27.fejezet

Sziasztok! Végre megszületett :D a következő fejezet. Báááár lehet, hogy sokatoknak nem fog tetszeni. Most ez van, lehet utálni :D Na de többet egy szót se, tessék olvasni és mindenki eldönti milyen. Köszi szépen mindenkinek a komikat az előzőhöz :) Imádlak titeket ♥ ♥ Jó olvasást, pussz: Liz

UI: A fejezet végén találtok képeket, a helyről ahová Steve repítette Krist :)



27.fejezet



/Rob/




A nap hajnali sugarai sütöttek be a szobába amikor felébredtem.

A kérdés, csak az, hogy milyen szobába? Vagy inkább kinek a szobájába?

Iszonyatos fejfájásra ébredtem, és arra, hogy fogalmam sincs hol vagyok.

De ami még ennél is rosszabb, hogy azt rögtön éreztem, hogy az ágy amiben elég nyilvánvalóan meztelenül fekszek, nem vagyok egyedül.

Rögtön az eszembe jutott, hogy Kristen elment, és hogy teljesen lehetetlen, hogy ő feküdjön mellettem, de egyszerűen képtelen voltam magam mellé pillantani.

Tudtam, hogy mit látnék. Azt amit nem akartam. Elhinni sem, hogy képes voltam ezt tenni. Rögtön Kristen jutott eszembe, majd megtettem.

Elfordultam, hogy lássam ki alszik mellettem. Ő volt. Camille. Szintén elég hiányos, sőt semmilyen öltözetben. Minden épeszű ember rögtön ugyanarra a következtetésre jutna. Akárcsak én is.

A legrosszabb az egészben, hogy egyáltalán semmire sem emlékszem. Arra csak, hogy eléggé ki voltam borulva Kristen miatt, és azért mert elment. Ekkor jelent meg Camille, és vett rá, hogy jöjjünk el hozzá, beszélgessünk és iszogassunk.

Ekkor kellett volna még nemet mondanom. De nem tettem. És mi lett a vége. Bele sem merek gondolni mi lesz ha . . . . .

Kristen.

Jutott eszembe, és rögtön elborzadtam attól amit tettem. Megcsaltam.

Tulajdonképpen nem is a szószoros értelemben, hiszen hivatalosan nem is vagyunk együtt, mert neki férje van, de valamilyen szintén mégis ezt tettem.

Camille ébredezni kezdett mellettem. Ő mosolyogva fordult felém, majd hajolt ajkaimra. Azonnal eltoltam magamtól, amit kissé értetlenkedve fogadott.

- A másik miatt vagy velem ilyen? Az éjszaka nem zavart ez - mondta rögtön eszembe juttatva, azt amire most gondolni sem akartam. Másfelől viszont beigazolva, hogy tényleg azt tettem amit.

Felkeltem mellőle és rögtön a ruháim után kutattam amik szerte szét hevertek a szobában.

Pillanatok alatt kapkodtam magamra őket, addigra Camille is felkelt és magára tekerte a lepedőt.

- Senki sem tudhatja meg mi történt. Nem is szabadott volna ezt tennünk - mondtam míg magamra vettem a pólómat.

- Rendben - egyezett bele túlságosan is gyorsan, de inkább nem firtattam.

- Ha akarod kikísérlek a reptérre.

- Nem kell köszi - ellenkeztem rögtön.

- Csak mint barát. Semmi több. Senki sem tudja meg, ahogy kérted. Egyébként holnap én is utazom tovább. Kérlek - nézett rám a régi csábos mosolyával aminek régen sosem álltam ellen.

- Oké - adtam be a derekam, de nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet.

Talán egy kissé ördögi részem mégis örült volna annak ha Kristen megtudja. De ki tudja talán már nem is zavarná őt? Rengeteg kétségem támadt vele kapcsolatban mióta megtudtam az igazat.

Camillet semmikép sem akartam hazavinni, így megbeszéltük, hogy eljövök majd érte és kikísérhet a reptérre. Most rögtön haza akartam menni a fiamhoz.

Közben a félelem is hatalmába kerített, hiszen az anyja rám bízta őt, és rögtön elszúrtam. Utáltam magam azért amit tettem, de visszafordítani képtelen voltam.

Szinte mint akit üldöztek tűntem el a szállodából.

Hazaérve már a ház előtt tudtam, hogy ezt nem úszom meg könnyen. Tom az autójának támaszkodva várt rám, ha jól láttam egy újsággal a kezében.

Épp hogy köszöntem neki ő rögtön nekem támadt.

- Mi a fenét csinálsz Rob? Komolyan egy idióta vagy. Azt hiszem ezzel mindent elcsesztél - zúdította rám Tom, de először fogalmam sincs miről beszélt. Hiszen fogalma sem lehet arról ami az éjjel történt.

Vagyis ezt hittem én.

- Neked mi bajod? És mit tettem?

- Azt neked kell tudnod. Bár most már szerintem mindenki tudja, köztünk Kristen is - mondta ki az a nevet aminek hallatára ismét belém mart a bűntudat.

Még mindig mint aki nem is sejti miről van szó néztem a barátomra, aki a képembe nyomott egy magazint.

Amint jobban megnéztem mi köszön vissza rám a címlapokról rögtön tudtam, hogy igaza van, és hogy tényleg elástam magam.

Camille és én voltam a fő téma, és az éjszaka amit a szállodában töltöttünk.

- És csak, hogy még jobban megbánt az idiótaságod, nem csak ez hanem minden létező pletykalap és az internet is ezzel van tele. Szóval lehetetlenség, hogy Kristen még nem látta őket - szúrta még mélyebbre a tényekkel a tőrt a szívembe Tom.

Ekkor éreztem csak egy igazi szemétnek magam. Hogy a fenébe tehettem ezt vele? Igaz ő sem egy szent. Végtére is eltitkolta előtte a fiam. Amire mondjuk ki részben ha a tegnap estét nézzük megvolt az oka.

Ki akarna ilyen apát a gyerekének, akire első alkalommal hagyják és rögtön egy nővel tölti az éjszakát, ahelyett hogy a fiával lenne.

Szégyenkezve hajtottam le a fejem és ismerem be, ha így folytatom pocsék apja, sőt ezek után ha Kristenen múlik semmilyen apja nem leszek a fiamnak.

És ez volt az a gondolat ami halálra rémített. Mi lesz ha megtiltja, hogy lássam őt? Oka ezek után lenne rá. Hiszen nem éppen így viselkedik egy felelősségteljes apa.

És nemcsak én gondolom így, ezt Tom is a képembe vágta, és egy szavam se lehetett hiszen igaza van.

Nem is igazán tudtam mit válaszolni ezekre. Védeni nem is próbáltam magam, hiszen én is tudom, hogy ezt jól elszúrtam. Most semmit sem akartam csak látni a fiam, és kitalálni mit tegyek.

Tomnak igaza van. Kris már biztos látta ezeket. Muszáj amilyen hamar csak lehet beszélnem vele. Mégsem tűnik, ezek után főleg nem jó ötletnek, hogy Camille elkísérjen. Ezt el is mondom neki ha megyek hozzá, hogy inkább maradjunk ennyiben és ha lehet akkor jobb ha elfelejtünk mindent.

A ház felé indultam Tom pedig követett.

Kissé dühös voltam rá is. Hiába is volt igaza mindenben amit a fejemhez vágott, mégis csak a barátom akinek mellettem kéne állnia. De azt mégis tisztelem, és becsülöm benne, hogy így Kristen mellett áll. Ha nekem volt képem megcsalni tegnap.

Volt egy rossz érzésem a családommal kapcsolatban, és amint a nappaliban együtt találtam őket, tudtam, hogy be is igazolódik.

Köszönnöm sem kellett, miután rögtön kiszúrtam az asztalon heverő egyik szennylapot.

A lányok, még Lizzy is aki előző nap jóformán elzavarta Kristent szinte szikrázó szemekkel pillantott rám.

- Mit műveltél fiam? Igaz ez? - kérdezte anya.

Szégyenkezve hajtottam le a fejem. A válaszom mind tudták a némaságomból.

- Hogy tehetted ezt Rob?

- Pont te kérdezed? Aki előző nap elzavartad őt - támadtam én is Lizzyre.

- Hagyjátok abba, azzal nem oldunk meg semmit, ha ti is egymásnak estek. Fiam, minden ezzel van tele. És ne haragudj, de nyilvánvaló, hogy nem sakkoztatok az éjjel, és a hallgatásodból is ezt lehet levonni. És azt hiszem Kristennek sem kell sok, hogy összerakja ezeket. Vagy elég ha csak a címlapokat meglátja. A fiadra nem gondoltál? Ha már Kristenre haragszol, rá gondolhattál volna. Épp, hogy megtudtad hogy ő van neked, és az anyja rád bízta őt fiam - kezdte anya a szemrehányásait, ami némán hallgattam végig, mivel igaza volt.

Ezzel minden esélyemet eljátszottam, hogy jó apja, vagy egyáltalán az apja lehessek a fiamnak.

Hogy tehettem ezt? Tudom, hogy nem mentség, hogy sokat ittam, de akkor is leállhattam volna. Mégsem tettem.

- Hiába haragszol most rá, akkor is, hogy tehetted ezt? Ő ennek ellenére szeret téged, és mindent fel akart adni érted, hogy a fiatokkal együtt boldogok legyetek. De kétlem, hogy ezek után akármi ilyesféle szándéka lenne - mondta a képembe anya a kegyetlen igazságot.

- Sajnálom, hogy ezt mondom fiam, de anyádnak igaza van. Mi van veled? Annyira más voltál mióta megismerted őt. Ezt is megtudtátok volna oldani. De ezzel azt hiszem végképp elrontottad. Minek kellett elmenned azzal a lánnyal Robert? - kérdezte apa, aki nem sűrűn hív a teljes nevemen. Ilyenkor mindig tudom, hogy valami rossz fát tettem a tűzre.

Jelen helyzetben, elszúrtam mindent.

Nem büntetésnek szántam Kristennek azért amit tett velem. Csak úgy megtörtént. Idióta voltam, és persze gondolom Camillet sem kellett félteni és kihasználta a helyzetet. Én idióta pedig hagytam neki. Ezzel elrontva mindent, ami lehetett volna köztünk Kristennel. Hiába is voltam dühös rá a fiunk miatt.

Egyenlőre fogalmam sem volt mit fogok tenni. Vagy, hogy Kris tud e már róla. De ha már ilyen rövid idő alatt megtudta mindenki akkor biztos késő, és ő is tudja már.

Most nem akartam más csak egyedül lenni. Vagy inkább egy valakivel.

Szó nélkül jöttem el a nappaliból és indultam az emeletre a fiamhoz. Aki éppen ébredezett amikor benyitottam hozzá.

Rögtön egy édes mosollyal az kis arcán pillantott rám, és nyújtotta a kezét felém. Ő az egyetlen ki még nem tudja felfogni mi is történik körülötte. Ennek most kifejezetten örültem. Legalább ő nem dühös rám azért miatt tettem.

A karomba vettem és a kanapéra ültem vele.

- Apukád jó nagy hülyeséget csinált, és azt hiszem a mami most látni sem akar majd. És félek, hogy téged is elvesz tőlem - mondtam a fiamnak, aki mintha hihetetlen módon értette volna, és nagy érdeklődéssel hallgatta a szavaimat.

- Jobb lesz ha minnél előbb beszélsz vele és helyrehozod. Ha már tudja akkor nagyon nehéz dolgod lesz. Nem hiszem ezt el fogja nézni neked fiam - hallottam meg anya hangját.

- Tudom. Én . . . . Fogalmam sincs mi történt, vagy miért tettem. Nem akartam. Csak ő az akit szeretek. De dühös voltam rá, és Camille ott volt, elég sokat ittunk és . . . - tudom, hogy ez nem mentség, de utána már csak azt tudom, hogy mellette ébredtem reggel.

- Ez akkor sem mentség fiam.

- Nagyon jól tudom anya hidd el. Fogalmam sincs mit kéne tennem. Félek, hogy ezzel nemcsak Kristen fogom elveszíteni vagy már el is vesztettem, hanem a fiam is.

- Nem hiszem kicsim. Bár az igaz, hogy Kristennel nem lesz könnyű dolgod, de abban is biztos vagyok, hogy nem használná fel a fiát, hogy neked bánatot okozzon. Annál sokkal fontosabb neki Ricky is, aki mindig is imádott téged annak ellenére, hogy nemtudta ki vagy.

Csak remélni tudtam, hogy anyának igaza van.

Nem mondom, hogy könnyen megtudnék birkózni a gondolattal, hogy elveszítem Kristent, de az már végképp túl sok lenne nekem, ha pont most tiltana el a fiamtól.

Anya magamra hagyott egy kicsit a gondolataimmal a fiammal. Vele játszottam, addig anya összepakolt nekünk. Hamarosan pedig indul a gépünk, ideje volt búcsúzkodni.

Elköszöntem a családtól, akik nemcsak tőlem, de főleg a fiamtól váltak meg nehezen. Eddig is imádták őt, de főleg mióta tudják, hogy az én fiam. És ezzel nemcsak ők, én is így vagyok.

Sosem voltam az a félős típus, nem is éppen áll jól egy pasinak. De egyre többször érzem ezt, mióta ismerem Kristen.

Mindig attól félek mióta együtt vagyunk, ha eddig csak titokban is, hogy elveszítem. Most viszont ez az érzés kétszer olyan hatalmas, hiszen most nemcsak ő az akit elveszíthetek hanem a fiam is, akinek a létezéséről nem olyan régóta tudok. Vagyis róla tudok már jó ideje, csak arról nem, hogy én vagyok az apja.

Ezzel amit tettem azt hiszem egálban vagyunk. Azt leszámítva, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy ezt sose bocsátja meg nekem.

A gondolataimból a taxi fékezése riasztott fel. Még indulás előtt küldtem egy üzenetet Camillenek, hogy mégis jobb lenne ha nem kísérne ki. Nem érkezett válasz.

A reptéren viszont már várt rám valaki.

- Hát te?

- Azt hiszem csövezek még nálad egy darabig - vigyorgott rám Tom. És azt hiszem ha úgy alakul a helyzet jobb ha kéznél vagyok, hogy segítsek helyrehozni amit elcsesztél - tette hozzá.

- Kössz haver - fogtam kezet vele.

- Na mi újság kispajtás? Megyünk és helyrehozzunk amit apád eltolt - intézte a szavait immár a fiam felé.

Belépve a reptérre, meg sem lepődtem, hogy mindenfelé fotósok voltak. Pont amitől féltem. Nem is magam, hanem inkább a fiam miatt.

Szerencsére nyugodt volt a karomban, míg áthaladtunk a reptéren a papparazzik kereszttüzében. Eddig nemtudtak róla, ahogy nem sokkal ezelőttig én sem, és biztos ez az újabb rejtély köszön majd vissza rám a holnapi újságok címlapjáról.

Átverekedtünk magunkat a fotósokon és szerencsére átjutottunk a kapukon ahová igaz belátták még de nem jutottak közelebb. Épp Tom felé fordultam mikor hirtelen valaki a nevemet szólongatta.

Amint felismertem a hangot, átkoztam a pillanatot amikor belementem ebbe.

- Kértem, hogy ne gyere - mentem oda Camillehoz.

- Csak látni akartalak mielőtt elmész.

- Nem akarok még több bonyodalmat.

- Rendben. Ez még nem jelent semmit, csak elköszönni akartam. És ő? - pillantott a karjaimban tartott fiamra, akit az este mikor nálunk járt nem látott.

- Ő a fiam! - mondtam határozottan és büszkén.

Camille pedig döbbenten állt előttem.

- Neked van egy fiad? De . . . . .

- Igen, Camille, és nem akarok még több bonyodalmat az anyjával, így is van és lesz elég ha így folytatom.

- Hihetetlen. Mintha csak téged látnálak. Le sem tagadhatnád. Tiszta apja. Ugyanolyan édes mint te - símogtatta meg a fiam arcát.

- Megy a gépünk - szólt mögülünk Tom.

- Remélem azért hamarosan látlak - mosolygott rám Camille, és felém akar hajolni miközben közelebb lépett felém.

Nem tartottam jó ötletnek főleg, hogy ekkor még több vaku villant. De csak egy puszit adott az arcomra, majd elköszönt és elment.

Ekkor fújtam ki a régóta magamban tartott levegőt. Nem kell még több félreérthető kép - gondoltam magamban.

- Ajajj haver nem kis bajban vagy - szólalt meg Tom.

- Tudom. De helyre kell hozzam.

- Akkor nyomás - mondtam Tom, majd indultunk, hogy felszálljunk a gépre.

Most kifejezetten örültem, hogy ilyen hosszú az út LA-be.

Addig is a fiammal lehettem, aki végig mellettem volt. Tom eközben elszórakoztatott minket a vicceivel, és az ötleteivel, hogyan is hozhatnám helyre amit elszúrtam. Ezen nekem is jócskán törnöm kellett a fejem.

Hazaérve azonban szép lassan elfogott a rettegés. Főleg akkor amikor leszállva a reptéren nem Kristen volt aki fogadott minket. Hanem Steve.



/Steve/




- Sziasztok - köszöntem nekik.

Rob nem egyedül jött, hanem a barátjával. A fia pedig a karjaiban aludt. Most így együtt látva őket, látom csak mennyire hasonlít Ricky az apjára.

A tények tudatában remélem, hogy csak külsőleg, és ha ő nagyobb lesz nem fog annyi bánatot okozni az édesanyjának mint amennyit az apja okoz neki.

Látszólag Robot meglepte, hogy engem talál itt. Bár nem is csoda hiszen ő még nem tudja, hogy én minden tudok róluk. De most eljött a pillanat.

Igaz jelenleg erősebb volt bennem a düh, hogy legalább behúzzak neki egyet, amiért ezt tette Kristennel, de több okból is inkább visszafogtam magam.

- Beszélünk kellene - fordultam ismét felé.

- Jó - kaptam a rövid választ, majd Tomhoz fordult.

Ő elköszönt tőlünk és elvitte Rob csomagjait is. Rob mintha kissé tartva tőlem fordult volna felém.

- Elmehetünk hozzánk és beszélhetünk.

- Menjünk - mondta Rob és követett a kocsihoz.

Sejtettem, hogy egy érdekes beszélgetésnek nézünk elébe. Hazafelé úton egy szót sem szólt. Többnyire Rickyt néztem, szinte csodálattal.

Azt azonban talán be kell valljam, hogy imádja a fiát. Ezt le sem tagadhatja.

Hazaérve hozzánk, a nappaliba mentünk.

- Felviszem a szobájába addig - vettem át tőle Rickyt, hogy ő addig pihenhessen a hosszú út után. Rob egy puszit adott neki, majd ha látszólag nehezen is átadta nekem.

- Kérsz valamit inni?

- Valami erőset - vágta rá rögtön.

Azt hiszem, ő sejti, hogy ez nem lesz könnyű menet. Pláne, hogy itt már nincs senki és nyugodtan megmondhatnám neki a magamét Kristen miatt.

Ahogy leültünk a nappaliba, elég sűrűn pillantott körbe mióta megjöttünk. Tudtam, hogy Őt keresi, de nem mer rákérdezni.

- Kristen nincs itthon. Elutazott. Nemsokára Rickyvel utána megyünk. Ezért mentem én elétek ki.

Robot mintha egy kisebb sokként érte volna a dolog. Erre gondolom nem számított.

- Értem - nyögte ki egy idő után, de sejtettem, hogy többet nem mer mondani vagy kérdezni.

- És meddig marad? A kicsi?

- Ne aggódj, csak egy kis időre, hogy pihenjünk. Rá is ráfér a mai nap után. De csak pár nap. Utána persze akkor láthatod a fiad amikor akarod, és ha Kristen is úgy akarja. Bár nem hiszem, hogy tőle eltiltana.

Tudtam, hogy ezzel mindent elárultam neki.

Mióta kimondtam a fiad szót, Rob szó szerint lefagyva ült velem szemben.

- Te . . . .

- Igen, tudom, hogy Ricky a te fiad. És minden mást is - tetéztem a döbbenetét.

Hirtelen nem kis rémület ült ki az arcára. Igyekeztem nyugodtnak mutatni magam. Alapjában véve persze nem akartam nekiesni. Ezekkel eddig is tisztában voltam, ahogy azzal, is hogy Kristen őt szereti. Egyedül a tegnapi tette miatt készülök számolni vele.

- Szóval elmondta neked.

- Nem. Szinte végig tudtam mindenről. Ő is csak tegnap óta tudja, hogy én tudok rólatok.

- De nem kell félned. Vele már mindent megbeszéltem. Mindig is tisztában voltam a helyzetemmel főleg mióta ismét felbukkantál. Tudtam, hogy engem már nem úgy szeret, és hogy te vagy az aki szerelemmel szeret. De mindig mellette voltam, és leszek is ezután. Ezért is küldtem el egy kicsit.

- Mi? Hol van Kristen? És miért?

- A hol nem fontos. Egy kis idő kell neki. És a miértjét azthiszem neked jobban kéne tudnod - mondtam neki, majd felálltam és a kezébe adtam neki egy magazin.

Hatalmasat sóhajtott, és letéve az újságot arcát a kezébe temette.

- Nem szólok be mert fogalmam sincs mi történt. Azt nem mondom, hogy semmi közöm hozzá, mert nem lenne igaz. Ő még mindig az én feleségem, hiába is szeret téged. Vagy szeretett. Ezek után elég rosszul áll a szénád - vázoltam fel a helyzetet Robnak.

Felállt egyenest velem szembe.

- És gondolom ezt kihasználod, hiszen még a te feleséged - mondta ellenségesen, de félelem helyett inkább fájdalmat tükrözött a tekintete az imént hallottak miatt.

- Megtehetném. - mondtam, és ekkor már szikrákat szórt a szeme.

Na ez a Rob akire számítottam.

- Rajta múlik. Nemtudom mit akar, de mindenben mellette vagyok ahogy eddig. Azt sem, hogy mikor vagy egyáltalán akar e beszélni veled a történtekről.

- Ez csak a hab volt a tortán neki. Már haza is úgy jött, hogy pokolian érezte magát, mert rosszul alakult a helyzetetek amikor megtudtad, hogy Ricky a te fiad.

Tudtam, hogy nem éppen okos dolog, de akartam, hogy tudja mit érzett Kristen amikor megtudtam mit tett.

- Szóval ő . . . .

- Igen. Tudja. Látta a képeket. A lányokkal elment vásárolni, hogy kikapcsolódjon egy kicsit. Ott látta meg véletlenül, és lett rosszul.

- Mi? Rosszul lett? Mikor? És jól van? - aggodalmaskodott rögtön.

Nemtudom milyen idiótaságot tett, vagy igaz e amit az újságot írnak, de hiába is egy kis részem örült volna ha ennek vége lesz köztük, be kellett látnom, hogy hiába is történik ami nem tagadhatja, hogy szereti Kristent, és a fiát is.

De a saját hülyesége miatt, elveszíteni készül őket. De most nem rajtam, hanem Krisen múlik minden.

- Elájult a lapok láttán. De semmi komoly. A frászt hozta ránk, de testileg jól van - hangsúlyoztam ki neki, hogy tudja, azért még sincs minden rendben.

- Beszélnem kell vele - mondta határozottan.

- Sajnálom, de nem. Egy ideig biztos nem. Egyedül akar lenni, és átgondolni mindent. Jobb ha időt adsz neki. Ha visszajöttünk biztos megkeres.

- Persze, és te addig vele leszel - vágta hozzám rögtön.

- Igen. Mint eddig is, főleg ha így bántod őt.

- Nem szándékosan tettem - mondta Rob, majd visszaroskadt a kanapéra.

Nemtudtam, hogy sajnáljam e. A saját hibájából került ebbe a helyzetbe. Mégsem tehetek semmit. Csak egy dolgot akarok. Kristen boldogságát. De most neki kell döntenie, és én nem tehetek mást, csak, hogy elfogadom akármi is lesz az, és mellette leszek amíg lehet. És ezt Robnak is elmondtam.

- Rendben. De muszáj látnom őt! - nézett fel rám.

- Jobb ha időt adsz neki. Most még biztos a pokolba küldene. Amit hozzáteszem részben megértenék.

- Senki sem tökéletes - mondta Rob.

Ebben igaza van. Eszembe jutott a saját igazságom amivel még tartozok Kristennek, ha eljön az ideje.

- Ez igaz, de most idő kell neki. Rickyt reggel utána viszem. Keresni fog, ha elérkezettek látja az időt rá.

- És addig a fiam se láthatom? - lett ismét ellenségesebb Rob.

- Csak pár nap. Utána mindenképp visszajövünk. Őt természetesen láthatod. Jogod van hozzá. De Kristent csak akkor ha ő is akarja - tettem hozzá.

- Szeretném még látni a fiam reggel mielőtt elviszed az anyjához - kérte Rob.

- Persze. Itt leszünk.

Rob felállt és egy furcsa pillantást vetett felém, majd a szobák felé pillantott.

- Menj csak - mondtam neki, mikor rájöttem, hogy amolyan engedély kérés.

Visszaültem a nappaliba, és előbbieken gondolkodtam.

Fogalmam sincs mit vártam ettől a beszélgetéstől. Nem először bizonyosodtam meg róla, mit is érez Rob a feleségem iránt.

Igaz ezek után már kissé furán hangzik ez a megnevezés. Inkább mondhatnám az övének mint az enyémnek. Nem mondom, hogy nem fáj, de ha ő vele boldog lesz akkor nekem csak az számít.

Rob után mentem, és a nyitott ajtónál figyeltem őt. Ricky mellé guggolt az ágyához.

- Apád jól elrontott mindent, még mielőtt elkezdődhetett volna, és anyu most látni sem akar. De igyekszek, hogy mindent rendbe hozzak. Sosem gondoltam volna, hogy annak a csodás éjszakának még csodásabb következménye lesz. Sokkal több mindent kaptam anyukádtól mint valaha bárkitől. Ő segített megváltozni. Az amit iránta érzek. Mindent rendbe hozok, és együtt leszünk. Hamarosan találkozunk. Addig vigyázz a mamira, és puszild meg helyettem is. Bárcsak te elmondhatnád helyettem neki, hogy mennyire szeretem. És hogy sajnálom - hajtotta le a fejét Rob.

Hihetetlen volt ezeket hallani tőle. Újra is újra bebizonyítja, hogy megérdemli Kristent és Rickyt, persze akkor ha nem művel többször akkora őrültséget mint a tegnap éjszakán. Amiről csak ő tudja mi történt igazán, ezért sincs jogom beleszólni.

Eszembe jutott miket hallottam róla mikor kérdezősködtem róla mikor megtudtam az igazat róla és Kristenről. Ezért is volt igaz amit az előbb a fiának mondott.

Rengeteget változott mióta újra találkoztak Kristennel, és mióta viszonyuk van. Remélem az a régi nőcsábász Rob tényleg végleg eltűnik, mert ha ezt nem hozza helyre Kristen boldogtalan lesz. Akkor pedig én fogok tenni ez ellen. De azt hiszem ezzel nem lesz gond, és Rob cselekedni fog.

Visszasétáltam a nappaliba, hogy ne vegyen észre. Nemsokkal később jött le. Majd olyat mondott amit nem gondoltam, hogy hallok tőle. És őszintén fogalmam sem volt hirtelen mit szokás tenni vagy mondani ilyen helyzetben. Végül is az én feleségemről van szó.

- Köszönöm. Mindent. Hogy mindig mellettük voltál és vigyázol rájuk.

- Azt hiszem ha igyekszel, és Kristen is úgy akarja ez hamarosan már a te dolgod lesz. Csak ne szúrd el. Nem fog több esélyt adni. És én sem, ha még egyszer szenvedni látom miattad.

- Ebben biztos lehetsz, hogy nem fogom. - mondta, majd elment.

Miután Rob elment felhívtam Krist, hogy holnap reggel megyünk. Hallottam. hogy szeretne kérdezni valamit de nem meri.

Elmondtam neki amire kíváncsi volt.

- Köszönöm Steve.

- Tudod, hogy nincs mit. Te, hogy vagy? Mit akarsz tenni?

- Még nemtudom.

- Van időd. Holnap megyünk utánad.

- Rendben. Már alig várom, hogy lássam a fiam. És téged is - tette hozzá. És köszönöm, hogy ide hoztál. Csodás ez a hely.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. Rendben, menj és pihenj, holnap találkozunk. - köszöntünk el egymástól.

Miután letettük, még ránéztem Rickyre, majd ez az elég érdekes nap, főleg este után én én aludni mentem, hogy reggel indulhassunk Kristen után.



/Kristen/




Ashely is alig hitt a szemének amikor megérkeztünk.

- Te voltál már itt? - fordult felém.

- Igen. Még a kapcsolatunk elején hozott el egyszer Steve. Imádtam itt, akkor még boldogok voltunk - szomorodtam el.

- Ez gyönyörű. Itt biztos ki tudsz kapcsolni és pihenni egy kicsit. Fantasztikus a levegő is. Imádom - mosolygott Ashely.

Ez volt az utolsó hely amire gondoltam. De kellemesen csalódtam. Mikor Stevel voltunk itt fantasztikusan éreztem magam, és már akkor beleszerettem ebbe a csodás helybe. Imádom a napfényt, és Los Angelest is, de mindig is odáig voltak a havas, hideg helyekért.

Utah- Park Citybe hozott Steve.

Egy ugyanott szálltunk meg ahol akkor. Ashely is rögtön beleszeretett a helybe, ahogy én akkoriban. Most csak egy valami hiányzik. A fiam. Másra most gondolni sem mertem. Minden jobb lenne ha ő mellettem lenne, de csak holnapig kell kibírjam, hogy újra láthassam az én kis életem.

Ashelyvel kipakoltunk, majd este beszéltem Stevel. Akkor már nem bírtam tovább. Egész végig mióta eljöttünk kísértett, hogy mi történik Rob és Steve között otthon. Reméltem azért, hogy semmi komoly, gondolok itt a veszekedésre, vagy verekedésre.

De szerencsére Steve megnyugtatott. Minden elmondott neki, és nekem is, hogy miket mondott Rob. Az újsággal kapcsolatos dologra mégsem tért ki. Állítása szerint erről nem faggatta részletesen Robot, hogy vajon igaz e amit a lapok írnak.

De hogy ne lenne igaz? Hiszen elég világosan a tények a képek alapján is amin Rob van azzal a nővel.

- Már megint rá gondolsz? Felejtsd el egy kicsit, és sétáljunk egyet csodás ez a hely - nyitott be a szobámba Ashely, és kénytelen voltam megadni magam.

Neki és Stevenek is igaza van. Át kell gondolnom mindent, főként vele kapcsolatban. De egyenlőre most még csak gondolni se akartam rá. És ez ami pokoli nehéz. Hiszen, semmit sem kívántam jobban mint, hogy ő legyen itt velem, fogja a kezem, és hozzábújhassak.

De ez az amit most nem kapok meg. Ki tudja talán soha többé.

Eleget téve Ashely kérésének sétálni indultunk. Előtte azonban még hiába volt már késő, a telefonom a zsebembe csúsztattam, hátha Steve keresne.

Kiléptünk a csodás hideg levegőre, és sétálni indultunk a gyönyörűen kivilágított utcákon.

Ashely éppen csacsogott séta közben mikor megcsörrent a telefon a zsebemben. Rögtön előkaptam. Lehet, azonban, hogy ez rossz ötlet volt.

- Mi az? - kérdezte Ashely amikor látta, hogy elsápadok kissé.

Rob neve villogott a kijelzőn.

A szívem kétszer olyan hevesen kezdett verni. Az izgalomtól és a félelemtől. Fogalmam sincs mit kéne tennem, vagy mondanom. Egyáltalán felvegyem. Nem éreztem még késznek magam arra, hogy beszéljek vele.

Még mindig fáj amit tett velem, mégis majd meg vesztem, hogy legalább egy pillanatra halljam azt az imádott hangot. Utálom is magam ezért, hogy még mindig ilyen hatással van rám.

- Ne nézz rám, te tudod beszélni akarsz e vele - szólalt meg Ashely mikor segélykérően rá néztem.

Épp ez volt a baj. Nemtudtam akarom e.

A készülék továbbra is kitartóan csörgött. Megnyomtam a gombot és a fülemhez emeltem. Ekkor már a torkomban dobogott a szívem. Főleg mikor meghallottam amikor kiejti a nevem.

- Kristen . . . . . . .






Park City, Utah

Kép1

Kép2


A házról:

Kép3

Kép4