15.fejezet

Sziasztok! Itt is a következő fejezet. Sokat nem is fűzök hozzá, annyit biztos, hogy köszönöm a véleményeket, imádlak titeket. Akinek meg nem tetszett a bonyodalom miatt sajnálom, mint írtam nem lehet mindig minden happy. Jó olvasást nektek, és köszönöm Szilemnek, hogy gyorsan kijavította nekem (L). Nektek pedig jó olvasást, és várom a véleményeket. Remélem nem fogtok csalódni benne :). Pussz.





15.fejezet




/Kristen/





A lányokkal fantasztikusan sikerült az este és az éjszaka. Claire hamarabb elköszönt tőlünk, de a lányokkal szinte végigbeszélgettük az éjszakát.

Valamikor már hajnalodott, mikor lefeküdtünk. Viszont Rob még ekkor sehol sem volt. Kicsit aggódtam miatta, de Lizzy megnyugtatott, hogy ilyenkor, mikor a barátaival van, ez normális.

Jócskán elmúlt már reggel, mikor felébredtem, és nemcsak én, hanem Lizzyék is igencsak álmosak voltak még. Claire ekkorra már megetette Rickyt, aki Richarddal játszott a nappaliban.

Legnagyobb örömömre már Rob is itthon volt.

A konyhában ült, de mintha valahol messze járt volna. Legalábbis a gondolatai.

Mellé léptem és végigsimítottam a karján.

- Szia - köszönt mosolyogva, majd a karjaiba vont, és egy rövid csókot nyomott az arcomra.

Utána eltolt magától és egy kávét töltött magának és nekem is. Hirtelen nem értettem a viselkedését, mintha nem is akarna engem, pedig nekem átkozottul hiányzott egész éjjel.

- Mi a baj? - kérdeztem félve.

- Semmi - mondta nem túl meggyőzően.

Tudtam, hogy valami igenis történt. Talán az éjszaka. De mi? - kérdezgettem folyton magamtól.

Tőle nem mertem megkérdezni. Kissé távolságtartóan viselkedett velem, és nem értettem az okát.

Rob szó nélkül hagyott itt a konyhában és ment a nappaliba. Ekkor aztán tényleg megijedtem.

Utána akartam menni, mikor elmentem az ajtó mellett, pont csengettek.

Egy elég szépnek mondható lánnyal találtam szembe magam.

- Szia. Rob itthon van? - kérdezte rögtön majd kisvártatva az említett jelent meg mögöttem.

- Mit akarsz itt? - kérdezte a lánytól.

- Semmit, édes, csak az éjszaka nálam hagytad a mobilod - mondta mosolyogva, majd odaadta a telefont Robnak.

Ekkor fogtam fel miket is mondott az előbb.

"Éjszaka nálam hagytad a mobilod".

Nem értettem semmit, de nyílván nem véletlen maradt a nőnél, és nem hiába nem jött haza az éjjel. Rob ekkor rám pillantott, de csak csalódottságot és talán fájdalmat láthatott a szememben.

Rögtön hátat fordítottam neki és a nappaliba mentem. Annyit hallottam még, hogy mondott valamit a nőnek, majd rácsapta az ajtót.

- Mit akart itt Nina? Ugye csak rosszul hallottuk, amit mondott? - kérdezte rögtön Vic, de engem már a sírás kerülgetett.

- Ugyan, elég egyértelmű, mit csinált és hol volt éjjel a bátyád - válaszoltam kissé cinikusan Vicnek.

Kivettem Richard kezéből a fiam, majd az emelet felé indultam.

- Kristen, várj! - kiabált utánam Rob, de meg sem álltam a szobáig, ahol magamra zártam az ajtót.

Rickyt az ágyába fektettem, ahol a játékaival játszott, míg én a gondolataimba merültem.

Azt sem mondhatom, hogy megcsalt, hiszen nekem férjem van, mégis rosszul esett a tudat, hogy egy másik nővel volt az éjjel, és mint mondtam, elég nyilvánvaló, hogy mit csináltak. És még csak nem is tagadta.

Csak akkor minek hozott ide? Miért akarta, hogy ide jöjjek, mikor neki ott az a nő? - kérdeztem magamtól, miközben arcom a kezembe temettem.

- Kristen, nyisd ki, kérlek - hallottam meg Rob hangját.

Jelen pillanatban képtelen voltam rá. Csak egy dolgot akartam. Minél hamarabb elmenni innen, a közeléből. Most már biztos vagyok benne, hogy hatalmas hiba volt idejönnöm.

És tévedtem, mikor azt hittem, hogy Rob képes megváltozni. A közelébe megy egy nő, és ő képtelen nemet mondani neki. Teljesen feleslegesnek éreztem magam itt.

A csomagjaimhoz léptem, és pillanatok alatt dobáltam össze őket.

Telefonáltam egyet, és foglaltam jegyet, hogy minél hamarabb hazamehessünk.

Az ajtóhoz léptem, hogy kinyissam, miközben Ashleyt tárcsáztam.

- Szia, mi újság, hogy vagytok? - kérdezte hangja alapján mosolyogva, miközben Rob belépett a szobába.

- Ki tudnál majd jönni elénk a reptérre? Hamarosan indul vissza a gépünk.

- Mi? De mi történt?

- Majd otthon, ki tudsz jönni? - kérdeztem, és ekkor már ő is sejtette, hogy valami nincs rendjén.

- Persze, ott leszek - mondta, majd megköszöntem és letettem.

- Ugye nem akarsz elmenni? - kérdezte Rob.

- Dehogynem. Minek maradjak? Menj inkább a barátnődhöz.

- Ő nem a barátnőm - mondta rögtön.

- Nem érdekel. Nyilván nem sakkoztatok az éjjel.

- Én…

- Na látod. Semmi keresnivalónk itt - mondtam, majd összeszedtem a többi dolgainkat.

- Én sajnálom, részeg volt és nem tudtam…

- Nem érdekel. A részletekre nem vagyok kíváncsi, ha nem baj. Különben is, semmi jogom számon kérni tőled. Azzal vagy, akivel akarsz. Nekem is ott a férjem, és most már tudom, hogy hiba volt idejönnöm.

- Bocsáss meg, én nem akartam - mondta, majd közelebb lépett hozzám.

A fiam ágyához léptem, és őt néztem. Hallottam közelebb jönni, majd érezhettem is.

Mögém lépve a karjaiba zárt, és csókot lehelt a nyakamra. Ismét megremegtem. Utálom is magam érte, de kényszerítettem magam, hogy ne gyengüljek el. Annak a nőnek az arca villant fel előttem és sikerült is.

- Hagyj elmenni, így lesz a legjobb. Így visszamehetsz hozzá.

- Nem akarok visszamenni hozzá. Én téged akarlak.

- Gondoltál volna erre előbb. De nem számít, én senki se vagyok neked, azt csinálsz, amit akarsz.

El akartam lépni mellőle, de a karjaiba rántott. Próbáltam ellökni magamtól, de erősen szorított magához és nem hagyta.

Ajkait az enyémre nyomta, és megpróbálta viszonzásra bírni csókját. Ütöttem, ahogy csak tudtam a mellkasát, hogy szabadulhassak, de képtelen voltam. Ő pedig csak tovább csókolt.

Nyelvét végighúzta alsó ajkaimon, amikor tudtam, hogy semmi értelme ellenkeznem. Amint megérezte, hogy kezdek engedni neki, nyelvét rögtön ajkaim közé parancsolta. Mellkasát ütlegelő kezeim pedig szép lassan feladták a harcot, hogy szabadulhassanak, és a nyaka köré kulcsolódtak.

Csókja vad volt, és szenvedélyes, ugyanakkor mégis hihetetlen gyengédséget éreztem benne. Nyelvünk a megszokott érzéki táncot járta, miközben testemet szorosan tartotta karjaiban.

Még mindig ugyanaz volt a véleményem, mint eddig, de a csókjainak képtelen voltam ellenállni. Még mindig ugyanolyan hatással volt rá. Ezt részben utáltam is magamban, hogyha akarna, bármit megtehetne velem, mert örömmel hagynám magam.

Még egy utolsó csók erejéig engedélyeztem egy kis boldogságot, majd elszakadtam ajkaitól és a karjaiból is.

- Ez semmin sem változtat - közöltem vele ismét magamra próbálva ölteni a közömbösség álarcát.

- Ne menj el, kérlek, nem akartam, nem akartam ezt, ő csak kihasználta, hogy részeg vagyok, különben az életben nem nyúlnék ehhez a nőhöz.

- Ez nekünk nem fog menni, Rob. Meddig tarthatna? Két hétig? Utána úgyis el kell váljunk, és mindenki visszatér a saját életéhez, ahogy én is a férjemhez. Te pedig ismét élheted a nőcsábász életed.

- Én nem akarok úgy élni, téged akarlak.

- Sajnálom. Nem lett volna szabad már eddig sem hagyni, hogy eddig eljusson ez a kapcsolat, ha lehet ezt ennek nevezni - mondtam, majd a karomba vettem Rickyt.

- Tényleg elmész? - jött be Claire.

- Igen, így lesz a legjobb.

- Kinek? - kérdezte Rob.

- Nekünk. Előbb utóbb ezt lett volna a vége.

- Sajnálom, kicsim. Gondold meg, ne menj el - kérte.

- Sajnálom, már eldöntöttem.

- Rendben. De akkor legalább Richard hadd vigyen ki a reptérre, nem mehettek egyedül.

- Köszönöm - mondtam, majd Richard már vitte is a csomagokat a kocsihoz.

Elköszöntem Claire-től, míg Richard Rickyt vitte a kocsihoz, miután nagy nehezen elengedték. Végül ismét magamra hagytak vele, de csak nappaliig mentek.

Lizzytől és Victől sajnos nem tudtam elköszönni, valahová elrohantak, de senki sem tudja, hová.

Egy pillantást vetettem Rob felé, és csak egy bánatos tekintettel találtam szembe magam. Elmotyogtam egy sziát és az ajtó felé léptem.

- Szeretlek, Kristen - hallottam meg ekkor azt a szót, amitől a legjobban féltem.

Ez az egyetlen szó összeforrasztotta összetört szívem, ami ismét hihetetlen gyorsasággal vert. Legszívesebben én is viszonoztam volna, de tudtam, hogy azzal csak nehezebbé tenném.

Nem gondoltam volna, hogy egyszer hallom pont tőle ezt a szót. Ami mindennél többet jelentett nekem, és tudom, hogy neki is kimondani. Mégsem viszonoztam.

A szemébe néztem és tükröződni láttam benne előbbi vallomását. Tudom, hogy nehéz lesz, és mindketten szenvedni fogunk, de jobb lesz távol egymástól.

Hogy együtt volt azzal a nővel, csak ráébresztett, hogy nekünk ez nem fog menni. Amolyan jel, hogy ezt most kell abbahagyni. Sosem hittem az ilyesmiben, de akármilyen rossz is, most így lesz helyes.

Rob is előbb utóbb elfelejt, talál magának valakit, és nem fog emlékezni rám. Ellenben velem, aki sosem fogom elfelejteni őt. Egyrészt mert mindig lesz, aki emlékeztessen rá.

Éreztem közelebb lépni, de én csak hátráltam.

- Sajnálom, Rob, mennem kell - mondtam, majd szinte sírva mentem a kocsihoz, miközben a tekintetét a hátamon éreztem.

Mindent megadtam volna, ha viszonozhatom neki ezt a szót, ami mindennél többet jelentett nekem. Mégsem tehettem. Ha mégis kimondom, azzal csak számunkra tettem volna nehezebbé, ha egyszer tényleg el kell válnunk.

Teljesen beleszerettem ebbe a Robba, akitől iszonyatosan nehéz most megválni.

A kocsihoz sétáltam, ahol Ricky és Richard vártak. Hátraültem, szorosan a karjaimba fogtam a fiam, és igyekeztem eltüntetni árulkodó könnyeim.

- Nem gondolod meg magad? - kérdezte Richard mielőtt indított volna.

- Nem - mondtam, majd ő nem kérdezett többet.

Úton a reptér felé, végig az a szó hangzott a fülemben, amit kimondott. Hogy szeret.

Ha csak magamnak is, de be kell valljam, hogy akármit is mutatok, vagy akarok láttatni, én is őt. Nem gondolom, hogy egyszer így fogok érezni iránta, de az utóbbi időben elégszer bizonyította, hogy megérdemli a szerelmem. De mégis fájt, amit az éjjel tett.

Nem mondhatom, hogy megcsalt, hiszen nekem ott a férjem, mégis rosszul esett. Próbáltam nem erre gondolni, csak a karjaimban tartott kisfiamra koncentrálni, és hogy hamarosan otthon leszek.

Richard hozta a csomagjainkat, majd már csak a beszállásra vártunk.

Épp elköszöntünk Richardtól, aki ugyanolyan szomorú volt, mint a többiek, és én is. Pont indultunk volna beszállni, mikor rohanva Lizzy és Vic vágtattak át a tömegen.

- Kris, várj - kiáltották és képtelen voltam beszállni.

- Mit kerestek itt, lányok? - kérdezte tőlük az apjuk.

- Nem hagyjuk, hogy Kris hülyeséget csináljon - mondta határozottan Lizzy.

- Már nem számít, hazamegyünk.

- Szeret téged. Téged. Soha sem gondoltuk volna, hogy így fog szeretni valakit, és nemcsak téged, hanem ezt a csöppséget is - pillantott Vic a karjaimban lévő Rickyre.

- Akkor nem feküdt volna le azzal a nővel az éjjel - vágtam rá.

- Nem feküdt le vele - állította határozottan Lizzy.

- Ugyan, egyértelmű mit csináltak éjjel, és Rob sem tagadta.

- Akkor sem történt köztük semmi.

- Persze, ti már csak tudjátok.

- Igen. Megvannak a módszereink, és Nina bevallotta.

- Mit?

- Hogy nem feküdt le Robbal, csak kihasználta, hogy részeg és elhitette vele. Nem történt köztük semmit, de persze ő kihasználta, hogy Rob reggel nem emlékezett.

- Honnan tudjátok, hogy ez igaz?

- Ninának nem volt más lehetősége, mint igazat mondani, hidd el - kacsintott rám Lizzy.

Létezik, hogy igazuk van, és Rob nem tett semmit? És hogy igaz lehet ez egész. Hogy szeret?

Nem tudom, mit tegyek - zakatolt a fejembe a gondolat.

- Ne menj el. Ő imád téged. Titeket - mondta ezúttal Vic.

Ahogy én is őt - ismertem el magamban.

A fiamra pillantottam, aki a karjaimban hevesen kapálózva nyújtózott Vic felé.

- Látod? Ő sem akar elmenni.

Ezen nekem is nevetnem kellett.

- Én csak… Azt hittem, könnyebb lesz most elválni, mint később.

- Nem muszáj így lennie. Van időd dönteni, és ha boldog vagy vele, és látsz jövőt ennek a kapcsolatnak hidd el, megtaláljátok a módját, hogy együtt legyetek - mondta Lizzy.

A gép felé pillantottam, amire már fel kellene szállni. Tudtam, hogy talán életem legrosszabb döntése lesz, ha most elmegyek és itt hagyom őt.

- Hogy döntesz? - kérdezte Richard.

Tudom, ha az eszemre hallgatok, felszállok arra a gépre, és ha most pokoli nehéz is lesz, idővel majd talán könnyebb lesz. De ha a szívemre hallgatok, akkor rohanok hozzá, a karjaiba.

Mind reménykedve pillantottak rám, a válaszomat várva.

- Menjünk.

- Hová? - kérdezte Lizzy.

- Vissza hozzátok - mondtam, majd mintha értené mit mondtam, Ricky hangos kacagásba kezdett.

Lizzynek és Vicnek se kellett több. Richard a karjaiba fogta a fiam, míg a lányok a nyakamba ugrottak. És mi tagadás, én is boldog vagyok.

Mégsem csalt meg, ha lehet így mondani. És ismét hallottam a fülemben csengeni azt a szót. Melegség öntötte el a szívemet, ha erre gondoltam, és a tudat, hogy ennyire fontos vagyok neki.

Így hát visszamentünk a kocsihoz, és ismét Robékhoz tartottunk.

Nem tudom, helyesen döntöttem-e, hogy a szívemre hallgattam, de tudom, hogy semmi másra sem vágytam jobban, és hogy minden percet élvezni akarok, amit vele tölthetek.

A házhoz érve kissé ideges lettem.

Claire döbbent tekintetével találtuk szembe magunkat, amikor hazaértünk. Majd a lányok mindent elmeséltek neki.

- Hol van? - kérdeztem rögtön, majd mosolyogva válaszolt.

- A szobájában. Bezárkózott néhány sör társaságában, miután elmentetek - válaszolta Claire.

- Menj csak, mi elleszünk a kis herceggel - nyugtatott meg Lizzy, majd egy puszi után az én csöppségemnek az emeletre indultam egyenest Rob szobája felé.

Bekopogtam, de semmi válasz. Még egyszer próbálkoztam.

- Nem érdekel senki, hagyjatok békén - hallottam keserűen és szomorúan csengő hangját.

Reméltem csak, hogy kulcsra nem zárt, és szerencsém volt. Óvatosan benyitottam.

Háttal állt nekem és az ablakon bámult kifelé egy sörrel a kezében.

- Még én sem? - kérdeztem vissza az előbbi válaszára.

Hihetetlen gyorsasággal fordult meg, és amint meglátta, hogy én vagyok, az üveg is kiesett a kezéből.

- Biztos csak álmodom, vagy a sok sör miatt képzelem is, hogy itt vagy - mondta, és én csak mosolyogtam.

- Itt vagyok, veled - mondtam, és közelebb léptem hozzá.

Megérintettem az arcát, és szinte belebújt a tenyerembe.

- Tényleg itt vagy - suttogta, majd a derekamra téve a kezét magához ölelt.

És végre boldogan vesztem bele az ölelésébe.

- Sajnálom - mondtuk egyszerre, majd egymás szemébe néztünk.

Elmondtam neki, hogy ezt, hogy itt vagyok, javarészt a nővéreinek köszönhetjük. Érdekelték a részletek, de nem akartam többet erre gondolni.

- Csak az a fontos, hogy kiderült, és…

- És hogy itt vagy velem - mondta továbbra is gyengéden ölelve magához.

Mélyen a szemébe néztem, és már csak egyvalami hiányzott. Egyenlőre semmi sem érdekel, az sem, hogy mi lesz, csak az a két hét, ami előttünk áll, és a tudat, hogy képtelen vagyok elengedni őt magam mellől. Ennek a tudatában mondtam ki azt, amit érzek iránta, csupán egyetlen szóval.

- Szeretlek - mondtam.

Rob lélegzete hirtelen elakadt, és hihetetlen boldogságot láttam felcsillanni a szemében.

- Én is szeretlek - mondta immár végre mosolyogva.

Én is ugyanezt a boldogságot éreztem. Most először mondtuk ki egymásnak, hogy mit érezünk a másik iránt. Rob mondta már, de most végre én is kimondtam. És csak mérhetetlen boldogságot éreztem.

Ajkait az enyémre helyezve részesített és a vallomásunkat tükröző szerelmes csókban. Lágyan kóstolgattuk egymás ajkait, miközben az Ő karjaiban voltam.

- Ricky? - kérdezte, amikor elszakadtunk egymástól.

- A nappaliban a szüleiddel és a lányokkal.

- Lemegyünk? - kérdezte, amire boldogan bólintottam.

Mielőtt azonban kiléptünk volna a szobából, magához rántott egy sokat ígérő csókra, amit boldogan viszonoztam.

Kézen fogva mentünk le a nappaliba, ahol jó pár mosolygós szempárral találtuk szembe magukat.

A lányok és persze Claire-ék is boldogan öleltek meg minket, hogy sikerült mindent megbeszélni. Persze tudom, hogy még a neheze, Steve hátravan, és a döntés, hogy hosszú távon mi is lesz velünk, de egyenlőre csak a pillanatnak éltem.

Rob rögtön a karjaiba fogta Rickyt, aki hozzá is boldogan bújt oda.

Fantasztikusan telt az esténk, és boldogan.

- Szeretlek - súgta Rob a fülembe, miközben mellettem ült és Rickyt fogta.

- Én is téged - súgtam vissza, majd a nyakába csókoltam ezzel megborzongtatva őt.

- Menjetek fel nyugodtan, mi majd lefektetjük a kis herceget - mondta Claire, mire a lányok összemosolyogtak.

Rob megölelte őket, és megköszönte nekik, amit értünk tettek, majd kézen fogott és a szobája felé húzott.

Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, testével nekipréselt, miközben szomjazó módjára tapadtunk egymás ajkaira.

Pillanatok alatt szabadultunk meg a közénk álló ruhadaraboktól, hogy végre meztelen valónkban is összesimulhassunk.

Rob éhes szemekkel pásztázta végig testem, majd egy csókot nyomva ajkaimra, nyakamon keresztül lefelé haladva csókolta végig a testem, kissé elidőzve a melleimnél.

Egyre hangosabb sóhajokkal tűrtem életem értelmének kénytetetését.

Mikor ajkait nőiességembe éreztem fúródni, egy hangos sikoly szakadt fel belőlem. Szinte remegtem, és ujjaimmal a haját markoltam miközben egyre hevesedő nyelvcsapásokkal sodort a végső robbanás felé.

Kisvártatva, miután ujjait is bevetette az őrültbe kergetésem érdekében, elértem a mennyei gyönyört.

Magamhoz rántottam egy csókra, és saját ízemmel a szájában egy vérforraló csókot váltottunk.

Az ágy felé löktem őt, miközben tovább csókolt, majd rá lökve fölötte kötöttem ki.

Most rajtam volt a sor, hogy kényeztessem.

Kezembe vettem ágaskodó férfiasságát, majd először ujjaimmal mozogtam rajta, majd a nyelvem is bevetettem. Fel le mozogtam rajta, hol ujjaimmal, hol nyelvemmel, ezzel az őrületbe kergetve őt.

Majd számára is lecsapott a robbanás, majd számba lövellte nedveit. Az utolsó cseppet letisztogatva róla hajoltam egy csókra fölé, miközben csípőmmel néhány őrjítő mozgást végeztem férfiasságánál, szorosan hozzá dörgölve magam.

Élveztem kicsit kínlódni látni őt, de a végén már én is majd meghaltam a vágytól, hogy magamban érezhessem őt.

Mikor nem bírta tovább kínzásom, nyakamnál fogva vont magához rántott, és miközben nyelvünk vadul kergette egymást, magára húzott.

Elszakadva egymástól egyszerre nyögtünk fel, az édes és kéjes érzéstől amint testünk újra egyesülése jelentett.

Felültem rajta, és úgy mozogtam, eleinte lassan. Majd ő fenekem alá nyúlva segített a gyorsabb mozgásban, miközben nyelvével mellbimbóim kényeztette.

Kisvártatva néhány heves lökéssel majdnem egyszerre léptük át a mennyek mámorító kapuját megpecsételve egy szerelmes csókkal és egy-egy vallomással mindkettőnktől.

- Szeretlek - mondtunk egymásnak elfúló hangon, miközben az imént átéltektől próbáltunk lehiggadni egy-egy kisebb csókkal jutalmazva egymást, de mindketten tudtuk, hogy koránt sincs vége az éjszakának, és nem restelltük egész éjjel szeretni egymást, majd valamikor hajnal tájban nyomott el minket az álom egymás ölelő karjaiban…






Várom a véleményeket :)