Nem is mondok sokat, igaz olyan nagyon nem voltatok aktívak, de hát ez van. Akik írtak azoknak köszönöm :) (L) azért megkapjátok amit ígértem, itt is van, ide minden mást leírtam, aztán hajrá :)
A fejlécet köszönöm itt is Szaszámnak! ♥
2012. április 30., hétfő
Itt is van :)
Hali mindenkinek!
Nem is mondok sokat, igaz olyan nagyon nem voltatok aktívak, de hát ez van. Akik írtak azoknak köszönöm :) (L) azért megkapjátok amit ígértem, itt is van, ide minden mást leírtam, aztán hajrá :)
Nem is mondok sokat, igaz olyan nagyon nem voltatok aktívak, de hát ez van. Akik írtak azoknak köszönöm :) (L) azért megkapjátok amit ígértem, itt is van, ide minden mást leírtam, aztán hajrá :)
Egy kis meglepi szerűség!
Sziasztok!
Nagyon eleven vagyok ma :D így éppen ügyködök valamit, így ha egy kicsit ti is aktívabbak lesztek, akkor kaptok egy kis meglepit. Nemtudom, hogy leszek kész, de legkésőbb holnap. Szóval hajrá, és köszönöm szépen az eddigi komikat csajok, válaszolni fogok ahogy tudok mindenkiére :) Pussz nektek!
Nagyon eleven vagyok ma :D így éppen ügyködök valamit, így ha egy kicsit ti is aktívabbak lesztek, akkor kaptok egy kis meglepit. Nemtudom, hogy leszek kész, de legkésőbb holnap. Szóval hajrá, és köszönöm szépen az eddigi komikat csajok, válaszolni fogok ahogy tudok mindenkiére :) Pussz nektek!
2012. április 29., vasárnap
49.fejezet
Sziasztok! Tudom, hogy sokára ez van, most tudtam jönni. Végre sínen vannak a dolgaim, sőt minden szép és jó :D szóval most már remélhetőleg rendesen jönnek a frissek. Szóval itt az utolsó előtti fejezet. Ami azt jelenti, hogy még egy utolsó lesz, utána szerintem az utolsóval egy időben megkapjátok a linket majd az új bloghoz :) addig is köszönöm mindenkinek aki írt az előzőhöz, itt is nektek a következő. Jó olvasást nektek! Köszi Csibi! Pussz: Liz
49.fejezet
/Kristen/
Alig akartam elhinni, hogy ez az utolsó szabad esténk. Hiszen holnaptól végre az leszek aki mindig is lenni akartam mióta Rob felbukkant az életemben.
Az ő felesége.
Ez még mindig olyan számomra mint egy valóra vált álom.
Hogy annyi minden után amin keresztül mentünk, végre férj és feleség leszünk, és örökké boldogan élhetünk. Négyesben.
Rob, én, Ricky és a kis Hailey.
Végre mindenki boldog, és minden a helyére került.
Ennek fényében töltöttük el az utolsó esténket. Claire és Lizzyék is átjöttek, de az este nagy részét négyesben töltöttük. Minden figyelmünket, és szeretetünket a két szemünk fényére fordítottunk.
Nem azért mert féltékeny vagyok, na jó lehet egy kicsit, azt hiszem Haileynek is megvan ki a nagyobb kedvence anyuci és apuci közül. Odáig van az apjáért, bár nem is csodálom, én magam is imádom őt, így nem is csoda, hogy a mi kis csöppségünk ennyire imádja az apukájáért.
Képtelen vagyok betelni az olyan pillanatokkal amikor együtt látom őket. Képes lennék a nap minden percében őket nézni. Ahogy Rickyvel aki, aki szerencsére nem féltékeny a kishúgára, sőt ő is imádja Haileyt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó testvérek lesznek, és Ricky mindig mint a szeme fényére úgy fog majd vigyázni az ő kishúgára.
De ez így is helyes.
Néha már meg is ilyedek ettől az egésztől. Nem is csoda azok után amiken az utóbbi időben, sőt inkább években keresztül mentünk, mióta Rob és az én életem útjai keresztezték egymást.
Már már szinte riasztóan boldogok vagyunk. Persze ezzel eddig sem volt baj, igaz néha voltak hol kisebb hol nagyobb mosoly szünetek köztünk, de azt hiszem ilyen boldogok még sohasem voltunk. Egyszerűen minden tökéletes. Sőt még annál is jobb. Nem is tudom tényleg létezik e ekkora boldogság? És mivel úgy tűnik mégis mivel érdemeltük ezt ki?
- Ennyi minden után ez már kijárt nekünk. Bár igazad van. Ezt sokszor kérdezem magamtól én is. Hogy mivel érdemeltem ki, hogy ilyen szép családom legyen - nézett körbe rajtunk Rob mikor az utolsó esténken a nappaliban játszottunk a kicsikkel.
- Akkor már ketten vagyunk. De ne is törjünk magunkat a válasz keresésén.
- Igazad van, inkább élvezzük ki minden percét. És közben hálás vagyok a sorsnak, hogy akkor este az utamba sodort téged.
- Én meg, hogy akkor este engedtem neked.
- Hát igen, ki tud nekem ellenállni?- viccelődött Rob.
- Ez igaz. Neked lehetetlen nemet mondani - válaszoltam neki mosolyogva, majd egy csókra hajoltam felé.
Ajkaink édes csókokkal kényeztették egymást, ami nem tarthatott sokáig, mert a gyerkőcök magunknak követelték a figyelmünket.
- Azt hiszem ideje egy fürdésnek is - pillantott Rob az órára majd nevetve a karjaiba kapta Haileyt, aki szintén mosolygott az apja játékán és nevetgélve indultak a fürdő felé.
Én Rickyt fogtam a karomba és indultunk utánuk.
A két szemünk fényét egyszerre fürdettük. Bár a végére mi is úgy néztünk ki mint akik megfürödtek. Hailey és Ricky is előszeretettel locsolták ránk a vizet, de minden perc egy élmény amit velük tölthetünk.
Volt azonban ennek a közös fürdőnek egy hátulütője is.
Vesztünkre, vagyis inkább Robéra pont egy fehér kényelmes ruha volt rajtam. Gondolom mondanom sem kell, hogy néztem ki a fürdetés végére. Ennyi erővel akár meztelen is lehettem volna.
Ahogy láttam Robnak viszont tetszett a látvány. A végére mikorra a kicsiket öltöztetni kellett azt inkább én vállaltam mert neki már inkább én kötöttem le a figyelmét. Mikor felhoztam neki zavartan fordult vissza a gyerekekhez, és igyekezett nem rám nézni.
Nem sűrűn láttam még zavarba jönni, de aranyos volt.
Míg én felöltöztettem a gyerkőcöket Rob is vett száraz ruhát, utána rajta volt a sor, hogy átvegye őket.
Láttam rajta, hogy azzal nem igen birkózna meg az önuralma ha most itt végig kellene néznie, hogy átöltözök így addig a konyhába tereltem őket.
Ezután én is átöltöztem és utánuk mentem.
Rob pillantása azonban most még inkább vággyal volt teli mint mikor a fürdőben voltunk. Azonban most az egyszer én leszek a gonosz.
- Ugye tudod, hogy ma hiába nézel így rám?
- Miért is? Azt hiszed most ellen tudsz állni nekem? - nézett rám a féloldalas csábos mosolyával és a kihívó pillantásával.
- Biztos vagyok benne. Az esküvő előtti éjszaka aztán főleg nem történik semmi. Ki kell bírnod a holnap éjszakáig, amikor már a feleséged leszek.
- Ne már kicsim, nem mondhatod komolyan - nézett rám Rob, most már kiskutya szemeket bevetve, hátha megadom magam. De ezzel nem vicceltem.
- Tuti, hogy anyuék hordtak neked ilyen hülyeségeket össze ugye? Ne már szívem.
- Ez van édes. Egy éjszakát még kibírsz.
- Abban én nem vagyok olyan biztos.
- Erre is megvan a megoldás - mondtam mire Rob arca lassan kétségbe esettbe ment át, én meg már majdnem elmosolyodtam rajta.
- Nemtudom mire gondolsz, de nem . . . . .
- Ma éjjel külön alszunk.
- Na azt már nem! - kezdett ellenkezni rögtön.
Komolyan néha ő is tud olyan lenni, vagy még rosszabb mint a gyerekek mikor éppen nem kapják meg amit akarnak.
- Nem is tudtam, hogy hiszel ezekben a hülyeségekben.
- Nem hülyeségek Rob. Ebbe az egy éjszakába egyikünk sem hal bele.
- De én igen. Ne már kicsim.
- Kibírod szerelmem. Gondolj a holnap éjszakára, és az összes többire amit az örökké valóságig együtt tölthetünk.
Azért adni akartam neki egy kis előleget, de majd később. Hogy ne mondja, hogy olyan gonosz vagyok - mosolyodtam el magamban, majd hozzáláttam elkészíteni a vacsorát a kicsiknek.
Ezúttal cseréltünk. Rob etette meg Rickyt, mivel Haileyt etetni csak én tudtam, így a hercegnőnkkel visszaonultunk a szobájába és megkapta a vacsiját.
Utána megvolt a büfiztetés, sőt utána már kezdett elszenderedni a karjaimban főleg miután leültünk a hintaszékbe.
Ekkor jött be hozzánk Rob.
- Ricky már elaludt.
- Azt hiszem lassan Hailey is - pillantottunk a karomban lassan álomba szenderülő csodaszép kislányra.
Rob óvatosan kivette a karomból mikor elaludt és átvittük az ágyába. Mindketten egy egy puszit adtunk neki.
Rob ezután hátulról szorosan a karjaiba zárt, és még egy ideig így csodáltuk ezt a kis tündért.
Ezután magára hagytunk őt, hogy Rickyre is ránézzünk aki szintén már békésen aludt.
Majd a szobánk felé indultunk, de én ott megtorpantam. Rob ekkor furcsán nézett rám, de az imént említettekből nem akarok engedni.
- Most komolyan? Ne már, akkor ígérem csak alszunk.
- Csak egy éjszaka Rob. Ne legyél olyan mint egy kisgyerek - mondtam mikor láttam, hogy durcásan néz rám.
- Oké - mondta csöppet lehangoltan és nem mondva többet a vendégszoba felé indult.
De ebben a pillanatban elkaptam a karját és visszahúztam magamhoz.
- Szeretlek.
- Tudom. Én is téged - viszonozta a vallomásom, miközben ismét a karjaiba vont.
- Ne haragudj, csak nem akarok egy percet sem távol lenni tőled.
- Semmi baj, ez csak egy kis babona, ki fogod bírni. Holnaptól úgy is minden éjjelem és nappalom csak a tiéd.
- Ez fog segíteni kibírni a ma éjjelt - mondta mosolyogva, majd egy jócskán szenvedélyes csókot váltottunk mielőtt elengedtük egymást, hogy az esküvő előtti utolsó éjszakánkat külön töltsük. Most utoljára. És ezután minden éjjelünk és nappalunk a másiké lesz . . . . .
Itt az idő. A nagy nap. El se tudom mondani milyen érzések kavarogtak bennem mikor reggel felébredtem. Sőt inkább ébresztettek.
Lizzy volt az.
- Rob? És a kicsik?
- Rob nálunk van Rickyvel, Hailey pedig anyuval odalent.
- Robot már csak a nagy pillanatban fogod látni - mondta Lizzy és rögtön ellenkezni akartam.
- De . . .
- Kibírod. Ahogy az éjszakát is átvészeltétek. Még egy csomó dolgunk és időnk nem sok. Szóval csapjunk bele. - adta ki a parancsot Lizzy és jobbnak láttam nem ellenkezni.
Addig azonban semmit sem akartam csinálni míg nem ölelhettem magamhoz a lányom.
A nappalban volt Claireel. Átvettem őt tőle, és össze vissza puszilgattam.
Ő az első most.
Megkapta a reggelijét, utána Lizzyvel felöltöztettük. Ekkor futott be Tom.
Rögtön Robról és a fiamról kérdeztem.
- Minden oké Kris nyugi. Nemsokára láthatod. Sőt a tiéd is lesz, még rá is fogsz unni - mondta vigyorogva Tom.
- Az nem fog megtörténni - válaszoltam neki.
- Oké. Legyen úgy. De nincs dolgotok? Már csak pár óra, addig én lefoglalom a világ legszebb lányát - mondta Tom és felém nyúlt, hogy átvegye tőlem Haileyt.
Tom mindig tud meglepetést okozni nekünk.
Mindannyian tudjuk, hogy milyen, hogy nem éppen a felelősség mintaképe, már ami a kapcsolatait is illeti, bár az igaz, hogy ő is akárcsak Rob megváltozni látszik mióta ismeri Lizzyt.
És amikor Hailey nála van? Hát az szinte hihetetlen pillanat. Olyankor mintha nem is ő lenne. persze olyankor is imád viccelődni és poénkodni, hiszen nem is ő lenne, de olyankor azért mintha meg is komolyodna. Hihetetlen mire képes egy gyerek. De láthatóan Tom odáig van Haileyért, és fordítva is.
Ahogy Tom mondta, imádni fogják őt a pasik. Na Robnak nem éppen lett a szíve csücske ez a mondat hallatán. Pedig hol van az még? Bár az élet csak úgy repül, és olyan gyorsan nőnek a gyerekek, de azért emiatt még kár aggódnunk.
Egyenlőre Hailey levesz a lábáról mindenkit. De nem is csodálom. Ő a legszebb kislányt aki valaha láttam, és nem azért mert az én lányom, de így van.
- Ezzel csak egyetérteni tudunk igaz tündérem? - beszélt Tom Haileyhez, mi pedig mosolyogva figyeltük őket főleg Lizzy.
Ezután Tomra bíztuk Haileyt, persze sűrűn rájuk néztem. Nem azért mert nem bíztam Tomban, tudom, hogy nála is nagyon jó kezekben, de nem bírtam sokáig az én kicsikém nélkül. De láthatóan ő nagyon jól elvolt Tommal.
Ideértek a kellékesek, aki a sátrakat hozták a kertbe. A virágok, és díszek megjöttek, a székek az asztalok, és délutánra lassan kirajzolódott a helyszín.
Ahogy elnéztem, akaratlanul eszembe jutott az esküvőnk Steveel. És végre, talán most először már nem érzek bűntudatot. Végül mindketten más mellett kötöttünk ki. Ezt szánta nekünk a sors, de az együtt töltött időt örökre a szívükbe zártuk, és szerintem elmondhatjuk azt magunkról, ami a legtöbb elvált pár nem, hogy nagyon jó barátok maradtunk, és ezért is örökre hálás leszek. Hogy ezután is magam mellett tudhatom ő, mint a barátomat.
Lizzy rántott ki a gondolataimból, aki Haileyhez hívott. Ismét evés idő volt, és a kis drágám kezdett nyűgös lenni. De ez csak addig tartott amíg meg nem kapta a jussát. Utána ismét engem meglepve Tom szerette volna megbüfiztetni.
Lizzy kapott is az alkalmon és lencse végre kapta a pillanatot. Tényleg nagyon aranyosan voltak. A képek pedig bekerülnek a családi albumba a többihez.
Ezután Hailey elszundított egy kicsit. Pont kapóra jött, hogy egy kicsit kialudta magát így fent bír maradni este. Ugyanis nem a megszokott időben lesz az esküvőnk, hanem este.
És már tényleg vészesen fogy az idő addig. Mire legközelebb kiértünk a kertbe minden kész volt. Mi pedig csak ámultunk. Tényleg mint az álmainkban.
Egyszerűen meseszép.
Minden kész.
Mire kell megjönnek az étel szállítok, és a zenészek is.
Nem leszünk több százan. Csak mi, a család, barátok, és persze kollégák. Robnak is jönnek barátai Londonból akiket még nem ismerek. Nekem a lányokon kívül nem nagyon.
Lassan befutottak a lányok is, Ashely és Nikki, akik szintén segítenek a készülődésben, és ők is itt öltöznek majd.
Végül megjött a fodrász és a sminkes is. Nem akartam ekkora felhajtást ebből, de a lányok nem engedtek. De így legalább hála a filmnek olyan emberek jöttek akiket ismerünk. Miranda a sminkesünk volt a filmeknél is, Carol pedig a fodrász, így ők vettek a kezük közé minket.
Előbb a lányok, és én kerültem utoljára sorra, végül is rám szánták a legtöbb időt.
Addig Lizzy és Claire felöltöztették Haileyt.
Amikor elkészültek persze behozták őt hozzám. Ahogy rápillantottam még a könnyeim is kiakartak csordulni. Egyszerűen meseszép. Alig akarom elhinni, hogy ő az én csodaszép kislányom.
Ekkor figyelmeztettek,hogy eszembe se jusson sírni mert elkenődne a sminkem, így igyekeztem uralkodni magamon.
Majd elkészült a frizurám is.
És ezután jött el az idő. Még a gyomrom is görcsbe rándult az izgalomtól. Alig tudtam elhinni, hogy már csak pár pillanat és újra láthatom őt, és a felesége leszek.
Az utolsó simítások jöttek, majd felvettem ezt a hófehér csodát amit a lányokkal és Claireel választottunk.
Végül teljes pompában álltam az egész alakos tükör előtt.
Lizzy persze ezt az alkalmat sem hagyta ki és képek sokaságát készítette, de nemcsak rólam hanem magukról, a lányokról és persze Haileyről is.
Ekkor kukkantott be hozzánk Richard.
- Gyönyörű vagy kislányom - lépett oda mellém.
- Köszönöm. Mindent, azt is, hogy elvállaltad.
- Ugyan. Nekem a megtiszteltetés.
Ugyanis Richard lesz az aki az oltárhoz kísér. Ebben a pillanatban ugyan eszembe jutottak a szüleim, de akkor és most nem törték magukat, hogy mellettem legyenek, így igyekeztem nem gondolni rájuk. Ők a családom - néztem végig Richardon, Claireen és a többieken.
Ők is tudják mi történt a szüleimmel, és miért nem tartjuk a kapcsolatot, és azt hiszem talán Claire látta rajtam, hogy egy pillanatra elszomorodtam, és talán Richard is.
- Nagyon szeretünk kicsim - ölelt meg óvatosan Richard, majd Claire is.
- Most már te is a lányunk vagy - súgta Claire, és hála ezeknek a szavaknak ismét a sírás határára kerültem de igyekeztem türtőztetni magam.
- Nagyon szeretlek titeket - öleltem vissza őket.
- Oké, elég a sírásból. Legalább a szertartás végéig bírjátok ki. Utána lehet - mondta Lizzy, majd még egyszer végignéztek rajtam és itt volt az idő.
- Körülbelül itt van mindenki. - lépett be Tom is, akinek szintén tátva maradt a szája.
- Hűű . . . ejha, mesésen nézel ki Kris.
- Köszi Tom.
- Akkor azt hiszem idő van - csapta össze a kezét és átvette Lizzytől Haileyt.
Ő lesz Rob tanúja, nekem pedig bármily nehéz is volt választani hármójuk közül, de muszáj volt, így a tanúm Ashely lesz.
Tom annyit kért, hogy amíg nem jön el az ő szerepük, addig had fogja Haileyt. Csak mosolyogtunk a kérésén, de persze belementem. Azt hiszem Haileynek is tetszett az ötlet, mert rögtön, és végig mosolygott Tom karjaiban.
A lányok előre mentek,mi pedig Richardal miután karon fogtam elindultunk utánuk.
És elkezdődött.
Ahogy kiléptünk a kert felé vezető ajtón a virág szőnyegre ami egészen az oltárig vitt felcsendült az esküvői dalunk.
Ekkor kezdett minden megszűnni körülöttem. Semmit nem láttam. Csupán egyetlen ember tekintete ejtett fogjuk, míg nem odaértünk elé, és Richard átadta a kezem neki.
Egyszerűen próbált körülpillantani, egyszer sikerült is, miközben a boldogság mosolya letörölhetetlen volt az arcomról, de csak rá tudtam figyelni. Arra, hogy végre itt állunk, és isten az emberek és mindenki előtt örök szerelmet és hűséget fogadunk egymásnak.
De ezzel nemcsak én voltam így. Rob sem tudott másfelé tekinteti. Az ő szemei is ugyanazt a mérhetetlen szerelmet és boldogságot tükrözték mint az enyémek.
A tökéletes pillanat.
Mielőtt azonban a pap elkezdte a szertartást körbepillantottam. Mindenki itt volt akit szeretünk. Steve-ék is akinek elkaptam a mosolyát. Ezután pedig csak a pillanatra és a pap szövegére figyeltünk.
Az este és fények még szebbé tették a pillanatot. A csillagok ragyogtak felettünk miközben az eskünket ismételtük egymásnak.
Ezután egymás ujjára húztuk a gyűrűket, majd meghallottuk végre azt a két mondatot amit mindennél jobban vártunk. Szerintem Rob is.
- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket. És jöhet az első hitvesi csók - mondta a pap miután áldását adta ránk.
Végig Rob tekintete tartott fogva, miközben a karjaiba vont.
- Szeretlek - mondtuk egymásnak talán ezredjére a vallomásunkat, majd ajkaink találkoztak, hogy a legszebb és legédesebb csókban egyesüljenek.
Ekkor szűnt meg tényleg minden körülöttünk. Csak mi ketten voltunk. A boldogság, a szerelmünk, és hogy már házasok vagyunk.
Hatalmas taps viharra váltunk szét, miközben rizs felhő hullott ránk, és mindenki mosolyogva tapsolt.
Ezután mindenki minket akart, és sorra kaptunk a gratulációkat, de persze egyetlen pillanatra sem mozdultam Rob, immár a férjem mellől.
Steveék kivárták a tömeg végét, és mikor már többnyire mindenki sorra került akkor jött oda hozzánk gratulálni a családjával.
Ezután persze fotók sokasága készült rólunk a friss házasokról, majd ismét magunkhoz ölelhettük a kicsiket. Ők sem maradhattak ki a fotózkodásból.
Ezután persze jötttek a szokásos táncok, és miegymás. Minden ami nem hiányozhat egy esküvőről.
Szinte mindenkivel táncoltam, és örültem amikor végre visszakeveredtem Rob karjaiba. Ilyenkor kihasználtuk a pillanatot, és szinte nemtudtunk elszakadni egymástól.
Ugyanilyen boldogságban telt a fogadás is amit szintén itt tartottunk a kertünkben.
Felvágtuk a csodaszép esküvői tortát, és még a szertartás után a kihagyhatatlan esküvői csokor is elrepült.
Erre mondtuk azt Robbal, hogy Tom jobb lesz ha felköti a gatyát, ugyanis Lizzy kezébe repült a csokrom.
Eleinte kissé riadt arcot vágott amin Robbal mi csak mosolyogtunk,majd nevetve zárta a karjaiba Lizzyt. Ki tudja talán az ő esküvőjük lesz a következő.
Ezután volt egy kis időnk kettesben, és a kicsikkel is. Utána a vendégek ismét maguknak akarták az ifjú párt.
Rob bemutatott a Londoni barátainak, Samnak, Marcusnak és Bobbynak, akik szintén nagyon szimpatikusak voltak, és mind olyan vicces figurák mintha csak Tomot látnám. Aki az este folyamán sok időt töltött Haileyvel.
- Öcsém, el se hiszem, hogy ez ugyanaz a Tom. Mit műveltetek vele? Álmaimban sem gondoltam, hogy a nagy Tomot így látom egyszer. Együtt a nővéreddel, meg egy gyerekkel a kezében akit láthatóan imád. - mondta Marcus.
- Mindenki változik - mondta Rob, miközben a karjaiba zárt.
- Ebben lehet valami. Először te, és most Tom is. Rólad se gondoltuk volna tesó. Te nők réme - bocs Kris.
- Semmi baj - mosolyogtam Marcusra, végtére is tényleg ilyen volt Rob is.
- És most itt vagy mint férj, bár megértelek, hiszen egy fantasztikus és csodaszép nőt fogtál ki, és öcsém kétszeres apa is vagy - fejezte be az iménti mondatát Marcus.
- Hát igen. Mindent neki köszönhetek, a sorsnak, hogy rátaláltam - nézett rám Rob és egy csókért hajolt felém.
- Oké fiatalok, ezt majd később folytassátok - nevetett fel Bobby.
Ezután beszélgettünk a többi vendéggel is, Nikkiékkel és mindenkivel.
- És nászútra mentek? - tette fel a kérdés amikor beszélgettünk Ashely.
- Egyenlőre csak egy amolyan nász éjszaka lesz, valahol kettesben, utána jövünk haza a kicsikhez. Most úgy döntöttünk nem akarjuk magukra hagyni őket, majd ha Hailey is kicsit nagyobb lesz majd együtt megyünk valahová - válaszolta helyettem Rob ami megbeszéltünk.
Lesz még időnk, és most mindkettőnknek a gyerekek a legfontosabbak. Hogy velük, és mellettük legyünk, a lényeg hogy együtt.
De, hogy hol is lesz az a nász éjszaka még én sem tudom. Rob nem mondta el, bár volt egy sejtésem.
Ez majd csak akkor derül ki ha megszökünk. Kezdett késő lenni, Lizzyék lefektették már a kicsiket, Rob pedig már kezdett egyre türelmetlenebb lenni, hogy mikor rabolhat már el.
Fantasztikusan sikerült a vacsora és a parti is utána, de ha most önzően is hangzik szeretnék már én is csak vele lenni.
- Akkor nyomás tesó köszönjetek el a néptől és hajrá. Előtettek a nász éjszaka - vigyorgott Tom.
És így is tettünk, megköszöntük mindenkinek a jelenlétét és mindent, hogy velünk voltak ezekben a fontos pillanatokban, és persze további jó szórakozást kívántunk nekik, de mi most elhagyjuk a terepet - ahogy Rob mondta.
Persze mindenki megértett minket, még egyszer gratuláltak nekünk és útnak engedtek bennünket.
Lizzy azonban még nyakon csípett minket.
- Nemtudom hova akarod vinni, de szerintem öltözzetek át - ajánlotta de Rob nem akart.
- Hagy maradjon ebben a ruhában, imádom benne - nézett rám a szexis mosolyával miközben végigmért. Volt egy olyan érzésem ő akar az lenni aki leveszi rólam a menyasszonyi ruhám.
Jobban belegondolva ezt én sem tartom rossz ötletnek - gondoltam magamban hirtelen.
Előtte azonban mindketten egy dolgot szerettünk volna. Látni Rickyt és Haileyt.
Mindketten édesen aludtak már, egy egy puszit kaptak anyától és apától, és nem kicsit nehéz szívvel hagytuk itt őket, de megnyugtatott minket a tudat, hogy a legjobb kezekben vannak.
- Minden a kocsiban - jött utánunk Tom.
- Kösz haver - mondta neki Rob, majd eljött a mi időnk.
Irány a nász éjszaka.
Láttam Robon, hogy milyen boldog, akárcsak én. Mindkettőnk arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, és mindkettőnk tekintete csak úgy sugárzott a szerelemtől.
Szinte a fellegekben éreztem magam. Főleg amikor az autóban lopva elég sűrűn az ujjamon csillogó gyűrűre pillantottam ami az összetartozásunkat jelképezi.
Mikor éppen egy egy piros lámpát kaptunk, Rob kapva kapott az alkalmon, hogy megcsókolhasson és minden percben elismételje, hogy szeret. Amit én a legnagyobb boldogsággal viszonoztam neki. Mind a csókjait, mind a vallomásait.
Ezek után viszont még mindig fogalmam sem olt hová akar vinni.
- Tényleg nem bánod? - szólalt meg hirtelen, de nem értettem mire gondol.
- Hogy nem lesz rendes nászút? Hogy rövid lesz?
- Tudod, hogy nem. Nekem teljesen mindegy hol vagyok. Csak veled lehessek. És volt egy amolyan nászutunk nem olyan régen - céloztam a Los Roques-es kirándulásunkra. - Van egy napunk, szerintem kezdésnek ez sem rossz. A lényegre elég lesz - néztem rá amolyan csábosan csak tudtam, és szerintem rögtön leesett neki mire gondoltam.
- Ez igaz.
- És lesz még időnk utazgatni. Most a gyerekek még kicsik, de idővel ha nagyobbak lesznek, legalább Hailey egy kicsit. Akár ők is velünk jöhetnének.
- Igazad van. Ez az nap csak a miénk. Holnaptól pedig ismét az övéké. Vagyis mind a négyünké. Egy örökké valóságunk lesz mindenre.
Ezzel csak egyetérteni tudtam.
Nemsokkal később ismét a reptéren voltunk és egy kis magán gép várt ránk, ahogy Rob mondta, hogy elrepítsen minket a paradicsomban.
És nem olyan sokára tényleg ott is voltunk. Hogy pontosan hol nemtudom, de egy szigeten valahol az édenben.
- Nem messze Hawaii-tól - árulta el Rob, de végül is nem ez volt a lényeg.
Sokkal inkább, hogy egy ilyen paradicsomi helyen vagyis, csak ő és én.
Itt még csak most kezdődött a naplemente, de egyszerűen csodás látvány tárult a szemünk elé. Kissé deja vu-érzésem volt, amikor egy csónak várt ránk és azzal mentünk tovább a reptérről.
Igaz Los Roqes is gyönyörű volt, de ha lehet ilyet mondani ez még annál is szebb.
Mindenfelé amerre a szem ellát a gyönyörű kék óceán, a sziget partján pedig szó szerint a víz tetején álló kis házikók voltak. Jártam már én is pár helyen, de ilyen szépet még nem láttam.
Pláne akkor állt el a szavam amikor az egyik ilyen házikónál álltunk meg. Körülötte mindenhol csak víz.És bejutni a bungalóba csak akkor tudsz ha csónakkal idehoznak. Vagy ha ideúszol.De bámulatosan szép.
Rob felsegített, hozta a csomagunkat és a hajó már tovább is állt, én pedig csak elképedten szemléltem körbe a tájat.
Nem is volt olyan kicsi ez a bungaló. Hozzátartozó kis erkély is volt, napozó ággyal, székekkel és asztallal, és belülről is csodaszép volt. Minden fából, gyönyörű ágy mint egy igazi mesebeli házikó.
Mivel kezdett lemenni a nap a polcokon gyertyák fénye tette még romantikusabbá a helyet és az ablakok amik a végtelen és szép kilátásra nyíltak.
Ahogy mindezt csodáltam hirtelen Rob karjaiban tértem magamhoz az ámulatból. Éppen a nyakamba csókolt amitől a testemen remegés futott végig.
- Most már nem állhatsz ellen - súgta a fülembe a tegnap estére gondolva.
- Eszemben sincs - válaszoltam miközben szembe fordultam, és így zárt a karjaiba, míg én a nyaka köré fontam a karom és szorosan magamhoz öleltem, míg ajkaink egymásra találtak.
Ez a csók már nem volt, úgymond olyan visszafogott mint az esküvőn és a fogadáson. Itt már átengedhettük magunkat a szerelmünknek és a szenvedélynek. Már csak ketten vagyunk.
Csókjaink ehhez mérten lettek egyre szenvedélyesebbek, forróbbak.
Rob ekkor végre tényleg megkaphatta amit akar. Ő vehette rólam a ruhám, miközben ahogy kicsomagolt belőle, csókjai úgy haladtak végig a testemen, ha lehet még nagyon tüzet szítva bennem.
A fehérneműtől is igen hamar megszabadult, de ő ekkor még igencsak túlöltözött volt. Ekkor került rám a sor, hogy megszabadítsam az öltönyétől. Hasonló módszerrel mint ő engem az imént vetkőztettem le.
Mikor mindketten teljes meztelen valójában álltunk egymás előtt, nem habozott a karjaiba vonni, egy végtelen csókra.
Közben a karjaiba kapott, én nem tétlenkedtem, lábaim rögtön a dereka köré kulcsoltam miközben ő az ágy felé indult velem a karjaiban, míg ajkaink egy percre sem eresztették egymást.
Az először hűsnek ható kék szatén ágynemű pillanatok alatt szinte tűzforróvá vált.
Néha el kellett szakadnunk egymástól levegőt venni, de Rob ilyenkor sem tétlenkedett.
Ajkai a nyakam kényeztették miközben ujjai bejárták a testem, hogy végül a testem mélyén eltűnjenek, ezzel engem egyenest a csillagokig űzve.
Még szerencse, hogy a közelben nem volt ilyen bungaló, mert félő, hogy elég hangosan vagyunk. Vagyis én. Képtelenség Rob kínzásait hangok nélkül tárni.
Főleg mikor a nyakamtól elszakadva ajkaival végigcsókolta a melleim, még nagyobb örömöket okozva nekem, egyre lejjebb haladva. Nálam pedig kezdett elszakadni a cérna. Sőt a szatén ágynemű amit markolásztam, kivéve amikor nem Rob vállába mélyesztettem a körmeim szenvedélyünk hevében.
Ezután csak azt hiszem a tegnap este megtorlása következett, mert a végtelenségig engem kínzott. Semmi mást nem akartam már jobban, mint végre azt érezni, hogy a testünk egyé válik. De úgy tűnik Robnak nagyobb az türőképessége mint nekem.
Először ujjai, majd nyelve juttatott el sokadjára a gyönyörök kapujáig, majd kifulladva, és kipirulva omlottam a párnára. Ekkor kúszott vissza fölém, hogy megcsókolhasson.
Miközben azonban megkapta a csókját rajtam volt a sor.
Hanyatt döntöttem, és a lábam átvetve a csípőjén fölé másztam. Most én következem - gondoltam magamban és egy csábos mosolyt villantottam felé miután ajkaink elszakadtak egymástól.
Végigcsókoltam a mellkasát, a hasát egyre lentebb tévedve, míg nem elértem a célom. Kezembe fogtam legnemesebb kincsét és ezúttal rajta volt a sor, hogy élvezete hangjaival tarkítsa az óceán morajának hangját mely körülölelt minket.
Én azonban nem voltam olyan kegyetlen vele. Nem is bírtam volna, hiszen mindennél jobban akartam őt. Végül őt lett az aki kérlelt engem.
Egy forró csókért hajoltam felé, majd ismét egy szeretlek-et suttogtam neki miközben egymás szemébe néztünk, testünk pedig egyé forrt.
Először egyikünk sem mozdult. A testére borultam, ezúttal én csókolgattam az ő nyakát, miközben kiélveztünk minden pillanatát az egyé válásnak.
Mikor nem bírtuk tovább megmozdítottam a csípőm, hogy egy újabb orgazmus felé sodorjam mindkettőnket.
Mozgásunk hol lassan hol gyorsabb volt, közben hol ajkaink csókolták egymást, hol egymás testét csókoltunk. Teljesen átadtuk magunkat a szenvedélynek, a vágyainknak, és nem utolsó sorban a végtelen szerelmünknek. Ami végre teljes mértékben révbe ért.
Ennek fényében szerettük egymást egész éjjel, míg nem a hajnal első sugarai szorosan egymás karjaiba bújva ért minket.
- Szeretlek - hallottam még távolról Rob hangját mielőtt álomba merültem volna a karjaiban. Annyi erőm volt még, hogy viszonozzam a vallomását miközben a férjem ölelő karjaiban a boldog álmok tengerébe elnyelt mindkettőnket . . . . . .
és az esküvői daluk :) lehet nyálas meg minden, hogy ugyanaz mint BD de egyszerűen gyönyörű dal, és imádom :)
49.fejezet
/Kristen/
Alig akartam elhinni, hogy ez az utolsó szabad esténk. Hiszen holnaptól végre az leszek aki mindig is lenni akartam mióta Rob felbukkant az életemben.
Az ő felesége.
Ez még mindig olyan számomra mint egy valóra vált álom.
Hogy annyi minden után amin keresztül mentünk, végre férj és feleség leszünk, és örökké boldogan élhetünk. Négyesben.
Rob, én, Ricky és a kis Hailey.
Végre mindenki boldog, és minden a helyére került.
Ennek fényében töltöttük el az utolsó esténket. Claire és Lizzyék is átjöttek, de az este nagy részét négyesben töltöttük. Minden figyelmünket, és szeretetünket a két szemünk fényére fordítottunk.
Nem azért mert féltékeny vagyok, na jó lehet egy kicsit, azt hiszem Haileynek is megvan ki a nagyobb kedvence anyuci és apuci közül. Odáig van az apjáért, bár nem is csodálom, én magam is imádom őt, így nem is csoda, hogy a mi kis csöppségünk ennyire imádja az apukájáért.
Képtelen vagyok betelni az olyan pillanatokkal amikor együtt látom őket. Képes lennék a nap minden percében őket nézni. Ahogy Rickyvel aki, aki szerencsére nem féltékeny a kishúgára, sőt ő is imádja Haileyt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó testvérek lesznek, és Ricky mindig mint a szeme fényére úgy fog majd vigyázni az ő kishúgára.
De ez így is helyes.
Néha már meg is ilyedek ettől az egésztől. Nem is csoda azok után amiken az utóbbi időben, sőt inkább években keresztül mentünk, mióta Rob és az én életem útjai keresztezték egymást.
Már már szinte riasztóan boldogok vagyunk. Persze ezzel eddig sem volt baj, igaz néha voltak hol kisebb hol nagyobb mosoly szünetek köztünk, de azt hiszem ilyen boldogok még sohasem voltunk. Egyszerűen minden tökéletes. Sőt még annál is jobb. Nem is tudom tényleg létezik e ekkora boldogság? És mivel úgy tűnik mégis mivel érdemeltük ezt ki?
- Ennyi minden után ez már kijárt nekünk. Bár igazad van. Ezt sokszor kérdezem magamtól én is. Hogy mivel érdemeltem ki, hogy ilyen szép családom legyen - nézett körbe rajtunk Rob mikor az utolsó esténken a nappaliban játszottunk a kicsikkel.
- Akkor már ketten vagyunk. De ne is törjünk magunkat a válasz keresésén.
- Igazad van, inkább élvezzük ki minden percét. És közben hálás vagyok a sorsnak, hogy akkor este az utamba sodort téged.
- Én meg, hogy akkor este engedtem neked.
- Hát igen, ki tud nekem ellenállni?- viccelődött Rob.
- Ez igaz. Neked lehetetlen nemet mondani - válaszoltam neki mosolyogva, majd egy csókra hajoltam felé.
Ajkaink édes csókokkal kényeztették egymást, ami nem tarthatott sokáig, mert a gyerkőcök magunknak követelték a figyelmünket.
- Azt hiszem ideje egy fürdésnek is - pillantott Rob az órára majd nevetve a karjaiba kapta Haileyt, aki szintén mosolygott az apja játékán és nevetgélve indultak a fürdő felé.
Én Rickyt fogtam a karomba és indultunk utánuk.
A két szemünk fényét egyszerre fürdettük. Bár a végére mi is úgy néztünk ki mint akik megfürödtek. Hailey és Ricky is előszeretettel locsolták ránk a vizet, de minden perc egy élmény amit velük tölthetünk.
Volt azonban ennek a közös fürdőnek egy hátulütője is.
Vesztünkre, vagyis inkább Robéra pont egy fehér kényelmes ruha volt rajtam. Gondolom mondanom sem kell, hogy néztem ki a fürdetés végére. Ennyi erővel akár meztelen is lehettem volna.
Ahogy láttam Robnak viszont tetszett a látvány. A végére mikorra a kicsiket öltöztetni kellett azt inkább én vállaltam mert neki már inkább én kötöttem le a figyelmét. Mikor felhoztam neki zavartan fordult vissza a gyerekekhez, és igyekezett nem rám nézni.
Nem sűrűn láttam még zavarba jönni, de aranyos volt.
Míg én felöltöztettem a gyerkőcöket Rob is vett száraz ruhát, utána rajta volt a sor, hogy átvegye őket.
Láttam rajta, hogy azzal nem igen birkózna meg az önuralma ha most itt végig kellene néznie, hogy átöltözök így addig a konyhába tereltem őket.
Ezután én is átöltöztem és utánuk mentem.
Rob pillantása azonban most még inkább vággyal volt teli mint mikor a fürdőben voltunk. Azonban most az egyszer én leszek a gonosz.
- Ugye tudod, hogy ma hiába nézel így rám?
- Miért is? Azt hiszed most ellen tudsz állni nekem? - nézett rám a féloldalas csábos mosolyával és a kihívó pillantásával.
- Biztos vagyok benne. Az esküvő előtti éjszaka aztán főleg nem történik semmi. Ki kell bírnod a holnap éjszakáig, amikor már a feleséged leszek.
- Ne már kicsim, nem mondhatod komolyan - nézett rám Rob, most már kiskutya szemeket bevetve, hátha megadom magam. De ezzel nem vicceltem.
- Tuti, hogy anyuék hordtak neked ilyen hülyeségeket össze ugye? Ne már szívem.
- Ez van édes. Egy éjszakát még kibírsz.
- Abban én nem vagyok olyan biztos.
- Erre is megvan a megoldás - mondtam mire Rob arca lassan kétségbe esettbe ment át, én meg már majdnem elmosolyodtam rajta.
- Nemtudom mire gondolsz, de nem . . . . .
- Ma éjjel külön alszunk.
- Na azt már nem! - kezdett ellenkezni rögtön.
Komolyan néha ő is tud olyan lenni, vagy még rosszabb mint a gyerekek mikor éppen nem kapják meg amit akarnak.
- Nem is tudtam, hogy hiszel ezekben a hülyeségekben.
- Nem hülyeségek Rob. Ebbe az egy éjszakába egyikünk sem hal bele.
- De én igen. Ne már kicsim.
- Kibírod szerelmem. Gondolj a holnap éjszakára, és az összes többire amit az örökké valóságig együtt tölthetünk.
Azért adni akartam neki egy kis előleget, de majd később. Hogy ne mondja, hogy olyan gonosz vagyok - mosolyodtam el magamban, majd hozzáláttam elkészíteni a vacsorát a kicsiknek.
Ezúttal cseréltünk. Rob etette meg Rickyt, mivel Haileyt etetni csak én tudtam, így a hercegnőnkkel visszaonultunk a szobájába és megkapta a vacsiját.
Utána megvolt a büfiztetés, sőt utána már kezdett elszenderedni a karjaimban főleg miután leültünk a hintaszékbe.
Ekkor jött be hozzánk Rob.
- Ricky már elaludt.
- Azt hiszem lassan Hailey is - pillantottunk a karomban lassan álomba szenderülő csodaszép kislányra.
Rob óvatosan kivette a karomból mikor elaludt és átvittük az ágyába. Mindketten egy egy puszit adtunk neki.
Rob ezután hátulról szorosan a karjaiba zárt, és még egy ideig így csodáltuk ezt a kis tündért.
Ezután magára hagytunk őt, hogy Rickyre is ránézzünk aki szintén már békésen aludt.
Majd a szobánk felé indultunk, de én ott megtorpantam. Rob ekkor furcsán nézett rám, de az imént említettekből nem akarok engedni.
- Most komolyan? Ne már, akkor ígérem csak alszunk.
- Csak egy éjszaka Rob. Ne legyél olyan mint egy kisgyerek - mondtam mikor láttam, hogy durcásan néz rám.
- Oké - mondta csöppet lehangoltan és nem mondva többet a vendégszoba felé indult.
De ebben a pillanatban elkaptam a karját és visszahúztam magamhoz.
- Szeretlek.
- Tudom. Én is téged - viszonozta a vallomásom, miközben ismét a karjaiba vont.
- Ne haragudj, csak nem akarok egy percet sem távol lenni tőled.
- Semmi baj, ez csak egy kis babona, ki fogod bírni. Holnaptól úgy is minden éjjelem és nappalom csak a tiéd.
- Ez fog segíteni kibírni a ma éjjelt - mondta mosolyogva, majd egy jócskán szenvedélyes csókot váltottunk mielőtt elengedtük egymást, hogy az esküvő előtti utolsó éjszakánkat külön töltsük. Most utoljára. És ezután minden éjjelünk és nappalunk a másiké lesz . . . . .
Itt az idő. A nagy nap. El se tudom mondani milyen érzések kavarogtak bennem mikor reggel felébredtem. Sőt inkább ébresztettek.
Lizzy volt az.
- Rob? És a kicsik?
- Rob nálunk van Rickyvel, Hailey pedig anyuval odalent.
- Robot már csak a nagy pillanatban fogod látni - mondta Lizzy és rögtön ellenkezni akartam.
- De . . .
- Kibírod. Ahogy az éjszakát is átvészeltétek. Még egy csomó dolgunk és időnk nem sok. Szóval csapjunk bele. - adta ki a parancsot Lizzy és jobbnak láttam nem ellenkezni.
Addig azonban semmit sem akartam csinálni míg nem ölelhettem magamhoz a lányom.
A nappalban volt Claireel. Átvettem őt tőle, és össze vissza puszilgattam.
Ő az első most.
Megkapta a reggelijét, utána Lizzyvel felöltöztettük. Ekkor futott be Tom.
Rögtön Robról és a fiamról kérdeztem.
- Minden oké Kris nyugi. Nemsokára láthatod. Sőt a tiéd is lesz, még rá is fogsz unni - mondta vigyorogva Tom.
- Az nem fog megtörténni - válaszoltam neki.
- Oké. Legyen úgy. De nincs dolgotok? Már csak pár óra, addig én lefoglalom a világ legszebb lányát - mondta Tom és felém nyúlt, hogy átvegye tőlem Haileyt.
Tom mindig tud meglepetést okozni nekünk.
Mindannyian tudjuk, hogy milyen, hogy nem éppen a felelősség mintaképe, már ami a kapcsolatait is illeti, bár az igaz, hogy ő is akárcsak Rob megváltozni látszik mióta ismeri Lizzyt.
És amikor Hailey nála van? Hát az szinte hihetetlen pillanat. Olyankor mintha nem is ő lenne. persze olyankor is imád viccelődni és poénkodni, hiszen nem is ő lenne, de olyankor azért mintha meg is komolyodna. Hihetetlen mire képes egy gyerek. De láthatóan Tom odáig van Haileyért, és fordítva is.
Ahogy Tom mondta, imádni fogják őt a pasik. Na Robnak nem éppen lett a szíve csücske ez a mondat hallatán. Pedig hol van az még? Bár az élet csak úgy repül, és olyan gyorsan nőnek a gyerekek, de azért emiatt még kár aggódnunk.
Egyenlőre Hailey levesz a lábáról mindenkit. De nem is csodálom. Ő a legszebb kislányt aki valaha láttam, és nem azért mert az én lányom, de így van.
- Ezzel csak egyetérteni tudunk igaz tündérem? - beszélt Tom Haileyhez, mi pedig mosolyogva figyeltük őket főleg Lizzy.
Ezután Tomra bíztuk Haileyt, persze sűrűn rájuk néztem. Nem azért mert nem bíztam Tomban, tudom, hogy nála is nagyon jó kezekben, de nem bírtam sokáig az én kicsikém nélkül. De láthatóan ő nagyon jól elvolt Tommal.
Ideértek a kellékesek, aki a sátrakat hozták a kertbe. A virágok, és díszek megjöttek, a székek az asztalok, és délutánra lassan kirajzolódott a helyszín.
Ahogy elnéztem, akaratlanul eszembe jutott az esküvőnk Steveel. És végre, talán most először már nem érzek bűntudatot. Végül mindketten más mellett kötöttünk ki. Ezt szánta nekünk a sors, de az együtt töltött időt örökre a szívükbe zártuk, és szerintem elmondhatjuk azt magunkról, ami a legtöbb elvált pár nem, hogy nagyon jó barátok maradtunk, és ezért is örökre hálás leszek. Hogy ezután is magam mellett tudhatom ő, mint a barátomat.
Lizzy rántott ki a gondolataimból, aki Haileyhez hívott. Ismét evés idő volt, és a kis drágám kezdett nyűgös lenni. De ez csak addig tartott amíg meg nem kapta a jussát. Utána ismét engem meglepve Tom szerette volna megbüfiztetni.
Lizzy kapott is az alkalmon és lencse végre kapta a pillanatot. Tényleg nagyon aranyosan voltak. A képek pedig bekerülnek a családi albumba a többihez.
Ezután Hailey elszundított egy kicsit. Pont kapóra jött, hogy egy kicsit kialudta magát így fent bír maradni este. Ugyanis nem a megszokott időben lesz az esküvőnk, hanem este.
És már tényleg vészesen fogy az idő addig. Mire legközelebb kiértünk a kertbe minden kész volt. Mi pedig csak ámultunk. Tényleg mint az álmainkban.
Egyszerűen meseszép.
Minden kész.
Mire kell megjönnek az étel szállítok, és a zenészek is.
Nem leszünk több százan. Csak mi, a család, barátok, és persze kollégák. Robnak is jönnek barátai Londonból akiket még nem ismerek. Nekem a lányokon kívül nem nagyon.
Lassan befutottak a lányok is, Ashely és Nikki, akik szintén segítenek a készülődésben, és ők is itt öltöznek majd.
Végül megjött a fodrász és a sminkes is. Nem akartam ekkora felhajtást ebből, de a lányok nem engedtek. De így legalább hála a filmnek olyan emberek jöttek akiket ismerünk. Miranda a sminkesünk volt a filmeknél is, Carol pedig a fodrász, így ők vettek a kezük közé minket.
Előbb a lányok, és én kerültem utoljára sorra, végül is rám szánták a legtöbb időt.
Addig Lizzy és Claire felöltöztették Haileyt.
Amikor elkészültek persze behozták őt hozzám. Ahogy rápillantottam még a könnyeim is kiakartak csordulni. Egyszerűen meseszép. Alig akarom elhinni, hogy ő az én csodaszép kislányom.
Ekkor figyelmeztettek,hogy eszembe se jusson sírni mert elkenődne a sminkem, így igyekeztem uralkodni magamon.
Majd elkészült a frizurám is.
És ezután jött el az idő. Még a gyomrom is görcsbe rándult az izgalomtól. Alig tudtam elhinni, hogy már csak pár pillanat és újra láthatom őt, és a felesége leszek.
Az utolsó simítások jöttek, majd felvettem ezt a hófehér csodát amit a lányokkal és Claireel választottunk.
Végül teljes pompában álltam az egész alakos tükör előtt.
Lizzy persze ezt az alkalmat sem hagyta ki és képek sokaságát készítette, de nemcsak rólam hanem magukról, a lányokról és persze Haileyről is.
Ekkor kukkantott be hozzánk Richard.
- Gyönyörű vagy kislányom - lépett oda mellém.
- Köszönöm. Mindent, azt is, hogy elvállaltad.
- Ugyan. Nekem a megtiszteltetés.
Ugyanis Richard lesz az aki az oltárhoz kísér. Ebben a pillanatban ugyan eszembe jutottak a szüleim, de akkor és most nem törték magukat, hogy mellettem legyenek, így igyekeztem nem gondolni rájuk. Ők a családom - néztem végig Richardon, Claireen és a többieken.
Ők is tudják mi történt a szüleimmel, és miért nem tartjuk a kapcsolatot, és azt hiszem talán Claire látta rajtam, hogy egy pillanatra elszomorodtam, és talán Richard is.
- Nagyon szeretünk kicsim - ölelt meg óvatosan Richard, majd Claire is.
- Most már te is a lányunk vagy - súgta Claire, és hála ezeknek a szavaknak ismét a sírás határára kerültem de igyekeztem türtőztetni magam.
- Nagyon szeretlek titeket - öleltem vissza őket.
- Oké, elég a sírásból. Legalább a szertartás végéig bírjátok ki. Utána lehet - mondta Lizzy, majd még egyszer végignéztek rajtam és itt volt az idő.
- Körülbelül itt van mindenki. - lépett be Tom is, akinek szintén tátva maradt a szája.
- Hűű . . . ejha, mesésen nézel ki Kris.
- Köszi Tom.
- Akkor azt hiszem idő van - csapta össze a kezét és átvette Lizzytől Haileyt.
Ő lesz Rob tanúja, nekem pedig bármily nehéz is volt választani hármójuk közül, de muszáj volt, így a tanúm Ashely lesz.
Tom annyit kért, hogy amíg nem jön el az ő szerepük, addig had fogja Haileyt. Csak mosolyogtunk a kérésén, de persze belementem. Azt hiszem Haileynek is tetszett az ötlet, mert rögtön, és végig mosolygott Tom karjaiban.
A lányok előre mentek,mi pedig Richardal miután karon fogtam elindultunk utánuk.
És elkezdődött.
Ahogy kiléptünk a kert felé vezető ajtón a virág szőnyegre ami egészen az oltárig vitt felcsendült az esküvői dalunk.
Ekkor kezdett minden megszűnni körülöttem. Semmit nem láttam. Csupán egyetlen ember tekintete ejtett fogjuk, míg nem odaértünk elé, és Richard átadta a kezem neki.
Egyszerűen próbált körülpillantani, egyszer sikerült is, miközben a boldogság mosolya letörölhetetlen volt az arcomról, de csak rá tudtam figyelni. Arra, hogy végre itt állunk, és isten az emberek és mindenki előtt örök szerelmet és hűséget fogadunk egymásnak.
De ezzel nemcsak én voltam így. Rob sem tudott másfelé tekinteti. Az ő szemei is ugyanazt a mérhetetlen szerelmet és boldogságot tükrözték mint az enyémek.
A tökéletes pillanat.
Mielőtt azonban a pap elkezdte a szertartást körbepillantottam. Mindenki itt volt akit szeretünk. Steve-ék is akinek elkaptam a mosolyát. Ezután pedig csak a pillanatra és a pap szövegére figyeltünk.
Az este és fények még szebbé tették a pillanatot. A csillagok ragyogtak felettünk miközben az eskünket ismételtük egymásnak.
Ezután egymás ujjára húztuk a gyűrűket, majd meghallottuk végre azt a két mondatot amit mindennél jobban vártunk. Szerintem Rob is.
- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket. És jöhet az első hitvesi csók - mondta a pap miután áldását adta ránk.
Végig Rob tekintete tartott fogva, miközben a karjaiba vont.
- Szeretlek - mondtuk egymásnak talán ezredjére a vallomásunkat, majd ajkaink találkoztak, hogy a legszebb és legédesebb csókban egyesüljenek.
Ekkor szűnt meg tényleg minden körülöttünk. Csak mi ketten voltunk. A boldogság, a szerelmünk, és hogy már házasok vagyunk.
Hatalmas taps viharra váltunk szét, miközben rizs felhő hullott ránk, és mindenki mosolyogva tapsolt.
Ezután mindenki minket akart, és sorra kaptunk a gratulációkat, de persze egyetlen pillanatra sem mozdultam Rob, immár a férjem mellől.
Steveék kivárták a tömeg végét, és mikor már többnyire mindenki sorra került akkor jött oda hozzánk gratulálni a családjával.
Ezután persze fotók sokasága készült rólunk a friss házasokról, majd ismét magunkhoz ölelhettük a kicsiket. Ők sem maradhattak ki a fotózkodásból.
Ezután persze jötttek a szokásos táncok, és miegymás. Minden ami nem hiányozhat egy esküvőről.
Szinte mindenkivel táncoltam, és örültem amikor végre visszakeveredtem Rob karjaiba. Ilyenkor kihasználtuk a pillanatot, és szinte nemtudtunk elszakadni egymástól.
Ugyanilyen boldogságban telt a fogadás is amit szintén itt tartottunk a kertünkben.
Felvágtuk a csodaszép esküvői tortát, és még a szertartás után a kihagyhatatlan esküvői csokor is elrepült.
Erre mondtuk azt Robbal, hogy Tom jobb lesz ha felköti a gatyát, ugyanis Lizzy kezébe repült a csokrom.
Eleinte kissé riadt arcot vágott amin Robbal mi csak mosolyogtunk,majd nevetve zárta a karjaiba Lizzyt. Ki tudja talán az ő esküvőjük lesz a következő.
Ezután volt egy kis időnk kettesben, és a kicsikkel is. Utána a vendégek ismét maguknak akarták az ifjú párt.
Rob bemutatott a Londoni barátainak, Samnak, Marcusnak és Bobbynak, akik szintén nagyon szimpatikusak voltak, és mind olyan vicces figurák mintha csak Tomot látnám. Aki az este folyamán sok időt töltött Haileyvel.
- Öcsém, el se hiszem, hogy ez ugyanaz a Tom. Mit műveltetek vele? Álmaimban sem gondoltam, hogy a nagy Tomot így látom egyszer. Együtt a nővéreddel, meg egy gyerekkel a kezében akit láthatóan imád. - mondta Marcus.
- Mindenki változik - mondta Rob, miközben a karjaiba zárt.
- Ebben lehet valami. Először te, és most Tom is. Rólad se gondoltuk volna tesó. Te nők réme - bocs Kris.
- Semmi baj - mosolyogtam Marcusra, végtére is tényleg ilyen volt Rob is.
- És most itt vagy mint férj, bár megértelek, hiszen egy fantasztikus és csodaszép nőt fogtál ki, és öcsém kétszeres apa is vagy - fejezte be az iménti mondatát Marcus.
- Hát igen. Mindent neki köszönhetek, a sorsnak, hogy rátaláltam - nézett rám Rob és egy csókért hajolt felém.
- Oké fiatalok, ezt majd később folytassátok - nevetett fel Bobby.
Ezután beszélgettünk a többi vendéggel is, Nikkiékkel és mindenkivel.
- És nászútra mentek? - tette fel a kérdés amikor beszélgettünk Ashely.
- Egyenlőre csak egy amolyan nász éjszaka lesz, valahol kettesben, utána jövünk haza a kicsikhez. Most úgy döntöttünk nem akarjuk magukra hagyni őket, majd ha Hailey is kicsit nagyobb lesz majd együtt megyünk valahová - válaszolta helyettem Rob ami megbeszéltünk.
Lesz még időnk, és most mindkettőnknek a gyerekek a legfontosabbak. Hogy velük, és mellettük legyünk, a lényeg hogy együtt.
De, hogy hol is lesz az a nász éjszaka még én sem tudom. Rob nem mondta el, bár volt egy sejtésem.
Ez majd csak akkor derül ki ha megszökünk. Kezdett késő lenni, Lizzyék lefektették már a kicsiket, Rob pedig már kezdett egyre türelmetlenebb lenni, hogy mikor rabolhat már el.
Fantasztikusan sikerült a vacsora és a parti is utána, de ha most önzően is hangzik szeretnék már én is csak vele lenni.
- Akkor nyomás tesó köszönjetek el a néptől és hajrá. Előtettek a nász éjszaka - vigyorgott Tom.
És így is tettünk, megköszöntük mindenkinek a jelenlétét és mindent, hogy velünk voltak ezekben a fontos pillanatokban, és persze további jó szórakozást kívántunk nekik, de mi most elhagyjuk a terepet - ahogy Rob mondta.
Persze mindenki megértett minket, még egyszer gratuláltak nekünk és útnak engedtek bennünket.
Lizzy azonban még nyakon csípett minket.
- Nemtudom hova akarod vinni, de szerintem öltözzetek át - ajánlotta de Rob nem akart.
- Hagy maradjon ebben a ruhában, imádom benne - nézett rám a szexis mosolyával miközben végigmért. Volt egy olyan érzésem ő akar az lenni aki leveszi rólam a menyasszonyi ruhám.
Jobban belegondolva ezt én sem tartom rossz ötletnek - gondoltam magamban hirtelen.
Előtte azonban mindketten egy dolgot szerettünk volna. Látni Rickyt és Haileyt.
Mindketten édesen aludtak már, egy egy puszit kaptak anyától és apától, és nem kicsit nehéz szívvel hagytuk itt őket, de megnyugtatott minket a tudat, hogy a legjobb kezekben vannak.
- Minden a kocsiban - jött utánunk Tom.
- Kösz haver - mondta neki Rob, majd eljött a mi időnk.
Irány a nász éjszaka.
Láttam Robon, hogy milyen boldog, akárcsak én. Mindkettőnk arcáról levakarhatatlan volt a mosoly, és mindkettőnk tekintete csak úgy sugárzott a szerelemtől.
Szinte a fellegekben éreztem magam. Főleg amikor az autóban lopva elég sűrűn az ujjamon csillogó gyűrűre pillantottam ami az összetartozásunkat jelképezi.
Mikor éppen egy egy piros lámpát kaptunk, Rob kapva kapott az alkalmon, hogy megcsókolhasson és minden percben elismételje, hogy szeret. Amit én a legnagyobb boldogsággal viszonoztam neki. Mind a csókjait, mind a vallomásait.
Ezek után viszont még mindig fogalmam sem olt hová akar vinni.
- Tényleg nem bánod? - szólalt meg hirtelen, de nem értettem mire gondol.
- Hogy nem lesz rendes nászút? Hogy rövid lesz?
- Tudod, hogy nem. Nekem teljesen mindegy hol vagyok. Csak veled lehessek. És volt egy amolyan nászutunk nem olyan régen - céloztam a Los Roques-es kirándulásunkra. - Van egy napunk, szerintem kezdésnek ez sem rossz. A lényegre elég lesz - néztem rá amolyan csábosan csak tudtam, és szerintem rögtön leesett neki mire gondoltam.
- Ez igaz.
- És lesz még időnk utazgatni. Most a gyerekek még kicsik, de idővel ha nagyobbak lesznek, legalább Hailey egy kicsit. Akár ők is velünk jöhetnének.
- Igazad van. Ez az nap csak a miénk. Holnaptól pedig ismét az övéké. Vagyis mind a négyünké. Egy örökké valóságunk lesz mindenre.
Ezzel csak egyetérteni tudtam.
Nemsokkal később ismét a reptéren voltunk és egy kis magán gép várt ránk, ahogy Rob mondta, hogy elrepítsen minket a paradicsomban.
És nem olyan sokára tényleg ott is voltunk. Hogy pontosan hol nemtudom, de egy szigeten valahol az édenben.
- Nem messze Hawaii-tól - árulta el Rob, de végül is nem ez volt a lényeg.
Sokkal inkább, hogy egy ilyen paradicsomi helyen vagyis, csak ő és én.
Itt még csak most kezdődött a naplemente, de egyszerűen csodás látvány tárult a szemünk elé. Kissé deja vu-érzésem volt, amikor egy csónak várt ránk és azzal mentünk tovább a reptérről.
Igaz Los Roqes is gyönyörű volt, de ha lehet ilyet mondani ez még annál is szebb.
Mindenfelé amerre a szem ellát a gyönyörű kék óceán, a sziget partján pedig szó szerint a víz tetején álló kis házikók voltak. Jártam már én is pár helyen, de ilyen szépet még nem láttam.
Pláne akkor állt el a szavam amikor az egyik ilyen házikónál álltunk meg. Körülötte mindenhol csak víz.És bejutni a bungalóba csak akkor tudsz ha csónakkal idehoznak. Vagy ha ideúszol.De bámulatosan szép.
Rob felsegített, hozta a csomagunkat és a hajó már tovább is állt, én pedig csak elképedten szemléltem körbe a tájat.
Nem is volt olyan kicsi ez a bungaló. Hozzátartozó kis erkély is volt, napozó ággyal, székekkel és asztallal, és belülről is csodaszép volt. Minden fából, gyönyörű ágy mint egy igazi mesebeli házikó.
Mivel kezdett lemenni a nap a polcokon gyertyák fénye tette még romantikusabbá a helyet és az ablakok amik a végtelen és szép kilátásra nyíltak.
Ahogy mindezt csodáltam hirtelen Rob karjaiban tértem magamhoz az ámulatból. Éppen a nyakamba csókolt amitől a testemen remegés futott végig.
- Most már nem állhatsz ellen - súgta a fülembe a tegnap estére gondolva.
- Eszemben sincs - válaszoltam miközben szembe fordultam, és így zárt a karjaiba, míg én a nyaka köré fontam a karom és szorosan magamhoz öleltem, míg ajkaink egymásra találtak.
Ez a csók már nem volt, úgymond olyan visszafogott mint az esküvőn és a fogadáson. Itt már átengedhettük magunkat a szerelmünknek és a szenvedélynek. Már csak ketten vagyunk.
Csókjaink ehhez mérten lettek egyre szenvedélyesebbek, forróbbak.
Rob ekkor végre tényleg megkaphatta amit akar. Ő vehette rólam a ruhám, miközben ahogy kicsomagolt belőle, csókjai úgy haladtak végig a testemen, ha lehet még nagyon tüzet szítva bennem.
A fehérneműtől is igen hamar megszabadult, de ő ekkor még igencsak túlöltözött volt. Ekkor került rám a sor, hogy megszabadítsam az öltönyétől. Hasonló módszerrel mint ő engem az imént vetkőztettem le.
Mikor mindketten teljes meztelen valójában álltunk egymás előtt, nem habozott a karjaiba vonni, egy végtelen csókra.
Közben a karjaiba kapott, én nem tétlenkedtem, lábaim rögtön a dereka köré kulcsoltam miközben ő az ágy felé indult velem a karjaiban, míg ajkaink egy percre sem eresztették egymást.
Az először hűsnek ható kék szatén ágynemű pillanatok alatt szinte tűzforróvá vált.
Néha el kellett szakadnunk egymástól levegőt venni, de Rob ilyenkor sem tétlenkedett.
Ajkai a nyakam kényeztették miközben ujjai bejárták a testem, hogy végül a testem mélyén eltűnjenek, ezzel engem egyenest a csillagokig űzve.
Még szerencse, hogy a közelben nem volt ilyen bungaló, mert félő, hogy elég hangosan vagyunk. Vagyis én. Képtelenség Rob kínzásait hangok nélkül tárni.
Főleg mikor a nyakamtól elszakadva ajkaival végigcsókolta a melleim, még nagyobb örömöket okozva nekem, egyre lejjebb haladva. Nálam pedig kezdett elszakadni a cérna. Sőt a szatén ágynemű amit markolásztam, kivéve amikor nem Rob vállába mélyesztettem a körmeim szenvedélyünk hevében.
Ezután csak azt hiszem a tegnap este megtorlása következett, mert a végtelenségig engem kínzott. Semmi mást nem akartam már jobban, mint végre azt érezni, hogy a testünk egyé válik. De úgy tűnik Robnak nagyobb az türőképessége mint nekem.
Először ujjai, majd nyelve juttatott el sokadjára a gyönyörök kapujáig, majd kifulladva, és kipirulva omlottam a párnára. Ekkor kúszott vissza fölém, hogy megcsókolhasson.
Miközben azonban megkapta a csókját rajtam volt a sor.
Hanyatt döntöttem, és a lábam átvetve a csípőjén fölé másztam. Most én következem - gondoltam magamban és egy csábos mosolyt villantottam felé miután ajkaink elszakadtak egymástól.
Végigcsókoltam a mellkasát, a hasát egyre lentebb tévedve, míg nem elértem a célom. Kezembe fogtam legnemesebb kincsét és ezúttal rajta volt a sor, hogy élvezete hangjaival tarkítsa az óceán morajának hangját mely körülölelt minket.
Én azonban nem voltam olyan kegyetlen vele. Nem is bírtam volna, hiszen mindennél jobban akartam őt. Végül őt lett az aki kérlelt engem.
Egy forró csókért hajoltam felé, majd ismét egy szeretlek-et suttogtam neki miközben egymás szemébe néztünk, testünk pedig egyé forrt.
Először egyikünk sem mozdult. A testére borultam, ezúttal én csókolgattam az ő nyakát, miközben kiélveztünk minden pillanatát az egyé válásnak.
Mikor nem bírtuk tovább megmozdítottam a csípőm, hogy egy újabb orgazmus felé sodorjam mindkettőnket.
Mozgásunk hol lassan hol gyorsabb volt, közben hol ajkaink csókolták egymást, hol egymás testét csókoltunk. Teljesen átadtuk magunkat a szenvedélynek, a vágyainknak, és nem utolsó sorban a végtelen szerelmünknek. Ami végre teljes mértékben révbe ért.
Ennek fényében szerettük egymást egész éjjel, míg nem a hajnal első sugarai szorosan egymás karjaiba bújva ért minket.
- Szeretlek - hallottam még távolról Rob hangját mielőtt álomba merültem volna a karjaiban. Annyi erőm volt még, hogy viszonozzam a vallomását miközben a férjem ölelő karjaiban a boldog álmok tengerébe elnyelt mindkettőnket . . . . . .
és az esküvői daluk :) lehet nyálas meg minden, hogy ugyanaz mint BD de egyszerűen gyönyörű dal, és imádom :)
2012. április 17., kedd
Sziasztok!
Sziasztok!
Egy kis életjel, hogy visszatértem. Először is köszi Orsimnak :), hogy szólt nektek. Múlthét csütörtök óta net nélkül voltam, de már végre megint jó. Kész is voltam már,bár időm se nagyon volt, és megmondom őszintén lehet, hogy jól is jött kellett egy kis pihi.
Na de ismét itt vagyok. Ami pedig kicsit gubancosabb a friss. Mert ismét délutános vagyok, ráadásul pénteken már utazok el reggel és hétvégén se leszek, barátnőmhöz megyek, és tudjátok Könyvfesztivál lesz Pesten :D
De ott van még a holnap délelőtt és a csütörtök délelőtt megpróbálok egy friss összehozni ide, nem mondom 100%-ra de igyekszek. Főleg így, hogy nemtudtam jönni, igaz nem rajtam múlott. Igyekszek majd, addig is legyetek jók, pussz nektek!
Egy kis életjel, hogy visszatértem. Először is köszi Orsimnak :), hogy szólt nektek. Múlthét csütörtök óta net nélkül voltam, de már végre megint jó. Kész is voltam már,bár időm se nagyon volt, és megmondom őszintén lehet, hogy jól is jött kellett egy kis pihi.
Na de ismét itt vagyok. Ami pedig kicsit gubancosabb a friss. Mert ismét délutános vagyok, ráadásul pénteken már utazok el reggel és hétvégén se leszek, barátnőmhöz megyek, és tudjátok Könyvfesztivál lesz Pesten :D
De ott van még a holnap délelőtt és a csütörtök délelőtt megpróbálok egy friss összehozni ide, nem mondom 100%-ra de igyekszek. Főleg így, hogy nemtudtam jönni, igaz nem rajtam múlott. Igyekszek majd, addig is legyetek jók, pussz nektek!
2012. április 9., hétfő
Új ATCS fejezet
Sziasztok!
Lehet utálni amiért nem ide, ez van sajna. Már csak kettő, de egyszerűen nem volt ihlet meg semmi most ehhez, valami összecsapottat meg nem akartam, így most ez lett. Derek és Kiara már hiányoztak, így végül arra lett egy fejezet. Hátha akad aki annak is örül, vagy aki éppen nem látta még meglesi :)
Hajrá katt a képre:
Lehet utálni amiért nem ide, ez van sajna. Már csak kettő, de egyszerűen nem volt ihlet meg semmi most ehhez, valami összecsapottat meg nem akartam, így most ez lett. Derek és Kiara már hiányoztak, így végül arra lett egy fejezet. Hátha akad aki annak is örül, vagy aki éppen nem látta még meglesi :)
Hajrá katt a képre:
Happy Birthday Kristen :)
Ma van Kristen születésnapja, ezúton is Nagyon boldog szülinapot neki! ♥
UI: Nektek pedig Kellemes húsvéti ünnepeket!
UI: Nektek pedig Kellemes húsvéti ünnepeket!
2012. április 6., péntek
Blogtalálkozó
Sziasztok!
Egy kis infóval jövök. Kim drágám többnyire leírt mindent, csak egy két dolgot tennék hozzá.
Mint a cím is mutatja a tavalyi taliból kiindulva idén is lesz, hogy mi, hogy és hol itt vannak az infók, és már lehet is jelentkezni.
Nagyon klassz lenne ha közületek is jönne valaki, és akár személyesen is találkozhatnánk, nagyon jó buli volt tavaly is, szóval hajrá nektek, aki gondolja lehet jelentkezni :)
Itt vannak az infók, meg még lesznek is majd ahogy közeledünk az időponthoz, addig is aki szeretne jönni, akár ide is írhat, vagy emailben is jelentkezhet:
lizzyke21@gmail.com
és itt is az infók Kimtől :)
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, idén is megszervezzük a nyári blogtalálkozót. Pixie és én (Kim) vagyunk azok, akik most ennek az útnak a megszervezését vállaltuk és szeretnék, ha minél többen eljönnétek. Tavaly Keszthelyen nyaraltunk egy igényes kempingben, ahol emlékszem a tulajdonos úgy várt minket mintha, Nobel díjas írók lennénk. Nagyon vicces, de ugyanakkor kedves volt velünk. Két napot töltöttünk el itt és azt gondolom, nyugodt szívvel mondhatom, hogy senki nem ment haza másnap szívesen, annyira jól éreztük magunkat. Idén úgy döntöttünk, hogy nem Keszthelyen, hanem Siófokon tartjuk a blogtalálkozót egy nagyon szép kempingben.
Időpont:
Tavaly mindösszesen csak két napot töltöttünk együtt, de már akkor beszéltük, hogy jó lenne, ha egy kicsit tovább maradnánk, hiszen egy éjszaka édes kevés bármire.
A pontos időpont még nincs meg (hiszen még csak tavasz van) de terveink szerint
Július 13-14-15 vagy Július 20-21-22 lenne a megfelelő időpont.
Helyszín:
Siófok Aranypart Kemping:
http://www.balatontourist.hu/index.php?WG_NODE=WebBTEgysegek&WG_OID=btEf_18a3f49&lng=hu
Mint láthatjátok a Balaton parton található, de nem közvetlenül Siófok központjában. Ez egyrészt jó, hiszen sokkal nyugodtabb és csöndesebb, másrészt pedig kellemetlen, mert a központba jutáshoz, buszra kell szállni. A busz azt hiszem, félóránként jár és mindösszesen csak 180FT a jegy, így nem halunk bele 5 perc buszozásba úgy gondolom.
Ár:
Én tavaly itt kempingeztem a barátnőimmel és három éjszakára és négy napra fizettünk körülbelül 4000Ft-t. Pontosan nem emlékszem, de azt hiszem, ennél olcsóbban sehol nem találunk szállást. Az árak pontosan fel vannak tűntetve a megadott link honlapján, így mindenki tud kalkulálni.
Kik jöhetnek? :
Bárki, aki szeretne egy jó társaságban pár napot eltölteni. Nem kell engem vagy bárki mást olvasnod, az sem számít, ha nem kommenteltél soha vagy nem túl gyakran. Kiskorúak is nyugodtan jöhetnek, hiszen nem egy nagykorú felnőtt lesz a társaságban (remélhetőleg), de az idősebb korosztály is képviseltetheti magát, hiszen tavaly is nem egy anyuka látogatott meg minket és eszméletlenül jól éreztük magunkat.
Azt hiszem, egyelőre most ennyi lenne. Bővebb információval később tudunk szolgálni, de azért akartuk már most elkezdeni a szervezést, hogy mindenki, aki szeretne, el tudjon jönni. Bármi kérdésetek van, akkor forduljatok hozzánk:
pixiesstories@gmail.com vagy sohasemondhogysoha@gmail.com
Várjuk a jelentkezéseteket, kérdéseiteket és a blogírók akik jönnek, megkérjük őket, hogy ők is tegyék ezen információkat, hogy minél többen lehessünk.
A tavalyi élményekről bővebben pedig itt olvashattok:
http://pixiesstories.blogspot.com/2011/08/elmenybeszamolok.html
Üdvözlettel
Pixie és Kim
u.i Ha nincs sátrad nem baj! Tavaly is "összedobtuk" amink volt:)
Egy kis infóval jövök. Kim drágám többnyire leírt mindent, csak egy két dolgot tennék hozzá.
Mint a cím is mutatja a tavalyi taliból kiindulva idén is lesz, hogy mi, hogy és hol itt vannak az infók, és már lehet is jelentkezni.
Nagyon klassz lenne ha közületek is jönne valaki, és akár személyesen is találkozhatnánk, nagyon jó buli volt tavaly is, szóval hajrá nektek, aki gondolja lehet jelentkezni :)
Itt vannak az infók, meg még lesznek is majd ahogy közeledünk az időponthoz, addig is aki szeretne jönni, akár ide is írhat, vagy emailben is jelentkezhet:
lizzyke21@gmail.com
és itt is az infók Kimtől :)
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, idén is megszervezzük a nyári blogtalálkozót. Pixie és én (Kim) vagyunk azok, akik most ennek az útnak a megszervezését vállaltuk és szeretnék, ha minél többen eljönnétek. Tavaly Keszthelyen nyaraltunk egy igényes kempingben, ahol emlékszem a tulajdonos úgy várt minket mintha, Nobel díjas írók lennénk. Nagyon vicces, de ugyanakkor kedves volt velünk. Két napot töltöttünk el itt és azt gondolom, nyugodt szívvel mondhatom, hogy senki nem ment haza másnap szívesen, annyira jól éreztük magunkat. Idén úgy döntöttünk, hogy nem Keszthelyen, hanem Siófokon tartjuk a blogtalálkozót egy nagyon szép kempingben.
Időpont:
Tavaly mindösszesen csak két napot töltöttünk együtt, de már akkor beszéltük, hogy jó lenne, ha egy kicsit tovább maradnánk, hiszen egy éjszaka édes kevés bármire.
A pontos időpont még nincs meg (hiszen még csak tavasz van) de terveink szerint
Július 13-14-15 vagy Július 20-21-22 lenne a megfelelő időpont.
Helyszín:
Siófok Aranypart Kemping:
http://www.balatontourist.hu/index.php?WG_NODE=WebBTEgysegek&WG_OID=btEf_18a3f49&lng=hu
Mint láthatjátok a Balaton parton található, de nem közvetlenül Siófok központjában. Ez egyrészt jó, hiszen sokkal nyugodtabb és csöndesebb, másrészt pedig kellemetlen, mert a központba jutáshoz, buszra kell szállni. A busz azt hiszem, félóránként jár és mindösszesen csak 180FT a jegy, így nem halunk bele 5 perc buszozásba úgy gondolom.
Ár:
Én tavaly itt kempingeztem a barátnőimmel és három éjszakára és négy napra fizettünk körülbelül 4000Ft-t. Pontosan nem emlékszem, de azt hiszem, ennél olcsóbban sehol nem találunk szállást. Az árak pontosan fel vannak tűntetve a megadott link honlapján, így mindenki tud kalkulálni.
Kik jöhetnek? :
Bárki, aki szeretne egy jó társaságban pár napot eltölteni. Nem kell engem vagy bárki mást olvasnod, az sem számít, ha nem kommenteltél soha vagy nem túl gyakran. Kiskorúak is nyugodtan jöhetnek, hiszen nem egy nagykorú felnőtt lesz a társaságban (remélhetőleg), de az idősebb korosztály is képviseltetheti magát, hiszen tavaly is nem egy anyuka látogatott meg minket és eszméletlenül jól éreztük magunkat.
Azt hiszem, egyelőre most ennyi lenne. Bővebb információval később tudunk szolgálni, de azért akartuk már most elkezdeni a szervezést, hogy mindenki, aki szeretne, el tudjon jönni. Bármi kérdésetek van, akkor forduljatok hozzánk:
pixiesstories@gmail.com vagy sohasemondhogysoha@gmail.com
Várjuk a jelentkezéseteket, kérdéseiteket és a blogírók akik jönnek, megkérjük őket, hogy ők is tegyék ezen információkat, hogy minél többen lehessünk.
A tavalyi élményekről bővebben pedig itt olvashattok:
http://pixiesstories.blogspot.com/2011/08/elmenybeszamolok.html
Üdvözlettel
Pixie és Kim
u.i Ha nincs sátrad nem baj! Tavaly is "összedobtuk" amink volt:)
2012. április 2., hétfő
48.fejezet
Sziasztok! No, itt is a 48.fejezet. Mint látjátok még 2 van hátra :) Először is köszi szépen a komikat az előzőhöz, imádlak benneteket, oda válaszoltam is rá mindenkinek és a pipákat is! Nem is húzom tovább, köszi ismét Csibinek (L), nektek pedig jó olvasást! Pussz: Liz
48.fejezet
/Kristen/
Hol vagyok? Mi történt velem? Velünk? A lányom? - millió kérdés ötlött fel bennem, de a választ egyikre se tudtam.
Próbáltam kinyitni a szemem, és hozzászokni a fényhez, amit a szoba világítása adott.
Mikor sikerült valamelyest a szememnek hozzászoknia a fényhez körülnéztem, hogy rájöjjek hol is vagyok?
Közben halvány képek derengtek fel előttem, miért is kerültem ide. Egy kórházba - jöttem rá ahogy körülnéztem. Többek között magamon is.
A kezeim felemelni sem tudtam, mert csövek lógtak ki belőle, amin át valószínű gyógyszereket és infúziót kaphattam. És a fejemen is valami furcsát éreztem.
Próbáltam az egyik kezem felemelni és sok erőkifejtéssel sikerült is. Nem kicsit kezdett is fájni a fejem, ahogy megmozdítottam. Ekkor ahogy hozzá is tudtam érni vettem észre, hogy be is van kötve, ezért volt olyan furcsa érzésem, hogy valami nincs rendben a fejemmel.
Ezután próbáltam erősebben koncentrálni mi is történt, visszaemlékezni.
Derengtek a képek a tegnap estéről amikor a partin voltunk. Ezután ugrott be Nina arca. És minden ami vele történt.
A gyomrom apró csomóvá szorult össze, amikor visszaemlékeztem mi történt. Hogy az ő hibájából vagyok itt. Ő lökött le a lépcsőn.
Ahogy egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam a pánik, hirtelen a hasamhoz kaptam.
Ekkor rémültem meg igazán. Utoljára mikor a hasamhoz nyúltam még hatalmas volt, most pedig már nem az.
Kezdtem pánikba esni, hogy nem tudom mi történt velem, és főleg a lányommal. Ez volt az ami a teljes kétségbeesés szélére sodort.
Legszívesebben üvöltözni kezdtem volna, hogy valaki mondja el hol van a lányom, mi történt, de nagyon megrémültem. Szerintem még soha életemben nem féltem ennyire a válaszoktól.
Próbáltam kissé lehiggadni és nyugodtan gondolkozni. Már amennyire képes lehetek erre ebben a pillanatban.
Ekkor néztem körbe talán először rendesen a szobában. Először fel sem tűnt az a valami, ami talán választ ad a legfontosabb kérdésre, ami most gyötör.
Megpillantottam a szoba másik sarkában egy kiságyat. Egy szép kisbaba ágyat. Annyira bele is lehetett látni, hogy tudjam éppen üres.
Újra remény ébredt bennem ahogy megpillantottam a kiságyat, és ami kezdett is szertefoszlani mikor azt láttam, hogy üres.
Mondja már el valaki hol a lányom? És mi van vele? - kiáltottam volna legszívesebben.
Fel akartam kelni, de képtelen voltam rá. Nagyon fáradtnak és kimerültnek éreztem magam, és ahogy megmozdultam minden porcikám sajogni kezdett.
Biztos az eséstől - jutott eszembe, hiszen nem keveset zuhantam ahogy leestem, vagyis jobban fogalmazva az az átkozott nő lelökött a lépcsőn.
Vártam egy picit, és újra próbálkoztam, de nem sikerült.
Ekkor nyílt ki a szoba ajtaja, és egy csodálkozó tekintettel találtam szembe magam.
- Kristen - mondta teljesen leesett állal az orvosom ahogy meglátott.
Először nem értettem miért néz úgy rám, mintha a hetedik csoda lennék, de rá is kérdeztem.
- Mert az is. Végre felébredt. El se hiszi milyen boldog lesz mindenki.
Ahogy ezeket mondta, még mindig nem igazán értettem miről is beszél.
De nem is erre voltam kíváncsi.
- A lányom? Mi történt vele? - kérdeztem rá rögtön, és éreztem, hogy ismét kezdett elönteni a pánik miközben a hasamhoz kaptam.
Az orvos odajött mellém és leült az ágyamra. Megfogta a kezem, hátha ezzel meg tud nyugtatni, de pont ellenkező hatást ért el. Csak még idegesebb lettem, a félelem még inkább végigkúszott az ereimen.
- Semmi baj, ne izgassa fel magát. Az nem tesz jót. Csak most ébredt fel. Elhiszem, hogy rengeteg mindent nem ért, és mennyire kérdése van, de csak szép sorjában.
Na ez volt ami most nem ment. Minden kérdésemre egyszerre akartam választ kapni. De mégis volt egy. A legfontosabb, amit azóta is többször feltettem.
- Ne aggódjon, a lánya a legjobb kezekben van, és tökéletesen egészséges - mondta az orvos és ekkor tudtam végre levegőt is venni, miközben a mázsás kőszikla, ami a szívem nyomta leesett róla.
- De hol van? És ki van vele? Látni akarom! - támadtam le ismét a dokit.
Ekkor nyílt ki ismét az ajtó és ismétlődött meg az iménti jelenet, csak ezúttal Lizzy állt olyan döbbent tekintettel, mint nem olyan régen az orvos.
Egy kivétellel.
Volt nála valami, jobban mondva valaki.
A szívem őrült vágtába kezdett és levegőt venni is alig tudtam. Csak néztem Őt.
Őt, aki szintén engem tüntetett ki a figyelmével, miközben Lizzy karjaiból tekintett felém.
- Itt is a mami. - szólalt meg Lizzy egy boldog mosollyal az arcán, és ha minden igaz akkor az én kislányom volt a karjaiban.
Ő is odalépett hozzám, csak a másik oldalról és felém hajolt ezzel a csodaszép kislánnyal a karjaiban.
Automatikusan nyúltam felé, hogy átvegyem őt tőle, és végre a karomban tarthassam. A lányom.
Miközben Lizzy óvatosan átadta őt nekem, könnyek kezdtek el csorogni az arcomon. A boldogság könnyei.
- Most már minden rendben - ült le mellém Lizzy is miután a karjaimban adta a kislányom.
Hiába voltam hálás neki, és hasonlók, egyszerűen megszólalni sem tudtam. Csak sírtam, miközben ez a kis tündér a karomban volt, és érdeklődve szemlélte mi történik körülötte.
Egyszerűen olyan szép, hogy képtelen voltam elvenni a pillantásom róla.
A csöpp kis kezeivel felém nyújtózott. Felé hajoltam és megpusziltam a kis ujjait, ő ezután a picike kezecskéivel megérintette az arcomat, amin tovább csorogtak a könnyeim.
A világ legboldogabb emberének éreztem magam. Főleg azért mert ez a kis tünemény itt van a karomban, és egészséges. Őt féltettem a legjobban. És most miatta voltam ilyen boldog. Hogy végre itt volt velünk.
- A fiam? És Rob? A többiek? - próbáltam annyira elvenni a tekintetem róla, hogy a többiekről is kérdezzek.
Két ember volt, akiket most mindennél jobban szerettem volna ebben a percben látni. Az életem másik két értelmét. Robot és a fiunkat.
- Ricky Steve- éknél van, anyuék pedig a büfébe mentek.
- És . . . . Rob?
- Sikerült végre rávenni, hogy hazamenjen és feküdjön le. Napok óta el sem mozdult mellőled. Minden percben itt volt veled és a kis Haileyvel - mondta Lizzy, és csupán ez az egy mondat és milliónyi új információt tartalmazott, és újabb kérdéseket.
- Napok óta? De én . . . . Mennyi ideje vagyok itt? - tettem fel még egy kérdést.
- Már jó pár napja Kristen. Elég komoly ütés érte a fejét az esés következtében, és napokig kómában volt - mondta az orvos, én pedig értetlenül néztem rá.
- Mi? Hogy kómában voltam? De miért és ? . . . .
- Nyugodjon meg. Mint mondtam a fejsérülése miatt, és ahogy látjuk szerencsére nem maradt maradandó sérülése, és agykárosodása sem. Néhány napig volt kómában, miután császármetszéssel megszülte a kislányt. Vagyis nem volt más választásunk, mert akadt egy kis komplikáció, így hamarabb hozta a világra - ezek hallatán ismét kezdtem pánikba esni, de az orvos tovább folytatta és elmondott mindent.
Figyelmesen hallgattam, hogy fel tudjam fogni mi történt velem, és feldolgozni ezt a sok információt, ami a nyakamba szakadt.
Ez persze csak az egyik része, hiszen volt valami ami elég sokszor elterelte a figyelmem. Vagyis javarészt. Miközben az orvost hallgattam, a tekintetem a kislányomé volt. Képtelen voltam nem rá nézni, és csodálni őt.
A kis Hailey-t - ahogy hívta őt az előbb Lizzy.
Ez ismét könnyeket csalt a szemembe.
És egy apró mosolyt is amikor eszembe jutott, hogy Robbal ez a név és egy másik között vacilláltunk, de nekem mindig is ez tetszett jobban.
Ezúttal is az én kedvemben járt, hogy boldoggá tegyen. A szívemben érzett szerelem iránta egyre csak nagyobb lett, és lesz.
És láttam is a kis csuklóján. Az újszülötteknél megszokott kis névvel ellátott karszalagot.
Hailey Pattinson - mosolyodtam és egyszerre öntötte el a szívemet már ha ez az eddiginél is jobban lehetséges a még nagyobb boldogság.
- Olyan szép vagy kicsim. Annyira szeretlek - suttogtam a kislányomnak majd összepuszilgattam amiért a világ legszebb mosolyát kaptam tőle, miközben a kis ujjai az enyémet szorították erősen, mintha tudná, hogy ki vagyok én, és azt mondaná: én is szeretlek mami.
- Istenem, annyira szépek vagytok. El se tudod képzelni Rob mennyit aggódott értetek. És milyen boldog lesz ha bejön reggel - mondta Lizzy.
Reggel. Tehát várnom kell addig.
Legszívesebben már most hazarohantam volna hozzá, de az orvos sem igen díjazta az ötletet, és még pihennem is kellett, valamint várt még rám néhány vizsgálat, most, hogy végre felébredtem.
Miközben néha el tudtam a lányomról is terelni a gondolataim, próbáltam megemészteni ezt a kóma dolgot. Napokig nem voltam itt. Csak aludtam.
Még most sem igazán tudom felfogni, és ezt elmondtam Lizzyéknek is.
És ami elszomorított ez kapcsán, hogy egy csomó mindenről maradtam le.
A lányom első perceiről a világban, az első pillantások, mosolyok.
- Emiatt ne szomorkodj. Ezt is megoldottuk - mosolygott rám Lizzy és felkelt mellőlem. - Igaz nem ugyanolyan, de azért remélem egy picit kárpótol - tette hozzá, majd egy nagyon szép fényképalbumot tett le mellém az ágyra, és mutogatni kezdte a képeket.
Ismét könnyek lepték el a szemem, ahogy végiglapozta nekem, szinte az első perctől fogva készült képeket Haileyről. És az egész család rajta volt persze, a fiunk, és mindenki. De a főszerep a lányunké.
- Köszönöm - nevettem Lizzyre.
- Ugyan, örülünk, hogy ismét itt vagy. Jajj alig várom, hogy Rob jöjjön reggel.
- Azt már én is - mondtam Lizzynek.
- Addig is pihenjen egy kicsit. És kellene pár vizsgálat - tette hozzá a doki.
- Eleget pihentem már, csak a lányommal szeretnék lenni. Mikor kell enni? Hogy? Ki szokta etetni?
Ismét rögtön válaszolgattak a kérdéseimre.
- De most már én is etethetem, ugye?
- Persze - jött a válasz ami engem is boldoggá tett.
Most már egyetlen pillanatáról sem akarok lemaradni a lányomnak.
De csak meg kell csinálni azokat a vacak vizsgálatokat. Nem nagy örömmel de csak belementem.
Inkább most mint amikor már Rob is itt van. Meg akarom lepni, ha jön vissza reggel. Így hát én kértem, hogy essünk túl rajta gyorsan.
Az orvos hozott is egy tolószéket. Na ez ellen már volt kifogásom. A saját lábamon szerettem volna menni. Nem igen rajongtak az ötletért, de meg akartam próbálni.
Az eséstől szerencsére komolyabb bajom nem lett, csak néhány sérülés, és azért érzem még.
Lizzynek nagy nehezen odaadtam Haileyt, persze csak miután össze vissza puszilgattam. Nemrég evett, ezért sem csodálkoztunk, főleg éjszaka lévén, hogy el is álmosodott.
Lizzy visszatette őt az ágyába, majd visszajött hozzám.
Segített felállni. Még kellett, hogy belé kapaszkodjak, de megtudtam állni a saját lábamon, ha még fájt is jó néhány porcikám.
Röntgenre és még pár vizsgálatra kellett mennem.
Még jó, hogy a doki elintézte, hogy rögtön legyenek eredmények. Aminek még jobban örülhettünk, hogy sehol semmi gond. A fejsebem is szépen gyógyul. Igaz, néha egy ideig még érezni fogom, hogy fáj, de erre gyógyszert is kapok. De így nem vészes a dolog.
Csak pihennem kell, és ugye itt a császármetszés is, tehát annyira nem ugrálhatok még. De legalább járni tudok - gondoltam magamban.
Miután mindennel végeztünk mentünk vissza a szobába ahol már Claire és Richard is ott voltak. Gondolom Lizzy addigra elmondta nekik, hogy felébredtem, így nem lepődtek meg annyira, de azért így is mindketten a nyakamba borultak, és megöleltek.
- Annyira örülünk, hogy végre jól vagy szívem - ölelt meg Claire.
- Így van kislányom. Most már minden rendben lesz - ölelt magához Richard is.
Lizzyék ezután visszaparancsoltak az ágyba. Hiába próbáltam ellenkezni nem sikerült. Annyi engedményt kaptam, hogy nem az ágyba, hanem a szobában elhelyezett kanapéra leülhetek. Itt mellette volt legalább a kislányom ágya, aki teljesen elbűvölt, és szinte egy percre sem tudta levenni a szemem róla.
Beszélgettünk Claireékkel, akik szintén elmeséltek mindent, ami addig történt amíg, hát mondjam úgy, hogy nem voltam itt.
Nem mertem először rákérdezni, de csak megtettem. Tudni akartam mi történt vele. sőt, hogy egyáltalán ők tudják -e, hogy estem le.
- Hogy tudjuk -e? Ó ha tudnád mit művelt Rob azzal a nővel. Ha Steve és a rendőrök nem szedik le róla tuti megölte volna - mondta Lizzy egy elégedett vigyorral, mint aki örült is volna neki.
Én magam nem tudom mit gondoljak. Az biztos, hogy eddig senkinek a halálát nem kívántam, de akármilyen rossz dolog is, neki nem kívánok mást. Fizessen meg azért amit tett. Ha belegondoltam abba, hogy miatta történt ez velem, velünk, és hogy akár komolyabb baj is lehetett volna akár a lányommal, nem is csodálkoztam Rob reakcióján.
- Most már ne gondolj erre szívem. Steve azt mondta, gondoskodnak róla. Ismeri azokat a rendőröket és intézkednek, hogy megfizessen ezért. Te most csak a gyógyulásodra és a családodra gondolj. Soha többé senki nem fog egy ujjal sem hozzátok érni. Szerintem a fiam azt saját kezűleg ölné meg - mondta Claire.
- Ez igaz. Kár, hogy azzal a ribanccal nem tette meg. De annak örülök, hogy ő emiatt nem került bajba, hogy ellátta a baját.
Ismét egy dolog, amiért hálás vagyok Stevenek. És hogy itt voltak velünk, vigyáztak a fiunkra.
Miközben beszélgettünk ismét betoppant valaki.
- Hallottam, hogy a mi Csipkerózsikánk magához tért - lépett be egy hatalmas mosollyal az arcán Steve.
Ha nem fájt volna még mindig mindenem, biztos a nyakába ugrottam volna, de így ő jött ide hozzám és ült le mellém.
Rögtön a karjaiba bújtam, ő pedig magához ölelt.
- Örülök, hogy jól vagy kislány. A fiúk már nagyon hiányoltak téged - gondolt Rickyre és Robra.
- Köszönök mindent. Hogy itt vagy velünk.
- Tudod, hogy bármikor - tette hozzá.
- Látom már megismerted a világ legszebb kislányát.
- Igen. Még mindig alig tudom elhinni, mik történtek, de még soha nem voltam ilyen boldog. főleg miatta. Hogy jól van, egészséges, és a legszebb kislány a világon.
- Ez így van, akárcsak az anyukája - mondta Steve.
- Gondolom Robnak élete másik legjobb reggele lesz majd a mai, ha beér - tette hozzá.
- Már alig várom. Annyira hiányzik. És a fiam is látni akarom.
- Abban maradtunk, hogy én hazamegyek hozzá reggel, mert most otthon van Robbal és Tommal, ő rögtön jön vissza hozzád. Azt hiszem maradunk is ebben, és majd én behozom őt, addig meglesz Robnak is a meglepetés - mondta Claire.
Hiába volt éjszaka, egy cseppet sem voltam álmos. Nem is csoda, hiszen az elmúlt napokat átaludtam. És csak a lányommal akartam lenni.
Képtelen voltam nem őt nézni, és amikor felsírt a karjaimba venni. És végre én etethettem meg. Richardék ekkor magunkra hagytak, Claire maradt velünk.
Egyszer már átéltem ezeket a pillanatokat a fiammal, de ismét egy csodának éltem meg. Hogy itt volt velünk ez a kis angyal, aki még szebbé teszi az életünket. Eszembe jutottak ekkor a képek.
Főleg amin Hailey Robbal volt. Akit immár nemcsak a fia, hanem a lánya is teljesen elbűvölt.
Így szinte hihetetlen gyorsasággal jött el a reggel.
Miután Hailey ismét édesen elaludt ezúttal az én karomban, visszatettük az ágyába.
Ekkor jött be a doki, hogy most tudnánk menni az utolsó szükséges vizsgálatra. Nem voltam éppen boldog a hírtől, de gondoltam essünk túl ezen is.
Steve és Lizzy addig Haileyvel maradtak, Claire és Richard pedig egy ideje már elmentek haza, hogy Rob visszajöhessen.
Szinte számoltam magamban a perceket addig, hogy őt is láthassam végre.
El sem tudom képzelni mit élhetett át az elmúlt napokban, és mennyi minden szakadt a nyakában, hogy én sem voltam mellette, sőt nemcsak a lányunkért, hanem értem is aggódnia kellett. Örülök, hogy ahogy elmondták és tényleg szinte sosem pihent csak mellettünk volt, hogy rá tudták venni menjen haza pihenni egy kicsit.
Addig míg vártam letudtuk ezt a vizsgálatot is.
Éppen a szobám felé mentem vissza, immár egyedül. Éreztem magam annyira erősnek, hogy ne kelljen segítség, addig az orvos átnézte a papírjaimat, hogy mikor tudna hazaengedni.
Viszont ahogy visszaértem a szobánkba, amin a lányommal osztoztunk, itt volt az újabb meglepetésem.
Lizzy és Steve a lányunkat csodálták éppen. De már nem voltak egyedül.
Egy férfi állt nekem háttal velük szembe. Még sötétben, ezer férfi közül is megismerném őt. A szívem szinte ki akart esni a mellkasomból olyan hevesen dobogott, főleg mikor meghallottam a hangját is.
Amiből kétségbeesés hallatszott ki.
- Hol . . . . hol van Kristen? - tette fel a kérdést Rob.
Mivel nem vette észre, hogy bejöttem válaszoltam a feltett kérdésre.
- Itt vagyok! . . . . . .
/Rob/
- Itt vagyok! - hallottam meg a hátam mögül azt a hangot, ami a világot jelentette nekem.
Megfordulni mégsem mertem.
Nem lehet, nem lehet igaz. Biztos csak álmodom, hogy Kristen felébredt - gondoltam magamban.
Lizzyék ekkor felé mosolyogtak, ekkor én is rávettem magam, hogy megforduljak.
És tényleg. Ott állt Ő. Teljes valójában.
Ekkor kezdett csak tudatosulni bennem, hogy ez igaz. Tényleg, végre felébredt. Mégis alig akartam hinni a szememnek.
Láttam rajta, ahogyan nekem is, hogy könnybe lábadt a szeme.
Óvatosan elé léptem, és végigsimítva a karján, óvatosan a karjaimba vontam. Rögtön az ölelésembe simult.
A boldogság ami ekkor átjárta a testemet leírhatatlan volt.
- Annyira szeretlek kicsim - súgtam neki, de persze így is hallható volt.
És férfi létemre nekem is eleredtek a könnyeim. Akárcsak szerelmemnek.
- Sajnálom Rob.
- Csssshhh. Semmi baj. Most már vége. Soha senki nem fog bántani titeket. Ne gondolj erre. Vége. Csak magadra és arra gondolj, hogy mielőbb meggyógyulj, mert szükségünk van rád. Főleg egy nagyon szép kislánynak - tettem hozzá mosolyogva.
Ekkor néztem Kristen gyönyörű szemeibe, amikben a boldogság könnyei csillogtak.
- Nagyon szeretlek Rob - válaszolta az iménti vallomásomra és végre megkaptam azt amire napok óta vágytam.
Hogy megcsókolhassam őt, úgy, hogy a karjaimba simul és viszonozza a csókom. Édesen simult az ölelésembe, miközben csókoltuk egymást, és nem egyszer suttogtuk el egymásnak mennyire szeretjük a másikat, és örültünk annak, hogy újra itt van velünk, és hogy a sors vagy akárki meghallgatta a kéréseinket és visszatért közénk.
És így lehet teljes minden.
Egyszerűen képtelen voltam kiengedni őt a karjaimból.
- Olyan jó ilyen boldognak látni titeket öcsi. Végre minden tökéletes - hallottuk meg Lizzy hangját.
Ekkor is esett le, hogy nem voltunk egyedül. De ezekben a percekben csak ő és én voltunk. És a csoda, hogy tényleg ismét itt van velem. Most már örökre.
Mindketten mosolyogva fordultunk Lizzy és Steve felé, aki szintén tényleg örült nekünk, bár ebben a pillanatban nem igazán tudtam semmi másra figyelni csak Kristenre, és hogy ismét a karjaimban tarthattam.
Igaz, még mindig aggódtam érte, így sajnos kénytelen voltam kiengedni az ölelésemből, és ágyba parancsoltam. Kelletlenül, de visszafeküdt. Addig elmondta, hogy mi is történt az éjjel, és hogy megvolt a vizsgálatok nagy része és minden rendben.
Egy nővér is bejött hozzánk, aki kicserélte a kötését a fején, ami szintén szépen gyógyult.
Kristen se nagyon bírt magával, amit meg is értettem, amikor csak tehette a karjaiban tartotta a kislányunk, aki láthatóan őt is imádta, pedig most először láthatta az anyukáját ébren.
Én pedig nem győztem csodálni a kettősüket. Anya és lánya. Az én két szerelmem. Hailey is már most olyan szép mint az anyukája, nem is csoda, hogy rögtön levesz a lábáról mindenkit.
Így aztán, hogy végre elmondhatjuk, hogy most már minden tökéletes, az órák hihetetlen gyorsasággal szaladtak el.
Amik többnyire a kis Hailey és Kristen körül forogtak.
Lizzy később szintén hazament pihenni egy kicsit, ekkor váltotta őt Tom, aki szintén letámadta Kristent annyira örült neki, hogy végre ismét velünk volt.
Steve is elköszönt, hogy majd még benéz hozzánk, de őt is várta a családja.
Közben volt időnk beszélgetni is Kristennel. Lizzyék már mindent elmondtak neki a történtektől, és igazság szerint nem is nagyon akartam gondolni sem erre, sőt azt se szeretném, hogy ő gondoljon rá.
Vége. Csak el akarom felejteni, és csakis a családomra koncentrálni. Felesleg már erre gondolni, Nina megfizetett azért amit tett, és hála az égnek már Kristen is velünk van, és végre elfelejthetjük ezt az egész rémálmot, és élhetjük tovább az életünk ahogy megálmodtunk, immár négyesben.
Ricky, Hailey, Kristen és én.
- Gondolom akkor most már, hogy Hófehérke is felébredt, valamikor a nagy napot is megtartjátok! - jelentette ki Tom, de ez amolyan kérdés is volt.
Kristennel rögtön összenéztünk, és egyszerre válaszoltunk.
- Igen.
- Amikor csak akarod - tettem hozzá neki.
- Akár rögtön - válaszolta a legszebb mosolyával miközben Hailey a karjaiban volt.
- Szerintem Lizzy örömmel segít megszervezni, akárcsak anyáék. Szóval hamarosan.
- Igen, csak jöjjek rendbe kicsit. Nem lennék így szép látvány - mutatott végig magán Kristen.
- Ebben tévedsz. Most is gyönyörű vagy, mint mindig - mondtam neki, és felé hajolva egy csókért hajoltam, amit meg is kaptam rögtön.
Tom ekkor lépett mellénk és elkérte Haileyt Kristől, aki vigyorogva adta oda Tomnak, aki nagy meglepetésére olyan szakszerűen és szépen fogta a kislányunk, hogy csak lestünk.
- Milyen jól áll a kezedben egy kisbaba - mondta ki Kris az én gondolatom is.
- Ugye? Szerintem is - vigyorgott Tom, miközben persze a kis tündérünk őt is levette a lábáról.
Én pedig az édesanyját igyekeztem, amíg Tom Haileyre figyelt.
Legszívesebben a nap minden percében öleltem és csókoltam volna, és ezt neki is megsúgtam.
- Én benne vagyok - érkezett is a válasz.
- Csak jussunk ki innen - válaszoltam neki mosolyogva, egy csók kíséretében, amit ismét félbeszakítottak.
- Mami, mami . . . . - hallottunk meg hirtelen a másik legszebb hangot, és főleg Kristen, ő inkább csodálkozva rögtön az ajtó felé kapta a fejét, ahol anya lépett be Rickyvel a karjaiban és apával a nyomában.
Ricky hevesen nyújtózott az anyukája felé, de ő továbbra sem tudott megszólalni. Akárcsak én mikor először hallottam, hogy kimondta ezeket a szavakat.
Kristenre pillantottam akinek könnyek lepték el a szemét, miközben a boldogság mosolya ott ragyogott az arcán, ahogy anya az ölébe adta a fiunkat, és aki végre össze vissza puszilgathatta az anyukáját.
Ami kölcsönös volt.
Őket elnézve, közben a lányunkra pillantva volt minden tökéletes, és voltam a világ legboldogabb embere.
- Annyira szeretlek kicsim - mondogatta Kris Rickynek miközben egymásnak örültek, majd én is a karomban vettem a lányunk.
- A tökéletes pillanat - toppant be ekkor Lizzy, ismét a fényképezővel a nyakában, és persze meg is örökítette az idilli pillanatot, a fotó pedig a többihez került az albumba, amit már Kris is megcsodált.
Nem sokkal később jött be hozzánk a doki, mi pedig Kris- szel szinte egyszerre támadtuk le.
- Mikor mehetek haza? - tettük fel a kérdést, amire annyira kíváncsiak voltunk.
- Ha jól viselkedik és ma még pihen - nézett itt ránk kissé szigorúbban az orvos - akkor holnap délután - mondta ezt már mosolyogva.
- Rendben - egyeztünk bele rögtön. Ezt a kis időt csak kibírjuk valahogy.
De alig vártunk. Hála istennek a nap gyorsan el is szaladt.
Igaz mindig történt valami.
Délután Susanék is bejöttek megnézni a kicsit és Krist, és ismét az én nem nagy örömömre Tyler is volt bent. Szerencsére csak jött és ment. Még mindig nem bírom a pasit, de talán már felfogta, hogy Kristennél semmi esélye.
Később anyuék hazamentek, akárcsak Lizzy és Tom, így a délután további részét és az estét, négyesben töltöttük.
Ricky nem nagyon akart hazamenni, sőt Kris közeléből sem akart eljönni, hiszen örült, hogy az anyukája ismét velünk van. Nem is hibáztatom érte, hogy ő is itt akart maradni.
Este Kris karjaiban aludt el, aki maga mellé fektette az ágyra.
Mielőtt ő is lepihent volna Haileyre is sor került, aki követelte a vacsoráját.
Szinte ámulattal figyeltem őket, és hálát adva a sorsnak, hogy ők itt vannak nekem, és közben büszke is voltam rájuk, hogy ilyen csodálatos nő a szerelmem, aki hamarosan a feleségem is lesz, és aki két ilyen gyönyörű gyermekkel ajándékozott meg.
Miután a kis Hailey is megkapta a jussát, rajtam volt a sor, hogy megbüfiztessem, és ő pedig az én karomban merült álomba.
Egy puszit kapott anyától és apától majd letettem a kiságyába.
Kris visszabújt Ricky mellé és most neki is ideje pihenni.
Hogy ez sikerüljön is neki, én is magára hagytam egy picit, amíg lementem a büfébe, és elintéztem a papírjait és mindent, hogy holnap hazavihessem őket. Később pedig visszamentem hozzájuk és én őriztem az álmukat, mígnem az egyik kanapén engem is utolért a sötétség . . . . .
Másnap végre hazamehettünk. Ami nem is volt olyan egyszerű, mert mindenki tudott róla. A kórház körül hemzsegtek a fényképészek és a rajongók is, bár fogalmam sincs honnan tudták.
Tom jött értünk apával, és még jó, hogy van hátsó kijárat és ki tudunk jönni.
Nem akartunk ennek kitenni a kicsiket, hogy mindenki őket fényképezze és még Kristent sem. A sajtósunk intézkedett, és elmondtuk nagyjából, hogy most már minden rendben, megköszöntük a szeretetüket és a jókívánságaikat, és megkértünk mindenkit, hogy hagyjanak egy kis nyugtot nekünk.
Egyenlőre csak a családomra akartam koncentrálni.
Főleg Kris volt a legboldogabb, hogy végre elmehettünk innen. Igaz vissza kell majd még jönnünk ellenőrzésre, de minden rendben és nyugodtan viszem haza őket.
Hailey is tökéletesen egészséges, csak majd a szokásos ellenőrzésekre kell visszahozni őt. Mielőtt eljöttünk megköszöntünk mindent az orvosoknak, akik örültek, hogy minden jól végződött és, hogy eljöttünk onnan, hiszen jobb lesz nekünk itthon - mondta mosolyogva a doki, és ezzel csak egyetérteni tudtunk.
Mindketten akkor nyugodtunk meg igazán amikor hazaértünk.
Ahogy hazaértünk a napok ismét szinte fénysebességgel teltek el.
A kis Hailey birtokba vehette az otthonát, a csodaszép szobáját, mi pedig nem győztünk csodálni őt.
Anyáék is sokat voltak nálunk, akárcsak Tom és Lizzy.
Ashley és Nikki is sűrűn meglátogattak minket, és nem győzték elkényeztetni a mi kis hercegnőnket.
Semmi mással nem foglalkoztunk csak kettőnkkel és a gyerekekkel. De az éjjel csak a miénk volt. Kristené és az enyém. Igaz nem olyan értelemben, mert neki még pihennie kell, de ezúttal végre ő is átérezhette amit én amikor kórházban voltam. Hogy milyen az, ha nem kapja meg amit akar. Ezen én nevettem néha, de ő is tudta, hogy ki kell várnia amíg tényleg rendbe jön, hiszen egy császármetszésen van túl, egy kómán és még miegymáson.
De időnk egy örökké valóság. És a jó dolgokra várni kell - vigasztaltunk egymást, de persze ez cseppet sem vette el az örömünk, hiszen az a legfontosabb, hogy itt vagyunk. És együtt.
Steve és Susan is voltak nálunk, akik ha minden igaz az esküvőnkre maradnak.
Esküvő.
Tényleg szeretnénk minél előbb megtartani.
Lizzy szervezi főleg, persze Kris ötleteit is kikérve, de ő többnyire mindent Lizzyre és anyura bízott amíg ő a kicsikkel van.
Persze mi fiúk is besegítettünk.
Kitűztük a dátumot is, így egy hét múlva Kristen a feleségem lesz.
És ez a hét szinte elrepült. Nem is csoda, hiszen millió tennivaló volt. Bár Lizzy kézben tartott mindent, hogy mi a legtöbb időnket Hailey -vel és Rickyvel tölthessük.
Persze az esküvőnk híre a médiához is eljutott. Ezúttal mi mondtunk és köszöntünk meg mindent főleg a rajongóknak, akiknek köszönthetjük, hogy hatalmas sikernek örvend a Titkok labirintusa.
Visszatérve az esküvőre. Lassan minden kész.
Igaz a nagy bánatomra, nem láthattam Kris ruháját mikor próbálták, mert az nem jelent jót, így ki kell várnom az esküvőt.
De a többi más is minden kész.
Nem lesz nagy esküvő, csak mi leszünk, a barátaink, a családunk. Nem is kell más, mindenki itt lesz akit szeretünk és aki fontos nekünk.
Amikor éppen a kis tündérünk aludt, akkor Kristen is csatlakozott a szervezésben anyuhoz és Lizzyhez.
Így az utolsó nap estéjére minden elkészült.
A helyszín, amit a házunk csodaszép kertje ad majd, a ruhák, a vacsora, zene, a pap hű és megannyi dolog ami kell. Annyira még én sem vagyok otthon ebben, ez lesz nekem az első - gondoltam rá mosolyogva.
Az első, és ami örökké fog tartani.
Egy örökké valóságig, amit Kristen mellett tölthetek, a fiam mellett, aki napról napra nagyobb és szebb, és a kislányom mellett, aki szintén egyre nagyobbacska és már most olyan gyönyörű mint az édesanyja, és aki nap mint nap levesz minket a lábáról és a legboldogabb perceinket köszönhetjük neki és persze a fiunknak. . . . .
Ilyen boldogságban, és végre békében töltöttük el egymás és a gyerekeink társaságában az utolsó úgymond szabad esténket, hiszen holnap itt a várva várt Nagy nap . . . . . .
48.fejezet
/Kristen/
Hol vagyok? Mi történt velem? Velünk? A lányom? - millió kérdés ötlött fel bennem, de a választ egyikre se tudtam.
Próbáltam kinyitni a szemem, és hozzászokni a fényhez, amit a szoba világítása adott.
Mikor sikerült valamelyest a szememnek hozzászoknia a fényhez körülnéztem, hogy rájöjjek hol is vagyok?
Közben halvány képek derengtek fel előttem, miért is kerültem ide. Egy kórházba - jöttem rá ahogy körülnéztem. Többek között magamon is.
A kezeim felemelni sem tudtam, mert csövek lógtak ki belőle, amin át valószínű gyógyszereket és infúziót kaphattam. És a fejemen is valami furcsát éreztem.
Próbáltam az egyik kezem felemelni és sok erőkifejtéssel sikerült is. Nem kicsit kezdett is fájni a fejem, ahogy megmozdítottam. Ekkor ahogy hozzá is tudtam érni vettem észre, hogy be is van kötve, ezért volt olyan furcsa érzésem, hogy valami nincs rendben a fejemmel.
Ezután próbáltam erősebben koncentrálni mi is történt, visszaemlékezni.
Derengtek a képek a tegnap estéről amikor a partin voltunk. Ezután ugrott be Nina arca. És minden ami vele történt.
A gyomrom apró csomóvá szorult össze, amikor visszaemlékeztem mi történt. Hogy az ő hibájából vagyok itt. Ő lökött le a lépcsőn.
Ahogy egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam a pánik, hirtelen a hasamhoz kaptam.
Ekkor rémültem meg igazán. Utoljára mikor a hasamhoz nyúltam még hatalmas volt, most pedig már nem az.
Kezdtem pánikba esni, hogy nem tudom mi történt velem, és főleg a lányommal. Ez volt az ami a teljes kétségbeesés szélére sodort.
Legszívesebben üvöltözni kezdtem volna, hogy valaki mondja el hol van a lányom, mi történt, de nagyon megrémültem. Szerintem még soha életemben nem féltem ennyire a válaszoktól.
Próbáltam kissé lehiggadni és nyugodtan gondolkozni. Már amennyire képes lehetek erre ebben a pillanatban.
Ekkor néztem körbe talán először rendesen a szobában. Először fel sem tűnt az a valami, ami talán választ ad a legfontosabb kérdésre, ami most gyötör.
Megpillantottam a szoba másik sarkában egy kiságyat. Egy szép kisbaba ágyat. Annyira bele is lehetett látni, hogy tudjam éppen üres.
Újra remény ébredt bennem ahogy megpillantottam a kiságyat, és ami kezdett is szertefoszlani mikor azt láttam, hogy üres.
Mondja már el valaki hol a lányom? És mi van vele? - kiáltottam volna legszívesebben.
Fel akartam kelni, de képtelen voltam rá. Nagyon fáradtnak és kimerültnek éreztem magam, és ahogy megmozdultam minden porcikám sajogni kezdett.
Biztos az eséstől - jutott eszembe, hiszen nem keveset zuhantam ahogy leestem, vagyis jobban fogalmazva az az átkozott nő lelökött a lépcsőn.
Vártam egy picit, és újra próbálkoztam, de nem sikerült.
Ekkor nyílt ki a szoba ajtaja, és egy csodálkozó tekintettel találtam szembe magam.
- Kristen - mondta teljesen leesett állal az orvosom ahogy meglátott.
Először nem értettem miért néz úgy rám, mintha a hetedik csoda lennék, de rá is kérdeztem.
- Mert az is. Végre felébredt. El se hiszi milyen boldog lesz mindenki.
Ahogy ezeket mondta, még mindig nem igazán értettem miről is beszél.
De nem is erre voltam kíváncsi.
- A lányom? Mi történt vele? - kérdeztem rá rögtön, és éreztem, hogy ismét kezdett elönteni a pánik miközben a hasamhoz kaptam.
Az orvos odajött mellém és leült az ágyamra. Megfogta a kezem, hátha ezzel meg tud nyugtatni, de pont ellenkező hatást ért el. Csak még idegesebb lettem, a félelem még inkább végigkúszott az ereimen.
- Semmi baj, ne izgassa fel magát. Az nem tesz jót. Csak most ébredt fel. Elhiszem, hogy rengeteg mindent nem ért, és mennyire kérdése van, de csak szép sorjában.
Na ez volt ami most nem ment. Minden kérdésemre egyszerre akartam választ kapni. De mégis volt egy. A legfontosabb, amit azóta is többször feltettem.
- Ne aggódjon, a lánya a legjobb kezekben van, és tökéletesen egészséges - mondta az orvos és ekkor tudtam végre levegőt is venni, miközben a mázsás kőszikla, ami a szívem nyomta leesett róla.
- De hol van? És ki van vele? Látni akarom! - támadtam le ismét a dokit.
Ekkor nyílt ki ismét az ajtó és ismétlődött meg az iménti jelenet, csak ezúttal Lizzy állt olyan döbbent tekintettel, mint nem olyan régen az orvos.
Egy kivétellel.
Volt nála valami, jobban mondva valaki.
A szívem őrült vágtába kezdett és levegőt venni is alig tudtam. Csak néztem Őt.
Őt, aki szintén engem tüntetett ki a figyelmével, miközben Lizzy karjaiból tekintett felém.
- Itt is a mami. - szólalt meg Lizzy egy boldog mosollyal az arcán, és ha minden igaz akkor az én kislányom volt a karjaiban.
Ő is odalépett hozzám, csak a másik oldalról és felém hajolt ezzel a csodaszép kislánnyal a karjaiban.
Automatikusan nyúltam felé, hogy átvegyem őt tőle, és végre a karomban tarthassam. A lányom.
Miközben Lizzy óvatosan átadta őt nekem, könnyek kezdtek el csorogni az arcomon. A boldogság könnyei.
- Most már minden rendben - ült le mellém Lizzy is miután a karjaimban adta a kislányom.
Hiába voltam hálás neki, és hasonlók, egyszerűen megszólalni sem tudtam. Csak sírtam, miközben ez a kis tündér a karomban volt, és érdeklődve szemlélte mi történik körülötte.
Egyszerűen olyan szép, hogy képtelen voltam elvenni a pillantásom róla.
A csöpp kis kezeivel felém nyújtózott. Felé hajoltam és megpusziltam a kis ujjait, ő ezután a picike kezecskéivel megérintette az arcomat, amin tovább csorogtak a könnyeim.
A világ legboldogabb emberének éreztem magam. Főleg azért mert ez a kis tünemény itt van a karomban, és egészséges. Őt féltettem a legjobban. És most miatta voltam ilyen boldog. Hogy végre itt volt velünk.
- A fiam? És Rob? A többiek? - próbáltam annyira elvenni a tekintetem róla, hogy a többiekről is kérdezzek.
Két ember volt, akiket most mindennél jobban szerettem volna ebben a percben látni. Az életem másik két értelmét. Robot és a fiunkat.
- Ricky Steve- éknél van, anyuék pedig a büfébe mentek.
- És . . . . Rob?
- Sikerült végre rávenni, hogy hazamenjen és feküdjön le. Napok óta el sem mozdult mellőled. Minden percben itt volt veled és a kis Haileyvel - mondta Lizzy, és csupán ez az egy mondat és milliónyi új információt tartalmazott, és újabb kérdéseket.
- Napok óta? De én . . . . Mennyi ideje vagyok itt? - tettem fel még egy kérdést.
- Már jó pár napja Kristen. Elég komoly ütés érte a fejét az esés következtében, és napokig kómában volt - mondta az orvos, én pedig értetlenül néztem rá.
- Mi? Hogy kómában voltam? De miért és ? . . . .
- Nyugodjon meg. Mint mondtam a fejsérülése miatt, és ahogy látjuk szerencsére nem maradt maradandó sérülése, és agykárosodása sem. Néhány napig volt kómában, miután császármetszéssel megszülte a kislányt. Vagyis nem volt más választásunk, mert akadt egy kis komplikáció, így hamarabb hozta a világra - ezek hallatán ismét kezdtem pánikba esni, de az orvos tovább folytatta és elmondott mindent.
Figyelmesen hallgattam, hogy fel tudjam fogni mi történt velem, és feldolgozni ezt a sok információt, ami a nyakamba szakadt.
Ez persze csak az egyik része, hiszen volt valami ami elég sokszor elterelte a figyelmem. Vagyis javarészt. Miközben az orvost hallgattam, a tekintetem a kislányomé volt. Képtelen voltam nem rá nézni, és csodálni őt.
A kis Hailey-t - ahogy hívta őt az előbb Lizzy.
Ez ismét könnyeket csalt a szemembe.
És egy apró mosolyt is amikor eszembe jutott, hogy Robbal ez a név és egy másik között vacilláltunk, de nekem mindig is ez tetszett jobban.
Ezúttal is az én kedvemben járt, hogy boldoggá tegyen. A szívemben érzett szerelem iránta egyre csak nagyobb lett, és lesz.
És láttam is a kis csuklóján. Az újszülötteknél megszokott kis névvel ellátott karszalagot.
Hailey Pattinson - mosolyodtam és egyszerre öntötte el a szívemet már ha ez az eddiginél is jobban lehetséges a még nagyobb boldogság.
- Olyan szép vagy kicsim. Annyira szeretlek - suttogtam a kislányomnak majd összepuszilgattam amiért a világ legszebb mosolyát kaptam tőle, miközben a kis ujjai az enyémet szorították erősen, mintha tudná, hogy ki vagyok én, és azt mondaná: én is szeretlek mami.
- Istenem, annyira szépek vagytok. El se tudod képzelni Rob mennyit aggódott értetek. És milyen boldog lesz ha bejön reggel - mondta Lizzy.
Reggel. Tehát várnom kell addig.
Legszívesebben már most hazarohantam volna hozzá, de az orvos sem igen díjazta az ötletet, és még pihennem is kellett, valamint várt még rám néhány vizsgálat, most, hogy végre felébredtem.
Miközben néha el tudtam a lányomról is terelni a gondolataim, próbáltam megemészteni ezt a kóma dolgot. Napokig nem voltam itt. Csak aludtam.
Még most sem igazán tudom felfogni, és ezt elmondtam Lizzyéknek is.
És ami elszomorított ez kapcsán, hogy egy csomó mindenről maradtam le.
A lányom első perceiről a világban, az első pillantások, mosolyok.
- Emiatt ne szomorkodj. Ezt is megoldottuk - mosolygott rám Lizzy és felkelt mellőlem. - Igaz nem ugyanolyan, de azért remélem egy picit kárpótol - tette hozzá, majd egy nagyon szép fényképalbumot tett le mellém az ágyra, és mutogatni kezdte a képeket.
Ismét könnyek lepték el a szemem, ahogy végiglapozta nekem, szinte az első perctől fogva készült képeket Haileyről. És az egész család rajta volt persze, a fiunk, és mindenki. De a főszerep a lányunké.
- Köszönöm - nevettem Lizzyre.
- Ugyan, örülünk, hogy ismét itt vagy. Jajj alig várom, hogy Rob jöjjön reggel.
- Azt már én is - mondtam Lizzynek.
- Addig is pihenjen egy kicsit. És kellene pár vizsgálat - tette hozzá a doki.
- Eleget pihentem már, csak a lányommal szeretnék lenni. Mikor kell enni? Hogy? Ki szokta etetni?
Ismét rögtön válaszolgattak a kérdéseimre.
- De most már én is etethetem, ugye?
- Persze - jött a válasz ami engem is boldoggá tett.
Most már egyetlen pillanatáról sem akarok lemaradni a lányomnak.
De csak meg kell csinálni azokat a vacak vizsgálatokat. Nem nagy örömmel de csak belementem.
Inkább most mint amikor már Rob is itt van. Meg akarom lepni, ha jön vissza reggel. Így hát én kértem, hogy essünk túl rajta gyorsan.
Az orvos hozott is egy tolószéket. Na ez ellen már volt kifogásom. A saját lábamon szerettem volna menni. Nem igen rajongtak az ötletért, de meg akartam próbálni.
Az eséstől szerencsére komolyabb bajom nem lett, csak néhány sérülés, és azért érzem még.
Lizzynek nagy nehezen odaadtam Haileyt, persze csak miután össze vissza puszilgattam. Nemrég evett, ezért sem csodálkoztunk, főleg éjszaka lévén, hogy el is álmosodott.
Lizzy visszatette őt az ágyába, majd visszajött hozzám.
Segített felállni. Még kellett, hogy belé kapaszkodjak, de megtudtam állni a saját lábamon, ha még fájt is jó néhány porcikám.
Röntgenre és még pár vizsgálatra kellett mennem.
Még jó, hogy a doki elintézte, hogy rögtön legyenek eredmények. Aminek még jobban örülhettünk, hogy sehol semmi gond. A fejsebem is szépen gyógyul. Igaz, néha egy ideig még érezni fogom, hogy fáj, de erre gyógyszert is kapok. De így nem vészes a dolog.
Csak pihennem kell, és ugye itt a császármetszés is, tehát annyira nem ugrálhatok még. De legalább járni tudok - gondoltam magamban.
Miután mindennel végeztünk mentünk vissza a szobába ahol már Claire és Richard is ott voltak. Gondolom Lizzy addigra elmondta nekik, hogy felébredtem, így nem lepődtek meg annyira, de azért így is mindketten a nyakamba borultak, és megöleltek.
- Annyira örülünk, hogy végre jól vagy szívem - ölelt meg Claire.
- Így van kislányom. Most már minden rendben lesz - ölelt magához Richard is.
Lizzyék ezután visszaparancsoltak az ágyba. Hiába próbáltam ellenkezni nem sikerült. Annyi engedményt kaptam, hogy nem az ágyba, hanem a szobában elhelyezett kanapéra leülhetek. Itt mellette volt legalább a kislányom ágya, aki teljesen elbűvölt, és szinte egy percre sem tudta levenni a szemem róla.
Beszélgettünk Claireékkel, akik szintén elmeséltek mindent, ami addig történt amíg, hát mondjam úgy, hogy nem voltam itt.
Nem mertem először rákérdezni, de csak megtettem. Tudni akartam mi történt vele. sőt, hogy egyáltalán ők tudják -e, hogy estem le.
- Hogy tudjuk -e? Ó ha tudnád mit művelt Rob azzal a nővel. Ha Steve és a rendőrök nem szedik le róla tuti megölte volna - mondta Lizzy egy elégedett vigyorral, mint aki örült is volna neki.
Én magam nem tudom mit gondoljak. Az biztos, hogy eddig senkinek a halálát nem kívántam, de akármilyen rossz dolog is, neki nem kívánok mást. Fizessen meg azért amit tett. Ha belegondoltam abba, hogy miatta történt ez velem, velünk, és hogy akár komolyabb baj is lehetett volna akár a lányommal, nem is csodálkoztam Rob reakcióján.
- Most már ne gondolj erre szívem. Steve azt mondta, gondoskodnak róla. Ismeri azokat a rendőröket és intézkednek, hogy megfizessen ezért. Te most csak a gyógyulásodra és a családodra gondolj. Soha többé senki nem fog egy ujjal sem hozzátok érni. Szerintem a fiam azt saját kezűleg ölné meg - mondta Claire.
- Ez igaz. Kár, hogy azzal a ribanccal nem tette meg. De annak örülök, hogy ő emiatt nem került bajba, hogy ellátta a baját.
Ismét egy dolog, amiért hálás vagyok Stevenek. És hogy itt voltak velünk, vigyáztak a fiunkra.
Miközben beszélgettünk ismét betoppant valaki.
- Hallottam, hogy a mi Csipkerózsikánk magához tért - lépett be egy hatalmas mosollyal az arcán Steve.
Ha nem fájt volna még mindig mindenem, biztos a nyakába ugrottam volna, de így ő jött ide hozzám és ült le mellém.
Rögtön a karjaiba bújtam, ő pedig magához ölelt.
- Örülök, hogy jól vagy kislány. A fiúk már nagyon hiányoltak téged - gondolt Rickyre és Robra.
- Köszönök mindent. Hogy itt vagy velünk.
- Tudod, hogy bármikor - tette hozzá.
- Látom már megismerted a világ legszebb kislányát.
- Igen. Még mindig alig tudom elhinni, mik történtek, de még soha nem voltam ilyen boldog. főleg miatta. Hogy jól van, egészséges, és a legszebb kislány a világon.
- Ez így van, akárcsak az anyukája - mondta Steve.
- Gondolom Robnak élete másik legjobb reggele lesz majd a mai, ha beér - tette hozzá.
- Már alig várom. Annyira hiányzik. És a fiam is látni akarom.
- Abban maradtunk, hogy én hazamegyek hozzá reggel, mert most otthon van Robbal és Tommal, ő rögtön jön vissza hozzád. Azt hiszem maradunk is ebben, és majd én behozom őt, addig meglesz Robnak is a meglepetés - mondta Claire.
Hiába volt éjszaka, egy cseppet sem voltam álmos. Nem is csoda, hiszen az elmúlt napokat átaludtam. És csak a lányommal akartam lenni.
Képtelen voltam nem őt nézni, és amikor felsírt a karjaimba venni. És végre én etethettem meg. Richardék ekkor magunkra hagytak, Claire maradt velünk.
Egyszer már átéltem ezeket a pillanatokat a fiammal, de ismét egy csodának éltem meg. Hogy itt volt velünk ez a kis angyal, aki még szebbé teszi az életünket. Eszembe jutottak ekkor a képek.
Főleg amin Hailey Robbal volt. Akit immár nemcsak a fia, hanem a lánya is teljesen elbűvölt.
Így szinte hihetetlen gyorsasággal jött el a reggel.
Miután Hailey ismét édesen elaludt ezúttal az én karomban, visszatettük az ágyába.
Ekkor jött be a doki, hogy most tudnánk menni az utolsó szükséges vizsgálatra. Nem voltam éppen boldog a hírtől, de gondoltam essünk túl ezen is.
Steve és Lizzy addig Haileyvel maradtak, Claire és Richard pedig egy ideje már elmentek haza, hogy Rob visszajöhessen.
Szinte számoltam magamban a perceket addig, hogy őt is láthassam végre.
El sem tudom képzelni mit élhetett át az elmúlt napokban, és mennyi minden szakadt a nyakában, hogy én sem voltam mellette, sőt nemcsak a lányunkért, hanem értem is aggódnia kellett. Örülök, hogy ahogy elmondták és tényleg szinte sosem pihent csak mellettünk volt, hogy rá tudták venni menjen haza pihenni egy kicsit.
Addig míg vártam letudtuk ezt a vizsgálatot is.
Éppen a szobám felé mentem vissza, immár egyedül. Éreztem magam annyira erősnek, hogy ne kelljen segítség, addig az orvos átnézte a papírjaimat, hogy mikor tudna hazaengedni.
Viszont ahogy visszaértem a szobánkba, amin a lányommal osztoztunk, itt volt az újabb meglepetésem.
Lizzy és Steve a lányunkat csodálták éppen. De már nem voltak egyedül.
Egy férfi állt nekem háttal velük szembe. Még sötétben, ezer férfi közül is megismerném őt. A szívem szinte ki akart esni a mellkasomból olyan hevesen dobogott, főleg mikor meghallottam a hangját is.
Amiből kétségbeesés hallatszott ki.
- Hol . . . . hol van Kristen? - tette fel a kérdést Rob.
Mivel nem vette észre, hogy bejöttem válaszoltam a feltett kérdésre.
- Itt vagyok! . . . . . .
/Rob/
- Itt vagyok! - hallottam meg a hátam mögül azt a hangot, ami a világot jelentette nekem.
Megfordulni mégsem mertem.
Nem lehet, nem lehet igaz. Biztos csak álmodom, hogy Kristen felébredt - gondoltam magamban.
Lizzyék ekkor felé mosolyogtak, ekkor én is rávettem magam, hogy megforduljak.
És tényleg. Ott állt Ő. Teljes valójában.
Ekkor kezdett csak tudatosulni bennem, hogy ez igaz. Tényleg, végre felébredt. Mégis alig akartam hinni a szememnek.
Láttam rajta, ahogyan nekem is, hogy könnybe lábadt a szeme.
Óvatosan elé léptem, és végigsimítva a karján, óvatosan a karjaimba vontam. Rögtön az ölelésembe simult.
A boldogság ami ekkor átjárta a testemet leírhatatlan volt.
- Annyira szeretlek kicsim - súgtam neki, de persze így is hallható volt.
És férfi létemre nekem is eleredtek a könnyeim. Akárcsak szerelmemnek.
- Sajnálom Rob.
- Csssshhh. Semmi baj. Most már vége. Soha senki nem fog bántani titeket. Ne gondolj erre. Vége. Csak magadra és arra gondolj, hogy mielőbb meggyógyulj, mert szükségünk van rád. Főleg egy nagyon szép kislánynak - tettem hozzá mosolyogva.
Ekkor néztem Kristen gyönyörű szemeibe, amikben a boldogság könnyei csillogtak.
- Nagyon szeretlek Rob - válaszolta az iménti vallomásomra és végre megkaptam azt amire napok óta vágytam.
Hogy megcsókolhassam őt, úgy, hogy a karjaimba simul és viszonozza a csókom. Édesen simult az ölelésembe, miközben csókoltuk egymást, és nem egyszer suttogtuk el egymásnak mennyire szeretjük a másikat, és örültünk annak, hogy újra itt van velünk, és hogy a sors vagy akárki meghallgatta a kéréseinket és visszatért közénk.
És így lehet teljes minden.
Egyszerűen képtelen voltam kiengedni őt a karjaimból.
- Olyan jó ilyen boldognak látni titeket öcsi. Végre minden tökéletes - hallottuk meg Lizzy hangját.
Ekkor is esett le, hogy nem voltunk egyedül. De ezekben a percekben csak ő és én voltunk. És a csoda, hogy tényleg ismét itt van velem. Most már örökre.
Mindketten mosolyogva fordultunk Lizzy és Steve felé, aki szintén tényleg örült nekünk, bár ebben a pillanatban nem igazán tudtam semmi másra figyelni csak Kristenre, és hogy ismét a karjaimban tarthattam.
Igaz, még mindig aggódtam érte, így sajnos kénytelen voltam kiengedni az ölelésemből, és ágyba parancsoltam. Kelletlenül, de visszafeküdt. Addig elmondta, hogy mi is történt az éjjel, és hogy megvolt a vizsgálatok nagy része és minden rendben.
Egy nővér is bejött hozzánk, aki kicserélte a kötését a fején, ami szintén szépen gyógyult.
Kristen se nagyon bírt magával, amit meg is értettem, amikor csak tehette a karjaiban tartotta a kislányunk, aki láthatóan őt is imádta, pedig most először láthatta az anyukáját ébren.
Én pedig nem győztem csodálni a kettősüket. Anya és lánya. Az én két szerelmem. Hailey is már most olyan szép mint az anyukája, nem is csoda, hogy rögtön levesz a lábáról mindenkit.
Így aztán, hogy végre elmondhatjuk, hogy most már minden tökéletes, az órák hihetetlen gyorsasággal szaladtak el.
Amik többnyire a kis Hailey és Kristen körül forogtak.
Lizzy később szintén hazament pihenni egy kicsit, ekkor váltotta őt Tom, aki szintén letámadta Kristent annyira örült neki, hogy végre ismét velünk volt.
Steve is elköszönt, hogy majd még benéz hozzánk, de őt is várta a családja.
Közben volt időnk beszélgetni is Kristennel. Lizzyék már mindent elmondtak neki a történtektől, és igazság szerint nem is nagyon akartam gondolni sem erre, sőt azt se szeretném, hogy ő gondoljon rá.
Vége. Csak el akarom felejteni, és csakis a családomra koncentrálni. Felesleg már erre gondolni, Nina megfizetett azért amit tett, és hála az égnek már Kristen is velünk van, és végre elfelejthetjük ezt az egész rémálmot, és élhetjük tovább az életünk ahogy megálmodtunk, immár négyesben.
Ricky, Hailey, Kristen és én.
- Gondolom akkor most már, hogy Hófehérke is felébredt, valamikor a nagy napot is megtartjátok! - jelentette ki Tom, de ez amolyan kérdés is volt.
Kristennel rögtön összenéztünk, és egyszerre válaszoltunk.
- Igen.
- Amikor csak akarod - tettem hozzá neki.
- Akár rögtön - válaszolta a legszebb mosolyával miközben Hailey a karjaiban volt.
- Szerintem Lizzy örömmel segít megszervezni, akárcsak anyáék. Szóval hamarosan.
- Igen, csak jöjjek rendbe kicsit. Nem lennék így szép látvány - mutatott végig magán Kristen.
- Ebben tévedsz. Most is gyönyörű vagy, mint mindig - mondtam neki, és felé hajolva egy csókért hajoltam, amit meg is kaptam rögtön.
Tom ekkor lépett mellénk és elkérte Haileyt Kristől, aki vigyorogva adta oda Tomnak, aki nagy meglepetésére olyan szakszerűen és szépen fogta a kislányunk, hogy csak lestünk.
- Milyen jól áll a kezedben egy kisbaba - mondta ki Kris az én gondolatom is.
- Ugye? Szerintem is - vigyorgott Tom, miközben persze a kis tündérünk őt is levette a lábáról.
Én pedig az édesanyját igyekeztem, amíg Tom Haileyre figyelt.
Legszívesebben a nap minden percében öleltem és csókoltam volna, és ezt neki is megsúgtam.
- Én benne vagyok - érkezett is a válasz.
- Csak jussunk ki innen - válaszoltam neki mosolyogva, egy csók kíséretében, amit ismét félbeszakítottak.
- Mami, mami . . . . - hallottunk meg hirtelen a másik legszebb hangot, és főleg Kristen, ő inkább csodálkozva rögtön az ajtó felé kapta a fejét, ahol anya lépett be Rickyvel a karjaiban és apával a nyomában.
Ricky hevesen nyújtózott az anyukája felé, de ő továbbra sem tudott megszólalni. Akárcsak én mikor először hallottam, hogy kimondta ezeket a szavakat.
Kristenre pillantottam akinek könnyek lepték el a szemét, miközben a boldogság mosolya ott ragyogott az arcán, ahogy anya az ölébe adta a fiunkat, és aki végre össze vissza puszilgathatta az anyukáját.
Ami kölcsönös volt.
Őket elnézve, közben a lányunkra pillantva volt minden tökéletes, és voltam a világ legboldogabb embere.
- Annyira szeretlek kicsim - mondogatta Kris Rickynek miközben egymásnak örültek, majd én is a karomban vettem a lányunk.
- A tökéletes pillanat - toppant be ekkor Lizzy, ismét a fényképezővel a nyakában, és persze meg is örökítette az idilli pillanatot, a fotó pedig a többihez került az albumba, amit már Kris is megcsodált.
Nem sokkal később jött be hozzánk a doki, mi pedig Kris- szel szinte egyszerre támadtuk le.
- Mikor mehetek haza? - tettük fel a kérdést, amire annyira kíváncsiak voltunk.
- Ha jól viselkedik és ma még pihen - nézett itt ránk kissé szigorúbban az orvos - akkor holnap délután - mondta ezt már mosolyogva.
- Rendben - egyeztünk bele rögtön. Ezt a kis időt csak kibírjuk valahogy.
De alig vártunk. Hála istennek a nap gyorsan el is szaladt.
Igaz mindig történt valami.
Délután Susanék is bejöttek megnézni a kicsit és Krist, és ismét az én nem nagy örömömre Tyler is volt bent. Szerencsére csak jött és ment. Még mindig nem bírom a pasit, de talán már felfogta, hogy Kristennél semmi esélye.
Később anyuék hazamentek, akárcsak Lizzy és Tom, így a délután további részét és az estét, négyesben töltöttük.
Ricky nem nagyon akart hazamenni, sőt Kris közeléből sem akart eljönni, hiszen örült, hogy az anyukája ismét velünk van. Nem is hibáztatom érte, hogy ő is itt akart maradni.
Este Kris karjaiban aludt el, aki maga mellé fektette az ágyra.
Mielőtt ő is lepihent volna Haileyre is sor került, aki követelte a vacsoráját.
Szinte ámulattal figyeltem őket, és hálát adva a sorsnak, hogy ők itt vannak nekem, és közben büszke is voltam rájuk, hogy ilyen csodálatos nő a szerelmem, aki hamarosan a feleségem is lesz, és aki két ilyen gyönyörű gyermekkel ajándékozott meg.
Miután a kis Hailey is megkapta a jussát, rajtam volt a sor, hogy megbüfiztessem, és ő pedig az én karomban merült álomba.
Egy puszit kapott anyától és apától majd letettem a kiságyába.
Kris visszabújt Ricky mellé és most neki is ideje pihenni.
Hogy ez sikerüljön is neki, én is magára hagytam egy picit, amíg lementem a büfébe, és elintéztem a papírjait és mindent, hogy holnap hazavihessem őket. Később pedig visszamentem hozzájuk és én őriztem az álmukat, mígnem az egyik kanapén engem is utolért a sötétség . . . . .
Másnap végre hazamehettünk. Ami nem is volt olyan egyszerű, mert mindenki tudott róla. A kórház körül hemzsegtek a fényképészek és a rajongók is, bár fogalmam sincs honnan tudták.
Tom jött értünk apával, és még jó, hogy van hátsó kijárat és ki tudunk jönni.
Nem akartunk ennek kitenni a kicsiket, hogy mindenki őket fényképezze és még Kristent sem. A sajtósunk intézkedett, és elmondtuk nagyjából, hogy most már minden rendben, megköszöntük a szeretetüket és a jókívánságaikat, és megkértünk mindenkit, hogy hagyjanak egy kis nyugtot nekünk.
Egyenlőre csak a családomra akartam koncentrálni.
Főleg Kris volt a legboldogabb, hogy végre elmehettünk innen. Igaz vissza kell majd még jönnünk ellenőrzésre, de minden rendben és nyugodtan viszem haza őket.
Hailey is tökéletesen egészséges, csak majd a szokásos ellenőrzésekre kell visszahozni őt. Mielőtt eljöttünk megköszöntünk mindent az orvosoknak, akik örültek, hogy minden jól végződött és, hogy eljöttünk onnan, hiszen jobb lesz nekünk itthon - mondta mosolyogva a doki, és ezzel csak egyetérteni tudtunk.
Mindketten akkor nyugodtunk meg igazán amikor hazaértünk.
Ahogy hazaértünk a napok ismét szinte fénysebességgel teltek el.
A kis Hailey birtokba vehette az otthonát, a csodaszép szobáját, mi pedig nem győztünk csodálni őt.
Anyáék is sokat voltak nálunk, akárcsak Tom és Lizzy.
Ashley és Nikki is sűrűn meglátogattak minket, és nem győzték elkényeztetni a mi kis hercegnőnket.
Semmi mással nem foglalkoztunk csak kettőnkkel és a gyerekekkel. De az éjjel csak a miénk volt. Kristené és az enyém. Igaz nem olyan értelemben, mert neki még pihennie kell, de ezúttal végre ő is átérezhette amit én amikor kórházban voltam. Hogy milyen az, ha nem kapja meg amit akar. Ezen én nevettem néha, de ő is tudta, hogy ki kell várnia amíg tényleg rendbe jön, hiszen egy császármetszésen van túl, egy kómán és még miegymáson.
De időnk egy örökké valóság. És a jó dolgokra várni kell - vigasztaltunk egymást, de persze ez cseppet sem vette el az örömünk, hiszen az a legfontosabb, hogy itt vagyunk. És együtt.
Steve és Susan is voltak nálunk, akik ha minden igaz az esküvőnkre maradnak.
Esküvő.
Tényleg szeretnénk minél előbb megtartani.
Lizzy szervezi főleg, persze Kris ötleteit is kikérve, de ő többnyire mindent Lizzyre és anyura bízott amíg ő a kicsikkel van.
Persze mi fiúk is besegítettünk.
Kitűztük a dátumot is, így egy hét múlva Kristen a feleségem lesz.
És ez a hét szinte elrepült. Nem is csoda, hiszen millió tennivaló volt. Bár Lizzy kézben tartott mindent, hogy mi a legtöbb időnket Hailey -vel és Rickyvel tölthessük.
Persze az esküvőnk híre a médiához is eljutott. Ezúttal mi mondtunk és köszöntünk meg mindent főleg a rajongóknak, akiknek köszönthetjük, hogy hatalmas sikernek örvend a Titkok labirintusa.
Visszatérve az esküvőre. Lassan minden kész.
Igaz a nagy bánatomra, nem láthattam Kris ruháját mikor próbálták, mert az nem jelent jót, így ki kell várnom az esküvőt.
De a többi más is minden kész.
Nem lesz nagy esküvő, csak mi leszünk, a barátaink, a családunk. Nem is kell más, mindenki itt lesz akit szeretünk és aki fontos nekünk.
Amikor éppen a kis tündérünk aludt, akkor Kristen is csatlakozott a szervezésben anyuhoz és Lizzyhez.
Így az utolsó nap estéjére minden elkészült.
A helyszín, amit a házunk csodaszép kertje ad majd, a ruhák, a vacsora, zene, a pap hű és megannyi dolog ami kell. Annyira még én sem vagyok otthon ebben, ez lesz nekem az első - gondoltam rá mosolyogva.
Az első, és ami örökké fog tartani.
Egy örökké valóságig, amit Kristen mellett tölthetek, a fiam mellett, aki napról napra nagyobb és szebb, és a kislányom mellett, aki szintén egyre nagyobbacska és már most olyan gyönyörű mint az édesanyja, és aki nap mint nap levesz minket a lábáról és a legboldogabb perceinket köszönhetjük neki és persze a fiunknak. . . . .
Ilyen boldogságban, és végre békében töltöttük el egymás és a gyerekeink társaságában az utolsó úgymond szabad esténket, hiszen holnap itt a várva várt Nagy nap . . . . . .
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)