Sziasztok!
Akit érdekel az legújabb Never to be forgotten blogon új fejezet van :)
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/2011/06/4-varatlan-fordulatok.html
pussz: Liz
A fejlécet köszönöm itt is Szaszámnak! ♥
2011. június 16., csütörtök
2011. június 15., szerda
WFE film + felirat
Sziasztok!
Egyenlőre ez nem friss, csak egy kis infó.
Mivel ha minden igaz, most már tényleg nem lesz Rob, Vizet az elefántnak című filmje itthon, és aki nem akar várni az őszi dvd megjelenésig azt esetleg érdekelheti.
Ha letöltötted a filmet, akkor végre van hozzá magyar felirat, ami eddig nem volt. Hála drága Invének aki rábukkant.
Mondták, hogy az felirat letöltő oldalról mindig valami progit az is le akar töltetni mellé, ezért feltöltöttem magát a feliratot máshova akit érdekel hajrá.
Felirat letöltése:
http://www.megaupload.com/?d=0YQKBMKT (saját feltöltés)
Film letöltése(torrent):
http://thepiratebay.org/torrent/6408698/Water_For_Elephants_2011_R5_Xvid_READ_NFO_LKRG
Nos aki megnézi, jó filmezést :)
Egyenlőre ez nem friss, csak egy kis infó.
Mivel ha minden igaz, most már tényleg nem lesz Rob, Vizet az elefántnak című filmje itthon, és aki nem akar várni az őszi dvd megjelenésig azt esetleg érdekelheti.
Ha letöltötted a filmet, akkor végre van hozzá magyar felirat, ami eddig nem volt. Hála drága Invének aki rábukkant.
Mondták, hogy az felirat letöltő oldalról mindig valami progit az is le akar töltetni mellé, ezért feltöltöttem magát a feliratot máshova akit érdekel hajrá.
Felirat letöltése:
http://www.megaupload.com/?d=0YQKBMKT (saját feltöltés)
Film letöltése(torrent):
http://thepiratebay.org/torrent/6408698/Water_For_Elephants_2011_R5_Xvid_READ_NFO_LKRG
Nos aki megnézi, jó filmezést :)
2011. június 7., kedd
27.fejezet
Sziasztok! Végre megszületett :D a következő fejezet. Báááár lehet, hogy sokatoknak nem fog tetszeni. Most ez van, lehet utálni :D Na de többet egy szót se, tessék olvasni és mindenki eldönti milyen. Köszi szépen mindenkinek a komikat az előzőhöz :) Imádlak titeket ♥ ♥ Jó olvasást, pussz: Liz
UI: A fejezet végén találtok képeket, a helyről ahová Steve repítette Krist :)
27.fejezet
/Rob/
A nap hajnali sugarai sütöttek be a szobába amikor felébredtem.
A kérdés, csak az, hogy milyen szobába? Vagy inkább kinek a szobájába?
Iszonyatos fejfájásra ébredtem, és arra, hogy fogalmam sincs hol vagyok.
De ami még ennél is rosszabb, hogy azt rögtön éreztem, hogy az ágy amiben elég nyilvánvalóan meztelenül fekszek, nem vagyok egyedül.
Rögtön az eszembe jutott, hogy Kristen elment, és hogy teljesen lehetetlen, hogy ő feküdjön mellettem, de egyszerűen képtelen voltam magam mellé pillantani.
Tudtam, hogy mit látnék. Azt amit nem akartam. Elhinni sem, hogy képes voltam ezt tenni. Rögtön Kristen jutott eszembe, majd megtettem.
Elfordultam, hogy lássam ki alszik mellettem. Ő volt. Camille. Szintén elég hiányos, sőt semmilyen öltözetben. Minden épeszű ember rögtön ugyanarra a következtetésre jutna. Akárcsak én is.
A legrosszabb az egészben, hogy egyáltalán semmire sem emlékszem. Arra csak, hogy eléggé ki voltam borulva Kristen miatt, és azért mert elment. Ekkor jelent meg Camille, és vett rá, hogy jöjjünk el hozzá, beszélgessünk és iszogassunk.
Ekkor kellett volna még nemet mondanom. De nem tettem. És mi lett a vége. Bele sem merek gondolni mi lesz ha . . . . .
Kristen.
Jutott eszembe, és rögtön elborzadtam attól amit tettem. Megcsaltam.
Tulajdonképpen nem is a szószoros értelemben, hiszen hivatalosan nem is vagyunk együtt, mert neki férje van, de valamilyen szintén mégis ezt tettem.
Camille ébredezni kezdett mellettem. Ő mosolyogva fordult felém, majd hajolt ajkaimra. Azonnal eltoltam magamtól, amit kissé értetlenkedve fogadott.
- A másik miatt vagy velem ilyen? Az éjszaka nem zavart ez - mondta rögtön eszembe juttatva, azt amire most gondolni sem akartam. Másfelől viszont beigazolva, hogy tényleg azt tettem amit.
Felkeltem mellőle és rögtön a ruháim után kutattam amik szerte szét hevertek a szobában.
Pillanatok alatt kapkodtam magamra őket, addigra Camille is felkelt és magára tekerte a lepedőt.
- Senki sem tudhatja meg mi történt. Nem is szabadott volna ezt tennünk - mondtam míg magamra vettem a pólómat.
- Rendben - egyezett bele túlságosan is gyorsan, de inkább nem firtattam.
- Ha akarod kikísérlek a reptérre.
- Nem kell köszi - ellenkeztem rögtön.
- Csak mint barát. Semmi több. Senki sem tudja meg, ahogy kérted. Egyébként holnap én is utazom tovább. Kérlek - nézett rám a régi csábos mosolyával aminek régen sosem álltam ellen.
- Oké - adtam be a derekam, de nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet.
Talán egy kissé ördögi részem mégis örült volna annak ha Kristen megtudja. De ki tudja talán már nem is zavarná őt? Rengeteg kétségem támadt vele kapcsolatban mióta megtudtam az igazat.
Camillet semmikép sem akartam hazavinni, így megbeszéltük, hogy eljövök majd érte és kikísérhet a reptérre. Most rögtön haza akartam menni a fiamhoz.
Közben a félelem is hatalmába kerített, hiszen az anyja rám bízta őt, és rögtön elszúrtam. Utáltam magam azért amit tettem, de visszafordítani képtelen voltam.
Szinte mint akit üldöztek tűntem el a szállodából.
Hazaérve már a ház előtt tudtam, hogy ezt nem úszom meg könnyen. Tom az autójának támaszkodva várt rám, ha jól láttam egy újsággal a kezében.
Épp hogy köszöntem neki ő rögtön nekem támadt.
- Mi a fenét csinálsz Rob? Komolyan egy idióta vagy. Azt hiszem ezzel mindent elcsesztél - zúdította rám Tom, de először fogalmam sincs miről beszélt. Hiszen fogalma sem lehet arról ami az éjjel történt.
Vagyis ezt hittem én.
- Neked mi bajod? És mit tettem?
- Azt neked kell tudnod. Bár most már szerintem mindenki tudja, köztünk Kristen is - mondta ki az a nevet aminek hallatára ismét belém mart a bűntudat.
Még mindig mint aki nem is sejti miről van szó néztem a barátomra, aki a képembe nyomott egy magazint.
Amint jobban megnéztem mi köszön vissza rám a címlapokról rögtön tudtam, hogy igaza van, és hogy tényleg elástam magam.
Camille és én voltam a fő téma, és az éjszaka amit a szállodában töltöttünk.
- És csak, hogy még jobban megbánt az idiótaságod, nem csak ez hanem minden létező pletykalap és az internet is ezzel van tele. Szóval lehetetlenség, hogy Kristen még nem látta őket - szúrta még mélyebbre a tényekkel a tőrt a szívembe Tom.
Ekkor éreztem csak egy igazi szemétnek magam. Hogy a fenébe tehettem ezt vele? Igaz ő sem egy szent. Végtére is eltitkolta előtte a fiam. Amire mondjuk ki részben ha a tegnap estét nézzük megvolt az oka.
Ki akarna ilyen apát a gyerekének, akire első alkalommal hagyják és rögtön egy nővel tölti az éjszakát, ahelyett hogy a fiával lenne.
Szégyenkezve hajtottam le a fejem és ismerem be, ha így folytatom pocsék apja, sőt ezek után ha Kristenen múlik semmilyen apja nem leszek a fiamnak.
És ez volt az a gondolat ami halálra rémített. Mi lesz ha megtiltja, hogy lássam őt? Oka ezek után lenne rá. Hiszen nem éppen így viselkedik egy felelősségteljes apa.
És nemcsak én gondolom így, ezt Tom is a képembe vágta, és egy szavam se lehetett hiszen igaza van.
Nem is igazán tudtam mit válaszolni ezekre. Védeni nem is próbáltam magam, hiszen én is tudom, hogy ezt jól elszúrtam. Most semmit sem akartam csak látni a fiam, és kitalálni mit tegyek.
Tomnak igaza van. Kris már biztos látta ezeket. Muszáj amilyen hamar csak lehet beszélnem vele. Mégsem tűnik, ezek után főleg nem jó ötletnek, hogy Camille elkísérjen. Ezt el is mondom neki ha megyek hozzá, hogy inkább maradjunk ennyiben és ha lehet akkor jobb ha elfelejtünk mindent.
A ház felé indultam Tom pedig követett.
Kissé dühös voltam rá is. Hiába is volt igaza mindenben amit a fejemhez vágott, mégis csak a barátom akinek mellettem kéne állnia. De azt mégis tisztelem, és becsülöm benne, hogy így Kristen mellett áll. Ha nekem volt képem megcsalni tegnap.
Volt egy rossz érzésem a családommal kapcsolatban, és amint a nappaliban együtt találtam őket, tudtam, hogy be is igazolódik.
Köszönnöm sem kellett, miután rögtön kiszúrtam az asztalon heverő egyik szennylapot.
A lányok, még Lizzy is aki előző nap jóformán elzavarta Kristent szinte szikrázó szemekkel pillantott rám.
- Mit műveltél fiam? Igaz ez? - kérdezte anya.
Szégyenkezve hajtottam le a fejem. A válaszom mind tudták a némaságomból.
- Hogy tehetted ezt Rob?
- Pont te kérdezed? Aki előző nap elzavartad őt - támadtam én is Lizzyre.
- Hagyjátok abba, azzal nem oldunk meg semmit, ha ti is egymásnak estek. Fiam, minden ezzel van tele. És ne haragudj, de nyilvánvaló, hogy nem sakkoztatok az éjjel, és a hallgatásodból is ezt lehet levonni. És azt hiszem Kristennek sem kell sok, hogy összerakja ezeket. Vagy elég ha csak a címlapokat meglátja. A fiadra nem gondoltál? Ha már Kristenre haragszol, rá gondolhattál volna. Épp, hogy megtudtad hogy ő van neked, és az anyja rád bízta őt fiam - kezdte anya a szemrehányásait, ami némán hallgattam végig, mivel igaza volt.
Ezzel minden esélyemet eljátszottam, hogy jó apja, vagy egyáltalán az apja lehessek a fiamnak.
Hogy tehettem ezt? Tudom, hogy nem mentség, hogy sokat ittam, de akkor is leállhattam volna. Mégsem tettem.
- Hiába haragszol most rá, akkor is, hogy tehetted ezt? Ő ennek ellenére szeret téged, és mindent fel akart adni érted, hogy a fiatokkal együtt boldogok legyetek. De kétlem, hogy ezek után akármi ilyesféle szándéka lenne - mondta a képembe anya a kegyetlen igazságot.
- Sajnálom, hogy ezt mondom fiam, de anyádnak igaza van. Mi van veled? Annyira más voltál mióta megismerted őt. Ezt is megtudtátok volna oldani. De ezzel azt hiszem végképp elrontottad. Minek kellett elmenned azzal a lánnyal Robert? - kérdezte apa, aki nem sűrűn hív a teljes nevemen. Ilyenkor mindig tudom, hogy valami rossz fát tettem a tűzre.
Jelen helyzetben, elszúrtam mindent.
Nem büntetésnek szántam Kristennek azért amit tett velem. Csak úgy megtörtént. Idióta voltam, és persze gondolom Camillet sem kellett félteni és kihasználta a helyzetet. Én idióta pedig hagytam neki. Ezzel elrontva mindent, ami lehetett volna köztünk Kristennel. Hiába is voltam dühös rá a fiunk miatt.
Egyenlőre fogalmam sem volt mit fogok tenni. Vagy, hogy Kris tud e már róla. De ha már ilyen rövid idő alatt megtudta mindenki akkor biztos késő, és ő is tudja már.
Most nem akartam más csak egyedül lenni. Vagy inkább egy valakivel.
Szó nélkül jöttem el a nappaliból és indultam az emeletre a fiamhoz. Aki éppen ébredezett amikor benyitottam hozzá.
Rögtön egy édes mosollyal az kis arcán pillantott rám, és nyújtotta a kezét felém. Ő az egyetlen ki még nem tudja felfogni mi is történik körülötte. Ennek most kifejezetten örültem. Legalább ő nem dühös rám azért miatt tettem.
A karomba vettem és a kanapéra ültem vele.
- Apukád jó nagy hülyeséget csinált, és azt hiszem a mami most látni sem akar majd. És félek, hogy téged is elvesz tőlem - mondtam a fiamnak, aki mintha hihetetlen módon értette volna, és nagy érdeklődéssel hallgatta a szavaimat.
- Jobb lesz ha minnél előbb beszélsz vele és helyrehozod. Ha már tudja akkor nagyon nehéz dolgod lesz. Nem hiszem ezt el fogja nézni neked fiam - hallottam meg anya hangját.
- Tudom. Én . . . . Fogalmam sincs mi történt, vagy miért tettem. Nem akartam. Csak ő az akit szeretek. De dühös voltam rá, és Camille ott volt, elég sokat ittunk és . . . - tudom, hogy ez nem mentség, de utána már csak azt tudom, hogy mellette ébredtem reggel.
- Ez akkor sem mentség fiam.
- Nagyon jól tudom anya hidd el. Fogalmam sincs mit kéne tennem. Félek, hogy ezzel nemcsak Kristen fogom elveszíteni vagy már el is vesztettem, hanem a fiam is.
- Nem hiszem kicsim. Bár az igaz, hogy Kristennel nem lesz könnyű dolgod, de abban is biztos vagyok, hogy nem használná fel a fiát, hogy neked bánatot okozzon. Annál sokkal fontosabb neki Ricky is, aki mindig is imádott téged annak ellenére, hogy nemtudta ki vagy.
Csak remélni tudtam, hogy anyának igaza van.
Nem mondom, hogy könnyen megtudnék birkózni a gondolattal, hogy elveszítem Kristent, de az már végképp túl sok lenne nekem, ha pont most tiltana el a fiamtól.
Anya magamra hagyott egy kicsit a gondolataimmal a fiammal. Vele játszottam, addig anya összepakolt nekünk. Hamarosan pedig indul a gépünk, ideje volt búcsúzkodni.
Elköszöntem a családtól, akik nemcsak tőlem, de főleg a fiamtól váltak meg nehezen. Eddig is imádták őt, de főleg mióta tudják, hogy az én fiam. És ezzel nemcsak ők, én is így vagyok.
Sosem voltam az a félős típus, nem is éppen áll jól egy pasinak. De egyre többször érzem ezt, mióta ismerem Kristen.
Mindig attól félek mióta együtt vagyunk, ha eddig csak titokban is, hogy elveszítem. Most viszont ez az érzés kétszer olyan hatalmas, hiszen most nemcsak ő az akit elveszíthetek hanem a fiam is, akinek a létezéséről nem olyan régóta tudok. Vagyis róla tudok már jó ideje, csak arról nem, hogy én vagyok az apja.
Ezzel amit tettem azt hiszem egálban vagyunk. Azt leszámítva, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy ezt sose bocsátja meg nekem.
A gondolataimból a taxi fékezése riasztott fel. Még indulás előtt küldtem egy üzenetet Camillenek, hogy mégis jobb lenne ha nem kísérne ki. Nem érkezett válasz.
A reptéren viszont már várt rám valaki.
- Hát te?
- Azt hiszem csövezek még nálad egy darabig - vigyorgott rám Tom. És azt hiszem ha úgy alakul a helyzet jobb ha kéznél vagyok, hogy segítsek helyrehozni amit elcsesztél - tette hozzá.
- Kössz haver - fogtam kezet vele.
- Na mi újság kispajtás? Megyünk és helyrehozzunk amit apád eltolt - intézte a szavait immár a fiam felé.
Belépve a reptérre, meg sem lepődtem, hogy mindenfelé fotósok voltak. Pont amitől féltem. Nem is magam, hanem inkább a fiam miatt.
Szerencsére nyugodt volt a karomban, míg áthaladtunk a reptéren a papparazzik kereszttüzében. Eddig nemtudtak róla, ahogy nem sokkal ezelőttig én sem, és biztos ez az újabb rejtély köszön majd vissza rám a holnapi újságok címlapjáról.
Átverekedtünk magunkat a fotósokon és szerencsére átjutottunk a kapukon ahová igaz belátták még de nem jutottak közelebb. Épp Tom felé fordultam mikor hirtelen valaki a nevemet szólongatta.
Amint felismertem a hangot, átkoztam a pillanatot amikor belementem ebbe.
- Kértem, hogy ne gyere - mentem oda Camillehoz.
- Csak látni akartalak mielőtt elmész.
- Nem akarok még több bonyodalmat.
- Rendben. Ez még nem jelent semmit, csak elköszönni akartam. És ő? - pillantott a karjaimban tartott fiamra, akit az este mikor nálunk járt nem látott.
- Ő a fiam! - mondtam határozottan és büszkén.
Camille pedig döbbenten állt előttem.
- Neked van egy fiad? De . . . . .
- Igen, Camille, és nem akarok még több bonyodalmat az anyjával, így is van és lesz elég ha így folytatom.
- Hihetetlen. Mintha csak téged látnálak. Le sem tagadhatnád. Tiszta apja. Ugyanolyan édes mint te - símogtatta meg a fiam arcát.
- Megy a gépünk - szólt mögülünk Tom.
- Remélem azért hamarosan látlak - mosolygott rám Camille, és felém akar hajolni miközben közelebb lépett felém.
Nem tartottam jó ötletnek főleg, hogy ekkor még több vaku villant. De csak egy puszit adott az arcomra, majd elköszönt és elment.
Ekkor fújtam ki a régóta magamban tartott levegőt. Nem kell még több félreérthető kép - gondoltam magamban.
- Ajajj haver nem kis bajban vagy - szólalt meg Tom.
- Tudom. De helyre kell hozzam.
- Akkor nyomás - mondtam Tom, majd indultunk, hogy felszálljunk a gépre.
Most kifejezetten örültem, hogy ilyen hosszú az út LA-be.
Addig is a fiammal lehettem, aki végig mellettem volt. Tom eközben elszórakoztatott minket a vicceivel, és az ötleteivel, hogyan is hozhatnám helyre amit elszúrtam. Ezen nekem is jócskán törnöm kellett a fejem.
Hazaérve azonban szép lassan elfogott a rettegés. Főleg akkor amikor leszállva a reptéren nem Kristen volt aki fogadott minket. Hanem Steve.
/Steve/
- Sziasztok - köszöntem nekik.
Rob nem egyedül jött, hanem a barátjával. A fia pedig a karjaiban aludt. Most így együtt látva őket, látom csak mennyire hasonlít Ricky az apjára.
A tények tudatában remélem, hogy csak külsőleg, és ha ő nagyobb lesz nem fog annyi bánatot okozni az édesanyjának mint amennyit az apja okoz neki.
Látszólag Robot meglepte, hogy engem talál itt. Bár nem is csoda hiszen ő még nem tudja, hogy én minden tudok róluk. De most eljött a pillanat.
Igaz jelenleg erősebb volt bennem a düh, hogy legalább behúzzak neki egyet, amiért ezt tette Kristennel, de több okból is inkább visszafogtam magam.
- Beszélünk kellene - fordultam ismét felé.
- Jó - kaptam a rövid választ, majd Tomhoz fordult.
Ő elköszönt tőlünk és elvitte Rob csomagjait is. Rob mintha kissé tartva tőlem fordult volna felém.
- Elmehetünk hozzánk és beszélhetünk.
- Menjünk - mondta Rob és követett a kocsihoz.
Sejtettem, hogy egy érdekes beszélgetésnek nézünk elébe. Hazafelé úton egy szót sem szólt. Többnyire Rickyt néztem, szinte csodálattal.
Azt azonban talán be kell valljam, hogy imádja a fiát. Ezt le sem tagadhatja.
Hazaérve hozzánk, a nappaliba mentünk.
- Felviszem a szobájába addig - vettem át tőle Rickyt, hogy ő addig pihenhessen a hosszú út után. Rob egy puszit adott neki, majd ha látszólag nehezen is átadta nekem.
- Kérsz valamit inni?
- Valami erőset - vágta rá rögtön.
Azt hiszem, ő sejti, hogy ez nem lesz könnyű menet. Pláne, hogy itt már nincs senki és nyugodtan megmondhatnám neki a magamét Kristen miatt.
Ahogy leültünk a nappaliba, elég sűrűn pillantott körbe mióta megjöttünk. Tudtam, hogy Őt keresi, de nem mer rákérdezni.
- Kristen nincs itthon. Elutazott. Nemsokára Rickyvel utána megyünk. Ezért mentem én elétek ki.
Robot mintha egy kisebb sokként érte volna a dolog. Erre gondolom nem számított.
- Értem - nyögte ki egy idő után, de sejtettem, hogy többet nem mer mondani vagy kérdezni.
- És meddig marad? A kicsi?
- Ne aggódj, csak egy kis időre, hogy pihenjünk. Rá is ráfér a mai nap után. De csak pár nap. Utána persze akkor láthatod a fiad amikor akarod, és ha Kristen is úgy akarja. Bár nem hiszem, hogy tőle eltiltana.
Tudtam, hogy ezzel mindent elárultam neki.
Mióta kimondtam a fiad szót, Rob szó szerint lefagyva ült velem szemben.
- Te . . . .
- Igen, tudom, hogy Ricky a te fiad. És minden mást is - tetéztem a döbbenetét.
Hirtelen nem kis rémület ült ki az arcára. Igyekeztem nyugodtnak mutatni magam. Alapjában véve persze nem akartam nekiesni. Ezekkel eddig is tisztában voltam, ahogy azzal, is hogy Kristen őt szereti. Egyedül a tegnapi tette miatt készülök számolni vele.
- Szóval elmondta neked.
- Nem. Szinte végig tudtam mindenről. Ő is csak tegnap óta tudja, hogy én tudok rólatok.
- De nem kell félned. Vele már mindent megbeszéltem. Mindig is tisztában voltam a helyzetemmel főleg mióta ismét felbukkantál. Tudtam, hogy engem már nem úgy szeret, és hogy te vagy az aki szerelemmel szeret. De mindig mellette voltam, és leszek is ezután. Ezért is küldtem el egy kicsit.
- Mi? Hol van Kristen? És miért?
- A hol nem fontos. Egy kis idő kell neki. És a miértjét azthiszem neked jobban kéne tudnod - mondtam neki, majd felálltam és a kezébe adtam neki egy magazin.
Hatalmasat sóhajtott, és letéve az újságot arcát a kezébe temette.
- Nem szólok be mert fogalmam sincs mi történt. Azt nem mondom, hogy semmi közöm hozzá, mert nem lenne igaz. Ő még mindig az én feleségem, hiába is szeret téged. Vagy szeretett. Ezek után elég rosszul áll a szénád - vázoltam fel a helyzetet Robnak.
Felállt egyenest velem szembe.
- És gondolom ezt kihasználod, hiszen még a te feleséged - mondta ellenségesen, de félelem helyett inkább fájdalmat tükrözött a tekintete az imént hallottak miatt.
- Megtehetném. - mondtam, és ekkor már szikrákat szórt a szeme.
Na ez a Rob akire számítottam.
- Rajta múlik. Nemtudom mit akar, de mindenben mellette vagyok ahogy eddig. Azt sem, hogy mikor vagy egyáltalán akar e beszélni veled a történtekről.
- Ez csak a hab volt a tortán neki. Már haza is úgy jött, hogy pokolian érezte magát, mert rosszul alakult a helyzetetek amikor megtudtad, hogy Ricky a te fiad.
Tudtam, hogy nem éppen okos dolog, de akartam, hogy tudja mit érzett Kristen amikor megtudtam mit tett.
- Szóval ő . . . .
- Igen. Tudja. Látta a képeket. A lányokkal elment vásárolni, hogy kikapcsolódjon egy kicsit. Ott látta meg véletlenül, és lett rosszul.
- Mi? Rosszul lett? Mikor? És jól van? - aggodalmaskodott rögtön.
Nemtudom milyen idiótaságot tett, vagy igaz e amit az újságot írnak, de hiába is egy kis részem örült volna ha ennek vége lesz köztük, be kellett látnom, hogy hiába is történik ami nem tagadhatja, hogy szereti Kristent, és a fiát is.
De a saját hülyesége miatt, elveszíteni készül őket. De most nem rajtam, hanem Krisen múlik minden.
- Elájult a lapok láttán. De semmi komoly. A frászt hozta ránk, de testileg jól van - hangsúlyoztam ki neki, hogy tudja, azért még sincs minden rendben.
- Beszélnem kell vele - mondta határozottan.
- Sajnálom, de nem. Egy ideig biztos nem. Egyedül akar lenni, és átgondolni mindent. Jobb ha időt adsz neki. Ha visszajöttünk biztos megkeres.
- Persze, és te addig vele leszel - vágta hozzám rögtön.
- Igen. Mint eddig is, főleg ha így bántod őt.
- Nem szándékosan tettem - mondta Rob, majd visszaroskadt a kanapéra.
Nemtudtam, hogy sajnáljam e. A saját hibájából került ebbe a helyzetbe. Mégsem tehetek semmit. Csak egy dolgot akarok. Kristen boldogságát. De most neki kell döntenie, és én nem tehetek mást, csak, hogy elfogadom akármi is lesz az, és mellette leszek amíg lehet. És ezt Robnak is elmondtam.
- Rendben. De muszáj látnom őt! - nézett fel rám.
- Jobb ha időt adsz neki. Most még biztos a pokolba küldene. Amit hozzáteszem részben megértenék.
- Senki sem tökéletes - mondta Rob.
Ebben igaza van. Eszembe jutott a saját igazságom amivel még tartozok Kristennek, ha eljön az ideje.
- Ez igaz, de most idő kell neki. Rickyt reggel utána viszem. Keresni fog, ha elérkezettek látja az időt rá.
- És addig a fiam se láthatom? - lett ismét ellenségesebb Rob.
- Csak pár nap. Utána mindenképp visszajövünk. Őt természetesen láthatod. Jogod van hozzá. De Kristent csak akkor ha ő is akarja - tettem hozzá.
- Szeretném még látni a fiam reggel mielőtt elviszed az anyjához - kérte Rob.
- Persze. Itt leszünk.
Rob felállt és egy furcsa pillantást vetett felém, majd a szobák felé pillantott.
- Menj csak - mondtam neki, mikor rájöttem, hogy amolyan engedély kérés.
Visszaültem a nappaliba, és előbbieken gondolkodtam.
Fogalmam sincs mit vártam ettől a beszélgetéstől. Nem először bizonyosodtam meg róla, mit is érez Rob a feleségem iránt.
Igaz ezek után már kissé furán hangzik ez a megnevezés. Inkább mondhatnám az övének mint az enyémnek. Nem mondom, hogy nem fáj, de ha ő vele boldog lesz akkor nekem csak az számít.
Rob után mentem, és a nyitott ajtónál figyeltem őt. Ricky mellé guggolt az ágyához.
- Apád jól elrontott mindent, még mielőtt elkezdődhetett volna, és anyu most látni sem akar. De igyekszek, hogy mindent rendbe hozzak. Sosem gondoltam volna, hogy annak a csodás éjszakának még csodásabb következménye lesz. Sokkal több mindent kaptam anyukádtól mint valaha bárkitől. Ő segített megváltozni. Az amit iránta érzek. Mindent rendbe hozok, és együtt leszünk. Hamarosan találkozunk. Addig vigyázz a mamira, és puszild meg helyettem is. Bárcsak te elmondhatnád helyettem neki, hogy mennyire szeretem. És hogy sajnálom - hajtotta le a fejét Rob.
Hihetetlen volt ezeket hallani tőle. Újra is újra bebizonyítja, hogy megérdemli Kristent és Rickyt, persze akkor ha nem művel többször akkora őrültséget mint a tegnap éjszakán. Amiről csak ő tudja mi történt igazán, ezért sincs jogom beleszólni.
Eszembe jutott miket hallottam róla mikor kérdezősködtem róla mikor megtudtam az igazat róla és Kristenről. Ezért is volt igaz amit az előbb a fiának mondott.
Rengeteget változott mióta újra találkoztak Kristennel, és mióta viszonyuk van. Remélem az a régi nőcsábász Rob tényleg végleg eltűnik, mert ha ezt nem hozza helyre Kristen boldogtalan lesz. Akkor pedig én fogok tenni ez ellen. De azt hiszem ezzel nem lesz gond, és Rob cselekedni fog.
Visszasétáltam a nappaliba, hogy ne vegyen észre. Nemsokkal később jött le. Majd olyat mondott amit nem gondoltam, hogy hallok tőle. És őszintén fogalmam sem volt hirtelen mit szokás tenni vagy mondani ilyen helyzetben. Végül is az én feleségemről van szó.
- Köszönöm. Mindent. Hogy mindig mellettük voltál és vigyázol rájuk.
- Azt hiszem ha igyekszel, és Kristen is úgy akarja ez hamarosan már a te dolgod lesz. Csak ne szúrd el. Nem fog több esélyt adni. És én sem, ha még egyszer szenvedni látom miattad.
- Ebben biztos lehetsz, hogy nem fogom. - mondta, majd elment.
Miután Rob elment felhívtam Krist, hogy holnap reggel megyünk. Hallottam. hogy szeretne kérdezni valamit de nem meri.
Elmondtam neki amire kíváncsi volt.
- Köszönöm Steve.
- Tudod, hogy nincs mit. Te, hogy vagy? Mit akarsz tenni?
- Még nemtudom.
- Van időd. Holnap megyünk utánad.
- Rendben. Már alig várom, hogy lássam a fiam. És téged is - tette hozzá. És köszönöm, hogy ide hoztál. Csodás ez a hely.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. Rendben, menj és pihenj, holnap találkozunk. - köszöntünk el egymástól.
Miután letettük, még ránéztem Rickyre, majd ez az elég érdekes nap, főleg este után én én aludni mentem, hogy reggel indulhassunk Kristen után.
/Kristen/
Ashely is alig hitt a szemének amikor megérkeztünk.
- Te voltál már itt? - fordult felém.
- Igen. Még a kapcsolatunk elején hozott el egyszer Steve. Imádtam itt, akkor még boldogok voltunk - szomorodtam el.
- Ez gyönyörű. Itt biztos ki tudsz kapcsolni és pihenni egy kicsit. Fantasztikus a levegő is. Imádom - mosolygott Ashely.
Ez volt az utolsó hely amire gondoltam. De kellemesen csalódtam. Mikor Stevel voltunk itt fantasztikusan éreztem magam, és már akkor beleszerettem ebbe a csodás helybe. Imádom a napfényt, és Los Angelest is, de mindig is odáig voltak a havas, hideg helyekért.
Utah- Park Citybe hozott Steve.
Egy ugyanott szálltunk meg ahol akkor. Ashely is rögtön beleszeretett a helybe, ahogy én akkoriban. Most csak egy valami hiányzik. A fiam. Másra most gondolni sem mertem. Minden jobb lenne ha ő mellettem lenne, de csak holnapig kell kibírjam, hogy újra láthassam az én kis életem.
Ashelyvel kipakoltunk, majd este beszéltem Stevel. Akkor már nem bírtam tovább. Egész végig mióta eljöttünk kísértett, hogy mi történik Rob és Steve között otthon. Reméltem azért, hogy semmi komoly, gondolok itt a veszekedésre, vagy verekedésre.
De szerencsére Steve megnyugtatott. Minden elmondott neki, és nekem is, hogy miket mondott Rob. Az újsággal kapcsolatos dologra mégsem tért ki. Állítása szerint erről nem faggatta részletesen Robot, hogy vajon igaz e amit a lapok írnak.
De hogy ne lenne igaz? Hiszen elég világosan a tények a képek alapján is amin Rob van azzal a nővel.
- Már megint rá gondolsz? Felejtsd el egy kicsit, és sétáljunk egyet csodás ez a hely - nyitott be a szobámba Ashely, és kénytelen voltam megadni magam.
Neki és Stevenek is igaza van. Át kell gondolnom mindent, főként vele kapcsolatban. De egyenlőre most még csak gondolni se akartam rá. És ez ami pokoli nehéz. Hiszen, semmit sem kívántam jobban mint, hogy ő legyen itt velem, fogja a kezem, és hozzábújhassak.
De ez az amit most nem kapok meg. Ki tudja talán soha többé.
Eleget téve Ashely kérésének sétálni indultunk. Előtte azonban még hiába volt már késő, a telefonom a zsebembe csúsztattam, hátha Steve keresne.
Kiléptünk a csodás hideg levegőre, és sétálni indultunk a gyönyörűen kivilágított utcákon.
Ashely éppen csacsogott séta közben mikor megcsörrent a telefon a zsebemben. Rögtön előkaptam. Lehet, azonban, hogy ez rossz ötlet volt.
- Mi az? - kérdezte Ashely amikor látta, hogy elsápadok kissé.
Rob neve villogott a kijelzőn.
A szívem kétszer olyan hevesen kezdett verni. Az izgalomtól és a félelemtől. Fogalmam sincs mit kéne tennem, vagy mondanom. Egyáltalán felvegyem. Nem éreztem még késznek magam arra, hogy beszéljek vele.
Még mindig fáj amit tett velem, mégis majd meg vesztem, hogy legalább egy pillanatra halljam azt az imádott hangot. Utálom is magam ezért, hogy még mindig ilyen hatással van rám.
- Ne nézz rám, te tudod beszélni akarsz e vele - szólalt meg Ashely mikor segélykérően rá néztem.
Épp ez volt a baj. Nemtudtam akarom e.
A készülék továbbra is kitartóan csörgött. Megnyomtam a gombot és a fülemhez emeltem. Ekkor már a torkomban dobogott a szívem. Főleg mikor meghallottam amikor kiejti a nevem.
- Kristen . . . . . . .
Park City, Utah
Kép1
Kép2
A házról:
Kép3
Kép4
UI: A fejezet végén találtok képeket, a helyről ahová Steve repítette Krist :)
27.fejezet
/Rob/
A nap hajnali sugarai sütöttek be a szobába amikor felébredtem.
A kérdés, csak az, hogy milyen szobába? Vagy inkább kinek a szobájába?
Iszonyatos fejfájásra ébredtem, és arra, hogy fogalmam sincs hol vagyok.
De ami még ennél is rosszabb, hogy azt rögtön éreztem, hogy az ágy amiben elég nyilvánvalóan meztelenül fekszek, nem vagyok egyedül.
Rögtön az eszembe jutott, hogy Kristen elment, és hogy teljesen lehetetlen, hogy ő feküdjön mellettem, de egyszerűen képtelen voltam magam mellé pillantani.
Tudtam, hogy mit látnék. Azt amit nem akartam. Elhinni sem, hogy képes voltam ezt tenni. Rögtön Kristen jutott eszembe, majd megtettem.
Elfordultam, hogy lássam ki alszik mellettem. Ő volt. Camille. Szintén elég hiányos, sőt semmilyen öltözetben. Minden épeszű ember rögtön ugyanarra a következtetésre jutna. Akárcsak én is.
A legrosszabb az egészben, hogy egyáltalán semmire sem emlékszem. Arra csak, hogy eléggé ki voltam borulva Kristen miatt, és azért mert elment. Ekkor jelent meg Camille, és vett rá, hogy jöjjünk el hozzá, beszélgessünk és iszogassunk.
Ekkor kellett volna még nemet mondanom. De nem tettem. És mi lett a vége. Bele sem merek gondolni mi lesz ha . . . . .
Kristen.
Jutott eszembe, és rögtön elborzadtam attól amit tettem. Megcsaltam.
Tulajdonképpen nem is a szószoros értelemben, hiszen hivatalosan nem is vagyunk együtt, mert neki férje van, de valamilyen szintén mégis ezt tettem.
Camille ébredezni kezdett mellettem. Ő mosolyogva fordult felém, majd hajolt ajkaimra. Azonnal eltoltam magamtól, amit kissé értetlenkedve fogadott.
- A másik miatt vagy velem ilyen? Az éjszaka nem zavart ez - mondta rögtön eszembe juttatva, azt amire most gondolni sem akartam. Másfelől viszont beigazolva, hogy tényleg azt tettem amit.
Felkeltem mellőle és rögtön a ruháim után kutattam amik szerte szét hevertek a szobában.
Pillanatok alatt kapkodtam magamra őket, addigra Camille is felkelt és magára tekerte a lepedőt.
- Senki sem tudhatja meg mi történt. Nem is szabadott volna ezt tennünk - mondtam míg magamra vettem a pólómat.
- Rendben - egyezett bele túlságosan is gyorsan, de inkább nem firtattam.
- Ha akarod kikísérlek a reptérre.
- Nem kell köszi - ellenkeztem rögtön.
- Csak mint barát. Semmi több. Senki sem tudja meg, ahogy kérted. Egyébként holnap én is utazom tovább. Kérlek - nézett rám a régi csábos mosolyával aminek régen sosem álltam ellen.
- Oké - adtam be a derekam, de nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet.
Talán egy kissé ördögi részem mégis örült volna annak ha Kristen megtudja. De ki tudja talán már nem is zavarná őt? Rengeteg kétségem támadt vele kapcsolatban mióta megtudtam az igazat.
Camillet semmikép sem akartam hazavinni, így megbeszéltük, hogy eljövök majd érte és kikísérhet a reptérre. Most rögtön haza akartam menni a fiamhoz.
Közben a félelem is hatalmába kerített, hiszen az anyja rám bízta őt, és rögtön elszúrtam. Utáltam magam azért amit tettem, de visszafordítani képtelen voltam.
Szinte mint akit üldöztek tűntem el a szállodából.
Hazaérve már a ház előtt tudtam, hogy ezt nem úszom meg könnyen. Tom az autójának támaszkodva várt rám, ha jól láttam egy újsággal a kezében.
Épp hogy köszöntem neki ő rögtön nekem támadt.
- Mi a fenét csinálsz Rob? Komolyan egy idióta vagy. Azt hiszem ezzel mindent elcsesztél - zúdította rám Tom, de először fogalmam sincs miről beszélt. Hiszen fogalma sem lehet arról ami az éjjel történt.
Vagyis ezt hittem én.
- Neked mi bajod? És mit tettem?
- Azt neked kell tudnod. Bár most már szerintem mindenki tudja, köztünk Kristen is - mondta ki az a nevet aminek hallatára ismét belém mart a bűntudat.
Még mindig mint aki nem is sejti miről van szó néztem a barátomra, aki a képembe nyomott egy magazint.
Amint jobban megnéztem mi köszön vissza rám a címlapokról rögtön tudtam, hogy igaza van, és hogy tényleg elástam magam.
Camille és én voltam a fő téma, és az éjszaka amit a szállodában töltöttünk.
- És csak, hogy még jobban megbánt az idiótaságod, nem csak ez hanem minden létező pletykalap és az internet is ezzel van tele. Szóval lehetetlenség, hogy Kristen még nem látta őket - szúrta még mélyebbre a tényekkel a tőrt a szívembe Tom.
Ekkor éreztem csak egy igazi szemétnek magam. Hogy a fenébe tehettem ezt vele? Igaz ő sem egy szent. Végtére is eltitkolta előtte a fiam. Amire mondjuk ki részben ha a tegnap estét nézzük megvolt az oka.
Ki akarna ilyen apát a gyerekének, akire első alkalommal hagyják és rögtön egy nővel tölti az éjszakát, ahelyett hogy a fiával lenne.
Szégyenkezve hajtottam le a fejem és ismerem be, ha így folytatom pocsék apja, sőt ezek után ha Kristenen múlik semmilyen apja nem leszek a fiamnak.
És ez volt az a gondolat ami halálra rémített. Mi lesz ha megtiltja, hogy lássam őt? Oka ezek után lenne rá. Hiszen nem éppen így viselkedik egy felelősségteljes apa.
És nemcsak én gondolom így, ezt Tom is a képembe vágta, és egy szavam se lehetett hiszen igaza van.
Nem is igazán tudtam mit válaszolni ezekre. Védeni nem is próbáltam magam, hiszen én is tudom, hogy ezt jól elszúrtam. Most semmit sem akartam csak látni a fiam, és kitalálni mit tegyek.
Tomnak igaza van. Kris már biztos látta ezeket. Muszáj amilyen hamar csak lehet beszélnem vele. Mégsem tűnik, ezek után főleg nem jó ötletnek, hogy Camille elkísérjen. Ezt el is mondom neki ha megyek hozzá, hogy inkább maradjunk ennyiben és ha lehet akkor jobb ha elfelejtünk mindent.
A ház felé indultam Tom pedig követett.
Kissé dühös voltam rá is. Hiába is volt igaza mindenben amit a fejemhez vágott, mégis csak a barátom akinek mellettem kéne állnia. De azt mégis tisztelem, és becsülöm benne, hogy így Kristen mellett áll. Ha nekem volt képem megcsalni tegnap.
Volt egy rossz érzésem a családommal kapcsolatban, és amint a nappaliban együtt találtam őket, tudtam, hogy be is igazolódik.
Köszönnöm sem kellett, miután rögtön kiszúrtam az asztalon heverő egyik szennylapot.
A lányok, még Lizzy is aki előző nap jóformán elzavarta Kristent szinte szikrázó szemekkel pillantott rám.
- Mit műveltél fiam? Igaz ez? - kérdezte anya.
Szégyenkezve hajtottam le a fejem. A válaszom mind tudták a némaságomból.
- Hogy tehetted ezt Rob?
- Pont te kérdezed? Aki előző nap elzavartad őt - támadtam én is Lizzyre.
- Hagyjátok abba, azzal nem oldunk meg semmit, ha ti is egymásnak estek. Fiam, minden ezzel van tele. És ne haragudj, de nyilvánvaló, hogy nem sakkoztatok az éjjel, és a hallgatásodból is ezt lehet levonni. És azt hiszem Kristennek sem kell sok, hogy összerakja ezeket. Vagy elég ha csak a címlapokat meglátja. A fiadra nem gondoltál? Ha már Kristenre haragszol, rá gondolhattál volna. Épp, hogy megtudtad hogy ő van neked, és az anyja rád bízta őt fiam - kezdte anya a szemrehányásait, ami némán hallgattam végig, mivel igaza volt.
Ezzel minden esélyemet eljátszottam, hogy jó apja, vagy egyáltalán az apja lehessek a fiamnak.
Hogy tehettem ezt? Tudom, hogy nem mentség, hogy sokat ittam, de akkor is leállhattam volna. Mégsem tettem.
- Hiába haragszol most rá, akkor is, hogy tehetted ezt? Ő ennek ellenére szeret téged, és mindent fel akart adni érted, hogy a fiatokkal együtt boldogok legyetek. De kétlem, hogy ezek után akármi ilyesféle szándéka lenne - mondta a képembe anya a kegyetlen igazságot.
- Sajnálom, hogy ezt mondom fiam, de anyádnak igaza van. Mi van veled? Annyira más voltál mióta megismerted őt. Ezt is megtudtátok volna oldani. De ezzel azt hiszem végképp elrontottad. Minek kellett elmenned azzal a lánnyal Robert? - kérdezte apa, aki nem sűrűn hív a teljes nevemen. Ilyenkor mindig tudom, hogy valami rossz fát tettem a tűzre.
Jelen helyzetben, elszúrtam mindent.
Nem büntetésnek szántam Kristennek azért amit tett velem. Csak úgy megtörtént. Idióta voltam, és persze gondolom Camillet sem kellett félteni és kihasználta a helyzetet. Én idióta pedig hagytam neki. Ezzel elrontva mindent, ami lehetett volna köztünk Kristennel. Hiába is voltam dühös rá a fiunk miatt.
Egyenlőre fogalmam sem volt mit fogok tenni. Vagy, hogy Kris tud e már róla. De ha már ilyen rövid idő alatt megtudta mindenki akkor biztos késő, és ő is tudja már.
Most nem akartam más csak egyedül lenni. Vagy inkább egy valakivel.
Szó nélkül jöttem el a nappaliból és indultam az emeletre a fiamhoz. Aki éppen ébredezett amikor benyitottam hozzá.
Rögtön egy édes mosollyal az kis arcán pillantott rám, és nyújtotta a kezét felém. Ő az egyetlen ki még nem tudja felfogni mi is történik körülötte. Ennek most kifejezetten örültem. Legalább ő nem dühös rám azért miatt tettem.
A karomba vettem és a kanapéra ültem vele.
- Apukád jó nagy hülyeséget csinált, és azt hiszem a mami most látni sem akar majd. És félek, hogy téged is elvesz tőlem - mondtam a fiamnak, aki mintha hihetetlen módon értette volna, és nagy érdeklődéssel hallgatta a szavaimat.
- Jobb lesz ha minnél előbb beszélsz vele és helyrehozod. Ha már tudja akkor nagyon nehéz dolgod lesz. Nem hiszem ezt el fogja nézni neked fiam - hallottam meg anya hangját.
- Tudom. Én . . . . Fogalmam sincs mi történt, vagy miért tettem. Nem akartam. Csak ő az akit szeretek. De dühös voltam rá, és Camille ott volt, elég sokat ittunk és . . . - tudom, hogy ez nem mentség, de utána már csak azt tudom, hogy mellette ébredtem reggel.
- Ez akkor sem mentség fiam.
- Nagyon jól tudom anya hidd el. Fogalmam sincs mit kéne tennem. Félek, hogy ezzel nemcsak Kristen fogom elveszíteni vagy már el is vesztettem, hanem a fiam is.
- Nem hiszem kicsim. Bár az igaz, hogy Kristennel nem lesz könnyű dolgod, de abban is biztos vagyok, hogy nem használná fel a fiát, hogy neked bánatot okozzon. Annál sokkal fontosabb neki Ricky is, aki mindig is imádott téged annak ellenére, hogy nemtudta ki vagy.
Csak remélni tudtam, hogy anyának igaza van.
Nem mondom, hogy könnyen megtudnék birkózni a gondolattal, hogy elveszítem Kristent, de az már végképp túl sok lenne nekem, ha pont most tiltana el a fiamtól.
Anya magamra hagyott egy kicsit a gondolataimmal a fiammal. Vele játszottam, addig anya összepakolt nekünk. Hamarosan pedig indul a gépünk, ideje volt búcsúzkodni.
Elköszöntem a családtól, akik nemcsak tőlem, de főleg a fiamtól váltak meg nehezen. Eddig is imádták őt, de főleg mióta tudják, hogy az én fiam. És ezzel nemcsak ők, én is így vagyok.
Sosem voltam az a félős típus, nem is éppen áll jól egy pasinak. De egyre többször érzem ezt, mióta ismerem Kristen.
Mindig attól félek mióta együtt vagyunk, ha eddig csak titokban is, hogy elveszítem. Most viszont ez az érzés kétszer olyan hatalmas, hiszen most nemcsak ő az akit elveszíthetek hanem a fiam is, akinek a létezéséről nem olyan régóta tudok. Vagyis róla tudok már jó ideje, csak arról nem, hogy én vagyok az apja.
Ezzel amit tettem azt hiszem egálban vagyunk. Azt leszámítva, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy ezt sose bocsátja meg nekem.
A gondolataimból a taxi fékezése riasztott fel. Még indulás előtt küldtem egy üzenetet Camillenek, hogy mégis jobb lenne ha nem kísérne ki. Nem érkezett válasz.
A reptéren viszont már várt rám valaki.
- Hát te?
- Azt hiszem csövezek még nálad egy darabig - vigyorgott rám Tom. És azt hiszem ha úgy alakul a helyzet jobb ha kéznél vagyok, hogy segítsek helyrehozni amit elcsesztél - tette hozzá.
- Kössz haver - fogtam kezet vele.
- Na mi újság kispajtás? Megyünk és helyrehozzunk amit apád eltolt - intézte a szavait immár a fiam felé.
Belépve a reptérre, meg sem lepődtem, hogy mindenfelé fotósok voltak. Pont amitől féltem. Nem is magam, hanem inkább a fiam miatt.
Szerencsére nyugodt volt a karomban, míg áthaladtunk a reptéren a papparazzik kereszttüzében. Eddig nemtudtak róla, ahogy nem sokkal ezelőttig én sem, és biztos ez az újabb rejtély köszön majd vissza rám a holnapi újságok címlapjáról.
Átverekedtünk magunkat a fotósokon és szerencsére átjutottunk a kapukon ahová igaz belátták még de nem jutottak közelebb. Épp Tom felé fordultam mikor hirtelen valaki a nevemet szólongatta.
Amint felismertem a hangot, átkoztam a pillanatot amikor belementem ebbe.
- Kértem, hogy ne gyere - mentem oda Camillehoz.
- Csak látni akartalak mielőtt elmész.
- Nem akarok még több bonyodalmat.
- Rendben. Ez még nem jelent semmit, csak elköszönni akartam. És ő? - pillantott a karjaimban tartott fiamra, akit az este mikor nálunk járt nem látott.
- Ő a fiam! - mondtam határozottan és büszkén.
Camille pedig döbbenten állt előttem.
- Neked van egy fiad? De . . . . .
- Igen, Camille, és nem akarok még több bonyodalmat az anyjával, így is van és lesz elég ha így folytatom.
- Hihetetlen. Mintha csak téged látnálak. Le sem tagadhatnád. Tiszta apja. Ugyanolyan édes mint te - símogtatta meg a fiam arcát.
- Megy a gépünk - szólt mögülünk Tom.
- Remélem azért hamarosan látlak - mosolygott rám Camille, és felém akar hajolni miközben közelebb lépett felém.
Nem tartottam jó ötletnek főleg, hogy ekkor még több vaku villant. De csak egy puszit adott az arcomra, majd elköszönt és elment.
Ekkor fújtam ki a régóta magamban tartott levegőt. Nem kell még több félreérthető kép - gondoltam magamban.
- Ajajj haver nem kis bajban vagy - szólalt meg Tom.
- Tudom. De helyre kell hozzam.
- Akkor nyomás - mondtam Tom, majd indultunk, hogy felszálljunk a gépre.
Most kifejezetten örültem, hogy ilyen hosszú az út LA-be.
Addig is a fiammal lehettem, aki végig mellettem volt. Tom eközben elszórakoztatott minket a vicceivel, és az ötleteivel, hogyan is hozhatnám helyre amit elszúrtam. Ezen nekem is jócskán törnöm kellett a fejem.
Hazaérve azonban szép lassan elfogott a rettegés. Főleg akkor amikor leszállva a reptéren nem Kristen volt aki fogadott minket. Hanem Steve.
/Steve/
- Sziasztok - köszöntem nekik.
Rob nem egyedül jött, hanem a barátjával. A fia pedig a karjaiban aludt. Most így együtt látva őket, látom csak mennyire hasonlít Ricky az apjára.
A tények tudatában remélem, hogy csak külsőleg, és ha ő nagyobb lesz nem fog annyi bánatot okozni az édesanyjának mint amennyit az apja okoz neki.
Látszólag Robot meglepte, hogy engem talál itt. Bár nem is csoda hiszen ő még nem tudja, hogy én minden tudok róluk. De most eljött a pillanat.
Igaz jelenleg erősebb volt bennem a düh, hogy legalább behúzzak neki egyet, amiért ezt tette Kristennel, de több okból is inkább visszafogtam magam.
- Beszélünk kellene - fordultam ismét felé.
- Jó - kaptam a rövid választ, majd Tomhoz fordult.
Ő elköszönt tőlünk és elvitte Rob csomagjait is. Rob mintha kissé tartva tőlem fordult volna felém.
- Elmehetünk hozzánk és beszélhetünk.
- Menjünk - mondta Rob és követett a kocsihoz.
Sejtettem, hogy egy érdekes beszélgetésnek nézünk elébe. Hazafelé úton egy szót sem szólt. Többnyire Rickyt néztem, szinte csodálattal.
Azt azonban talán be kell valljam, hogy imádja a fiát. Ezt le sem tagadhatja.
Hazaérve hozzánk, a nappaliba mentünk.
- Felviszem a szobájába addig - vettem át tőle Rickyt, hogy ő addig pihenhessen a hosszú út után. Rob egy puszit adott neki, majd ha látszólag nehezen is átadta nekem.
- Kérsz valamit inni?
- Valami erőset - vágta rá rögtön.
Azt hiszem, ő sejti, hogy ez nem lesz könnyű menet. Pláne, hogy itt már nincs senki és nyugodtan megmondhatnám neki a magamét Kristen miatt.
Ahogy leültünk a nappaliba, elég sűrűn pillantott körbe mióta megjöttünk. Tudtam, hogy Őt keresi, de nem mer rákérdezni.
- Kristen nincs itthon. Elutazott. Nemsokára Rickyvel utána megyünk. Ezért mentem én elétek ki.
Robot mintha egy kisebb sokként érte volna a dolog. Erre gondolom nem számított.
- Értem - nyögte ki egy idő után, de sejtettem, hogy többet nem mer mondani vagy kérdezni.
- És meddig marad? A kicsi?
- Ne aggódj, csak egy kis időre, hogy pihenjünk. Rá is ráfér a mai nap után. De csak pár nap. Utána persze akkor láthatod a fiad amikor akarod, és ha Kristen is úgy akarja. Bár nem hiszem, hogy tőle eltiltana.
Tudtam, hogy ezzel mindent elárultam neki.
Mióta kimondtam a fiad szót, Rob szó szerint lefagyva ült velem szemben.
- Te . . . .
- Igen, tudom, hogy Ricky a te fiad. És minden mást is - tetéztem a döbbenetét.
Hirtelen nem kis rémület ült ki az arcára. Igyekeztem nyugodtnak mutatni magam. Alapjában véve persze nem akartam nekiesni. Ezekkel eddig is tisztában voltam, ahogy azzal, is hogy Kristen őt szereti. Egyedül a tegnapi tette miatt készülök számolni vele.
- Szóval elmondta neked.
- Nem. Szinte végig tudtam mindenről. Ő is csak tegnap óta tudja, hogy én tudok rólatok.
- De nem kell félned. Vele már mindent megbeszéltem. Mindig is tisztában voltam a helyzetemmel főleg mióta ismét felbukkantál. Tudtam, hogy engem már nem úgy szeret, és hogy te vagy az aki szerelemmel szeret. De mindig mellette voltam, és leszek is ezután. Ezért is küldtem el egy kicsit.
- Mi? Hol van Kristen? És miért?
- A hol nem fontos. Egy kis idő kell neki. És a miértjét azthiszem neked jobban kéne tudnod - mondtam neki, majd felálltam és a kezébe adtam neki egy magazin.
Hatalmasat sóhajtott, és letéve az újságot arcát a kezébe temette.
- Nem szólok be mert fogalmam sincs mi történt. Azt nem mondom, hogy semmi közöm hozzá, mert nem lenne igaz. Ő még mindig az én feleségem, hiába is szeret téged. Vagy szeretett. Ezek után elég rosszul áll a szénád - vázoltam fel a helyzetet Robnak.
Felállt egyenest velem szembe.
- És gondolom ezt kihasználod, hiszen még a te feleséged - mondta ellenségesen, de félelem helyett inkább fájdalmat tükrözött a tekintete az imént hallottak miatt.
- Megtehetném. - mondtam, és ekkor már szikrákat szórt a szeme.
Na ez a Rob akire számítottam.
- Rajta múlik. Nemtudom mit akar, de mindenben mellette vagyok ahogy eddig. Azt sem, hogy mikor vagy egyáltalán akar e beszélni veled a történtekről.
- Ez csak a hab volt a tortán neki. Már haza is úgy jött, hogy pokolian érezte magát, mert rosszul alakult a helyzetetek amikor megtudtad, hogy Ricky a te fiad.
Tudtam, hogy nem éppen okos dolog, de akartam, hogy tudja mit érzett Kristen amikor megtudtam mit tett.
- Szóval ő . . . .
- Igen. Tudja. Látta a képeket. A lányokkal elment vásárolni, hogy kikapcsolódjon egy kicsit. Ott látta meg véletlenül, és lett rosszul.
- Mi? Rosszul lett? Mikor? És jól van? - aggodalmaskodott rögtön.
Nemtudom milyen idiótaságot tett, vagy igaz e amit az újságot írnak, de hiába is egy kis részem örült volna ha ennek vége lesz köztük, be kellett látnom, hogy hiába is történik ami nem tagadhatja, hogy szereti Kristent, és a fiát is.
De a saját hülyesége miatt, elveszíteni készül őket. De most nem rajtam, hanem Krisen múlik minden.
- Elájult a lapok láttán. De semmi komoly. A frászt hozta ránk, de testileg jól van - hangsúlyoztam ki neki, hogy tudja, azért még sincs minden rendben.
- Beszélnem kell vele - mondta határozottan.
- Sajnálom, de nem. Egy ideig biztos nem. Egyedül akar lenni, és átgondolni mindent. Jobb ha időt adsz neki. Ha visszajöttünk biztos megkeres.
- Persze, és te addig vele leszel - vágta hozzám rögtön.
- Igen. Mint eddig is, főleg ha így bántod őt.
- Nem szándékosan tettem - mondta Rob, majd visszaroskadt a kanapéra.
Nemtudtam, hogy sajnáljam e. A saját hibájából került ebbe a helyzetbe. Mégsem tehetek semmit. Csak egy dolgot akarok. Kristen boldogságát. De most neki kell döntenie, és én nem tehetek mást, csak, hogy elfogadom akármi is lesz az, és mellette leszek amíg lehet. És ezt Robnak is elmondtam.
- Rendben. De muszáj látnom őt! - nézett fel rám.
- Jobb ha időt adsz neki. Most még biztos a pokolba küldene. Amit hozzáteszem részben megértenék.
- Senki sem tökéletes - mondta Rob.
Ebben igaza van. Eszembe jutott a saját igazságom amivel még tartozok Kristennek, ha eljön az ideje.
- Ez igaz, de most idő kell neki. Rickyt reggel utána viszem. Keresni fog, ha elérkezettek látja az időt rá.
- És addig a fiam se láthatom? - lett ismét ellenségesebb Rob.
- Csak pár nap. Utána mindenképp visszajövünk. Őt természetesen láthatod. Jogod van hozzá. De Kristent csak akkor ha ő is akarja - tettem hozzá.
- Szeretném még látni a fiam reggel mielőtt elviszed az anyjához - kérte Rob.
- Persze. Itt leszünk.
Rob felállt és egy furcsa pillantást vetett felém, majd a szobák felé pillantott.
- Menj csak - mondtam neki, mikor rájöttem, hogy amolyan engedély kérés.
Visszaültem a nappaliba, és előbbieken gondolkodtam.
Fogalmam sincs mit vártam ettől a beszélgetéstől. Nem először bizonyosodtam meg róla, mit is érez Rob a feleségem iránt.
Igaz ezek után már kissé furán hangzik ez a megnevezés. Inkább mondhatnám az övének mint az enyémnek. Nem mondom, hogy nem fáj, de ha ő vele boldog lesz akkor nekem csak az számít.
Rob után mentem, és a nyitott ajtónál figyeltem őt. Ricky mellé guggolt az ágyához.
- Apád jól elrontott mindent, még mielőtt elkezdődhetett volna, és anyu most látni sem akar. De igyekszek, hogy mindent rendbe hozzak. Sosem gondoltam volna, hogy annak a csodás éjszakának még csodásabb következménye lesz. Sokkal több mindent kaptam anyukádtól mint valaha bárkitől. Ő segített megváltozni. Az amit iránta érzek. Mindent rendbe hozok, és együtt leszünk. Hamarosan találkozunk. Addig vigyázz a mamira, és puszild meg helyettem is. Bárcsak te elmondhatnád helyettem neki, hogy mennyire szeretem. És hogy sajnálom - hajtotta le a fejét Rob.
Hihetetlen volt ezeket hallani tőle. Újra is újra bebizonyítja, hogy megérdemli Kristent és Rickyt, persze akkor ha nem művel többször akkora őrültséget mint a tegnap éjszakán. Amiről csak ő tudja mi történt igazán, ezért sincs jogom beleszólni.
Eszembe jutott miket hallottam róla mikor kérdezősködtem róla mikor megtudtam az igazat róla és Kristenről. Ezért is volt igaz amit az előbb a fiának mondott.
Rengeteget változott mióta újra találkoztak Kristennel, és mióta viszonyuk van. Remélem az a régi nőcsábász Rob tényleg végleg eltűnik, mert ha ezt nem hozza helyre Kristen boldogtalan lesz. Akkor pedig én fogok tenni ez ellen. De azt hiszem ezzel nem lesz gond, és Rob cselekedni fog.
Visszasétáltam a nappaliba, hogy ne vegyen észre. Nemsokkal később jött le. Majd olyat mondott amit nem gondoltam, hogy hallok tőle. És őszintén fogalmam sem volt hirtelen mit szokás tenni vagy mondani ilyen helyzetben. Végül is az én feleségemről van szó.
- Köszönöm. Mindent. Hogy mindig mellettük voltál és vigyázol rájuk.
- Azt hiszem ha igyekszel, és Kristen is úgy akarja ez hamarosan már a te dolgod lesz. Csak ne szúrd el. Nem fog több esélyt adni. És én sem, ha még egyszer szenvedni látom miattad.
- Ebben biztos lehetsz, hogy nem fogom. - mondta, majd elment.
Miután Rob elment felhívtam Krist, hogy holnap reggel megyünk. Hallottam. hogy szeretne kérdezni valamit de nem meri.
Elmondtam neki amire kíváncsi volt.
- Köszönöm Steve.
- Tudod, hogy nincs mit. Te, hogy vagy? Mit akarsz tenni?
- Még nemtudom.
- Van időd. Holnap megyünk utánad.
- Rendben. Már alig várom, hogy lássam a fiam. És téged is - tette hozzá. És köszönöm, hogy ide hoztál. Csodás ez a hely.
- Tudtam, hogy tetszeni fog. Rendben, menj és pihenj, holnap találkozunk. - köszöntünk el egymástól.
Miután letettük, még ránéztem Rickyre, majd ez az elég érdekes nap, főleg este után én én aludni mentem, hogy reggel indulhassunk Kristen után.
/Kristen/
Ashely is alig hitt a szemének amikor megérkeztünk.
- Te voltál már itt? - fordult felém.
- Igen. Még a kapcsolatunk elején hozott el egyszer Steve. Imádtam itt, akkor még boldogok voltunk - szomorodtam el.
- Ez gyönyörű. Itt biztos ki tudsz kapcsolni és pihenni egy kicsit. Fantasztikus a levegő is. Imádom - mosolygott Ashely.
Ez volt az utolsó hely amire gondoltam. De kellemesen csalódtam. Mikor Stevel voltunk itt fantasztikusan éreztem magam, és már akkor beleszerettem ebbe a csodás helybe. Imádom a napfényt, és Los Angelest is, de mindig is odáig voltak a havas, hideg helyekért.
Utah- Park Citybe hozott Steve.
Egy ugyanott szálltunk meg ahol akkor. Ashely is rögtön beleszeretett a helybe, ahogy én akkoriban. Most csak egy valami hiányzik. A fiam. Másra most gondolni sem mertem. Minden jobb lenne ha ő mellettem lenne, de csak holnapig kell kibírjam, hogy újra láthassam az én kis életem.
Ashelyvel kipakoltunk, majd este beszéltem Stevel. Akkor már nem bírtam tovább. Egész végig mióta eljöttünk kísértett, hogy mi történik Rob és Steve között otthon. Reméltem azért, hogy semmi komoly, gondolok itt a veszekedésre, vagy verekedésre.
De szerencsére Steve megnyugtatott. Minden elmondott neki, és nekem is, hogy miket mondott Rob. Az újsággal kapcsolatos dologra mégsem tért ki. Állítása szerint erről nem faggatta részletesen Robot, hogy vajon igaz e amit a lapok írnak.
De hogy ne lenne igaz? Hiszen elég világosan a tények a képek alapján is amin Rob van azzal a nővel.
- Már megint rá gondolsz? Felejtsd el egy kicsit, és sétáljunk egyet csodás ez a hely - nyitott be a szobámba Ashely, és kénytelen voltam megadni magam.
Neki és Stevenek is igaza van. Át kell gondolnom mindent, főként vele kapcsolatban. De egyenlőre most még csak gondolni se akartam rá. És ez ami pokoli nehéz. Hiszen, semmit sem kívántam jobban mint, hogy ő legyen itt velem, fogja a kezem, és hozzábújhassak.
De ez az amit most nem kapok meg. Ki tudja talán soha többé.
Eleget téve Ashely kérésének sétálni indultunk. Előtte azonban még hiába volt már késő, a telefonom a zsebembe csúsztattam, hátha Steve keresne.
Kiléptünk a csodás hideg levegőre, és sétálni indultunk a gyönyörűen kivilágított utcákon.
Ashely éppen csacsogott séta közben mikor megcsörrent a telefon a zsebemben. Rögtön előkaptam. Lehet, azonban, hogy ez rossz ötlet volt.
- Mi az? - kérdezte Ashely amikor látta, hogy elsápadok kissé.
Rob neve villogott a kijelzőn.
A szívem kétszer olyan hevesen kezdett verni. Az izgalomtól és a félelemtől. Fogalmam sincs mit kéne tennem, vagy mondanom. Egyáltalán felvegyem. Nem éreztem még késznek magam arra, hogy beszéljek vele.
Még mindig fáj amit tett velem, mégis majd meg vesztem, hogy legalább egy pillanatra halljam azt az imádott hangot. Utálom is magam ezért, hogy még mindig ilyen hatással van rám.
- Ne nézz rám, te tudod beszélni akarsz e vele - szólalt meg Ashely mikor segélykérően rá néztem.
Épp ez volt a baj. Nemtudtam akarom e.
A készülék továbbra is kitartóan csörgött. Megnyomtam a gombot és a fülemhez emeltem. Ekkor már a torkomban dobogott a szívem. Főleg mikor meghallottam amikor kiejti a nevem.
- Kristen . . . . . . .
Park City, Utah
Kép1
Kép2
A házról:
Kép3
Kép4
2011. június 2., csütörtök
BD videó :)
Az első pici BD vidi, gondolom az MMA-on lesz hosszabb vasárnap éjszaka :) IMÁDOM :)
http://www.mtv.com/videos/misc/659218/breaking-dawn-exclusive-at-2011-mtv-movie-awards.jhtml#id=1664924%C2%A8
http://www.mtv.com/videos/misc/659218/breaking-dawn-exclusive-at-2011-mtv-movie-awards.jhtml#id=1664924%C2%A8
2011. május 27., péntek
26.fejezet
Sziasztok! Itt az új fejli, sokat nem fűzök hozzá, nemtudom következő mikor lesz, de igyekszek. Amint tudom kiírom majd, addig is jó olvasást ehhez. Köszönöm azoknak akik írtak véleményt az előzőhöz :) ♥ ♥ Jó olvasást, pussz: Liz
UI: Barátném,jobb ha akkor olvasod ha hazaértetek,addig sztem ne tedd :D Ne haragudj, tudod, hogy imádlak, azt is, hogy bízz bennem, ezt muszáj volt, de mindent helyrehozok :) Tudod :)Megígértem a címekért amiket kaptam tegnap, ezt most kellett, de ez része vminek, szal nyugi :) minden oké lesz :) pusszantlak ♥ ♥
26.fejezet
/Kristen/
- Az apjánál van - ismételtem Stevenek.
Fogalmam sincs milyen reakciót vártam tőle, de semmiképp sem azt amit kaptam.
- Szóval elmondtad neki.
- Mi?
- Robnak. Hogy ő a fiad apja! - mondta ki Steve.
Hirtelen még az ütő is megállt bennem. Egyetlen szó visszhangzott csak a fejemben egy kérdéssel egyetemben.
Tudja. Tudja, hogy Ricky Rob fia. De honnan? Kitől? Az nem lehet, hogy végig tudta.
Értetlenül és döbbenten néztem rá. A kezemért nyúlt és a nappaliba húzott. Leültünk a kanapéra. Néhány másodpernyi csend után megszólalt.
- Gondolom arra vagy kíváncsi mióta és honnan tudom. A honnan nem számít, de már jó ideje. Majdnem azóta, hogy újra találkoztatok a forgatáson.
- Steve, én . . . . .
- Ne sajnáld Kris. Én sajnálom, hogy mégsem lehettem, lehetek az apja ennek a csöppségnek. És gondolom, hogy ezzel, hogy Rob már tudja téged is elvesztelek.
- Nemtudom mit mondhatnék erre. Rob egyenlőre látni sem akar. Ricky vele jön haza holnap. De azt hiszem annak vége - temettem a kezem az arcomba.
- Szereted őt?
Ez volt az a kérdés amit nem akartam hallani tőle. Azt, hogy az a férfi aki a férjem, és aki mindig mindenben mellettem volt, megkérdezze, hogy szeretem e azt a másik férfit.
- Nyugodtan válaszolhatsz. Már régen beletörődtem, hogy az övé vagy. Vagy inkább sohasem voltál az enyém.
Képtelelen voltam a szemébe nézni, és látni a fájdalmát ami a szavaiból is csak úgy sütött. Pont ezt akartam elkerülni. Mégis tudtam, hogy az egyiküket megfogom bántani.
De ez is benne volt a pakliban ami tényleg történt, hogy végül mindkettőjüket elveszítem. Nem mondom, hogy Svetet nem fájna elveszíteni, de Őt jobban. Ő az életem. De a férjemnek is rengeteg hálával és köszönettel tartozok és ezt el is mondtam neki.
- Tudom Kris. De emiatt ne maradj velem. Gondolom most haragszik, de imád téged. És a fiát is. Meg fog bocsájtani neked, és boldogok lehettek. Én nem fogok közétek állni.
- De mi lesz veled? Én nem akarom, hogy . . . .
- Én megleszek. A munka majd kikapcsol. Jó ideje sejtem, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Mi nem egymásnak lettünk teremtve. Bármennyire is szeretlek.
Stevenek voltak még kérdései. Egyik kínosabb mint a másik. De ezek után legalább annyit megérdemel, hogy őszinte legyek vele. Ezek után csak ezt nem tudtom, hogy velünk mi lesz.
- Ez rajtad áll Kris. Ha vele akarsz lenni elengedlek.
- Még nemtudom mi lesz. Most látni sem akar. És csak a fiam számít, neki és nekem is. Az ő boldogsága, és hogy amikor csak tudja, gondolom ő is vele akar lenni.
- Szóval el akarsz költözni? Ez a te házad, és a fiadé. Majd én megyek.
- Nem. Ne, kérlek, és nem az én házam a tiéd. Mi megyünk el.
- Eszedbe ne jusson. Ez a ház a tiétek. A te és a fiad nevén van. Legalább ezt had adjam nektek, és itt már mindenetek megvan, Rickynek is.
- Nem akarom, hogy elmenj.
- Maradok amíg szeretnéd, és amíg nem tudjátok mi lesz veletek. Nem foglak magadra hagyni, ha mégsem úgy alakul a dolog. A te döntésed. Ha kellek itt vagytok nektek - mondta Steve, miközben a kezeinket összekulcsolta.
Akaratlanul is kicsordultak a könnyeim. Egyfolytában azt kérdezgettem magamtól, hogy nem voltam képes egy ilyen férfit megszeretni? Tévedés ne essék, mert szeretem őt. De nem szerelemmel. Minden nő álma egy ilyen férfi, és én mégis eldobom magamtól.
- Nem a te hibád - suttogta Steve, miközben a könnyeim törölte le és a karjaiba volt.
Mint egy kisgyerek bújtam hozzá, és élveztem a közelségét és a biztonságot amit az ölelése nyújtott.
- Szeretlek Kris - suttogta a fülembe miközben a vállán sírtam ki magam.
- Én is téged - válaszoltam, de tudtam, hogy ő is tudja, hogy értem.
Jóformán nem sokat aludtunk az éjjel. Beszélgettünk, amit az utóbbi időben nem nagyon tettünk meg. Itt volt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba és tisztázni mindent.
Ettől féltem mindig. De így egyáltalán nem tűnt olyan vészesnek. Féltem a férjem reakciójától, álmomban sem gondoltam volna, hogy már mindent tud. Sőt, hogy végig tudta.
Hajnalodott mikor ágyba kerültünk. Nem akartam egyedül lenni. Steve karjaiban aludtam el. Végtelen nyugalmat és biztonságot éreztem az ölelésében.
Valamikor dél körül ébredtem. Rögtön a telefonomért nyúltam, vagyis akartam.
- Látom fel ébredtél - lépett be ekkor a szobába Steve.
- A nappaliban hagytad - nyújtotta felém a telefonom, ami nem jelzett sem hívást sem üzenetet.
- Az anyja hívott, hogy szóljon este érkeznek, hogy kimehess eléjük - mondta Steve, de az arcán semmit nem láttam tükröződni.
- Köszönöm.
Steve magamra hagyott és lezuhanyoztam és felöltöztem. Rendet raktam a lakásban, hogy addig is lefoglaljam magam.
Kora délelután Stevenek be kellett mennie dolgozni. Az új film miatt, amit Robbal forgatna. Rögtön akadt egy két borús gondolatom ezzel kapcsolatban, de Steve most is bizonyított nálam.
- Nem kell aggódni, ugyanúgy övé a szerep, persze ha még akarja - mondta mikor ez szóba jött.
Elköszöntem tőle, és mielőtt dolgozni ment Ashely állított be Nikkivel, akit jó ideje nem láttam, de mentségére szolgáljon, hogy dolgozott.
Persze előlük semmit sem lehetett titkolni, így mindent el kellett meséljek nekik. Ők pedig szó szerint tátott szájjal hallgattak végig.
Mint mindig most is számtalan tanácsot kaptam tőlük, de még én magam se tudom mit fogok tenni.
Az biztos, hogy most minden Robon múlik. Egyenlőre viszont sokat nem várok tőle. Még mindig a sírás környékez meg ha arra a pillanatra gondolok, amikor azt mondta, hogy nemtudja szeret e még.
Ekkor kezdett darabokra törni a szívem. Bár tisztában voltam annak a súlyával amit ez a titok hordozott. Mégis jobb, hogy kiderült, így nekem már nincs titkolnivalóm előtte.
Sokat beszélgettünk a lányokkal is, mégis rossz kedvem volt. Vagy inkább izgatott voltam? Nemtudnám megmondani melyik. Hiszen Rob és a fiunk hamarosan hazajönnek. Annyira hiányoznak. A kisfiam, és persze ő is.
- Oké, elég a rosszkedvből, legalább egy kicsit - állt fel Nikki.
- Elmegyünk vásárolni egy kicsit, vagy csak sétálni amíg nem érkeznek meg - ismertette az isteni tervét
Nem sok kedvem volt vásárolni, főleg nem emberek közé menni, de ha ők egyszer valamit a fejükbe vesznek akkor nincs menekvés.
Nemtudtam mit tenni, a lányok elzavartak öltözni és a délutánt vásárlással töltöttük. Nem éppen voltam olyan jó hangulatban, és egyfolytában csak Robra és a fiamra gondoltam. Hogy hamarosan ismét itt lesznek. Főleg ő. Hogy mi is lesz velünk ezek után.
Milliónyi ruhás üzlet, és számtalan ruhapróba után amit rám eröltettek végre a bevásárlóközpont egy éttermében pihentünk meg egy kicsit.
- Na ebben tuti odáig lesz érted akármelyik pasi is lát ebben - nézegette Nikki az egyik ruhát amit megvettem.
Rögtön az járt a fejemben, hogy csak azt szeretném, hogy egy férfi lásson benne. De vele kapcsolatban lassan már semmi reményem nincs. Csak reménykedhetek, hogy idővel képes lesz megbocsájtani nekem, és lehet minden olyan mint eddig. Így, hogy most már mondhatom, hogy Steve sem áll közénk.
Kitárgyaltuk közben a lányokkal a pasikat is, persze. Ashely a Twilight forgatása óta randizgat Kellanal, akivel olyan se veled se nélküled kapcsolatban vannak.
- És mos melyik van éppen? A veled vagy nélküled? - kérdezte Nikki engem megelőzve.
- A veled. Nemtudom mi van azzal a pasival de teljesen megbolondít. Mindig tudja, mi az aminek képtelen vagyok ellenállni, magát is beleértve - mosolygott Ashely.
- Remélem megmarad ez a veled dolog, csak úgy ragyogsz ha róla van szó - mondtam neki.
- Én is remélem, hogy így lesz.
- Ha jól alakulnak a dolgok, elmehetnénk valahova együtt bulizni - vetette fel az ötletet Ash.
Tudtam rögtön, hogy a jól alakulnak alatt rám és Robra gondol. Őszintén én is csak ebben bízom. És hogy talán már ma este megtudom mi is lesz velünk. Megőrjít ez a bizonytalanság.
Beszélgettünk még a csajokkal, majd beiktatva még egy két butikot akartunk indulni haza. Nikki meg akart állni egy újságosnál, mi addig megvártunk.
Ez volt az a pillanat amit talán nem kellett volna, hogy megtörténjen.
Az újságok kínálatát nézegettem mikor az amerikai pletykalapon akadt meg a szemem. Igen, pletykalapon, de elég sokszor igazak a benne olvasható pletykák. Ezúttal reménykedek benne, hogy mégsem.
Rögtön elsápadtam amint a címlapokra néztem. Ashely látta rajtam, és ekkor vette észre ő is. Közelebb mentem és a kezembe vettem a lapot.
Remegve olvastam a címlapot ami képekkel is volt igazolva. A cikket már meg sem mertem nézni. Ekkor éreztem úgy, hogy ennél rosszabb már nem lehet. A szívem ezeket a sorokat olvasva tört apró darabokra.
Folyton azon rágódtam mióta eljöttem Londonból, hogy mi van vele, gondol e rám? És arra, hogy mi lesz velünk. Izgatottan vártam a ma estét, hogy hazajöjjenek a fiunkkal. Egészen eddig a pillanatig.
"Romantikus éjszaka Robert Pattinsonnal és a titokzatos hölggyel..........."
Már ahogy ezt a címet elolvastam könnyek mardosták a szemem, Ashely pedig belém karolt és próbálta elvenni tőlem a lapot, de nem hagytam. Tudni akartam mi ez az egész.
" A híres Robert Pattinsont egy neves Londoni szállodában kapták rajta egy csinos nő társaságában. Egy alkalmazott elmondása szerint a színész a hölggyel töltötte az éjszakát a szállodában. Később ismét lencsevégre kapták őket London repterén. Itt azonban még egy érdekes dolgot láthattunk. A színész egy kisgyermekkel a karjaiban utazott el, ha minden igaz vissza Los Angelesbe. A titokzatos szép hölgy nem tartott velük, ő csak kikísérte a színészt, akivel érzelmes búcsú után elváltak.
Egyenlőre rejtély, ki a titokzatos hölgy, de az biztos, hogy fontos szerepet tölt be a szívtipró életében. És vajon ki a gyermek? Egy újabb rejtély, amire reméljük minnél előbb választ kapunk.
A cikkhez persze a képek is elmaradhatatlanok voltak. Rob volt barna hajú nővel. Elég jókedvűnek és meghittnek tűntek a képek alapján.
Még mindig a fülemben csengtek az előbb olvasottak, amiket a képek is tanúsítanak. Rob ezzel a nővel töltötte az éjszakát. Épp hogy eljöttem, egy másik nő ágyába bújt.
Ezek a szavak kattogtak a fejemben, a képzeletem gyártotta képek, amiktől még pokolibban éreztem magam. A sírás határán voltam mikor Nikki visszajött hozzánk.
- Jézusom mi van? Mi a baj? - kérdezte rögtön amint meglátott.
- Nem engedte,hogy elvegyem tőle - mutatott Ash a még mindig a kezemben tartott magazinra.
Nikki kivette a kezemből és ő is meglátta a címlapot és a cikket.
- Te jó ég - mondta hirtelen és rám pillantott.
Ez volt az a pillanat amikor a pokolba süllyedtem volna, vagy inkább Őt kívánom oda. Képes volt ezt tenni velem.
Az egy dolog, hogy haragszik rám, és gyűlöl, de hogy erre képes legyen? Sejtettem, hogy nem lesz könnyű miután megtudja az igazat, de azt nem gondoltam volna, hogy ezzel kell szembenéznem.
És ami a legrosszabb, hogy a fiam is belekeverte, aki szintén ott volt velük. Hát így vigyáz rá? A családjára hagyja míg ő más nőkkel hentereg. Ekkor lettem igazán dühös és csalódott. Megbíztam benne, és mi lett a vége. Tudnom kellett volna, hogy egy ilyen valaki mint ő sosem képes megváltozni.
Ki tudja, talán sosem volt igaz, hogy szeretett. Hiszen ha az lett volna, képes lett volna megbocsátani nekem. Vagy ha nem is rögtön, de átgondolja, nem az, hogy rögtön egy másik nővel bújik ágyba.
Teljesen összezavarodtak a gondolataim. Millió dolog kavargott a fejemben, és képtelen voltam higgadtan gondolkozni.
Hirtelen úgy éreztem minden összeomlott körülöttem, és hogy ezt már képtelen vagyok elviselni. A következő pillanatban pedig minden kezdett elsötétedni körülöttem.
/Steve/
Reggel dolgozni mentem. Nem volt valami nagy a lelkesedésem pedig imádom a munkám. Talán az előző este az oka.
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön a pillanat, és Kristen bevallja az igazat, amit már jó ideje tudok.
Ezzel egy két tervem felborult, mivel ő maga volt az aki mindent bevallott. Annyira ismerem már, és sejtettem, hogy nem fogja kivárni az új filmjének a végét, hogy akkor mondja el, mikor rájön, hogy a Ők és a mi életünk alapján készült a film, amiben Rob szerepelne Arianaval.
Hamarabb történt. Hála valakinek aki elárulta az igazat Robnak, aki most természetesen haragszik Krisre. Valamilyen szinten megértem, hiszen nem kis dolgot titkolt el előle Kristen. De őt is meg kellene értenie, az ő okait.
Kiismertem őt is annyira, hogy tudjam imádja Kristen és a fiát is, és hogy tudjam nem kell sok idő és újra együtt lesznek.
Ami engem illett, egyenlőre elköltözöm. És el is válok tőle. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez, és meg kell tennem ezt a lépést, de előbb utóbb ennek is el kellett jönnie.
Elveszítem őket. Bár, végtére is sosem volt az enyém. Ő mindig Robot szerette, és ott a fiúk. Ideje szabadon engednem őt.
Elég gondja van most nélkülem is, így az én vallomásommal még várok. Nem lesz könnyű azt sem hallania, nem akarok még most azzal is rontani a helyzeten, de tudom, hogy én sem húzhatom a végtelenségig.
Az irodában voltam amikor csörgött a mobilom. Meglepetésemre Ashely hívott.
- Mi történt? Végeztetek a vásárlással?
- Ha tudsz gyere ide, a bevásárlóközpontba ami közel van az irodához. Kristen elájult, vagy inkább haza, hazavisszük - beszélt kissé összevissza Ashely, de ezzel rám is rendesen a frászt hozta.
- Rögtön ott vagyok, ne vigyétek sehova - mondtam, kissé idegesen, majd rögtön rohantam a kocsimhoz.
Még szerencse, hogy tényleg csak pár percre van a bevásárlóközpont. Ashley nagyjából elmondta hol vannak. Még jó, hogy van itt egy egészségügyi hely, ahol mire odaértem megnézte egy orvos Kristent.
- Mi történt? Magához tért már? - kérdeztem rögtön a lányokat.
- Nemtudom, mikor behoztuk még nem. Az orvos szerint nem komoly, de nemtudom magához tért e már - mondta Ashely is kétségbeesve.
- De mi történt? Miért lett rosszul?
- Hát . . . . .
- Mond már - kértem Nikkit aki a kezembe nyomott egy újságot.
Hirtelen nem értettem mit akar ezzel, de amint a címlapra néztem rájöttem. Nem kellett elolvasnom, hogy tudjam Kristen miért lett rosszul.
Nem mondom, hogy eddig olyan hű de nagy barátnak vagy ismerősnek tekintettem Robot, de ezek után a pokolba kívántam. Nem akartam mást, csak hogy Kristen boldog legyen, vele mert ő az akit szeret.
De ezek szerint nagyon félreismertem Robot. Vagy tényleg ez az igazi énje? Amilyen akkor volt amikor Kris megismerte? Egy nőcsábász? Mi másra gondolhatnék ezeket a képeket látva. Épp, hogy Kristen eljön tőle, mint akit üldöztek és máris rámászik egy másik nőre.
Ebben a pillanatban gyűlöltem ezért. Hogy fájdalmat okoz Kristennek. És, hogy miatta lett rosszul.
Rögtön tudtam, hogy mi az amivel egy kicsit talán segíthetek Krisnek, vagy abban, hogy felejtsen egy kicsit és megnyugodjon.
Rögtön a telefonomért nyúltam és tárcsáztam.
Ash és Nikki kissé értetlenkedve álltak mellettem. Hová akarod vinni?
Elmondtam a lányoknak, akik amint hallottál mit akarok megnyugodtak.
- Jót fog tenni Krisnek egy kis idő, és távolság. De mindenképp várd meg az estét, míg a fia hazajön.
- Tudom. Eszemben sincs azzal az emberrel hagyni. Isten tudja kikre hagyta a kicsit amíg ő ezzel a nővel mulatozott. Nem ilyennek gondoltam őt, nemcsak Kristen csalódott benne. Azt hittem, tényleg szereti Kristent, és képes lesz boldoggá tenni. De semmit nem tesz csak boldogtalanná teszi.
- Magához tért a hölgy - jött ki hozzánk az orvos.
Rögtön a kérdéseinkkel rohamoztuk. Szerencsére megnyugtatott minket, hogy semmi komoly, csak a vérnyomása és a stressz miatt ami mostanában érte lett rosszul.
- Jól vagy kicsim? - mentem be hozzá, de ekkora már egy székben ült.
- Nem kellett volna iderángatniuk, semmi bajom - rótta meg a lányokat Kristen.
- Nagyon is jól tették. Megijesztettél minket - térdeltem elé, és láttam a szemeiben azt a hatalmas bánatot, csalódást és fájdalmat amit most érezett.
Bármire képes lettem volna, hogy ettől megkíméljem. De erre még én sem vagyok képes. Arra viszont igen, hogy ha csak egy kicsit elfeledtessem vele.
A doktor elengedett minket, és csak nyugalmat és kevesebb idegeskedést javasolt Krisnek, és megígértem, hogy igyekszek ezektől távol tartani. Így is állt szándékomban tenni.
Kivittük Krist a kocsihoz, a lányok nem szóltak semmit, és ő sem. Tudtam, vagy sejtettem, hogy nem fog örülni a tervemnek, de most az egyszer nem hagyom ellenkezni.
- Hazamegyünk pár dologért és kiviszlek a reptérre - fordultam Kristenhez amikor a kocsihoz értünk.
- Mi? Miért? Megyünk valahova? De nem lehet, Rickyék . . . .
- Ne aggódj miatt. Elutazunk egy kicsit. Előkészítettem a gépét, csak rád vár. Én is megyek este, kimegyek a kicsiért a reptérre és megyünk utánad.
- Mi a fenét akarsz ezzel? Nem akarok elmenni.
- Nem kérdeztem, hogy akarsz. Nem fogom hagyni, hogy ez az alak tönkretegyen. Elutazunk egy kicsit, pihensz és lesz időd gondolkodni is. Bár ezek után nemtudom lesz e még min. Nem fogom hagyni, hogy most találkozz vele. Jót fog tenni egy kis nyugalom.
- Hová akarsz menni?
- Meglátod. Azt hiszem örülni is fogsz neki. Kérlek ne ellenkezz. Csak neked akarok jót. Jót fog tenni egy kis távolság, hidd el. Rickyvel este megyünk utánad.
- Ha akarod, és nem baj addig veled megyek. És ha ti is odaértek hazajövök. Csak, hogy ne legyél egyedül - ajánlotta Ashely.
Mindig is kedveltem őt, mint barátot, és tiszteltem. Nagyon jó barátja Kristennek és ezért hálás vagyok neki, hogy mindig mellette van. És persze Nikki is.
- Az jó lenne. Jó lesz így kicsim? - kérdeztem Kristől, aki eleinte idegenkedett az ötlettől, és ha bár kissé vonakodva de belement.
Nikki elköszönt tőlünk, Ashely pedig velünk jött. Hazamentünk pár dologért amire szükség lehet, és kivittem őket a reptérre.
- Biztos jó ötlet ez? Én nem akarok elmenni és . . . . . .
- Hidd el jót fog tenni. Pihenünk egy kicsit, távol mindentől. Tőle is - mondtam a végét kissé dühösebben.
Kristen tudhatta, hogy igazam van, és nem ellenkezett.
- Köszönöm - mondta halkan, majd a karjaimba bújt.
Fantasztikus érzés volt a karjaimban tartani. Hiába tudom, hogy már régen nem olyan ez mint régen.
- Siessetek, és vigyázz Rickyre.
- Mint a sajátomra, tudod. Este találkozunk.
Láttam rajta, hogy akar még mondani valamit,de inkább nem mondta ki. Tudtam mi lett volna az. Robbal kapcsolatos. Vele is tudtam mit akarok tenni. Lesz egy két szavam hozzá, abban biztos lehet.
Kristen és Ashely felszálltak a gépre, és egyenest egy kis nyugalom és pihenés felé repültek. Én pedig vissza az irodába, aztán hamarosan ismét a reptérre. Rob ugyanis hamarosan megérkezik Rickyvel. Az biztos, hogy őt is megfogom lepni. Nem rám hanem Kristenre számít. Lehet, hogy még nem is sejti, hogy a kis kalandjáról már az egész világ és Kristen is tud. Az biztos, hogy azt nem teszi zsebre amit tőlem kap ezért, hogy ezt tette Kristennel. . . . . .
/Kristen/
A repülőn is elég szótlan voltam.
Talán az is zavart, hogy még azt se tudom hová megyünk. Mégis hálás vagyok ismét a férjemnek, amiért mellettem van, és az én javamat akarja.
- Köszönöm, hogy elkísérsz - pillantottam a barátnőmre.
- Tudod, hogy nincs mit. Pihentek egy kicsit hármasban. Mint régen. Jó lesz meglátod.
- Lehet.
Talán igazuk van. Ezt kéne tennem. Mégis képtelen vagyok a délután látott képeket kiverni a fejemből. Folyton magam előtt látom őket.
- Ne gondolj rá.
- De nem megy. Képtelelen vagyok kiverni a fejemből azokat a mondatokat, és képeket. Hogy minden romba dőlt egy pillanat alatt. Vagy nem is volt elég szilárd, hogy megmaradjon. Nemtudom elhinni, hogy ezt tette velem. Miért mondta hogy szeret? Hogy engem akar? Mikor az első akadály után egy másik nőhöz szalad? Talán én tévedtem, és sosem változott meg. De jó, hogy erre időben jöttem rá. Csak azt sajnálom, hogy ilyen alak miatt bántottam Stevet, és tettem tönkre a házasságom - mondtam csalódottan.
- Még nemtudjuk mi történt ott pontosan és . . . . .
- Pont te akarod védeni őt? Nem is akarom tudni. Így is elég nyilvánvaló. Soha többé nem vagyok kíváncsi rá. Sőt, soha sem kellett volna megtudnia, hogy Ricky a fia. Nem egy ilyen apát érdemel. Ott hagytam őt, hogy a fiával lehessen, erre ő egy nővel hentergett inkább.
- Oké, most ne gondolj erre. Hamarosan itt lesz a fiad és a férjed. Aki mindig melletted van. Ha másért nem, érte tedd meg, hogy kikapcsolsz egy kicsit és pihentek. Kérlek.
- Rendben. Igyekszek - erőltettem magamra egy mosolyt.
Fogalmam sem volt menni fog e, de mint ígértem mindent megteszek. Szeretnék legalább egy kis időt nélküle tölteni, és a gondolat nélkül, hogy egy másik nővel van, vagy volt.
Csak a fiamra és Stevere fogok gondolni. Muszáj lesz majd higgadtan is átgondolnom mit akarok tenni. Ez az amire most képtelen vagyok. Csak egy kis nyugalmat akarok. Hihetetlen, hogy Steve mindig tudja, mi a jó nekem, és mire van szükségem.
De jelen pillanatban kicsit tartottam is tőle. Nem is annyira tőle, hanem attól amit tenni fog. Ő megy ki Robék elé a reptérre. Ez az első alkalom, hogy nyíltan találkoznak. Úgy, hogy Steve tudja, hogy Rob mit jelentett nekem vagy még mindig jelent nekem? - erre még én magam sem tudom a választ. Bár eddig is tudta, de most már én tudom, hogy ő tisztában van a dolgokkal.
Egyedül Rob nem tud semmiről. Arról nem, hogy Steve tudja, hogy a fiam apja, és hogy ő az akivel megcsaltam őt. Nem is egyszer.
Félek, hogy mit fog tenni Steve, és Rob is, hogy Steve elhozza tőle a fiát. A fiamat. Emiatt jelen pillanatban nem éreztem lelkiismeret furdalást. Ha képes volt magára hagyni a fiát, hogy elmenjen azzal a nővel, igenis megérdemli.
Néhány óra múlva a pilóta leszállásra figyelmeztetett minket. Most végre kiderül hová hozott, vagy inkább küldött Steve. Most ebben a pillanatban mégis nem ezért aggódtam inkább, hanem, hogy mi történik otthon a reptéren, ahol ezekben a pillanatokban találkozik Steve és Rob. . . . . . . . . . .
UI: Barátném,jobb ha akkor olvasod ha hazaértetek,addig sztem ne tedd :D Ne haragudj, tudod, hogy imádlak, azt is, hogy bízz bennem, ezt muszáj volt, de mindent helyrehozok :) Tudod :)Megígértem a címekért amiket kaptam tegnap, ezt most kellett, de ez része vminek, szal nyugi :) minden oké lesz :) pusszantlak ♥ ♥
26.fejezet
/Kristen/
- Az apjánál van - ismételtem Stevenek.
Fogalmam sincs milyen reakciót vártam tőle, de semmiképp sem azt amit kaptam.
- Szóval elmondtad neki.
- Mi?
- Robnak. Hogy ő a fiad apja! - mondta ki Steve.
Hirtelen még az ütő is megállt bennem. Egyetlen szó visszhangzott csak a fejemben egy kérdéssel egyetemben.
Tudja. Tudja, hogy Ricky Rob fia. De honnan? Kitől? Az nem lehet, hogy végig tudta.
Értetlenül és döbbenten néztem rá. A kezemért nyúlt és a nappaliba húzott. Leültünk a kanapéra. Néhány másodpernyi csend után megszólalt.
- Gondolom arra vagy kíváncsi mióta és honnan tudom. A honnan nem számít, de már jó ideje. Majdnem azóta, hogy újra találkoztatok a forgatáson.
- Steve, én . . . . .
- Ne sajnáld Kris. Én sajnálom, hogy mégsem lehettem, lehetek az apja ennek a csöppségnek. És gondolom, hogy ezzel, hogy Rob már tudja téged is elvesztelek.
- Nemtudom mit mondhatnék erre. Rob egyenlőre látni sem akar. Ricky vele jön haza holnap. De azt hiszem annak vége - temettem a kezem az arcomba.
- Szereted őt?
Ez volt az a kérdés amit nem akartam hallani tőle. Azt, hogy az a férfi aki a férjem, és aki mindig mindenben mellettem volt, megkérdezze, hogy szeretem e azt a másik férfit.
- Nyugodtan válaszolhatsz. Már régen beletörődtem, hogy az övé vagy. Vagy inkább sohasem voltál az enyém.
Képtelelen voltam a szemébe nézni, és látni a fájdalmát ami a szavaiból is csak úgy sütött. Pont ezt akartam elkerülni. Mégis tudtam, hogy az egyiküket megfogom bántani.
De ez is benne volt a pakliban ami tényleg történt, hogy végül mindkettőjüket elveszítem. Nem mondom, hogy Svetet nem fájna elveszíteni, de Őt jobban. Ő az életem. De a férjemnek is rengeteg hálával és köszönettel tartozok és ezt el is mondtam neki.
- Tudom Kris. De emiatt ne maradj velem. Gondolom most haragszik, de imád téged. És a fiát is. Meg fog bocsájtani neked, és boldogok lehettek. Én nem fogok közétek állni.
- De mi lesz veled? Én nem akarom, hogy . . . .
- Én megleszek. A munka majd kikapcsol. Jó ideje sejtem, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Mi nem egymásnak lettünk teremtve. Bármennyire is szeretlek.
Stevenek voltak még kérdései. Egyik kínosabb mint a másik. De ezek után legalább annyit megérdemel, hogy őszinte legyek vele. Ezek után csak ezt nem tudtom, hogy velünk mi lesz.
- Ez rajtad áll Kris. Ha vele akarsz lenni elengedlek.
- Még nemtudom mi lesz. Most látni sem akar. És csak a fiam számít, neki és nekem is. Az ő boldogsága, és hogy amikor csak tudja, gondolom ő is vele akar lenni.
- Szóval el akarsz költözni? Ez a te házad, és a fiadé. Majd én megyek.
- Nem. Ne, kérlek, és nem az én házam a tiéd. Mi megyünk el.
- Eszedbe ne jusson. Ez a ház a tiétek. A te és a fiad nevén van. Legalább ezt had adjam nektek, és itt már mindenetek megvan, Rickynek is.
- Nem akarom, hogy elmenj.
- Maradok amíg szeretnéd, és amíg nem tudjátok mi lesz veletek. Nem foglak magadra hagyni, ha mégsem úgy alakul a dolog. A te döntésed. Ha kellek itt vagytok nektek - mondta Steve, miközben a kezeinket összekulcsolta.
Akaratlanul is kicsordultak a könnyeim. Egyfolytában azt kérdezgettem magamtól, hogy nem voltam képes egy ilyen férfit megszeretni? Tévedés ne essék, mert szeretem őt. De nem szerelemmel. Minden nő álma egy ilyen férfi, és én mégis eldobom magamtól.
- Nem a te hibád - suttogta Steve, miközben a könnyeim törölte le és a karjaiba volt.
Mint egy kisgyerek bújtam hozzá, és élveztem a közelségét és a biztonságot amit az ölelése nyújtott.
- Szeretlek Kris - suttogta a fülembe miközben a vállán sírtam ki magam.
- Én is téged - válaszoltam, de tudtam, hogy ő is tudja, hogy értem.
Jóformán nem sokat aludtunk az éjjel. Beszélgettünk, amit az utóbbi időben nem nagyon tettünk meg. Itt volt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba és tisztázni mindent.
Ettől féltem mindig. De így egyáltalán nem tűnt olyan vészesnek. Féltem a férjem reakciójától, álmomban sem gondoltam volna, hogy már mindent tud. Sőt, hogy végig tudta.
Hajnalodott mikor ágyba kerültünk. Nem akartam egyedül lenni. Steve karjaiban aludtam el. Végtelen nyugalmat és biztonságot éreztem az ölelésében.
Valamikor dél körül ébredtem. Rögtön a telefonomért nyúltam, vagyis akartam.
- Látom fel ébredtél - lépett be ekkor a szobába Steve.
- A nappaliban hagytad - nyújtotta felém a telefonom, ami nem jelzett sem hívást sem üzenetet.
- Az anyja hívott, hogy szóljon este érkeznek, hogy kimehess eléjük - mondta Steve, de az arcán semmit nem láttam tükröződni.
- Köszönöm.
Steve magamra hagyott és lezuhanyoztam és felöltöztem. Rendet raktam a lakásban, hogy addig is lefoglaljam magam.
Kora délelután Stevenek be kellett mennie dolgozni. Az új film miatt, amit Robbal forgatna. Rögtön akadt egy két borús gondolatom ezzel kapcsolatban, de Steve most is bizonyított nálam.
- Nem kell aggódni, ugyanúgy övé a szerep, persze ha még akarja - mondta mikor ez szóba jött.
Elköszöntem tőle, és mielőtt dolgozni ment Ashely állított be Nikkivel, akit jó ideje nem láttam, de mentségére szolgáljon, hogy dolgozott.
Persze előlük semmit sem lehetett titkolni, így mindent el kellett meséljek nekik. Ők pedig szó szerint tátott szájjal hallgattak végig.
Mint mindig most is számtalan tanácsot kaptam tőlük, de még én magam se tudom mit fogok tenni.
Az biztos, hogy most minden Robon múlik. Egyenlőre viszont sokat nem várok tőle. Még mindig a sírás környékez meg ha arra a pillanatra gondolok, amikor azt mondta, hogy nemtudja szeret e még.
Ekkor kezdett darabokra törni a szívem. Bár tisztában voltam annak a súlyával amit ez a titok hordozott. Mégis jobb, hogy kiderült, így nekem már nincs titkolnivalóm előtte.
Sokat beszélgettünk a lányokkal is, mégis rossz kedvem volt. Vagy inkább izgatott voltam? Nemtudnám megmondani melyik. Hiszen Rob és a fiunk hamarosan hazajönnek. Annyira hiányoznak. A kisfiam, és persze ő is.
- Oké, elég a rosszkedvből, legalább egy kicsit - állt fel Nikki.
- Elmegyünk vásárolni egy kicsit, vagy csak sétálni amíg nem érkeznek meg - ismertette az isteni tervét
Nem sok kedvem volt vásárolni, főleg nem emberek közé menni, de ha ők egyszer valamit a fejükbe vesznek akkor nincs menekvés.
Nemtudtam mit tenni, a lányok elzavartak öltözni és a délutánt vásárlással töltöttük. Nem éppen voltam olyan jó hangulatban, és egyfolytában csak Robra és a fiamra gondoltam. Hogy hamarosan ismét itt lesznek. Főleg ő. Hogy mi is lesz velünk ezek után.
Milliónyi ruhás üzlet, és számtalan ruhapróba után amit rám eröltettek végre a bevásárlóközpont egy éttermében pihentünk meg egy kicsit.
- Na ebben tuti odáig lesz érted akármelyik pasi is lát ebben - nézegette Nikki az egyik ruhát amit megvettem.
Rögtön az járt a fejemben, hogy csak azt szeretném, hogy egy férfi lásson benne. De vele kapcsolatban lassan már semmi reményem nincs. Csak reménykedhetek, hogy idővel képes lesz megbocsájtani nekem, és lehet minden olyan mint eddig. Így, hogy most már mondhatom, hogy Steve sem áll közénk.
Kitárgyaltuk közben a lányokkal a pasikat is, persze. Ashely a Twilight forgatása óta randizgat Kellanal, akivel olyan se veled se nélküled kapcsolatban vannak.
- És mos melyik van éppen? A veled vagy nélküled? - kérdezte Nikki engem megelőzve.
- A veled. Nemtudom mi van azzal a pasival de teljesen megbolondít. Mindig tudja, mi az aminek képtelen vagyok ellenállni, magát is beleértve - mosolygott Ashely.
- Remélem megmarad ez a veled dolog, csak úgy ragyogsz ha róla van szó - mondtam neki.
- Én is remélem, hogy így lesz.
- Ha jól alakulnak a dolgok, elmehetnénk valahova együtt bulizni - vetette fel az ötletet Ash.
Tudtam rögtön, hogy a jól alakulnak alatt rám és Robra gondol. Őszintén én is csak ebben bízom. És hogy talán már ma este megtudom mi is lesz velünk. Megőrjít ez a bizonytalanság.
Beszélgettünk még a csajokkal, majd beiktatva még egy két butikot akartunk indulni haza. Nikki meg akart állni egy újságosnál, mi addig megvártunk.
Ez volt az a pillanat amit talán nem kellett volna, hogy megtörténjen.
Az újságok kínálatát nézegettem mikor az amerikai pletykalapon akadt meg a szemem. Igen, pletykalapon, de elég sokszor igazak a benne olvasható pletykák. Ezúttal reménykedek benne, hogy mégsem.
Rögtön elsápadtam amint a címlapokra néztem. Ashely látta rajtam, és ekkor vette észre ő is. Közelebb mentem és a kezembe vettem a lapot.
Remegve olvastam a címlapot ami képekkel is volt igazolva. A cikket már meg sem mertem nézni. Ekkor éreztem úgy, hogy ennél rosszabb már nem lehet. A szívem ezeket a sorokat olvasva tört apró darabokra.
Folyton azon rágódtam mióta eljöttem Londonból, hogy mi van vele, gondol e rám? És arra, hogy mi lesz velünk. Izgatottan vártam a ma estét, hogy hazajöjjenek a fiunkkal. Egészen eddig a pillanatig.
"Romantikus éjszaka Robert Pattinsonnal és a titokzatos hölggyel..........."
Már ahogy ezt a címet elolvastam könnyek mardosták a szemem, Ashely pedig belém karolt és próbálta elvenni tőlem a lapot, de nem hagytam. Tudni akartam mi ez az egész.
" A híres Robert Pattinsont egy neves Londoni szállodában kapták rajta egy csinos nő társaságában. Egy alkalmazott elmondása szerint a színész a hölggyel töltötte az éjszakát a szállodában. Később ismét lencsevégre kapták őket London repterén. Itt azonban még egy érdekes dolgot láthattunk. A színész egy kisgyermekkel a karjaiban utazott el, ha minden igaz vissza Los Angelesbe. A titokzatos szép hölgy nem tartott velük, ő csak kikísérte a színészt, akivel érzelmes búcsú után elváltak.
Egyenlőre rejtély, ki a titokzatos hölgy, de az biztos, hogy fontos szerepet tölt be a szívtipró életében. És vajon ki a gyermek? Egy újabb rejtély, amire reméljük minnél előbb választ kapunk.
A cikkhez persze a képek is elmaradhatatlanok voltak. Rob volt barna hajú nővel. Elég jókedvűnek és meghittnek tűntek a képek alapján.
Még mindig a fülemben csengtek az előbb olvasottak, amiket a képek is tanúsítanak. Rob ezzel a nővel töltötte az éjszakát. Épp hogy eljöttem, egy másik nő ágyába bújt.
Ezek a szavak kattogtak a fejemben, a képzeletem gyártotta képek, amiktől még pokolibban éreztem magam. A sírás határán voltam mikor Nikki visszajött hozzánk.
- Jézusom mi van? Mi a baj? - kérdezte rögtön amint meglátott.
- Nem engedte,hogy elvegyem tőle - mutatott Ash a még mindig a kezemben tartott magazinra.
Nikki kivette a kezemből és ő is meglátta a címlapot és a cikket.
- Te jó ég - mondta hirtelen és rám pillantott.
Ez volt az a pillanat amikor a pokolba süllyedtem volna, vagy inkább Őt kívánom oda. Képes volt ezt tenni velem.
Az egy dolog, hogy haragszik rám, és gyűlöl, de hogy erre képes legyen? Sejtettem, hogy nem lesz könnyű miután megtudja az igazat, de azt nem gondoltam volna, hogy ezzel kell szembenéznem.
És ami a legrosszabb, hogy a fiam is belekeverte, aki szintén ott volt velük. Hát így vigyáz rá? A családjára hagyja míg ő más nőkkel hentereg. Ekkor lettem igazán dühös és csalódott. Megbíztam benne, és mi lett a vége. Tudnom kellett volna, hogy egy ilyen valaki mint ő sosem képes megváltozni.
Ki tudja, talán sosem volt igaz, hogy szeretett. Hiszen ha az lett volna, képes lett volna megbocsátani nekem. Vagy ha nem is rögtön, de átgondolja, nem az, hogy rögtön egy másik nővel bújik ágyba.
Teljesen összezavarodtak a gondolataim. Millió dolog kavargott a fejemben, és képtelen voltam higgadtan gondolkozni.
Hirtelen úgy éreztem minden összeomlott körülöttem, és hogy ezt már képtelen vagyok elviselni. A következő pillanatban pedig minden kezdett elsötétedni körülöttem.
/Steve/
Reggel dolgozni mentem. Nem volt valami nagy a lelkesedésem pedig imádom a munkám. Talán az előző este az oka.
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön a pillanat, és Kristen bevallja az igazat, amit már jó ideje tudok.
Ezzel egy két tervem felborult, mivel ő maga volt az aki mindent bevallott. Annyira ismerem már, és sejtettem, hogy nem fogja kivárni az új filmjének a végét, hogy akkor mondja el, mikor rájön, hogy a Ők és a mi életünk alapján készült a film, amiben Rob szerepelne Arianaval.
Hamarabb történt. Hála valakinek aki elárulta az igazat Robnak, aki most természetesen haragszik Krisre. Valamilyen szinten megértem, hiszen nem kis dolgot titkolt el előle Kristen. De őt is meg kellene értenie, az ő okait.
Kiismertem őt is annyira, hogy tudjam imádja Kristen és a fiát is, és hogy tudjam nem kell sok idő és újra együtt lesznek.
Ami engem illett, egyenlőre elköltözöm. És el is válok tőle. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik ez, és meg kell tennem ezt a lépést, de előbb utóbb ennek is el kellett jönnie.
Elveszítem őket. Bár, végtére is sosem volt az enyém. Ő mindig Robot szerette, és ott a fiúk. Ideje szabadon engednem őt.
Elég gondja van most nélkülem is, így az én vallomásommal még várok. Nem lesz könnyű azt sem hallania, nem akarok még most azzal is rontani a helyzeten, de tudom, hogy én sem húzhatom a végtelenségig.
Az irodában voltam amikor csörgött a mobilom. Meglepetésemre Ashely hívott.
- Mi történt? Végeztetek a vásárlással?
- Ha tudsz gyere ide, a bevásárlóközpontba ami közel van az irodához. Kristen elájult, vagy inkább haza, hazavisszük - beszélt kissé összevissza Ashely, de ezzel rám is rendesen a frászt hozta.
- Rögtön ott vagyok, ne vigyétek sehova - mondtam, kissé idegesen, majd rögtön rohantam a kocsimhoz.
Még szerencse, hogy tényleg csak pár percre van a bevásárlóközpont. Ashley nagyjából elmondta hol vannak. Még jó, hogy van itt egy egészségügyi hely, ahol mire odaértem megnézte egy orvos Kristent.
- Mi történt? Magához tért már? - kérdeztem rögtön a lányokat.
- Nemtudom, mikor behoztuk még nem. Az orvos szerint nem komoly, de nemtudom magához tért e már - mondta Ashely is kétségbeesve.
- De mi történt? Miért lett rosszul?
- Hát . . . . .
- Mond már - kértem Nikkit aki a kezembe nyomott egy újságot.
Hirtelen nem értettem mit akar ezzel, de amint a címlapra néztem rájöttem. Nem kellett elolvasnom, hogy tudjam Kristen miért lett rosszul.
Nem mondom, hogy eddig olyan hű de nagy barátnak vagy ismerősnek tekintettem Robot, de ezek után a pokolba kívántam. Nem akartam mást, csak hogy Kristen boldog legyen, vele mert ő az akit szeret.
De ezek szerint nagyon félreismertem Robot. Vagy tényleg ez az igazi énje? Amilyen akkor volt amikor Kris megismerte? Egy nőcsábász? Mi másra gondolhatnék ezeket a képeket látva. Épp, hogy Kristen eljön tőle, mint akit üldöztek és máris rámászik egy másik nőre.
Ebben a pillanatban gyűlöltem ezért. Hogy fájdalmat okoz Kristennek. És, hogy miatta lett rosszul.
Rögtön tudtam, hogy mi az amivel egy kicsit talán segíthetek Krisnek, vagy abban, hogy felejtsen egy kicsit és megnyugodjon.
Rögtön a telefonomért nyúltam és tárcsáztam.
Ash és Nikki kissé értetlenkedve álltak mellettem. Hová akarod vinni?
Elmondtam a lányoknak, akik amint hallottál mit akarok megnyugodtak.
- Jót fog tenni Krisnek egy kis idő, és távolság. De mindenképp várd meg az estét, míg a fia hazajön.
- Tudom. Eszemben sincs azzal az emberrel hagyni. Isten tudja kikre hagyta a kicsit amíg ő ezzel a nővel mulatozott. Nem ilyennek gondoltam őt, nemcsak Kristen csalódott benne. Azt hittem, tényleg szereti Kristent, és képes lesz boldoggá tenni. De semmit nem tesz csak boldogtalanná teszi.
- Magához tért a hölgy - jött ki hozzánk az orvos.
Rögtön a kérdéseinkkel rohamoztuk. Szerencsére megnyugtatott minket, hogy semmi komoly, csak a vérnyomása és a stressz miatt ami mostanában érte lett rosszul.
- Jól vagy kicsim? - mentem be hozzá, de ekkora már egy székben ült.
- Nem kellett volna iderángatniuk, semmi bajom - rótta meg a lányokat Kristen.
- Nagyon is jól tették. Megijesztettél minket - térdeltem elé, és láttam a szemeiben azt a hatalmas bánatot, csalódást és fájdalmat amit most érezett.
Bármire képes lettem volna, hogy ettől megkíméljem. De erre még én sem vagyok képes. Arra viszont igen, hogy ha csak egy kicsit elfeledtessem vele.
A doktor elengedett minket, és csak nyugalmat és kevesebb idegeskedést javasolt Krisnek, és megígértem, hogy igyekszek ezektől távol tartani. Így is állt szándékomban tenni.
Kivittük Krist a kocsihoz, a lányok nem szóltak semmit, és ő sem. Tudtam, vagy sejtettem, hogy nem fog örülni a tervemnek, de most az egyszer nem hagyom ellenkezni.
- Hazamegyünk pár dologért és kiviszlek a reptérre - fordultam Kristenhez amikor a kocsihoz értünk.
- Mi? Miért? Megyünk valahova? De nem lehet, Rickyék . . . .
- Ne aggódj miatt. Elutazunk egy kicsit. Előkészítettem a gépét, csak rád vár. Én is megyek este, kimegyek a kicsiért a reptérre és megyünk utánad.
- Mi a fenét akarsz ezzel? Nem akarok elmenni.
- Nem kérdeztem, hogy akarsz. Nem fogom hagyni, hogy ez az alak tönkretegyen. Elutazunk egy kicsit, pihensz és lesz időd gondolkodni is. Bár ezek után nemtudom lesz e még min. Nem fogom hagyni, hogy most találkozz vele. Jót fog tenni egy kis nyugalom.
- Hová akarsz menni?
- Meglátod. Azt hiszem örülni is fogsz neki. Kérlek ne ellenkezz. Csak neked akarok jót. Jót fog tenni egy kis távolság, hidd el. Rickyvel este megyünk utánad.
- Ha akarod, és nem baj addig veled megyek. És ha ti is odaértek hazajövök. Csak, hogy ne legyél egyedül - ajánlotta Ashely.
Mindig is kedveltem őt, mint barátot, és tiszteltem. Nagyon jó barátja Kristennek és ezért hálás vagyok neki, hogy mindig mellette van. És persze Nikki is.
- Az jó lenne. Jó lesz így kicsim? - kérdeztem Kristől, aki eleinte idegenkedett az ötlettől, és ha bár kissé vonakodva de belement.
Nikki elköszönt tőlünk, Ashely pedig velünk jött. Hazamentünk pár dologért amire szükség lehet, és kivittem őket a reptérre.
- Biztos jó ötlet ez? Én nem akarok elmenni és . . . . . .
- Hidd el jót fog tenni. Pihenünk egy kicsit, távol mindentől. Tőle is - mondtam a végét kissé dühösebben.
Kristen tudhatta, hogy igazam van, és nem ellenkezett.
- Köszönöm - mondta halkan, majd a karjaimba bújt.
Fantasztikus érzés volt a karjaimban tartani. Hiába tudom, hogy már régen nem olyan ez mint régen.
- Siessetek, és vigyázz Rickyre.
- Mint a sajátomra, tudod. Este találkozunk.
Láttam rajta, hogy akar még mondani valamit,de inkább nem mondta ki. Tudtam mi lett volna az. Robbal kapcsolatos. Vele is tudtam mit akarok tenni. Lesz egy két szavam hozzá, abban biztos lehet.
Kristen és Ashely felszálltak a gépre, és egyenest egy kis nyugalom és pihenés felé repültek. Én pedig vissza az irodába, aztán hamarosan ismét a reptérre. Rob ugyanis hamarosan megérkezik Rickyvel. Az biztos, hogy őt is megfogom lepni. Nem rám hanem Kristenre számít. Lehet, hogy még nem is sejti, hogy a kis kalandjáról már az egész világ és Kristen is tud. Az biztos, hogy azt nem teszi zsebre amit tőlem kap ezért, hogy ezt tette Kristennel. . . . . .
/Kristen/
A repülőn is elég szótlan voltam.
Talán az is zavart, hogy még azt se tudom hová megyünk. Mégis hálás vagyok ismét a férjemnek, amiért mellettem van, és az én javamat akarja.
- Köszönöm, hogy elkísérsz - pillantottam a barátnőmre.
- Tudod, hogy nincs mit. Pihentek egy kicsit hármasban. Mint régen. Jó lesz meglátod.
- Lehet.
Talán igazuk van. Ezt kéne tennem. Mégis képtelen vagyok a délután látott képeket kiverni a fejemből. Folyton magam előtt látom őket.
- Ne gondolj rá.
- De nem megy. Képtelelen vagyok kiverni a fejemből azokat a mondatokat, és képeket. Hogy minden romba dőlt egy pillanat alatt. Vagy nem is volt elég szilárd, hogy megmaradjon. Nemtudom elhinni, hogy ezt tette velem. Miért mondta hogy szeret? Hogy engem akar? Mikor az első akadály után egy másik nőhöz szalad? Talán én tévedtem, és sosem változott meg. De jó, hogy erre időben jöttem rá. Csak azt sajnálom, hogy ilyen alak miatt bántottam Stevet, és tettem tönkre a házasságom - mondtam csalódottan.
- Még nemtudjuk mi történt ott pontosan és . . . . .
- Pont te akarod védeni őt? Nem is akarom tudni. Így is elég nyilvánvaló. Soha többé nem vagyok kíváncsi rá. Sőt, soha sem kellett volna megtudnia, hogy Ricky a fia. Nem egy ilyen apát érdemel. Ott hagytam őt, hogy a fiával lehessen, erre ő egy nővel hentergett inkább.
- Oké, most ne gondolj erre. Hamarosan itt lesz a fiad és a férjed. Aki mindig melletted van. Ha másért nem, érte tedd meg, hogy kikapcsolsz egy kicsit és pihentek. Kérlek.
- Rendben. Igyekszek - erőltettem magamra egy mosolyt.
Fogalmam sem volt menni fog e, de mint ígértem mindent megteszek. Szeretnék legalább egy kis időt nélküle tölteni, és a gondolat nélkül, hogy egy másik nővel van, vagy volt.
Csak a fiamra és Stevere fogok gondolni. Muszáj lesz majd higgadtan is átgondolnom mit akarok tenni. Ez az amire most képtelen vagyok. Csak egy kis nyugalmat akarok. Hihetetlen, hogy Steve mindig tudja, mi a jó nekem, és mire van szükségem.
De jelen pillanatban kicsit tartottam is tőle. Nem is annyira tőle, hanem attól amit tenni fog. Ő megy ki Robék elé a reptérre. Ez az első alkalom, hogy nyíltan találkoznak. Úgy, hogy Steve tudja, hogy Rob mit jelentett nekem vagy még mindig jelent nekem? - erre még én magam sem tudom a választ. Bár eddig is tudta, de most már én tudom, hogy ő tisztában van a dolgokkal.
Egyedül Rob nem tud semmiről. Arról nem, hogy Steve tudja, hogy a fiam apja, és hogy ő az akivel megcsaltam őt. Nem is egyszer.
Félek, hogy mit fog tenni Steve, és Rob is, hogy Steve elhozza tőle a fiát. A fiamat. Emiatt jelen pillanatban nem éreztem lelkiismeret furdalást. Ha képes volt magára hagyni a fiát, hogy elmenjen azzal a nővel, igenis megérdemli.
Néhány óra múlva a pilóta leszállásra figyelmeztetett minket. Most végre kiderül hová hozott, vagy inkább küldött Steve. Most ebben a pillanatban mégis nem ezért aggódtam inkább, hanem, hogy mi történik otthon a reptéren, ahol ezekben a pillanatokban találkozik Steve és Rob. . . . . . . . . . .
2011. május 19., csütörtök
Frissről!
Sziasztok!
Még nem friss jön, ma nem. Ezzel kapcsolatban is lenne egy két dolog.
Mikor lesz friss? Mikor hozom már? - na ezek a kérdések amitől már a frász kerülget. Sajnálom de ez már kezd az agyamra menni.
Írtam nem is egyszer ha lesz fel lesz rakva és látjátok. Lehet, hogy kiírom mikor lesz, de nekem is közbejöhet akármi ami miatt nemtudom megírni.
Az utóbbi 6 hétben szó szerint éjjel nappal dolgoztam, most már szerencsére visszaálltunk rendes melóba a héten, de kissé sok volt az a 6 hét. Nekem is kell egy kis pihenés, és emellett meló még mindig és nekem is vannak egyéb dolgaim is.
Nem bántani akarok senkit, csak már elegem lett ezekből a mikor lesz kérdésekből, meg az esetleges szemrehányásokból hogy miért? meg már megint nem hoztam.
Gondolkoztam már, hogy zárás lesz, vagy csak zárt körű a blog mert elegem lett.
Írtam, hogy ha tudok lesz. Így tudom most hozni, de mostanság talán majd ismét többet. Akinek tetszik jó akinek nem annak nem. Sajnos nemtudok éjjel nappal a gép előtt ülni és írni.
Köszönöm azoknak akik megértik :)
Ezért is döntöttem úgy, hogy mivel SS nem amúgy is hamarosan vége, Labyrintnak is nemsokára vége lesz. Kb 40 fejlisre tervezem. Nagyjából ma kiagyalom mik lesznek még és már csak folyamatosan ha van időm megírni kell. Ezt és SS-t le akarom zárni.
Persze nem összecsapva lesz azért még itt ez az :DD De kb ennyi fejlire számítsatok. Ennek több oka is van.
Egyrészt az időhiány, pihenni is kell, meg nekem is van pár programon a nyárra. Tehát SS és Labyrint vége után marad az új RS sztori meg a Twilightos. Emellett szeretnék majd valami másba fogni, ezt még csak egy két ember tudja nem publikus és lehet h nem is lesz az, de arra is szeretnék majd időt szánni.
De a 40 fejliig is sok van még, szóval lesznek még itt történések nyugi.
Szóval a frissek. Igyekszek meghatározó időt írni chatbe hogy kb mikor. De csak akkor száz százalékos ha már a fejli fent van. Előfordul, hogy nemtudom megírni, vagy mint mostanság sokszor mire ide jutottam meló után nem volt erőm hozzá, ez van.
Szóval ez lesz. Így holnap hozom a frisst ide, még át kell gondolnom mi hogy legyen és mik lesznek még. Csajok nektek köszi :) megvagyok még, csak kissé szétesve néha, de holnap hozom a frisst.
Bocsi a kis kiakadásért, imádlak titeket és köszönök mindent. Pussz: Liz
Még nem friss jön, ma nem. Ezzel kapcsolatban is lenne egy két dolog.
Mikor lesz friss? Mikor hozom már? - na ezek a kérdések amitől már a frász kerülget. Sajnálom de ez már kezd az agyamra menni.
Írtam nem is egyszer ha lesz fel lesz rakva és látjátok. Lehet, hogy kiírom mikor lesz, de nekem is közbejöhet akármi ami miatt nemtudom megírni.
Az utóbbi 6 hétben szó szerint éjjel nappal dolgoztam, most már szerencsére visszaálltunk rendes melóba a héten, de kissé sok volt az a 6 hét. Nekem is kell egy kis pihenés, és emellett meló még mindig és nekem is vannak egyéb dolgaim is.
Nem bántani akarok senkit, csak már elegem lett ezekből a mikor lesz kérdésekből, meg az esetleges szemrehányásokból hogy miért? meg már megint nem hoztam.
Gondolkoztam már, hogy zárás lesz, vagy csak zárt körű a blog mert elegem lett.
Írtam, hogy ha tudok lesz. Így tudom most hozni, de mostanság talán majd ismét többet. Akinek tetszik jó akinek nem annak nem. Sajnos nemtudok éjjel nappal a gép előtt ülni és írni.
Köszönöm azoknak akik megértik :)
Ezért is döntöttem úgy, hogy mivel SS nem amúgy is hamarosan vége, Labyrintnak is nemsokára vége lesz. Kb 40 fejlisre tervezem. Nagyjából ma kiagyalom mik lesznek még és már csak folyamatosan ha van időm megírni kell. Ezt és SS-t le akarom zárni.
Persze nem összecsapva lesz azért még itt ez az :DD De kb ennyi fejlire számítsatok. Ennek több oka is van.
Egyrészt az időhiány, pihenni is kell, meg nekem is van pár programon a nyárra. Tehát SS és Labyrint vége után marad az új RS sztori meg a Twilightos. Emellett szeretnék majd valami másba fogni, ezt még csak egy két ember tudja nem publikus és lehet h nem is lesz az, de arra is szeretnék majd időt szánni.
De a 40 fejliig is sok van még, szóval lesznek még itt történések nyugi.
Szóval a frissek. Igyekszek meghatározó időt írni chatbe hogy kb mikor. De csak akkor száz százalékos ha már a fejli fent van. Előfordul, hogy nemtudom megírni, vagy mint mostanság sokszor mire ide jutottam meló után nem volt erőm hozzá, ez van.
Szóval ez lesz. Így holnap hozom a frisst ide, még át kell gondolnom mi hogy legyen és mik lesznek még. Csajok nektek köszi :) megvagyok még, csak kissé szétesve néha, de holnap hozom a frisst.
Bocsi a kis kiakadásért, imádlak titeket és köszönök mindent. Pussz: Liz
2011. május 8., vasárnap
25.fejezet
Sziasztok! Itt is az új fejezet, nem húzom soká. Szintén köszönöm azoknak akik komiztak az előző fejlihez. Jó olvasást, pussz: Liz
UI: Gabóm ne utálj, bízz bennem, nyugi :) :DD
25.fejezet
/Kristen/
Láttam Robon, hogy minden kezd összeállni neki. Hogy hogyan is lehetséges ez. Képtelen voltam megszólalni. A szobára néma csend telepedett.
Egy pillantást vetettem Claireékre és Tomra. Rob szülei is ugyanolyan döbbent arcot vágtak mint a fiuk, aki kezdett rájönni, hogy ez a nő igazat beszél.
- Akkor éjszaka. . . . . istenem, van egy fiam - motyogta Rob miközben a kezébe temette az arcát.
- De még mennyire, hogy van. A drága szerelmed viszont eltitkolta előled, és ki tudja még meddig akarta - folytatta Nina.
Nekem pedig itt fogyott el a türelmem. Fogtam magam és szó szerint nekiestem. A hajánál fogva téptem meg és mondtam el mindennek. Ez nem éppen vall rám, de képtelen voltam visszafogni a dühömet.
Tom és Lizzy pedig készségesen segítettek kidobni őt. Visszaérve a nappaliba azonban már nem a szerelmes Robbal szembesültem.
Ennek a Robnak, csak fájdalom, és gyűlölet vagy inkább utálat? - volt a szemében. Nemtudtam eldönteni, de semmiképp sem az a szerelem ami nem olyan régen még a szemeiben csillogott.
Tudtam, hogy egyszer eljön a pillanat, és mindennek vége lesz, de nem gondoltam, hogy így. Én sem halasztottam volna már sokáig a dolgot, de azt akartam, hogy tőlem tudja meg, és ne így. Ez az átkozott nőszemély mindent elrontott. De egyáltalán honnan a fenéből tudja mikor senki más nemtudja csak én és Tom - pillantottam rá rögtön.
- Nem tőlem tudja hidd el. Fogalmam sincs honnan, de tőlem senki sem tudta meg - szólalt meg rögtön Tom, de azt hiszem ezt nem kellett volna.
Most az én hibámból még a barátját is megfogja utálni Rob.
- Á szóval te is tudtad - pillantott ránk Rob.
- Remek barát vagy - tette hozzá, miközben a szemei már szikrákat szórtak, Ricky pedig az idő alatt Claire kezében ült.
- Én inkább felviszem őt addig - állt fel és indult meg az emelet felé a fiammal a karjaiban. Hálás voltam neki ezért. Igaz nagyon kicsi még, de Steve-el sem látott minket akár összeszólalkozni sem, de nem is szerettem volna ha tanúja lenne ha egyszer veszekednénk.
Richard még mindig ugyanott ült. Marcus és Sam még a botrány elején elköszöntek és Nina után mentek. Jobb is, hogy ők is kimaradnak ebből.
- Hogy tehetted ezt? Eltitkoltad ennyi időn át, hogy ő a fiam. Hogy akkor éjjel teherbe estél. Elmondtad volna egyáltalán valaha? Vagy úgy nőtt volna fel, hogy azt hiszi Steve apja? - fordult felém Rob.
- Sajnálom, én . . . .
- Sajnálod? Csak ennyit tudsz mondani? Eltitkoltad előlem, hogy Ricky a fiam Kristen. Nem egyszer láttál vele, és nem mondtad el. Már akkor el kellett volna mondanod.
- Minek mondtam volna el? Akkor csak egy éjszakára kellettem neked, vagyis akkor azt hittem.
- Ezt meg honnan veszed?
"Igen megvolt. "
"Még alszik, az nem kifejezés haver, ez mindent megért" - idéztem az akkori szavait, amikre még ma is tisztán emlékszem, soha Tom azóta elmondta mi is történt ezután.
- Te hallottad, hogy akkor vele beszéltem? - nézett Tomra
- Igen, hallotta és azt értette félre. Nem csak neked jelentett akkor többet az este hanem neki is és ezt félreértette azért lépett le reggel - válaszolt helyettem Tom.
- Ezt nem hiszem - mondta elgyötörten ismét Rob.
- Én elakartam mondani, de . . . .
- Mikor Kristen? Mire vártál? Mióta is találkoztunk újra? Már akkor el kellett volna mondanod. Képes voltál eltitkolni, hogy van egy fiam.
- Igen. Akkor azt hittem, csak arra az éjszakára kellettem neked. Akkor mikor megtudtam, hogy terhes vagyok eldöntöttem, hogy soha nem fogod megtudni mert nem érdemled meg. És még a teljes neved sem tudtam.
- Ez akkor sem mentség.
- Tudom. Stevenek elmondtam azt ami akkor történt. Mellettünk maradt és azóta is mindenben segít, és szereti a fiamat is.
- A fiunkat. Akinek mellettem kellene lennie.
- Amikor újra találkoztunk még akkor sem akartam elmondani. Csak egy nőcsábásznak gondoltalak, akinek ismét csak egy kis kaland lennék mint akkor. De aztán minden megváltozott. Megismertelek milyen is vagy valójában és beléd szerettem. És ugyanígy szeretett meg téged Ricky. És te is őt.
- Ezért éreztem mindig úgy iránta. Mintha hozzám tartozta. Ezért szerettem meg annyira, és ő is engem. Mert a fiam - mondta Rob. Ekkor már nem dühösen inkább hitetlenkedve.
- A férjed akkor nemtudja, hogy az enyém?
- Nem. Nemtudja.
- Ideje lesz elmondanod neki is. Nem fogom hagyni, hogy távol legyen tőlem. Én vagyok az apja, még ha titkolni is akartad.
- Nem akartam. El akartam neked mondani amint megtaláltam volna a megfelelő pillanatot.
- Így is elég sokáig vártál vele nem gondolod?
Rob felállt és az ablakhoz lépett. Sem Lizzy sem Richard nem szóltak egy szót sem. Várták mit lép Rob. Ahogy én is. Féltem,hogy beigazolódik a sejtésem, és nem hiába.
Mögé léptem és próbáltam átölelni. Felém fordult és ellökött magától. Tudtam, hogy itt a vége. Ha eddig szeretett is, most utálni fog. És a legrosszabb az egészben, hogy minden oka megvan rá. Ennyi időn át eltitkoltam előle, hogy van egy fia.
- Ezek után ne várd tőlem, hogy minden olyan legyen mint eddig. Megfosztottál a fiamtól Kristen, és ezt sosem fogom megbocsátani neked. És tudod nagyon félreismertél akkor. Ha azon a reggelen nem rohansz el rögtön megtudhattad volna milyen is vagyok valójában.
- Ha akkor azután elmondod, hogy terhes vagy mindent eldobtam volna érted és a fiamért. Már a bárban az első pillantás után teljesen elbűvöltél, és miután eltűntél semmi mást nem akartam, csak rád találni, de nem ment. Ahogy mondtad jóformán semmit sem tudtam rólad. Eszemben sem lett volna elengedni téged, főleg ha tudom, hogy terhes vagyok - mondta Rob, ezzel is igazolva, ha akkor tényleg mennyire félreismertem.
Azt tudtam, hogy nekem mennyit jelentett az éjszaka, de nem hittem volna, hogy ő is hasonlóan érzett. Akkor teljesen másnak gondoltam. Ebből jött az a sok félreértés és, hogy ennyi ideig titkoltam előle.
- Kérlek, Rob . . . . nem akarlak elveszíteni.
- Mit vártál? Hogy ezek után minden olyan lesz mint régen? Ez nem olyan könnyű. Egyik pillanatról a másikra megtudni, hogy van egy fiad, akit az a nő akit mindennél jobban szeretsz eltitkolta előled. Képtelen vagyok ez tovább csinálni, és megbízni benned ezek után. Most csak egy valaki érdekel. A fiam.
- Nemtudom mikor akarod elmondani a férjednek, de remélem hamar. Látni akarom őt amikor csak lehet és vele lenni. Azt hiszem ehhez jogom van.
- Rendben. Nem is tagadtam volna meg ezeket. És amint tudom elmondom neki. Nem akarok több titkot. Neked is el akartam mondani csak . . . . .
- Most már tudom, de nem neked köszönhetően - vágta hozzám, majd szó nélkül ott hagyott minket és az emeletre ment. Tudtam, hogy a fiához.
Én pedig magamra maradtam két vádló szempárral.
- Istenem Kristen, hogy tehetted ezt? - kérdezte Lizzy. Nem csodálom, hogy az öcsém ennyire kibukott. Láttad mindig mennyire szereti és nem mondtad el neki. Ezek után ne várd, hogy elnéző legyen veled, se ő se mi. A testvérünk és mi mellette állunk - mondta Lizzy, és tudtam hogy ezzel tényleg vége mindennek.
Nemcsak Rob hanem a családja is utál.
- Sajnálom. Mindent - mondtam majd az ajtó felé indultam.
Elég hideg volt kint de nem érdekelt. Leültem a ház előtt a lépcsőre, és csak egyedül akartam lenni kicsit. . . . .
/Rob/
Belépve a szobába megláttam anyut a kezében a fiammal. Te jó ég el sem hiszem, hogy ezt mondom. A fiammal. Ő az én fiam.
Mindig is valamilyen láthatatlan kötelék, és különös szeretet fűzött hozzá, és most már értem is az okát ennek. Az apja vagyok. Kristen és az én fiam.
Az anyjára jelen pillanatban nagyon dühös voltam. Hogy volt képes ezt elhallgatni előlem?
Fogalmam sincs mit tegyek. Vele. Mi lesz velünk? Ezt akármennyire is szeretem képtelen vagyok elnézni neki.
- Fiam. . . . Mit akarsz tenni?
- Nemtudom anya. De most ő a legfontosabb nekem. A fiam - vettem át őt anyutól és rögtön hozzám bújt. Még mindig alig akartam elhinni, hogy a saját fiam tartom a karjaimban. Amint Kristennek is köszönhetek.
Azok után amit akkor hitt rólam, el is vetethette volna. Mégis megtartotta és egy csodaszép kisfiút szült.
Anyu lemaradt a lenti beszélgetésről így elmondtam neki.
- Valamilyen szinten megértem őt, hogy ezt hitte. Egy éjszaka után, hiszen nem is ismertétek egymást. De azt nem, hogy miért halogatta eddig. Ő az unokám. El se hiszem. A te fiad kicsim.
- Tudom anya. Ez még nekem is .. . . hihetetlen.
- Mindig is annyira szerettem őt, már az első pillanattól kezdve, most már tudom, hogy ezért.
- Együtt mentek vissza vagy mi lesz most?
- Fogalmam sincs. De most nemtudom mi lesz velünk. Ezt képtelen vagyok csak úgy elnézni neki. Nem megy.
- Meg kell beszéljétek rendesen, és neki ott a férje is.
- Igen. Nem érdekel hogyan de neki is el kell mondani. Nem hagyom, hogy a fiam továbbra is őt higyje az apjának.
- Megértem kicsim persze.
Ekkor lépett be a szobába apu.
- Jobb lenne ha lemennél megnézni őt.
- Jó - vágtam oda kicsit keményebben.
- Hol van? - kérdezte anya.
- Kint a ház előtt ül. Nem akar bejönni.
- Menj nézd meg fiam - kérte anya, de nemtudtam képes leszek e rá.
Imádtam, és szerettem őt. Még most is, de a dühömet képtelen vagyok kontrollálni iránta. Nemtudom képes leszek e ezt megbocsátani neki,és hogy lehet e minden olyan köztünk mint eddig volt. Most csak a fiam a legfontosabb számomra, és hogy mindenki akinek tudnia kell, tudja, hogy neki igenis én vagyok az apja. Kezdve Stevel.
Nem szívesen engedtem el Rickyt a karomból, de eleget akartam tenni anyuék kérésének.
- Mindjárt jön a papa kicsim - mondta neki anyu miközben átadtam neki, majd egy puszit nyomtam a kis arcára amit egy hangos kacajjal jutalmazott.
Leértem, Lizzy és a Tom a nappaliban voltak. Vele is számolnom kell még, de ezt későbbre tervezem.
Mindketten a bejárati ajtó felé pillantottak.
Nem is tudom, talán kissé félve léptem ki. Nem tagadhatom és nem is akarom, hogy még mindig szeretem őt. Mégis fáj amit velem tett. Most egyenlőre képtelen vagyok úgy viselkedni vele mint eddig.
Kinyitottam az ajtót és tényleg itt volt. A lépcsőn ült. Térdeit maga elé húzta karjaival ölelte őket és lehajtotta a fejét. Kisebb remegések rázták meg a testét. Először a hidegnek tudtam be, de utána meghallottam, hogy sír.
Nemtudom mi a fene van velem. De a kezdeti dühöm kezdett elmúlni. Nem értem magam se hiszen nem kis dolog amit velem tett mégsem vagyok képes arra, hogy akár mérges és dühös legyek rá. Hihetetlen hatással van rám ez a nő, még ilyen helyzetben is.
Meghallhatta, hogy mögötte vagyok, mert sírós hangon megszólalt.
- Sajnálom.
- Nem megy ilyen gyorsan Kristen. Ő a fiam és te. . . .
- Tudom - mondta majd felállt.
Utálom így látni őt, de most én is hasonlóképp érzem magam.
Elém lépett, és a szemembe nézett.
- Szeretsz még? Vagy gyűlölsz? - kérdezte miközben egyre közelebb jött hozzám.
- Nemtudom. - fogalmam sem volt miért ezt mondtam. Tisztában vagyok vele, vagyis azt hiszem tudom, hogy mit és hogy érzek iránta. Talán csak én is megakartam bántani ahogy ő tette velem.
- Rendben.
- Megkértem Lizzyt, hogy csomagoljon nekem össze. Tom kivisz a reptérre.
- Mi? De holnap akartunk menni.
- Meggondoltam magam. Hazamegyek. Még ma este.
- De . . . .
- Ha szeretnéd Ricky maradhat, és holnap veled jön.
- Persze, hogy szeretném.
- Csak vigyázz rá.
- Mint eddig. Ezek után meg főleg.
- Kiviszlek a reptérre - mondtam neki, mert tudtam, hogy nem fogja meggondolni magát. De legalább Ricky itt marad velem. és nekem is lesz időm átgondolni a dolgokat.
- Nem kell. Tom elvisz - mondta, majd ellépett előlem és bement.
Mire beléptünk Lizzy összeszedte a cuccait. Nem értettem mi van vele is. Mindig kedvelte Krist, most meg jóformán kidobja innen.
- Mi ez Liz?
- Csak a cuccai. Kérte, hogy szedje őket össze.
- Ennyire nem kellett volna sietned.
- Hihetetlen, hogy te véded Rob.
- Hagyd abba Lizzy. Ez az én dolgom. Mi ütött beléd?
- Ne haragudj, hogy melletted akartam állni.
- Miattam ne vesszetek össze. Lizzy jogosan utál. És te is - mondta Kristen.
- Csak elköszönök Rickytől - mondta majd az emeletre ment.
Legszívesebben megállítottam volna, és elmondtam volna neki, hogy téved, és hogy imádom őt. Még ezek után is, de mégsem tettem.
Nemsokkal később anya jött le. Én pedig felmentem.
- Holnap találkozunk kicsim. Nagyon szeretlek téged meg aput is. Ha ő most nem is szereti a mamit - mondta Kristen mire összeszorult a szívem.
- A papa vigyáz rád. Ő is imád téged - mondta Rickynek, aki annyira édesen figyelte a mamáját mintha értené hogy mit mond neki.
Kristen megölelgette és puszilgatta Rickyt, ekkor nyitottam be.
Kris átadta őt nekem, még egy puszit adott neki, majd szó nélkül kisietett a szobából. Lent hallottam az ajtót csukódni. Lementem Rickyvel a kezemben.
Az ablakhoz léptem és kinéztem. Lehet, hogy nem kellett volna.
Tom állt a kocsijánál Krissel a karjaiban. Még innen is látom, hogy sír. Nem akartam, hogy így legyen, de egyenlőre képtelen vagyok tenni bármit is. Tudom, hogy ezzel ő és én is szenvedek, de nemtudok olyan könnyen túllépni ezen.
Kocsiba szálltak majd elmentek.
Ricky is az ablak felé kapálózott.
- A mami elment kicsim. De holnap látod őt.
- Beszélned kellett volna vele, nem hagyni elmenni.
- Mi ütött belétek? Szobrot nem emeltek neki amiért eltitkolta, hogy Robnak van egy fia? - kérdezte Lizzy.
- Veled mi van? Ez az én dolgom. És szeretem őt, akármit is tett. És ő a fiam anyja, nem volt jogod kidobni innen.
- Nem dobtam ki.
- Hát pedig nagyon úgy tűnt. Ez az én dolgom Lizzy. Majd mi elintézzük. Még nemtudom mi lesz,de majd meglátjuk. Most a fiam a legfontosabb.
Ricky továbbra is az ablak felé kapálózott.
- Engem is szeret, de ő az anyja Liz akit most elüldöztél. Nem akartam, hogy elmenjen. Lehet, hogy én gondolkodok rosszul, de talán azért mert mindennél jobban szeretem ezt a nőt.
- Megértelek fiam. A szerelem hihetetlen dolgokra képes. Mint már annyi mindent ezt is megoldjátok majd. Képes leszel jól kezelni a dolgot, és jó szülei lesztek akár külön akár együtt ennek a kicsinek.
Hálás voltam anyának amiért megértett. És hihetetlen de valamiért Kristent is. Nem akartam, hogy így menjen el. De lehet hogy jobb így. Kell egy kis idő egyedül átgondolni mindent. Végtére is nem minden nap tudja meg az ember, hogy van egy fia.
Nem volt még olyan késő mikor hirtelen kopogtam. Nemtudtam ki lehet az ilyenkor.
Anyu nyitott ajtót. Kissé döbbent arcal jött hozzám.
- Téged keresnek fiam. Camille. . . . .
/Kristen/
Jóformán végigsírtam a repülőutat haza. Hálás voltam Tomnak. Csak ő volt aki mellettem állt. Még a barátjával szemben is. Az viszont fájt ahogy Rob, de főleg ahogy Lizzy viselkedett velem.
Még Robon sem láttam ennyi utálatot mint rajta. De részben igaza van. Nem lett volna szabad eddig titkolnom.
Még soha sem hagytam így magára Rickyt. Végül is nem volt egyedül az apjával és a nagyszüleivel maradt. Nekik is jogunk van vele lenni.
Még mindig a fülemben csengenek Rob szavai, mikor azt kérdeztem mit érez irántam.
Nemtudom......
Semmi sem esett ilyen rosszul mint ezt hallani. Bár nem várhattam tőle, hogy azt mondja szeret. Ezek után nem. Mégis reménykedtem.
Fogalmam sincs mi lesz holnap, és egyáltalán velünk. Holnap minden kiderül. De félek, hogy semmi sem lesz olyan mint régen, és ennek még a gondolatába is belesajdult a szívem.
Tom nagyon rendes volt velem. Még azt is felajánlotta, hogy hazakísér.
Megnyugtatott, hogy ne aggódjak, Rob is lenyugszik majd, és minden rendbe jön.
Most nem voltam ebben olyan biztos.
A segítségét elutasítottam, így is sokkal tartozok neki, hogy mellém áll. Még a reptérről mielőtt felszálltam volna felhívtam Stevet ha tud küldjön ki valakit értem. Nem akartam hogy ő jöjjön ki elém. Még azt se tudom mit fogok mondani neki.
Újabb dolgok amiket gondolkodnom kell.
Azt mondtam neki hazajövünk. Ő hamarabb tért haza mint mi. Gondolom tudja, hogy hazudtam neki, hiszen nem vagyunk otthon. És mit fogok mondani neki hol voltam? És hol hagytam Rickyt?
Azt hiszem Robnak igaza van. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
A reptérről amint leszálltam rögtön az értem küldött kocsiba szálltam és úton voltam haza. Ashely is hívott közben.
- Mi a baj? Steve felhívott hogy kissé idegesnek tűntél a telefonban.
- Remek, akkor ő is észrevette.
- Mi történt? Rob?
- Londonban. Nem akartam tovább maradni és hazajöttem. Ricky vele jön holnap.
- De miért? Hogy hogy nem együtt jöttetek? És Ricky miért maradt vele?
- Mert a fia, és joga van hozzá.
- Ó te jó ég, azt mondod, hogy . . . .
- Igen. Rob tudja. De most nem akarok erről beszélni mindjárt hazaérek. Most Stevel kell beszélnem. Holnap találkozunk és mindent elmondok.
- Rendben. Csak ügyesen, ha bármi van hívj. - mondta majd elköszöntünk egymástól.
Pont végszóra. Ekkor értünk a ház elé.
A sofőr bevitte a csomagjaim, Steve pedig az ajtóban várt rám. Tudtam, hogy rögtön nekem szegezi a kérdést.
Bejjebb mentünk és miután a sofőr távozott a nappaliba húzott. Egy puszit lehelt a számra, majd megkérdezte.
- Ricky?
Ettől féltem. De most az egyszer nem futamodok meg. Ideje hogy minden a helyére kerüljön. Nagy levegőt vettem és válaszoltam várva a következményeket.
- Az apjánál van. ........
UI: Gabóm ne utálj, bízz bennem, nyugi :) :DD
25.fejezet
/Kristen/
Láttam Robon, hogy minden kezd összeállni neki. Hogy hogyan is lehetséges ez. Képtelen voltam megszólalni. A szobára néma csend telepedett.
Egy pillantást vetettem Claireékre és Tomra. Rob szülei is ugyanolyan döbbent arcot vágtak mint a fiuk, aki kezdett rájönni, hogy ez a nő igazat beszél.
- Akkor éjszaka. . . . . istenem, van egy fiam - motyogta Rob miközben a kezébe temette az arcát.
- De még mennyire, hogy van. A drága szerelmed viszont eltitkolta előled, és ki tudja még meddig akarta - folytatta Nina.
Nekem pedig itt fogyott el a türelmem. Fogtam magam és szó szerint nekiestem. A hajánál fogva téptem meg és mondtam el mindennek. Ez nem éppen vall rám, de képtelen voltam visszafogni a dühömet.
Tom és Lizzy pedig készségesen segítettek kidobni őt. Visszaérve a nappaliba azonban már nem a szerelmes Robbal szembesültem.
Ennek a Robnak, csak fájdalom, és gyűlölet vagy inkább utálat? - volt a szemében. Nemtudtam eldönteni, de semmiképp sem az a szerelem ami nem olyan régen még a szemeiben csillogott.
Tudtam, hogy egyszer eljön a pillanat, és mindennek vége lesz, de nem gondoltam, hogy így. Én sem halasztottam volna már sokáig a dolgot, de azt akartam, hogy tőlem tudja meg, és ne így. Ez az átkozott nőszemély mindent elrontott. De egyáltalán honnan a fenéből tudja mikor senki más nemtudja csak én és Tom - pillantottam rá rögtön.
- Nem tőlem tudja hidd el. Fogalmam sincs honnan, de tőlem senki sem tudta meg - szólalt meg rögtön Tom, de azt hiszem ezt nem kellett volna.
Most az én hibámból még a barátját is megfogja utálni Rob.
- Á szóval te is tudtad - pillantott ránk Rob.
- Remek barát vagy - tette hozzá, miközben a szemei már szikrákat szórtak, Ricky pedig az idő alatt Claire kezében ült.
- Én inkább felviszem őt addig - állt fel és indult meg az emelet felé a fiammal a karjaiban. Hálás voltam neki ezért. Igaz nagyon kicsi még, de Steve-el sem látott minket akár összeszólalkozni sem, de nem is szerettem volna ha tanúja lenne ha egyszer veszekednénk.
Richard még mindig ugyanott ült. Marcus és Sam még a botrány elején elköszöntek és Nina után mentek. Jobb is, hogy ők is kimaradnak ebből.
- Hogy tehetted ezt? Eltitkoltad ennyi időn át, hogy ő a fiam. Hogy akkor éjjel teherbe estél. Elmondtad volna egyáltalán valaha? Vagy úgy nőtt volna fel, hogy azt hiszi Steve apja? - fordult felém Rob.
- Sajnálom, én . . . .
- Sajnálod? Csak ennyit tudsz mondani? Eltitkoltad előlem, hogy Ricky a fiam Kristen. Nem egyszer láttál vele, és nem mondtad el. Már akkor el kellett volna mondanod.
- Minek mondtam volna el? Akkor csak egy éjszakára kellettem neked, vagyis akkor azt hittem.
- Ezt meg honnan veszed?
"Igen megvolt. "
"Még alszik, az nem kifejezés haver, ez mindent megért" - idéztem az akkori szavait, amikre még ma is tisztán emlékszem, soha Tom azóta elmondta mi is történt ezután.
- Te hallottad, hogy akkor vele beszéltem? - nézett Tomra
- Igen, hallotta és azt értette félre. Nem csak neked jelentett akkor többet az este hanem neki is és ezt félreértette azért lépett le reggel - válaszolt helyettem Tom.
- Ezt nem hiszem - mondta elgyötörten ismét Rob.
- Én elakartam mondani, de . . . .
- Mikor Kristen? Mire vártál? Mióta is találkoztunk újra? Már akkor el kellett volna mondanod. Képes voltál eltitkolni, hogy van egy fiam.
- Igen. Akkor azt hittem, csak arra az éjszakára kellettem neked. Akkor mikor megtudtam, hogy terhes vagyok eldöntöttem, hogy soha nem fogod megtudni mert nem érdemled meg. És még a teljes neved sem tudtam.
- Ez akkor sem mentség.
- Tudom. Stevenek elmondtam azt ami akkor történt. Mellettünk maradt és azóta is mindenben segít, és szereti a fiamat is.
- A fiunkat. Akinek mellettem kellene lennie.
- Amikor újra találkoztunk még akkor sem akartam elmondani. Csak egy nőcsábásznak gondoltalak, akinek ismét csak egy kis kaland lennék mint akkor. De aztán minden megváltozott. Megismertelek milyen is vagy valójában és beléd szerettem. És ugyanígy szeretett meg téged Ricky. És te is őt.
- Ezért éreztem mindig úgy iránta. Mintha hozzám tartozta. Ezért szerettem meg annyira, és ő is engem. Mert a fiam - mondta Rob. Ekkor már nem dühösen inkább hitetlenkedve.
- A férjed akkor nemtudja, hogy az enyém?
- Nem. Nemtudja.
- Ideje lesz elmondanod neki is. Nem fogom hagyni, hogy távol legyen tőlem. Én vagyok az apja, még ha titkolni is akartad.
- Nem akartam. El akartam neked mondani amint megtaláltam volna a megfelelő pillanatot.
- Így is elég sokáig vártál vele nem gondolod?
Rob felállt és az ablakhoz lépett. Sem Lizzy sem Richard nem szóltak egy szót sem. Várták mit lép Rob. Ahogy én is. Féltem,hogy beigazolódik a sejtésem, és nem hiába.
Mögé léptem és próbáltam átölelni. Felém fordult és ellökött magától. Tudtam, hogy itt a vége. Ha eddig szeretett is, most utálni fog. És a legrosszabb az egészben, hogy minden oka megvan rá. Ennyi időn át eltitkoltam előle, hogy van egy fia.
- Ezek után ne várd tőlem, hogy minden olyan legyen mint eddig. Megfosztottál a fiamtól Kristen, és ezt sosem fogom megbocsátani neked. És tudod nagyon félreismertél akkor. Ha azon a reggelen nem rohansz el rögtön megtudhattad volna milyen is vagyok valójában.
- Ha akkor azután elmondod, hogy terhes vagy mindent eldobtam volna érted és a fiamért. Már a bárban az első pillantás után teljesen elbűvöltél, és miután eltűntél semmi mást nem akartam, csak rád találni, de nem ment. Ahogy mondtad jóformán semmit sem tudtam rólad. Eszemben sem lett volna elengedni téged, főleg ha tudom, hogy terhes vagyok - mondta Rob, ezzel is igazolva, ha akkor tényleg mennyire félreismertem.
Azt tudtam, hogy nekem mennyit jelentett az éjszaka, de nem hittem volna, hogy ő is hasonlóan érzett. Akkor teljesen másnak gondoltam. Ebből jött az a sok félreértés és, hogy ennyi ideig titkoltam előle.
- Kérlek, Rob . . . . nem akarlak elveszíteni.
- Mit vártál? Hogy ezek után minden olyan lesz mint régen? Ez nem olyan könnyű. Egyik pillanatról a másikra megtudni, hogy van egy fiad, akit az a nő akit mindennél jobban szeretsz eltitkolta előled. Képtelen vagyok ez tovább csinálni, és megbízni benned ezek után. Most csak egy valaki érdekel. A fiam.
- Nemtudom mikor akarod elmondani a férjednek, de remélem hamar. Látni akarom őt amikor csak lehet és vele lenni. Azt hiszem ehhez jogom van.
- Rendben. Nem is tagadtam volna meg ezeket. És amint tudom elmondom neki. Nem akarok több titkot. Neked is el akartam mondani csak . . . . .
- Most már tudom, de nem neked köszönhetően - vágta hozzám, majd szó nélkül ott hagyott minket és az emeletre ment. Tudtam, hogy a fiához.
Én pedig magamra maradtam két vádló szempárral.
- Istenem Kristen, hogy tehetted ezt? - kérdezte Lizzy. Nem csodálom, hogy az öcsém ennyire kibukott. Láttad mindig mennyire szereti és nem mondtad el neki. Ezek után ne várd, hogy elnéző legyen veled, se ő se mi. A testvérünk és mi mellette állunk - mondta Lizzy, és tudtam hogy ezzel tényleg vége mindennek.
Nemcsak Rob hanem a családja is utál.
- Sajnálom. Mindent - mondtam majd az ajtó felé indultam.
Elég hideg volt kint de nem érdekelt. Leültem a ház előtt a lépcsőre, és csak egyedül akartam lenni kicsit. . . . .
/Rob/
Belépve a szobába megláttam anyut a kezében a fiammal. Te jó ég el sem hiszem, hogy ezt mondom. A fiammal. Ő az én fiam.
Mindig is valamilyen láthatatlan kötelék, és különös szeretet fűzött hozzá, és most már értem is az okát ennek. Az apja vagyok. Kristen és az én fiam.
Az anyjára jelen pillanatban nagyon dühös voltam. Hogy volt képes ezt elhallgatni előlem?
Fogalmam sincs mit tegyek. Vele. Mi lesz velünk? Ezt akármennyire is szeretem képtelen vagyok elnézni neki.
- Fiam. . . . Mit akarsz tenni?
- Nemtudom anya. De most ő a legfontosabb nekem. A fiam - vettem át őt anyutól és rögtön hozzám bújt. Még mindig alig akartam elhinni, hogy a saját fiam tartom a karjaimban. Amint Kristennek is köszönhetek.
Azok után amit akkor hitt rólam, el is vetethette volna. Mégis megtartotta és egy csodaszép kisfiút szült.
Anyu lemaradt a lenti beszélgetésről így elmondtam neki.
- Valamilyen szinten megértem őt, hogy ezt hitte. Egy éjszaka után, hiszen nem is ismertétek egymást. De azt nem, hogy miért halogatta eddig. Ő az unokám. El se hiszem. A te fiad kicsim.
- Tudom anya. Ez még nekem is .. . . hihetetlen.
- Mindig is annyira szerettem őt, már az első pillanattól kezdve, most már tudom, hogy ezért.
- Együtt mentek vissza vagy mi lesz most?
- Fogalmam sincs. De most nemtudom mi lesz velünk. Ezt képtelen vagyok csak úgy elnézni neki. Nem megy.
- Meg kell beszéljétek rendesen, és neki ott a férje is.
- Igen. Nem érdekel hogyan de neki is el kell mondani. Nem hagyom, hogy a fiam továbbra is őt higyje az apjának.
- Megértem kicsim persze.
Ekkor lépett be a szobába apu.
- Jobb lenne ha lemennél megnézni őt.
- Jó - vágtam oda kicsit keményebben.
- Hol van? - kérdezte anya.
- Kint a ház előtt ül. Nem akar bejönni.
- Menj nézd meg fiam - kérte anya, de nemtudtam képes leszek e rá.
Imádtam, és szerettem őt. Még most is, de a dühömet képtelen vagyok kontrollálni iránta. Nemtudom képes leszek e ezt megbocsátani neki,és hogy lehet e minden olyan köztünk mint eddig volt. Most csak a fiam a legfontosabb számomra, és hogy mindenki akinek tudnia kell, tudja, hogy neki igenis én vagyok az apja. Kezdve Stevel.
Nem szívesen engedtem el Rickyt a karomból, de eleget akartam tenni anyuék kérésének.
- Mindjárt jön a papa kicsim - mondta neki anyu miközben átadtam neki, majd egy puszit nyomtam a kis arcára amit egy hangos kacajjal jutalmazott.
Leértem, Lizzy és a Tom a nappaliban voltak. Vele is számolnom kell még, de ezt későbbre tervezem.
Mindketten a bejárati ajtó felé pillantottak.
Nem is tudom, talán kissé félve léptem ki. Nem tagadhatom és nem is akarom, hogy még mindig szeretem őt. Mégis fáj amit velem tett. Most egyenlőre képtelen vagyok úgy viselkedni vele mint eddig.
Kinyitottam az ajtót és tényleg itt volt. A lépcsőn ült. Térdeit maga elé húzta karjaival ölelte őket és lehajtotta a fejét. Kisebb remegések rázták meg a testét. Először a hidegnek tudtam be, de utána meghallottam, hogy sír.
Nemtudom mi a fene van velem. De a kezdeti dühöm kezdett elmúlni. Nem értem magam se hiszen nem kis dolog amit velem tett mégsem vagyok képes arra, hogy akár mérges és dühös legyek rá. Hihetetlen hatással van rám ez a nő, még ilyen helyzetben is.
Meghallhatta, hogy mögötte vagyok, mert sírós hangon megszólalt.
- Sajnálom.
- Nem megy ilyen gyorsan Kristen. Ő a fiam és te. . . .
- Tudom - mondta majd felállt.
Utálom így látni őt, de most én is hasonlóképp érzem magam.
Elém lépett, és a szemembe nézett.
- Szeretsz még? Vagy gyűlölsz? - kérdezte miközben egyre közelebb jött hozzám.
- Nemtudom. - fogalmam sem volt miért ezt mondtam. Tisztában vagyok vele, vagyis azt hiszem tudom, hogy mit és hogy érzek iránta. Talán csak én is megakartam bántani ahogy ő tette velem.
- Rendben.
- Megkértem Lizzyt, hogy csomagoljon nekem össze. Tom kivisz a reptérre.
- Mi? De holnap akartunk menni.
- Meggondoltam magam. Hazamegyek. Még ma este.
- De . . . .
- Ha szeretnéd Ricky maradhat, és holnap veled jön.
- Persze, hogy szeretném.
- Csak vigyázz rá.
- Mint eddig. Ezek után meg főleg.
- Kiviszlek a reptérre - mondtam neki, mert tudtam, hogy nem fogja meggondolni magát. De legalább Ricky itt marad velem. és nekem is lesz időm átgondolni a dolgokat.
- Nem kell. Tom elvisz - mondta, majd ellépett előlem és bement.
Mire beléptünk Lizzy összeszedte a cuccait. Nem értettem mi van vele is. Mindig kedvelte Krist, most meg jóformán kidobja innen.
- Mi ez Liz?
- Csak a cuccai. Kérte, hogy szedje őket össze.
- Ennyire nem kellett volna sietned.
- Hihetetlen, hogy te véded Rob.
- Hagyd abba Lizzy. Ez az én dolgom. Mi ütött beléd?
- Ne haragudj, hogy melletted akartam állni.
- Miattam ne vesszetek össze. Lizzy jogosan utál. És te is - mondta Kristen.
- Csak elköszönök Rickytől - mondta majd az emeletre ment.
Legszívesebben megállítottam volna, és elmondtam volna neki, hogy téved, és hogy imádom őt. Még ezek után is, de mégsem tettem.
Nemsokkal később anya jött le. Én pedig felmentem.
- Holnap találkozunk kicsim. Nagyon szeretlek téged meg aput is. Ha ő most nem is szereti a mamit - mondta Kristen mire összeszorult a szívem.
- A papa vigyáz rád. Ő is imád téged - mondta Rickynek, aki annyira édesen figyelte a mamáját mintha értené hogy mit mond neki.
Kristen megölelgette és puszilgatta Rickyt, ekkor nyitottam be.
Kris átadta őt nekem, még egy puszit adott neki, majd szó nélkül kisietett a szobából. Lent hallottam az ajtót csukódni. Lementem Rickyvel a kezemben.
Az ablakhoz léptem és kinéztem. Lehet, hogy nem kellett volna.
Tom állt a kocsijánál Krissel a karjaiban. Még innen is látom, hogy sír. Nem akartam, hogy így legyen, de egyenlőre képtelen vagyok tenni bármit is. Tudom, hogy ezzel ő és én is szenvedek, de nemtudok olyan könnyen túllépni ezen.
Kocsiba szálltak majd elmentek.
Ricky is az ablak felé kapálózott.
- A mami elment kicsim. De holnap látod őt.
- Beszélned kellett volna vele, nem hagyni elmenni.
- Mi ütött belétek? Szobrot nem emeltek neki amiért eltitkolta, hogy Robnak van egy fia? - kérdezte Lizzy.
- Veled mi van? Ez az én dolgom. És szeretem őt, akármit is tett. És ő a fiam anyja, nem volt jogod kidobni innen.
- Nem dobtam ki.
- Hát pedig nagyon úgy tűnt. Ez az én dolgom Lizzy. Majd mi elintézzük. Még nemtudom mi lesz,de majd meglátjuk. Most a fiam a legfontosabb.
Ricky továbbra is az ablak felé kapálózott.
- Engem is szeret, de ő az anyja Liz akit most elüldöztél. Nem akartam, hogy elmenjen. Lehet, hogy én gondolkodok rosszul, de talán azért mert mindennél jobban szeretem ezt a nőt.
- Megértelek fiam. A szerelem hihetetlen dolgokra képes. Mint már annyi mindent ezt is megoldjátok majd. Képes leszel jól kezelni a dolgot, és jó szülei lesztek akár külön akár együtt ennek a kicsinek.
Hálás voltam anyának amiért megértett. És hihetetlen de valamiért Kristent is. Nem akartam, hogy így menjen el. De lehet hogy jobb így. Kell egy kis idő egyedül átgondolni mindent. Végtére is nem minden nap tudja meg az ember, hogy van egy fia.
Nem volt még olyan késő mikor hirtelen kopogtam. Nemtudtam ki lehet az ilyenkor.
Anyu nyitott ajtót. Kissé döbbent arcal jött hozzám.
- Téged keresnek fiam. Camille. . . . .
/Kristen/
Jóformán végigsírtam a repülőutat haza. Hálás voltam Tomnak. Csak ő volt aki mellettem állt. Még a barátjával szemben is. Az viszont fájt ahogy Rob, de főleg ahogy Lizzy viselkedett velem.
Még Robon sem láttam ennyi utálatot mint rajta. De részben igaza van. Nem lett volna szabad eddig titkolnom.
Még soha sem hagytam így magára Rickyt. Végül is nem volt egyedül az apjával és a nagyszüleivel maradt. Nekik is jogunk van vele lenni.
Még mindig a fülemben csengenek Rob szavai, mikor azt kérdeztem mit érez irántam.
Nemtudom......
Semmi sem esett ilyen rosszul mint ezt hallani. Bár nem várhattam tőle, hogy azt mondja szeret. Ezek után nem. Mégis reménykedtem.
Fogalmam sincs mi lesz holnap, és egyáltalán velünk. Holnap minden kiderül. De félek, hogy semmi sem lesz olyan mint régen, és ennek még a gondolatába is belesajdult a szívem.
Tom nagyon rendes volt velem. Még azt is felajánlotta, hogy hazakísér.
Megnyugtatott, hogy ne aggódjak, Rob is lenyugszik majd, és minden rendbe jön.
Most nem voltam ebben olyan biztos.
A segítségét elutasítottam, így is sokkal tartozok neki, hogy mellém áll. Még a reptérről mielőtt felszálltam volna felhívtam Stevet ha tud küldjön ki valakit értem. Nem akartam hogy ő jöjjön ki elém. Még azt se tudom mit fogok mondani neki.
Újabb dolgok amiket gondolkodnom kell.
Azt mondtam neki hazajövünk. Ő hamarabb tért haza mint mi. Gondolom tudja, hogy hazudtam neki, hiszen nem vagyunk otthon. És mit fogok mondani neki hol voltam? És hol hagytam Rickyt?
Azt hiszem Robnak igaza van. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
A reptérről amint leszálltam rögtön az értem küldött kocsiba szálltam és úton voltam haza. Ashely is hívott közben.
- Mi a baj? Steve felhívott hogy kissé idegesnek tűntél a telefonban.
- Remek, akkor ő is észrevette.
- Mi történt? Rob?
- Londonban. Nem akartam tovább maradni és hazajöttem. Ricky vele jön holnap.
- De miért? Hogy hogy nem együtt jöttetek? És Ricky miért maradt vele?
- Mert a fia, és joga van hozzá.
- Ó te jó ég, azt mondod, hogy . . . .
- Igen. Rob tudja. De most nem akarok erről beszélni mindjárt hazaérek. Most Stevel kell beszélnem. Holnap találkozunk és mindent elmondok.
- Rendben. Csak ügyesen, ha bármi van hívj. - mondta majd elköszöntünk egymástól.
Pont végszóra. Ekkor értünk a ház elé.
A sofőr bevitte a csomagjaim, Steve pedig az ajtóban várt rám. Tudtam, hogy rögtön nekem szegezi a kérdést.
Bejjebb mentünk és miután a sofőr távozott a nappaliba húzott. Egy puszit lehelt a számra, majd megkérdezte.
- Ricky?
Ettől féltem. De most az egyszer nem futamodok meg. Ideje hogy minden a helyére kerüljön. Nagy levegőt vettem és válaszoltam várva a következményeket.
- Az apjánál van. ........
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)