28.fejezet

Sziasztok! Itt is az új fejezet. Sokat nem fűzök hozzá jöjjön a lényeg. Egy két dolgot azért csak röviden. Nagyon szépen köszönöm a szebbnél szebb, és hosszabb komikat. Fantasztikus látni, hogy ennyire tetszenek nektek a firkálmányaim :) Imádlak titeket, köszönöm :)
Köszi szépen Puszmó :) (L)

És még valami :) Azt hiszem a kép mindent elmond :) Tavaly a Lion and lamb love blogon ünnepeltük ezt a napot, az idén itt. Nem akármilyen nap. A kedvenc vámpírunk, Edward Cullen ma ünnepli 110.dik születésnapját :)

28.fejezet




/Kristen/



- Kris kérlek . . . . . beszéljük meg. Szeretlek, és hiányzol - súgta a mondat végét.

Ha nem tudom, vagy nem látom azokat a képeket róla, még el is hittem volna neki. Sőt, szerettem volna, ha ezek a vallomások igazak.

Haragszom is magamra, amiért én még mindig így érzek iránta, de igyekeztem a közönyösség álarcát magamra venni.

- Már nincs miről beszélnünk. Az egyetlen dolog talán mégis: a fiunk. De semmi más. Őt akkor látod, amikor akarod. De csak őt. Jobb, ha mész a barátnődhöz. Hamarosan megjön a férjem, nem akarom megvárakoztatni - mondtam neki a lehető legridegebb hangon és megszakítottam a vonalat.

Csupán ez a néhány pillanat, amíg a hangját hallottam, elég volt ahhoz, hogy ismét összetörjek.

Fogalmam sincs, hogy leszek képes tartani magam ahhoz, amit a telefonban mondtam neki.

Viszont ez a kis idő elég volt ahhoz, hogy eldöntsek valamit. Ha ő így, akkor én is.

Nem tudom, képes lennék-e egyáltalán olyan lenni ilyen téren, mint ő. Végül is ki tudja, talán sosem szeretett igazán? Ha szeretett volna, képtelen lett volna ezt megtenni.

Én vagyok az ostoba, hogy elhittem egy olyan alaknak, mint ő, hogy képes megváltozni, és nem rögtön az első szembejövő nő ágyába mászni.

Végtére, mint mindennek, ennek is megvan az előnye.

Még szerencse, hogy időben jöttem rá. Vagyis a helyzethez képest. Sosem szabadott volna engednem, hogy közelebb kerüljön hozzám. Már az elején sem szabadott volna hinnem neki.

Sosem fog megváltozni. Ugyanaz a nőcsábász marad, aki annak idején engem is az ágyába cipelt.

De ebből nem eszel Robert Pattinson.

Eldöntöttem, hogy ezúttal én leszek az, aki ki fogja használni őt. Végtére ő is ezt tette velem. Most láthatja, mi lett abból a nőből, akit csak kihasznált. Egy olyan oldalamat fogja látni, amiről nem is hitte, hogy létezhet.

Sőt ezzel a gondolkodással még magam is meglepem. De nem hagyom, hogy azt higgye, csak játszhat velem. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel talán magamnak többet ártok, de ott a remény, hogy megérte ezt tennem, és minden úgy alakul, ahogy én akarom.

Az eddig történtek után tudtam, hogy Steve mellettem fog állni, bárhogy is döntök. Most ebben, a talán először még saját magam számára is őrült elgondolásban.

De ha ő így, akkor én is. Nem fogok egy olyan férfi miatt szenvedni, aki nem érdemli meg, és aki az első adandó alkalommal megcsal. A fiam sem egy ilyen apát érdemel.

Talán ez az egyetlen dolog, amiben mégis igyekszek józanul gondolkodni. Ahogy az apjának ígértem őt, láthatja. Nem fogom eltiltani tőle, ameddig nem ad okot rá. Ez is csak rajta múlik. És ezt vele is közölni fogom, ha eljön az ideje.

Abban a pillanatban kell csak igazán erősnek lennem. Minthogy megtudtam, az ilyesféle dolgok eddig Steve módszerei voltak, de most remélem, az én hasznomra is lesznek.

- Mi történt? Kris hallasz? - kérdezte Ashley.

- Igen. Minden rendben - mondtam teljes nyugodtsággal.

- Nem tetszik ez nekem. Ugye nem akarsz semmi hülyeséget csinálni? - kérdezte aggódva.

- Nem - válaszoltam röviden, de persze addig faggatott, amíg el nem mondtam neki mindent, amit tenni akarok.

- Hát erről az oldaladról még nem ismertelek. De meg is értelek, és tudod, hogyha kell, bármiben számíthatsz rám - mosolygott rám Ashley ördögien.

Miután Ashleyvel sétáltunk egy jót a városban, és kezdtünk lehűlni is kicsit, hazafelé indultunk.

Ash rögtön egy forró fürdő mellett döntött, akárcsak én. Ez idő alatt volt időm összeszedni a gondolataimat, és átgondolni, hogy képes leszek-e ezt megtenni, anélkül, hogy magamnak még nagyobb fájdalmat okoznék. De ezt a kockázatot vállalni fogom - döntöttem el.

Sőt az egyik döntésem mellett az éjszaka folyamán egy másik is párosult.

Másnap reggel mocorgásra lettem figyelmes magam mellől. Fogalmam sem volt mennyit aludhattam, és elég késő is volt, amikorra sikerült álomba merülnöm.

Kissé álmosan nyitottam ki a szemem, főleg amikor egy kezet éreztem az arcomon. Először kissé ijedten kaptam a szemem arra, akinek a kezét éreztem, amit rögtön hatalmas boldogság vett át, amint megláttam kinek a keze érint meg.

- Kicsim - öleltem magamhoz a legdrágább kincsem, aki boldog mosollyal az arcán szemlélt.

Hangos, boldog kacajával jelezte, hogy ő is örül nekem. Most éreztem csak igazán boldognak és nyugodtnak magam, így hogy a karjaiban tartom a kisfiam.

Hihetetlenül hiányzott, mióta az apjával hagytam Londonban, de most végre itt van velem.

Miután Steve meghallhatta a nevetésünket, bepislogott ajtón.

- Látom, örültök egymásnak - ült le mellénk az ágyra.

- El se hiszed mennyire. Már nagyon hiányzott.

- Te is neki, bár . . . . - hagyta félbe a mondatot hirtelen a férjem.

- Mondd nyugodtan.

- Látszik rajta, hogy hiába nem volt mellette eddig, már most odáig van az apjáért is. De te vagy az, akit imád.

- Most már őt is. De ezt eszemben sincs megtagadni tőle. A fiamért bármit megteszek. És ő az apja. De csak ennyi. Hozzám már semmi köze.

- Biztos vagy ebben Kris?

- Később szeretnék beszélni veled valamiről.

- Ashley mesélt erről valamit. Jó ötlet ez Kris? Csak neked lesz rosszabb. Ha nem akarsz megbocsájtani neki, akkor miért nem felejted el? Nem félsz, hogy még többet fogsz szenvedni?

- De ha minden úgy alakul, ahogy kell, akkor megéri. Kérlek.

- Tudod, hogy képtelen vagyok nemet mondani neked - mosolygott rám, miközben kezével végigsimított az arcomon, majd felém hajolt.

Tudtam, hogy mit akar, de eszemben sem volt elhajolni.

Ajkai lágyan érintették az enyémet, egy gyengéd csókot lehelve rá. Kissé furán éreztem magam, de nem a csókja, hanem maga a helyzet miatt.

Főleg, hogy ismét Steve az, aki mellettem van, és én ismét kihasználom őt.

- Tudod, hogy nekem csak az a fontos, hogy boldogok legyetek. A többi nem érdekel Kris - mondta a szemembe nézve Steve.

- Szeretlek - mondtam neki, és tudtam, hogy tudja, hogy értem.

- Én is téged kicsim - válaszolta mosolyogva, majd Ricky és én is kaptunk egy puszit.

- Ashley készíti neki a reggelit. Addig öltözz fel te is, elvihetnénk valahová Rickyt.

- Jó, de semmi melegebb ruhát nem hoztunk neki, és . . . . .

- Emiatt ne aggódj, tudod, hogy mindenre figyelek - mondta a világ legfigyelmesebb férje.

- Tudom - mosolyogtam rá, ezúttal én voltam, aki egy csókkal jutalmaztam őt, és egy puszival a fiamat, akit Steve magával vitt a nappaliba, amíg elkészültem.

Tudom, hogy már nagyon régóta nem szerelem az, amit Steve iránt érzek. Bár ki tudja, ő talán valahol mélyen még érez valami ilyesmit irántam. Ezért sem tagadtam meg tőle ezeket a csókokat. És jól is esett. Nyugalom, és boldogság tölt el, ha mellettem van.

Miután lementem a nappaliba, Ash épphogy nem már az ajtóban állt.

- Hát te?

- Mondtam, hogy csak addig maradok, amíg Steve megjön. Ideje mennem. De amint hazajöttök, hívjatok.

- Köszönöm - öleltem meg barátnőmet.

- Én is, hogy vigyáztál rá - ölelte meg Steve is Ash.

- Bármikor - mondta Ash.

- Vigyázz magadra kisherceg - köszönt el Rickytől is, még egyszer tőlünk, majd miután megígértette, ha bármi van, hívjuk, elment.

- Akkor indulhatunk?

- Persze, csak öltöztessük fel Rickyt - mondtam.

Steve vállalta a feladatot, amit Ricky készségesen tűrt, majd egy kis hóemberként vettem a karjaimba a kis csöppségem.

Fogalmam sincs, honnan Steve szerzett neki egy kis szánkószerűséget, amibe beleültettük. Ricky nagyon élvezte. Napközben nincs olyan hideg, a nap is szépen sütött, bár nem sokat melegítve az amúgy itt mindig hideg levegőn, mégis kellemes volt.

Steve kézen fogott, Rickyt pedig a kis szánkóján húztuk mellettünk. Élvezettel szemlélte a csupa havas tájat maga körül.

Steve-vel a csodaszép kis parkba vittük, ahová egyszer engem is elvitt a férjem. Téli játékokkal, de ami a legjobban tetszett Ricyknek, az itteni állatok voltak.

Itt mindig hideg lévén a legcsodásabb állatok, azon belül kutyusok éltek. Hasonló, csak sokkal nagyobb szánkókat húzó szánhúzó kutyusok kötötték le a fiam figyelmét.

Rögtön kapálózni kezdett, hogy közelebbről megnézhesse őket. Tényleg gyönyörű állatok, annyira közel mégsem mertem vinni, őt, de a karomba vettem és kissé közelebb mentünk.

A kutyusok gazdája egy idősebb férfi volt.

- Látom a kisfiuknak nagy kedvencei lettek a kutyusok.

- Vannak még kölyökkutyáink is, ha szeretnének egyet majd a kisfiúnak.

- Nem hiszem. Elég kicsi még, és mi elég meleg helyen élünk. Nem érezné jól magát ott.

- Nem ide valósiak?

- Nem. Csak egy kis kikapcsolódás céljából jöttünk ide - válaszolta Steve.

- A kutyusok nagyon barátságokat, még az ilyen kicsikkel is. Imádják az embereket, és ahogy látom, a fiúcska is imádná őket.

- Igen, de egyelőre nem, köszönjük. Talán ha nagyobb lesz - mondtam.

Ricky túl kicsi még egy kutyushoz, bármennyire is tetszenek most neki. És a napfényes LA nem lenne jó hely egy ilyen fajta kutyusnak, hiába is gyönyörűek.

- A kicsik még játékosabbak. Azokat a kicsiket is megsimogathatja és játszhat is velük. Nagyon picik még, ha gondolják.

- Még meglátjuk, köszönjük - mondta Steve, majd Ricky nem nagy örömére, tovább mentünk. Kissé nyűgös is lett, amint eljöttünk a kutyusoktól.

- Azt hiszem, hamarosan eljön az, amikor valamilyen háziállatot akar majd magának - mosolygott Steve.

- Remélem, addig még van egy kis időnk - nevettem Steve-re, aki a karjába fogta Rickyt és a hóban sétált vele.

Ricky persze rögtön a földre pottyant, de nagyon élvezte a hideg havat. Pici golyókat gyúrt, ahogy Steve mutatta neki.

Annyira aranyosan voltak együtt. Rögtön eszembe jutott Ő. Milyen lenne, ha ő lehetne itt a fiával? Igyekeztem mégis elterelni a gondolataimat.

Már eldöntöttem, mit akarok, és ezúttal senki sem tántoríthat el. Viszont pár napig még csak a fiam és Steve lesznek a középpontban, és hogy eltöltsünk együtt pár nyugodt napot.




/Rob/




A napok pokolian lassan teltek. Mindennél jobban hiányzott Kristen és a fiam.

Ezen a vele való telefonbeszélgetésem sem sokat segített. Sejtettem, hogy nem fog meghallgatni, mégis fájt ezeket hallani tőle.

Főleg a férjére vonatkozó részt. Tudom, vagy sejtem, hogy már nincsenek olyan közelebbi viszonyban, vagyis csak remélem.

Steve elég érthetően elmondta, hogy milyen viszonyban vannak, ha bár azt is, hogy ne merjem még egyszer elszúrni, mert akkor ő az, aki Kristen mellett lesz.

Abban pedig legnagyobb bánatomra nem vagyok biztos, hogy Kristen nem fog közeledni felé, már csak azért is, hogy rajtam bosszút álljon, amiért . . . . .

Még mindig hihetetlenül hangzik kimondani is, hogy képes voltam megtenni ezt. Akármennyire próbáltam gondolni rá és visszaemlékezni, mi történt valójában, nem ment. A lényeg viszont így is elég világos. Megcsaltam őt.

Saját magam ostorozásából Tom hangja térített vissza a valóságba.

- Haver, azt hiszem, ezt látnod kell - mondta Tom, aki őrült módjára rontott rám a nappaliban néhány újsággal a kezében.

- Nem érdekel Tom.

- Még Kristen sem? - kérdezte, amire persze rögtön felkaptam a fejem.

- Mi van vele?

- Szerintem ennek nem fogsz örülni - mondta a száját húzva, majd kitéptem a kezéből az újságokat.

Rögtön belelapoztam, és Tomnak tényleg igaza volt.

Néhány kép volt benne Kristenékről. Egy kisebb cikkel is, amiből az is kiderült, Steve hová bújtatta előlem.

A képek láttán viszont minden józan gondolatom elszállt, hogy a helyét, a düh, féltékenység, és tehetetlenség vegye át.

Kristen boldognak, és gondtalannak tűnt a képeken Steve-vel és a fiunkkal. Az utolsó kép volt az, ami nálam kiverte a biztosítékot. Valahol meghitten sétáltak, amikor lefényképezték őket, nem is akárhogy. Kristen éppen megcsókolta a férjét. És nem úgy tűnt, mintha csak egy színjáték lett volna a fotósoknak. Nagyon is valódinak tűnt.

Nagyon is jól tudta Ő, hogy ezzel tiporhat teljesen a földbe. Tudta, biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy látni fogom ezeket, mégis ennek ellenére is, a képek nagyon is valósak voltak.

Ez az, ami a legjobban fájt. Elnézve ezeket, lehet, hogy nemcsak én vagyok az, aki félrelépett?

Lehet, hogy ő eddig nem tette meg, csak most, miután már én megtettem. Csak azért, hogy visszavágjon? Vagy azért mert akart?

Millió kérdés kavargott a fejemben, választ persze egyikre sem találtam.

- Szerintem ne vonj le téves következtetéseket. Tudod, hogy ez hová vezet. Az csak egy csók. Biztos, hogy direkt volt a fotósoknak. Ne akarj megint hülyeséget csinálni. Ő nem csalt meg haver. Ne cseszd el még jobban. Camillel már így is jól elintézted. Szerintem csak ő is azt akarja, hogy neked rossz legyen. Csak vissza akar vágni. És ha kiderül, hogy ez így van, és te megint valami hülyeséget csinálsz, akkor tuti, hogy az életben nem kapod őt vissza tesó - mondta tovább Tom.

Igyekeztem félretenni a féltékenységemet és a dühömet és arra koncentrálni, amit Tom mond. Nem vonhatok le elhamarkodott döntéseket, mert ha egy újabb hülyeséget csinálok, akkor Tomnak igaza van, és végleg elásom magam.

Próbáltam nem állandóan magam előtt látni a képeket kettejükről. Inkább töltöttem magamnak a sör helyett valami erősebbet.

- Szerinted az segít, ha leiszod magad?

- Remélem, igen.

- Csak nehogy úgy járj, mint legutóbb - mondta Tom.

Arra sem akartam gondolni ebben a pillanatban.

- Ezért jó, hogy itt vagy. És nem megyünk sehová, és tuti nem teszek semmi hülyeséget - mondtam Tomnak, aki miután rájött, hogy jók az érveim, töltött magának és csatlakozott hozzám.

Hasonlóan telt a következő pár nap is. Annyi különbséggel, hogy ma felhívtak a stúdióból. Ha minden igaz, Steve utasítására, hogy az új filmmel kapcsolatban, holnap lesz a megbeszélés, majd elkezdjük a forgatást is.

Ezek szerint holnap vagy még ma hazajönnek.

Tom éppen Lizzyvel beszélt telefonon, mikor én is letettem, majd miután én is váltottam pár szót a nővéremmel és anyáékkal, akik persze kíváncsian voltak, hogy mi és hogyan lesz most.

Egyelőre erre a kérdésre még én magam sem tudom a választ. De erre talán már nem sokat kell várnom, hogy megtudjam. Talán csak holnapig.

Hirtelen ezernyi kérdés, ötlet és gondolat jutott eszembe, de fogalmam sem volt, mit kéne mondanom, vagy tennem, ha találkozok Kristennel. Feltéve, ha ő is ott lesz.

- Nyugi haver. Minden oké lesz. A férje is azt mondta, idő kell. Remélem, tudtok beszélni.

- Én is. És végre láthatom a fiam is.

- Ez igaz. Szerintem ő is segít majd, hogy meghódítsd anyucit - kacsintott rám Tom.

- Nincs neked dolog? - kérdeztem tőle.

- Dehogynem. Azt hiszem, a múltkori filmes cimboráiddal elmegyünk bulizni.

- Kellanékkal?

- Jaja. Jó fejek, nem akarsz jönni?

- Nem hiszem.

- Igaz. Inkább készülj fel a holnapra - mondta Tom, majd a szobája felé indult.

- Ja, és azt hiszem, ha be akarsz vágódni a fiad anyjánál, kissé át kellene alakítanod a házad - kiabálta Tom.

Hirtelen fogalmam sem volt, mire gondolt. Aztán eszembe jutott Ricky és rögtön tudtam. Már ezért is hálás vagyok Tomnak. Ennek is nekem kellett volna az eszembe jutnia. De még nem késő.

Holnapig még rengeteg idő van - gondoltam és rögtön felpattantam.

- Majd jövök - kiabáltam Tomnak vissza, majd a kocsimba pattantam rögtön és egy áruház felé vettem az irányt, miközben felhívtam valakit, aki most segíteni tudott nekem.

Tomnak igaza van. Tennem kell azért, hogy Kristen újra bízzon bennem, és főleg, hogy rám bízza a fiunkat, akire legutóbb nem a legjobb módon vigyáztam.

Meg kell mutatnom, hogy igenis tudok jó és felelősségteljes apja lenni a fiamnak.

Mindent meg fogok adni neki, és azt akarom, hogy boldog legyen, és tudja, hogy imádom őt. Az anyukájával együtt.

Mozgalmasan telt a nap és az éjszaka további része. Még Tom is segített valamikor hajnaltájban, miután hazaért, hogy időben kész legyek.

Igaz reggelre hullafáradtan rogytam a nappali kanapéjára, de a végeredmény mindent megért. Értük bármit - gondoltam magamban, és a szívem hevesebben kezdett dobogni, ha arra gondoltam, hogy hamarosan újra látom őket.

- Elkísérsz a stúdióba? - kérdeztem Tomot reggel.

- Hát tesó ezt a világért se hagynám ki. És Arianat is régen láttam. Bár most, hogy együtt is játszotok, majd többet találkozunk.

Kissé nyúzottan, de elindultunk a stúdió felé. Idegesen doboltam a kormányon, amíg oda nem értünk.

- Hagyd már abba haver. Minden oké lesz - próbált nyugtatni Tom, kevés sikerrel.

Amint megérkeztünk, még idegesebb lettem.

Belépve a szokásos helyiségbe mentünk, ami olyan tárgyaló vagy konferencia terem szerűség volt, ahol a megbeszéléseket tartottuk.

Steve már itt volt, és nagyjából mindenki. Csak Kristen nem.

- Azt hiszem, mindjárt kezdhetjük - mondta Steve, miután kissé kimérten köszöntünk egymásnak.

Nem akartam most számon kérni, vagy jelenetet rendezni a képek miatt. Csak túl akartam esni ezen, és beszélni Kristennel.

- Ariana? Ő késik? - kérdeztem pár perccel később, amikor még mindig nem volt itt. Végtére is ő a női főszereplő, a partnerem a filmben.

- Ő nem jön - mondta nemes egyszerűséggel Steve.

A teremben látszólag ezen senki sem lepődött meg, csak én és Tom.

- Nem ő játssza a partnered, a női főszerepet - mondta Steve, és ekkor már tényleg nem értettem semmit.

- Akkor ki? - kérdeztem talán kissé idegesen, hiszen semmit sem értettem.

- Hamarosan megérkezik. Már csak rá várunk - mondta Steve, egy furcsa mosollyal az arcán, amiből nem sok jót sejtettem.

Azt mondta, már csak rá várunk. De vajon kire? - kérdeztem magamtól és pont ebben a pillanatban nyílt az ajtó.

- Itt is van - mondta Steve, majd mindannyian egyszerre fordultunk az ajtó felé.

Ahol az a személy állt, akiről álmodni sem merem volna. Képtelen voltam elhinni, hogy Ő. Hogy Ő lesz az. . . .





A kutyus akiért a kicsi Ricky odavolt :D :)(ő saját :D :)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhqbxHLFEHvd17iPO7p0xpfYCkpOBWNKasnggecelw1pOxmfUqCM6RGuLSzLNucyHo2m9nmfVJ5IRmmJuTK142JNoegGU8-RX_ufUmmHL3kAGjxVE_OJIIzSAOg-mdue9m9HhdVXxQWk-Q/s640/K%2525C3%2525A9p096.jpg