér felé is faggatott, de nem árultam el neki semmit. Még az uticélunkat sem tudta egészen addig, amíg oda nem értünk.
Dél - Amerikába repültünk. Egy csodás helyre. Még én sem voltam itt, egy ismerősöm ajánlotta még régen és eszembe jutott.
Kristen már azon elámult, hogy magángéppel jöttünk ide.
Így legalább csak mi voltunk, és az úton is kiélvezhettük a kettesben töltött idő minden pillanatát.
- Na most már elárulod hol vagyunk? - kérdezte Kristen mikor földet ért a gép.
- Venezuelában - mondtam egyszerűen, Kristen pedig csak tátogott.
- Hogy hol? Te elhoztál .. ......
- Dél - Amerikába, igen. Ha nem baj innen majd hajókázunk kicsit.
- Oké, én már semmin sem lepődök meg - mondta Kris, amin csak nevetnem kellett.
Már vártak ránk a reptéren, ahonnan hajóval vittek át minket magára a szigetre, Los Roques-re.
- És hol is van pontosan ez a Los Roques?
- Nem messze hajóval Venezuela fővárosától Caracastól. Ez a szigetcsoport is az országhoz tartozik.
- És gyönyörű. Istenem Rob - mondta szinte ámulva Kristen miközben áthajókáztunk a szigetre.
Ahogy megérkeztünk az idegenvezető elvitt minket a szállodáig. Vagyis messze nem kellett menni, mert itt volt a parton.
Itt volt a szállásunk is.
Helyes kis házikók, amik a csodás tengerre néztek.
Lepakoltuk a cuccainkat. Volt a kis faházikóhoz egy kis terasz szerűség ahonnan rögtön a tengerpartra sétálhattunk le a puha fehér homokon át.
- El se hiszem, hogy ide elhoztál. Ez egyszerűen meseszép - fordult felém Kristen és magamhoz vonva a karjaimba zártam és megcsókoltam.
Kissé szenvedélyesebbre is sikerült, és legszívesebben most rögtön ágyba vonszoltam volna, de még terveim voltak vele, és mindent a maga idejében.
Mielőtt bármit is csináltunk volna Kristen haza akart telefonálni, hogy épségben megérkeztünk és minden oké. És persze, hogy Ricky felöl kérdezzen, akit ha minden igaz éppen Tom szórakoztatott.
Ezután először is, enni akartam valamit, vagyis, hogy inkább Kris egyen valamit. Most kettő helyett kell ennie, és oda akarok figyelni rájuk.
Amíg elment átöltözni én is átvettem valami kényelmesebbet, csak egy rövidnadrágot mást nem. Póló nem igen kell, elég meleg van itt.
Amikor azonban Kristen kilépett a szobából rajtam volt a sor, hogy ezúttal ne a sziget, hanem miatta akadjon el a szavam.
Egy aprócska kis ruha volt rajta, amiben még szexibb volt, mint valaha, még így is, édesen gömbölyödő pocakkal.
- Kicsim, ki van zárva, hogy ebben gyere ki.
- Miért? - nézett rám hitetlenkedve Kristen.
- Az összes pasi a szigeten utánad fogja csorgatni a nyálát.
- Nem érdekel. Nekem elég, ha egy pasi csorgatja - mondta és elsétált mellettem, de utána nyúltam és magamhoz öleltem.
- Igen? És ki is az a szerencsés pasi?
- Nem tudom ismered -e? Őt szeretem a világon mindennél jobban. Őrülten jóképű, és remélhetőleg imád engem.
- Nem csak remélhetőleg, hanem imád téged. Vagyis titeket - helyesbítettem.
- Helyes - mondta Kristen, majd a hajamba fúrta az ujjait és magához vont a ruhájával azonos tüzes csókra.
- És nagyon meleg van itt, nem öltözhetek be, mint egy mumus - tette hozzá, majd szó nélkül a csilingelő nevetésével kisétált a teraszon.
Utána mentem és kézen fogtam. Ő szorosan hozzám bújt, miközben elsétáltunk az étterem részig.
Közben beigazolódott a félelmem. Az összes itteni pasi rajta legeltette a szemét. Legszívesebben kiszúrtam volna mindegyiknek, hogy még csak rá se nézzenek Kristenre, aki rájuk sem hederített. Inkább azon volt, hogy engem az őrületbe kergessen. Nem tudom, hogy fogom kibírni estig. Főleg amikor így néz ki, és ilyen pillantásokat vet felém.
- Na mi az? Már nem félnél hozzám érni? - incselkedtem vele.
- Most már engedte a doki. Persze azért vigyázunk rád - tette hozzá.
- Na megállj csak.
- Ezt azért kapod, mert nem akarod elmondani miért hoztál ide - mondta egy huncut mosollyal, miközben nagyon jól tudta, hogy hat rám a közelsége, főleg ebben a ruhában. Már ha ezt lehet annak nevezni.
Miután ettünk sétáltunk egyet a parton.
Láttam Kristenen mennyire boldog és tetszik neki a hely, és én magam is így voltam ezzel, bár engem főleg az tett boldoggá, hogy itt van velem, és hogy most már csak az enyém.
Mikor már kezdett esteledni és nem tűzött úgy a nap, Kristen úszni akart.
Ekkor jött az én újabb próbatételem. Hogy ne vessem rá magam rögtön a parton. Pedig ha nem lettünk volna egyedül . . . .
Így viszont elmentünk úszni egyet, amíg előkészítették, amit estére tervezek.
És addig kiélveztük ennek a paradicsomba illő helynek minden csodáját, és persze együtt töltött édes pillanatokat és a szerelmünket . . . . . . .
Nos ez lenne facebookon pedig megtaláljátok ennek a csodaszép helynek a képeit amit imádok :)
Katt ide a linkre vagy a chat fölötti fb ablakban is látjátok :)
https://www.facebook.com/pages/Lizzyke-%C3%ADr%C3%A1sai/186625954772800
2012. február 24., péntek
Nyertes!
Sziasztok!
Nos nemrég estem haza, de azt hiszem ezzel még lógok nektek, ha bár már hulla vagyok. Sőt szerintem le is betegszek majd, már kezdem érezni :/ azért igyekszek ha minden jól megy holnap hozni ide a frisst :)
Addig is tudjátok, hogy volt egy játék, az utolsó feltett fejezetnél. A komizók közül kikerül egy nyertes, aki megkapja a majdani Labyrint utáni történet tartalmát.
Nos aki ezt nyerte nem más mint Kitti :) a te neved került ki a kalapból :) gratula :) és köszönöm szépen a komidat :)
Neked holnap repül a beígért tartalom :) ha gondolod majd ahhoz is várom igaz oda mailbe :) a véleményed :)
És persze a többieknek is nagyon köszönöm :) Aki most nem nyert annak lesz még lehetősége játszani :) Hogy miért is, azt a kövi fejlinél elmondom :)
Köszönöm még egyszer, a 9 embernek aki komizott : Szilvi, Orsi, Orsy, Beus, Judit, Meli, Lolee, Kitti és Ágika imádlak titeket ♥ és a sok pipát is :)
Nos nemrég estem haza, de azt hiszem ezzel még lógok nektek, ha bár már hulla vagyok. Sőt szerintem le is betegszek majd, már kezdem érezni :/ azért igyekszek ha minden jól megy holnap hozni ide a frisst :)
Addig is tudjátok, hogy volt egy játék, az utolsó feltett fejezetnél. A komizók közül kikerül egy nyertes, aki megkapja a majdani Labyrint utáni történet tartalmát.
Nos aki ezt nyerte nem más mint Kitti :) a te neved került ki a kalapból :) gratula :) és köszönöm szépen a komidat :)
Neked holnap repül a beígért tartalom :) ha gondolod majd ahhoz is várom igaz oda mailbe :) a véleményed :)
És persze a többieknek is nagyon köszönöm :) Aki most nem nyert annak lesz még lehetősége játszani :) Hogy miért is, azt a kövi fejlinél elmondom :)
Köszönöm még egyszer, a 9 embernek aki komizott : Szilvi, Orsi, Orsy, Beus, Judit, Meli, Lolee, Kitti és Ágika imádlak titeket ♥ és a sok pipát is :)
2012. február 20., hétfő
Új novella fejezet!
Sziasztok! Mint a cím is mutatja új fejezet került fel a novellára. Nyomás olvasni :) és ne feledjétek a komikat a tegnapi Labyrint fejlihez :) csütörtök délelőttig várom a komikat, akkor már melózok, szóval akkor este kiírom a nyertest :) és megkapja az új történet tartalmát :)
Addig is legyetek jók, és jó olvasást :)
http://robsten-novellak.blogspot.com/2012/02/bulibol-hazassagig-5fejezet.html
Addig is legyetek jók, és jó olvasást :)
http://robsten-novellak.blogspot.com/2012/02/bulibol-hazassagig-5fejezet.html
2012. február 19., vasárnap
43.fejezet
Sziasztok! Nem is rizsálok sokat, köszönöm szépen az előzőhöz azoknak akik írtak és a sok pipát is (L)
És amit ígértem a játék:
Szóval a lényege: Írtam már, és fbn is lehetett olvasni, hogy megvan Labyrint utódja. Ami ugye szintén RobSten történet lesz. Nos akik ehhez a fejezethez komiznak azok között egy valakit sorsolok ki, aki megkapja a tartalmát :) Szóval hajrá tessék komizni. És annyit még, hogy a "Nagyon jó volt, várom a kövit" -nél egy kicsit tartalmasabb legyen. Szóval hajrá, aki mindenki más előtt hamarabb szeretné tudni miről is szól az új történet, hajrá :) Jó olvasást, pussz nektek!
Köszi Csibi!(L)
43.fejezet
/Kristen/
Éreztem Robot megdermedni magam mellett, és a kezem is a kelleténél erősebben szorította meg. Én inkább meglepődtem. Nem is kicsit. Csak reméltem, hogy nem lesz semmi baj. Rob nem tűnt éppen boldognak, amikor meglátta az ajtóban Tylert, de Claire beengedte hozzánk.
Köszöntünk neki, majd beljebb lépett.
- Hogy vagy? Hallottam mi történt - kezdett bele Tyler.
- Honnan? - kérdezte kissé élesebben Rob.
- Az újságokból. Nem is egyben voltál benne. Még szerencse, hogy a kórházban nem zaklattak. Nem láttátok?
Rob ekkor kérdőn nézett felém.
- Nem. Nem is gondoltam volna, hogy benne lesz, szerencsére sosem zaklattak minket fotósok se, meg ilyesmi.
- Legalábbis eddig - tette hozzá Rob.
- Ahogy látom a hírek túloztak és jobban vagy - mondta Tyler.
- Igen, nem komoly. Jó kezekben vagyok - mondta Rob egy huncut pillantás kíséretében rám pillantva.
- Azt látom. Szerencsés vagy - válaszolta Tyler, ami kissé félreérthető volt.
- Tényleg, a férjednek szóltál? - fordult felém, és mintha csak direkt hívta volna így Stevet, hogy Robot idegesítse, ami látszólag sikerült is neki.
- Még nem. Nem volt időm rá. És nemsokára már csak a volt férjem. - világosítottam fel, és láttam rajta, hogy nem kicsit döbbent meg.
- Komolyan elváltok?
- Igen. Amint lehet hozzámegyek Robhoz - újságoltam el neki egy boldog mosollyal az arcomon, hiszen már semmi okom nem volt rá, hogy titkoljam, és előbb utóbb úgy is megtudja mindenki.
- Hát akkor gratulálok nektek - mondta, de mintha nem szívből jött volna.
Ekkor jutottak eszembe Tom szavai, mikor azt mondta, hogy Tyler odáig van értem.
De az nem lehet. Hiszen annyi éve volt már. De mindegy is, ha így lenne, majd elfelejt, hiszen neki is annyi nője lehetne amennyit akar, különben sem hiszem, hogy komoly lenne. Maximum egy kis fellángolás, mert régen együtt voltunk. És részemről az már régen le volt zárva. Most csak egyetlen férfi volt aki érdekel. Rob. És ezt ő is tudta. Bár láttam rajta, hogy jól estek neki a szavaim, hogy most már végre mások előtt is felvállalhatjuk a kapcsolatunkat.
És még valamit. Büszkeséget. Hogy elmondhatja csak az övé vagyok. És ha birtoklóan is hangzik, én is így érzek vele kapcsolatban. Ő csak az enyém. Egymáséi vagyunk.
Beszélgettünk még egy kicsit, vagyis inkább én és Tyler, Robon láttam, hogy megkönnyebbült, amikor Tyler menni készült.
- Jobbulást neked, majd LA -ben találkozunk.
- Köszi - mondta röviden Rob, és lementem, hogy kikísérjem őt.
Rob nem nagyon örült ennek. Claire épp ekkor ment fel hozzá, hogy odaadja neki a gyógyszereit.
- Szóval csak rendbe jöttek a dolgok - sóhajtott fel Tyler, amikor kiléptünk az ajtó elé.
- Igen. Steve -vel elválunk. Mióta megismertem Robot mindennel jobban szeretem őt. És ő a gyermekeim apja.
- És egy mázlista. Hogy az övé vagy - mondta, és ez már igen csak félreérthető volt.
- Hogy érted ezt? Tyler, mi már régen . . .. .
- Tudom. És hülye voltam amikor azt hittem, hogy ennyi idő után lehetne még valami. Főleg most, hogy láttalak vele. Nagyon szerencsés pasi. Remélem meg is becsüli.
- Biztos lehetsz benne.
- Inkább megyek. Vigyázz magatokra - lépett kicsit közelebb hozzám. Túlságosan is, és egy figyelmeztető pillantást vetettem felé.
Csak egy puszit adott az arcomra, ami viszont talán tovább is tartott a kelleténél, majd elköszönt és elment.
Én pedig csak bámultam utána és próbáltam felfogni, ami történt.
Láttam rajta, hogy rosszul estek neki a szavaim, az, hogy látott Robbal, de olyan, hogy Mi már tényleg régen volt. És ahogy ő mondta, ostoba ötlet volt azt gondolnia, hogy lehet belőle még valami. Főleg, hogy itt van nekem Rob.
Már tényleg csak barátként tekintettem rá.
A korábbi sejtésem azonban beigazolódott, amint beléptem a szobába.
- Meg is csókolt búcsúzóul? - kérdezte cinikusan Rob.
De nem lepődtem meg, számítottam már rá.
- Csak egy ártatlan puszit adott. Elmondta, hogy milyen szerencsésnek tart téged, hogy a magadénak tudhatsz engem, és hogy ezek után bolondság volna a részéről reménykednie - mondtam el nagyjából neki, hogy mi történt.
- Akkor legalább tudja hol a helye.
- Hagyd abba Rob. Nem történt semmi. Eljött megnézni, hogy vagy. Nem mászott rám meg semmi ilyesmi. Tudja hogy értelmetlen is lenne, mert csak téged szeretlek, mióta megismertelek és ezt is elmondtam neki. Szóval abbahagyhatod a féltékenykedést.
- Nem vagyok féltékeny.
- Ááá tényleg nem.
- Csak jó ha ő is tudja, hogy te már foglalt vagy.
- Hidd el tudja, és megérti. Csak barát és semmi több.
Láttam már Robon, hogy felfogta, hogy hülyeségeket beszélt, és értelmetlen lenne ilyesmin összeveszni.
Inkább fogtam magam és visszabújtam mellé az ágyba.
Szó nélkül ölelt magához, én pedig, persze, hogy ne okozzak fájdalmat hozzábújtam.
- Szeretlek - súgtam neki, miközben fejem a mellkasán feküdt.
- Én is téged szerelmem - érkezett a válasza, majd felé fordítottam a fejem, és egy csókért hajoltam felé, ami pecsétet tett sokadik vallomásunkra.
Ezután szerencsére nyugodtan telt a napunk és az elkövetkezők is.
Beszéltem a lányokkal is telefonon, és Steve -vel is, akit kissé félve hívtam fel.
Rögtön Robbal és a történtekkel kezdtem. Mindenképpen maradunk még egy két hetet, amíg nem lesz jobban, de szerencsére nem okoz semmi bajt, csak csúszik egy kicsit a forgatás.
- Emiatt ne aggódj Kris. Akkor én se sietek annyira. Majd szólsz, ha mentek vissza. Jobbulást neki, te meg vigyázz rá.
- Úgy lesz.
- Egyébként ti . . . . - kezdett bele Steve, sejtettem, hogy mire volt kíváncsi.
- Igen. Kibékültünk. Kiderült, hogy felesleges is volt ez a sok veszekedés - mondtam el neki, hogyan is jártunk Camille -lal.
- Látod mondtam én. Örülök, hogy minden jól alakult, és annak, hogy boldog vagy kicsim.
- Köszönöm Steve. És te? Ott vagy még?
- Igen. Itt is minden jól alakul. Sőt jobban is, és nagyon boldog vagyok. A lányokkal is - hallottam a hangján, ahogy mosolyog. - Nem mintha veled nem lettem volna az, tudod. És hiányoztok is. Ricky is.
- Te is nekünk. De nemsokára találkozunk. És nincs semmi baj, örülök, ha boldog vagy. Neked jár a leginkább.
- Mindkettőnknek kicsim. Így van rendjén. És a baba hogy van? Gondolom akkor az apja is örül, hogy most már minden rendben van.
- De még mennyire, bár az orvost el kell halasztanunk egy kicsit, de minden rendben.
- Örülök neki. Vigyázz magatokra, és Robra is. Üdvözlöm, és puszilom Rickyt, meg egyet a pocakodra is - mondta Steve és elköszöntünk egymástól.
Miközben telefonáltam Ricky szobájában voltam, ő addig mellettem játszott.
- Ezt Steve küldi neked - mondtam a kis csöppségemnek, miután egy nagy puszit adtam az arcára.
- Vele beszéltél? - kérdezte hirtelen Rob mögülem.
Riadtan fordultam hátra, mert nem kicsit ijesztett meg.
Az ajtónak támaszkodva állt.
- Ágyban lenne a helyed. Nem szabad megerőltetned magad Rob, kérlek.
- Már jól vagyok. Nem is fáj annyira. Unom már a folytonos fekvést. Szóval? Ő volt? - tért vissza az iméntire.
- Igen. Szóltam neki, hogy még nem tudunk visszamenni.
- Mit mondott?
- Hogy semmi baj, majd szólunk ha megyünk vissza. Üdvözöl és jobbulást kíván neked.
- Remek.
- Miatta se aggódj. Boldog ott ahol van és örülök ennek. Neki is kijár. Sok mindent köszönhetek neki.
- Tudom, és igazad van, sajnálom.
Rob óvatosan leült mellénk a szőnyegre, de fel is szisszent egy kicsit.
- Nyomás vissza az ágyba - mondtam neki rögtön.
- Semmi baj, ez normális. Hagy maradjak még egy kicsit - mondta, és óvatosan az ölébe ültette Rickyt, aki boldogan bújt oda az apukájához.
- Tudod mit felejtettem még el? Holnap kellett volna visszamennünk LA -ben az orvoshoz.
Rob rögtön tudta melyik orvosra gondoltam.
- Majd elmegyünk anyáéhoz. Mos tudjuk meg, hogy. . . . . - kezdett bele Rob csillogó szemekkel.
- Igen, hogy milyen nemű - fejeztem be helyette mosolyogva.
Láttam Robon, hogy mennyire boldog és mennyire várja, ezzel én is hasonlóképpen voltam.
Éppen egy csókért hajoltam felé mikor Claire lépett be.
- Ó bocsánat, nem akarok zavarni.
- Gyere csak anya. Jó is, hogy jössz.
- Miért is?
- Fel tudnád hívni az orvosod? Kristennek holnap kellene ultrahangra mennie és . . .
- Persze fiam. Elintézem, biztos tud titeket fogadni holnap.
- És akkor megtudjuk, hogy öcsikéd vagy húgod lesz - mondta Rob nevetve Rickynek, aki együtt mosolygott az apjával.
- Komolyan kicsim? - fordult felém Claire.
- Igen.
- Akkor már hívom is. De örülök - mondta Claire és magunkra hagyott bennünket.
Őt váltotta Tom és Lizzy. Akik szintén kíváncsiak voltak mi a nagy öröm oka, és ők is velünk együtt örültek.
- Vigyáztok rá egy kicsit? - kérdeztem tőlük, miután egyre sűrűbben láttam Rob arcát kissé fájdalmas grimaszba torzulni, ahogy Ricky a karjaiban ficánkolt.
- Ágyba dugom a fiatalember apukáját.
- Csak aztán ne szó szerint - vigyorgott Tom, de inkább szó nélkül hagytam és Robbal a szobánk felé mentünk.
Most annyira mégsem tűnt betegnek.
Annyira nagyon is volt ereje, hogy miután ránk csukódott az ajtó szorosan nekidöntsön és csókolni kezdjen. Persze én rögtön el akartam tolni magamtól. Nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni neki.
- Kérlek kicsim, nem fáj. Tudom, hogy te is akarod - mondta halkan miközben a nyakam csókolgatta, nekem pedig egyre sűrűbben hagyták el igen csak jóleső sóhajok a számat.
A kis mocsok, nagyon jól tudta mi az, aminek nem tudtam ellenállni. De hiába is volt igaza, most nekem kell erősebbnek lennem. Akármennyire is kívántam én is, inkább türtőztettem magam még egy ideig, mintsem, hogy valami baja legyen.
És ha pokoli nehéz is volt, eltoltam magamtól és neki is elmondtam az érveim. Láttam rajta, ha nehezen is, de megadta magát.
- Egy próbát megért, majd legközelebb - mondta Rob rám kacsintva.
- Akkor lesz legközelebb, ha az orvos is megengedi.
- Igen, de gondolom mellette nincs a nap minden percében egy ilyen nő. Különben nem mondana ilyeneket.
Erre mosolyognom kellett, de végül sikerült rávenni, hogy feküdjön le, erre nekem is meg volt a módszerem.
- És most már fel nem kelsz innen holnapig - mondtam szinte parancsolóan, láttam, hogy ellenkezni akart, ekkor folytattam -különben holnap nem jöhetsz velem és nem tudhatod meg fiad vagy lányod lesz-e.
- Azt úgyse mernéd.
- Kipróbáljuk? - néztem rá kihívóan, de közben mosolyogtam.
- Oké. Megadom magam, de nem ezért. Azért egy csókra idejöhetnél hozzám - mondta nagy boci szemekkel, ez ellen nem volt kifogásom.
Sőt az este nagy részét is vele az ágyban töltöttem, persze csak keretek között, vacsorázni mentünk le, annyira Rob is engedély kapott.
Az éjszaka olyan gyorsan röppent el, mintha csak hallották volna az égiek, mennyire várjuk a másnapot.
Tom vállalta, hogy elvisz minket. Persze akkor már Lizzy is jönni akart. Claire -ék örömmel vállalták addig Rickyt, de kissé türelmetlenül, mert ők is várták a nagy hírt.
Már várt ránk az orvos, mire odaértünk.
Megkérte Robot, hogy várjon egy kicsit kint, amíg megvizsgál. Láttam rajta, hogy türelmetlenül várja, de ezen a kicsin már nem múlt. Őt addig elszórakozatta Tom. Addig engem megvizsgált az orvos. Szerencsére minden a legnagyobb rendben volt.
Ezután jött el a pillanat.
A doki behívta Robot.
Míg az orvos rám kente a vizsgálathoz szükséges zselé szerű anyagot, Rob szorosan mellém lépett és megfogta a kezem.
Láttam rajta, hogy izgul, és hatalmas boldogságot sok -sok szerelemmel fűszerezve.
Ahogy megláttuk a kis csöppséget a monitoron és közben hallottunk a szívverését mindkettőnk lélegzete elakadt.
- Akkor lássuk csak ezt a babát - mondta a doki, miközben mi is nagyon lestük, hogy meglássuk a felvételeken azt, amit kerestünk.
Sikerült úgy elkapni a kis csöppséget, hogy jól rá lehetett látni milyen nemű is lesz, de rögtön mondta az orvos is.
- Gratulálok. Kislányunk lesz - mondta, és ahogy ezt meghallottunk, még férfi létére Robnak is könnybe lábadt a szeme.
Magamhoz vontam őt, és amennyire tudott lehajolt hozzám és megcsókolt miközben folyamatosan azt mondogatta mennyire szeret.
Magunkra is maradtunk egy kicsit, Rob ekkor szakadt el tőlem, és szinte tátott szájjal leste a monitort ahol a kislányunk látszott.
- El se hiszed mennyire boldog vagyok. Köszönöm - fordult felém és ismét megcsókolt.
Édes csókja és ezek a pillanatok engem is a mennyekbe repítettek.
Pár perccel később visszajött az orvos. Megkaptuk tőle az ultrahang képeket és a felvételt.
- Vigyázzon magára, és még egyszer gratulálok.
- Köszönjük doktor úr - köszöntünk el, és amint kiértünk Rob ismét a karjaiba kapott.
Még az sem érdekelte, hogy fájt neki, de engem annál inkább. De annyira biztosított róla, hogy jól van és semmi baja, hogy én is boldogan adtam át magam az örömünknek.
- Na, mi a nagy helyzet?
- Srác vagy kiscsaj? - kérdezte Tom.
- Lány. Kislányunk lesz - mondta boldogan Rob, akivel szinte madarat lehetett fogatni.
- Akkor én is gratulálok. Irigyellek haver. Ennyi szép nő vesz körül, most pedig eggyel több lesz.
- Úgy bizony. És olyan szép lesz, mint az anyukája.
- Efelől semmi kétség - mondta Tom.
- Menjünk. Alig várom, hogy elmondjuk otthon - fogott boldogan kézen Rob, és Tom hazavitt minket.
Rob egész úton vigyorgott, csókolgatott, és a hasam simogatta. Szegény Tomnak, gondolom már az agyára mentünk.
- Ugyan, érthető.
Szinte be se léptünk a nappaliba, mindenki rögtön felénk fordult. Előtte beszélgethettek, de hatalmas csend lett. Leültünk hozzájuk de láttuk rajtuk, hogy tűkön ülnek.
Rob betette a felvételt és maguk is láthatták. Teljesen odáig voltak.
- Egy kislány. Kislányod lesz Rob. Annyira boldog vagyok. Egy kislány unokám lesz - mondta Claire, aki a végére el is sírta magát.
Richard is nagyon meghatódott, a lányok pedig az én nyakamba vetették magukat, míg Clairet Rob ölelte.
- Azt hiszem, ez megérdemel egy kis pezsgőt - mondta Richard és kibontottunk egy üveggel.
Igaz én csak egy kis üdítőt kaptam, de ez sem rontotta el a pillanatot.
Miután Claire engem is megölelgetett, Rob magához vette Rickyt.
- Kishúgod lesz fiam. Egy csodaszép hugicád. Akire vigyázunk majd, akárcsak a mamira - mondta neki mosolyogva Rob és a kis okos fiunk, aki az apja minden egyes szavát értette, épp hogy csak válaszolni nem tudott még, velünk együtt kacagott.
Miután megünnepeltük ezt a csodás hírt, Rob akármennyire nem örült neki, visszazavartam az ágyba.
Addig én zuhanyozni akartam menni. Még kissé ragacsos voltam attól a krémtől a hasamon az ultrahang után. Levetkőztem, és beálltam a zuhany alá. Jól esett a forró víz, amint végigfolyt a bőrömön.
El is merengtem a gondolatimban. Közben a hasamra simítottam a kezem, ahol egy kislány növekszik odabent. Eszembe jutott, amikor Rickyvel voltam terhes, akkor is nagyon boldog voltam, de most még inkább. Hiszen Rob velünk van. Ennél többet nem is kívánhatok. Annyira elmerengtem, hogy fel sem tűnt amikor kinyílt a zuhanykabin ajtaja. Csak akkor tértem kissé vissza a gondolataimból, mikor egy test simult hozzám hátulról.
Megremegtem az érintésétől, főleg mikor a derekam átölve szorosan magához vont és édes csókjaival hintette be a nyakam.
Meg akartam fordulni a karjaiban, hogy szóljak ezt nem kellene, de amint ujjai simogatni kezdték a testem, kezdett elszállni minden józan gondolatom. Ezután megengedte, hogy megforduljak a karjaiban.
- Elázik a kötésed Rob, nem kéne itt lenned.
- Majd kicseréljük, csak egy kicsit hagy legyek veled - kérte, és ugyanazt a mérhetetlen vágyat láttam a szemében, amit ő is találhatott az enyémben.
Ezután, hogy véletlenül se tudjak ellenkezni megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, hogy ha nem tartott volna a karjaiban biztos elszédültem volna.
Képtelen voltam nem viszonozni. Főleg mikor nyelve a számba tört, forró táncra hívva az enyémet.
Karjaimat a nyaka köré fontam, óvatosan, hogy vigyázzak rá, hozzá bújtam.
Ágyékomnak nyomódó férfiassága nagyon is jól jelezte mennyire is kívánt.
Hasonlóképpen voltam én is, miközben a forró víz sugarai ömlöttek ránk, még inkább elviselhetetlenül forróvá téve a pillanatot.
Rob kezei a derekamról a hasam felé kúsztak és benyúlt kettőnk közé, míg a csókunk nem szakadt meg. Csak amikor már egy kis levegőre volt szükségünk. Amikor viszont ujjaival végigsimított rajtam, nem bírtam tovább és belenyögtem a csókunkba. Körmeim a vállát markolták, amikor az egyik ujját eltűntette bennem.
A forróság tüzes lávaként terjedt végig a testemben, mialatt Rob ujjaival űzött egyre közelebb a robbanás felé.
Ezalatt hol a nyakam szívogatta és csókolgatta, hol pedig tüzes csókokat váltottunk.
Tudtam, hogy nem lenne szabad, de elég volt csupán egy érintése, és minden gondolat elszállt a fejemből. Pláne ha ilyeneket művelt. Képtelen voltam ellenállni neki.
Nyöszörögve tűrtem amit tett velem, és csupán pillanatok kérdése volt, néhány mozdulat múltán szinte csillagokat láttam.
Hátrahajtott fejjel kiáltottam fel, amikor feljuttatott a csúcsra, és közben reméltem, hogy a víz hangja elnyomta az én sóhajaimat, sikolyaimat.
Egy szenvedélyes csókkal köszöntem meg neki az iménti pillanatokat, és én is szerettem volna hasonló, mennyei gyönyöröket okozni neki. Ez még belefért a keretek közé.
Elszakadtam a számomra drogként ható ajkaitól, amit ha egyszer megkóstolsz sosem akarsz elengedni, majd végigcsókolva a mellkasát haladtam egyre lejjebb.
Vigyázva a hasára, ahol már jócskán vizes volt a seb, de még annyira nem vészes. Egyenlőre úgy tűnt semmi baja, és most nem is voltam annyira beszámítható állapotban az imént átéltektől, de ezért majd még számolok vele, most azonban semmire nem akartam koncentrálni csak, hogy én is örömöt okozzak neki.
Először ujjaim fontam férfiassága köré és mozgattam rajta, amivel őt is az extázis felé sodortam, majd nyelvem is bevetettem.
Végighúztam merev vágyán, majd a számban tüntettem el.
Közben férfias morgásait hallgattam, amik jelezték nekem, hogy nagyon is élvezi. Én is egyre jobban gyötörtem őt, hol az ujjaimmal, hol a nyelvemmel, eltűntetve őt a számban, míg végül ő is robbant.
Gyönyörének nedveit a számba éreztem lövellni.
Majd testének minden porcikáját lemostam. Magához rántott és egy végtelen csókban egyesülve köszöntük meg egymásnak az iménti perceket.
Rob is ugyanilyen alaposan mosdatott le, és láttam rajta, hogy folytatná még, de ezúttal tényleg itt a vége. Így is messzebbre mentünk, mint kellett volna.
Törölközőbe csavarta nedves testünket, és a szobánkba mentünk.
Rögtön meg is róttam a felelőtlensége miatt, miközben átcseréltem rajta a kötést. Szerencsére nem vérzett vagy ilyesmi, de akkor sem szabadott volna.
- Nem érdekel. És te is élvezted - feleselt, ezzel nem tudtam vitatkozni, de akkor sem lehetett volna. De most már mindegy. Legalább nem lett baj belőle. Mondjuk ebből még nem nagyon lehetett. A főpróbával azért várunk még egy kicsit. Majd ha már teljesen jól lesz és a varratait is kiszedik - és ezt el is mondtam neki.
Immár kielégülten, és nagyon boldogan nem akart leállni erről vitatkozni.
- Majd meglátjuk - mondott csak ennyit, kielégült mosolyával, majd magához vont és ismét lekerült rólunk a törölköző, és az imént átélt pillanatok mintájára és keretei között kényeztettük egymást egész éjjel . . . .
A napok nagyon gyorsan teltek, és ugyanilyen boldogan.
Rob is egyre jobban volt, már nem nagyon fájt neki, de azért még vigyáztunk rá. Még jó, hogy mi nők vagyunk többségben.
Eljártunk a lányokkal vásárolni, volt, hogy Rob és Tom is jöttek velünk. Rob imádott bababoltokban nézelődni, és már most rengeteg mindent vettünk a kislányunknak.
Persze Ricky sem maradt ki a jóból. Az apja mindennel elhalmozta, ami csak megtetszett neki.
Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy még soha nem voltam ilyen boldog.
Velem van Rob, a fiunk, boldogan várjuk a lányunkat, itt a családunk, a barátaink. Mi kell még?
Ahogy Tom mondaná tombol a szerelem. És egyre többet kapunk meg mindketten a vágyaink terén is, hála, hogy Rob egyre jobban van. Persze ő kísérti a legtöbbször a labilis önuralmam, én meg persze végül mindig beadom a derekam neki. De egyenlőre a lényeggel még várunk. Egyenlőre így is tökéletesen megadjuk a másiknak amit kíván.
Viszont mindkettőnk nagy örömére holnap kiszedik Rob varratait.
De nem csak a szexuális életünk miatt örülünk neki annyira.
Rob valami másért is, de azt nem akarja elárulni miért, és kiszedni se tudom belőle, de mostanság elég sokat kaptam őket rajta, amint Tommal sutyorognak valamin.
Ahogy mondta előbb utóbb megtudom, így nem láttam értelmét tovább faggatni.
Így nemsokára LA -be is visszatérünk. Be kell fejezni a filmet, nekem véglegesen lezárni házasságom és ilyesmik. Ennek annyira nem örülök. Mármint annak, hogy el kell hagyjuk Londont.
De Claire és Lizzy velünk jönnek LA -be.
Richard dolgozik, de majd ő is csatlakozik hozzánk. Ennek nagyon örültünk, olyan jó volt itt velük, a családommal mert már az, és nagyon örültünk Robbal, mikor megkérdezték nem jöhetnének -e velünk.
Így a boldogság és az életünk tovább folytatódik, csak Los Angelesben.
Na persze az elmaradhatatlan, hogy Tom is jöjjön velünk. Mondhatni már ő is a családunk tagja.
Így valószínű, ha holnap Robbal visszamegyünk az orvoshoz, másnap vagy utána már repülünk vissza.
Ez ügyben Steve -vel is beszéltem, hogy a hogyléte felöl is érdeklődjek. Ő is akkortájban ér haza, mint mi.
A kislányról még nem szóltam neki, majd inkább személyesen. Tudom, hogy örülni fog neki, már csak miattam is. És örül, ha boldognak lát.
Végre minden jó úton haladt.
De ahogy mondani szokták minden csoda három napig tart. Mert nem sejtettem még ekkor, hogy LA -ben várnak még ránk bonyodalmak, és nem minden lesz zökkenőmentes . . . . . . . .
És amit ígértem a játék:
Szóval a lényege: Írtam már, és fbn is lehetett olvasni, hogy megvan Labyrint utódja. Ami ugye szintén RobSten történet lesz. Nos akik ehhez a fejezethez komiznak azok között egy valakit sorsolok ki, aki megkapja a tartalmát :) Szóval hajrá tessék komizni. És annyit még, hogy a "Nagyon jó volt, várom a kövit" -nél egy kicsit tartalmasabb legyen. Szóval hajrá, aki mindenki más előtt hamarabb szeretné tudni miről is szól az új történet, hajrá :) Jó olvasást, pussz nektek!
Köszi Csibi!(L)
43.fejezet
/Kristen/
Éreztem Robot megdermedni magam mellett, és a kezem is a kelleténél erősebben szorította meg. Én inkább meglepődtem. Nem is kicsit. Csak reméltem, hogy nem lesz semmi baj. Rob nem tűnt éppen boldognak, amikor meglátta az ajtóban Tylert, de Claire beengedte hozzánk.
Köszöntünk neki, majd beljebb lépett.
- Hogy vagy? Hallottam mi történt - kezdett bele Tyler.
- Honnan? - kérdezte kissé élesebben Rob.
- Az újságokból. Nem is egyben voltál benne. Még szerencse, hogy a kórházban nem zaklattak. Nem láttátok?
Rob ekkor kérdőn nézett felém.
- Nem. Nem is gondoltam volna, hogy benne lesz, szerencsére sosem zaklattak minket fotósok se, meg ilyesmi.
- Legalábbis eddig - tette hozzá Rob.
- Ahogy látom a hírek túloztak és jobban vagy - mondta Tyler.
- Igen, nem komoly. Jó kezekben vagyok - mondta Rob egy huncut pillantás kíséretében rám pillantva.
- Azt látom. Szerencsés vagy - válaszolta Tyler, ami kissé félreérthető volt.
- Tényleg, a férjednek szóltál? - fordult felém, és mintha csak direkt hívta volna így Stevet, hogy Robot idegesítse, ami látszólag sikerült is neki.
- Még nem. Nem volt időm rá. És nemsokára már csak a volt férjem. - világosítottam fel, és láttam rajta, hogy nem kicsit döbbent meg.
- Komolyan elváltok?
- Igen. Amint lehet hozzámegyek Robhoz - újságoltam el neki egy boldog mosollyal az arcomon, hiszen már semmi okom nem volt rá, hogy titkoljam, és előbb utóbb úgy is megtudja mindenki.
- Hát akkor gratulálok nektek - mondta, de mintha nem szívből jött volna.
Ekkor jutottak eszembe Tom szavai, mikor azt mondta, hogy Tyler odáig van értem.
De az nem lehet. Hiszen annyi éve volt már. De mindegy is, ha így lenne, majd elfelejt, hiszen neki is annyi nője lehetne amennyit akar, különben sem hiszem, hogy komoly lenne. Maximum egy kis fellángolás, mert régen együtt voltunk. És részemről az már régen le volt zárva. Most csak egyetlen férfi volt aki érdekel. Rob. És ezt ő is tudta. Bár láttam rajta, hogy jól estek neki a szavaim, hogy most már végre mások előtt is felvállalhatjuk a kapcsolatunkat.
És még valamit. Büszkeséget. Hogy elmondhatja csak az övé vagyok. És ha birtoklóan is hangzik, én is így érzek vele kapcsolatban. Ő csak az enyém. Egymáséi vagyunk.
Beszélgettünk még egy kicsit, vagyis inkább én és Tyler, Robon láttam, hogy megkönnyebbült, amikor Tyler menni készült.
- Jobbulást neked, majd LA -ben találkozunk.
- Köszi - mondta röviden Rob, és lementem, hogy kikísérjem őt.
Rob nem nagyon örült ennek. Claire épp ekkor ment fel hozzá, hogy odaadja neki a gyógyszereit.
- Szóval csak rendbe jöttek a dolgok - sóhajtott fel Tyler, amikor kiléptünk az ajtó elé.
- Igen. Steve -vel elválunk. Mióta megismertem Robot mindennel jobban szeretem őt. És ő a gyermekeim apja.
- És egy mázlista. Hogy az övé vagy - mondta, és ez már igen csak félreérthető volt.
- Hogy érted ezt? Tyler, mi már régen . . .. .
- Tudom. És hülye voltam amikor azt hittem, hogy ennyi idő után lehetne még valami. Főleg most, hogy láttalak vele. Nagyon szerencsés pasi. Remélem meg is becsüli.
- Biztos lehetsz benne.
- Inkább megyek. Vigyázz magatokra - lépett kicsit közelebb hozzám. Túlságosan is, és egy figyelmeztető pillantást vetettem felé.
Csak egy puszit adott az arcomra, ami viszont talán tovább is tartott a kelleténél, majd elköszönt és elment.
Én pedig csak bámultam utána és próbáltam felfogni, ami történt.
Láttam rajta, hogy rosszul estek neki a szavaim, az, hogy látott Robbal, de olyan, hogy Mi már tényleg régen volt. És ahogy ő mondta, ostoba ötlet volt azt gondolnia, hogy lehet belőle még valami. Főleg, hogy itt van nekem Rob.
Már tényleg csak barátként tekintettem rá.
A korábbi sejtésem azonban beigazolódott, amint beléptem a szobába.
- Meg is csókolt búcsúzóul? - kérdezte cinikusan Rob.
De nem lepődtem meg, számítottam már rá.
- Csak egy ártatlan puszit adott. Elmondta, hogy milyen szerencsésnek tart téged, hogy a magadénak tudhatsz engem, és hogy ezek után bolondság volna a részéről reménykednie - mondtam el nagyjából neki, hogy mi történt.
- Akkor legalább tudja hol a helye.
- Hagyd abba Rob. Nem történt semmi. Eljött megnézni, hogy vagy. Nem mászott rám meg semmi ilyesmi. Tudja hogy értelmetlen is lenne, mert csak téged szeretlek, mióta megismertelek és ezt is elmondtam neki. Szóval abbahagyhatod a féltékenykedést.
- Nem vagyok féltékeny.
- Ááá tényleg nem.
- Csak jó ha ő is tudja, hogy te már foglalt vagy.
- Hidd el tudja, és megérti. Csak barát és semmi több.
Láttam már Robon, hogy felfogta, hogy hülyeségeket beszélt, és értelmetlen lenne ilyesmin összeveszni.
Inkább fogtam magam és visszabújtam mellé az ágyba.
Szó nélkül ölelt magához, én pedig, persze, hogy ne okozzak fájdalmat hozzábújtam.
- Szeretlek - súgtam neki, miközben fejem a mellkasán feküdt.
- Én is téged szerelmem - érkezett a válasza, majd felé fordítottam a fejem, és egy csókért hajoltam felé, ami pecsétet tett sokadik vallomásunkra.
Ezután szerencsére nyugodtan telt a napunk és az elkövetkezők is.
Beszéltem a lányokkal is telefonon, és Steve -vel is, akit kissé félve hívtam fel.
Rögtön Robbal és a történtekkel kezdtem. Mindenképpen maradunk még egy két hetet, amíg nem lesz jobban, de szerencsére nem okoz semmi bajt, csak csúszik egy kicsit a forgatás.
- Emiatt ne aggódj Kris. Akkor én se sietek annyira. Majd szólsz, ha mentek vissza. Jobbulást neki, te meg vigyázz rá.
- Úgy lesz.
- Egyébként ti . . . . - kezdett bele Steve, sejtettem, hogy mire volt kíváncsi.
- Igen. Kibékültünk. Kiderült, hogy felesleges is volt ez a sok veszekedés - mondtam el neki, hogyan is jártunk Camille -lal.
- Látod mondtam én. Örülök, hogy minden jól alakult, és annak, hogy boldog vagy kicsim.
- Köszönöm Steve. És te? Ott vagy még?
- Igen. Itt is minden jól alakul. Sőt jobban is, és nagyon boldog vagyok. A lányokkal is - hallottam a hangján, ahogy mosolyog. - Nem mintha veled nem lettem volna az, tudod. És hiányoztok is. Ricky is.
- Te is nekünk. De nemsokára találkozunk. És nincs semmi baj, örülök, ha boldog vagy. Neked jár a leginkább.
- Mindkettőnknek kicsim. Így van rendjén. És a baba hogy van? Gondolom akkor az apja is örül, hogy most már minden rendben van.
- De még mennyire, bár az orvost el kell halasztanunk egy kicsit, de minden rendben.
- Örülök neki. Vigyázz magatokra, és Robra is. Üdvözlöm, és puszilom Rickyt, meg egyet a pocakodra is - mondta Steve és elköszöntünk egymástól.
Miközben telefonáltam Ricky szobájában voltam, ő addig mellettem játszott.
- Ezt Steve küldi neked - mondtam a kis csöppségemnek, miután egy nagy puszit adtam az arcára.
- Vele beszéltél? - kérdezte hirtelen Rob mögülem.
Riadtan fordultam hátra, mert nem kicsit ijesztett meg.
Az ajtónak támaszkodva állt.
- Ágyban lenne a helyed. Nem szabad megerőltetned magad Rob, kérlek.
- Már jól vagyok. Nem is fáj annyira. Unom már a folytonos fekvést. Szóval? Ő volt? - tért vissza az iméntire.
- Igen. Szóltam neki, hogy még nem tudunk visszamenni.
- Mit mondott?
- Hogy semmi baj, majd szólunk ha megyünk vissza. Üdvözöl és jobbulást kíván neked.
- Remek.
- Miatta se aggódj. Boldog ott ahol van és örülök ennek. Neki is kijár. Sok mindent köszönhetek neki.
- Tudom, és igazad van, sajnálom.
Rob óvatosan leült mellénk a szőnyegre, de fel is szisszent egy kicsit.
- Nyomás vissza az ágyba - mondtam neki rögtön.
- Semmi baj, ez normális. Hagy maradjak még egy kicsit - mondta, és óvatosan az ölébe ültette Rickyt, aki boldogan bújt oda az apukájához.
- Tudod mit felejtettem még el? Holnap kellett volna visszamennünk LA -ben az orvoshoz.
Rob rögtön tudta melyik orvosra gondoltam.
- Majd elmegyünk anyáéhoz. Mos tudjuk meg, hogy. . . . . - kezdett bele Rob csillogó szemekkel.
- Igen, hogy milyen nemű - fejeztem be helyette mosolyogva.
Láttam Robon, hogy mennyire boldog és mennyire várja, ezzel én is hasonlóképpen voltam.
Éppen egy csókért hajoltam felé mikor Claire lépett be.
- Ó bocsánat, nem akarok zavarni.
- Gyere csak anya. Jó is, hogy jössz.
- Miért is?
- Fel tudnád hívni az orvosod? Kristennek holnap kellene ultrahangra mennie és . . .
- Persze fiam. Elintézem, biztos tud titeket fogadni holnap.
- És akkor megtudjuk, hogy öcsikéd vagy húgod lesz - mondta Rob nevetve Rickynek, aki együtt mosolygott az apjával.
- Komolyan kicsim? - fordult felém Claire.
- Igen.
- Akkor már hívom is. De örülök - mondta Claire és magunkra hagyott bennünket.
Őt váltotta Tom és Lizzy. Akik szintén kíváncsiak voltak mi a nagy öröm oka, és ők is velünk együtt örültek.
- Vigyáztok rá egy kicsit? - kérdeztem tőlük, miután egyre sűrűbben láttam Rob arcát kissé fájdalmas grimaszba torzulni, ahogy Ricky a karjaiban ficánkolt.
- Ágyba dugom a fiatalember apukáját.
- Csak aztán ne szó szerint - vigyorgott Tom, de inkább szó nélkül hagytam és Robbal a szobánk felé mentünk.
Most annyira mégsem tűnt betegnek.
Annyira nagyon is volt ereje, hogy miután ránk csukódott az ajtó szorosan nekidöntsön és csókolni kezdjen. Persze én rögtön el akartam tolni magamtól. Nem akartam még nagyobb fájdalmat okozni neki.
- Kérlek kicsim, nem fáj. Tudom, hogy te is akarod - mondta halkan miközben a nyakam csókolgatta, nekem pedig egyre sűrűbben hagyták el igen csak jóleső sóhajok a számat.
A kis mocsok, nagyon jól tudta mi az, aminek nem tudtam ellenállni. De hiába is volt igaza, most nekem kell erősebbnek lennem. Akármennyire is kívántam én is, inkább türtőztettem magam még egy ideig, mintsem, hogy valami baja legyen.
És ha pokoli nehéz is volt, eltoltam magamtól és neki is elmondtam az érveim. Láttam rajta, ha nehezen is, de megadta magát.
- Egy próbát megért, majd legközelebb - mondta Rob rám kacsintva.
- Akkor lesz legközelebb, ha az orvos is megengedi.
- Igen, de gondolom mellette nincs a nap minden percében egy ilyen nő. Különben nem mondana ilyeneket.
Erre mosolyognom kellett, de végül sikerült rávenni, hogy feküdjön le, erre nekem is meg volt a módszerem.
- És most már fel nem kelsz innen holnapig - mondtam szinte parancsolóan, láttam, hogy ellenkezni akart, ekkor folytattam -különben holnap nem jöhetsz velem és nem tudhatod meg fiad vagy lányod lesz-e.
- Azt úgyse mernéd.
- Kipróbáljuk? - néztem rá kihívóan, de közben mosolyogtam.
- Oké. Megadom magam, de nem ezért. Azért egy csókra idejöhetnél hozzám - mondta nagy boci szemekkel, ez ellen nem volt kifogásom.
Sőt az este nagy részét is vele az ágyban töltöttem, persze csak keretek között, vacsorázni mentünk le, annyira Rob is engedély kapott.
Az éjszaka olyan gyorsan röppent el, mintha csak hallották volna az égiek, mennyire várjuk a másnapot.
Tom vállalta, hogy elvisz minket. Persze akkor már Lizzy is jönni akart. Claire -ék örömmel vállalták addig Rickyt, de kissé türelmetlenül, mert ők is várták a nagy hírt.
Már várt ránk az orvos, mire odaértünk.
Megkérte Robot, hogy várjon egy kicsit kint, amíg megvizsgál. Láttam rajta, hogy türelmetlenül várja, de ezen a kicsin már nem múlt. Őt addig elszórakozatta Tom. Addig engem megvizsgált az orvos. Szerencsére minden a legnagyobb rendben volt.
Ezután jött el a pillanat.
A doki behívta Robot.
Míg az orvos rám kente a vizsgálathoz szükséges zselé szerű anyagot, Rob szorosan mellém lépett és megfogta a kezem.
Láttam rajta, hogy izgul, és hatalmas boldogságot sok -sok szerelemmel fűszerezve.
Ahogy megláttuk a kis csöppséget a monitoron és közben hallottunk a szívverését mindkettőnk lélegzete elakadt.
- Akkor lássuk csak ezt a babát - mondta a doki, miközben mi is nagyon lestük, hogy meglássuk a felvételeken azt, amit kerestünk.
Sikerült úgy elkapni a kis csöppséget, hogy jól rá lehetett látni milyen nemű is lesz, de rögtön mondta az orvos is.
- Gratulálok. Kislányunk lesz - mondta, és ahogy ezt meghallottunk, még férfi létére Robnak is könnybe lábadt a szeme.
Magamhoz vontam őt, és amennyire tudott lehajolt hozzám és megcsókolt miközben folyamatosan azt mondogatta mennyire szeret.
Magunkra is maradtunk egy kicsit, Rob ekkor szakadt el tőlem, és szinte tátott szájjal leste a monitort ahol a kislányunk látszott.
- El se hiszed mennyire boldog vagyok. Köszönöm - fordult felém és ismét megcsókolt.
Édes csókja és ezek a pillanatok engem is a mennyekbe repítettek.
Pár perccel később visszajött az orvos. Megkaptuk tőle az ultrahang képeket és a felvételt.
- Vigyázzon magára, és még egyszer gratulálok.
- Köszönjük doktor úr - köszöntünk el, és amint kiértünk Rob ismét a karjaiba kapott.
Még az sem érdekelte, hogy fájt neki, de engem annál inkább. De annyira biztosított róla, hogy jól van és semmi baja, hogy én is boldogan adtam át magam az örömünknek.
- Na, mi a nagy helyzet?
- Srác vagy kiscsaj? - kérdezte Tom.
- Lány. Kislányunk lesz - mondta boldogan Rob, akivel szinte madarat lehetett fogatni.
- Akkor én is gratulálok. Irigyellek haver. Ennyi szép nő vesz körül, most pedig eggyel több lesz.
- Úgy bizony. És olyan szép lesz, mint az anyukája.
- Efelől semmi kétség - mondta Tom.
- Menjünk. Alig várom, hogy elmondjuk otthon - fogott boldogan kézen Rob, és Tom hazavitt minket.
Rob egész úton vigyorgott, csókolgatott, és a hasam simogatta. Szegény Tomnak, gondolom már az agyára mentünk.
- Ugyan, érthető.
Szinte be se léptünk a nappaliba, mindenki rögtön felénk fordult. Előtte beszélgethettek, de hatalmas csend lett. Leültünk hozzájuk de láttuk rajtuk, hogy tűkön ülnek.
Rob betette a felvételt és maguk is láthatták. Teljesen odáig voltak.
- Egy kislány. Kislányod lesz Rob. Annyira boldog vagyok. Egy kislány unokám lesz - mondta Claire, aki a végére el is sírta magát.
Richard is nagyon meghatódott, a lányok pedig az én nyakamba vetették magukat, míg Clairet Rob ölelte.
- Azt hiszem, ez megérdemel egy kis pezsgőt - mondta Richard és kibontottunk egy üveggel.
Igaz én csak egy kis üdítőt kaptam, de ez sem rontotta el a pillanatot.
Miután Claire engem is megölelgetett, Rob magához vette Rickyt.
- Kishúgod lesz fiam. Egy csodaszép hugicád. Akire vigyázunk majd, akárcsak a mamira - mondta neki mosolyogva Rob és a kis okos fiunk, aki az apja minden egyes szavát értette, épp hogy csak válaszolni nem tudott még, velünk együtt kacagott.
Miután megünnepeltük ezt a csodás hírt, Rob akármennyire nem örült neki, visszazavartam az ágyba.
Addig én zuhanyozni akartam menni. Még kissé ragacsos voltam attól a krémtől a hasamon az ultrahang után. Levetkőztem, és beálltam a zuhany alá. Jól esett a forró víz, amint végigfolyt a bőrömön.
El is merengtem a gondolatimban. Közben a hasamra simítottam a kezem, ahol egy kislány növekszik odabent. Eszembe jutott, amikor Rickyvel voltam terhes, akkor is nagyon boldog voltam, de most még inkább. Hiszen Rob velünk van. Ennél többet nem is kívánhatok. Annyira elmerengtem, hogy fel sem tűnt amikor kinyílt a zuhanykabin ajtaja. Csak akkor tértem kissé vissza a gondolataimból, mikor egy test simult hozzám hátulról.
Megremegtem az érintésétől, főleg mikor a derekam átölve szorosan magához vont és édes csókjaival hintette be a nyakam.
Meg akartam fordulni a karjaiban, hogy szóljak ezt nem kellene, de amint ujjai simogatni kezdték a testem, kezdett elszállni minden józan gondolatom. Ezután megengedte, hogy megforduljak a karjaiban.
- Elázik a kötésed Rob, nem kéne itt lenned.
- Majd kicseréljük, csak egy kicsit hagy legyek veled - kérte, és ugyanazt a mérhetetlen vágyat láttam a szemében, amit ő is találhatott az enyémben.
Ezután, hogy véletlenül se tudjak ellenkezni megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, hogy ha nem tartott volna a karjaiban biztos elszédültem volna.
Képtelen voltam nem viszonozni. Főleg mikor nyelve a számba tört, forró táncra hívva az enyémet.
Karjaimat a nyaka köré fontam, óvatosan, hogy vigyázzak rá, hozzá bújtam.
Ágyékomnak nyomódó férfiassága nagyon is jól jelezte mennyire is kívánt.
Hasonlóképpen voltam én is, miközben a forró víz sugarai ömlöttek ránk, még inkább elviselhetetlenül forróvá téve a pillanatot.
Rob kezei a derekamról a hasam felé kúsztak és benyúlt kettőnk közé, míg a csókunk nem szakadt meg. Csak amikor már egy kis levegőre volt szükségünk. Amikor viszont ujjaival végigsimított rajtam, nem bírtam tovább és belenyögtem a csókunkba. Körmeim a vállát markolták, amikor az egyik ujját eltűntette bennem.
A forróság tüzes lávaként terjedt végig a testemben, mialatt Rob ujjaival űzött egyre közelebb a robbanás felé.
Ezalatt hol a nyakam szívogatta és csókolgatta, hol pedig tüzes csókokat váltottunk.
Tudtam, hogy nem lenne szabad, de elég volt csupán egy érintése, és minden gondolat elszállt a fejemből. Pláne ha ilyeneket művelt. Képtelen voltam ellenállni neki.
Nyöszörögve tűrtem amit tett velem, és csupán pillanatok kérdése volt, néhány mozdulat múltán szinte csillagokat láttam.
Hátrahajtott fejjel kiáltottam fel, amikor feljuttatott a csúcsra, és közben reméltem, hogy a víz hangja elnyomta az én sóhajaimat, sikolyaimat.
Egy szenvedélyes csókkal köszöntem meg neki az iménti pillanatokat, és én is szerettem volna hasonló, mennyei gyönyöröket okozni neki. Ez még belefért a keretek közé.
Elszakadtam a számomra drogként ható ajkaitól, amit ha egyszer megkóstolsz sosem akarsz elengedni, majd végigcsókolva a mellkasát haladtam egyre lejjebb.
Vigyázva a hasára, ahol már jócskán vizes volt a seb, de még annyira nem vészes. Egyenlőre úgy tűnt semmi baja, és most nem is voltam annyira beszámítható állapotban az imént átéltektől, de ezért majd még számolok vele, most azonban semmire nem akartam koncentrálni csak, hogy én is örömöt okozzak neki.
Először ujjaim fontam férfiassága köré és mozgattam rajta, amivel őt is az extázis felé sodortam, majd nyelvem is bevetettem.
Végighúztam merev vágyán, majd a számban tüntettem el.
Közben férfias morgásait hallgattam, amik jelezték nekem, hogy nagyon is élvezi. Én is egyre jobban gyötörtem őt, hol az ujjaimmal, hol a nyelvemmel, eltűntetve őt a számban, míg végül ő is robbant.
Gyönyörének nedveit a számba éreztem lövellni.
Majd testének minden porcikáját lemostam. Magához rántott és egy végtelen csókban egyesülve köszöntük meg egymásnak az iménti perceket.
Rob is ugyanilyen alaposan mosdatott le, és láttam rajta, hogy folytatná még, de ezúttal tényleg itt a vége. Így is messzebbre mentünk, mint kellett volna.
Törölközőbe csavarta nedves testünket, és a szobánkba mentünk.
Rögtön meg is róttam a felelőtlensége miatt, miközben átcseréltem rajta a kötést. Szerencsére nem vérzett vagy ilyesmi, de akkor sem szabadott volna.
- Nem érdekel. És te is élvezted - feleselt, ezzel nem tudtam vitatkozni, de akkor sem lehetett volna. De most már mindegy. Legalább nem lett baj belőle. Mondjuk ebből még nem nagyon lehetett. A főpróbával azért várunk még egy kicsit. Majd ha már teljesen jól lesz és a varratait is kiszedik - és ezt el is mondtam neki.
Immár kielégülten, és nagyon boldogan nem akart leállni erről vitatkozni.
- Majd meglátjuk - mondott csak ennyit, kielégült mosolyával, majd magához vont és ismét lekerült rólunk a törölköző, és az imént átélt pillanatok mintájára és keretei között kényeztettük egymást egész éjjel . . . .
A napok nagyon gyorsan teltek, és ugyanilyen boldogan.
Rob is egyre jobban volt, már nem nagyon fájt neki, de azért még vigyáztunk rá. Még jó, hogy mi nők vagyunk többségben.
Eljártunk a lányokkal vásárolni, volt, hogy Rob és Tom is jöttek velünk. Rob imádott bababoltokban nézelődni, és már most rengeteg mindent vettünk a kislányunknak.
Persze Ricky sem maradt ki a jóból. Az apja mindennel elhalmozta, ami csak megtetszett neki.
Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy még soha nem voltam ilyen boldog.
Velem van Rob, a fiunk, boldogan várjuk a lányunkat, itt a családunk, a barátaink. Mi kell még?
Ahogy Tom mondaná tombol a szerelem. És egyre többet kapunk meg mindketten a vágyaink terén is, hála, hogy Rob egyre jobban van. Persze ő kísérti a legtöbbször a labilis önuralmam, én meg persze végül mindig beadom a derekam neki. De egyenlőre a lényeggel még várunk. Egyenlőre így is tökéletesen megadjuk a másiknak amit kíván.
Viszont mindkettőnk nagy örömére holnap kiszedik Rob varratait.
De nem csak a szexuális életünk miatt örülünk neki annyira.
Rob valami másért is, de azt nem akarja elárulni miért, és kiszedni se tudom belőle, de mostanság elég sokat kaptam őket rajta, amint Tommal sutyorognak valamin.
Ahogy mondta előbb utóbb megtudom, így nem láttam értelmét tovább faggatni.
Így nemsokára LA -be is visszatérünk. Be kell fejezni a filmet, nekem véglegesen lezárni házasságom és ilyesmik. Ennek annyira nem örülök. Mármint annak, hogy el kell hagyjuk Londont.
De Claire és Lizzy velünk jönnek LA -be.
Richard dolgozik, de majd ő is csatlakozik hozzánk. Ennek nagyon örültünk, olyan jó volt itt velük, a családommal mert már az, és nagyon örültünk Robbal, mikor megkérdezték nem jöhetnének -e velünk.
Így a boldogság és az életünk tovább folytatódik, csak Los Angelesben.
Na persze az elmaradhatatlan, hogy Tom is jöjjön velünk. Mondhatni már ő is a családunk tagja.
Így valószínű, ha holnap Robbal visszamegyünk az orvoshoz, másnap vagy utána már repülünk vissza.
Ez ügyben Steve -vel is beszéltem, hogy a hogyléte felöl is érdeklődjek. Ő is akkortájban ér haza, mint mi.
A kislányról még nem szóltam neki, majd inkább személyesen. Tudom, hogy örülni fog neki, már csak miattam is. És örül, ha boldognak lát.
Végre minden jó úton haladt.
De ahogy mondani szokták minden csoda három napig tart. Mert nem sejtettem még ekkor, hogy LA -ben várnak még ránk bonyodalmak, és nem minden lesz zökkenőmentes . . . . . . . .
2012. február 18., szombat
Egy kis játék!
Sziasztok! A facebookos oldalra tettem ki egy kis játékot, ami végül is holnaptól érvényes, amikor is jön a friss ide, aki kíváncsi rá lessen be. Pusszantás: Liz
2012. február 16., csütörtök
Új Rob & Lizzy fejezet
Sziasztok! Először is mint a cím mutatja friss Rob és Lizzynél :)
http://ujesely-a-boldogsagra.blogspot.com/2012/02/8-forro-jelenetek.html
Másodszor pedig bocsánat, hogy kissé eltűntem pár napra, de amikor éppen egy kis időm volt, sőt a napok nagy részét orvosnál töltöttem. Tegnap meg is kínoztak kissé, marha jó volt, de már alakulok, és hoztam egy fejlit :)
Még ma este megyek melózni, de holnap reggel végzek és egész hétfő délutánig pihi, úgyhogy reményeim szerintem jönnek a frissek.
Először a novellára utána ide is :)
Addig is olvassátok Lizzyéket, pussz nektek!
http://ujesely-a-boldogsagra.blogspot.com/2012/02/8-forro-jelenetek.html
Másodszor pedig bocsánat, hogy kissé eltűntem pár napra, de amikor éppen egy kis időm volt, sőt a napok nagy részét orvosnál töltöttem. Tegnap meg is kínoztak kissé, marha jó volt, de már alakulok, és hoztam egy fejlit :)
Még ma este megyek melózni, de holnap reggel végzek és egész hétfő délutánig pihi, úgyhogy reményeim szerintem jönnek a frissek.
Először a novellára utána ide is :)
Addig is olvassátok Lizzyéket, pussz nektek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)