Sziasztok!
A címből sejteni lehet mi is lesz, és írtam is már. A múltkori fejezet írása közben pattant ki az ötlet, hogy mégis mi lenne ha lenne valami ajándék karácsonyra, és akkor ugrott be az ötlet.
Sikerült legatyásodni egy kicsit hétfő hajnalban, de ma végeztem az orvosoknál, holnap már meló, de mindenképp felakartam tenni, hogy dönthessetek.
Bizony ehhez rátok is szükség van. Ami az részem illeti, lehet egy kicsit gonosz voltam, mert én annyira megtetszett az összes ötlet, történet, hogy én magam sem tudnék választani, ezért bízom rátok :)Lássuk miről is lenne szó: :)
És Boldog Mikulást mindenkinek!
Felteszek 6 történet rövid ismertetőjét. Persze mindegyik RobSten, csak más más történet. Amelyik szerintetek a legjobb, arra tessék szavazni. Mindegyik történet kapott címet, tehát amelyik jobban elnyeri a tetszésetek arra szavazzatok.
Egészen majdnem karácsonyig lehet voksolni. És amelyik történet a befutó lesz, abból lesz egy néhány fejezetes novella. Pontosan nemtudom mennyi, amennyibe belefér a történet, de hogy melyikből rajtatok áll :)
Tessék hát szavazni és karácsonytól jön a novella :)
1. - Karácsonyi esküvő
Egy csodás helyszín: New York, az év legszebb ünnepe: Karácsony, egy boldog pár akik az esküvőjükre készülnek, és New York egyik leghíresebb esküvőszerevezője.
Ezeknek a hozzávalóknak a keveréke, és máris kész egy újabb fantasztikus történet.
Kristen Stewart New York egyik legnevesebb esküvőszervezője. A karácsony közeledtével azonban megkapja talán az egyik legfontosabb megbízatását amibe barátnőjével Nikkivel vágnak bele.
Mondhatni a világ egyik leghíresebb színész párjának esküvőjét kell megszervezzék nem oly hosszú idő alatt, az év leggyönyörűbb ünnepére kitűzött napra, karácsonyra.
De mint mindenhol itt is akadnak bonyodalmak bőven. Kezdve a menyasszonnyal, ami talán a kisebbik. A kissé kényes ara, a legcsillogóbb esküvőt akarja, párjával ellentétben, de mivel a párja a kedvére akar tenni nem ellenkezik.
Rob és Emily világsikerű közös filmje után Amerika egyik legkeresettebb sztár párja, ezért is nagy esély Kristennek, hogy őt kérték fel az esküvőjük szervezésére.
Eszében sem volt nemet mondani, azonban egy dologgal nem számolt. A jóképű vőlegény még helyesebb élőben mint a képeken. Eleinte ez nem is annyira, talán csak az első találkozáskor tűnik fel Kristennek. Azonban a sok együtt töltött időnek is meglesz a következménye. Rájön, hogy miért is a világ minden nőjének álma a híres Robert Pattinson.
Eleinte igyekszik nem foglalkozni a férfiból áradó vonzerővel, amit ő maga végképp nem ért, hogy miért viselkedik vele néha furcsán, és félreérthetően a férfi. Azonban a bonyodalmak nemsokkal a nagy nap előtt még jobban testet öltenek. Emilynek egy fontos munkája miatt egy kis időre el kell utaznia. És mivel a legfontosabb dolgok már megvannak, az esküvő további szervezését addig Robra és Kristenre bízza, nem is sejtve, hogy milyen lavinát indít el ezzel. Főként a szervezéssel kettesben maradt Rob és Kristen között.
Vajon meglesz e ez az álom esküvő? Vagy más meglepetést tartogat karácsony napja? Ha erre a novellára szavaztok legtöbben kiderül :)
2. - Buliból a házasságig
Egy felejthetetlen hétvége Las Vegasban. Az elkényeztetett Rob mindent megkap a szüleitől. Azonban ez a hétvége kissé máshogy alakult.
A 26 éves srác vagy inkább férfi világ életében megkapott mindent amit akart. Híres politikus szülei mindig elkényeztették, de most túl messzire ment.
A buli Las Vegasban sokkal jobban sikerült, vagy inkább bonyolultabban mint várta. Az esti buli után a haverokkal nem egyedül ébredt. A legrosszabb, hogy nem is emlékszik az estére.
A mellette alvó lány mégis bizonyítja, hogy érdekesen alakult az este. Főleg mikor a lány magához tér, és mindketten az ujjaikra pillantanak. Robnak és a mellette alvó Kristennek sem kell sok idő, és derengeni kezdenek nekik a képek, amik bizonyítják, hogy ujjainkon csillogó gyűrű nem véletlenül került oda. Összeházasodtak. Két teljesen más, és idegen ember, akik az este találkoztak először. És most házasok.
Rögtön elfogta őket a pánik főleg Robot.Volt is oka rá, hiszen oltári nagy botrány lenne ha kiderülne, ezért amikor a szülei tudomására jutott a legőrültebb ötlettel álltak elő. Egy ici pici szerencséjük volt, hogy Kristen is Los Angelesből látogatott Las Vegasba, így legalább nem egy fél világ választotta el őket egymástól. Ami a szülők ötlete miatt jól is jött.
Semmiképp sem hagyhatták, hogy mindez kiderüljön, így a felelőtlen éjszakáért meg kell bűnhődniük a fiataloknak. Mégpedig házastársakként. Maguknak keresték a bajt alapon, a szülők hajthatatlanok voltak.
Mivel Kristennek is megvolt a maga élete, ami nem olyan fényűző mint Robé ezért neki kellett feláldoznia. Az anyóséktól kaptak egy lakást a fiatalok, az esküvő már megvolt, jöhet a házas élet.
Ez a felfordulás egyiküknek sem jött jól. Csak egy este, és éjszaka után máris házasokként kötöttek ki egy lakásban. Ahogy mondani szokták, vagy megszoksz vagy megszöksz. Mivel szökni a szülők miatt ebből nemtudnak marad a megszokás. De vajon, tudnak e valaha igazi házasokként élni? Előtte meg is kell ismerjék a másikat, ami helyenként nem kis bonyodalmakkal jár.
De idővel kiderül mi sül ki ebből a hirtelen kötött házasságból, és hogy vajon átkozni vagy áldani fogják azt a Las vegasi hétvégét. . . . .
3. - A csapda neve: Szerelem
Kristen álmai beteljesülni látszanak. Megkapta a filmszerepet amire annyira vágyott, hogy ezzel Hollywood sztárjai közé lépjen. Los Angelesbe költözött amire mindig is vágyott.
De mint mindig az élet nem egyszerű. Főleg mikor főszereplőnek maga mellé a filmbe a világ egyik legnagyobb nőcsábászát fogja ki. Hamar rájön, hogy hogy nemcsak a film, hanem az ő sikere is ezen a nőfalón múlik.
Rob mindig is a nők kedvence volt, és nem is kicsit használta ki ezt. De igaz ami igaz, hogy a munkájára mindig odafigyelt, hiszen imádott színészkedni, de fontossági sorrendben ezután rögtön a nők jöttek.
Persze esze ágában sincs elköteleznie magát. Hozzá van szokva, hogy mindig megkapja azt és akit csak akar. Arra nem számított, hogy Kristen lesz talán az első nő, aki nem ugrik rögtön a csapdájába és az ágyába. Nem utolsó tény, hogy vele fog szerepelni ebben a filmben.
Eleinte kissé döcögősen indul a kapcsolatuk, talán Kristen ellenségeskedése miatt, ugyanis neki is megvan a véleménye Robról a hírneve miatt ami a nőket illeti. Rob pedig megakarja szerezni őt, és a célért képes mindent bevetni.
Talán mocskos és kegyetlen eszközöket, hogy megkapja Kristent. De egy dologgal nem számolt.Hogy ezúttal ő lehet az aki csapdába esik. Egy csapdába aminek a neve: szerelem.
De mi van ha erre ő már későn jön rá? Képes e a világ legnagyobb nőcsábásza megváltozni és igazán szeretni? Vagy csak a közös filmjükben ahol a szerep kívánja ezt? Ha ez lesz a befutó kiderül :)
4. - Szerelem Londonban
London utcái, két ideges ismerős.
Kristen a barátaival készül tölteni a szabadságát a sok munka után. Nem is akárhol. Nagy álma volt egyszer eljutni a mesés Londonba.
Ekkor nem is sejtette még, hogy talán ezek a napok alatt az élete is megváltozik, és ahogy a tervekben szerepelt lehet, hogy nem is a barátaival tölti ezeket a napokat?
Egy véletlen alkalmával Kristen a világ talán legszebb szürkés kék szemeivel megáldott férfijába botlik. Ez a pillantás első percben elvarázsolja mindkettőjüket.
Mégis valami furcsát éreznek. Mintha ismerősek lennének a másiknak. Nem is hiába.
Amint Rob megvillantja csábos féloldalas mosolyát Kristen rögtön rájön. Ő az a fiú akibe még tini lányként szerelmes volt. Ugyanaz a Rob,aki a bátyja Cameron egyik haverja volt, és aki őt semmi másnak nem tekintette soha, csak a barátja kishúgának.
De ezen a pár napon talán minden megváltozik, és beteljesül Kristen szerelme amit még korábban érzett Rob iránt? És Rob is érezni fogja ugyanezt? Vagy ez az akkori még gyerekszerelem nem csak egyoldalú érzés volt? És talán nemcsak Kristen volt szerelmes Robba annak idején?
De milyen érzés kötheti össze őket immár felnőttként? Olyan szerelem mint évekkel korábban, vagy valami sok szebb, varázslatosabb érzés?
5. - Barátságból szerelem?
Kristen nem éppen a jó kislányok példaképe az utóbbi időben. Hogy már csak azért is ellent mondjon a szüleinek, egy elhamarkodott döntést hozva a barátjához költözik. Legjobb, gyermekkori barátja Rob persze mindenben mellette áll, még ha ezt az ötletet ő is helyteleníti.
Kristennek persze megvannak a legjobb lány barátai is, de már kiskora óta különleges barátság fűzte Robhoz, ami egyre csak erősebb lett. Annak ellenére, hogy egy fiú és lány barátságáról van szó mindenben egymás mellett állnak.
Kristen és James együttéliési próbája azonban mégsem alakult túl jól. Visszamenni mégsem akar a szüleihez, hogy állandóan azt kelljen hallgatnia: "Mi megmondtuk!"
Rob ekkor ajánlja fel neki, hogy költözzön hozzá. Vagyis hozzájuk. Rob családja mindig is nagyon szerette Kristent, így ez a megoldás mellett döntenek.
Azonban azzal egyikük sem számol, hogy ez a döntés, és a még több együtt töltött idő milyen hatással lesz a kapcsolatukra. A kapcsolatukra ami eddig tényleg csak barátság volt. De a félresikerült próbálkozás után ismét Rob lesz az aki Kristen mellett van.
És idővel ami eddig szigorúan csak barátság volt köztük talán mégis átalakulni látszik valami mássá. És talán tényleg tényleg beigazolódik, hogy férfi és nő között nem létezik barátság? De melyik a fontosabb számukra?
A tökéletes barát aki mindig a másik mellett áll, vagy kockáztatnak, hogy engednek a szerelemnek amivel ha rosszul alakul még a barátságukat is tönkre teheti?
6. - A Karib-tenger csábítása
A Karib-tenger csodás helyszín. Kristen és Rob itt botlanak egymásba, annyi bökkenővel, hogy mindketten mással jöttek erre a meseszép helyre.
Azonban a vágyaiknak amik első pillanattól kezdve űzik őket egymás felé nemtudnak ellenállni, vagyis eleinte megpróbálnak. De a bűntudatuk nem engedik őket, hiszen egyikük sincs egyedül. Végül mégis engednek a buja csábításnak, mondván először és utoljára.
De tényleg ez lesz az utolsó? Képesek lesznek ezután tartani a távolságot egymástól? És valóban csak a vágy ami egymás felé sodorja őket? Vagy egy másik érzés is?
De mi lesz ennek a vége? Ha mégis megtalálják az együttlét módját mi lesz a hoppon maradt párjaikkal? Mint az életben minden semmi sem egyszerűn, pláne ha még vannak valakik akik rá is tesznek egy lapáttal a mi kis párocskánk kezdődő titkos románcára. Hogyan alakul és mi lesz ebből? Ha ez nyer, akkor kiderül :)
Ez a 6 lenne tessék szavazni :) Hajrá, győzzön a Ti kedvencetek :)
Jajj, jajj Lizym!
VálaszTörlésEn aztan nem tudok valasztani! Otthon meg egyszer elolvasom es megprobalok donteni!! :)
A helyzet az, hogy mindet szivesen olvasnam!! :)
Puszi
Szia! Én az elsőre vagyis a Karácsonyi esküvőre szavazok :))))
VálaszTörlésSzia. Kegyetlen vagy :D Ennyi jó történetből kell válasszak... Mindegyiket szívesen olvasnám :D de még mielőtt egy mellett döntenék még át kell olvassam párszor
VálaszTörléspuszi
Köszi csajok, én egyenlőre nem mondom melyik a NAGY kedvenc nekem, persze mind az, de nekem is van BEST :D a ti véleményetekre vagyok kivi :)
VálaszTörlésKöszi Anita, tudom :D neked meg hajrá :)
Szia!
VálaszTörlésNem is tudok választani, mindegyik történet tetszik. Még egy kicsit töröm a fejem. Annyi biztos, hogy nem a 6. változat lesz nálam a befutó, hiszen a többi egy hajszállal jobban tetszett :)
Szia,
VálaszTörlésNagyon jó az összes történet alapja.Alig bírtam választani, de azért sikerült.Nekem a 2. tetszik a legjobban :D
Szia Lizzy!
VálaszTörlésHát elég nehéz döntés elé állítottál minket:) Igazából mindegyiket szívesen olvasnám. Talán, ha választanom kell mégis, akkor az 1. vagy a 2. variációt olvasnám a legszívesebben.
Puszi Judit
Szia!
VálaszTörlésÉn legszívesebben mindet elolvasnám, de nálam a befutó a 2. - Buliból a házasságig. Remélem több embernél is ez lesz az!
Szia!
VálaszTörlésMindegyik nagyon jó lehet, de a 2. mellett szavazok.
Puszi
Laura
Köszi, örülök, hogy tetszenek. Hát nagyon úgy ,néz ki már most megvan a kedvenc, de várjuk ki a végét örülök, hogy tetszenek.
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésÉn többszöri átolvasás után sem tudok dönteni. Gondoltam alszok rá egyet de az sem segített így rád bízom magam. De sikerült leszűkíteni 5-re. (HI-HI) Bocsi de tényleg nem tudok választani, az első öt variációból. Szóval, én olvasnám az összeset, és a hatodikat hagynám utolsónak.
Hát nemigazán hiszem hogy sokat segítettem.
Puszi Orsi
Ui: De ha esetleg még megálmodnom a befutót mindenképpen jelentkezek még.
Oksi szívem, csak nyugodtan :) örülök, hogy tetszenek,én se naon tudok választani, de nagy nehezen nálam is kialakult egy sorrend, de rajtatok áll )
VálaszTörlésHali Lizzy!
VálaszTörlésNálam is a befutó a 2. történet, de a karácsonyos, esküvőszervezős is kihagyhatatlan szerintem. Nem lehetne 2 novella egymás után? :D
Na jó vicceltem! Győzzön a jobbik! ;)
Nekem amúgy mindegyik jöhet! XDDDD
Szia!
VálaszTörlésSzerintem is nagyon jó mindegyik. Tudom, hogy lehetetlen, de legszívesebben az összeset elolvasnám végig.
Végül a 4.-re esett a választásom. Az olyan életszerű, akár nálunk is megtörténhetne.
Ágika
Gabóm, köszi :D sejtettem, jó lenne mi? Meglátjuk, egyenlőre tuti, hogy a nyerő de utána ki tudja?
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszenek, nekem is megvan a két nagy kedvenc, de először lássuk a tiétek majd utána én is elárulom :D :)
Köszi csajok (L)
Szia!
VálaszTörlésNagyon nem lehet választani, mert mindegyik történet alapja jó. Nekem az 1 hasonlít a szeretném,ha szeretnél c. filmhez viszont azt nagyon imádtam! Mégis én 2. törit választom! Imádom az irományaidat úgyhogy hajrá!
Puszi
Szia :) Igen, imádom azt a filmet :) kicsit másképp tervezem én, de szívesen "láttam" volna őket olyasmi töriben, de meglátjuk melyik nyer, és köszi szépen :)
VálaszTörlésHétvégén ha nem leszek olyan hulla mint most igyekszek hozni a friss, jó éjt nektek
VálaszTörlésSzia én személy szerint mindegyike szívesen olvasnám. :) De ha muszáj választani akkor legyen a... 2-es számú. :)
VálaszTörlésSzia Liz.
VálaszTörlésHát megálmodnom sajnos nem sikerült mert még mindig nagyon tetszik az összes. Viszont nem szeretnék nagyon, nagyon pofátlanak tűnni de lehetne hogy mégis megírd mindet?
Mert ha esetleg mégis úgy döntenél egy sorrendet kitudnék csikarni magamból. 2,4,3,5,1,6
Tudom tudom telhetetlen önző dög vagyok. De mit tehetnék ellene? Egyszerűen imádom az írásaidat és nem tudok betelni velük.
Puszi Orsi
Ui: Remélem nem bántottalak meg.
Köszi csajok :)
VálaszTörlésNeked is Orsi, örülök hogy ennyire tetszenek a firkálmányaim :D
Egyenlőre mindenképp csak egy, de meglátjuk :) köszi a sorrendet :) nagy nehezen csak sikerült :)
nekem a 2. történet a kedvencem. remélem ez lesz a győztes :D
VálaszTörlésSzia.Fúúú nagyon nehéz dönteni ezért is nálam kettő kedvenc van.A 2. és az 5.Nem lehetne esetleg hogy kettő történet lenne?:$$$ Amúgy az összes történet nagyon jó.Jó írást kívánok!Puszi.Pati.:)
VálaszTörlésSzia
VálaszTörlésMindegyik nagyon jó de én a 4 szerelem londonban
arra szavazok.
Köszi nektek is :) jövőhéten érkezik is az első rész, majd a nyertesre :)
VálaszTörlés