Sziasztok! Itt hozom a fejlit, igaz kissé sokára, sajnálom. De nem mindig sikerül összeegyeztetni a melót és ezt, pihenni is kell néha, és sajna a 24 órás nap pokoli rövid :D
Köszönöm Puszmónak, hogy átnézte (L)
Nektek pedig a komikat, amihez már megcsináltam a bejegyzést, holnap válaszolok is rájuk. Köszönöm szépen őket, sokat jelentenek, és örülök, hogy tetszenek a fejezetet :)
Jó olvasást nektek :) Pussz: Liz
32.fejezet
/Kristen/
Még mindig alig akartam hinni a szememnek. Hiába láttam, amit láttam, reménykedtem benne, hogy ez csak valami rossz vicc, és nem azzal a nővel van itt, aki már egyszer összeugrasztott bennünket.
Emellett viszont arra gondoltam, hogy ezt csak magamnak köszönhetem, hiszen én akartam, hogy így legyen. Én nem akartam megbocsájtani, de mégse értettem, mire fel ez a nagy változás?
Hiszen nem olyan régen még nekem esküdözött, hogy mennyire szeret, és mindent megtesz, hogy visszakapjon, erre tessék. Mondhatom, sokáig tartott az elhatározása.
De miért is lepődök meg ezen?
Hiába fájt látnom őt, egy másik nő oldalán, sőt szerintem az ágyában is, ha azt nem is látom, lassan de rájövök, hogy mégis csak nekem volt igazam, és ez alátámasztja, hogy jól döntöttem.
Kár volt annak gondolnom Robot, akinek eddig hittem. Ez az igazi Rob. Aki képtelen hűséges lenni egy nőhöz.
Csak azt kívánom ebben a pillanatban, bárcsak hamarabb jöttem volna rá erre. Ha nem történik annyi minden velünk, vagy korábban jövök rá, hogy ő valójában tényleg olyan, amilyennek megismertem, egy igazi nőcsábász - akkor most nem szenvednék annyit.
Ezen viszont már nem tudok változtatni, csak megpróbálni a lehetetlent. Vagyis kettőt inkább. Elfelejteni őt, és visszamenni magamra az álarcot, amit pár napja viselek mázsás súlyként, hiszen közöm sincs ahhoz a nőhöz, akit eljátszottam előtte.
Mégis, ha tartani akarom magam, hogy ne lássa, mennyire fáj a viselkedése, ezt kell tennem. És látnia kell, hogy nem érdekel és boldog vagyok a férjemmel, aki tényleg igazán szeret, és akire mindenben számíthatok.
Ezt nem is nagyon kell eljátszanom, de ha nem is annyira szeretem Steve-et, mint Robot szerettem, akkor is fontos nekem, és tudom, hogy mellette boldog leszek. Ő az egyetlen, aki képes lehet boldoggá tenni. Nemcsak engem, hanem a gyerekeim is.
Hirtelen a hasamban növekvő kis csöppségre gondoltam.
Idefelé jövet Steve arról faggatott, elmondom e, ha igen, mikor fedem fel az újabb titkok Rob előtt. Akkor azt válaszoltam neki, hogy minél hamarabb, és ha lehet, akkor a következő vizsgálat alkalmával magammal viszem.
Most azonban már közel sem vagyok biztos a döntésemben. Mégis igyekszem különbséget tenni a most látott Rob és a fiam apja között. Mintha teljesen más ember lenne a kettő. Azt sosem tagadtam, és eztán sem fogom, hogy igenis nagyon jó apa, és imádja Rickyt.
És nekem sem lenne merszem ismét eltitkolni előtte, hogy teherbe estem tőle. Másodjára. Mégis talán neki ez lesz a büntetése, amiért ennyit kellett, és kell szenvednem miatta. Igaz, bármikor láthatja majd őt, ahogy a fiát is, mégis mindig ott lesz neki a tudat, hogy teljesen sosem lehet mellettük, és a gondolat, hogy Steve mindig is mellettünk lesz.
Ezt annak idején is hallottam már tőle, hogy nem tetszik neki a dolog.
Ha nem is akartam így érezni, egy kis elégedettséggel töltött el, hogy nemcsak nekem lesz rossz, és végtére is magának köszönheti.
Ahogy már mondtam neki, ezen túl tényleg csak a kollégája leszek, és a gyermekei anyja, akiken kívül semmi köze nem lesz hozzám.
Hosszas töprengésemből Tom hangja hozott vissza a számomra már most pokollá változott partira.
- Sajnálom. Én nem tudtam, hogy vele jön és . . . . . .
- Felesleges magyaráznod. Azt csinál, és azzal, akivel akarja - mondtam Tomnak egy magamra erőltetett mosoly kíséretében, és igyekeztem azt mutatni, hogy tényleg így is gondolom.
Látva Lizzy és Tom arcát, remélem sikerült is.
Magamra vettem az álarcom hát, miközben a kis párosunk épp felénk tartott.
- Biztos jól vagy kicsim? - kérdezte halkan a fülemhez hajolva Steve, én pedig már csak azért is, mert tudtam, hogy néznek, mosolyogva válaszoltam neki. Pont úgy hajolt felém Steve, hogy ha más látja, akár úgy is látszik, mintha egy szerelmes jelenet lenni.
Nem is baj - gondoltam magamban, és Steve mintha olvasott volna gondolataimban, egy csókot lehelt a nyakamra, miután hallotta a válaszom.
Ebben a percben, amint felnéztem, számomra érthetetlen okokból, Rob dühtől szikrázói szemeivel találtam szembe magam. És nem mellesleg Nina bárgyú vigyorával, aki látszólag is odáig van, hogy Robbal jött.
De nem fogom megadni azt az örömöt, hogy egy percre is keseregni lásson. Igaza van, én akartam ezt, és tartom magam a döntésemhez. Ennek egyszer és mindenkorra vége - jelentettem ki magamban, és a továbbiakban igyekszem ehhez tartani magam.
Rob pillanatok alatt rendezte vonásait, és hasonló, csak a tőle megszokott csábító mosolyát vette magára, miközben azt a nőcskét szorosan a karjaiban tartotta. Én ez idő alatt is Steve karjaiban voltam, aki igyekezett mindenki, főleg Rob számára is tudtára adni a gesztusaival, hogy őt választottam.
Hirtelen eszembe jutott a választásról a filmünk, ami miatt tulajdonképpen itt is vagyunk. És a vége, aminek a döntését rám bízta Steve, de ahogy alakultak a dolgok, már ő is tudhatja, miként fog végződni a film, aminek a főszereplőit mi alakítjuk.
Míg ők társalogni kezdtek a bemutatkozások után, hisz Steve nem ismerte Ninát, a filmre terelődött a téma, hiszen ezért is vagyunk itt.
- Azt hittem, nem vele fogsz szerepelni - mondta Nina, kissé érdekes hangnemben, miközben még arra sem méltatott, hogy a nevemen szólítson.
Ha el is döntöttem mi lesz, ezt a nőt akkor is szívesen megtépném. De Lizzyt elnézve, bár az okát az ő részéről nem értettem, rajta is ugyan ezt láttam. Tom pedig Robnak ment volna neki, hogy kérdőre vonja, mi a fenét csinál, pont mikor ideértek.
- Steve és a felesége máshogy döntöttek, de így is nagy siker lesz - mondta Rob végig vigyorogva.
Igen, másnak a felesége nem a tiéd - gondoltam magamban dühösen.
Kibontakoztam a férjem karjaiból és valami ital után néztem volna, de az állapotom miatt, a gyümölcslé mellett döntöttem.
Lizzy is utánam jött Tommal. Sejtettem az okát. Hogy Rob mellett kampányoljanak, de már az elején kértem, hogy ne is kezdjenek bele. Sóhajtva vették tudomásul a döntésem, és elnézve Robét is.
- Ettől azért később mi még beszélhetünk? - kérdezte Lizzy.
- Ha szeretnéd.
- Igen. Fontos lenne.
- Rendben. Ha megyünk Rickyért jó lesz? Ma már haza akarom vinni.
- Persze. Tudod, arra gondoltunk, hogy amíg ti dolgoztok, lehetne nálunk? Itt vannak anyuék is egy kicsit, és örülnének, ha vele lehetnének egy picit - kérte Lizzy.
Mindig is kedveltem őt, persze mikor utoljára láttam, nem volt valami jó véleménnyel rólam, és azt nem is értem, miért viselkedik most olyan kedvesen velem, mint korábban, de talán majd a mondandójából ezt is megtudom.
- Én is örülnék, végül is a nagyszülei, és Rickynek is tetszeni fog az ötlet, Londonban is szeretett velük lenni.
- Ez igaz. Néha eljöhetnétek hozzánk, nem is tudom, ha vége ennek a felhajtásnak a filmmel.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, én nem akarok . . . . . .
- Nem kell vele jönnöd, vagy miatta. Egy kis kikapcsolódás a sok munka után, és anyuék is örülnének, ha ismét ott lennétek, és mi is.
- Meglátjuk - válaszoltam mosolyogva Lizzynek.
Beszélgettünk, és legalább Tom hülyeségei megnevettettek. Azonban volt pár hivatalos köröm is.
Steve tartott egy kisebb beszédet, és engem is bemutatott pár fontos embernek, akik mind sok sikert kívántak a szerepléshez és a filmhez is.
Persze nem hiányozhattak a fotósok sem. Azonban volt egy pillanat, amire nem voltam felkészülve, vagy inkább reméltem, hogy nem is jön el.
- Szabadna pár képet a főszereplő párról? - kérték a fotósok.
A barátaink körében álltunk, mikor jött a kérés.
- Kicsim? - fordult felém Steve tőlem várva a választ, én pedig Robra pillantottam, akit szintén meglepett a kérés, mégis a csábos mosolya nem hiányzott az arcáról, ha egy-egy pillanatra látszott is rajta, hogy nem tudja, akarja-e ő ezt, akárcsak én.
De mivel nem egy ilyen pillanatunk lesz a film miatt, és felnőttek lévén nem viselkedhettünk gyerekesen, mert nem jó a viszonyunk, így nem volt mit tenni, belementünk.
Robbal, mint két idegen álltunk egymás mellett a fotósok sokasága előtt, mégis mosolyogtunk. Persze akik közelről ismernek minket, tudják, hogy ez csak a látszat.
- Úgy hallottunk lesznek intimebb pillanataik is a készülő filmben, lehetne egy ilyesmi képet? - kérte egy merészebb fotós, mire én hirtelen azt se tudtam, mit mondjak.
Rob persze most is adta magát. Nem is ő lenne. Tényleg ez az igazi Rob.
- Nem hiszem, hogy a partnerem ellenére lenne a dolognak - mondta, majd felém fordult, és mivel így is közel álltunk egymáshoz még közelebb jött és megtörtént az, amire most nem vágytam. Vagyis igen, de mégsem szabadna.
A karjaiba vont, és a derekam ölelve a kelleténél szorosabban vont magához, miközben a tekintetét egybeolvasztotta az enyémmel. Akármennyire is próbáltam, képtelen voltam elszakadni tőle.
Ha soha többé nem is élhetem át ezeket az érzéseket, amiket akkor érzek, valahányszor a karjaiban tart, vagy a közelemben van, a film révén néha kaphatok egy kis darabot belőle és csak az én titkom marad.
Ha meg tagadom ezzel magam, reménykedek, hogy talán egyszer tudok úgy a közelében lenni, hogy azt mondhatom már semmilyen hatással nincs rám. De a nagy kérdés eljön az a perc valaha is?
Körülöttünk mintha megszűnt volna a világ, csak annyit érzékeltem, hogy vakuk sokasága villan.
Kezei végigsimítottak a karomon a már jól ismert borzongást kiváltva belőlem, és persze ez a Rob ezt sem hagyhatta szó nélkül.
A fülemhez hajolva szólalt meg, miközben megremegtem a karjaiban, és attól, hogy még ezek után is képes ezt kiváltani belőlem.
- Ezek szerint a hatásom még megvan, ha tagadod is Kristen.
- A férjem is képes ezeket, sőt többet is kiváltani belőlem - válaszoltam tudva, hogy ez az elevenjébe talál. Nem is tévedtem.
- Jobb lenne, ha elengednél, szívesebben ölelném a férjem, te meg gondolom a barátnőd.
- Ez igaz - válaszolta és meg sem próbálta tagadni, hogy ki neki az a nő.
Ezután, ki tudja biztos csak a fotósok miatt ismét felém hajolt, egyre közelebb. Megrémített, hogy mit akar. Itt megcsókolni a férjem és mindenki előtt?
Mégis mozdulni is képtelen voltam, csak vártam, mit akar tenni.
Ajkai vészesen közeledtek felém, majd egy finom csókot nyomott a számra.
Ha azt tagadom is, hogy szeretem, és már nem akarok őt, azt előtte sem tagadtam soha, hogy a kémia mindig is működött köztünk, és ezt ő is tudja, és most sincs ez másképp.
Amint megcsókolt remegés futott végig rajtam és ez a kis csók után elszakadva tőlem, mintha a folytatást illetően várakozva nézett a szemembe, hogy mit lépek erre.
Ha ezt akarod, hát legyen - bújt elő ismét a rosszabbik énem s belementem a játékba.
Arca csupán milliméterekre volt tőlem és apró bólintással és egy mosollyal jeleztem, mi a válaszom. Robnak egy pillanat sem kellett, hogy felfogja, ajka ismét az enyémmel játszott.
Ezúttal rendesen csókolt meg. Nem is akárhogy. Minden egyes csókjától a mennyekben éreztem magam, ahogy most is, de persze ezt nem akartam az orrára kötni. Hogy mennyit is jelent nekem ez a csók.
Csak kiélveztem a pillanatot, amit mindenki látni szeretett volna. Azt hiszem, biztos senki sem fog kételkedni benne, hogy jól alakítjuk a szerepünket, és addig jó nekünk, amíg senki nem tudja, mennyit vittünk bele az életünkből, amiről jóformán a film szól.
Rob szorosan a karjaiban tartva csókolt olyan szenvedéllyel, ami szinte felemésztett belülről. Nyelveink vadul kergették egymást, míg én imádott selymes hajába túrva igyekeztem közelebb tudni magamhoz.
Miközben csókolt volt egy olyan érzésem, ha nem lennének ennyien, akik minket néznek, ennél tovább is menne. Ami a legrosszabb ebben, lehet, hogy magam meghazudtolva hagynám neki.
Csókja édes volt, mint legfinomabb csokoládé, aminek megkóstolása után még többet akarsz belőle, ha tilos is.
Akármennyire is jól esett csókolni őt, és a karjaiban lenni, ahol annyi boldogságot éltem át, ideje volt a jelenetnek véget vetni.
Ezt is így gondolhatta, ugyanis néhány apró csókkal ajkaink elváltak egymástól. Homlokát az enyémnek döntve igyekezett ő is kissé lenyugtatni főleg ezerszeres ütemben verdeső szívemet.
Szemeim lehunyva voltak ránézni senkire sem mertem. Talán jóval többet is kaptak a fotósok, mint kellett volna.
Kisebb fajta rémület is úrrá lett rajtam, hogy mindezt Steve is végignézte.
Mivel nem maradhat örökre csukva a szemem és Rob karjaiból is ideje lenne kibújnom, eltávolodva tőle kibontottam magam édes és tilos boldogságot okozó karjaiból.
- Azt hiszem, mindenki megkapta, amit akart, és biztos lehet benne, hogy fantasztikus lesz a film, és a kolléganő is nagyszerűen alakítja a szerepét - mondta Rob ismét magát adva.
- Csak mihamarabb láthassa a közönség. Látszik, hogy izzik a levegő maguk között, aminek köszönhetően az emberek azt hinnék, tényleg szeretik egymást.
Ezt volt az a mondat, ami szíven ütött, és ha nem is akartam Robra néztem.
Egy végtelennek tűnő pillanatra egymásba forrt a tekintetünk, és ha csak ennyi időre is, mintha az a Rob nézett volna rám, akivel nemrég még olyan boldog voltam.
- Egy jó színész bármire képes - válaszolta Rob, majd a fotósok megköszönték a képeket.
Ezután elvettem a pillantásom róla, mikor visszament Ninát ölelgetni, hozzám pedig Steve jött oda.
- Jól vagy? - kérdezte, mikor egy picit arrébb mentünk.
- Nem tudom, mi ütött belém, de ismét megmutatta, milyen is. Ha másra nem is, erre jó volt.
- Rossz így látni téged. Ha nem is vallod be, látszik, hogy fáj neked.
- Remélem, ő nem látja.
- Nem, de én jól ismerlek kicsim.
- Később át kell, menjek hozzá Rickyért.
- Akarod, hogy veled menjek?
- Nem kell. Lizzyék is ott lesznek, és ha minden igaz, a szüleik is itt vannak, hogy kicsit velük legyenek.
- Gondolom, maradnak is, hogy az unokájukkal is legyenek.
- Igen, és Lizzy beszélni akar velem - tettem hozzá.
- Gondolom, sejted, miről.
- Igen, de megmondtam neki, hogy ne akarjon mellette kampányolni, és azt mondta, másról lenne szó. Nem valami szépen váltunk el, amikor utoljára láttam gondolom, erről akar beszélni velem.
- Rendben. Hamarosan úgy is vége. Pár emberrel még beszélek, meg a stábtagokkal a forgatásokat illetően. Holnap délelőtt lesz fotózás, így csak délután lesz egy kis megbeszélés a külföldi forgatást illetően.
- Külföldi?
- Igen. Szerintem tudod, hol. A szigeten, ahol már egyszer voltunk. Pár nap múlva oda kellene mennünk pár jelenetet felvenni.
Persze, hogy tudtam. Rögtön eszembe is jutott minden pillanat, amit ott töltöttünk együtt. Mikor félreértések miatt összevesztünk, majd a parton szeretkeztünk.
Megráztam a fejem, hogy eltűnjenek a képek, amik megjelentek előttem, de fájt erre gondolni.
- Otthon megbeszéljük, menj, intézd el, amit még kell és szerintem utána lassan mehetünk.
- Ahogy akarod kicsim - mondta, majd ezúttal ő volt az, aki egy csókot lehelt a számra.
Nem is akartam összehasonlítani az Övével, mert lehetetlen lenne, mégis mindig különös érzéseket vált ki belőlem Steve közelsége. Boldogságot, ugyanakkor nyugodtságot érzek, ha mellettem van.
Miután Steve magamra hagyott a lányok jöttek oda hozzám.
- Látom most már minden rendben. Szerencsés vagy Steve-el, inkább őt kéne úgy szeretned, bocsáss meg, hogy ezt mondom, de ő jobban megérdemelné.
- Tudom - válaszoltam Ashleynek. - De ti is láttátok, köztünk már soha nem lesz semmi, és minden erőmmel, ha pokoli nehéz is lesz, azon leszek, hogy kiverjem őt a fejemből és azt szeressem, aki megérdemli. A férjem. Igaz ezek után még egyel több közöm lesz hozzá.
A lányok értetlenkedve néztek rám, de mielőtt bármit is mondtam volna, körülnéztem, hogy senki ne legyen a közelben.
- Terhes vagyok.
Amint ezt kimondtam, szinte tátott szájjal néztek rám, és nem igen tudtak megszólalni.
- Ha jól értem, akkor az apja a picinek . . .
- Igen, Rob.
- Ó, szívem. Ez nem könnyíti meg.
- Hát nem. De akarom ezt a kicsit, legalább ő és Ricky megmaradnak nekem abból, ami köztünk volt, de most rendesen csinálom.
- Tehát elmondod neki?
- Igen. Orvoshoz kell majd mennem el, akarom vinni, és úgy elmondani neki. De ez semmin sem változtat. Ő az apjuk és ennyi.
- Azért gratulálhatunk? Istenem, de jó és pici csöppség - ölelt meg Nikki és Ashley.
- Tudod, hogy imádunk, és Ricky is, szóval ránk mindenben számíthatsz - mondta Ashley.
- Tudom - öleltem meg a világ legjobb barátnőit.
Ha az este miatt szomorúságot is érzek és a dolgok alakulása miatt, ezek a dolgok mindig segítenek.
A férjem, akit imádok, ha most még nem is úgy, ahogy kellene, a legjobb barátok, a pici fiam, aki a legszebb csoda az életemben, és ez a kis csöppség, aki pár hónap múlva még boldogabbá teszi az életem.
Ezek mindig erőt adnak.
Nem sokkal később lassan mindenki menni készült. Leszámítva az én rossz hangulatom ez az egész miatt, jól sikerült a parti, mindenki, főleg a fotósok távoztak elégedetten.
Steve még maradt elintézni mindent a szállodával, ahol a partit tartottunk.
- Átjössz akkor Robhoz? - jött oda hozzám Lizzy és Tom, vesztemre pedig Robék is közeledtek.
- Igen, hazaviszem a fiam, és mondtad, hogy beszélni is akarsz velem.
- Ez igaz.
- Te is jössz haza Rob? - fordult Lizzy az említett felé, direkt úgy hangsúlyozva, mintha nem akarná, hogy ezt a nőt is magával hozza.
- Ninát hazaviszem, utána megyek. El akarok köszönni a fiamtól - mondta Rob inkább nekem célozva.
- Oké, akkor mi hívunk egy taxit. Téged a férjed hoz el? - kérdezte Lizzy.
- Jöhettek velem, ha gondoljátok. Steve még marad, majd otthon találkozunk.
- Ez jó ötlet. Igyekezz haza Rob - mondta Lizzy a bátyjának, majd Nina elköszönt tőlünk és Robbal kézen fogva elmentek.
- Ez egy idióta, ilyenkor annyira behúznék neki egyet - szólalt meg Tom.
- Én is. Ki nem állhatom ezt a nőt - csatlakozott Tomhoz Lizzy.
- Mehetünk? - kérdeztem kissé terelve a témát róluk.
Sofőrrel együtt várt ránk a kocsi és Robékhoz indultunk. Az úton többnyire Tom tartott minket szóval, és szerencsére végig a fiamról volt szó.
Kissé félni kezdtem, amikor megérkeztünk. Főleg amiatt, hogy Rob szülei itt vannak. Ezt mintha Lizzy is látta volna rajtam.
- Nyugi, nem esznek meg. Nem a te hibád, hanem az idióta öcsémé, hogy így alakult. Anyuék imádnak téged és Rickyt is - mondta mosolyogva Lizzy.
- Én is őket - válaszoltam majd bementünk.
Éppen a nappaliban voltak.
Claire és Richard rögtön megöleltek.
- De jó látni téged kicsim - mondta Claire, majd a nappaliba szőnyege felé pillantott, ahol Ricky Richarddal játszott.
Rögtön hozzá léptem és a karjaimba vettem. Annyira hiányzott már. Apró kis kezeivel megfogta az arcom és hatalmas mosoly volt az arcán.
- Nagyon hiányoztál a maminak - mondtam neki mire kacagni kezdett.
- Jól érezted magad itt, ugye? A nagyiék vigyáznak rád, amíg anyuék dolgoznak, és amíg ők itt vannak - mondtam neki, mire tovább mosolygott, jelezve, hogy tetszik neki az ötlet.
Miközben leültünk láttam Clairen, hogy nagyon mondani akarna valamit, persze Robról, de ma már nem akartam róla hallani.
- Holnap is dolgoztok? - kérdezte.
- Csak egy fotózás, utána egy megbeszélés.
- Csak kérni akartam valamit, ha nem okoz nagy bajt - kezdett bele Claire.
Na, ettől féltem.
- Mit?
- Nem lehetne egy szabadnapotok holnapután? Nem olyan sokat vagyunk itt s jó lenne veletek lenni kicsit. A picivel itt tölthetnétek a napot, főzök, elbeszélgetünk.
Tudtam, hogy ez sokat jelenteni nekik, hiszen nem sokat vannak a fiukkal és az unokájukkal sem, és mivel tudom, hogy ők is itt lesznek talán könnyebb lesz, már a tudattól is, hogy nem kell egyedül lennem vele.
- Persze, rendben. Jól hangzik. Egy szabadnap belefér - mondtam, mire Lizzy és Claire nagyon boldogok lettek és a fiúk is.
Lizzy ezután rám pillantott.
- Menjetek csak fel, beszélgessetek - mondta Claire és átadtam neki Rickyt, aki lassan, mivel már késő is van, kezdett elpilledni.
Egy nagy puszit adtam neki és átadtam a nagyinak, majd követtem Lizzyt a szobája felé.
Rögtön le is szögeztem, hogy róla ne akarjon beszélni.
- Nem is akarok. Rólam lenne szó. Bocsánatot szeretnék kérni tőled. Mivel úgy viselkedtem veled nálunk. Tőle már megkaptam a magamét miután eljöttél, de tőled kell elnézést kérnem.
- Tudod, mindig is nagyon kedveltelek. Én csak téged tudnálak elképzelni az öcsém mellett, ezért vagyok pokoli dühös rá, amiért így elbaltázta. És ha ti most nem így gondoljátok, reménykedek, hogy megjön az eszetek és minden rendbe jön.
- Már nem fog. Semmi nem lesz már köztünk és maradjuk ennyiben.
- Oké. De én tartom magam a reményeimhez - mondta Lizzy.
- Sajnálom, hogy akkor úgy beszéltem veled. Mindig is nagyon kedveltelek, ha akkor nem is tűnt úgy. És imádom az unokaöcsém is. Csak felhúztam magam, amikor megtudtam, mi történt, de nem kellett volna úgy beszélnem veled. Neki is mondtam utána és jobban átgondoltam. Én tudom milyen volt Rob, amikor először találkoztatok, és megértettem, vagyis igyekeztem megérteni, mit miért tettél, és hogy a te helyzetedben - gondolt itt a férjemre - nem lehetett neked sem könnyű.
- És örülök, hogy világa hoztad ez a csöppséget, ha most éppen nem is látszik ezzel is megváltóztatva vagy inkább előhozva az öcsém igazi énjét. Le a kalappal előtted, hogy végigcsináltad. Sajnálom, hogy akkor nem fogtam fel, de most már nem számít. A lényeg, hogy Rob is tudja, és imádja a fiát.
- Szóval bocsáss meg, nem akartalak megbántani és elüldözni sem.
- Tudom, és nem haragszok. Jogos volt, hiszen csak Rob mellé áltál, akinek hosszú ideig nem mondtam el az igazat. Jogosak voltak a vádjaid.
- Neked sem volt könnyű, és akkor ezt nem gondoltam át. De mérges voltam, mert láttam, milyen fontos vagy Robnak és a fiad is. Sokat szenvedett, mert el fog veszíteni, de amikor megtudta, hogy az ő fia Ricky, még boldogabb lett és nagyon büszke rá, és imádja őt.
- Ezt sosem fogom tagadni. Ha köztünk vége is, ő a gyermekem apja, és egyiküket sem fogom megfosztani a másiktól. Ricky is imádja az apját. Remélem, ha tudtok, ti is eljöttök majd néha.
- Az biztos. Vagy ha vége a forgatásnak ti is eljöhetnétek hozzánk - csillant fel Lizzy szeme az ötletre.
- Még meglátjuk.
- Rendben - mondta mosolyogva.
- Köszönöm, hogy meghallgattál. Nem akarok rosszban lenni veled, mindig is nagyon kedveltelek, és bántott, ahogy viselkedtem veled.
- Mondtam, hogy felejtsük el. Én is kedvellek, és részemről minden rendben - mosolyogtam rá, majd Lizzy megölelt.
Ezután kissé elfeledkezze magunkról, jól elbeszélgettük az időt.
- Lassan mennünk kéne, nagyon késő van - álltam fel.
Rögtön eszembe jutott, hogy Rob hol van, és vajon mit csinált eddig. Gondolni sem akartam erre, igyekeztem kiverni a fejemből.
Lementünk a nappaliba és igazam volt. Még mindig nem jött. Biztos jól szórakoznak együtt - gondoltam, igyekezve nem kimutatni, mennyire fáj a gondolat.
- Elszunyókált a drágám - mutatott Claire Richard karjaiban alvó fiamra.
- Holnap átjöhetnétek hozzánk, míg mi elmegyünk a fotózára - mondtam Claire-nek.
- Ha nem zavarunk - gondolt szerintem itt a férjemre.
- Dehogy is - mosolyogtam rá.
- Mi elmehetnénk megnézni a fotózást? - kérdezte Lizzy.
- Mi?
- Igen, Tom és én.
- Ez jó ötlet. Ugye lehet? - nézett rám kérlelően Tom.
- Persze ha akarjátok. Steve mondta Robnak is hol lesz, ott találkozunk délelőtt. Előtte titeket Rob áthozhat hozzánk, addigra Ricky is felébred - néztem Claire-re.
- Köszönjük kicsim - mosolygott rám.
- Ha megjön a fiam, majd megemlítjük neki a holnaputáni programot - mondta Claire.
- Mi lesz holnapután? - kérdezte Rob, aki ebben a pillanatban lépett a nappaliba.
Még szerencse, hogy Claire nem kérdezett rá, hol volt eddig. Nem is akartam tudni, mit csináltak ennyi ideig kettesben. Jobbnak láttam inkább menni.
Nem tudom, mit fog szólni az anyja ötletének, de Clairnek persze lehetetlen nemet mondani. És ha másnak nem is, annak örülni fog, hogy a fiával lehet.
- Később megbeszéljük. Kristenék menni akartak, a pici már elaludt és késő van.
- Hazaviszlek - mondta nekem.
- Nem kell. A sofőr hazavisz, ne fáradj, ezért nem kellett volna sietned - mondtam neki, és tudta, mire céloztam.
- El akartam köszönni a fiamtól - mondta és közelebb lépett hozzám, miután Richard a karjaimba adta a fiam.
Claire-ék elköszöntek tőle egy-egy kis puszival, ezután lépett Rob elénk.
Megsimogatta fiát, és ő is adott egy puszit neki.
- Nagyon szeretlek - mondta halkan alvó kisfiának.
Ilyenkor mindig képes voltam elérzékenyülni, hogy legalább őt szereti. Ezt sosem tagadhatom le.
Akaratlanul is eszembe jutott, mit gondol majd, ha megtudja, hogy ismét terhes vagyok.
Ennek az ideje is hamarosan eljön, hiszen nemsokára vissza kell mennem az orvoshoz.
- Anyukádékkal megbeszéltük a holnapot, mi pedig a fotózáson találkozunk holnap.
- Renden - válaszolta a szemembe nézve, miközben Rickyt simogatta.
Mintha mondani akart volna még valamit, de végül meggondolta.
Te akartad így - mondtam magamban, és inkább arra gondoltam, miért is maradt el ilyen sokáig. Olyankor könnyebb nem az iránta érzett szerelemre gondolnom, ha ez lebeg a szemem előtt.
Fogalmam sincs, képes leszek e valaha is túllépni ezen. Ez még a jövő zenéje, hogy mi lesz mindennek a vége.
Nem is akartam még gondolni erre.
Elköszöntem tőlük, mondván, hogy holnap is találkozunk és a fiammal hazafelé indultunk, azon töprengve, mit hoz számunkra a holnap és a holnapután, amikor egész nap együtt leszünk és igyekeztem elfelejteni, nem is gondolni a mai estére, ami számunkra ténylegesen a véget jelentette. . . . . . . . . .
Na, ne már!!! Nem írt még senki??? :)
VálaszTörlésAkkor én leszek az első!!!! :D
Szia Liz!!! :)
Nem is tudom mit kéne írnom, mert nem akarom, hogy bárki is hülyének nézzen... :S
Nekem Nagyon tetszett!!! Tudom, tudom!! Én mindig azt hajtogatom, hogy a legjobb, ha minden rendben van!!! És, tessék! Most úgy látszik kezdenek tetszeni az ilyenek is! :)
Ha érdekel a véleményem Lizym, akkor elárulom, hogy szerintem épp ekkora harag pont tökéletes!!! Nem szeretnék olyanokat olvasni, hogy nyíltan elmondják egymást mindennek, meg ténylegesen félrelépnek! Ez így jó, ahogy van!!!
Látszatra adják csak, hogy "én már túl vagyok rajtad" dolgot, de reménykedem benne, hogy nem fog nagyon eldurvulni a helyzet, mert akkor már nem lesz olyan, hogy mindent elfelejtünk és tiszta lappal kezdjük újra!
Nagyon meglepődtem, és egésze a mai részig azon gondolkoztam melyik Nina is ez?! Aztán rájöttem, hogy a lebuktatós! Az aki miatt kiderült iső előtt, hogy ki is Ricky baba apukája! :)
Gratulálok Lizym, mert nekem tetszett, és nagyon megfelelt ez a rész!!!! :)
Remélem már nem lesznek sokáig ilyen rosszban a szerelmeseink!!! :)
Gratulálok!!! :)
Puszi: Kitti
nagyon jó lett!! várom a folytatást nagyon nagyon!! puszi :)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésFantasztikus lett :D imádtam :D de remélem hamarosan kibékülnek..bár ahogy elnézem ez még sajnos odébb lesz :S. Nagyon várom már hogy Rob megtudja, hogy Kris újra terhes :D remélem a kövit részben már kiderül :D
Nagyon nagyon várom a folytatást :D Netty
Szia.
VálaszTörlésÁhhhh nagyon jó lett.:D
De azért nagyon roszz igy , hogy még nem békültek ki...Remélem hamarosan arra is sor kerül...nagyon várom már , hogy Rob megtudja, hogy Kris terhes :D:D
Jöjjön egy kis happy rész iss már nagyon várom azt.:))
Nagyon várom a folytatást..:-)
Puszi
Csak összejött :d köszi Orsi :)
VálaszTörlésNa látod magamtól még ez se jutott az eszembe, pedig múltkor is mailt írtam.
Tudom, tudom mindig ezt mondom de csak ismételgetni tudom magamat.
Nagyon imádom amit írsz. Viszont Krist egyáltalán nem tudom mostanában
megérteni. Mit várt? Ő miért akad ki azon hogy Rob egy másik nővel
jön, mivel ő is a férjével van. Amikor Rob utoljára náluk járt hagyott
is neki egy levelet "élvezd ki az időt a férjeddel" na vajon mire
érthette? És mindig valahogy ő az áldozat sose gondolt bele abba hogy
Rob milyen helyzetben van. Mikor a szigeten is voltak megmondta neki
hogy borzasztó féltékeny. És a barátai is jó fejek. Mindig melletted
leszünk mindenben támogatunk stb. stb. és hogy Steve mellett a helyed.
De azt senki nem mondja neki, hogy nem csak ez a két választási
lehetősége van. Elég önző dolog, hogy úgy marad a férje mellett, hogy
nem szereti és ráadásul még tud is róla. Miért nem költöznek
egyszerűen szét, Robnak nem kéne tudnia róla. Kicsit most már olyan
nekem Kris mintha kapcsolat függő lenne. De azért már nagyon várom
hogy kiderüljön mi is a kis titka Stevenek, és hogy lehulljon a
fejéről a glória. És arra nem is gondoltam hogy mi lesz Rob első
reakciója ha megtudja a terhességet. És még ígértél nekem Camille-s
részt is. ÁÁÁÁÁ Már alig várom a folytatást. Lesz itt bonyodalom
rendesen. De ez így jó.
Puszi Orsi
Ui.Rob remélem csak azért ment későn mert Ninácskát a reptérre vitte ki.
Szia!
VálaszTörlésSajnos a blogodon keresztül nem tudom elküldeni, mert kitörlődik a bejegyzés, ha lenyomom a “Megjegyzés elküldése”-t.
Nagyon tetszett. Kár, hogy még mindig fasírtban vannak egymással és hogy Rob rátesz a dolgokra egy lapáttal ezzel a Ninával. Ettől függetlenül azért látszik rajta, hogy még mindig odáig van Krisért.
Annyira jó lenne, ha végre kibékülnének egymással. Kíváncsi vagyok, Rob hogy fog reagálni a második babára.
Nagyon várom a folytatást.
Ágika
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett a feji, csak kár, hogy Rob is Kris is még mindig ennyire makacsk. De persze valahol mindkettejüknek igaza is van, hiszen Kristen joggal döntött úgy, ahogy döntött, és Kris is rászolgált egy-két tettével, hogy Rob aztán "sértődöttségében bekeményítsen". De Rob-tól azért durva volt, hogy Ninával jelent meg az este...
Kíváncsi leszek rá, Kris mikor fogja elmondani neki, hogy megint gyereket vár tőle, bár szerintem azok után, ahogy Rob Ninához viszonyult, kétlem, hogy egyhamar és egykönnyen ez be fog következni, de ki tudja, persze rajtad kívül!
NAgyon várom már a folytatást!
Puszi: Reni :)
Szia
VálaszTörlésBorzalmasan tetszett ez a rész habár már nagyon várom azt amikor már megtudja Rob is megtudja hogy Kris terhes vajon mit fog szólni hozzá??
És mikor fognak újra összejön na mindegy ki kell várni és én már alig várom hogy jöjjön a kövi fejezet
Puszi Beky :) :)
Nagyon ügyi vagy :)
Szia!
VálaszTörlésNem tudom miért utál most a blogger! Nagyon mérges vagyok! Ide írom akkor a komit nehogy megszakadjon a sor. :D
Ez is valami hihetetlen jó lett, csak az a baj, hogy a nyomorgásukba fogok belebetegedni! Két ilyen tökfejet! Most komolyan. Minden tiszteletem Pattinson mamáé! Jó lesz ez a közös program azt hiszem.
Mindenképpen jó hír, hogy Kris el akarja mondani a babát Robnak de téged ismerve valószínűleg Rob reakciójától fogok sírva fakadni!
Nem felejtettem ám el, hogy Steve-el is van valami bibi. Miért ilyen még most is? Azért nem írom, hogy jó fej, mert nekem az lenne a jó, ha kidobná Kristent. Akkor egy vitával kevesebb lenne! Steve helyében a fülüknél fogva kellet volna szétszedni őket! Miért is olyan biztos Kris abban, hogy azzal az estével végleg vége? Azért mi tudjuk, hogy nem így van! Igaz???
Csak így zárásul megjegyzem Ricky és Tom ebben a pillanatban a kedvencem!
Alig várom a következőt!
Szóval ha már úgy is piszkállak, lenne egy kérdésem is! Szerinted az SS-t mikor lesz időd befejezni? Azért kérdezem, mert 20.-án elég hosszú időre kórházba költözöm és nem szívesen halnék meg úgy hogy nem olvastam a végét!