Sziasztok!
Aki még nem látta és érdekli, új fejezetet raktam a novellára :)
http://robsten-novellak.blogspot.com/2012/01/bulibol-hazassagig-4fejezet.html#comment-form
A fejlécet köszönöm itt is Szaszámnak! ♥
2012. január 31., kedd
2012. január 29., vasárnap
41.fejezet
Sziasztok! Itt is a fejli, legalább nektek legyen jó napotok :D bár ami a végét illeti, háát nemtudom :/ előre is bocsánat. Köszönöm szépen azoknak akik az előző fejezetnél ismét hagytak véleményt ♥
És köszi szépen a tesókámnak Lupinak ♥ és Marionak az ötletet a fejlihez :D Ti lehet, hogy nem annyira örültök neki, de tudjátok, bízzátok ide :)
41.fejezet
/Rob/
Még mindig szinte szárnyaltam a boldogságtól. Alig tudom elhinni, hogy ez igaz. Félek, hogy felébredek és ez az angyal már nem lesz a karjaimban. Lehetséges lenne hát, hogy tényleg igaz? Hogy mindent megbeszéltünk, fény derül a szerelmünket beárnyékoló hazugságok és végre boldogok lehetünk?
Kristen édesen szuszogó teste a karjaimban, az éjszaka minden pillanatának emléke nagyon is ezt bizonyítja.
Hajnalodott és nem is tudom a sokadik gyönyörünk után pihengve omlott a karjaimba majd nyomta el az álom, de én képtelen voltam elaludni.Egy percre sem akartam levenni a tekintetem róla.
Mintha attól félnék, hogy mire felnyitom a szemem eltűnik és nem lesz itt. De ettől nem kell félnem többé. Soha. Szinte alig tudom elhinni, hogy most már semmi és senki nem áll közénk. Ő már teljesen az enyém.
A tudat, hogy nemsokára az én feleségem lesz, és a második gyermekem édesanyja is szinte le írhatatlan. Többet és szebbet nem is kaphatnék az élettől.
És nem utolsó sorban anyának sem lehetek elég hálás.
Hiszen valljuk be ha ő nincs, akkor most nem valószínű, hogy itt lennénk. És így. Hogy végre sikerült tisztáznunk mindent. Sőt hála neki és ennek az esélynek is, ahol végre kiderült, hogy akkor éjjel nem csaltam meg Kris, most már minden rendben van köztünk.
És ő sem csalt meg soha a férjével, ha én féltékeny, bolond fejjel azt is hittem. Boldoggá tesz a tudat, hogy mióta ismerem és először az enyém lett azóta csakis tényleg az enyém. Testestől lelkestől.
És nemsokára azt is elmondhatom, hogy a sok az este még szédítésnek hitt vallomás igaz lesz. Hogy a menyasszonyom és nemsokára a feleségem is lesz.
A menyasszonyról rögtön eszembe is jutott valami. Azt hiszem ha már így áll a dolog illene ezt valamivel kimutatnom is. Rögtön akaratlanul is Kristen ujjára esett a pillantásom. Eddig ügyet sem vetettem rá, de csak most tűnik fel, hogy már nem viseli a férje gyűrűjét.
És boldogsággal töltött el. Tudom, vagyis gondolom, hogy nekik nem lehetett könnyű, hiszen nem kis ideje voltak együtt, házasok, nem lehet könnyű elszakadni egymástól, még ha az utóbbi időben nem is éltek úgy mint a házasok. De tudom, hogy Steve ugyanúgy szereti őt mint én.
De nem kicsit döbbentem meg mikor Kristen elmondta hogy Stevenek is megvannak a maga titkai. Azért be kell valljuk, hogy nem keveset köszönhetünk neki. Főleg ezt a percet is, hiszen ő volt az aki felhozta a válást, és szerintem ha csak a bűntudat miatt is Kristen nem tette volna meg. Szóval egy újabb dolog amiért hálás kell legyek neki.
És ezúttal mindent megteszek,hogy tényleg éljek a lehetőséggel és boldoggá tegyem Kristent. Csakhogy immár örökre.
Hihetetlen de mintha az ég is megérezte volna a boldogságunk, a nap ragyogó fénye szűrődött be az ablakon és ébresztgette a karjaimban alvó szépséget.
- Jó reggelt - mondta álmosan felém pillantva.
Olyan édes volt, de a reggeli köszöntés helyett én mást szántam neki.
- Szeretlek - vallottam neki mosolyogva és ajkaira hajoltam.
Édes csókkal viszonozta az enyémet majd ő is nevetve vált el tőlem.
- Egyébként én is szeretlek - válaszolta iménti vallomásomra.
- A nap minden percében el akarom mondani mennyire szeretlek, mindenkinek és mindenhol. Hogy mindenki tudja csak az enyém vagy.
- Csak a tiéd. Nagyon szeretlek Rob - mondta Kristen már kissé komolyabban a szemembe nézve.
- Én is téged kicsim.
- Akkor jó - jött a válasz az angyali hangját, egy csókot nyomott a számra, majd fejét visszatette a mellkasomra én pedig szorosan magamhoz öleltem.
- Annyira jó így - súgta halkan kimondva az én gondolataimat is.
- Ha akarod maradhatunk még, vagy elmehetünk máshová csak ketten. Anyuék biztos örömmel vigyáznak Rickyre.
- Inkább később ha nem bánod. Nem olyan sok időnk van míg vissza kell mennünk, azt töltsük vele és a családoddal, után lesz időnk kettőnkre - mondta Kristen.
- Igazad van. De ők a te családod is.
- Tudom - mondta majd rám nézett. Apukád már mondta - tette hozzá nevetve. Amikor vásárolni voltunk beszélgettünk. Tudod nem lehetek elég hálás, hogy itt vagy velem, és a családod is ennyire szeret minket.
- Téged csak szeretni lehet. Imádnak téged, ahogy én is. És a fiunkat is - tettem hozzá.
- Én vagyok hálás, nem is tudom talán a sorsnak? Hogy akkor este ott a klubban rád találtam.
- Emlékszel még?
- Sosem tudnám elfelejteni - válaszoltam neki, és rögtön eszembe jutott annak az estének minden pillanata.
Láttam a tekintetében, hogy ő is arra az estére gondol vissza amikor minden kezdődött.
- Örülök, hogy akkor a te karjaidban kötöttem ki - nézett fel rám mosolyogva.
- Hát még én. Azóta szeretlek, és imádlak, hogy először megpillantottalak - mondtam.
- Én is téged. És most már senki nem áll az utunkba - mondta a legjobb hírt.
Erre válaszképpen megcsókoltam őt.
A nap minden percében tudnám csókolni őt. Belőle sosem elég - és ezt el is mondtam neki.
- Hát azért egy kis szünet legyen. És ne a szüleid előtt, de ezzel én is így vagyok. És most már akkor csókolhatlak amikor akarlak - válaszolta egy huncut mosollyal az édes ajkain.
Rögtön le is csaptam rájuk. Amint nyelvünk egymásra talált a más jól ismert és sosem megunható táncot járták miközben meztelent testét a még közelebb vontam magamhoz.
A helyzetnek hála meg is lett az eredménye, testem rögtön reagált a helyzetre, és az ő közelségére. De akkor valami váratlan történt.
Kristen adott még egy csókot majd elszakadva tőlem felpattant mellőlem és maga köré csavarta a lepedőt és huncut módon vigyorgott rám.
- Ezért még kapsz - mondtam neki és meg is indultam felé.
Pár pillanat múlva lepedőbe csavart teste ismét a karjaimban volt.
- Később édes, mennünk kell. Ricyk már biztos ébren van - mondta Kristen.
Gonoszság de ebben a pillanatban még ezzel sem tudta lelohasztani a vágyaimat iránta. Akartam őt. De ő hajthatatlan, és van egy olyan érzésem, hogy direkt kínoz. De majd adok én neki.
Szenvedélyesen kezdtem csókolni és a karjaimba kaptam. Lábat rögtön ösztönösen kulcsolta a derekam köré. Már a lepedő is lecsúszott róla amit maga körül szorongatott, de csak addig amíg csókolni nem kezdtem, és karjait a nyakam köré nem fonta.
Tudtam én, hogy nem sokáig fog ellenkezni.
Forrón csókoltunk egymást, mint akik ezer éve nem tehették meg, pedig egy ilyen éjszaka után? De belőle sosem elég.
Szorosan öleltem magamhoz miközben ágyékunk egymáshoz préselődött miközben a karjaimban volt. Elbotorkáltam vele a falig és nekidöntöttem.
Az egyik kezemmel tartottam őt míg a másikkal benyúltam kettőnk közé. Ujjaimon érzett nedvei bizonyították, hogy nemcsak én izgultam fel kellőképp.
Nem is tétováztam tovább. Ujjaimra helyére rögtön férfiasságom küldtem.
Elszakadtunk egymástól, és egyszerre nyögtünk fel az édes és mámorító érzéstől amit testünk egyesülése okozott.
- Ezért még kapsz - mondta Kristen az én iménti szavaimat miközben a szemei ugyanazt a kéjt és vágyat tükrözték amit valószínű ő is láthat az enyémben.
Miközben mozogni kezdtem benne a füléhez hajoltam és belesuttogtam.
- Már alig várom - súgtam neki nyögéseink közepette,majd nyelvem végigszántott a nyakán miközben egyre gyorsabban mozogtam benne.
Az éjjel a szerelmünk, a gyengédség jellemezte a szeretkezésünk, ezt ezúttal inkább a mérhetetlen vágy, amit csupán egyetlen érintésével is képes kiváltani belőlem.
Egyik kezemmel a melleit simogattam miközben fáradhatatlanul szárnyaltunk a mindent megsemmisítő gyönyör felé.
Kristen édes hangjai betöltötték a teret. Imádtam hallani a hangját, látni amint a gyönyör hullámai ahogyan most is átsöpörnek a testen, és hogy ezt én váltom ki belőle leírhatlatlan.
Nemsokkal később én is követtem őt és testébe lövellve jutottam el a mennyekbe már sokadjára az éjszaka után ismét.
Kristen pihegve hajtotta a fejét a vállamra, majd ezúttal én éreztem meg a nyelvét a bőrömön, de nemcsak az. Hanem a fogait is amit beleharap, persze csak finoman a bőrömbe. Ezúttal én voltam az aki felnyögtem.
Ezután mosolyogva nézett fel rám, majd egy csókért hajolt felém amit örömmel adtam meg neki és magamnak is, azt már kevésbé volt örömteli, hogy el kellett szakadjak tőle.
De csak a zuhanyzóig. Ott ismét egy gyönyörökben töltött óra után öltöztünk fel a ruhákban amit anyák hagytak itt nekik. Legalább nem kell ismét az öltönyt felvenni.
Miután nagy nehezen felöltöztünk Kristenel elindultunk hazafelé.
A mosoly mindkettőnk arcáról levakarhatatlan volt. Minden pillanatban arra vágytam, hogy mellettem legyen, foghassam a kezét, hogy megcsókolhassam, de még hazaértünk ezt nélkülöznöm kellett. Legalábbis amíg vezettem.
De amint kiszálltunk otthon a kocsiból a karjaimban kaptam és megcsókoltam.
Nevetve szakadtunk el egymástól. Úgy nézhettünk ki mint két tini szerelmes. Részben igaz is, leszámítva a tini részt.
Azonban egy vigyorgó hangra szétrebbentünk. Tom ezer wattos "én megmondtam, végre megjött az eszetek" pillantásával találtuk szembe magunkat.
- Istenem végre - mondta Tom ahogy végignézett rajtunk.
Kristent hátulról a karjaimba zárt, és egy csókot nyomtam a nyakára.
- Gondolom végre sikerült mindent tisztázni.
- Igen - válaszoltam boldogan Kris.
- Éppen ideje volt. Jó így látni titeket srácok - mondta Tom és egy puszit adott Kristennek, én meg egy vállon veregetést kaptam.
- Csak óvatosan azokkal a puszikkal, tartogasd másnak - mondtam Tomnak.
- Nyugi haver.
Tom előre ment mi pedig mentünk utána. Meg sem lepődtem amikor szinte az egész családot a nappaliban találtam, Lizzyék pedig éppen az ablak mellől settenkedtek el.
- Tudjátok, hogy csúnya dolog kukkolni?
- Jól van na, csak hallottuk, hogy jöttetek és kíváncsiak voltunk - mondta Lizzy.
- És mit láttatok? - kérdeztem.
- Végre azt amit vártunk - válaszolta helyette Vic.
Anyáékra pillantottuk akik szintén mosolyogva mértek végig bennünket, és az összekulcsolódott kezünkön állt meg a tekintetük.
Tom odalépett Lizzyhez és átvette tőle a fiunkat.
- Látod haver? Apádéknak végre megjött az esze - mondta neki Tom mire mind nevetésben törtünk ki.
Kristen ellépett mellőlem és átvette Rickyt a bolond Tomtól és visszajöttek mellém.
Ricky rögön felém nyújtózott, így átvettem őt Kristől majd mindkettőjüket a karjaimba vontam.
- Szeretlek - mondtam halkan Krisnek, persze azért mindenki hallottam. - Téged is kisöreg - mondtam a fiamnak és egy nagy puszit kaptam tőle.
A legszebb pillanatok egyike volt ez. Csak örökké tartson ez a boldogság - kívántam magamban.
- Olyan szépek vagytok. Annyira örülök nektek gyerekek - jött oda hozzánk anya és megölelt minket.
- Köszönjük - feleltük szinte egyszerre Krissel.
Anya is tudta, hogy nemcsak ezt amit az imént mondott hanem minden kis gazságot amit illenünk, vagyis inkább értünk tett az utóbbi időben.
- Mondtam én hogy sikerül - mondta anya apa felé fordulva és közben ránk is pillantva.
- Éppen ideje volt - mondta apa is, aki szintén gratulált nekünk.
- És mi lesz a . . . . - akart valamit kérdezni Lizzy de elharapta a mondat végét.
- Mivel?
- Inkább kivel. A férjeddel? - kérdezte Lizzy.
- Elválunk - mondta Kristen.
- Már egy ideje megbeszéltünk, de egyenlőre nem akartam, hogy Rob tudja, amíg én sem tisztázom magamban a dolgokat.
- De jóóóó. Akkor összeházasodtok? - kérdezte Vic.
- Igen, amint lehet - mondta helyettem Kristen és boldogabbá nem is tehetett volna mint ezzel a válasszal és a tudattal hogy hamarosan tényleg a feleségem lesz.
- Később örömködünk tovább, de pihenj le egy kicsit Kristen, és enned is kellene, gondolom sokat etettek az este és pihenés se nagyon volt - mondta anya kissé mintha zavarban is lett volna ennél a résznél és nem értettem mit nézett annyira rajtam amíg meg nem szólalt Tom.
- Nemsemmi vagy Kris, még meg is jelölöd ami a tiéd - mondta Tom és a nyakamra mutatott.
Eszembe jutott, hogy Kristen megharapott, és most már volt egy olyan sejtésem, hogy nem véletlenül.
Az említett imádottamra pillantottam aki részben bocsánat kérőn részben kihívóan pillantott rám.
- Úgy van, ő csak az enyém - válaszolta Kristen Tomnak, majd felém fordult és csókkal bizonyította is.
Anya szerencsére ekkora elvette tőlem Rickyt mert Kristen csókjának ismét nemtudtam ellenállni, és ő kicsi még ehhez. Kissé talán szenvedélyesebbre is sikerült a csók.
- Szeretlek - mondta ezúttal ő.
- Én is téged - mondtam és gyorsan még egy csókot nyomtam az édes szájára.
- Később folytatjátok fiatalok gyere készítek nektek valamit - mondta anya és Kristent magával cipelte a konyhába.
Pont jókor.
- Eljössz velem? Van egy kis dolgom - fordultam rögtön Tomhoz.
- Miben sántikálsz megint? - kérdezte Lizzy.
- Semmiben - vágtam rá rögtön, de még ezután is gyanakodva nézett rám.
- Csak semmi hülyeség Rob - mondta Vic is.
Komolyan mi ütött ezekbe? Azt hiszik bármivel is kockáztatnám, hogy újra elveszítsem Kristent? Hát ennyit néznek ki belőlem? - ezt meg is kérdeztem tőlünk.
- Nyugi, csak az ékszereshez megyünk - mondtam Lizzyéknek.
- Ohhh .
- Bizony ám óóó szóval nyugi.
- Hagyjátok már lányok - kelt fel apa és a szekrényhez lépett és kivett valamit.
- Nemtudom tetszene e neki de ezt is odaadhatnád neki - adott egy kis ékszeres dobozt a kezembe apa.
Amint kinyitottam felismertem mi van benne. A nagyi gyűrűje. Amolyan családi örökség.
- De ez . . . .
- A tiéd fiam. Rajtad a sor, hogy odaad a leendő feleségednek. De egy ékszerész szerintem rá fog férni. Szerintem egy kicsit nagy lenne Kristennek, de hamar megcsinálják, ha gondolod.
- Köszönöm apa - mondtam és megöleltem.
Most tökéletes mindent.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Tom.
- Aha - válaszoltam gyorsan és a dobozt a zsebembe rejtettem.
Ricky azonban mintha értette volna miről beszéltünk felém nyújtózott.
- Te is jönni akarsz? - kérdeztem tőle mire még hevesebben kapálózott felém.
- Ha akarod felöltöztetem - mondta Lizzy - Kisten addig pihen egy kicsit.
- Oké - mondtam neki és Vicel és Rickyvel már el is tűntek az emelet felé én pedig a konyhába mentem.
Kristen éppen anyával ügyködött valami ebéd féleségen. Mire bementem már ismét felkaptam a kabátom és a kocsi kulcsot.
- Hová mész? - kérdezte Kristen rögtön.
- Csak Tommal elszakadunk valahová. Jövünk nemsokára, addig t pihenj le. Ricky is velünk jön ha nem baj.
- Persze, de vigyázzatok rá - mondta Kristen és a karomba zártam.
Karjait a nyakam köré fonta, és a fülemhez hajolt.
- Siess haza - súgta szerelmesen, majd egy csókot kaptam tőle egy vallomással.
- Szeretlek - mondta ma már sokadjára, és ígéretemhez híven, én is viszonoztam neki, igaz nem minden percben de akár milliószor elmondom neki naponta.
- Szeretlek kicsim.
- Na nyomás fiam, Kristenéknek ennie kell - mondta anya, de még mielőtt kiüldöztek a konyhából még adtam egy puszit a babánknak Kristen hasára, még egy csókot neki és kijöttem a konyhából.
Ricky ekkorra már Tomnál volt szintén indulásra készen.
- Mi az? Nem tudott elengedni az asszony? - kérdezte Tom.
- Én nem akartam őt - mondtam neki miközben elindultunk.
Betettük a gyerek ülést a kocsiba Rickynek és elindultunk a bevásároló központ felé. Ott az ékszeres üzletben csináltattam annak idején azt a nyakláncot Kristennek.
- Tényleg és mikor akarod odaadni neki? - kérdezte Tom.
- Még nemtudom, de valami különlegeset szeretnék. Ha visszamegyünk LA-be azt hiszem. Sőt már tudom is hol - jutott eszembe a tökéletes hely.
- Na? - kérdezte Tom és útközben elmeséltem neki a terveim, és reméltem, hogy tényleg minden tökéletes lesz és úgy alakul ahogy szeretném. Végül is a hely nem annyira fontos,mint az, hogy Kristen velem van. Most már örökre.
/Kristen/
Miután Robék elmentek Claireel megcsináltuk az ebédet, vagyis inkább ő mert nem nagyon engedte, hogy segítsek.
Utána rögtön a szobámba küldött, hogy pihenjek le egy kicsit. Rob nyakán egyértelmű jelei is voltak, hogy nem éppen alvással töltöttük az éjszakát és a reggel, és tényleg fáradt voltam kicsit.
Nem is annyira én, inkább a baba. Az utóbbi időben elég sűrűn vagyok álmosabb, de annak idején amikor Rickyt vártam akkor is így volt.
Felmentem a szobámba és átöltöztem. Pont mikor lefeküdtem jött be hozzám Claire és beszélgettünk egy kicsit. Nem győztem sokadjára ismét megköszönni neki sok segítséget.
- Semmiség, nekem annyi elég, hogy boldogok vagytok. Inkább én tartozom köszönettel, hogy ilyen boldoggá teszed a fiam.
- Ő tesz boldoggá engem. Mindennél jobban szeretem őt.
- Tudom kicsim - mondta Claire, majd ezután már sokra nem emlékszem mert hamar elnyelt az álom.
Nemtudom mennyi idővel később ébredtem, de csak azért mert éreztem, hogy valaki lefekszik mögém és a karjaival átölel.
Örömmel és boldogan fészkeltem ennek a valakinek a karjaiba magam.
- Jól aludtál kicsim? - kérdezte Rob miközben a nyakamba csókolt.
- Igen - fordultam felé mosolyogva és így szemben egymással öleltük a másikat.
- Sajnálom, nem hagytalak aludni a múlt éjjel - mondta, de nem úgy tűnt mint aki tényleg sajnálja, de nem is baj.
- Én se téged, de nem bánom - mondtam neki.
- Ahogy én se - érkezett a válasz és egy szerelmes csókot is kaptam mellé.
- Kicsim, nagyon haragudnál ha . . . . .
- Mi történt?
- Semmi, csak Tommal összefutottunk pár régi haverral és elhívtak, hogy este igyunk meg valamit - mondta talán egy csöppet félve Rob.
- Ó szívem, menj csak. Nem kell engedélyt kérned tőlem.
- De nem akarlak magadra hagyni, és . . .. .
- Nem leszek egyedül, és menj nyugodtan. Úgy is nemsokára elmegyünk menj és találkozzatok.
- Biztos? Tényleg nem baj?
- Biztos.
- Imádlak.
- Én is téged.
- Már mész is?
- Igen. Tom vár, így legalább annál hamarabb jövök.
- Várni foglak - súgtam neki.
- Ricky?
- Anyuval van a konyhában - mondta Rob.
Miközben felkeltem rálestem az órára. Jócskán elszundítottam, lassan este van. De nem baj, legalább nem leszek álmos mikor Rob megjön - gondoltam magamban és erre elmosolyodtam.
- Min mosolyogsz? - kérdezte Rob.
- Majd este megtudod - mondtam neki egy sokat sejtető csók kíséretében.
- Már alig várom - mondta és viszonozta jócskán szenvedélyes csókomat.
Lementem vele, elköszönt tőlük és elmentek Tommal, de előtt Claire azért helyettem is figyelmeztette őket, hogy csak ésszel.
Nemtudom miért, de miután elmentek rossz érzésem támadt. Fogalmam sincs mi lelt, még sose fordult velem ilyen elő, de úgy éreztem mintha valami rossz történne, de nemtudom mi . . . .
Igyekeztem elhessegetni ezeket a buta gondolatokat és inkább a fiamra figyeltem.
Közben felhívtam Ashelyt, és elmeséltem neki mindent.
- Annyira örülök Kris. Végre minden sínen van - mondta Ashely.
- Hát még én, annyira boldog vagyok.
- Azt elhiszem. Rögtön hívj ha itthon vagytok és találkozunk - kérte Ash.
- Persze, mindenképpen - válaszoltam.
Beszélgettünk még egy kicsit, majd letettük.
Miközben Rickyvel játszottam eszembe jutott Steve. Nemtudom vele,velük mi lehet, de zavarni sem akarom a hívásommal, majd LA-ben találkozunk.
Rickyt is kimeríthette a délután, bár tényleg fogalmam sincs hol volt az apjával délután, el is felejtettem megkérdezni.
- Én se tudom - mondta Claire,és gyanakodva Richardra néztünk, aki nagyon lapított. Volt egy olyan érzésünk, hogy ő tudja.
- Minden a maga idejében szívem - mondta Richard Clairenek, így nem firtattuk tovább.
Ricky egy idő után elszundított a karomban, így inkább felvittem a szobájába.
Éppen a mobilom csörgött a nappaliban mire leértem.
Ekkor éreztem meg ismét. Ugyanaz a rossz érzés tört rám mint korábban. Mint utóbb kiderült nem is hiába.
- Kristen Stewart? - szólt bele egy ismeretlen férfi hang.
- Igen, én vagyok - mondtam, és egyre idegesebb lettem, és félni is kezdtem.
Éreztem, hogy valami baj van.
- Ön a menyasszonya Robert Pattinsonnak? - kérdezte ismét a férfi.
- Igen - válaszoltam immár remegő hangon.
- A London Bridge kórházból telefonálok. A vőlegénye barátja kért meg, hogy önt értesítsem, hogy . . . . . . . . .
(Egy kis apróság. A manipok a fejli elején sajátok, mármint úgy hogy én kutattam fel őket, némelyik elég ritka nem nagyon találni minden oldalon, szóval nem ellopni, vagy legalább legyen kiírva, sorry hogy ez miatt rinyálok, de nekem is idő meg ilyesmi egy egy szép manipot felkutatni)
És köszi szépen a tesókámnak Lupinak ♥ és Marionak az ötletet a fejlihez :D Ti lehet, hogy nem annyira örültök neki, de tudjátok, bízzátok ide :)
41.fejezet
/Rob/
Még mindig szinte szárnyaltam a boldogságtól. Alig tudom elhinni, hogy ez igaz. Félek, hogy felébredek és ez az angyal már nem lesz a karjaimban. Lehetséges lenne hát, hogy tényleg igaz? Hogy mindent megbeszéltünk, fény derül a szerelmünket beárnyékoló hazugságok és végre boldogok lehetünk?
Kristen édesen szuszogó teste a karjaimban, az éjszaka minden pillanatának emléke nagyon is ezt bizonyítja.
Hajnalodott és nem is tudom a sokadik gyönyörünk után pihengve omlott a karjaimba majd nyomta el az álom, de én képtelen voltam elaludni.Egy percre sem akartam levenni a tekintetem róla.
Mintha attól félnék, hogy mire felnyitom a szemem eltűnik és nem lesz itt. De ettől nem kell félnem többé. Soha. Szinte alig tudom elhinni, hogy most már semmi és senki nem áll közénk. Ő már teljesen az enyém.
A tudat, hogy nemsokára az én feleségem lesz, és a második gyermekem édesanyja is szinte le írhatatlan. Többet és szebbet nem is kaphatnék az élettől.
És nem utolsó sorban anyának sem lehetek elég hálás.
Hiszen valljuk be ha ő nincs, akkor most nem valószínű, hogy itt lennénk. És így. Hogy végre sikerült tisztáznunk mindent. Sőt hála neki és ennek az esélynek is, ahol végre kiderült, hogy akkor éjjel nem csaltam meg Kris, most már minden rendben van köztünk.
És ő sem csalt meg soha a férjével, ha én féltékeny, bolond fejjel azt is hittem. Boldoggá tesz a tudat, hogy mióta ismerem és először az enyém lett azóta csakis tényleg az enyém. Testestől lelkestől.
És nemsokára azt is elmondhatom, hogy a sok az este még szédítésnek hitt vallomás igaz lesz. Hogy a menyasszonyom és nemsokára a feleségem is lesz.
A menyasszonyról rögtön eszembe is jutott valami. Azt hiszem ha már így áll a dolog illene ezt valamivel kimutatnom is. Rögtön akaratlanul is Kristen ujjára esett a pillantásom. Eddig ügyet sem vetettem rá, de csak most tűnik fel, hogy már nem viseli a férje gyűrűjét.
És boldogsággal töltött el. Tudom, vagyis gondolom, hogy nekik nem lehetett könnyű, hiszen nem kis ideje voltak együtt, házasok, nem lehet könnyű elszakadni egymástól, még ha az utóbbi időben nem is éltek úgy mint a házasok. De tudom, hogy Steve ugyanúgy szereti őt mint én.
De nem kicsit döbbentem meg mikor Kristen elmondta hogy Stevenek is megvannak a maga titkai. Azért be kell valljuk, hogy nem keveset köszönhetünk neki. Főleg ezt a percet is, hiszen ő volt az aki felhozta a válást, és szerintem ha csak a bűntudat miatt is Kristen nem tette volna meg. Szóval egy újabb dolog amiért hálás kell legyek neki.
És ezúttal mindent megteszek,hogy tényleg éljek a lehetőséggel és boldoggá tegyem Kristent. Csakhogy immár örökre.
Hihetetlen de mintha az ég is megérezte volna a boldogságunk, a nap ragyogó fénye szűrődött be az ablakon és ébresztgette a karjaimban alvó szépséget.
- Jó reggelt - mondta álmosan felém pillantva.
Olyan édes volt, de a reggeli köszöntés helyett én mást szántam neki.
- Szeretlek - vallottam neki mosolyogva és ajkaira hajoltam.
Édes csókkal viszonozta az enyémet majd ő is nevetve vált el tőlem.
- Egyébként én is szeretlek - válaszolta iménti vallomásomra.
- A nap minden percében el akarom mondani mennyire szeretlek, mindenkinek és mindenhol. Hogy mindenki tudja csak az enyém vagy.
- Csak a tiéd. Nagyon szeretlek Rob - mondta Kristen már kissé komolyabban a szemembe nézve.
- Én is téged kicsim.
- Akkor jó - jött a válasz az angyali hangját, egy csókot nyomott a számra, majd fejét visszatette a mellkasomra én pedig szorosan magamhoz öleltem.
- Annyira jó így - súgta halkan kimondva az én gondolataimat is.
- Ha akarod maradhatunk még, vagy elmehetünk máshová csak ketten. Anyuék biztos örömmel vigyáznak Rickyre.
- Inkább később ha nem bánod. Nem olyan sok időnk van míg vissza kell mennünk, azt töltsük vele és a családoddal, után lesz időnk kettőnkre - mondta Kristen.
- Igazad van. De ők a te családod is.
- Tudom - mondta majd rám nézett. Apukád már mondta - tette hozzá nevetve. Amikor vásárolni voltunk beszélgettünk. Tudod nem lehetek elég hálás, hogy itt vagy velem, és a családod is ennyire szeret minket.
- Téged csak szeretni lehet. Imádnak téged, ahogy én is. És a fiunkat is - tettem hozzá.
- Én vagyok hálás, nem is tudom talán a sorsnak? Hogy akkor este ott a klubban rád találtam.
- Emlékszel még?
- Sosem tudnám elfelejteni - válaszoltam neki, és rögtön eszembe jutott annak az estének minden pillanata.
Láttam a tekintetében, hogy ő is arra az estére gondol vissza amikor minden kezdődött.
- Örülök, hogy akkor a te karjaidban kötöttem ki - nézett fel rám mosolyogva.
- Hát még én. Azóta szeretlek, és imádlak, hogy először megpillantottalak - mondtam.
- Én is téged. És most már senki nem áll az utunkba - mondta a legjobb hírt.
Erre válaszképpen megcsókoltam őt.
A nap minden percében tudnám csókolni őt. Belőle sosem elég - és ezt el is mondtam neki.
- Hát azért egy kis szünet legyen. És ne a szüleid előtt, de ezzel én is így vagyok. És most már akkor csókolhatlak amikor akarlak - válaszolta egy huncut mosollyal az édes ajkain.
Rögtön le is csaptam rájuk. Amint nyelvünk egymásra talált a más jól ismert és sosem megunható táncot járták miközben meztelent testét a még közelebb vontam magamhoz.
A helyzetnek hála meg is lett az eredménye, testem rögtön reagált a helyzetre, és az ő közelségére. De akkor valami váratlan történt.
Kristen adott még egy csókot majd elszakadva tőlem felpattant mellőlem és maga köré csavarta a lepedőt és huncut módon vigyorgott rám.
- Ezért még kapsz - mondtam neki és meg is indultam felé.
Pár pillanat múlva lepedőbe csavart teste ismét a karjaimban volt.
- Később édes, mennünk kell. Ricyk már biztos ébren van - mondta Kristen.
Gonoszság de ebben a pillanatban még ezzel sem tudta lelohasztani a vágyaimat iránta. Akartam őt. De ő hajthatatlan, és van egy olyan érzésem, hogy direkt kínoz. De majd adok én neki.
Szenvedélyesen kezdtem csókolni és a karjaimba kaptam. Lábat rögtön ösztönösen kulcsolta a derekam köré. Már a lepedő is lecsúszott róla amit maga körül szorongatott, de csak addig amíg csókolni nem kezdtem, és karjait a nyakam köré nem fonta.
Tudtam én, hogy nem sokáig fog ellenkezni.
Forrón csókoltunk egymást, mint akik ezer éve nem tehették meg, pedig egy ilyen éjszaka után? De belőle sosem elég.
Szorosan öleltem magamhoz miközben ágyékunk egymáshoz préselődött miközben a karjaimban volt. Elbotorkáltam vele a falig és nekidöntöttem.
Az egyik kezemmel tartottam őt míg a másikkal benyúltam kettőnk közé. Ujjaimon érzett nedvei bizonyították, hogy nemcsak én izgultam fel kellőképp.
Nem is tétováztam tovább. Ujjaimra helyére rögtön férfiasságom küldtem.
Elszakadtunk egymástól, és egyszerre nyögtünk fel az édes és mámorító érzéstől amit testünk egyesülése okozott.
- Ezért még kapsz - mondta Kristen az én iménti szavaimat miközben a szemei ugyanazt a kéjt és vágyat tükrözték amit valószínű ő is láthat az enyémben.
Miközben mozogni kezdtem benne a füléhez hajoltam és belesuttogtam.
- Már alig várom - súgtam neki nyögéseink közepette,majd nyelvem végigszántott a nyakán miközben egyre gyorsabban mozogtam benne.
Az éjjel a szerelmünk, a gyengédség jellemezte a szeretkezésünk, ezt ezúttal inkább a mérhetetlen vágy, amit csupán egyetlen érintésével is képes kiváltani belőlem.
Egyik kezemmel a melleit simogattam miközben fáradhatatlanul szárnyaltunk a mindent megsemmisítő gyönyör felé.
Kristen édes hangjai betöltötték a teret. Imádtam hallani a hangját, látni amint a gyönyör hullámai ahogyan most is átsöpörnek a testen, és hogy ezt én váltom ki belőle leírhatlatlan.
Nemsokkal később én is követtem őt és testébe lövellve jutottam el a mennyekbe már sokadjára az éjszaka után ismét.
Kristen pihegve hajtotta a fejét a vállamra, majd ezúttal én éreztem meg a nyelvét a bőrömön, de nemcsak az. Hanem a fogait is amit beleharap, persze csak finoman a bőrömbe. Ezúttal én voltam az aki felnyögtem.
Ezután mosolyogva nézett fel rám, majd egy csókért hajolt felém amit örömmel adtam meg neki és magamnak is, azt már kevésbé volt örömteli, hogy el kellett szakadjak tőle.
De csak a zuhanyzóig. Ott ismét egy gyönyörökben töltött óra után öltöztünk fel a ruhákban amit anyák hagytak itt nekik. Legalább nem kell ismét az öltönyt felvenni.
Miután nagy nehezen felöltöztünk Kristenel elindultunk hazafelé.
A mosoly mindkettőnk arcáról levakarhatatlan volt. Minden pillanatban arra vágytam, hogy mellettem legyen, foghassam a kezét, hogy megcsókolhassam, de még hazaértünk ezt nélkülöznöm kellett. Legalábbis amíg vezettem.
De amint kiszálltunk otthon a kocsiból a karjaimban kaptam és megcsókoltam.
Nevetve szakadtunk el egymástól. Úgy nézhettünk ki mint két tini szerelmes. Részben igaz is, leszámítva a tini részt.
Azonban egy vigyorgó hangra szétrebbentünk. Tom ezer wattos "én megmondtam, végre megjött az eszetek" pillantásával találtuk szembe magunkat.
- Istenem végre - mondta Tom ahogy végignézett rajtunk.
Kristent hátulról a karjaimba zárt, és egy csókot nyomtam a nyakára.
- Gondolom végre sikerült mindent tisztázni.
- Igen - válaszoltam boldogan Kris.
- Éppen ideje volt. Jó így látni titeket srácok - mondta Tom és egy puszit adott Kristennek, én meg egy vállon veregetést kaptam.
- Csak óvatosan azokkal a puszikkal, tartogasd másnak - mondtam Tomnak.
- Nyugi haver.
Tom előre ment mi pedig mentünk utána. Meg sem lepődtem amikor szinte az egész családot a nappaliban találtam, Lizzyék pedig éppen az ablak mellől settenkedtek el.
- Tudjátok, hogy csúnya dolog kukkolni?
- Jól van na, csak hallottuk, hogy jöttetek és kíváncsiak voltunk - mondta Lizzy.
- És mit láttatok? - kérdeztem.
- Végre azt amit vártunk - válaszolta helyette Vic.
Anyáékra pillantottuk akik szintén mosolyogva mértek végig bennünket, és az összekulcsolódott kezünkön állt meg a tekintetük.
Tom odalépett Lizzyhez és átvette tőle a fiunkat.
- Látod haver? Apádéknak végre megjött az esze - mondta neki Tom mire mind nevetésben törtünk ki.
Kristen ellépett mellőlem és átvette Rickyt a bolond Tomtól és visszajöttek mellém.
Ricky rögön felém nyújtózott, így átvettem őt Kristől majd mindkettőjüket a karjaimba vontam.
- Szeretlek - mondtam halkan Krisnek, persze azért mindenki hallottam. - Téged is kisöreg - mondtam a fiamnak és egy nagy puszit kaptam tőle.
A legszebb pillanatok egyike volt ez. Csak örökké tartson ez a boldogság - kívántam magamban.
- Olyan szépek vagytok. Annyira örülök nektek gyerekek - jött oda hozzánk anya és megölelt minket.
- Köszönjük - feleltük szinte egyszerre Krissel.
Anya is tudta, hogy nemcsak ezt amit az imént mondott hanem minden kis gazságot amit illenünk, vagyis inkább értünk tett az utóbbi időben.
- Mondtam én hogy sikerül - mondta anya apa felé fordulva és közben ránk is pillantva.
- Éppen ideje volt - mondta apa is, aki szintén gratulált nekünk.
- És mi lesz a . . . . - akart valamit kérdezni Lizzy de elharapta a mondat végét.
- Mivel?
- Inkább kivel. A férjeddel? - kérdezte Lizzy.
- Elválunk - mondta Kristen.
- Már egy ideje megbeszéltünk, de egyenlőre nem akartam, hogy Rob tudja, amíg én sem tisztázom magamban a dolgokat.
- De jóóóó. Akkor összeházasodtok? - kérdezte Vic.
- Igen, amint lehet - mondta helyettem Kristen és boldogabbá nem is tehetett volna mint ezzel a válasszal és a tudattal hogy hamarosan tényleg a feleségem lesz.
- Később örömködünk tovább, de pihenj le egy kicsit Kristen, és enned is kellene, gondolom sokat etettek az este és pihenés se nagyon volt - mondta anya kissé mintha zavarban is lett volna ennél a résznél és nem értettem mit nézett annyira rajtam amíg meg nem szólalt Tom.
- Nemsemmi vagy Kris, még meg is jelölöd ami a tiéd - mondta Tom és a nyakamra mutatott.
Eszembe jutott, hogy Kristen megharapott, és most már volt egy olyan sejtésem, hogy nem véletlenül.
Az említett imádottamra pillantottam aki részben bocsánat kérőn részben kihívóan pillantott rám.
- Úgy van, ő csak az enyém - válaszolta Kristen Tomnak, majd felém fordult és csókkal bizonyította is.
Anya szerencsére ekkora elvette tőlem Rickyt mert Kristen csókjának ismét nemtudtam ellenállni, és ő kicsi még ehhez. Kissé talán szenvedélyesebbre is sikerült a csók.
- Szeretlek - mondta ezúttal ő.
- Én is téged - mondtam és gyorsan még egy csókot nyomtam az édes szájára.
- Később folytatjátok fiatalok gyere készítek nektek valamit - mondta anya és Kristent magával cipelte a konyhába.
Pont jókor.
- Eljössz velem? Van egy kis dolgom - fordultam rögtön Tomhoz.
- Miben sántikálsz megint? - kérdezte Lizzy.
- Semmiben - vágtam rá rögtön, de még ezután is gyanakodva nézett rám.
- Csak semmi hülyeség Rob - mondta Vic is.
Komolyan mi ütött ezekbe? Azt hiszik bármivel is kockáztatnám, hogy újra elveszítsem Kristent? Hát ennyit néznek ki belőlem? - ezt meg is kérdeztem tőlünk.
- Nyugi, csak az ékszereshez megyünk - mondtam Lizzyéknek.
- Ohhh .
- Bizony ám óóó szóval nyugi.
- Hagyjátok már lányok - kelt fel apa és a szekrényhez lépett és kivett valamit.
- Nemtudom tetszene e neki de ezt is odaadhatnád neki - adott egy kis ékszeres dobozt a kezembe apa.
Amint kinyitottam felismertem mi van benne. A nagyi gyűrűje. Amolyan családi örökség.
- De ez . . . .
- A tiéd fiam. Rajtad a sor, hogy odaad a leendő feleségednek. De egy ékszerész szerintem rá fog férni. Szerintem egy kicsit nagy lenne Kristennek, de hamar megcsinálják, ha gondolod.
- Köszönöm apa - mondtam és megöleltem.
Most tökéletes mindent.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Tom.
- Aha - válaszoltam gyorsan és a dobozt a zsebembe rejtettem.
Ricky azonban mintha értette volna miről beszéltünk felém nyújtózott.
- Te is jönni akarsz? - kérdeztem tőle mire még hevesebben kapálózott felém.
- Ha akarod felöltöztetem - mondta Lizzy - Kisten addig pihen egy kicsit.
- Oké - mondtam neki és Vicel és Rickyvel már el is tűntek az emelet felé én pedig a konyhába mentem.
Kristen éppen anyával ügyködött valami ebéd féleségen. Mire bementem már ismét felkaptam a kabátom és a kocsi kulcsot.
- Hová mész? - kérdezte Kristen rögtön.
- Csak Tommal elszakadunk valahová. Jövünk nemsokára, addig t pihenj le. Ricky is velünk jön ha nem baj.
- Persze, de vigyázzatok rá - mondta Kristen és a karomba zártam.
Karjait a nyakam köré fonta, és a fülemhez hajolt.
- Siess haza - súgta szerelmesen, majd egy csókot kaptam tőle egy vallomással.
- Szeretlek - mondta ma már sokadjára, és ígéretemhez híven, én is viszonoztam neki, igaz nem minden percben de akár milliószor elmondom neki naponta.
- Szeretlek kicsim.
- Na nyomás fiam, Kristenéknek ennie kell - mondta anya, de még mielőtt kiüldöztek a konyhából még adtam egy puszit a babánknak Kristen hasára, még egy csókot neki és kijöttem a konyhából.
Ricky ekkorra már Tomnál volt szintén indulásra készen.
- Mi az? Nem tudott elengedni az asszony? - kérdezte Tom.
- Én nem akartam őt - mondtam neki miközben elindultunk.
Betettük a gyerek ülést a kocsiba Rickynek és elindultunk a bevásároló központ felé. Ott az ékszeres üzletben csináltattam annak idején azt a nyakláncot Kristennek.
- Tényleg és mikor akarod odaadni neki? - kérdezte Tom.
- Még nemtudom, de valami különlegeset szeretnék. Ha visszamegyünk LA-be azt hiszem. Sőt már tudom is hol - jutott eszembe a tökéletes hely.
- Na? - kérdezte Tom és útközben elmeséltem neki a terveim, és reméltem, hogy tényleg minden tökéletes lesz és úgy alakul ahogy szeretném. Végül is a hely nem annyira fontos,mint az, hogy Kristen velem van. Most már örökre.
/Kristen/
Miután Robék elmentek Claireel megcsináltuk az ebédet, vagyis inkább ő mert nem nagyon engedte, hogy segítsek.
Utána rögtön a szobámba küldött, hogy pihenjek le egy kicsit. Rob nyakán egyértelmű jelei is voltak, hogy nem éppen alvással töltöttük az éjszakát és a reggel, és tényleg fáradt voltam kicsit.
Nem is annyira én, inkább a baba. Az utóbbi időben elég sűrűn vagyok álmosabb, de annak idején amikor Rickyt vártam akkor is így volt.
Felmentem a szobámba és átöltöztem. Pont mikor lefeküdtem jött be hozzám Claire és beszélgettünk egy kicsit. Nem győztem sokadjára ismét megköszönni neki sok segítséget.
- Semmiség, nekem annyi elég, hogy boldogok vagytok. Inkább én tartozom köszönettel, hogy ilyen boldoggá teszed a fiam.
- Ő tesz boldoggá engem. Mindennél jobban szeretem őt.
- Tudom kicsim - mondta Claire, majd ezután már sokra nem emlékszem mert hamar elnyelt az álom.
Nemtudom mennyi idővel később ébredtem, de csak azért mert éreztem, hogy valaki lefekszik mögém és a karjaival átölel.
Örömmel és boldogan fészkeltem ennek a valakinek a karjaiba magam.
- Jól aludtál kicsim? - kérdezte Rob miközben a nyakamba csókolt.
- Igen - fordultam felé mosolyogva és így szemben egymással öleltük a másikat.
- Sajnálom, nem hagytalak aludni a múlt éjjel - mondta, de nem úgy tűnt mint aki tényleg sajnálja, de nem is baj.
- Én se téged, de nem bánom - mondtam neki.
- Ahogy én se - érkezett a válasz és egy szerelmes csókot is kaptam mellé.
- Kicsim, nagyon haragudnál ha . . . . .
- Mi történt?
- Semmi, csak Tommal összefutottunk pár régi haverral és elhívtak, hogy este igyunk meg valamit - mondta talán egy csöppet félve Rob.
- Ó szívem, menj csak. Nem kell engedélyt kérned tőlem.
- De nem akarlak magadra hagyni, és . . .. .
- Nem leszek egyedül, és menj nyugodtan. Úgy is nemsokára elmegyünk menj és találkozzatok.
- Biztos? Tényleg nem baj?
- Biztos.
- Imádlak.
- Én is téged.
- Már mész is?
- Igen. Tom vár, így legalább annál hamarabb jövök.
- Várni foglak - súgtam neki.
- Ricky?
- Anyuval van a konyhában - mondta Rob.
Miközben felkeltem rálestem az órára. Jócskán elszundítottam, lassan este van. De nem baj, legalább nem leszek álmos mikor Rob megjön - gondoltam magamban és erre elmosolyodtam.
- Min mosolyogsz? - kérdezte Rob.
- Majd este megtudod - mondtam neki egy sokat sejtető csók kíséretében.
- Már alig várom - mondta és viszonozta jócskán szenvedélyes csókomat.
Lementem vele, elköszönt tőlük és elmentek Tommal, de előtt Claire azért helyettem is figyelmeztette őket, hogy csak ésszel.
Nemtudom miért, de miután elmentek rossz érzésem támadt. Fogalmam sincs mi lelt, még sose fordult velem ilyen elő, de úgy éreztem mintha valami rossz történne, de nemtudom mi . . . .
Igyekeztem elhessegetni ezeket a buta gondolatokat és inkább a fiamra figyeltem.
Közben felhívtam Ashelyt, és elmeséltem neki mindent.
- Annyira örülök Kris. Végre minden sínen van - mondta Ashely.
- Hát még én, annyira boldog vagyok.
- Azt elhiszem. Rögtön hívj ha itthon vagytok és találkozunk - kérte Ash.
- Persze, mindenképpen - válaszoltam.
Beszélgettünk még egy kicsit, majd letettük.
Miközben Rickyvel játszottam eszembe jutott Steve. Nemtudom vele,velük mi lehet, de zavarni sem akarom a hívásommal, majd LA-ben találkozunk.
Rickyt is kimeríthette a délután, bár tényleg fogalmam sincs hol volt az apjával délután, el is felejtettem megkérdezni.
- Én se tudom - mondta Claire,és gyanakodva Richardra néztünk, aki nagyon lapított. Volt egy olyan érzésünk, hogy ő tudja.
- Minden a maga idejében szívem - mondta Richard Clairenek, így nem firtattuk tovább.
Ricky egy idő után elszundított a karomban, így inkább felvittem a szobájába.
Éppen a mobilom csörgött a nappaliban mire leértem.
Ekkor éreztem meg ismét. Ugyanaz a rossz érzés tört rám mint korábban. Mint utóbb kiderült nem is hiába.
- Kristen Stewart? - szólt bele egy ismeretlen férfi hang.
- Igen, én vagyok - mondtam, és egyre idegesebb lettem, és félni is kezdtem.
Éreztem, hogy valami baj van.
- Ön a menyasszonya Robert Pattinsonnak? - kérdezte ismét a férfi.
- Igen - válaszoltam immár remegő hangon.
- A London Bridge kórházból telefonálok. A vőlegénye barátja kért meg, hogy önt értesítsem, hogy . . . . . . . . .
(Egy kis apróság. A manipok a fejli elején sajátok, mármint úgy hogy én kutattam fel őket, némelyik elég ritka nem nagyon találni minden oldalon, szóval nem ellopni, vagy legalább legyen kiírva, sorry hogy ez miatt rinyálok, de nekem is idő meg ilyesmi egy egy szép manipot felkutatni)
2012. január 28., szombat
Minden ami RobSten
Sziasztok!
Csak egy kis infóval ha lehet így mondani jövök. Holnap jön a friss ide, de addig is aki gondolja és van facebookja, vagy ha még nincs hamar változtasson rajta, ha kíváncsi a legfrissebb RS hírekre :D Leilám csinált egy RS oldalt fb-n, amiben ahogy időm engedi segítek neki, és igyekszünk mindig a legfrissebb infókat feltenni. És persze képeket. Nekem is több ezer képem van, jól begyűjtögettem mióta beleszerettem a Twilightba :D és igyekszünk mindent feltenni ide. Tehát van gondoljátok lessetek be, tessék lájkolni :) :D Mindig megtaláljátok a legfrissebb híreket, és képeket kedvenc párosunkról :)
Aki gondolja hajrá, oldalt is megtaláljátok a képet a hozzá vezető linkkel ahogy itt :)
Mint beirtam a novellához is, a héten nem volt időm semmir, ma azokat hozom be, így az hétfőre tolódik, de holnap igyekszem hozni ide :) addig is legyetek jók és nézzetek be hozzánk fb-re ott is megtaláltok :) Pusszantás nektek!
Csak egy kis infóval ha lehet így mondani jövök. Holnap jön a friss ide, de addig is aki gondolja és van facebookja, vagy ha még nincs hamar változtasson rajta, ha kíváncsi a legfrissebb RS hírekre :D Leilám csinált egy RS oldalt fb-n, amiben ahogy időm engedi segítek neki, és igyekszünk mindig a legfrissebb infókat feltenni. És persze képeket. Nekem is több ezer képem van, jól begyűjtögettem mióta beleszerettem a Twilightba :D és igyekszünk mindent feltenni ide. Tehát van gondoljátok lessetek be, tessék lájkolni :) :D Mindig megtaláljátok a legfrissebb híreket, és képeket kedvenc párosunkról :)
Aki gondolja hajrá, oldalt is megtaláljátok a képet a hozzá vezető linkkel ahogy itt :)
Mint beirtam a novellához is, a héten nem volt időm semmir, ma azokat hozom be, így az hétfőre tolódik, de holnap igyekszem hozni ide :) addig is legyetek jók és nézzetek be hozzánk fb-re ott is megtaláltok :) Pusszantás nektek!
2012. január 22., vasárnap
A továbbiakról . . . .
Sziasztok!
Először is senki ne gondoljon rosszra :D nem hagyom abba a töriket meg ilyesmi, csak amolyan tényközlés részemről ami a továbbiakat illeti.
Ma nem is tudom, olyan világvége hangulat van nálam, agyamra ment a sok egyedül lét :D lehet, ilyenkor segít nekem az írás, meg olvasás, de ma ez sem jött be, ezért nem is lett novella fejli amit szerettem volna. Ezt sajnálom, de nem volt ma kedvem semmihez. Van ilyen :D
Szóval elég sokat gondolkoztam a továbbiakról, és még így se tiszta minden. Amit már tudok. Kezdjük akkor Labyrintal. Min azthiszem már mondtam, ebből már nincs olyan sok. Nem akarok olyan sokáig húzni, azt is említettem, hogy még egy nagyobb balhé :D lesz, én már tudom is mi(gonoszmosoly) :D szóval körülbelül az egész 50 fejlis lesz. Nagyon max ha ennyibe nem fér bele, mert összecsapni se akarom akkor 55. Szóval így számoljatok, most járunk 40-nél. Megmondom őszintén félek is kicsit ettől, nemtudom miért nekem is valahogy RS törik közül ezt állt mindig hozzám a legközelebb, és ahogy észreveszem nektek is, ezért is félek mi lesz vége lesz. Nemtudom utána fogjátok e még olvasni ha lesz valami? Meglátjuk, addig még van idő, én azért remélem hogy igen.
Szóval Labyrintal ez a helyzet. Ott vannak még a novellák. Íródik ugye az amire a legtöbb szavazat jött, nemtudom még én se pontosan hány fejezet, amennyibe belefér amit akarok nem összecsapva. És ha annak vége úgy döntöttem a többi novellát is megírom, olyan sorrendben ahogy a szavazatok érkeztek rájuk. Ezt nem töröltem a lap alja felé megtaláljátok a szavazást és láthatjátok ezután melyik lesz majd a következő, remélem lesz aki örül ennek.
Aztán ott van még Rob és Lizzy. Ez egy két dolog miatt különösen fontos nekem, főleg ami Lizzy karakterét, és életét illeti. Van benne olyan ami mondjam ki velem már megtörtént. Jól esett leírni, bár én nem jártam olyan szerencsével mint Lizzy, aki ráakadt egy Robra, de mindegy is. Annál sajnálattal látom, hogy nem nagyon érdekel senkit, tisztelet annak a pár embernek akiket igen és írni is szoktak. Sajnálom, de ott nem Kristen a lány. Aki szereti Robot az szerintem egy másik lánnyal is eltudja képzelni, hiszen ezeknek pont ez a lényege, hogy semmi köze a valósághoz hanem az ami az író fejéből kipattan. Azért remélem lesz aki megkedveli még őket.
Ma végleg legalábbis egyenlőre a PP Twilight blog zárása mellett döntöttem. Akiket érdekelt az lehet hogy látta, hogy már bezárt, és az utóbbi időben ott nemigen volt friss. Nos ez többnyire ihlethiány miatt, egyszerűen nem volt ötletem arra, nemtudom, valahogy a többire jobban, szenvedni meg nem akarok vele, talán valamelyik blog befejezése után ismét előveszem. Szóval sajnálom akik szerették és várták egyenlőre ez a helyzet.
Szóval a lényeg, egyenlőre Labyrint van, a novella és Rob és Lizzy.
A novellának ha vége jön a következő, Rob és Lizzy is lesz még egy jó ideig mivel nagyon az elején vagyunk, ha vége labyrintnak viszont akkor sem maradtok RobSten nélkül.Remélem ez azért egy jó hír.
Lehet, hogy emlékeztek van egy már meglévő RS történet a Never to be forgotten. de nem is tudom mintha az nagyon tetszett volna nektek, maga a történet vagy nemtudom. Ha valakinek más a véleménye nyugodtan írja le ide, hogy tudjam. Szóval azon gondolkozom, hogy Labyrint után amolyan Fő RS sztori az lenne, hogy azt folytatom, vagy addig agyalok még és jönne valami nagyon jó ötlet, ami nemigen volt még és abból lehetne egy jó sztori akkor az lenne. De ezen még agyalni kell, és Labyrint végéig még van idő. Meglátom még.
Nagyjából csak ennyit akartam. És mivel a héten majd megint délutános leszek(Utálom) mert ilyenkor semmi időm írni, de igyekszek mindenképpen legalább egy friss Labyrintra, Rob & Lizzyre, és a novellára is, időt még pontosan nemtudok, nem is mondok, ha már biztos lesz max akkor.
Ennyi lenne, akinek esetleg van véleménye, hozzáfűznivaló, kérdés hajrá. Pussz nektek!
Először is senki ne gondoljon rosszra :D nem hagyom abba a töriket meg ilyesmi, csak amolyan tényközlés részemről ami a továbbiakat illeti.
Ma nem is tudom, olyan világvége hangulat van nálam, agyamra ment a sok egyedül lét :D lehet, ilyenkor segít nekem az írás, meg olvasás, de ma ez sem jött be, ezért nem is lett novella fejli amit szerettem volna. Ezt sajnálom, de nem volt ma kedvem semmihez. Van ilyen :D
Szóval elég sokat gondolkoztam a továbbiakról, és még így se tiszta minden. Amit már tudok. Kezdjük akkor Labyrintal. Min azthiszem már mondtam, ebből már nincs olyan sok. Nem akarok olyan sokáig húzni, azt is említettem, hogy még egy nagyobb balhé :D lesz, én már tudom is mi(gonoszmosoly) :D szóval körülbelül az egész 50 fejlis lesz. Nagyon max ha ennyibe nem fér bele, mert összecsapni se akarom akkor 55. Szóval így számoljatok, most járunk 40-nél. Megmondom őszintén félek is kicsit ettől, nemtudom miért nekem is valahogy RS törik közül ezt állt mindig hozzám a legközelebb, és ahogy észreveszem nektek is, ezért is félek mi lesz vége lesz. Nemtudom utána fogjátok e még olvasni ha lesz valami? Meglátjuk, addig még van idő, én azért remélem hogy igen.
Szóval Labyrintal ez a helyzet. Ott vannak még a novellák. Íródik ugye az amire a legtöbb szavazat jött, nemtudom még én se pontosan hány fejezet, amennyibe belefér amit akarok nem összecsapva. És ha annak vége úgy döntöttem a többi novellát is megírom, olyan sorrendben ahogy a szavazatok érkeztek rájuk. Ezt nem töröltem a lap alja felé megtaláljátok a szavazást és láthatjátok ezután melyik lesz majd a következő, remélem lesz aki örül ennek.
Aztán ott van még Rob és Lizzy. Ez egy két dolog miatt különösen fontos nekem, főleg ami Lizzy karakterét, és életét illeti. Van benne olyan ami mondjam ki velem már megtörtént. Jól esett leírni, bár én nem jártam olyan szerencsével mint Lizzy, aki ráakadt egy Robra, de mindegy is. Annál sajnálattal látom, hogy nem nagyon érdekel senkit, tisztelet annak a pár embernek akiket igen és írni is szoktak. Sajnálom, de ott nem Kristen a lány. Aki szereti Robot az szerintem egy másik lánnyal is eltudja képzelni, hiszen ezeknek pont ez a lényege, hogy semmi köze a valósághoz hanem az ami az író fejéből kipattan. Azért remélem lesz aki megkedveli még őket.
Ma végleg legalábbis egyenlőre a PP Twilight blog zárása mellett döntöttem. Akiket érdekelt az lehet hogy látta, hogy már bezárt, és az utóbbi időben ott nemigen volt friss. Nos ez többnyire ihlethiány miatt, egyszerűen nem volt ötletem arra, nemtudom, valahogy a többire jobban, szenvedni meg nem akarok vele, talán valamelyik blog befejezése után ismét előveszem. Szóval sajnálom akik szerették és várták egyenlőre ez a helyzet.
Szóval a lényeg, egyenlőre Labyrint van, a novella és Rob és Lizzy.
A novellának ha vége jön a következő, Rob és Lizzy is lesz még egy jó ideig mivel nagyon az elején vagyunk, ha vége labyrintnak viszont akkor sem maradtok RobSten nélkül.Remélem ez azért egy jó hír.
Lehet, hogy emlékeztek van egy már meglévő RS történet a Never to be forgotten. de nem is tudom mintha az nagyon tetszett volna nektek, maga a történet vagy nemtudom. Ha valakinek más a véleménye nyugodtan írja le ide, hogy tudjam. Szóval azon gondolkozom, hogy Labyrint után amolyan Fő RS sztori az lenne, hogy azt folytatom, vagy addig agyalok még és jönne valami nagyon jó ötlet, ami nemigen volt még és abból lehetne egy jó sztori akkor az lenne. De ezen még agyalni kell, és Labyrint végéig még van idő. Meglátom még.
Nagyjából csak ennyit akartam. És mivel a héten majd megint délutános leszek(Utálom) mert ilyenkor semmi időm írni, de igyekszek mindenképpen legalább egy friss Labyrintra, Rob & Lizzyre, és a novellára is, időt még pontosan nemtudok, nem is mondok, ha már biztos lesz max akkor.
Ennyi lenne, akinek esetleg van véleménye, hozzáfűznivaló, kérdés hajrá. Pussz nektek!
2012. január 19., csütörtök
40.fejezet
Sziasztok!
Itt az új fejezet, a 40.-dik :) Szerintem ez lesz amit sokan vártatok, én nem mondok semmit, olvassátok és várom a véleményetek, majd ti megmondjátok milyen. Először is nagyon köszönöm a sok kommentet az előző fejezethez.♥ Már hulla vagyok, de holnap mindenkiére válaszolok. Ismét köszi Csibinek!♥
Ezt a fejlit pedig külön drága Leilámnak ajánlom, amolyan előrehozott szülinapi ajándékként. Szóval Boldog Szülinapot előre is csajszim! ♥ ♥
Jó olvasást nektek, pussz: Liz
40.fejezet
/Rob/
Millió gondolat kavargott a fejemben miközben Kristen a menyasszonyomként mutatkozott be Marknak.
Ahogy meghallottam ezt a kijelentését az állam szinte a földön koppant.
Ő viszont abszolút természetesen viselkedett, mitha tényleg így lenne.
- A mennyasszonya? Ejnye Rob és ezt nem is mondod? Gratulálok nektek, neked Rob egy ilyen csodás nőhöz - mondta nekem Mark, nekem pedig nem volt tenni mint mosolyogni és bólogatni erre.
- Köszönöm. Igen, tényleg szerencsés vagyok - mondtam neki és lopva Kristenre pillantottam, aki engem is egy szédítő mosollyal ajándékozott meg.
Ők elbeszélgettek Markal, aki bemutatta néhány nőnek őt akik szintén segítik az alapítványt, én addig valami alkohol után néztem.
Eszemben sem volt inni, de egy pohár valami erősre most szükségem van.
Mi a fene történik? - kérdeztem közben magamtól és Kristen viselkedésén gondolkoztam amit azóta mutat, hogy nemrég rosszul lett.
Mintha teljesen kicserélték volna. A hozzáállás változott meg velem kapcsolatban. Nemrég LA-ben még veszekedtünk, most pedig minden más.
Elviseli a közelségem, hogy mellette legyek, és vigyázzak rájuk.
Eszembe jutott az elmúlt gy két nap.
Amikor a bevásárlóközpontban voltunk, és engedte, hogy megfogjam a hasát, amikor hazaérve odaadtam neki a babaruhákat, ahogy akkor megölelt, és ha ott csak egy kicsit másképp mozdulunk meg is csókolhattam volna.
De ő engedte volna? Úgy érzem igen. Nemtudom mi változott vele. És ma amikor délután lepihent.
Szinte hihetetlen, hogy ismét ilyen közel engedett magához. Még most is megborzongok ha felidézem a pillanatot, amikor engedte, sőt ő akarta, hogy a karjaimba zárjam és magamhoz húzzam.
Lehet, hogy még sincs minden veszve? Hogy lehet még jó vége ennek?
Félek is ettől, mert mi van ha hiába reménykedek, de most minden erre mutat, hogy még sincs minden veszve.
Azt hiszem most rajtam a sor. Hogy kimutassam neki, hogy fontosak nekem, és szeretem őket, és mindig is fogom. És, hogy soha többet nem teszek hasonló őrültségeket mint amit egyszer részegen, meggondolatlanul Camilleal, vagy amit az utóbbi időben Ninával műveltem.
És azt hiszem nagyrészt ebben anyának is szerepe van.
Hiszen ő volt csak az utóbbi időben azt hiszem az egyetlen józan gondolkodású ember, aki csak azon munkálkodik, vagy inkább mesterkedik, hogy mi ketten ismét egy pár legyünk.
De vajon sikerül e?
Miközben ezen és a továbbiakon gondolkoztam őt kerestem a tömegben. Még mindig Markal beszélgetett.
Ahogy végignéztem rajta, mint mindig a szívem őrült iramban dobogott. Anya nemhiába szedte ki belőlem mit érezek. Már magamnak is régen vallottam ezt be. Nemtudom most miért, talán végre mégis van egy kis fény az alagút végén.
Talán ez a kis idő vele,a fiunkkal és a babánkkal akit várunk egy új esély nekem, amit most nem baltázhatok el. De mi van ha félreértelmezem a jeleket? Ha minden csak a terhessége miatt van, ha csak a hormonok miatt viselkedik most ilyen kedvesen, és enged közel magához?
Újabb kétségek, de ahogy a kérdéseimre ezekre sincs válasz.
Nem is tudtam tovább keresni, ugyanis Kristen megjelent mellettem és leült mellé.
- Nagyon elgondolkoztál - szólalt meg, és még mindig nemtudom mit kellene mondanom az iménti beszólására.
- Csak elbambultam semmi különös - hazudtam neki.
Nem itt akarom ezt megbeszélni vele, de tudom, hogy valamikor most már ezek után muszáj lesz. Tisztában akarok lenni a dolgokkal, hogy akkor most hányadán is állunk. Akármennyire is félek, hogy én látok olyan dolgokat ebbe amik nincsenek, és ebből a mostani szép álomból fel kell ébredjek, mégis tudnom kell, van e akár egy csöppnyi esély, hogy visszakapjam őt.
- Miről beszéltetek Markal? - tereltem el a témát egyenlőre.
- Fantaszikus ember, hogy ennyit segít ezeken a nőkön. Bemutatott párnak, akik neki és az alapítványnak hála tudták megtartani és felnevelni a gyermekeiket. Anyukádtól is nagyon szép, hogy támogatja ezt.
- Én is szeretnék segíteni nekik. Nem baj, hogy meséltem neki rólunk?
- Arról, hogy . . . . .
- Igen.
- Nem. Nincs ezen mit tagadni, és már megváltoztatni sem tudom - mondtam Krisnek, szomorúan visszagondolva erre.
Ő is láthatta rajtam, és közelebb húzódott hozzám. A következő tette váratlanul ért. Ujjaival végigsimított az arcomon és maga felé fordította a lehajtott fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Nem csak a te hibád Rob, de már ne rágódjunk ezen. Vége, elmúlt. Most itt vagy velünk és csak ez a fontos - és miközben kimondta, hogy velünk fogta a kezemet és a hasára húzta.
Hálás vagyok neki ezekért a szavakért.
Főleg most, hogy itt vagyunk sokat gondolok arra, hogy én sem voltam Kristen mellett amikor a fiunk született. Igaz neki nem egyedül kellett végigcsinálnia mert mellette volt Steve, amiért végül is hálás vagyok, de részben az hibám is, hogy ez így alakult.
Ha akkor nem vagyok olyan idióta, és nem mondom azokat amiket Tomnak akkor reggel, talán minden másként lehetett volna. De már késő és értelmetlen is ezen rágódni. Így alakult.
Igaza van Kristennek. Most itt vannak velem, és csak ez számít. Kérdés, hogy meddig.
Ismét azt az imádnivaló csodás mosolyát küldte nekem, amitől férfi létemre én is olvadoztam, de én már nemtudtam mondani semmit, mert Mark vette át a szót.
A szokásos köszönetek és egyebek után megkezdték az árverést. Ilyenkor híres, gazdag emberek és akik megtehetik ajánlanak fel tárgyakat hasonlókat amiket itt elárvereznek és az összegyűlt pénzt az alapítvány kapja.
Anyáék is szoktak minden évben adni valamit az árverésre, és persze idén én sem hagytam ki.
Akkor lepődtem csak meg amikor Kristent említette és hívta fel a szímpadra Mark.
Mivel Kristen mesélt neki magáról és arról vele mi történt a fiunk születésekor ami hasonlít ha csak részben ezeknek a nőknek a sorsához akiken az alapítvány segít, mindenképp beakarta mutatni Kristent. Ő pedig láttam, hogy örömmel teszi, hiszen ő a megtestesült jóság és szeretet.
Mark bemutatta őt, rögtön felém pillantott mindenki amikor a menyasszonyomként mutatta be Krist, és még meg is tapsoltak minket.
- Ha gondolod mondj pár szót magadról, vagy magatokról vagy akár az estével kapcsolatban - mondta Mark Kristennek.
Nem gondoltam, hogy tényleg kiakar állni, de megtette, én pedig amint végighallgattam még büszkébb voltam rá, és még jobban rajongtam ezért a csodás nőért.
- Igaz az én történetem, más mint ezeké a nőké, de van benne némi hasonlóság. Az élet fura játékot űzött velem, és amikor terhes lettem a kisfiammal az édesapja nem volt mellettünk. Mindkettőnk hibája, de ezért is tudom, hiába nem voltam egyedül mégis tudom milyen érzés. Akkor tökéletes ha ő is a nő mellett van. Én csak hálás lehetek a sorsnak, mert már velünk van. Rengeteg minden mentünk át, de a fiunk az aki örökre összefog kötni minket, bár remélem, hogy más is. Ricky már egész nagyfiú, és hamarosan kistestvért kap - mondta Kristen boldog arccal és folytatta - de most már az apukájuk is mellettünk van, és hálás vagyok ezért - mondta végül Kristen, és megtapsolták őt, és gratulációk sokaságát kapta ezután.
- Így van, ezért vagyok itt ma itt. Ha nem is tudunk ilyesmit tenni mindenkiért, megpróbálni segíteni a hasonló helyzetű nőkön, hogy felnevelhessék a gyermekeiket. És köszönjük mi is Kristennek, és Robertnek is aki elhozta ő ma hozzánk, Rob szüleinek akik rendszeresen támogatják az alapítvány. Kristen nektek pedig sok boldogságot, és jó egészséget nektek és a születendő babának. És köszönjük szépen a felajánlásod - mondta Mark - és megmutatott egy csodaszép nyakéket amit Kristen ajánlott fel.
Hitetlenkedve néztem rá, nem is láttam mikor adta oda Marknak.
Ez a meglepetések estéje - gondoltam hirtelen, miközben Kristen visszajött mellém és folytatódott az árverés.
Beszélni ezután nem volt alkalmunk, sőt szinte egész este nem. Valaki mindig elraboltam mellőlem, de végül is minden a lehető legjobban alakult. Az este, és a jótékonykodás is. Rengeteg pénzt sikerült ismét összegyűjteni az alapítványnak, már ezért is megérte eljönni.
Én is elbeszélgettem néhány ismerősével anyáéknak, de azzal akivel szerettem volna nemtudtam.Kristenel. Egész este mindig volt mellette valaki, de meg is tudom érteni, mindenki, vesztemre elég sok férfi is el volt ragadtatva tőle.
Pedig most semmi másra sem vágytam jobban mint, hogy kettesben legyünk és beszélhessünk. Azt hiszem az elmúlt egy két nap, és főleg a ma esti beszéde után, hogy lenne miről. És itt az ideje, hogy én is összeszedjem a bátorságom és megkérdezzem amit szeretnék, vagy éppen én mondjam el. Valamelyikünknek lépnie kell. . . . . . .
/Kristen/
Remélem Rob nem gyanítja, hogy szándékosan nem akrok beszélni vele. Vagyis nem itt. Végre már én magam is sejtem, hogy mit akarok, de nem ez a megfelelő pillanat, hogy megbeszéljük.
Egyébként is azt hiszem az utóbbi napok történéseivel, a ma este miatt is adtam neki épp elég gondolkodnivalót. Szerintem már számára is nyilvánvaló ezek után, hogy most már másképp állok hozzá és a dolgainkhoz is, ezt láthatja az enyhülésemből is.
Már csak meg kell beszélnünk mindent. Van pár dolog amit tisztáznunk kell. És most, hogy már teljesen biztos vagyok a szerelmében, csak reménykedek, hogy tényleg rendbe tudjuk még hozni. És, hogy már semmi, és senki nem áll közénk.
Sikerült egy kicsit meglógnom Marktól, de hála neki és mindenkinek aki itt van ma este nem kis összeget sikerült gyűjtenünk egy nemes cél érdekében, és örülök, hogy ehhez én is hozzájárulhattam.
Sok emlék fűz ahhoz a nyakékhez, de örömmel adtam oda, hiszen jó cél érdekében tettem, és csak ezt számít.
A nyakamban egyébként is csak egy ékszernek van helye.
Nagyon sok embert ismertem meg, főleg olyan nőket, akiket ez az alapítvány támogat, sőt néhányuknak még a gyerekeit is. Sokszor gondoltam az én fiamra, és arra, hogy én milyen szerencsés voltam, hogy Steve mellettünk volt, és most már Rob. Mellettem és a gyerekeink mellett. És ami még boldogabbá tesz, hogy látom rajta, hogy ő is boldog velünk, és alig várja a második baba érkezését.
Az este folyamán azt hiszem ennyi beszéd és minden után szükséget éreztem valami innivalónak. Persze szigorúan csak gyümölcslé. Rob szinte rohant amikor mondtam mit szeretnék és hozta is. Leste minden kívánságom.
A babával még nem voltunk éhesek,de valami kis édességet kívántam. Rob ismét tenni akart az ügy érdekében addig én kimentem a mosdóba.
Azt hiszem utólag visszagondolva rá, ez a mai este fénypontja, amikor végre mindenre fény derül, és olyan dolgokat tudok meg amiket sosem hittem volna.
Bementem az egyik üres fülkébe, és mikor jöttem volna ki valami megakadályozott, így inkább igazán nem szép dolog de fülelni kezdtem.
Két nő hangját hallottam, de nem is ez volt ami megállított, és amit hallottam nem hagyott nyugodni így végighallgattam a beszélgetést.
"- Láttad, hogy Rob is itt van? - kérdezte az egyik nő a másiktól.
- Igen.
- De nem egyedül. Azzal a csajjal, akiről azt mondtad, hogy ő a fia anyja.
- Igen, de úgy látom a tervem nem jött be. Láttad a nőt? És amiket mondott? Megint gyereket vár Robtól a fene essen bele. Pedig úgy tűnt hogy bejött a dolog, és elküldi Robot, így megkaphatom őt. Végre a munka is elengedett és el akartam menni hozzá. Sőt ő jött haza megint. De azt a nőszemélyt is magával hozta, ráadásul most mindenki valami Terézanyának tekinti - mondta a nő nem kevés utálattal a hangjában.
- Azért szép dolog amit tett a csaj, és hogy elmondta vele mi történt - mondta a másik.
- Mi van? Te most az ellenségem vagy?
- Dehogy Camille - mondta, majd minden világos lett.
Rögön megértettem mindent. Mindent amit mondott a nő, akinek már a nevét is tudom, Camille. Őt sose tudnám elfelejteni. Minden miatta történt, vagyis nemcsak miatta, Rob is hibás, de ha nincs ez a nő nem szenvedtünk volna ennyit.
És ez amiket mondott? Még mindig alig vagyok képes felfogni a hallottakat, de tovább hallgatóztam.
- Akkor viselkedj úgy. Azt hiszem megint ki kell találjak valamit. A gondolatát is utálom, hogy ezzel a nővel van Rob. A múltkor bejött a tervem, most is sikerülni fog - mondta Camille.
- Ezek szerint mégsem annyira jött be, hiszen Rob megint vele van. És gyereket várnak Camille. Felejtsd már el őt, nem ér ennyit.
- Ó dehogynem. Én sosem vesztek, magamnak akarom Robot - jelentette ki Camille olyan hangnemben, amitől komolyan félni kezdtem.
- Látod, hogy hiábavaló volt minden. Rob veled volt akkor éjjel, mert összevesztek ezzel a nővel, de te is tudod, hogy olyan részeg volt kiütötte magát, és hogy egy ujjal sem ért hozzád - monda a női hang Camillenak - nekem pedig a tüdőmben akadt a levegő az imént hallottaktól.
Istenem, hát mégis ártatlan. Az egész csak ennek a nőnek a csapdája volt - nyilalt belém a felismerés a hallottak alapján.
- Egyszer bejött, másodjára is sikerülni fog, de ezúttal a csaj nem bocsájt meg neki, majd én gondoskodom róla. Magamnak akarom Robot, és tudod, hogy mindig megkapom amit akarok - mondta teljesen elszántan Camille.
Most az egyszer nem így lesz Camille - mondtam magamban, immár fortyogó dühhel ami tombolt bennem, és legszívesebben kirontottam volna innen, és nem is tudom addig téptem volna a csaj haját amíg az összes haját ki nem húzom, vagy inkább megfolytottam volna.
Ezután a hangok elhaltak és ajtó csapódásából arra következtettem, hogy kimentek. Ekkor jöttem elő én is, de még mindig csak bámultam magam elé és emésztettem a hallottakat.
De csak egyetlen egy mondat visszhangzott a fejemben.
Rob sosem csalt meg engem. Csak ennek a nőnek az áldozatai voltunk.
Komolyan nem értem. Miért nem képes felfogni, hogyha nem kell valakinek? És, hogy képes egyáltalán ilyen ocsmányságokra, csak, hogy megkapja amit akar?
Majd szétvetett a düh, de muszáj volt megnyugodnom. Ez az ami nem hiányzik nekem, az idegeskedés.
Kellett pár perc amíg összeszedtem magam, hogy Rob ne lássa rajtam, majd később megbeszéljük.
Amikor visszamentem hozzá az asztalnál ült, meglepetésemre nem egyedül. Ez volt az a pillanat amikor rajtam volt a sor.
- Itt is vagyok szívem - léptem oda Rob mellé aki az egyik széken ült, és pont úgy, hogy az ölébe tudtam ülni, vele szemben, vagyis inkább mellette a kelleténél is szorosabban ült Camille.
Felvettem a legszebb mosolyom és a képébe villantottam ennek a cafkának.
Kényelmesen elhelyezkedtem Rob ölében, aki nemtudom, hogy sejtette e, hogy miért csinálom ezt, de nem ellenkezett sőt.
Karjait szorosan fonta a derekam köré miközben én még közelebb húzódtam hozzá,majd Camille felé fordultam.
- Gondolom gratulálni jöttél Robnak - mondtam neki.
- Igen. De már mennie is kell - válaszolt helyette Rob.
- Persze - mondta Camille szintén mosolyogva, de én átláttam rajta.Majd felrobbant a méregtől, de én csak rátettem egy lapáttal.
- Tényleg mi nem is ismerjük egymást azt hiszem - fordultam megint Camille felé és Rob bemutatta őt.
- Jó ha tudom ki a barátaid szívem, hogy kiket írjunk a listára - mondtam mire hol rá hol Robra pillantottam, aki ezt már nemtudta nyomon követni.
- Milyen listára?- kérdezte Camille, én pedig mosolyogva a képébe vágtam.
- Az esküvői meghívottak listájára, igaz még nem beszéltük meg a dátumon, de hamarosan, és persze Rob barátainak ott a helye - mondtam és Rob is lefagyott, de a főleg Camille.
Vörös lett a feje,akárcsak a paradicsom. Majd felrobbant, és én csak élveztem a látványt.
Nesze neked - gondoltam magamban, és egy ördögi vigyort villantottam felé.
Robhoz fordultam aki szintén igencsak meglepődött az előbbi kijelentésemtől, ismét. Először a menyasszonyom, most meg már az esküvő.
- Mindenképpen - nyögte ki az iménti kijelentésemre a választ Camille egy műmosollyal majd felállt.
- Remélem összefutunk valamikor még itthon vagy - mondta Robnak egy kihívó mosollyal.
- Nem nagyon érek rá, de meglátjuk - mondta neki Rob, majd Camille elmormolt egy sziasztok-ot és úgy iszkolt el, hogy öröm volt nézni.
Én pedig épphogy nem nevettem fel hangosan. Hihetetlen, nem szoktam ilyen gonosz lenni, de ez annyira jól esett. Megérdemelte. Miatta, és az átkozott hazugsága miatt, hittem azt, hogy Rob megcsal.Sőt ő is, mert elhitette vele ez a nőszemély.
Hálát adtam a sorsnak, hogy kimentem a mosdóba, hiszen ha nem teszem, lehet, hogy soha nemtudom meg az igazat. És hiába döntöttem úgy, hogy adok, adni akarok még egy esélyt Robnak és a kapcsolatunknak, és szerintem mindig valamiféle éket vert volna közénk, a tudat, hogy mi miatt vesztünk össze.
De most már kár ezen gondolkozni. Rob sosem csalt meg, és engem szeret. A többi pedig nem érdekel.
Camille után néztem aki az asztalokig rohant, és egy italos poharat vett a kezébe és rendesen meghúzta. Gondolom nem kicsit lett dühös amiért keresztülhúzom a számításait.
Láttam, miközben az italát issza, hogy felénk tekinget. Nemtudom mi ütött belém, de ma belém bújt a kisördög.
A még mindig kissé lefagyott Rob felé fordultam és arcommal egyre közelebb hajoltam felé.
Láttam a szemében, hogy rákérdezne, hogy mit művelek, de amint belenéztem azokba a csodás szemekbe elvesztem.
Ajkaira hajoltam, és hosszú idő után, vagyis a sziget óta először csókoltam meg. Először gyengéden leheltem egy csókot a szájára, csak a hatás kedvéért, hogy megadjam ennek a nőnek ami jár neki, de amint ajkaink összeértek, már nem érdekelt.
Csakis Rob. Hogy ismét őt csókolhatom, és ahogy az egyik kezét a derekamról a tarkómra helyezte, és csókolni kezdett tudtam, hogy ő is így érez.
Mintha megszűnt volna a világ, és csak mi ketten léteznénk.
Először gyengéden csókolt, minden szerelmét ebbe a csókba sűrítve amit örömmel viszonoztam neki, majd amint megéreztem kutató nyelvét és utat tört a számba, hogy táncba hívja az enyémet, csókunk szenvedélyesebb lett.
Majd elolvadtam a karjaiban, senki sem érdekelt, csak a pillanat.
Nemtudom meddig csókoltunk egymást, de minden megszűnt létezni.
Szinte már illetlenül csókoltunk egymást, ki tudja meddig. Nem kicsit lihegve szakadtunk egy egymástól, miután a forró és mámorító csókunk után Rob egy apró csókkal választotta el ajkát az enyémtől.
Homlokát az enyémnek döntötte,majd a szemembe nézett és megszólalt.
- Mi ez az egész Krisen? - kérdezte kissé szaggatottan és iménti pillanatok után.
- Szerintem mehetnénk. Beszélnünk kellene - mondtam neki.
- Az ránk férne, kicsit sok ez volt ez a ma este, és semmit sem értek - mondta, mire elmosolyodtam.
Hamarosan megérted - gondoltam magamban, majd ha kelletlenül is de felkeltem az öléből.
Camillet már sehol se láttam, de annyira már nem is érdekelt. Főleg Rob csókja után. Nem ér annyit az a nő, hogy foglalkozzunk vele. Csak mi vagyunk a fontosak.
Körül is néztem gyorsan, hogy mennyien nézték vajon végig az iménti kis akciónkat Robbal, de szerencsére mindenki mással volt elfoglalva.
Rob is felállt, kézen fogtam és Mark felé indultunk,hogy elköszönjünk tőle.
- Nagyon örülök, hogy megismertelek Kristen. Remélem találkozunk még, és sok boldogságot és jó egészséget nektek és a babának is - mondta Mark, majd mindketten elköszöntünk tőle és kifelé indultunk.
Rob kissé meglepődött amikor a kijövet a szálloda díszterméből nem a kijárat hanem a lift felé húztam.
Nem kérdezett semmit, de láttam rajta, hogy nehezen bírja ki.
Elővettem a táskámból a kulcsot amit Clairetől kaptam, és a szoba felé mentünk ami a kulcson lévő számhoz tartozott.
Beléptünk és csak ámultam. Fantasztikus ez a szállodába.
Bejjebb mentünk és magunkra csuktam az ajtót.
Volt egy nagyobb nappali rész, ahonnan a háló nyílik.
Letettem a táskám az asztalra és Rob felé fordultam aki lecövekelt az ajtóban.
Tudtam, hogy magyarázatot akar a ma estére. Ezt akartam megadni neki.
- Most már elmondod mi folyik itt? És miért jöttünk ide? - kérdezte miközben közelebb jött.
Leült a kanapéra én pedig mellé.
- Mi ez az egész? Először a menyasszonyom vagy? Utána már az esküvőnk? Mi folyik itt?
- Nem szeretnéd ha így lenne? - kérdeztem vissza.
- Mit?
- Hogy a feleséged legyek - mondtam ki és vártam a válaszát. Már tudom,hogy szeret, és eddig sem kellett volna kételkednem benne, de mégis görcs volt a gyomromban amíg a válaszát vártam.
- Most hülyéskedsz? Te már férjnél vagy Kristen, és sohasem hagyod el őt - mondta Rob keserűen.
- Már nem sokáig. Csak alá kell írjunk a papírokat és kimondják a válást - mondtam el neki az igazat, és csak döbbenetet láttam a szemében.
- Mi? Elváltok? De . . . Steve?
- Ő adta be a válást, és elköltözött.
- Ez. . . . Kristen én . . .
- Szeretsz Rob? Te is, vagy csak én akarom, hogy ismét együtt legyünk? - tettem fel neki a kérdés, majd még közelebb ültem hozzá, és immár egymás felé fordulva ültünk.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Ez az egy amiben sosem kellett volna kételkednek. Az irántad érzett szerelmemben. Bár az én hibám is, hogy nem mutattam ki, de sosem szűntem meg szeretni téged. Mindig is erre vágytam, hogy az én feleségem legyél és most . . . . .
- Most mi?
- Félek Kristen.
- De mitől Rob?
- Miért ez az egész? Steve csak úgy elakar válni? És te? Eddig nem akartál megbocsájtani nekem . . . . Camille miatt - mondta egy kis szünettel. Volt egy olyan sejtésem, hogy emiatt aggódik.
- És mi volt ez az előbb? Azt hittem nekiugrasz ha meglátod.
- Az az álnok nőszemély nem ér annyit. Most mát tudom az igazat, és csak az számít - mondtam Robnak,és szinte szóról szóra megismételtem Camille a mosdóban kihallgatott mondandóját.
Rob is ugyanolyan döbbenten hallgatta akárcsak én, és a reakciója is hasonló volt.
- Ezt nem hiszem el. El kellett volna mondod, nem bájmosolyogni vele, én kapartam volna ki a szemét. Miatta volt minden Kristen, miatta vesztettelek el téged.
- Nem vesztettél el Rob, itt vagyok.
- És szeretsz - jelentette ki, de inkább hangozz ez kérdésnek, mint aki még mindig nem hiszi el, mintha csak egy álom lenne. Az is. Egy valóra vált álom, amikor végre minden helyrejön.
- Igen. Szeretlek. És a feleséged akarok lenni. Te vagy a gyermekeim apja, és a világon titeket imádlak a legjobban - gondoltam rá, a fiunkra és a babánkra - végre mindent megbeszélhetünk,és ha te is akarod, boldogok lehetünk Rob.
- Hogyne akarnám? Mindig is erre vágytam, de . . . . . Alig akarom elhinni, hogy ez igaz. Hogy az eddigi szenvedéseink, és hogy annyit bántottunk egymást egy olyan valaki miatt volt aki átvert minket.
Rob ekkor elém térdelt, és megfogta a kezem.
- Bocsáss meg Kristen - kérte majd egy csókot lehelt a kezemre.
- A sok ostobaságért amit tettem, és mondtam. Esküszöm neked, soha semmi nem történt köztem és Nina között. Képtelen volna rá. Ha volt egy csók is, csak azért, hogy téged idegesítselek, és féltékennyé akartalak tenni. De soha semmi több nem történt. Csak téged szeretlek - vallotta be a szemembe nézve, és tudtam, hogy igazat mond.
- Tudom. És én sem tudtalak volna megcsalni soha. Volt, hogy Stevel-el olyan helyzetben voltunk, hogy közel volt hozzám amikor szomorú voltam, de köztünk sem történt semmi. Egy két csók. De sosem csaltalak meg. Mindvégig csak téged szerettelek. És soha nem voltam más férfival mióta megismertelek és szeretlek.
- Tudom. - állította határozottan Rob, és a szemében is azt láttam, hogy hisz nekem. És én is hittem neki.
Meg kell bíznunk egymásban. Ez csak így működhet.
Ezután mindent elmondtam Robnak. Hogy mi történt Stevel, amikor elmondta, hogy beadta a válást, hogy elment, azt is, hogy miért. Mindent, Tylert, hogy ő sosem volt nekem több mint barát, legalábbis mióta újra találkoztunk, és hogy az egyetlen férfi akit mindig is szerettem az csak ő.
Ő is viszonozta a vallomásaim, és mindent elmondott. Mindent ami Ninával történt. Végre rászántunk magunkat,és mindent megbeszéltünk.
- Szóval tényleg a feleségem lennél? - kérdezte végül Rob.
- Ha elveszel - mosolyogtam rá.
- Ez minden vágyam - válaszolta, és a szemei is ezt tükrözték felém.
Ezután végre megtörtént.
Rob felállt és magával húzott. Kezei a derekamra kulcsolódtak és szorosan magához ölelt, én pedig boldogan simultam az ölelésébe.
- Szeretlek Kristen. Ez életemnél is jobban.
- Én is szeretlek. Örökké - adtam választ a legszebb vallomására amit már hosszú ideje megtagadtunk egymástól, majd arcunk és ajkaink közeledtek egymáshoz, hogy végre egyesülhessenek.
Amikor ez megtörtént földöntúli boldogság töltötte el a szívemet, a mérhetetlen szerelem mellett amit Rob iránt érzek.
Minden szerelmünket belesűrítettük ebbe a csókba.
Kezei eközben a derekamról lassan a ruhám szegélyéhez csúsztak, majd megéreztem magamon édes érintéseit, amitől a már jól ismert szikrák pattogni kezdtek közöttünk. Ujjait a hátamon simítottak végig, miután levette rólam a ruhát, majd a karjaiba kapott és a háló felé vitt. Itt állított talpra, miközben ajkaink egy percre sem váltak el egymástól. Simogatásai forrón égették a bőröm, egyre jobban vágyva rá, hogy végre az övé legyek, végre,ismét szabadon, csak az övé.
Mindketten szinte pillanatok alatt szabadítottunk meg egymást a feleslegessé vált még rajtunk lévő ruhadaraboktól, majd hirtelen ismét eltűnt alólam a talaj. Rob a karjaiba kapott és finoman az ágyra fektetett.
Fölém helyezkedett, és végigsimított a karomon, mire jóleső borzongás futott végig rajtam. Apró csókokkal hintette be a nyakam, majd a szemembe nézett, amelyben hatalmas vággyal teli tűz lobogott. Először nem értettem tétovázásának okát, majd rájöttem, főleg amikor a tekintete hosszan elidőzzön a nyakamon. Vagyis a láncon ami rajta lógott.
- Nem gondoltam, hogy még megvan - mondta Rob a tőle kapott nyakláncra.
- Sosem tudnék megválni tőle. Ha egy ideig nem is hordtam, mindig nagyon vigyáztam rá, és nagyon fontos nekem - mondtam a láncról amit egykor az egyik levele mellé kaptam tőle, mikor azt hitte, hogy végképp a férjem mellett döntök.
- Köszönöm. Hogy itt vagytok nekem. Nagyon szeretlek titeket - mondta, majd a pillantása, és ajkai is a hasamra csúsztak és megpuszilta.
- Iyenkor lehet ilyet? Mármint, hogy mi . . . tudod . . . .
- Persze. Csak terhes vagyok, nem beteg. Nem lesz semmi bajunk. Szóval eszedbe ne jusson, hogy leállj - mondtam neki mosolyogva, mire ő is viszonozta a csábos féloldalas mosolyával.
- Nem is tudnék - mondta,majd visszatért ajkaimhoz, és végtelen gyendégséggel csókolt meg. Sőt végig ilyen volt. Mintha a legtörékenyebb porcelánból lennék úgy bánt velem.
Ezután már szavak helyett a tetteink beszéltek. Kezei a hajamról lejjebb vándoroltak, így elérték a melleimet. Puha ujjai finoman érintették bőrömet, majd csókunkat abbahagyva kezei helyét a szája vette át. Amint nyelve játékát megéreztem a mellbimbóimon, egyre sűrűbben törtek fel a sóhajaim.
Nyelvéve egyre lejjebb haladva csókolta végig testem, és mikor elért az ágyékomhoz, megszabadított az utolsó zavaró ruhadarabtól, a bugyimtól is.
Egy pillanatra abba hagyta, amit csinált, és vágytól perzselő szemekkel nézett végig előtte fekvő meztelen testemen. Pillantásaitól el is pirultam, amit hála a félhomálynak, valószínűleg nem látott.
Míg ő engem mustrált nekem eddig eszembe se jutott a szobában körbepillantani és szagolni, mert valami eleinte furcsa, d csodás illatú gyertyák égtek hangulatosan megvilágítva a szobát.
Gondolom Lizzyék és Claireék műve. Nekik is tartozunk még egy hatalmas köszönömmel a sok segítségért. Nélkülük most nem lennénk itt - gondoltam.
De ez volt az utolsó józan gondolatom, utána Rob teljesen elvette az eszem, és a tetteink.
Felültem és magamra rántottam, hogy egy vérforraló csókban forrjunk össze.
Kezei közben egy pillanatra sem pihentek, cél találva a lábaim közt tüntette el ujjait nőiességem forróságában. Amint megéreztem magamban, belenyögtem a csókunkba. Egyre hevesebben mozgatta őket bennem finoman, majd egymás ajkaitól elválva egyre hangosabb nyögések szakadtak fel belőlem.
A mámor csodás tengerében úsztam, és szinte leírhatatlan volt ismét ezeket a mennyie gyönyöröket érezni.
Mindennél jobban élvezhettem édes kínzását, mikor ujjai helyét a nyelve vette át. Abban a pillanatban, mikor mélyebbre fúrta nyelvét nőiességemben, éreztem, hogy menten a csúcsra jutok. Ez nem is váratott sokáig magára, hatalmas robbanással adta tudtomra testem, hogy beléptem a mennyek kapuján. Rob az ajkaimhoz hajolt egy édes csók reményében, amit meg is adtam neki.
Szerettem volna viszonozni a nekem nyújtott örömöket, ezért hanyatt döntöttem és a kezembe vettem merev férfiasságát. Végigsimítottam rajta, mire egy halk sóhaj hagyta el a száját. Először a kezeimmel kényeztettem kőkemény vágyát, majd nyelvemet is bevetve juttattam egyre közelebb az általam már átélt csúcsok felé.
Robnál ekkor szakadt el az a bizonyos cérna. Maga alá gyűrt, széttárt lábaim közé feküdt. Már én is csak arra vágytam, hogy végre az övé legyek.
Hogy ismét testestül, lelkestül egyé válljunk.
Óvatosan rám feküdt, égető csókokkal halmozta el a nyakam, miközben belém hatolt.
Ahogy megéreztem magamba csusszanni férfiasságát, nem bírtam ki, egy hangos sikoly hagyta el a számat. ekkor rám kapta a tekintetét, de megmozdítottam a csípőm, jelezve, hogy minden rendben, így biztatva a folytatásra.
De nem mozdult.
Láttam rajta, és tudtam, hogy miért. Kiakarta élvezni a pillanatot. Akárcsak én. Az újraegyesülés pillanatát.
- Szeretlek - suttogtuk el egymásnak vallomásaink egy csókkal pecsételve meg, majd kínzóan lassan kezdett el mozogni bennem, miközben érzéki csókok sokaságával halmoztunk el egymást.
Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva próbáltam gyorsabb tempóra ösztönözni. Tudta is, mit akarok, és egyre gyorsabb, hevesebb lökésekkel sodort mindkettőnket a csúcs felé. Közben elszakadva ajkaimtól a mellbimbóimat vette a szájába, még nagyobb örömet okozva ezzel nekem.
Néha lelassított, mintha féltene, hogy fájdalmat okoz, talán a baba miatt, de semmi oka nem volt rá, és szerencsére nem is nagyon bírta sokáig.
Heves lökéseivel egyre mélyebbre temetkezett belém, miközben gyönyörünk hangjai töltötték ki a csendet.
A beteljesüléshez értem, amit hangos sikollyal adtam a tudtára, majd pillanatokkal később ő is követett, és egy érzéki csókban egyesültünk.
Kihúzódott belőlem, mellém feküdt, és nedves testemet a mellkasára vonva magához vont. Ránk húztam egy takarót, mialatt éreztem lágy cirógatásait, ahogy ujjai a bőrömön táncolnak.
Egy csókot leheltem ajkaira, majd fejem visszahajtottam mellkasára.
Legszívesebben mindent megköszöntem volna neki. Hogy itt van nekem, hogy szeret, hogy két gyermeket is kaptam, és kapok tőle. Az iménti karjaiban átélt pillanatokat, a gyengédséget, a szerelmet mindent amit tőle kapok.
Sőt, nemcsak neki hanem a sorsnak is köszönettel tartozom, hogy annak idején az utamba sodorta őt.
Az éjszaka hátralevő részében tovább adóztunk a szerelemnek, és a vágynak és életem legszebb perceit, óráit éltem át ismét Rob karjaiban. . . . . . . .
Itt az új fejezet, a 40.-dik :) Szerintem ez lesz amit sokan vártatok, én nem mondok semmit, olvassátok és várom a véleményetek, majd ti megmondjátok milyen. Először is nagyon köszönöm a sok kommentet az előző fejezethez.♥ Már hulla vagyok, de holnap mindenkiére válaszolok. Ismét köszi Csibinek!♥
Ezt a fejlit pedig külön drága Leilámnak ajánlom, amolyan előrehozott szülinapi ajándékként. Szóval Boldog Szülinapot előre is csajszim! ♥ ♥
Jó olvasást nektek, pussz: Liz
40.fejezet
/Rob/
Millió gondolat kavargott a fejemben miközben Kristen a menyasszonyomként mutatkozott be Marknak.
Ahogy meghallottam ezt a kijelentését az állam szinte a földön koppant.
Ő viszont abszolút természetesen viselkedett, mitha tényleg így lenne.
- A mennyasszonya? Ejnye Rob és ezt nem is mondod? Gratulálok nektek, neked Rob egy ilyen csodás nőhöz - mondta nekem Mark, nekem pedig nem volt tenni mint mosolyogni és bólogatni erre.
- Köszönöm. Igen, tényleg szerencsés vagyok - mondtam neki és lopva Kristenre pillantottam, aki engem is egy szédítő mosollyal ajándékozott meg.
Ők elbeszélgettek Markal, aki bemutatta néhány nőnek őt akik szintén segítik az alapítványt, én addig valami alkohol után néztem.
Eszemben sem volt inni, de egy pohár valami erősre most szükségem van.
Mi a fene történik? - kérdeztem közben magamtól és Kristen viselkedésén gondolkoztam amit azóta mutat, hogy nemrég rosszul lett.
Mintha teljesen kicserélték volna. A hozzáállás változott meg velem kapcsolatban. Nemrég LA-ben még veszekedtünk, most pedig minden más.
Elviseli a közelségem, hogy mellette legyek, és vigyázzak rájuk.
Eszembe jutott az elmúlt gy két nap.
Amikor a bevásárlóközpontban voltunk, és engedte, hogy megfogjam a hasát, amikor hazaérve odaadtam neki a babaruhákat, ahogy akkor megölelt, és ha ott csak egy kicsit másképp mozdulunk meg is csókolhattam volna.
De ő engedte volna? Úgy érzem igen. Nemtudom mi változott vele. És ma amikor délután lepihent.
Szinte hihetetlen, hogy ismét ilyen közel engedett magához. Még most is megborzongok ha felidézem a pillanatot, amikor engedte, sőt ő akarta, hogy a karjaimba zárjam és magamhoz húzzam.
Lehet, hogy még sincs minden veszve? Hogy lehet még jó vége ennek?
Félek is ettől, mert mi van ha hiába reménykedek, de most minden erre mutat, hogy még sincs minden veszve.
Azt hiszem most rajtam a sor. Hogy kimutassam neki, hogy fontosak nekem, és szeretem őket, és mindig is fogom. És, hogy soha többet nem teszek hasonló őrültségeket mint amit egyszer részegen, meggondolatlanul Camilleal, vagy amit az utóbbi időben Ninával műveltem.
És azt hiszem nagyrészt ebben anyának is szerepe van.
Hiszen ő volt csak az utóbbi időben azt hiszem az egyetlen józan gondolkodású ember, aki csak azon munkálkodik, vagy inkább mesterkedik, hogy mi ketten ismét egy pár legyünk.
De vajon sikerül e?
Miközben ezen és a továbbiakon gondolkoztam őt kerestem a tömegben. Még mindig Markal beszélgetett.
Ahogy végignéztem rajta, mint mindig a szívem őrült iramban dobogott. Anya nemhiába szedte ki belőlem mit érezek. Már magamnak is régen vallottam ezt be. Nemtudom most miért, talán végre mégis van egy kis fény az alagút végén.
Talán ez a kis idő vele,a fiunkkal és a babánkkal akit várunk egy új esély nekem, amit most nem baltázhatok el. De mi van ha félreértelmezem a jeleket? Ha minden csak a terhessége miatt van, ha csak a hormonok miatt viselkedik most ilyen kedvesen, és enged közel magához?
Újabb kétségek, de ahogy a kérdéseimre ezekre sincs válasz.
Nem is tudtam tovább keresni, ugyanis Kristen megjelent mellettem és leült mellé.
- Nagyon elgondolkoztál - szólalt meg, és még mindig nemtudom mit kellene mondanom az iménti beszólására.
- Csak elbambultam semmi különös - hazudtam neki.
Nem itt akarom ezt megbeszélni vele, de tudom, hogy valamikor most már ezek után muszáj lesz. Tisztában akarok lenni a dolgokkal, hogy akkor most hányadán is állunk. Akármennyire is félek, hogy én látok olyan dolgokat ebbe amik nincsenek, és ebből a mostani szép álomból fel kell ébredjek, mégis tudnom kell, van e akár egy csöppnyi esély, hogy visszakapjam őt.
- Miről beszéltetek Markal? - tereltem el a témát egyenlőre.
- Fantaszikus ember, hogy ennyit segít ezeken a nőkön. Bemutatott párnak, akik neki és az alapítványnak hála tudták megtartani és felnevelni a gyermekeiket. Anyukádtól is nagyon szép, hogy támogatja ezt.
- Én is szeretnék segíteni nekik. Nem baj, hogy meséltem neki rólunk?
- Arról, hogy . . . . .
- Igen.
- Nem. Nincs ezen mit tagadni, és már megváltoztatni sem tudom - mondtam Krisnek, szomorúan visszagondolva erre.
Ő is láthatta rajtam, és közelebb húzódott hozzám. A következő tette váratlanul ért. Ujjaival végigsimított az arcomon és maga felé fordította a lehajtott fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Nem csak a te hibád Rob, de már ne rágódjunk ezen. Vége, elmúlt. Most itt vagy velünk és csak ez a fontos - és miközben kimondta, hogy velünk fogta a kezemet és a hasára húzta.
Hálás vagyok neki ezekért a szavakért.
Főleg most, hogy itt vagyunk sokat gondolok arra, hogy én sem voltam Kristen mellett amikor a fiunk született. Igaz neki nem egyedül kellett végigcsinálnia mert mellette volt Steve, amiért végül is hálás vagyok, de részben az hibám is, hogy ez így alakult.
Ha akkor nem vagyok olyan idióta, és nem mondom azokat amiket Tomnak akkor reggel, talán minden másként lehetett volna. De már késő és értelmetlen is ezen rágódni. Így alakult.
Igaza van Kristennek. Most itt vannak velem, és csak ez számít. Kérdés, hogy meddig.
Ismét azt az imádnivaló csodás mosolyát küldte nekem, amitől férfi létemre én is olvadoztam, de én már nemtudtam mondani semmit, mert Mark vette át a szót.
A szokásos köszönetek és egyebek után megkezdték az árverést. Ilyenkor híres, gazdag emberek és akik megtehetik ajánlanak fel tárgyakat hasonlókat amiket itt elárvereznek és az összegyűlt pénzt az alapítvány kapja.
Anyáék is szoktak minden évben adni valamit az árverésre, és persze idén én sem hagytam ki.
Akkor lepődtem csak meg amikor Kristent említette és hívta fel a szímpadra Mark.
Mivel Kristen mesélt neki magáról és arról vele mi történt a fiunk születésekor ami hasonlít ha csak részben ezeknek a nőknek a sorsához akiken az alapítvány segít, mindenképp beakarta mutatni Kristent. Ő pedig láttam, hogy örömmel teszi, hiszen ő a megtestesült jóság és szeretet.
Mark bemutatta őt, rögtön felém pillantott mindenki amikor a menyasszonyomként mutatta be Krist, és még meg is tapsoltak minket.
- Ha gondolod mondj pár szót magadról, vagy magatokról vagy akár az estével kapcsolatban - mondta Mark Kristennek.
Nem gondoltam, hogy tényleg kiakar állni, de megtette, én pedig amint végighallgattam még büszkébb voltam rá, és még jobban rajongtam ezért a csodás nőért.
- Igaz az én történetem, más mint ezeké a nőké, de van benne némi hasonlóság. Az élet fura játékot űzött velem, és amikor terhes lettem a kisfiammal az édesapja nem volt mellettünk. Mindkettőnk hibája, de ezért is tudom, hiába nem voltam egyedül mégis tudom milyen érzés. Akkor tökéletes ha ő is a nő mellett van. Én csak hálás lehetek a sorsnak, mert már velünk van. Rengeteg minden mentünk át, de a fiunk az aki örökre összefog kötni minket, bár remélem, hogy más is. Ricky már egész nagyfiú, és hamarosan kistestvért kap - mondta Kristen boldog arccal és folytatta - de most már az apukájuk is mellettünk van, és hálás vagyok ezért - mondta végül Kristen, és megtapsolták őt, és gratulációk sokaságát kapta ezután.
- Így van, ezért vagyok itt ma itt. Ha nem is tudunk ilyesmit tenni mindenkiért, megpróbálni segíteni a hasonló helyzetű nőkön, hogy felnevelhessék a gyermekeiket. És köszönjük mi is Kristennek, és Robertnek is aki elhozta ő ma hozzánk, Rob szüleinek akik rendszeresen támogatják az alapítvány. Kristen nektek pedig sok boldogságot, és jó egészséget nektek és a születendő babának. És köszönjük szépen a felajánlásod - mondta Mark - és megmutatott egy csodaszép nyakéket amit Kristen ajánlott fel.
Hitetlenkedve néztem rá, nem is láttam mikor adta oda Marknak.
Ez a meglepetések estéje - gondoltam hirtelen, miközben Kristen visszajött mellém és folytatódott az árverés.
Beszélni ezután nem volt alkalmunk, sőt szinte egész este nem. Valaki mindig elraboltam mellőlem, de végül is minden a lehető legjobban alakult. Az este, és a jótékonykodás is. Rengeteg pénzt sikerült ismét összegyűjteni az alapítványnak, már ezért is megérte eljönni.
Én is elbeszélgettem néhány ismerősével anyáéknak, de azzal akivel szerettem volna nemtudtam.Kristenel. Egész este mindig volt mellette valaki, de meg is tudom érteni, mindenki, vesztemre elég sok férfi is el volt ragadtatva tőle.
Pedig most semmi másra sem vágytam jobban mint, hogy kettesben legyünk és beszélhessünk. Azt hiszem az elmúlt egy két nap, és főleg a ma esti beszéde után, hogy lenne miről. És itt az ideje, hogy én is összeszedjem a bátorságom és megkérdezzem amit szeretnék, vagy éppen én mondjam el. Valamelyikünknek lépnie kell. . . . . . .
/Kristen/
Remélem Rob nem gyanítja, hogy szándékosan nem akrok beszélni vele. Vagyis nem itt. Végre már én magam is sejtem, hogy mit akarok, de nem ez a megfelelő pillanat, hogy megbeszéljük.
Egyébként is azt hiszem az utóbbi napok történéseivel, a ma este miatt is adtam neki épp elég gondolkodnivalót. Szerintem már számára is nyilvánvaló ezek után, hogy most már másképp állok hozzá és a dolgainkhoz is, ezt láthatja az enyhülésemből is.
Már csak meg kell beszélnünk mindent. Van pár dolog amit tisztáznunk kell. És most, hogy már teljesen biztos vagyok a szerelmében, csak reménykedek, hogy tényleg rendbe tudjuk még hozni. És, hogy már semmi, és senki nem áll közénk.
Sikerült egy kicsit meglógnom Marktól, de hála neki és mindenkinek aki itt van ma este nem kis összeget sikerült gyűjtenünk egy nemes cél érdekében, és örülök, hogy ehhez én is hozzájárulhattam.
Sok emlék fűz ahhoz a nyakékhez, de örömmel adtam oda, hiszen jó cél érdekében tettem, és csak ezt számít.
A nyakamban egyébként is csak egy ékszernek van helye.
Nagyon sok embert ismertem meg, főleg olyan nőket, akiket ez az alapítvány támogat, sőt néhányuknak még a gyerekeit is. Sokszor gondoltam az én fiamra, és arra, hogy én milyen szerencsés voltam, hogy Steve mellettünk volt, és most már Rob. Mellettem és a gyerekeink mellett. És ami még boldogabbá tesz, hogy látom rajta, hogy ő is boldog velünk, és alig várja a második baba érkezését.
Az este folyamán azt hiszem ennyi beszéd és minden után szükséget éreztem valami innivalónak. Persze szigorúan csak gyümölcslé. Rob szinte rohant amikor mondtam mit szeretnék és hozta is. Leste minden kívánságom.
A babával még nem voltunk éhesek,de valami kis édességet kívántam. Rob ismét tenni akart az ügy érdekében addig én kimentem a mosdóba.
Azt hiszem utólag visszagondolva rá, ez a mai este fénypontja, amikor végre mindenre fény derül, és olyan dolgokat tudok meg amiket sosem hittem volna.
Bementem az egyik üres fülkébe, és mikor jöttem volna ki valami megakadályozott, így inkább igazán nem szép dolog de fülelni kezdtem.
Két nő hangját hallottam, de nem is ez volt ami megállított, és amit hallottam nem hagyott nyugodni így végighallgattam a beszélgetést.
"- Láttad, hogy Rob is itt van? - kérdezte az egyik nő a másiktól.
- Igen.
- De nem egyedül. Azzal a csajjal, akiről azt mondtad, hogy ő a fia anyja.
- Igen, de úgy látom a tervem nem jött be. Láttad a nőt? És amiket mondott? Megint gyereket vár Robtól a fene essen bele. Pedig úgy tűnt hogy bejött a dolog, és elküldi Robot, így megkaphatom őt. Végre a munka is elengedett és el akartam menni hozzá. Sőt ő jött haza megint. De azt a nőszemélyt is magával hozta, ráadásul most mindenki valami Terézanyának tekinti - mondta a nő nem kevés utálattal a hangjában.
- Azért szép dolog amit tett a csaj, és hogy elmondta vele mi történt - mondta a másik.
- Mi van? Te most az ellenségem vagy?
- Dehogy Camille - mondta, majd minden világos lett.
Rögön megértettem mindent. Mindent amit mondott a nő, akinek már a nevét is tudom, Camille. Őt sose tudnám elfelejteni. Minden miatta történt, vagyis nemcsak miatta, Rob is hibás, de ha nincs ez a nő nem szenvedtünk volna ennyit.
És ez amiket mondott? Még mindig alig vagyok képes felfogni a hallottakat, de tovább hallgatóztam.
- Akkor viselkedj úgy. Azt hiszem megint ki kell találjak valamit. A gondolatát is utálom, hogy ezzel a nővel van Rob. A múltkor bejött a tervem, most is sikerülni fog - mondta Camille.
- Ezek szerint mégsem annyira jött be, hiszen Rob megint vele van. És gyereket várnak Camille. Felejtsd már el őt, nem ér ennyit.
- Ó dehogynem. Én sosem vesztek, magamnak akarom Robot - jelentette ki Camille olyan hangnemben, amitől komolyan félni kezdtem.
- Látod, hogy hiábavaló volt minden. Rob veled volt akkor éjjel, mert összevesztek ezzel a nővel, de te is tudod, hogy olyan részeg volt kiütötte magát, és hogy egy ujjal sem ért hozzád - monda a női hang Camillenak - nekem pedig a tüdőmben akadt a levegő az imént hallottaktól.
Istenem, hát mégis ártatlan. Az egész csak ennek a nőnek a csapdája volt - nyilalt belém a felismerés a hallottak alapján.
- Egyszer bejött, másodjára is sikerülni fog, de ezúttal a csaj nem bocsájt meg neki, majd én gondoskodom róla. Magamnak akarom Robot, és tudod, hogy mindig megkapom amit akarok - mondta teljesen elszántan Camille.
Most az egyszer nem így lesz Camille - mondtam magamban, immár fortyogó dühhel ami tombolt bennem, és legszívesebben kirontottam volna innen, és nem is tudom addig téptem volna a csaj haját amíg az összes haját ki nem húzom, vagy inkább megfolytottam volna.
Ezután a hangok elhaltak és ajtó csapódásából arra következtettem, hogy kimentek. Ekkor jöttem elő én is, de még mindig csak bámultam magam elé és emésztettem a hallottakat.
De csak egyetlen egy mondat visszhangzott a fejemben.
Rob sosem csalt meg engem. Csak ennek a nőnek az áldozatai voltunk.
Komolyan nem értem. Miért nem képes felfogni, hogyha nem kell valakinek? És, hogy képes egyáltalán ilyen ocsmányságokra, csak, hogy megkapja amit akar?
Majd szétvetett a düh, de muszáj volt megnyugodnom. Ez az ami nem hiányzik nekem, az idegeskedés.
Kellett pár perc amíg összeszedtem magam, hogy Rob ne lássa rajtam, majd később megbeszéljük.
Amikor visszamentem hozzá az asztalnál ült, meglepetésemre nem egyedül. Ez volt az a pillanat amikor rajtam volt a sor.
- Itt is vagyok szívem - léptem oda Rob mellé aki az egyik széken ült, és pont úgy, hogy az ölébe tudtam ülni, vele szemben, vagyis inkább mellette a kelleténél is szorosabban ült Camille.
Felvettem a legszebb mosolyom és a képébe villantottam ennek a cafkának.
Kényelmesen elhelyezkedtem Rob ölében, aki nemtudom, hogy sejtette e, hogy miért csinálom ezt, de nem ellenkezett sőt.
Karjait szorosan fonta a derekam köré miközben én még közelebb húzódtam hozzá,majd Camille felé fordultam.
- Gondolom gratulálni jöttél Robnak - mondtam neki.
- Igen. De már mennie is kell - válaszolt helyette Rob.
- Persze - mondta Camille szintén mosolyogva, de én átláttam rajta.Majd felrobbant a méregtől, de én csak rátettem egy lapáttal.
- Tényleg mi nem is ismerjük egymást azt hiszem - fordultam megint Camille felé és Rob bemutatta őt.
- Jó ha tudom ki a barátaid szívem, hogy kiket írjunk a listára - mondtam mire hol rá hol Robra pillantottam, aki ezt már nemtudta nyomon követni.
- Milyen listára?- kérdezte Camille, én pedig mosolyogva a képébe vágtam.
- Az esküvői meghívottak listájára, igaz még nem beszéltük meg a dátumon, de hamarosan, és persze Rob barátainak ott a helye - mondtam és Rob is lefagyott, de a főleg Camille.
Vörös lett a feje,akárcsak a paradicsom. Majd felrobbant, és én csak élveztem a látványt.
Nesze neked - gondoltam magamban, és egy ördögi vigyort villantottam felé.
Robhoz fordultam aki szintén igencsak meglepődött az előbbi kijelentésemtől, ismét. Először a menyasszonyom, most meg már az esküvő.
- Mindenképpen - nyögte ki az iménti kijelentésemre a választ Camille egy műmosollyal majd felállt.
- Remélem összefutunk valamikor még itthon vagy - mondta Robnak egy kihívó mosollyal.
- Nem nagyon érek rá, de meglátjuk - mondta neki Rob, majd Camille elmormolt egy sziasztok-ot és úgy iszkolt el, hogy öröm volt nézni.
Én pedig épphogy nem nevettem fel hangosan. Hihetetlen, nem szoktam ilyen gonosz lenni, de ez annyira jól esett. Megérdemelte. Miatta, és az átkozott hazugsága miatt, hittem azt, hogy Rob megcsal.Sőt ő is, mert elhitette vele ez a nőszemély.
Hálát adtam a sorsnak, hogy kimentem a mosdóba, hiszen ha nem teszem, lehet, hogy soha nemtudom meg az igazat. És hiába döntöttem úgy, hogy adok, adni akarok még egy esélyt Robnak és a kapcsolatunknak, és szerintem mindig valamiféle éket vert volna közénk, a tudat, hogy mi miatt vesztünk össze.
De most már kár ezen gondolkozni. Rob sosem csalt meg, és engem szeret. A többi pedig nem érdekel.
Camille után néztem aki az asztalokig rohant, és egy italos poharat vett a kezébe és rendesen meghúzta. Gondolom nem kicsit lett dühös amiért keresztülhúzom a számításait.
Láttam, miközben az italát issza, hogy felénk tekinget. Nemtudom mi ütött belém, de ma belém bújt a kisördög.
A még mindig kissé lefagyott Rob felé fordultam és arcommal egyre közelebb hajoltam felé.
Láttam a szemében, hogy rákérdezne, hogy mit művelek, de amint belenéztem azokba a csodás szemekbe elvesztem.
Ajkaira hajoltam, és hosszú idő után, vagyis a sziget óta először csókoltam meg. Először gyengéden leheltem egy csókot a szájára, csak a hatás kedvéért, hogy megadjam ennek a nőnek ami jár neki, de amint ajkaink összeértek, már nem érdekelt.
Csakis Rob. Hogy ismét őt csókolhatom, és ahogy az egyik kezét a derekamról a tarkómra helyezte, és csókolni kezdett tudtam, hogy ő is így érez.
Mintha megszűnt volna a világ, és csak mi ketten léteznénk.
Először gyengéden csókolt, minden szerelmét ebbe a csókba sűrítve amit örömmel viszonoztam neki, majd amint megéreztem kutató nyelvét és utat tört a számba, hogy táncba hívja az enyémet, csókunk szenvedélyesebb lett.
Majd elolvadtam a karjaiban, senki sem érdekelt, csak a pillanat.
Nemtudom meddig csókoltunk egymást, de minden megszűnt létezni.
Szinte már illetlenül csókoltunk egymást, ki tudja meddig. Nem kicsit lihegve szakadtunk egy egymástól, miután a forró és mámorító csókunk után Rob egy apró csókkal választotta el ajkát az enyémtől.
Homlokát az enyémnek döntötte,majd a szemembe nézett és megszólalt.
- Mi ez az egész Krisen? - kérdezte kissé szaggatottan és iménti pillanatok után.
- Szerintem mehetnénk. Beszélnünk kellene - mondtam neki.
- Az ránk férne, kicsit sok ez volt ez a ma este, és semmit sem értek - mondta, mire elmosolyodtam.
Hamarosan megérted - gondoltam magamban, majd ha kelletlenül is de felkeltem az öléből.
Camillet már sehol se láttam, de annyira már nem is érdekelt. Főleg Rob csókja után. Nem ér annyit az a nő, hogy foglalkozzunk vele. Csak mi vagyunk a fontosak.
Körül is néztem gyorsan, hogy mennyien nézték vajon végig az iménti kis akciónkat Robbal, de szerencsére mindenki mással volt elfoglalva.
Rob is felállt, kézen fogtam és Mark felé indultunk,hogy elköszönjünk tőle.
- Nagyon örülök, hogy megismertelek Kristen. Remélem találkozunk még, és sok boldogságot és jó egészséget nektek és a babának is - mondta Mark, majd mindketten elköszöntünk tőle és kifelé indultunk.
Rob kissé meglepődött amikor a kijövet a szálloda díszterméből nem a kijárat hanem a lift felé húztam.
Nem kérdezett semmit, de láttam rajta, hogy nehezen bírja ki.
Elővettem a táskámból a kulcsot amit Clairetől kaptam, és a szoba felé mentünk ami a kulcson lévő számhoz tartozott.
Beléptünk és csak ámultam. Fantasztikus ez a szállodába.
Bejjebb mentünk és magunkra csuktam az ajtót.
Volt egy nagyobb nappali rész, ahonnan a háló nyílik.
Letettem a táskám az asztalra és Rob felé fordultam aki lecövekelt az ajtóban.
Tudtam, hogy magyarázatot akar a ma estére. Ezt akartam megadni neki.
- Most már elmondod mi folyik itt? És miért jöttünk ide? - kérdezte miközben közelebb jött.
Leült a kanapéra én pedig mellé.
- Mi ez az egész? Először a menyasszonyom vagy? Utána már az esküvőnk? Mi folyik itt?
- Nem szeretnéd ha így lenne? - kérdeztem vissza.
- Mit?
- Hogy a feleséged legyek - mondtam ki és vártam a válaszát. Már tudom,hogy szeret, és eddig sem kellett volna kételkednem benne, de mégis görcs volt a gyomromban amíg a válaszát vártam.
- Most hülyéskedsz? Te már férjnél vagy Kristen, és sohasem hagyod el őt - mondta Rob keserűen.
- Már nem sokáig. Csak alá kell írjunk a papírokat és kimondják a válást - mondtam el neki az igazat, és csak döbbenetet láttam a szemében.
- Mi? Elváltok? De . . . Steve?
- Ő adta be a válást, és elköltözött.
- Ez. . . . Kristen én . . .
- Szeretsz Rob? Te is, vagy csak én akarom, hogy ismét együtt legyünk? - tettem fel neki a kérdés, majd még közelebb ültem hozzá, és immár egymás felé fordulva ültünk.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Ez az egy amiben sosem kellett volna kételkednek. Az irántad érzett szerelmemben. Bár az én hibám is, hogy nem mutattam ki, de sosem szűntem meg szeretni téged. Mindig is erre vágytam, hogy az én feleségem legyél és most . . . . .
- Most mi?
- Félek Kristen.
- De mitől Rob?
- Miért ez az egész? Steve csak úgy elakar válni? És te? Eddig nem akartál megbocsájtani nekem . . . . Camille miatt - mondta egy kis szünettel. Volt egy olyan sejtésem, hogy emiatt aggódik.
- És mi volt ez az előbb? Azt hittem nekiugrasz ha meglátod.
- Az az álnok nőszemély nem ér annyit. Most mát tudom az igazat, és csak az számít - mondtam Robnak,és szinte szóról szóra megismételtem Camille a mosdóban kihallgatott mondandóját.
Rob is ugyanolyan döbbenten hallgatta akárcsak én, és a reakciója is hasonló volt.
- Ezt nem hiszem el. El kellett volna mondod, nem bájmosolyogni vele, én kapartam volna ki a szemét. Miatta volt minden Kristen, miatta vesztettelek el téged.
- Nem vesztettél el Rob, itt vagyok.
- És szeretsz - jelentette ki, de inkább hangozz ez kérdésnek, mint aki még mindig nem hiszi el, mintha csak egy álom lenne. Az is. Egy valóra vált álom, amikor végre minden helyrejön.
- Igen. Szeretlek. És a feleséged akarok lenni. Te vagy a gyermekeim apja, és a világon titeket imádlak a legjobban - gondoltam rá, a fiunkra és a babánkra - végre mindent megbeszélhetünk,és ha te is akarod, boldogok lehetünk Rob.
- Hogyne akarnám? Mindig is erre vágytam, de . . . . . Alig akarom elhinni, hogy ez igaz. Hogy az eddigi szenvedéseink, és hogy annyit bántottunk egymást egy olyan valaki miatt volt aki átvert minket.
Rob ekkor elém térdelt, és megfogta a kezem.
- Bocsáss meg Kristen - kérte majd egy csókot lehelt a kezemre.
- A sok ostobaságért amit tettem, és mondtam. Esküszöm neked, soha semmi nem történt köztem és Nina között. Képtelen volna rá. Ha volt egy csók is, csak azért, hogy téged idegesítselek, és féltékennyé akartalak tenni. De soha semmi több nem történt. Csak téged szeretlek - vallotta be a szemembe nézve, és tudtam, hogy igazat mond.
- Tudom. És én sem tudtalak volna megcsalni soha. Volt, hogy Stevel-el olyan helyzetben voltunk, hogy közel volt hozzám amikor szomorú voltam, de köztünk sem történt semmi. Egy két csók. De sosem csaltalak meg. Mindvégig csak téged szerettelek. És soha nem voltam más férfival mióta megismertelek és szeretlek.
- Tudom. - állította határozottan Rob, és a szemében is azt láttam, hogy hisz nekem. És én is hittem neki.
Meg kell bíznunk egymásban. Ez csak így működhet.
Ezután mindent elmondtam Robnak. Hogy mi történt Stevel, amikor elmondta, hogy beadta a válást, hogy elment, azt is, hogy miért. Mindent, Tylert, hogy ő sosem volt nekem több mint barát, legalábbis mióta újra találkoztunk, és hogy az egyetlen férfi akit mindig is szerettem az csak ő.
Ő is viszonozta a vallomásaim, és mindent elmondott. Mindent ami Ninával történt. Végre rászántunk magunkat,és mindent megbeszéltünk.
- Szóval tényleg a feleségem lennél? - kérdezte végül Rob.
- Ha elveszel - mosolyogtam rá.
- Ez minden vágyam - válaszolta, és a szemei is ezt tükrözték felém.
Ezután végre megtörtént.
Rob felállt és magával húzott. Kezei a derekamra kulcsolódtak és szorosan magához ölelt, én pedig boldogan simultam az ölelésébe.
- Szeretlek Kristen. Ez életemnél is jobban.
- Én is szeretlek. Örökké - adtam választ a legszebb vallomására amit már hosszú ideje megtagadtunk egymástól, majd arcunk és ajkaink közeledtek egymáshoz, hogy végre egyesülhessenek.
Amikor ez megtörtént földöntúli boldogság töltötte el a szívemet, a mérhetetlen szerelem mellett amit Rob iránt érzek.
Minden szerelmünket belesűrítettük ebbe a csókba.
Kezei eközben a derekamról lassan a ruhám szegélyéhez csúsztak, majd megéreztem magamon édes érintéseit, amitől a már jól ismert szikrák pattogni kezdtek közöttünk. Ujjait a hátamon simítottak végig, miután levette rólam a ruhát, majd a karjaiba kapott és a háló felé vitt. Itt állított talpra, miközben ajkaink egy percre sem váltak el egymástól. Simogatásai forrón égették a bőröm, egyre jobban vágyva rá, hogy végre az övé legyek, végre,ismét szabadon, csak az övé.
Mindketten szinte pillanatok alatt szabadítottunk meg egymást a feleslegessé vált még rajtunk lévő ruhadaraboktól, majd hirtelen ismét eltűnt alólam a talaj. Rob a karjaiba kapott és finoman az ágyra fektetett.
Fölém helyezkedett, és végigsimított a karomon, mire jóleső borzongás futott végig rajtam. Apró csókokkal hintette be a nyakam, majd a szemembe nézett, amelyben hatalmas vággyal teli tűz lobogott. Először nem értettem tétovázásának okát, majd rájöttem, főleg amikor a tekintete hosszan elidőzzön a nyakamon. Vagyis a láncon ami rajta lógott.
- Nem gondoltam, hogy még megvan - mondta Rob a tőle kapott nyakláncra.
- Sosem tudnék megválni tőle. Ha egy ideig nem is hordtam, mindig nagyon vigyáztam rá, és nagyon fontos nekem - mondtam a láncról amit egykor az egyik levele mellé kaptam tőle, mikor azt hitte, hogy végképp a férjem mellett döntök.
- Köszönöm. Hogy itt vagytok nekem. Nagyon szeretlek titeket - mondta, majd a pillantása, és ajkai is a hasamra csúsztak és megpuszilta.
- Iyenkor lehet ilyet? Mármint, hogy mi . . . tudod . . . .
- Persze. Csak terhes vagyok, nem beteg. Nem lesz semmi bajunk. Szóval eszedbe ne jusson, hogy leállj - mondtam neki mosolyogva, mire ő is viszonozta a csábos féloldalas mosolyával.
- Nem is tudnék - mondta,majd visszatért ajkaimhoz, és végtelen gyendégséggel csókolt meg. Sőt végig ilyen volt. Mintha a legtörékenyebb porcelánból lennék úgy bánt velem.
Ezután már szavak helyett a tetteink beszéltek. Kezei a hajamról lejjebb vándoroltak, így elérték a melleimet. Puha ujjai finoman érintették bőrömet, majd csókunkat abbahagyva kezei helyét a szája vette át. Amint nyelve játékát megéreztem a mellbimbóimon, egyre sűrűbben törtek fel a sóhajaim.
Nyelvéve egyre lejjebb haladva csókolta végig testem, és mikor elért az ágyékomhoz, megszabadított az utolsó zavaró ruhadarabtól, a bugyimtól is.
Egy pillanatra abba hagyta, amit csinált, és vágytól perzselő szemekkel nézett végig előtte fekvő meztelen testemen. Pillantásaitól el is pirultam, amit hála a félhomálynak, valószínűleg nem látott.
Míg ő engem mustrált nekem eddig eszembe se jutott a szobában körbepillantani és szagolni, mert valami eleinte furcsa, d csodás illatú gyertyák égtek hangulatosan megvilágítva a szobát.
Gondolom Lizzyék és Claireék műve. Nekik is tartozunk még egy hatalmas köszönömmel a sok segítségért. Nélkülük most nem lennénk itt - gondoltam.
De ez volt az utolsó józan gondolatom, utána Rob teljesen elvette az eszem, és a tetteink.
Felültem és magamra rántottam, hogy egy vérforraló csókban forrjunk össze.
Kezei közben egy pillanatra sem pihentek, cél találva a lábaim közt tüntette el ujjait nőiességem forróságában. Amint megéreztem magamban, belenyögtem a csókunkba. Egyre hevesebben mozgatta őket bennem finoman, majd egymás ajkaitól elválva egyre hangosabb nyögések szakadtak fel belőlem.
A mámor csodás tengerében úsztam, és szinte leírhatatlan volt ismét ezeket a mennyie gyönyöröket érezni.
Mindennél jobban élvezhettem édes kínzását, mikor ujjai helyét a nyelve vette át. Abban a pillanatban, mikor mélyebbre fúrta nyelvét nőiességemben, éreztem, hogy menten a csúcsra jutok. Ez nem is váratott sokáig magára, hatalmas robbanással adta tudtomra testem, hogy beléptem a mennyek kapuján. Rob az ajkaimhoz hajolt egy édes csók reményében, amit meg is adtam neki.
Szerettem volna viszonozni a nekem nyújtott örömöket, ezért hanyatt döntöttem és a kezembe vettem merev férfiasságát. Végigsimítottam rajta, mire egy halk sóhaj hagyta el a száját. Először a kezeimmel kényeztettem kőkemény vágyát, majd nyelvemet is bevetve juttattam egyre közelebb az általam már átélt csúcsok felé.
Robnál ekkor szakadt el az a bizonyos cérna. Maga alá gyűrt, széttárt lábaim közé feküdt. Már én is csak arra vágytam, hogy végre az övé legyek.
Hogy ismét testestül, lelkestül egyé válljunk.
Óvatosan rám feküdt, égető csókokkal halmozta el a nyakam, miközben belém hatolt.
Ahogy megéreztem magamba csusszanni férfiasságát, nem bírtam ki, egy hangos sikoly hagyta el a számat. ekkor rám kapta a tekintetét, de megmozdítottam a csípőm, jelezve, hogy minden rendben, így biztatva a folytatásra.
De nem mozdult.
Láttam rajta, és tudtam, hogy miért. Kiakarta élvezni a pillanatot. Akárcsak én. Az újraegyesülés pillanatát.
- Szeretlek - suttogtuk el egymásnak vallomásaink egy csókkal pecsételve meg, majd kínzóan lassan kezdett el mozogni bennem, miközben érzéki csókok sokaságával halmoztunk el egymást.
Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva próbáltam gyorsabb tempóra ösztönözni. Tudta is, mit akarok, és egyre gyorsabb, hevesebb lökésekkel sodort mindkettőnket a csúcs felé. Közben elszakadva ajkaimtól a mellbimbóimat vette a szájába, még nagyobb örömet okozva ezzel nekem.
Néha lelassított, mintha féltene, hogy fájdalmat okoz, talán a baba miatt, de semmi oka nem volt rá, és szerencsére nem is nagyon bírta sokáig.
Heves lökéseivel egyre mélyebbre temetkezett belém, miközben gyönyörünk hangjai töltötték ki a csendet.
A beteljesüléshez értem, amit hangos sikollyal adtam a tudtára, majd pillanatokkal később ő is követett, és egy érzéki csókban egyesültünk.
Kihúzódott belőlem, mellém feküdt, és nedves testemet a mellkasára vonva magához vont. Ránk húztam egy takarót, mialatt éreztem lágy cirógatásait, ahogy ujjai a bőrömön táncolnak.
Egy csókot leheltem ajkaira, majd fejem visszahajtottam mellkasára.
Legszívesebben mindent megköszöntem volna neki. Hogy itt van nekem, hogy szeret, hogy két gyermeket is kaptam, és kapok tőle. Az iménti karjaiban átélt pillanatokat, a gyengédséget, a szerelmet mindent amit tőle kapok.
Sőt, nemcsak neki hanem a sorsnak is köszönettel tartozom, hogy annak idején az utamba sodorta őt.
Az éjszaka hátralevő részében tovább adóztunk a szerelemnek, és a vágynak és életem legszebb perceit, óráit éltem át ismét Rob karjaiban. . . . . . . .
2012. január 18., szerda
Frissről!
Friss holnap!
Sziasztok! Mint a cím is mutatja holnap lesz friss.
Megint, halasztódik sajnálom. Most már többet tényleg nem mondok soha semmit, ha lesz friss akkor látni fogjátok, vagy max csak akkor ha már megvan és kész. Szóval ne legyen több mikor lesz friss.
Nem a ti hibátok, és el se hiszitek mennyire örülök, hogy látom még így is ennyien várjátok és szeretitek, ez mindennél többet jelent nekem.
Ilyenkor meg szarul érzem magam, hogy ígértem és mégsem tudom hozni. Reggel 4 kor keltem melózni utána orvoshoz anyuval, fél 7 hajnali 4 óta most értem haza.
Mindegy nem dumálok annyit, sajnálom. Jobb lenne ha sűrűbben tudnék írni, de akármennyire is imádom munka meg minden más mellett csak ennyire futja. Sajnos sokszor közbejön valami, többek között a családom :D
Szóval most már friss akkor ha tuti biztos h megvan, addig nem is mondok semmit, sajnos ez van, lehet utálni. A holnapit biztosra mondom mert már el van kezdve, de befejezni ma már se erőm se agyam nincs :D ez pedig lehet hogy sejtitek folyton fejli lesz, és nem akarom összecsapni. Ennyi lenne csak, köszönöm aki megérti, aki nem ez van. És köszönöm mindenkinek, főleg a sok sok komit, holnap a frissel azokra is válaszolok. Ti vagytok a legjobbak, köszönöm!
Sziasztok! Mint a cím is mutatja holnap lesz friss.
Megint, halasztódik sajnálom. Most már többet tényleg nem mondok soha semmit, ha lesz friss akkor látni fogjátok, vagy max csak akkor ha már megvan és kész. Szóval ne legyen több mikor lesz friss.
Nem a ti hibátok, és el se hiszitek mennyire örülök, hogy látom még így is ennyien várjátok és szeretitek, ez mindennél többet jelent nekem.
Ilyenkor meg szarul érzem magam, hogy ígértem és mégsem tudom hozni. Reggel 4 kor keltem melózni utána orvoshoz anyuval, fél 7 hajnali 4 óta most értem haza.
Mindegy nem dumálok annyit, sajnálom. Jobb lenne ha sűrűbben tudnék írni, de akármennyire is imádom munka meg minden más mellett csak ennyire futja. Sajnos sokszor közbejön valami, többek között a családom :D
Szóval most már friss akkor ha tuti biztos h megvan, addig nem is mondok semmit, sajnos ez van, lehet utálni. A holnapit biztosra mondom mert már el van kezdve, de befejezni ma már se erőm se agyam nincs :D ez pedig lehet hogy sejtitek folyton fejli lesz, és nem akarom összecsapni. Ennyi lenne csak, köszönöm aki megérti, aki nem ez van. És köszönöm mindenkinek, főleg a sok sok komit, holnap a frissel azokra is válaszolok. Ti vagytok a legjobbak, köszönöm!
2012. január 16., hétfő
Rob és Lizzy
Sziasztok!
Akit esetleg érdekel felkerült az új fejezet Robhoz és Lizzyhez :)
http://ujesely-a-boldogsagra.blogspot.com/2012/01/7-jelszo-kiss-me.html
Akit esetleg érdekel felkerült az új fejezet Robhoz és Lizzyhez :)
http://ujesely-a-boldogsagra.blogspot.com/2012/01/7-jelszo-kiss-me.html
2012. január 15., vasárnap
Novella
Sziasztok!
Felkerült a Buliból a házasságig novella új része akit érdekel katt:
Itt pedig ha meló után nem lesz semmi dolgom, remélem akkor friss holnap, de mondom nem 100%, legkésőbb kedden, de igyekszek holnapra.
Addig nagyon köszönöm az eddigi sok komit, imádlak titeket! ♥
A cseréket pedig rögtön kirakom, és amint lesz időm benézek és olvasok mindenkit!
Felkerült a Buliból a házasságig novella új része akit érdekel katt:
Itt pedig ha meló után nem lesz semmi dolgom, remélem akkor friss holnap, de mondom nem 100%, legkésőbb kedden, de igyekszek holnapra.
Addig nagyon köszönöm az eddigi sok komit, imádlak titeket! ♥
A cseréket pedig rögtön kirakom, és amint lesz időm benézek és olvasok mindenkit!
2012. január 10., kedd
39.fejezet
Sziasztok! Hát eredetileg ma nem is erre terveztem,sőt valamikor csak hétvége körül, szóval úgy nézzétek :D de megírtam végül ezt. Hát lehet lassan örömködni, vagy nem :D majd meglátjátok, de tudjátok, ahogy a mondás is tartja: "Minden csoda három napig tart" :D na de ne szaladjunk annyira előre, egyelőre olvassátok ezt, köszönöm szépen azoknak akik az előzőhöz írtak véleményt,nagyon sokat jelent nekem, és eszméletlenül örülök, hogy ennyire tetszik nektek, és köszönöm, hogy itt vagytok (L) remélem jön ide is néhány, ha ennyire várjátok :) Jó olvasást, és köszi ismét Csibinek! (L) Pussz nektek: Liz
39. fejezet
/Rob/
Apa időközben leszakadt tőlünk, akart venni valami apróságot anyának., így Ricky- vel és Tommal, aki időközben futott be, mentünk a gyerekboltba.
A fiam odáig volt minden játékért, és meg is kapta, amiket kinézett magának. Jó ideig elvoltunk, de boldog voltam. Minden percben, amit a fiammal tölthetek.
Mielőtt a lányok keresésére indultunk volna, Tommal kivittük a kocsiba Ricky játékait, hogy ne kelljen végigcipelni a bevásárlóközponton.
Ahogy kerestük a lányokat, nem tudom miért, rossz érzésem támadt. Rögtön Kristen miatt kezdtem aggódni.
De amint megláttam, tudtam, hogy nincs rá szükség. Ricky a karomban volt, az egyik kezemmel fogtam, a másik kezem pedig ökölbe szorult a látványtól.
Egy kávézóban ücsörgött Kristen, ezzel nem is lett volna baj. Csak azzal, hogy kivel. Anyát és Lizzyéket nem is láttam vele. Persze rögtön lerázták őket, hogy turbékolhassanak Tyler- rel.
A dühöm egyre csak nőtt.
- Nyugi haver, csak beszélgetnek! - mondta Tom.
- Csak? Persze, és szerinted, hogy került ide ez az alak? Biztos nem véletlenül bukkant fel.
- Nem tudhatod, ne kezd megint. Biztos van rá magyarázat.
- Lehet, de arra én nem vagyok kíváncsi! - mondtam Tomnak, és elindultunk visszafelé, arra amerről jöttünk.
- Most hová mész?
- Volt itt egy játszóház ami tetszett Rickynek. Inkább vele megyek el oda, semmi kedvem ezt nézegetni. Addig kerítsd elő Lizzyéket, majd jöttök, ha mehetünk - mondtam neki és el is jöttünk onnan.
Az biztos ha ott maradok, nem bírom ki jelenet nélkül, és semmi kedvem nem volt most ehhez. Nem fogom kimutatni, hogy még mindig érdekel. Minek? Épp, hogy elfordulok megjelenik valamelyik pasija. Legközelebb meg Steve bukkan fel - mérgelődtem magamban, inkább a fiamra figyeltem, ő majd eltereli a gondolataim.
/Tom/
Komolyan nem értem ezeket, már az agyamra mennek a hülyeségeikkel. De itt az ideje, hogy valaki végre helyrerakja a dolgokat. Ha ezek ketten nem képesek rá, megteszem én. - mondtam határozottan magamban, és megindultam Kristenék felé.
Amint észrevett szinte felugrott a székből. Láttam a szemein, hogy megijedt, és hogy Robot kereste a tekintetével. A srác is felállt mellőle.
- Már nincs itt. Épp eleget látott - mondtam Kristennek Robra gondolva.
- Hihetetlen, hogy mindig velem történik ez. Gondolom most megint mindent félreért - mondta Kristen.
- Van oka rá? - kérdeztem tőle. - Akkora véletlenek nincsenek, hogy a volt pasid pont itt bukkan fel, Kristen - mondtam neki, lehet, hogy nem túl kedvesen, de ez már nekem is furcsa volt.
- Pedig van. Tyler szülei itt élnek. Ahogy nekünk, neki is forgatási szünet van, és hazajött hozzájuk. Annyit talán még kinézel belőlem, hogy nem Rob szeme láttára csalnám meg. Sőt, én még a háta mögött se - célozta ezt nekem, vagy inkább Robnak, ha itt lett volna.
- Egyébként mi ütött beléd, Tom? - kérdezte Kristen az iméntiek miatt.
- Csak már nekem lett elegem belőletek. Komolyan, mint két bolond, már gáz, amit műveltek. Az az idióta szeret téged, és te is őt, nem tudom mi a fenének kell bonyolítani. Te mit akarsz tőle, haver? Nem kell több bonyodalom, hagyd békén Kristent! - mondtam ennek a Tylernek.
- Semmit nem akarok tőle. Csak barátok vagyunk. A barátod is felfoghatná, és neki kellene itt lennie, nem neked, ha tényleg annyira szereti Kristent.
- Akkor tartsd magad ehhez. És ne aggódj Rob miatt, agyon vágom most már őt is, ha nem jön meg esze. Végre helyre jönnének a dolgaik, már mindenki ezen dolgozik, ne vágd tönkre. - mondtam a fickónak. Ezzel a csak barátok dumával nem éppen győzött meg. Elég ránézni, és tudni, hogy Rob nem hiába idegbeteg, ha ezzel a pasival látja Krist. Lerí róla, hogy odáig van még mindig Kristenért, ha előtte tagadja is ezt.
- Most már állítsd le magad, Tom! Mi a fene ütött beléd is?
- Amit mondtam. Jobban tennéd, ha megkeresnéd Robot és a fiad. Egyébként is pihenned kellene, szóval megkeresem Lizzyéket és megyünk, ne feledd mit mondott az orvos!
- Milyen orvos? - kérdezte Tyler.
- Kristen rosszul volt tegnap, és pihennie kellene.
A hapsi rögtön aggódni kezdett volna, de Kristen leállította. Már kezd elegem lenni ebből a cirkuszból.
- Semmi baj, minden rendben, a fiúk csak túlaggódnak mindent. De tényleg jobb ha megyek, nem akarok még több gondot Robbal, inkább már tisztázni akarom őket - mondta Kristen Tylernek.
Na végre - mondtam magamnak egy nagy sóhajjal.
- Megértem, remélem sikerül. Örültem, hogy láttalak - hajolt közelebb a pasi Kristenhez, mire én szorosan mellé léptem.
- Mehetünk, Kris? - kérdeztem tőle, mire a pasi vette a lapot.
Egy lépést se öregem - gondoltam magamban miközben nagy nehezen visszatartottam a vigyorom.
- LA -ben találkozunk, vigyázz magadra Kris! - mondta a pasi és már itt sem volt.
- Na végre! - mondtam ezt ki hangosan, mire Kristől egy kevésbé szép pillantást kaptam.
- Mi van veled? A testőröm lettél?
- Szerintem pont jó voltam. Jobb, ha tudja a pasi hol a helye, és hogy esélye sincs.
- Csak barátok vagyunk Tom, ne kezd te is, mint Rob.
- Lehet, hogy te csak az, de a srácról ordít, hogy még mindig odáig van érted.
- Inkább hagyjuk, jó? Hol van Rob? Nagyon mérges?
- Hát eléggé kiakadt, amikor meglátott vele. Inkább elment Rickyvel valahová, nem akarta ezt végignézni. Komolyan ez már kicseszés. Mindig jön valami, vagy valaki, aki belerondít a dologba, mikor már valahogy alakulna.
- Erről én nem tehetek. Véletlenül botlottam bele.
- Én elhiszem.
- De ő nem, ugye? - kérdezte Kristen, de erre nem akartam válaszolni, talán pont ez volt a rossz.
- Sejtettem. - mondta Kristen.
- Megkeresem a lányokat, és utánad megyünk, oké?
- Jó, csak most már ne akadj bele senkibe. - kértem tőle.
- Még valami ruhát nézünk estére, de sietünk és mehetünk. Addig figyelj rá! - gondolt Robra.
Már épp indultam volna el, amikor utánam szólt Kristen, miközben az egyik közeli padra leült. Rögtön megijedtem, hogy rosszul van, de megnyugtatott, hogy nem erről van szó.
A következő mondatára pedig még a levegő is megakadt bennem, és csak tátogtam mire felfogtam mit is mondott.
- Elválok Tom! - mondta Kristen, de erre hirtelen nem tudtam mit mondani.
- Őt akarom. Szeretném, ha működne. Tegnap mikor megjöttünk még fogalmam sem volt mit akarok. De láttam, hogy aggódott értünk, ahogy gondoskodott rólam. Éreztem, az éjjel, amikor a karjaiban aludtam. Még mindig szeretem őt Tom - mondta a végét már könnyezve Kristen.
Engem teljesen ledöbbentett ezzel a vallomással.
Az a baj, hogy reagálni sem tudtam erre, mert meghallottuk Rob hangját.
- Mi történt? Rosszul vagy? - záporoztak belőle a kérdések, miközben szinte rohant felénk Rickyvel.
Ekkor látta meg, hogy Kristennek könnyes a szeme.
- Mit csináltál vele? - förmedt rám Rob. Válaszolni sem volt időm, Kristen megelőzött.
- Semmit nem csinált. Csak beszélgettünk - mondta Robnak.
- Persze, és azért sírsz.
- Ahhoz semmi közöd. Inkább azon gondolkozz, hogy lassan Tommal jobban meg tudom beszélgetni a Mi - hangsúlyozta ki ezt a kis szót - gondjainkat, mint veled Rob. Lehet, hogy inkább hozzád kéne mennem - fordult felém Kris, ekkor már tudtam, hogy ezt direkt vágta Robhoz.
- Ó, bármikor állok szolgálatára hölgyem! - mondtam kezet csókolva Krisnek, Rob pedig már majd felrobbant mérgében.
- Ahogy gondolod, csak előtte azért válj el! - mondta Kristennek Rob.
Erre Kristen rögtön ijedten nézett rám. Volt egy olyan sejtésem azért, hogy hallgassak arról, amit mondott.
Most gondoltam csak igazán végig. Kristen végre elválik. Rob is pont a legjobbkor jelent meg, pont mielőtt Kristen mindent elmondott volna - mérgelődtem magamba, de mindegy legalább most már tényleg van remény, hogy minden helyre jöjjön köztük. Éppen ideje már. Lassan többet foglalkozok ezekkel, mint a saját ügyeimmel.
Rögtön eszembe is jutott Lizzy, aki végszóra jelent meg.
- Végre befutottál - lépett oda mellém.
- Ó, már jó ideje édes, ha tudnád mikről maradtatok le - kacsintottam rá. - Bár inkább jobb, ha nem tudod - mondtam neki, és Claire- ék is rögtön furcsán néztek ránk.
- Jól vagy kicsim? - fordult Krishez.
- Persze - felelte ő, egy szerintem magára erőltetett mosollyal, miközben átvette a fiát Robtól, aki rögtön egy puszit is nyomott az anyukája arcára.
- Nem vagy fáradt, vagy éhes? - kérdezte tőle Claire.
- Csak egy kicsit, valami édességet ennék - mondta egy kis szégyenlős mosollyal Kris.
- Rob tudja hol van itt egy helyes kis cukrászda, elmentek eszel valamit kicsim, utána jöttök utánunk. Találtunk neked egy szép ruhát, csak fel kell próbálnod, meg egyáltalán, hogy tetszik- e - mondta Claire.
- Rendben - egyezett bele Kris, de ahogy láttam, annak már kevésbé örült, hogy Claire ismét kettesben zavarta el Robbal.
- Na gyere ide nagyfiú, amíg apádék elmennek megetetni a kívánós kistesód - mondtam neki, és elvettem Kristől Rickyt.
Egy szót sem szóltak egymáshoz, úgy mentek egymás mellett.
- Mi történt? - kérdezte utána rögtön Lizzy.
- Ne legyél olyan kíváncsi édes - mondtam Lizzynek, mire láttam, hogy bevágta a durcát. Ezen én csak jót mosolyogtam, majd este kiengesztelem - gondoltam magamban, ne csak Robéknak legyen remélhetőleg egy jó estéjük . . . . .
/Kristen/
Egy szót sem szóltunk egymáshoz végig. Tomnak hálás voltam amiért nem mondta el Robnak, hogy elválok. Majd, ha eljön az ideje megtudja.
Belém pedig nem tudom mi ütött, hogy minden csak így kibukott belőlem, és pont Tom előtt. De azért ő sem volt semmi, amit levágott Tylerel. Szegény szerintem ezután a közelembe se mer jönni.
De most talán jobb is. Nem akarok több félreértést. Ha félek is, de legalább többé- kevésbé tudom, hogy mit akarok.
Végre boldog lenni, a gyerekeimet boldog családban nevelni.
Mégis a félelem még mindig ott lapult bennem. Mert mi van, ha Rob nem akarja, vagy már nem? Vagy, ha állandóan akad valami ilyesmi félreértés és mindig balhé lenne a vége? Már nem lenne erőm ezekhez. Kijutott ebből épp elég mostanság.
Ezt a pár hónapot ,ami hátra van a szülésig, főleg a baba miatt, nyugalomban akarom tölteni.
Este kiderül. Akkor meglátjuk mi lesz - gondoltam magamban, és ekkor Robra sandítottam, aki mellettem ült.
- Jobb most már? - kérdezte miután megettem a sütimet, ami szerintem a babának is ízlett.
A legjobban a következő tette lepett meg. A kabát mögöttem volt a széken, így nyugodtan hozzáfért a hasamhoz. A felsőmön keresztül rásimította a kezét a pocakomra, és simogatta.
Egymás szemébe néztünk, és mintha minden megszűnt volna, csak mi ketten, vagyis hárman voltunk és a csodás pillanat.
Nem tudom meddig tartott, de ekkor azt kívántam, bárcsak sose érne véget.
- Megkeressük a többieket? - kérdezte nem tudom mennyi idővel később Rob és láttam rajta, hogy kissé kelletlenül, de elvette a kezét a pocakomról.
- Persze - mondtam neki, Rob fizetett és a többiek után mentünk. Én sejtettem hol találjuk őket, de Rob egyszer csak hirtelen megállt.
- Menj előre rögtön megyek én is - mondta egy szexi mosolyával pont, mint régen. Ebben a pillanatban úgy is éreztem. Hogy minden olyan, mint régen. Csak ezúttal már nem kell titkolnunk a szerelmünket. Persze Rob ezt még nem tudja.
- Oké - mondtam neki és mindketten másfelé mentünk.
Rá is akadtam pont ott a többiekre, ahol sejtettem.
Ekkora már Richard is itt volt.
- Rob?
- Nem tudom, azt mondta mindjárt jön - válaszoltam és Lizzy rögtön átvette az irányítást.
- Oké, itt a ruha Kris - mutatta fel azt a darabot Lizzy, amit kinéztek nekem.
Mi tagadás a lányoknak tényleg csodás az ízlése.
- Ez mesés.
- Hát még te, milyen mesés leszel benne - mondta Claire, és máris a próbafülke felé toltak.
- Gyorsan, amíg Rob ide nem ér, ő majd csak este láthatja - mondta Vic.
Ellenkezni sem tudtam, de nem is akartam. Annyi idő után végre kezdtem meglátni a fényt az alagút végén, és reménykedni, hogy talán mégis lehet jó vége a dolognak.
Felvettem a ruhát és kiléptem a többiek elé, de csak a tátott szájakkal találtam szembe magam.
- Hűű ez tényleg oltári - kacsintott rám Tom. Robnak annyi, ha meglát ebben - tette hozzá.
- Ez igaz, az öcsém odáig lesz. Még ennél is jobban - mondta Lizzy.
Én igaz még mindig féltem kicsit, de igyekeztem nem gondolni erre.
- Gyönyörű vagy kislányom - lépett oda mellém Richard, és ez volt az a pillanat, amikor nem sok kellett, hogy elsírjam magam.
Kislányom. Hihetetlen, hogy nem is a családom, nem olyan régen még nem is ismertem őket, és annyi minden történt Robbal és velem, és mégis a családjuk tagjának tekintenek, és szeretnek.
Azt hiszem Claire ezt láthatta rajtam, amikor megszólalt.
- Te is hozzánk tartozol kicsim. Olyan, mintha a lányunk lennél.
- Ez így van. A fiam fantasztikusabb nőt nem is találhatott volna - mondta Richard és megölelt, és én büszkén öleltem vissza, hogy ilyen fantasztikus és szeretetre méltó emberek vesznek körül. És bármi is történik, ők a családom.
- Köszönöm - nyögtem ki nehezen a könnyeim közepette, majd megöleltek a lányok, Lizzy és Vic is.
- Nagyon szeretlek titeket - mondtam nekik egy boldog mosollyal az arcomon.
- Na elég a sírásból, Robra megint a frászt hozzuk, ha beállít - mondta Tom, és pont időben, mert távolról közeledni láttuk Robot.
Lizzy rögtön visszazavart a fülkébe, nehogy az öccse meglásson. Claire elément, amíg én visszaöltöztem.
Kifizettük a ruhát, a lányok még cipőt akartak nézni hozzá, addig Rob megfogta a fiunkat és a kocsihoz mentek. A fiúk már megunták a vásárlást, így mi is gyorsan letudtuk a cipőt.
- Ricky is biztos éhes már, ebédelünk, utána pihentek egy kicsit - mondta Claire.
Annak tényleg örültem volna, ledőlni egy kicsit, és a délutáni szunyókálás lassan aktuális lesz Rickynek is, aki már most kezd elszenderedni az apja karjaiban, miközben Richard hazafelé vezet.
Amint megérkeztünk, Tom is elköszönt.
- Azért ne örüljetek annyira. Este jövök, a belépőtöket ki nem hagynám - mondta Tom, és ők félrevonultak Lizzyvel, mi pedig a ház felé mentünk.
Rob visszament a kocsihoz, én pedig utána fordultam és láttam, hogy valami táskát vesz ki, de nagyon dugdosta, így nem láttam mi van benne.
Furcsának találtam, de nem kérdeztem rá. Ha akarja, elmondja.
Claire rögtön a konyhába ment, valami ebédet készíteni. Rob felvitte a szobájába Rickyt, aki nem bírta ki és elaludt.
Lizzy és Vic felvitték a vásárolt cuccokat, addig én Claire után mentem segíteni neki.
- Menj, pihenj le addig te is, kicsim.
- Szívesen segítek, utána még lesz időnk pihenni estig - mondtam neki, így engedte, hogy segítsek.
Valami finomat és gyorsat ütöttünk össze, és asztalhoz parancsoltunk mindenkit. Ebéd után átmentünk a nappaliba.
- És mit rejtegetsz abban a táskában öcsi? - kérdezett rá Vic a sarokban lapuló tasakra.
Erre én is kíváncsi voltam, de örülök, hogy inkább Vic kérdezett rá.
Claire sokat sejtetően mosolygott rám, lehet ő sejti mi is lapul benne.
- Csak nem nekünk vettél valamit? - próbálkozott Lizzy.
Rob ekkor állt fel és a tasakért nyúlt. Akkor lepődtem meg, amikor felém sétált. A kanapén ültem, amikor letérdelt elém.
- Ez a tiétek - nyújtotta oda nekem Rob, és közben ismét az az édes mosoly játszott az ajkain, amitől mindig elolvadtam.
Meglepetten néztem rá, de elvettem tőle a táskát, és amint belelestem még a szavam is elállt. Akárcsak a csajoké, és a nagyszülőké, amikor elővettem a tasakból a csöpp, tündéri kis babaruhákat, és egy pár aprócska kis kötött cipőt.
- Istenem, Rob . . . . .
- Mikor a fiunk született, nem volt alkalmam ilyesmire - mondta Rob - de most szeretnék végig mellettetek lenni.
- Ezek gyönyörűek. Köszönöm! - mondtam neki, és hirtelen megöleltem őt.
Egyszerűen reflexből jött, nem is gondolkoztam csak cselekedtem, a következő pillanatban pedig már a karjaiban voltam.
Szorosan magához ölelt, és hosszú idő után most először éreztem azt, hogy itthon vagyok. Ott, ahol lennem kell.
Amilyen szorosan csak tudtam, hozzábújtam, és ő sem volt rest minél szorosabban a karjaiba zárni, aminek hála a régen érzett Rob illatot ismét magamba szívhattam.
Megszűnt a világ és csak mi voltunk.
Amikor el akartunk húzódni egymástól, az arcunk közelebb volt egymáshoz mint gondoltunk volna. Mélyen egymás szemébe néztünk. Ha csak pár milliméternyit hajolok közelebb meg is tudom csókolni - gondoltam erre a csábító dologra, de végül elvetettem.
- Köszönöm - mondtam neki ismét, miután elszakadtunk egymástól, de szinte fázni kezdtem az ölelése nélkül.
- Örülök, hogy tetszenek - mondta mosolyogva.
- Felkísérlek, hogy lepihenhess egy kicsit - állt fel Rob, és felém nyújtotta a kezét.
Gondolkozás nélkül nyúltam a kezéért, és kulcsoltam az össze az ujjainkat.
Hihetetlen, de itt mindig annyira más minden. Főleg Ő. Újra a kedves, szeretnivaló Rob, aki minden figyelmét nekünk szenteli. Ez az énje az, amitől annak idején is elgyengültem. Mégis egy aprócska félsz ott van bennem, hogy mi lesz ha elmegyünk innen, és ezek a szép és boldog percek tovaszállnak. Ha újra olyan lesz, mint volt. Hiszen én még mindig nem lehetek biztos benne, hogy neki nincs senkije.
Nina, vagy éppen ez a Camille.
Elég Kristen, ne gondolj most erre. Mindent tisztázunk és meglátjuk. Ha tényleg annyira szeret, akkor ő is elrendezi az ilyen ügyeit.
Robbal felértünk a szobánkba, előtte ránéztünk a fiunkra is. Átöltöztem valami kényelmesebb ruhába és lefeküdtem. Rob mint egy kisgyereket takargatott be, és leült mellém az ágyra.
- Te nem fekszel le? - kérdeztem tőle, mire zavartan pillantott a mögém lévő üres ágyrészre.
Rögtön a tegnap éjszaka jutott eszembe, amikor a karjaiban aludtam. A pillantásából ítélve nemcsak nekem.
Tudtam, éreztem, hogy ő nem mer lépni, nem tudta meddig engedem elmenni, így rajtam volt a sor.
Felemeltem magam mögött a takarót, jelezve, hogy feküdjön mellém.
Lefeküdt mögém, de nem mert közelebb jönni. Mikor engem akart betakarni megfogtam a kezét, és előre vontam a hasamhoz, hogy ezáltal közelebb húzódjak hozzá. Ezután ő sem tétlenkedett tovább.
Szorosan magához vont és átölelt. Egy jóleső sóhaj szakadt fel mindkettőnk torkából, és boldogan csuktam le a szemem, az Ő ölelő karjaiban.
Amikor felébredtem már sötét volt odakint. Rögtön megijedtem, hogy elaludtam. Ekkor nyitott be Rob, aki időközben felkelt mellőlem.
- Ne haragudj, csak Ricky is felkelt és éhes volt. Én akartam megetetni - lépett Rob karjain a kisfiunkkal.
Ezért semmiképp se haragudtam volna rá.
Lefeküdtek mellém Rickyvel, és épp, hogy játszani kezdtünk volna vele, Lizzy rontotta el a pillanatot.
- Bocsi, de lassan itt az ideje készülni. Rob téged anya vár a szobájukban az öltönyöddel, Vic pedig rögtön hozza a te ruhád - nézett rám Lizzy.
- Addig pedig majd én szórakoztatom az unokám - jött be Richard és elvitte Rickyt.
Rob kelletlenül ment a kapott parancs után, engem pedig rabul ejtettek a nővérei.
Megcsinálták a hajam, a sminkem, akár egy próbababa. Nem tudom meddig ügyködtek rajtam, míg végül a ruhát adták rám.
Utána az egész alakos tükör elé álltam és végignéztem magamon.
Lizzyék hoztak egy szép nyakláncot is a ruhához, de ez ügyben nem engedtem. Csak egy valaminek volt helye a nyakamban. Egy nem akármilyen ékszernek.
- Fantasztikusan nézel ki - néztek végig rajtam a csajok.
- Anya mondta, ha kész vagyunk menj át hozzá - mondta Lizzy és rögtön el is iszkoltak. Először nem értettem semmit, de úgy tettem ahogy kértek.
Claire- ék szobája felé mentem, ahol félig meddig nyitva volt az ajtó, és Rob és Claire hangja szűrődött ki. Rögtön megértettem miért vagyok itt.
"Szereted őt fiam? - tette fel a legfontosabb kérdést Claire, még ezek után is féltem a válaszától.
Claire pont úgy áll, hogy látta, amint én az ajtóban leskelődök, persze nem véletlenül.
A gyomrom görcsbe rándult, míg Rob válaszát vártam, míg ki nem mondta.
- Persze, hogy szeretem. Ő a gyermekeim anyja - mondta Rob, és a szívem kezdett összeszorulni.
Szeret, de csak mint a gyerekei anyját. Éreztem, hogy a szívem talán összeforrtnak hitt darabjai újra megrepedtek, de tovább hallgattam.
- Ő az életem anya. Mindennél jobban szeretem. És nem csak a kicsik miatt, bár kétség sem fér hozzá, hogy velük a legszebb dolgot adta nekem, de imádom őt anya. Teljes szívemből szeretem. - folytatta Rob a vallomását, én pedig úgy éreztem menten elájulok.
Szeret. Istenem, szeret engem - ismételgettem magamban, miközben úgy éreztem a szívem ki tudna ugrani a helyéről.
- Soha egyetlen más nő sem érdekelt mióta ismerem. Tudom, hogy egy idióta vagyok Camille miatt, de nem is vagyok biztos benne, hogy történt valami vele. Lehet, hogy csak ő állítja, nem tudom. De Ninához hozzá se értem. Képtelen voltam rá, csak Kristent akartam idegesíteni vele, de soha egyetlen más nő sem érdekelt. Csak őt szeretem - mondta ki Rob, és végre teljesen mértékben biztos voltam a döntésemben. . . . .
El is léptem az ajtóból mielőtt Rob észrevenne, és visszasurrantam a szobánkba.
Nem sokkal később jött be Claire.
Nem mondott semmit, elég volt az arcomra néznie. Csak megölelt, és sok szerencsét kívánt estére. És a kezembe nyomott valamit. Egy kulcsot rajta egy számmal.
- Szerintem tudni fogod mit kezdj vele, és hogy melyik szobát nyitja - mondta a számra célozva Claire.
- Na jól van indulás, Rob már lent vár - mondta és a lépcső felé indultunk, aminek az alján Rob várt rám. És nemcsak ő, hanem Tom is ahogy ígérte, a lányok, a fiunk és Richard.
De engem csak egy valakinek a tekintete érdekelt. Az övé. Amint megpillantott, és én is őt, semmi más nem létezett. Láttam rajta, hogy tátva maradt a szája, és ez elégedettséggel töltött el, ahogy engem is az ő látványa, hiszen fantasztikusan nézett ki.
Amint leértem mellé, felém nyújtotta a kezét, és kezet csókolt, mint egy régimódi úriember.
- Gyönyörű vagy - mondta ámulattal és szerelemmel a szemében, amit ismét ott láttam csillogni a tekintetében.
- Te is remekül nézel ki - mondtam neki.
- Olyan szépek vagytok - dőlt Claire Richard vállára, miközben végignézett rajtunk.
- Gyerünk haver, egy puszit anyáéknak, hogy leléphessenek - mondta Tom Rickynek.
Egy -egy puszit és ölelést adtunk a mi kincsünknek, elköszöntünk tőlük és elindultunk. Az este felé, amikor remélem minden megváltozik . . .
Amikor megérkeztünk a csodás szállodához, ahol az estet tartották csak ámultam. Csodaszépen fel volt díszítve, vörös szőnyeg a bejárat előtt.
Rob átsietett hozzám és kisegített a kocsiból, felém nyújtotta a karját. Belékaroltam, így mentünk be.
Kissé zavarban is voltam, bár nem értettem az okát, de minden szem rögtön ránk szegeződött, amikor beléptünk.
Egy idősebb férfi lépett oda hozzánk és fogott kezet Robbal.
- Lám, lám örülök, hogy itt vagytok. Édesanyád mondta, hogy ezúttal te képviseled őt, Rob.
- Igen, így van - mondta Rob.
- Kristen, ő itt Mark Vilmer ő az elnöke ennek az alapítványnak.
- Nagyon örülök - mutatkoztam be.
- És a kisasszony? - kérdezte Robtól Mark, de rajtam volt a sor, hogy átvegyem a szót.
- A menyasszonya vagyok, Kristen Stewart - mutatkoztam be Marknak . . . . . . .
39. fejezet
/Rob/
Apa időközben leszakadt tőlünk, akart venni valami apróságot anyának., így Ricky- vel és Tommal, aki időközben futott be, mentünk a gyerekboltba.
A fiam odáig volt minden játékért, és meg is kapta, amiket kinézett magának. Jó ideig elvoltunk, de boldog voltam. Minden percben, amit a fiammal tölthetek.
Mielőtt a lányok keresésére indultunk volna, Tommal kivittük a kocsiba Ricky játékait, hogy ne kelljen végigcipelni a bevásárlóközponton.
Ahogy kerestük a lányokat, nem tudom miért, rossz érzésem támadt. Rögtön Kristen miatt kezdtem aggódni.
De amint megláttam, tudtam, hogy nincs rá szükség. Ricky a karomban volt, az egyik kezemmel fogtam, a másik kezem pedig ökölbe szorult a látványtól.
Egy kávézóban ücsörgött Kristen, ezzel nem is lett volna baj. Csak azzal, hogy kivel. Anyát és Lizzyéket nem is láttam vele. Persze rögtön lerázták őket, hogy turbékolhassanak Tyler- rel.
A dühöm egyre csak nőtt.
- Nyugi haver, csak beszélgetnek! - mondta Tom.
- Csak? Persze, és szerinted, hogy került ide ez az alak? Biztos nem véletlenül bukkant fel.
- Nem tudhatod, ne kezd megint. Biztos van rá magyarázat.
- Lehet, de arra én nem vagyok kíváncsi! - mondtam Tomnak, és elindultunk visszafelé, arra amerről jöttünk.
- Most hová mész?
- Volt itt egy játszóház ami tetszett Rickynek. Inkább vele megyek el oda, semmi kedvem ezt nézegetni. Addig kerítsd elő Lizzyéket, majd jöttök, ha mehetünk - mondtam neki és el is jöttünk onnan.
Az biztos ha ott maradok, nem bírom ki jelenet nélkül, és semmi kedvem nem volt most ehhez. Nem fogom kimutatni, hogy még mindig érdekel. Minek? Épp, hogy elfordulok megjelenik valamelyik pasija. Legközelebb meg Steve bukkan fel - mérgelődtem magamban, inkább a fiamra figyeltem, ő majd eltereli a gondolataim.
/Tom/
Komolyan nem értem ezeket, már az agyamra mennek a hülyeségeikkel. De itt az ideje, hogy valaki végre helyrerakja a dolgokat. Ha ezek ketten nem képesek rá, megteszem én. - mondtam határozottan magamban, és megindultam Kristenék felé.
Amint észrevett szinte felugrott a székből. Láttam a szemein, hogy megijedt, és hogy Robot kereste a tekintetével. A srác is felállt mellőle.
- Már nincs itt. Épp eleget látott - mondtam Kristennek Robra gondolva.
- Hihetetlen, hogy mindig velem történik ez. Gondolom most megint mindent félreért - mondta Kristen.
- Van oka rá? - kérdeztem tőle. - Akkora véletlenek nincsenek, hogy a volt pasid pont itt bukkan fel, Kristen - mondtam neki, lehet, hogy nem túl kedvesen, de ez már nekem is furcsa volt.
- Pedig van. Tyler szülei itt élnek. Ahogy nekünk, neki is forgatási szünet van, és hazajött hozzájuk. Annyit talán még kinézel belőlem, hogy nem Rob szeme láttára csalnám meg. Sőt, én még a háta mögött se - célozta ezt nekem, vagy inkább Robnak, ha itt lett volna.
- Egyébként mi ütött beléd, Tom? - kérdezte Kristen az iméntiek miatt.
- Csak már nekem lett elegem belőletek. Komolyan, mint két bolond, már gáz, amit műveltek. Az az idióta szeret téged, és te is őt, nem tudom mi a fenének kell bonyolítani. Te mit akarsz tőle, haver? Nem kell több bonyodalom, hagyd békén Kristent! - mondtam ennek a Tylernek.
- Semmit nem akarok tőle. Csak barátok vagyunk. A barátod is felfoghatná, és neki kellene itt lennie, nem neked, ha tényleg annyira szereti Kristent.
- Akkor tartsd magad ehhez. És ne aggódj Rob miatt, agyon vágom most már őt is, ha nem jön meg esze. Végre helyre jönnének a dolgaik, már mindenki ezen dolgozik, ne vágd tönkre. - mondtam a fickónak. Ezzel a csak barátok dumával nem éppen győzött meg. Elég ránézni, és tudni, hogy Rob nem hiába idegbeteg, ha ezzel a pasival látja Krist. Lerí róla, hogy odáig van még mindig Kristenért, ha előtte tagadja is ezt.
- Most már állítsd le magad, Tom! Mi a fene ütött beléd is?
- Amit mondtam. Jobban tennéd, ha megkeresnéd Robot és a fiad. Egyébként is pihenned kellene, szóval megkeresem Lizzyéket és megyünk, ne feledd mit mondott az orvos!
- Milyen orvos? - kérdezte Tyler.
- Kristen rosszul volt tegnap, és pihennie kellene.
A hapsi rögtön aggódni kezdett volna, de Kristen leállította. Már kezd elegem lenni ebből a cirkuszból.
- Semmi baj, minden rendben, a fiúk csak túlaggódnak mindent. De tényleg jobb ha megyek, nem akarok még több gondot Robbal, inkább már tisztázni akarom őket - mondta Kristen Tylernek.
Na végre - mondtam magamnak egy nagy sóhajjal.
- Megértem, remélem sikerül. Örültem, hogy láttalak - hajolt közelebb a pasi Kristenhez, mire én szorosan mellé léptem.
- Mehetünk, Kris? - kérdeztem tőle, mire a pasi vette a lapot.
Egy lépést se öregem - gondoltam magamban miközben nagy nehezen visszatartottam a vigyorom.
- LA -ben találkozunk, vigyázz magadra Kris! - mondta a pasi és már itt sem volt.
- Na végre! - mondtam ezt ki hangosan, mire Kristől egy kevésbé szép pillantást kaptam.
- Mi van veled? A testőröm lettél?
- Szerintem pont jó voltam. Jobb, ha tudja a pasi hol a helye, és hogy esélye sincs.
- Csak barátok vagyunk Tom, ne kezd te is, mint Rob.
- Lehet, hogy te csak az, de a srácról ordít, hogy még mindig odáig van érted.
- Inkább hagyjuk, jó? Hol van Rob? Nagyon mérges?
- Hát eléggé kiakadt, amikor meglátott vele. Inkább elment Rickyvel valahová, nem akarta ezt végignézni. Komolyan ez már kicseszés. Mindig jön valami, vagy valaki, aki belerondít a dologba, mikor már valahogy alakulna.
- Erről én nem tehetek. Véletlenül botlottam bele.
- Én elhiszem.
- De ő nem, ugye? - kérdezte Kristen, de erre nem akartam válaszolni, talán pont ez volt a rossz.
- Sejtettem. - mondta Kristen.
- Megkeresem a lányokat, és utánad megyünk, oké?
- Jó, csak most már ne akadj bele senkibe. - kértem tőle.
- Még valami ruhát nézünk estére, de sietünk és mehetünk. Addig figyelj rá! - gondolt Robra.
Már épp indultam volna el, amikor utánam szólt Kristen, miközben az egyik közeli padra leült. Rögtön megijedtem, hogy rosszul van, de megnyugtatott, hogy nem erről van szó.
A következő mondatára pedig még a levegő is megakadt bennem, és csak tátogtam mire felfogtam mit is mondott.
- Elválok Tom! - mondta Kristen, de erre hirtelen nem tudtam mit mondani.
- Őt akarom. Szeretném, ha működne. Tegnap mikor megjöttünk még fogalmam sem volt mit akarok. De láttam, hogy aggódott értünk, ahogy gondoskodott rólam. Éreztem, az éjjel, amikor a karjaiban aludtam. Még mindig szeretem őt Tom - mondta a végét már könnyezve Kristen.
Engem teljesen ledöbbentett ezzel a vallomással.
Az a baj, hogy reagálni sem tudtam erre, mert meghallottuk Rob hangját.
- Mi történt? Rosszul vagy? - záporoztak belőle a kérdések, miközben szinte rohant felénk Rickyvel.
Ekkor látta meg, hogy Kristennek könnyes a szeme.
- Mit csináltál vele? - förmedt rám Rob. Válaszolni sem volt időm, Kristen megelőzött.
- Semmit nem csinált. Csak beszélgettünk - mondta Robnak.
- Persze, és azért sírsz.
- Ahhoz semmi közöd. Inkább azon gondolkozz, hogy lassan Tommal jobban meg tudom beszélgetni a Mi - hangsúlyozta ki ezt a kis szót - gondjainkat, mint veled Rob. Lehet, hogy inkább hozzád kéne mennem - fordult felém Kris, ekkor már tudtam, hogy ezt direkt vágta Robhoz.
- Ó, bármikor állok szolgálatára hölgyem! - mondtam kezet csókolva Krisnek, Rob pedig már majd felrobbant mérgében.
- Ahogy gondolod, csak előtte azért válj el! - mondta Kristennek Rob.
Erre Kristen rögtön ijedten nézett rám. Volt egy olyan sejtésem azért, hogy hallgassak arról, amit mondott.
Most gondoltam csak igazán végig. Kristen végre elválik. Rob is pont a legjobbkor jelent meg, pont mielőtt Kristen mindent elmondott volna - mérgelődtem magamba, de mindegy legalább most már tényleg van remény, hogy minden helyre jöjjön köztük. Éppen ideje már. Lassan többet foglalkozok ezekkel, mint a saját ügyeimmel.
Rögtön eszembe is jutott Lizzy, aki végszóra jelent meg.
- Végre befutottál - lépett oda mellém.
- Ó, már jó ideje édes, ha tudnád mikről maradtatok le - kacsintottam rá. - Bár inkább jobb, ha nem tudod - mondtam neki, és Claire- ék is rögtön furcsán néztek ránk.
- Jól vagy kicsim? - fordult Krishez.
- Persze - felelte ő, egy szerintem magára erőltetett mosollyal, miközben átvette a fiát Robtól, aki rögtön egy puszit is nyomott az anyukája arcára.
- Nem vagy fáradt, vagy éhes? - kérdezte tőle Claire.
- Csak egy kicsit, valami édességet ennék - mondta egy kis szégyenlős mosollyal Kris.
- Rob tudja hol van itt egy helyes kis cukrászda, elmentek eszel valamit kicsim, utána jöttök utánunk. Találtunk neked egy szép ruhát, csak fel kell próbálnod, meg egyáltalán, hogy tetszik- e - mondta Claire.
- Rendben - egyezett bele Kris, de ahogy láttam, annak már kevésbé örült, hogy Claire ismét kettesben zavarta el Robbal.
- Na gyere ide nagyfiú, amíg apádék elmennek megetetni a kívánós kistesód - mondtam neki, és elvettem Kristől Rickyt.
Egy szót sem szóltak egymáshoz, úgy mentek egymás mellett.
- Mi történt? - kérdezte utána rögtön Lizzy.
- Ne legyél olyan kíváncsi édes - mondtam Lizzynek, mire láttam, hogy bevágta a durcát. Ezen én csak jót mosolyogtam, majd este kiengesztelem - gondoltam magamban, ne csak Robéknak legyen remélhetőleg egy jó estéjük . . . . .
/Kristen/
Egy szót sem szóltunk egymáshoz végig. Tomnak hálás voltam amiért nem mondta el Robnak, hogy elválok. Majd, ha eljön az ideje megtudja.
Belém pedig nem tudom mi ütött, hogy minden csak így kibukott belőlem, és pont Tom előtt. De azért ő sem volt semmi, amit levágott Tylerel. Szegény szerintem ezután a közelembe se mer jönni.
De most talán jobb is. Nem akarok több félreértést. Ha félek is, de legalább többé- kevésbé tudom, hogy mit akarok.
Végre boldog lenni, a gyerekeimet boldog családban nevelni.
Mégis a félelem még mindig ott lapult bennem. Mert mi van, ha Rob nem akarja, vagy már nem? Vagy, ha állandóan akad valami ilyesmi félreértés és mindig balhé lenne a vége? Már nem lenne erőm ezekhez. Kijutott ebből épp elég mostanság.
Ezt a pár hónapot ,ami hátra van a szülésig, főleg a baba miatt, nyugalomban akarom tölteni.
Este kiderül. Akkor meglátjuk mi lesz - gondoltam magamban, és ekkor Robra sandítottam, aki mellettem ült.
- Jobb most már? - kérdezte miután megettem a sütimet, ami szerintem a babának is ízlett.
A legjobban a következő tette lepett meg. A kabát mögöttem volt a széken, így nyugodtan hozzáfért a hasamhoz. A felsőmön keresztül rásimította a kezét a pocakomra, és simogatta.
Egymás szemébe néztünk, és mintha minden megszűnt volna, csak mi ketten, vagyis hárman voltunk és a csodás pillanat.
Nem tudom meddig tartott, de ekkor azt kívántam, bárcsak sose érne véget.
- Megkeressük a többieket? - kérdezte nem tudom mennyi idővel később Rob és láttam rajta, hogy kissé kelletlenül, de elvette a kezét a pocakomról.
- Persze - mondtam neki, Rob fizetett és a többiek után mentünk. Én sejtettem hol találjuk őket, de Rob egyszer csak hirtelen megállt.
- Menj előre rögtön megyek én is - mondta egy szexi mosolyával pont, mint régen. Ebben a pillanatban úgy is éreztem. Hogy minden olyan, mint régen. Csak ezúttal már nem kell titkolnunk a szerelmünket. Persze Rob ezt még nem tudja.
- Oké - mondtam neki és mindketten másfelé mentünk.
Rá is akadtam pont ott a többiekre, ahol sejtettem.
Ekkora már Richard is itt volt.
- Rob?
- Nem tudom, azt mondta mindjárt jön - válaszoltam és Lizzy rögtön átvette az irányítást.
- Oké, itt a ruha Kris - mutatta fel azt a darabot Lizzy, amit kinéztek nekem.
Mi tagadás a lányoknak tényleg csodás az ízlése.
- Ez mesés.
- Hát még te, milyen mesés leszel benne - mondta Claire, és máris a próbafülke felé toltak.
- Gyorsan, amíg Rob ide nem ér, ő majd csak este láthatja - mondta Vic.
Ellenkezni sem tudtam, de nem is akartam. Annyi idő után végre kezdtem meglátni a fényt az alagút végén, és reménykedni, hogy talán mégis lehet jó vége a dolognak.
Felvettem a ruhát és kiléptem a többiek elé, de csak a tátott szájakkal találtam szembe magam.
- Hűű ez tényleg oltári - kacsintott rám Tom. Robnak annyi, ha meglát ebben - tette hozzá.
- Ez igaz, az öcsém odáig lesz. Még ennél is jobban - mondta Lizzy.
Én igaz még mindig féltem kicsit, de igyekeztem nem gondolni erre.
- Gyönyörű vagy kislányom - lépett oda mellém Richard, és ez volt az a pillanat, amikor nem sok kellett, hogy elsírjam magam.
Kislányom. Hihetetlen, hogy nem is a családom, nem olyan régen még nem is ismertem őket, és annyi minden történt Robbal és velem, és mégis a családjuk tagjának tekintenek, és szeretnek.
Azt hiszem Claire ezt láthatta rajtam, amikor megszólalt.
- Te is hozzánk tartozol kicsim. Olyan, mintha a lányunk lennél.
- Ez így van. A fiam fantasztikusabb nőt nem is találhatott volna - mondta Richard és megölelt, és én büszkén öleltem vissza, hogy ilyen fantasztikus és szeretetre méltó emberek vesznek körül. És bármi is történik, ők a családom.
- Köszönöm - nyögtem ki nehezen a könnyeim közepette, majd megöleltek a lányok, Lizzy és Vic is.
- Nagyon szeretlek titeket - mondtam nekik egy boldog mosollyal az arcomon.
- Na elég a sírásból, Robra megint a frászt hozzuk, ha beállít - mondta Tom, és pont időben, mert távolról közeledni láttuk Robot.
Lizzy rögtön visszazavart a fülkébe, nehogy az öccse meglásson. Claire elément, amíg én visszaöltöztem.
Kifizettük a ruhát, a lányok még cipőt akartak nézni hozzá, addig Rob megfogta a fiunkat és a kocsihoz mentek. A fiúk már megunták a vásárlást, így mi is gyorsan letudtuk a cipőt.
- Ricky is biztos éhes már, ebédelünk, utána pihentek egy kicsit - mondta Claire.
Annak tényleg örültem volna, ledőlni egy kicsit, és a délutáni szunyókálás lassan aktuális lesz Rickynek is, aki már most kezd elszenderedni az apja karjaiban, miközben Richard hazafelé vezet.
Amint megérkeztünk, Tom is elköszönt.
- Azért ne örüljetek annyira. Este jövök, a belépőtöket ki nem hagynám - mondta Tom, és ők félrevonultak Lizzyvel, mi pedig a ház felé mentünk.
Rob visszament a kocsihoz, én pedig utána fordultam és láttam, hogy valami táskát vesz ki, de nagyon dugdosta, így nem láttam mi van benne.
Furcsának találtam, de nem kérdeztem rá. Ha akarja, elmondja.
Claire rögtön a konyhába ment, valami ebédet készíteni. Rob felvitte a szobájába Rickyt, aki nem bírta ki és elaludt.
Lizzy és Vic felvitték a vásárolt cuccokat, addig én Claire után mentem segíteni neki.
- Menj, pihenj le addig te is, kicsim.
- Szívesen segítek, utána még lesz időnk pihenni estig - mondtam neki, így engedte, hogy segítsek.
Valami finomat és gyorsat ütöttünk össze, és asztalhoz parancsoltunk mindenkit. Ebéd után átmentünk a nappaliba.
- És mit rejtegetsz abban a táskában öcsi? - kérdezett rá Vic a sarokban lapuló tasakra.
Erre én is kíváncsi voltam, de örülök, hogy inkább Vic kérdezett rá.
Claire sokat sejtetően mosolygott rám, lehet ő sejti mi is lapul benne.
- Csak nem nekünk vettél valamit? - próbálkozott Lizzy.
Rob ekkor állt fel és a tasakért nyúlt. Akkor lepődtem meg, amikor felém sétált. A kanapén ültem, amikor letérdelt elém.
- Ez a tiétek - nyújtotta oda nekem Rob, és közben ismét az az édes mosoly játszott az ajkain, amitől mindig elolvadtam.
Meglepetten néztem rá, de elvettem tőle a táskát, és amint belelestem még a szavam is elállt. Akárcsak a csajoké, és a nagyszülőké, amikor elővettem a tasakból a csöpp, tündéri kis babaruhákat, és egy pár aprócska kis kötött cipőt.
- Istenem, Rob . . . . .
- Mikor a fiunk született, nem volt alkalmam ilyesmire - mondta Rob - de most szeretnék végig mellettetek lenni.
- Ezek gyönyörűek. Köszönöm! - mondtam neki, és hirtelen megöleltem őt.
Egyszerűen reflexből jött, nem is gondolkoztam csak cselekedtem, a következő pillanatban pedig már a karjaiban voltam.
Szorosan magához ölelt, és hosszú idő után most először éreztem azt, hogy itthon vagyok. Ott, ahol lennem kell.
Amilyen szorosan csak tudtam, hozzábújtam, és ő sem volt rest minél szorosabban a karjaiba zárni, aminek hála a régen érzett Rob illatot ismét magamba szívhattam.
Megszűnt a világ és csak mi voltunk.
Amikor el akartunk húzódni egymástól, az arcunk közelebb volt egymáshoz mint gondoltunk volna. Mélyen egymás szemébe néztünk. Ha csak pár milliméternyit hajolok közelebb meg is tudom csókolni - gondoltam erre a csábító dologra, de végül elvetettem.
- Köszönöm - mondtam neki ismét, miután elszakadtunk egymástól, de szinte fázni kezdtem az ölelése nélkül.
- Örülök, hogy tetszenek - mondta mosolyogva.
- Felkísérlek, hogy lepihenhess egy kicsit - állt fel Rob, és felém nyújtotta a kezét.
Gondolkozás nélkül nyúltam a kezéért, és kulcsoltam az össze az ujjainkat.
Hihetetlen, de itt mindig annyira más minden. Főleg Ő. Újra a kedves, szeretnivaló Rob, aki minden figyelmét nekünk szenteli. Ez az énje az, amitől annak idején is elgyengültem. Mégis egy aprócska félsz ott van bennem, hogy mi lesz ha elmegyünk innen, és ezek a szép és boldog percek tovaszállnak. Ha újra olyan lesz, mint volt. Hiszen én még mindig nem lehetek biztos benne, hogy neki nincs senkije.
Nina, vagy éppen ez a Camille.
Elég Kristen, ne gondolj most erre. Mindent tisztázunk és meglátjuk. Ha tényleg annyira szeret, akkor ő is elrendezi az ilyen ügyeit.
Robbal felértünk a szobánkba, előtte ránéztünk a fiunkra is. Átöltöztem valami kényelmesebb ruhába és lefeküdtem. Rob mint egy kisgyereket takargatott be, és leült mellém az ágyra.
- Te nem fekszel le? - kérdeztem tőle, mire zavartan pillantott a mögém lévő üres ágyrészre.
Rögtön a tegnap éjszaka jutott eszembe, amikor a karjaiban aludtam. A pillantásából ítélve nemcsak nekem.
Tudtam, éreztem, hogy ő nem mer lépni, nem tudta meddig engedem elmenni, így rajtam volt a sor.
Felemeltem magam mögött a takarót, jelezve, hogy feküdjön mellém.
Lefeküdt mögém, de nem mert közelebb jönni. Mikor engem akart betakarni megfogtam a kezét, és előre vontam a hasamhoz, hogy ezáltal közelebb húzódjak hozzá. Ezután ő sem tétlenkedett tovább.
Szorosan magához vont és átölelt. Egy jóleső sóhaj szakadt fel mindkettőnk torkából, és boldogan csuktam le a szemem, az Ő ölelő karjaiban.
Amikor felébredtem már sötét volt odakint. Rögtön megijedtem, hogy elaludtam. Ekkor nyitott be Rob, aki időközben felkelt mellőlem.
- Ne haragudj, csak Ricky is felkelt és éhes volt. Én akartam megetetni - lépett Rob karjain a kisfiunkkal.
Ezért semmiképp se haragudtam volna rá.
Lefeküdtek mellém Rickyvel, és épp, hogy játszani kezdtünk volna vele, Lizzy rontotta el a pillanatot.
- Bocsi, de lassan itt az ideje készülni. Rob téged anya vár a szobájukban az öltönyöddel, Vic pedig rögtön hozza a te ruhád - nézett rám Lizzy.
- Addig pedig majd én szórakoztatom az unokám - jött be Richard és elvitte Rickyt.
Rob kelletlenül ment a kapott parancs után, engem pedig rabul ejtettek a nővérei.
Megcsinálták a hajam, a sminkem, akár egy próbababa. Nem tudom meddig ügyködtek rajtam, míg végül a ruhát adták rám.
Utána az egész alakos tükör elé álltam és végignéztem magamon.
Lizzyék hoztak egy szép nyakláncot is a ruhához, de ez ügyben nem engedtem. Csak egy valaminek volt helye a nyakamban. Egy nem akármilyen ékszernek.
- Fantasztikusan nézel ki - néztek végig rajtam a csajok.
- Anya mondta, ha kész vagyunk menj át hozzá - mondta Lizzy és rögtön el is iszkoltak. Először nem értettem semmit, de úgy tettem ahogy kértek.
Claire- ék szobája felé mentem, ahol félig meddig nyitva volt az ajtó, és Rob és Claire hangja szűrődött ki. Rögtön megértettem miért vagyok itt.
"Szereted őt fiam? - tette fel a legfontosabb kérdést Claire, még ezek után is féltem a válaszától.
Claire pont úgy áll, hogy látta, amint én az ajtóban leskelődök, persze nem véletlenül.
A gyomrom görcsbe rándult, míg Rob válaszát vártam, míg ki nem mondta.
- Persze, hogy szeretem. Ő a gyermekeim anyja - mondta Rob, és a szívem kezdett összeszorulni.
Szeret, de csak mint a gyerekei anyját. Éreztem, hogy a szívem talán összeforrtnak hitt darabjai újra megrepedtek, de tovább hallgattam.
- Ő az életem anya. Mindennél jobban szeretem. És nem csak a kicsik miatt, bár kétség sem fér hozzá, hogy velük a legszebb dolgot adta nekem, de imádom őt anya. Teljes szívemből szeretem. - folytatta Rob a vallomását, én pedig úgy éreztem menten elájulok.
Szeret. Istenem, szeret engem - ismételgettem magamban, miközben úgy éreztem a szívem ki tudna ugrani a helyéről.
- Soha egyetlen más nő sem érdekelt mióta ismerem. Tudom, hogy egy idióta vagyok Camille miatt, de nem is vagyok biztos benne, hogy történt valami vele. Lehet, hogy csak ő állítja, nem tudom. De Ninához hozzá se értem. Képtelen voltam rá, csak Kristent akartam idegesíteni vele, de soha egyetlen más nő sem érdekelt. Csak őt szeretem - mondta ki Rob, és végre teljesen mértékben biztos voltam a döntésemben. . . . .
El is léptem az ajtóból mielőtt Rob észrevenne, és visszasurrantam a szobánkba.
Nem sokkal később jött be Claire.
Nem mondott semmit, elég volt az arcomra néznie. Csak megölelt, és sok szerencsét kívánt estére. És a kezembe nyomott valamit. Egy kulcsot rajta egy számmal.
- Szerintem tudni fogod mit kezdj vele, és hogy melyik szobát nyitja - mondta a számra célozva Claire.
- Na jól van indulás, Rob már lent vár - mondta és a lépcső felé indultunk, aminek az alján Rob várt rám. És nemcsak ő, hanem Tom is ahogy ígérte, a lányok, a fiunk és Richard.
De engem csak egy valakinek a tekintete érdekelt. Az övé. Amint megpillantott, és én is őt, semmi más nem létezett. Láttam rajta, hogy tátva maradt a szája, és ez elégedettséggel töltött el, ahogy engem is az ő látványa, hiszen fantasztikusan nézett ki.
Amint leértem mellé, felém nyújtotta a kezét, és kezet csókolt, mint egy régimódi úriember.
- Gyönyörű vagy - mondta ámulattal és szerelemmel a szemében, amit ismét ott láttam csillogni a tekintetében.
- Te is remekül nézel ki - mondtam neki.
- Olyan szépek vagytok - dőlt Claire Richard vállára, miközben végignézett rajtunk.
- Gyerünk haver, egy puszit anyáéknak, hogy leléphessenek - mondta Tom Rickynek.
Egy -egy puszit és ölelést adtunk a mi kincsünknek, elköszöntünk tőlük és elindultunk. Az este felé, amikor remélem minden megváltozik . . .
Amikor megérkeztünk a csodás szállodához, ahol az estet tartották csak ámultam. Csodaszépen fel volt díszítve, vörös szőnyeg a bejárat előtt.
Rob átsietett hozzám és kisegített a kocsiból, felém nyújtotta a karját. Belékaroltam, így mentünk be.
Kissé zavarban is voltam, bár nem értettem az okát, de minden szem rögtön ránk szegeződött, amikor beléptünk.
Egy idősebb férfi lépett oda hozzánk és fogott kezet Robbal.
- Lám, lám örülök, hogy itt vagytok. Édesanyád mondta, hogy ezúttal te képviseled őt, Rob.
- Igen, így van - mondta Rob.
- Kristen, ő itt Mark Vilmer ő az elnöke ennek az alapítványnak.
- Nagyon örülök - mutatkoztam be.
- És a kisasszony? - kérdezte Robtól Mark, de rajtam volt a sor, hogy átvegyem a szót.
- A menyasszonya vagyok, Kristen Stewart - mutatkoztam be Marknak . . . . . . .
2012. január 8., vasárnap
Elköltözik a novella, és a kis meglepi
Sziasztok!
A chatbe már írtam, hogy lesz egy kis meglepi, na most nagynehezen el is készült.
Akik régebb óta járnak ide tudják, hogy volt, és van egy RobSten novellás blogom, amire már készült is pár, csak időhiány miatt az utóbbi időben nap. És arra gondoltam, hogy a karácsonyi novella, a Buliból a házasságig átköltözik arra a blogra, és ez a novella is oda kerül fel.
Volt aki kérte, hogy szeretné olvasni az eddig felkerült novellákat, hát annak most itt a lehetőség, és nektek, hogy újra, vagy először akik még nem olvasták megtehessék, és akár hagyjatok véleményt.
Szóval ne lépődjetek meg, ha itt nem találjátok a novellát, azon a blogon lesz elérhető az eddigi két, és a további fejezetek is, ugyanúgy lehet hozzájuk komizni :)
Hirtelen ennyi lenne, pusszantás nektek és itt a cím:
http://robsten-novellak.blogspot.com/
A chatbe már írtam, hogy lesz egy kis meglepi, na most nagynehezen el is készült.
Akik régebb óta járnak ide tudják, hogy volt, és van egy RobSten novellás blogom, amire már készült is pár, csak időhiány miatt az utóbbi időben nap. És arra gondoltam, hogy a karácsonyi novella, a Buliból a házasságig átköltözik arra a blogra, és ez a novella is oda kerül fel.
Volt aki kérte, hogy szeretné olvasni az eddig felkerült novellákat, hát annak most itt a lehetőség, és nektek, hogy újra, vagy először akik még nem olvasták megtehessék, és akár hagyjatok véleményt.
Szóval ne lépődjetek meg, ha itt nem találjátok a novellát, azon a blogon lesz elérhető az eddigi két, és a további fejezetek is, ugyanúgy lehet hozzájuk komizni :)
Hirtelen ennyi lenne, pusszantás nektek és itt a cím:
http://robsten-novellak.blogspot.com/
2012. január 3., kedd
38.fejezet
Sziasztok! Itt is az új év első fejezete. Hát nagy nehezen, de megszületett mit is akarok :D hozzáteszem teljesen mint amit eddig, ennek talán ti örültök jobban :D hogy miért az majd kiderül,sőt talán már ebből is :D Meglátjuk, de tartogatok még ezt azt, és csak, hogy kicsit rontsam is örömöt :D lesz még egy NAGY balhé majd :D bizony, ez van sajna, mivel előbb utóbb ennek is vége, kellene fog majd, de annyira ne szaladjunk előre. Addig olvassátok ezt, kissé gonosz voltam, de talán még jobban várjátok majd a következőt. Bár abban sosem volt hiba. Köszönöm szépen a komikat mindenkinek, és hogy ismét itt vagytok. Köszi Csibinek is a segítséget. Jó olvasást, pussz: Liz
38.fejezet
/Rob/
- Ez a ti szobátok -mondta anya, mi nem igen jutottunk szóhoz.
Rögtön ellenkezni kezdtem volna, sőt Kristen is.
Nem tudom anya, hogy gondolta. Főleg a tegnapi veszekedésünk után, hogy képesek leszünk egy szobában aludni, sőt egy ágyban.
Tényleg ennyire kínozni akarnak? Képtelen lennék elviselni a közelségét. Igaz így is úgy is el kell egy hétig, de még az is, hogy egy ágyban kelljen aludnunk? Az maga lenne a pokol.
Ilyen közel hozzá, érezni őt ismét, és közben tudni, hogy hozzá sem érhetek. Mindennek tetejében ismét a világ legnagyobb csodájával ajándékoz meg. Ismét apa leszek.
Annyi minden kavarog a fejemben ebben a pillanatban, hogy a fejem is megfájdul a sok kusza gondolattól. Sürgősen el kell mennem egy kicsit, nem bírom itt. Át kell gondoljak mindent - gondoltam magamban, miközben Kristen ellenkezni kezdett a közös szoba ellen.
Úgy tűnik hiába, mert anya hajthatatlan.
- Jót fog tenni nektek ha egy kicsit közel lesztek egymáshoz. Te is legalább tudsz vigyázni Kristenre. Most még jobban oda kell figyelni rá - célozta nekem anya.
Ebben igaza volt, én is ezt akarom. Vigyázni rá és a babánkra is, amíg meg nem születik. De ehhez nem feltétlenül kell összezárniuk vele egy szobába. Meg fogok őrülni ez alatt az egy hét alatt.
- Semmit nem kérünk, amit ti nem akartok, csak egy szobában alszotok. A többi a ti dolgotok. Mi csak reméljük, hogy átgondoltok mindent és a végén ismét együtt lesztek. Magatok és a gyerekek miatt is - mondta anya és ránk csukva az ajtót magunkra hagyott minket.
Krisszel elmerültünk egymás tekintetében, és szerintem neki is anya iménti mondatai jártak a fejében.
Mit meg nem adnék, ha csak ennyin múlna. Ha igaz lehetne.
De minek áltassam magam? Ő sose fogja elhagyni a férjét, mindig is közénk állt, és ezután is fog. Ha bármikor összevesznénk a végén mindig hozzá rohanna vissza. Na igen, én idióta meg egy másik nő ágyába - ahogy ő is mondta.
Mi értelme van akkor ennek? Hiába volt régen szép és jó minden. Annak vége. Egyikünk sem bízik a másikban, állandóan félreértések hadai állnak, állnának közénk.
Csak két dolog van ami, összeköt minket. Ricky és a baba, akit Kristen most vár.
Akármennyire is szeretném, el kell fogadjam, hogy ennek már régen vége, és nem lehet helyrehozni. Csak kiélvezem ezeket a napokat, amíg a közelében lehetek, meg a fiammal, próbálok vigyázni rá és a születendő gyermekünkre.
Nem is igen akarok mást, nemcsak ő, már én is belefáradtam ebbe. Ennek sosem lesz jó vége. . . . ..
/Kristen/
Nem tudom min gondolkodott el ennyire Rob, de nagyon elmerült a gondolataiban. Talán azon amin én? Rajtunk? Bár szerintem már nincs is olyan, hogy mi. Talán soha nem is lesz.
Annyi minden van, és lesz is, ha úgy döntök adok még egy esélyt neki. Na és ki tudja ő akarja e? Lehet, hogy jó ez így neki. Bármikor láthatja a gyerekeit, és közben azzal, vagy azokkal kavar, akikkel csak akar. Nem tartozik számadással senkinek.
Már semmiben sem vagyok biztos, ami őt illeti.
Néha úgy érzem, abból ahogyan rám néz, hogy még mindig ugyanúgy szeret, és akar engem. Máskor pedig, többnyire mikor veszekszünk, hogy ennek semmi értelme így, hogy már egyikünk sem bízik a másikban.
Így tényleg nem tudom mit kéne tennem. Ő még azt sem tudja, hogy Steve-vel elválunk. De vajon változtatna ez valamin? A szerelmen kívül, amit még mindig iránta érezek, még mindig ott van a bizonytalanság, a sok kétség, főleg a női miatt.
Erről rögtön eszembe jutott Camille. Ki tudja lehet, hogy még találkoznak is, amíg itt vagyunk. Még akkor, amikor Rob elméletileg utoljára látta a reptéren, nem tűnt úgy, mintha annyira ellenére lenne a dolog. Végül is le is feküdt vele. Hiába próbálnék hinni neki, hogy csak vele lépett félre, már nemigen tudok hinni neki, és azért ez sem kis dolog. Ha akkor össze is vesztünk éppen, ez nem azt jelenti, hogy rögtön másik nőhöz rohanjon.
Igyekeztem kizárni a fejemből ezeket a keserű emlékeket, de erről a helyről, Londonról, most csak ezek jutottak eszembe.
- Nem muszáj itt maradnod, ha nem akarsz - hallottam valahonnan a távolról Rob hangját, ami visszatérített a közös szobánkba.
- Majd én Rickynél alszom, anyának nem kell tudnia - ajánlotta.
Kicsit elgondolkodtam ezen, és totálisan ellentmondva az iménti és minden vele kapcsolatos gondolatomnak adtam neki választ.
- Nem kell, szeretném ha maradnál - mondtam ki, még magamat is megleptem, de őt, akinek ezek hallatára, mintha ismét a szerelem szikrája lobbant volna a szemében.
Visszaszívni már nem tudtam az előbbieket, így marad a közös szoba. Ez még annyira nem is rémített volna meg, mint a közös ágy. Ezután mindkettőnk tekintete egyszerre tévedt és ragadt meg az említett bútordarabon.
Legszívesebben elmenekültem volna innen, és mérges is vagyok Claire-re, amiért ilyen helyzetbe hozott minket. De végül is mindennek megvan az előnye. Kiderül, hogy tudunk meglenni ismét ilyen közel egymáshoz, még ha számomra pokol nehéz is lesz.
Akármennyire igyekszem nem mutatni, iszonyatosan hiányzik. Részben ezért is rémít meg az egész. Hirtelen eszembe jutott az utolsó alkalom, amikor az övé voltam. Ha akkor nem is csak ketten voltunk. De nem alapozhatunk csak a szexre, ami mindig jól ment nekünk. Nekem ez nem elég. De a szerelemhez bíznom is kellene benne. Annyi titok és félreértés állt már közénk, hogy nem tudom képes lennék- e erre, hogy Rob akarná- e, és még sok hasonló kérdés motoszkál bennem, amikre nem tudom a választ.
- Pakolj csak ki nyugodtan, addig megnézem Rickyt - mondta Rob egy hosszas pillantás után, majd kiment a szobából.
Rögtön amint egyedül maradtam az ágyra roskadtam és a kezembe temettem az arcom. A gondolataim eltévedt meteorként keringtek a fejemben, és fogalmam sem volt mit tegyek.
Adnom kellene még esélyt kettőnknek? Sőt immár négyünknek? - gondoltam a méhemben növekvő kis csöppségre.
De vajon Rob akarná? Vagy jó ez az élet így neki? Hogy bármikor láthatja a gyerekeit ezenkívül semmi más kötelessége nincs velem szemben, és akárkivel együtt lehet? - gondoltam itt Ninára, arra a Camillera és még ki tudja hány nőre.
Miközben ezeken gondolkodtam, és a kezem továbbra is a pocakomat simogatta eszembe jutott a pillanat, amikor elmondtam Robnak, hogy terhes vagyok. Akárhogy is állnak a dolgok köztünk, életem egyik legboldogabb percei voltak. Főleg, amikor Rob azt az egyetlen szót kimondta.
Akkor biztos voltam benne, hogy a picinek mondja, miközben akkor ő is a hasamat simogatta. Mégis most reménykedek benne, hogy részben nekem is szólt?
Sokszor az ilyesféle gondolataimnál megkérdezhetném magam, hogy mi a fenét áltatjuk magunkat? Akármennyire is próbálom tagadni, legalább magamnak valljam be, hogy még mindig szeretem Robot. Jobban, mint az életemet. Ezért is rémít meg ez annyira, ezért félek ismét belevágni ebbe. Tőle félek. Nem akarok ismét szenvedni.
Legszívesebben most elsírtam volna magam. A fenébe is, fogalmam sincs mit akarok. Csak boldog lenni. A gyermekeimmel, és Vele.
Elég Kristen! Ideje tenned is valamit ezért. - mondtam magamnak, és döntésre szántam el magam. Ha tényleg boldog akarok lenni, kockáztatnom kell. Még mindig él bennem egy kis remény, hogy ő is szeret engem, és nem csak, mint a gyerekei anyját, és egy nőt, akivel jó a szex. Nem csak ennyi akarok lenni neki. Hanem ugyanaz, aki régen. Mikor annyiszor elmondta, és tettekkel bizonyította, hogy szeret.
Meg kell tudnom, van- e egyáltalán egy kicsi esély rá, hogy mindent rendbe hozzunk. Persze ehhez nem csak én kellek. Ez az, ami megrémít. Tudom, láttam milyen volt az utóbbi időben Olyan, mint amikor megismertem. Hiszen együtt van Ninával.
Nina. Mi van, ha már nem akar engem? Vagy az a nő nem akarja elengedni őt? - és még hasonló ijesztőbbnél ijesztőbb kérdések zakatoltak bennem, harcot vívva a másik énemmel, aki azt harsogja próbáljam meg.
Mit tegyek? - kérdeztem magamtól szinte kétségbeesve.
Akkor lepődtem meg, amikor valaki válaszolt a kérdésemre, amit ezek szerint hangosan is kimondtam.
- Tisztázzatok mindent. A fiam szeret téged - állt az ajtóban Claire. - Olyan makacsak vagytok mindketten. Itt ez a sok félreértés, és csak annyi kellene hogy megbeszéljétek. Abba egyikőtök sem halna bele. Boldogok lehetnétek. Feleslegesen szenvedtek. De a fiam is ugyanolyan makacs, mint te. - mondta Claire miközben bejött és leült mellém.
- És ha mégsem?
- Ezt könnyen megtudhatjuk. De meg kell ígérned valamit kicsim - nézett rám komolyan Claire.
- Mit?
- Ha bebizonyítom, hogy a fiam ugyanúgy szeret téged, ahogy te is őt -hiába is próbálod tagadni - jegyezte meg mellékesen - akkor megbocsátasz neki, mindent megbeszéltek és adsz neki még esélyt. Ő is sok mindent félreért és nem tud veled kapcsolatban. Ígérd meg kicsim! - kérte Claire, és most féltem igazán. Egy olyan ígéretet tenni, amit nem tudom, hogy be tudok- e tartani.
- Ígérem! - mondtam ki végül, ezzel együtt én is döntöttem.
Eszembe jutott a Steve- vel való beszélgetésem, és a film. Annak is a vége, javarészt rajtam múlik. Hogy a szerelmesek boldogok lesznek- e? Lehet, hogy elhamarkodott ígéret volt, és szinte rettegek mi sül ki ebből, de már késő. Végre döntöttem.
Claire is látta rajtam, hogy végre elszántam magam.
Eszembe jutott, hogy Rob még nem tudja, hogy Steve és én elválunk. Ezzel együtt az, hogy ő azt hiszi, hogy Tylerhez is van valami közöm. Ennek a gondolatára rögtön elbizonytalanodtam, de Claire ezúttal nem hagyta, hogy visszatáncoljak.
- Ne félj kicsim. Minden rendbe jön. Tisztázzátok a dolgokat, épp itt az ideje, hidd el nem bánod meg.
- Remélem - mondta nem kicsit idegesen, és rögtön Claire-t kérdeztem, hogy értette azt, hogy bebizonyítja a fia még szeret engem.
- Egyrészt ezt nem nekem, hanem annak a mamlasz fiamnak kellene. De mivel ő is olyan csökönyös szamár mint te, nekem kell lépnem. A ma estét szépen eltöltjük együtt, az unokámmal, ti itt alszotok, együtt - tette hozzá Claire, aminek a gondolatára ismét elfogott az idegesség. - Holnap pedig ti ketten elkísértek engem.
- Mi? Hová? - kérdeztem. Nem akartam újabb meglepetést.
- Lesz a város egyik szállodájában egy jótékonysági est, ahová, mint minden évben el szoktam menni. Nemes célért, és jó hangulatú partik szoktak lenni. Elmegyünk, és jól érzitek magatokat. Sőt azt hiszem, idén jobb lenne, ha csak ti képviselnétek engem - tűnődött Claire, majd egy huncut mosolyt villantott. Alig akartam elhinni, hogy ilyenekre képes. Komolyan, mint egy kerítőnő.
- Mi értelme ennek Claire? Rob biztos nem jönne, és nem akarom, hogy kényszerítsd rá.
- Hidd el menni fog. Ezt bízd rám. Főleg, ha megtudja, miért. Bár lehet, hogy sejti. Minden évben el szoktam erre a rendezvényre menni, ahol felajánlott tárgyakra, ékszerekre és más dolgokra licitálnak gazdag emberek, és a bevételt egy olyan alapítvány kapja, akik a magányos anyákat támogatják, akiknek senkijük sincs, mégis mindent szeretnének megtenni, hogy a gyermeküket felnevelhessék. Több ilyen otthon féleség is van itt Londonban, rendszeres támogatókkal.
- Én . . . nem tudtam, hogy ilyesmiben részt veszel - mondtam csodálkozva, ugyanakkor tisztelettel tekintve Claire-re. - Ez nagyon szép tőled. Ha másért nem is, ezért mindenképpen szeretnék elmenni.
- Örülök. Hidd el, Rob is veled fog tartani, és oda már nem akárhogy mész - tette hozzá.
- Nem értelek . . . . .
- Addigra már tudni fogod, amiben most kételkedsz - mondta Claire. Bebizonyítom neked, hogy fiam szeret téged. Utána minden rajtad múlik. Felejts el mindent, és csak a jövőre koncentrálj. Adj még egy esélyt magatoknak - mondta Claire, felállt mellőlem és a kavargó gondolataimmal magamra hagyott.
Egek mibe keveredtem. El sem hiszem, hogy Claire ilyenekre képes, és hogy engem is belerángat. De mi van, ha igaza van? Ha csak ennyi kell, hogy mindent tisztázzunk? Mégis félek ettől, főleg attól a dologtól, amire mindennél jobban kíváncsi vagyok. Hogy Rob szeret- e még?
Egy kis időre félretettem a félelmeim, a gondolataimat a holnapi nappal és a döntésekkel kapcsolatban. Ahogy Claire is mondta, a ma estét velük, és a fiammal akarom tölteni.
Felkeltem és a fiam keresésére indultam. Rob még mindig vele volt. Nem is akárhol. Éppen fürdette őt. Lizzy az ajtóban leskelődött ezért bukkantam rájuk. Nem volt teljesen csukva az ajtó, és amint látta, hogy mellé settenkedek átengedte nekem a helyet.
A szemem elé táruló látványra teljesen elérzékenyültem. Azt az egyet sosem tagadhatom, hogy Rob imádja a fiát. És ő is odáig van az apjáért.
Ricky, mivel imád pancsolni, éppen azon munkálkodott, hogy ő is megfürdesse az apját. Aki láthatólag nem igen bánta, hogy lassan több víz lesz rajta, mint Rickyn. Őszinte és boldog mosoly látszott az arcán, ahogy a fiával foglalkozott.
Nem is tudom meddig figyeltem őket, talán túl soká, mert le is buktam. Nem is Rob volt, aki észrevett, hanem Ricky. Rögtön felém nyújtózott. Robnak ekkor tűnt fel, hogy sunyiban figyeltem őket. Felém lépett Rickyvel és átadta őt nekem.
Rögtön egy puszit adtam édesen kacarászó kisfiam arcára, majd ismét Robra néztem. Semmit sem tudtam, bármennyre szerettem volna, kiolvasni a szeméből.
- Szerintem már kész a vacsora, lemegyünk? - kérdezte Rob.
- Persze - válaszoltam neki, és a lépcső felé indultunk .
Vic éppen ekkor indult felfelé.
- Pont titeket kerestelek, vagyis a kisherceget - mosolygott Rickyre, és átkérte tőlem.
Ő etette meg Rickyt, majd felvitte a szobájába. Utána mi is megvacsoráztunk. Ekkor jött csak a fekete leves.
Claire elővezette a terveit holnapra Robnak. Én rá sem mertem nézni, amikor elmondta neki, hogy velem kell mennie arra az esélyre. Teljesen biztos voltam benne, hogy ellenkezni fog, és még az ötletet is utálni fogja. Ezért is lepődtem meg, amikor simán beleegyezett.
- Rendben anya - mondta Rob, de nem nézett rám.
- Végre, akkor délelőtt elmehetünk vásárolni - mondta óriási lelkesedéssel Lizzy, miközben az én reakciómat várta.
Én nem voltam éppen oda az ötletért.
- Rob te is jössz! Rickyt is visszük, jó kis családi program - mondta Lizzy.
- A vásárlásban semmi családi nincs. Tudod, hogy utálok órákat ruhák között tölteni - bosszankodott Rob, és örültem, hogy ez aggasztja, nem pedig az, hogy velem kell töltenie az időt. De persze mint mindig LIzzyvel most sem lehet ellenkezni.
Hirtelen a csengő hangja a zavarta meg a holnapi program megbeszélését, és Richard ment ajtót nyitni.
- Majd elhívjuk Tomot is - mondta Lizzy csillogó szemmel, gondolom nem véletlenül.
Mivel többnyire csak én meg Rob voltunk a téma, nem tudom, hogy ők, hogy állnak Tommal. De az előttünk álló napoknak hála, bőven lesz időnk beszélgetni.
- Hová hívtok? - halottuk meg pont az említett hangját és belépett a konyhába Tom.
- Semmi jóra ne számíts haver - mondta neki Rob, mire Lizzytől egy rosszalló pillantást kapott.
- Vásárolni holnap. Kris és Rob mennek el a szokásos jótékonysági estre, amire anya szokott - mesélte neki Lizzy, miközben Claire Tomnak is megterített, hogy velünk vacsorázzon.
- Ez jó ötlet. Végre valami -csapta össze a kezét Tom, amiért ezúttal én és Rob néztünk rá nem valami szépen. Rögtön meg is húzta magát.
Nagyon hangulatosan telt a vacsora. Claire mesélt erről az egész jótékonysági dologról, ilyenkor néha akaratlanul is Robra pillantottam, akinek - először nem értettem miért- tükrözött többnyire fájdalmat a tekintete. Utána rájöttem.
Hiszen az alapítvány az olyan anyákat segíti, akiknek nincs ott a baba apja, hogy segítsen, és egyedül nevelik a gyereküket.
Tudtam, miért érzi ezt. Szerettem volna megvigasztalni, és elmondani neki, hogy semmi oka már ez miatt bánkódni. Ami régen történt, nem csak az ő hibája volt. Végül is nem maradtam egyedül. Annak már vége, és legalább azt tisztáztuk, hogy akkor mit, miért tettem. Mégis megértettem, ha feleslegesen is miért tűnt Rob tekintete olyan fájdalmasnak.
Az már tényleg a múlt. Tudja, hogy Ricky a fia, és imádják egymást. Másodjára pedig már nem követem egy ugyanezt a hibát, és megadom neki a lehetőséget, hogy az első pillanattól fogva mellettem és a baba mellett lehessen, hogy ne maradjon ki semmiből.
Azok után, hogy megbeszéltük a holnapi programot is, átmentünk a nappalba, vagyis csak Lizzy, Rob és Tom. Richardék felmentek a szobájukba, és én is szerettem volna lezuhanyozni.
Elköszöntem Tomtól, és az emelet felé indultam.
Előtte még vetettem egy pillantást a pici fiamra, aki nem aludt még, sőt Vic- kel nagyon lekötötték egymást. Még egy pillantást vetettem rájuk, majd a szobánk felé indultam. A szobánk. Te jó ég, ezt még kimondani is furcsa. Hát még milyen lesz nemsokára, mikor egy ágyban kell aludjunk.
Hála a korábbi beszélgetésnek Claire- rel, még mindig nem csomagoltam ki. Nem is volt most sok kedvem hozzá, így csak valami pizsama szerűt vettem elő. A szokásos darabokat csomagoltam, és mivel LA elég meleg hely, hát nem éppen szoktam beöltözni, de ahogy most végigpillantottam a hálóingemen, a pokolba kívántam a csöpp kis darabot. De mivel vesztemre a legtöbb ilyen, nem volt más választásom. Hiszen mikor csomagoltam eszembe sem jutott, hogy Robbal kell egy szobán, sőt egy ágyon osztoznom.
Fogtam a hálóingem és a fürdőbe mentem. Most zuhanyzós kedvemben voltam, ledobáltam a ruháim, és a jó meleg vízsugár alá álltam. Hihetetlenül megnyugtató volt, ahogy a forró víz cseppjei végigfolytak a bőrömön, kissé engem is ellazítva.
Lemostam magam, a hajam is megmostam, de mikor kilépni készültem a kabinból ismét furcsa dolog történt velem. Ismét megszédültem. Az utóbbi időben szinte már nem is jelentkezett az állapotomnak ez a tünete, de most pont rosszkor.
Amikor léptem ki, akkor szédültem meg, de a mosdó szélét már nem tudtam megfogni, és a szőnyegen is megcsúsztam. A következő pillanatban pedig hirtelen minden elsötétült előttem, azt hiszem még volt annyi erőm, hogy Robnak kiabáljak, remélve, hogy meghallja . . . .
/Rob/
- És mi a terved? - kérdezte Tom rögtön miután Kristen is felment az emeletre.
Legszívesebben utána mentem volna. Még mindig alig hiszem el, hogy itt van, ilyen közel. Mégis olyan messze.
- Milyen tervem? - kérdeztem vissza Tom előbbi kérdésére.
- Hogy visszakapd Kristent? Gondolom akarsz tenni valamit?
- Nem - válaszoltam természetesen, ami úgy tűnik csak nekem volt az, mert erre majdnem mindketten nekem estek.
- Egek, mi a fene van veled tesó? Azt ne mond, hogy itt lesztek összezárva, sőt egy ágyban is, és semmit sem akarsz tenni, hogy visszakapd?
- Miért kellene? Még mindig a férjével van. Igen, tőlem vár gyereket ismét, de ez semmin sem változtat. Meg ki tudja mi van, vagy lesz vele, meg azzal a másik hapsival.
- Ugyan Rob, nem lehetsz ekkora idióta. Neked kellene teperned haver, te csaltad meg! - mondta ki az igazat kíméletlenül Tom.
- Azért ő sem szent. Honnan tudjam nincs- e együtt a férjével is? Végül is házasok. Ja, és te nem láttad milyen édesen andalogtak a szigeten a parton Tyler rel.
- Hülyeségeket beszélsz. Nem másztak egymásra, vagy igen?
- Nem, de . . . .
- Semmi de. Egyébként előtte veled volt együtt, azt hiszem nem is akárhogy, hanem jóformán az egész stáb szeme láttára. Mit éreztél akkor?
- Most komolyan az én szexuális életem tárgyaljuk ki? - kérdeztem már egyre idegesebben.
- A tiédre én nem vagyok kíváncsi - mondta a szokásos idióta vigyorával és Lizzyre kacsintott.
- Az egy dolog, ami akkor történt. A kémia mindig is jól működött köztünk. De én ha akarnék is, nem csak szexet akarok tőle. Azt akarom, hogy teljesen, csakis az enyém legyen. De valljuk be erre kicsi az esély, így eleget teszek anya kéréseinek, vigyázok Kristenre, a gyerekeimre, de a többi már felesleges lenne. Szóval ha lehet ezt zárjuk le - kértem tőle és Lizzytől is. Az utóbbi időben egyre sűrűbben ütik bele az orrukat az én dolgaimban.
Lizzy éppen erre akart mondani valamit, de ekkor, mintha Kristen hangját hallottam volna. De nem csak én Tomék is. Egyszerre pattantunk fel. Nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam, de ha Tomék is, akkor csak nem hallucinálok.
Rögtön rossz érzésem támadt, és felrohantam az emeletre. A fürdőbe, ahol Kristen zuhanyozott. Mikor benyitottam nem az a látvány fogadott, amire számítottam.
- Kristen? Istenem mi történt? - kérdeztem szinte kétségbeesve, mikor a földön ájultan fekvő Kristen mellé térdeltem.
Hiába szólítottam, nem akart magához térni.
Még mindig vizes volt a teste, amit egy törölközővel betakartam és a karjaimba emeltem. Lizzy rögtön elrohant anyuért, aki szintén nem értette, mi történt.
A szobánkba vittem és ágyra fektettem. Lizzy addig hozott egy alkoholos vattapamacsot, ami Kristen orra alá tettem, hátha az segít.
- Kicsim, mi a baj? Ugye semmi baja nem lesz? És a baba? - záporoztak belőlem a kétségbeesett kérdések.
- Nyugodj meg fiam, nem lesz semmi baj - mondta anya, de nem sokat segített.
Akkor nyugodtam meg talán egy kicsit, amikor Kristen kezdte kinyitni a szemét.
Én még mindig a kezét fogva szorosan mellette ültem. Egy milliméternyit sem akartam eltávolodni tőle.
- Mi történt Kristen? - kérdeztem tőle, amikor úgy láttam magához tért.
Csak aggódást láthatott a tekintetünkben.
- Nem tudom, én csak . . . . megszédültem, utána már nem tudtam megkapaszkodni, és meg is csúsztam - mondta. - Ritkán szoktam rosszul lenni, sajnálom nem akartalak megijeszteni titeket.
- Hogy érzed magad? Jobb lenne ha hívnánk egy orvost fiam, neki és a babának - mondta anya.
- Jól vagyok, de . . . . - habozott Kristen. Volt egy olyan érzésem nem akarja a frászt hozni rám, ránk, de ő is biztosra akar menni, bár szerencsére nem a hasára esett, és nem is érzett fájdalmat, csak a fejét verte be kicsit.
- Rögtön felhívom az orvosom - mondta anya és már ment is.
Nem tudom lehet, hogy repülővel jött a doktor, akit mi is jól ismerünk, anya mindannyiunkat nála szült, és tényleg nagyon jó orvos. Kért pár percet Kristennel, hogy megvizsgálhassa.
Még mindig Kristen kezét fogtam - jöttem rá, amikor fel kellett volna kelnem mellőle, de nemigen akartam. Kissé bizakodva is, hiszen nem rántotta el a kezét, sőt szorosan fonta össze ujjait az enyémmel.
Mégis el kellett szakadnom tőle, de az ő érdekük, és anya vele maradt. Szerencsére nem kellett sokat várni.
Akkor nyugodtunk meg igazán mindannyian, mikor a doktor közölte, hogy szerencsére a babának semmi baja, csak Kristennek kell óvatosabbnak lennie.
Igaz csak véletlen volt, hogy pont akkor, de ezek után nem fogjuk magára hagyni, hiszen ha bármikor ismét elájul, vagy szédül. . . . erre nem is akartam gondolni.
Részben ez az állapota miatt természetes is - mondta az orvos, aki a pihenés mellett az eddigi vitaminokat is ajánlotta, hogy szedje Kristen, amiket a másik orvos írt neki fel. És ha visszamegyünk LA- be az ottani orvosát is meg kell látogatnunk úgy is, de ez a biztos.
Anya kikísérte az orvost, én rögtön Kristenhez mentem, aki már felvette a hálóingét és épp visszafeküdni készült.
Rögtön mellé siettem és segítettem neki. Betakartam és leültem mellé.
- Ne haragudj! - mondta és nem értettem miért.
- Nem a te hibád, előfordul, hogy rosszul vagy. Csak nagyon megijedtem - vallottam be.
- Köszönöm - mondta Kristen, és ezúttal ő fogta meg a kezem.
A szeme gyengédséget tükrözött felém, és szeretetet. Vagy szerelmet? Nem tudom eldönteni, de nem ringatom magam hamis illúziókba.
Az egyik kezem fogta, a másikat a hasára simította.
- Pihenj, itt maradok veled.
- Menj zuhanyozz le, és öltözz át, addig én maradok - lépett be Lizzy Tommal.
- Rickynek is adj egy puszit hiányolt titeket - mondta Lizzy, és erre Kristen is felkapta a fejét. Láttam rajta, hogy rögtön rohanna hozzá.
Akármennyire sem akarok most elmozdulni innen, inkább én megyek. Ő pihenjen. Nem nagyon tetszett neki, de nem vitatkozott.
Lizzy és Tom addig mellette maradt. Vic elaltatta Rickyt, lefektette az ágyába. Bementem hozzá, és jó éjt puszit adtam neki, közben pedig hálát a sorsnak, hogy ők itt vannak nekem.
Utána én is elmentem villámgyorsan lezuhanyozni. Magamra kaptam egy pólót és a szokásos pizsamának használt bokszert és a hálónk felé siettem.
Ekkorra már csak Lizzy volt Kristen mellett, aki időközben elaludt.
Lizzy felállt és egyedül hagyott bennünket. Óvatosan, hogy ne ébresszem fel őt, feküdtem le mellé. Elaludni nem igen bírtam, inkább őt néztem.
Gyönyörű mint mindig. Mérhetetlen vágyat éreztem, hogy a karjaimba vonjam, és szorosan magamhoz öleljem, de nem akartam felébreszteni, és volt egy olyan érzésem, nem díjazná, ha reggel a karjaimban ébredne.
Nem tudom mennyi idő telt, mire el tudtam szundítani. Olyan mélyen nem aludhattam, mert Kristen mozgására lettem figyelmes magam mellett, a szemem pedig már arra nyitottam ki, hogy szorosan hozzám bújik, egyik karja átöleli a derekamat, fejét pedig a mellkasomra hajtja, és édesen alszik tovább.
Az érzések, amik ebben a pillanatban elöntöttek, szinte leírhatatlanok voltak. Öröm, boldogság, és határtalan szerelem.
Karommal szorosan magamhoz vontam, és vele a karjaimban ért az álom . . . . .
/Kristen/
Óvatosan másztam ki Rob karjaiból reggel. Nem kicsit lepődtem meg , amikor a karjaiban ébredtem. Szorosan magához ölelt, mint aki sohasem akar elengedni. Ekkor éreztem igazán teljesnek, és boldognak magam. De minden álom véget ér egyszer.
Bármilyen jó is volt a karjaiban, felkeltem mellőle. Legalább a fejem nem fájt már, és nem szédültem. Egy végtelennek tűnő pillantást vetettem felé és halkan a folyosóra léptem.
Hálás vagyok neki, és boldog, hogy ennyire törődik velem, és mellettem van. Főként a karjaiban töltött éjszaka után. Hosszú idő után, talán most éreztem igazán boldognak magam.
- Már fent vagy kicsim? Pihenned kellene. Rob? - kérdezte Claire, mikor beléptem hozzá a konyhába.
- Még alszik.
- Sejtettem, nagyon aggódott értetek este. Olyan édesek voltatok az előbb - csúszott ki Claire száján hirtelen és kellett egy kis idő mire leesett mire mondta.
- Megnéztem alszotok- e még, és olyan szépek voltatok egymás karjaiban - mondta mosolyogva és reménykedve Claire.
Válaszolni nem tudtam rá, mert megjelent az ajtóban Rob.
- Nem kellett volna felkelned - mondta rögtön.
- Semmi bajom - mondtam neki, ekkor jelent meg Lizzy.
- Mi lenne ha reggeliznétek utána indulhatnánk?
- Hová?- kérdezte Rob.
- Hát vásárolni - jelentette ki természetesen Lizzy.
- Nem megyünk - vágta rá rögtön Rob, mire én is kérdőn néztem rá.
- Neked pihenned kell, anya szerint pedig jobb lenne, ha este te mennél el.
- Jól vagyok Rob. Nem vagyok beteg csak terhes. Nem feküdhetek állandóan. Még hónapok vannak a szülésig. Semmi bajom, ha rosszul érezem magam szólok, és te is ott leszel - mondtam neki, mire láttam rajta, hogy kezdi belátni, hogy igazam van, de azért jólesett, hogy ennyire törődik velünk.
- Rendben- adta meg magát. - De ha csak egy kicsit rosszul is vagy, szólsz. Ígérd meg Kristen.
- Megígérem - mondtam neki.
Oké, akkor nyomás a reggeli és indulunk - adta ki a parancsot Lizzy.
Megreggelizünk, én rögtön Rickyhez mentem. A karjaimba vettem és felöltöztettem. Lizzy segített, utána átadtuk a kisherceget az apukájának amíg én is felöltöztem. Claire és Richard is velünk jöttek.
Az egyik közeli bevásárlóközpontba mentünk. Rob, Ricky és Richard a gyerek- és játékboltok felé vették az irányt, mi nők pedig Lizzy utasítására egy estélyi ruha üzlet felé.
Épp az üzlet felé mentünk, amikor véletlenül nekimentem valakinek.
- Elnézést, sajnálom - kezdtem el mondani az illetőnek, és amikor az arcára néztem a szavam is elállt.
- Kristen?
- Tyler? Mit keresel itt? - kérdeztem döbbentem, és a válaszát vártam.
Volt közben egy olyan érzésem, nem egy bonyodalom mentes napnak nézünk elébe . . . . .
38.fejezet
/Rob/
- Ez a ti szobátok -mondta anya, mi nem igen jutottunk szóhoz.
Rögtön ellenkezni kezdtem volna, sőt Kristen is.
Nem tudom anya, hogy gondolta. Főleg a tegnapi veszekedésünk után, hogy képesek leszünk egy szobában aludni, sőt egy ágyban.
Tényleg ennyire kínozni akarnak? Képtelen lennék elviselni a közelségét. Igaz így is úgy is el kell egy hétig, de még az is, hogy egy ágyban kelljen aludnunk? Az maga lenne a pokol.
Ilyen közel hozzá, érezni őt ismét, és közben tudni, hogy hozzá sem érhetek. Mindennek tetejében ismét a világ legnagyobb csodájával ajándékoz meg. Ismét apa leszek.
Annyi minden kavarog a fejemben ebben a pillanatban, hogy a fejem is megfájdul a sok kusza gondolattól. Sürgősen el kell mennem egy kicsit, nem bírom itt. Át kell gondoljak mindent - gondoltam magamban, miközben Kristen ellenkezni kezdett a közös szoba ellen.
Úgy tűnik hiába, mert anya hajthatatlan.
- Jót fog tenni nektek ha egy kicsit közel lesztek egymáshoz. Te is legalább tudsz vigyázni Kristenre. Most még jobban oda kell figyelni rá - célozta nekem anya.
Ebben igaza volt, én is ezt akarom. Vigyázni rá és a babánkra is, amíg meg nem születik. De ehhez nem feltétlenül kell összezárniuk vele egy szobába. Meg fogok őrülni ez alatt az egy hét alatt.
- Semmit nem kérünk, amit ti nem akartok, csak egy szobában alszotok. A többi a ti dolgotok. Mi csak reméljük, hogy átgondoltok mindent és a végén ismét együtt lesztek. Magatok és a gyerekek miatt is - mondta anya és ránk csukva az ajtót magunkra hagyott minket.
Krisszel elmerültünk egymás tekintetében, és szerintem neki is anya iménti mondatai jártak a fejében.
Mit meg nem adnék, ha csak ennyin múlna. Ha igaz lehetne.
De minek áltassam magam? Ő sose fogja elhagyni a férjét, mindig is közénk állt, és ezután is fog. Ha bármikor összevesznénk a végén mindig hozzá rohanna vissza. Na igen, én idióta meg egy másik nő ágyába - ahogy ő is mondta.
Mi értelme van akkor ennek? Hiába volt régen szép és jó minden. Annak vége. Egyikünk sem bízik a másikban, állandóan félreértések hadai állnak, állnának közénk.
Csak két dolog van ami, összeköt minket. Ricky és a baba, akit Kristen most vár.
Akármennyire is szeretném, el kell fogadjam, hogy ennek már régen vége, és nem lehet helyrehozni. Csak kiélvezem ezeket a napokat, amíg a közelében lehetek, meg a fiammal, próbálok vigyázni rá és a születendő gyermekünkre.
Nem is igen akarok mást, nemcsak ő, már én is belefáradtam ebbe. Ennek sosem lesz jó vége. . . . ..
/Kristen/
Nem tudom min gondolkodott el ennyire Rob, de nagyon elmerült a gondolataiban. Talán azon amin én? Rajtunk? Bár szerintem már nincs is olyan, hogy mi. Talán soha nem is lesz.
Annyi minden van, és lesz is, ha úgy döntök adok még egy esélyt neki. Na és ki tudja ő akarja e? Lehet, hogy jó ez így neki. Bármikor láthatja a gyerekeit, és közben azzal, vagy azokkal kavar, akikkel csak akar. Nem tartozik számadással senkinek.
Már semmiben sem vagyok biztos, ami őt illeti.
Néha úgy érzem, abból ahogyan rám néz, hogy még mindig ugyanúgy szeret, és akar engem. Máskor pedig, többnyire mikor veszekszünk, hogy ennek semmi értelme így, hogy már egyikünk sem bízik a másikban.
Így tényleg nem tudom mit kéne tennem. Ő még azt sem tudja, hogy Steve-vel elválunk. De vajon változtatna ez valamin? A szerelmen kívül, amit még mindig iránta érezek, még mindig ott van a bizonytalanság, a sok kétség, főleg a női miatt.
Erről rögtön eszembe jutott Camille. Ki tudja lehet, hogy még találkoznak is, amíg itt vagyunk. Még akkor, amikor Rob elméletileg utoljára látta a reptéren, nem tűnt úgy, mintha annyira ellenére lenne a dolog. Végül is le is feküdt vele. Hiába próbálnék hinni neki, hogy csak vele lépett félre, már nemigen tudok hinni neki, és azért ez sem kis dolog. Ha akkor össze is vesztünk éppen, ez nem azt jelenti, hogy rögtön másik nőhöz rohanjon.
Igyekeztem kizárni a fejemből ezeket a keserű emlékeket, de erről a helyről, Londonról, most csak ezek jutottak eszembe.
- Nem muszáj itt maradnod, ha nem akarsz - hallottam valahonnan a távolról Rob hangját, ami visszatérített a közös szobánkba.
- Majd én Rickynél alszom, anyának nem kell tudnia - ajánlotta.
Kicsit elgondolkodtam ezen, és totálisan ellentmondva az iménti és minden vele kapcsolatos gondolatomnak adtam neki választ.
- Nem kell, szeretném ha maradnál - mondtam ki, még magamat is megleptem, de őt, akinek ezek hallatára, mintha ismét a szerelem szikrája lobbant volna a szemében.
Visszaszívni már nem tudtam az előbbieket, így marad a közös szoba. Ez még annyira nem is rémített volna meg, mint a közös ágy. Ezután mindkettőnk tekintete egyszerre tévedt és ragadt meg az említett bútordarabon.
Legszívesebben elmenekültem volna innen, és mérges is vagyok Claire-re, amiért ilyen helyzetbe hozott minket. De végül is mindennek megvan az előnye. Kiderül, hogy tudunk meglenni ismét ilyen közel egymáshoz, még ha számomra pokol nehéz is lesz.
Akármennyire igyekszem nem mutatni, iszonyatosan hiányzik. Részben ezért is rémít meg az egész. Hirtelen eszembe jutott az utolsó alkalom, amikor az övé voltam. Ha akkor nem is csak ketten voltunk. De nem alapozhatunk csak a szexre, ami mindig jól ment nekünk. Nekem ez nem elég. De a szerelemhez bíznom is kellene benne. Annyi titok és félreértés állt már közénk, hogy nem tudom képes lennék- e erre, hogy Rob akarná- e, és még sok hasonló kérdés motoszkál bennem, amikre nem tudom a választ.
- Pakolj csak ki nyugodtan, addig megnézem Rickyt - mondta Rob egy hosszas pillantás után, majd kiment a szobából.
Rögtön amint egyedül maradtam az ágyra roskadtam és a kezembe temettem az arcom. A gondolataim eltévedt meteorként keringtek a fejemben, és fogalmam sem volt mit tegyek.
Adnom kellene még esélyt kettőnknek? Sőt immár négyünknek? - gondoltam a méhemben növekvő kis csöppségre.
De vajon Rob akarná? Vagy jó ez az élet így neki? Hogy bármikor láthatja a gyerekeit ezenkívül semmi más kötelessége nincs velem szemben, és akárkivel együtt lehet? - gondoltam itt Ninára, arra a Camillera és még ki tudja hány nőre.
Miközben ezeken gondolkodtam, és a kezem továbbra is a pocakomat simogatta eszembe jutott a pillanat, amikor elmondtam Robnak, hogy terhes vagyok. Akárhogy is állnak a dolgok köztünk, életem egyik legboldogabb percei voltak. Főleg, amikor Rob azt az egyetlen szót kimondta.
Akkor biztos voltam benne, hogy a picinek mondja, miközben akkor ő is a hasamat simogatta. Mégis most reménykedek benne, hogy részben nekem is szólt?
Sokszor az ilyesféle gondolataimnál megkérdezhetném magam, hogy mi a fenét áltatjuk magunkat? Akármennyire is próbálom tagadni, legalább magamnak valljam be, hogy még mindig szeretem Robot. Jobban, mint az életemet. Ezért is rémít meg ez annyira, ezért félek ismét belevágni ebbe. Tőle félek. Nem akarok ismét szenvedni.
Legszívesebben most elsírtam volna magam. A fenébe is, fogalmam sincs mit akarok. Csak boldog lenni. A gyermekeimmel, és Vele.
Elég Kristen! Ideje tenned is valamit ezért. - mondtam magamnak, és döntésre szántam el magam. Ha tényleg boldog akarok lenni, kockáztatnom kell. Még mindig él bennem egy kis remény, hogy ő is szeret engem, és nem csak, mint a gyerekei anyját, és egy nőt, akivel jó a szex. Nem csak ennyi akarok lenni neki. Hanem ugyanaz, aki régen. Mikor annyiszor elmondta, és tettekkel bizonyította, hogy szeret.
Meg kell tudnom, van- e egyáltalán egy kicsi esély rá, hogy mindent rendbe hozzunk. Persze ehhez nem csak én kellek. Ez az, ami megrémít. Tudom, láttam milyen volt az utóbbi időben Olyan, mint amikor megismertem. Hiszen együtt van Ninával.
Nina. Mi van, ha már nem akar engem? Vagy az a nő nem akarja elengedni őt? - és még hasonló ijesztőbbnél ijesztőbb kérdések zakatoltak bennem, harcot vívva a másik énemmel, aki azt harsogja próbáljam meg.
Mit tegyek? - kérdeztem magamtól szinte kétségbeesve.
Akkor lepődtem meg, amikor valaki válaszolt a kérdésemre, amit ezek szerint hangosan is kimondtam.
- Tisztázzatok mindent. A fiam szeret téged - állt az ajtóban Claire. - Olyan makacsak vagytok mindketten. Itt ez a sok félreértés, és csak annyi kellene hogy megbeszéljétek. Abba egyikőtök sem halna bele. Boldogok lehetnétek. Feleslegesen szenvedtek. De a fiam is ugyanolyan makacs, mint te. - mondta Claire miközben bejött és leült mellém.
- És ha mégsem?
- Ezt könnyen megtudhatjuk. De meg kell ígérned valamit kicsim - nézett rám komolyan Claire.
- Mit?
- Ha bebizonyítom, hogy a fiam ugyanúgy szeret téged, ahogy te is őt -hiába is próbálod tagadni - jegyezte meg mellékesen - akkor megbocsátasz neki, mindent megbeszéltek és adsz neki még esélyt. Ő is sok mindent félreért és nem tud veled kapcsolatban. Ígérd meg kicsim! - kérte Claire, és most féltem igazán. Egy olyan ígéretet tenni, amit nem tudom, hogy be tudok- e tartani.
- Ígérem! - mondtam ki végül, ezzel együtt én is döntöttem.
Eszembe jutott a Steve- vel való beszélgetésem, és a film. Annak is a vége, javarészt rajtam múlik. Hogy a szerelmesek boldogok lesznek- e? Lehet, hogy elhamarkodott ígéret volt, és szinte rettegek mi sül ki ebből, de már késő. Végre döntöttem.
Claire is látta rajtam, hogy végre elszántam magam.
Eszembe jutott, hogy Rob még nem tudja, hogy Steve és én elválunk. Ezzel együtt az, hogy ő azt hiszi, hogy Tylerhez is van valami közöm. Ennek a gondolatára rögtön elbizonytalanodtam, de Claire ezúttal nem hagyta, hogy visszatáncoljak.
- Ne félj kicsim. Minden rendbe jön. Tisztázzátok a dolgokat, épp itt az ideje, hidd el nem bánod meg.
- Remélem - mondta nem kicsit idegesen, és rögtön Claire-t kérdeztem, hogy értette azt, hogy bebizonyítja a fia még szeret engem.
- Egyrészt ezt nem nekem, hanem annak a mamlasz fiamnak kellene. De mivel ő is olyan csökönyös szamár mint te, nekem kell lépnem. A ma estét szépen eltöltjük együtt, az unokámmal, ti itt alszotok, együtt - tette hozzá Claire, aminek a gondolatára ismét elfogott az idegesség. - Holnap pedig ti ketten elkísértek engem.
- Mi? Hová? - kérdeztem. Nem akartam újabb meglepetést.
- Lesz a város egyik szállodájában egy jótékonysági est, ahová, mint minden évben el szoktam menni. Nemes célért, és jó hangulatú partik szoktak lenni. Elmegyünk, és jól érzitek magatokat. Sőt azt hiszem, idén jobb lenne, ha csak ti képviselnétek engem - tűnődött Claire, majd egy huncut mosolyt villantott. Alig akartam elhinni, hogy ilyenekre képes. Komolyan, mint egy kerítőnő.
- Mi értelme ennek Claire? Rob biztos nem jönne, és nem akarom, hogy kényszerítsd rá.
- Hidd el menni fog. Ezt bízd rám. Főleg, ha megtudja, miért. Bár lehet, hogy sejti. Minden évben el szoktam erre a rendezvényre menni, ahol felajánlott tárgyakra, ékszerekre és más dolgokra licitálnak gazdag emberek, és a bevételt egy olyan alapítvány kapja, akik a magányos anyákat támogatják, akiknek senkijük sincs, mégis mindent szeretnének megtenni, hogy a gyermeküket felnevelhessék. Több ilyen otthon féleség is van itt Londonban, rendszeres támogatókkal.
- Én . . . nem tudtam, hogy ilyesmiben részt veszel - mondtam csodálkozva, ugyanakkor tisztelettel tekintve Claire-re. - Ez nagyon szép tőled. Ha másért nem is, ezért mindenképpen szeretnék elmenni.
- Örülök. Hidd el, Rob is veled fog tartani, és oda már nem akárhogy mész - tette hozzá.
- Nem értelek . . . . .
- Addigra már tudni fogod, amiben most kételkedsz - mondta Claire. Bebizonyítom neked, hogy fiam szeret téged. Utána minden rajtad múlik. Felejts el mindent, és csak a jövőre koncentrálj. Adj még egy esélyt magatoknak - mondta Claire, felállt mellőlem és a kavargó gondolataimmal magamra hagyott.
Egek mibe keveredtem. El sem hiszem, hogy Claire ilyenekre képes, és hogy engem is belerángat. De mi van, ha igaza van? Ha csak ennyi kell, hogy mindent tisztázzunk? Mégis félek ettől, főleg attól a dologtól, amire mindennél jobban kíváncsi vagyok. Hogy Rob szeret- e még?
Egy kis időre félretettem a félelmeim, a gondolataimat a holnapi nappal és a döntésekkel kapcsolatban. Ahogy Claire is mondta, a ma estét velük, és a fiammal akarom tölteni.
Felkeltem és a fiam keresésére indultam. Rob még mindig vele volt. Nem is akárhol. Éppen fürdette őt. Lizzy az ajtóban leskelődött ezért bukkantam rájuk. Nem volt teljesen csukva az ajtó, és amint látta, hogy mellé settenkedek átengedte nekem a helyet.
A szemem elé táruló látványra teljesen elérzékenyültem. Azt az egyet sosem tagadhatom, hogy Rob imádja a fiát. És ő is odáig van az apjáért.
Ricky, mivel imád pancsolni, éppen azon munkálkodott, hogy ő is megfürdesse az apját. Aki láthatólag nem igen bánta, hogy lassan több víz lesz rajta, mint Rickyn. Őszinte és boldog mosoly látszott az arcán, ahogy a fiával foglalkozott.
Nem is tudom meddig figyeltem őket, talán túl soká, mert le is buktam. Nem is Rob volt, aki észrevett, hanem Ricky. Rögtön felém nyújtózott. Robnak ekkor tűnt fel, hogy sunyiban figyeltem őket. Felém lépett Rickyvel és átadta őt nekem.
Rögtön egy puszit adtam édesen kacarászó kisfiam arcára, majd ismét Robra néztem. Semmit sem tudtam, bármennyre szerettem volna, kiolvasni a szeméből.
- Szerintem már kész a vacsora, lemegyünk? - kérdezte Rob.
- Persze - válaszoltam neki, és a lépcső felé indultunk .
Vic éppen ekkor indult felfelé.
- Pont titeket kerestelek, vagyis a kisherceget - mosolygott Rickyre, és átkérte tőlem.
Ő etette meg Rickyt, majd felvitte a szobájába. Utána mi is megvacsoráztunk. Ekkor jött csak a fekete leves.
Claire elővezette a terveit holnapra Robnak. Én rá sem mertem nézni, amikor elmondta neki, hogy velem kell mennie arra az esélyre. Teljesen biztos voltam benne, hogy ellenkezni fog, és még az ötletet is utálni fogja. Ezért is lepődtem meg, amikor simán beleegyezett.
- Rendben anya - mondta Rob, de nem nézett rám.
- Végre, akkor délelőtt elmehetünk vásárolni - mondta óriási lelkesedéssel Lizzy, miközben az én reakciómat várta.
Én nem voltam éppen oda az ötletért.
- Rob te is jössz! Rickyt is visszük, jó kis családi program - mondta Lizzy.
- A vásárlásban semmi családi nincs. Tudod, hogy utálok órákat ruhák között tölteni - bosszankodott Rob, és örültem, hogy ez aggasztja, nem pedig az, hogy velem kell töltenie az időt. De persze mint mindig LIzzyvel most sem lehet ellenkezni.
Hirtelen a csengő hangja a zavarta meg a holnapi program megbeszélését, és Richard ment ajtót nyitni.
- Majd elhívjuk Tomot is - mondta Lizzy csillogó szemmel, gondolom nem véletlenül.
Mivel többnyire csak én meg Rob voltunk a téma, nem tudom, hogy ők, hogy állnak Tommal. De az előttünk álló napoknak hála, bőven lesz időnk beszélgetni.
- Hová hívtok? - halottuk meg pont az említett hangját és belépett a konyhába Tom.
- Semmi jóra ne számíts haver - mondta neki Rob, mire Lizzytől egy rosszalló pillantást kapott.
- Vásárolni holnap. Kris és Rob mennek el a szokásos jótékonysági estre, amire anya szokott - mesélte neki Lizzy, miközben Claire Tomnak is megterített, hogy velünk vacsorázzon.
- Ez jó ötlet. Végre valami -csapta össze a kezét Tom, amiért ezúttal én és Rob néztünk rá nem valami szépen. Rögtön meg is húzta magát.
Nagyon hangulatosan telt a vacsora. Claire mesélt erről az egész jótékonysági dologról, ilyenkor néha akaratlanul is Robra pillantottam, akinek - először nem értettem miért- tükrözött többnyire fájdalmat a tekintete. Utána rájöttem.
Hiszen az alapítvány az olyan anyákat segíti, akiknek nincs ott a baba apja, hogy segítsen, és egyedül nevelik a gyereküket.
Tudtam, miért érzi ezt. Szerettem volna megvigasztalni, és elmondani neki, hogy semmi oka már ez miatt bánkódni. Ami régen történt, nem csak az ő hibája volt. Végül is nem maradtam egyedül. Annak már vége, és legalább azt tisztáztuk, hogy akkor mit, miért tettem. Mégis megértettem, ha feleslegesen is miért tűnt Rob tekintete olyan fájdalmasnak.
Az már tényleg a múlt. Tudja, hogy Ricky a fia, és imádják egymást. Másodjára pedig már nem követem egy ugyanezt a hibát, és megadom neki a lehetőséget, hogy az első pillanattól fogva mellettem és a baba mellett lehessen, hogy ne maradjon ki semmiből.
Azok után, hogy megbeszéltük a holnapi programot is, átmentünk a nappalba, vagyis csak Lizzy, Rob és Tom. Richardék felmentek a szobájukba, és én is szerettem volna lezuhanyozni.
Elköszöntem Tomtól, és az emelet felé indultam.
Előtte még vetettem egy pillantást a pici fiamra, aki nem aludt még, sőt Vic- kel nagyon lekötötték egymást. Még egy pillantást vetettem rájuk, majd a szobánk felé indultam. A szobánk. Te jó ég, ezt még kimondani is furcsa. Hát még milyen lesz nemsokára, mikor egy ágyban kell aludjunk.
Hála a korábbi beszélgetésnek Claire- rel, még mindig nem csomagoltam ki. Nem is volt most sok kedvem hozzá, így csak valami pizsama szerűt vettem elő. A szokásos darabokat csomagoltam, és mivel LA elég meleg hely, hát nem éppen szoktam beöltözni, de ahogy most végigpillantottam a hálóingemen, a pokolba kívántam a csöpp kis darabot. De mivel vesztemre a legtöbb ilyen, nem volt más választásom. Hiszen mikor csomagoltam eszembe sem jutott, hogy Robbal kell egy szobán, sőt egy ágyon osztoznom.
Fogtam a hálóingem és a fürdőbe mentem. Most zuhanyzós kedvemben voltam, ledobáltam a ruháim, és a jó meleg vízsugár alá álltam. Hihetetlenül megnyugtató volt, ahogy a forró víz cseppjei végigfolytak a bőrömön, kissé engem is ellazítva.
Lemostam magam, a hajam is megmostam, de mikor kilépni készültem a kabinból ismét furcsa dolog történt velem. Ismét megszédültem. Az utóbbi időben szinte már nem is jelentkezett az állapotomnak ez a tünete, de most pont rosszkor.
Amikor léptem ki, akkor szédültem meg, de a mosdó szélét már nem tudtam megfogni, és a szőnyegen is megcsúsztam. A következő pillanatban pedig hirtelen minden elsötétült előttem, azt hiszem még volt annyi erőm, hogy Robnak kiabáljak, remélve, hogy meghallja . . . .
/Rob/
- És mi a terved? - kérdezte Tom rögtön miután Kristen is felment az emeletre.
Legszívesebben utána mentem volna. Még mindig alig hiszem el, hogy itt van, ilyen közel. Mégis olyan messze.
- Milyen tervem? - kérdeztem vissza Tom előbbi kérdésére.
- Hogy visszakapd Kristent? Gondolom akarsz tenni valamit?
- Nem - válaszoltam természetesen, ami úgy tűnik csak nekem volt az, mert erre majdnem mindketten nekem estek.
- Egek, mi a fene van veled tesó? Azt ne mond, hogy itt lesztek összezárva, sőt egy ágyban is, és semmit sem akarsz tenni, hogy visszakapd?
- Miért kellene? Még mindig a férjével van. Igen, tőlem vár gyereket ismét, de ez semmin sem változtat. Meg ki tudja mi van, vagy lesz vele, meg azzal a másik hapsival.
- Ugyan Rob, nem lehetsz ekkora idióta. Neked kellene teperned haver, te csaltad meg! - mondta ki az igazat kíméletlenül Tom.
- Azért ő sem szent. Honnan tudjam nincs- e együtt a férjével is? Végül is házasok. Ja, és te nem láttad milyen édesen andalogtak a szigeten a parton Tyler rel.
- Hülyeségeket beszélsz. Nem másztak egymásra, vagy igen?
- Nem, de . . . .
- Semmi de. Egyébként előtte veled volt együtt, azt hiszem nem is akárhogy, hanem jóformán az egész stáb szeme láttára. Mit éreztél akkor?
- Most komolyan az én szexuális életem tárgyaljuk ki? - kérdeztem már egyre idegesebben.
- A tiédre én nem vagyok kíváncsi - mondta a szokásos idióta vigyorával és Lizzyre kacsintott.
- Az egy dolog, ami akkor történt. A kémia mindig is jól működött köztünk. De én ha akarnék is, nem csak szexet akarok tőle. Azt akarom, hogy teljesen, csakis az enyém legyen. De valljuk be erre kicsi az esély, így eleget teszek anya kéréseinek, vigyázok Kristenre, a gyerekeimre, de a többi már felesleges lenne. Szóval ha lehet ezt zárjuk le - kértem tőle és Lizzytől is. Az utóbbi időben egyre sűrűbben ütik bele az orrukat az én dolgaimban.
Lizzy éppen erre akart mondani valamit, de ekkor, mintha Kristen hangját hallottam volna. De nem csak én Tomék is. Egyszerre pattantunk fel. Nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam, de ha Tomék is, akkor csak nem hallucinálok.
Rögtön rossz érzésem támadt, és felrohantam az emeletre. A fürdőbe, ahol Kristen zuhanyozott. Mikor benyitottam nem az a látvány fogadott, amire számítottam.
- Kristen? Istenem mi történt? - kérdeztem szinte kétségbeesve, mikor a földön ájultan fekvő Kristen mellé térdeltem.
Hiába szólítottam, nem akart magához térni.
Még mindig vizes volt a teste, amit egy törölközővel betakartam és a karjaimba emeltem. Lizzy rögtön elrohant anyuért, aki szintén nem értette, mi történt.
A szobánkba vittem és ágyra fektettem. Lizzy addig hozott egy alkoholos vattapamacsot, ami Kristen orra alá tettem, hátha az segít.
- Kicsim, mi a baj? Ugye semmi baja nem lesz? És a baba? - záporoztak belőlem a kétségbeesett kérdések.
- Nyugodj meg fiam, nem lesz semmi baj - mondta anya, de nem sokat segített.
Akkor nyugodtam meg talán egy kicsit, amikor Kristen kezdte kinyitni a szemét.
Én még mindig a kezét fogva szorosan mellette ültem. Egy milliméternyit sem akartam eltávolodni tőle.
- Mi történt Kristen? - kérdeztem tőle, amikor úgy láttam magához tért.
Csak aggódást láthatott a tekintetünkben.
- Nem tudom, én csak . . . . megszédültem, utána már nem tudtam megkapaszkodni, és meg is csúsztam - mondta. - Ritkán szoktam rosszul lenni, sajnálom nem akartalak megijeszteni titeket.
- Hogy érzed magad? Jobb lenne ha hívnánk egy orvost fiam, neki és a babának - mondta anya.
- Jól vagyok, de . . . . - habozott Kristen. Volt egy olyan érzésem nem akarja a frászt hozni rám, ránk, de ő is biztosra akar menni, bár szerencsére nem a hasára esett, és nem is érzett fájdalmat, csak a fejét verte be kicsit.
- Rögtön felhívom az orvosom - mondta anya és már ment is.
Nem tudom lehet, hogy repülővel jött a doktor, akit mi is jól ismerünk, anya mindannyiunkat nála szült, és tényleg nagyon jó orvos. Kért pár percet Kristennel, hogy megvizsgálhassa.
Még mindig Kristen kezét fogtam - jöttem rá, amikor fel kellett volna kelnem mellőle, de nemigen akartam. Kissé bizakodva is, hiszen nem rántotta el a kezét, sőt szorosan fonta össze ujjait az enyémmel.
Mégis el kellett szakadnom tőle, de az ő érdekük, és anya vele maradt. Szerencsére nem kellett sokat várni.
Akkor nyugodtunk meg igazán mindannyian, mikor a doktor közölte, hogy szerencsére a babának semmi baja, csak Kristennek kell óvatosabbnak lennie.
Igaz csak véletlen volt, hogy pont akkor, de ezek után nem fogjuk magára hagyni, hiszen ha bármikor ismét elájul, vagy szédül. . . . erre nem is akartam gondolni.
Részben ez az állapota miatt természetes is - mondta az orvos, aki a pihenés mellett az eddigi vitaminokat is ajánlotta, hogy szedje Kristen, amiket a másik orvos írt neki fel. És ha visszamegyünk LA- be az ottani orvosát is meg kell látogatnunk úgy is, de ez a biztos.
Anya kikísérte az orvost, én rögtön Kristenhez mentem, aki már felvette a hálóingét és épp visszafeküdni készült.
Rögtön mellé siettem és segítettem neki. Betakartam és leültem mellé.
- Ne haragudj! - mondta és nem értettem miért.
- Nem a te hibád, előfordul, hogy rosszul vagy. Csak nagyon megijedtem - vallottam be.
- Köszönöm - mondta Kristen, és ezúttal ő fogta meg a kezem.
A szeme gyengédséget tükrözött felém, és szeretetet. Vagy szerelmet? Nem tudom eldönteni, de nem ringatom magam hamis illúziókba.
Az egyik kezem fogta, a másikat a hasára simította.
- Pihenj, itt maradok veled.
- Menj zuhanyozz le, és öltözz át, addig én maradok - lépett be Lizzy Tommal.
- Rickynek is adj egy puszit hiányolt titeket - mondta Lizzy, és erre Kristen is felkapta a fejét. Láttam rajta, hogy rögtön rohanna hozzá.
Akármennyire sem akarok most elmozdulni innen, inkább én megyek. Ő pihenjen. Nem nagyon tetszett neki, de nem vitatkozott.
Lizzy és Tom addig mellette maradt. Vic elaltatta Rickyt, lefektette az ágyába. Bementem hozzá, és jó éjt puszit adtam neki, közben pedig hálát a sorsnak, hogy ők itt vannak nekem.
Utána én is elmentem villámgyorsan lezuhanyozni. Magamra kaptam egy pólót és a szokásos pizsamának használt bokszert és a hálónk felé siettem.
Ekkorra már csak Lizzy volt Kristen mellett, aki időközben elaludt.
Lizzy felállt és egyedül hagyott bennünket. Óvatosan, hogy ne ébresszem fel őt, feküdtem le mellé. Elaludni nem igen bírtam, inkább őt néztem.
Gyönyörű mint mindig. Mérhetetlen vágyat éreztem, hogy a karjaimba vonjam, és szorosan magamhoz öleljem, de nem akartam felébreszteni, és volt egy olyan érzésem, nem díjazná, ha reggel a karjaimban ébredne.
Nem tudom mennyi idő telt, mire el tudtam szundítani. Olyan mélyen nem aludhattam, mert Kristen mozgására lettem figyelmes magam mellett, a szemem pedig már arra nyitottam ki, hogy szorosan hozzám bújik, egyik karja átöleli a derekamat, fejét pedig a mellkasomra hajtja, és édesen alszik tovább.
Az érzések, amik ebben a pillanatban elöntöttek, szinte leírhatatlanok voltak. Öröm, boldogság, és határtalan szerelem.
Karommal szorosan magamhoz vontam, és vele a karjaimban ért az álom . . . . .
/Kristen/
Óvatosan másztam ki Rob karjaiból reggel. Nem kicsit lepődtem meg , amikor a karjaiban ébredtem. Szorosan magához ölelt, mint aki sohasem akar elengedni. Ekkor éreztem igazán teljesnek, és boldognak magam. De minden álom véget ér egyszer.
Bármilyen jó is volt a karjaiban, felkeltem mellőle. Legalább a fejem nem fájt már, és nem szédültem. Egy végtelennek tűnő pillantást vetettem felé és halkan a folyosóra léptem.
Hálás vagyok neki, és boldog, hogy ennyire törődik velem, és mellettem van. Főként a karjaiban töltött éjszaka után. Hosszú idő után, talán most éreztem igazán boldognak magam.
- Már fent vagy kicsim? Pihenned kellene. Rob? - kérdezte Claire, mikor beléptem hozzá a konyhába.
- Még alszik.
- Sejtettem, nagyon aggódott értetek este. Olyan édesek voltatok az előbb - csúszott ki Claire száján hirtelen és kellett egy kis idő mire leesett mire mondta.
- Megnéztem alszotok- e még, és olyan szépek voltatok egymás karjaiban - mondta mosolyogva és reménykedve Claire.
Válaszolni nem tudtam rá, mert megjelent az ajtóban Rob.
- Nem kellett volna felkelned - mondta rögtön.
- Semmi bajom - mondtam neki, ekkor jelent meg Lizzy.
- Mi lenne ha reggeliznétek utána indulhatnánk?
- Hová?- kérdezte Rob.
- Hát vásárolni - jelentette ki természetesen Lizzy.
- Nem megyünk - vágta rá rögtön Rob, mire én is kérdőn néztem rá.
- Neked pihenned kell, anya szerint pedig jobb lenne, ha este te mennél el.
- Jól vagyok Rob. Nem vagyok beteg csak terhes. Nem feküdhetek állandóan. Még hónapok vannak a szülésig. Semmi bajom, ha rosszul érezem magam szólok, és te is ott leszel - mondtam neki, mire láttam rajta, hogy kezdi belátni, hogy igazam van, de azért jólesett, hogy ennyire törődik velünk.
- Rendben- adta meg magát. - De ha csak egy kicsit rosszul is vagy, szólsz. Ígérd meg Kristen.
- Megígérem - mondtam neki.
Oké, akkor nyomás a reggeli és indulunk - adta ki a parancsot Lizzy.
Megreggelizünk, én rögtön Rickyhez mentem. A karjaimba vettem és felöltöztettem. Lizzy segített, utána átadtuk a kisherceget az apukájának amíg én is felöltöztem. Claire és Richard is velünk jöttek.
Az egyik közeli bevásárlóközpontba mentünk. Rob, Ricky és Richard a gyerek- és játékboltok felé vették az irányt, mi nők pedig Lizzy utasítására egy estélyi ruha üzlet felé.
Épp az üzlet felé mentünk, amikor véletlenül nekimentem valakinek.
- Elnézést, sajnálom - kezdtem el mondani az illetőnek, és amikor az arcára néztem a szavam is elállt.
- Kristen?
- Tyler? Mit keresel itt? - kérdeztem döbbentem, és a válaszát vártam.
Volt közben egy olyan érzésem, nem egy bonyodalom mentes napnak nézünk elébe . . . . .
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)