2011. november 20., vasárnap

BD vélemény és letöltés!!!!!

Sziasztok!

Először is azt hiszem megpróbálom a lehetetlent. Leírni, hogy milyen volt a film, ha kicsit össze vissza lesz, mert tuti, akkor elnézést, de még mindig nem igen tértem magamhoz. Ez csak úgy nagyvonalakban majd ha kicsit "leülepszik" és nem csak sóhajtozunk állandóan hogy úristen milyen volt,akkor majd részletesebb.

A csajokkal csak sóhajtozunk azóta is, meg hűűű, anyám, basszus ennél többre a film után sem futotta mikor péntek este kijöttünk a moziból.
Hát jóformán sokkos állapotban. Kimmel már utána visszaültünk volna a kövire, de lehet, hogy jobb hogy halgattunkk Pixiere és vártunk egy kicsit, bár így se sikerült felfogni, hogy áááááááá.
Másfél évet vártunk hihetetlen, de végre itt van és láttuk.
Ennyit várni rá és a két óra pillanatok alatt elrepült. Mikor odaértem a csajokhoz pécsre, délután állandóan az órát lestük, hogy úristen már csak hány óra. És mikor eljött áááá a moziban persze millióan voltak. De a BD menü nem maradhatott el, sikerült beszerezni a kulcstartót másnap pedig a lámpát is a Cullen címerrel, amik mennem a vitrinbe :DD

És van közös képünk Edwardal :D imádjuk!

Hát nem is tudom hol kezdjük, jobb lenne sorba, de én csak ömlengeni tudok. Ahogy mondtuk még a lába nyomát is megcsókoljuk Billnek, akkorát alkotott a pasi.
Kissé legalábbis én féltem, hogy milyen lesz, hiszen mindegyiket más csinálta, de ez?
Akkor lett, hogy te jó ég. Neki kellett volna az első hármat is. Tévedés ne essék imádom az előzőeket is, de most ez a favorit.
Ha a könyveket nézzük mindegyik filmből hiányzott valami belőle. Ahogy ezt néztünk és ment a film, minden egyes rész amit vártam benne volt, semmi nem hiányzott belőle, és fantasztikusan meg lett csinálva.
Az eleje mikor felvillant a BD logó, és alatt az a szám imádtam. Az esküvői előkészületek, Cullenék, Alice fantasztikusan megoldott mindent. Bella pedig hát állati jól nézett ki, főleg a menyasszonyi ruhában, és amikor végre meglátta Edwardot. Tökéletes pillanat volt. És a szám az eskü és a csók alatt, BEST rész, még mindig imádom.
Gyönyörű volt, mindenki. És persze megjelent  kutya, sorry nekem már csak kutya marad. Kristen hihetetlenül játszott végig, minden érzés annyira átjött fantasztikus a csaj.
Na persze az esküvő után a kedvenc rész a nászút. Rio lehetett volna kicsit több, és paráltunk is, hogy a mondjuk ki szexjelenet és a megvágása miatt, de hűűű iszonyat jó lett, nagyot alakíottak, a legszebb rész. Végre összejött nekik a dolog, ha kissé rumlisan is, másnap nemsemmi volt a szoba :D főleg amikor Bella felidézte az éjszakát, amit Edward elrontott, vagyis ő azt hitte, hogy bántotta, de végül aztán megegyeztek h csak jó volt az. Kár, hogy Edward nem akart többet, ezután jött a kedvenc részem.
Bella csábítási trükkjei, főleg mikor Edward meglátta abban a fekete cuccban, az a vigyor meg az ágyra fordulás ááááá ott meghaltunk, imájuk Edwardot. Azért a kék csipkés pizsiben sem volt rossz Bella, Edward sem amikor rátette a takarót, de mint a könyvben is Bella csak megoldotta és ismét volt egy tökéletes együttlét.
ami talán kissé hamar is ért véget és jött a sokk, a baba. Sajnos ezzel végetértek a szép percek, és ami ezután jött. Há hűű, ahogy Bella egyre rosszabbul lett, hihetetleünk meg lett csinálva, és hogy mindennek a tudatában is akarta a babát.
Nálam akkor töredezett először a mécses amikor Edward emiatt összeveszett vele, hogy elhagyja őt, és neki ebbe a döntésbe nincs is beleszólása. Mindkettőjüket meg lehetett érteni, és rossz volt így látni őket, főleg Bellát ennyit szenvedni. A fürdős rész volt nagyon durva, szegény ahogy kinéztett egyre rosszabbul. De utána már Edward is mellette volt. Na meg a papírpohárból iszunk vért :D de segített az a lényeg.
A farkasok is jó sokat szerepeltek. Sethet mindig is bírtam ő a kedvenc farkas. Azért a kutya is jó volt, ha nem is annyira bírom, hogy ezek ellenére is Bella és Cullenék mellett állt.
Hát szerintem a másik BEST rész mikor Edward beszél Bellával és bocsánatot kér mert nem volt mellette. És amikor hallja a babát, áááá olyan édesek, istenem imádtam :) ahogy utána a kutya meglátta őket, nem is az hanem hogy ahogyan. Edward Bella hasát puszilgatta, és őt csókolgatta istenkém a legédesebb pillanat.
Ha bár ezután jött a neheze.
Sose voltam a véres dolgok híve, de a pillanat amikor Bella gerince eltört, uram atyám, és a szülős rész. A sikolyai mikor Rose felvágta édes istenem, nagyon meg kellett szenvednie. És meglett Renesmee. A név tökéletes lett.
Ezután jött nálunk a sírós rész. Amikor Bella az egyik pillanatban még a babát nézte és utána hirtelen mindennek vége lett. Hát az totál sokk. Aztán Edward beadta a mérgét neki és ahogy küzdött érte, na itt kerülgetett a sírás bennünket, a másodszori nézésnél már nem csak kerülgetett.
Nem is értettem mások, hogy tudták ezt a részt végigröhögni, nemtudom mi volt ebben a vicces, mikor mi sírtunk. De vannak ilyen agyamentek na :D

És nem szerettem ezt a részt, ha tudtuk is, hogy Bella nem hal meg, akkor is végig látni ezt ahogy Edward küzd érte, az átváltozást látni, hihetetlen jól megcsinálták.
Már az Eclipse végén annak idején a moziban megmondtam, hogy itt lesz vége. Kár, hogy nem lottózok.
Hogy Bella kinyitja a piros szemeit. És lám bejött. ahogy megmosdatták, Alice felöltöztette, és utána látni ahogy befejeződött az átváltozás, és istenem, hogy milyen szép lett. Vagyis még szebb. Csodaszép vámpír lett, lesz belőle.
Na és ne feledkezzünk meg a kislányról sem. Tündéri egy baba, és a bevésődéses rész. Érdekes volt, kíváncsi voltam ez hogy lesz megoldva, de ez is nagyon jó volt, ha van akinek nem is tetszett. Ahogy mutatták Nessit kisebbnek és egyre idősebbnek. Nekem ez is bejött, de főleg amikor Sam és a többiek pofára este mikor megtudták, hogy Jake bevésődött :D

na ebből majd Bella cirkuszol a másodikban :D csak tartanánk már ott.
Bocsánat a sok hülyeségért, de nem igen tudok még értelmesen beszélni róla.
Imádtam, akárki akármit is mond, ez így volt tökéletes. Imádjuk Billt :)

Fantasztikusan játszott mindenki. Főleg Kristen. Az évek során szerintem most a legjobban. És egyre szebb lett, egy csodaszép nő, aki nagyon tökéletesen játszotta a hol boldog hol szenvedő Bellát. Hol nevettünk hol sírtunk, egyszerűen tökeletesen lett megcsinálva minden. 

Minden várakozást felülmúlt, a zenék pedig anyám pokoli jók, azóta is azokat hallgatom :) egyet linkelek is, ez a nagy kedvenc, és persze az It will rain :D
És az örök kedvenc számok a Twilightból csak még jobbá tette. 



Hirtelen asszem ennyi, ha lesz még valami leírom, most ennyire futotta, lényegében lehetett volna rövidebb is ammi abból állt volna, hogy IMÁDOM, FANTASZTIKUS, SZUPER, ÉS MÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!

na de jöjjön ami talán mást is érdekel és köszi Gitkának!

Aki akarja itt a link letöltéshez. Lehet, hogy gáz, én agyonra nézem. Moziban is, és így is, és én a dvdket sem hagyom ki, szóval rajtam nem bukik a dolog ez egy kis segítség, hogy kibírjuk addig :)

Aki szeretné a linket dobjon egy mailt és elküldöm neki :)

Köszi az eddigi véleményeket, aki gondja még írjon nyugodtan. Én köszi, és vééégre láttuk :D majd csak magunkhoz térünk :DD

Friss pedig holnap :D sorry, de most Edward győzőtt :XD

43 megjegyzés:

  1. szia nagyon örülnék ha elküldenéd nekem a linket mert még sajnos nem tudtam megnézni a filmet de nagyon szeretném az email címem:barbib@citromail.hu

    VálaszTörlés
  2. Én is szeretném dica11@citromail.hu

    VálaszTörlés
  3. Én i szeretném a linket.:) Már láttam amoziban de vagy még milliárdsor megnézem!!:) acs_alexandra@citromail.hu
    Előre is köszi!:)
    Puszi:Pixy

    VálaszTörlés
  4. Nekem is el tudnád küldeni? anetttorok24@citromail.hu
    Előre is köszi :D
    Netty

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Én is szeretném a linket:)
    sipizsofi@gmail.com
    Előre is köszi!
    Puszi
    Zsófi

    VálaszTörlés
  6. szia! Megkérhetlek hogy küld el nekem is!!! fekete.edina89@gmail.com
    Nagyon szépen köszönöm.
    Edina

    VálaszTörlés
  7. feliratos a link?

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Nekem is eltudnád küldeni? Azt nagyon megköszönném. Én majdnem sírtam mikor vége lett. Nem hittem el!! Itt befejezni. Csapkodtam a térdem. :D
    kispihe@citromail.hu

    Puszi
    Stevie Rae

    VálaszTörlés
  9. ha minden igaz küldtem nektek a linket :) én már nézem, és IMÁDOM még mindig :D

    és nem feliratos, még nincs hozzá sehol

    VálaszTörlés
  10. szia :) nekem is el tudnád küldeni a linket?
    amúgy nagyon örülök a beszámolónak, kiváncsi vagyok a filmre :) love95@citromail.hu
    köszi

    VálaszTörlés
  11. küldtem neked is :) közbe jut eszebe ez az ami kimaradt de majd ha csillapodik az élmény kibővítem :)

    VálaszTörlés
  12. Szija a linket léccy küldd már el nekem is! :)
    pika93@freemail.hu

    VálaszTörlés
  13. Küldd el nekem is a linket légyszi!

    Nagyon köszönöm.

    email cím:
    ernag@freemail.hu

    VálaszTörlés
  14. szijjaa!
    nekem is elküldenéd a linket?*-*
    kösszii!! :DD
    timmy.lila@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Hűű látom mindenki kivi, ha a fejlihez jönne ennyi komi :D de igen Bd érdekesebb és ezerszer jobb ez tény :) :D

    ment nektek is a link :)

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    nagyon-nagyon megköszönném, ha nekem is elküldenéd a linket!! már láttam moziban a filmet,de egyszerűen imádom és újra megnézném.

    az e-mail címem: superdino@citromail.hu

    köszönöm :)

    VálaszTörlés
  17. Szia!
    Pár órája értem haza a moziból és egyszerűen imádmam!de addig is, hogy kibirjam a DVD megjelenéséig nekem is el tudnád küldeni a linket!?

    az e-mail címem: XxttsxX@gmail.com

    Köszönöm!!

    VálaszTörlés
  18. hali:)
    engem is érdekelne a link:)
    e-mail címem: rami_14@freemail.hu
    pussz

    VálaszTörlés
  19. szia nagyon megkoszonném ha nekem is elkuldennéd a linket mert én nem akarok szépitteni de bavallom beleszerettem a filmbe ugyhogy még joo párszor meg szeretném nézni elore is koszi a cimem:jazmin456@citromail.hu

    VálaszTörlés
  20. elhiszem, én is így vagyok vele.
    ment a link nektek is!

    VálaszTörlés
  21. Szia! :))

    Nekem is nagyon tetszett a film!!Egyszerűen imádtam! :P *-* <3
    Nekem is el tudnád küldeni a linket?
    Címem: zimmermann.regina@freemail.hu

    VálaszTörlés
  22. nem kaptam meg. :( Lehet nem jól írtam le az e-mail címem. Na mégegyszer: kispihe@citromail.hu

    VálaszTörlés
  23. Szia!
    Nekem is el tudnád küldeni a linket? Ma láttam, de már most meg szeretném nézni újra és újra.:D
    címem: klau.bella.96@indamail.hu
    Köszi előre is!! :)

    VálaszTörlés
  24. Szia!
    Tegnap délután láttam:) Mikor haza értem, akkor tudatosult bennem, hogy a második része novemberben jön én majd nem sírógörcsöt kaptam:( De addig is itt van az első rész, amit imádok:) Nekem is elküldenéd a linket?

    VálaszTörlés
  25. Bocsi ez lemaradt: 1993kriszti@citromail.hu

    VálaszTörlés
  26. én még azóta nem tértem magamhoz pedig már jó pár nap eltelt és én is kaphatok egy linket: nemszil@citromail.hu
    köszi :)
    Szilvi

    VálaszTörlés
  27. Linket ide!! léccccccci *boci szemek*
    Nagyon hálás leszek. (azt nem ígérem h mindig kommentelek, mert hihetetlenül makacs, önfejű és szabadság függő vagyok és nem bírom, ha "kötelezettségeim" vannak, de azért megpróbálom. XD) vasi0516@freemail.hu
    (volt akinek ígértem és mégsem írtam, azóta meg nem merek a sok kihagyás miatt, úgyhogy inkább ne akard h ígérgessek, nem mintha akaráson múlna a dolog xddd)

    VálaszTörlés
  28. Szia!

    Én csütörtökön láttam, de azóta is el vagyok varázsolva :D És mikor kijöttem a moziból, én is úgy érzetem, hogy meg is veszem a következő vetítésre a jegyet, de sikerült lebeszélnem magam róla... amit már bánok :D

    Ezért, ha szépen kérlek, nekem is elküldenéd a linket?

    Mail címem: agnesfarkas89@gmail.com

    Előre is nagyon köszönöm!
    Ági

    VálaszTörlés
  29. Oké elmentek az utolsó mailek mára, holnap folyt köv meek mert reggel meló, pussz mindenkinek!

    VálaszTörlés
  30. Szia Lizym!! :)
    Először is!!! :) Totális egyetértésem!! Nekem is ez a best!!! Az abszolút favorit!! :)
    Imádtam a filmet!!!
    Légyszi küld a linket a mail-emre!!! Köszi előre is!!!
    Ne haragudj, hogy, de mostanság nagyon elhanyagoltam az oldalad... :S
    Bocsi, de összejöttek a dolgok...
    Szóval BD!!!
    IMÁDTAM!!!!!
    Nagyon tökéletesen lett megcsinálva!! :)
    A színészek is remekül alkottak!!
    Nagyon tetszett!!! Kedvenc!!!
    Az esküvő, a nászút, a baba, a veszekedés, a farkasok, a szülés és minden csodás volt!!!
    Ez volt számomra is az első rész, amiből nem hiányoltam semmit!!! :)
    Minden benne volt, ami a könyvben szerepelt!!
    Még a párbeszédek is nagyrészt megegyeztek!!!
    Csak dicsérni lehet Mindenkit, akinek köze volt a filmhez!!!
    Már alig várom a folytatását!!! Igaz egy kissé elszomorít, hogy még egy évet várhatunk arra is, de ha másban nem is legalább abban bízzunk, hogy több jelenet kiszivárog majd belőle!! :)
    Csak ennyit akartam! :)
    Vigyázz magadra!!!
    Puszillak:Kitti

    VálaszTörlés
  31. Szia!Egy szó: Tökéletes
    Ha lehet szeretném én is a linket.maresz67@citromail.hu

    VálaszTörlés
  32. Szia! Úgy látom a megjegyzésemet nem látom! Na de se baj majd írok újat! A film egyszerűen TÖKÉLETES, ahogy előttem már írták egy páran! Szeretnélek megkérni, hogy küld el a linket erre az e-mail címre: missjeges@gmail.com! Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  33. később ha lesz időm írok mindenkinek, és valahova feltöltöm majd mert azt mondják a tegnapi link már nem ér, persze gondolom amint ráakadtak az illetékesen törölték. Neki kéne állnom írni, szóval amint lesz időm feltöltöm vhova.

    VálaszTörlés
  34. Úh de jó. Köszi. Már pont nem tudtam letölteni. :S

    VálaszTörlés
  35. vadoc92@freemail.hu
    előre is köszike
    puszi :)

    VálaszTörlés
  36. Szia Lizzy!

    El tudnád nekem is küldeni a linket. Az emailcímem: gombikj@citromail.hu.
    Köszönöm előre is.
    Puszi Judit

    VálaszTörlés
  37. Holnap mennek a linkek fent a friss :) sajna lassan mennem kell, de holnap mindenkinek küldöm!

    VálaszTörlés
  38. Szia!

    Szuperek a fejik, pipálgatok is rendesen! Nekem is elküldenéd a linket? :)
    pbfanok@gmail.com! Kösziiii

    VálaszTörlés
  39. Szia!
    Örülnék ha nekem is átküldenéd. :D
    Nekem barátnőim azt mondták ha még egyszer meg kell nézzünk bekészítik a 100-as papírzsepi csomagot. XD
    Nagyon furi volt benne Kristen feje.
    És amikor kettétört a gerince hallottam a roppanást. Brrr...
    Áh szó szerint imádtam.
    Szerintem ezzel midnenki így van :DD
    E-mail címem: kalovics95@citromail.hu

    VálaszTörlés
  40. Szia!
    Én tegnap láttam a filmet. Tényleg nagyon jó lett. Amikor Rose elkezdte kiszedni a babát Bellából, hát onnantól én is nagyon paff voltam. Szörnyű volt hallgatni, ahogy Bella szenved. De amikor meglátta a babát... aki nagyon szép.
    Tetszett az a rész is, amikor Jacob a bevésődés súlya alatt térdre esett. De végre védett az egész család és már Renesmee-t se bánthatják a bevésődés miatt.
    Már én is nagyon várom a II. részt, pláne ezek után.
    Aztán a végén a volturis rész. Igazán izgalmassá tette és bevezeti a következő rész hangulatát egy kicsit.
    Ágika

    VálaszTörlés