2011. március 1., kedd

22.fejezet

Sziasztok! Sok hozzáfűznivalóm nincs, olvassatok. Köszi szépen a komikat, imádlak titeket (L), és ide is várom a véleményetek, mert úgy érzem e fejezet elolvasása után lesznek:DDDD. A javítást köszi Puszmónak :) Jó olvasást, pussz: Liz

És ha még nem tettétek lessetek be ide:
http://nevertobeforgotten-byliz.blogspot.com/




22.fejezet



/Kristen/



Reggel még én elkészültem Rickyvel és én is összepakoltam, addig Steve hazament a szüleihez, mivel az édesanyja már otthon lábadozik.

Összeszedtem a ruháimat, miközben végig egy dologra vágytam, és akit a fiam a nap minden percében eszembe juttat.

Az édesapjára.

Tudtam, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor fel kell, fedjem ezt a titkom, amit már egyre többen tudnak.

Fogalmam sincs, mik fognak történni ezen az úton, de lesz min gondolkodnom. Többek között, hogy mikor beszélek Steve-vel.

Nem akarom már tovább húzni, sem őt sem Robot.

Túl akarok esni rajta. Meg kell tudnia, hogy ki a fiam igazi apja, és azt is, hogy milyen kapcsolat fűz hozzá.

Valamilyen szinten emiatt még mindig bűntudat gyötör. Mégis előbb utóbb így is meg kell tudnia. Akkor minek halogassam tovább?

Nem lesz kellemes pillanat, de túl kell, essek rajta. Csak a megfelelő pillanat kell. Ami biztos nem ez az utazás alatt lesz. Ezt még szeretném kiélvezni, és megvárni, amíg az ő dolgai és rendbe jönnek.

A gondolataimból Steve hangja térített vissza, aki a nevem mondta a nappaliból.

- Mehetünk szívem? A gép készen áll - mondta Steve, aki az utolsó pillanatban úgy döntött, magán géppel megyünk.

- Persze - válaszoltam.

- A csomagok a kocsiban. Gyere csöppség, ideje indulni - mondta Steve Rickynek, akit a karjaiba kapott, amit ő hangos kacajokkal díjazott.

Mosolyogva szemléltem Steve-t és a fiamat.

Ezt is elveszem tőle - harsogta egy hang a fejemben.

Mindig is a sajátjaként tekintett Rickyre és szerette őt. És most ettől is megfosztom. Még nagyobb lett a bűntudatom, mint eddig.

- Mi a baj kicsim? - fordult felém Steve indulás előtt.

- Semmi - vettem magamra egy mosolyt.

- Jól fogunk szórakozni, és végre együtt leszünk egy kicsit.

- Ennek én is nagyon örülök - feleltem, ezúttal őszintén, mire a férjem felém hajolt és csókot lehelt ajkaimra.

Képtelen voltam elfordítani a fejem. Hagytam, hogy megcsókoljon.

Közel sem éreztem azt, amit Rob csókjai váltanak ki belőlem, mégis kellemes érzés járta át a testem férjem csókjától.

Mióta magamnak és neki is beismertem, hogy szeretem, Stevenek már más helye van a szívemben.

Nem tudom lehet e ilyet mondani, de már csak barátként szeretem. Rob az, akit igaz szerelemmel szeretek, mégis Stevenek mindig különleges helye lesz a szívemben.

Igyekszek minden vele töltött percet boldoggá tenni, mielőtt mindent összetörök.

Próbáltam elterelni a borús gondolataimat több-kevesebb sikerrel.

Ez akkor sikerült teljes mértékben, mikor megpillantottam Robot a reptéren. Egy magánreptéren várt minket a gép.

Robbal, Tommal és Arianaval együtt. Az utóbbival nem annyira szívesen, mert mint mindig, most is Rob nyakán lógott.

Amint észrevett Rob, levakarta magáról és egy észveszejtő mosolyt küldött felém.

Legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam, mégsem tehettem.

Mindenki köszönt mindenkinek, még a fiam is. Aki már most olyan okos kisfiú.

Meglátta Robot, aki neki is köszönt és a karjaimból rögtön felé nyújtózott. Átadtam neki a fiát, aki hangos nevetéssel köszönte meg ezt.

Steve-re pillantottam, és azt vártam, nem fog ez tetszeni neki. Hiszen lassan jobban fogja szeretni ezt a Steve számára részben ismeretlen férfit, mint őt, aki eddig nevelte Rickyt.

Meglepetésemre ő is mosolygott és Tommal beszélgetett közben.

Rob egy pillanatra se szakította el a tekintetét tőlem és a fiamtól, akit most irigyeltem, amiért Rob karjaiban van.

Steve és Tom Arianaval kicsit arrébb álltak, így szerencsére a kis közjátékunkból nem sokat, sőt semmit sem hallottak.

Közelebb merészkedtem Robhoz, azért nem annyira feltűnően, mintha a fiam simogatnám, aki a karjaiban van.

Rob azonnal kapott az alkalmon és végigsimított a karomon. A meleg ellenére borzongás futott végig a testemen, az érintése nyomán.

A szemeit egy pillanatra sem eresztettem, és a szerelme kívül mérhetetlen vágyat tükröztek felém.

- Szeretlek - súgta halkan, hogy csak én halljam.

- Én is téged - válaszoltam suttogva.

- Mit meg nem adnék most, hogy megcsókolhassalak - tette még hozzá, ezzel tovább növelve a vágyaimat iránta.

- Most nem lehet - pillantottam a férjem felé.

- Tudom - sóhajtotta lemondóan Rob.

- Ideje indulni - hallottuk meg Steve hangját és felé kaptuk a tekintetüket.

Steve, Tom és Ariana szálltak fel elsőként, mi pedig követtük őket.

Átlépve úgymond a repülő küszöbét, egy fal választotta el a lépcsőt az utastértől. Steve-ék már bent voltak, mi ekkor léptünk be.

Léptem volna a többiek után, mikor Rob karon ragadott és maga felé fordított.

Meglepetéstől és döbbenettől elnyíló ajkaimra tapasztotta az övét, míg karjaiban lévő fiam mellett engem is magához húzott.

Nyelvét rögtön a számba parancsolta és szenvedélyesen kezdte falni ajkaimat.

Végre megkapom, amire egész nap vágytam - gondoltam rögtön, miközben csókjának íze a mennyekbe repített.

Mégis tudtam, hogy nem a legjobb helyen tesszük ezt, mégis képtelen voltam ellökni magamtól. Szenvedélyesen csókolt, miközben minden porcikám folytatásért kiáltott.

Nyakát átkarolva csókoltam, míg nem kelletlenül egy sóhajjal kísérve fosztottam meg magunkat az édes pillanatok folytatásától.

Rob homlokát az enyémnek döntötte, miközben még mindig magához ölelt, miközben körülbelül mindketten ugyanolyan szinten levegőért kapkodtuk az iménti csókunk után.

- Akartam ezt a csókot és meg is kaptam - suttogta a fülembe, miközben ajkai csókot leheltek a nyakamra.

A szemembe nézett és egy csibészes mosolyt küldött felém.

- Ezért még kapsz - válaszoltam egy kacér mosoly kíséretében.

- Már alig várom - mosolygott rám, de olyan szinte, hogy már az olvadás kerülgetett.

Szerencsére épp időben téptem ki magam a bűvköréből, mikor megjelent mögöttünk Steve.

Mi is helyet foglaltunk, Ricky Rob ölében.

Elég érdekes útnak néztünk elébe. Mellettem a férjemmel, mögöttem pedig a szeretőmmel? - nem tudtam, hirtelen minek nevezzem őt.

Ajkaimon égett iménti csókja, és alig vártam a pillanatot, hogy megtorolhassam a kis játékát, amivel egyenest a pokol lángjai közé küldött, hogy azok emésszek vágyódó testemet.

Az út nem volt éppen rövid, mégis eseménytelen.

Steve nem sokat pihent és kimerült is volt az utóbbi időben, így ő a vállamon a karjaiban tartva szunnyadt el.

Rob nem igazán díjazta a látványt, mégsem tudtam ellene semmit tenni. El nem lökhettem magamtól.

Hálát adtam a sorsnak, amikor végre megérkeztünk.

Az idő fantasztikus volt itt, és nem mellesleg és csendesebb részre jöttünk, ami egyszerűen gyönyörű.

A víz, a fehér homokos part, pálmafák. A látvány lenyűgöző. Ricky, amint körbepillantott, a víz felé mutogatott.

- Azt hiszem, ő ki szeretné próbálni a vizet - mondta Rob.

- Később, előtte pakoljunk ki - mondtam.

Steve, én és Ricky egy külön házikót kaptunk, ahogy egy közöset Rob és Tom, valamint egyet Ariana.

Örültem neki, hogy nem egyenest Robékhoz cuccol be.

Átvettem Rickyt az apjától és bánatomra egy kicsit kénytelen voltam elszakadni tőle. Mind elmentünk letenni a csomagokat.

Steve megbeszélte Robbal és Arianaval, hogy ma amolyan pihenés lesz, holnap pedig megnézünk pár helyet a szigeten a forgatáshoz, hiszen eredetileg ezért jöttünk.

Rob sem volt láthatóan elragadtatva, hogy valószínű ma már nem nagyon lesz alkalmunk egyedül lenni, mégis kénytelen volt lenyelni.

Mind a kis házikónkba mentünk, ahol a kinti nagy meleg ellenére kellemes hűs levegő fogadott minket.

Ricky talán kifárasztotta az utazás és sok bohóckodás Robbal, így ő elszundított.

Addig én kipakoltam a ruháinkat és úgy döntöttem, lezuhanyozok.

Mire visszaértem, Steve szintén álomba zuhant Ricky mellett. Nem tudtam, Rob mit csinál éppen és kivel, vagy kikkel, így nem indultam rögtön hozzá. És nem akartam magyarázkodni sem, ha Steve véletlenül mégis felkel, és nem talál sehol.

Megcsodáltam a teraszról nyíló csodás kilátást, és rögtön a Robbal töltött lopott percek képei villantak meg előttem.

Akaratlanul is egyre forróbb képeket kezdett el vetíteni a képzeletem, hogy miket is művelhetnénk is a parton, ha csak ketten lennénk.

Ezek a gondolatok után jót tett volna még egy hideg zuhany.

Esteledett, mikor a fiúk magukhoz tértek, és vacsorát követeltek. Felöltöztem és elmentünk a szobáknak mondott házikóktól nem messze található tengerparti étterembe.

Egy fantasztikus estét töltöttem a férjemmel és a fiammal. Ez után gondoltam arra, hogy milyen régen is voltunk így együtt. Steve-vel is sokat beszélgettünk és nevettünk. Mint régen. Mikor még rendben volt a kapcsolatunk, és mikor tényleg még csak mi ketten voltunk.

Steve-vel szemben ültem, akivel közös desszerten osztoztunk, mikor hirtelen felém hajolt. Kissé összekenhettem az arcom és az ajkaim a csokival, amit szó szerint ő csókolt le rólam.

- Köszönöm.

- Te is nagyon finom vagy - mosolygott Steve.

Visszamosolyogtam, de ekkor megláttam valamit, amitől az arcomra fagyott a mosoly.

Rob és Tomék ültek egy távolabbi asztalnál. Ő természetesen végignézte az előbbieket.

Steve háttal ülve nem vette észre őket.

Nem tudtam, vajon mióta vannak itt, de sejtettem, hogy elég régóta ahhoz, hogy Rob mindent lásson.

Amint összeakadt a pillantásunk, csak bánatot láttam a szemében. És fájdalmat, amiért ezt látnia kellett. De fogalmam sem volt róla, hogy itt van.

- Sétálunk egyet a parton? - zökkentett ki a gondolatimból Steve.

- Igen - vágtam rá.

Elkaptam a pillantásom Robról.

Ezért is utáltam magam. Valakinek, ha nem Stevenek, akkor neki okozok szenvedést.

Mégis most még el kell viselnie, hogy a férjemmel lát. Mégis tudom, milyen lehet ez neki. Amilyen nekem egy másik nővel látni őt. Pokoli.

Steve kézen fogott, és ő eddig nem vette észre Robékat.

A partra sétáltunk, ahol a csodás hold és a csillagok ragyogták be a partot.

Rickynek magunkkal hoztunk a mózeskosárszerűségét, amiben letettünk a partra.

Mellé ültünk, mikor Steve a karjaiba vont.

- Nagyon szeretlek - mondta hirtelen.

Nem tudtam, mit válaszoljak, de végül nem is kellett, mert nem adott rá esélyt.

Ajkait az enyémre nyomta és megcsókolt. Ismét nem utasítottam el. Nem tudom, miért, de nem tettem. Talán, hogy legalább még egy kicsit hagy legyen boldog? De addig viszont Rob szenved. És valamilyen szinten én, hiszen nem annak a férfinak a csókjait érzem, akiére vágyom.

Mindennek ellenére viszonoztam lágy és édes csókjait. Majd eldöntött a homokban és fölém kerekedett.

Ez volt az a pillanat, amikor kezdtem bepánikolni.

Egy- egy csók még rendben volt, de többre nem leszek képes. Ezzel Robot csalnám meg.

Na, nem mintha nem ezt tenném Steve-vel, mikor Robbal vagyok.

Mégis képtelen voltam erre. Nem lennék képes többé szeretkezni vele, főleg mióta Rob van nekem. De mégis mit tegyen egy nő ilyen helyzetben?

Magamon éreztem az érintéseit és a csókjait, amiket régen imádtam. Mikor az övé voltam. De ez már jó ideje megváltozott.

- Steve...... kérlek, bárki megláthat és Ricky is. ..... - kértem, miközben ő a nyakamra tért át ajkaival.

A következő pillanatban egy csókot nyomott a nyakamra, majd leszállt rólam.

- Igazad van, sajnálom.

Válaszolni nem volt időm, mert Ricky gügyögése közbeszólt.

- Akarsz pancsolni egyet? - kérdezte őt Steve, és mint aki értette volna, a víz felé mutogatott és hangos kacagásba kezdett.

Steve kivette őt a kosárból és levette a kis ruháit a sajátjaival együtt, hogy csak a fürdőnadrág maradjon rajta.

- Nem tudom, hogy jó ötlet e......

- Nyugodj meg szívem, csak ide a szélére megyünk, nem lesz semmi baj - mondta.

Néztem, amint a vízbe érnek és óvatosan tartva beleengedi Rickyt, aki csapkodni kezdte a vizet maga körül.

Hangos nevetése töltötte be a csendet, én pedig csak élveztem a látványt és boldogságot, hogy egy ilyen csodás fiam van.

A gondolataim azonban hamar elterelődtek az előbbiekre.

Nem voltam biztos benne, hogy Steve le fog állni, ha erre kérem. Mégis megtette.

Éreztem, hogy kíván engem és ezt sugallta minden érintése is, mégis megállt. Amiért hálás is voltam.

Nem tudom, mit tettem volna, ha nem teszi meg. Valószínű az övé lettem volna. Még így is, hogy tudom, már nem érzem azt, amit régen.

Teljesen összezavarodtak a gondolataim, és nem tudom, meddig tudom még visszautasítani a közelesését. Főleg így, hogy rengeteg időt fogunk kettesben is tölteni.

Most jött el az a pillanat, amikor félni kezdek ettől. Nem akarom megbántani se, mégis képtelen vagyok megtenni ezt.

Az egyetlen, akié vagyok, és akivel lenni akarok, az Rob.

Aki most minden bizonnyal azt hiszi a férjem ágyában vagyok. Mi mást hinne, hiszen erre utal az, amit látott.

Utáltam is magam ezért. De mit tegyek? Az egyikőjüknek mindenképp fájdalmat okozok.

Időt kértem Robtól, de nem tudom, miként mondjam majd el, ha hazaértünk ,Stevenek az igazat.

Addig viszont muszáj elkerülnöm az előzőhöz hasonló pillanatokat.

A fiúk élvezték még egy ideig az esti fürdőzést, ami mindkettőjüket kifárasztotta kicsit. A szobába érve Steve lefektette Rickyt. Én még nem voltam álmos, de mivel ő így sem sokat pihent mostanság elküldtem lefeküdni a fiam mellé.

Mindketten pillanatok alatt zuhantak álomba.

Míg engem a gondolatim és Rob tartottak fogva.

Nem bírom tovább - pattantam fel egy pillanatban, és csak reméltem, hogy Steve-ék nem ébrednek fel. Kilopóztam a házikóból és Rob felé vettem az irányt.

A látvány, ami odaérve fogadott, ma már nem először döbbentett meg.

Rob éppen Adrianat csókolta.

Nem is akárhogy. A teraszról benézve láttam. Rögtön könnyek szöktek a szemembe, és csak elmenni akartam innen.

Én képes voltam visszautasítani a férjem, míg ő nem tud ellenállni az első útjába akadó nőnek.

Elszakítottam a tekintetem róluk és a partra menekültem. Leültem a homokba, és nem tudtam elűzni az előbb látott képeket.

Nem tudom, mióta ülhettem itt, mikor lépteleket hallottam közeledni. Amint megláttam a holdfényben ki is az, menekülőre fogtam.

Vagy fogtam volna, ha nem ér utol és állít meg.

- Eressz el!

- Mit keresel itt egyedül? Azt hittem, még mindig a férjeddel henteregsz itt - mondta elég dühösen.

- Mi? Te honnan.....

- Láttam - jött a válasza.

Ekkor értetteM meg nagyjából a viselkedését. Látott minket nem olyan régen itt Steve-vel. De ez akkor sem magyarázat arra, amit én láttam.

- Akkor kvittek vagyunk.

- Mi?

- Te meg Arianat csókolgattad - vágtam én is hozzá, majd hozzátettem még egy kicsit.

- Ezt meg én láttam - mondtam, majd a homokba omlottam.

- Minek csináljuk ezt Rob? Csak egy kis időt kértem. De talán rossz ötlet volt. Amint egy nő az utadba akad, rámászol.

- Én? Nem én voltam, aki itt feküdtem le a férjemmel, mikor azt mondtad, már semmi nincs köztetek.

- Nem feküdtem le vele.

- Persze - mondta hitetlenkedve.

- Ugyan Kristen. Láttam.

- Mit? Láttad, hogy konkrétan lefeküdtem vele?

- Elég volt, annyi, hogy láttam, ahogy téged csókol, ahogy hozzád ér.

- Igen. Ezt történt. De ezek szerint a lényegről lemaradtál. Elutasítottam. Képtelen voltam rá. Nem történt semmi olyan. Azóta nem, mióta ismét felbukkantál az életemben. És ezek után sem tervezem. Hiába vagyok a felesége, nem tudtam megtenni.

- Ellenben veled - tettem hozzá.

- Nem feküdtem le vele. Azóta egyetlen nővel sem, mióta vagy nekem. Csak elöntötte az agyamat a méreg ezért csókoltam meg. De utána ő maga lökött el magától, mert tudja, hogy téged szeretlek. - mondta, immár lágyabban.

Leült mellém, és megsimogatta az arcom. A szemébe néztem, amitől képtelen voltam elszakadni.

- Sajnálom. Azokat is, amiket mondtam. De az étteremben is láttalak vele, és a tudat, hogy egész éjjel mellette vagy, és ő akármikor hozzád érhet, teljesen kikészít.

- Engem is, ha más nővel látlak. Én mégsem róhatom fel neked, hiszen szabad vagy.

- Nem. Nem vagyok. A tiéd vagyok. Szeretlek, és csak rád vágyom - mondta, miközben elszakítva tőle a tekintetem, a tengert bámultam.

- Nézz rám - kérte, majd állam alá nyúlva maga felé fordította a fejem.

- Szeretsz? - kérdezte a legnagyobb bolondságot, amit eddig hallottam tőle.

- El se tudod képzelni, mennyire.

- Akárcsak én téged. Nem kell másik nő, mert te itt vagy nekem. Csak, nem bírom elviselni, ha vele látlak, sajnálom.

- Az én hibám. Jobb lenne, ha keresnél egy olyan nőt, aki nem jár ennyi bajjal, mint én.

- Ilyet ne is mondj. Azt soha. Bármit megtennék érted. Ezt is ki fogom bírni, mert tudom, hogy szeretsz.

- Szeretlek - mondtam ki.

- Én is téged. Felejtsük ezt el, nem akarok veszekedni.

- Én sem. Csak egy kicsit bírjuk még ki. És ma sem történt semmi, ezután sem fog semmi olyan. Csupán néhány csók volt, amit képtelen voltam megtagadni tőle, mielőtt jól bele rúgok, ezzel a vallomásommal rólunk. Nem érdemli ezt.

- Meggondoltad magad? - tette fel a kérdést, miközben a tekintete félelmet sugallt felém.

- Nem. Csak nem akarom, hogy szenvedjen miattam, mikor ő mindig mellettem volt.

- Ez elkerülhetetlen. De ha szeret téged meg fogja érteni, és azt akarja, hogy Te boldog légy.

- Remélem, tényleg megért majd.

- És én itt vagyok veled. Neked.

- Tudom - mondtam, majd felé hajoltam.

Készséggel illesztette ajkait az enyémre, miközben eldöntve a homokban, fölém kerekedett.

Készakarva jutott eszembe a korábbi pillanat, egy nagy különbséggel.

Hogy most az a férfi ölelt és csókolt, akit szívem minden szerelmével szeretek, és akinek a karjaiba vágytam egész nap.

Gyengéd és szerelmes csókunk pillanatok alatt váltott át forró és szenvedélyes csókba, épp, mint a repülőn.

Hiába tudtam, hogy nem itt kellene egymásnak esnünk, képtelen voltam épeszűen gondolkodni. Minden józanság elszállt a fejemből, amikor ismét Rob karjaiba kerültem.

Pillanatok alatt varázsolta le a könnyű ruhát rólam, és vetkőzött le ő is, majd meztelen testünk szinte egybeolvadva ölelte egymást a homokban, ami szinte forrt alattunk.

Végigcsókolta a nyakam, a melleimen keresztül egyre lejjebb haladva, miközben kemény férfiassága ágyékomnak nyomódott.

Most semmi sem érdekelt, csak az, hogy végre magamban érezhessem.

Forrón csókoltunk egymást, miközben kettőnk közé nyúlva fogtam meg férfiasságát, és nőiességem bejáratához illesztettem.

Rob azonban tovább akart gyötörni.

Hozzám dörgölte magát, de nem hatolt belém, ezzel pokoli kínokat okozva nekem, miközben a nyakam harapdálta.

Nyögéseimet alig tudtam visszafogni, miközben tovább gyötört.

- Kérlek. . . ne kínozz tovább - nyögtem két csók között.

- De türelmetlen vagy - suttogta a fülembe.

- Magamban akarlak érezni - mondtam a szemébe nézve, ahol ugyanaz a tűz égett, mint az enyémben.

Ekkor végre ő is megadta magát, és magunknak azt, amire vágyunk.

Kínzóan lassan hatolt belém, miközben ujjai a mellbimbóim kényeztették, ajkaink pedig igyekeztek a hangjainkat elnyomni.

Elszakadva egymástól, egyszerre nyögtünk fel, mikor tövig elmerült bennem.

Pillanatokig nem mozdult, csak kiélveztük a pillanatot, forróbbnál forróbb csókokkal tarkítva.

Majd megmozdítva a csípőmet, mozgásra ösztönöztem, miközben férfias morgásai hangossá tették a csendet, keveredve a saját nyögéseimmel.

Lassan kezdett mozogni bennem, majd lábaim a dereka köré kulcsoltam, és fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb mozgásra.

Heves lökésekkel sodródtunk a gyönyör felé, miközben ott simogattuk és csókoltuk a másikat, ahol értük.

A robbanás pillanatában egymás ajkai és csókja segítségével igyekeztünk elnyomni élvezetünk kéjes hangjait.

- Szeretlek - suttogta a fülembe, miközben teste rám hanyatlott és szorosan öleltem magamhoz.

- Én is téged - válaszoltam.

Percekig ziháltunk, majd kihúzódott belőlem.

A karjaiba kapott és a tenger felé vitt, ahol ismét egymáséi lettünk, újra és újra, kiélvezve mindent együtt töltött percet hódoltunk a szerelemnek és a vágynak. . . . . . .




/Steve/



Éjszaka riadtam fel. Az órára nézve nem aludhattam olyan sokat. Kristent nem találtam sehol.

Nem is kellett sokáig töprengenem, merre és kivel lehet.

Rögtön visszagondoltam a parton történtekre.

Visszautasított. Ezt is vártam tőle.

Igaz ő nem tudja, de ezt amolyan próbának szántam számára. Amiből megbizonyosodhatta róla, hogy már tényleg az Övé a szíve.

Nem Ricky, vagy a nem megfelelő hely miatt utasított vissza, hanem Miatta. De nem hibáztatom ezért.

Ez az utazás is része volt a terveimnek, a filmmel együtt.

Mégis legbelül fáj, hogy hamarosan mindennek vége lesz. Nagyon szeretem ő,. épp ezért is fogom elengedni.

Nem egyszerű beszélgetésnek nézünk majd elébe, de még ezt a kis időt ki akarom élvezni vele, ami megadatott. Mert biztos vagyok benne, hogy ő maga fogja hamarosan elmondani azt, amit már én tudok.

De reménykedek benne, hogy ezt el tudom húzni kicsit. Ez még egy próba Robnak is. Biztos akarok lenni benne, a nőkkel kapcsolatos hírneve miatt, hogy megérdemli Kristenéket.

Eddig jól vette az akadályokat.

És én is tartozom Kristennek egy nem kis vallomással magamról.

Hiányozni fognak, ő és Ricky is.

Eleinte nem akartam, eszem ágában sem volt elengedni őt, és más karjaiba lökni. De láttam, mennyivel boldogabb vele, és mégis ő a fia apja, ha ő még nem is tud róla.

Nem mondom, hogy feláldozom magam, mert én sem vagyok teljesen tiszta lelkiismeretű, de tudom, hogy ezt kell tennem........


Ricky nyugodtan aludt, mikor kilestem a partra. Aludt, ezért magára mertem hagyni őt egy kicsit, amíg a partra sétáltam, ahol korábban velem volt.

De most vele van ott. És ő kapja meg azt, amit Kristen korábban nem adott meg nekem. Rosszul esett látni, ezért inkább visszasétáltam.

Sejtettem, hogy egy jó ideig még nem jön vissza, ezért szabadjára engedtem a gondolataim, és átgondoltam, mit kell tennem . . . . .







ide a véleményekkel :)

10 megjegyzés:

  1. wííí.. Nagyon jó volt:D kiváncsi vagyok a kvire.. :D:D:D nagyon jó volt

    VálaszTörlés
  2. Na végre sikerült elolvasnom!
    Hát Steve nem semmi. Most már kiderült, hogy mindent tud a szerelmes párosunkról. Sőt úgy alakítja a szálakat, hogy összehozza Őket. Upsz, az is világos lett, hogy egy másik család várja, ha innen el kell mennie. Tényleg vaj van a füle mögött. Azt is tudja, hogy Ricky apja Rob. Tisztában van Ő mindennel, sőt még a filmet is miattuk csinálja. Jó kis kerítőnő lehetne.
    Azért akkor sajnáltam, amikor meglátta őket a tengerparton szeretkezni. Még ezek után is rossz lehetett neki.
    Aranyosak ketten, Rob és Kris, ahogy csókot lopnak, meg ellógnak szerelmeskedni.
    Mondjuk arra kiváncsi lennék, hogy Steve, ha ennyire szereti Kris-t, akkor miért van neki másik családja!????
    Pusz Lizzy! Várom a következőt
    És ismét nagyot alkottál (LLL)

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Ezért bármeddig érdemes volt várni! Fantasztikus lett!
    Kiskrapek persze, hogy örül Robnak! Mostanában többet volt vele mint Steve! Mekkora lenne, ha Robnak mondaná Ricky először, hogy apa! Hátha ez a tökfej is észhez térne és rájönne, hogy kis herceg az Ő fia! Mindenki látja a hasonlóságot csak ő nem.
    Biztos voltam benne, hogy baj lesz Kris engedékenységéből és a nyalifali kiüti a biztosítékot!
    Még szerencse, hogy felnőttek és meg tudták beszélni!
    Most már tuti, hogy Steve nem százas! Van egy jó magánnyomozója? Honnan ilyen jól informált? És ha tudja, hogy Ricky Rob fia miért teszteli őket? Végignézi ahogy a neje kamatyol a színészével és nem szól egy szót se? Elment az esze? Az a minimum, hogy lecibálja a szeretőjéről, függetlenül attól, hogy én is sáros vagyok vagy sem! Ne legyen már ilyen jó hozzánk! Mondjuk belehalnék egy Steve- Kris sexbe! Már nyúltam is valami szívgyógyszerélt, de szerencsére időben lelőtted őket!
    Nem értem ennek a palinak a logikáját, de tényleg! Mi az amit meg kell tennie? Rájött végre, hogy magát is kínozza?
    Alig várom a következőt! Sorry kicsit hosszú lett a csacsogásom!

    VálaszTörlés
  4. Steve nagy meglepetés!Ennyi önzetlenséget azért nem feltételeztem róla!Bár már egy ideje úgy érzem,Robot teszteli,megérdemli-e Krist.Mindenesetre nagyon kíváncsi leszek,miért is lett neki egy másik élete.és akkor mégis,miért tartott ki Kris mellett?Mintha még mindig szeretné valahol. Vagy amikor Kris terhes lett Robtól,és bevallotta neki,akkor lett egy másik élete is?Kész rejtély ez a pasi!De úgy néz ki túl rendes,és túl összetett személyiség,hogy csak egy zavaró tényezőnek tekintsem...Sajnáltam,amikor meglátta krist és Robot a parton.De annak azért örültem,hogy ez a két kis szerelmes csak kibékült!

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    WWWWWWÁÁÁWWW frenetikusan jóóó lett!!:DD UUhhhh és ez a partos jelenet is nagyon jóó volt a végén..
    Nagyon ügyi vagy...várom a folytatást:)
    PuSzI :-)

    VálaszTörlés
  6. Lizzyke!!! :D
    EGYSZERŰEN IMÁDOM A TÖRTÉNETET!!!!!!
    Fantasztikus lett (ez is, mint mind)!!! GRATULÁLOK!!!!!
    Alig várom a folytatást!!!
    Most csak ennyi lenne!!! :S
    Mindig meg tudsz lepni!! :D
    puszillak:
    Kitti

    VálaszTörlés
  7. Szia! Imádtam. Az a tengerparti "csata" nem volt semmi!!! Most már nagyon kiváncsivá tettél Steve tit kaira, remélem hamarosan kiderül.remegek a köviért.

    VálaszTörlés
  8. Szia

    Hát ez az utazás nem lesz egy sétagalopp az tuti... Steve titkára most már egyre kíváncsibb vagyok. Vajon, mit csinálhatott? Szegényt azért sajnálom is, hogy látta Robot és Krist a parton, nem lehet könnyű neki...

    Petra

    VálaszTörlés
  9. Szia. Fantasztikus volt ez a fejezet, imádtam. Megértem Robot, hogy így kiakad viszont ő is bizhatna azért kicsit jobban Krisbe és a szerelmükbe és ne higgye rögtön azt, hogy képes lenne lefeküdni a férjével. Kissé ideges lettem amikor olvastam, hogy Steve mit csinál, mármint, hogy el akarta csábítani Krist a parton, annak ellenére, hogy ő se épp ártatlan. De megnyugodtam amikor olvastam, hogy Kris nem engedett neki. Na meg a végén amikor Steve szemszögét olvastam. Jellemző rájuk, hogy olyan pillanatokban figyelik a másikat amikor nem kéne és félreérthető helyzetben vannak (mármint Rob és Kris) Rob látta ahogy Steve csókolja a parton, Kris meg látta ahogy Rob csókolja Arianat. Én is kiakadtam volna mindkettejük helyében, de nagyon örülök, hogy ők ilyen hamar megoldották :D Hú a tengerparti szeretkezés nagyon tetszett :D Habár melyik nem tetszik nekem amikor róluk van szó :D Valamennyire értem ezt a Stevet is. Csak arra vagyok már kiváncsi, hogy mióta is van neki egy másik családja. Azóta, hogy ugyebár Kris megcsalta Robbal és terhes maradt vagy még sokkal az előtről. A kezemet a tűzbe tettem volna, hogy a tengerpati szerelmeskedésüket Steve látta. Nem tudom miért volt egy olyan érzésem, hogy ő ott volt és látta. Nem mondanám, hogy nagyon sajnálom Stevet, de azért biztos rossz lehet neki látni, hogy a felesége mennyire imádja Robot és még annak is szemtanúja legyen, hogy lefekszik vele ott ahol azelőtt őt elutasította. Bár ha úgy vesszük ő is megcsalta Kris úgyhogy kvittek. Abbahagyom már a fecsegést, igaz, hogy ez az első alkalom, hogy írok ide komit és most kicsit szómenésem van :)) Még csak annyit hogy IMÁDOM a történetet és, hogy az első perctől kezdve elvarázsolt :)
    Kiváncsian várom a kövit
    puszi
    Anita

    VálaszTörlés
  10. Na ide is leírom, hogy millió bocsi amiért ilyen hanyag voltam (na meg lusta és időhiányos), hogy nem írtam neked, legalább egy-egy sort.
    Végig olvastam, (újra is el kell majd) azokat amivel le voltam maradva.
    Eszméletlenül jó.
    Most nem fényezni akarlak, de az egyik legjobb és legeredetibb sztori amit olvastam.
    Nagyon várom, hogy lesznek együtt, milyen másik élete van Steve-nek, és hogyan fogják ezt megoldani. Remélem (bízom benne, hiszen Rs sztori), hogy Kris Robbal marad, és boldogok lesznek, és hogy Rob nem(nagyon) fogja felkapni a vizet azon, hogy a pici az ő fia....
    Biztos nem lesz egyszerű szitu.
    Várom már.....
    De azért kiváncsi lennék Steve honnan tudja, hogy Rob az apja a gyereknek? Bár egyszer volt szó valami magánzsaruról, akkor is kiváncsi lennék. Meg fura, hogy Rob szülei nem gyanakodnak, bár lehet, hogy igen csak nem mondják.
    Siess a folytatással, nagyon várom.
    Zsu
    nem ígérek rendszeres komit, de igyekszem.

    VálaszTörlés