2012. április 6., péntek

Blogtalálkozó

Sziasztok!

Egy kis infóval jövök. Kim drágám többnyire leírt mindent, csak egy két dolgot tennék hozzá.
Mint a cím is mutatja a tavalyi taliból kiindulva idén is lesz, hogy mi, hogy és hol itt vannak az infók, és már lehet is jelentkezni.
Nagyon klassz lenne ha közületek is jönne valaki, és akár személyesen is találkozhatnánk, nagyon jó buli volt tavaly is, szóval hajrá nektek, aki gondolja lehet jelentkezni :)
Itt vannak az infók, meg még lesznek is majd ahogy közeledünk az időponthoz, addig is aki szeretne jönni, akár ide is írhat, vagy emailben is jelentkezhet:

lizzyke21@gmail.com

és itt is az infók Kimtől :)



A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, idén is megszervezzük a nyári blogtalálkozót. Pixie és én (Kim) vagyunk azok, akik most ennek az útnak a megszervezését vállaltuk és szeretnék, ha minél többen eljönnétek. Tavaly Keszthelyen nyaraltunk egy igényes kempingben, ahol emlékszem a tulajdonos úgy várt minket mintha, Nobel díjas írók lennénk. Nagyon vicces, de ugyanakkor kedves volt velünk. Két napot töltöttünk el itt és azt gondolom, nyugodt szívvel mondhatom, hogy senki nem ment haza másnap szívesen, annyira jól éreztük magunkat. Idén úgy döntöttünk, hogy nem Keszthelyen, hanem Siófokon tartjuk a blogtalálkozót egy nagyon szép kempingben.

Időpont:

Tavaly mindösszesen csak két napot töltöttünk együtt, de már akkor beszéltük, hogy jó lenne, ha egy kicsit tovább maradnánk, hiszen egy éjszaka édes kevés bármire.
A pontos időpont még nincs meg (hiszen még csak tavasz van) de terveink szerint

Július 13-14-15 vagy Július 20-21-22 lenne a megfelelő időpont.


Helyszín:

Siófok Aranypart Kemping:

http://www.balatontourist.hu/index.php?WG_NODE=WebBTEgysegek&WG_OID=btEf_18a3f49&lng=hu


Mint láthatjátok a Balaton parton található, de nem közvetlenül Siófok központjában. Ez egyrészt jó, hiszen sokkal nyugodtabb és csöndesebb, másrészt pedig kellemetlen, mert a központba jutáshoz, buszra kell szállni. A busz azt hiszem, félóránként jár és mindösszesen csak 180FT a jegy, így nem halunk bele 5 perc buszozásba úgy gondolom.

Ár:

Én tavaly itt kempingeztem a barátnőimmel és három éjszakára és négy napra fizettünk körülbelül 4000Ft-t. Pontosan nem emlékszem, de azt hiszem, ennél olcsóbban sehol nem találunk szállást. Az árak pontosan fel vannak tűntetve a megadott link honlapján, így mindenki tud kalkulálni.

Kik jöhetnek? :

Bárki, aki szeretne egy jó társaságban pár napot eltölteni. Nem kell engem vagy bárki mást olvasnod, az sem számít, ha nem kommenteltél soha vagy nem túl gyakran. Kiskorúak is nyugodtan jöhetnek, hiszen nem egy nagykorú felnőtt lesz a társaságban (remélhetőleg), de az idősebb korosztály is képviseltetheti magát, hiszen tavaly is nem egy anyuka látogatott meg minket és eszméletlenül jól éreztük magunkat.

Azt hiszem, egyelőre most ennyi lenne. Bővebb információval később tudunk szolgálni, de azért akartuk már most elkezdeni a szervezést, hogy mindenki, aki szeretne, el tudjon jönni. Bármi kérdésetek van, akkor forduljatok hozzánk:

pixiesstories@gmail.com vagy sohasemondhogysoha@gmail.com

Várjuk a jelentkezéseteket, kérdéseiteket és a blogírók akik jönnek, megkérjük őket, hogy ők is tegyék ezen információkat, hogy minél többen lehessünk.


A tavalyi élményekről bővebben pedig itt olvashattok:

http://pixiesstories.blogspot.com/2011/08/elmenybeszamolok.html


Üdvözlettel
Pixie és Kim




u.i Ha nincs sátrad nem baj! Tavaly is "összedobtuk" amink volt:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése