25.fejezet

Sziasztok! Itt is az új fejezet, nem húzom soká. Szintén köszönöm azoknak akik komiztak az előző fejlihez. Jó olvasást, pussz: Liz

UI: Gabóm ne utálj, bízz bennem, nyugi :) :DD


25.fejezet




/Kristen/




Láttam Robon, hogy minden kezd összeállni neki. Hogy hogyan is lehetséges ez. Képtelen voltam megszólalni. A szobára néma csend telepedett.

Egy pillantást vetettem Claireékre és Tomra. Rob szülei is ugyanolyan döbbent arcot vágtak mint a fiuk, aki kezdett rájönni, hogy ez a nő igazat beszél.

- Akkor éjszaka. . . . . istenem, van egy fiam - motyogta Rob miközben a kezébe temette az arcát.

- De még mennyire, hogy van. A drága szerelmed viszont eltitkolta előled, és ki tudja még meddig akarta - folytatta Nina.

Nekem pedig itt fogyott el a türelmem. Fogtam magam és szó szerint nekiestem. A hajánál fogva téptem meg és mondtam el mindennek. Ez nem éppen vall rám, de képtelen voltam visszafogni a dühömet.


Tom és Lizzy pedig készségesen segítettek kidobni őt. Visszaérve a nappaliba azonban már nem a szerelmes Robbal szembesültem.

Ennek a Robnak, csak fájdalom, és gyűlölet vagy inkább utálat? - volt a szemében. Nemtudtam eldönteni, de semmiképp sem az a szerelem ami nem olyan régen még a szemeiben csillogott.

Tudtam, hogy egyszer eljön a pillanat, és mindennek vége lesz, de nem gondoltam, hogy így. Én sem halasztottam volna már sokáig a dolgot, de azt akartam, hogy tőlem tudja meg, és ne így. Ez az átkozott nőszemély mindent elrontott. De egyáltalán honnan a fenéből tudja mikor senki más nemtudja csak én és Tom - pillantottam rá rögtön.

- Nem tőlem tudja hidd el. Fogalmam sincs honnan, de tőlem senki sem tudta meg - szólalt meg rögtön Tom, de azt hiszem ezt nem kellett volna.

Most az én hibámból még a barátját is megfogja utálni Rob.

- Á szóval te is tudtad - pillantott ránk Rob.

- Remek barát vagy - tette hozzá, miközben a szemei már szikrákat szórtak, Ricky pedig az idő alatt Claire kezében ült.

- Én inkább felviszem őt addig - állt fel és indult meg az emelet felé a fiammal a karjaiban. Hálás voltam neki ezért. Igaz nagyon kicsi még, de Steve-el sem látott minket akár összeszólalkozni sem, de nem is szerettem volna ha tanúja lenne ha egyszer veszekednénk.

Richard még mindig ugyanott ült. Marcus és Sam még a botrány elején elköszöntek és Nina után mentek. Jobb is, hogy ők is kimaradnak ebből.

- Hogy tehetted ezt? Eltitkoltad ennyi időn át, hogy ő a fiam. Hogy akkor éjjel teherbe estél. Elmondtad volna egyáltalán valaha? Vagy úgy nőtt volna fel, hogy azt hiszi Steve apja? - fordult felém Rob.

- Sajnálom, én . . . .

- Sajnálod? Csak ennyit tudsz mondani? Eltitkoltad előlem, hogy Ricky a fiam Kristen. Nem egyszer láttál vele, és nem mondtad el. Már akkor el kellett volna mondanod.

- Minek mondtam volna el? Akkor csak egy éjszakára kellettem neked, vagyis akkor azt hittem.

- Ezt meg honnan veszed?

"Igen megvolt. "

"Még alszik, az nem kifejezés haver, ez mindent megért" - idéztem az akkori szavait, amikre még ma is tisztán emlékszem, soha Tom azóta elmondta mi is történt ezután.

- Te hallottad, hogy akkor vele beszéltem? - nézett Tomra

- Igen, hallotta és azt értette félre. Nem csak neked jelentett akkor többet az este hanem neki is és ezt félreértette azért lépett le reggel - válaszolt helyettem Tom.

- Ezt nem hiszem - mondta elgyötörten ismét Rob.

- Én elakartam mondani, de . . . .

- Mikor Kristen? Mire vártál? Mióta is találkoztunk újra? Már akkor el kellett volna mondanod. Képes voltál eltitkolni, hogy van egy fiam.

- Igen. Akkor azt hittem, csak arra az éjszakára kellettem neked. Akkor mikor megtudtam, hogy terhes vagyok eldöntöttem, hogy soha nem fogod megtudni mert nem érdemled meg. És még a teljes neved sem tudtam.

- Ez akkor sem mentség.

- Tudom. Stevenek elmondtam azt ami akkor történt. Mellettünk maradt és azóta is mindenben segít, és szereti a fiamat is.

- A fiunkat. Akinek mellettem kellene lennie.

- Amikor újra találkoztunk még akkor sem akartam elmondani. Csak egy nőcsábásznak gondoltalak, akinek ismét csak egy kis kaland lennék mint akkor. De aztán minden megváltozott. Megismertelek milyen is vagy valójában és beléd szerettem. És ugyanígy szeretett meg téged Ricky. És te is őt.

- Ezért éreztem mindig úgy iránta. Mintha hozzám tartozta. Ezért szerettem meg annyira, és ő is engem. Mert a fiam - mondta Rob. Ekkor már nem dühösen inkább hitetlenkedve.

- A férjed akkor nemtudja, hogy az enyém?

- Nem. Nemtudja.

- Ideje lesz elmondanod neki is. Nem fogom hagyni, hogy távol legyen tőlem. Én vagyok az apja, még ha titkolni is akartad.

- Nem akartam. El akartam neked mondani amint megtaláltam volna a megfelelő pillanatot.

- Így is elég sokáig vártál vele nem gondolod?

Rob felállt és az ablakhoz lépett. Sem Lizzy sem Richard nem szóltak egy szót sem. Várták mit lép Rob. Ahogy én is. Féltem,hogy beigazolódik a sejtésem, és nem hiába.

Mögé léptem és próbáltam átölelni. Felém fordult és ellökött magától. Tudtam, hogy itt a vége. Ha eddig szeretett is, most utálni fog. És a legrosszabb az egészben, hogy minden oka megvan rá. Ennyi időn át eltitkoltam előle, hogy van egy fia.

- Ezek után ne várd tőlem, hogy minden olyan legyen mint eddig. Megfosztottál a fiamtól Kristen, és ezt sosem fogom megbocsátani neked. És tudod nagyon félreismertél akkor. Ha azon a reggelen nem rohansz el rögtön megtudhattad volna milyen is vagyok valójában.

- Ha akkor azután elmondod, hogy terhes vagy mindent eldobtam volna érted és a fiamért. Már a bárban az első pillantás után teljesen elbűvöltél, és miután eltűntél semmi mást nem akartam, csak rád találni, de nem ment. Ahogy mondtad jóformán semmit sem tudtam rólad. Eszemben sem lett volna elengedni téged, főleg ha tudom, hogy terhes vagyok - mondta Rob, ezzel is igazolva, ha akkor tényleg mennyire félreismertem.

Azt tudtam, hogy nekem mennyit jelentett az éjszaka, de nem hittem volna, hogy ő is hasonlóan érzett. Akkor teljesen másnak gondoltam. Ebből jött az a sok félreértés és, hogy ennyi ideig titkoltam előle.

- Kérlek, Rob . . . . nem akarlak elveszíteni.

- Mit vártál? Hogy ezek után minden olyan lesz mint régen? Ez nem olyan könnyű. Egyik pillanatról a másikra megtudni, hogy van egy fiad, akit az a nő akit mindennél jobban szeretsz eltitkolta előled. Képtelen vagyok ez tovább csinálni, és megbízni benned ezek után. Most csak egy valaki érdekel. A fiam.

- Nemtudom mikor akarod elmondani a férjednek, de remélem hamar. Látni akarom őt amikor csak lehet és vele lenni. Azt hiszem ehhez jogom van.

- Rendben. Nem is tagadtam volna meg ezeket. És amint tudom elmondom neki. Nem akarok több titkot. Neked is el akartam mondani csak . . . . .

- Most már tudom, de nem neked köszönhetően - vágta hozzám, majd szó nélkül ott hagyott minket és az emeletre ment. Tudtam, hogy a fiához.

Én pedig magamra maradtam két vádló szempárral.

- Istenem Kristen, hogy tehetted ezt? - kérdezte Lizzy. Nem csodálom, hogy az öcsém ennyire kibukott. Láttad mindig mennyire szereti és nem mondtad el neki. Ezek után ne várd, hogy elnéző legyen veled, se ő se mi. A testvérünk és mi mellette állunk - mondta Lizzy, és tudtam hogy ezzel tényleg vége mindennek.

Nemcsak Rob hanem a családja is utál.

- Sajnálom. Mindent - mondtam majd az ajtó felé indultam.

Elég hideg volt kint de nem érdekelt. Leültem a ház előtt a lépcsőre, és csak egyedül akartam lenni kicsit. . . . .





/Rob/


Belépve a szobába megláttam anyut a kezében a fiammal. Te jó ég el sem hiszem, hogy ezt mondom. A fiammal. Ő az én fiam.

Mindig is valamilyen láthatatlan kötelék, és különös szeretet fűzött hozzá, és most már értem is az okát ennek. Az apja vagyok. Kristen és az én fiam.

Az anyjára jelen pillanatban nagyon dühös voltam. Hogy volt képes ezt elhallgatni előlem?

Fogalmam sincs mit tegyek. Vele. Mi lesz velünk? Ezt akármennyire is szeretem képtelen vagyok elnézni neki.

- Fiam. . . . Mit akarsz tenni?

- Nemtudom anya. De most ő a legfontosabb nekem. A fiam - vettem át őt anyutól és rögtön hozzám bújt. Még mindig alig akartam elhinni, hogy a saját fiam tartom a karjaimban. Amint Kristennek is köszönhetek.

Azok után amit akkor hitt rólam, el is vetethette volna. Mégis megtartotta és egy csodaszép kisfiút szült.

Anyu lemaradt a lenti beszélgetésről így elmondtam neki.

- Valamilyen szinten megértem őt, hogy ezt hitte. Egy éjszaka után, hiszen nem is ismertétek egymást. De azt nem, hogy miért halogatta eddig. Ő az unokám. El se hiszem. A te fiad kicsim.

- Tudom anya. Ez még nekem is .. . . hihetetlen.

- Mindig is annyira szerettem őt, már az első pillanattól kezdve, most már tudom, hogy ezért.

- Együtt mentek vissza vagy mi lesz most?

- Fogalmam sincs. De most nemtudom mi lesz velünk. Ezt képtelen vagyok csak úgy elnézni neki. Nem megy.

- Meg kell beszéljétek rendesen, és neki ott a férje is.

- Igen. Nem érdekel hogyan de neki is el kell mondani. Nem hagyom, hogy a fiam továbbra is őt higyje az apjának.

- Megértem kicsim persze.

Ekkor lépett be a szobába apu.

- Jobb lenne ha lemennél megnézni őt.

- Jó - vágtam oda kicsit keményebben.

- Hol van? - kérdezte anya.

- Kint a ház előtt ül. Nem akar bejönni.

- Menj nézd meg fiam - kérte anya, de nemtudtam képes leszek e rá.

Imádtam, és szerettem őt. Még most is, de a dühömet képtelen vagyok kontrollálni iránta. Nemtudom képes leszek e ezt megbocsátani neki,és hogy lehet e minden olyan köztünk mint eddig volt. Most csak a fiam a legfontosabb számomra, és hogy mindenki akinek tudnia kell, tudja, hogy neki igenis én vagyok az apja. Kezdve Stevel.

Nem szívesen engedtem el Rickyt a karomból, de eleget akartam tenni anyuék kérésének.

- Mindjárt jön a papa kicsim - mondta neki anyu miközben átadtam neki, majd egy puszit nyomtam a kis arcára amit egy hangos kacajjal jutalmazott.

Leértem, Lizzy és a Tom a nappaliban voltak. Vele is számolnom kell még, de ezt későbbre tervezem.

Mindketten a bejárati ajtó felé pillantottak.

Nem is tudom, talán kissé félve léptem ki. Nem tagadhatom és nem is akarom, hogy még mindig szeretem őt. Mégis fáj amit velem tett. Most egyenlőre képtelen vagyok úgy viselkedni vele mint eddig.

Kinyitottam az ajtót és tényleg itt volt. A lépcsőn ült. Térdeit maga elé húzta karjaival ölelte őket és lehajtotta a fejét. Kisebb remegések rázták meg a testét. Először a hidegnek tudtam be, de utána meghallottam, hogy sír.

Nemtudom mi a fene van velem. De a kezdeti dühöm kezdett elmúlni. Nem értem magam se hiszen nem kis dolog amit velem tett mégsem vagyok képes arra, hogy akár mérges és dühös legyek rá. Hihetetlen hatással van rám ez a nő, még ilyen helyzetben is.

Meghallhatta, hogy mögötte vagyok, mert sírós hangon megszólalt.

- Sajnálom.

- Nem megy ilyen gyorsan Kristen. Ő a fiam és te. . . .

- Tudom - mondta majd felállt.

Utálom így látni őt, de most én is hasonlóképp érzem magam.

Elém lépett, és a szemembe nézett.

- Szeretsz még? Vagy gyűlölsz? - kérdezte miközben egyre közelebb jött hozzám.

- Nemtudom. - fogalmam sem volt miért ezt mondtam. Tisztában vagyok vele, vagyis azt hiszem tudom, hogy mit és hogy érzek iránta. Talán csak én is megakartam bántani ahogy ő tette velem.

- Rendben.

- Megkértem Lizzyt, hogy csomagoljon nekem össze. Tom kivisz a reptérre.

- Mi? De holnap akartunk menni.

- Meggondoltam magam. Hazamegyek. Még ma este.

- De . . . .

- Ha szeretnéd Ricky maradhat, és holnap veled jön.

- Persze, hogy szeretném.

- Csak vigyázz rá.

- Mint eddig. Ezek után meg főleg.

- Kiviszlek a reptérre - mondtam neki, mert tudtam, hogy nem fogja meggondolni magát. De legalább Ricky itt marad velem. és nekem is lesz időm átgondolni a dolgokat.

- Nem kell. Tom elvisz - mondta, majd ellépett előlem és bement.

Mire beléptünk Lizzy összeszedte a cuccait. Nem értettem mi van vele is. Mindig kedvelte Krist, most meg jóformán kidobja innen.

- Mi ez Liz?

- Csak a cuccai. Kérte, hogy szedje őket össze.

- Ennyire nem kellett volna sietned.

- Hihetetlen, hogy te véded Rob.

- Hagyd abba Lizzy. Ez az én dolgom. Mi ütött beléd?

- Ne haragudj, hogy melletted akartam állni.

- Miattam ne vesszetek össze. Lizzy jogosan utál. És te is - mondta Kristen.

- Csak elköszönök Rickytől - mondta majd az emeletre ment.

Legszívesebben megállítottam volna, és elmondtam volna neki, hogy téved, és hogy imádom őt. Még ezek után is, de mégsem tettem.

Nemsokkal később anya jött le. Én pedig felmentem.

- Holnap találkozunk kicsim. Nagyon szeretlek téged meg aput is. Ha ő most nem is szereti a mamit - mondta Kristen mire összeszorult a szívem.

- A papa vigyáz rád. Ő is imád téged - mondta Rickynek, aki annyira édesen figyelte a mamáját mintha értené hogy mit mond neki.

Kristen megölelgette és puszilgatta Rickyt, ekkor nyitottam be.

Kris átadta őt nekem, még egy puszit adott neki, majd szó nélkül kisietett a szobából. Lent hallottam az ajtót csukódni. Lementem Rickyvel a kezemben.

Az ablakhoz léptem és kinéztem. Lehet, hogy nem kellett volna.

Tom állt a kocsijánál Krissel a karjaiban. Még innen is látom, hogy sír. Nem akartam, hogy így legyen, de egyenlőre képtelen vagyok tenni bármit is. Tudom, hogy ezzel ő és én is szenvedek, de nemtudok olyan könnyen túllépni ezen.

Kocsiba szálltak majd elmentek.

Ricky is az ablak felé kapálózott.

- A mami elment kicsim. De holnap látod őt.

- Beszélned kellett volna vele, nem hagyni elmenni.

- Mi ütött belétek? Szobrot nem emeltek neki amiért eltitkolta, hogy Robnak van egy fia? - kérdezte Lizzy.

- Veled mi van? Ez az én dolgom. És szeretem őt, akármit is tett. És ő a fiam anyja, nem volt jogod kidobni innen.

- Nem dobtam ki.

- Hát pedig nagyon úgy tűnt. Ez az én dolgom Lizzy. Majd mi elintézzük. Még nemtudom mi lesz,de majd meglátjuk. Most a fiam a legfontosabb.

Ricky továbbra is az ablak felé kapálózott.

- Engem is szeret, de ő az anyja Liz akit most elüldöztél. Nem akartam, hogy elmenjen. Lehet, hogy én gondolkodok rosszul, de talán azért mert mindennél jobban szeretem ezt a nőt.

- Megértelek fiam. A szerelem hihetetlen dolgokra képes. Mint már annyi mindent ezt is megoldjátok majd. Képes leszel jól kezelni a dolgot, és jó szülei lesztek akár külön akár együtt ennek a kicsinek.

Hálás voltam anyának amiért megértett. És hihetetlen de valamiért Kristent is. Nem akartam, hogy így menjen el. De lehet hogy jobb így. Kell egy kis idő egyedül átgondolni mindent. Végtére is nem minden nap tudja meg az ember, hogy van egy fia.

Nem volt még olyan késő mikor hirtelen kopogtam. Nemtudtam ki lehet az ilyenkor.

Anyu nyitott ajtót. Kissé döbbent arcal jött hozzám.

- Téged keresnek fiam. Camille. . . . .






/Kristen/




Jóformán végigsírtam a repülőutat haza. Hálás voltam Tomnak. Csak ő volt aki mellettem állt. Még a barátjával szemben is. Az viszont fájt ahogy Rob, de főleg ahogy Lizzy viselkedett velem.

Még Robon sem láttam ennyi utálatot mint rajta. De részben igaza van. Nem lett volna szabad eddig titkolnom.

Még soha sem hagytam így magára Rickyt. Végül is nem volt egyedül az apjával és a nagyszüleivel maradt. Nekik is jogunk van vele lenni.

Még mindig a fülemben csengenek Rob szavai, mikor azt kérdeztem mit érez irántam.

Nemtudom......

Semmi sem esett ilyen rosszul mint ezt hallani. Bár nem várhattam tőle, hogy azt mondja szeret. Ezek után nem. Mégis reménykedtem.

Fogalmam sincs mi lesz holnap, és egyáltalán velünk. Holnap minden kiderül. De félek, hogy semmi sem lesz olyan mint régen, és ennek még a gondolatába is belesajdult a szívem.

Tom nagyon rendes volt velem. Még azt is felajánlotta, hogy hazakísér.

Megnyugtatott, hogy ne aggódjak, Rob is lenyugszik majd, és minden rendbe jön.

Most nem voltam ebben olyan biztos.

A segítségét elutasítottam, így is sokkal tartozok neki, hogy mellém áll. Még a reptérről mielőtt felszálltam volna felhívtam Stevet ha tud küldjön ki valakit értem. Nem akartam hogy ő jöjjön ki elém. Még azt se tudom mit fogok mondani neki.

Újabb dolgok amiket gondolkodnom kell.

Azt mondtam neki hazajövünk. Ő hamarabb tért haza mint mi. Gondolom tudja, hogy hazudtam neki, hiszen nem vagyunk otthon. És mit fogok mondani neki hol voltam? És hol hagytam Rickyt?

Azt hiszem Robnak igaza van. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

A reptérről amint leszálltam rögtön az értem küldött kocsiba szálltam és úton voltam haza. Ashely is hívott közben.

- Mi a baj? Steve felhívott hogy kissé idegesnek tűntél a telefonban.

- Remek, akkor ő is észrevette.

- Mi történt? Rob?

- Londonban. Nem akartam tovább maradni és hazajöttem. Ricky vele jön holnap.

- De miért? Hogy hogy nem együtt jöttetek? És Ricky miért maradt vele?

- Mert a fia, és joga van hozzá.

- Ó te jó ég, azt mondod, hogy . . . .

- Igen. Rob tudja. De most nem akarok erről beszélni mindjárt hazaérek. Most Stevel kell beszélnem. Holnap találkozunk és mindent elmondok.

- Rendben. Csak ügyesen, ha bármi van hívj. - mondta majd elköszöntünk egymástól.

Pont végszóra. Ekkor értünk a ház elé.

A sofőr bevitte a csomagjaim, Steve pedig az ajtóban várt rám. Tudtam, hogy rögtön nekem szegezi a kérdést.

Bejjebb mentünk és miután a sofőr távozott a nappaliba húzott. Egy puszit lehelt a számra, majd megkérdezte.

- Ricky?

Ettől féltem. De most az egyszer nem futamodok meg. Ideje hogy minden a helyére kerüljön. Nagy levegőt vettem és válaszoltam várva a következményeket.

- Az apjánál van. ........