2012. április 29., vasárnap

49.fejezet

Sziasztok! Tudom, hogy sokára ez van, most tudtam jönni. Végre sínen vannak a dolgaim, sőt minden szép és jó :D szóval most már remélhetőleg rendesen jönnek a frissek. Szóval itt az utolsó előtti fejezet. Ami azt jelenti, hogy még egy utolsó lesz, utána szerintem az utolsóval egy időben megkapjátok a linket majd az új bloghoz :) addig is köszönöm mindenkinek aki írt az előzőhöz, itt is nektek a következő. Jó olvasást nektek! Köszi Csibi! Pussz: Liz




49.fejezet



/Kristen/



Alig akartam elhinni, hogy ez az utolsó szabad esténk. Hiszen holnaptól végre az leszek aki mindig is lenni akartam mióta Rob felbukkant az életemben.

Az ő felesége.

Ez még mindig olyan számomra mint egy valóra vált álom.

Hogy annyi minden után amin keresztül mentünk, végre férj és feleség leszünk, és örökké boldogan élhetünk. Négyesben.

Rob, én, Ricky és a kis Hailey.

Végre mindenki boldog, és minden a helyére került.

Ennek fényében töltöttük el az utolsó esténket. Claire és Lizzyék is átjöttek, de az este nagy részét négyesben töltöttük. Minden figyelmünket, és szeretetünket a két szemünk fényére fordítottunk.

Nem azért mert féltékeny vagyok, na jó lehet egy kicsit, azt hiszem Haileynek is megvan ki a nagyobb kedvence anyuci és apuci közül. Odáig van az apjáért, bár nem is csodálom, én magam is imádom őt, így nem is csoda, hogy a mi kis csöppségünk ennyire imádja az apukájáért.

Képtelen vagyok betelni az olyan pillanatokkal amikor együtt látom őket. Képes lennék a nap minden percében őket nézni. Ahogy Rickyvel aki, aki szerencsére nem féltékeny a kishúgára, sőt ő is imádja Haileyt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó testvérek lesznek, és Ricky mindig mint a szeme fényére úgy fog majd vigyázni az ő kishúgára.

De ez így is helyes.

Néha már meg is ilyedek ettől az egésztől. Nem is csoda azok után amiken az utóbbi időben, sőt inkább években keresztül mentünk, mióta Rob és az én életem útjai keresztezték egymást.

Már már szinte riasztóan boldogok vagyunk. Persze ezzel eddig sem volt baj, igaz néha voltak hol kisebb hol nagyobb mosoly szünetek köztünk, de azt hiszem ilyen boldogok még sohasem voltunk. Egyszerűen minden tökéletes. Sőt még annál is jobb. Nem is tudom tényleg létezik e ekkora boldogság? És mivel úgy tűnik mégis mivel érdemeltük ezt ki?

- Ennyi minden után ez már kijárt nekünk. Bár igazad van. Ezt sokszor kérdezem magamtól én is. Hogy mivel érdemeltem ki, hogy ilyen szép családom legyen - nézett körbe rajtunk Rob mikor az utolsó esténken a nappaliban játszottunk a kicsikkel.

- Akkor már ketten vagyunk. De ne is törjünk magunkat a válasz keresésén.

- Igazad van, inkább élvezzük ki minden percét. És közben hálás vagyok a sorsnak, hogy akkor este az utamba sodort téged.

- Én meg, hogy akkor este engedtem neked.

- Hát igen, ki tud nekem ellenállni?- viccelődött Rob.

- Ez igaz. Neked lehetetlen nemet mondani - válaszoltam neki mosolyogva, majd egy csókra hajoltam felé.

Ajkaink édes csókokkal kényeztették egymást, ami nem tarthatott sokáig, mert a gyerkőcök magunknak követelték a figyelmünket.

- Azt hiszem ideje egy fürdésnek is - pillantott Rob az órára majd nevetve a karjaiba kapta Haileyt, aki szintén mosolygott az apja játékán és nevetgélve indultak a fürdő felé.

Én Rickyt fogtam a karomba és indultunk utánuk.

A két szemünk fényét egyszerre fürdettük. Bár a végére mi is úgy néztünk ki mint akik megfürödtek. Hailey és Ricky is előszeretettel locsolták ránk a vizet, de minden perc egy élmény amit velük tölthetünk.

Volt azonban ennek a közös fürdőnek egy hátulütője is.

Vesztünkre, vagyis inkább Robéra pont egy fehér kényelmes ruha volt rajtam. Gondolom mondanom sem kell, hogy néztem ki a fürdetés végére. Ennyi erővel akár meztelen is lehettem volna.

Ahogy láttam Robnak viszont tetszett a látvány. A végére mikorra a kicsiket öltöztetni kellett azt inkább én vállaltam mert neki már inkább én kötöttem le a figyelmét. Mikor felhoztam neki zavartan fordult vissza a gyerekekhez, és igyekezett nem rám nézni.

Nem sűrűn láttam még zavarba jönni, de aranyos volt.

Míg én felöltöztettem a gyerkőcöket Rob is vett száraz ruhát, utána rajta volt a sor, hogy átvegye őket.

Láttam rajta, hogy azzal nem igen birkózna meg az önuralma ha most itt végig kellene néznie, hogy átöltözök így addig a konyhába tereltem őket.

Ezután én is átöltöztem és utánuk mentem.

Rob pillantása azonban most még inkább vággyal volt teli mint mikor a fürdőben voltunk. Azonban most az egyszer én leszek a gonosz.

- Ugye tudod, hogy ma hiába nézel így rám?

- Miért is? Azt hiszed most ellen tudsz állni nekem? - nézett rám a féloldalas csábos mosolyával és a kihívó pillantásával.

- Biztos vagyok benne. Az esküvő előtti éjszaka aztán főleg nem történik semmi. Ki kell bírnod a holnap éjszakáig, amikor már a feleséged leszek.

- Ne már kicsim, nem mondhatod komolyan - nézett rám Rob, most már kiskutya szemeket bevetve, hátha megadom magam. De ezzel nem vicceltem.

- Tuti, hogy anyuék hordtak neked ilyen hülyeségeket össze ugye? Ne már szívem.

- Ez van édes. Egy éjszakát még kibírsz.

- Abban én nem vagyok olyan biztos.

- Erre is megvan a megoldás - mondtam mire Rob arca lassan kétségbe esettbe ment át, én meg már majdnem elmosolyodtam rajta.

- Nemtudom mire gondolsz, de nem . . . . .

- Ma éjjel külön alszunk.

- Na azt már nem! - kezdett ellenkezni rögtön.

Komolyan néha ő is tud olyan lenni, vagy még rosszabb mint a gyerekek mikor éppen nem kapják meg amit akarnak.

- Nem is tudtam, hogy hiszel ezekben a hülyeségekben.

- Nem hülyeségek Rob. Ebbe az egy éjszakába egyikünk sem hal bele.

- De én igen. Ne már kicsim.

- Kibírod szerelmem. Gondolj a holnap éjszakára, és az összes többire amit az örökké valóságig együtt tölthetünk.

Azért adni akartam neki egy kis előleget, de majd később. Hogy ne mondja, hogy olyan gonosz vagyok - mosolyodtam el magamban, majd hozzáláttam elkészíteni a vacsorát a kicsiknek.

Ezúttal cseréltünk. Rob etette meg Rickyt, mivel Haileyt etetni csak én tudtam, így a hercegnőnkkel visszaonultunk a szobájába és megkapta a vacsiját.

Utána megvolt a büfiztetés, sőt utána már kezdett elszenderedni a karjaimban főleg miután leültünk a hintaszékbe.

Ekkor jött be hozzánk Rob.

- Ricky már elaludt.

- Azt hiszem lassan Hailey is - pillantottunk a karomban lassan álomba szenderülő csodaszép kislányra.

Rob óvatosan kivette a karomból mikor elaludt és átvittük az ágyába. Mindketten egy egy puszit adtunk neki.

Rob ezután hátulról szorosan a karjaiba zárt, és még egy ideig így csodáltuk ezt a kis tündért.

Ezután magára hagytunk őt, hogy Rickyre is ránézzünk aki szintén már békésen aludt.

Majd a szobánk felé indultunk, de én ott megtorpantam. Rob ekkor furcsán nézett rám, de az imént említettekből nem akarok engedni.

- Most komolyan? Ne már, akkor ígérem csak alszunk.

- Csak egy éjszaka Rob. Ne legyél olyan mint egy kisgyerek - mondtam mikor láttam, hogy durcásan néz rám.

- Oké - mondta csöppet lehangoltan és nem mondva többet a vendégszoba felé indult.

De ebben a pillanatban elkaptam a karját és visszahúztam magamhoz.

- Szeretlek.

- Tudom. Én is téged - viszonozta a vallomásom, miközben ismét a karjaiba vont.

- Ne haragudj, csak nem akarok egy percet sem távol lenni tőled.

- Semmi baj, ez csak egy kis babona, ki fogod bírni. Holnaptól úgy is minden éjjelem és nappalom csak a tiéd.

- Ez fog segíteni kibírni a ma éjjelt - mondta mosolyogva, majd egy jócskán szenvedélyes csókot váltottunk mielőtt elengedtük egymást, hogy az esküvő előtti utolsó éjszakánkat külön töltsük. Most utoljára. És ezután minden éjjelünk és nappalunk a másiké lesz . . . . .



Itt az idő. A nagy nap. El se tudom mondani milyen érzések kavarogtak bennem mikor reggel felébredtem. Sőt inkább ébresztettek.

Lizzy volt az.

- Rob? És a kicsik?

- Rob nálunk van Rickyvel, Hailey pedig anyuval odalent.

- Robot már csak a nagy pillanatban fogod látni - mondta Lizzy és rögtön ellenkezni akartam.

- De . . .

- Kibírod. Ahogy az éjszakát is átvészeltétek. Még egy csomó dolgunk és időnk nem sok. Szóval csapjunk bele. - adta ki a parancsot Lizzy és jobbnak láttam nem ellenkezni.

Addig azonban semmit sem akartam csinálni míg nem ölelhettem magamhoz a lányom.

A nappalban volt Claireel. Átvettem őt tőle, és össze vissza puszilgattam.

Ő az első most.

Megkapta a reggelijét, utána Lizzyvel felöltöztettük. Ekkor futott be Tom.

Rögtön Robról és a fiamról kérdeztem.

- Minden oké Kris nyugi. Nemsokára láthatod. Sőt a tiéd is lesz, még rá is fogsz unni - mondta vigyorogva Tom.

- Az nem fog megtörténni - válaszoltam neki.

- Oké. Legyen úgy. De nincs dolgotok? Már csak pár óra, addig én lefoglalom a világ legszebb lányát - mondta Tom és felém nyúlt, hogy átvegye tőlem Haileyt.

Tom mindig tud meglepetést okozni nekünk.

Mindannyian tudjuk, hogy milyen, hogy nem éppen a felelősség mintaképe, már ami a kapcsolatait is illeti, bár az igaz, hogy ő is akárcsak Rob megváltozni látszik mióta ismeri Lizzyt.

És amikor Hailey nála van? Hát az szinte hihetetlen pillanat. Olyankor mintha nem is ő lenne. persze olyankor is imád viccelődni és poénkodni, hiszen nem is ő lenne, de olyankor azért mintha meg is komolyodna. Hihetetlen mire képes egy gyerek. De láthatóan Tom odáig van Haileyért, és fordítva is.

Ahogy Tom mondta, imádni fogják őt a pasik. Na Robnak nem éppen lett a szíve csücske ez a mondat hallatán. Pedig hol van az még? Bár az élet csak úgy repül, és olyan gyorsan nőnek a gyerekek, de azért emiatt még kár aggódnunk.

Egyenlőre Hailey levesz a lábáról mindenkit. De nem is csodálom. Ő a legszebb kislányt aki valaha láttam, és nem azért mert az én lányom, de így van.

- Ezzel csak egyetérteni tudunk igaz tündérem? - beszélt Tom Haileyhez, mi pedig mosolyogva figyeltük őket főleg Lizzy.

Ezután Tomra bíztuk Haileyt, persze sűrűn rájuk néztem. Nem azért mert nem bíztam Tomban, tudom, hogy nála is nagyon jó kezekben, de nem bírtam sokáig az én kicsikém nélkül. De láthatóan ő nagyon jól elvolt Tommal.

Ideértek a kellékesek, aki a sátrakat hozták a kertbe. A virágok, és díszek megjöttek, a székek az asztalok, és délutánra lassan kirajzolódott a helyszín.

Ahogy elnéztem, akaratlanul eszembe jutott az esküvőnk Steveel. És végre, talán most először már nem érzek bűntudatot. Végül mindketten más mellett kötöttünk ki. Ezt szánta nekünk a sors, de az együtt töltött időt örökre a szívükbe zártuk, és szerintem elmondhatjuk azt magunkról, ami a legtöbb elvált pár nem, hogy nagyon jó barátok maradtunk, és ezért is örökre hálás leszek. Hogy ezután is magam mellett tudhatom ő, mint a barátomat.

Lizzy rántott ki a gondolataimból, aki Haileyhez hívott. Ismét evés idő volt, és a kis drágám kezdett nyűgös lenni. De ez csak addig tartott amíg meg nem kapta a jussát. Utána ismét engem meglepve Tom szerette volna megbüfiztetni.

Lizzy kapott is az alkalmon és lencse végre kapta a pillanatot. Tényleg nagyon aranyosan voltak. A képek pedig bekerülnek a családi albumba a többihez.

Ezután Hailey elszundított egy kicsit. Pont kapóra jött, hogy egy kicsit kialudta magát így fent bír maradni este. Ugyanis nem a megszokott időben lesz az esküvőnk, hanem este.

És már tényleg vészesen fogy az idő addig. Mire legközelebb kiértünk a kertbe minden kész volt. Mi pedig csak ámultunk. Tényleg mint az álmainkban.

Egyszerűen meseszép.

Minden kész.

Mire kell megjönnek az étel szállítok, és a zenészek is.

Nem leszünk több százan. Csak mi, a család, barátok, és persze kollégák. Robnak is jönnek barátai Londonból akiket még nem ismerek. Nekem a lányokon kívül nem nagyon.

Lassan befutottak a lányok is, Ashely és Nikki, akik szintén segítenek a készülődésben, és ők is itt öltöznek majd.

Végül megjött a fodrász és a sminkes is. Nem akartam ekkora felhajtást ebből, de a lányok nem engedtek. De így legalább hála a filmnek olyan emberek jöttek akiket ismerünk. Miranda a sminkesünk volt a filmeknél is, Carol pedig a fodrász, így ők vettek a kezük közé minket.

Előbb a lányok, és én kerültem utoljára sorra, végül is rám szánták a legtöbb időt.

Addig Lizzy és Claire felöltöztették Haileyt.

Amikor elkészültek persze behozták őt hozzám. Ahogy rápillantottam még a könnyeim is kiakartak csordulni. Egyszerűen meseszép. Alig akarom elhinni, hogy ő az én csodaszép kislányom.

Ekkor figyelmeztettek,hogy eszembe se jusson sírni mert elkenődne a sminkem, így igyekeztem uralkodni magamon.

Majd elkészült a frizurám is.

És ezután jött el az idő. Még a gyomrom is görcsbe rándult az izgalomtól. Alig tudtam elhinni, hogy már csak pár pillanat és újra láthatom őt, és a felesége leszek.

Az utolsó simítások jöttek, majd felvettem ezt a hófehér csodát amit a lányokkal és Claireel választottunk.

Végül teljes pompában álltam az egész alakos tükör előtt.



Lizzy persze ezt az alkalmat sem hagyta ki és képek sokaságát készítette, de nemcsak rólam hanem magukról, a lányokról és persze Haileyről is.

Ekkor kukkantott be hozzánk Richard.

- Gyönyörű vagy kislányom - lépett oda mellém.

- Köszönöm. Mindent, azt is, hogy elvállaltad.

- Ugyan. Nekem a megtiszteltetés.

Ugyanis Richard lesz az aki az oltárhoz kísér. Ebben a pillanatban ugyan eszembe jutottak a szüleim, de akkor és most nem törték magukat, hogy mellettem legyenek, így igyekeztem nem gondolni rájuk. Ők a családom - néztem végig Richardon, Claireen és a többieken.

Ők is tudják mi történt a szüleimmel, és miért nem tartjuk a kapcsolatot, és azt hiszem talán Claire látta rajtam, hogy egy pillanatra elszomorodtam, és talán Richard is.

- Nagyon szeretünk kicsim - ölelt meg óvatosan Richard, majd Claire is.

- Most már te is a lányunk vagy - súgta Claire, és hála ezeknek a szavaknak ismét a sírás határára kerültem de igyekeztem türtőztetni magam.

- Nagyon szeretlek titeket - öleltem vissza őket.

- Oké, elég a sírásból. Legalább a szertartás végéig bírjátok ki. Utána lehet - mondta Lizzy, majd még egyszer végignéztek rajtam és itt volt az idő.

- Körülbelül itt van mindenki. - lépett be Tom is, akinek szintén tátva maradt a szája.

- Hűű . . . ejha, mesésen nézel ki Kris.

- Köszi Tom.

- Akkor azt hiszem idő van - csapta össze a kezét és átvette Lizzytől Haileyt.

Ő lesz Rob tanúja, nekem pedig bármily nehéz is volt választani hármójuk közül, de muszáj volt, így a tanúm Ashely lesz.

Tom annyit kért, hogy amíg nem jön el az ő szerepük, addig had fogja Haileyt. Csak mosolyogtunk a kérésén, de persze belementem. Azt hiszem Haileynek is tetszett az ötlet, mert rögtön, és végig mosolygott Tom karjaiban.

A lányok előre mentek,mi pedig Richardal miután karon fogtam elindultunk utánuk.

És elkezdődött.

Ahogy kiléptünk a kert felé vezető ajtón a virág szőnyegre ami egészen az oltárig vitt felcsendült az esküvői dalunk.

Ekkor kezdett minden megszűnni körülöttem. Semmit nem láttam. Csupán egyetlen ember tekintete ejtett fogjuk, míg nem odaértünk elé, és Richard átadta a kezem neki.

Egyszerűen próbált körülpillantani, egyszer sikerült is, miközben a boldogság mosolya letörölhetetlen volt az arcomról, de csak rá tudtam figyelni. Arra, hogy végre itt állunk, és isten az emberek és mindenki előtt örök szerelmet és hűséget fogadunk egymásnak.

De ezzel nemcsak én voltam így. Rob sem tudott másfelé tekinteti. Az ő szemei is ugyanazt a mérhetetlen szerelmet és boldogságot tükrözték mint az enyémek.

A tökéletes pillanat.

Mielőtt azonban a pap elkezdte a szertartást körbepillantottam. Mindenki itt volt akit szeretünk. Steve-ék is akinek elkaptam a mosolyát. Ezután pedig csak a pillanatra és a pap szövegére figyeltünk.

Az este és fények még szebbé tették a pillanatot. A csillagok ragyogtak felettünk miközben az eskünket ismételtük egymásnak.

Ezután egymás ujjára húztuk a gyűrűket, majd meghallottuk végre azt a két mondatot amit mindennél jobban vártunk. Szerintem Rob is.

- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket. És jöhet az első hitvesi csók - mondta a pap miután áldását adta ránk.

Végig Rob tekintete tartott fogva, miközben a karjaiba vont.

- Szeretlek - mondtuk egymásnak talán ezredjére a vallomásunkat, majd ajkaink találkoztak, hogy a legszebb és legédesebb csókban egyesüljenek.

Ekkor szűnt meg tényleg minden körülöttünk. Csak mi ketten voltunk. A boldogság, a szerelmünk, és hogy már házasok vagyunk.

Hatalmas taps viharra váltunk szét, miközben rizs felhő hullott ránk, és mindenki mosolyogva tapsolt.

Ezután mindenki minket akart, és sorra kaptunk a gratulációkat, de persze egyetlen pillanatra sem mozdultam Rob, immár a férjem mellől.

Steveék kivárták a tömeg végét, és mikor már többnyire mindenki sorra került akkor jött oda hozzánk gratulálni a családjával.

Ezután persze fotók sokasága készült rólunk a friss házasokról, majd ismét magunkhoz ölelhettük a kicsiket. Ők sem maradhattak ki a fotózkodásból.

Ezután persze jötttek a szokásos táncok, és miegymás. Minden ami nem hiányozhat egy esküvőről.

Szinte mindenkivel táncoltam, és örültem amikor végre visszakeveredtem Rob karjaiba. Ilyenkor kihasználtuk a pillanatot, és szinte nemtudtunk elszakadni egymástól.

Ugyanilyen boldogságban telt a fogadás is amit szintén itt tartottunk a kertünkben.

Felvágtuk a csodaszép esküvői tortát, és még a szertartás után a kihagyhatatlan esküvői csokor is elrepült.

Erre mondtuk azt Robbal, hogy Tom jobb lesz ha felköti a gatyát, ugyanis Lizzy kezébe repült a csokrom.

Eleinte kissé riadt arcot vágott amin Robbal mi csak mosolyogtunk,majd nevetve zárta a karjaiba Lizzyt. Ki tudja talán az ő esküvőjük lesz a következő.

Ezután volt egy kis időnk kettesben, és a kicsikkel is. Utána a vendégek ismét maguknak akarták az ifjú párt.

Rob bemutatott a Londoni barátainak, Samnak, Marcusnak és Bobbynak, akik szintén nagyon szimpatikusak voltak, és mind olyan vicces figurák mintha csak Tomot látnám. Aki az este folyamán sok időt töltött Haileyvel.

- Öcsém, el se hiszem, hogy ez ugyanaz a Tom. Mit műveltetek vele? Álmaimban sem gondoltam, hogy a nagy Tomot így látom egyszer. Együtt a nővéreddel, meg egy gyerekkel a kezében akit láthatóan imád. - mondta Marcus.

- Mindenki változik - mondta Rob, miközben a karjaiba zárt.

- Ebben lehet valami. Először te, és most Tom is. Rólad se gondoltuk volna tesó. Te nők réme - bocs Kris.

- Semmi baj - mosolyogtam Marcusra, végtére is tényleg ilyen volt Rob is.

- És most itt vagy mint férj, bár megértelek, hiszen egy fantasztikus és csodaszép nőt fogtál ki, és öcsém kétszeres apa is vagy - fejezte be az iménti mondatát Marcus.

- Hát igen. Mindent neki köszönhetek, a sorsnak, hogy rátaláltam - nézett rám Rob és egy csókért hajolt felém.

- Oké fiatalok, ezt majd később folytassátok - nevetett fel Bobby.

Ezután beszélgettünk a többi vendéggel is, Nikkiékkel és mindenkivel.

- És nászútra mentek? - tette fel a kérdés amikor beszélgettünk Ashely.

- Egyenlőre csak egy amolyan nász éjszaka lesz, valahol kettesben, utána jövünk haza a kicsikhez. Most úgy döntöttünk nem akarjuk magukra hagyni őket, majd ha Hailey is kicsit nagyobb lesz majd együtt megyünk valahová - válaszolta helyettem Rob ami megbeszéltünk.

Lesz még időnk, és most mindkettőnknek a gyerekek a legfontosabbak. Hogy velük, és mellettük legyünk, a lényeg hogy együtt.

De, hogy hol is lesz az a nász éjszaka még én sem tudom. Rob nem mondta el, bár volt egy sejtésem.

Ez majd csak akkor derül ki ha megszökünk. Kezdett késő lenni, Lizzyék lefektették már a kicsiket, Rob pedig már kezdett egyre türelmetlenebb lenni, hogy mikor rabolhat már el.

Fantasztikusan sikerült a vacsora és a parti is utána, de ha most önzően is hangzik szeretnék már én is csak vele lenni.

- Akkor nyomás tesó köszönjetek el a néptől és hajrá. Előtettek a nász éjszaka - vigyorgott Tom.

És így is tettünk, megköszöntük mindenkinek a jelenlétét és mindent, hogy velünk voltak ezekben a fontos pillanatokban, és persze további jó szórakozást kívántunk nekik, de mi most elhagyjuk a terepet - ahogy Rob mondta.

Persze mindenki megértett minket, még egyszer gratuláltak nekünk és útnak engedtek bennünket.

Lizzy azonban még nyakon csípett minket.

- Nemtudom hova akarod vinni, de szerintem öltözzetek át - ajánlotta de Rob nem akart.

- Hagy maradjon ebben a ruhában, imádom benne - nézett rám a szexis mosolyával miközben végigmért. Volt egy olyan érzésem ő akar az lenni aki leveszi rólam a menyasszonyi ruhám.

Jobban belegondolva ezt én sem tartom rossz ötletnek - gondoltam magamban hirtelen.

Előtte azonban mindketten egy dolgot szerettünk volna. Látni Rickyt és Haileyt.

Mindketten édesen aludtak már, egy egy puszit kaptak anyától és apától, és nem kicsit nehéz szívvel hagytuk itt őket, de megnyugtatott minket a tudat, hogy a legjobb kezekben vannak.

- Minden a kocsiban - jött utánunk Tom.

- Kösz haver - mondta neki Rob, majd eljött a mi időnk.

Irány a nász éjszaka.

Láttam Robon, hogy milyen boldog, akárcsak én. Mindkettőnk arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, és mindkettőnk tekintete csak úgy sugárzott a szerelemtől.

Szinte a fellegekben éreztem magam. Főleg amikor az autóban lopva elég sűrűn az ujjamon csillogó gyűrűre pillantottam ami az összetartozásunkat jelképezi.

Mikor éppen egy egy piros lámpát kaptunk, Rob kapva kapott az alkalmon, hogy megcsókolhasson és minden percben elismételje, hogy szeret. Amit én a legnagyobb boldogsággal viszonoztam neki. Mind a csókjait, mind a vallomásait.

Ezek után viszont még mindig fogalmam sem olt hová akar vinni.

- Tényleg nem bánod? - szólalt meg hirtelen, de nem értettem mire gondol.

- Hogy nem lesz rendes nászút? Hogy rövid lesz?

- Tudod, hogy nem. Nekem teljesen mindegy hol vagyok. Csak veled lehessek. És volt egy amolyan nászutunk nem olyan régen - céloztam a Los Roques-es kirándulásunkra. - Van egy napunk, szerintem kezdésnek ez sem rossz. A lényegre elég lesz - néztem rá amolyan csábosan csak tudtam, és szerintem rögtön leesett neki mire gondoltam.

- Ez igaz.

- És lesz még időnk utazgatni. Most a gyerekek még kicsik, de idővel ha nagyobbak lesznek, legalább Hailey egy kicsit. Akár ők is velünk jöhetnének.

- Igazad van. Ez az nap csak a miénk. Holnaptól pedig ismét az övéké. Vagyis mind a négyünké. Egy örökké valóságunk lesz mindenre.

Ezzel csak egyetérteni tudtam.

Nemsokkal később ismét a reptéren voltunk és egy kis magán gép várt ránk, ahogy Rob mondta, hogy elrepítsen minket a paradicsomban.

És nem olyan sokára tényleg ott is voltunk. Hogy pontosan hol nemtudom, de egy szigeten valahol az édenben.

- Nem messze Hawaii-tól - árulta el Rob, de végül is nem ez volt a lényeg.

Sokkal inkább, hogy egy ilyen paradicsomi helyen vagyis, csak ő és én.

Itt még csak most kezdődött a naplemente, de egyszerűen csodás látvány tárult a szemünk elé. Kissé deja vu-érzésem volt, amikor egy csónak várt ránk és azzal mentünk tovább a reptérről.

Igaz Los Roqes is gyönyörű volt, de ha lehet ilyet mondani ez még annál is szebb.

Mindenfelé amerre a szem ellát a gyönyörű kék óceán, a sziget partján pedig szó szerint a víz tetején álló kis házikók voltak. Jártam már én is pár helyen, de ilyen szépet még nem láttam.

Pláne akkor állt el a szavam amikor az egyik ilyen házikónál álltunk meg. Körülötte mindenhol csak víz.És bejutni a bungalóba csak akkor tudsz ha csónakkal idehoznak. Vagy ha ideúszol.De bámulatosan szép.



Rob felsegített, hozta a csomagunkat és a hajó már tovább is állt, én pedig csak elképedten szemléltem körbe a tájat.

Nem is volt olyan kicsi ez a bungaló. Hozzátartozó kis erkély is volt, napozó ággyal, székekkel és asztallal, és belülről is csodaszép volt. Minden fából, gyönyörű ágy mint egy igazi mesebeli házikó.

Mivel kezdett lemenni a nap a polcokon gyertyák fénye tette még romantikusabbá a helyet és az ablakok amik a végtelen és szép kilátásra nyíltak.

Ahogy mindezt csodáltam hirtelen Rob karjaiban tértem magamhoz az ámulatból. Éppen a nyakamba csókolt amitől a testemen remegés futott végig.

- Most már nem állhatsz ellen - súgta a fülembe a tegnap estére gondolva.

- Eszemben sincs - válaszoltam miközben szembe fordultam, és így zárt a karjaiba, míg én a nyaka köré fontam a karom és szorosan magamhoz öleltem, míg ajkaink egymásra találtak.

Ez a csók már nem volt, úgymond olyan visszafogott mint az esküvőn és a fogadáson. Itt már átengedhettük magunkat a szerelmünknek és a szenvedélynek. Már csak ketten vagyunk.

Csókjaink ehhez mérten lettek egyre szenvedélyesebbek, forróbbak.

Rob ekkor végre tényleg megkaphatta amit akar. Ő vehette rólam a ruhám, miközben ahogy kicsomagolt belőle, csókjai úgy haladtak végig a testemen, ha lehet még nagyon tüzet szítva bennem.

A fehérneműtől is igen hamar megszabadult, de ő ekkor még igencsak túlöltözött volt. Ekkor került rám a sor, hogy megszabadítsam az öltönyétől. Hasonló módszerrel mint ő engem az imént vetkőztettem le.

Mikor mindketten teljes meztelen valójában álltunk egymás előtt, nem habozott a karjaiba vonni, egy végtelen csókra.

Közben a karjaiba kapott, én nem tétlenkedtem, lábaim rögtön a dereka köré kulcsoltam miközben ő az ágy felé indult velem a karjaiban, míg ajkaink egy percre sem eresztették egymást.

Az először hűsnek ható kék szatén ágynemű pillanatok alatt szinte tűzforróvá vált.

Néha el kellett szakadnunk egymástól levegőt venni, de Rob ilyenkor sem tétlenkedett.

Ajkai a nyakam kényeztették miközben ujjai bejárták a testem, hogy végül a testem mélyén eltűnjenek, ezzel engem egyenest a csillagokig űzve.

Még szerencse, hogy a közelben nem volt ilyen bungaló, mert félő, hogy elég hangosan vagyunk. Vagyis én. Képtelenség Rob kínzásait hangok nélkül tárni.

Főleg mikor a nyakamtól elszakadva ajkaival végigcsókolta a melleim, még nagyobb örömöket okozva nekem, egyre lejjebb haladva. Nálam pedig kezdett elszakadni a cérna. Sőt a szatén ágynemű amit markolásztam, kivéve amikor nem Rob vállába mélyesztettem a körmeim szenvedélyünk hevében.

Ezután csak azt hiszem a tegnap este megtorlása következett, mert a végtelenségig engem kínzott. Semmi mást nem akartam már jobban, mint végre azt érezni, hogy a testünk egyé válik. De úgy tűnik Robnak nagyobb az türőképessége mint nekem.

Először ujjai, majd nyelve juttatott el sokadjára a gyönyörök kapujáig, majd kifulladva, és kipirulva omlottam a párnára. Ekkor kúszott vissza fölém, hogy megcsókolhasson.

Miközben azonban megkapta a csókját rajtam volt a sor.

Hanyatt döntöttem, és a lábam átvetve a csípőjén fölé másztam. Most én következem - gondoltam magamban és egy csábos mosolyt villantottam felé miután ajkaink elszakadtak egymástól.

Végigcsókoltam a mellkasát, a hasát egyre lentebb tévedve, míg nem elértem a célom. Kezembe fogtam legnemesebb kincsét és ezúttal rajta volt a sor, hogy élvezete hangjaival tarkítsa az óceán morajának hangját mely körülölelt minket.

Én azonban nem voltam olyan kegyetlen vele. Nem is bírtam volna, hiszen mindennél jobban akartam őt. Végül őt lett az aki kérlelt engem.

Egy forró csókért hajoltam felé, majd ismét egy szeretlek-et suttogtam neki miközben egymás szemébe néztünk, testünk pedig egyé forrt.

Először egyikünk sem mozdult. A testére borultam, ezúttal én csókolgattam az ő nyakát, miközben kiélveztünk minden pillanatát az egyé válásnak.

Mikor nem bírtuk tovább megmozdítottam a csípőm, hogy egy újabb orgazmus felé sodorjam mindkettőnket.

Mozgásunk hol lassan hol gyorsabb volt, közben hol ajkaink csókolták egymást, hol egymás testét csókoltunk. Teljesen átadtuk magunkat a szenvedélynek, a vágyainknak, és nem utolsó sorban a végtelen szerelmünknek. Ami végre teljes mértékben révbe ért.

Ennek fényében szerettük egymást egész éjjel, míg nem a hajnal első sugarai szorosan egymás karjaiba bújva ért minket.

- Szeretlek - hallottam még távolról Rob hangját mielőtt álomba merültem volna a karjaiban. Annyi erőm volt még, hogy viszonozzam a vallomását miközben a férjem ölelő karjaiban a boldog álmok tengerébe elnyelt mindkettőnket . . . . . .




és az esküvői daluk :) lehet nyálas meg minden, hogy ugyanaz mint BD de egyszerűen gyönyörű dal, és imádom :)

11 megjegyzés:

  1. Szia!Nekem nagyon tetszett :D Aranyosak voltak :) Tomon meglepődtem egy kicsit :)De a legjobban azon szórakoztam amikor Rob nem akart külön aludni Kristől az édes volt :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Fantasztikus lett ez a fejezet :D egyszerűen imádtam!! Nem is tudom melyik része tetszett legjobban. Imádtam, az elején a családi idillt, az esküvőt, a nászéjszakát...egyszerűen mindent. Örülök, hogy végre tényleg teljesen boldogok. Bár sajnálom, hogy ez már az utolsó előtti fejezet, de az új történet is biztos nagyon jó lesz :D meg ott vannak még a novellák is, amikért szintén rajongok.
    Nagyon várom a következő fejezetet.
    Netty

    VálaszTörlés
  3. Szia Baba! :)

    És íme, a várva várt nap!
    Csodálatos volt a fejezet. :) Nagyon tetszett, egyszerűen lenyűgöző volt. :)
    Ricky és Hailey nagyon aranyosak. :) Kis tündérkék és, ahogy a szüleiket boldoggá teszik... az valami lenyűgöző :D
    Rob pedig nem semmit xD Kissé kanos volt az esküvőt megelőző napon :P Kristen meg cseles :D
    Valamint az esküvő :) Csodálatos volt és megható. Főleg az a rész, amikor Richard és Claire Kristent ölelték és a lányuknak szólították. :)
    Egyszóval: Csodálatos volt az utolsó előtti fejezet (milyen furcsa leírni ezt a szót) Nagyon szeretem ezt a történetet és bánom, hogy vége szakad, de annak örülök, hogy további történeteidet olvashatom :) (L)

    Millió puszi: Beus

    VálaszTörlés
  4. Szia Liz!!!!
    IMÁDTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Az egész fejezet tökéletes volt!!!
    Olyan jó, hogy tényleg minden tökéletes körülöttük. És a hely, ahol a nászéjszakát töltötték gyönyörű! Én is el akarok oda menni!!!!! A gyerekek is igazi tündérek. Tom jól meglepett a ragaszkodásával a kis Haileyhez.
    Nem tudom elhinni, hogy most már tényleg mindjárt vége!
    Jaj, annyira szeretem a töridet, de sebaj. Biztos nagyon jó lesz az új is!!
    Puszi Orsi

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Na végre friss!! :D :D
    Nagyon tetszett!!
    Rob olyan volt mint egy kisgyerek mikor nem kapta meg azt amit akart... Kis édes! :)
    Engem is meglepett kicsit Tom... :D
    Az esküvő is nagyon szép volt... De a nászút... Gyönyörű az a hely... *.*
    Várom már nagyon az utolsó részt, de csak azért hogy elkapjuk a linket!! Kíváncsi vagyok az új törire!! :)
    Puszi, Orsy

    VálaszTörlés
  6. Sya!
    Ez eszméletlen jó lett! Fölég az eleje ahogy a gyerekkel voltak. De persze az esküvő is mese szép lett. A nászéjszakáról nem is beszélve. :) Már nagyon várom hogy hogyan fogod lezárni ez a csodálatos történetet! Én biztos hogy bőgni fogok a végén. :)
    Már várom az új történetet. :)
    Pusz: Nikol

    VálaszTörlés
  7. Szia!!
    Nagyon jó lett a feji így a vége felé nekem még jobban is tetszik az írásmódod....
    Sajnálom hogy már csak 1 feji van de így tökéletes.
    Vera

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Egyszerűen minden szavadon csüngök! Imádtam! Hihetetlen mit csinálsz velem.
    Az, hogy sokára jött nem is számít, fél pillanat alatt el is felejtetted az emberel, hogy sokat kellett várni!
    Párszor már írtam, de meghajlok előtted!
    Végre elérkeztünk az esküvőig, már alig vártam csak egy baj van vele, hogy egyre inkább ide ér hozzám is ez a vége szag! Még nem szeretnék belegondolni.
    Azon gondolkoztam vajon mi baja van Tomnak? Annyira jó fej, nem csodálom, hogy ragaszkodik a kiscsajhoz! :D
    Tetszett az esküvő előtti éjszaka, mondjuk azt hittem nem bírják ki, de így is jó volt. Az esküvő így volt tökéletes. Kris ruhája gyönyörűséges.
    Nagyon várom mit tartogatsz az utolsó fejezetre! Vagy tudod mit nem is akarom olvasni! Inkább várok sokat akkor tovább tart! ( csak vicceltem ám)
    Tűkön ülök és meg kell mondjam nem kényelmes!

    VálaszTörlés
  9. Jesszuskám!!!! :))))))))))
    IMÁDOM!!!!! :)
    MINDENESTŐL!!!! TÖKÉLETES VOLT!!!! :)
    MÉG MINDIG A BŰVKÖRÉBEN VAGYOK!!!! :)
    Tudom, tőlem hosszabb megjegyzéseket szoktál kapni, de ez most nem lesz az, mert még mindig olvadozom!!!! :)
    OLYAN JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!! MAGA A TÖKÉLY!!!!!
    Nem is lehetett volna jobb!!!! :)
    Mosolygok, és úgy vagyok vele, hogy ebből sosem lehet elég!!! :)
    Szóval, most lépek is, hogy mihamarabb újra olvashassam!!!! :)
    Puszillak Lizym, és GRATULÁLOK!!!!! :)
    IMÁDOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)))

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Már ez a fejezet méltó befejezése lehetne. Nagyon tetszett. Főleg az elején, mikor Kris húzta Rob agyát azzal, hogy nem fogja az utolsó éjszakát vele tölteni az esküvő előtt.
    Tom nagyon aranyos volt végig, ahogy magának követelte Haileyt, amikor épp nem kellett Krisnek megetetnie a leányzót.
    Szép lehetett a kert, ahogy leírtad. Akár a BD 4/1-ben.
    Sajnáltam Kris én is, hogy a szülei nem vettek részt ezen a nagy eseményen. De legalább ott volt az összes ismerős és barát. Na és persze a pótszülei: Richard és Claire.
    A nászéjszakájuk nagyon szép és romantikus helyen történt meg. És csak egymással kellett most foglalkozniuk.
    Nagyon kíváncsi vagyok, ezek után mit hozol az utolsó fejezetben.

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Nagyon-nagyon tetszett! Írtó jó volt!
    Bocsánat h nem írtam az előző fejezethet, csak kicsit elvagyok havazva és semmire sincs időm!
    nagyon várom a következőt!! (kár h vége lesz, nagyon szerettem!! )
    :)))
    Puszi, Rebeka

    VálaszTörlés