37.fejezet

Köszi szépen Csibimoon a fejliket, pusszantás neked (L)



37.fejezet



/Kristen/



Fogalmam sincs, mit tartogat számunkra Claire, de már előre félek tőle. Csak semmi családegyesítő program ne legyen. Úgyis hiábavaló lenne.

Ezzel azonban vártunk egy kicsit, amikor hazaértünk, Rob rögtön leültetett mindenkit, engem magam mellé, és elmondta a nagy hírt.

Hirtelen először Lizzy volt, aki sikított egy nagyot, és a nyakamba vetette magát.

- Még egy baba, te jó ég, annyira örülök nektek - mondta miközben hol engem, hol az öccsét ölelgette.

Claire pillantottam, aki többnyire Robot figyelte végig. Sejtettem, hogy mi jár a fejében. Láttam rajta, mennyire büszke a fiára, és boldog, hogy ismét ilyen csodában lesz része, és nem utolsó sorban, hogy ilyen boldognak látja a fiát.

Richard nem igen tudott szóhoz jutni, de amint sikerült, rögtön gratulált a fiának és nekem is, majd Tomon volt a sor.

Rob itt már kissé visszafogta magát, a kezem is elengedte, csak szorosan mellettem ült.

- Olyan boldog vagyok gyerekek, annyira örülök nektek - mondta nekünk Claire. - Remélem minden jól alakul - tette hozzá, és Robbal szerintem mindketten tudtuk, mire érti ezt.

De nekem még fogalmam sincs erről. Kell egy kis idő, ahogy Stevenek is mondtam, hogy mindent átgondoljak. Ez nem egy olyan döntés, amit elhamarkodhatok.

És egyenlőre még itt a film is. De most van egy hét pihenés, addig van időm szépen átgondolni mindent.

- Úgy tudom, lesz egy hét szünetetek így rátérhetnénk az én kérésemre - kezdett bele Claire, és ekkor jött el a pillanat, amikor megrémültem.

De hirtelen valami más is megakadt bennem. Honnan tudja ő, hogy nekünk lesz egy hét szünet? Biztos Rob mondta neki.

- Egy egész hét? Nekem erről még nem szóltak - mondta Rob, megdöntve az iménti elméletem.

- De anya te honnan tudod? - pillantott Claire-re kérdőn Rob, akárcsak én.

- Az nem fontos - tért ki a válasz elöl és folytatta. - Szóval, mindenki tudja, hogy állnak köztetek a dolgok, ez nem is újdonság. De szeretném, ha a baba miatt átgondolnátok a dolgokat. Nemcsak miatta, hanem a fiatok miatt is. Tudom mit művelt a fiam, Kristen - pillantott rám Claire, és tudom, hogy itt Camillera gondol, sőt lehet, hogy Ninára is. - És megértem ha emiatt haragszol rá, és nem akarsz megbocsátani neki, elhiszem, hogy nem könnyű. De ő a fiam. Te pedig szinte olyan vagy, mintha a lányom lennél, nem mellesleg az unokáim édesanyja - tette hozzá boldog mosollyal az arcán. - szeretném ha együtt töltenétek egy kis időt, hármasban, vagyis most már négyesben. Kicsim neked is pihenned kell, odafigyelned magatokra, a fiamnak pedig itt az ideje, hogy vigyázzon rátok.

- Mit akarsz ezzel anya? - kérdezte Rob, de neki csak kíváncsiság bujkált a hangjában.

- Mivel előttetek ez az egy hét, és nekünk lassan haza kellene mennünk, azt akarom, hogy ti is gyertek velünk. Londonba - mondta Claire, én tényleg nem tudtam szóhoz jutni.

Rögtön az kavargott a fejemben, hogy ez kizárt dolog. Nem lehetek egy hétig összezárva Robbal. Akkor annak, hogy nyugodtan átgondoljak mindent, annyi lenne. Nem hiszem, hogy menne.

- Sőt, ez nem is kérés volt. Kijelentés. Ha már ti nem tudjátok megoldani a dolgokat, ideje nekem kezembe venni a dolgokat, ehelyett a két makacs öszvér helyett, mert így nem jutunk egyről a kettőre.

- Ez a beszéd anya - mondta neki Lizzy vigyorogva, mire Robbal csúnyán néztünk rá.

- Bocs öcsi, de anyának igaza van. Jó lenne már rendesen helyére tenni a dolgokat. Főleg most, hogy Kristen ismét babát vár. Idő kell neki is, hogy átgondolja mit akar, és megbocsátja- e neked a hülyeségeid, vagy csak néha láthatod a gyerekeid - mondta Lizzy mire éreztem, hogy Rob egyre dühösebb mellettem.

Bár szerintem nem Lizzyre, hanem a szavai jelentésére, hiszen tudja, hogy ezt csak magának köszönheti.

Rob erre semmit sem reagált, csak lehajtotta a fejét. Lizzy ezzel rendesen szíven ütötte. De szerintem ő maga is tisztába van a tetteinek súlyával. Nem én voltam az, aki mindent elrontott köztünk.

Ha nem fekszik le akkor egy másik nővel, és ki tudja még kikkel azóta, többnyire gondolom Ninával, talán, sőt szerintem még most is együtt lennénk.

Nem akarok erre gondolni, sőt beszélni se igen róla, főleg nem mindenki előtt.

- Szerintem inkább felejtsük ezt el - mondta Claire megtörve a kínos csendet. - Nem akarok ezzel semmit, akármennyire is szeretném rendbe rakni, ez a ti dolgotok gyerekek, én csak segíteni akarok. Egy kis pihenés jót fog tenni nektek. A fiatokkal, nyugodt helyen. Kicsim neked is pihenned kell vigyáznod magatok - célozta ezt nekem Claire.

- Tudom. És köszönöm, hogy aggódsz értünk. Egy kis pihenés, nyugodtság tényleg jó lenne - vallottam be - de nem tudom, hogy jó ötlet -e ez?

- Kérlek kicsim, gyertek velünk. Annyira örülnénk neki. - kérte Claire szinte már könyörgő szemekkel.

Valamiért már az elején megvolt az a rossz érzésem, hogyha ilyesmi lesz a vége, úgy is be kell adjam a derekam. Képtelenség nemet mondani. És már csak azért sem, mert látom tényleg mennyire szeret minket, annak ellenére, hogy mi történt velünk Robbal.

De egy valami volt, ami miatt mégis féltem belemenni ebbe. Rob. Képtelen lennék egy fedél alatt élni vele. Félek ettől. Félek, hogy előbb utóbb, ha állandóan a közelébe lennék végül engednék neki. De nem is annyira ez az, ami aggaszt. Hanem, hogyha így lesz és úgy döntök adok még egy esélyt neki, hogy akkor megint történik valami, és ismét összeveszünk.

Ki tudja talán megint felbukkan valami excsaj. Vagy ha valamin ismét összeveszünk ő rögtön rohan egy másik nő ágyába. Egyszer már megtette, miért ne tenné meg újra?

- Rendben - egyeztem bele, de egy feltételt én akartam szabni.

- Mi lenne az?

- Én ha lehet akkor egy szállodában aludnék, Ricky aludhat nálatok - mondtam mindenki megdöbbenésére, de több okom is volt erre.

- Minek erőlteted már anya? - pattant fel mellőlem Rob. - Még a közelemben sem bír lenni, nemhogy megbocsásson - mondta Rob eléggé kikelve magából.

- Ha nem bújsz rögtön másik nő ágyába, ha egy kicsit összeveszünk most nem tartanánk itt. - vágtam neki vissza.

Eddig túl nyugodt volt minden. Sejtettem, hogy egyszer mindkettőnkből előtört a dolog és kiadjuk magunkból a dolgokat. És ennek most jött el az ideje. Csak azt nem akartam, hogy Claireék és Lizzyék is tanúi legyenek ennek.

- Szerintem nem éppen egy hülyeség, ha az ember elöl eltitkolják, hogy van egy fia.

- Ezt már megbeszéltünk. Ne akard az egészet rám kenni.

- Ne aggódj nem fogom. Vállalom a felelősséget a tetteimért. De nem is értem minek hozod ezt fel? Te visszamentél a férjedhez, sőt ki tudja talán közben vele is voltál - mondta Rob, és ezzel tényleg elvetette a sulykot.

- Senkivel sem voltam, mióta újra találkoztunk. Egyetlen egyszer sem feküdtem le a férjemmel. Az egyetlen férfi akivel együtt voltam az te voltál - mondtam neki már szinte ordítva annyira fortyogtam a dühtől, ráadásul a szülei füle hallatára.

- Ugyan Kristen, láttalak vele.

- Mi? miket beszélsz?

- A házatokban mikor egyszer ott voltam. Azt hittétek már eljöttem mikor az ágyban láttalak vele - mondta Rob és a pillanat után kutattam az agyamban, hogy melyik alkalomra gondolhatott Rob, amit ennyire félreértett.

És eszembe is jutott az alkalom.

Ezt nem hiszem el. Hogy történhet ennyi szerencsétlenség velünk? Ő azt hitte, hogy együtt voltam, és vagyok Steve-el. Pedig nem, mióta újra találkoztunk, senki mással nem voltam, de ő mégis ezt hiszi. Felesleges is lenne magyarázkodnom neki.

Hiába nekem tiszta a lelkiismeretem, az ő részéről akkor sem változott a dolog.

- Már elmondtam az igazat, ha nem hiszed az a te bajod. - mondtam neki, és időközben észrevettem, hogy Richard fogta Rickyt s kivitte a kertbe.

Nem hiányzik, hogy ő is veszekedni lássunk minket. Elég, hogy az szülei és Tomék is végignézik.

Nem gondoltam, hogy amilyen jól indult olyan rossz vége lesz. Nem régen még boldogok voltunk, Rob is és mindenki a baba miatt, most pedig egymást gyilkoljuk.

- Különben is jobb ha nem leszek ott, akkor nyugodtan töltheted az estéid valamelyik barátnőddel. Tényleg nem kell már menned? Nina azt mondta igényt tart rád - mondtam neki nem kicsit gúnyosan. - Vagy Londonban Camille? Azt hiszem ez a neve, akivel összefeküdtél.

- Nem vár egyikőjük sem. És most nem érdekelnek. Csak a gyerekiem. De ha így is lenne mit érdekel téged? Már nem szeretsz - mondta ki, bennem pedig ott volt, hogy a képébe vágjam, hogy milyen rosszul hiszi. Mert még most is ,mikor így viselkedik, még mindig szeretem. De nem tettem.

Hiába reménykedek, néha, úgy érzem ebből már tényleg nem jövünk ki jól. És a végén igaz lesz, amit nemrég Stevenek mondtam, hogy egyedül maradok.

- Neked is ott a férjed, meg ki tudja a volt vőlegényed. Még mindig odáig van érted - próbált ő is mindent a fejemhez vágni, és ha igyekezett is, hogy ne hangozzon a mondandója féltékenynek, nem igen sikerült.

- Igazad van, ott vannak. Ahogy neked is a kis barátnőid - mondtam neki, mert már belefáradtam ebbe.

Ő sem bízik bennem, és ez kölcsönös. Mi értelme lenne így ennek? Ez nem működne.

- Na most már aztán elég legyen. Ha már mindenki a másik fejéhez vágta a mondandóját akkor abba is hagyhatjuk - mondta Claire elővéve anyai szigorát, amit ezúttal mindkettőnkön alkalmazott.

Elhallgattunk mindketten, mint a gyerekek, akiket a szülei teremtenek le, ha rossz fát tettek a tűzre, majd Claire folytatta.

- Nincs vitatkozás, abból épp elég volt. Ennyi fiam, indulás csomagolni. Kicsim téged Tom hazavisz pakolni, és reggel találkozunk. Addig mindent elintézek. Igenis jót fog tenni nektek ez a hét, és vita nincs. És semmi szálloda. Itt az ideje, hogy tényleg felnőttként kezeljétek a dolgokat, és mindketten átgondoljatok mindent, egy kis nyugalommal, pihenéssel fűszerezve, a fiatokkal - mondta Claire, nagyon is komolyan.

Ellenkezni akartam, de Lizzy láthatta rajtam.

- Anyuval nem érdemes, szóval hallgass rá. Ott leszünk mi is, és jól elleszünk - mondta Lizzy.

- Oké - adtam meg magam.

- Sajnálom anya - mondta Rob az iménti veszekedésünkre, és ugyanezt nekem is, majd a szobája felé ment.

- Rickyt is hazaviszem. Stevenek megígértem, hogy ma vele leszünk - mondtam és Richard pont ekkor jött be vele.

- Persze, de később, ha nem baj felhívlak, hogy mikor indulunk holnap. Ha akarod valamikor Lizzy átmegy segíteni összepakolni, ne nagyon fáraszd le magad.

- Nem fontos. Nem vagyok beteg.

- Csak terhes tudom, de akkor se erőltesd meg magad, ha nem muszáj.

- Persze, és tudod, hogy szívesen segítek.

- A ma este tényleg nem jó. Steve-vel és a fiammal töltöm. De akkor holnap valamikor délután menjünk, és akkor délelőtt még lenne időnk mindenre - mondtam Lizzynek.

- Akkor ezt megbeszéltük, addig én elintézek mindent - mondta Claire, addig Lizzy felvitte Rickyt elköszönni az apjához.

Utána mi is elköszöntünk Richardéktól és Tom hazavitt minket.

- Remélem tényleg igaza lesz Clairenek - mondta Tom, mielőtt kiszálltunk volna a házunk előtt a kocsiból.

- Miben?

- Hogy még minden rendbe jöhet köztetek Robbal. Ő is egy idióta a hülyeségei miatt, de olyan makacsak vagytok mindketten, mikor imádjátok a másikat - mondta Tom, de jelen pillanatban az utóbbiban kételkedtem.

- Meglátjuk, de sok reményt ne fűzz hozzá. Nem akarok még egyszer csalódni Tom. És félek, hogy mellette csak ez várna rám. Akárhányszor összekapnánk valamin. Láttad mit csinált legutóbb is. Hogy bízhatnék így benne? És ez kölcsönös. Ő azt hiszi a férjemmel is együtt vagyok, Tyler-rel is, meg ki tudja még kivel.

- Mert hülye. De remélem ezalatt a pár nap alatt megjön az esze - tette hozzá Tom.

- Reggel találkozunk - monda miután kisegített minket a kocsiból és elköszönt tőlünk.

Kissé el is szaladt az idő, lassan már sötétedett is. Steve otthon várt bennünket.

Ismét elfogott a szomorúság ,mikor a nappaliban összekészítve megláttam a csomagjait. Őt azonban cseppet sem lepte meg, hogy én is el akarok utazni. Erről jutott rögtön eszembe egy elég hülye gondolat.

- Te beszéltél Rob anyjával?

- Igen - mondta mintha ez természetes lenne én meg csak tátottam a számat. Rögtön kérdezni akartam mikor és miért, de megelőzött. - Akkor beszéltünk amikor ti odavoltatok. Én kerestem meg őt, és kértem, hogy beszéljünk. Nagyon rendes nő, és tényleg nagyon szeret titeket. Téged is, a fiad is, így nem is csodaálom, hogy azt akarja, hogy ismét egy pár legyetek a fiával, és rendes családként éljetek. Főleg, hogy tudja ismét állapotos vagy. Ő is tudni akarta, hogy mi lesz velünk.

- És te mit mondtál neki?

- Az igazat. Addigra már eldöntöttem, hogy mit akarok, csak veled kellett beszélnem. Ekkor találta ki, hogy mivel nekik haza kell menniük, hogy ti is utazzatok velük, hátha az együtt töltött idő egy új esélyt ad nektek, hogy kibéküljetek.

- És te egyetértettél ezzel.

- Őszintén szólva igen. Én is csak azt akarom, hogy boldog légy. Neked pedig kell egy kis idő átgondolni mindent. Hol teheted ezt meg jobban, mint a közelében? Kiderül, hogy is álltok most egymással. Ezek után tényleg csak rajtad múlik Kristen. Tudod, milyen lesz a film vége?! A férj vagy a szerető?

Felsóhajtottam a gondolatra, mert erre a kérdésre még én magam sem tudom a választ. Főleg, hogy azt sem sejtem mik várnak rám Londonban.

- Gondolom akkor neked is csomagolnod kellene? A munka után, főleg most egy kis pihenés is rád fog férni - mondta Steve.

- Holnap délelőtt átjön Lizzy segíteni. A ma estét nem akarom ezzel tölteni. Azt veled szeretném - mondtam neki, mire egy édes mosoly villant fel az arcán.

- Köszönöm - mondta miközben közelebb lépett hozzám és az arcomat simogatta.

- Emlékszel a kedvenc éttermünkre - kérdezte?

- Persze.

- Elmehetnénk oda vacsorázni, utána meg sétálhatnánk Rickyvel a parton, vagy a városban egyet.

- Remekül hangzik - értettem egyet.

Neki nem igen kellett felöltöznie így is remekül festett, nekem viszont annál inkább. Steve addig átvette Rickyt és a tévé elé telepedtek a nappaliba.

Olyan jó volt így együtt látni őket. Ekkor jöttem rá mennyire fog ez hiányozni nekem. És hogy valószínű ez az utolsó ilyen alkalom. Egy fantasztikus estének nézünk elébe, és úgy tűnik az utolsónak is.

De Steve is megérdemli, hogy boldog legyen, és csak remélem, hogy azzal a nővel és a családjával akik szeretik őt boldog lesz. Ő az, aki mindenkinél jobban megérdemli.

Kissé el is gondolkoztam miközben gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem.

- Gyönyörű vagy mint mindig. Csodaszép a mami igaz? - kérdezte Rickyvel a karján Steve, mikor mellém lépett.

Válaszul csak egy csókot leheltem a szájára. Ma este tényleg a felesége leszek. Ennyit megérdemel a házasságunk, és ő is. Utoljára.

És tényleg így lett. A legcsodásabb estét töltöttünk együtt, vele és a fiammal. Akit kissé ki is merített az este, így ő már hazafelé elszunyókált a karjaimban. Steve-vel együtt fektettük le őt, majd mi is lefekvéshez készültünk.

Én már ágyban voltam, amikor ő is csatlakozott.

Amint lefeküdt mellém, háttal neki szorosan hozzábújtam, ő pedig karjaival ölelve vont szorosan magához. Jó, és boldog érzések öntöttek el a karjaiban.

Így aludtunk el, egymást ölelve, együtt. Utoljára.

Reggel finom illatokra ébredtem. Nem hiába. Steve ágyba hozta nekem a reggelit. Amíg én ettem, ő Rickyt etette meg, majd csatlakoztak hozzám. Lustálkodunk még egy kicsit az ágyban, de lassan eljött az idő.

Stevenek mennie kell. Persze tudom, hogy nem végleg kell búcsúzok tőle, mert találkozunk még, de mégis rossz. Hiszen a házasságunknak már akkor is vége.

Mindketten felöltöztünk és eljött az idő.

A nappaliban találtam rá a Rickyvel.

- Nagyon vigyázz a mamira. Remélem jól dönt, és ad még egy esélyt a lökött apádnak és egy boldog család lesztek. Nagyon szeretlek kisöreg - mondta neki Steve, míg én az ajtóból figyeltem őket.

- Mi is téged - válaszoltam neki Ricky helyett.

Rickyvel a karjaiban engem is magához ölelt. Ez volt az a pillanat amikor nem tudtam visszatartani a könnyeim.

- Nemsokára találkozunk még, ne sírj kicsim - próbált nyugtatni. - Vigyázzatok magatokra, főleg a picire. Bár biztos vagyok benne, hogy a családja meg ő is nagyon fognak vigyázni rátok - mondta Steve.

A pillanatot a csengő hangja zavarta meg.

Lizzy jött át Tommal. Kissé furcsállva pillantott rám meg Stevere, főleg a csomagjaira, amik az ajtóban álltak. Ők addig bementek a nappaliba, míg én kikísértem a kocsihoz Steve-et. Azt nem akarta, hogy a reptérre is vele menjek.

- Aztán ügyesen - mondta nekem mosolyogva, és tudtam mire gondol.

- Igyekszek. Köszönöm - mondtam én, de tudom, hogy ezzel az egy szóval képtelen vagyok és soha nem is leszek képes viszonozni neki azt a sok mindent, amit értünk tett, és ezt el is mondtam neki.

- Mondtam kicsim, hogy csak egy valamivel köszönheted meg. Ha te is boldog leszel. Nekem annyi elég.

Rickyt, amíg mi elköszöntünk bent hagytam Lizzyékkel.

- Szeretlek kicsim - mondta Steve miközben a karjaiba zárt.

- Én is téged - súgtam vissza könnyeimmel záporának közepedte.

Nem tudom meddig öleltünk egymást, de úgy éreztem, nem állok még készen, hogy elengedjem őt.

De mégis el kellett.

- Nemsokára találkozunk. Vigyázz magatokra és jól gondolj át mindent Kris - mondta, és egy utolsó csókot váltottunk.

Berakta a bőröndjeit a kocsiba és elment. Én csak néztem utána és ekkor kezdtem felfogni, hogy vége. Egyedül maradtam. Csak a gyerekeim maradtak. Mert, hogy velem meg Robbal mi lesz fogalmam sincs. Nem reménykedek semmi jóban.

Visszamentem a házba, Lizzy pont az ablak mellől lépett el.

- Hová ment?

- Elutazik - zártam rövidre, de egyenlőre nem akarom, hogy tudják, hogy Steve meg én elválunk.

Csak Claire tudja, de neki is mondani fogom, hogy egyenlőre ne hozza senki tudomására. Sőt, erre már Steve is kérte, amíg nem tudom mit akarok.

Lizzy szerencsére nem is faggatott tovább.

- Gyere haver, addig játszunk valamit, amíg a nők csomagolnak - vette el Tom Lizzytől a fiamat.

Lizzyvel a szobámba mentünk és összecsomagoltunk. Nem sok mindent, csak pár dolgot. Néhány melegebb ruhát meg majd veszünk Londonban. Rickynek is összepakoltunk, egész hamar meglettünk.

- Claire telefonált, hogy délután 6 -kor indul a gépünk - jött be hozzánk a szobába Tom.

Rögtön az órára pillantottunk. Akkor már nincs sok időnk - gondoltam magamban.

- Ha gondoljátok menjetek nyugodtan ti is összepakolni, én még rendbe rakom a házat, utána talákozhatunk a reptéren - mondtam.

- Már mindennel megvagyunk. Ha jó, akkor mi majd innen megyünk. Segítünk neked, Rob parancsa, ne erőltesd meg magad - tette hozzá Tom, és tényleg mindenben segítettek.

Rendbe raktam a szobákat, a konyhát, hogy mindent rendben hagyjak itt, amíg távol leszünk.

El is telt ez a kis idő, ideje volt nekünk is indulni. Nem kis félelem volt bennem, hogy milyen lesz ez a pár nap, aminek a végén lehet, hogy kiderül, hogy is alakul ez a dolog köztünk Robbal.

Többnyire inkább félek ettől, de meglátjuk. Remélem tényleg lesz időm mindent átgondolni.

Tom a kocsiba rakta a csomagokat, és magamhoz vettem Rickyt, elindultunk a reptérre, ahol Rob és Claireék már vártak ránk. Rob rögtön elénk sietett és átvette tőlem Rickyt.

Rögtön egy hatalmas puszit adott neki, amit ő is viszonzott az apjának. Olyan édesek voltak, és ahogy Ricky nő le sem tagadhatná, hogy Rob az apja, annyira hasonlít rá.

- Hogy vagytok? - fordult hozzám.

- Jól - mondtam neki egy mosollyal.

- Mehetünk? - kérdezte Claire.

- Igen - válaszoltam.

Rob mellettünk jött és sokszor magamon éreztem a pillantását. Ami inkább volt lágy, mint dühös mint tegnap.

- Ettetek már? - kérdezte.

- Igen, reggelizünk .. . . .

- Enned kellene, vagy majd a gépen. A reggeli nem most volt.

- Annyira nem vagyok éhes, maximum valami gyümölcsöt ennék.

- Rendben - mondta, és amint felszálltunk intézkedett is az ügyben.

Az egyik légi kísérő nő lépett mellénk, hogy szeretnénk- e valamit. Furcsa, talán düh kerített a hatalmába amikor láttam, hogy szinte csorgatja a nyálát Robra. Ő pedig még mosolygott is rá.

Persze, hiszen gondolom felismerte Robot. Naná, hogy minden csaj odavan érte.

De majd adok én nektek.

- Szerintem a baba éhes, szívem - mondtam Robnak- kérhetnénk valami gyümölcsöt - néztem ezután a nőre és közben a hasamra simítottam a kezem.

Persze a csaj arcáról rögtön lehervadt a vigyor.

- Rögtön megnézem mit hozhatok - mondta egy magára erőltetett mosollyal és elment.

Tom rögtön elröhögte magát előttünk, nem bírta tovább.

- Jó voltál csajszi.

- Úgy van szívem - mondta Rob egy olyan pillantással, amit nem tudtam mire vélni.

- Tőlem utána mehetsz, de legalább ne előttem flörtölj vele, semmi kedvem nem volt végignézni - magyaráztam az iménti tettem, de nem válaszolt rá.

Nem sokkal később visszatért a nő a gyümölccsel, amit kértem. Annyira éhes tényleg nem voltam, de ez nagyon jól esett, nekem és a babának is.

Elég hosszú volt az út, de hamarosan újra Londonban leszünk.

Sok szép, ugyanakkor kevésbé jó emlék is kötődik ehhez a helyhez. És nem tudom most mi lesz, de nem is akartam ezen agyalni. Egyenlőre legalábbis.

Lesz elég időm rá, és meglátjuk milyen lesz együtt lakni Robbal.

Amint leszálltunk Londonban az itt töltött idő és emlékek a felszínre törtek. Szerencsére csak a jók. Főleg akkor, amikor megérkeztünk az ismerős házhoz.

Vic ugrott a nyakunkba rögtön, főleg az enyémbe, mert Claire már mindent elmondott neki. Örültem, hogy őt is újra látom. Rögtön magához vette Rickyt. A fiúk addig behozták a csomagokat.

- Kissé átalakítottunk ezt azt, hogy kényelmesen legyen mindenkinek - mondta Claire.

Először nem tudtam mire gondol, majd vele meg Robbal az emelet felé mentünk.

- Vic mindent elrendezett, amíg odavoltunk.

Felérve benyitottunk Rob régi szobájába. Azért csak régi, mert most már többnyire gyerekszobának néz ki. Nemcsak én, hanem Rob is meglepődött, Ricky pedig rögtön a játékok felé nyújtózott, immár az apja karjaiból.

Rögtön egy kérdés ötlött fel bennem. Rob pedig kis is mondta hangosan.

- Én hol fogok aludni? - kérdezte az anyja felé fordulva, aki mintha kissé félve akarta volna mondani a választ.

Na ez a pillanat volt, amikor ismét rosszat sejtettem. Mint utóbb kiderült nem is véletlenül.

- Itt - mondta Claire és a vendégszoba felé vezetett minket, amiben, mikor utoljára jártunk itt, Ricky aludt.

De belépve mindkettőnk szája tátva maradt.

Totál nem úgy nézett ki, mint legutóbb. Modern bútorokkal volt berendezve, mint egy hálószoba. Amin rögtön megakadt a tekintetem az a hatalmas franciaágy volt. Nemcsak az enyém, szerintem Robé is.

Rögtön elkapott a félelem, és nem akartam arra gondolni, hogy mit akar ezzel Claire. De végül a legnagyobb félelmem mondta ki. És magam is meglepődtem, amikor ez hallatán a félelem érzése mellett nem is tudom izgatottság lett úrrá rajtam.

- Ez a ti szobátok - mondta Claire az ítéletet.

Robbal rögtön összeakadt a tekintetünk és még mindig nem igen jutottunk szóhoz . . . . . .