40.fejezet

Sziasztok!
Itt az új fejezet, a 40.-dik :) Szerintem ez lesz amit sokan vártatok, én nem mondok semmit, olvassátok és várom a véleményetek, majd ti megmondjátok milyen. Először is nagyon köszönöm a sok kommentet az előző fejezethez.♥ Már hulla vagyok, de holnap mindenkiére válaszolok. Ismét köszi Csibinek!♥

Ezt a fejlit pedig külön drága Leilámnak ajánlom, amolyan előrehozott szülinapi ajándékként. Szóval Boldog Szülinapot előre is csajszim! ♥ ♥
Jó olvasást nektek, pussz: Liz

40.fejezet



/Rob/




Millió gondolat kavargott a fejemben miközben Kristen a menyasszonyomként mutatkozott be Marknak.

Ahogy meghallottam ezt a kijelentését az állam szinte a földön koppant.

Ő viszont abszolút természetesen viselkedett, mitha tényleg így lenne.

- A mennyasszonya? Ejnye Rob és ezt nem is mondod? Gratulálok nektek, neked Rob egy ilyen csodás nőhöz - mondta nekem Mark, nekem pedig nem volt tenni mint mosolyogni és bólogatni erre.

- Köszönöm. Igen, tényleg szerencsés vagyok - mondtam neki és lopva Kristenre pillantottam, aki engem is egy szédítő mosollyal ajándékozott meg.

Ők elbeszélgettek Markal, aki bemutatta néhány nőnek őt akik szintén segítik az alapítványt, én addig valami alkohol után néztem.

Eszemben sem volt inni, de egy pohár valami erősre most szükségem van.

Mi a fene történik? - kérdeztem közben magamtól és Kristen viselkedésén gondolkoztam amit azóta mutat, hogy nemrég rosszul lett.

Mintha teljesen kicserélték volna. A hozzáállás változott meg velem kapcsolatban. Nemrég LA-ben még veszekedtünk, most pedig minden más.

Elviseli a közelségem, hogy mellette legyek, és vigyázzak rájuk.

Eszembe jutott az elmúlt gy két nap.

Amikor a bevásárlóközpontban voltunk, és engedte, hogy megfogjam a hasát, amikor hazaérve odaadtam neki a babaruhákat, ahogy akkor megölelt, és ha ott csak egy kicsit másképp mozdulunk meg is csókolhattam volna.

De ő engedte volna? Úgy érzem igen. Nemtudom mi változott vele. És ma amikor délután lepihent.

Szinte hihetetlen, hogy ismét ilyen közel engedett magához. Még most is megborzongok ha felidézem a pillanatot, amikor engedte, sőt ő akarta, hogy a karjaimba zárjam és magamhoz húzzam.

Lehet, hogy még sincs minden veszve? Hogy lehet még jó vége ennek?

Félek is ettől, mert mi van ha hiába reménykedek, de most minden erre mutat, hogy még sincs minden veszve.

Azt hiszem most rajtam a sor. Hogy kimutassam neki, hogy fontosak nekem, és szeretem őket, és mindig is fogom. És, hogy soha többet nem teszek hasonló őrültségeket mint amit egyszer részegen, meggondolatlanul Camilleal, vagy amit az utóbbi időben Ninával műveltem.

És azt hiszem nagyrészt ebben anyának is szerepe van.

Hiszen ő volt csak az utóbbi időben azt hiszem az egyetlen józan gondolkodású ember, aki csak azon munkálkodik, vagy inkább mesterkedik, hogy mi ketten ismét egy pár legyünk.

De vajon sikerül e?

Miközben ezen és a továbbiakon gondolkoztam őt kerestem a tömegben. Még mindig Markal beszélgetett.

Ahogy végignéztem rajta, mint mindig a szívem őrült iramban dobogott. Anya nemhiába szedte ki belőlem mit érezek. Már magamnak is régen vallottam ezt be. Nemtudom most miért, talán végre mégis van egy kis fény az alagút végén.

Talán ez a kis idő vele,a fiunkkal és a babánkkal akit várunk egy új esély nekem, amit most nem baltázhatok el. De mi van ha félreértelmezem a jeleket? Ha minden csak a terhessége miatt van, ha csak a hormonok miatt viselkedik most ilyen kedvesen, és enged közel magához?

Újabb kétségek, de ahogy a kérdéseimre ezekre sincs válasz.

Nem is tudtam tovább keresni, ugyanis Kristen megjelent mellettem és leült mellé.

- Nagyon elgondolkoztál - szólalt meg, és még mindig nemtudom mit kellene mondanom az iménti beszólására.

- Csak elbambultam semmi különös - hazudtam neki.

Nem itt akarom ezt megbeszélni vele, de tudom, hogy valamikor most már ezek után muszáj lesz. Tisztában akarok lenni a dolgokkal, hogy akkor most hányadán is állunk. Akármennyire is félek, hogy én látok olyan dolgokat ebbe amik nincsenek, és ebből a mostani szép álomból fel kell ébredjek, mégis tudnom kell, van e akár egy csöppnyi esély, hogy visszakapjam őt.

- Miről beszéltetek Markal? - tereltem el a témát egyenlőre.

- Fantaszikus ember, hogy ennyit segít ezeken a nőkön. Bemutatott párnak, akik neki és az alapítványnak hála tudták megtartani és felnevelni a gyermekeiket. Anyukádtól is nagyon szép, hogy támogatja ezt.

- Én is szeretnék segíteni nekik. Nem baj, hogy meséltem neki rólunk?

- Arról, hogy . . . . .

- Igen.

- Nem. Nincs ezen mit tagadni, és már megváltoztatni sem tudom - mondtam Krisnek, szomorúan visszagondolva erre.

Ő is láthatta rajtam, és közelebb húzódott hozzám. A következő tette váratlanul ért. Ujjaival végigsimított az arcomon és maga felé fordította a lehajtott fejemet, hogy a szemébe nézzek.

- Nem csak a te hibád Rob, de már ne rágódjunk ezen. Vége, elmúlt. Most itt vagy velünk és csak ez a fontos - és miközben kimondta, hogy velünk fogta a kezemet és a hasára húzta.

Hálás vagyok neki ezekért a szavakért.

Főleg most, hogy itt vagyunk sokat gondolok arra, hogy én sem voltam Kristen mellett amikor a fiunk született. Igaz neki nem egyedül kellett végigcsinálnia mert mellette volt Steve, amiért végül is hálás vagyok, de részben az hibám is, hogy ez így alakult.

Ha akkor nem vagyok olyan idióta, és nem mondom azokat amiket Tomnak akkor reggel, talán minden másként lehetett volna. De már késő és értelmetlen is ezen rágódni. Így alakult.

Igaza van Kristennek. Most itt vannak velem, és csak ez számít. Kérdés, hogy meddig.

Ismét azt az imádnivaló csodás mosolyát küldte nekem, amitől férfi létemre én is olvadoztam, de én már nemtudtam mondani semmit, mert Mark vette át a szót.

A szokásos köszönetek és egyebek után megkezdték az árverést. Ilyenkor híres, gazdag emberek és akik megtehetik ajánlanak fel tárgyakat hasonlókat amiket itt elárvereznek és az összegyűlt pénzt az alapítvány kapja.

Anyáék is szoktak minden évben adni valamit az árverésre, és persze idén én sem hagytam ki.

Akkor lepődtem csak meg amikor Kristent említette és hívta fel a szímpadra Mark.

Mivel Kristen mesélt neki magáról és arról vele mi történt a fiunk születésekor ami hasonlít ha csak részben ezeknek a nőknek a sorsához akiken az alapítvány segít, mindenképp beakarta mutatni Kristent. Ő pedig láttam, hogy örömmel teszi, hiszen ő a megtestesült jóság és szeretet.

Mark bemutatta őt, rögtön felém pillantott mindenki amikor a menyasszonyomként mutatta be Krist, és még meg is tapsoltak minket.

- Ha gondolod mondj pár szót magadról, vagy magatokról vagy akár az estével kapcsolatban - mondta Mark Kristennek.

Nem gondoltam, hogy tényleg kiakar állni, de megtette, én pedig amint végighallgattam még büszkébb voltam rá, és még jobban rajongtam ezért a csodás nőért.

- Igaz az én történetem, más mint ezeké a nőké, de van benne némi hasonlóság. Az élet fura játékot űzött velem, és amikor terhes lettem a kisfiammal az édesapja nem volt mellettünk. Mindkettőnk hibája, de ezért is tudom, hiába nem voltam egyedül mégis tudom milyen érzés. Akkor tökéletes ha ő is a nő mellett van. Én csak hálás lehetek a sorsnak, mert már velünk van. Rengeteg minden mentünk át, de a fiunk az aki örökre összefog kötni minket, bár remélem, hogy más is. Ricky már egész nagyfiú, és hamarosan kistestvért kap - mondta Kristen boldog arccal és folytatta - de most már az apukájuk is mellettünk van, és hálás vagyok ezért - mondta végül Kristen, és megtapsolták őt, és gratulációk sokaságát kapta ezután.

- Így van, ezért vagyok itt ma itt. Ha nem is tudunk ilyesmit tenni mindenkiért, megpróbálni segíteni a hasonló helyzetű nőkön, hogy felnevelhessék a gyermekeiket. És köszönjük mi is Kristennek, és Robertnek is aki elhozta ő ma hozzánk, Rob szüleinek akik rendszeresen támogatják az alapítvány. Kristen nektek pedig sok boldogságot, és jó egészséget nektek és a születendő babának. És köszönjük szépen a felajánlásod - mondta Mark - és megmutatott egy csodaszép nyakéket amit Kristen ajánlott fel.

Hitetlenkedve néztem rá, nem is láttam mikor adta oda Marknak.

Ez a meglepetések estéje - gondoltam hirtelen, miközben Kristen visszajött mellém és folytatódott az árverés.

Beszélni ezután nem volt alkalmunk, sőt szinte egész este nem. Valaki mindig elraboltam mellőlem, de végül is minden a lehető legjobban alakult. Az este, és a jótékonykodás is. Rengeteg pénzt sikerült ismét összegyűjteni az alapítványnak, már ezért is megérte eljönni.

Én is elbeszélgettem néhány ismerősével anyáéknak, de azzal akivel szerettem volna nemtudtam.Kristenel. Egész este mindig volt mellette valaki, de meg is tudom érteni, mindenki, vesztemre elég sok férfi is el volt ragadtatva tőle.

Pedig most semmi másra sem vágytam jobban mint, hogy kettesben legyünk és beszélhessünk. Azt hiszem az elmúlt egy két nap, és főleg a ma esti beszéde után, hogy lenne miről. És itt az ideje, hogy én is összeszedjem a bátorságom és megkérdezzem amit szeretnék, vagy éppen én mondjam el. Valamelyikünknek lépnie kell. . . . . . .



/Kristen/




Remélem Rob nem gyanítja, hogy szándékosan nem akrok beszélni vele. Vagyis nem itt. Végre már én magam is sejtem, hogy mit akarok, de nem ez a megfelelő pillanat, hogy megbeszéljük.

Egyébként is azt hiszem az utóbbi napok történéseivel, a ma este miatt is adtam neki épp elég gondolkodnivalót. Szerintem már számára is nyilvánvaló ezek után, hogy most már másképp állok hozzá és a dolgainkhoz is, ezt láthatja az enyhülésemből is.

Már csak meg kell beszélnünk mindent. Van pár dolog amit tisztáznunk kell. És most, hogy már teljesen biztos vagyok a szerelmében, csak reménykedek, hogy tényleg rendbe tudjuk még hozni. És, hogy már semmi, és senki nem áll közénk.

Sikerült egy kicsit meglógnom Marktól, de hála neki és mindenkinek aki itt van ma este nem kis összeget sikerült gyűjtenünk egy nemes cél érdekében, és örülök, hogy ehhez én is hozzájárulhattam.

Sok emlék fűz ahhoz a nyakékhez, de örömmel adtam oda, hiszen jó cél érdekében tettem, és csak ezt számít.

A nyakamban egyébként is csak egy ékszernek van helye.

Nagyon sok embert ismertem meg, főleg olyan nőket, akiket ez az alapítvány támogat, sőt néhányuknak még a gyerekeit is. Sokszor gondoltam az én fiamra, és arra, hogy én milyen szerencsés voltam, hogy Steve mellettünk volt, és most már Rob. Mellettem és a gyerekeink mellett. És ami még boldogabbá tesz, hogy látom rajta, hogy ő is boldog velünk, és alig várja a második baba érkezését.

Az este folyamán azt hiszem ennyi beszéd és minden után szükséget éreztem valami innivalónak. Persze szigorúan csak gyümölcslé. Rob szinte rohant amikor mondtam mit szeretnék és hozta is. Leste minden kívánságom.

A babával még nem voltunk éhesek,de valami kis édességet kívántam. Rob ismét tenni akart az ügy érdekében addig én kimentem a mosdóba.

Azt hiszem utólag visszagondolva rá, ez a mai este fénypontja, amikor végre mindenre fény derül, és olyan dolgokat tudok meg amiket sosem hittem volna.

Bementem az egyik üres fülkébe, és mikor jöttem volna ki valami megakadályozott, így inkább igazán nem szép dolog de fülelni kezdtem.

Két nő hangját hallottam, de nem is ez volt ami megállított, és amit hallottam nem hagyott nyugodni így végighallgattam a beszélgetést.

"- Láttad, hogy Rob is itt van? - kérdezte az egyik nő a másiktól.


- Igen.


- De nem egyedül. Azzal a csajjal, akiről azt mondtad, hogy ő a fia anyja.


- Igen, de úgy látom a tervem nem jött be. Láttad a nőt? És amiket mondott? Megint gyereket vár Robtól a fene essen bele. Pedig úgy tűnt hogy bejött a dolog, és elküldi Robot, így megkaphatom őt. Végre a munka is elengedett és el akartam menni hozzá. Sőt ő jött haza megint. De azt a nőszemélyt is magával hozta, ráadásul most mindenki valami Terézanyának tekinti - mondta a nő nem kevés utálattal a hangjában.


- Azért szép dolog amit tett a csaj, és hogy elmondta vele mi történt - mondta a másik.


- Mi van? Te most az ellenségem vagy?


- Dehogy Camille - mondta, majd minden világos lett.


Rögön megértettem mindent. Mindent amit mondott a nő, akinek már a nevét is tudom, Camille. Őt sose tudnám elfelejteni. Minden miatta történt, vagyis nemcsak miatta, Rob is hibás, de ha nincs ez a nő nem szenvedtünk volna ennyit.


És ez amiket mondott? Még mindig alig vagyok képes felfogni a hallottakat, de tovább hallgatóztam.


- Akkor viselkedj úgy. Azt hiszem megint ki kell találjak valamit. A gondolatát is utálom, hogy ezzel a nővel van Rob. A múltkor bejött a tervem, most is sikerülni fog - mondta Camille.


- Ezek szerint mégsem annyira jött be, hiszen Rob megint vele van. És gyereket várnak Camille. Felejtsd már el őt, nem ér ennyit.


- Ó dehogynem. Én sosem vesztek, magamnak akarom Robot - jelentette ki Camille olyan hangnemben, amitől komolyan félni kezdtem.


- Látod, hogy hiábavaló volt minden. Rob veled volt akkor éjjel, mert összevesztek ezzel a nővel, de te is tudod, hogy olyan részeg volt kiütötte magát, és hogy egy ujjal sem ért hozzád - monda a női hang Camillenak - nekem pedig a tüdőmben akadt a levegő az imént hallottaktól.


Istenem, hát mégis ártatlan. Az egész csak ennek a nőnek a csapdája volt - nyilalt belém a felismerés a hallottak alapján.


- Egyszer bejött, másodjára is sikerülni fog, de ezúttal a csaj nem bocsájt meg neki, majd én gondoskodom róla. Magamnak akarom Robot, és tudod, hogy mindig megkapom amit akarok - mondta teljesen elszántan Camille.

Most az egyszer nem így lesz Camille - mondtam magamban, immár fortyogó dühhel ami tombolt bennem, és legszívesebben kirontottam volna innen, és nem is tudom addig téptem volna a csaj haját amíg az összes haját ki nem húzom, vagy inkább megfolytottam volna.

Ezután a hangok elhaltak és ajtó csapódásából arra következtettem, hogy kimentek. Ekkor jöttem elő én is, de még mindig csak bámultam magam elé és emésztettem a hallottakat.

De csak egyetlen egy mondat visszhangzott a fejemben.

Rob sosem csalt meg engem. Csak ennek a nőnek az áldozatai voltunk.

Komolyan nem értem. Miért nem képes felfogni, hogyha nem kell valakinek? És, hogy képes egyáltalán ilyen ocsmányságokra, csak, hogy megkapja amit akar?

Majd szétvetett a düh, de muszáj volt megnyugodnom. Ez az ami nem hiányzik nekem, az idegeskedés.

Kellett pár perc amíg összeszedtem magam, hogy Rob ne lássa rajtam, majd később megbeszéljük.

Amikor visszamentem hozzá az asztalnál ült, meglepetésemre nem egyedül. Ez volt az a pillanat amikor rajtam volt a sor.

- Itt is vagyok szívem - léptem oda Rob mellé aki az egyik széken ült, és pont úgy, hogy az ölébe tudtam ülni, vele szemben, vagyis inkább mellette a kelleténél is szorosabban ült Camille.

Felvettem a legszebb mosolyom és a képébe villantottam ennek a cafkának.

Kényelmesen elhelyezkedtem Rob ölében, aki nemtudom, hogy sejtette e, hogy miért csinálom ezt, de nem ellenkezett sőt.

Karjait szorosan fonta a derekam köré miközben én még közelebb húzódtam hozzá,majd Camille felé fordultam.

- Gondolom gratulálni jöttél Robnak - mondtam neki.

- Igen. De már mennie is kell - válaszolt helyette Rob.

- Persze - mondta Camille szintén mosolyogva, de én átláttam rajta.Majd felrobbant a méregtől, de én csak rátettem egy lapáttal.

- Tényleg mi nem is ismerjük egymást azt hiszem - fordultam megint Camille felé és Rob bemutatta őt.

- Jó ha tudom ki a barátaid szívem, hogy kiket írjunk a listára - mondtam mire hol rá hol Robra pillantottam, aki ezt már nemtudta nyomon követni.

- Milyen listára?- kérdezte Camille, én pedig mosolyogva a képébe vágtam.

- Az esküvői meghívottak listájára, igaz még nem beszéltük meg a dátumon, de hamarosan, és persze Rob barátainak ott a helye - mondtam és Rob is lefagyott, de a főleg Camille.

Vörös lett a feje,akárcsak a paradicsom. Majd felrobbant, és én csak élveztem a látványt.

Nesze neked - gondoltam magamban, és egy ördögi vigyort villantottam felé.

Robhoz fordultam aki szintén igencsak meglepődött az előbbi kijelentésemtől, ismét. Először a menyasszonyom, most meg már az esküvő.

- Mindenképpen - nyögte ki az iménti kijelentésemre a választ Camille egy műmosollyal majd felállt.

- Remélem összefutunk valamikor még itthon vagy - mondta Robnak egy kihívó mosollyal.

- Nem nagyon érek rá, de meglátjuk - mondta neki Rob, majd Camille elmormolt egy sziasztok-ot és úgy iszkolt el, hogy öröm volt nézni.

Én pedig épphogy nem nevettem fel hangosan. Hihetetlen, nem szoktam ilyen gonosz lenni, de ez annyira jól esett. Megérdemelte. Miatta, és az átkozott hazugsága miatt, hittem azt, hogy Rob megcsal.Sőt ő is, mert elhitette vele ez a nőszemély.

Hálát adtam a sorsnak, hogy kimentem a mosdóba, hiszen ha nem teszem, lehet, hogy soha nemtudom meg az igazat. És hiába döntöttem úgy, hogy adok, adni akarok még egy esélyt Robnak és a kapcsolatunknak, és szerintem mindig valamiféle éket vert volna közénk, a tudat, hogy mi miatt vesztünk össze.

De most már kár ezen gondolkozni. Rob sosem csalt meg, és engem szeret. A többi pedig nem érdekel.

Camille után néztem aki az asztalokig rohant, és egy italos poharat vett a kezébe és rendesen meghúzta. Gondolom nem kicsit lett dühös amiért keresztülhúzom a számításait.

Láttam, miközben az italát issza, hogy felénk tekinget. Nemtudom mi ütött belém, de ma belém bújt a kisördög.

A még mindig kissé lefagyott Rob felé fordultam és arcommal egyre közelebb hajoltam felé.

Láttam a szemében, hogy rákérdezne, hogy mit művelek, de amint belenéztem azokba a csodás szemekbe elvesztem.

Ajkaira hajoltam, és hosszú idő után, vagyis a sziget óta először csókoltam meg. Először gyengéden leheltem egy csókot a szájára, csak a hatás kedvéért, hogy megadjam ennek a nőnek ami jár neki, de amint ajkaink összeértek, már nem érdekelt.

Csakis Rob. Hogy ismét őt csókolhatom, és ahogy az egyik kezét a derekamról a tarkómra helyezte, és csókolni kezdett tudtam, hogy ő is így érez.

Mintha megszűnt volna a világ, és csak mi ketten léteznénk.

Először gyengéden csókolt, minden szerelmét ebbe a csókba sűrítve amit örömmel viszonoztam neki, majd amint megéreztem kutató nyelvét és utat tört a számba, hogy táncba hívja az enyémet, csókunk szenvedélyesebb lett.

Majd elolvadtam a karjaiban, senki sem érdekelt, csak a pillanat.

Nemtudom meddig csókoltunk egymást, de minden megszűnt létezni.

Szinte már illetlenül csókoltunk egymást, ki tudja meddig. Nem kicsit lihegve szakadtunk egy egymástól, miután a forró és mámorító csókunk után Rob egy apró csókkal választotta el ajkát az enyémtől.

Homlokát az enyémnek döntötte,majd a szemembe nézett és megszólalt.

- Mi ez az egész Krisen? - kérdezte kissé szaggatottan és iménti pillanatok után.

- Szerintem mehetnénk. Beszélnünk kellene - mondtam neki.

- Az ránk férne, kicsit sok ez volt ez a ma este, és semmit sem értek - mondta, mire elmosolyodtam.

Hamarosan megérted - gondoltam magamban, majd ha kelletlenül is de felkeltem az öléből.

Camillet már sehol se láttam, de annyira már nem is érdekelt. Főleg Rob csókja után. Nem ér annyit az a nő, hogy foglalkozzunk vele. Csak mi vagyunk a fontosak.

Körül is néztem gyorsan, hogy mennyien nézték vajon végig az iménti kis akciónkat Robbal, de szerencsére mindenki mással volt elfoglalva.

Rob is felállt, kézen fogtam és Mark felé indultunk,hogy elköszönjünk tőle.

- Nagyon örülök, hogy megismertelek Kristen. Remélem találkozunk még, és sok boldogságot és jó egészséget nektek és a babának is - mondta Mark, majd mindketten elköszöntünk tőle és kifelé indultunk.

Rob kissé meglepődött amikor a kijövet a szálloda díszterméből nem a kijárat hanem a lift felé húztam.

Nem kérdezett semmit, de láttam rajta, hogy nehezen bírja ki.

Elővettem a táskámból a kulcsot amit Clairetől kaptam, és a szoba felé mentünk ami a kulcson lévő számhoz tartozott.

Beléptünk és csak ámultam. Fantasztikus ez a szállodába.

Bejjebb mentünk és magunkra csuktam az ajtót.

Volt egy nagyobb nappali rész, ahonnan a háló nyílik.

Letettem a táskám az asztalra és Rob felé fordultam aki lecövekelt az ajtóban.

Tudtam, hogy magyarázatot akar a ma estére. Ezt akartam megadni neki.

- Most már elmondod mi folyik itt? És miért jöttünk ide? -  kérdezte miközben közelebb jött.

Leült a kanapéra én pedig mellé.

- Mi ez az egész? Először a menyasszonyom vagy? Utána már az esküvőnk? Mi folyik itt?

- Nem szeretnéd ha így lenne? - kérdeztem vissza.

- Mit?

- Hogy a feleséged legyek - mondtam ki és vártam a válaszát. Már tudom,hogy szeret, és eddig sem kellett volna kételkednem benne, de mégis görcs volt a gyomromban amíg a válaszát vártam.

- Most hülyéskedsz? Te már férjnél vagy Kristen, és sohasem hagyod el őt - mondta Rob keserűen.

- Már nem sokáig. Csak alá kell írjunk a papírokat és kimondják a válást - mondtam el neki az igazat, és csak döbbenetet láttam a szemében.

- Mi? Elváltok? De . . . Steve?

- Ő adta be a válást, és elköltözött.

- Ez. . . . Kristen én . . .

- Szeretsz Rob? Te is, vagy csak én akarom, hogy ismét együtt legyünk? - tettem fel neki a kérdés, majd még közelebb ültem hozzá, és immár egymás felé fordulva ültünk.

- Hogy kérdezhetsz ilyet? Ez az egy amiben sosem kellett volna kételkednek. Az irántad érzett szerelmemben. Bár az én hibám is, hogy nem mutattam ki, de sosem szűntem meg szeretni téged. Mindig is erre vágytam, hogy az én feleségem legyél és most . . . . .

- Most mi?

- Félek Kristen.

- De mitől Rob?

- Miért ez az egész? Steve csak úgy elakar válni? És te? Eddig nem akartál megbocsájtani nekem . . . . Camille miatt - mondta egy kis szünettel. Volt egy olyan sejtésem, hogy emiatt aggódik.

- És mi volt ez az előbb? Azt hittem nekiugrasz ha meglátod.

- Az az álnok nőszemély nem ér annyit. Most mát tudom az igazat, és csak az számít - mondtam Robnak,és szinte szóról szóra megismételtem Camille a mosdóban kihallgatott mondandóját.

Rob is ugyanolyan döbbenten hallgatta akárcsak én, és a reakciója is hasonló volt.

- Ezt nem hiszem el. El kellett volna mondod, nem bájmosolyogni vele, én kapartam volna ki a szemét. Miatta volt minden Kristen, miatta vesztettelek el téged.

- Nem vesztettél el Rob, itt vagyok.

- És szeretsz - jelentette ki, de inkább hangozz ez kérdésnek, mint aki még mindig nem hiszi el, mintha csak egy álom lenne. Az is. Egy valóra vált álom, amikor végre minden helyrejön.

- Igen. Szeretlek. És a feleséged akarok lenni. Te vagy a gyermekeim apja, és a világon titeket imádlak a legjobban - gondoltam rá, a fiunkra és a babánkra - végre mindent megbeszélhetünk,és ha te is akarod, boldogok lehetünk Rob.

- Hogyne akarnám? Mindig is erre vágytam, de . . . . . Alig akarom elhinni, hogy ez igaz. Hogy az eddigi szenvedéseink, és hogy annyit bántottunk egymást egy olyan valaki miatt volt aki átvert minket.

Rob ekkor elém térdelt, és megfogta a kezem.

- Bocsáss meg Kristen - kérte majd egy csókot lehelt a kezemre.

- A sok ostobaságért amit tettem, és mondtam. Esküszöm neked, soha semmi nem történt köztem és Nina között. Képtelen volna rá. Ha volt egy csók is, csak azért, hogy téged idegesítselek, és féltékennyé akartalak tenni. De soha semmi több nem történt. Csak téged szeretlek - vallotta be a szemembe nézve, és tudtam, hogy igazat mond.

- Tudom. És én sem tudtalak volna megcsalni soha. Volt, hogy Stevel-el olyan helyzetben voltunk, hogy közel volt hozzám amikor szomorú voltam, de köztünk sem történt semmi. Egy két csók. De sosem csaltalak meg. Mindvégig csak téged szerettelek. És soha nem voltam más férfival mióta megismertelek és szeretlek.

- Tudom. - állította határozottan Rob, és a szemében is azt láttam, hogy hisz nekem. És én is hittem neki.

Meg kell bíznunk egymásban. Ez csak így működhet.

Ezután mindent elmondtam Robnak. Hogy mi történt Stevel, amikor elmondta, hogy beadta a válást, hogy elment, azt is, hogy miért. Mindent, Tylert, hogy ő sosem volt nekem több mint barát, legalábbis mióta újra találkoztunk, és hogy az egyetlen férfi akit mindig is szerettem az csak ő.

Ő is viszonozta a vallomásaim, és mindent elmondott. Mindent ami Ninával történt. Végre rászántunk magunkat,és mindent megbeszéltünk.

- Szóval tényleg a feleségem lennél? - kérdezte végül Rob.

- Ha elveszel - mosolyogtam rá.

- Ez minden vágyam - válaszolta, és a szemei is ezt tükrözték felém.

Ezután végre megtörtént.

Rob felállt és magával húzott. Kezei a derekamra kulcsolódtak és szorosan magához ölelt, én pedig boldogan simultam az ölelésébe.

- Szeretlek Kristen. Ez életemnél is jobban.

- Én is szeretlek. Örökké - adtam választ a legszebb vallomására amit már hosszú ideje megtagadtunk egymástól, majd arcunk és ajkaink közeledtek egymáshoz, hogy végre egyesülhessenek.

Amikor ez megtörtént földöntúli boldogság töltötte el a szívemet, a mérhetetlen szerelem mellett amit Rob iránt érzek.

Minden szerelmünket belesűrítettük ebbe a csókba.

Kezei eközben a derekamról lassan a ruhám szegélyéhez csúsztak, majd megéreztem magamon édes érintéseit, amitől a már jól ismert szikrák pattogni kezdtek közöttünk. Ujjait a hátamon simítottak végig, miután levette rólam a ruhát, majd a karjaiba kapott és a háló felé vitt. Itt állított talpra, miközben ajkaink egy percre sem váltak el egymástól. Simogatásai forrón égették a bőröm, egyre jobban vágyva rá, hogy végre az övé legyek, végre,ismét szabadon, csak az övé.

Mindketten szinte pillanatok alatt szabadítottunk meg egymást a feleslegessé vált még rajtunk lévő ruhadaraboktól, majd hirtelen ismét eltűnt alólam a talaj. Rob a karjaiba kapott és finoman az ágyra fektetett.

Fölém helyezkedett, és végigsimított a karomon, mire jóleső borzongás futott végig rajtam. Apró csókokkal hintette be a nyakam, majd a szemembe nézett, amelyben hatalmas vággyal teli tűz lobogott. Először nem értettem tétovázásának okát, majd rájöttem, főleg amikor a tekintete hosszan elidőzzön a nyakamon. Vagyis a láncon ami rajta lógott.

- Nem gondoltam, hogy még megvan - mondta Rob a tőle kapott nyakláncra.

- Sosem tudnék megválni tőle. Ha egy ideig nem is hordtam, mindig nagyon vigyáztam rá, és nagyon fontos nekem - mondtam a láncról amit egykor az egyik levele mellé kaptam tőle, mikor azt hitte, hogy végképp a férjem mellett döntök.

- Köszönöm. Hogy itt vagytok nekem. Nagyon szeretlek titeket - mondta, majd a pillantása, és ajkai is a hasamra csúsztak és megpuszilta.

- Iyenkor lehet ilyet? Mármint, hogy mi . . . tudod . . . .

- Persze. Csak terhes vagyok, nem beteg. Nem lesz semmi bajunk. Szóval eszedbe ne jusson, hogy leállj - mondtam neki mosolyogva, mire ő is viszonozta a csábos féloldalas mosolyával.

- Nem is tudnék - mondta,majd visszatért ajkaimhoz, és végtelen gyendégséggel csókolt meg. Sőt végig ilyen volt. Mintha a legtörékenyebb porcelánból lennék úgy bánt velem.

Ezután már szavak helyett a tetteink beszéltek. Kezei a hajamról lejjebb vándoroltak, így elérték a melleimet. Puha ujjai finoman érintették bőrömet, majd csókunkat abbahagyva kezei helyét a szája vette át. Amint nyelve játékát megéreztem a mellbimbóimon, egyre sűrűbben törtek fel a sóhajaim.

Nyelvéve egyre lejjebb haladva csókolta végig testem, és mikor elért az ágyékomhoz, megszabadított az utolsó zavaró ruhadarabtól, a bugyimtól is.

Egy pillanatra abba hagyta, amit csinált, és vágytól perzselő szemekkel nézett végig előtte fekvő meztelen testemen. Pillantásaitól el is pirultam, amit hála a félhomálynak, valószínűleg nem látott.

Míg ő engem mustrált nekem eddig eszembe se jutott a szobában körbepillantani és szagolni, mert valami eleinte furcsa, d csodás illatú gyertyák égtek hangulatosan megvilágítva a szobát.

Gondolom Lizzyék és Claireék műve. Nekik is tartozunk még egy hatalmas köszönömmel a sok segítségért. Nélkülük most nem lennénk itt - gondoltam.

De ez volt az utolsó józan gondolatom, utána Rob teljesen elvette az eszem, és a tetteink.

Felültem és magamra rántottam, hogy egy vérforraló csókban forrjunk össze.

Kezei közben egy pillanatra sem pihentek, cél találva a lábaim közt tüntette el ujjait nőiességem forróságában. Amint megéreztem magamban, belenyögtem a csókunkba. Egyre hevesebben mozgatta őket bennem finoman, majd egymás ajkaitól elválva egyre hangosabb nyögések szakadtak fel belőlem.

A mámor csodás tengerében úsztam, és szinte leírhatatlan volt ismét ezeket a mennyie gyönyöröket érezni.

Mindennél jobban élvezhettem édes kínzását, mikor ujjai helyét a nyelve vette át. Abban a pillanatban, mikor mélyebbre fúrta nyelvét nőiességemben, éreztem, hogy menten a csúcsra jutok. Ez nem is váratott sokáig magára, hatalmas robbanással adta tudtomra testem, hogy beléptem a mennyek kapuján. Rob az ajkaimhoz hajolt egy édes csók reményében, amit meg is adtam neki.

Szerettem volna viszonozni a nekem nyújtott örömöket, ezért hanyatt döntöttem és a kezembe vettem merev férfiasságát. Végigsimítottam rajta, mire egy halk sóhaj hagyta el a száját. Először a kezeimmel kényeztettem kőkemény vágyát, majd nyelvemet is bevetve juttattam egyre közelebb az általam már átélt csúcsok felé.

Robnál ekkor szakadt el az a bizonyos cérna. Maga alá gyűrt, széttárt lábaim közé feküdt. Már én is csak arra vágytam, hogy végre az övé legyek.

Hogy ismét testestül, lelkestül egyé válljunk.

Óvatosan rám feküdt, égető csókokkal halmozta el a nyakam, miközben belém hatolt.

Ahogy megéreztem magamba csusszanni férfiasságát, nem bírtam ki, egy hangos sikoly hagyta el a számat. ekkor rám kapta a tekintetét, de megmozdítottam a csípőm, jelezve, hogy minden rendben, így biztatva a folytatásra.

De nem mozdult.

Láttam rajta, és tudtam, hogy miért. Kiakarta élvezni a pillanatot. Akárcsak én. Az újraegyesülés pillanatát.

- Szeretlek - suttogtuk el egymásnak vallomásaink egy csókkal pecsételve meg, majd kínzóan lassan kezdett el mozogni bennem, miközben érzéki csókok sokaságával halmoztunk el egymást.

Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva próbáltam gyorsabb tempóra ösztönözni. Tudta is, mit akarok, és egyre gyorsabb, hevesebb lökésekkel sodort mindkettőnket a csúcs felé. Közben elszakadva ajkaimtól a mellbimbóimat vette a szájába, még nagyobb örömet okozva ezzel nekem.

Néha lelassított, mintha féltene, hogy fájdalmat okoz, talán a baba miatt, de semmi oka nem volt rá, és szerencsére nem is nagyon bírta sokáig.

Heves lökéseivel egyre mélyebbre temetkezett belém, miközben gyönyörünk hangjai töltötték ki a csendet.

A beteljesüléshez értem, amit hangos sikollyal adtam a tudtára, majd pillanatokkal később ő is követett, és egy érzéki csókban egyesültünk.

Kihúzódott belőlem, mellém feküdt, és nedves testemet a mellkasára vonva magához vont. Ránk húztam egy takarót, mialatt éreztem lágy cirógatásait, ahogy ujjai a bőrömön táncolnak.

Egy csókot leheltem ajkaira, majd fejem visszahajtottam mellkasára.

Legszívesebben mindent megköszöntem volna neki. Hogy itt van nekem, hogy szeret, hogy két gyermeket is kaptam, és kapok tőle. Az iménti karjaiban átélt pillanatokat, a gyengédséget, a szerelmet mindent amit tőle kapok.

Sőt, nemcsak neki hanem a sorsnak is köszönettel tartozom, hogy annak idején az utamba sodorta őt.

Az éjszaka hátralevő részében tovább adóztunk a szerelemnek, és a vágynak és életem legszebb perceit, óráit éltem át ismét Rob karjaiban. . . . . . . .