Hali megint!
Sajnálom, hogy elég sokszor csak ilyen bejegyzések jönnek.
A csajokkal Pixievel, Kimmel és még pár barátnővel a hétvégén Balcsin nyaraltunk, és erről az egész blogosdiról is beszéltünk, és úgy néz ki nemcsak én vagyok az aki kezdett belefáradni.
Ezért sem nagyon volt mostanság friss.
Igen, nagyon szeretem ezt csinálni, de mostanság az olvasás még jobban lekötött mint az írás.És ugye ami nem megy nem lehet erőltetni.
Igazság szerint eldöntöttem, hogy abbahagyom az egészet.
Mi értelme? Titeket se érdekel már, ami igen nagy részben az én hibám is, mivel mostanság nem nagyon ritkán tudtam frisst hozni, ami miatt nem fogok magyarázkodni, nekem is van életem amiben nem ez az első. Szóval gondolom többnyire ez az oka, hogy már nem írtok, és ahogy látom jobban bejönnek az új blogok, amikbe igen én is belenéztem, de inkább nem mondok erről semmit. Ha nektek más tetszik hát hajrá, kinek mi, senkinek sem kötelező itt lenni.
És igen elég kevesen vagyunk, egyre kevesebben amit nagyon sajnálok, de ez van mint mondtam ami nem megy nem lehet erőltetni.
Minden esetre annak a pár embernek, Beus, Orsy, Orsi, Lolee és még vagytok páran akik mindig itt vagytok, és amit köszönök nektek, de főleg magam miatt és igen Ti miattatok mégis folytatom.
Igaz semmit sem ígérek, tudjátok nálam főleg meló miatt fáradtság és idő függő, de ezeket mindenképp szeretném befejezni szóval megpróbálom, de a frissek úgy jönnek ahogy tudom.
Aki olvassa olvassa aki nem az nem, vannak ahogy láttam egyre több blog melyik milyen szóval nem maradtok olvasni való nélkül ha ez abba is maradna, de többnyire magam miatt.
Nem érdekel már ez az egész véleményesdi, vannak akik a már sablonos nem egyszer használt sztorikat írják megint, vagy kicsit át, vagy éppen egy másik sztorit másolnak majdnem mégis ezek a sztorik ahogy látom jobban bejönnek.
Én azt hiszem igyekeztem mindig új történetet kitalálni ami még tényleg nem volt, de úgy tűnik mégsem ez jön be hanem a többi. Hát van ilyen. Senkit nem akarok megbántani, tudjátok kinek nem inge ne vegye magára. Mindenkinek meg van a saját véleménye ez az enyém, akinek nem tetszik sorry.
Én sem vagytok tökéletes de igyekeztem, még korábbi ezzel hasonló támadásokra írtam, hogy nem vagyok író, nem is akarok az lenni, ez nekem csak hobbi, és örülök, hogy van akinek tetszik ha egyre kevesebben is vagyunk. És igen és is jócskán visszavett a kedvemből, de ezeket és imádom és szeretném is befejezni, és nem az ellen szól ez akik írni szoktak, amiért nagyon hálás vagyok, és aki gondolja tegye ezután is, de csak magam miatt.
Azt hiszem kezdtem rossz felé menni, mert egyre inkább ez is befolyásolt a komik száma és ez már régen rossz és elfelejtem miért is kezdtem ezt. Ezután csak úgy ahogy Zsófi barátnőmnek mondtam nem fog érdekelni. Szeretem a történeteimet, az írást, az egészet amit ad, hogy kikapcsol, segít elfelejteni ha éppen gondom van, és nem fog érdekelni ki olvassa ki nem. És ez nem az ellen a pár ember ellen akik itt vannak, nektek csak hálás vagyok amiért itt vagytok velem, ennyit vártok rám és hogy írtok, ez nagyon sokat jelent nektek, ha lehet mondani csak hab a tortán. Köszönöm nektek!
Szeretném mind befejezni ahogy tudom és aki továbbra is itt marad annak nagyon örülök, és köszönöm ennek a pár embernek, akik hol az elejétől, hol pedig bekapcsolódva de még mindig itt vannak.
Szóval kb ennyi lenne, lehet kissé zavaros sorry, de hosszú volt a hétvége és bulis :D kevés alvás ezt még nem pihentem ki:D De igen Fanni a kérdésedre válaszolva a napokban lesz friss lehet, hogy holnap de lehet, hogy csak holnapután ahog lesz időm és megtudom írni.
Sziasztok!
Liz!
VálaszTörlésÉn nagyon szeretem a blogodat,te is a régi lovasok közé tartozol,mert hát nem most kezdted el.;) Szóval rólad vehetnek példát a többiek akik most vágnak bele. :D
Igen sok hasonló sztori van,de még is más. ;)
Na de várom majd a frisseket... ;) :D
Szia :)
TörlésA kíváncsiság kedvéért meglestem, májusban volt 2 éve hogy "itt" vagyok és írok :D szóval igen nem most kezdtem :D hogy telik az idő.... :)
Hát példát azért nem nem olyan jó ez, de köszi szépen :) Puszillak (L)
Drága, egyetlen Lizem!
VálaszTörlésÉn teljesen megértelek és támogatlak mindenben. :) Azonban örülök, hogy folytatod, mivel a te írásaid a szívemhez nőttek. *-* És elhiszem, hogy belefáradtál. Nekem is szokott ilyen lenni, de aztán eszembe jut, hogy én is csak hobbiból írok. :) Hiszen, ahogy mondat, remek ideg levezető az egész. xD És, ha késsel, azt is megértem, hiszen neked is van magánéleted. :)
Egyébként, örülök, hogy jól érezted magadat Balatonon a barátaiddal. :) És azt végképp elhiszem, hogy keveset aludtál xD Ismerős helyzet. :) További jó pihenést kívánok. :) A fejezetet pedig akkor hozd, amikor kipihented magad. Én nem sürgetlek téged. :)
Sok-sok puszi és millió ölelés.<3<3<3
Beus :)
Szia drága!
TörlésKöszönöm szépen, mindent, imádlak (L)
Igen előfordul, szerintem mindenkivel és köszi a megértést, és hogy itt vagy :)
És igen nagyon jó buli volt majd egy kis élménybeszámoló lesz talán :D
Köszi, igyekszek pihenni rám férne :D
Köszönök mindent, én is sokszor puszillak szívem <3 <3
Szia!
VálaszTörlésNem kicsit vert le a víz! Ilyet többet ne csinálj!!!! :p Már mint a frászt ne hozd rám!
Tudod, hogy türelmes vagyok és hozod a fejezetet amikor hozod, de tuti itt leszek!
Szerintem a sok új történetnek azért van sikere, mert nem ismerik azokat a történeteket amiket a ”nagy öregek” alkottak! Hidd el aki Briannával vagy Ladyvel vagy épp Szil-el kezdte azt nem nagyon hatják meg a háromsoros semmiről szóló történetek! Én roppant büszke vagyok rád és a kitartásodra, hogy mindig hozod nekünk a jobbnál jobb történeteket és a fejezeteket is! Én azért rendszertelenséggel se tudlak vádolni, mivel mindig kiírod ha valami közbejön. Dolgozni meg kell ez a felnőtt élet velejárója (bár ki kérte).
Nyaralás meg hajrá.... Remélem sikerült azért kikapcsolnod kicsit! Alvás miatt ne aggódj csak felesleges időtöltés, minek mikor olvasni is lehet! ;D
Én maradok!!!!!!!!
Szia :)
TörlésOké, bocsi igyekszek nem a frászt hozni rád sorry :)
Tudom, és köszönöm, hogy itt vagy (L)
Hát igen, akármi is történt, igen annó én is velük kezdtem, és nemsokkal utánuk kezdtem én is, szóval úgymond nem éppen ma, ha bár van köztük sőt mindhármódjuk sztoriját imádtam, sőt a mai napig, és Szil nem keveset tett le az asztalra a fantasztikus sztorijaival és azt hiszem igyekszik mindenki én is a lehető legjobba kihozni magából az írásaiból ha soha nem is leszek olyan jó :D de mint írtam nekem ez csak hobbi, attól függetlenül szeretem :) szóval ez van :)és köszi, igen sikerült még annál is jobb volt a csajokkal már csak egy kis utópihenés kéne utána újult új erővel :)
Köszönök mindent neked is, puszillak drága!
(L)
Szia!
VálaszTörlésLégy szíves ne írjál ilyet többet hogy abba hagyod az írást mert lehet hogy hihetetlen de én a történeteid által tudok kikapcsolódni, és elfeledkezni a külvilágról.Mindegyik Robstenes blogodat nagyon szerettem ,bár lehet hogy nem mindig írok komit de ez csak azért van, mert a munka nagyon leszívja az energiámat és néha örülök ha nem alszom el a gép előtt. Én tudok várni .és amikor tudod akkor hozod az új részt csak nagyon szépen kérlek még egyszer ne hagyd abba az írást!.
Na röviden ennyi.
Nikki
Szia!
TörlésAzért ne túlozz, nem olyan jó ez, vagy nagy dolog :D bár nekem is volt anno egy két ember az említettek közül is akikkel én is így voltam, és ki tudtam kapcsolni őket olvasva, most már a könyveken kívül blog nem sok van, csak a csajok blogjai :) (L)
hát a gép előtt alvással én is így vagyok, és köszi remélem annyit nem kell várnotok :D jó lenne ha nem kéne melózni szívesebben írkálnék egész nap :D majd ha nyerek a lottón :) :XD
És nem fogom nyugi, köszönöm neked is, hogy itt vagy (L)
Szia!
VálaszTörlésHát én is jól megijedtem amikor azt olvastam hogy abbahagyod!! Nehogy!!
Lehet hogy vannak mások, új törikkel, de ezek közül sokan vannak akiknek nem nagyon megy ez az írásosdi, a fogalmazás, érzelmek leírása... Ezeket a töriket olvasva a hajamat tépem már hogy hogy lehetnek ennyire.... nemtommik hogy nem tudnak írni és még azt mondják hogy nem jött elég komi, így nem lesz friss. Pff
Te nagyon is jó vagy! Szeretem olvasni a törieidet! Mindig meglepsz valamivel... :D
Frisseket amint birod hozzd őket!! Már nagyon várom! És jó hogy tudtál kicsit lazítani. Pihend jól ki magad, és nyomás új fejit kezdeni!! :)
Jaa, és mégvalami! Bár már mondanom se kéne... de: Én is maradok!! :D
Orsy
Szia!
TörlésIgen ezzel én is vagyok így, vagy ha éppen egy már nemtom hányszor megírt, vagy átírt, vagy éppen egy valamiről másolt történet és mégis az tetszik mindenkinek na én ettől tépem a hajam :D nem mondom, hogy ez tökéletes de legalább nem olyan, hibák persze mindenhol vannak nekem is, de ez van :D annyira nem érdekel az enyém ilyen lehet szeretni meg nem és kész :D
Igyekszek majd ötlet sok csak idő legyen, köszönöm neked is, pussza (L)
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök hogy nem hagyod abba. Én nem rég óta vagyok Robsten és Twilight rajongó.Őszintén szólva 1 éve még utáltam ezt az egész mindenséget.Aztán unalmamban keresgéltem a neten és rátaláltan a Labirinth-ra.Ez volt életem első fanficje amit olvastam és imádtam.Aztán el kezdtem olvasni az SS-t.Ezután elolvastam még egy csomót de ha esténként valami olvasnivalóra vágyom ezt a két története szoktam mert eredeti és magával ragad.Mint sok előttem szóló én is remélem hogy kipihented magad.És nem számít meddig kell a frissre várni mindig fogom :)
Én is maradok :D
szia!
TörlésHát én már asszem jó régóta 2009 szeptember óta :D épp hogy csak a pontos napot nemtudom :D
Az első? Hűű ez igazán megtisztelő :) még én is emlékszem az elsőre jó is az :)
Igen a pihenés folyamatban azért remélhetőleg olyan sok időt nem kell várni, köszönöm neked is, annyira jól esnek a szavaitok imádlak benneteket (LLL)
Sya!
VálaszTörlésÉrhető hogy miért nem akarsz írni. Nem csak te vagy így ezzel. :) de örülök hogy mégis szánsz ránk időt és energiát. :) csak 1 éve kb. hogy olvaslak de nagyon szeretem kevés ilyen "író" van mit te. És 100% hogy maradok.
Nikol
Szia!
TörlésKöszönöm neked is, hogy itt vagy ahogy tőlem telik igyekszem a legjobbat hozni aztán meglátjuk mennyire sikerül :)
Pusszantlak (L)
szija! tudom, hogy nagyon kevés időd van, de engem nem érdekel, hogy csak ritkábban tudod hozni a frisst én akkor is megvárom és van is egy díjam a számodra :))
VálaszTörléshttp://incompletetwilightstory.blogspot.hu/
ha lesz rá időd, meg kedved akkor nézz be hozzám :)